| |
Az Öreghegy az emberi emlékezet számára belátható időn belül a legelső szőlőhegy volt Ócsán, már a XVII. századtól bizonyosan művelték. Földre állított nyeregtetők alatt földbe vájt pincék sorakoznak itt, mintegy százötven darab. Mezőgazdasági műemlékegyüttest alkotnak, megvédendő értéket a tájban.
A pinceépítés, vájás irányítóját fúrómesternek nevezik. Ez a tudomány a népi építőipar része. Ösfoglalkozás, mely a dolog természetéből fakadóan évszázadokon keresztül megőrizte sajátos jellegét. Emlegetett, már elhalt fúrómesterek id. Barkóczi Sándor, ifj. Barkóczi Sándor, Stick Ignác. Több pince elkészítésében részt vettek Balogh Sándor jobbágy Ferenc. Egy pince létrehozása a fúrómester vezetésével öt-hat munkásnak, akik általában a gazda családjából kerültek ki, egy hétig, tíz napig is eltartott. Ételről a rokonság asszonyai gondoskodtak, italt a szomszéd pince tulajdonosa adott. Ezeknek a sajátos építményeknek a létrehozását a lösz (agyag) anyagából álló üledékes kőzet tette lehetővé, mely négy-hat méter vastagságban teríti az alatta hullámosan fekvő homokot.
 |
| Pincesor az Öreghegyen |
 |
| Kovácsolt díszítő vasalás az öreghegyi pince oromzatán |
Ezt a löszt nagyon finom, jól tapadó részecskék alkotják, melyeket a szél rétegesen halmozott fel. Kevés meszet és vas-oxidot tartalmaz, az utóbbi sárgára festi, ezért hívja a nép sárgaföldnek, ha a mész nagyobb mennyiségű benne, akkor kékesszürke színű. Olyan szilárd, hogy sok helyütt csákánnyal is nehezen bontható.
A pince bejárata, a gádor (hordógurító pincetorok) másfél-két méter széles, menetesen addig süllyesztik le, amíg el nem érik a homokot négy-hat méter mélységben. Azután vízszintesen vájják tovább boltozatosán a löszben, amelyik minden tartószerkezet nélkül évszázadokig megáll. Egy- és többágú pincéket is építettek az ócsaiak.
A vízimalmok (alul-, fölülcsapó) a XIII. századtól terjedtek el hazánkban. A Malomérről 1864-ben azt írták, hogy hajdan patakmalmot építettek rá, de nem sikerült. Ennek ellenére feltételezzük, hogy a régebbi századokban működtek vízimalmok Ócsán. Szárazmalom, melyet állati vagy emberi erővel hajtottak, valószínűleg a XVII. századtól kezdve dolgozott a községben, egészen a XIX. századig a Malomköz utca 4. szám alatt. A szájhagyomány szerint a régebbi századokban szélmalom is őrölt a máig Szélmalomdűlőnek nevezett részen.
A népviseletre nézve egy Alsónémedivel való összehasonlítást idézhetünk. Régebben Ócsa és Alsónémedi női viselete egyezett, de azután itt több és rövidebb szoknyát kezdtek hordani. Ebben a faluban az iskolából kikerült fiúk „görbebottal" jártak, mintegy a felnőtté vallás kifejezéseként, ez Alsónémediben nem volt szokásban. A férfiak zsebórát viseltek lánccal Ócsán, ami már önmagában is egy polgárosultabb világ kifejezője, ez sem volt szokásban Alsónémediben. Itt a férfiak széles karimájú kalapot (mind a papoké!) hordtak, az alsónémediek pörgét, keskenyebb, körül felhajtott széllel.
Katona Imre végzett szellemi néprajzi gyűjtést Ócsán 1974-ben, a szólásokat kutatta. Ekkor Alsónémedi, Ocsa és Gomba szóláskincsét hasonlította össze, megállapítva, hogy Alsónémedi és Gomba szólásrokonsága nyilvánvaló, Ócsa viszont szomszédaitól jelentős különállást mutat. Kevés olyan értékes műemlék van a mai Magyarországon, mint az ócsai Boldogságos Szűz Mária-monostor. Nagyvárosainkban még csak-csak fennmaradtak Árpád-kori eredetű templomok, de a vidéki Magyarországon, különösen a Duna-Tisza közén, mely a leginkább megszenvedte a török hódítást, az ilyen templomok nagyon ritkák. Ez indokolja azt az intenzív érdeklődést, amelyet a tudomány évszázadokon át tanúsított az itt álló premontrei épület és intézmény iránt.
A templom helyén eredetileg XII-XIII. századi településrész élte mindennapjait. Az Ős-Ócsa, melyről a monostor a nevét vette, akkori kiterjedését nem ismerjük. Ebből a korból három jellegzetes gödörházat tártak fel a régészek a hozzájuk tartozó tárolóvermekkel együtt. Ezt a falurészt foglalták el az Árpád-korban a templom építése céljából, vagyis lakóinak máshová kellett költözniük. Az építkezés megkezdése előtt a területet elegyengették, feltöltötték.
„Az épületet egységes alapozás után a szentélyek felől kezdték építeni, a templom nyugati oldalán azonban nagyarányú tervmódosításra került sor, amely jóval egyszerűbb megoldást eredményezett. Ez a koncepcióváltás az északi mellékhajó nyugati végében figyelhető meg, ahol a boltozat indítását a falsíkig visszafaragták, a továbbiakban pedig a hajók síkmennyezetes fedést kaptak.
 |
| A református templom állapota az 1950-es években végrehajtott rekonstrukció előtt |
A tervek módosulása után a nyugati homlokzat összképe, valamint az északi torony előtt feltárt - a sarokpillér alól induló - széles falmaradvány megváltozott. Ez az utóbbi, eredetileg nemcsak boltozásra szánt, hanem egy boltszakasszal hosszabbra tervezett templom északi toronyalapozása volt. Bebizonyosodott, hogy a tervváltozás miatt a tornyok építését még a jelenlegi felszín alatt abbahagyták, a tornyokat pedig a mai nyugati homlokzat falsíkjába ültették vissza. A szentélyek újjáépített boltozatai a középkori boltozat nyomvonalát követik, az északi mellékszentélyben téglából építve azt. A középkori karzat a jelenlegi barokk karzat helyén állt, egykori feljárata a déli mellékhajó utolsó boltszakaszából indult." - Idézzük az építéstörténet első korszakára vonatkozó adatokat a Pest megye műemlékei című kötetből, amelynek szövegére az alábbiakban még hivatkozunk.
Talán sohasem fogjuk megtudni, mi késztette az építőket és építtetőket az eredeti terveknek a megváltoztatására már a munka kezdetén. Nem járhatunk messze azonban az igazságtól, ha azt sejtjük, hogy az bizony az anyagiak hiánya lehetett, hiszen a terv szerint nagyobb, költségesebb monostort akartak emelni, és erről lemondva végül is egy szerényebb egyházat építettek.
A templom belsejében „a hengeres tagozású pillérkötegek díszes bimbós és levélornamentikái, valamint állatalakos fejezetei eredetileg festettek voltak. Lábazatuk egykor horonnyal tagolt kettős párnatagban záródó, sarkain levéldíszes formában végződött".
 |
| A református templom a rekonstrukció után |
A nyolcoldalú pillérek sorát kockafejezetek koronázzák, lábazatuk szélesen hornyolt peremmel záródik, ezek mindmáig fennmaradtak. A legutóbbi kutatás alkalmával felbontott járószint alatt a régészek megtalálták az Árpádkori párnatagos és levéldíszes lábazatokat, melyeket a XVI-XVII. században nagyrészt lefaragtak, tönkretettek. Ennek a feltárásnak a során sikerült elkülöníteni egymástól az egykori padlószinteket is, míg végül eljutottak az eredeti, az első, döngölt agyagpadlóhoz.
A templom déli kapujánál feltárt három lépcsőfok azt bizonyítja, hogy a hajók járószintje a külső terepszinthez képest eredetileg süllyesztett volt, és a templombelsőt az évszázadok során több menetben töltötték fel. A főszentélyben meglelték a legelső oltár alapozásának a helyét is. A templombelső régészeti kutatásával együtt folyt a templomkert és az egykori kerítőfalak feltárása is. A rétegmegfigyelések során elkülönítették a templom építése, a XII-XIII. század fordulója előtti kultúrréteget. Ennek eredménye igen nagyjelentőségű, mert egyértelműen bizonyítja, hogy a premontrei prépostság létrehozása előtt ezen a területen már település volt. Feltárták ennek a falurésznek a kerítőárkát is, mintegy tizenegy méter hosszan, mely kelet-nyugati irányban húzódott.
A templom kerítőfala, mely kisebb szakaszaiban máig áll, XVII. századi tört köves építmény, a régészeti kutatás eredményeként teljes egészében rekonstruálható. Délkeleti szakaszán állt az egykori kapuépítmény, mellette a kerítőfal külső oldalához hajdan tornácos épület csatlakozott. A templom északnyugati sarkától északra eső telkeken kerültek elő a kolostor, a szerzetesek lakóházainak maradványai. Ez a kolostor észak-déli irányú, egyszárnyú, feltehetően emeletes épület volt, melyet keskeny kerítőfal kötött össze a templommal. A kolostor gazdasági épületei (raktárak, pajták, istálló) eddig még nem ismeretesek, de biztos, hogy léteztek a környéken.
Az ócsai premontrei apátság külső és belső falképei a XIII. század utolsó negyedében-harmadában keletkezett alkotások. Egységes stílus és program szerint készült el a templom ikonográfiája.
Szent Kristóf alakja a homlokzaton a szent győzedelmes-lélekmentő szerepének köszönhetően jelent meg - lombard hatásra - és terjedt el azután sok középkori templomépületünkön.
Belépve az épületbe, a szentélyben a nagyméretű Krisztus tűnik fel, körülötte az apostolok hármasával, oszlopos keretekben. Az apszist a szentélynégyszögtől elválasztó ív függőleges oldalain Szent Miklóst és Szent Györgyöt ábrázolták. A szentélynégyszög oldalfalainak a szentélyhez közelebb eső részén a Szent László-legendát (északi oldal) és az Utolsó ítéletet szemlélhetjük.
 |
| A református templom déli kapuja és kőfaragójelek |
Semmi rendkívüli nincs ebben a képsorban, maradéktalanul kifejezi korát, az ide belépő hívő gondolkodását, búját-baját és hitét. Az első (1241) és második (1285) tatárjárás korában és a „pogány" kunok dúlásainak fél évszázadában Krisztus volt a megtartó. Apostolainak galériája és a két „harcos" szent segítette a Majestast a Gonosz elleni küzdelmében.
Az egész ócsai freskósor ideológiája Krisztus és társainak küzdelme a Gonosz ellen, melyet az egyház nemzetköziségének csorbítatlansága mellett Szent László harca a kunnal tesz magyarrá.
 |
| A református templom alsó és felső alaprajza |
Merőben új lehetett, hirtelen aktuálissá válhatott az 1192-ben szentté avatott lovagkirály keleti nomádokat legyőző harcos alakja a XIII. század második felére. Hiszen az ország középső részén, Ócsán és környékén is, naponta lehetett találkozni a még nem is olyan régen ellenségnek tekintett kunokkal, akiknek friss kereszténysége enyhén szólva is ellentmondásosnak tetszhetett.
Az 1774-1775-ben épült ócsai Szentháromság-templom barokk, egyhajós építmény, többször is átalakítva. Nyugati oldalán találjuk a homlokzat mögötti tornyot.
 |
| A katolikus templom |
Az előugró szemöldökpárkányos főbejáratot és a fölötte lévő félkörös ablakot mélyített tükör fogja egységes keretbe. Ettől jobbra és balra egy-egy tükör díszíti a homlokzatot. A gazdagon tagolt főpárkány fölött ívesen hajló oromfal csatlakozik a torony két oldalához. A torony alsó szakaszán kerek, fölötte félkörös nyílás, legfelül az óra. Tetején sátortető. A két szegmentíves ablakkal áttört oldalhomlokzathoz ferde falsíkkal kapcsolódik a keskenyebb, kosáríves lezárású szentély. A templom jobb oldalán, a szentély beszögellésében van a sekrestye.
A toronyalja csehsüveg boltozattal fedett, tőle balra mellékkápolna, tőle jobbra a toronyfeljáró található. A hajó kétboltszakaszos, melyhez a keskenyebb, egyboltszakaszos szentély csatlakozik, ezek mindegyikét csehsüveg boltozattal fedték.
 |
| Az 1980-as évekbeli régészeti feltárás eredményei alapján rekonstruált Árpád-kori állapot alaprajza |
Az erősen kiülő elválasztó falpillérek gazdagon tagozottak, a boltindítások alatt golyvázott párkányok sorakoznak. A szentély falában falifülke és egy füles ablak található. A hajónak a főbejárat felőli oldalán középütt kihasasodó karzat, rajta az 1777-es évszám - építésének éve. A templombelső festése XX. századi.
| |