Következő fejezet

Figler András:

A RÉGI ABDA TÖRTÉNETE

 

F.Balázs barátomnak, aki
10 évvel ezelőtt rábeszélt,
hogy költözzem Abdára

Minden embert érdekel az őseinek, az előtte itt élőknek a története. Gyermekeinket csak úgy taníthatjuk meg szülőhelyük, lakóhelyük megbecsülésére, szeretetére, ha elmeséljük nekik a történetét. Abda történetéről nagyon sok forrás emlékezik meg, de rövid, mindenki számára hozzáférhető összefoglaló munka jelenleg nem található. Ez indított arra, hogy néhány oldalon leírjam azt amit Abda történetéről tudok.

Nem vagyok történész, s nem is kívánok belekontárkodni kiváló történész kollégáim dolgába. Régész vagyok. Míg a történész általában az írott források alapján dolgozik, addig a régész a föld alatt rejlő maradványokat használja forrásként. Ezért munkámnak csak az első részében törekedtem teljességre amíg a régészeti források engedik, a második részben mások történeti munkáiból igyekeztem összeszedni röviden az Abdára vonatkozó adatokat. Tudom, hogy az így felrajzolt kép eléggé töredezett, de ennél teljesebb munkát csak hosz-szantartó levéltári kutatások után lehetne készíteni, az pedig már nem az én területem.

Abda környékének történetét a földrajzi fekvéséből adódóan évezredek óta két tényező határozta meg a víz és az út. A Duna és a Rábca állandó mozgása csak a magasabban fekvő helyeken tette lehetővé emberi települések kialakulását. A múlt századi folyószabályozások előtt számunkra ma már nehezen elképzelhető, kanyargós folyóágak, mocsarak vették körül a vidéket, és néhány rész csak szárazabb időszakokban volt megközelíthető. A medrek folyamatosan változtatták helyüket, és hatalmas árvizeik elöntötték néha még a legmagasabb területeket is. Emiatt aztán mindig csak rövid ideig lakott települések alakultak ki, melyek lakóinak gyakran kellett költözni.

A másik fontos befolyásoló tényező, és részben a települések létrejöttének oka is az évezredek óta itt húzódó útvonal. Ugyanis a Duna szigetközi mocsarai és a mellékfolyók (Rába, Rábca) valamint a Hanság mocsarai között csak a környékünkön található homokdombokon keresztül volt mindig járható útvonal Kelet és Nyugat között. Ez egyben azt is jelentette, hogy az itt lakók nyílván kezükben tartották, ellenőrizték az utat, s hasznot húztak belőle. (A „zöldséges sor" csak a jellegében újkori találmány!)

Az első emberi településre utaló nyomok az újkőkor-szakból (neolitikum) az i.e. V. évezred első feléből származnak. A Börcsi-Szőlők melletti Nagydombon tártuk fel a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúra népének egy településrészletét és néhány sírját. Ez az első aktív élelemtermelő gazdálkodást folyató kultúra a Dunántúlon, mely azt jelenti, hogy a korábbi korszakokkal ellentétben az élelemszerzés már nemcsak a természetben megtermett javak összegyűjtésére (gyűjtögetés, halászat, vadászat) korlátozódik, hanem megkezdődik az alapvető táplálkozási javak tudatos előállítása, termelése. E kultúra hordozói terjesztették el a földművelés és állattenyésztés ismereteit nemcsak a Dunántúlon, hanem Európa tőlünk északra és nyugatra eső területein is (Az őskorban itt élt népek neveit nem tudjuk, hiszen a nyelvűket sem ismerjük, ezért a régészetben a hátrahagyott jellegzetes emlékeik, vagy az első feltárt lelőhelyük alapján kultúra vagy csoport névvel emlegetjük őket. A régészeti kultúra olyan társadalmi egység (nép) neve, amely földrajzilag körülhatárolható helyen, azonos körülmények között, alakult ki. Gazdasági élete, anyagi és szellemi kultúrája csak az adott népre jellemző. A régészeti csoport valamely kultúrának kisebb egysége (népcsoport), mely akár etnikai összetétele, akár a többieknél gyorsabb gazdasági fejlődése következtében sajátos jegyeket visel.") A neolitikum utolsó szakaszában, az i.e. évezred második felében (kb. i. e. 4500-4300 között) lakott települések maradványait tártuk fel a soproni út melletti Hármas dűlőben, és Börcs határában a Börcs felé vivő út mellett, az autópálya nyomvonala alatt.

A Hármas dűlőben a műút nyomvonala mellett a Győr felé eső oldalon egy alig kiemelkedő kis dombvonulat húzódik. Feltehetően egykor ez jelentette a Rábca ártereinek a szélét, vagy magának a folyómedernek a vonalát. Itt ezen a partoldalon létesített települést a lengyeli kultúra népe. Ritka szerencsével sikerült megtalálnunk egy lakóépület maradványait is. A ház téglalap alakú, 8 m széles és 16 m hosszú volt. Csak a földbe mélyedő alapárkot tudtuk feltárni, hiszen a föld fölötti részek már régen elpusztultak, de a maradványok alapján következtetni lehet az épület szerkezetére. A hosszú keskeny árkokba vastag cölöpöket állítottak függőlegesen ez alkotta a vázat. A cölöpökre nádat erősítettek, majd ezt vastagon tapasztották agyaggal. A sátortetőt vastag ágasfák tartották. Az épület körül kerek, lefelé táguló oldalú (méhkas alakú) gödröket ástak élelemtároló vermeknek.

A neolitikumot követő rézkor időszakából (i.e. 4. évezred közepe - 3. évezred) nincsenek leletek a környéken. Ez feltehetően azzal magyarázható, hogy ez az időszak egy rendkívül nedves periódus volt és az állandó magas vízállás nem tette lehetővé települések kialakulását.

A bronzkor idejéből (i.e. 2. évezred -1. évezred eleje) már több helyütt találhatók településnyomok. Egy korai bronzkori (i.e. 1900. körül) lakóház került elő az előbb már említett Hármas dűlőben. Ez egy teljesen egyedülálló, ritka felfedezés, mert jelenleg ez az egyetlen ismert lakóháza a Kárpát-medence nyugati felében, s ezért megérdemli, hogy részletesen ismertessük. Először ástak egy 15x5 m-es téglalap alakú gödröt a felszíntől kb. 80 cm mélységűre. A gödör két oldaIán belül és a közepén 8-8 cölöpöt állítottak. A cölöplyukak méreteiből ítélve a középső cölöpök vastagabbak és magasabbak lehettek, mint a két szélső sor cölöpjei. A középső cölöpök ágasfák lehettek, s ezekre helyezték vízszintesen a tetőgerincet tartó gerendát. Ehhez a gerendához a gödör külső oldaláról vastagabb rudakat (szarufákat) támasztottak és kötöztek, majd ezeket alulról a két szélső cölöpsor segítségével alátámasztották. A szarufákra kívülről keresztbe karókat és ágakat kötöztek, majd erre került rá a nád borítás. Az épület környékén felmenő falak maradványait nem találtuk. A gödör alját agyaggal keményre döngölték, és már kész is volt a nyáron hűvös, télen meleg hajlék.

Korabronzkori lakóház az i. e. 19. századból (Hármas dűlő)

A bronzkor középső szakaszából az i.e. 15. századból származik az Európa szerte ismert, híres abdai bronzkincs. A Tamásgyöp dűlőben találták 1910-ben szántás közben, a Győr Abda határárok mellett. Egy agyagedényben 454 db kerek bronzpityke (ruhadísz), bronz csüngök, nyaklánc maradványai és egyéb bronzékszerek voltak elrejtve. Az elrejtésnek pedig az volt az oka, hogy az i.e. 15. század közepén nyugatról harcias törzsek özönlöttek el a Kárpát-medence nyugati felét, s menekülésre késztették az itt élő lakosságot a dunántúli mészbetétes edények népét. Aki a minden bizonynyal hatalmas értéket képviselő kincset elrejtette szintén menekülni volt kénytelen, s minthogy a kincset csak 3500 évvel később találták meg, nem tudott már ide visszatérni. A kincsben lelt ékszerekhez hasonló maradványokat találtunk már több alkalommal a Pityerdombon a Vasút utca 42. és a Szt. István u. közti üres telken, valamint településre utaló kerámia töredékeket a régi kápolna környékén. A bronzkor későbbi szakaszából (i.e. 12-10. század) származó leletek kerültek elő a soproni műút, vasút és Rábca által határolt területen, valamint a Szentkéreszt pusztán.

Az őskor későbbi szakaszaiból eddig nem találtak emlékeket Abda környékén. Nem biztos, hogy teljesen lakatlan volt a vidék. Az időszámításunk előtti utolsó évszázadokban kelták laktak Győr környéken és minden bizonnyal Abda térségében is. Elképzelhető, hogy a vízmozgások tüntették el ennek a korszaknak a nyomait, de az is lehetséges, hogy itt vannak valahol mellettünk, alattunk, csak eddig még nem bukkantunk rájuk.

Az i.sz. 1. században érte el a római hódítás térségünket. Mivel ez a vidék a Római Birodalom északi határán feküdt, csak a Duna mocsarai választották el az északabbra élő qvád, markomann törzsektől, szükséges volt egy határvédelmi rendszer kiépítése. A római határvonal, a limes itt húzódott valahol Abda belterületének északi részén, közvetlenül a ma már kiszáradt Duna medrek mellett. (Duna utca) A limest szabályos távolságokban épített őrtornyok (burgus) és közöttük kiépített katonai táborok (castrum) alkották. A legközelebbi táborok: Lébény - Barátföldpuszta (Quadrata) és Győr (Arrabona) voltak. Római őrtorony maradványai fedezhetők fel még ma is Abda északnyugati határán az Ottevényi-csatorna mellett. Római kori megtelepedésre utaló nyomokat találunk a Dobsán Somogyi György egykori földjén, egy kis kiemelkedő dombon, a Rábca Győr felöli oldalán a Rosszkert dűlőben, valamint sok római pénzérmét találtak a Rózsás csatornánál levő Lesvár környékén. A limes mentén levő őrtornyokat és táborokat kiépített utak kötötték össze. A legfontosabb Duna menti útvonal itt haladt át Abda határában, nyomai még a múlt században megfigyelhetőek voltak a Pillingér pusztán.

A Római Birodalom bukása (5. század) utáni időkről nagyon keveset tudunk. Feltehetően germán törzsek uralma alá tartozott a környék. A 6. század második felében avarok szállták meg a Kárpát-medencét, s maradványaik egészen a magyarok honfoglalásáig kimutathatóak. 7. századból származó gazdag avar sírokat tártunk fel néhány évvel ezelőtt a Börcs határában levő Nagydombon. A soproni vasúti felüljáró építésekor a Hármas dűlőben egy feltehetően a 8. századból származó avar temetőt bolygattak meg. Sajnos a temető helyét azóta sem találjuk, s így közelebbit nem tudunk róla.

A 8. század második felében az egész Kárpát-medencét betöltő Avar Birodalom hanyatlásnak indult. Ennek elsődleges oka az ebben az időszakban végbemenő drasztikus időjárás változás, mely egy tartós száraz időszak beköszöntését jelentette. A nagyállattartással és földműveléssel foglalkozó avarok számára ez a létalapjuk megszűnését, éhínséget és a népesség nagyarányú pusztulását jelentette. A Kisalföld nagy része is elnéptelenedett, s csak szórványosan találunk településeket. 791-ben Nagy Károly hatalmas sereggel támadta meg Pannóniát és évekig tartó háborúskodás után, 803-ban a Rába mentén húzták meg a frank közigazgatás határát. Ezzel Győr környéke, tehát Abda területe a Frank Birodalom fennhatósága alá került, mely azt jelentette, hogy a megtizedelődött avar lakosság tovább élt, de a frankoknak fizettek adót.

883-ban Szvatopluk morva fejedelem átkelt a Dunán és végigpusztította a Rábáig terjedő területet, tehát a mi vidékünket is. A lakosság ebben az időben igencsak ritka lehetett, mert Theotmar salzburgi érsek 900-ban írt tudósítása szerint az itt áthaladók nagyrészt csak lakatlan földet találtak

A magyarok először, kalandozásaik során 862-ben jelentek meg a vidéken, majd 881-ben és 894-ben ismét, de csak 900-ban szállták meg a területet. Először valószínűleg Kurszán vezér szállásterületéhez tartozott, 904-ben bekövetkezett haláláig. Utána Tétény birtokolta a területet, majd 948 után Fájsz nagyfejedelemé lett a Duna jobb oldala. 955-970 között Apor fővezér őrizte Győrt, s rábcai átkelőnél Abda területét is. A honfoglalás időszakából nem ismerünk régészeti leleteket a falu határából, de Öttevény területén feltártak egy honfoglaló sírt.

Az 1000. esztendő tájékán I. István államszervező tevékenységének köszönhetően létrejöttek az állami és egyházi egységek a megyék és püspökségek valamint ezeknek a területi központjai. Egy ilyen központ volt Győr már a 11. század első éveiben, tehát ispáni és püspöki székhely. A Rábcán levő abdai átkelő volt a legfontosabb nyugat felé menő út, s egyben Győr kapuját jelentette és emiatt bizonyosan már a korai időktől kezdve gondoskodtak a védelméről. Ennek egyik bizonyítékaként idézzük Pauler Gyulát, aki a III. Henrik németrómai 1051-es Magyarország elleni hadjáratával kapcsolatban az altaichi évkönyvek alapján így ír: „III. Henrik tehát egészen magára maradt, de vitézül küzdve egészen a Rábcáig jutott. Ennek Hídját azonban Adbánál a magyarok nagyon megerősítették és nagyon reménykedtek, hogy itt nem fog keresztül törhetni a német sereg. De mégis sikerült neki. Egy csapat burgundi, szász és lengyel áthatolt a folyón, bevette az erősséget, leölte, szétszórta védőit és utat nyitott a következő seregnek. Mindenki sietett, hogy a túlparton legyen, mert hátulról szorították a magyarok, s így történt, hogy a hidat, véra-csot felgyújtották, mielőtt még az egész sereg átkelt volna, s a németek közül az utolsók a Rábca déli partján vesztek."

Középkori okleveleinkben Abda nevével először 1153-ban találkozunk Obda alakban.

Adalbert, II. Géza Szicíliába küldött követe 1153. évi végrendeletébe a XIII. században beszúrták Abda nevét azon birtokok közé, melyeket Adalbert felesége azzal kapott, hogyha újból férjhez megy, legyenek a pannonhalmi apátságé.

A minden kétséget kizáróan első hiteles említés 1221-ből származik Abada néven, amikor II. Endre király megerősítette a Leustach és felesége, Hilta által tett abda-szigeti birtokadományt: 10 háznép szabadost a pannonhalmi apátság részére.

Az 1225. előtti valamelyik évben a Csák nembeli Demeter comes elfoglalta Abda szigetet; s emiatt az apátság pápai bullák támogatásával (1225, 1227-28, 1238, 1244.) próbálta visszaszerezni tőle, de hasztalanul. A bullákban Obda, ill. Odda alakban jelenik meg Abda neve. Az első mai alakban történő említés IV. Béla idejéből (1235-1270) származik, aki Abda-sziget felét a győri káptalannak adományozta.

Abda nevére két magyarázat ismert. Kniezsa István (földrajzi neveink legjobb ismerője) szerint délszláv eredetű. Györffy György történész a környező több hasonló eredetű helységnév (Zámoly, Novak) alapján arra a következtetésre jutott, hogy közvetlenül a magyarok megjelenése előtt itt délszláv szlovén lakosság élhetett, s tőlük vettük át a falu nevét. Váczy Péter történész szerint a szótő oba az altáji nyelvekben (pl. avar) átkelőhelyen levő dombot, földhányást jelent, s az avarok hagyatéka. Ez utóbbi pontosan megfelel Abda geográfiai helyzetének, hiszen Abdának szinte az egész korai története folyamán egy jelentősége volt az, hogy itt van az átkelőhely. Ennek ellenére a szláv hagyaték feltevése sem hagyható figyelmen kívül.

Mint az előzőekben láttuk Árpád-kori okleveleink szigetként emlegetik Abdát. Hol is volt a középkori Abda? A kérdés megválaszolása nem könnyű feladat, mert mint azt a későbbiekben látni fogjuk a falu a története folyamán, hol a háborúk miatt állandóan költözni volt kénytelen. Abda területén több helyről ismerünk középkori településnyomokat. Ezek a következők: Rosszkert, Rosszfalu (a régi kápolna dombja mögötti magaslat a Rábca parton), a Vasút utca és Szent István utca közti telkek (Vasút u. 42.), Hármas dűlő.

Régészeti feltárások a Rosszkertben és a Hármas dűlőben folytak, míg a másik kettőről csak felszíni szórvány leleteink vannak. A Hármas dűlőben Árpád-kori kemencéket találtunk, míg a Rosszkertben szintén egy Árpád-kori és egy nagy kiterjedésű 18. századi települést tártak fel. Ha figyelembe vesz-szük, hogy a korai oklevelek szigetként emlegetik Abdát, akkor falu helyét egyértelműen a Rosszkert területére kell helyeznünk.

A középkori település képe a következőképpen nézhetett ki: A házak mai szemmel nézve nagyon kisméretűek voltak. A föld felszínéről ástak egy 70-80 cm mély, lekerekített sarkú, téglalap alakú, 2,5-3 m széles, 3-3,5 m hosszú gödröt, melynek a két rövidebbik oldalának közepébe egy-egy ágasfát állítottak függőlegesen. Az ágasfákra vízszintesen egy vastagabb gerendát helyeztek, majd ehhez oldalról, vékonyabb rudakat erősítettek. A rudakra vízszintesen ágakat kötöztek, és végül az épület egyik végében bejáratot hagyva, az egészet nádkötegekkel borították. Az alját agyaggal tapasztották, és az egyik sarokban sok esetben található kőből rakott, vagy tapasztott tűzhely. Az egész úgy nézhetett ki mint egy csőszkunyhó. A házak környékén gyakran építettek szabadon álló kemencéket. A településeken néha egész árok-rendszereket ástak, melyek minden bizonnyal az állatok távoltartását szolgálták. Ezek a házak nem a mai fogalmaink szerinti lakások lehettek, hiszen elképzelhetetlen, hogy egy egész család, ebben a kis „gödörben" éljen. Inkább csak menedékhelyül szolgálhattak a zord időjárás ellen a gyengébbek számára. A háztartási tevékenységek és a társadalmi élet feltehetően a házak között folyt, s bizonyára sokan laktak sátrakban is. Ha a középkori emberek életét akarjuk elképzelni, akkor gondoljunk bele abba, hogy a falusi lakásviszonyok, gyakorlatilag a középkor végéig alig változtak, csupán a házak méretei lettek kissé nagyobbak. Az egyidejűleg használt házak számát nehéz meghatározni, de az írott források szerint egy faluban maximum 30-40 háztartás lehetett, ami 150-200 főnek felel meg. Persze léteztek ennél kisebb települések is, de Abda feltehetően a nagyobbak közé számíthatott, mivel 1314-ben a káptalannak, mint földesurának 25 márka adót fizetett, és a káptalan falui közül ennél többet csak egy, Patona volt képes fizetni.

1242-ben tatárok pusztították végig a környéket, s felégették Győr várát is. A pusztulást feltehetően Abda sem kerülte el. Egy 1353-ból származó oklevél tanúsága szerint az abdai sziget felét északról és nyugatról a Duna mocsarai határolták és a falu régi helyéig tartott. Eszerint Abda mindenképpen a most öttevényi-csatomának nevezett Duna-ág és a Rosszkert Rábcával körülvett területén volt, s előtte egyszer már elpusztult.

Középkori ház rekonstrukciója (11-13. század)

Mint már korábban utaltam rá Abda középkori történetében is fontos szerepe volt az itt átmenő kelet-nyugati útvonalnak és az átkelőhelynek. Az abdai hídnál a 13. század eleje óta (1208.) szedtek az áthaladóktól hídvámot. IV. Béla király 1255-ben és 1260-ban külön rendeletben szabályozta a Németországba menő kereskedelmi út Abdánál fizetendő vámját. E szerint 2 német szekér után 4 dénárt fizettek a vámosnak, 2 ökör után 1 dénárt, a gyalogos németek után nem fizettek vámot.

1271-ben és 1273-ban II. Otakár cseh király seregei nagy pusztítást végeztek a környéken és 1273-ban Győr várát is elfoglalták. V. István 1271-ben az abdai hídnál ütközött meg a cseh hadakkal és sikeresen visszaverte a támadásukat.

1291-ben III. Endre király itt vonult át seregeivel Bécs ostromára, s az abdai hídnál július 14-én egy oklevelet adott ki.

1410-ben a győri káptalan pereskedett a pannonhalmi apátsággal Abda birtoklása miatt.

Feltehetően a 15. században került teljes egészében a káptalan birtokába Abda, s vele együtt a híd fenntartásának kötelezettsége és a vámszedés joga is. Száz évvel később, az 1544-es birtokösszeírásban már a káptalan birtokaként szerepel. A híd valószínűleg a mostani hídtól északabbra, valahol a pinnyédi gátőrház és a kápolna közötti kanyar környékén lehetett. Későbbi források a Gyepszegés dűlőben írják le a Pinnyéden keresztül Győrbe vivő utat és a híd ezen utat kötötte össze a Rosszfalu dűlővel.

A 15. században nem találunk több említést Abdáról, csak a káptalant számadáskönyvekben van egy utalás arra, hogy a század végén Abdánál a Rábcán malma volt a káptalannak, s azt javítani kellett.

1513-ban 19 abdai telkes jobbágy fizetett adót a káptalannak, 6 pedig szabad volt.

1514-ben 20 1/2 telek után 16 forint 40 dénár (80 dénár telkenként) adót fizetett a falu, 1521-ben pedig 21 telke más szolgálata fejében adómentességet kapott.

I. Ferdinánd király 1528-ban újra szabályozta az abdai hídvámot, s minden nemzetiségű kereskedőt, akár magyar, akár német vagy rác vámfizetésre kötelezett minden áruja után. A hídvám a 16. század folyamán a káptalan egyik legjelentősebb jövedelmi forrása volt. Később a vámház mellett korcsmát is fenntartottak, melyben a földesúr (a káptalan) saját borát mérték.

A Győr alá kalandozó törökök Abdán is nagy pusztítást végeztek. 1544-ben 2 adófizető, 6 elhagyott porta volt a molnár portáján kívül. 1549-ben 5 adófizető és 10 új portát találunk Abdán. Az 1560. évi határbejárási jegyzőkönyv szerint a törökök elől az abdaiak visszahúzódtak a Rábca másik oldalára, feltehetően a Rosszfalu dűlő területére.

A Rábcán keresztül vezető híd a törökök közelsége miatt hadászati szempontból is nagy jelentőségűvé vált a 16. század folyamán. A káptalan a hídfőt megerősíttette és kis várrá építtette ki 1546-ra. A győrmegyei hatóság 1588-ban őrvár építését rendelte el Abdán a portyázó törökök feltartóztatására. Valószínű, hogy a hídfőnél levő váracska megerősítését és bővebb kiépítését célozta e határozat. A hidat már 1560 előtt sáncok, árkok védték. A vár valószínűleg a kápolna és a pinnyédi gátőrház közötti Rábca kanyarnál lehetett, de ezeket a magaslatokat már a múlt század végi folyószabályzáskor elhordták.

A híd őrségének az abdaiak hetenként 3 szekér tűzifát szállítottak, aminek fejében többrendbeli kiváltságot nyertek. 1613-ban II. Mátyás király meghagyta Győrvármegyének és a királyi adószedőknek, hogy az abdaiaktól ne követeljenek királyi adót, mivel emberemlékezet óta fával látják el a híd őrségét. II. Ferdinánd 1629-ben, Lipót 1681-ben, újból megerősítette a kiváltságukat, Győrvármegye pedig 1717-ben újból kihirdette. Amíg a királyaink kiváltságokkal ismerték el az abdaiak érdemét, addig az 1527. óta itt állomásozó német várőrség sok kellemetlenséget okozott a falu népének. 1627-ben az abdaiak a vármegyei közgyűléshez folyamodtak segítségért. Az 1659. évi 23. törvénycikk a német őrség ellen védelmébe vette a falu lakóit. Ennek ellenére 1688-ban 1200 forintot zsarolt ki az őrség az abdaiaktól.

Közben 1566-ban szomorú esemény színhelye volt az abdai híd. Tahy Ferenc, Zrínyi Miklós sógora és veje , Bottyán Boldizsár itt vették át Salm komáromi parancsnoktól a szigetvári hős levágott fejét, melyet Musztafa nagyvezír küldött Komáromba.

A 17. század folyamán Abdán 20-22 telek állott művelés alatt és telkenként 50 dénárral adóztak a földesúrnak. A határában táborozó vagy ott átvonuló idegen katonaság ez időben sok sanyarúságot okozott a falunak. 1616-ban Miksa főherceg táborozott a határában, 1622-ben pedig a nádor csapatai vonultak át rajta.

Mint láttuk árvizek és a török, valamint az ellenük felvonuló idegen katonaság gyakran pusztította a falut. Különösen kegyetlen volt az 1683-84. esztendő.

1683. július - augusztus között a törökök körülzárták Győrt, majd végigpusztítva környéket elvonultak Bécs felé. Bécs alatt szeptember közepén vereséget szenvedtek és fejveszetten menekültek vissza Győr irányába. A szemtanú, Marsigli olasz hadmérnök így ír erről: „ A hold felkeltekor, az éjszakéban tündöklő fényeknél folytatta a menekülését a megvert sereg, a Rábca és a Rába hídjain át hanyatt-homlok futva, melyet csak az Isten tudj, mily veszély fenyegetett, elveszni korbácsütések alatt, a lovak patái alatt, a szédületes futás sodrában, mert úgy rohanták meg a hidakat, mintha a túlsó oldalon szabadulás várnáőket!" Hogy az üldözőket hátráltassák a hidakat maguk mögött felgyújtották, s a gyorsabb futás kedvéért a felszereléseiket elhagyták. Gencsy Egyed Szent Márton-hegyi főapát írta a naplójában, hogy . Abdánál négy tevét és három szekeret - portékával rakottat - hagytak a törökök; ugyanaznap még négy szekeret portékával, fegyverrel; a rab pedig hatvannyolc volt." 1684. januárjában átvonuló és részben itt elszállásolt katonák pusztították a vidéket. Így azután nem csoda, hogy egy 1698-ban keletkezett egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a falu teljesen pusztává vált, romokban hevert és föld alatti vermekben összesen 60 ember lakott.

A híd fenntartása jelentékeny terheket rótt a káptalanra. A vízáradások sokszor igényeltek tetemes költséggel járó javítást. Megújítása 250 forintba került. A híd állandó javítgatása, karbantartása érzékenyen érintette az abdaiakat is, mert kézi napszámot adtak a munkához, s emiatt vették zokon, hogy régi kiváltságaik is kezdtek feledésbe menni. 1700-ban az abdaiak Esterházy nádorhoz folyamodtak, hogy II. Ferdinánd és I. Lipót királyoktól nyert szabadalmaikban és kiváltságaikban védje meg őket. Esterházy nádor Győrvármegyé-hez leküldött parancsában meghagyta, hogy az abdaiak mint szabad emberek tekintessenek, és semmiféle adóval, fuvarozással, vagy katonatartással ne terheltessenek.

A század utolsó éveiben új templomot építettek a mai kápolna helyén, és a falu a háborúk elmúltával békés fejlődésnek indult.

Az Abdáról írott történeti összefoglalókban gyakran emlékeznek arról, hogy 1702-ben a fogságba esett II. Rákóczi Ferencet amikor Abdánál vitték át a Rábca hídon egy fürdőző katona egy hallal ajándékozta meg, mire Rákóczi a halat visszadobta a vízbe és a következőket mondta: „Bár csak a most raboskodó Rákóczi, ki tégedet szabaddá teszen, hamar követőd lehetne s megszabadulhatna" . A Rákóczi szájába adott szöveg több változatban is ismert, s valószínű, hogy nem más, mint egy 19. századi romantikus hagyomány. Az biztos, hogy Rákóczit erre vitték, de a hídnál levő erődítésben állomásozó német katona miért ajándékozott volna halat a dragonyosok által kísért fogolynak. Ha belegondolunk abba, hogy hány község határában találunk a hagyomány szerint olyan fát melyhez a később fogságából menekülő Rákóczi a lovát kötötte, akkor nagyon kanyargós országjáráshoz hasonlít az útja. Bele keli nyugodni abba, hogy a Rákóczihoz fűződő történetből csak annyi a bizonyítható, hogy 1702-ben átkelt Abdánál a Rábca hídon.

Az 1703-ban kitört szabadságharc idején Győr vára osztrák és labanc kézen maradt, míg a környéken 1704-től kuruc csapatok portyáztak. A győri vár őrsége 1704 tavaszán az abdai Rábca hidat lerombolta, hogy a kurucok ne tudjanak átkelni. 1707-ben Rákóczi katonái elfoglalták és lerombolták a híd őrzésére szolgáló kis erődöt, majd a német őrséget felkoncolták és a falut is feldúlták.

1710-ben újból felépítették a hidat. A káptalan kompot akart állítani a hídépítés idejére és vámot akart szedni, de Brückenthal győri parancsnok tiltakozott a vámszedés ellen. Az 1715-ben keletkezett adóösszeírás szerint ekkor 40 család élt Abdán.

A következő száz évről, nincsenek adataink arra vonatkozóan, hogy bármi rendkívüli esemény történt volna Abdán. Bizonyára a falu élte békés életét és gyarapodott.

1829-ben két alkalommal is pusztított árvíz a faluban, és ekkor megelégelték az állandó fenyegetettséget, s lassan elkezdtek átköltözni a víztől távolabb eső, nagyobb biztonságot nyújtó Pityerdombra, vagyis a falu mai helyére. Hol is volt a régi falu ahonnét az elődeink ide költöztek? Eddig én is azt hittem, hogy a Rosszfalu dűlőben valahol a kápolna mögött. A Megyei Levéltárban azonban találtam egy régi megrongálódott, kézzel rajzolt térképdarabot, mely valamikor a múlt század 30-as vagy 40-es éveiben keletkezhetett. A térkép a következőket ábrázolja: A Rábca kanyarulatától körülvéve jól felismerhető a Rosszkert dűlő. A dűlőbe berajzolva egy téglalap és rajta felirat „Ó Abda". Ettől nyugatra jelölve van a kápolna „Templom" felirattal, majd ettől még nyugatabbra egy út, melynek felirata a következő: „Új Abdáról a réti földekre vezető út". A térkép minden bizonnyal akkor keletkezett, amikor már az átköltözés megindult, de az új templom még nem épült fel, tehát 1830 és 1845 között. Az „Ó Abda" felírat egyértelműen jelzi azt a helyet ahonnét a falu elköltözött, ez pedig a Rosszkert dűlő volt. A Rosszfalu név feltehetően egy korábbi faluhelyet jelöl.

Ugyanezt támasztja alá Mithay Sándor győri régész feljegyzése, aki 1952-ben járt Abdán;,, Agi József, abdai lakos említette, hogy a Rosszkertben levő kerek dombon még ma is, a legelő alatt kivehetőépületnyomok nem templom romjai, hanem itt három ház állt még 1830-ban. A régi falunak ezek voltak az utolsó házai. Akik itt laktak (úgy mesélte az édesapja) úgy hívták: háromháziak."

Az átköltözés néhány évig tarthatott, s utána megindult az élet az új, immár véglegesnek látszó faluhelyen. Az átköltözés és az új falu kialakítása lezárásának tekinthetjük, hogy 1843-ban megkezdték a templom felépítését és 1845-ben szentelték fel.

E századból még egy eseményről kell megemlékeznünk:

1849. június 28-én a Pöltemberg hadtesthez tartozó, „Kossuth" honvédzászlóalj védte az hidat. A nagy túlerővel szemben csak rövid ideig tudták tartani a hídfőt. A csatában 33 honvéd elesett, 77 megsebesült, 273 pedig eltűnt. Az 1886-93. évi folyószabályozáskor a mederásásnál tömegsírba temetett katonatetemeket találtak. A névtelen hősök maradványait a kápolnához temették. Emléküket a sírjuk fölé emelt obeliszk őrzi, melyen a következő szöveg olvasható:

  Borulj le, oh magyar, mert
Előtted szent e hant,
Szabads
ág vértanúi,
Nyugszunk itt alant!
Te világ megváltója,
Istenség légy velők.
Jogáért e hazának
Ők is vért áldozának
S megválták nemzetük."

(1849. VI. 28)

 

   
Következő fejezet