Összefoglaló

Ócsa nagyközség a Duna-Tisza közén fekszik a Duna-Tisza közi homokhátság és az Ős-Duna egykori medrében visszamaradt úgynevezett turjánok határán. A turjánok vízi élővilága gazdagítja a tájat, a felszínét fedő löszréteg alá vájt borospincéi a népi építészet egyedülálló különlegességének számítanak.

A magyar honfoglalók 895-ben szállták meg a Dunáig a Kárpát-medencét, Ócsa vidékét is. A korai középkorban az avar népi alapon megtelepülő magyarság mellett gyér szláv és betelepített német elemek mutathatók ki. A Pest-Kecskemét-Szeged országút mentén a francia eredetű premontrei szerzetesrend jászói prépostsága a település határában filiát alapított, melyet 1234-ben már említ írott forrás. Az ócsai premontrei monostor eredetileg királyi akaratból, királyi birtokon jött létre. A Szent László legendáját ábrázoló falképek a templombelsőben a XIII. századból üzennek.

Az apátságnak a faluban, Érden és környékén voltak birtokai a középkorban. Ennek volt a következménye, hogy Ócsán világi nemes birtokos csak majd a XV. század végén jelent meg, amikorra az ócsai premontrei monostor már elnéptelenedett. Mátyás király 1475-ben a prépostságot át is adta a pálos rendnek.

A falu népe gabonatermesztéssel, halászattal, pákászattal foglalkozott, az akkor még hatalmas erdő haszonvételeire alapozta gazdaságát. Valószínű, hogy már a középkorban is műveltek itt szőlőket, az öreghegyi lösz alá vájt pincesor XVII. századi eredetű.

A magyarok mohácsi csatavesztése (1526. augusztus 29.) után a szultán vezette török sereg megszállta a védtelenül hagyott Budát, majd a DunaTisza közén vonult vissza Törökországba, eközben elpusztította ezt az országrészt is. Budát 1541-ben végleges szándékkal birtokba vette a török, mely székhellyel megszervezték a budai vilajetet, azon belül a budai szandzsákot, melynek pesti náhije nevű közigazgatási egységébe tartozott Ócsa. A budai szandzsák 1546-, 1559-, 1562-, 1580- és 1591-es összeírásai szerint a település ekkor még népes falu. A tizenöt éves háború (1593-1606) során, 1594-ben a Krími Kánság tatár hadserege délről hatolt fel a DunaTisza közén: ez a hadjárat pusztította el a falvakat, közöttük Ócsát is. Közvetett bizonyítékok alapján az feltételezhető, hogy 1621-ben települt újjá, mégpedig úgy, hogy eredeti népességének nagyobb része visszajött, és persze érkeztek újak is. A visszatelepült közösség eddigre színtiszta református, papot is tart ettől az időtől kezdve.

A XVII. században világi kisbirtokosok kezén van Ócsa, ezek a Balogh, a Kékedy, a Dienes, a Puthnoky famíliák. Ismét gyarapodni kezd a népesség, a megművelt föld, a jobbágyvagyon és a földesúri is.

A Bécs ostromára fölvonuló török sereggel a krími tatárok 1683-ban újra fölégetik, pusztítják a vidéket: az ócsai és alsónémedi községbírák közös körlevelet indítottak futárral a vidéken, hogy előre figyelmeztessék szomszédaikat a veszedelemre. Végül - mint tudjuk - 1686. szeptember 2-án felszabadult Buda a török uralom alól környékével együtt, és megkezdődött a török kiűzése hazánkból. Az újra elnéptelenedett település csak jó öt esztendővel Buda török alóli felszabadulása után, 1690-169l-ben települt be újra.

Mire meg is erősödött volna, bekövetkezett a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc. Szabó Máté kuruc ezredeskapitány csapatai 1704. január 13-án az Ócsa melletti Pakonypusztán öt zászlóalja rác (szerb) katonaságot „összetörtek", akik a Habsburgok oldalán harcoltak. Andrássy István, a Duna-Tisza közi kuruc hadak főparancsnoka 1704. február 14-én küldött fegyverbe hívó levelet Ócsára és környékére. A kuruc seregek 1704. májusi lajstromában húsz ócsait írtak össze katonaként.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1705. június 27. -július 3. között Ócsán táborozott seregével, és innen bocsátotta ki a Rákos mezejére tervezett országgyűlés meghívóit. Az ellenség közelsége miatt azonban az országgyűlést Szécsényben tartották meg.

A magyar függetlenségért harcoló erők és a Habsburg-birodalom között megkötött szatmári béke 1711. április 30. után egy hosszú, gyarapodással jellemezhető béke korszaka köszöntött a falura. A népesség növekedése arra kényszerítette a felvilágosult abszolutista Habsburg-uralmat, hogy 1769-1770-ben az úrbéri viszonyokat átfogóan rendezze. Újabb úrbéri rendezésre került sor 1786-ban, az 1836-ban megszületett úrbéri törvénycikk szerint pedig ténylegesen végre is hajtották településünkön az úri és jobbágyi földek elkülönítését és a tagosítást.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvéd hadseregében huszonöt ócsai teljesített katonai szolgálatot. Haynau táborszernagy 1849. július 25-én Pestről Szeged felé vonulva a IV. hadtesttel Ócsán táborozott. Rögtönítélő bírósága itt ítélte végre is hajtott golyó általi halálra Halászy Károlyt, Alsónémedi református tanítóját. A függetlenségi harc mártírja itt nyugszik a falu temetőjében.

A jobbágyfelszabadítás után, a XIX. század második felében, megkésve ugyan, de Ócsa elindult a mezővárosi fejlődés útján. Életerős parasztpolgársága elsősorban a szőlőtermesztés és borászat, az erdők és turjánok haszonvételében találta meg boldogulásának alapját. Ezt a fejlődést már elejétől kezdve korlátok közé szorította a továbbra is fennmaradó mezőgazdasági nagybirtok, illetve a XX. század elején a természetes vizek lecsapolása, ami a táj kiszáradásához vezetett.

A Horthy Miklós nevével fémjelzett negyedszázad (1919-1944) idején a nagybirtok tovább élt, a parasztgazdaságok földkoncentrációja folytatódott, ennek következtében növekedett a gyári munkát vállalni kényszerülők, az ingázók aránya is. A helyi társadalom elitjét, intelligenciáját a történelmi családok tagjai mellett a járásbíróság tisztviselői, a különböző oktatási intézmények pedagógusai, a vallásfelekezetek papjai, a jelentős kisiparos és kiskereskedő réteg, valamint a parasztpolgárság családfői és felserdülő generációi alkották.

A szovjet hadsereg 1944. november 2-án foglalta el Ócsát. Ezt követően megalakult a kommunista párt, és létrejöttek más pártok is. Újjászervezték a közigazgatást. Megkezdődött a kuláknak nyilvánított gazdaparasztság üldözése, földtől való megfosztása, az egész parasztság bekényszerítése a termelőszövetkezetekbe.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban, 1956. október 24-28. között jelentős népi megmozdulásokra került sor, melyek mértékén megmutatkoztak az addig felgyülemlett társadalmi feszültségek. Mindezek ellenére Ócsa forradalmasodott népe községvezetésből, szervezésből és a bajok elhárításából jól vizsgázott ezekben a napokban. Ez a községszervező önerő még mindig a mezővárosi úton járó öntudatos parasztpolgárság jelenlétében gyökerezett.