DALTANULÁS

özv. Kaszás Ferencné dallamainak legnagyobb részét a családjától örökölte. Nagyanyja, édesanyja mind jó nótások voltak.

"Édesanyám otthon mindég danározott. Mikor milyen hangulatban volt. Úgy munka közben is mindég rákezdett. Nem kényeskedett. Danározott. Nagyon sokat tanultam tőle.

Egyszer Csanakon volt édesanyám szüreten. Ott hallotta:

'A vad szőlőt nem eszi meg a darázs..." kezdetű dalt.Mikor hazajött is mindig dalolgatta."

"A postás nótáról tudom, hogy még nagyanyámtól örököltük. Az ő idejében még lóháton hordták a postát, meg postakocsin."

A családi örökség azután gyarapodott azokon az alkalmakon, mikor a családon kívül éneklő kö/össógbe került a kis Somogyi Rézi.

Óvodában még nuidal is ragadt rá: "Kis mosóné korán kelj fel..." ilyen óvodás örökség.

De kint a homokos gödröknél, kis libapásztor barátnéitől ősi gyermekjáték dallamokat is tanult. El is kísérték azok egész életén át.

Az iskola nem volt jelentős daltanulás szempontjából. Itt csak néhány műdalt tanultak.

Jelentős időszak volt azonban daltanulás szempontjából a győri selyemgyárban töltött idő. A győri selyemgyárba a Győrhöz közeleső falukból jártak csak be dolgozni a lányok. A közlekedés nem volt még kiépítve, s így csak onnan tudtak gyárba bejárni, ahonnan gyalogosan is be lehetett jönni. Csupa kisbaráti, nagybaráti, gyirmóti, meg abdai lány járt akkor a selyemgyárba dolgozni. így náluk valóban a jellegzetesen Győr környéki dallamkincs forgott közkézen. Ezt mélyítették el, s gyarapítgatták egymásban a gépek melletti közös dalolások alkalmával.

A selyemgyári időkben tanulta pl. Kaszás néni a " Sági bíró lánya" meg az Egyszer egy királyfi" balladáját.

A sági bíró lányát györszabadhegyi lányoktól tanulta. Itt hallotta pl. még a Fehér László balladáját is. Ezt azonban már elfelejtette.

Mikor a selyemgyárból hazafelé mentek, végig az úton akkor is szólt a nótaszó. Mind megannyi alkalom dalok tanulására, gyakorlására is. Mert amit nem gyakorol az ember, bizony azt el is felejti. Nem elég csak egyszer megtanulni egy dalt. Kellenek újabb alkalmak a felfrissítésre. Ezért voltak jelentősek az ilyen közösségi alkalmak, mint pl. a gyárból való együttes hazajárás.

De mikor kimaradt a selyemgyárból, otthon a faluban is gyakran szolt meg a nóta. Lehetett itt is újabb dalokat tanulni, s a tudott dalokat gyakorolni. Ezekben az időkben tanulta pl. "Az abdai kertek alatt régen leesett a hó..." kezdetű dalt, mely erről a vidékről nem nagyon ismeretes a népzenegyűjtők előtt. "Ezt a sokaságtól, a néptől tanultam." - mondja Kaszás néni.

A daltanulásnak jó alkalmai voltak a vasárnap délutáni szórakozások, táncok a kocsmában. A búcsúk mulatságai, melyek két napig tartottak, a farsangi mulatságok. S végül de nem utolsó sorban a lakodalom alkalmai.

A dalok aztán kísérték még tovább is Kaszás nénit. Milyen jó volt eldúdolgatni őket talán még akkor is, mikor nagyon sok próbát adott az élet.

"Mikor otthonról elkerültem, ha volt kedvem, dalolgattam, - emlékezik vissza. Ott már Trencsénben nem tanultam dalt, mert ott tótul daloltak. Azután jöttek a gyerekek. A küzdelmes, háborús évek. Lassan letűnt minden, s aztán már nem daloltam."

Igaz, nem tudott zene nélkül maradni soha Kaszás néni. Sőt még a hegedüléssel is megpróbálkozott. Mikor a gyerekei hegedülni tanultak, nem tudta megállni, hogy mikor nem látják és nem hallják, ő is a kezébe ne vegye a gyerekei hegedűjét. El is tudta rajta játszogatni a dalait, sőt még Hohmann-Bloch hegedűiskolával is megpróbálkozott.

Az élet adta nehézségek ellenére is nagy szeretettel emlékszik régi dalaira. Még arra is képes volt, hogy 76 éves létére Békéscsabáról Győrbe utazzon, s magnetofonba énekelje, a jövőbe mentse azokat a dalokat, melyek neki annyi örömet szereztek, olyan sokat jelentettek.