Előző fejezet Következő fejezet

III. rész

 

Alberti-Irsa újjátelepítése

A török hódoltság, a felszabadító háborúk és a kuruc kor harcainak pusztításai következtében a hajdan müveit, virágzó szántóföldek elvadultak, parlagon hevertek. Ezek a birokok semmit sem jövedelmeztek korábbi tulajdonosaik számára. Óriási földbőség és munkaerőhiány keletkezett az egész vidéken. Ez a hiány arra késztette a birtokosokat, hogy az elhagyott helyek, puszták benépesítését telepítésekkel oldják meg; a földbőség pedig valósággal vonzotta a földínséggel és jobbágyi terhekkel küzdő felvidéki lakosokat. Valóságos jobbágy vándorlás indult meg az 1711 utáni években. Ennek keretében keltek útra az Albertibe érkező első telepesek is, és a korábbi birtokaikat visszaszerző nemesek, - mint pl. az Irsayak - mellett több más, a Felvidékről származó kisebb nemes is itt szerzett birtokot, és a magukkal hívott szlovák és magyar jobbágyokkal együtt népesítették be Alberti-Irsát.

 

Alberti

Alberti újjátelepítéséről az első hiteles forrást az alberti evangélikus egyháznál őrzött leírásból ismerjük, melyet Chovan Mihály, a falu első jegyzője írt le:

"Látván Alberti mezővárosának első protocollumát, mely magában foglalja a helynek megszállását, hogy az eklézsiánál is néminemű nyoma légyen Alberti megszállításának, a fent nevezettprotocollumból szórul-szóra hitelesen kiírtam".

Az első alberti telepesek a Nógrád megyei Szalatnyáról érkeztek. A Szalatnya név savanyúvíz forrást jelent, és Lányi Gergely szuperintendens 1636. évi vizitációjából kitűnik, hogy:

"Szalatnya 1700 előtt még népesebb falu volt, de az 1700. esztendő után az idevaló lakosok Alberti faluba, Pest megyébe általköltöztenek, így Szalatnya pusztává lett."

Chovan Mihály szerint a szalatnyai lakosok először a Pest megyei Szentmária nevű községben akartak megtelepedni. Itt találkozott velük Váracskay András, a leányágon az Irsayakkal rokon alberti birtokos, a portyázó kurucok vezére, és rábeszélte őket, hogy költözzenek birtokára. Albertin kívül nekik ígérte Irsát, Pilist és az Albertihez tartozó pusztákat is. Az új otthont keresők az ajánlatot elfogadták, de 1710-ben nem indulhattak, mert a megyében kolerajárvány pusztított. Egy évig Szentmárián maradtak. A járvány elmúltával Váracskay Pándról levelet írt nekik, melyben ismételten kérte, hogy telepedjenek le Albertibe. A levél vétele után két megbízható férfit küldtek Albertira,,hogy vegyék szemügyre az ígért helyeket. A követek azt megfelelőnek találták, és 1711. szeptember 14-én útnak is indultak.

Pánd határában, a község erdeje alatt Váracskay Andrással szerződést kötöttek, melynek szövege sajnos nem maradt fenn, s a Chovan-féle feljegyzés is csak annyit mond, hogy:

"Főbb jogaikat és kötelességüket földesurukkal szemben pontokban leszögezték."

Az alberti evangélikus egyházi feljegyzések szerint Csányi György, Takács Mihály és Havram Pál elöljárók vezetésével 1711. szeptember 29-én 24 szekérrel érkeztek Albertibe, és magukkal hozták Claudinyi Frigyes evangélikus lelkészüket is.

A szlovákok megtelepítésével Váracskay biztosította a birtokhoz szükséges munkaerőt, de a birtokot megtartani nem tudta. Váracskay jogát - arra hivatkozva, hogy ő Albertit királyi adományként kapta - Szeleczky Márton megtámadta. Szeleczky Márton, a Nádasdy-huszárok kapitánya számos ütközetben vett részt a labancok oldalán: így érthető a királyi adomány - mely szerint 1714-ben III. Károly király a teljes alberti pusztát Szeleczky Mártonnak adományozta. Mind ezek ellenére a birtokhoz ragaszkodó Váracskay levélben kérte az albertieket, hogy az ő alattvalójának vallják magukat; ám a falu Szeleczkyhez pártolt, ezért Váracskay 22 katonával 3 napra megszállta a falut, a lakosokkal elismertette jogait, és büntetésül 46,- forintot fizettetett velük. A két földesúrnak a falu birtoklásáért folytatott harca 1714-ben ért véget. A királyi adománylevél birtokában Szeleczky Márton megtartotta a falut, Váracskay András pedig 4500 forintért lemondott minden követeléséről, így Alberti végleg Szeleczky birtokába jutott, aki a Boconádon lévő felvidéki birtokáról 18-20 katolikus magyar családot is Albertibe telepített, így kerül a többségében ágostai hitvallású szlovákok lakta Alberti, a katolikus Szeleczky- család birtokába. /16/

Szeleczky de Szelecz et Boconád Márton

1717-1721-ig alispán, majd 1722-ben Pest vármegye országgyűlési követe.

Szeleczky László 1793-ban megyei aljegyző

A családtagok közül többen táblabírák voltak:

Szeleczky Antal és ifi. Márton ... 1798-ban

Szeleczky Pál .......................... 1810-ben

Szeleczky Antal ....................... 1822-ben

 

Irsa

Míg Chovan Mihály jóvoltából Alberti újjátelepítéséről részletes leírással rendelkezünk, nem mondhatjuk el ugyanezt Irsáról.

A töröktől visszafoglalt országrészeken oly feltétellel kaphatták vissza birtokaikat a korábbi tulajdonosaik vagy örököseik, "ha jogaikat előbb világosan bebizonyítani, azután hűségesküt letenni, majd a birtok nagysága szerint rovandó adót megfizetni, a katonaélelmezési és más közterheket viselni tartoznak."

Amint a törököt az ország területéről kiűzték, az Irsayak is hozzáfogtak korábbi birtokaik visszaszerzéséhez. Már 1696-ban megbízták Irsay Andrást, Türős Istvánt, Rőti Istvánt és ifjú Irsay Pált, hogy az egri káptalannál nyomozzák ki a családi birtokra vonatkozó okleveleket, és másoltassák is le azokat. A család úri birtoklásának igazolására 1719-ben Irsay András bizonyítványt vett ki a megyétől, mely szerint: "Pest vármegyében valóságos Posessionatus, Irsa 1/3-át bírja és más falukban is praediumokban is a maga limeája szerint örökös földesúr"

A családnak igen nagy szüksége volt ezekre a birtokigazolásokra mert még a török időkben id. Irsay András és Klára örökségüket eladták Mester Istvánnak, akinek halála után a birtokot Zlinszky József és felesége báró Resiczky Eleonóra kapta. A családi birtokjog igazolása során, 1727. április 22-én Irsay István leányági leszármazottja, Tassy Istvánná igazolta Irsára vonatkozó jogát, míg Irsay Pál és Mária (Váracskay István özvegye) is bizonyította jogosságát. Ezekben az igazolásokban kiemelkedő szerepet vitt Grassalkovich Antal, az ún. "Újszerzeményezési Bizottság" (Neoaquistica Comissio) császári vezetője. Grassalkovich közbejárásának köszönhető, hogy az Irsayak birtokjogát a királyi tábla még az 1727. július 29-i általános igazoló tárgyalás előtt elfogadta, így az nem került az Újszerzeményezési Bizottság elé. Az Irsayak által bizonyításul bemutatott oklevelekből kitűnik, a család csak Irsa 1/3-át birtokolta. A község többi részét az időközben itt birtokot szerzett "armalis" nemesek foglalták el, s Irsát - mint nemesek lakta helységet - "Curiális" községként tartották nyilván. Mind az Irsayak, mind a többi birtokos földjeik művelésére felvidéki jobbágyokat telepített Irsára, s így az 1703-1715 közötti években a községet újra benépesítették.

Ha a két község, Alberti és Irsa újjátelepítésének történetét összehasonlítjuk, a közös jellemző - felvidékiek betelepítése - mellett a községek további fejlődését is meghatározó különbség, hogy Albertinek a kezdettől fogva mindig csak egy birtokos család volt a földesura, míg Irsát mindig több család birtokolta. Az 1700-as évek derekán Irsa birtokosai voltak: Arczyné, Bátky András, Batta István, Cziglédy Imre, Diószeghy István és Sámuel, Bibithi Horváth Imre, Irsay József, Lieszkovszky József és László, Majthényi Károly, Szabó Lőrinc, a Tassy család, Tassy Péter, Tassy-Betz István és Ádám, Tiszó János és Zlinszky József. /17/

 

A községek fejlődése a XVIII. században

A XVIII. század elején történt újjátelepítés után, 1715-ben vették számba először a községek lakosságát. A regnicoláris (országos) összeírás szerint Albertin 35 jobbágyot és 8 zsellért írtak össze. (Irsa neve még nem szerepelt az összeírásban.)/18/

Az újjátelepített községek lakói a föld használatához való jogokat és kötelességeket, a földesúrral kötött egyezségben (contractusban) szabályozták. Alberti első contractusát nem ismerjük, de az 1715. évi összeírás szerint az alberti jobbágyok 160 és 3/4 pozsonyi mérő gabonát befogadó szántóba vetettek, és 91 és fél embervágó réten kaszálhattak. A jobbágyok és zsellérek a contractus értelmében a ház, a porta és a föld használatáért meghatározott összeget, cenzust és árendát fizettek; a megtermelt javakból, valamint bárányokból és méhekből kilencedet és papi tizedet adtak. Szeleczky Márton, Alberti földesura az 1721-ben kötött egyezség alapján az igás jószággal rendelkező jobbágyokra 1 rénus forint porta-adót, valamit az őszi és tavaszi gabonavetésből a kilenced megadását, 1 pár tehén után 1 icce vajat és 3 tyúkot rótt ki. A házas zsellér 1 forintot, a háztalan 50 dénárt fizetett.

Az 1720. évi összeírok Irsán 8 jobbágyot találtak, akik áltagosan 6-6 pozsonyi mérő szántóföldet müveitek, és legelőjük is volt annyi, amennyi a jószágnak kellett. Ebben az évben Albertin 43 jobbágyot írtak össze, akik átlagosan 6,8 pozsonyi mérőnyi vetőmagot befogadó szántófölddel rendelkeztek. A bevetett földeket mind Albertin, mind Irsán ugartartás nélkül évről-évre művelték, és közepes termésű esztendőkben az elvetett mag háromszorosát aratták. Az albertieknek nem volt elegendő rétjük, ezért az állatok fenntartására a pusztán heverő pilisi határt kaszálóként bérelték. 1725-ben Medárd napján az albertiek által lekaszált és boglyákba rakott szénát a pilisiek felszedték, és elszállították. Az ügyből per lett, melyet az albertiek elveszítettek.

Az 1728-as összeírásból Alberti gazdasági erejének növekedése tűnik elő. Az összeírt jobbágyok között 38-nak már telki állományon kívüli - ún. "szorgalmi"- földje is volt, melyen az addig 12 kapás szőlő mellett 34 kapás új telepítésű szőlőt is műveltek. A szőlő nem tartozott a jobbágytelki tartozék-földek közé. Szőlőmüvelésre bárki vállalkozhatott, ha eleget tett a szerződésben vállalt kötelezettségének. Ez igen fontos volt a zsellérek és egyéb rétegek számára, mert egyedüli birtokszerzésre a szőlőművelés kínált lehetőséget. A szőlőt a földesúr nem sajátíthatta ki, csak ha a telepítés költségeit megtérítette volna, ám erre nem volt pénze.

A 15 házas zsellérnek 1/8-nyi telke és háza volt, de abból megélni nem bírtak, ezért a földművelés mellett "más módon is próbálták megélhetésüket biztosítani". A 10 háztalan zsellérnek is volt egy kevéske szántója, de ők többnyire a mesterségükből és kezük munkájából éltek (iparűzők, kupecek stb.). Ezek a más házában lakó szabadabb foglalkozásúak a jobbágyoknál jobban éltek.

Az 1728. évi terméseredmények a gazdasági fejlődést mutatják. Az egy családfőre jutó 16.7 pm-s terméseredményben jelentős szerepe volt a földművelési rendszer változásának is, mellyel a korábbi ugartartás nélküli müvelésről áttértek a kétnyomásos, Albertin a háromnyomásos művelésre. Mivel az akkor még csak elterjedőben termesztett kapásnövények; - mint pl. a kukorica - a szőlőhöz hasonlóan a "szorgalmi" földek körébe tartoztak, a szorgalmasabb jobbágyok Irsán már 1728-ban 5 p. mérő magot vetettek a gabonatermesztésen kívül maradt kenderföldeken.

A müvelésbe fogott szántóföld növekedésével arányosan szaporodott a jobbágygazdaságok állatállománya is. 1760-ban Albertin 158 jobbágy- és 14 zsellércsalád élt. A jobbágygazdaságok állatállománya Albertin: 328 igásökör, 185 hámos ló, 273 fejős és 10 meddő tehén, 155 gulyamarha, 6 ménes ló; 768 fejős juh és 33 sertés.

1760-ban Irsán 57 jobbágy- és 2 zsellércsalád élt. Állatállományuk: 105 igásökör, 79 hámos ló, 73 fejős és I meddő tehén, 4 gulyamarha, 140 fejős juh és 20 sertés. A két községben egy jobbágycsaládra átlagosan 2 igásökör és 3 ún. "vonójószág" jutott.

Terméseredmények 1760-ban:

  Albertin Irsán
Kenyérgabona 3026 pozsonyi mérő 1044 p. mérő
Árpa 1196 p. mérő 599 p. mérő
Zab 353 p. mérő 384 p. mérő
Bor 208 akó --

(1 pozsonyi mérő gabonát 600 négyszögöl szántóba vetettek)
(2 pozsonyi mérő ún. "kétkapás" föld =1.200 négyszögöl)
(1 pozsonyi akó = 54,3 1 bor)

A statisztikai adatok tanúsága szerint Alberti és Irsa a betelepüléstől 1760-ig gazdaságilag is fejlődött, gyarapodott. Az egy főre jutó átlagos gabonamennyiség is emelkedett.

1720-ban 6,8 pozsonyi mérő
1728-ban 16,7 pozsonyi mérő
1760-ban 23,6 pozsonyi mérő

A községek határát a talaj minősége szerint országosan négy osztályba sorolták: (I-II-1II-IV. oszt.) Alberti és Irsa a IV. osztályba került. Ebben a kategóriában egy egész telkes jobbágy 30 kh szántóföldet és 2 pozsonyi mérőt (1.200 négyszögöl) befogadó belső telket (fundust) bírt. Szeleczky Márton alberti földesúr birtokán élő jobbágyok az 1770. március 20-i összeírás szerint az alábbi vagyoni megoszlásban éltek:

Egész telkes jobbágy 11
Fél telkes jobbágy 57
Negyed telkes jobbágy 89
Házas zsellér 46
Háztalan zsellér 8

 

A "curiális" Irsán több jobbágytartó földesúr volt. Az 1770. március 20-i összeírás szerint Irsa földesurai voltak:

Majthényi Károly 30 jobbágy és 7 házas zsellér
Szabó Lőrinc 1 5
Szabó János -- 3
Bibithi Horváth Imre 2 1
Tassy Betz István 1 1
Tassy Betz Ádám -- 2
Lieszkovszky József -- 1
Lieszkovszky László 1 --
Tassy Péter 2 --
Tiszó János 2 1
Zlinszky József 13 6
Zlinszky József és    
Diószeghy N. 1 (Petró Tamás)
Domokos Krisztina 1 3
Cziglédy Imre 4 4
Bátky András 4 --
lrsay József 6 --
Batta János 1 --

Id. Szeleczky Márton halála után Szeleczky Imre és Sámuel birtokába került Alberti. Az örökösök 1754-ben egymás között felosztották a határt. Szeleczky Imréé lett a Marasztyi felőli rész, Sámuelnek a Dános felé eső jutott. Ezután a két földesúr a neki jutott részen foglalhatott földet magának s alakíthatta ki saját majorságát. Az osztozkodás során a jobbágyok közt is felosztották a földeket, így rögzítették az egy jobbágynak jutó föld mennyiségét. "Kötélföldek" szerint 3-2-1 köteles földeket különböztettek meg, attól függően, hogy egy-egy dűlőben egy jobbágynak hány kötél szélességű föld jutott. A jobbágyok vállalkozó kedvüktől és vagyoni helyzetüktől függően foghatták müvelésbe a földet, kender­ és kukoricaföldeket is foghattak hozzá és szőlőt is telepíthettek.

 

Az 1767. évi úrbérrendezés

Az úrbéri rendeletet Mária Terézia királynő 1767. január 23-án adta ki, melynek célja a földesúr és a jobbágy közötti viszony rendezése, állami ellenőrzés alá vonása és nem utolsósorban az állami adófizető-képesség növelése volt. A rendelet kiadása idején az átlagosnak tekinthető jobbágyszolgáltatás az alábbiak szerint alakult: heti 2 nap kézi robot vagy 1 napi igás robot, évi 2 nap hosszúfuvar, 1 Ft cenzus, mindenféle termény 1/9 része, tojás, baromfi és vaj ajándékozása. A kötelezettségekkel szemben a jobbágy legelőhasználattal bírt, és Szent Mihálytól karácsonyig saját borkimérést is folytathatott.

Mária Terézia és a kancellár az úrbéri rendelet végrehajtásában úgy rendelkezett, hogy a helyzetfelmérésben előbb a parasztokat hallgassák meg. 1768 tavaszán került sor a rendelet végrehajtására. A szolgabíró és az esküdtek járásonként faluról-falura jártak, és kikérdezték a jobbágyokat. Albertibe március 3-án, Irsára március 4-én jutottak el. A feltett kérdéseket 9 pontba foglalták, és az azokra adott válaszokból a XVIII. század Alberti-Irsájának képe tárul elénk. /19/

Első kérdés: "Vagyon-e most és minémű urbáriumok és mely időtől hozatott be?"

Az alberti és az irsai válaszok azonosak voltak: "Minekünk urbáriumunk nincs és nem emlékezünk, hogy valamikor is lett volna."

Második kérdés: "Hogy pedig semmi urbárium nincsen, a parasztok jobbágyi dolgokra és adózásokra hajtattak-e az iránt tett contractus szerint?... Mely időtől kezdődött ezen contractus avaev bevett szokás?... Mostani contractus vagy urbárium előtt volt-e más és minémű s mikor kezdődött mostani szolgálatuknak kötelessége és szokása?"

Albertiek válasza: "Minden földesúri rendszabás nélkül jobbágyi kötelességünket tettük 1721 -ik esztendőkig, melyben március holnap 9-ik napján akkori földesurunk írásban adott bizonyos contractust, az ki mellett minden házhelyes jobbágy egy pár igásökörtül vagy hámos pár lótul 1 Ft-t, vonyós marha vagy ló nélkül lévő, maga házában lakos jebbágy 1 Ft-t, zsellér pedig 50 dénárt fizetett. Úgy házhelyes jobbágy, mint zsellér egy pár fejős tehéntül egy itze vajat adott. Földi mindennemű terméseinkbül, úgy bárányainkbul, méhrajainkbul és idővel borunkbul kilencedet, gyöpszegésben termett jószágunkból tizenkettedet. Minden háztul 3 csirkét adtunk. Mivel magunk költségén állított szárazmalmunknak, mészárszéknek, kocsmának jövedelmit és hasznát földesurunk nekünk engedte, tartozunk tulajdon cseléggyeinek vám kivevése nélkül magunk marháin őrölni, mészárszékben földesúrnak bárányait, marháit kivágásra elvenni és 15 font faggyút esztendőnként adni, korcsmánkra földesúrnak borát, serit, pálinkáját folyó áron bevenni. Helységünkben akkori földesurunk által elkészíttetett ispitályban lévő 12 koldusok számára minden pár igás marháiul vagy hámos pár lótul gazda számára fél pozsonyi mérő búzát adni és ezen ispitály számára rendelt szőlőnek minden munkálatait elvégezni. Adónk és robottyaink - az mint elöl számlálunk - azokbul állottak akkori földesurunk életének egész napjaiban. Minekutánna pedig földesurunk változott, megszaporodott számunkra nézve jobbágyi szolgálataink is szaporottanak. Ha jól emlékszünk, 20 esztendeje lehetett, hogy mostani földesuraink jószágoknak bírásába belépvén, írásba vett új contractust nekünk adni kívántak. Melyre mivel nem akartunk állni, ezideig esztendőnként adóinkat és robottyainkat akkor kezdődött szokás mellett tesszük."

Irsaiak válasza: "Vagyon 50 esztendeje, midőn akkor élő lrsay, Váracskay és más nemzetű földesurak ezen helyiséget megszállítani kezdettek. Emlékezünk rá, hogy azon földesurak új szálló jobbáraiknak, szó szerint miatyáinknak, adtak bizonyos impopulationális contractust, mely üdőnek jártával hova vetemedett, nem tudhattyuk, ugyan azért elő nem adhattyuk. Amennyire jut eszünkbe, minden házi gazda amennyi pár igás ökrei voltak, annyi forintot, igás marha nélkül 1 Ft-t, más házában lakos zsellér 50 dénárt fizetett. Minden házhelves jobbágy 1 fejős tehéntül 1 meszely vajat... Szekérrel vagy kocsijával 1napot hordott és más helységekbe lovas kocsijával szolgálatot tett. Ezért hámos lovaitul a földesúrnak nem fizetett... Minnyájan földi terméseinkbül nyolcadot adtunk... E szerint adóztunk és robotoltunk 20 esztendeig. Az helységbelieknek szaporodásával előbbi contractusunk is változott, és jobbágyi szolgálataink szaporodtanak. Adózásaink és robotolásunk az új szokás és usus szerint ez ideig folyamatban vannak, a földi termésbeli nyolcadnak adását kivévén, mely ez előtt nyolc esztendővel hetedre határoztatott".

Harmadik kérdés: "Hol is urbárium vagy contractus nem találtatik a földesúr által vett vagy szokásba ment adományok miből állottak és mi módon hozattak be?"

Albertiek válasza: "Földes uraink az helységbeli határt kétfelé osztván, az szántóföldeket is közöttünk felosztották. Ezen osztály szerint már nem ökreinktül, sem hámos lovainktul, hanem szántófölgyeinktül adózunk. A háromköteles szántóföldit jobbágy 3 Ft-t, kétkötetes 2 Ft-t, egykötetes 1 Ft-t, a más házában lakó zsellér 50 dénárt fizetett. Minden házi gazda 3 csirkét, egykötetes jobbágy 7 tojást ad, minnyájan pedig földes urainknak 100 tojást adunk. Ezen kívül Szeleczky Márton földesurunknak 1 itze vajat. Mink pedig, kik Szeleczky Sámuel részein vagyunk, az előhasú úgy tavali borjú mellett fejős tehenektül 1 meszely a második borjával lévő és öreg fejős tehenektül 1 itze vajat adunk."

Irsaiak válasza: "A földesuranként változó szolgáltatások kisebb különbségektől eltekintve - mint pl. a földnélküli jobbágyok csak 1 tyúkot, 10 tojást és 1 ludat adtak -, megegyeztek az albertiekévei, de kivételek is akadtak: "Balta István földesuram részén lakos jobbágy semmit nem adok, hanem tartozók mindennemű adózásaimat, robottyaimat és földi terméseimbül kijárni szokott hetedet 24 forint készpénz fizetéssel felváltani szoktam." Irsay József jobbágyai között is volt egy ún. "szabados", aki tartozásait 24 Ft-tal fölváltotta. Cziglédy Imre földesúr készpénzül 58 Ft-t szed. "

Negyedik kérdés: " Mi és minémű haszonvételei s fogyatkozásai vannak a helységnek? "

Albertiek válasza: "Hasznunkra földes urainktól 50 Ft árendában az helységbeli korcsmát esztendő által bírjuk. Az mészárszékel földes urainktól 2 mázsa faggyúért és 2 borjúért látszatos haszonnal árendájjuk. Szárazmalmunknak, melytül födes urainknak semmit sem fizetünk, sem adunk, sem cseléggyeinek nem őrölünk. Szőlő kötözésire sásunk bőven terem. Helységünk számára esztendőnként 40 szekér szénát kaszálunk. Közönséges szántóföldünk is vagyon, melybe 14 p. mérő belefér, de nem szoktuk minden esztendőben bevetni. Az királyi sót Szeged és Szolnokbul Pestre esztendőnként szállittyuk és ottan vitelünk jutalmát vesszük. Kárunkra szántófölgyeink részszerint homokosak és oly helyen vannak, hogy igás marháinknak itatásra távolrul kölletik hordókban és más edényekben vizet hordani. Kárunkra helységünk nagy országuttyában vagyon és az utazóknak és kereskedőknek marhái mezőinket elélik. Határunk szűk, mely miatt gulyabéli marháink és ménesbéli lovaink járásira kintelenítettünk 300 forintért pusztabéli legelőt árendálni. Épületre vagy tüzelőre való erdőnk határunkban bírásunk alatt nincsen, ami kevés vagyon, pedig földes uraink által tilalomban tartatik."

Irsaiak válasza: "Helységünk közönséges hasznára esztendők által kocsmát 50 forintért árendállyuk. A mészárszékbül 30forintokat veszünk esztendőnként. A közös kaszáló réten 23 szekér szénát kaszálunk és azzal közszükléteinket látszatosan enyhittyük. Helységünknek két vetőre szántófölgyei vannak, melybe 40 p. mérőt vethetünk. Hasznunkra földes uraink káposztáinkbul hetedet nem vesznek. Határunkbéli földünkön heverő marháinknak és ménesbeli lovainknak járása vagyon. Szolnokbul, Szegedrül Pestre királyi sót szoktunk hordani és ottan bizonyos bérünket vesszük. Alkalmatosságunk vagyon kereskedőknek portékáját vármegyebeli királyi és szabad városokból más vármegyebeli helyekre és városokba vinni és onnan szolgálatunknak bő jutalmát venni. Hasznunkra nézzük azt is, hogy földi terméseinkbül hetedet adunk. Vásáros, nevezetes helyek nem messze vannak tőlünk, és ottan az mi eladásra valóink vannak, eladhattyuk. Kárunkra határaink homokosak úgy annyira, hogy marhajáró mezeinket hatodrésznyire haszontalannak tartyuk. Határunkban épületre vagy tűzrevaló erdőnk nincsen. Helységünk ország uttyában vagyon és a feles utazóknak s kereskedőknek marhái mezőinket elélik."

Ötödik kérdés: " Hány és minémű szántóföldjei és rétjei vannak valólag minden egészhelyes gazdának és jobbágynak? Minden hold hány pozsonyi köböl alá való? Réteken lehet-e sarját kaszálni?"

Albertiek válasza: "Határunkban levő főlgyeink rész szerint homokosak. Közöttünk két vetőre vannak fölosztva. Ezen vetők, vagyis calcaturák nem egy arányúak, mivel amaz emennél közel még annyival nagyobb, melyben az mi őszi vetésül elmarad, tavaszival szoktuk bevetni. Az kevesebb vetőben 3 szántóföldünk vagyon és háromköteles jobbágy maga szántóföldiben 19 p. mérőt vetni szokott. A második és nagyobb vetőben vagyis calcaturában 5 szántófölgyeink vannak, a háromköteles jobbágy maga földiben 35 p. mérőt vethet. Határunkban kaszáló réttyeink igen kevesek, úgy annyira, hogy háromköteles jobbágy közönséges három szekér szénánál többet nem kaszálhat. Egy p. mérő kender- és kukoricaföldünk is vagyon mindenikünknek. Sarjút nem szoktunk kaszálni, de nem is lehet, mivel halárunkban kicsinsige nem engedi, hogy megkaszált réttyeinket kez.es marháinktul tilalomban tartassuk, de rész szerént azért is, ha tilalmaztatnának is, kaszálni való fű ritkán nyőne rajtuk."

Irsaiak válasza: "Határunkban a szántóföldek valamennyire homokosak és földesuraink között két vetőre, vagyis calcaturára vannak fölosztva. Ezeken kívül harmadik helyen is vannak földesurainknak szántóföldei osztály szerint elintézve. Ezekbül pedig szoktak nekünk - midőn kivánnyuk - jutasztani és adni. Zlinszky József földesurunk részén való 3 kötél szélességű földdel bíró jobbágynak mind a 33 p. mérőt szokott vetni. Irsay József földesurunk kétkötetes jobbágya két vetőben bír 3 szántóföldeket, mindnyájába 38 p. mérő mégyen, az homokoson 4 p. mérő vetésre való szántófölde vagyon. Mindnyájunknak - kivéve Szabó Lőrinc földesúrjobbágyait, kik gazdaszám szerint 2 lovú kocsi szénát kaszálnak -, irsai földön semmi kaszáló réttyeink nincsenek. Helyiségünk kaszáló közpnséges rétyeit pedig kézen forgó igás marháinknak pascautioja miatt tilalomban nem tarthattyuk. Kenderföldünk pedig majd 2 p. mérő alá való vagyon."

Hatodik kérdés: "Minémű és hánynapi robottal s marhával szolsál minden tobbáev, továbbá a robotra menet és visszaiövés számláltatott-e a robotba vagy sem?"

Albertiek válasza: "Határunkban vannak földesuraink szántófölgyei, kikben közülük minden gazda, amint magának szokott, tartozik annyi igás marhával őszi alá háromszor, egy tavaszi termést maga eleségin mindazonáltal szokott és folyó aratórészért fóltakarítani és behordani. Az ki nyomtatott mind ezen termésbeli, mind kilencedet és dézsmabelit - melyet földesuraink árenda mellett vesznek - gabonát Pestre esztendőnként vagy a Dunán fölvinni. Szekérbeli ezen szolgáltatásokat minden gazda értékéhez képest 5 napi munkára számíttya. Szeleczky Márton földesurunk részin lakos minden házi gazda az uraság széleiben esztendőnként 12 napot dolgozik. Az uraság réttyén a kaszálást, a gyűjtést, boglyázást 4 nap végzi, hordásának idejit pedig már fölül az őszi és tavaszi termések behordásához foglalván már említettük. Más időben való, hol 6, hol 4 ökrű szekérrel, hol 4 lovú kocsival szolgálattyát minden házi gazda három napra. Gyalogh munkáját pedig 8 napra számíttya menet és jövettel együtt esztendőnként. Szeleczky Sámuel földesurunk részein lakos minden házi gazda az uraság szőleiben esztendőnként 12 napot dolgozik. Az uraság réttyén a kaszálást, a gyűjtést, boglyázást 4 nap végzi, hordásának idejit pedig már fölül az őszi és tavaszi termések behordásához foglalván már említettük. Más időben való, hol 6, hol 4 ökrű szekérrel, hol 4 lovú kocsival szolgálattyát minden házi gazda három napra. Gyalogh munkáját pedig 8 napra számíttya menet és jövettel együtt esztendőnként. Szeleczky Sámuel földesurunk részein lakos minden házi gazda az uraság szőleiben 4 nap esztendőnként kapál. Az uraság réttyein kaszálást, gyűjtést, boglyázást 3 nap elvégzi. 3 és 4 lovú kocsival 2 napra szolgálattyát számíttya. Igás marha nélkül való gazda, úgy zsellér gyalogul 6 nap dolgozik jövettel menettel együtt esztendőnként."

Irsaiak válasza: "Úgy szekérrel, mint gyalogulrobotolásainknak meghatározott bizonyos napi száma nincsen, hanem mikor és kiképp földesurunk parancsolattyát értyük, akkor és a szerint szolgálatainkat tesszük. Zlinszky József földesurunknak:

Kaszálás, boglyázás 10 nap
Nádvágás 2 nap
Széna- és gabonabehordás 6 ökrű szekérrel 6 nap
3 lovú kocsival télen 2 nap
3 lovú kaszáláskor 4 nap
6 ökrű szekérrel tavaszkor 6 nap
6 ökrű szekérrel kaszálás végén 3 nap
6 ökrű szekérrel hordáskor 3 nap
4 ökrű szekérrel nyomtatáskor 3 nap
3 lovú kocsival nyomtatáskor 3 nap
2-3 lovú kocsival őszi szüretkor 2 hétig

Nyomtatáskor 2 lóval egy napot szolgálunk menet és jövettel együtt. "

Hetedik kérdés: Kilenced pedie adatott-e, mely időtől fosva és mi féléből?...A kilenced adása más uraknál ezen vármegyében szokásba ment-e? Afelett más adózások neve alatt a földesurasáeoknak mostanában esztendőnkint mit adtak a polsárok s nevezetesen a földesúr által a iobbásyoktól vett adományok és ajándékok akár masukban, akár készpénzül számszerint miből állottak?

Albertiek válasza: "Miolta emlékezünk, mindenkor földi terméseinkbül, úgy mint búzabul, árpábul, zabbul, borbul, lencsébül, kukoricábul, úgy bárányokbul, méhrajokbul földesurunknak kilencedet adunk, kenderbül pedighlen egyköteles jobbágy elkészített és meghéhelt marok kendert szokott adni. Az mint hallottuk, némely helységekben kilencedet, némelyekben pedigh hetedet adnak az. jobbágyok földi terméseikül önnön földesuraiknak. Mi tőlünk földesuraink ekkoráig .semminemű más adót, ajándékot nem kívánlak és nem is kívánnak."

Irsaiak válasza: "Földi terméseinkbül hetedet adunk. Hallottuk, hogy szomszéd helyekben lakos jobbágyok földi terméseitekül önnön földesuraiknak kilencedet szoktak adni. Mink más egyéb adózásokat, melyeket föllebb már elöszámlálánk, földesurainknak nem teszünk, nem is kivannak tőlünk még kisebb ajándékot is. Egyedül bibithi Horvát Imre és Ti szó János földesurunk részén költélföldtiil 6 krajcárt, kettőiül 8 garast, harmadiktul egy máriást, mind össze 1 Ft 5 krajcárt heted/ő cédula váltságáért adunk."

Nyolcadik kérdés: "Hány számú portahelvek vannak ezen helyiségben, mennyi idöktut fosva, mely okból és ki által biratnak azok?"

Albertiek válasza: "Szeleczky Márton földesurunk részjn vagyon egy üres ház, melyben lakos jobbágy elszökött ez előtt két esztendővel azért, hogy kívánsága szerént elegendő fölgye, réttye nem volt. Azon házhoz tartozó szántóföld és rét több jobbágyok közölt a közönséges osztálynak alkalmatosságával elosztódott, az házhoz pedig földesura zsidót idővel szállított, de az otthadta és most már mint jelenlénk, üresen áll."

Irsaiak válasza: "Majthényi Károly - aki 13 éve birtokos -, 3 elpusztult házhelyek találhatók, mivel ezelőtt 6-7 esztendőkkel Váracskay földesúr keze alul elmentek, mivel sokat kellett nekik dolgozni. A szántóföldet a földesúr maga használja. A harmadik puszta házból lakos ezelőtt 16 esztendővel ment el, mivel kívánsága szerinti földei nem voltak. Negyedik házbul, melyet taxafizető birt, 9 esztendővel ezelőtt szökött el Kovács Ferenc, mivel szántóföldet nem kapott. Most zsidó lakik benne, aki földesúrnak árendát fizet. "

Kilencedik kérdés: A polgárok szabad menetelűek-e avagy örökös jobbágyi kötelesség alatt vannak?

A kilencedik kérdésre mind az albertiek, mind az irsaiak egybehangzóan válaszoltak: "Mink örökös jobbágyoknak magunkat nem tartyuk, hanem szabadosok vagyunk úgy, hogy amikor és ahova lakájul menni kívánunk, bátorságosan elmehetünk."

Dátum in possesione Alberti, die 3 Martii -1768.

    Az Irsaiak aláírói:
Kovács Pál bíró   Duchaj György föbíró Malya András
Nagh Mátyás törvénybíró   Nagy János torv. Bíró Farkas András
Szabó Tamás Huszár János Pinka András Malya János
Csányi János Sznopka Márton esküdtek Erős János Semetka János
    Petro Tamás Lusták János
Kurucz György a helység nótáriusa m. p. Zsemebery János Tokaj János
    Bukrán János Kasa Farkas esküdtek
       
    Kalmár András a helyiség nótáriusa m. p.

 

Az Alberti curiális taxások helyzete szerződéseik alapján

Az úrbérrendezés idején a szolgálatába fogadott mesterek adóit is rendezte a földesúr. Az országos összeírás szerint 1760-ban Albertin 18 taksafizető mestert tartottak számon.

Szeleczky Márton 1770 januárjában a curiális mesterembereknek adott contractus szerint azok szolgáltatásai a következők voltak: "Minden mester köteles magától évente 6 rénus forintot fizetni." A mestereket nem vette a jobbágyokkal azonos jogállású személyeknek, mert azok "szabadosok", szabadon lakhatnak s amíg mesterségüket folytatják, a falusi bíró alá nem tartoznak: "Bíró bottya alatt nem függenek". A földesúr bizonyos megszigorításokkal állattartást is engedélyezett a mesterek számára. 2 lovat és 2 tehenet szabadon tarthattak, ezen felül azonban állataik után fizetniük kellett: tehén után 1 icce vajat, ló után pedig 30 krajcárt. Áruikat a vármegye limitálása szerint kellett eladniuk... 2 kiló termés után 30 krajcárt fizettek, ha annál többjük volt, a jobbágyokhoz hasonlóan dézsmát kellett adniuk. Haláluk esetén tulajdonukat gyermekeik örökölhetik, s minden megszorítás nélkül el is adhatják. Kocsmában "itzénként való" bort nem árulhattak. 1801-ben újabb szerződést kaptak, amely 1823-ig volt érvényben. A contractus szerint az évi 6 forintokat változatlanul kötelesek megfizetni, de azon felül még 12 tojást - mint az egésztelkes jobbágyoktól - is szedett a földesúr. A korábbitól eltérő újabb kikötés volt, hogy a telkes taksa fizetésének elmulasztása esetén törlik őket a taksások sorából.

1823-ban újabb egyezséget kötöttek. Ekkor a faluban már 80 taksás élt és egy volt taksás, Korik Pál 100,- Ft-ért megváltotta magát.

Az újabb szerződésben a földesúr ösztönözte a taksásokat, - a "bötsületes mesterembereket" - hogy aki új házat akarna építeni, annak az első évben semmit, a második és harmadikban fél, s csak a negyedik évben kell teljes taksát fizetnie. A taksások kezén már szőlő is volt, amit dézsma terhelt. Változatlanul nem tartoztak a falu elöljáróinak a hatáskörébe. Az egymás közti viszály elintézésére egy elöljárót és egy segédet kellett választaniuk... Marháik után a pásztorokat fizetniük kellett. A leglényegesebb változás az volt, hogy utódaik nem örökölhettek szabadon, mert ha végrendelet nem marad az örökösre, a földesúré lesz "minden maradandó jószág". Kedvezményezettek voltak annyiban, hogy a városba beszállásolt katonákat - ha azok száma nem érte el a 300 főt - ők nem voltak kötelesek befogadni.

Ugyanakkor állandó volt a fenyegetettség, hogy a földesúr kibecsültetheti őket házaikból, ha - "gazdaságának folytatása miatt" - szüksége lenne arra. A falu elöljárói nem akarták elismerni a szerződésüket, és be akarták vonni őket a közös terhek - levél vitele, rabok kísérete stb. - viselésébe. Pénzbeli terheiket is egyre nehezebben viselték, 1839-ben 1.277,- Ft tartozásuk volt. 1843-ban pénzterheiket nem tudták leróni és inkább robotot teljesítettek volna, de a földesúr megfenyegette őket, hogy házaikból kibecsülteti, mire újabb 8 évre meghosszabbították a szerződést. Fizetni azután sem tudtak, robotolni akartak, ám a földesúr robotjukat 24 napra emelte, mire fizetni kényszerültek.

Albertin a régi Országúton állt a községháza, melyet 1848 előtt Taksás-háznak neveztek, mert e házban rótták le a robotra nem kötelezett mesteremberek az iparűzésért, belső házhelyért rájuk rótt cenzust./20/

 

Alberti gazdát cserél

Szeleczky Márton 1727-ben bárói címet nyert, 1730-ban már királyi táblabíró volt, és Albertin módos udvarházat építtetett magának (az alberti kastélyt). Utódai 1784. február 13- án vásártartási jogot szereztek Albertinek, amely egyben a mezővárosi rangot is eredményezte. Mindezek ellenére a Szeleczky örökösök nem jól gazdálkodtak és III. Szeleczky Márton az alberti birtokát testvérei megkérdezése nélkül 1801-ben eladta. Az új birtokos a Szeleczkyekkel Heves megyében szomszédos zsadányi és törökszentmiklósi Almásy János lett. Almásy János a bécsi királyi magyar testőrségnél szolgált, és az 1796-ban kitört francia háborúban a saját költségén felszerelt száz főnyi huszárszázadával a császári seregben harcolt. Napóleon győzelme után alberti birtokára húzódva gazdálkodásba kezdett. Személyében a gazdálkodáshoz értő, előre tekintő birtokos kezére került a község.

Almásy

"A család czimere mint itt látható: A pajzsnak kék mezején két ékbe támasztott arany gerenda, melynek oldalainál kétfelöl egy-egy ezüst egyszarvú áll. A gerendák, alatt hármas hegy emelkedik, melynek középső csúcsán arany korona van; s azon repülésre készülő galamb, csőrében zöld olaj ágat tartva." /21/

Almásy János a Mária Terézia által előírt telekrendezés során szabályozta a belső telkek nagyságát és rendezte a község belsőségeit: "Minthogy a Földes Uraság a rendetlenül épített várost rendbe szedni szándékoznék, mind jobbágyoknak, mind pedig zselléreknek a már rendezett szérűskertekben adatván ki fent álló belső házaik, belső telkeik." A XVIII. század 70-es éveiben királyi rendelettel meghatározták és kiosztották az adózás alapjait képező belső portákat. Albertin ezt az 1 holdat a szérűskertek nagyságába számították és a házhelyeket nem vették figyelembe. Ily módon Albertin a "nyomáskertek" a belsőség szerves részeivé váltak, ezért településszerkezeti szempontból Albertit "két-beltelkes" községnek nevezték.

 

A településszerkezet kialakulása

Az 1804-ben Alberti kertes belsőségeiről készített térkép tanúsága szerint a község lakóházai a régi Országút két oldalán és az attól északra elterülő "Hori Calcatori" néven jelölt helyen, rendezetlen szétszórtságban, halmazokba zsúfolódva ültek meg. Az 1774-78-as években épített evangélikus templom a térkép déli szélén, a falun kívül látható. Hasonló módon a falun kívül áll a Szeleczkyek által épített udvarház is, mely mellett rendezett sorokban épültek a földesúr szolgálatába szegődött mesteremberek házai.

A halmazos zsúfoltság következtében a faluban nem maradt hely a gazdasági udvar részére, így az levált a fundusról (házhelyről) és az ún. "kertekbe" került. Az Albertiről 1881-ben készített kataszteri térkép már a nyomáskertek fokozatos beépítését mutatja.

1763. június 28-án Albertit kelet-nyugati irányú földrengés rázta meg, melynek során sok ház megrongálódott, ezért nem volt nehéz meggyőzni a lakosokat, hogy új házaikat az Almásy János által mérnökileg kiméretett "kertekben" építsék fel. Ezzel a belső telekrendezéssel a község a Marasztyiból fokozatosan a magasabban fekvő mai helyére települt. A belterület után Almásy János a község határrészeinek rendezésébe kezdett. 1837-től állnak rendelkezésünkre az úrbéri perek iratai, melyek szerint 1801-ben és 1804-ben a földesúr úrbéri regulációt hajtott végre, a falu határát felmérette és átrendezte. 1837-től 1847-ig tartott a legelő elkülönítési és a majorsági földek egységesítési perc.

A regulációkra a földesúr szerint azért volt szükség "mert az uraság és a jobbágyok földjei az egész határban elszórva, számos darabokban minden zsinórmérték nélkül, rendetlenül használtattak ".

1838-ban 62 egész telek után 1951 hold szántó, 131 hold belső telek és 688 hold kaszáló volt a jobbágyok kezén. Albertin a zsellérek száma 115-re nőtt, de belső telkük csak 25 hold maradt. A város 60 hold szántón és 99 hold kaszálón gazdálkodhatott.

A korabeli jobbágyok panaszaiból kiderült, hogy a regulációk során a homokos, rossz minőségű földet akarták a "Szegény adózó nép nyakára tolni."..."A földesúr a kaszálót is megrövidíti. Az elvett részek helyett a legmesszebb eső, legrosszabb földeket adja szántónak" ... "A szántóföldekben úgy károsítja meg jobbágyait, hogy a dűlő- és ható rutákat is a szántóhoz számítja"... 1837 májusában a jobbágyok arra panaszkodtak, hogy a földesúr mintegy 20 rendbeli foglalást tett. Legelőjükből - ami eddig marháiknak elég volt - a legjobb részeket kisajátította, amit meghagyott, azért is porciót követelt. Egy nyomáson majort építtetett birkáinak, és letapostatta velük a jobbágyok földjét. A szőlőkből minden pótlás nélkül elvett. Egy nyomáson "Anglus kertje" van, és megkisebbítette a kenderföldet, a város szántóját és legelőjét is.

A jobbágyoknak nagy nehézséget okozott állatállományuk fenntartása. 1841-ben kétszer is kérvényt intéztek a földesúrhoz, hogy legeltetni engedje őket, mert "A marhák betegek voltak s amely egészséges volna is, legelőnek fogyatkozása, miatt el kellene veszni." A telkes jobbágyok mellett a zsellérek is hallatták szavukat nehéz sorsukról. 1845-ben panaszolják, hogy: "Nem élhetünk meg, mert nincs egy kitsinke darab földünk se." A zselléreknek a földesúron kívül meg kellett küzdeniük a módosabb jobbágyokkal is. 1845- ben földet és legelőt kérve kérvényt írtak a földesúrhoz, mert: "Tudják, hogy a tehetősebb, de szűkkeblű gazdák ellenük lesznek."

Almásy János, Alberti földesura a robotra való pontos megjelenést követeli, mert: "A késések iatt nagy veszteségek érik." A jobbágyok azzal védekeztek, hogy nem értesítik őket időben. Azt is felpanaszolták, hogy a jobbágyok egyszer már teljesített robotjait nem számolta el, és újólag követelte. A földesúr még a paraszt legkisebb mellékes jövedelmén is rajta tartotta szemét, kitűnik, hogy "a jobbágyok dézsmamentes szőlőiben levő gyümölcsfáktól és veteményektől is követelte a járandóságot."

A már tíz éve tartó per 1847 áprilisában megegyezéssel zárult. Legelő elkülönítési, tagosítási és kilenced dézsmaváltási örökös szerződést kötöttek:

"Alberti földesura, Almásy János, Alberti mezővárosának elöljárói, telkes jobbágyai és zsellérei az úrbéri egész illetőség újabb kiadatása úgy a jobbágytelkekről esztendőnként járandó és kivétetni szokott természetbeni úri dézsmának megadása eránt örökös megmásíthatatlan egyezségre lépünk."

Az egyezségben kialkudott határrendezést a földesúr ismételten megfellebbezte, míg végül 1859-ben a Megyei Törvényszék helybenhagyó ítélete szerint az Alberti jobbágyok kezén volt:

Szántó és rét 2 543 hold 685 n. öl
Belsőség 131 hold 848 n. öl
Legelő 620 hold ---
Vályogvető 4 hold 250 n. ol
Belső telek 18 hold 854 n. öl

 

Utak összesen 14 hold 400 n. öl
Használhatatlan rétek, utak 59 hold 150 n. öl
Kenderföldek 65 hold 860 n. öl
Zsellérek kezén 223 hold 20 n. öl
Conventionatusok 66 hold 24 n. öl
A város földié 137 hold 5n. öl
Birtokok összesen: 3 875 hold 102 n. öl
Ebből használhatatlan: 796 hold 273 n. öl
használható: 2.938 hold 309 n. öl

Ilyen birtokmegosztásban érte meg Alberti a tagosítás végét.

Almásy János nevéhez fűződik az "Újerdő" és a homoki szőlők telepítése is, valamint ő építtette fel az 1990-es évtized közepéig használatos gabonatárolót (a nagymagtárt). /22/

 

Volt egy kastély Albertiben

XX. századelőről ránk maradt korabeli képeslapról módos udvarház - a felirat szerint "Alberti. Gróf Szapáry kastély" - képe tekint ránk. Ez a kép számunkra már csak történelmi emlék, mert az egykori kastély helyét ma már csak egy omladozó falmaradvány jelöli, mintegy emlékeztetve az olvasót is arra, hogy az 1711-ben újjátelepített Alberti első földesura ezen a helyen építette fel udvarházát.

A kastély U alakú épülete gondozott belső udvart fogott körbe, melynek szabad oldalát téglából emelt boltívek között művészi kivitelű kovácsolt vaskerítés és díszes vaskapu zárta le. A kastély vízellátását és a park dísznövényeinek termesztését víztorony és üvegházas kertészet biztosította.

Almásy János elsőszülött leányát, Rozáliát, gróf Szapáry Ferenc vette feleségül, s így került Alberti a Szapáry család birtokába. A Szapáryakról a "Nemes családok Pest vármegyében" c. tanulmányban ezt olvashatjuk:

"Szapáry de Muraszombat Szécsi Szigeth et Szápár - ős nemesi nemzetség, mely a XVI. században György személyében kezd különösen kiemelkedni, kinek unokája I. Péter 1690-ben bárói, dédunokái: Miklós és 11. Péter grófi méltóságra emelkedtek.... István gróf valóságos belső titkos tanácsos, a Lipót-rend középkeresztese, Pest vármegye főispánja volt 1873-1890-ig, melynek emlékét a Pest megyei Levéltár dísztermének mozaik-ablakán látható családi címer is őrzi." Ilii

Az alberti római katolikus temetőben áll a nagy magyar építőművész, Ybl Miklós által tervezett, neoromán stílusú sírkápolna, melyet 1859-ben gróf Szapáry Ferenc építtetett. Belső freskóját Lotz Károly festette, melynek címe: Csillagos égbolt.

A kápolna helyreállítását és restaurálását Hoffer Andrea és Rácz László művész-restaurátor házaspár végezte 2000-ben.

Az Árpád-kori templomokat idéző művészi arányaival a község kisszámú műemlékei között a legjelentősebb. 124/

 

Az Irsayak

"1934. január 06-án, a megye okleveleit nyomozva utam hsára vezetett, ahol hsav András császári és királyi kamarás udvarházában hatalmas útiládát megtöltő családi levéltárt találtam. Az anyag átnézése több napot vett igénybe, s a szíves házigazda családi körével esténként lefolytatott beszélgetésekből indult ki annak gondolata, hogy a megye kétségtelenül egyik legrégibb családjának eredetét kiderítsem." 1251

Ezekkel a szavakkal vezeti be Bártfai Szabó László, a Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója az Irsay családról szóló történetírásait.

A "Nemes családok Pest vármegyében" c. monográfia szerint "Az Irsayak tősgyökeres Pest vármegyei család tagjai, akik a XIV. században itteni birtokuk után kapták családi nevüket." Albertirsa helytörténete szempontjából az a tény a fontos, hogy a honfoglaló Szolnok nemzetségből erednek a Tabajdi, a Gönyüi és a Nagyrévi családok, és ezeket a családneveket már 1240-ben - mint az Irsayak őseit és Irsa birtokosait- az Irsayak családfáján találjuk. A Bártfai Szabó László által összeállított családfán az 1925-ben született Irsay Kláráig követhetjük nyomon a család történetét.

Az Irsay család újkori történetéhez vezető utat Irsay Pál (szül. 1745. október 2.) feljegyzései nyomán találjuk meg. Ezekből megtudjuk, hogy a Felvidékre menekült elődök az Alföldön maradt birtokaikon rosszul gazdálkodtak és sok adósságot hagytak maguk után. Irsay Pálra várt a feladat, hogy a család szétzilált vagyoni helyzetét rendezze. VI. Irsay Pál széles műveltségű ember volt. Fiatalon került Irsára s első felesége, Tokay Sára 1763-ban 487 Ft ára ingóságot és 426 Ft készpénzt hozott a házasságba.

Az 1711. november 2-án, Felsődobszán megtartott családi osztozkodáson megállapították, hogy a felvidéki örökségnek több volt a kiadása, mint a haszna s özvegyen maradt anyjuk kezén lassan az is elfogyott. Néhány tehén, ló, ökör, tinó és üszőborjú mindaz, amin megosztozhattak.

Irsay Pál 1773-1774-ben kifizette a családi birtokon lévő 923 Ft adósságot. 1774-ben 110 Ft- ért megvette Irsay András birtokrészét. 1774-1781 között a Zlinszkyek kezén lévő irsai részekért 489 Ft-ot fizetett. 1776-ban József bátyja helyett 416 Ft tartozást, majd ugyancsak József helyett a pesti Pálosoknak 600 Ft adósságot fzetett. 1788-ban 500 Ft-ért megvásárolta Tassy Magdolna elsővölgyi 13 zsákos földjét. A Soldosok irsai részeiért 7.612 Ft-ot, s utóbb 872 Ft-ot fizetett. A Pintér-ág földjeit 4.252 Ft, a Tassyakét 800 Ft, Zlinszky Jozefáét 16.500 Ft, Perhardt Honoráét 7.165 Ft, Bayakét 5.000 Ft és a Fejér családét 2.903 Ft lefizetésével szerezte vissza.

A családi vagyon visszaszerzése miatt Irsay Pált a családi birtok második megalapítójának is tekinthetjük. Az irsai evangélikus temetőben található családi sírboltban az ő nevével kezdődik az ott nyugvó családtagok névsora:

Irsay Pál 1745-1819 Irsay Károly 1874-1935
Irsay József 1795-1845 Irsay György 1875-1953
Irsay Károly 1797-1887 Irsay Pál 1877-1911
Irsay Pál 1801-1855 Irsay Anna 1881-1908
Irsay György 1839-1903 Irsay Imre 1888-1985
I. Györgyné (Ivánka Jolán) 1848-1938 I. Imréné (Szomjas Iréné) 1891-1981

A képeken látható három úrilak az Irsay testvéreké volt, melyek közül a legrégebbit, a mai községházát 1820-1830 között az az Irsay Károly építette, akit 1849-ben Pest vármegye helyettes főhadipénztárnokává választottak. (1. kép)

Irsay András cs. és kir. kamarás egykori udvarháza, ma 250 albertirsai gyermek zenei nevelését szolgálva, az állami zeneiskola otthona. (2. kép)

Irsay György 1930-ban épített kastélyát időközben termelőszövetkezeti központnak is használták. A szép parkban álló kastély kellemes környezetet biztosított szabadtéri rendezvények számára. (3. kép)

A XIX. század végén tágas kerttel övezett parkban állt Irsay József kastélya, melyet téglából épített kerítés zárt le. Hetven évvel ezelőtt a zömök tornyú udvarház kis előkertre nézett, melyet téglaoszlopokon nyugvó léckerítés fogott körbe. A szemközti oldalon volt a régi irsai piactér.

A Cegléden lakó Irsay József nem ápolta a családi kapcsolatokat, amit a végrendelete néhány sora is bizonyít:

"Pál öcsémre nem hagyok semmit."... "Klára húgomra hagyom ingatlanaimat"... "A sárospataki kollégiumnak az 500,- forintot érő irsai vendégfogadót hagyom."... "Ezüstneműimet, jószágaimat gazdasszonyomra, Diószeghy Erzsébetre hagyom."

A XX. század utolsó éveiben Irsay József udvarháza tőszomszédságában építették fel az ún. "Árkádok" üzletházsort, ami az egykori "kastélyt" ma erősen takarja. A kastély ma magánkézben van.

Irsán a község belsőségének döntő többségét a nemes családok portái foglalták el, Alberti közvetlen szomszédságában Szabó Anna és Laura, mellettük Szabó Kálmánná és Irsay József tágas curiális fundusa helyezkedett el. A falu déli és középső részén Irsay András, Károly és György nagy parkkal övezett kúriája foglalt helyet. A keletre eső rész a Tassy-Betz család illetősége volt.

A Szabó család kúriája

Az egykori jobbágyok fundusai részben a földesurak szomszédságában, részben az evangélikus templom és a rét közötti területen húzódtak meg. Az irsai jobbágyság számára nem volt szükséges távolabbi kert, gazdasági udvar kimérésére, mert a falu megülésekor a szükségleteiknek megfelelő portát vettek igénybe, míg a jobbágytelki viszonyokban megfelelő 2 pozsonyi mérő (1 hold) belső telek hiányzó részét a tartozékföldekbe számították be. Az ily módon kialakult faluszerkezet alapján Irsa a halmazosan épített, egy-beltelkes települések körébe tartozott.

A község belsőségeiben terpeszkedő nemesi kúriák és porták mellett a halmazosan építkező falu utcái kanyargósán, zeg-zugosan alakultak ki.

A I. világháború után Albertin a volt Szapáry birtokon, Irsán a vasúttól délre eső falurészen mérnöki tervek szerint 3-400 négyszögöles házhelyeket osztottak ki. A nyílegyenes, tágas utcákban a kor igényeinek megfelelő modem, kertes családi házak épültek. /26/

 

1848 küszöbén

Az 1828-as állapotokat tükröző úrbéri viszonyok között mind Albertin, mind Irsán 30 kh szántó és 12 kh rét alkotott egy egésztelkes jobbágyi birtokot. Az 1828. évi birtokmegoszlás az alábbi képet mutatta:

  Alberti Irsa
1 egésztelkes 3 17 közbirtokos
V 2 telkes 94 8
V 4 telkes 39 46
Házas zsellér 166 78
Háztalan zsellér 9 31
Úrbéri föld 2.504 kh 601 kh

Az 1840-es években "illő mívelés" mellett az alábbi terméseredményeket érték el holdanként:

Búzából: 12 p. mérő
Rozsból: 14 p. mérő
Árpából: 17 p. mérő
Zabból: 18 p. mérő

A jobbágygazdaságok termésének 1/5-ét elvitte a földesúri kilenced és a papi tized. Holdanként 2 pozsonyi mérő kellett vetőmagra. Joggal kérdezhetjük: Mi maradt?... A többséget képező 1 telkes (6-7 holdas) jobbágy 5 tagú családjának búzából 7,6 rozsból 8,2 pozsonyi mérő gabona. Ez nem fedezte a család évi szükségletét, ezért napszámba kellett járniuk és aratást vállaltak.

Az 1824. évi feljegyzések szerint az aratási munkában minden 10 csomó után 1 csomó volt az aratórész. A pénzért fogadott aratóknál tartással (koszttal) napi 20 krajcár, tartás nélkül napi 42 kr. volt az aratódíj. A családi szükségleten felül eladásra szánt termények árait a községi bíró szabta meg. Az 1840-es években Albertin Csányi János bíró által hivatalosan megszabott értékesítési árak az alábbiak voltak:

A termények pozsonyi mérőnkénti ára:

Búza (Pestre szállítva) 3 Ft 12 kr
Rozs 2 Ft 80 kr
Árpa 1 Ft 36 kr
Zab 1 Ft 52 kr
Széna 2 Ft

Mennyiért vásárolhattak a holtokban?

1 font (0,56 kg) marhahús 3,5 Ft
1 font faggyú 6 Ft
1 font szappan 10 Ft
1 vasfejü eke 20 Ft
1 kasza 26 kr
Évi átlagos húsfogyasztás 29 font
Évi átlagos cukorfogyasztás 2 font

A gazdasági élet fejlődését bizonyítva a XIX. század elején Albertin 4 szárazmalom és 1 vízimalom működött. Volt a községben urasági serfőzőház és nagy raktárház is. Irsán 3 szárazmalomban őröltek, és ott boltokat, kocsmákat mészárszékeket is nyilvántartottak. A korabeli feljegyzések szerint 1808-ban a szárazmalomban őrölt tisztabúza után 5 krajcárt, a kétszeres búza után 3 krajcárt fizettek, mert az őröltető a maga jószágán végezte az őrlést.

A XIX. században még kevés katonai laktanya volt az országban. A katonákat a jobbágyok házainál szállásolták el és a jobbágygazda köteles volt őket befogadni. Egy egésztelkes jobbágynak 4, háromnegyedesnek 3 és a féltelkesnek 2 katonát kellett befogadnia. A szállásadás mellett a házak asszonyai a katonaságtól kapott porciókból főztek is a katonáknak. Nemes emberekhez, iparos mesterekhez nem szállásoltak be katonákat. A községeknek az itt állomásozó katonaság fenntartásához természetbeni hozzájárulást kellett adniuk. A hozzájárulás mértékét rovásokban (porciókban) határozták meg: 1 rovásra 6 'A font lisztet, I3 /i6 pozsonyi mérő zabot és 1 '/« szénát kellet beadni.

Az 1817/18. évre kivetett természetbeni teher:

  Rovásszám Liszt (font) Zab (font) Széna (font)
Alberti 322 2158 269 273
Irsa 126 819 102 141

1821-ben Alberti 953 Ft hadi adót és 902 Ft házi adót is fizetett /27/

1879-ben épült az alberti huszárlaktanya - a kaszárnya - melyben 1914-ig az Albertiről és Irsáról összevont Hetes huszárok éltek. Az I. világháború kitörésekor vonultak el Alberti- Irsáról a huszárok és ide már soha nem tértek vissza. Az eredetileg tiszti lakásnak épített kúriát 1914. után kiskastélynak nevezték és az a fiatal Szapáry gróf és családja otthona volt. 1949-ben a kiskastélyban és az egykori kaszárnyában az akkor alapított Szabadság MgTsz központját rendezték be.

A Pesti út és a Vasút utca találkozásánál állt a "Regal" nevet viselő régi kocsma, az egykori huszárok kedvelt szórakozási helye. Az azóta eltűnt épület bontásakor került elő a falba épített "Honvéd Vég-Elbocsátó" irat... egy régi "Obsit". (4. kép)

 

Az 1848/49-es szabadságharc emlékei Alberti-Irsán

Ma már történelmi tény, hogy több mint ötven esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 48-as szabadságharcosok emlékét nyilvánosan is megünnepelhessék. Irsa község képviselő-testülete a nagy idők 50. évfordulóján márványba vésett emléktáblán örökítette meg a szabadságharcos hősök neveit. Igaz, az emlékezet alapján összeállított névsor nem teljes, mert néhányuk nevére már nem emlékeztek; a "Kossuth parkban " található táblán ezt olvashatjuk: (5. kép)

  Csalmai
Martinyi Frigyes ezredes Jankovich János főhadnagy
Bibithi és legéndi Horváth Pál alezredes Jeszeniczei
Tassy Becz László őrnagy Jankovich Imre hadnagy
Bibithi és legéndi Horváth Kálmán százados Vosztri Szaniszló őrmester
Bodonyi Lőrinczi József őrmester
Kajtár Kálmán százados Dolinei Demeter tizedes
Szabó Péter százados lrsai
Tassy Kálmán százados Szabó György tizedes
Vosztry Gyula százados Bátky János tizedes
Tassy Becz Marczel százados Fábián Ferencz honvéd
Tassy Becz Ede főhadnagy Kemenár István honvéd
Vosztri Emil főhadnagy Kardulesz Pál honvéd
Perchich Simon Ádám hadnagy Kotyinszki János honvéd

Emlékük örökké éljen minden magyar szívében és tanítsa híven szeretni a hazát!

Irsa község képviselőtestülete

A márványba vésett emléksorokon túl a ránk maradt írásos emlékek is a 48-as hősökről beszélnek, így arról az Irsay Károlyról, aki 1849-ben Pest vármegye helyettes főhadipénztárnoka volt, és mint a Pesti járás segédkormánybiztosa 1849. június 11-én kezébe vette a megye hadipénztárát, és gondoskodott az újoncok felszereléséről... Miként a későbbi krónikás feljegyezte:

"Ebbéli működését lelkiismeretesen és pontosan látta el s e miatt nem lett nagyobb baja a szabadságharc leverése után sem."

Egy másik irsai nemesi családról - a Bibithi és legéndi Horváth famíliáról - ezt olvashatjuk:

"Imrének kél fin volt: Pál és Kálmán - Pál Pest megye ajánlatára az "Udvarhoz" került, és mint a magyar nemesi testőrség tisztje éveket töltött Bécsben. Az 1848-as szabadságharc hírére hazasietett, és mint magyar honvédkapitány, majd őrnagy s utóbb alezredesként harcolt Klapka tábornok mellett a végsőkig kitartva, a komáromi vár hősi védelmében vett részt. Testvére, Kálmán a 32. gyalogezredben Olaszországban szolgált. A szabadságharc kitörésekor hazaszökött s előbb Pest vármegye nemzetőrkapitányaként, majd honvédkapitány és őrnagyként harcolt.

A világhírűvé vált Politzer Ádám orvosprofesszor testvérbátyja, Politzer Illés - mint utolsó éves orvoshallgató - előbb Bécsbe, majd az olmützi erődben, végül itthon harcolt a császáriak ellen. A szabadságharc leverése után bujdosnia kellett, és szülőfalujában, Albertin húzódott meg. Az akkor gyakorta szokásos igazoltatásokat nem kerülhette el, de Alberti község hazafias érzelmű jóindulatú jegyzője, - Pál Kelemen - két alkalommal is hamis igazolásokkal látta el, melyek szerint: "Politzer ülés on'oshallgató a forradalom alatt semmiben részt nem vett, ezért a kezdett tudomány gátoltalan folytatására ötét ajánlhatjuk... Költ Albertin, 1849. okt. 30-án."

Tassy-Becz László 1823-ban született lrsán. Itt gazdálkodott és közben állatorvosi diplomát szerzett. Az 1848-as szabadságharc kitörésekor Pest-megye számvevői tisztéből lépett a „fekete sereg"-be. Augusztustól a délvidéki hadszíntéren a Földváry féle pesti, önkéntes zászlóalj főhadnagya. Részt vesz a Jellasics elleni harcokban, Aug. 19-én Szenttamásinál súlyosan megsebesül. Őrnagyi rangot kap. A szabadságharc leverése után menekülnie kell. Genf, Zürich, London vonalon haladva jut el New Yorkba, ahol letelepszik, kárpitosként keresi kenyerét. Gyötri a honvágy, ezért kegyelmi kérvényt nyújt be az általa haláláig gyűlölt osztrák császárhoz. 1859-ben hazajöhet.

A környéken folyó harcokról azt tudjuk, hogy 1849. január 22-én Perczel Mór csapatai kiverték a császáriakat Szolnokról, és január 25-én Irsáig nyomultak elő, majd január 29-én a Tisza vonaláig húzódtak vissza, mondván; az jobban védhető egy esetleges császári támadással szemben.

Töredékek, epizódok a szabadságharc leverését követő eseményekből:

1849. szeptember

"A császári katonai parancsnokság intézkedése: A Kossuth-féle bankjegy forgása a kiszabott büntetés terhe alatt szigorúan tilos!"

Az addig adómentességet élvező nemes osztály javait összeíratták, és a császári hatóság által szerkesztett "rovások" alapján valamennyiüket adófizetésre kötelezték. Az 1849/50. évre egy-egy rovás után 4,- Ft 51 kr. ezüstpénzt kellett megfizetni.

Alberti 125 rovás után 608,- Ft-t
Irsa 184 rovás után 893,- Ft-t fizetett.

Mivel az irsai zsidó hitközség tagjai pénzbeli támogatással segítették a harcoló honvédeket, Haynau napi 500,- Ft bírságot vetett ki a hitközségre. A kecskeméti katonai parancsnokság utasítást kapott: - Ha nem fizet a hitközség a tekintélyes hitközségi tagokat be kell börtönöznü... Fizettek...

Idézet Alberti község 1850. június 30-i hirdetőkönyvéből:

"Az alábbi helységek elöljáróságának szigorú felelet terhe alatt meghagyom, hogy július 1. napján estvélig hsára a következő felosztás szerint az ott állomásozó császári katonaság számára komplét részleteket átküldeni múlhatatlanul kötelességüknek ismerjék!"

Az Albertire kivetett 100 komplét az alábbiak beszolgáltatását jelentette:

Egy-egy porció 62 font lisztet, [3 / [6 pozsonyi mérő zabot és 1 Vg kötél szénát jelentett.

Nyomtalanul eltűnt az irsai katolikus temetőben, a néhány évvel ezelőtt még általam is látott sírkő, rajta a felirat: "Itt nyugszik Vosztry Gyula 1848/49-i honvéd-huszárszázados... meghalt 1878. márc. 19-én ... élt 56 évet".

Épségben és gondozott állapotban ma is megvan a másik honvédsír: "Itt nyugszik az 1848-as szabadságharc honvédőrnagya: Tassy Becz László... 1813-1899"

A szabadságharc 100. évfordulóján, 1948-ban mind Albertin, mind lrsán megalakították a "48-as Centenáriumi Emlékbizottságot".

Albertin Varga János (később mosonmagyaróvári egyetemi professzor) és Gyovai János, lrsán Noszkay István mb. jegyző és Szántó József tanító voltak a bizottság vezetői.

Az alberti fiatalok társadalmi összefogással és közadakozással a Hősök kertjében felállították a 48-as honvéd szobrát.

Az alberti fiatalok társadalmi összefogással felállították a mai Hősök-kertjében található 48-as honvédszobrot. (6. kép)

1990. március 15-e óta minden esztendőben az ünnepi istentisztelet után itt tartják meg a nemzeti ünnep községi rendezvényét. Az irsaiak 48-as atlétikai vándordíjat alapítottak és versenyt rendeztek.

 

Irsa község határának úrbéri rendezése és az önálló paraszti gazdálkodás kialakulása

1848-ban a földesúri kötöttségektől felszabadult paraszti fold a falu határának különböző dűlőiben szétszórtan feküdt, és továbbra is megmaradt a dűlőrendszerrel együtt járó nyomáskényszernek, az ugar és a tarló közös legeltetésének kötöttségében. Arról már korábban olvashattunk, hogy az Irsay család csak a község '/3-át birtokolta, míg a 2 h rész a közbirtokosok kezén volt. Az 1857. február 23-án készített "Irsa határában lévő erdőknek felfogott homoknak egyes birtokosok illetőség szerént való felszámolási könyve" felsorolja Irsa akkori közbirtokosait:

Szabó Kálmán Szabó Péter
Özv. Kajtár Istvánná Bankovits János
Zakalitzky Klára Kajtár Kálmán
Lieszkovszky Károly Bathky Pál
Kajtár Gusztáv Lieszkovszky Lászlóné
Lieszkovszky Ferenc Diószeghy István
Tiszó József Diószeghy Sámuel
Tiszó Károly Diószeghy János
Tiszó András Reinhard Klára
Dalintffy Gábor Huszár Elemér
Heinrich Fridrich Lieszkovszky Zsigmond
Ybl Lajosné Lieszkovszky Boldizsár
Fábián Magdolna Lieszkovszky Pál
Tassy Ignácz özv. Lieszkovszky Imréné
Tassy Ede özv. Tassy István
Zombori László Jeszenszky Pál
Lieszkovszky Antal Szacsvay Ágoston
Szabó Pál özv. Horváth Imréné
Czuppon György Tassy Károly
Reich Károly Kucsera Lőrinc
Gróf Szapáry Ferencné sz. Almásy Rozália Zlinszky József
Irsay Károly úgy is mint Irsay Pál és József árváinak gondnoka /28/

Érthető, hogy a nagyszámú birtokos és a szétszórtan fekvő sok birtokrész rendezése éveket vett igénybe, és csak 1864. augusztus 18-án egyeztek meg az irsai közbirtokosok a határ felosztásában. A "Háromrózsa" csárdában sorshúzással döntöttek. A megegyezést rögzítő jegyzőkönyv záradéka így szólt:

"Azonnal kijelentetett, miszerint az új birtokok átvétele még ez évben így átvitettetik, ha a munkálatokra a mérnök teendőivel elkészülend."

"Ezen alispáni bizonyítványlevelünket aláírásainkkal és szokott pecséteinkkel megerősítve, Kelt Irsán 1864. augusztus hó 18-án".. Csillag Benő Pest megyei ülnök, mint helyettes alispán, Ferenczy Ferenc mint Pest megyei jegyző, dr. Ettenkoffer Ferenc pesti járási esküdt."

A tagosítás nyomán megszűnt a nagy-, a közép- és a kisbirtokok keveredettsége, és az elkülönített, volt jobbágytelkek mellett megnőtt az ún. "szorgalmi" földek jelentősége, mert lehetőséget teremtett a paraszti birtok gyarapítására, és a tagosítás utat nyitott a paraszti birtok kapitalizálódása előtt is. Mind Albertin, mind Irsán ezektől az évektől kezdődően számíthatjuk az önálló paraszti gazdaságok kialakulását. A XIX-XX. századfordulón a paraszti kézen lévő földterület nem volt képes lépést tartani a paraszti háztartások számának növekedésével. Az örökösödések nyomán a többgyerekes családokban egyre jobban aprózódott a birtok, és a faluban növekedett az elszegényedett zsellérek száma. A velük szemben gyarapodást, gazdagodást felmutató családoknál az "egykés" örökösök és a vagyoni érdekből kötött házasodások nyomán alakult ki a nagymértékű vagyonkülönbség, és eredményezte a falu lakosságának vagyonszerinti belső rétegződését.

Birtokos családok száma 1930-ban:    
Birtokos és bérlő Alberti Irsa
100 kh felett 2 9
50-100 kh 15
10-50 kh 67 187
1-10 231 354
1 kh alatt 25 28
Gazdasági cseléd 102 199
Mezőgazdasági munkás 1 kh alatt 67 88
Mezőgazdasági munkás birtok nélkül 373 406
     
Birtokviszonvok 1935-ben:    
  Alberti Irsa
Föld nélküli 237 465
1 kh-nál kisebb 176 270
1-5 kh 271 663
5-50 kh 188 449
50-100 kh 3 25
100-500 kh 2 14
1000-3000 kh 2 --
     

 

Alberti-Irsa földbirtokosai és 100 kh-nál nagyobb földbérlői az 1925. évi "Gazdacímtár" adatai alapján

Alberti  
Alberti község 199 kh
Alberti telkes gazdák 146 kh
Gróf Szapáry Istvánná 1296 kh
Gróf Szapáry Lajos 1105 kh
   
Irsa  
   
Aulich Emiiné 228 kh
Janda János bérlő 154 kh
Bakos Géza 1158 kh
Batta János 234 kh
Geisz Gyula és Wekerle Sándorné 699 kh
Heider Ödönné és gyermekei 119 kh
Irsa község 343 kh
Irsay testvérek 1380 kh
Kenyeres Ambrus 104 kh
Lőrinc István 117 kh
B. Molnár Elemér 131 kh
Muzsik Olivér és Torkos Gyuláné 528 kh
Petró Márton 102 kh
Suhajda József 102 kh
Szabó Tiborné (Revuczky Géza bérlő) 129 kh
Fabók János és testvérei 107 kh
Tóth Sándor 209 kh
Ulmer örökösök 106 kh /29/

 

   
Előző fejezet Következő fejezet