Kezdő gazdák kora

A magyar függetlenség kezdeményezése és a jobbágyfelszabadítás eszméje természetesen lelkesítőleg hatott Ócsa népére is. A nemzetőr seregbe 106 főt állított ki a falu, a honvédségbe 1848. szeptember 6-án 13 és 1849. május 14-én 12 ócsai vonult be, összesen tehát 25 helybéli teljesített katonai szolgálatot a forradalom és szabadságharc alatt. Annak leverése után mindannyian hazatértek a váci és ecseri táborból, a komáromi várból, illetve Lugosról, mely Világostól délre fekszik. (Függelék XI.)

A falun 1848. augusztus 11-16. között vonultak át kisebb honvédalakulatok. Szemere Bertalan, az első magyar felelős minisztérium belügyminisztere 4162/1848. számú engedélyével az ócsaiak országos gyűjtést kezdeményezhettek premontrei eredetű templomuk felújítására. A befolyt pénzt azonban végül is a szabadságharc céljára ajánlották fel ezer forint kivételével.

Haynau táborszernagy Pestről Szeged felé vonult a IV. hadtesttel, ennek során 1849. július 25-én Ócsán tartotta főhadiszállását. Ezt az alábbi eset dokumentálja.

Alsónémedin keresztülhaladt egy vértesezred a Ramberg vezette jobbszárnyból, és ötven—hatvan előfogatot követeltek Garay Ferenc községbírótól, amit az megtagadott. Erre házkutatást tartottak nála, bár a bíró önként átadta a házában lévő fegyvereket. Letartóztatták, vele együtt a református lelkészt, Veresmarthy Józsefet és a református tanítót, Halászy Károlyt is Ócsára vitték a főhadiszállásra. Azonnal rögtönítélő törvényszéket tartottak, mely Halászy Károlyt golyó általi halálra ítélte, amit 1849. július 26-án végre is hajtottak. Az ócsai hagyomány szerint a kivégzés a jelenlegi Némedi utca és a Zrínyi utca betorkolásánál épült ház udvarán folyt le. Vértanúja emlékére a falu a temetőben vörös márvány sírkövet állított.

Garay Ferenc bírót a pesti Újépületben 1849. szeptember 9-én két év könnyű vasban eltöltendő sáncmunkára ítélték, melyet Olmützben töltött. Veresmarthy Józsefet ugyanakkor tíz hónap vasban eltöltendő tömlöcfogságra ítélték, de 1849. december 29-én Haynautól kegyelmet nyert. Haynau Ócsán keltezett halálos ítéletének szövege:

„Ócsai főhadiszállás 1849. július 25.

A cs. kir. Tábori Törzsbíróság ítélete Halászy Károly felségsértési ügyében. Az előzetes megtett szóbeli javaslatra egyhangúan a következő ítélet hozatott:

Mivel bebizonyosodott az a törvényesen emelt vád részben (a vádlott) saját, részben a tanúk vallomása alapján, hogy Halászy Károly - aki Rákoscsabán, Pest megyében, Magyarországon született, 38 éves, református vallású, nős, két gyermek atyja, tanító Némediben, mint rebellis pártnak igen buzgó híve, a némedi lakosokat a cs. kir. csapatok elleni ellenállásra és fegyverfogásra buzdította, a Kossuth kiáltványokat a lakosok közt önként szétosztogatta, a cs. kir. hadsereg ellen szervezett népfelkelésnél a századosi rangot kényszer nélkül elfogadta és az egész eljárásmódjában a császári érzelmű lakosság rémének mutatkozott, ezért ugyanőt a fennálló törvények értelmében, vagyis Őfelségének múlt évi okt. 3. és nov. 7. legfelsőbb manifesztumai, a dec. 10. kiáltványának 9. §-a (valamint) ez évi február 14. és július 1. proklamációja alapján felségsértésért, népfelkelésre való bujtogatásért és zendülésben való részvételért hóhér hiányában golyó általi halálbüntetéssel sújtották.

Így ítélkeztek a mai rögtönítélő bíróságon, az ócsai főhadiszálláson 1849. július 25-én este fél kilenc órakor a kegyelmi jog fenntartásával.

Kihirdettetett 1849. július 26-án reggel négy órakor és végrehajtatott hajnali fél öt órakor.

Zimmer s. k.
lovassági százados, vizsgálóbíró"

A levert forradalmat és szabadságharcot követően a földesúr-jobbágy viszonyt felülről rendezte az államhatalom. I. Ferenc József császár nyílt parancsa, amely 1853. március 2-án jelent meg, Az úrbéri kapcsolatból s az ezzel rokon jogállapotból eredő viszonyok szabályozása iránti határozatokról címet viselte. Ez a császári pátens csupán az „úrbéri földbirtokot" ruházta fel „teljes tulajdoni s szabad rendelkezési joggal", lényegében csak a Mária Terézia kori telki állomány vált a kialakuló szabad paraszti földtulajdon alapjává. Az 1853-ban kibocsátott császári pátens nyomán akadozva haladt Ócsán is a földrendezés, pedig településünk úrbéresei, ahogy láttuk, időbeli előnynyel rendelkeztek más községekhez képest.

A szabad paraszti lét felé lépegető telkesek az 1850-es években már maguk is szemben álltak egykori szegény osztályos társaikkal, a zsellérekkel. Az utóbbiak helyzetének törvény szerinti elrendezése évtizedeket késett.

A kivégzett Halászy Károly sírja

Két zsellérházat 1863-ban a községi gyámfelügyelő, Bán János rendelkezésére eladtak a hozzá tartozó földekkel együtt, ami jelentősen fölverte az értéküket, ezért a rokonság nem tudta azokat megvásárolni, amit nagyon sérelmesnek találtak. Sérelmesnek ítélték azt is a helybéli zsellérek, hogy az árverésről eleve kizárták őket. A legsúlyosabb panaszuk az volt, hogy a földosztáskor, a tagosításkor a törvény értelmében nyolc zsellérnek egy egész telek járt volna, de egészen 1863-ig ezt nem kapták meg. Nemcsak hogy nem jutottak fölhöz, de az új gazdák a legelőből is kitiltották a zselléreket. Az ócsai jobbágyok és zsellérek közötti konfliktus odáig vezetett, hogy az utóbbiak perre nem mehetvén, 1863-ban (keltezetlen) panaszlevelet írtak I. Ferenc József császárnak. Ebben kérték részükre a földek kiadását, a legelőjük elkülönítését a jobbágyokétól, hiszen a huzavona idején is adóztatták őket, miközben a megélhetés alapfeltételeitől is meg voltak fosztva. Ezt a párját ritkító „felségfolyamodványt" Kollár Péter és társai néven jegyezték Bécsben a kancellárián. A hivatali út betartásával „tudomásulvétel mellett" az ügyet a császár nevében visszaküldték Pest-Pilis-Solt vármegye első alispánjához a szükséges intézkedés megtétele végett. (Függelék XII.)

Az első ócsai levelezőlap a református templom képével az 1900-as évek elejéről

Az ócsai községháza az 1900-as évek elején

A „felségfolyamodványt" összesen 101 ócsai zsellér írta alá (ez nem jelenti azt, hogy mindannyian tudtak írni!) érintettként és tanúként. Sajnos, ezt a nagyon értékes történeti forrást csak egyetlen kéz másolatában ismerjük, így nem állapítható meg, hogy ki volt írástudó és ki nem a folyamodók közül.

Egy 1876-os leírás szerint Ócsa „házai keskeny útszákkal, szabálytalanul, sűrű épületek, túlnyomólag zsúp, szalma és nádtetővel; de a főútszán, melyen a megyeút megy végig, néhány cserepes s jobb épület is látható. Határa 10,384 kat. hold; ebből az adósorozat szerint 2113 h. szántó, 1718 kaszáló, 3034 legelő, 785 erdő, 42 szőlő, 220 nádas, 2092 h. beltelek, utak, buczkák s terméketlen... A határ nagyobb részben homokos, kivált az északi és keleti oldalon, sok helyen épen ritka szélhordta homok és buczkás; a délin és nyugotin sok mocsár turján terül. Sűrűbb vegyületű, fekete föld kevés a turjánokat, füzes rekettyés, kőris és égerfás fásítások kísérik. A homokok közül sok régi erdősítéssel van megkötve, mely közt fenyő erdősítés is kerül. Újabb időben is történnek egyes birtokosok által befásítások. Közvetlen a falu közelében Némedi felül van a Székestói szép síkföldű urasági major. Fő földtermék a rozs és kukoricza. Első piaci cikk a széna, melyet a laposokon terjedt rétségek bőven szolgáltatnak és a lakosság tengelyen Budapestre hord."

Ócsa 1886-ban a III. katonai felmérés térképén

Az idézett leírás már a jobbágyfelszabadítás és a zsellérek helyzetének rendezése utáni állapotában mutatja a falut.

A XX. század első felében a nagybirtok dominált Ócsán. (Nagybirtoknak tekintve a történelmi családok örököseinek, a református egyháznak, a jobbágyfelszabadulás után létrehozott közbirtokosságoknak és társulatoknak, valamint a száz hold fölé felemelkedett egykori jobbágyoknak a földjeit.) Kétségtelen, hogy a hagyományos arisztokrácia birtokai még 1935-ben is jellemzőek voltak, de mellettük már megerősödtek a különböző közösségi birtokok és megjelentek a gazdag parasztság birtokai, valamint polgári jellegű birtokok is. Ezeknek kisebb részén már bérlők is gazdálkodtak, illetve azok egy részét kisbérletbe is kiadták.

A száz holdon felüli birtokok, földbérletek 1935-ben

Ez a birtokszerkezet megérte a szovjet hódítás időszakát, és valójában csak 1945-1949 között bomlott le az államosítás, a földosztás és a termelőszövetkezetek szervezése során.

A földterület művelési ágak szerint (hektárban)