Előző fejezet Következő fejezet

A régészeti feltárások előzményei

 

A szeri monostor utóéletében a szokásosnál nagyobb jelentősége van az évfordulóknak, az emlékezésnek. A múlt század végén, a honfoglalás ez­redik évfordulójának ünnepi hangulatában, készülődésében került a hely először igazán a figyelem középpontjába. Az első nagyobb szabású ásatások után ekkor körvonalazódott egy emlékpark gondolata, született meg az első terv a szeri események méltó megörökítésére, ami azután majd száz évvel később, napjainkra vált valósággá. Az évezred végére érve megint elérkezett a számadás ideje, az eltelt idő, a kerek évforduló szinte kínálja az alkalmat az eddigi eredmények összegzésére. Mi mindent tudtunk meg a monostor és környezete történetéről, mit tudunk hozzátenni elődeink lelkes igyekezettel, nagy elhatározással végzett kutatásaihoz? Meg tudjuk-e válaszolni az általuk felvetett kérdéseket, vagy újabbak tornyosulnak elénk? Hol tar­tunk az egykori Szer - Pusztaszer (ma Ópusztaszer) megismerésének hosszú útján? Ezek a kérdések vezérelnek a számadáskor.

Mielőtt a történet lényegére térnénk, egy alapvető, félreértésre gyakran okot adó tényt kell tisztáznunk. Ez maga a hely elnevezése: Szer, Pusztaszer, Ópusztaszer. A mai Ópusztaszer helységnév 1974-től hivatott megkülön­böztetni a híressé vált régészeti emlékeket határában őrző települést a tőle északra, tíz kilométerre lévő mai Pusztaszer nevű falutól (ez utóbbi a valamikori Felső-Pusztaszer utódja). Az Árpád-korban és a középkorban a település eredeti neve mindössze SZER volt, majd a török időkben megfogyatkozó, később végleg elnéptelenedő helységet az 1620-as évektől kezdve Pusztaszerként említették az írott források (a mai Pusztaszernek akkor még se híre, se hamva nem volt!). A helységnév körüli zűrzavart tovább növelte, hogy a múlt század végétől 1974-ig Sövényháza lett a hivatalos elnevezése az egykori Szernek. A sok névváltozás, -változtatás után szerencsésebb lett volna végre visszatérni az eredeti elnevezésre, ez azonban máig sem történt meg. A régészeti emlékeket, a középkori eseményeket vizsgálva természetesen a település eredeti elnevezését kell használnunk.

Szer történetének a szálai messzire vezetnek vissza, az első írásos említés koráig, ahonnan a még távolabbi múlt, a kiemelt jelentőségű hely emlékét őrző monostor legendája útjára indult. A honfoglalás eseményeiről tudósító legrégibb forrásunk Anonymus Gesta Hungaroruma, azaz „A magyarok cselekedeteiről" 1200 körül írott regényes elbeszélése. Ebben a honfoglalás menetét, eseményeit ismertetve Anonymus leírja, hogy a magyarok, miután Alpár mezején legyőzték a Duna-Tisza közét uralma alatt tartó Salán bolgár vezért, továbbvonulva dél felé megpihentek, és fontos döntéseket hoztak. Így szól a Gesta 40. fejezetében erről: „A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvélytónak mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény erdő mellett harmincnégy napig; Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét, meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy mikép­pen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva mocsárig, és a Körtvélytótól Alpár homokjáig."

Anonymus Gestájának Szerre vonatkozó részlete
 
A monostor romjai 1832-ben (Pallavicini Ede olajfestménye)

 

Több mint valószínű, hogy Anonymus a „szer" szó „szerét ejteni valami­nek" jelentése miatt tette meg a helyet e kiemelkedő jelentőségű esemény helyszínévé, tehát - mint művében több alkalommal - ebben az esetben is névmagyarázatról van szó. Tudósítása szerint a honfoglaló vezérek gyűlést tartottak ezen a helyen, amelyen két vonatkozásban hoztak döntéseket. A korábban kialakult szokásjogot törvényekkel egészítették ki, valamint Árpád birtokokat adományozott vezéreinek.

A „szer" szó valójában finnugor eredetű, jelentése „sor, rend, rész", és a honfoglalás korában a nemzetség, a kiterjedt család települését jelenthette, a rajta lévő hajlékokkal együtt.

Több oka is van annak, hogy Anonymus honfoglalás-történetét kétkedéssel fogadják a szakemberek. Egyrészt, mivel története megalkotásában tetten érhető az a szándéka, hogy saját korának birtokviszonyait kívánja „legalizálni", azok visszavetítésével, Árpád vezér adományaként való feltüntetésével. Másrészt, mivel nem állhattak a rendelkezésére írott források a honfoglalás pontos menetére, egyes eseményeire nézve, ezek hiányában pedig háromszáz év távlatából csak a kollektív emlékezetre, a szájhagyományra és saját fantáziájára támaszkodva alkothatta meg művét. Ezek ellenére a Szerre vonatkozó sorai máig élő hagyományt teremtettek.

Tanulságos képet kaphatunk az ásatások történetének rövid áttekintéséből, amely sok vonatkozásban jellemző az országszerte meginduló régészeti kutatások kezdeteire is.

Az első régészeti feltárások Szeren éppen Anonymus történetére támaszkodva, annak mintegy igazolására indultak meg a múlt század végén, a monostor akkor még helyenként magasan álló romjai között.

A monostor romjai 1882-ben (Greguss János rajza) A templom alaprajza (Göndöcs Benedek ásatása, 1882)
 
 
A monostor romjai a századfordulón, nyugatról ...és keletről
 

1882-ben Göndöcs Benedek, az utolsó címzetes pusztaszeri apát és Rómer Flóris tudós bencés tanár, a magyar régészet megalapítója végzett ásatást a monostor területén. A romok teljes feltárását remélte elvégezni Göndöcs, majd azok helyreállítását, bemutatását tervezte egy körülötte elképzelt emlékpark kereteiben. Mindebből csak az utolsó, háromhajós templom maradványainak és a kolostorépületek északi részleteinek a feltárása valósult meg. Megtisztították a templom területét a kő- és téglatörmeléktől, majd rajzot készítettek a feltárt falakról. Mindezt nem egészen két hét alatt, ami Úgy volt lehetséges, hogy „eleintén harminc-negyven, később már mintegy százfőnyi napszámos dolgozott a romoknál, hol kezdetben átmetszések húzattak, s később aztán az egész térség kikubikoltatott". Bár a nagy sietség gyors, látványos eredményt hozott, ugyanakkor pótolhatatlan veszteséget is okozott: mai tudásunkkal csak elborzadhatunk azon, hogy a „kikubikoltatás" során mennyi értékes lelet és információ veszett el örökre. Az is igaz ugyanakkor, hogy az általuk rögzített alaprajz értékes részleteket őrzött meg számunkra. Mégpedig főleg azért, mert a feltárt romok tervezett konzerválá­sából és bemutatásából semmi sem lett akkor, hanem éppen ellenkezőleg: a sorsára hagyott falmaradványokat a környék lakói elhordták építőanyagnak.

Ezután majd száz évig nem folyt említésre méltó eredményt hozó régészeti kutatás a területen. Pusztítást okozó tevékenység viszont annál inkább: elég, ha csak a templom körül a századvégen embertani anyagot, elsősorban koponyákat gyűjtő Török Gyula antropológus működését említjük.

Az 1970-76-os jeltárás (Trogmayer Ottó ásatása, légifotó)
 
Az ásatások helyszínrajza, i = monostor, 2 = Kiszner-tanya, 3 = plébániatemplom

A romok gyakorlatilag teljes pusztulása után, 1970-ben nyílt végre lehetőség a tervszerű feltárás megkezdésére. Trogmayer Ottó vezetésével 1976-ig tartott a templom teljes feltárása, amiben Csongrád megye valamennyi akkor itt dolgozó régésze részt vett, de kivette a munkából a részét a múzeum szinte valamennyi munkatársa is - ki-ki a maga területén. Feltárták a templomot, a körülötte lévő temető 961 sírját, valamint a kolostor lakóépületeit a kerítő fallal és a sáncárokkal együtt. Az első szakszerű ásatás tisztázta az épületegyüttes építési periódusait, és végre részletes dokumentáció is rögzítette az eredményeket. A nagyszabású nyári diáktáborok alkalmával azonban sajnos ismét hozzá nem értő kezek sokasága is végezte a szaktudást, nagy gyakorlatot igénylő feladatokat.

Közben, a monostor területén folyó munkával párhuzamosan Horváth Ferenc 1973-ban feltárta a közeli Kiszner-tanyai honfoglalás kori sírokat, melyek a terület korai története szempontjából kiemelkedően fontosak. Az ő nevéhez fűződik a település ugyancsak középkori plébániatemplomának a feltárása is, a templom körüli temető 64 sírjával, aminek a története szintén szorosan összefügg a monostoréval. Ezek alapján, valamint az írott források számbavételével megírta a település középkori történetét.

Pár éves szünet után, 1980 óta ismét tervszerűen, minden évben folynak a régészeti kutatások Vályi Katalin vezetésével. A már rekonstruált alaprajzzal megtekinthető templom és kolostorépületek déli oldalán, a kolostor szokatlanul nagy területet körülölelő gazdasági épületszárnyainak és udvarának a feltárása folyik azóta. Ezen a területen azonban a kolostorépületek alatt a kora Árpád-kori falu, az elpusztult kolostorépületek fölött pedig a' késő középkori település maradványai is megtalálhatóak, aminek köszönhetően a település életébe is bepillantást nyerhetünk. Mivel a régészeti feltárások célja kezdettől fogva a monostor alaprajzának a tisztázása volt, nincs lehetőségünk a település olyan részein kutatásokat végezni, melyek nem a kolostorépületek területére esnek. Ezért a településről nyert képünk nem vonatkoztatható az egykori falu, majd mezőváros egészére, melynek centruma éppen nem az eddig feltárt területen lehetett.

Ennyi igyekezet és kutatás után azt várhatnánk, hogy mára már egyetlen tisztázatlan pontja sincs a monostor és a település történetének. Ez azonban sajnos távolról sincs így. Még mindig igen jelentős épületmaradványok várnak feltárásra, amelyek ismerete nélkül félrevezető lehet az eddigi eredmények értékelése. Az utóbbi évtizedek rendszeres, tervszerű kutatásai során napvilágra került leletek restaurálása, feldolgozása sem halad a kívánatos ütemben. Így azután a végleges válaszok megfogalmazására még mindig várnunk kell. Most még csak a korábbi és az újabb eredmények vázlatos áttekintésére vállalkozhatunk, mintegy összképet adva Szermonostor kutatásának jelenlegi állapotáról.

Ha a középkori Szer életét nyomon kívánjuk kísérni, az eseményeket három, egymással párhuzamosan haladó szálon kell követnünk. Hiszen a templomok, a temetők és a település sorsa egymástól elválaszthatatlanul, szoros összefüggésben, párhuzamosan haladt egymás mellett. A régészeti leletek tükrében megismerhető korszakon belül három időszak követi egymást. Korai időszaknak számítjuk a monostortemplom első négy periódusát, a vele időben párhuzamosan élő településsel és a hozzá tartozó temetkezésekkel együtt. A XII. századtól a tatárjárásig terjedő időszak a monostor fénykora, ami a második korszakot jelenti a feltárt területen. Végül a XIV-XVI. század a harmadik időszak, amit a mezőváros fejlődése és virágzása jellemez.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet