Következő fejezet

UTÓSZÓ

 

E monográfia elkészülte, s kiadásának létrejötte között 29 esztendő, jó negyedszázad telt el. Ennyi idő már egy falu életében is jelentős, kivált a mi korunkban, melyben szinte rohamosan követik egymást az életet átalakító, gyökeres változások. Azért - különösen a falu társadalmának jellemzéséről a Hagyomány és emlékezet c. fejezetben írottak nem a mai, hanem az 1966-os Abdára jellemzőek. Így kell értelmezni azt.

De minden, amit Kaszás Ferencé Somogyi Teréz elmondott, elénekelt gyerekkora, ifjúsága Abdájáról, változatlan érték. Nemcsak a mai, hanem az ezutáni nemzedékek életét is gazdagítja. Nélküle hiányos lenne az a kép, melyet a más vidéken lakók, vagy a messziről ide látogatók Abdáról alkotnak. Az itt élőkben pedig erősíti a szülőföld szeretetét, mely nélkül a Hazát sem lehet igazán szeretni.

Ezért nagy öröm számomra, hogy az ünnepre készülő mai abdaiak felfigyeltek erre az asztalfiókban, meg néhány múzeum irattárában ismeretlenül lappangó kéziratra, s vállalták a kiadását. Ezúton mondok hálás köszönetet Abda polgármesterének. Somogyi Györgynek, az általános iskola igazgatójának Szabó Zsoltnénak, a szedést lelkesedésből, társadalmi munkában elvégző Nagy Péternek, kedves tanítványomnak, a kiadás megvalósításáért. Köszönet illeti továbbá a Országépitő Alapítványt segítő támogatásért és a Rikker nyomdát a könyv kinyomtatásáért.

Fáj, hogy akiről e könyvet írtam, s az, akinek szép borítóját köszönhetem, már nem veheti azt a kezébe. De leikük e könyv lapjain keresztül is tovább él. s hagyományaink, értékeink megbecsülésére, szülőföldünk szeretetére fogja ezután is buzdítani, nevelni azokat, akik majdan a kezükbe veszik.

  Győr, 1995. júliusában Barsi Ernő

 

   
Következő fejezet