| |
Miután a mohácsi csatavesztés évfordulóján, 1541. augusztus 29-én a törökök végleges szándékkal megszállták Budát és Pestet, Ócsa és környéke is a kezükre került. Egy 1542. január 9-én kelt levél szerint: „Pest környékén pedig, amelyet teljesen hatalmában tart, a maga birodalmából több mint 40 000 embert telepített le, mindenféle iparosokat, kereskedőket, felosztván közöttük a földeket, a keresztény lakosságot pedig Törökországba szállította, hogy azon földeket művelje, amelyeket az idetelepítettek elhagytak."
A betelepítettek vélelmezett száma túlzó, de jelzi azt a pánikot, ami a török hódítás első korszakát jellemezte.
Többszöri próbálkozás után, amelyek mindegyikét az ország és az ország- " rész keresztény felszabadításának szándékával vezettek, de amelyeknek minden eredménye csak a földúlt vidék további pusztítása volt, 1547-ben Ferdinánd király öt évre békét kötött a törökkel, mely béke - többek között - a kettős adóztatás bevezetésének a kezdetét jelentette.
Ócsa török földesúri haszonélvezői tekintélyes emberek voltak egyébként a maguk országának társadalmi rendjében. Mehmed Jahjapasazáde budai beglerbég (1543-1548. február), azaz budai pasa, korábban szendrői szandzsákbég, hászbirtokos húzta Ócsa jövedelmét természetesen más falvakéval, városokéval együtt. Az ő fia, Dervis, szegedi szandzsákbég, aki 1559-ben elvégezte a budai szandzsák összeírását, bírta Ócsa jövedelmét 1559-ben. A továbbiakban név szerint nem ismerjük a török birtokosokat, valószínűleg azért, mert 1562-1590 között területe hászbirtok volt, azaz közvetlenül a szultáni kincstári birtokok közé tartozott és közvetlen kincstári igazgatás alatt állott.
 |
| Ócsa és környéke a XVI.-XVII. században |
Az úgynevezett tizenöt éves háború (1593-1606) fő hadszíntere megint csak a Duna-Tisza közének északi része volt, a legnagyobb pusztulás is itt következett be. A falvak népe elmenekült, csak a „három város", Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd maradt mindvégig lakott - szörnyű szenvedések közepette. A törökök segédhada, a Krími Kánság serege 1594-ben délről jőve tette tönkre az egész Duna-Tisza közét, valószínűleg ekkor vált lakatlanná Ócsa is.
Ezt a háborút a zsitvatoroki béke zárta le 1606-ban. Megindult a gyér visszatelepülés, mely majd csak évtizedekkel később vett nagyobb lendületet és állította helyre nagyrészt a korábbi településhálózatot. Közvetett bizonyítékok alapján azt állítjuk, hogy Ócsa csak 1621-re települt újjá. Békés fél évszázadnak nézhettek elébe az itt élők végre, persze a török világban a béke semmiképpen sem jelentette azt, hogy kisebb-nagyobb hadjáratok ne lettek volna, ne fosztogatták, égették volna a falvakat a legkülönbözőbb renden lévő csapatok, olykor saját parancsnokaik tiltása ellenére is. A rabló, dúló katonák közül bizony nem hiányoztak a magyar végváriak sem, a fizetetlenség, a nyomor, az éhség, a kegyetlen élet a magyar vitézeket is rávitte ritkán arra, hogy erőszakkal szerezzék meg véreiktől azt, ami jog szerint is kijárt volna nekik.
Érsekújvárt 1663. szeptember 25-én sikerült a töröknek elfoglalnia, és megtartotta a már magyar részről kialakult szokást, hogy egész országrészek falvainak népét gyalogosan vagy szekerestől kényszerítette munkára a nagyon fontos vár megerősítésére, olykor hónapokon keresztül. Füleken Pest-Pilis-Solt megye hatóságán 1668 tavaszán el is panaszolták Ócsa küldöttei, Pápay Mihály és Kalász János, hogy a törökök falujukat is kényszerítik Érsekújvárhoz szekerekkel vármunkára.
A török sereg 1683 nyarán Bécs ostromára vonult, a Krími Kánság hadseregét is maga mellé rendelve. A tatárok 1683 júniusában keltek át Szolnoknál a Tiszán Erdélyből jövet. A Duna-Tisza közének északi részét élték fel és rabolták ki, még a budai török pasa és tisztjei sem voltak képesek megállítani saját segédcsapataik pusztításait.
 |
| Az ócsai református templom sematikus ábrázolása a Pongrácz György váci püspök 1675-ben készült jelentéséhez csatolt térképen. |
Ez utóbbit onnan is tudjuk, hogy az ócsai és alsónémedi bírák közös körlevelet futtattak 1683. június 21-i kelettel a tatárok zsákmányolásáról és a török tisztek kedvező magatartásáról. Eddigi ismereteink szerint az ócsai községi hivatali írásbeliségnek ez a legkorábbi fennmaradt darabja: „Kívánatos Jókkal álgya Isten kigyelmeteket. Böcsülletes jó akaró uraink Dömsödi, Dabi, Tatárszentmiklósi, Tassi, Szentmártoni, Vecsei, Solti, Patai, Izsáki, Halasi, Fülöpszállási, Kecskeméti, Körösi, Czeglédi uraink, találtuk meg mint jó akaró urainkat ezen levelünk által, meghallván s látván szemeinkvei az Kegyelmetek keserves és szomorú sok kárjaikat mind embereiben, mind pedig jószágában lévő sok szomorúságokat, azért Isten csudálatosan megtartván jó voltábúl ebbeli veszedelmes károktúl mind ennyi ellenség között is, hajtogattak bé afféle szaladott és prédáit jószágot falunkban, ki ökör, ki pedig afféle apró töprő marha; azon kívül Pesti Ahmát Bulyok basa váltott ki egy falka marhát, megtudván Budán az Tatárok, hogy elveszik tőlük, le akarták vagdalni őket, bizonyos summa pénzen ő nagysága váltotta meg; azért kié fog azon jószág lenni jöjjön el érette, mivel minden napon pénzes emberrel őrizteti, azok kívül az mellyek mi magunk közt tanálkoznak, az mely böcsülletes Atyánkfiáé, megtanállya közöttünk jószágát, mint saját édes keresménnyét hajtsa el tőlünk, csak hogy erre kérjük kegyelmeteket, hogy a jövetellel ne késsenek, míg valahová nem tévednek ki menvén az jószág a pusztára, - az Tatár eltakarodott, ne féllyen Kegyelmetek. Költ Alsó Némedin 1683. die 21. Juny. Némedi, Ócsai Bírák, Esküttek."
A török és a tatár sereg vereséget szenvedett Bécs alatt 1683. szeptember 12-én, a visszaözönlő tatárok szeptember végén dúlják fel újra a DunaTisza közét, hogy Erdélyen keresztül a Krími Kánságba visszatérjenek. Az új tatár kán egyik fia azonban Töhököly Imre fejedelem mellett marad csapatokkal, és 1684 tavaszán a Tápió, a Káták, a Galga és a Rákos mente kistájaival jellemezhető vidéken táborozik. Nyáron mennek majd a váci (1684. június 27.), a pesti (1684. június 30.) és az érdi (1684. július 22.) csatába a törökök oldalán.
Megemlítjük, bár valószínűleg semmi sem lett belőle, hogy Thököly Imre fejedelem Bécs ellen felvonuló seregébe fegyverbe szólította Pest-Pilis-Solt vármegyét is, minden jobbágyporta után egy gyalogost kellett volna kiállítania. Darvas János szolgabíró jegyzéke szerint Ócsának is egy főt parancsoltak Bécs ellen hadba vonulni.
Buda visszavételére 1684 nyarán kísérletet tettek a Habsburg-csapatok, Lotharingiai Károly 1684 júniusában el is foglalta Pestet, de többre nem jutott. Ebben a hónapban az ócsaiak felküldték adójukat Rimaszombatba Fáy László számadáskönyvének bizonysága szerint. Ócsa ekkor tehát lakott hely.
| |