Előző fejezet Következő fejezet

Ahol Cseke, az erdőőr élt

 

A Szentemágócs nemzetségbe tartozó Kölcse ispán által a Szamos közelében alapított cégényi monostor Gömlecs faluban élő bizonyos jobbágyai 1181-ben megszöktek, és Tatárhoz, meg Maradék fia Pálhoz menekültek. Ez adott alkalmat arra, hogy a Szűz Mária tiszteletére szentelt monostor apátja Kölcse ispán leszármazottaival, a monostor kegyuraival közösen az egyház javait összeírják. Az ezt megörökítő, de csak sokszoros átiratban fennmaradt oklevél szerint a monostornak a Jeszenő-erdőben négy prediuma, azaz majorsága volt, nevük: Cseke, Gebusa, Milota és Túr. A valamennyit egybefogó határvonalat ekkor így írták le: „Először Beccsel határosak, a …urnu folyó mentén egészen a Cuni folyóig, innen… Sebespatak és Ökörmezőtől megy a határ, ahonnan Sonkádig tart, innen a Túron túl az Eredfőig és … hegyig, ahonnan a Kálnok mellett megy a határ, innen Fülesdig tart, ahonnan egy rekettyés a határ, innen a Tapolnokon túl egy hegyig tart, amitől egyenesen a Sár szögletéig megy, innen Borson körül Penyige határáig, ahonnan Kömörő végétől egy hegyig, Sár sarkáig megy, innen egy folyó mentén Vésztő erdőig, ahonnan Köncsölig tart, és a Túr közepe mentén egészen a Tiszáig megy, a Tisza közepe mentén pedig vissza ismét az első határig.”

A négy predium határvonala öt ma is létező falut (Tiszabecs, Sonkád, Fülesd, Penyige és Kömörő) és két elpusztultat (Borson, Köncsöl) érintett; a földrajzi nevek közül Sebes-patak, Ökör-mező (Sonkád), Ered-fő, Kálnok (Kölcse, Fülesd), Tapolnok (Kölcse, Túristvándi, Vámosoroszi), Sárpatak=Csomota (Kömörő) azonosítható. A monostor birtokát képező Csekéről ezt írják: „Cseke prédiumon lovasok vannak, akiknek nevei … stb. (!) és mások, akik teszik, mit parancsolnak nekik, valamint egy Cseke (Cheke) nevű erdőőr.” Sajnos, az eredeti oklevelet a XV. században átmásoló személy a lovas jobbágyok neveit elhagyta mint akkor már teljesen felesleges részét az oklevélnek, pedig jó lenne tudni, hányan is voltak, s hogyan is hívták őket. Az oklevél nem nevezi meg a szolgák számát sem, ellenben fenntartotta a településnek is nevet adó Cseke erdőőrét, amiből kitűnik, hogy Csekét 1181 előtt nem is olyan régen „alapíthatták”, ha akkor még élt a falu névadója. A Cseke név magyarázatáról a nyelvészek között többféle vélekedés forog közkézen. Annyi bizonyos, hogy a helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló személynév lehet a magyar Csek személynév származéka, de lehet szláv eredetű is. Mindenesetre Cseke azon ritka Kárpát-medencei magyar településeink közé tartozik, amelynek a névadóját biztosan, évszámhoz kötötten ismerjük.

Ha ránézünk a cégényi monostor birtokait összesítő térképünkre, nyilvánvalónak tűnik, hogy Cseke a Tisza és a Túr folyó közötti, még a XVIII. században is nagy kiterjedésű Jeszenő-erdő területén jött létre az erdő irtásával a XII. század közepén. Az új falu elöljárója az erdő felügyeletét ellátó, az irtását (Barát irtása, Csonkás, Erdei-legelő, Irottványos, Pap irtása) ellenőrző, a vadjait óvó Cseke. Alája tartoztak azok a lovasok, akik bizonyára szállításra, hírvivésre, az apát kíséretére voltak kötelezve, mint társaik szerte az országban. Rajtuk kívül éltek még a faluban szolgák, akik mint erdőóvók vigyázták az erdő rendjét, részt vettek a fakitermelésben, a cserfa feldolgozásában, lett légyen az tűzifa vagy építkezésre alkalmas gerenda. A Túrt és a bele tartó számos apró eret égererdők kísérték, a vízpart és az összefüggő tölgyerdő között rekettyések (Hosszú-, Duszka-rekettye), berkek (Körtvélyes-berek), mocsarak (Mocsárka), mogyorósok (Kerek-mogyorós), nyárasok (Nyáras) helyezkedtek el. A tölgyerdőt makkoltatták (Makkos), a rossz minőségű földön kölest (Köles-kert) termesztettek. Vízért a Tiszára jártak (Felvégesi merítő), ugyanott és a Túron rekesztéssel (Kis és Nagy rekesz) fogták a halat. Minden falu, így Cseke is „évenként köteles adni az egyháznak egy hároméves ökröt, egy egyéves disznót, egy köböl gabonát, egy tyúkot, két kenyeret”.

Amikor másfél századdal később ismét feltűnik a falu, már a nemzetség egyik ága, a Kölcsei család birtokában van. Ennek az volt az oka, hogy a cégényi monostor, amely egyúttal a család ősi, közös temetkezőhelye volt, a végnapjait járta, kegyurai a birtokait visszavették, s az ezek jövedelméből eltartott szerzetesek szétszéledtek. Ám nem egykönnyen jutottak jogos vagyonukba Kölcsei Dénes fiai. Ugyanis Dénes halála után az a hamis hír terjedt el, hogy nincsenek utódai. Ezért az uralkodó úgy vélte, hogy a Kölcsei-uradalom és a hozzá tartozó Cégénymonostora visszaszállt a királyra, így joga van azt eladományozni. Ez ellen Dénes öt fia: János, Jakab, András, Mihály és Miklós természetesen tiltakozott, perbe szállt Károly Róberttel. Az 1339-ben már folyó per csak 1344-ben zárult le, amikor I. Lajos király visszaadta Dénes fiainak a Kölcsei-uradalmat.

A testvérek már a következő évben birtokosztályt tettek. Cseke – tartozékaival, Petlenddel és Orbánnal – az első három fiúé lett. Ekkor (Tisza)Kóród felől meghatárolták: a határ a Magas-mart nevű helynél kezdődik, s délre tart a Kóród és Csécse közötti Körtvélyes-berekig, s a Nagyerdőnél fejeződik be. Ugyancsak elválasztották Istvándi felöl: a határ a Cser-érnél kezdődik, amely teljesen Csekéhez tartozik, Jeszenő-föld Istvándihoz, de Jeszenő szénatermő rétje közös marad. A szántóföldet és a halastavakat is felosztják egymás között, az erdőt közösen használják, a településen lévő malom a falué marad. Sem Cseke, sem a környékbeli falvak nem lehettek ekkor nagy lélekszámúak, mert még a per lezárta előtt a király az öt Kölcsei fiúnak birtokaik benépesítésére 1342-ben védelmet ad.

Az 1181–1345 közötti időszak megváltoztatta a csekei táj képét: a Jeszenő-erdő területén újabb, életképes falvak jöttek létre, mint (Tisza)Csécse, Kóród és Istvándi, az 1241. évi tatárjáráskor pusztulhatott el Túr és Gömlecs, s a szűkebb csekei határon belül is új falukezdemények születtek, mint Petlend és Orbán. (Sajnos e két utóbbit a népi emlékezet még helynév formájában sem tartotta fenn.) Az erdő irtásával a szántóföldi művelés is teret kapott, s az így termelt gabonát a Tiszán vagy a Túron épített malomban őrölték. A szántásra használt igásállatokat télen szénával etették, s a legtöbbször víz alatt álló laposok helyén halastavakat (Espánta = Ispán tava) létesítettek. A falu és környéke két évszázad munkájával kultúrtájjá változott át, ám az erdőkben még farkasok (Farkasverem), a vizes réteken darvak (Darvas) tanyáztak.

Amikor Cseke múltját kutatja az ember, számolnia kell egy másik, hasonló nevű településsel is, bár lehet, hogy azt a régiségben Csékének mondták. Írásképük viszont azonos (Cheke), s ezért sokan összetévesztették a Kölcseiek Csekéjével. Így történhetett meg az is, hogy az 1357 és 1370 között a szatmári megyegyűléseknek helyet adó Csékét – amely Óvári és Vetés falu között feküdt – (Szatmár)Csekével vették egynek. S bár éppen a gyűlések miatt Cséke hamarosan pusztafalu lett, elnéptelenedett, mégis adták-vették, örökölték, ezért szerepel a középkor végéig okleveleinkben. Csak a birtokosok személye alapján tudjuk szétválasztani a két településre vonatkozó adatokat, néha még így sem. Az így megrostált, Csekére vonatkoztatható adataink már igen csekélyek. Nem csoda: nem volt idegen birtokos szomszédja, északon a Tisza, másfelől csak Kölcsei-birtokok határolták. 1381-ben Badalói (Bereg megye) Mihály urának, Kállói Istvánnak a nevében tett panasza szerint Csekei Dénes fia Jakab fia János vezetésével Csákó fia András és annak leendő veje, Halábori (Bereg megye) János többedmagával Badalóra törve onnan Gergely jobbágyot minden ingóságával együtt Csekére hurcolták. Ebből nyilvánvaló, hogy I. Lajos király engedélye nem sok sikerrel járt, a XIV. század végén Cseke még nem tartozott a népesebb falvak sorába. Másrészt kitűnik, hogy erre az időre a három Dénes fiú: János, Jakab és András tovább osztotta az 1345-ben nekik közösen jutott birtokokat, s falunk Jakabnak, illetve leszármazottainak jutott.

Cseke neve ezután csak a leányági, illetve zálogosítási perekben szerepel: 1435-ben Császlóci (Ung megye) Mihályt iktatják be részbirtokába. Az ő unokatestvére, a nikápolyi ütközetben (1396) elesett Bolgár Miklós felesége volt Kölcsei Katalin, míg húgát, Erzsébetet Kölcsei Dénes vette nőül (1421). 1475-ben Istvándi Bornemissza János adja vissza a nála 33 arany forintért zálogban bírt valamennyi Kölcsei-részt, így a csekeit is Kölcsei András özvegyének, Annának, azután két év múltán ismét zálogba veszi. A magát lakóhelyéről, Kömörőről nevezett Mihály zálogosítja el atyai (Bereg megye), szekeresi, cégényi, fülesdi, kölcsei, milotai és csekei részbirtokait kétezer forintért Gacsályi Tamásnak. Özvegye, Margit 1481-ben tartott igényt gyermekei: Krisztina és Ágota nevében is Cégény, Kömörő, Szekeres, Fülesd, Istvándi, Kölcse, Cseke, Milota és Csécse – tehát valamennyi Kölcsei-birtok – részeire.1492-ben Kölcsei Balázs zálogosít: kölcsei és csekei részeit 32 aranyforintért Szirmai Fórizsnak, valamennyi birtokrészét száz forintért Kömörői Mihály özvegyének adja. Az özvegy Margitot 1496-ban immár férjezett leányaival (Újhelyi – Ugocsa megye – Lászlóné és Szepesi – Bihar megye – Lászlóné) iktatják a felsorolt birtokokba. Ezt 1511-ben már csak Újhelyi Lászlóné javára ismétlik meg, de ténylegesen nem került sem Cseke, sem a többi rész a tulajdonába, mert még az évben kénytelen meginteni rokonait, hogy adják ki az őt megillető javakat. 1505-ben Kölcsei Lajos és László kér vizsgálatot Rozsályi Kun Lukács és felesége, Zsófia (Kölcsei András leánya) ellen bizonyos leánynegyed és jegyajándék ügyében. Rá két évre Csepei (Ugocsa megye) Zoltán Jánost iktatják Kölcse, a Túron lévő két malom és a vám, Milota, Csécse, Cseke, Fülesd és Nagyszekeres részeibe, miután 1504-ben Cégényi János ötven aranyforintért birtokrészeit elzálogosította neki.

1488-ban Cégényi Miklós fia János összes, a fentebb felsorolt birtokokban lévő részeit száz forintért eladta Perényi Jánosnak és fiainak, Gábornak, Mihálynak és Istvánnak. Ebben II. Ulászló Gábort, a király főkamarásmesterét és Istvánt 1506-ban nemcsak megerősítette, de a birtokokhoz kapcsolódó királyi jogot is adta. Gábor végül azzal szerelte le az eladás ellen tiltakozó János feleségét, Ilonát, hogy 1514-ben Nagyszőlősön házat, Felsőgércén (Ugocsa megye) négy jobbágytelket adott nekik életük végéig, s értékkülönbözetként még 1132 forintot fizetett.

Ekkorra már Perényi Gábor volt Cseke nagyobb részének az ura. Ugyanis 1509-ben Kölcsei Jakab özvegye, Orsolya a férje birtokaiból járó hitbérét és jegyajándékát a csekei kúriával és a kölcsei vámmal együtt kétszáz forintért elzálogosította Perényinek, aki egy évre rá e részekre is megszerzi a királyi jogot, tehát közben a vétel is megtörtént. 1511-ben Kölcsei Lászlót, Márkot és Lajost, Gáspár istvándi papot, Istvándi Cégény Jánost és Cégényi Kende Lőrincet iktatnák be az Orsolya után maradt jobbágytelkekbe, ám azok – mint látjuk – már Perényi kezén voltak.

A Perényiek utolsó nagy gyarapodása 1518-ban történt. Verbőczy István, a későbbi nádor rokonsága vagy talán a Csepei Zoltán záloga révén szerzett valamennyi Kölcsei-birtokban részeket, és övé volt részben a Szabolcs megyei Nagyhalász is. Perényi István viszont felesége, Izóta révén jutott a Zólyom megyei Dobronya vár és tartozékai tulajdonába. Nos, a királyi udvarban, vagy éppen az ugocsai Verbőcön gyakran találkozó és beszélgető két férfi az évben e birtokaikat elcserélte.

1515-ben Cégényi Kende Péter – fia, Máté és Kende Lőrinc fiai, Mihály és Ferenc nevében is –, kezdeményezett pereskedést. Ennek oka az volt, Kölcsei Mikó László kölcsei, milotai, csekei, nagyszekeresi és kóródi részeit háromszázhatvan aranyforintért örök jogon átíratta Báthori Andrásra és Istvánra. Ám Kende Péter és Kölcsei Lajos hiába mutatta fel ezt az összeget, a Báthoriak nem voltak hajlandók ezért a pénzért a zálogot visszabocsátani. A rá következő évben a nagy hatalmú Báthoriakat be is iktatták a fenti első négy falu és Csécse részeibe és a kölcsei kúria negyedébe. Négy évvel később, 1520-ban már valamennyi Kölcsei-birtok (Kölcse, Cseke, Csécse, Istvándi, Fülesd, Nagyszekeres, Milota és Cégény) részeinek zálogbirtokosa lesz Báthori András tárnokmester Gúti Ország Ferenccel és Imrével együtt. A következő évben a király, II. Lajos parancsolja meg Szatmár megyének, hogy vizsgálja ki Báthori András hatalmaskodását a Kölcsei Mikó György fia Márktól örökölt, Kölcsei Ferencnek jutott birtokrészeken. Báthori egy alig felnőttel tette ezt: özvegy anyja, Kölcsei Lajosné kérésére fiát, Ferencet öt évvel korábban a híres hiteles helyen, a leleszi (Zemplén megye) konventben a szerzetesek szemre úgy tizenegy évesnek becsülték.

E számos apró adat mellett van két hatalmaskodásról szóló oklevelünk, amely a XV. század végi, XVI. század eleji Csekéről és a Kölcseiekről szolgáltat a fentieknél több információt. Történt ugyanis 1509-ben, hogy a Kölcsei testvérek, Lajos, Márk és László, Cégényi Kende Lőrinc és Péter, Cégényi János név szerint felsorolt kölcsei, kiskölcsei, cégényi, nagyszekeresi, milotai, istvándii, kóródi, fülesdi és csekei jobbágyaikkal – miután iktatásukat nem ismerte el – Perényi Gábor csekei birtokán lévő kúriájára törtek, ott hatalmaskodva több holmit és aprójószágot Kende Péter cégényi birtokrészére vittek, s ezzel Perényinek kétszáz forint értékű kárt okoztak.

Az oklevélben szereplő kúria már 1477-ben is hatalmaskodás színhelye: akkor Istvándi Bornemissza János azért kér vizsgálatot Kölcsei Jakab ellen, mert az csekei kúriájára törve familiárisaival, feleségestül, fiastul megverte.

Visszatérve az 1509. évi oklevélhez, az két részletben nevezi meg a hatalmaskodó jobbágyokat, talán a birtokosok szerint elkülönítve. Mi is így járunk el, ám ábécérendbe szedve a neveket. I. csoport: Ács János, Ágeb Márton, Bakó Albert, János és Lázár, Bánya Ferenc, Barát Lőrinc, Barta Benedek (2x) és Miklós, Bíró Ádám, Imre és Kelemen, Csedrek János, Damokos Antal, Kelemen és Simon, Demjén Gergely, Dobos István és Tamás, Fejes Gergely, Ferenc Balázs, Ferenci Mihály, Fias Péter, Filep Benedek, István és Mátyás, Gyarmati Bálint és Gergely, Illyés István, Jakab János, István (2x), Márton és Tamás, Jo…age Domonkos, Kántor Balázs, Bálint, Benedek, Gál és Lázár, Katona Illés, Ked Tamás, Kycz Imre, Kónya László és Tamás, Kova Egyed, János és Tamás, Lukács Albert, Kelemen és Pál, Lwgzy Tamás, Márk Bálint, Márton Albert és Kelemen, Máté Lőrinc és Péter, Miklós János, Molnár István, Nagy János, Nagyjános Gergely, Nyeste Péter, Regh Péter, Rét Antal, Simon János, Szabó Bálint és László, Szalkai István, Szász Imre, Torbát Kelemen, Varga László, Zaka Gergely, Zaky Antal, .?. Dénes. II. csoport: Antal Gergely, Barlya Kelemen, Barta Gergely, Király Adorján, Márk és Péter, Kis Gergely, Kósa Demeter, László György, Lukács Fórizs és István, Molnár Bertalan és János, Pagy Lukács, Pató Benedek, Tót Máté, Tökös Tamás, Valkai János.

E 93 személy adatai több szempontból is érdekesek. Egyrészt származási helyre utalnak, mint a Bánya (Nagy- és Felsőbánya), Csedrek (Ugocsa megye), Dobos (Nagy- és Várasdobos, ekkor már Szabolcs megye), Gyarmati (Fehérgyarmat), Lwgzy (Lugosi?, Szatmár megye), Pagy (Papi?, Bereg megye), Szalkai (Máté- vagy Tiszaszalka), Szász (Beregszász vagy Nagyszász, ez utóbbi Ugocsa megye), Zaka és Zaky (Zsáka, Bihar megye), Valkói. Tehát az e neveket viselők betelepültek voltak Csekén, azonban arra, hogy mikor kerültek ide, választ nem tudunk adni, amint arra sem, mikor került át az egyik hatalmaskodó jobbágy, Csekei Mihály Istvándiba.

Viszonylag kevés a foglalkozásnév, mint az Ács, a Kántor, a Katona, a Molnár, a Szabó, a Varga. A négy iparos mellett a Kántorok őse a helyi egyházban lehetett jó torkú énekes, míg a Katona nevet viselő urát kísérte a hadba, háborúba. A neveket azért szedtük ábécérendbe, hogy következtetni tudjunk a jobbágytelkek számára. Az első csoportba 47 vezetéknév tartozik, bár ebből talán a Ferenc és Ferenci, a Nagy János és Nagyjános Gergely, a Regh és Rét, a Zaka és Zaky egy családnévnek vehető, így 43-ra csökken a számuk. A második csoportban tizennégy önálló vezetéknevet számolhatunk. Jelenthetnek-e ezek önálló portákat? Bizonyára nem, Cseke nem volt akkora falu a középkor végén, hogy 57 portája lett volna. Ám közel járhatunk a valósághoz, ha huszonöt-harminc egész portát tételezünk fel, amelyek közül sok több családnak, illetve felnőtt férfinak adott otthont, például a Bakó-, a Bíró-, a Kova-, a Lukács-portán három-három, a Jakab- és a Kántor-portán öt-öt felnőtt férfi lakhatott. Az azonos nevű két Barta Benedekről és Jakab Istvánról még azt is gondolhatjuk, hogy az apát és felnőtt fiát említi az oklevél. A hatalmaskodásban részt vevők feléről vélhetjük, hogy családos ember volt, hozzájuk számítva a felnőtt férfiakat Cseke lakossága a mohácsi vész előtt körülbelül háromszáz főre tehető, ennek alapján Szatmár megye átlagosnál népesebb települései közé sorolhatjuk a falut.

A Kölcsei család elágazásai (Engel Pál után)
 
Szatmárcseke középkori temploma a Tisza, a Gegő és a Túr összefolyását ábrázoló XVIII. századi térképen
 
A Kölcseiek úgynevezett „Farkas” ága
 
A Kölcseiek úgynevezett „Mikó” vagy „Istvándi” ága
 
A Kölcseiek úgynevezett „Bornemissza” ága
 
A Kölcseiek úgynevezett „Kömörői” ága

 

   
Előző fejezet Következő fejezet