Előző fejezet Következő fejezet

A Boldogságos Szűz oltalmában

 

Tápióbicske (és az elpusztult Szentvid falu) templomáról korábban már részletesen szóltunk. A kontinuitás a XVII. században teljesen megszakadt a középkori és az újkori település között. A XVIII. század elején megtelepült római katolikus nép hamarosan megszervezte egyházát, ideiglenes rendbe hozva a török korban elpusztult épületet. A hívek az első években a tápiószecsői, majd a nagykátai plébániához tartoztak. Althann Mihály Frigyes váci püspök 1719-ben szervezte meg az önálló plébániát, ez a környező protestáns többségű vagy éppen kis lélekszámú helységek (1745-ig Alberti, Irsa, Káva, Pilis, 1825-ig Tápióság, 1870-ig Tápiószentmárton) katolikus híveinek a lelki gondozását is ellátta. A lakosság szinte teljes egészében a római katolikus vallást követte a későbbiekben is: 1790-ben 90, 1825-ben 82, 1890-ben 93, 1920-ban 91, 1941-ben 90 százalék. A XIX. század végéig a második legnagyobb felekezet az izraelita volt. (A XX. század elejétől a reformátusok és az evangélikusok tették ki a lakosság tíz százalékát, akiknek nem volt helyben templomuk, viszont a reformátusok rendelkeztek külön temetővel.)

Tápióbicske népessége vallása szerint 1790 és 1941 között (fő)

Év Katolikus Református Evangélikus Izraelita Egyéb Összesen
1790 1367 5 50 97 1519
1825 1767 15 40 328 1 2151
1890 2773 49 26 122 2970
1920 3799 199 117 57 12 4184
1941 3595 213 126 38 21 3993

1719-ben a faluban ideiglenes templomot emeltek, amelyre „a tápióbicskei nemesek és nem nemesek kérésére” Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlése 25 forint segélyt adott. Csaknem két évtized múlva, 1737-ben épült fel a falu közepén a mostani katolikus templom (sokáig tévesen az 1757-es évszám volt ismert), melyet december 8-án szenteltek fel a Boldogságos Szeplőtlen Fogantatásának tiszteletére. A csupán kis harangtoronnyal rendelkező templomra csak később került torony. Az új építkezés 1776-ban kezdődött, melyet az is indokolt, hogy időközben megrongálódott maga az épület. Pénzhiány miatt csak 1786-ban fejezték be, ekkor alakult ki a mai formájában ismert, szabadon álló, homlokzati tornyos, egyhajós barokk templom, melynek külső falait jellegzetes falsávok és tükrös kialakítások tagolják.

Az egyenes záródású szentélye keskenyebb a három boltszakaszra tagolódó és csehsüveg-boltozású hajónál. Az egyes falszakaszokat a falpárkányig nyúló kompozitfejezetes pillérek választják el egymástól. A kórus három boltszakaszon fekszik. A szentély egyenes záródású, a lapos, látszatarchitektúrás kupolán a Szentháromságot jelenítették meg. A XVIII. század második felében készült freskón az égben a Szentháromság látható a hódoló angyalok között. Az architektonikus rész szélső sarkaiba négy allegorikus nőalak került. A szentély bal oldalához csatlakozik a kétboltszakaszos sekrestye. A fő- és a két mellékoltárt a XVIII. században készítették barokk stílusban. A hagyomány szerint a templom padjai a budai egyetemről kerültek ide. A szentélyben lévő copf stílusú keresztelőkút tetején Krisztus megkeresztelését ábrázoló fa szoborcsoport látható.

Plébánosok Tápióbicskén 1719–2000 között

Czank Antal 1719–1726 Mallár József 1853–1872
Szabó István 1726–1732 Illés Elek 1872–1888
Geró Mihály 1732–1740 Szoráll József 1889–1897
Bene György 1740–1745 Rovnyan János 1897–1908
Szikoray Miklós 1745–1751 Hanusz Zoltán 1908–1913
Suhaj János 1751–1774 Dr. Perényi Imre 1913–1927
Kozma József 1774–1775 Takács Mihály 1928–1956
Bajáki János 1776–1785 Nagy Gyula 1956–1967
Bodonyi Miklós 1785–1794 Cser József 1967–1971
Szörényi Ferenc 1794–1813 Borsiczky Tibor 1971–1975
Kanyó István 1813–1819 Kenéz János 1975–1992
Janis János 1819–1831 Patyi István 1992–
Zahora Dániel 1831–1853    

A plébánia 1719-es újraszervezésétől kezdve huszonöt plébános működött Bicskén. Hosszabb helybeni működéssel Suhaj János, Szörényi Ferenc, Janis János, Zahora Dániel, Mallár József, Illés Elek, Kenéz János, különösen pedig Takács Mihály „dicsekedhet”. A hajdani időben volt olyan lelkész, aki nem tudott meggyökerezni a faluban, mint Szabó István, aki 1732-ben – az anyakönyv bejegyzése szerint – Turára volt kénytelen távozni a sok (közelebbről nem ismert) „becstelenség” miatt. A lelki atyák közül talán a legképzettebbnek dr. Perényi Imrét (1913–1927) tekinthetjük, aki több jelentős egyházi mű szerzője volt. A lelkészek mint a falu szellemi és erkölcsi életének irányítói az ifjúság és a felnőttek körében végeztek lelkigyakorlatat, melyek a két világháború között élték fénykorukat, bár ennek árnyoldalához tartozik az is, hogy általában csak a szegény sorú gazdák közül kerültek ki a résztvevők.

A bicskei plébánia jövedelmének megvilágítására jellemző példaként megemlíthetjük a XVIII. század végéről fennmaradt kimutatást: 1783-ban (Bajáki János lelkipásztorsága idején) a tápióbicskei éves bevétel készpénzre átszámítva 306 forint 12 krajcár volt. Ebből a pap természetben kapott 180 pozsonyi mérő gabonát, a termésből a tizenhatod részt, nyolc szekér fát, nyolc szekér szénát, valamint sót, vajat, szalmát, kendert, mely összesen 170 forint 42 krajcárra rúgott. Készpénzbevétele 135 forint 30 krajcárt tett ki, ebben benne volt a keresztelési, temetési és házassági stólapénz, valamint a koldulás is. A környező fíliákról (Ság, Szentmárton, Káva, Pánd) még együttesen 358 forint 54 krajcár illette a bicskei plébánost. A lelkészi földek 720 négyszögöl szántóból, 564 négyszögöl kenderföldből, egy hold és 960 négyszögöl rétből, valamint egy hold és 616 négyszögöl szérűskertből álltak, melyeket az 1860. évi úrbéri egyezség idején 23 hold, 786 négyszögöl szántóban és tizenkét hold rétben állapítottak meg. (A kántorrész négy hold és 870 négyszögöl szántót, 384 négyszögöl kenderföldet tett ki.)

Bajáki János 1785-ben, 39 éves korában – Tápióságon tartózkodván a rokonoknál – váratlanul elhunyt, és akkor (az örökösei részére) Kozma József esperes összeírta a nevezett plébános személyes javait. A latin nyelven készült leltár érdekes és tanulságos bepillantást nyújt a XVIII. század végi falusi értelmiségi életkörülményeibe. Az asztali eszközök köréből találtak egy nagyobb fehér terítőt, három kisebb terítőt, két üveg sótartót, egy közepes kancsót, két rendes (ordinaria) poharat, három vizesbuteliát, két boroskancsót, két rézkanalat, egy pohárszéket és három réz „kandalabert”. A konyhai felszerelésekben olvashatunk két vasalkalmatosságról (substicula ferrea), melyeket a tüzelésnél használtak, egy vasrostélyról, egy tepsiről, egy alig használt réz pálinkafőzőről, egy vas lapocskáról, öt öreg zsákról, egy rézibrikről, 14 ón tányérról, egy nagyobb levesestálról, két egyéb tálról, két szuszékról, egy káposztásedényről és egy ruhamosó „cadumról”. A szobai ingóságokhoz egy öreg „canape”, négy fekete bőrszék, egy szövettel kitömött szék, két ágy, egy ruhásszekrény, egy könyv „theca”, egy keményfa asztalka, egy matrac és egy családi asztal tartozott.

A templomi szolgálatokban segédkező első ismert kántor a Nagyrédéről 1873-ban idekerült Siposs Mihály volt. Nála is nagyobb ismertségre tett szert a több mint fél évszázadig (1909-től 1964-ig) itt szolgáló Zubek Bertalan.

Az 1737-ben épített Boldogságos Szűz Szeplőtlen Fogantatása tiszteletére szentelt templom
 
Barokk templombelső, a budai egyetemről származó padsorokkal

 

   
Előző fejezet Következő fejezet