Előző fejezet Következő fejezet

Szolnok árnyékában

 

A háború után új szelek fújtak, új eszmék törtek utat maguknak ebben a faluban is. Az egykori földbirtokosok elmenekültek vagy elűzték őket. A helyben maradt régi vezetők átadták helyüket az újaknak, hogy az új politika vizén ők próbálják meg kormányozni Várkony hajóját.

1945. január 8-án falugyűlést tartottak a községben. A résztvevők voksaikkal létrehozták az új elöljáróságot és egy héttagú bizottságot. A bíró Pokorny István lett. Az új képviselőtestületi-tagok és az ügyintéző öttagú nemzeti bizottság megválasztására február11-én került sor. Megkezdődhetett a közigazgatási munka. Létrehozták a rendőrséget. Megalakultak a politikai, társadalmi szervezetek is.

Az első feladatok között szerepelt a háborús romok eltakarítása, az utcák megtisztítása. A gazdasági élet beindítása is elodázhatatlan volt. A termelési bizottság megszervezte a kint lévő termés betakarítását, szovjet segítséggel üzemanyagot, vetőmagot és igaerőt biztosított a tavaszi munkákhoz. Három pár lovat és két vagon búzát osztottak ki a tavaszi vetést segítendő.

A földosztásról szóló első híreket a kubikosok, cselédek még tartózkodással fogadták, a Tanácsköztársaság bukása utáni tapasztalatok miatt. A márciusi népgyűlésen kétszázötvenen vettek részt, megalakították a földosztó bizottságot. A bizottságba hét kubikos, egy gazdasági cseléd, egy iparos, egy értelmiségi és egy földbirtokos került.

1945 márciusában 2215 katasztrális hold föld újraosztását tartotta szükségesnek a nemzeti ötös bizottság. Végül 1670 hold került új tulajdonosokhoz. A család nagysága szerint három–tizenkét katasztrális holdat adtak az igénylőknek. 192 család jutott ekkor földhöz. 65 százalékuk kubikos, 33 százalékuk gazdasági cseléd, két százalékuk törpebirtokos volt. Harminc katasztrális hold földet fenntartottak a hazatérő hadifoglyoknak.

Birtokviszonyok a földosztás után

0–5 katasztrális hold 410 fő

6–20 katasztrális hold 216 fő

21–50 katasztrális hold 18 fő

50 katasztrális holdon felül 20 fő

Néhány új gazda tanyát is kapott, mások a földesúri majorokban található gazdasági épületek, cselédházak épületanyagának elszállítására kaptak engedélyt. Ekkor került sor a Domokos- és a Fejér-tanya lebontására is. Ugyanakkor a kiosztott földek mentén új tanyák épültek. Az egyéni gazdálkodás első eredményei azonban elmaradtak a várttól. Ennek oka, hogy az egykori agrárproletárok nem rendelkeztek sem gazdálkodási ismeretekkel, sem gépekkel, munkaeszközökkel.

A termelőszövetkezeti mozgalom 1949-ben a rizstermelő szakcsoport megszervezésével kezdődött. Huszonöt ember kétszázötven katasztrális hold földön kezdte el a közös gazdálkodást. 1949. szeptember 21-én aztán 23 taggal megalakult a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezeti Csoport 198 katasztrális hold föld összevonásával. 1950-ben már 753 katasztrális holdon 183 tag gazdálkodott közösen. 1951-ben újabb egyes típusú (Béke, Új Élet és Előre tszcs) és kettes típusú csoportok (Kossuth és Szabad Föld tszcs) alakultak. Területük együttesen 1881 katasztrális hold volt.

Ekkor jött létre Tiszavárkony, Jászkarajanő és Tiszajenő határában az állami gazdaság is.

Az egyéni gazdaságokhoz hasonlóan a közös gazdálkodást is nehezítette a tőke és a szakismeretek hiánya. Az állami segítség nem volt elég ahhoz, hogy 1959-ig jelentősebb eredményt érjenek el. Ekkor az országos propaganda és a helybeli agitáció hatására a lakosság 73 százaléka tagja lett a közös gazdaságoknak. A kisebb csoportok feloszlottak (1957-ben a Petőfi és a Kossuth téesz működött), és 1959-től a Petőfi Termelőszövetkezetben folytatódott a nagyüzemi gazdálkodás: 3700 katasztrális holdon 391 taggal. Két telepet alakítottak ki az egykori Markbreit- és a Fejér-majorban.

A föld átlagos minősége tizenkét aranykoronás. A szántóföldi növénytermesztés termésátlagának fokozása mellett törekedtek az állatállomány növelésére is.

A Petőfi Termelőszövetkezet állatállományának alakulása

Év

Szarvasmarha

Sertés

Juh

Baromfi

1949

2

1951

11

29

348

542

1953

30

154

453

150

1959

41

190

882

203

1 410

1962

76

233

1 099

335

994

1964

73

275

1 267

912

4 524

 

A lakosság nagy többségének a mezőgazdaság adta a megélhetést, de egyre többen keresték más szektorokban is a munkalehetőséget. Elsősorban a szolnoki gyárak (Papírgyár, Cukorgyár, Vegyiművek, Épületelemgyár, Gépjavító Vállalat) dolgozói lettek. 1945-ben Tiszavárkony 2308 főnyi lakosságából 21 fő járt el szolnoki gyárba dolgozni, 1955-ben pedig 37. A mezőgazdaság átszervezése következtében jelentősen növekedett az iparban dolgozók száma. 1965-ben a 2087 lakosból 205 fő lett ipari munkás. 1968-ban a Magnezit Művek kísérleti célüzemének Tiszavárkonyba történő telepítése eredményeként tovább emelkedett a munkások száma (1968: 347 fő).

Az aktív keresők foglalkozási struktúrája a XX. században

Szektor

1910

1949

1960

Mezőgazdaság

623

703

596

Ipar

65

75

162

Kereskedelem

11

15

32

Közlekedés

12

10

37

Közszolgálati és szabadfoglalkozású

26

23

Véderő

5

Napszámos

26

Házi cseléd

39

Egyéb

13

 

 

Összesen

820

826

950

 

A községben 1970-ben tizenhat kisiparos működött. Négy női szabó, három kőműves, két-két fodrász, cipész, vegyes javító, asztalos és egy-egy szobafestő, műköves kínálta szolgáltatásait a faluban. Az 1949-ben megalakult földművesszövetkezet tizenegy boltja bonyolította 1970-ben a község kereskedelmét.

A családok lakáskörülményeiben is megfigyelhető a változás. A földreform során 405 házhelyet is kiosztottak, bár a beépítésekre nem nagyon került sor. 1947-ben 63 család kapott házhelyet és építette meg házát az ONCSA-soron. Tiszavárkonyban 1949-ben 558, 1968-ban hatszáztíz lakóépület volt. Ebből kétszázhúsz külterületen található.

A község infrastruktúrájának fejlesztését is célul tűzték ki. 1965-ben három mélyfúrású ártézi kút adta az ivóvizet, majd újabbat létesítettek. A hidroglóbusz felépítéséhez a Magnezitipari Művek anyagilag is (ötszázezer forinttal) hozzájárult. A villanyhálózat fejlesztése következtében az 1960-as évek közepére minden belterületi házba bevezették a villanyt. Később sikerült megoldani a Tiszavárkonyi-szőlőkben is a villamosítást. Az 1970-es évekre a közutak és a járdák már kielégítik a közlekedési igényeket. A járdákat egy méterre szélesítették. A faluba bevezető út minősége biztosította a rendszeres autóbusz-közlekedést. 1967-ig megvolt a hajójárat, hajóállomás. A szolnok– kiskunfélegyházi vasútvonal egyik állomása napjainkban is a tiszavárkonyi.

A XX. század második fele nem kedvezett az egyház közvetítette értékeknek. Fokozatosan visszaszorították a vallásoktatást, minimálisra csökkentették a helyben szolgáló lelkészek szerepét. A község papjai közül Kenyeres József plébános 1957-ben rejtélyes körülmények között tűnt el Tiszavárkonyról Szolnokra menet a Tisza partjáról.

A község 1977-ig önálló közigazgatási egység. Ekkor összevonták Tószeggel: társult községi státusban volt 1992-ig volt. A társulás előtt 27 tagú tanács, öttagú végrehajtó bizottság, öt függetlenített ügyintéző és egy kisegítő dolgozott a településen, irányította a falu életét.

Az évezredváltást megért idősebb nemzedék életének nagyobb részét a szocialista államrendszerben élte le. Munkalehetőséget az 1959-ben megalakult Petőfi Termelőszövetkezet, az Állami Gazdaság vagy valamelyik szolnoki ipari üzem kínált. Bármelyik helyen dolgozott, tapasztalta, hogy irányítói más vidékekről kerültek ide, nem igazán kötődnek a faluhoz. Feleslegessé váltak az örökölt ismeretek, legyenek azok a paraszti gazdálkodás, a kubikosmunka vagy éppen egy-egy népszokás körébe tartozók.

Az 1989-es választások után bekövetkezett rendszerváltás Tiszavárkony életében is változást hozott. A falu 1990 óta ismét önálló község. Négyévenként választott képviselő-testülete, polgármestere és a hivatalnoki kara úgy dolgozik, hogy a község fejlődését, a lakosság boldogulását segítse.

Ertl Sándor és Kiss Ilus gyermekeivel, 1956
 
Kenyeres József plébános, 1957
 
A tiszavárkonyi Alkotóház, 2001

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet