(A kiegészítő megjegyzések az Önkormányzat Képviselőtestületének kérésére kerültek csatolásra!)
A szerző történelmi tudással, gondos levéltári kutatás alapján írt könyve az adatok halmazát tárja elénk olvasmányos formában.
Tökéletességet azonban ilyen nagy munkában nem lehet várni részben a forrásmunkák hibái, az ismeretlen események feltételezése, meg a helybeli segítség hozzá nem értése miatt. Ezért szeretnénk rámutatni, amivel nem értünk egyet.
Anonymus Gesta Hungarorum alapján nem lehet hiteles történetet írni. A történészek sok vita után elfogadták, hogy a „jó emlékezetű” III. Béla király jegyzője volt és kb. 300 év távlatából írta meg a magyarok bejövetelét. Saját korában élő nagybirtokos családok a földrajzi és helységnevek felhasználásával. Anakronisztikus írás.
A honfoglalásról nem maradt fenn megbízható leírás.
Ha már a könyv írója Anonymusra hivatkozik, az alábbiakban kénytelen vagyok foglalkozni a leírtakkal.
A Takta mellett erdők nem lehettek, mert Szerencs és környékén nagy kiterjedésű mocsár volt. Bekecs alsó részéig Taktaszada, Prügy, Mezőzombor, Tarcal határa felé. Továbbá a Mád felé vezető vasútvonal mellett is mocsaras rész volt, még az 1930.-as években is, Fehér tónak nevezték.
A mocsár neve Katsonta mocsár volt. Ebbe ömlött bele a Katsonta rivus (patak) a mai Szerencs patak, Mádi patak és a monoki Gilip patak. A patak az 1800.-as évek elején készült térképeken is ezen a néven szerepelt. Itt Árpád pihenőt nem tarthatott, mert nagy szúnyogfelhők, békakuruttyolás meg a mocsár bűzös levegője fogadta volna a „harcosokat”, nem beszélve az ivóvízről.
Szerencsi barátom említette, hogy dédapja az 1860.-as években a cukorgyár helyén vadkacsára vadászott. A szerencsi monostor, a későbbi vár is a mocsárra épült. Lecsapolása és részbeni feltöltése a vasútvonal és a cukorgyár megépítése előtt történt.
A Szerencs patak nem torkollik a Taktába, hanem a vasúti híd után Taktának nevezik. A Takta közvetlen környéke ma is mocsaras hely. A Szerencs-Miskolci országút az 1952.-ben megépített 37.sz. főút átadásáig Bekecs és Gesztely felé vezetett.
„Erdősült táj” csak a hegyeken és a hegylábi területeken volt. Az első vulkáni kitörések nagyfokú riolit tufaszórással kezdődtek és ennek málladéka és átalakulása kitűnő termőtalaj a zeolit.
A 7. oldalon szerepel, hogy a vidék akkoriban „erdősült táj volt, vadászatra olyannyira alkalmas, hogy András király maga és orosz felesége kedvéért itt egy nagyobb darab, Árpádtól másnak adományozott földet magához váltotta”.
Árpád fejedelem különböző helyeken sok földet adott Ednek és Edömérnek. A nevezettek kun vezérek voltak és a kunok a tartárjárás előtt 1200.-as évek elején találkoztak a magyarokkal.
Továbbá Tállyánál a honfoglalók csak molyhos, tölgyes bokorerdők, ligetszerű sztyeppéknek, erdős sztyeppnek, pusztafüves lejtőknek neveztek, cserkeszfű tenyészett leginkább.
Vajon mi volt és hol volt az éles választóvonal, ami a 8 km-re levő Tállyát az erdősült tájtól elválasztotta. Ha ez igaz lenne, miért váltotta meg András király a nagy területet a sztyepp vagy a cserkeszfű miatt?
Miért lett Tállya neve a flamand „taille” szó irtás, vágás magyarosított változata, cserkeszfüvet vágták? Területünkön talált 3 – 5 millió éves kovásodott 50 – 60 cm átmérőjű fatörzseket tölgy és juhar leveleket szintén kovásodott nyír és fenyőágakat, tobozokat találtunk, melyek szálas erdőkre utalnak. Ezek ma is láthatók a tállyai gyűjteményben. A feltárásokból előkerült pollen részecskék is a fentieket igazolják.
Esetleg lehetne gondolni arra, hogy a jégkorszakban az erdők kipusztultak. Az örök jég határa azonban területünkön jóval feljebb volt. Itt a jégkorszak porviharai dúltak, azok rakták le a löszt, pl. a Tokaj hegy tetejét. A nyír, de főként a fenyő hideget, szárazságot jól tűrő fa, nem valószínű, hogy kipusztultak volna, de ha ki is pusztultak, legutolsók voltak és a legelsők a visszatelepülésben, az ember közreműködése nélkül.
Tállya ivóvizét a nagy vízhozamú Piaci kút, Cigány kút és Pusztavári kút szolgáltatta. A község területén még több kút szolgált állatok itatására. Lakásunk melletti Kőkút is, melyből és a fent említett kutakból a vízbőség miatt állandóan folyt a víz. Házunk udvarán is volt iható vizet szolgáltató kút.
Voltak részek pl. az Árpád tér, ahonnan elég távol levő Piaci kútra jártak vízért. Itt próbált Bártfai Szabó Gyula artézi kutat fúratni, de a fúró beletört a kvarcos anyagba és ezért abbamaradt a kezdeményezés. A tér utáni lejtős részen régen temető volt, ezt a területet 1790.-es években osztották ki házhelynek és így kutat ott nem lehetett lemélyíteni. A Palota domb oldalában lemélyített 1200 m-es geológiai szerkezeti fúrólyukból sem jött felszínre víz. Ennek alapján feltételezhető, hogy eredménytelen lett volna az Árpád téri fúrás. Szintén távolról kellett a jó vizet hordani, a későbbiekben épült Dózsa György és Kinizsi utca lakóinak. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szerkezeti fúrólyuk nem víznyerés céljából lett kitűzve.
A gulya itatását a Hidegkút, meg a mellette levő kis tó, melybe állandóan folyt a kút vize és onnan a Hideg patakba került, mindig biztosította. Ha a gulya a réten legelt, a Szerencs patakból itattak. Itt a legmelegebb nyárban is volt fürdésre elegendő víz. Ha elrekesztettük, még úszásra is alkalmas volt. Sokan fürödtünk benne, felnőttek meg gyereksereg. A három méter magasan levő partról ugráltunk a felduzzasztott vízbe.
Ismerve a környező községek „természetföldrajzi, vízrajzi” helyzetét egyik község sincs jobb helyzetben, mint Tállya. Különösen Szerencs nem. Mocsaras vize nem volt alkalmas ivásra, itatásra. Lecsapolás után a magas talajvízszint sem. Miért kellett az 1930.-as évek elején artézi kutakat fúratni, melynek vizét nem szívesen ittuk? Miért kell a golopi réten létesített vízműről ma is Szerencsre vizet vezetni Rátkán és Ondon keresztül? Pedig van Szerencsnek külön vízműve is.
9. oldal: „Karud oldalán talált lándzsahegy”. A 10. oldalon ugyanez másik oldalról: Karud oldal Tállyán nincs. Felesleges volt kétszer is bemutatni, ásványgyűjtés közben került elő, jelenleg is a tállyai gyűjteményben van, a középkori várból való nyílheggyel együtt. Sok más prehisztorikus maradványokkal, pattintott kések, magkövek, szakócák, őrlőkövek, hálónehezékek, kőbalták és sok agyagedény maradvánnyal. Dr. Hellenbrandt Magdolna régész vizsgálta is. Nem ártott volna megnézni, amit a 73. oldalon elég laikusan „Zempléni köveknek” nevez a szerző. Sok külföldi és hazai látogatókkal. Lázár István barátunk írta róla, hogy szakemberek búcsújáró helye.
Várak
Tállyán négy vár volt. Óvár, Mekecsvár késő bronzkori prehisztorikus földvárak sok agyagedény maradvánnyal, valamint a Várhegyen épült középkori vár és az 1600-as évek elején épített Pusztavár. Dr. Nováki Gyula és Sándorfi György, akiket segítettem munkájukban, három erődítményt tudtak felmérni. A Szokolya hegyen nincs vár, már erdőbényei határ és Óvár dűlő sincs. Gondosan el kellett volna olvasni a szintvonalas térképek aláírásait.
A Várhegyen levő vár első említése 1238.-ból származik, amikor Bagven nevű tállyai várispánt a királyi kamara Longra küldte határjárásra. Régi írás tanúsága szerint „1241.-ben a tállyai várnál és erősségnél a pusztító vad tatárokkal ütközetet tartott” (nyilván a védők).
Nováki és Sándorfi a vár nagyságát a boldogkői várához hasonlította. Érdekesség, hogy a várhegyről tiszta időben a Hideg patak völgyén keresztül rálátás van a boldogkői várra. A vár széles alapfalakkal rendelkezett, a tállyai gyűjteményben van egy gótikus boltívdarab, ami arra utal, hogy építészetileg nem olyan egyszerű vár volt „nem olyan romantikus elképzelés”. Mikor Zsigmond 1404.-ben Debrőditől elfoglalta, a várban élt Cudar Péter előző tulajdonos felesége is. Tehát főurak laktak benne a csekély őrségen kívül. Tovább miért lenne Tállya „másodrajzás eredménye” mikor már az 1200.-as évek elején már vára volt. A várépítés idejéről és építtetőkről adatok nem állnak rendelkezésre. Az építők a várhegy tetején levő andezit réteget körülszedték, így négy-öt méter magas természetes sziklafalat kaptak. Lefejtett kőtömböket aztán a felmenő falak építésére használták fel.
Serédi Gáspár Ferdinánd alvezére 1536.-ban foglalta el és bontatta le.
Nem hisszük, hogy bontáskor figyelemmel lettek volna a ciszternára.
Csodálkozunk, hogy a ciszterna űrméretét a mai 4,5 m alapján számolja ki az író.
Mélységét csak kitakarítás után lehetne megállapítani.
Lórántffy Zsuzsanna semmiféle várbontást nem csinált és nem épített belőle gazdasági épületeket. Volt Tállyán elég építőkő (andezit, riolittufa). Tállya és Rátka házai mind riolit tufából épültek.
Pusztavár
Építésére a Bártfai krónikában találunk utalást, mely szerint Bártfa tulajdonában levő tállyai szőlők felügyelője 1625.-ben jelentette, hogy „item a várnak építésére vévén erőhatalommal két kádunkat a várhoz hogi szabadították ezért adtam 64 dénárt”. Kisebb védelmi erődítmény lehetett 1750. körül Trautson herceg lebontatta, anyagából és helyén a „major” gazdasági épületét, istállókat ólakat, cselédlakásokat építtetett. 1754.-ben betelepített svábok évekig a majorban laktak, csak később költöztek Rátkára. A Pusztavár andezit alapfalainak egy részét még az 1920.-as években is lehetett látni, amit később a lakosság házalap építésre elbontott. A Várhegy alatti Újfalu létezésére semmi nyom nincs.
A Halastó dűlőben őskori lelőhely van, sok agyagedény maradvány, őrlőkő és kvarcit pengék. Hellebrandt Magdolna is vizsgálta a lelőhelyet.
13.oldal
Első bekezdés: „magyar névadás”-hoz. Fényes Elek Geográfiai szótára 1851.-ben az említett községek közül Kér és Szántó néven Abaúj- vármegyében említi. A századforduló idején tették eléjük az Abaúj nevet. Szerencs neve ószláv szóból ered. Ems = mocsár, zsombékos hely, szer = tartozék (például Pusztaszer). Encs neve is az ems szóból származik.
Ezt az állításomat a könyv egyetemi tanár írója nem fogadta el.
19.oldal
Érdemes lett volna megemlíteni András püspök 1272. évben kelt levelét, melyben visszaadja az egri káptalannak a zempléni falvak elidegenített bordézsmáját. Többek között Tállyát is említi: „Villa Talya latina” latin Tállya néven. Tehát már szőlőművelés folyt a lakatlan Tállyán.
20. oldal
Lazarovits István szerb fejedelem 1403.-ban a török oldalról átpártolt Magyarországhoz. 1408.-ban Zsigmond nagybirtokot adományozott neki. 1426. tavaszán szerződést kötött Zsigmonddal, hogy birtokait halála után unokaöccse Brankovics György örökli. Ennek fejében magyar fennhatóság alá került Nándorfehérvár, Galambóc és a Macsói-bánság. 1427.-ben Lazarovits meghalt, így a szerződés értelmében Brankovics Györgyhöz került Tállya és környéke.
34. oldal Első bekezdés
„Ekkor már Szerencs is Rákóczi Zsigmondé volt, ahonnan öt-hatszáz hordó bort szállítottak az 1500.-as évek utolsó évtizedeiben Lengyelországba.” Hol tartották a bort? Szerencsnek még pincéje és szőlőterülete sem volt. Jelenleg sincs nagy befogadó pincészete.
Egy szerencsi helytörténeti könyvben olvastuk, hogy II. Rákóczi Ferenc 150 hordó szerencsi bort küldött a porosz királynak. Az igazságot a megyei levéltárban őrzött levél tartalmazza, melyet Rákóczi a szerencsi várból írt, a munkácsi tisztjének Szent-Iványi Mihálynak, hogy 150 hordó bort küldjön a porosz királynak a munkácsi pincészettől. Még azt is előírta, hogy egy szekérre három hordó bort rakjanak fel.
A szerencsi bort az 1700.-as években kialakult szólás-mondás nem dicsérően említi: „Vinum de Szerencs lengyelnek meg se jelentsd!”
(Antonius Szirmaitól).
37. oldal első bekezdés
„A szántókat az ökrök, többnyire hatot vagy nyolcat egy eke elé fogva még meg-meg szántották”. Nyolcas ökörfogat? Fitness rekord?!
Ennek ellentmondanak a látottak, mert például családunk szántóföldjét mindig két tehénnel szántották, a feles haszonba kiadott rátkaiak. De a háború után láttunk egy nagyobb testű lóval is szántani. Továbbá olvasunk élüket vesztő ekékről. Nem az eke vesztette élét, hanem az ekevas. Minden gazdának több ekevasa volt. Ha az éle elkopott, kicserélte és vitte a kovácshoz élezésre.
50. oldal
Az éremleletet Dudovics Pál találta.
54.oldal
A II. József által elrendelt népszámláláskor (1784 – 1787) Tállya Zemplén vármegye legnépesebb városa volt. Nagyobb volt Sárospataknál és Sátoraljaújhelynél. Ezt is érdemes lett volna megemlíteni.
58. oldal
A Halastó a Szerencs patak és a Malomárok között volt. A Malomárok felett a rátkai híd előtti kanyartól egy út vezetett a Meggyes dűlő és a Hetény dűlő kereszteződéséhez, ahol a tállyai vízimalom, meg a Gólya kocsma volt és tovább Alsó- és Felsőgolopon át Szántóra. Érdekesség, hogy Alsógolop Zemplénhez, Felsőgolop viszont Abaújhoz tartozott. A századforduló előtt, mikor a két falu összeépült, osztották Zemplén vármegyéhez.
Régen ez a földút vezetett Szerencsről Abaújszántóra.
1870.-es években készült el a Mád-Tállya közötti országút, nagyrészt andezit, kisrészeben pedig koldui kvarcit alappal és zúzalékterítéssel. Kis idő múlva folytatódott Szerencs-Tállya és Abaújsztántó felé is.
A szerencsi útépítéshez Tállya 300 koronával járult hozzá. Ezzel a Rátkáról Abaújszántóra vezető földút elveszítette jelentőségét.
73. oldal
Zempléni kövek gyűjteménye. Helyesebb lett volna regionális ásvány szót használni. A gyűjtemény öt részből áll, melynek minden egyes darabja kizárólag a Zempléni hegységből származik, tehát zempléni és abaúji ásványok.
Hogy milyen értékes a gyűjtemény arra három példa. Gross Arnold Kossuth díjas grafikus egy tolcsvai síkcsiszolatért bármelyik képét elcserélte volna.
Koch Sándor egyetemi tanár az ásványtan legnagyobb szaktekintélye a gyűjtemény láttán azt mondta: „Fiam, ezzel a gyűjtemény bemutatásával komoly kultúrmissziót teljesítel.”
ENSZ Agyagásvány Bizottsága a világ leghíresebb geológusainak 30 fős csoportja látogatásra méltónak találta a gyűjteményt. Elég sok időt fordítottak a gyűjtemény megtekintésére, mely egyben Tállya leglátogatottabb kiállítása. Ezt a négy teleírt vendégkönyv bizonyítja, pedig nem minden látogató hajlandó gondolatait emlékül hagyni.
75-78. oldal képek
Thököly István mit tett Tállyáért, hogy kétszer is látható fényképe a könyvben. Csupán azt, hogy itt született? Diákéveim kivételével Tállyán éltem, de az illetőt nem ismertem.
77. oldal fénykép
Régi kereskedőház
Az épületet 1929.-ben Eperjessy Pál orvos megvásárolta és a homlokzatot, valamint a ház belső lakóterét teljesen átépíttette. Tállyáról megjelent postai levelezőlap gyűjteményben még a régi állapotban van, Atlasz Rezső kereskedése címen. A címlapon levő képpel együtt. Egyszerű szatócsbolt volt magas lépcsőfeljárattal.
82., 83., 108., 159. oldal
Serfőző és Thököly család fényképei. A fényképek alapján úgy látszik ezek Tállya leghíresebb családjai. Élték egyszerű, dolgos életüket, mint sok száz más család, de történelmi érdemük Tállya szempontjából nem volt. Voltak olyanok, akik történelmi múltjukkal, birtokuk, hivatali rangjuk alapján sokat tettek Tállya érdekében. Itt laktak, meghatározták a város közéletét, sok embert foglalkoztattak, kialakítottak egy pallérozottabb, műveltebb lakosságot, és fényképük nem látható a könyvben.
119. oldal
Emlékműavatás
Jó lett volna az időpontot is megírni, mert egy kutatónak senki sem tudta megmondani az avatás idejét. Még azok sem, akik még élnek és a fényképen szerepelnek. Az avatás napja: 1939. június 26.
122. oldal fénykép
„Toborzás után irány a Don.” Ennyire azért nem kell lebecsülni a tállyaiakat. Ezek sohasem lehettek a Donnál, mert ez I. Világháborús fénykép. A gallér és a fáslis lábszárvédő elárulja.
142. oldal második bekezdés „Hustak”
Helyesen „Hustát”.
Német Hochstadt (Felsőváros) szóból ered. Tállyán is a felsőrészt hívták így.
143. oldal Kegyúrság
1808.-ban herceg Bretzenheim család lindau-i birtokáért cserébe kapta Tállyát és környékét, a kegyúrsággal. Ezután leányágon báró Beust (kiejtve: bajszt) családé lett a kegyúri jog. Majd szintén leányágon Margit bárónő kezével báró Maillott (kiejtve: májó) de la Treille György örökölte a kegyúrságot. Utána fia Nándor lett a kegyúr, de pazarló életmódja miatt tönkrement, öngyilkos lett és 1929. decemberében temették. Birtokait, kastélyait a Földhitel Bank vette át.
A bank a kegyúrságot azzal váltotta meg, hogy 120 hold földet és rétet, valamint 16 kataszteri hold szőlőt adott a római katolikus eklézsiának.
Helytelen az a megállapítás, hogy a tállyai báró 1945.-ig volt kegyúr.
143. oldal második bekezdés
„Kronológiai bizonytalanság lengi körül Józsa István plébánosságának idejét is, aki a legújabb kutatások szerint 1713.-ig szolgált Tállyán.”
Ezek a kutatások a tállyai adatközlő agyában születhettek. El kellett volna olvasni Babócsay tarcali nótárius naplóját vagy a Szepességi Krónikát, mely szerint 1678.-ban Felcz Thököly hadnagya többszöri átállása miatt Tállyán lefejeztette.
145. oldal Józsa István
A leírtak igazak, csak az hiányzik a megítéléséhez, ami nem lett leírva. Azok alapján a történelem egyik nagy szélhámosa volt. Az alábbi rövid utalások:
- részt vett Debrecen kifosztásában
- Erdélyben Abafi áristomban tartotta
- 1662.-ben? tállyai plébános, előzőleg göncruszkai (Adalékokból)
Ismerve harcászati tevékenységét, nem sokat foglalkozhatott a hívek lelki üdvösségével.
- a szepességi krónikában igen sokat szerepel, rablások és fosztogatások miatt
- 1678.-ban a császáriak lefogják, Kassán vasra verve tartották, majd rövid idő múlva „csodálatos módon megszökik”.
Hol a kurucokhoz, hol pedig a császáriakhoz csatlakozott. Végül Thököly Felc kuruc hadnagyot küldte ellene, aki Tállyán elfogta és 1679.-ben lefejeztette. „Véle együtt circeter hatvan labanc-hajduk is azon megvételben történt alkalmatossággal lenyakaztattak” írja Babócsai tarcali nótárius.
A szepességi krónika szerint is 1679. októberében fejezték le Tállyán.
Milleniumi történelmi sorozatban olvastuk: „Józsa páter lánglelkű szónoka volt a kurucoknak, s két ízben történt átpártolása, majd a kurucok ellen tanúsított gyűlöletes magatartása szinte lélektanilag megfejthetetlen lenne előttünk, ha nem tudnók, hogy mindezt asszonyi kéz intézte.” Úgy tudjuk Göncre járt udvarolni, bizonyos Sára asszonyhoz.
Egyéni véleményünk, hogy a többszöri átállásainak az oka az is lehetett, hogy a rablott értékekkel kincsekkel nem számolt el sem a császárnak, sem Thökölynek. Túl mohó, individualista volt. Tállyai szőlőmunkások beszélték, hogy még az 1930.-as évek végén is kutattak a plébánián az elrejtett kincsek után.
148. oldal fénykép
„Tállyai iskolások Vörös Márton tanító úrral”. Megint bosszantó hiba. Az I. Világháború után 4-5 évig magán gimnázium működött Tállyán, a fényképen levők mind gimnazisták. Tanítottak még Péter István vegyészmérnök, Blaskó Pál erdőmérnök (állástalanok voltak). Dr Vörös Márton bácsi nem volt a Svéd Tudományos Akadémia tagja. Tállyára sátoraljaújhelyi levéltárból került, innen pedig a pécsi megyei levéltár igazgatója lett. Nyugdíjazása után Svédországba élt Södertaljében halt meg 1993.-ben. Cegléden temették el (Kecskeméten született). Nagyon jól ismertük, rendszeresen leveleztünk, többször is meglátogatott. Márton bácsi a Svéd-Magyar Baráti Társaság elnöke volt.
153. oldal
A kép nyugat felől lett felvéve, a torony mellett balra a Várhegy látszik és jobbra pedig a Sovány hegy. Éppen ellenkezőleg.
172. oldal első bekezdés
Az iparoskör 1922.-ben alakult, de már előtt is létezett ipartestület néven. Puchy Sándor házában működött, a régi Pál féle kocsmában, ahol kártyaszoba, biliárd és kuglizó is volt. Mivel a tulajdonos kocsmája mellett hentes is volt, jó kiszolgálást tudott biztosítani a tagoknak. A II. világháború után a kör először a Taichmann házba, majd az államosított Spóner Ödön lakásában működött. Míg 1950. körül a rendszer meg nem szüntette. Ebben az időben Kundráth Ferenc volt az elnök. Vasárnaponként sokan látogatták, de a tagság az idő múlásával kicserélődött.
180.oldal
A Lórántffy Zsuzsanna féle építkezés és várbontás nem valós. Erről már írtunk az előzőekben.
181. oldal utolsó sora
Pányt helyett Pánthy Endre.
183. oldal első bekezdés
„1931.-ben a tornyot kellett megújítani, mert a templom alá nyúló Rákóczi pince nem bírta a terhét és megroskadt.”
Helytelen megállapítás, mert nem a tornyot, hanem a templom mennyezetét kellett felújítani. Ünnepnapokon, vasárnap, úrfelmutatáskor, meg déli harangozáskor mozsárágyúból díszlövéseket adtak le és a lövések által keltett rengések a templom mennyezetét megrendítették és félni kellett a leszakadástól. 1931.-ben újították fel a boltozatot. Ekkor építették a templomban a „Lurdesi barlangot” és szüntették meg a templomból a karzatra történő feljárást, amit a toronyból vezető lépcsőről oldottak meg. Ugyancsak akkor építették adományokból a színes szentképes ablakokat.
185. oldal
„1826.-ban tornyot építettek a református templomhoz. Udvara négy szegletén magas bástyájú kőkerítéssel formálták menedékhellyé részben egy-két generációval korábban őseiktől megtapasztalt katonai zaklatások kivédésére.”
Ez nem felel meg a valóságnak, mert 1826.-ban nem voltak zaklatások, mert azok már az 1600.-as évek végén megszűntek.
A régi katolikus templom volt várszerűen védve, amit egy ideig a reformátusok foglaltak el. Ennek védőfalát, bástyáit az 1700.-as évek végén lebontották és ebből épült az emeletes római-katolikus iskola.
A jelenlegi református templomhoz II. Rákóczi Ferenc 1710.-ben adott telket. A templom anyagi nehézségek miatt csak 1755.-ben készült el. Ekkor már templomfoglalás nem fenyegette, ezért nem valós a fejezetben leírt „várszerű védelem”.
195. oldal utolsó bekezdés
Haján Pál helyett Hajász Pál.
198. oldal
Tállyai plébánosok: Józsa István 1679.-ig volt plébános.
Végezetül sajnáljuk, hogy ilyen részletességgel, rutinosan megírt helytörténeti könyvben ennyi hiba van. A honfoglalást egyszerűen ki kellett volna hagyni. A többi bosszantó hibák gondolom a helybeli segítség hozzá nem értéséből és tudatlanságából származnak. Helyesebb lett volna személyesen eljönni Tállyára és meggyőződni a tanácsadó helytörténeti tudásáról.
2007. február 05.
Encsy György