Előző fejezet Következő fejezet

A török hódoltság s más háborúságok

 

Amikor az Országgyűlés 1492-ben a fellegvárat a mindenkori koronaőrökre bízta, annak sorsa elvált a palota és az alsó vár sorsától. Kikerült a király birtokából, míg az alsó vár és a palota a király udvarbírájának, a budai udvarbírónak a irányítása alatt maradt.

A mohácsi csata után Perényi Péter, az akkori koronaőr a Szent Koronával együtt elhagyta az erődöt, amelyet az ide menekült környékbeliek és a márianosztrai pálosok védtek meg a töröktől. Ezek után Zápolya János kezére került.

A két király, Ferdinánd és Zápolya egymás elleni harcai idején a vár többször is gazdát cserélt. 1527-ben Ferdinánd döntőnek szánt támadást indított Zápolya ellen, és a visegrádi várat Nádasdy Tamás vissza is fogalta a számára. A Szent Koronát pedig Perényi Péter adta át önként, miután átállt Ferdinánd oldalára. 1532 tavaszán Zápolya János ostromolta a várat. Kozár Miklós várnagy át is adta János királynak, az alsó várat azonban egy ideig tartották még Ferdinánd spanyol zsoldosai, mígnem júniusban ők is megfutamodtak.

1532-ben Zápolya János és Habsburg Ferdinánd Visegrádon kötötték meg a fegyverszünetet. Az ekkor aláírt szerződésben először ismerték el az ország kettéosztottságának a tényét. János király halála után, 1540 őszén Leonhard Fels, Ferdinánd hadvezére Buda visszafoglalására indult, és útközben ostrom alá fogta Visegrád várát is októberben. Az alsó várat tíznapos küzdelem után sikerült is elfoglaniuk, majd Buda sikertelen ostroma után visszatértek Visegrádra, és ekkor már a fellegvárat is bevették, illetve a várkapitányoktól átvették azt. Az árulónak nevezett főkatonákat aztán Fráter György, Zápolya országrészének a kormányzója elfogatta, és a budai Csonka-toronyba záratta.

Miután a török 1541-ben csellel elfoglalta Budát, a környező erősségek ellen indult. 1543-ban Esztergom került a kezükre. 1544-ben Mehmed budai pasa Visegrádot kezdte ostromolni. Ágyúikkal sikerült ledönteniük az alsó vár lakótornyának a déli sarkát, a védők feladták a reménytelen küzdelmet. A fellegvár őrsége Amadé Péter veztésével kitartott addig, amíg az ivóvizük el nem fogyott. Felmentő sereg hiányában a szabad elvonulás reményében végül ők is megadták magukat. A törökök azonban nem tartották a szavukat, és az őrség nagy részét lemészárolták, a sebesülteket, köztük Amadét is, fogolyként Isztambulba hurcolták.

Visegrád fél évszázadra török kézre került, török végvárrá vált. Nem állították helyre a romos falakat, csak beköltöztek közéjük. A kis török kori település az alsó vár falai között és mellette alakult ki. Lakói főként katonák és a hozzátartozóik. Az alsó vár külső és belső részén számos hevenyészett, paticsfalból készült házat emeltek.

A török hódoltság alatti metszetek itt is és a városban is mecseteket mutatnak. A romos alsó vár védelmi szerepe megszűnt, a továbbiakban az ostromok már csak a fellegvárra vonatkoznak.

A török kori lakosság változatos kerámiaművészetet hozott magával a régészeti leletek tanúsága szerint. Készítettek finomabb fajanszedényeket is. Az ekkor meghonosodott pipázásnak is vannak emlékei. Rézművességük fejlett volt.

A városban 1546-ban még élt magyar lakosság. Visegrád egyébként a budai szandzsákhoz (a magyar vármegyének megfelelő török közigazgatási beosztás) tartozó visegrádi náhije (adószedési területi egység) központja volt. Ide tartozott Bogdány, Tótfalu, Monostor és Pócsmegyer.

Ekkor itt 24 családfőt, két nőtlen felnőtt fiút, két nőtlen testvért írtak össze, de a későbbiekben elszéledtek, és a következő összeíráskor, 1559-ben a település már lakatlan.

1570-ben mohamedánok és katonai szolgálatot teljesítő görögkeleti vallású délszlávok lakják. A vároldalban szőlőt és gyümölcsöt termesztettek, 1580-ban adójuk egy részét is ez tette ki, valamint a gyümölcstized, szénatized, kertadó, káposztatized, a mohamedánok menyasszonyadója és bírságpénze.

A tizenötéves háborúban – 1595-ben – Esztergom elfoglalása után a Mátyás főherceg vezetése alatt álló keresztény sereg Pálffy Miklós és Aldobrandini vezénylete mellett megkezdte a visegrádi vár visszavételére irányuló ostromot. A fellegvárral szembeni hegyre négyszáz emberrel tizenkét ágyút vontattak fel, és két napon keresztül eredményesen lőtték az erődítményt. Szeptember 12-én a várat védő Piri aga beleegyezett az Aldobrandini szabta feltételekbe, és feladta azt. 1601-ben kezdték meg a császári csapatok a megrongálódott épület, a falak helyreállítását. Az 1602. és 1604. évi országgyűlés Bars, Trencsén és Pozsony megye jobbágyait közmunkára rendelte ki, hogy a várat védhetővé tegyék.

A főbb javítások befejezése után Altheim zsoldosserege védte, de 1605-ben harc nélkül megadta magát Murat basának. Evlija Cselebi török utazó így írja le akkor az események helyszínét:

„A vár a Duna partján, az ég csúcsáig felnyúló vörös kopár szikla fölé faragott kövekből épült, ötszög alakú igen erős vár. A belső várnak egyetlen észak felé néző kis kapuja van. Felér egész a Bak csillagzatig, úgyhogy az alsóvárosból az íjászok e kapuig a nyilat fel nem lőhetik. A várban zsindelyes házak, Szulejmán khán kis dzsámija, gabonaraktárak, hadszertárak és hét erős torony van. Fördő, vásártér, bazár nincs. Víztartó ciszternái vannak, és az esővizet összegyűjtik; az előkelőek azonban teherhordó lovakon alulról, a Dunából vitetik fel a vizet, és azt isszák. Ez a vár annak a Lajosnak a kincstára volt, aki Szulejmán khánnal Mohácsnál harcolt. Külvárosa a Duna folyó partján erős kerítésű vár, amelynek minden bástyája mintha Iszkander bástyája volna. Három városrésze muzulmán, kettő pedig keresztény. Van 450 deszkatetejű háza kerttel, a házak azonban téglaépítkezésűek. Három iskolája, két derviskolostora, egy fogadója, egy fürdője s mintegy ötven boltja van. E külvárost kertek, rózsaligetek veszik körül.”

Visegrádot 1684. június 13-án szabadította fel a török megszállás alól végleg a mintegy negyvenezer fős szövetséges császári haderő. Az ostrom része volt a Buda visszafoglalására irányuló nagyszabású hadjáratnak.

Mivel a városban és a várban csak török helyőrség és a velük együtt élők tartózkodtak, a hadak elvonulása után a település romokban, lakatlanul maradt. Az 1685-ben itt járt udvari kamarai bizottság szerint Visegrád, a vár és a város is teljesen elpusztult.

Török rézmozsár Visegrádról
 
Török fajansztál
 
és török réztál Visegrádról

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet