Előző fejezet Következő fejezet

VI. rész

 

Albertirsa vallási arculata

A falu fölé magasodó templomtornyok a lakosság vallási megosztottságára utalnak. És valóban: az újjátelepítéstől kezdődően Albertirsát mindig is a felekezeti sokszínűség jellemezte. A XIX-XX. századi népszámlálási statisztikák ezt hűen ábrázolják: /43/

A lakosság felekezeti megoszlása:

  Alberti Irsa
  1773 1890 1941 1773 1890 1941
Római katolikus 75 225 1108 447 1774 3529
Görög katolikus - - 12 - 7 11
Református - 84 195 - 296 l_ 612
Evangélikus 1304 1991 2879 1075 2108 2907
Görögkeleti - - 1   7 4
Izraelita 5 18 21 226 439 124
Baptista Hivatalos adatok híján 941-ben kb. 150

 

Az albertirsai katolikusok

Az évszázadokon át közigazgatásilag külön élő Alberti-Irsán a római katolikus egyházközség mindenkor egy közösséget alkotott, és Irsa - anyaegyház székhellyel a váci püspökséghez tartozott. Albertirsán a múltban és napjainkban is csak egy katolikus templom állt. A mai irsai katolikus templom építészeti szempontból nem visel magán semmilyen műemléki vonásokat.

Irsa első katolikus templomát az 1379-ben született Irsay Margit, Szent Margit tiszteletére építtette. A templom építési idejét pontosan nem ismerjük, de vannak adataink, melyek szerint a templom már 1447 előtt is megvolt. A török hódoltság idején magára hagyott kis templomot a törökök raktárnak használták, de néha istálló céljait is szolgálta. A törökök kiűzése után Zlinszky József és felesége, báró Recsiczky Eleonóra 1739-ben királyi, majd 1742-ben nádori megerősítést nyert irsai birtokaira, és a török időkben protestánssá lett Irsayak által elhagyott templomot is gondjaiba vette.

Az eredetileg románkori romos templomot Zlinszky József 1744-46-ban a meglévő falak részbeni felhasználásával újjáépíttette, és családi sírboltját is a templomba helyezte, f/5. kép (Ezt napjainkban a templomkülsőn olvasható sírfelirat és a szentélyben elhelyezett domborművű családi címer jelöli.)

Az újjáépíttető Zlinszkyek a templom régi védőszentjéről, Szent Margitról már nem tudhattak, és a templomot Urunk Színeváltozása tiszteletére szentelték fel. A máig is ismeretlen mester megfestette a főoltár fölött látható "Krisztus Színeváltozása" című oltárképet. (16. kép) /44/

Az irsai katolikus egyház 1760-ig Tápióbicske filiája volt és 1760-ban vált önálló parochiává. Az egyházközség nyelve a kezdettől fogva magyar volt, 1745 óta vezetik a kereszteltek, 1748 óta az elhunytak és 1757 óta a házasultak anyakönyveit. 1858-ban Wághely János plébános kezdeményezésére a templomot 3 öllel - a mai szentéllyel -megnagyobbították. Az új szentély megépítésével együtt elkészült a sekrestye és fölötte az ún. "Szapáry- oratorium". A felújító építkezések során a templom belső berendezéseit is megújították. Ekkor készült el új főoltára, amelyről csak egy 1910-ben végzett főesperesi látogatáson derült ki, hogy abban "St. Placidi, Severiani et Generosi M M vértanuk ereklyéi vannak elhelyezve". 1856-ban Ladislav Mózer mester megépítette a templom orgonáját, míg Vavróczky Márton -korábban irsai plébános - öröklámpást ajándékozott.

Revisnyei Reviczky Károly vörös márványból készített keresztelő-medencét adományozott. A szentély jobb oldalának falába építették a Zlinyszkyek domborművű családi címerét. Wághely János plébános (1855-1873) maradandó alkotásokkal írta be nevét az irsai római katolikus egyházközség történetébe. Méltán őrzi munkássága emlékét a szentély külső falán elhelyezett emléktábla:


"ILLUST. DOM. EPISCOP. Rever
Dom Paroccii
JOHAN WÁGHELY
Atque dom. Franz Neugebauer
Aedific: A. MDCCLVI. "

 

Kőszobor a parochia kertjében

Az irsai római katolikus plébánia kertjében áll Nepomuki Szent János barokk kőszobra. A szobor alkotójáról nincsenek megbízható forrásaink. Hídvégi Lajos helytörténeti feljegyzései szerint a szobor keletkezési idejét az 1770-es évekre tehetjük. De hogy mikor, és milyen alkalomból vagy meggondolásból került ez a szobor Irsára, arra vonatkozóan nincsenek adataink. Csak feltételezéssel állíthatjuk, hogy az irsai katolikus templomot 1744-1746-ban újjáépíttető, cseh származású Zlinszky József földesúr - vagy a család egy tagja - hozathatta Irsára a csehek körében védőszentként tisztelt Nepomuki Szent János szobrát. Egy 1902-ből származó képeslap tanúsága szerint a szobor a templommal szemben, az akkori Templomtéren állt. 1933-ban a parochiát ún. káplánszobával bővítették, és a szobrot a szoba melletti épületsarokba helyezték. 1971. március 19-én összedőlt a parochia régi épülete, és a helyreállító építkezések után Nepomuki Szent János szobrát a parochia parkjában - íves téglafülkével védetten - állították új helyére.

Szent Erzsébet szoboralakjával síremlék áll a római katolikus templom melletti egykori zárda előtt, a régi temetőben. Sztregovai Madách Erzsébet emlékére állíttatta férje, Bodonyi Kajtár Ágoston 1858-ban. (17. kép)

Az alberti evangélikus egyházközség /45/

Az alberti evangélikus egyházban őrzött szlovák nyelvű leírás szerint Váracskay András földesúr hívására 1711. szeptember 29-én Csányi György, Takács Mihály és Havram Pál elöljárók vezetésével, 24 szekérrel érkeztek Albertibe az első telepesek, és magukkal hozták Claudinyi Frigyes lelkészüket is. Az első, fából-sárból épített templomukat, lakóházaikat a Gerje-menti Marasztyi réten építették fel. 1763. június 28-án földrengés rázta meg a községet, melynek következtében a templom és sok lakóház is megrongálódott.

A Mária Teréziától kapott királyi engedély birtokában Gegus Zakariás lelkész munkássága alatt 1774. április havában kezdték meg az új templom építését, melyhez Szeleczky Márton - Alberti földesura - a templom helyéül szolgáló telket és 30.000 db Albertin égetett téglát adományozott. Az építkezést 1778-ban fejezték be, és Szentháromság vasárnapján már az új templomban tartották az istentiszteletet. (18. kép) A templom fennállásának 200. évfordulóján emléktáblán örökítették meg az alberti evangélikus egyháznál szolgált lelkészek és kántortanítók neveit. 1990. március 15-én felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül emléktáblát helyeztek el a II. világháború alberti hősi halottainak és áldozatainak emlékére. A templom szomszédságában áll az evangélikus lelkész-lakás, melynek falán az 1942- ben elhelyezett emléktábla hirdeti:

"Itt született 1742. április 20-án Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, a hazai népművelés úttörője, a magyar róna fáradhatatlan áldott munkása."

1978-ban - a szülőház szomszédságában álló parkban - avatták fel Tessedik Sámuel mellszobrát. A szobor Kampfl József szobrász alkotása. A születésének 250. évfordulóján rendezett Tessedik Napokon az alberti evangélikus egyházközség színes képeslappal is megemlékezett Tessedik Sámuelről. (19. kép) Esztétikusán is szép, hármas egységet alkotó faluképet nyújt az egymás szomszédságában álló alberti evangélikus templom a paplakkal, az evangélikus iskola és óvoda a parkjában álló Tessedik-szoborral. Az 1700-as évektől eredően az alberti evangélikus gyülekezet tagjai közös otthonban gondoskodnak a támasz nélkül maradt öregekről. A ma Káldy Zoltán nevét viselő Evangélikus Szeretetotthont fokozatosan korszerűsítették és 1994-ben ebédlő-konyha részleggel is bővítették.

Roszík Mihály lelkész szervezésével az alberti evangélikus egyházközség 1990-9l-ben a Táncsics utcában 40 személyes vendégházat épített. A község idegenforgalmát is szolgáló ház a megnyitása óta számos külföldi és hazai vendéget fogadott. (20. kép) Albertin, az evangélikus templommal szemben a Hősök kertjében áll, a sok áldozatot követelő I. világháború hősi halottainak emlékoszlopa. A község lakosságának közadakozásából állított emlékmüvet 1924. május utolsó vasárnapján - a Hősök Vasárnapján - avatták fel. (21. kép) Az avatóünnepség keretében fiatal kocsányos tölgyfát is ültettek az emlékmű mellé. Az idővel terebélyessé nőtt fát 1976-ban természetvédetté nyilvánították. (22. kép)

Az irsai evangélikus egyházközség /46/

Írásos adatok hiányában az egyházközség alapításának pontos dátumát nem ismerjük. A később kelt egyházi iratokból, így az 1762-ben tartott inquisitio jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az irsai evangélikus egyházközség 1714-ben már létezett, s az egyház akkori lelkésze Konitsek Mátyás volt, akit Váracskay András földesúr a Nógrád megyei Uhorszkáról hozott jobbágyai számára. Az irsai evangélikus hívek kezdetben magánházaknál tartották istentiszteleteiket, és a jegyzőkönyvek tanúsága szerint az első imaházukat 1722-ben építették. Konitsek Mátyást Farkas János követte a lelkészi tisztségben, aki

1731-ben megkezdte az egyházi anyakönyvek vezetését. 1744-ben közadakozásból harangot vásároltak... Az 1762-ben tartott népességi összeírás szerint Irsán 302 római katolikus, 787 evangélikus és 21 református lakos élt.

1797. március havában az egyházközség templomépítési engedélyért folyamodott a vármegyéhez.' Az engedélyt 1798. június 4-én kapták meg. A templomépítés nagy munkája

1799-ben kezdődött és három éven át tartott. Az építkezés költségei a napszám és kocsifuvarokon kívül, 13.000,- Ft-ba kerültek. A templommal egyszerre épült a torony is. (23. kép) 1827-ben tűzvész pusztított a községben, melynek során a paplak is leégett. A jelenleg is fennálló lelkészlakást 1865-ben Zelenka Pál, későbbi Tisza-kerületi püspök működése idején építették. A templom mostani oltárát 1866. december havában Irsay József egyházfelügyelő-földesúr adományából állították. 1925-ben az időjárás viszontagságaitól megrongálódott régi torony helyébe 100 q búzaérték költséggel új tornyot építettek. (A tornyon ma is olvasható évszám ezt az eseményt örökítette meg.)

Az 1936. február 26-i közgyűlési határozat szerint: "A tót nyelvű ünnepi istentisztelet helyébe a magyar nyelvű istentisztelet állíttatott be."

1919. december 14-én Magócs Károlyt választották az egyházközség lelkészévé, akit 10 évi szolgálat után a Bányakerületi püspökség II. lelkészévé választottak, ezért irsai tisztségéről lemondott. A megüresedett lelkészi tisztségre az egyházközség a nyíregyházi származású Krecsák Jánost választotta, akit 1931. július 5-én iktattak tisztségébe. 1956-ban Feszty Masa festőművész új oltárképet festett az irsai evangélikus templomban. (24.kép)

Az irsai evangélikus templom kertjében találjuk a vallásos népi hagyományokat őrző temetői fej fákat, melyeket a megmentés szándékával telepítettek oda. Ezek a fej fák a vallásos falusi népi kultúra jellegzetesen alberti-irsai temetkezési szokásainak emlékeit őrzik. /47/

 

A református templom

A községet évszázadokon át birtokló Irsayak a török hódoltság idején a felvidéki Ónodra menekültek, és ott Szapolyai Jánoshoz pártolva a református hitre tértek. Kései utódaik támogatásával és a hívek közadakozásából 1939-1940-ben Csapó Ferenc* építész tervei és munkája nyomán templomot építettek, mely a Luther utcában áll. (25. kép)

Az albertirsai református egyházközség rövid története

Az 1890. évi népszámlálás adatai szerint az akkori Alberti-Irsán együttesen 380 lakos vallotta magát reformátusnak, de önálló gyülekezetet nem alkottak. 1907-ben Beretvás János irsai lakos összegyűjtötte házában a község reformátusait, és a nyáregyházi lelkipásztorok szolgálatával megindult a gyülekezeti élet. Az önálló életet kezdő kis gyülekezet hathatós támogatásra talált a községet évszázadok óta birtokló nemesi családnál - az Irsayaknál. Irsay Károly császári és királyi kamarás 8.000,- koronás adományából ingatlant vásároltak, míg a család többi tagjai földterületek ajándékozásával segítették a kis gyülekezetet. /48/

Az 1911. augusztus 20-án tartott egyházközségi közgyűlésen határozták el az önálló gyülekezeti élet megindítását. A mai irsai református templom 1940-ben épült. Ezekben az években dr. Kovács Sándor volt a gyülekezet lelkipásztora. Széles műveltségű, szerény jó papja volt egyházának. 1944-ben megszervezte a ceglédberceli református gyülekezetet s azóta a mindenkori irsai lelkész látja el a kis létszámú gyülekezet lelki gondozását.

Az albertirsai izraelita hitközség /49/

Már a XVII. században is fennállott az albertirsai zsidó hitközség. A statisztikák szerint 1890-ben Albertinek 18, Irsának 439, majd 1941-ben Albertinek 21, Irsának pedig 124 zsidó lakos a volt. A Pest Megyei Levéltárban megtalált adatok szerint az albertirsai zsidó hitközség 1895. november 10-én új alapszabályt fogadott el, melynek tartalmát nem részletezték, de a hitközség tisztségviselőinek névsorát lejegyezték:

Elnök: Ulmer István, alelnök: ifj. Berger Lipót; jegyző: Bátori Sándor, pénztárnok: Berger Fülöp, I-II. gondnok: Berger Mór és Wertheimer Ignác.

A századfordulón még a hitközség birtokában volt egy 1675-ből származó, vallási célokra használt ezüst edény. A történelmi feljegyzések szerint 1797-ben az irsai zsidóság a felkelő nemesség fegyvereinek beszerzéséhez havi 8,- forintot ajánlott fel. A X1X-XX. század fordulóján a többségében kereskedő, iparos zsidóság Irsán talált igazi otthonra. Megtelepedésükkel és a község közéletébe történt beilleszkedésük nyomán Irsa a környező falvak kereskedelmi központjává vált.

A lélekszámban is tekintélyes, jó anyagiakkal bíró irsai zsidó hitközség 1809-ben megépíttette a vallási követelmények szerint tájolt klasszicista stílusú késő barokk zsinagógáját. (26. kép) A templomépítés nyomán fellendült a hitközség egyleti élete. 1890-ben új alapszabállyal keltették új életre az 1832-ben alapított "Chewra Sandekans" izraelita komaszerző egyletet, mely az anyahitközségtől tejesen független, önálló hatáskörrel bírt.

Az alapszabályban leírtak szerint az egylet célja:

"Hogy a szegény sorsú izraelitáknak lehetővé tegye újszülött fiuk számára "komát" szerezni".

Az egylet működése:

1890-ben az egylet vezetői voltak:

Elnök: Popper Ignác, titkár: ifj. Berger Lipót, pénztárnok: Popper Mór.

A komaszerző egylet mellett 1876-tól folyamatosan működött a "Chewra Kadischa", melynek célja:

Az albertirsai zsidó hitközség neves tagjai köréből kiemelkedik az 1835. október 01-én Albertin, jómódú kereskedő családban született Politzer Ádám, a Bécsi Egyetem első világhírű fülész professzora. A róla elnevezett ballonos orrbefúvót minden orvos ismeri. Orvostörténeti munkássága eredményeként a "A fül-orr gégészet története" című munkájának I-II. kötete 1903-ban és 1907-ben jelent meg. Az tény, hogy Politzer Ádám munkássága nyomán Ausztriában vált világhírűvé, de a szülőföld sosem feledkezett meg nagyhírű fiáról. Születésének 100. évfordulóján szülőháza falán emléktáblát avatott dr. Germán Tibor professzor. (Sajnos a táblát az 1940-es évek zsidóüldözése idején felbérelt személyek leverték.)

1965-ben a Magyar Fülorvosok Egyesülete új emléktáblát állított a szülőház falára, melyet Dr. Jakabfy Imre egyetemi tanár leplezett le.

1981-ben Budapesten tartották a fül-orr­gégészek XII. Világkongresszusát. A kongresszus záró akkordjaként - Albertirsa új Politzer-parkjában - felavatták dr. Politzer Ádám mellszobrát. A szobor Kampfl József szobrász alkotása. A szoboravató beszédben E. H. Majer, az osztrák fül-orr-gégészeti klinika igazgatója, a bostoni egyetem fül-orr­ gégészeti klinikájának igazgatója, a Nemzetközi Politzer Társaság elnöke, elismerését és köszönetét fejezte ki Albertirsa lakóinak és vezetőinek, amiért a tudós emlékét így ébren tartják. /50/

Albertirsa zsidó hitközségének másik kiemelkedő személyisége volt Büchler Zsigmond kerületi főrabbi, akinek a zsidó-temetőben álló síremlékén ezt olvashatjuk: "Főtisztelendő Büchler Zsigmond főrabbi -1860-1941

Meghalt 55 évi helybeli áldásos működése után. Soha el nem múló szeretetünk és kegyeletünk jeléül emeltették e sírkövet hálás hívei."

Büchler Zsigmond hosszú pályafutása során foglalkozott a község történelmi múltjának felkutatásával is. Kutatásai során az alberti Szapáry-parkban római időkből származó sírkövet talált, amely egy zsidó légionárius emlékét őrzi. Büchler Zsigmond a sírkő azonosításához kikérte Móra Ferenc véleményét, aki megállapította, hogy az kétszer használt sírkő, melyre utólag vésték a Benjámin nevű zsidó katona nevét. Móra Ferenc szerint a követ Aquincumból vásárolhatták a parkban mü-romot építtető Szapáry grófok. A kb. egy évszázadon át Albertin őrzött római követ ma a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában találjuk.

Sajnos, Büchler Zsigmond helytörténeti munkásságának eredményei a II. világháború alatt nyomtalanul eltűntek. Nem tartozott a szigorúan vallásos zsidók köréhez Irsa község két elismerten népszerű és megbecsült orvosa; dr. Illési Jakab (1840-1924) és fia, dr. Illési Aladár (1880-1947). Évtizedeken át igaz orvosi hivatástudattal szolgálták a falu egészségügyét.

Az eddig név szerint is kiemelt zsidók mellett a hitközség tagjainak nagy többsége a társadalmi helyzetéhez illő módon aktív részt vállalt a község társadalmi életéből. Sokan tagjai voltak az 1910-ben alapított Alberti-Irsai Iparosok és Kereskedők Olvasókörének. Ott találhattuk őket az Alberti-Irsai Daloskör tagjai között is. Tényként állíthatjuk, hogy a régi Alberti-Irsán a zsidó közösség tagjai a falu egyenrangú, elismert és a társadalmi életbe befogadott rétegét alkották. Sajnos a fasiszta zsidóüldözés Albertirsát sem kerülte el. 1944-ben előbb a mai TÜZÉP-telepen és az ún. Singer-házban létesítettek gettót, ahová az akkor már beteg dr. Illési Aladár községi orvost esténként tolókocsival kiszállították, majd nappalra hazavitték. Az idős Illési doktor a deportálást már nem érte meg, de a többieket elhurcolták. Az 1944-ben Albertirsán 149 lelket számláló zsidóságból a háború után alig húszan tértek vissza. A háború és a koncentrációs táborok áldozatainak emlékét ma emléktábla őrzi a napjainkban magára hagyott zsidó­ temetőben.

Az elhurcolásból visszatért Ries Pál és Ödön a háború után a Mikes utca sarkán a koncentrációs táborban odaveszett testvérük emlékére közkutat fúratott, melyet a lakosság ma is "Rózsika-kúljának" nevez.

A hajdan virágzó albertirsai zsidó hitközség tagjai közül 1990-ben már csak három személy: Rajnainé Blau Lili, Popperné Sonnenschein Magda, és Stricher József élt a községben. A visszatértek közül azóta már többen elhunytak vagy elköltöztek. Az itt élő időseknek nincsenek utódaik, így érthető, hogy a MAZSIHISZ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) a műemlék jellegű albertirsai zsinagógát előbb egy tollüzemnek bérbe adta, majd egy szerencsétlen pénzügyi tranzakció következményeként a 90-es évtized elején a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonába került.

Egy kilencven éves albertirsai zsidó - Bognár (Bergl) Ferenc - visszaemlékezései
gyerekkorára 2000-ben
/52/

"Nagyapám 1909-ben, nagyanyám pedig 1917-ben halt meg. Övék volt a "Magyar Királyhoz" címzett vendéglő. Ez a vendéglő minden valószínűség szerint az 1900-as években nagymamám megvalósított álma volt; azt gondolta: ha Budapesten egymás után nyílnak a kávéházak, hsán is meg lehet teremteni egy "tükrös" vendéglöt. Ez a vendéglő és kocsma valamivel több mint fél évszázadig működött, ahol Irsa egyetlen mozija volt. A vendéglőben találtak otthonra hsa társadalmi egyletei is, így ez a hely a község kulturális központja is volt.

Tudott dolog, hogy a ház tulajdonosai zsidó származású emberek voltak, akiknek tragikus sorsát 1944 tragikus eseményei pecsételték meg.

A ház utolsó tulajdonosát, nagybátyámat, Lichtner Mihályt feleségével és sógornőjével együtt a Dunába lőtték a nyilasok. Fia, Lichtner Sándor munkaszolgálatosként halt meg. Lichtner Imre nagybátyám a II. világháború idején tűnt el, fiát Endrét szintén munkaszolgálatra vitték, ahonnan nem tért vissza. Nagynéném Wigner Henrikné, György fiával, Katóka lányával és vejével, Szegő Ervinnel az auschwitzi gázkamrában lelte halálát. Édesanyám, Lichtner Margit 1923-ban természetes halállal halt meg, de férje, az, édesapám, Bergl János 1924-ben Irsán a Vasút utcában, a hajnali órákban rablógyilkosság áldozata lett.

Három gyermekük közül Idus nővéremet lányával együtt Auschwitzba hurcolták, de sikerült élve megúszniuk a szörnyű megpróbáltatást. Pali bátyám francia katona volt, megsebesült, a németek Párizs mellett a Dancy-i koncentrációs táborba internálták, ahonnan élve megszabadult és francia felesége két évig a padláson bújtatta, és csak Párizs felszabadításával szabadult meg. Ma már senki sincs az élők sorában, csak én. Ezt annak köszönhetem, hogy 1944-ben Brazíliában tartózkodtam. 1911-ben születtem és most rám hárult a feladat, hogy a Lichtner-ház és a családom történetét elmondhattam."

A kultúrált társasági életet is biztosító Lichtner-vendéglőben a századelőn az irsai társadalmi egyletek otthonra, a vidékről érkezők szállásra találtak.

Az albertirsai baptisták /53/

A maguknak 1910-ben imaházat építő baptisták - bár csak 100-150 fős létszámmal - összetartó, zárt közösséget alkotva élik a bibliához ragaszkodó életüket. Önmagukról szólva így fogalmaztak: "Összejöveteleinken ott van a 80-90 éves aggastyán, az anya ölében szendergő kisded, a kamaszok csoportja és a középkorú családapa. A gyülekezet családtagjai közül egyesek a kórusba, mások a zenekarba épültek be. A vasárnap délutáni istentiszteleten lehetőség adódik egy-egy költemény ének-zenei szolgálat bemutatására is." Igen, ez az erősen egyházi zene áll a baptista istentiszteletek középpontjában.

1995. március 25-én avatták fel, a gyülekezet tagja, Czibula Zoltán üzemmérnök tervei szerint korszerűsített, toronnyal bővített, felújított imaházat. (27. kép) A sok saját erővel végzett társadalmi munka közül is kiemelkedett László Gábor - társadalmi lelkész - munkája, aki a kőműves munkától az orgonasípok beépítéséig mindenben részt vett... Az Úr-asztala, a szószék és a "bemeritö-medence " a Pannonhalmi Zsuzsa - Gár István müvészházaspár egyedi alkotása. Az imaház felújító építkezése 10 millió forintba és hasonló értékű társadalmi munkába került. Az imaház hasznos alapterülete a földszinten 280 m 2 , a karzaton 25 m , az épület befogadóképessége 150 + 50 fő. Ismerve az albertirsai baptista gyülekezet zenei felkészültségét, énekkari kultúráját, bízvást remélhetjük, hogy az új imaház a jövőben Albertirsa zenei életének egyik bázisa lesz.

 

Az albertirsai nevelő-oktató intézmények

Albertirsa vallási, anyanyelvi és társadalmi viszonyaiból eredően a falu gyermekcinek oktatása a helybeli egyházak kezében volt. A felekezeti megoszláshoz igazodva alapították meg a különböző egyházi iskolákat. Irsán a római katolikus, az evangélikus és az izraelita iskola működött; míg Albertin az evangélikus egyház kezében volt az iskola. A XX. század első negyedében Irsán községi, míg Albertin állami iskolát szerveztek, így az iskolák államosítása előtt Albertirsán hatféle iskolában tanították a gyerekeket.

Az irsai Római Katolikus Elemi Iskola /54/

A katolikus egyház történetét őrző História Domus-ból tudjuk, hogy 1890-ig csak egy tanítója volt az iskolának. 1890-ben szervezték meg a II. sz. tanítói állást, melyet elsőként Frank Imre töltött be. Őt Cservenyicz Sándor követte, majd a századfordulón Baranyai Ferenc volt az egyházi iskola kántortanítója.

Albertin gróf Szapáry István, Alberti földesura, Pest megyei főispán építtette meg az egytantermes alberti katolikus elemi iskolát 1888-ban. Ezt 1912-ben a 11. sz. tanítói állás megszervezésével bővítették, melynek fenntartásához Alberti község évi 400 korona támogatást is biztosított, azzal a feltétellel, hogy a támogatást addig folyósítják, amíg Albertin az állami iskolát fel nem építik.

Irsán 1909-1940-ig Királymezey Dezső kanonok-plébános kezében volt a katolikus oktatásügy irányítása. Méltó munkatársa volt az 1918-ban kántortanítóvá választott Kracker Mihály, akivel együttdolgozva a katolikus iskola történetének legszebb időszakát teremtették meg. 1912-ben a katolikus egyházközség új, kántori lakással megépített egytantermes iskolát avatott... 1923. május 1-én megszervezték az irsai katolikus iskola III. tanítói állását, melyre Szabó Ilona tanítónőt választották meg.

Az irsai római katolikus egyházközség 1918-ban kántorrá választotta Kracker Mihály tanítót, akit 50 éves kántori munkássága elismeréseként VI. Pál Pápa 1968-ban apostoli áldásával kísért emléklappal ajándékozott meg. /55/

1929-ben 30.000,- pengős államsegélyből és 13.000,- P. banki kölcsönnel a Kolozsvári utcában új 4 tantermes katolikus iskolát építettek. Az új épület egybenyitható két termét esetenként kultúrteremként is használhatták. Az 1929. október 13-án megtartott iskolaavató ünnepségen jelen volt az iskolát patronáló Kolossváry Mihály prelátus- főtanfelügyelő is. Az iskolaépítéshez nyújtott jelentős államsegéllyel ellentétben a VKM a római katolikus tanítók helyi javadalmazásához addig biztosított hozzájárulást leszállította: az I. sz. tanítói állásnál Kracker Mihály: 50 %-ról 30 %-ra, a II. sz. tanítói állásnál Kelemen Erzsébet: 50 %-ról 30 %-ra, a III. sz. tanítói állásnál Szabó Ilona: 25%-ról 10%-ra.

Az iskolaavatással párhuzamosan megszervezték a IV. és az V. sz. tanítói állásokat is, melyekhez 10 %-os államsegélyt biztosítottak. Ezt a két új állást apácákkal töltötték be. Ezzel az építkezéssel és az új tanítói állások megszervezésével az irsai katolikus elemi iskola fejlődésének tetőpontjához érkezett. Az öt tanerős iskolában 1941-ig részben osztott, részben összevont osztályokban folyt a tanítás. Az általánosan bevezetett gyakorlat szerint az önálló első négy osztály mellett az 5-6. osztályokban vonták össze a tovább nem tanuló gyerekeket. 1941-től megkezdték a nyolc osztályos katolikus elemi iskola szervezését, melynek következményeként az alsó osztályokban a 2. és a 3. osztályt is egy tanulócsoportba vonták össze s így az I., a IMII., a IV. az V-VI., és a VII-VIII. osztályokban folyt a tanítás. 1929-ben Albertin megkezdték a hattantermes állami iskola építését. Az 1912-ben kötött megállapodás értelmében a katolikus egyház Albertin lemondott az iskolafenntartó jogáról az alábbi feltételek mellett:

  1. Az alberti katolikus iskola felszerelési tárgyai az egyház tulajdonában maradnak.
  2. Komjáti Zoltánné Kiss Margit tanítónőt az új állami iskola átveszi, míg Máté Teréz tanítónőt nyugdíjazzák.
  3. Az állam kötelességet vállal, hogy a római katolikus vallású tanulók arányának megfelelően katolikus tanítót is kinevez az új iskolában.
  4. Az nem akadályozza meg, hogy az állami iskolában alkalmazott római katolikus férfi tanító szükség esetén az irsai kántori teendőket kisegítőként ellássa.

Ilyen körülmények közt Albertin megszűnt az önálló katolikus iskolai oktatás, de ugyanakkor az új állami iskolában felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden gyermek számára biztosították a kötelező elemi iskola 6 osztályának elvégzését. A kötelező nyolc osztályos általános iskola megszervezésével a kormány 1946-ban hozott rendelete nyomán egységes igazgatás alá vonták az addig önállóan működő katolikus elemi iskolát és a katolikus polgári iskolát. Az egyesített katolikus általános iskola igazgatójává Sik M. Valentin polgári iskolai igazgatót nevezték ki, míg Kracker Mihály római katolikus igazgató-kántortanító az igazgatóhelyettes tisztét töltötte be. Ezzel az intézkedéssel gyakorlatilag megszűnt az 1754. óta önállóan működő irsai katolikus elemi általános iskola, melynek utolsó önálló tanévében Kracker Mihály igazgató-kántortanító, Diószeghy Sarolta, Emhö Istvánná, dr. Révész Jenőné és Szántó József tanító voltak a testület tagjai.

Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola Albertirsa, Köztársaság u. 29.

Az irsai római katolikus egyházközség Döbrössy Béla kanonok-plébános kezdeményezése nyomán 1993-ban visszakapta az 1948-ban államosított régi katolikus polgári iskola, 1997-ben pedig a volt katolikus elemi iskola épületét. (28. kép) A korábban apácák vezette katolikus iskola ma a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola nevet viseli. Az iskola homlokzatára visszakerült az onnan 1948-ban eltávolított, de megőrzött kereszt, és mint a múltban, napjainkban is felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden jelentkező tanulót felvesznek. Az első évfolyam beindításában óriási szervezőmunkát végzett Zila Ferencné tanítónő, aki a polgári iskolát e falak között járta. Az iskola ma a Váci Egyházmegye déli régiójának nevelési-oktatási intézménye, és fenntartója a váci püspök.

Az Alberti evangélikus iskola

Az alberti evangélikus egyház irattárában található az a szlovák nyelvű satutum (iskolarendelet), melyet a községet újjátelepítő földesúr, Szeleczky Márton adott ki 1731-ben s melynek magyar fordításában ezt olvashatjuk: /57/

"Látván a falu lakosságának ostobaságát, műveletlenségét és a gyermekek rettenetes nemtörődömségét az írás és olvasás tudományát illetően, megparancsolom a jelenleg szolgáló Apostol István lelkésznek, Polionisz János ispánnak, Dobrodinszky János bírónak, Chovan Mihály jegyzőnek, Havram Pál esküttnek és Kovács Tamás árvagyámnak, írásban is hirdessék ki: minden alberti lakosnak tizenkét aranynak vagy ötven botütésnek terhe alatt, hogy a saját gyermekeiket ifjúságuktól kezdve istenfélelemben nevelék; a fiúkat és lányokat egyaránt hat- és hétéves koruktól tizenkétéves korukig járassák iskolába, ahol megtanítják őket olvasni, írni és számolni. Aki teheti és nélkülözheti gyermekét, egész éven át járassa iskolába, akinek pedig szüksége van otthon gyermekére, az szürettől Szent János napjáig... A tanító fizetést kap tőlem, a községtől és a gyülekezettől. Ezért a fizetésért köteles az összes szegény és gazdag gyermekeket ellenszolgáltatás nélkül szorgalmasan gondozni és hűségesen tanítani. Amelyik gyermek az iskolát kerülné vagy önkényesen késnék, ahány késés, annyi botütést szenvedjen. Ha valamelyik szülő nem adná a fiát, lányát iskolába, jelentse a tanító a bírónak és a tanácsnak. A bírók tájékoztassák a hanyag szülőket a büntetésről és parancsolják meg nekik, hogy azonnal küldjék a gyermeket a tanító elé. Aki szülő ezután sem tesz eleget ezen rendeletemnek, az fizessen tizenkét aranyat büntetésből. Ha nem fizet, első ízben ötven, másodízben száz botütéssel fenyíttessék meg a templom előtt. Költ Albertin, 1731. január 1. Szeleczky Márton földesúr."

A történelmi tények ismeretében állíthatjuk, hogy a Szeleczky-féle satutum időben jóval megelőzte Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educationisát. Minden alberti gyerek ebbe a tanácsi felügyeletű, közös fenntartású földesúri iskolába járt, melynek oktatási nyelve száz éven át szlovák volt.

Az 1830-as esztendő gyökeres változást hozott mind az alberti evangélikus gyülekezet, mind az iskola életében. A Ceglédről meghívott új lelkész - Juhász Ferenc - javaslata alapján megkezdték a presbiteri ülések magyar nyelvű levezetését, a jegyzőkönyvek magyar nyelvű vezetését és az iskolában a magyar nyelv tanítását. Juhász Ferenc így intézkedett:

"Kötelességül hagyatik a Tanító Úrnak, hogy mindkét nemen lévő tanulókat a magyar nyelvben nem futólag, hanem igazán és gyökeresen gyakorolja, ha pedig maga erre elégtelen volna, olyan praeceplort tartson, akinek jó accentusa legyen."

Az 1879-ben alkotott törvény szerint:

"Minden nem magyaranyanyelvű népiskolában kötelezővé tették a magyar államnyelv tantárgyként való tanítását... "

A törvény végrehajtása során az alberti ev. iskolában kiemelkedő munkát végzett Takács Károly tanító, akit 1878-ban a magyar nyelv sikeres tanításáért a Zsedényi-féle 50 Ft-os díjjal jutalmazták. Ponicsán Mihály ev. kántortanító 1932-ben ünnepelte 25 éves tanítói jubileumát, s ez alkalommal a magyar nyelv terjesztése terén végzett munkásságáért az ún. Vodiáner-díjjal tüntették ki. A kezdettől fogva egytanítós alberti evangélikus iskolát 1863-ban a II. sz. tanítói állás megszervezésével bővítették.

Az 1868. évi népoktatási törvény végrehajtása során Albertin is megszervezték az iskolaszéket, melynek elnöki tisztét a mindenkori lelkész töltötte be. A továbbiakban a helyi evangélikus iskolában ez a testület döntött a meghirdetett tanítói állások betöltéséről. A több mint másfél százados egy helyben topogást aránylag gyors ütemű fejlődés váltotta fel. 1883-ban megszervezték a III. sz. tanítói állást, majd 1903-ban a IV. és 1913-ban az V- VI. sz. állásokkal biztosították a teljesen osztott 6 elemis iskolai oktatást. Az alberti evangélikus iskola ezekben az években érkezett történetének tetőpontjához. 45 évig tanított az iskolában Szvák (Somlyódi) János tanító, aki 50 éven át vezette az albertirsai Daloskört is. Az első világháború megtörte ezt az egyenletesen felfelé ívelő fejlődési folyamatot. 1914- ben az iskola négy férfi tanítóját vitték el a háborúba, a háború végén mindegyikük szerencsésen visszatért.

Alberti Ev. Iskola-1914

Az 1929-30-as években megépített alberti állami iskola mellett a régi evangélikus iskola az elsorvadás sorsára jutott. 1942-ben már csak három tanítója volt, így nem vállalhatták az iskola 8 osztályossá fejlesztését. A tanulók többsége az új állami iskolába járt.

Az iskolák 1948-ban történt államosítása után az alberti evangélikus iskolában Ponicsán Gyula szaktanító fakultatív módon szlovák nyelvet tanított az önkéntesen jelentkező 15-20 alberti gyereknek. A szaktanító nyugdíjba vonulása után - tanár hiányában -az alberti iskolában megszűnt a szlovák nyelvoktatás.

Az 1990. évi rendszerváltás után az alberti evangélikus gyülekezet - élén Roszfk Mihály lelkésszel - elsőként élt az adott lehetőségekkel, és az első évben birtokukba vették az egyházi épületben működő óvodát. /S8/

A következő évben újraindították az 1730-ban alapított alberti evangélikus iskolát, melyet 1993-ban három új tanteremmel és tornateremmel bővítettek. (29. kép) Roszík Mihály lelkész iskolaépítő munkája eredményeként 1998-ban újabb négy tanterem megépítésével biztosították az iskola nyolcosztályossá bővítését, 2001. augusztus 20-án pedig felavatták az intézmény tornatermét.

Az 1830-as években a "Gyülekezet Nagy Papja" címmel illették az akkor Albertin szolgáló Juhász Ferenc lelkészt. Úgy vélem; az óvodát, iskolát, szeretetotthont és vendégházat építő Roszík Mihály lelkész urat - a nagynevű elődökhöz hasonlóan - méltán illethetjük az Alberti Evangélikus Gyülekezet "IskolaépítőNagy Papja" címmel. /5W

Az Isteni Szeretet Leányai apáca kongregáció Irsán 1924-1948.

Balla Géza, a budapesti Hungária Bank vezérigazgatója 1924-ben boldogult neje, Terstyánszky Margit emlékére megalapította az irsai Polgári Iskolát.

Alberti Ev. Iskola-1914

A községben megtelepedő apácák részére Hanauer István váci püspök az alábbi leiratban adott engedélyt:

"Felhatalmazzuk főtisztelendö Királymezey Dezső irsai főtanácsos plébános urat, hogy Szt. Margitról nevezett új zárdaépületbe a női kongregáció által odahelyezett nővéreket bevezethesse, kinevezett főnöknőjüktől a hitvallást ünnepélyesen kivehesse s így irsai működésüknek megkezdését ünnepélyessé tegye. Minek nagyobb hitelére jelen leiratunkat kiadtuk... Vácon, 1924. augusztus 26-án... István püspök." /60/

A Balla Géza által kétszintesre tervezett zárdaépületből 1924-ben csak a földszinti rész készült el, mig a nővérek a zsupfödeles régi kántorlakásban találtak otthonra.

1924. szeptember 8-án tartották az új polgári iskolában az első "Veni Sanctet", melyen Milesits M. Aranka nővér, mint a zárda első főnöknője ünnepélyesen tette le az iskolavezetői hitvallást Királymezey Dezső esperes-plébános, a polgári iskola igazgatója kezébe. Az új polgári iskola csak 1 tanteremben és csak mint leány-polgári iskola kezdte meg működését. Balla Géza anyagi támogatásával 1925. szeptember 11-én megépült 3 új tanterem birtokbavételével az 1925-26. tanévben már biztosított volt az iskola négyosztályúvá fejlesztése.

Az iskola és a zárda bővítését az Ígéretesen szép és készen álló tervek a közeljövő éveire jelezték, ám a folytatás elmaradt. A Hungária Bank tönkrement, s a minden támasz nélkül maradt iskolában minden teher a nővérek vállaira nehezedett, akik a tanulóktól szedett tandíjakból és az akkor négy tanerő államsegélyéből éltek, és fedezték az iskolafenntartás költségeit. A sok nehézség ellenére az iskola szépen fejlődött. A lányok oktatása-nevelése terén elért eredmények láttán a szülők részéről egyre gyakrabban hangzott el az óhaj: "Bár a fiaink számára is megnyílna a zárdaiskola!" - Erre a polgári iskolákra vonatkozó 1927. évi XII. tv. 7. paragrafusa adta meg a lehetőséget. A nővérek kezdetben idegenkedtek a koedukáció gondolatától, de a minden oldalról - a tanfelügyelőségről is - jövő sürgetésnek engedve az 1927-28. tanévben a koedukációs törvény szellemében megtörtént az átszervezés, melyet a felettes egyházhatóság 2922/1927. sz. alatt, míg a VKM a 65118/1927. VI. ü. o. sz. alatt engedélyezett.

A megnövekedett tanulóseregnek helyet kellett biztosítani. A rendelkezésre álló 3 tanterem mellett a katolikus iskola irodáját is igénybevették. Az iskolabővítés érdekében Királymezey Dezső végigkilincselte a lehetséges fórumokat, de eredményt nem ért el. A berendezési és felszerelési tárgyak beszerzésében mind a két község, mind több egyéni patrónus támogatta az iskolát. A nehéz körülmények közt dolgozó nővérek munkájáról az iskolát 1929-ben meglátogató Kováts György felügyelő így nyilatkozott: "Igaz, hogy ezen iskola szegény és sokat nélkülöz, de annál elismerésre méltóbb a tanerők munkája, amely a szegénységben is elérte azt az eredményt, amelyet a jobban felszerelt, jobban ellátott iskolák kevesebb munkával és fáradsággal érhetnek el." Gyulai Ágost volt királyi főigazgató az 1931. december 11-12-én tartott iskolalátogatásán így fogalmazott: "Mindaz, amit itt láttam és tapasztaltam, azt bizonyítja, hogy a magyar apácák fontos kulturtényezők a nemzet életében."

Tizenhat évi szűkös és mostoha körülmények közt - a régi "kántorházban" - eltöltött évek után 1940-41-ben befejeződött a zárda emeleti részének megépítése s a nővérek is birtokba vehették az emberi körülményeket biztosító új otthonukat. Ők aztán igazán megdolgoztak azért az otthonért. Éveken át előadásokat, filmvetítéseket tartottak, hogy a szükséges pénzt összegyüjthessék. Sajnos, nem sokáig élvezhették munkájuk gyümölcsét.

A polgári iskola belső élete: /61/

1924-től 1934-ig Királymezey Dezső kanonok-plébános töltötte be az iskola igazgatói tisztét. Nagyfokú egyházi elfoglaltsága miatt 1934-től a mindenkori zárdafőnöknő lett a polgári iskola igazgatója. Az 1934-35-ös tanévben Szabó M. Irén nővér, majd 1937-től 10 éven át Sik M. Valentin nővér töltötte be az igazgatói tisztséget.

A képen a tanári kart és az 1935-36. tanévben végzett polgáristákat látjuk.

Több, mint két évtizedes helybeli működése alatt a tanítványok szeretett "Vali Nénije" címet érdemelte ki. Szeretett volna nyugdíjazásáig Irsán maradni, de a szigorú rendi szabályok ezt nem adták meg neki; 1947-ben áthelyezték, és a polgári iskola működésének utolsó évében Leső M. Klotild nővér látta el az igazgatói tisztséget. A polgári iskolában folyó nevelőmunka minőségéről néhány idézet álljon itt az iskola évenként megjelentetett ún. közös értesítőjéből.

A valláserkölcsi nevelésről:

"Kiváló gondot fordítottunk a tanulók vallásos érzületének elmélyítésére és erkölcsi érzékének élesítésére. ...A tanítást imával kezdtük és végeztük. A katolikus tanulók a téli időszakban vasár- és ünnepnapokon, az év többi részében pedig naponként jelentek meg a szentmisén... A másvallású tanulók vallásoktatását az illetékes lelkész urak látták el... Az iskolában a felekezeti torzsalkodást szigorúan tiltjuk s ilyen eset nem is fordult elő." (Az 1935-36. tanévben 77 római katolikus, 29 évengélikus.ll izraelita, 6 református és 1 görög katolikus tanulója volt az iskolának.)

A hazafias nevelésről:

"Csonka hazánk szomorú állapota arra ösztönzött bennünket, hogy tanítványainkban egyre jobban erősítsük az ezeréves haza múltjához és területéhez való törhetetlen ragaszkodást. Ez a törekvés hatotta át egész tanításunkat, nevelésünket. A hazafias nevelés szolgálatában állottak az iskolai ünnepélyeink is. A hazafias szellem, az irredentizmus elmélyítésére és erősítésére különös figyelmet fordítottunk"... Külön helyet kapott a hazafias nevelés keretében a nemzeti zászló kultusza, melynek ápolása céljából minden osztályban nemzeti zászlócskákat helyeztek el, melyeket a hét elején és a hét végén a Magyar Hiszekegy éneklése mellett vontak fel és le.

Az iskola ifjúsági egyesületeinek körében működött szívgárda és a "Vörösmarty Önképzőkör". Az 1934-ben megalakított cserkészcsapatot Gastmüller István római katolikus káplán és Hídvégi Lajos tanító - csapattiszt - vezette.

A polgári iskola dologi ügyeiről:

Mivel az iskola önfenntartó volt, költségvetésében jelentős helyet foglaltak el a tanulók által befizetett tandíjak. Ha az oktató-nevelő munkában nem is, a tandíjfizetésben külön elbírálás alá vonták a katolikus és a másvallású tanulókat.

Az egész tanévre szóló tandíj a katolikus tanulók részére 30,- pengő, míg a más vallásiaknak 45.- pengő volt.

Az 1933-34-es tanítási évben Gastmüller István róm. kat. káplán szervezte meg az irsai polgári iskolában a Szent Pongrác nevét viselő cserkészcsapatot. 1935-ben - a fényképen - már Somogyi László káplán vezeti az irsai cserkészeket. A csapatzászlót ma az irsai róm. kat. templomban őrzik.

Cserkészigazolvány

Az iskola vezetősége mindenkor arra törekedett, hogy a szegény sorsú gyermekek taníttatását is biztosítani tudja. Rendszeres segélyezés keretében tandíjmentességet vagy tandíjkedvezményt adtak. Az ún. "tankönyvalapból" 26 tanuló teljesen térítésmentesen használt 234 db könyvet és a községi elöljáróságok mellett egyéni adományozók is támogatták az iskolai tankönyvsegélyezést.

Az 1924-1948-ig működő polgári iskolában 1365 leány és 1828 fiú végezte el a polgári iskola négy osztályát. Közülük minden évben akadtak középiskolákban továbbtanulók, de a nagyobb többségük a négy polgári elvégzése után ipari szakmát tanult, vagy a 18. életévüket betöltve közhivatalokban és a vasútnál helyezkedtek el. Az iskolák 1948-ban történt államosítása során a nővérek nem vállalták az állami iskolákban a tanítást, de mint az épület tulajdonosai az 1948-49. tanévben az iskola emeleti részét elfoglaló zárdában éltek. A földszinten az államosított általános iskolában folyt a tanítás. 1950 kora tavaszán éjszakai rajtaütéssel, ma is ismeretlen pártfunkcionáriusok a nővéreket az épület elhagyására kényszerítették. Csak a legszükségesebb személyes holmijukat vihették magukkal. Első riadalmukban ismerős helybeliekhez menekültek, majd rokonaiknál találtak menedéket.

Így végződött a ma már a feledés homályába merült irsai polgári iskola negyedszázados működése. A községből eltűnt apácák emlékét a még ma is élő és hálásan emlékező egykori tanítványok a szívükben őrzik s nosztalgiával mondják: "Sok szépet és jót kaptunk tőlük, ők neveltek is bennünket, ezért ma is a legnagyobb tisztelettel és szeretettel gondolunk rájuk."

Az irsai evangélikus elemi iskola /63/

Az irsai evangélikus egyházi feljegyzések szerint az egyházközség 1750-től már iskolát is tartott fenn, s arról az egyház múltjáról szóló visszaemlékezéseiben Krecsák János lelkész az 1930-as években így nyilatkozott:

"A templomot, a lelkészlakást és a kántorlakást az egyházközség hívei nagy áldozatkészséggel építették fel s az idők folyamán a szükséghez mérten azokat javították és bővítették is."

A kántorlakásnál működő egytantermes iskola 1827-ben a községben pusztító tűzvész áldozatául esett, ám csakhamar felépítették. 1859-ben már két új tanteremben tanítottak. Az 1882-ben ismét bővített iskoláról szólva Margócsi Sámuel kántortanító feljegyzései szerint:

"Az iskola tanulóinak többsége tót anyanyelvű, de közülük már sokan magyarul is beszélnek." 1904-ben megszervezték a III. sz. tanítói állást, melyre Szvák-Somlyódi János tanítót választották meg. (Róla már az alberti evangélikus iskolánál is olvashattunk.)

Ülnek: Raksányi Kálmán főjegyző, Magócs Károly ev. lelkész, Szrnka György iskolaigazgató
Állnak: Varga Lajos, Pilisi Pál, Brózik Gyula ev. kántor

1906-ban Irsay József földesúr-egyházfelügyelő a mindenkori lelkész, a kántor és a II. sz. tanító haszonélvezetére l-l hold szőlőföldet adományozott, melyet az egyházközség az első világháború alatt eladott, és értékét hadikölcsönbe fektette, ami a háborút követő infláció idején elértéktelenedett. 1910-ben lemondott a II. sz. tanítói állásáról Szrnka György tanító, mert az akkor megszervezett irsai községi elemi iskola igazgatójává választották. Az 1910-1923-as években Ferencz József, Lustyik János, Podany Lajos, Tóth Margit, Kartalik István, Vereszky Pál, Kneisz Ádám, Reveszky Pál, Kormann Márta, Bartholomeidesz Adél és Brózik Gyula tanítók neveivel találkozunk az iskola előmeneteli naplóiban.

Az irsai evangélikus iskolában 1924-ben megszervezték a IV. sz. tanítói állást is. Ekkor Brózik Gyula, Varga Lajos, Pilisi Pál és Podonyi Lajos voltak az iskola tanítói. 1933-ban még egy új tantermet is építettek, és részleges osztályösszevonásokkal biztosították a 6 osztályos evangélikus elemi iskola működését. Az időközben megszervezett községi elemi iskola megosztotta az evangélikus iskola tanulóit, sokan átiratkoztak az új iskolába, így a tanulólétszámban megfogyatkozott evangélikus iskolában csak az 1-4. osztályos gyerekekkel foglalkoztak. 1948-ban az irsai evangélikus iskola egyesült a községi iskolával, és mint "együttműködő" iskola érte meg az államosítást.

Az irsai izraelita elemi iskola /64/

A XIX-XX. századforduló Alberti-Irsáján sokgyermekes zsidó családok éltek. Érthető, hogy a községekben működő felekezeti iskolák mellett a zsidó hitközség is önálló iskolát alapított. Az 1809-ben épített iskolában Czeisler Jenő volt az első tanító. Természetesen az a zsidó-iskola is csak egytanítós volt, ám ebben a tanítás körülményei lényegesen jobbak voltak. A korabeli más felekezetü iskolákban 108 tanuló, az evangélikus és reformátusokban 87-89 tanuló, míg az izraelita iskolában mindössze 22 tanuló volt. Az önmagukról beszélő számok is érzékeltetik, hogy a tanítás színvonala az alacsony tanulószámmal dolgozó izraelita iskolában felülmúlta a túlzsúfolt más iskoláét. Különösen a kereskedelemben nélkülözhetetlen számtani ismeretek oktatása volt az iskola erőssége. Az itt szerzett ismeretek jó kiindulási alapul szolgáltak a továbbtanulni szándékozóknak. A XX. század első két évtizedében igen sok keresztény tanulója is volt a zsidó iskolának.

1910. után halványulni kezdett a zsidó-iskola vezető szerepe, mert megnyitotta kapuit a minden felekezetet befogadó községi elemi iskola. Az 1924-ben Irsán megnyitott polgári iskola a 6 eleminél jóval magasabb színvonalú oktatást biztosított. A lélekszámban csökkenő izraelita hitközség vezetői - az adott körülményekhez alkalmazkodva -1924-ben megszüntették az önálló zsidó-iskolát.

Az irsai községi elemi iskola /65/

Az eddig működő felekezeti iskolák túlnépesedése, valamint a református és baptista tanulók beiskolázása szükségessé tette egy felekezeten kívüli iskola megnyitását. Raksányi Kálmán, irsai főjegyző kezdeményezésére a községi képviselőtestület 1909-ben állást foglalt a községi elemi iskola megnyitása mellett. Az iskola céljaira az eredetileg kaszárnyának használt, de már elhagyott épületben 3 tantermet, 1 tanítói és 1 "iskolaszolgai" lakást alakítottak ki. Az iskola megszervezésekor a községi képviselőtestület a helyi egyházi vezetőkkel egyetértésben határozatilag kimondta, hogy a három megválasztandó tanító közül egy evangélikus, egy katolikus és egy református vallású legyen. Az 1910. január 1-én megnyitott Irsai Községi Iskola első igazgatójává Szrnka György tanítót választották, aki addig az irsai evangélikus iskola II. sz. tanítói állását töltötte be. Szrnka György mellett a református Fehér Sándort és a katolikus vallású feleségét, Kőnig Gabriellát választották, így maradéktalanul érvényesült a község és az egyházak közt kötött megállapodás. A 6 éves elemi iskolai oktatásról intézkedő 1921. évi XXX. tv. értelmében 1922-ben a IV. és az V. sz. tanítói állásokra Kubisch (Kutas) Emilt és Kovács Irént alkalmazták. 1924-ben a községi iskolát államsegélyből 3 új tanteremmel bővítették, és a tanítói állások számát hatra emelték.

A közigazgatásilag Irsához tartozó mikebudai és homokrészi tanyavilágban élő gyermekek iskoláztatásáról is a községnek kellett gondoskodnia. A község belterületétől távol eső "Alsó-Mikebudán" és "Felső-Mikehudán" 1912-ben építettek egy tantermes iskolákat. A felső-mikebudai iskolát 1934-ben két tanerősre fejlesztették, és a II. sz. tanítói állásban Szrnka Rózsa tanítónőt alkalmazták. (Jellemző az akkori elhelyezkedési lehetőségekre, hogy az iskola igazgatója is csak a községi kapcsolatai révén tudott a tanítói végzettségű lányának állást szerezni s még azt is szerencsének tekinthették.) Szrnka György 1934-ig volt a községi iskola igazgatója. Nyugdíjba vonulása után Fehér Sándort választották az iskola igazgatójává, míg Szrnka György helyébe Ebneth Magdolna tanítónőt nevezték ki. A kinevezett új tanítónő édesapja volt Irsa község akkori főjegyzője. Ugyanabban az évben szerzett tanítói oklevelet Szrnka György fia (Borsai György) is, akit 1934-ben mint "Próbaidőre alkalmazott", ideiglenesen megbízott kisegítő tanítóként a Homokrész tanyai iskolába osztottak be. Ez a megbízatás csak a tanév 10 hónapjára szólt s havi 40,- pengős jövedelmet jelentett. Ez a bizonytalan, még a létfenntartási minimumot sem biztosító helyzet Borsai György esetében 1941-ig tartott, amikor a felső-mikebudai iskola rendes tanítójává választották. 25 évi tanyai tanítói szolgálat után a felső-mikebudai iskolából a belterületre helyezték Pók Dezső tanítót. Az akkor már "tartalékos százados" rendfokozattal bíró öreg tanítót "jutalomból" helyezték be.

A Klébelsberg Kunó Vallás és Közoktatásügyi Miniszter nevéhez kötődő tanyai iskolaépítési program keretében építették meg 1927-ben az egytantermes és tanítói lakásos Homokrész-tanyai iskolát. A belterülettől csupán 4 km-re fekvő iskola a sürün települt tanyavilágban gyorsan fejlődött, és 1956-ban községi építkezéssel 3 tantermesre és 4 tanításra bővítették. A környező tanyavilág kulturális központját képező iskola az 1963-as téeszesítés következtében a lakosság elvándorlása miatt fokozatosan elnéptelenedett, és 1985-ben a Homokrész-tanyai iskolát bezárták.

Az alberti állami iskola

Az első világháborút követő inflációs időkben Alberti község nem rendelkezett az 1912-ben már tervbe vett iskola megépítéséhez szükséges anyagi eszközökkel. 1922 ben Klébelsberg Kunó VKM támogatásával ugyan megszervezték az alberti állami elemi iskolát, de megfelelő épület hiányában magánházaknál bérelt helyiségekben kezdhették meg a tanítást. Az új állami iskolában Karai Irén, Mayer Irén, Németh István, Prikkel Kálmánná, Szentpéteri Berta és Zenovich Zénó tanítók kezdték meg a tanítást. Hat éven át tartott ez a mostoha körülmények közt folyó állami iskolai oktatás, míg 1929-ben megépítették a hat tantermes, kétszintes állami iskolát. /66/

Képeslap - 1930-as évek

Az új állami iskola igazgatójává Szálai Károly, alberti evangélikus iskolai tanítót választották, míg a váratlanul fiatalon elhunyt Zenovich Zénó helyére Hoch (Hídvégi) Lajos kiskundorozsmai római katolikus tanítót alkalmazták. A következő évben került az iskolához Lutystik (Detrei) Sándor tanító, aki a községi leventeszervezet főoktatói tisztét is betöltötte. Hídvégi Lajos és Detrei Sándor személyében két igen tehetséges fiatal tanító került az iskolához, ami az iskolai munka színvonalán is éreztette hatását. Hídvégi Lajos a Móra Ferenchez kötődő személyes kapcsolata alapján régészeti és helytörténeti kutatásokba kezdett Albertin. (Kutató-gyűjtő munkájának eredményei azóta könyvalakban is megjelentek.) Detrei Sándor a helyi ipartestület jegyzőjeként és az Úri Kaszinó titkáraként vállait tevékeny közéleti szerepet. Jó barátság jellemezte a két fiatal tanító kapcsolatát. Szalay Károly igazgató nyugdíjazása után egyenlő eséllyel pályázhattak a megüresedett igazgatói tisztségre. Prikkel Kálmán alberti főjegyző, iskolaszéki elnök jó kapcsolatban volt Alberti-Irsa akkori országgyűlési képviselőjével, berethei Marton Bélával, akit baráti szálak kötöttek Gömbös Gyulához. Prikkel Kálmán Detrei Sándort támogatta, így ő lett az iskola igazgatója.

A második világháború hadba szólította Detrei Sándort és Hídvégi Lajost is. 1943. tavaszán hivatalos értesítés érkezett, hogy Detrei Sándor az orosz fronton hősi halált halt. Az alberti evangélikus templomban gyász-istentiszteletet is tartottak emlékére. Ilyen előzmények után a családja nagy örömére 1946-ban egészségesen hazatért. Az új politikai helyzetben a szoc. dem. pártban vállalt aktív közéleti szerepet.

Újrakezdés az iskolákban 1944-1948

Alberti-Irsára 1944. november 7-én jöttek be a szovjet csapatok. A helyben maradt tanítókat, papokat, apácákat bántódás nem érte. Nem mondhatjuk el ugyanezt az iskolákról. A zárda kivételével minden iskolaépületet hadikórháznak rendeztek be. Sajnos, a kiürítésben közreműködő helybeliek nem törődtek az iskolák irattári, anyakönyvi anyagaival, azokat szétszórva pusztulni hagyták, sőt az alberti állami iskolában a magukról megfeledkezett, "szlovák öntudatra ébredt" lakosok némelyike az iskola könyvtárát máglyába rakva égette. Egy szemtanú - Simon József, az alberti-irsai iparos ifjúsági egylet jegyzője - megkérdezte: "Mi történik itt?", mire a válasz: "Ha lehet szlovákul, mert a magyar itt már nem lesz divat!". Simon József elbeszélése szerint az eseményeket a háttérben szemlélő fiatal szovjet tiszt csak ennyit mondott: "Vandál!".

A helybeliek túlkapásai ellenére a józanul gondolkodó többség a község szovjet katonai parancsnokának utasítására 1944. november 20-án újraindította az iskolában a tanítást. Irsán Kutas Emil vezetésével Illési Lídia, Kovács Irén, Wlasics Imréné tanítók és Holló Sarolta óvónő tanított, míg Albertin Antal István műszerész, Holló Imre állatorvostan-hallgató és Valent János tanítóképzős kezdte meg a tanítást. A háború miatt csonka tanévben az év végi vizsgákon csak 368 tanuló vett részt.

Az 1945-46-os tanév már a régi kerékvágásban indult. A menekülésből visszatért tanítók - miután mindannyiukat igazolták - elfoglalták korábbi munkahelyeiket. Ebben a tanévben már minden 6-14 éves gyermek a kötelező általános iskolában kezdte meg a munkát. Alberti-Irsán három általános iskolát szerveztek: Albertin az állami és az evangélikus iskola összevonásával, Irsán a községi és az evangélikus iskola együttműködésével, míg a római katolikus polgári és elemi összevonásával. Mivel 1945-től kezdődően a katolikus általános iskola felső tagozatos tanulói a polgári iskola épületében és részben még mindig a szerzetes nővérek irányítása alatt tanultak, a szülők szemében a katolikus általános iskola továbbra is a polgári iskola meglétét jelentette, ezért sok alberti szülő is oda járatta gyermekét. Elsősorban az ún. "jobb tanulók" jártak továbbra is Irsára s ez feszültséget teremtett.

Ilyen körülmények közt érkeztek az iskolák az 1948. év tavaszához, amikor a községi Nemzeti Bizottság az alábbi szövegű állásfoglalással fordult az iskolák fenntartóihoz:

"A Nemzeti Bizottság meghajtja zászlaját a felekezeti iskolákban eddig végzett nemzetépítő és megtartó munkája előtt, de úgy érzi, hogy a felekezeti és a községi iskolák feladatukat elvégezték, így át kell adniuk a helyet a nevelés irányításában és gyakorlatában az államhatalomnak. Elhatározta a Nemzeti Bizottság, hogy jelen határozatát a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úrnak felterjeszti."

Eddig szólt a kétszínű - "felülről irányított" - helyi állásfoglalás, melyet az iskolák országosan végrehajtott államosítása követett, melynek nyomán a feszületek lekerüllek a tantermek falairól és a hitoktatást a fakultatív tantárgyak körébe sorolták. Az illetékes katolikus egyházi főhatóság utasításának engedelmeskedve az irsai apácák nem vállalták a munkát az államosított iskolában. A világi tanerők közül egyedül Kracker Mihály - a régi katolikus iskola nyugdíjazás előtt álló igazgató-kántortanítója döntött úgy, hogy a tanítóskodás helyett az egyházi szolgálatot jelentő kántori állását tartotta meg.

Az iskolák államosítása /67/

Az 1948-ban végrehajtott államosítással Albertin és Irsán 1-1 állami általános iskolát szerveztek. Albertin Detrei Sándor, Irsán Kutas Emil tanítót nevezték ki az iskolák igazgatóivá. Az igazgatók személyének megválasztásánál a politikai megbízhatóság volt döntő kritérium. A MDP vezetése alatt egy párt kezében összpontosult kívánalmaknak a kiválasztott igazgatók minden tekintetben megfeleltek. Detrei Sándor határozott intézkedéssel az akkori közigazgatási határokra hivatkozva kényszerítette az addig többségükben Irsára járó VIII-os tanulókat, hogy a nyolcadik osztályt már az új alberti iskolában végezzék. Sok szülő tiltakozása ellenére akaratát érvényesítette.

Az 1949-ben végzett nyolcadikosok népes osztálya

Irsán kissé lassabban alakultak az átszervezés ügyei. Itt sokkal erősebbek voltak a múlthoz kötődő szálak - elevenen élt a polgári iskola és az apácák emléke -, ezért az igazgató, a kevésbé látványos, de célravezető apró lépések, a "Lassú víz partot mos" módszerét választotta. Látszólag nem indított harcot a múlt emlékei ellen, de arra nagy gonddal vigyázott, hogy a politikai "elvárásoknak" mindenben megfeleljen. Természetesen ilyen vezetési stílus mellett nehezebben kovácsolódott össze a korábbi négy iskolából alakított új tantestület. Bár akadtak közöttük olyanok is, akik a "Most már minden a mienk!" gondolattal ültek be az apácák örökébe. De nem ez volt az általános jellemző. A polgári iskola nevelői közül csak a két világi tanerő: Dobossy Gabriella matematika-fizika szakos tanár és Szántó József óraadó tanító maradt a régi tanári karból az iskola felső tagozatában. Az új általános iskola tantestületében valamennyien régi tanítóképzőt végzettek voltunk. Nem voltunk szaktanárok, a szaktantárgyak felosztását egyéni érdeklődés és tantárgyszeretet alapján oldottuk meg.

Egyikünk sem mondta ki, de a lelkünk mélyén mindannyiunkban élt a megfogalmazott gondolat: "Nekünk most bizonyítanunk kell!"

1950-ben közigazgatási egyesítés nyomán az egységes Albertirsát a ceglédi járáshoz csatolták, és a járási tanács művelődési osztályvezetőjévé Detrei Sándort választották. A pártszempontok alapján megválasztott utód: Réz Péter igazgató a leváltás sorsára jutott, és hasonló rövid úton távozott Pásztor Antal igazgató is. Nehéz esztendők voltak ezek az alberti iskola történetében s hogy időközben nem omlott össze az iskola munkája, azt a régi hűséggel és nagy ügyszeretettel dolgozó Barányi Gusztávné igazgatóhelyettesnek köszönhetjük. (Barányiné 1918. szeptember 1-től 1958. szeptember l-ig tanított becsülettel az alberti iskolában.)

A két sikertelen igazgatói megbízatás után 1958-ban az abonyi általános iskolában tanító Nagy András magyar szakos tanárt nevezték ki az iskola igazgatójává. Személyében a régi tanítóképzőben nevelkedett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező igazi pedagógus került az iskola élére. Nagy András nem volt párttag, és munkásságában a központi helyet az iskola szakmai és pedagógiai irányítása foglalta el. Az 1974-ben történt nyugdíjazásáig színvonalasan dolgozó, jó közösséggé kovácsolta az iskola nevelőtestületét. Sajnos, a megérdemelt nyugdíjat nem sokáig élvezhette, mert 1978-ban szívinfarktusban elhunyt. A tisztelet és a megbecsülés kifejezéseként az alberti evangélikus egyház díszsírhelyet adományozott a köztiszteletben elhunyt iskolaigazgatónak.

A megüresedett igazgatói tisztséget Gyovai János - eredetileg kertész-technikus - igazgatóhelyettessel, a Hazafias Népfront községi elnökével töltötték be. A jó szervezőképességü új igazgató elsősorban az iskola dologi ügyeit intézte sikerrel. Időközben Irsán - a Petőfi Sándor nevét viselő iskolában is igazgatóváltás történt. Kutas Emil 1957-ben nyugdíjba ment. Helyét Pintér Miklósné Németh Ilona (az öt lányából tanítót nevelő Németh István tanitó gyermeke) a szülői házból magával hozott pedagógus­ szívvel és ügyszeretettel 18 éven át 1975-ig volt az iskola igazgatója. Gyermek- és emberszeretete magával ragadta a tanítványokat, szülőket és a nevelőket s ez az iskola eredményeiben is megmutatkozott. A Petőfi Sándor Iskolából továbbtanulókat szívesen fogadták a középiskolákban is.

Pintér Miklósné 1975-ben elérte a nyugdíjkorhatárt, de ereje teljében szeretett és bírt is volna továbbdolgozni, ám a személyeskedő akkori községi párt- és tanácsi vezetők öt nyugdíjba vonulásra kényszerítették. Tervük végrehajtása során a 13/1975. sz. községi tanácsi rendelettel az addig külön-külön eredményesen dolgozó két általános iskolát: az alberti Tessedik Sámuel és az irsai Petőfi Sándor iskolát egységes igazgatás alá vonva egyesítették. Az egyesítés következtében csak egy igazgatóra volt szükség s erre a tisztre Gyovai Jánost - a Tessedik Sámuel iskola igazgatóját nevezték ki. Az iskolaegyesítéssel létrehozott 1500 tanulós "mamut" iskola 7 épületben elhelyezve áttekinthetetlenné vált (69 nevelő, 37 tanulócsoport). Az egyesítés utáni első évek hamar bizonyították, hogy az összevonás elsietett, elhibázott lépés volt, de visszakozni már nem lehetett, mert időközben megkezdték egy 16 tantermes központi iskola építését, melynek 1986-ban történt befejezése nyomán az iskola minden felső tagozatos osztályát egy épületben helyezték el, és az alsós osztályokban is megszüntették az addig részben délelőtti-délutáni váltott rendszerű tanítást. Jellemző a korabeli pártvezetési módszerekre, hogy a párt által korábban erősen támogatott Gyovai Jánost - mivel felesége magánkereskedést folytatott - az igazgatói tisztség alól felmentették (megbízatását nem újították meg) s nagy tapintatlansággal még a nagyrészt általa végrehajtott iskolaépítés avatási ünnepségére sem hívták meg!

Tagadhatatlanul elismerést érdemlő tény, hogy az 1975-1985-ös évtizedben Albertirsa községi vezetése a községfejlesztésre fordítható anyagi eszközeinek java részét az iskola fejlesztésére fordította. Bíró Zoltán (1980-1984) tanácselnök érdeme, hogy az iskola 20 x 40 m-es tornacsarnokkal gazdagodott.

1980-ban Bíró Ferenc, tápiószőlősi tanárt választották az iskola igazgatójává, aki 1988-ban lemondott tisztségéről. A nevelőtestület egységes véleménye alapján Czermann Mihályné igazgatóhelyettes lett az utód. Az 1961 óta az iskolában dolgozó matematika-kémia szakos tanár jó vezetői érzékkel és szakértelemmel látta el feladatát, s a tantestület számára érthetetlen okokból 1991-ben lemondott az igazgatói tisztségről. A nyilvános pályázat útján meghirdetett állásra a tantestület 93 %-os támogatásával Schmidt Józsefné igazgatóhelyettest nevezték ki. 1996-ban és 2001-ben az önkormányzat képviselőtestülete ismét Schmidt Józsefnét bízta meg az igazgatói teendők ellátásával.

A Zeneiskola /68/

Az 1950-ben megnyitott községi kultúrotthon tiszteletdíjas igazgatója - Kocsis Lajos ált. iskolai tanár -, 1953-ban szervezte meg Albertirsán az első ' 'Kultúrotthoni Zenetanfolyamot". Az önköltséges tanfolyamon zongora-, hegedű- és tangóharmonika szakon kezdődött meg a zeneoktatás. A tanfolyam működését és a tanárok javadalmazását a tanítványoktól beszedett tandíjak biztosították.

1963-ban önálló, független intézménnyé szervezték a művelődési házat, melyben - az abonyi Bihari János Zeneiskola kihelyezett tagozataként - folytatódott a zeneoktatás. A kihelyezett zeneiskolában működő tanárok állami alkalmazásba kerültek, melynek nyomán lényegesen csökkent a fizetendő tandíj, és jelentősen megnőtt a zeneiskolába jelentkezők száma. Az albertirsai zeneoktatás fejlődését bizonyítja, hogy 1988. január 1-től önálló zeneiskola működik a községben, melynek vezetője Gutái Pálné igazgató. 1991-ben Irsay András egykori kúriájában végleges otthonra talált a zeneiskola, és azóta a község közművelődési életének jelentős tényezőjévé vált. A zeneiskolában folyó oktatás színvonalát bizonyítja, hogy a zene megszerettetésén és a zenei ízlésfejlesztésen túl, több itt végzett növendék a zenei pályát választotta élethivatásul, s közülük hárman a Zeneművészeti Főiskolát elvégezve, tanárként tértek vissza egykori iskolájukba. A nagyközségi önkormányzat 41/2001. számú határozatával az intézmény funkcióját a tánc- és színművészeti szakok indításával kibővítette, s a 2001/2002-es tanévtől Albertirsai Művészeti Iskola néven működik.

1995-ben a zeneiskola keretén belül megszervezték a "Gerje-Partv Fúvósegylet" nevet viselő együttest, és a szomszédos községek zenélő fiataljaival összefogva, közel 50 tagú fúvószenekart alakítottak. Ez a zenekar napjainkban Albertirsa kedvelt és reprezentatív együttese. Rendszeres itthoni szereplések mellett számos külföldi országban is sikeresen szerepeltek: Ausztriában, Erdélyben, Szlovákiában, Olaszországban és Franciaországban arattak megérdemelten szép sikereket. Albertirsa jó hírét messzire vivő követeink ők. Megérdemlik a támogatást.

Az albertirsai óvodák /69/

A községi képviselőtestület Irsán 1891. szeptember 24-i gyűlésén foglalkozott az óvoda létesítésének gondolatával, de annak gyakorlati megvalósítására csak 1893. július 2-án került sor, amikor egy bérelt magánházban megszervezték az első községi óvodát. 1893. szeptember 17-én Nagy Emília személyében megválasztották a község első óvónőjét.

Óvodaalapítók kézjegyei

Az első óvoda megnyitása óta eltelt közel 110 esztendő alatt nagyot lépett előre az óvodás korúak gondozása. Mind egészségügyi, mind nevelési tekintetben fokozatosan nőttek a követelmények, melyekkel lépést tartva folyamatosan fejlődött, gyarapodott a község óvodai hálózata. Az óvodaépítő, községfejlesztő munkából részt vállalt a Dimitrov TSz is, és a szövetkezet árnyas parkjában - Irsay György volt kastélyában korszerűen felszerelt óvodát nyitott (1970). A községi tanács a már meglévő irsai I. sz. óvodát 1968-ban korszerűsítette. A község alberti részén 1966-ban új foglalkoztató termet építettek. 1975-ben a volt alberti evangélikus iskola épületét átépítve korszerű óvodát nyitottak. 1978-ban a megvásárolt ún. "Kopár-házban" is óvodát nyitottak. Az óvodák számának folyamatos növelését az anyák egyre nagyobb arányú munkába állása tette szükségessé.

A községek 1950-ben történt egyesítése után az óvodák is egy központi irányítás alatt működtek. Ez a szétszórtság sok nehézséget jelentett a vezetés számára, ezért 1980-tól I. sz. és II. sz. alatt két önálló vezetésű óvodát szerveztek. Mind az I. sz., mind a II. sz. óvodában 13-13 óvónő dolgozott. Az I. sz. óvoda férőhelyeinek száma 186 és 1991-ben 218 gyermekkel foglalkoztak. A II. sz. óvodában 179 a férőhelyek száma s itt 182 óvodás van. Amint látjuk, az óvodák túlzsúfoltak, és szükség lenne a község vasúton túli teleprészén egy óvoda megnyitására is.

1988-ban ezt az akkori községi vezetés be is tervezte, de az ott lakók az óvodaépítés helyett a szilárd burkolatú út kiépítése mellett döntöttek. Az út megépítésére valóban szükség volt, de az óvodáktól 1,5-2 km-re lakó kisgyermekes családok gondját nem szüntette meg. Nincs minden családban nagymama vagy nagyobb testvér, aki vigyázna vagy a tanítás kezdetekor oviba vihetne a kisebbet. Az egyik óvoda szomszédságában lakom, és naponként tapasztalom; miként viszik télidőben korán reggel 6 - fél hét közötti órákban a síró vagy éppen még félig alvó kisgyermekeiket kerékpáron a munkába siető édesanyák. - "Ne sírj! -Ne aludj el! - Mindjárt ott leszünk!" - hallhatom a vigasztaló anyai szavakat, de a tényeken ez mit sem változtat; a család megélhetéséért az anyának is munkába kell járnia.

Egy régi paraszti mondás szerint: "Gyerekből meg májusi esőből sohasem elég!" - Hol vannak már azok az idők? Albertirsa és az ország lakosainak száma évről-évre csökken. A csecsemőhalandóság csak az életképtelen koraszülöttekre korlátozódott. Az okokat valahol másutt kell keresnünk.

A Mustármag óvoda története /70/

A rendszerváltás éveinek kezdetén az Irsai Evangélikus Egyházközség Presbiteri Testülete, Bárdossy Tibor, lelkész vezetésével, megismerve a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 3. §-ában megfogalmazott szabad intézményalapítás lehetőségét, elhatározta, hogy óvodát alapít, ahol elsősorban a gyülekezet gyermekeinek biztosítani kívánják a keresztény szellemű légkörben való nevelődését.

A tervük megvalósítását egy új épület építésével kezdték, melynek alapkövét, 1994. március 19-én letették. Az öt hónap alatt felépített óvodát 1994. augusztus 21-én dr. Harmati Béla püspök és Detre János esperes felszentelte. 1994. szeptember 1-én már esztétikus, jól felszerelt környezet fogadta az első kis mustármagokat. Az ünnepi évnyitó istentiszteleten Murár Endréné óvodavezető, Erős Jánosné óvónő, Kiss Zsuzsanna óvónő, Motyovszki Ferencné dajka, Zajacz Jánosné dajka Isten előtt tettek fogadalmat arra, hogy a szeretet parancsának engedelmeskedve nevelő-oktató munkájukkal - mint ahogyan az intézmény emblémája is mutatja -, a gyermekek tág, szerteágazó érdeklődését, "terebélyes lombozata fáját" szeretnék összefogni, koordinálni és fölfelé irányítani.

Az óvodánk indulása óta 120 %-os kihasználtsággal üzemel, szülők és gyermekek megelégedésére.

Az alberti evangélikus gyülekezet óvodája

Az Alberti Evangélikus Egyházközség Roszík Mihály lelkész kezdeményezése eredményeként, 1992-ben visszakapta a Pesti út 104. sz. alatti, korábban az egyházközség birtokában lévő épületet. 1992. szeptember 1-én kezdődött meg az óvodában a keresztyén szellemű nevelés. A tágas, kulturált környezetben Mag Pálné vezető óvónő irányításával 7 óvónő és 4 dajka foglalkozik a kicsinyekkel.

A községi óvoda

Albertirsa Nagyközség Önkormányzata jelenleg 4 óvodát működtet. Ezek a következők; Napsugár Óvoda, Pesti út 29. Gyöngyszem Óvoda, Luther út 10. Mazsola Óvoda, Dózsa György út 11. Nyitnikék Óvoda, Baba u. 1.

Az épületekben összesen 10 csoportban elosztva, 242 gyermek számára van megfelelő férőhely. A gyermekek színvonalas szakmai ellátását 18 pedagógus (1 óvodavezető, 16 óvodapedagógus, 1 logopédus) főállásban, 1 pszichológus vagy fejlesztő pedagógus nem főállásban biztosítja. Az óvónők munkáját segíti és a technikai feladatokat 12 dajka látja el. Az óvodák alaptevékenységükön túl, a szülők igényeinek figyelembevételével, különféle szolgáltatásokat szerveznek. Ilyenek pl. a zeneóvoda, angol nyelv oktatás, torna. Az intézmény vezetője 2000 óta Pjeczka Pálné.

 

Közművelődés

A községi könyvtár /71/

Az albertirsai iparos ifjúsági egylet történeténél majd olvashatunk Lieszkovszky József egyleti elnökről, aki 1880-ban 15 könyvet ajándékozott az egyletnek. Minden bizonnyal maga Lieszkovszky József sem gondolt akkor arra, hogy ajándékával a község első közművelődési könyvtárának alapjait rakta le. Az alapító elnök példáját követve több köztisztviselő, kereskedő és iparos is könyveket adományozott, így az 1882. évi feljegyzések szerint már 92 kötetes könyvtára volt az egyletnek. Az egylet alapszabályai részletesen tartalmazták a "Könyvtári szabályokat" is, melyek értelmében a könyvtárat csak az egyleti tagok vehették igénybe, és egy tag egyszerre két könyvet vihetett ki 2 heti időtartamra. 1880. április 24-től kezdődően előfizetéses alapon járatták a Pesti Hírlapot, a Tolnai Világlapját, az Újság c. lapot és a Kakas Márton c. "vicclapot" '. A járatott lapokat kézről-kézre adva hazavihették.

1908-ban az ifjúsági egylet 50,- K-ért megvásárolta az Iparosok és Kereskedők Olvasókörének teljes könyvállományát. 1908-ban saját erőből vették meg a teljes Jókai­ sorozatot. Az 1923-ban felvett könyvtári kimutatás szerint 343 db az állomány. Az 1930-40-es évek könyvtári jelentései szerint a havonkénti kölcsönzések száma 30-40 kötet. 1939-ben megvásárolták a díszkötésű Jókai-sorozatot s ezekben az években az állomány már elérte a 600 kötetet. (Mikszáth-sorozat, Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos és Nyírő József mellett ott voltak Courths Mahler müvei is.)

Az ifjúsági egyleti szabályokhoz hasonlóan csak a tagok vehették igénybe a Gazdakör és az Úri kaszinó kis könyvtárának könyveit is.

Joggal kérdezhetjük: mi lett a sorsa ezeknek a régi könyvtáraknak? Sajnos a II. világháborút követő események során ezekkel a könyvtárakkal - "enyhén szólva" - rosszul bántak. A megszűnt vagy feloszlatott egyletek könyveit széthurcolták, de voltak könyvégetések is.

1945. után a megalakított Közművelődési Tanács Kocsis Lajos magyar-történelem szakos tanárt bízta meg a népművelési ügyvezetői teendők ellátásával. Az ő kezdeményezésével nyitották meg az 1950-ben államosított "Revuczky-kocsmából" kultúrotthonná keresztelt épületben a Cegléd Városi Járási Könyvtárból kihelyezett fiókkönyvtárat. Tíz éven át működött a kultúrotthon egyik kisszobájában ez a fiókkönyvtár, melyet Kocsis Lajosné tanítónő nagy ügyszeretettel vezetett. 1960-ban a községi tanács kezelésébe került a könyvtár, amikor a könyvállománya már 1372 kötet volt... 1963-ban ún. "kiemelt" községi könyvtárrá szervezték át, és 10-12 nr-rel növelték a könyvtár alapterületét. A községi tanács ezekben az években évi 10.000,- Ft-ot biztosított könyvvásárlásra.

1965-ben jelentős megyei támogatás folytán ugrásszerűen gyarapodott a könyvállomány, - garmadával érkeztek az "ajánlott és támogatott" könyvek - minek következtében a könyvtár "kinőtte" önmagát. A kultúrotthonban már nem lehetett újabb helyiséget felhasználni, ezért a községi tanács 1966-ban megvásárolta a régi ipartestület pusztuló székházát, és azt felújítva, lényegesen átalakítva, bővítve 1968. augusztus 20-án korszerű könyvtárrá varázsolva, ünnepély keretében megnyitotta. A korszerűsített könyvtárban külön felnőtt- és gyerekkönyvtárat képeztek ki. A berendezéseket egyedi tervezéssel az épület adottságaihoz formálták, így Albertirsa napjainkban is Pest megye egyik legszebb községi könyvtárával büszkélkedhet. Úgy vélem, joggal használom a "büszkélkedhet" kifejezést, mert megnyitásának első pillanatától kezdődően a könyvtári külső mellett mindenkor magas színvonalú, tartalmas könyvtári-könyvtárosi munka folyt és folyik a falakon belül. A jó könyvtári munka eredményeként 1974-ben és 1977-ben is "Kiváló Könyvtár" címmel tüntették ki.

A címmel járó anyagi juttatásból előbb egy pianínót vásároltak, míg a második alkalommal egy sztereó-lemezjátszó és céltudatosan összeválogatott hanglemezek beszerzésével a könyvtár zenei részlegének alapjait rakták le. Ezekre építve szervezték meg a könyvtári zenebarátok klubját, melyen az igényes zenehallgatással párosulva a zenei ismeretterjesztést és ízlésformálást is szolgálták. Ezekben az években - 1970-1982 - Szántó Józsefné vezető-könyvtáros irányította az időközben 4 főre gyarapodott könyvtárosgárda munkáját. Mind a szakmai felettesek, mind a községi vezetők mindenkor elismerték és támogatták is az albertirsai könyvtárosokat. Korábban a községi tanács, napjainkban az önkormányzat biztosítja a könyvtár működési feltételeit. A fenntartási és könyvvásárlási keret mellett a kezdettől fogva évi 3-4 műsoros irodalmi rendezvény anyagi fedezetéről is gondolkodnak.

Ezeken a könyvtári rendezvényeken a magyar előadóművészek legkiválóbbjai léptek és lépnek fel. A teljesség igénye nélkül emeljük ki Bánffy György, Sinkovits Imre és Szabó Gyula nevét, akik szinte egybehangzó véleménnyel így nyilatkoztak: "Tudatában vagyunk annak, hogy országjáró fellépéseinkkel küldetést teljesítünk" - s valóban, mindenkor a magyarság- és nemzettudat ápolásának igaz és hiteles szószólói voltak. Az olvasott irodalom és az élő szó varázsának élményt nyújtó találkozói ezek az irodalmi esték, melyek nyomán az évek során a könyvtárban kialakult az ilyen fajsúlyú műsorokat igénylő - fiatalokból és idősebbekből álló -, értő törzsközönség.

Az 1968-ban felavatott új könyvtár 25 év múltán is esztétikus szép környezetben fogadja olvasóit, és az elmúlt negyedszázad pozitív eredményeit is magán viselő reprezentatív intézménye a közönségnek. A ma 43.022 kötetes jó összetételű könyvállomány és 55 féle folyóirat a legváltozatosabb igényeket is kielégíti. 2001-ben 1.548 beiratkozott olvasója volt a könyvtárnak (a lakosság 13,6 %-a). 1990-től megszűnt a kötelező beíratási díj, és helyette az önkéntességen alapuló támogatási rendszert vezették be. A könyvtár pártoló tagjaivá vált olvasók közül sokan és szívesen adják a korábbi beiratkozási díj többszörösét is, ami a könyvvásárlási keretet növeli.

Az olvasószolgálati tevékenység mellett a gyermekkönyvtárban - az iskolával és az óvodákkal kiépített jó kapcsolat alapján - rendszeres gyermekfoglalkozásokat, tanítási órákat, videóval felszerelt könyvtári gyermekklubot működtetnek, és gyermekeknek szóló irodalmi rendezvényeket tartanak.

1991-ben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiirt közművelődési pályázaton elnyert támogatásból a helyi Tesscdik Népfőiskola keretében 12 előadásból álló természetgyógyász ismeretterjesztő sorozatot finanszíroztak, és megkezdték egy közhasznú információs szolgáltatás kiépítését is.

Itt tart ma, 2001-ben az albertirsai községi könyvtár. A dióhéjban összefoglalt ismertető is bizonyítja, hogy ez a könyvtár a szó igazi értelmében a közművelődést szolgálja, amire mindannyian - úgy vélem, nem indokolatlanul -, egy kicsit büszkék is lehetünk. A szakmai tervszerűséggel gyarapított, fejlesztett községi könyvtár napjainkban a magasabb szintű tanulmányokat folytatók igényeit is kielégíti. A könyvtár vezetője 1983 óta folyamatosan Benéné Varényi Zsuzsanna.

 

A Művelődési Ház /72/

A hajdani iparos társadalmi egyletek múltjának ismeretében joggal állíthatjuk, hogy a 11. Világháború előtti évtizedekben a mai értelemben vett közművelődési feladatokat a községben elsősorban az iparosegyletek látták el. A kultúrotthon elődeinek is tekinthetjük őket.

A háború után megváltozott viszonyok között kiépített kultúrotthon-hálózat 1946-tól 1950-ig még a régi utakon járva szabad teret biztosított a különböző nézeteket valló közösségeknek is. Ezekben az években szervezték meg az ún. "Szabad Föld Téli Estéket", melyeken l-l egyházi vagy világi közösség, csoport és párt előadásokat rendezhetett. Népes érdeklődés kísérte ezeket a rendezvényeket. Mint a "Magánügy-e a vallás?" c. téma előadója magam is részese voltam egy ilyen sorozatnak, ami után az akkori MKP részéről figyelmeztettek is; "Jobb lesz ha hallgatok!" Nekik lett igazuk.

Az 1950-ben megnyitott kultúrotthon első tiszteletdíjas igazgatója Kocsis Lajos, magyar­történelem szakos tanár volt. A kezdeti években jó érzékkel biztosítani tudta a kultúrotthon szakmai függetlenségét. Az általa rendszeresített tájoló színházi előadások - a Kecskeméti Katona József Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, az Állami Déryné Színház és a Pest Megyei Petőfi Színpad - társulatai a kultúrotthon rendszeresen fellépő vendégei voltak, és az előadások teltházat vonzottak.

Az önálló alapszabállyal működő társadalmi egyletek 1949-ben történt feloszlatása után a Daloskör és az iparos ifjúság hűséges színjátszói a kultúrotthonban folytatták munkájukat, de ez már a lassú elsorvadást jelentette. Az önálló egyleti életüket nem folytathatták, az utánpótlást jelentő fiatalokat a műkedvelő színjátszás nem vonzotta, a Daloskör a mozi mellett nem talált nyugodt otthonra, így a következmény csak csendes felszámolás lehetett. 1963-ban függetlenítették az időközben művelődési háznak átminősített intézmény vezetését. Az első 4-5 évben még "szabad kézzel" lehetett a művelődési házat irányítani, de a községi párttitkárok személyi változásai nyomán egyre jobban érezhetőbbé vált a párt irányító törekvése. 1969-ben községi erőből átépítették az épületet, és korszerű kétgépes szélesvásznú mozit is üzembe helyeztek. A jobb körülmények közt megpezsdült az élet. Az akkor még divatos régi bálok - melyekre a mamák is elkísérték lányaikat -, igen látogatottak voltak. Nagy sikert aratott a három szomszédos TSz: az albertirsai Dimitrov, a Szabadság és a ceglédberceli Egyetértés középszintű vezetőinek közreműködésével rendezett műsoros agrárvetélkedő. A legnagyobb fellendülés az ifjúsági klubélet területén történt. A legkülönbözőbb rétegbe tartozó - az ipari tanulóktól az egyetemistáig - fiatalok találtak ill. teremtettek önmaguknak kulturált szórakozási lehetőséget. Előadások, vitaestek, műsoros klubvetélkedők és a felnőtt fiatalok által rendezett "Anyák Napja" - melyen a saját édesanyáikat és nagymamáikat köszöntötték - bizonyította az ifjúsági klub életképességét. Nem volt politikai színezete ennek az ifjúsági klubnak, és a klub házirendjét mindenki megtartotta.

Az 1970-es évek második felében bomlásnak indult a klubélet, amikor - mint együttműködő munkatársa - a KISZ egyre jobban érvényesítette akaratát. A művelődési ház fokozatosan a párt "fiókintézetévé" vált, és a gyakran változó művelődési ház igazgatók a párt sodrásában az árral együtt úsztak. Ez a politikai intézménnyé vált művelődési ház elvesztette korábbi népszerűségét és vonzó erejét. A külsejében és felszereltségében is elhasználódott intézmény nem tudta felvenni a versenyt, az időközben fellépett és az ifjúság körében népszerűvé vált, vendéglátó üzemekben működő szórakoztató diszkókkal.

Napjainkban sokan megkérdőjelezik a művelődési házak létjogosultságát. Albertirsán is felvetődött a kérdés, és akadtak vállalkozók, akik azt kibérelve - úgymond - "Kulturált szórakozóhellyé" kívánták átalakítani. (Röviden fogalmazva: diszkót nyitni.) Örömünkre az önkormányzat nem fogadta el az ajánlatot, így a művelődési ház - a maga gondjaival, problémáival együtt - megmaradt a közművelődés szolgálatában.

Az 1991-ben meghirdetett művelődési ház igazgatói pályázatra csak az intézmény egyik beosztott előadója jelentkezett, és ma ő, Szilágyiné Papp Tünde vezeti az intézményt. Nem könnyű feladatra vállalkozott, de már kezdeti sikereket elért. 75 fős, jól működő nyugdíjasok klubja van a művelődési házban, akik beszélgetnek, kártyáznak, énekelnek, közösen ünneplik név- és születésnapjaikat. Baráti kapcsolatot tartanak fenn a szomszédos községek hasonló klubjaival, és társasutazásokat is szerveznek. 2001-ben jól sikerült rendezvénnyel ünnepelték tizedik "születésnapjukat". A művelődési házban tartják rendszeres összejöveteleiket az MDF és az MSZP helyi csoportjai. A művelődési ház ad otthont a méhész, a galamb- és kisállattenyésztő szakcsoportoknak is, és a ház falain belül dolgozik a Mezőgazdasági Vállalkozók Fóruma is. Mindig látogatottak a kismotor és az autóvezetői tanfolyamok és a folyamatosan dolgozó két német nyelvtanfolyam is.

Szilágyiné Papp Tünde művelődési ház igazgató vezetésével 10-16 éves fiatalokból tánccsoportot alakítottak. Ez a csoport ma még csak a kezdő lépéseknél tart. Reméljük, hogy vezetőjükkel együtt a művelődési ház is a "haladók" csoportjába lép .

 

Képzőművészeti élet Albertirsán /73/

Az 1950-es évek elején az albertirsai Petőfi Sándor Általános Iskolában vállalt munkát a korábban tanítóképző-intézeti tanárként dolgozó rajztanár Puruczky Mária. A tanítványok "Mária nénije" néhány tanítványában korán felismerte a szunnyadó tehetséget és jó pedagógiai érzékkel irányította tanítványai pályaválasztási törekvéseit. Akkor bizonyára ő sem gondolta, hogy tanítványaiban a jövő Albertirsájának fiatal képzőművészeit nevelgeti, pedig a valóságban az történt. Az emlékező egykori tanítványok közül őt vallják első tanítómesterüknek, és szerény személyiségére is nagy tisztelettel és szeretettel emlékeznek.

Brankovics Éva

Brankovics Éva Irsán született, a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett. A Képzőművészeti Főiskolán Papp Gyula, Szőnyi István, Pór Bertalan és Kádár György voltak a mesterei. 1961-ben tagja lett a Képzőművészeti Alapnak. 1972-ig tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1978-ban felvették a Magyar Képzőművészek Szövetségének festő szakosztályába. Képeivel szerepel Jugoszláviában, az NSZK-ban, Hollandiában és rendszeresen részt vesz a hazai kollektív kiállításokon. Képei megtalálhatók különböző magángyűjteményekben, Franciaországban, Svájcban, NSZK- ban és Hollandiában. Minden képéről művészi és emberi hitvallása, erkölcse sugárzik: a jót, a szépet, igazát, sorsának rejtőző értelmét keresi, kutatja; így vallása több, mint rokonszenves. Olyan utat választott, amilyent a maiak közül kevesen; művészetét nem a divat, hanem az erkölcs vezérli. Brankovics jól ismeri az emberek, a fák, a tengervíz, a forrás, a levegő ama titkait, amelyekkel együtt élni jó. Az irsai gyerekkor gyönyörű csodájára, erre a szép, elsődleges világra tapad minden.

Képei telve érzékletességgel, finomsággal, plaszticitással, a természet, az élet színeit varázsolják elénk; szikrázón, ragyogón. A természet mögött azonban mindig megtalálható az ember - a művész - érzékenysége, nyitottsága, csillapíthatatlan érdeklődése.

Bráda Tibor

Puruczky Mária irányította a művészeti pályára a Képzőművészeti Főiskola ma Munkácsy-díjas tanárát, Bráda Tibor festőművészt is. A budapesti Képzőművészeti Főiskolát 1967-ben végezte el. Bráda Tibor albertirsai bemutatkozó kiállítását Nagy Gábor - az Albertirsai Baráti Kör elnöke - nyitotta meg, és az Albertirsáról elszármazott dr. Békési László volt pénzügyminiszter ismertette és méltatta Bráda Tibor művészi pályafutását és munkásságát. Gazdag és finom színvilágú, monumentális hatású festészete a létkérdéseket filozofikus igénnyel, szimbólumokban közelíti meg.

Lipthayné Pozsonyi Ágnes

1956-ban született Budapesten. Albertirsán járt iskolába, első rajztanára Rónai Mátyás volt. 1970-74 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán tanult. Diplomát 1974-79 között a Magyar Iparművészeti Főiskola textil tanszék, gobelin szakán szerzett. A mai napig is itt él, dolgozik, alkot Albertirsán. Főbb kiállításai: Attrium Hyatt Szálló, Műcsarnok, környező városok, települések.

Miklósovits László grafikusművész

1944-ben, Zalaegerszegen született. 1966-tól rendszeresen kiállít. 1969-től a Fiatal Képzőművészek Stúdiója tárlatain (Ernst Múzeum-Budapest, Leningrád). Pest megyei tárlatokon (Ferenczy Múzeum - Szentendre, Nemzeti Galéria - Budapest, Omsk, Szófia), 1970 óta a Dél-Pest megyei Nagy István csoport bemutatóin szerepelnek grafikái. 1971-től a Képzőművészeti Alap, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja, számos hazai és külföldi csoportos kiállítás résztvevője (Országos Grafikai Biennale - Miskolc, Egyedi Grafikai Biennale - Bronx Múzeum New York, Magyar Szalon - Műcsarnok Budapest). Több, mint harminc önálló kiállítás (Cegléd, Nagykőrös, Budapest, Győr, Zalaegerszeg, Kolozsvár, Nagyszalonta, Kassa, Pozsony) jelzi munkásságát. Szívesen dolgozik könyvkiadók, folyóiratok megbízására. A nyolcvanas évek közepétől Márai Sándor művei inspirálták alkotótevékenységét. Az író születésének 100. évfordulóján 2000- ben, a Márai művei nyomán készült grafikai sorozat Dunaszerdahelytől Kassán át Nagyváradig járta be a Kárpát-medencét.

Gérné Mezősi Aranka

1955-ben született. Az általános iskola elvégzése után bútorszobrászatot tanult Budapesten, később egy keramikus tanfolyamot is elvégzett, de igazán otthon a fa világában érzi magát. Ezen tehetséget apjától örökölte, aki asztalos volt. Jelentősebb munkái: a Polgármesteri Hivatal előtti 56-os Emlékparkban elhelyezett kopjafa és a dánszentmiklósi óvoda 50 éves jubileumára az udvaron elhelyezett szoborcsoport. Faragott pipáival több jelentős kiállításon vett részt: a Debreceni Orvosi Egyetemen, a Budai Várban rendezett pipaszívó világbajnokságon, Franciaországban az Európa-bajnokságon, és természetesen Albertirsán.

Motyovszkiné Szegvári Erzsébet

Irsán született 1942-ben. Szívesen rajzolt, festett már iskolás éveiben is. A tájak, színek, hangulatok varázsában élt, él. Aktív munkával töltött évei során is szakított időt e tevékenységre, s ma ezt már főfoglalkozásként teszi. Pasztellkréta, akvarell és az olaj áll hozzá legközelebb. A Nagy István csoport tagjaként csoportos kiállításokon vett részt éveken keresztül, majd önálló kiállítások megrendezésére is nyílt lehetősége Albertirsán, Cegléden, Nagykörösön és Monoron.

Rónai Mátyás

1939-ben, Irsán parasztcsaládban született. A Nagykőrösi Tanítóképző elvégzése után a Szegedi Tanárképzőn végzett rajz szakon. Azóta rajztanárként tevékenykedett nyugdíjba vonulásáig. Életét a rajzolás, festés és a mindennapi pedagógiai munka tölti ki. Az elmúlt 30 év során közel száz kiállításon szerepeltek munkái a Nagy István csoport tagjaként, majd önállóan is, melyek közül a legemlékezetesebb számára a Budapesti Pataky István Művelődési Központban rendezett. A képírási hajlamot anyjától örökölte, s maga is továbbadta azt fiának. Családi közös kiállítással Cegléden mutatkoztak be először. Az 1990-es években Albertirsán telepedett meg Várhelyi György (1942-) szobrász és Benkő T. Sándor (1952-) festőművész, akik bekapcsolódtak a nagyközség társadalmi életébe, és munkásságukkal ma gazdagítják Albertirsa művészeti életét. Várhelyi György munkái közül az alberti evangélikus templomban millecentenáriumi, a Vasút utcai rendelő falán pedig az egyesítés 50. évfordulóját szimbolizáló emléktábla található. Szintén az ő alkotása a Hősök kertjében elhelyezett Kossuth-szobor, melyet 2000. augusztus 20-án avattak fel. Több albertirsai ihletésű plakettje is készült. Benkő T. Sándor gazdag színvilágú képei mellett, a Baross téren /MÁV állomás mögötti buszforduló/ 1998-ban felállított Baross Gábor emlékmű megalkotója.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet