Előző fejezet Következő fejezet

Képek az iskolai oktatás múltjából

 

Először 1767-ben értesülhetünk arról, hogy Párádon Zborovszky László iskolamester és kántor tanította a gyerekeket a vallás alapismereteire a Mennyei oktatás című könyvből, s munkájáért tanulónként évente egy forint tanítói illetményt kapott. Tényleges jövedelmét nem ismerjük, de tekintélyes summa lehetett, mert hiszen az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a községben 122, Óhután harminc és Újhután tizenegy gyereket írtak össze. Mindegyikük persze nem járt iskolába, a szülők drágállották a tanítást. Ezért az eljáró püspök elrendelte, hogy a tanító ezután egy forint helyett csak harminc krajcárért tanítson egész éven át.

A község legrégibb iskolája az egykori Felvég és Alvég határán - többszöri átépítés után - ma is áll a Templom téren. Felépítése bizonyára összefüggött Grassalkovich I. Antal az időben tervezett templomalapításával: mivel a kántor egyszersmind tanított is, az istentiszteletek rendszeres megtartásának sem volt akadálya. A mélyen vallásos földesúr, egyúttal a Magyar Kamara elnöke, az iskolaépítéssel a gyermekek hitbeli neveltetéséről és hasznosabb jövőbeni alattvalókról egyaránt gondoskodni kívánt. Egyébként a Helytartótanács 1732. évi rendelete egyértelműen a földesurak kötelességévé tette az új iskolák felépítését, a meglévők fenntartását.

1777-ben adta ki Mária Terézia az első országos tanügyi rendeletet (Ra-tio educationis). Intézkedésével a felekezeti iskolákat állami felügyelet alá helyezte, s a tantervbe a felvilágosult, ésszerű állami törekvéseknek megfelelően közhasznú tantárgyakat, gyakorlatiasabb oktatási módszereket iktattak be.

Az 1811-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az időben Pozsgai Ignác egyszerre látta el az iskolamesteri és a jegyzői feladatokat. A tanítás céljaira még egyetlen tanterem állt rendelkezésre, s az építmény egy másik szobájában a tanító lakott. A telken állt egy istálló négy tehén számára, volt két kis kertje. Ezenkívül volt szántóföldje három dűlőben, amelyet ugyanúgy műveltek, mint a plébános földjét, valamelyes kenderfölddel és háromszáz négyszögöl krumpliskerttel is rendelkezett. Javadalmazásul a falubeliektől párbérként minden házaspártól tizenkét krajcárt kapott, valamint mintegy harminc liter vegyes gabonát a földdel rendelkezőktől. Az özvegyek a felét fizették. Tűzifát minden gazdától egy fuvart, élelembérként öt rajnai forintot, 2,4 liter vajat, két szekér szénát. Óhutában minden házaspártói kapott tizenöt krajcárt (az özvegyektől ennek a felét). A hutabeli élelmező házban (kantin) minden egyes nős munkástól havonta két krajcárt, a nőtlenektől egyet kapott.

A régi iskola napjainkban (Lónyainé Nagy Éva felvétele)

 

A parádóhutai iskola épülete 2001-ben (Lónyainé Nagy Éva felvétele)

 

Parádsasváron Károlyi György még 1863 előtt építtetett iskolát. 1863-ban egyetlen, 25 négyzetméteres tanteremben 37 gyermek tanult, minden délelőtt és délután két-két órát, magyar nyelven. Az iskolamester elemi ismereteket (írás, olvasás, számolás, ének) oktatott. Hetente kétszer a vallásórákat a bodonyi plébános és a helybeli káplán tartotta meg. A tanító természetbeni fizetést kapott, közel tíz métermázsa búzát és tíz köbméter tűzifát az uradalomtól, valamint az üveggyári szülőktől száz forintot. Az iskola fenntartása az uradalmat terhelte.

1863 nyarán a parádi iskola egyetlen, 54 négyzetméteres tantermében zsúfolt körülmények közt 143 fiú és leánytanulót oktatott két tanító napi két-két órában. Az iskola fenntartója, a község, a tanítónak természetben fizet három métermázsa búzát, fajárandóságot és öt forint 25 krajcárt, ez nagyjából százötven kilogramm búza árának felel meg. A község lakosai természetben párbérként fizetnek 56 métermázsa búzát, a 66 telkes gazda húsz métermázsa zabot, és párbérként fizetnek még 36 forintot. A kántortanítónak a szántókból és rétekből tizenhat forint tiszta jövedelme származott. A segédtanító fizetése élelmezéssel együtt száznegyven forintot tett ki. Az iskola fenntartása a község kötelessége volt.

A III-VI. osztályos tanulók az 1912/13-as tanévben

 

Az 1863. évi bevallás - talán kissé szépítő - adatai szerint a tanuló korosztály kilencvennyolc százaléka rendszeresen járt iskolába. Egy tantermes, nincsenek osztályok: ez az osztatlan tanítási rendszer bonyolult feladat, ahol a különböző évfolyamokba tartozó tanulók foglalkoztatása, az új ismeretek átadása, a feladatok megoldása során a tanítónak be kell vonnia az idősebb diákokat is a munkába. Nincs házi feladat, mindent az iskolában kellett megtanítani és megtanulni. A tanító kötelessége a tanulásban lemaradozók rendszeres korrepetálása. Ilyen alkalmakkor jutott idő arra is, hogy a tanító kertjében dolgozzanak, a tűzifát is felvágják a gyerekek.

1868-ban, az Eötvös-féle népiskolai törvény életbe lépésével bevezették a hat-tizenkét éves korúak általános tankötelezettségét. A törvény szerint minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, akiknek házában gyerekek voltak inasként vagy háziszolgaként, kötelesek a gyerekeket vagy gyámolt-jaikat nyilvános iskolába járatni hatéves kortól a tizenkettedik, illetve tizenharmadik életévük betöltéséig.

A népiskolai törvény előtt és után a parádi iskolák felekezeti népiskolák voltak és maradtak, mert a törvény meghagyta a katolikus egyház közvetlen felügyeleti jogát, az állam csak a főfelügyelet gyakorolta. A népiskolai törvény nem törölte el a feudális jellegű tanítói javadalmazást és iskolafenntartást, amely szerint a házaspárok párbéréből fizették a tanítókat. Az 1918-19-es forradalmak söpörték el végleg ezt a régi gyakorlatot, akkortól már nem kellett a parasztoknak a tanítói illetményföldeket sem művelni, mert azok megváltását pénzben fizette az önkormányzat. (A plébános, a harangozó ellátására a katolikus egyház 1945-ig tovább szedte a párbért.) A tanítói fizetésben a természetbeni javadalmazások közül mindössze a tűzifajárandóság maradt meg.

Időközben a község népességének gyarapodásával szűknek bizonyult az iskola, 1868-ban Párádon 144, Parádóhután 34 tanuló volt. Az alispáni jelentés már 1886-ban megállapította, hogy egy tanteremmel bővíteni kellene az intézményt, 1891-ben pedig már tűrhetetlennek tartja, hogy Párádon egy tanító gondoz 155 tanulót. A tankötelesek közt magas volt ez időben az iskolakerülők száma - vagy őszintébbek lettek a kimutatások -, mert 1886-ban az iskolaköteles tanulók 16,5 százaléka, 1887-ben tíz százaléka nem járt iskolába.

Javultak az oktatás körülményei 1893-ban, amikor Károlyi Mihály Parádóhután iskolát állított fel, s a tanító fizetésére kétszáz forintot biztosított. 1898-ban a községben új iskolát építettek a kántortanító kertjének fél magyar holdnyi területén, amelyért pénzbeli kertmegváltást fizetett neki a község. Ettől kezdve ezt nevezték felső iskolának, amíg a korábbi épület az alsó iskola nevet kapta.

Az iskolaszék tagjai az 1920-as években. Álló sor: Kosztolányi (?), Kivés katona János, Kivés katona Andor,Szakács Sándor, Osztafin Sándor. Ülő sor: Csortos Imre, Szakács Ábel, Szakács Mátyás,Rózsai Sándor, Kivés máté László, Osztafin molnár jankó János

 

Az intézmény feladatai is bővültek 1898 tavaszától, miután a vármegyei közigazgatási bizottság határozatot hozott a gazdasági ismétlőiskola felállításáról. Ezt az iskolatípust az elemi iskolák hat osztályát elvégzett és tizenkettedik életévüket betöltött, más iskolába továbbtanulás céljából be nem iratkozott gyermekek számára hozták létre. (Felállításukról még az 1868:38 törvénycikk döntött.) A gazdasági iskola később is megmaradt, 1934-ben a területe egy katasztrális hold volt, amelyet az ismétlőiskolai tanulók gyakorlókertként használtak.

1899 nyarától a parádi iskola feladatai tovább bővültek. Ettől kezdve minden évben nyaranta úgynevezett gyermek-menedékházat állítottak fel, ahol az iskolaköteleseken kívül a hat év alatti - óvodáskorú - gyerekeknek foglalkozásokat, programokat szerveztek. A község vezetősége vállalta az ezzel járó terheket, mert a mezőgazdasági dologidényben a szülők nem tudtak napközben gondoskodni a kicsikről. 1935-ben a három-hat éves óvodaköteles gyerekek közül nyolcvan, az elemi iskolások közül 45 volt e nyári gyermekotthon lakója, amelyet egy-egy tanítónő és dajka vezetett. 1938-ban száz három-hat éves kisfiú és kislány, 1942-ben százötven volt e napközi otthonos óvoda lakója.

1924 őszétől a községi iskolában a harmadik tanító is munkába állt. A felső iskolában a harmadik tantermet 1927 decemberében adták át, melyet a lebontott kántoristálló helyén emeltek. 1929 nyarán az elöljáróság már a negyedik tanítói állásról és a IV. tanterem létesítéséről tárgyal, de anyagiak híján a tervet elvetik. 1941 júliusában azután elvállalta a község az új tanítói állás rendszeresítését.

1942 augusztusában a járási tisztiorvos véleményére alapozva rendelték el a parádi iskolák egészségügyi felszerelését, azokat mosdóval és ivóvíztartály-lyal látták el. Ekkorra az alsó iskola állaga annyira leromlott, hogy a tisztiorvos a bezárását fontolgatta, s ezért döntött a képviselő-testület az épület sürgős tatarozásáról. Az 1943-as tanév kezdetétől együttesen hat tanerővel működtek a parádi iskolák.

1940-től megváltozott a tankötelezettség határa. Eleddig a hagyományos népiskola kéttagozatú intézményt jelentett: a hat évig tartó mindennapi iskolát és a hároméves ismétlőiskolát. 1940-től a népiskola egységesen nyolcosztályos lett, amely még sem volt azonos a későbbi általános iskolával, mert a felső tagozatával párhuzamosan megmaradt a polgári iskola és a gimnázium négy alsó osztálya. A háború közbejötte miatt ezt az oktatási rendszert Párádon 1946 szeptemberében vezették be a római katolikus intézményben, ahol két újabb tanítót kellett munkába állítani. Az iskolák államosításáról 1948 júliusában határoztak a községben is. Párád is ott volt az államosítást követelő községek sorában. A nemzeti bizottság ülésén - három kisgazdapárti tag kivételével, akik ellenezték- a többség egyhangúan a változtatás mellett foglalt állást.

Az 1868-as népiskolai törvény és a tankötelezettség hatására, a tanítók szívós munkája eredményeként látványosan visszaszorult az embert és lelket megnyomorító analfabétizmus.

írni-olvasni tudók száma

Megnevezés 1880 1910 1930
% % %
Népesség 1630 100 2348 100 2427 100
ír-olvas 364 22,3 1444 61,5 1803 74,3
Hat év feletti analfabéta 1275 77,8 473 20,1 293 12,1

 

A paradi iskola tanulói az 1935-36-os tanévben

 

Az 1949-ben végzett első 8. osztály diákszínjátszói

 

Az iskolán kívüli művelődés első modern intézményes helyi lehetősége Párádon 1907 augusztusában teremtődött meg azáltal, hogy a Magyarországi Közművelődési Egyesület a kultúra fejlesztése végett felajánlott a községnek egy könyvekkel teli könyvszekrényt. A községi népkönyvtár létezéséről ezután 1947. október 27-én tudósít egy forrás, majd a könyvtár újbóli megnyitására 1950. október 26-án került sor.

1936-ban egyszerre lett kultúrháza és könyvtára a falunak. Ebben az évben az üveggyárat bérlő Kuchinka Gyula (1894-1937) tizennégyezer pengő támogatással felépíttette a gyártelepen a parádi kultúrházat, amelyben elhelyezték az ajándékba kapott, nyolc-kilencszáz kötetből álló bibliotékát.

A községi moziról először egy 1947. október 27-i községi jelentésből értesülünk. A Petőfi mozi a Hangya Szövetkezet egykori épületében működött.

Az már kultúrhistóriai érdekesség, hogy 1923-ban a parádsasvári kastélyban alkalmi nyári művésztelep vert tanyát. Glatz Oszkár (1872-1958) festő, a Képzőművészeti Főiskola tanára vezetésével húsz művésznövendék érkezett a községbe. Napközben a hallgatók hét-nyolc órát festettek, rajzoltak a parkban. Az üres kastélyban a földön elhelyezett szalmazsákokon aludtak, közös ebédlőjük és konyhájuk volt. A kastélybeli ingyenszállás mellett a környékbeli birtokosok azzal támogatták őket, hogy ellátásukra élelmiszert és gyümölcsöt adtak. Az 1920-as években Magyarországon a művészeti iskolai hallgatók hasonló alkotótáborainak adott helyszínt Bélapátfalva, Gyöngyös, Jászapáti, Miskolc, Pécs és Kecskemét.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet