Tartalom

 

A település természetes földrajza a középkorban

A földrajzi viszonyokra a korabeli oklevelekben előforduló adatok, illetve a legkorábbi térképek alapján következtethetünk.

 A község északi határosa Felsőzsolca volt. Nyugatról a Sajó határolta évszázadokon keresztül. Déli határosa Nolaj falu volt, amelyet a Bársonyos folyónak egy Sajóba torkolló ága választott el községünktől. Nolajtól délre Lád település terült el. Községünktől keltre helyezkedett el Szini, amelyet szintén egy Bársonyos ág határolt el településünktől. Falunk észak-keleten Felkemellyel volt határos. Alkemellyel nem volt közös határvonala. Alkemely északon Felkemellyel, nyugaton Szinivel, délen Bőccsel volt szomszédos, míg keletről a Hernád választotta el Zemplén vármegyétől. Hozzá kell tenni, hogy a két Kemely Bőccsel együtt Abaúj megye legdélibb csücskét képezte. A települések között a szerteágazó Bársonyos alkotott természetes határokat.

 

Fejezetek


 

















A település természetes földrajza a
középkorban

A falu kialakulása
Az első birtokosok
A Bárius család eredete
Mivel nyerhették el a Báriusok Alsózsolcát?
Hűtlenségi vád a Báriusok ellen
A Bárius család további története
Bárius Miklós püspök
A huszita időktől Mátyás király haláláig
A település helyzete 1544-től
Kihal a Bárius család
A Vay birtokosoktól a
Rákóczi szabadságharc végéig

A vámhely
Az udvarház
Az alsózsolcai és nolaji malmok
Községünk régi egyháza
Melléklet

Ezeket az elhagyott, illetve azóta szabályozott folyómedreket azonosítani lehet mind a mai tízezres méretarányú térképeken, mind a terepen. Kivéve Al- és Felkemelyt, amelyek között mesterségesen meghúzott választóvonal húzódott, nyugat-kelet irányban. Ez a határ az egykor a birtokosaik között egyenlő arányban felosztott településen, és ennek templomán keresztül haladt. (Ez a fajta település és egyházfelosztás nem volt ritka a középkor folyamán.) Ugyanilyen mesterségesen kijelölt határvonal volt és van ma is Alsó- és Felsőzsolca között. Egyetlen máig nem tisztázott eredetű terület Simárd. Ennek egy része Felsőzsolcához, egy része Felkemelyhez tartozott. Minden bizonnyal ez is egy középkori település lehetett, de ennek létére vonatkozóan semmiféle adat nem áll rendelkezésünkre, csak újkori említései ismeretesek.

A fent említett településeknek mára belterületét is sikerült azonosítani!

A Felső- és Alsózsolca közt kialakult határok idejéből származiktt lakott település, amelyik a mai felsőzsolcai Mástól nyugata Sajó partján egy kis elnyúló halmon terült el. Ez a falu-hely csak Árpád-korra utaló nyomokat tartalmaz így feltételezhető, hogy a különváló „Zsolcák” kialakulása előtt volt népes és a tatárjárás alatt pusztulhatott el végleg. Mivel a két falu határának közelében volt, azonosítható a hol Felső-, hol Alsózsolcához tartozó, a közép és kora újkorban emlegetett Iklód pusztával.

A térkép alapján látható, hogy településünk a mai területének kb. a negyedével rendelkezett egykor, és a Sajón túl egyáltalán nem voltak részei.

Alsózsolca mai határa, benne szaggatott vonallal
elválasztva az egykori települések területe.

A bevonalkázott részek az egykori belterületeket jelölik.

Sajnos a községről korabeli határjárás3 nem maradt fenn. Szomszédos települések határjárásai alapján azonban ismerjük határának legalább egy részét és növényzeti, földrajzi viszonyait.

A Sajóra mint határra vonatkozik egy 1325-ből származó oklevél. Ekkor Szécsi Miklós fiai Péter és Dénes, akik Panyit bán unokái voltak, ősi pogány módon, fejükre földet téve esküdtek, hogy a Sajó „Alsoarnolth”-tól (Alsóarnót) „Alsoltha”-ig (Alzsolca) és „Nolajzek”-ig (Nolajszeg) Miskolc határa.4 Ennek az oklevélnek az 1341-es átiratában a Sajóról mint határfolyóról, már nem a miskolci birtokosok emlékeznek meg, hanem a nemes és nemtelen szomszédok: Arnót falutól lefelé „Olzoltha”-ig (Alsózsolca) és „Nalazegh”-ig (Nolajszeg) a Sajó szolgált határként, de ezen földek határjelei a folyó nyugati oldalán voltak.

Miskolc és környékének tájképében a középkor folyamán meghatározó volt a víz. A birtokokon, településeken átfolyó folyókkal, patakokkal lépten-nyomon találkozott a kor embere. A folyók közelében tavak, morotvák, halastavak, ártéri ligeterdők, füves területek, elszórt facsoportok alkották a természeti környezetet. A vizek szabdalta alföldi jellegű táj élményszerű leírását adja az az 1358-as határjáró oklevél, amelyben a Czudar család Ónodi birtokát járták körül az Ónodból Körömre, Zsolcára, és a Muhiból Miskolcra vezető utak mentén. A tőlünk csak néhány kilométerre eső terület természetes környezete hasonló képet mutatott, mint községünké. Ebben fűzfatörzs, tölgyfacserje, vadalmabokor, bodzafa, vadkörtefa, cseresznyefa, rezgőnyár, domb, mocsaras hely, ér, süppedék szerepelnek.5

A községünkhöz hasonló fekvésű területeket, a Sajó, Hejő és a Hernád folyása mentét a XIII.-XV. században hasonlóan jellemezték. Itt vizenyős rétek, mocsaras helyek, morotvák, ártéri kaszálók, ebből kiemelkedő homo-kos-, kavicsos-dombok, fövenyes területek, szigetek, nádas, sásos kiszáradt folyómedrek, árkok, legelők, ligetes erdők, eresztvények (kivágott erdő helyén növő sarjerdő), valamint kis csoportokban vagy magánosan álló vadkör-te-, cseresznye-, alma-, dió-, fűz-, rezgőnyár-, tölgyfák, és rekettye, bodza és mogyoróbokrok voltak.6 Nem beszélve az összefüggő tölgyerdőkről, amelyeknek mára utolsó maradványa a Kemelyi erdő.

A környék úthálózatára szintén a fent említett 1358-ban kiadott oklevél ad némi támpontot. Ugyanis ezt írja: Ónod nyugati határa kétszer is keresztezi a Muhiból Zsolcára vezető utat.7 Ez látszik bizonyítani azt, hogy településünket nyugati irányból, a Sajón átvezető hídon keresztül is meg lehetett közelíteni. Alátámasztja ugyanezt egy 1387-ben kelt oklevél, amely szerint Sajólád (Laad) föld határa a Sajó folyónál kezdődik, majd nyugatra a Holt-Sajó (Holtsayow, Holtth-Sayo) folyó mellett halad el, a Zsolcára vezető útnál.8

Mindemellett létezett egy, a települések láncát összekötő útvonal is. Ez Ónod, Korhi9 , Lád, Nolaj, Alsózsolca, Felsőzsolca falvakat érintette. Az út Korhi és Lád között kelt át a Sajó hídján. (Sajópetri falu ekkor még mai helyétől nyugatabbra helyezkedett el.)

Tudvalevő, hogy a Lád és Alsózsolca közötti útszakasz nagymértékben veszélyeztetve volt az áradások miatt, ezért főként a Sajón túli „elkerülő” utat használták, és a hídon keresztül közelítették meg községünket. Az Abaúj megyébe tartó hadi út is Alsózsolcánál vezetett át a Sajón. A Buda irányából érkezőknek, hacsak nem akartak az ekkoriban még jelentéktelen Miskolcra bemenni, nem volt érdemes kerülővel a felsőzsolcai hídig előremenni. Az alsózsolcai hídon átkeltek a folyón, és a mai Kassai út vonalán már folytathatták is útjukat Szikszó irányába. (Nemhiába „Kassai út” ma is ez az utca!) Az egykori hadi utat nagyon sok esetben „Nagy út”-ként emlegették egykor. Ez a „Nagy út” elnevezés ma napig használatban van községünk lakosai között a Kassai útnak a határba vezető folytatására vonatkozóan.

A fent említett utakon kívül bizonyára vezetett jelentéktelenebb úthálózat a szomszédos településekre és a határ különböző részeibe.

A falu kialakulása

Első írásos emlékünk 1281-ből származik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy településünk létezését ettől az évtől kellene számítanunk. A falu helyén már a X-XI. századtól kezdve itt éltek elődeink. Ezt a következő érvekkel lehet alátámasztani:

Alsózsolcának már 1332-ben temploma volt.10 E korból maradt fenn az un. „pápai tizedjegyzék” Magyarországról, amely először sorolja fel hazánkban az egyházzal rendelkező településeket. Olyan neves kutatók, mint Györffy György egyértelműen Árpád-koriként tartják számon az ebben összeírt templomokat. István király ismert rendelete után, amely tíz falunak egy-egy templom építését rendelte el, a XI-XII. század folyamán kezdődött el Magyarországon a nagy templomépítési „láz”. Ekkor már keresztényi buzgalomból, vallási meggyőződésből, valamint a tehetősség kimutatásaképpen építettek a birtokosok falvaikban egyházi épületeket. Nem utolsósorban a birtokosok állandó temetkezési helyén, és a fölöttük mondandó imák biztosítására emeltek családi kápolnákat, monostorokat.

Sajnos a szomszédos Felsőzsolcáról sincsenek előbbi írásos adatok, ami megkönnyítené dolgunkat községünk korábbi történetének feldolgozásában. Egy bizonyos, a két falu mint neve is mutatja egy tőről fakad. Igen gyakori szomszédos vagy közeli falvak azonos alapneve mellett a „Nagy” és „Kis” jelző. Ez a megkülönböztetés a régi magyar nyelvben nem szükségképpen a nagyobb térbeli vagy lélekszámbeli terjedelemre utalt, hanem arra, hogy az egyik település (a Nagy) régi, öreg volt a másikhoz (a Kicsihez) képest. Általában azonban az ilyen falu, lakosainak számára nézve is rendszerint nagyobb volt.11 A mi esetünk is ezt példázza: Maiori Zossa, Nogsoltha vagyis Nagyzsolca, és Minori Zolcha, Myneusoltha vagyis Kiszsolca. Ránk nézve a „Nagy” és „Kis” jelzők mellett előfordult a „Felső” és „Alsó” is amely a mai napig megmaradt és állandósult mint megkülönböztető előtag. Ez rendszerint szoros földrajzi összefüggésben lévő települések esetében jelenik meg. Ugyanakkor éppen ezzel tesz különbséget és viszonyítja a két település elhelyezkedését a Sajó folyásának irányához. Felsőzsolca ugyanis a Sajó mentén felfelé, Alsózsolca pedig lefelé, azaz alul helyezkedik el.

Az előbbiek alapján tehát a közös „őstelepülést” Felsőzsolcán lehet keresnünk.12 Ezt úgy tűnik az utóbbi években sikerült is megtalálni. Felsőzsolca határa peremén a Várdomb nevű dűlőben Dr. Wolf Mária és Simonyi Erika régészek egy olyan un. motte vár alapjainak feltárását végezték el a körötte lévő épületekkel, ami ezt látszik igazolni. A környezetéből kissé kiemelkedő dombon kb. 150x150 méteres területen X-XIII. századi leleteket találtak.

Nem tudjuk azt, hogy Alsózsolca helyén mikor alakult ki az a mag, amiből a község kifejlődött. Annyi vehető biztosra, hogy a tatárjárás után már itt állt a település. Bizonyosság erre a ma már nem létező, de egykor a falu közepén álló Árpád-kori temploma, amelyről a Templom története c. fejezetben szólok majd részletesen. A mai nevelőotthon helyén, ott, ahol az Árpád-kori vámhely és középkori erődített udvarház állt, szintén feltételezhető egy a felsőzsolcaihoz hasonló motte vár!

A két település területe tehát együtt alkotta valaha Zsolca határát. Ezen kívül voltak kisebb telepek, amelyek szintén Zsolca határán belül voltak. Ilyen pl. az előző fejezetben említett Iklód.

  Településkép az Árpád-kor végén:

Számunkra igen nagy értékkel bírnak az első katonai felmérés térképei, amit településünk esetében 1783-ban készítettek el. Ilyen még az Alsózsolcáról 1777-ből fennmaradt kéziratos térkép, amelynek eredeti példánya a B.-A.-Z. M. Lt. térképtárában található. Ezek a térképek azért oly jelen-tősek, mivel Maksai Ferenc településkutató szerint a magyar településállományon belül a hódoltság korát a legkevésbé a Felvidék – Nagy-Alföld érintkező vonala szenvedte meg. Így pl. többek között Borsod megye. Maksai eredményei azt mutatják, hogy azoknak a falvaknak a nagyobb fele, amely a rendelkezésünkre álló történeti adatok alapján településkontinuitással rendelkezik, a hódoltságot megelőző és az azt követő évszázadban lényegileg változatlan képet mutatott. Így támaszkodhatunk a folytonosan egy helyben maradó falvak esetében az egy évszázaddal későbbi térképekre. Községünk, pedig ezek közé a települések közé tartozik.

Azok, akik az egykori települési helyeket megválasztották, szinte mind-annyian folyó-, patak-, tópartot vagy árterületet választottak maguknak. Sűrű erdőtől mentes, lehetőleg lapos terepet. Alsózsolca belterületének alakulását elsősorban a Sajó futása és a mellette haladó közút befolyásolta.

A falu külső arculatának kialakulásában igen fontos szerep jutott az építmények elhelyezkedésének. Különös jelentősége volt a paraszti lakóházak sorából kiemelkedő úri és egyházi épületeknek. A templom a falu épület-csoportjának kristályosodási pontja. Építői olyan helyet szántak neki, ahol nem vész el a házak sorában. Községünkben a házsorok között, a település centrumában helyezték el. Az egykori templom a mai Kossuth Lajos úton, a Petőfi és Tanács utcák közötti szakaszán állt, körülötte a temetővel. Mint utóbb majd pontosan leírom, az épület a főutca Sajó felőli oldalán volt, még-pedig szentélyével az út felé építve. Ez a felépítmény pedig arra utal, hogy egykor (Mielőtt a Sajó el nem mosta.) a település egyetlen utcája kb. a mai Sajó helyén futott. Tehát a mai nyugati házsor feküdt a falu keleti házsorának helyén.

Alsózsolca külsőre az akkoriban jellemző ezer meg ezer egyutcás falu képét mutatta. Kiterjedésében a Petőfi utca Fő útra nyíló vége és a Tanács út szintén ide nyíló vége között helyezkedett el. Ez az útszakasz ma is igen szűkös, a területen csak kb. 10-12 egykori jobbágytelek fért el. Egy záloglevélből tudjuk, hogy a középkorban 27 kiosztott porta volt a faluban.13 A többi telek a mai református templom irányába húzódott.

A jobbágytelkek pontos terjedelmét hosszúság és szélesség szerint tartották számon. Ez a telekhosszúság országosan 70, míg a szélesség 12 királyi öl körül járt. Ez megegyezett egy királyi hold nagyságával. A telekhatárokat árokkal, kerítéssel jelölték. Ezek anyaga fonott sövény, élősövény esetleg földhányás volt.

A telekrend korai megszilárdulása idején sem volt egységes a jobbágytelekhez jutott gazdák vagyoni helyzete. Valószínűleg már akkor sem kaphatott mindenki önálló telket. Később a differenciálódás egyre mélyebbé vált, mind több család kényszerült közös telken való élésre, gazdálkodásra. A XIV. században még éppen felbukkantak a töredéktelkek, a 1500-as évek körüli időkben a jobbágybirtok országos átlaga a féltelek alá süllyedt, a zsellérek számának erős duzzadásáról nem is beszélve.

A belteleknél maradva, nem beszéltünk még a nemesi telekről. A nemesi telek, azaz kúria, 2-3 jobbágytelek nagyságú volt. A birtokosok, még ha utólag költöztek is be a falujukba, a legkedvezőbb helyet választották ki maguknak a belsőségen belül. Így került sor sok esetben a helység központjának, a templom közvetlen közelének, vagy stratégiai szempontokat figyelemben tartva védhető hely birtokbavételére. Községünkben ez utóbbit tartották az itteni birtokosok szem előtt, így az egykori templomtól távolabb, a mai nevelőotthon magaslatán állt a nemesi udvarház.

Alsózsolca térképe az első katonai felmérés térképrészlete szerint 1786-ban. Megfigyelhető rajta, hogy a település súlypontja ekkor még mindig a Tósor tájékán fekszik. A fehér háromszöggel jelzett területen pedig az Árpád-kori központ volt. A háromszögön belüli legnagyobb épület a középkori templom helyét jelzi. /Eredetije a Hadtörténeti Levéltárban./

Az Árpád-kort követő századokban a falusi társadalom perifériájára szorult zsellérség, ahogy nem részesült a telkes jobbágyok minden jogából, úgy be kellett érnie a legszerényebb kunyhókkal, amelyek gyakran a telkes paraszti utcasortól távolabb, a házak rendjén kívül, a kertek mögött, az utcák végén húzódott csak meg.

A külterület akkor nyerte el végleges terjedelmét, amikor a belterület, nemkülönben a szomszédos községek belterületei, az eleinte alig korlátozott helyváltoztatás időszaka után szűkebb helyhez kötődött. A korábban könnyen megkettőződő, elburjánzó, de könnyen bomló falvak együttese egy alapjában szilárd településhálózatnak adott helyet. A megszilárdulási folyamat Magyar-országon a helyi viszonyoktól függően a XII-XIV. században következett be. Elsősorban a közvetlen környék településeinek egymástól való távolságán, valamint a határ domborzati és vízrajzi adottságain múlott, hogy a határvonal a belterülettől melyik irányba, milyen távolságra nyeri el végső helyét.

Falunk külterülete az alacsonyabb részeken a Bársonyos és a Sajó ágaitól, morotváitól volt behálózva, amely sűrű mocsári tölgyerdőkkel, fűz és nyárfaligetekkel tarkított képet mutatatott. A magasabb ármentes helyeken, a Királydomb szegélyén, az Aranydombon, a Létrás irányában és a mai belterület egy részén helyezkedtek el szántóföldek.

Magyarországon, mint Európa nagy részén a XIV-XV. században két-szeresére nőtt a népesség kenyérgabona igénye, sürgetett a szántóterület növelése. A korszerű ágyeke elterjedése, a ló igavonóként való felhasználása megteremtette ennek lehetőségét. Községünk jó minőségű földterületei esetében ez a terjeszkedés oda vezetett, hogy a „történeti” Alsózsolca teljes határa szántóföldi, rét és legelőgazdálkodás alá került a XVIII. századra. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy a település határában a vizsgált kor végén nem volt műveletlen, elhagyott, illetve jelentős erdős terület.

Az első birtokosok

A település legkorábbi történetéről csak szórványos adatok maradtak fenn. Ezek közül is csak a legjelentősebbek, a birtok idegen kézbe kerülését megörökítők nyújtanak némi támpontot az utókor számára.

1281-ben mindkét Zsolca Ákos nembéli Ernye bán fia István birtoka, amelyeket Miskolctól a Sajó választott el.14 Ekkor Borsod megyében ez a nemzetség volt a leghatalmasabb, birtokaik messze felűlmúlták az összes itteni főúr jószágait. A család irányítója és feje, pedig István volt.

1317–ben Márton egri püspöknek tizedszedői elfoglalták Alsózsolca tizedeit, melyek az egri káptalant és a kanonokokat illették volna meg.15 Két év múlva a püspök, Tamás esztergomi érsek ítéletének engedelmeskedve visszaadta a jogtalanul beszedett tizedeket a káptalannak.16

1320–ban Károly király Ernye fia István hűtlen fiaitól, Miklóstól, Ördög Jánostól, Jakabtól és Fülöptől elvette a birtokot, amely, miután ők Trencséni Csák Mátéval tartottak, királyi kézre háramlott. A király ezután Alsózsolcát még ezen az éven elcserélte, így az a Makranciak kezére került. János fiai, Simon és László, Pál fia János, Imre fia Miklós, Marhardus fia Mihály mester birtoka lett.17

A XIV. században nem tudunk meg közelebbit birtokosairól, kivéve azt, hogy 1392-ben már Zsigmond király feleségének, a királynénak tulajdona volt, ahol rendszeresen vámot szedtek.18

1339-ben valószínűleg forgalmas helyéből adódóan Borsod és Torna megyei nemesek közössége „Olsolcha villa” (Alsózsolca falu) mellett tartotta gyűlését Drugeth Vilmos nádornak, a kunok bírájának vezetésével.19

A Bárius család eredete

Községünk első igazán hosszú ideig birtokos családja a Bárius család volt, akik egyes XIX. századi történetírók szerint olasz eredetűek. Ők azok, akik már igazán kötődtek a faluhoz, akik nem csak messziről szemlélték birtokaik gyarapodását, hanem sokszor megfordultak és meg is telepedtek itt. Előző nagybirtokos elődeikkel ellentétben, személyes kapcsolatban álltak itteni jobbágyaikkal, kötődtek ehhez a később szülőföldjükké váló területhez. (A család történetéhez lásd a függelék leszármazási táblázatát.)

A család őse Damasa, aki az ekkor Vadnának nevezett későbbi Bánfalván lakott.20 Damasának fia Sixtus, ennek fia pedig Barleus ispán, aki 1281-ban megszerzi Jétyő21 falut a Jétyőiektől amit egyébként még Damasa nagyapja adott el ezeknek.22 Ez a Barleus, akit 1312-ben Barreusként23 , 1366-ban pedig Baryusként emlegettek, lett a család névadó őse. Tőle származik ugyanis a család Bárius vezetékneve. Ugyanakkor a famíliában, főként a XIV. és XV. században, ezután sem volt ritka a Bárius keresztnév használata. Bárius 1312 körül Borsod megye négy szolgabírájának egyike.24

Barleus fia Demeter ispán25 is Vadnainak nevete magát és ő szerezte meg 1341 körül Felbarca falut. 1343-ban Szentalberten szereztek részeket, amely Sajószöged mellett feküdt.26

Demeternek két fia maradt, Antal és Bárius. Ez utóbbinak fiaitól, Péter-től, Jánostól Lászlótól és Demetertől, valamint Antal fiai Báriustól és Damasától származott le a család.27 Közülük több személyről egy 1366-os oklevél emlékezik meg.

A legjelentősebb, Zsigmond király Alsózsolcára vonatkozó adománya:

1396. június 8. Buda.

Zsigmond király a Jászói Konventhez:

Iktassa be Wadna-i Barius fiait, Jánost és Pétert, valamint unoka-testvéreiket László fia Miklóst, Antal fiait Bariust és Damasát a Borsod megyei Kyssolcha és az itteni vám, továbbá a Lyklad nevű elhagyott telek birtokába, amelyeket más oklevelével adott nekik.28

Zsigmond király Alsózsolcára vonatkozó oklevele. Kiemelve , Kyssolcha, Lyklad és Barius szavak.
Eredetije az Országos Levéltárban.

 

Mivel nyerhették el a Báriusok Alsózsolcát?

A XIV-XV. században a magyar kisnemesség számára a kiemelkedés szinte egyetlen lehetősége volt a katonáskodás. Ezen belül legjobb lehetőségei a királyi seregben harcolóknak voltak. Itt a személyes bátorsággal, vak-merő tettekkel hívhatták fel magukra a figyelmet. Ha ez sikerült, nem maradt el a jutalom, és a király kisebb-nagyobb birtokokat adományozott katonáinak.

A család tagjai közül Bárius fia Bárius 1381-ben Nagy Lajos király udvari apródja volt. Testvérei, János és Péter pedig az 1392-ik évben az ifjú Zsigmond király udvari vitézei voltak.29 Az 1390-es években együtt vonultak hadba Vadnai Barius fiai János, Péter, és László fia Miklós, valamint Antal fiai Barius és Damasa.

Zsigmond 1391-ben a Szerémségben hadakozott a nápolyi-párt híveivel és a törökkel. 1392-ben és 1393-ban szintén a déli végeken harcolt a királyi sereg a pogányok ellen. Még ugyanezen év végén beavatkozott a csehországi belharcokba, ahonnan csak a következő év tavaszán tért haza. 1394 második felében, pedig a temesi végeken végzett hadmozdulatokat I. Bajezid szultán ellen. Az 1395-ös év sem mentes a háborúktól, a moldvai Karácsonkőnél verte meg a magyar sereg a román István vajdát. A Losonci István és Bebek Ferenc által vezetett had viszont a Havasalföldön vereséget szenvedett el a törököktől. Azonban még ebben az esztendőben elfoglalták a szultántól Kisnikápoly várát és a Krassó és Temes megyéket dúló csapatait kergették ki az országból.

Volt tehát alkalom a vitézség bemutatására a király előtt. Zsigmond király pedig bőkezűen osztogatta a korona birtokait a hozzá hű alattvalók számára. Semmiért azonban ő sem herdálta javait. Gondoljunk csak arra, hány ezer becsvágyó kisnemesi származású férfi harcolt seregeiben.

Ezzel az adománnyal a Bárius család megalapozta Borsod megye keleti felében lévő birtokállományát. Ahogyan a megye nyugati felében Bánfalva és Sáta, itt Alsózsolca lett a birtokállományuk alapköve.

Hűtlenségi per a Bárius család ellen

Amikor Durazzói Károly trónra ültetése érdekében nyílt szervezkedés folyt, az elégedetlen prelátusok és bárók 1402 fordulóján, Váradon meg-esküdtek, hogy Zsigmondot nem tekintik többé királyuknak.

Ezek az urak a hatalmat most saját nevükben gyakorolták. A testület irányítója Kanizsai János volt. A szolgálmányokat azok jobbágyaitól, akik nem csatlakoztak hozzájuk, maguk számára szedték be. Zsigmond azonban az ország központját a kezében tudta tartani. A két erdélyi vajda, a székelyispán, az erdélyi püspök és a volt főkincstartó fordult törvényes királya ellen, és az ország keleti felét ellenőrzésük alatt tartották. Szeptemberre Zsigmond király, döntő fölénybe kerül a lázadókkal szemben.

1403 októberében hosszú alkudozások és amnesztiaajánlat után legtöbben letették a fegyvert. Voltak azonban olyanok, akik továbbra is ellenálltak. Őket viszont vagy leverték, vagy menekülésre kényszerítették, mint Debrői István volt főkincstartót. Ő alacsonyabb származása és Czudar családbeli felesége miatt egyébként népszerű volt a borsodi nemesek körében.

Feltételezhető, hogy Zsolcai Antal és fia Damasa is ott volt a király ellen felvonultak között. Erre abból következtethetünk, hogy egy 1404. május 25-én kiadott oklevél ezt írja róla: Ő (mármint Damasa) a prelátusokkal és a bárókkal kötött egyezséget követő nyolcadik nap után nem vett részt a hadban, sem a hűtlenek érdekében károkat és jogtalanságokat nem követett el.30 Az általános amnesztiarendeletet követően jobbnak látta, ha hazatér, és hű marad királyához a továbbiakban. Ugyanerre enged következtetni az 1404. június 22.-én kiadott oklevél, amelyben Bebek Ferenc jelenti Zsigmondnak 85 borsodi nemes tanúságtételével, hogy „Solcha”-i a lázadók érdekében a hűek kárára jogtalanságokat nem követett el.31 Megjelent a tanúk között pl. „Nyek”-i Dávid, „Zynne”-i Jakab diák, „Petri”-i Cornis Pál, „Maly”-i Antal, „Chaba”-i András, „Koromhaza”-i Tamás, „Zyrmay”-i Gergely, „Korh”-i László, mint legközelebbi szomszéd birtokosok. Ez az oklevél megemlíti még, hogy Eger ostromakor és másütt hűséges szolgálatokat tett Zsolcai Damasa. E hűséges szolgálatok és Eger ostroma 1403 októbere után történ-tek.

Ludányi Tamás egri püspök ezek után is folytatta az ellenállást a királlyal szemben. A Báriusok Eger várának vívása után rész vettek még a tállyai vár megostromlásában és Erdélyben Ludányi és Debrői üldözésében 1404 tavaszán.

Mindezek ellenére Zsolcai Bárius Damasának igen sűrűn bizonygatva kellett igazolnia királya iránti hűségét, mert Bebek Ferenc június 18-ra, Miskolcra, június 19-re, pedig Muhiba idéztette meg azokat, akiknek kárt vagy jogtalanságot okozott.32 Szerencséjére senki nem jelentkezett a kitűzött napokon. Azért szerencséje, mert május 25-én, Heves megyei nemesek, Szenterzsébeti Basow fiai Gáspár és Boldizsár összes birtokukat adományul kérték a királytól.33 Azok a nemesek pedig, akik a határnapot követően is az uralkodó ellenében tevékenykedtek, bizony elveszítették birtokaikat és sok esetben földönfutóvá lettek. Nem egy környékbeli példa igazolja ezt.

Bebek Ferenc személyes megjelenésre kötelezte Zsolcait és Szenterzsébetiéket a király előtt. Felkerekedett hát Zsolcai Damasa és augusztus 8-án megjelent az ausztriai Angerben, Zsigmond király előtt. Mivel a másik fél meg sem jelent, és birtokosunk egyébként is tisztázta magát a vád alól, a király elrendelte visszahelyezését minden birtokába.34

Fontos megjegyezni, hogy alig nyolc évvel a falu birtokbavétele után már Zsolcainak írják magukat, pedig nem itt születtek. A településnévnek a személynév elé illesztése azt is jelzi, hogy Antal és Damasa nevű fia telepedtek meg Alsózsolcán, a többi családtagnak csak birtokrésze volt itt.

A Bárius család további története

A család gyakran szerepelt különböző perekben hites emberként, illetve királyi emberként. Ez megyei szinten jogi hozzáértést és megbízhatóságot feltételez az adott korban.35

1399-ben Vadnai Bárius mint Forgács Péter mester pozsonyi alispán officiálisa, nádori és külön kiküldött királyi emberként szerepelt.36 A Forgácsok Borsod megyében ekkor Nyéket és Csabát bírták, itt alkalmazták Báriust. Ugyanő bíráskodott egy megyebeli nemesek közti perben, 1401-ben.37

1412. november 8-án Vadnai Bárius több nemes társával együtt tiltakozott az őket ért vád ellen, miszerint nem tettek birtokbevallást.38 1411 elején ugyanis Zsigmond király rendeletben szabályozta a kamarahaszna39 és a tized beszedésének módját. Emiatt kellett úgynevezett birtokbevallást tenni. A kamarahaszna ekkor egy egész telek után 30 dénár volt.

Zsolcai Antal fia Damasa fiai Miklóst és Jánost 1433-ban iktattatták be ismételten Bánfalva birtokába.40

Bárius Miklós püspök

A család egyik legkiemelkedőbb tagja, Antal fia Bárius fia Bárius fia Miklós volt. Szülőhelye Alsózsolca. Születésének időpontja nem ismert.

Először 1438-ban tűnik föl, amikor Hédervári Lőrinc nádor törvényszéke elé idéztetnek Bánfalvai Bárius fia Miklós és Bánfalvai Damasa fia Mik-lós, amikor a diósgyőri várnagy „Berzeviche”-i Poharnok István Zsolca falut a váruradalomhoz csatolta.41 Szintén ezen az éven kelt az egri káptalan oklevele, amely a két Miklóst megerősíti Zsolca falu és Liklád puszta birtokában.42

A két rokon Miklós megkülönböztetése egyszerű: 1443-ban Damasa fia Miklós már nem él. Így a későbbi püspök, Barius fia volt.43 Ezek szerint abban biztosak lehetünk, hogy a főpap Zsolcai Antal dédunokája volt, tehát a zsolcai Báriusok ágából származott.

Bizonyára jó eszű, egyházi pályára érdemesnek tartott ifjú lehetett, mert 1441-ben, mint kancelláriai jegyzővel találkozunk vele.44

Karrierje innentől kezdve folyamatosan ívelt fölfelé. 1443-1446 között székesfehérvári őrkanonok.45 Ugyanakkor a fehérvári őrkanonokság nem jelentette azt, hogy Bárius Miklós fehérvárra költözött. A címmel együtt megkapta a vele járó jövedelmeket, de munkáját továbbra is a kancellárián végezte. Illetve megfordult az ország több pontján. 1445-ben pl., Gyulafehérváron írták nevét arra az oklevélre, amely Hunyadi János kormányzót Világos várába és a hozzá tartozó 110 helységbe iktatta.46

Megvizsgálva a Fehérvári káptalan köznemesi származású kanonokjainak a káptalanba való bejutását, azt lehet megállapítani, hogy aki nem rokoni kapcsolatok vagy területi kötődés révén került be a testületbe, az valamilyen királyi kegy révén jutott ide. Ez a királyi kegy, ami ekkoriban sokszor személyes szimpátiát jelentett, indította el Barius Miklós útját is az egyházi pályán. I. Ulászló király (1439-1444) idejében indult ez a pálya. Itt megint kérdések merülnek fel, vajon mi volt az az érdem, ami miatt a tehetséges ifjút a király így kiemelte? Valójában a család hűségét, vagy a kimagasló szellemet tartotta szem előtt az uralkodó? Miklós ebből azt a következtetést vonta le, hogy az őt magasra emelő király iránti hűség mindennél előbbre való. Az ország uralkodóival szemben a későbbiekben is nagyfokú lojalitást mutatott. Ez lett a veszte Mátyás trónra kerülésekor, mivel az ifjú uralkodó lecserélte a Hunyadiak ellenében V. Lászlóhoz hű vezető réteg egy részét.

1447-ben, mint egri prépost beíratkozott a bécsi egyetem jogi karára.47 A prépostsággal kancelláriai foglakoztatottsága nem szünt meg, a prépostok ritkán tartózkodtak káptalanjukban. Lakásuk Budán volt, közel „munkahely-ükhöz”.

Az egyetemi tanulmányokat folytatók legtöbbje Bécsben tanult. Ferrarába, Padovába sokkal kevesebben jutottak el, részben a nagy távolság, részben a költségek tetemessége miatt. Mégis már ez éven Ferrarában találta a 12 évesen ide érkező Janus Pannonius. Itt egy szálláson voltak Guarino Veronere házában, ahol a konviktusban együtt laktak és tanultak. A nagy korkülönbség ellenére barátságuk életük végéig megmaradt.

A rákövetkező év május 3.-a már Padovában találta, ahol ezen a napon Lyppay Mihály doktori vitáján szerepelt.48 Tanulmányait barátja és pártfogó-ja Vitéz János támogatásával végezte. Padovai tartózkodása alatt, látva, hogy tanulmányai igen sok pénzbe kerülnek, 1450. február 10-én folyamodványt küldött a szentszéknek, hogy egyszerre két beneficiumot élvezzen.49 Kérvényét teljesítették. Így kettős jövedelemmel tanulva, még ez év október 19-én kánonjogi doktorátust szerzett, amelyen Janus Pannonius volt az egyik tanúja.50 Tanulmányai mellett többször is járt Magyarországon és 1447-1450 között több oklevél hitelesítésében vett részt.

Itthon továbbra is kapcsolatot tartott fenn Vitézzel, és vele egy időben kapta meg az alkancellári kinevezést. A két főpap jó viszonyára utal Vitéz 1451. január 20-án kelt, az Olaszországból visszatért Bárius Miklóshoz intézett baráti levele.51 Hivatásának megfelelően a király mellett tartózkodott, és számos oklevelét ellenjegyezte. Fontos szerepet töltött be a királyi okleveles gyakorlat irányításában.

1451-ben az egri Szűz Mária oldalkápolna prépostjaként szerepelt, majd mint egri vikárius fordult elő egy per tárgyalásakor. Fennmaradt V. László király Bécsbe érkezésekor 1452-ben mondott beszéde.

Mint alkancellár szignálta V.László Hunyadiaknak tett adományát 1453-ban, amikor a volt kormányzó Déva és Görgény várát, valamint a temesi oláh kerületeket kapta. A következő évi megerősítésen is ott szerepelt a neve.52

Munkájából és műveltségéből adódóan hatottak rá korának humanista eszméi. Nem ismerünk tőle származó munkákat, verseket, pedig bizonyára voltak ilyenek, mivel 1453. április 27-én, mint magyarországi humanistához intézett hozzá Énea Silvió egy levelet.53 Az az ember, aki III. Frigyes császár titkára, majd 1458-tól II. Pius néven pápa, a korszak egyik legnagyobb humanistája.

A magas beosztású egyházfi a családi birtokok egybentartására is hatással volt. A fennmondott esztendőben a király megparancsolta az egri káptalannak, hogy Bárius Miklós egri prépost atyafiait, Lászlót, Pétert, és Damasa fia Jánost valamint ezek örököseit iktassa be Bánfalva, Sáta és Zsolca falvak, Jenke és Iklód puszták birtokaiba. Nem tekintve azt, hogy Zsolca falu egy ideig Diósgyőr várához foglaltatott, de azután a király anyja Erzsébet által Miklós prépostnak adományoztatott. Jelenlévő hites szomszédok: … „Nolay”-i bíró: Chako Pál, Antal tapolcai barát, „Kemey”-i bíró: Kos György, a váradi káptalan „Felső Soltza”-i hitesei: Bartha András és Therke Sebestyén.54

1454 őszén a Német-Római Császárság frankfurti birodalmi gyűlésére Bárius Miklós vezette a magyar küldöttséget, mint alkancellár. Itt előadta uralkodója kérését: tízezer lovas és harmincezer gyalogos kiállítását kéri a birodalom részéről egy török ellenes hadjárat sikeres lebonyolítása érdekében. Kéréséből semmi nem lett, a németek nem segítettek.55

1455. március 12-én még „csak” kánonjogi doktor, egri prépost és királyi alkancellár egy Bécsben kiadott oklevél szerint. Szolgálataiért nem csak adományokat, hanem 1455-ben a pécsi püspöki széket kapta. Már december 13-án utasította a király a Pécsi vár várnagyát és alvárnagyait, hogy mivel András püspök halála után a törvényesen megürült püspöki széket Bárius Miklósnak adományozta, ezért a várat adják át az újonnan választott püspök embereinek.56

Nemsokára titkos kancellárrá lett anélkül, hogy Vitéz Jánost leváltották volna. Egyúttal pedig megkapta a királynéi kancellárságot is. 1456-ban Vitéz János elfogatásakor Váradi Istvánnal együtt töltötték be a titkos kancellári tisztséget.

Kora legműveltebb emberei közé tartozott. A tizenkét magyarországi főpap közül közte volt azon tíz között, akik külföldi egyetemeken tanultak, és az között az öt között, akiknek kánonjogi doktorátusuk volt.

A felfelé ívelő pálya azonban itt megtört. V. László halála után vége lett közéleti szereplésének, majd nemsokára az ő életének is vége szakadt. Lehet hogy számított a halálra, talán valamilyen betegség kínozta, mert végrendelkezik és 2000 aranyforintot hagy Bárius Lászlónak, elzálogosított birtokai visszaváltására, azzal a feltétellel, hogy évi 50 aranyat adjon belőle Bárius János fia Albertnek tanulmányai folytatására. Bár a végrendelkezés e korban egyébként egészséges emberek esetén is teljesen megszokott és mindennapos volt.

1458. január 12. dátummal született az az oklevél, amelyből kiderül, hogy mi lehet az oka a politikai életből való visszaszorulásának. Ebben a levélben Szilágyi Mihály és Erzsébet egyeztek ki Garai Miklós nádorral és feleségével. Az oklevél szerint Barius Miklós püspök a Garaiak, Újlakiak feltétlen híve és támogatója volt a Hunyadiakkal, Szilágyiakkal szemben. Külön kiemelik nevét Szilágyiék és biztosítják, hogy „elfelejtik” a vele kapcsolatos nézeteltéréseket.57 Nem csoda hát, ha az ifjú Mátyás háttérbe állította. Erre azonban nem sokáig volt szükség mivel 1459. február 10-én meghalt. A püspöki székben egykori iskolatársa Janus Pannonius követte.

A huszita időktől Mátyás király haláláig

Térjünk most kissé vissza a Bárius Miklóst megelőző időszakra. Zsigmond király két nagy gondot hagyott utódára Albertre. Az egyik az volt, hogy a Felvidéken kezdték befészkelni magukat a husziták. Elfoglalták egyes települések templomait, kolostorait, ezeket erőddé alakították át. Esetenként saját maguk emeltek kisebb erősségeket, sőt arra is volt példa, hogy egyes várakat kerítettek hatalmukba. A másik, egyelőre az ország határain kívüli probléma a török előretörése volt.

Községünket és birtokosait az előbbi érintette egyre nagyobb súllyal. Nem volt elég a közállapotok romlása, 1438-ban a diósgyőri vár várnagya Berzeviczei Pohárnok Tamás elfoglalta Alsózsolcát, és Diósgyőrhöz csatolja. Még ez éven Damasa fia Miklós és Bárius fia Miklós perbe hívta a várnagyot. Az egri káptalan erősítette meg a két Miklóst a nádor parancsára „Zolcsa et Iklad” birtokában, valamint a zsolcai vám birtokában örök jogon.58

Albert király halála után zavaros idők következtek az országban. 1440-ben I.Ulászló király feleségül vette ugyan Erzsébet királynét Albert özvegyét, de az híveivel ellene fordult. Az ország észak-keleti vármegyéiben, Kassa körül Erzsébet cseh kapitánya Brandisi Giskra János indított támadást a király hívei ellen. 1441-re azonban az ország jelentős része királypárti lett, és Erzsébetnek csak az északi megyékben maradt számottevő tábora. Az év őszén Ulászló már Kassát ostromolta, melyet ekkor Giskra védett. A királyi sereg az ostromhoz vonulva keresztülhaladt a hadiút mentén fekvő falunkon.

Sajnos nem találjuk nyomait, dokumentumait annak, hogy a Bárius család férfijai részt vettek-e a husziták elleni, vagy a Hunyadi által vezetett törökellenes hadakban. Ez bizonyosan így volt, mert bővelkedett fegyverforga-tásra alkalmas fiatalemberekben, és a család vagyona is számottevő mértékű. Főként a csehek elleni harcokban jeleskedhettek, mivel e rablók fosztogatá-sai, hatalmaskodásai érintették őket közvetlenül is.

Mai megyénk területén a husziták várat építettek Cserépfalun, Sajónémetin, Vadnán, Sajógalgócon és elfoglalták Szádvár, Jósvafő, Sajóvelezd, Sárospatak, Komlóska várakat. Ha ezeken végigtekintünk, a Sajó mentén fél tucat cseh erősség sorakozott Szentpétertől Bánrévéig, amely így elvágta egymástól a Bárius birtokközpontokat. Közvetlenül veszélyeztette, amint majd később látni fogjuk, Sáta és Bánfalva vidékét. Lehetetlenné tette a Sajó-völgy közlekedési útvonalának használatát. Így Zsolca és Bánfalva között kénytelenek voltak a Bükk-hegység nehezebb útvonalait használni.

A husziták ereje 1443-ban is megmutatkozott. Rozgonyi Simon egri püspök, főkancellár, a királyi sereg vezére kénytelen egyéves fegyverszünetet kötni az őt megszorongató Giskrával. 1446-ban pedig az országnagyok is kényszeredetten, de megállapodnak vele Budán. Kötelezték, hogy zsoldosait fizesse, az elfoglalt várakat visszaadja, az új erődítményeket lerontsa. Természetesen ez utóbbi feltételeknek a csehek nem tettek eleget. Ezért 1447-ben maga Hunyadi János kormányzó kötelezi magát, hogy a Giskra által átadott várakért 28 ezer aranyat fizet, hátha ezzel jobb belátásra bírhatja.

1444-ből származik a Bárius család egy örökvalló levele. Ebben Bánfalvai Damasa fia János, a Damasa fia Miklós özvegyének Annának leánynegyed és jegyajándék címen Zsolcán, Bánfalván és Sátán lévő birtok-jogaiból átengedett bizonyos részeket.59 Birtokos családunk e századra már a megyei vezető nemesség köreibe emelkedett. Az itt betöltött pozíciókat hellyel-közzel a család kihaltáig megőrizték. 1447-ben Bárius Lászlót, mint a megye országgyűlési követét látjuk viszont. Ekkor a megyék hol négy, hol két követ által képviseltették magukat. Éppen ez a gyűlés rendelte el, hogy a húsz jobbágynál többel bíró nemesek személyesen jelenjenek meg a gyűlésen.60 Szintén ekkor az országos rendek Buda várát átadták a kormányzónak, az erről kiállított oklevélen pedig ott szerepel „Ladislaus Barius” neve is a négy borsodi követ között felsorolva.61

1449-ben Giskra újból győzelmet aratott a Rozgonyi Osvát, és Bebek István vezette magyar sereg fölött. Ősszel ugyan Hunyadi elfoglalt egy-két várost és erősséget, de a következő évi Mezőkövesdi békekötés megint a huszitáknak kedvezett. Giskra zsoldosait pedig az állam fizette, mégpedig harmincezer arannyal, amit a jobbágyoktól szedtek be, telkenként fél arany beszedésével.

1446, 1450 és 1452-ben Bánfalvai Bárius János, Borsod megye alispánjaként vett részt különböző megyei perekben, és Hunyadi kormányzónak tett jelentésében.62 Annak ellenére, hogy Bárius János alispán volt, jobbágyai Kazai Kakas Zsigmond kazai szántóit és rétjeit tették tönkre, Balai György jobbágyaival egyetértésben 1450 nyarán.63

1450-1457 között Hunyadi és Giskra között évente dúltak a harcok, mindkét részről kisebb-nagyobb sikerekkel. 1454-ben az észak-keleti megyék nemesei elhatározták, hogy sereget állítanak fel saját védelmükre, amelynek költségeire negyed aranyat szavaztak meg telkenként.

Vidéken rablók és rabló urak garázdálkodtak. Balai Mihály például jobbágyaival és a csehekkel Bárius László bánfalvai házára tört, amikor ott annak felesége gyermekágyban feküdt. A csehek a házat kifosztották, egy hordó bort kiittak, egyet pedig elvittek. Bárius lovát és két hordó borát pedig Balai vitte magával barcai kastélyába. Ezen kívül még háromszor törtek a Balaiak a falura és ekkor már a jobbágyok javait sem kímélték.64

Giskrát csak Mátyás király tudta megfékezni, és ő tett pontot a husziták rablásainak, garázdálkodásainak végére. 1458-ban sorra veszi be váraikat, köztük Vadnát is. Végül 1462-ben a cseh vezér meghódol, átadja erősségeit, katonáit, cserébe az arad megyei Lippa és Sólymos váráért valamint huszonötezer aranyért. Ezen az éven Bárius László, mint nádori ember nyomoztat a Pilisben, egy gyilkossági ügyben.65

Az 1461-et követő években Bárius László jó viszonyba került az egri püspökkel, ennek hűséges embere lett. 1461-ben megkapta többek között Alsózsolca gabonatizedét a püspöktől. 1467-et megelőző és követő években Bárius László Szarvaskő várának volt a várnagya. Ez a vár László egri püspöké volt, tehát Bárius közvetlenül a püspöknek tartozott felelősséggel. Mint várkapitány gondoskodott a vár fenntartásáról és védelméről, beszedte a földesúri járadékot, gyakorolta a kegyúri jogokat, segített a tized beszedésében. Ekkor történt vele az a sajnálatos eset, miszerint „Kerezthwr”-i Lukács, akit ő maga állított helyettesévé, még 1466. évben, meglopta.

A Kerezthwr-i Lukáccsal kapcsolatos esetet tárgyaló oklevél 1467-ből.
Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban

Feltörte Lászlónak a mondott várban őrzött ládáját és elvitt belőle 250 aranyat, valamint azokat az okleveleket, amelyek Banfalva, Sáta és Zsolca birtokaira vonatkoztak.66

Jellemző, hogy nem csak ő járt így, hanem a „Hangon”-i család is, akiknek viszont oklevelei éppen Bárius Lászlóhoz kerültek. Őt tilalmazzák, hogy ne éljen vissza az iratokkal és ne foglalja el Hangony és Szilakszó birtokot.67

László amellett, hogy elismert személy volt, erősen hajlott a patvarkodásra és az erőszakos cselekményektől sem riadt vissza. 1465-ben Károlyi László alispán ezt jelenti róla az országbírónak: Bánfalvai Bárius László (Ez a szóban forgó Lászlónak rokona volt!) özvegyét Margit asszonyt László úr a maga tisztjeivel elfogatta. Bánfalvára is vitette volna az özvegyet, ha az az éj csendjében a fogságból el nem szökik, és a Sajó vizébe vetve magát nem menekül el.68

Ugyanő, Bárius Benedek állítása szerint, hamis súlyú pénzzel fizette ki 1469-ben, a neki elzálogosított jobbágyokat. Ez alól a vád alól azonban Lászlót a vármegye felmentette.69

Orsolya nevű leányát még 1463-ban odaígérte feleségül „Dapza”-i Mik-lós mesternek. Ezzel együtt pedig leánya részeit a nógrádi Zagyvafő, Korlát, Szenterzsébet, Garab, a gömöri Hangony, Szilakszó, a borsodi Bánfalva, Zsolca, Sáta birtokokból. Később azonban László meggondolta magát. Mire per kerekedett az ügyből, és 132 arany fizetésére kötelezték a meggondolatlan ígérgetőt.70

A család nehézségeire, anyagi helyzetének romlására enged következtetni, hogy Alsózsolca felébe 1466-ban beiktatták Csicseri Orosz Miklósnét.71 Valószínűleg zálogosítás útján került a falurész birtokába. A beltelek kettéválasztása, mint ilyenkor az egyutcás településekre jellemző volt, az egyetlen utca közepén történt. A település keleti fele az egyik, nyugati fele a másik birtokosé lett. Szintén a család vagyoni helyzetének romlására következtethetünk abból az oklevélből, amely Felsőzsolcára idézi meg Lászlót és Benedeket. Ez kimondta, hogy Iklód puszta a Váradi káptalannak visszaadassék!

1473-ban újra a diósgyőri várnaggyal kerültek összetűzésbe, aki Alsózsolca Bárius urának ekkor elvette minden javait.72

A Csicseriek adománya ellen csak elég későn, 1478-ban Bárius László tiltakozott, mégpedig fia János és unokaöccse Damasa Benedek nevében. Szerinte Csicseri Orosz Miklós az ő Zsolca falubeli részét elfoglalta.73 Kérdéses, hogy itt most az előbbi fél falu adománya ellen tiltakozott, vagy Csicseri valóban elfoglalta a másik falurészt is?!

Bárius László és Benedek hol jóban voltak, hol nem. 1477-ben például László, Benedek sátai erdőiben hatalmaskodott bánfalvai jobbágyaival együtt.74 Ugyanekkor az egykor huszita segítséggel garázdálkodó Balaiak pusztították László fiának Jánosnak bánfalvai földjeit.75 Ez alatt a pusztítás alatt a réteknek, a termésnek lekaszáltatását, elhordását kell érteni.

1478-ban Mátyás király megerősítette Bárius Lászlót s fiait, Jánost, Pétert, Istvánt és Bárius János fia Benedeket birtokaiban.76 Ezzel pedig úgy tűnik helyreállt a béke a családban, mert 1484-ben már teljes egyetértésben garázdálkodnak Upponyban, Péter béli apát birtokán. Fegyveres kézzel megfutamították jobbágyait, és 15 arany kárt okoztak.77

Az 1478-as királyi megerősítés mellett feltűnik az első komoly zálogbirtokos. Ez pedig nem más, mint az a Miskolci Kovács István diósgyőri gyalogoskapitány, aki jelentős birtoktestet „kovácsolt” össze magának Miskolc környékén. Ez éven csak a Zsolca falu melletti, Sajón lévő malombéli részét vette zálogba Bárius Lászlónak, 14 arany értékben.78 Négy évvel később öt zsolcai jobbágytelkét is megszerzi zálogba. A záloglevében, mint birtok-szomszéd szerepel Csicseri Orosz Miklós neve is a község másik felének zálogbirtokosaként.79

László úr nem sokáig ült nyugodtan babérjain, rágalmazásért beperelte Kovács Istvánt. A pert viszont elvesztette és két bírságrésszel tartozott a törvényszéknek, amit a király az alperesnek ítélt meg.80

Az elkövetkező esztendőben László gyermekei nevében is öt jobbágysessióját a Borsod megyei „Solcza possessióban”, - ahol a következő név szerint felsorolt jobbágyok ülnek a telkeken: „Georgius Drahws, Andreas Kathona, Valentinus Meklyczthew, Demetrius Kovach, Blasius Chyzy” - Miskolci Kovács Istvánnak 22 aranyforintért, és azon kívül Zsolca falu szomszédságában a Sajó folyón álló malom felét 14 aranyforintért a vissza-váltásig elzálogosította.81 Erre a zálogosítási ügyre 1482-ben visszatérnek. Nem derül ki milyen körülmények között, de Bárius akadékoskodhatott újra a gyalogoskapitánnyal. Most sem járt jobban, mint előzőleg, büntetésül a falu többi részét is zálogba kellett adnia, mégpedig 2/3 részét a királynak, 1/3 részét Kovács Istvánnak. Ez a többi rész hat jobbágytelekből, kilenc deserta (azaz nem túl régen elpusztult vagy elhagyott) telekből, hét prédium (azaz már régebben pusztán álló) telekből és két gyümölcsöskertből állt. Igaz ugyan, hogy az ötven márkás zálogösszeg letétele után bármikor visszavált-ható volt.82

Ebből a két utóbbi oklevélből messzemenő következtetéseket lehet levonni. Először is a falu őslakosságának neveit ismerhetjük meg belőle, másodszor a telkek pontos számát tudhatjuk meg. Azt is megállapíthatjuk, hogy egykor jóval több lakott telek volt itt, mint ekkor, azaz az 1480-as években. Maga a telek elnevezés mindenképpen egykori lakottságra utal.

Ezek után leghamarabb a XVIII. század végére lett olyan népes a község, hogy az előbb emlegetett 5+6+9+7=27 telek lakott lett volna. A XV. század második felét megelőzően is kellett ilyen korszaknak lennie, de minden bizonnyal még a XIV. században állt fenn ez az állapot utoljára. Erre abból következtetek, hogy a XIV. században még virágzó, Zsolca nagyságú Szini falu, amely közvetlen szomszédunk volt, egyszerűen eltűnt a föld színéről 1411-re. Tehát, 1334 (a pápai tizedjegyzék összeírása) és 1411 (a teljes pusztulás éve) között kellett valamilyen fegyveres csapásnak érnie a környéket, amelyet aztán falunk sem tudott több száz évig kiheverni. Az is elképzelhető, hogy az 1347-1353 között dühöngő pestisjárvány vetette vissza a lakosság számát.

Tegyünk egy kísérletet annak bizonyítására, hogy valóban létezhetett-e Alsózsolcán 27 lakott telek. Ha összehasonlítjuk a legkorábbról, 1427-ből ismert kamarahaszna összeírásokban szereplő abaúj, és gömör megyei egy-házas települések korabeli portaszámát a pápai tizedjegyzékben, azaz 1332-1335 közötti fizetett tized átlagával, akkor egy mértékadó arányszámot kapunk. Nagy átlagban a porták száma úgy aránylik a tizedként fizetett garasokhoz, mint ahogyan három aránylik az egyhez. Tehát elképzelhető az átlag 8 garast fizető Alsózsolcán a 27 porta a XIV. században. Ez pedig, ha portán-ként egy-két családdal, családonként pedig hat személlyel számolunk, körül-belül 250 fő. Ez a szám egy közepes település képét vetíti elénk az adott korban. 1480 tájékán kevesebb volt ugyan a porták száma, viszont egy-egy telken három családdal számolhatunk. A 11 lakott telken kb. 200 fő élt.

A gazdaságra a gyümölcsöskertekből következtethetünk. Ekkor a gyümölcsösben főként szilvát, emellett körtét, almát, cseresznyét termesztettek.

1505 novemberében az egri káptalan előtt Japrycza-i Horváth Gergely azt az öt jobbágysessiót, amelyet apósának: Miskolci Kovács Istvánnak a Borsod megyei Zsolcán, továbbá e falu határában a Sajó folyón ugyancsak ily módon elzálogosított malom fele részét, nemkülönben Zsolca possessió többi részét, Kovács István birtokát, amelyet annak idején Kovács István mint vejének: Horváth Gergelynek adományozott, Farnosi Horvát Jánosnak és név szerint felsorolt hozzátartozóinak elzálogosította 236 tiszta arany magyar forintért.83 1506-ban már be is iktatták a zálogbirtokosokat, illetve megtudjuk, hogy Bárius László ekkor már nem élt.84

1520-ban Farnosi Horváth Gergelytől ennek rokona Csabai Horváth Gergely vette ugyanilyen összegért zálogba ugyanezt a területet.85

A település helyzete 1544-től

A falvakról megyeszerte az 1540-es évek közepétől kapunk bővebb információkat. Innentől kezdve maradtak fenn ugyanis a dézsmajegyzékek, amelyek adózó családfők szerinti összeírást tartalmaznak. A legrégibb természetben szedett adófajta Magyarországon a tized volt. A XVI-XVII. századra az eredetileg az egyháznak járó adófajta nagy részét már a Magyar Kamara gyűjtötte be királydézsma címen, s a befolyt jövedelmet a végvárak fenntartására fordította. A lakosság adóztatásakor az úgynevezett kereszténypénzt azok fizették, akiknek semmi olyan java nem volt, amiből tizedet lehetett volna szedni. A kamara levéltárában fennmaradt dézsmajegyzékek a gazdaság- és nyelvtörténet gazdag forrásai.

A másik jelentős forrás, amely szintén a XVI. század közepétől maradt fenn, a portális összeírások. Ezek a dikális és hadiadó kivetését és beszedését szolgálták. Kétévente készítették, ezért jól tükrözik a változásokat.

Éppen 1544 augusztusában a budai basa hódolásra felszólító üzenetei után, az ellenszegülő Miskolc megbüntetésére néhány ezer fős török sereg érkezett. Miskolcon kívül a had még 44 dél-borsodi és Miskolc környéki falut felégetett.

Tinódi így írt erről:

„Nagy veszödelmeket az Budából tésznek,

Kin szegin magyarok igen veszíkölnek,

Minap Mehmet basa szólla terekeknek,

Hogy nagy gyorsasággal véle készülnének.

Oly igen haragudt az szegín pórokra,

Hogy meg nem hodolnak szolgálni Budára,

Nyolcezeren kiszálla ő az Rákosra,

Rabolni indúla az neves Miskolczra.

Dulá, fenyegeté Miskolcznak városát.

Ő mind felrabolá jó rész tartományát.

Onnan ő elhoza négyezör rabokat,

Kikkel ő hajtata szántalan barmokat”

 

Igaz ugyan, hogy településünk nem szerepel az ekkor elpusztítottak kö-zött, de érhették azért érzékeny veszteségek. Mindenesetre kettős adóztatása, az sem folyamatosan, csak 1572-től kezdődik. Ekkor jegyzik meg a faluról az adóösszeírók először, hogy „turcis subiecti”, azaz a töröknek is adózó. Ez a feljegyzés azért volt szükséges, mert az így megjelölt településről csak a fele adót szedték be a királynak, ugyanis nem akarták kiszipolyozni, teljesen tönkretenni a jobbágyokat.

A török támadás előtt 11 portát és 2 zsellért írtak össze a faluban 1544-ben. Ebből Bárius Péteré 8, Bárius Ferencé 3.86 Két évvel később csak 8 ép porta, 13 zsellér, 6 elhagyott telek és három megégett ház van itt.87 Három portával kevesebb népesült, mint a török portya előtt. Az elhagyott telkek száma nem mértékadó, mert láthattuk, hogy a XV. században is volt itt jócskán elhagyott és puszta telek. Annál figyelemreméltóbb a megégett házak száma. Ezeket biztosan a törökök pusztították el. A zsellérek száma is növekedett. Ők a környező teljesen rommá lett településekről telepedtek be. 1546-ban a felégetett házúak és kifosztottak adómentességben részesültek.

A község adózó jobbágycsaládfőiről az első fennmaradt összeírás 1548-ból származik. Ekkor 48 családfő lakik itt 7 portán.88 Ami azt jelenti, hogy az eredeti, a jobbágyság kialakulása óta eltelt idők óta annyira elaprózódtak a telkek, hogy ekkorra 6-7 család lakott egy telken. Bár azt is meg kell itt jegyezni, hogy a XVI. században a családfők száma ezt az értéket nem haladja meg, a porták száma viszont meg is kétszereződik az összeírásokban. A lakosok számát körülbelül meg lehet határozni. A korszak kutatói szerint az egy családban élők számát átlagosan 5-6-nak vehetjük. Ha az előbbi 48-hoz hozzátesszük a 8 zsellércsaládot,89 akkor 56-ot kapunk. Tegyük még hozzá a Bárius családot és ennek udvarházát kiszolgáló, védelmező személyeket és katonákat. Ez kb. 30 fő, ami azt jelenti, hogy az összlakosság kb. 350 fő körül kellett, hogy mozogjon.

A megtermelt gabona mennyiségére vonhatunk le következtetéseket a következő adatból: 1549-ben az egész falu, tehát a 40 jobbágy és a 8 zsellér tizede összesen 1478 kalangya (gelima) gabona volt. Ez azt jelenti, hogy a falu teljes termése a birtokosok terményén kívül 14780 kalangya. Egy kalangya 30 kévének felel meg, így 443400 kéve gabonát aratott le magának a falu lakossága. Meg kell jegyezni, hogy az ekkori gyenge szemtermésű búza kalászonkét csak 6 szemet termett!

Ekkor az összeírtak száma viszonylag magas a későbbi, XVII. század második felének adataihoz képest. Pedig ezt megelőzően 1526-ban, 1541-ben, és mint előbb szó volt róla 1544-ben is érintették kisebb-nagyobb török hadjáratok falunkat.

1554-ben Fülek is török kézre került. Ezután az itteni bég többször is megkísérelte, hogy a Budának járó török adót Fülekre irányítsa. Telekessy Imre felső-magyarországi főkapitány győzte le Velicsány béget, minek jóvoltából a környék legalább a jogtalanul követelődző töröktől megszabadult.90 A problémát a törökök a Hatvani szandzsák felállításával oldották meg egy időre, ami után 54 település Hatvanba, 11 község közte Zsolca is Fülekre, 12 pedig Budára adózott a megyéből.

Az első fennmaradt adóösszeírás névsora 1548-ból

 

Az első fennmaradt adóösszeírás névsora 1548-ból

Alsózsolca Bárius-féle udvarházát 1560-ban említik először, egy perrel kapcsolatosan, amely a tapolcai apát és a Bárius testvérek között folyt. A per tárgyát bizonyos nolaji földek képezték. Bánfalvai Bárius István és János ugyanis a Balassa Zsigmond által elfoglalt Nolajnak bizonyos részeit, Balassa özvegyétől kérték, mint egykor már birtokukban lévő földet. Az özvegytől, Fáncsi Borbálától meg is kapták, de a tapolcai apát tiltakozott ez ellen és Verancsics Antal egri püspöktől kért jogorvoslatot. A Báriusok ugyanis lerombolták az általuk megkapott terület határjeleit, valamint az itt szántó nolajiaktól nehéz, ökrök által vontatható ekéiket elvettek. Ezen kívül a Nolaj faluhoz tartozó, a Sajón túl fekvő Jenke nevű szántóföldekre törtek fegyveres kézzel, maguk mellé véve familiárisaikat és zsolcai jobbágyaikat. Ez a föld a Sajó folyó, a ládi remete szerzetesek hasonlóképpen Jenke nevű kaszálója, a Jenke nevű erdő és Petri helységhez tartozó Petri nevű erdő között feküdt. Az itt lévő kb. 150 hold nagyságú tavaszi veteményeket, árpát, zabot, lencsét, dinnyét részint állataikkal lelegeltették, részint letiporva megsemmisítették. Ezzel azonban nem elégedtek meg, hanem Nolaj lakosait és jobbágyait a Sajóból való vízhordástól és itatástól is eltiltották, pedig a folyó közvetlen szomszédságában folyt a helységnek. Ezen kívül megtiltották a „Nyomás” nevű föld használatát. Mindezekkel 400 forint kárt okoztak ezeknek a nyomorult jobbágyoknak.91 A per a királyi kuriára került további elbírálás miatt. Ennek eredményét nem ismerjük, de tudjuk, hogy idővel az egész Nolaj falu a Bárius család birtokába jutott.

Alsózsolca első ismert bírája 1564-ből Mateus László.92 A bírói hivatal betöltése adómentességgel, de bizonyos fokú felelősséggel is járt. A kettős adóztatású területen, pedig sok esetben veszélyeket rejtett magában. A bírót a király összeírói, ha nem volt biztonságos a falu megközelítése, a járási szék-helyre, vagy akár Szendrő várába rendelhették. Ha azonban maguk elé hívat-ták, a bíró nem a valóságnak megfelelő bevallása enyhíthetett a település terhein. Ugyanakkor a bíró a töröknek is felelős volt, aki a nem engedelmes, nyakas bírákat könnyen megismertette az egri „büdös tömlöccel”. (Természetesen csak Eger 1596-os elfoglalása után.)

A legutóbbi égetést 1566-ra heverte ki a falu, amikor 13 portát számolnak Bárius István tulajdonában.93 Ez a növekedés, mint előbb is említettem nem a lakosság létszámának növekedését jelentette. A felégetett, elpusztított házak lakosai rokonokhoz, szomszédokhoz húzódtak, vagy zsellérekké lettek. Majd miután alkalmuk nyílt rá, sokszor csak évek múlva, újra felépítették saját telkükön házaikat. Igazolni látszik ezt az is, hogy ekkorra a zsellérek száma 4-re csökkent.

1569-ben Enyingi Török Ferenc kapta meg Diósgyőr várát. Mint környékbeli nemes volt jelen Esztergomban Török Ferenc beiktatáskor Bárius István és négy, a határokat jól ismerő zsolcai jobbágya, Balogh Péter, Chyk Bálint, Puskás Miklós, Fyghe Máté.94

A lakosság zaklatásához ekkorra nem csak a török martalócok járultak hozzá, akik ki-kicsaptak a királyi országrész területére, de maguk a királyi végvárak katonái is. 1570-ben Balassa Zsigmondnak Balog Mihály és Hímesi Albert nevű diósgyőri katonái fogtak el több alsózsolcai arató jobbágyot és őket a vár börtönébe vetették, itt éheztették.95 A helyi nemesség is lecsapott szomszédaira, ha volt rá lehetősége. Így tett Bárius István fiával Ferenccel, András testvérével együtt. 1571 novemberében Mogyorósdon elzavarták és megverték Csohán András disznópásztorát, disznóit pedig Zsolcára hajtották.96

A porták száma 1578-ra 9, majd 1596-ra 6 ¼ lett. Időnként a portaszámok megemelkedtek. Ez nem a lakosság évenkénti nagyszámú megfogyatkozását, illetve gyarapodását jelentette, mert az adóösszeírók a porták összeírásánál csak az ép portákat jegyezték fel, illetve az adózó jobbágyok összeírásánál csak azokat vették számba, akiknek adóztatható vagyona volt. A le-égett, pusztult házakat, a szomszédoknál vagy „szükséglakásban” élőket legtöbbször számba sem vették. Bár a tényeken nem változtat, hogy valóban csökkenő mértékű ekkor a lakosok száma! A mélypont a mezőkeresztesi csata 1596-os éve és az ezt követő néhány évtized. Ekkor tűnik el környékünkről legtöbb település. A két Kemely, Nolaj ekkor pusztul el véglegesen, de ekkor válik jó száz évre lakatlanná Felsőzsolca, Arnót, Sajólád, Sajópetri, Mályi, Nyék, Kistokaj is. Jól jellemzi a hadak járásának kártételeit az aszalói bírónak a mezőkeresztesi csata utáni vallomása: „… nem egyebek esettek s pazarlottak el, hanem az táborból futó németek, annyira, hogy ugyan hasig állott az lovok az szalmában. Búza is alkalmasan volt az zabon felül, de azt is mind egyaránt megetették. …”97 Hasonlóképpen vallottak az ongai és kemelyi bírák is: „ … őfelsége dészma búzáját, mely jutott volna dézsmában, abban semmi nem maradt, mind az egész had ette meg, annyira, hogy az magonkéban is igen kevés maradt. Országul tudják, minémű pusztaságot töttenek …”98

1578-ból származik Miskolczi Barancz Máté, első ismert prédikátorunknak a dézsmaszedőknek adott nyugtája. Ez a reformáció első írásos dokumentuma településünkről. A szövegből arra is fény derül, hogy Nolaj falu lelki gondozását is ő látta el. A lelkipásztor pecsétje egy szívből kinövő, háromlevelű lóherét ábrázol.99 Ugyanekkor jegyezték fel a prédikátor miskolci szőlőbirtokát.100 A zsolcaiak a bordézsma összeíráskor Görömbölyön szerepeltek, mivel ekkoriban még szőlőt a település határában, annak sík volta miatt nem termesztettek. A jobbágyok szőlői a Görömbölyi hegyeken voltak. Falunkbeli embereknek 15-20 évvel ezelőtt is voltak ősi görömbölyi szőlőik, ahová az 1970-es években is a Sajó gázlóján átkelve, gyalog jártak. 1580-ból származik az első szőlődézsma rovás, amelyben hellyel-közzel az összes jobbágy családfő neve fel van jegyezve.101

Eközben a település birtokosai ellentétbe kerültek egymással, ugyanis meghalt Bárius István. Testvérei, András és János kénytelenek voltak megosztozni özvegyével Csetneky Klárával, aki 1580-ra már Cserney Mihály felesége volt, és fiával Bárius Ferenccel. Az osztozás a birtokosok kastélyában történt. (... Also Solcza in castello ...)102 Az osztozás végére elsimúlt a viszály a rokonok között, Bárius András gyámságot vállalt unokaöccse, Ferenc felett.103 1582-re azonban ismét perben álltak a Báriusok. Bárius Erzsébet, Plyny Mihályné követeli a neki járó jegyajándékot Bárius István egykori özvegyétől.104 Ekkorra Alsózsolca 10 jobbágyportáján 30 családfő lakott.105

Az 1580-as években, még Bárius András idejében történt, hogy András úr Alsózsolcán dolgoztatta Senyei Péter daróci jobbágyait. Ezek a jobbágyok a Báriusok Barci földjét vették bérbe. Ezt a bérletet dolgozták le napszámban. A Senyei jobbágyai azonban idő előtt elszöktek, de Bárius András visszavitette és „megpirilcsikeltette”106 őket. A béres jobbágyokkal együtt a Báriusok Bánfalva környéki jobbágyai is dolgoztak Zsolcán, ami arra enged következtetni, hogy távolabb lakó jobbágyaik munkaerejét is felhasználták szükség esetén.107

1587-re Bárius András is meghalt, testvére Bárius Lajos őrzött bizonyos olyan vagyontárgyakat, amelyekből nővérüknek Annának is részesedés járt. Anna részét az özvegy Bárius Andrásné Pásztóhi Orsolya és Bárius Lajos békésen átadták. Ezek többek között két nagyobb és három kisebb serleg, egy aranyozott ezüst kis csésze, hat aranygyűrű, tizenkét ezüstkanál, tizenkét tallér és hat aranyforint voltak.108 A pereskedés 1588-ban is folyt az özvegyek, Bárius Jánosné Vitéz Anna, és Bárius Andrásné Pásztóhi Orsolya közt. A per tárgya többek között az alsózsolcai kastély részaránytulajdona volt.109

Magyarországon a jobbágyok helyzete 1514 után romlott, mivel eltörölték a szabad költözködés lehetőségét. Mégis volt mód a költözésre, mégpedig akkor, ha az a birtokos, akitől el akart a jobbágy költözni, és az a birtokos, akihez költözni akart megegyezett, és a megyei hatóság járási szolgabírája mindent törvényesnek talált. A hosszadalmas procedúra ellenére, a XVI-XVII. századból tucatjával találunk településünkre vonatkozó ehhez hasonló jobbágykikéréseket, jobbágyköltöztetésre vonatkozó adatokat. Lássunk erre egy példát:

„Vásárhelyi Tamás uram bírót, esküdtet kér jobbágybocsájtatni ... Alsózsolcárul Borsod vármegyében Pásztohy Gergely uramtul, úgymint curatortul, Barius Demetertül, mint örököstül. A jobbágyoknak neve Petrák Tamás, felesége Anna, fiai Mihály, András, Jancsi, az leánya Erzsike. Ezeket mind bokrostul, cselédestül, marhástul.” 1598.110

A törvényes kereteket azonban nem minden jobbágynak, illetve birtokosnak volt türelme kivárni. Előfordult, hogy a jobbágyot a kor viharai sodorták el lakóhelyéről távolabbi, vagy csak a szomszéd településre. Ebben az esetben, ha eredeti ura erről tudomást szerzett, visszakövetelte jobbágyát, amelyet szintén a vármegye hatóságának igénybevételével tett meg. Ebből a típusú követelésből is tucatszám találhatunk Borsod megye Levéltárában:

„Bárius András, Péter és István kérik, hogy az ő Alsózsolcáról elszökött jobbágyaikat Őfelsége és az egri püspök adják vissza, mert ezek az ő tudtuk nélkül mentek Zsércre. A jobbágyok Antal Máté és Énekes Benedek.” 1580. (Őfelsége a király, mint valamelyik végvár zsérci birtokosa kerül itt szóba.)

1596-után Borsod megye területének nagy része a töröknek is adózott, és a török által bevett Eger és Cserép várakból időnként kiinduló rablópor-tyák martalékává lett. A királyi területen álló várak magyar és idegen katonái azonban ugyanúgy sarcolták a népet, mint a török. Végvárak, pedig voltak a közelben, ezek közül főként az Ónodi katonáktól kellett tartania a zsolcaiaknak. Nem ok nélkül, mert 1603-ban Rákóczi Zsigmond fegyveresei hajtották el Bárius Demeter négy jószágát Ónodba, úgy hogy az állatokat őrző Nagy György jobbágyot puskájukkal még meg is sebesítették.111

Érdekes momentum, hogy 1603-ban Alsózsolcán tartotta a nemesi vár-megye egyik közgyűlését.112 A gyűlés színhelye bizonyára a Bárius kastély volt.

A Bocskai-féle harcok sem hoztak közvetlenül sok jót falunk lakóinak. 1604-ben a hajdúk elfoglalták a császáriaktól Ónodot, Diósgyőrt, Szendrőt, majd Kassát is. Ez az év tehát sok átvonuló katonát hozott a környékre. Az 1605-évi Kassai országgyűlésen Bárius János és Gombos János voltak a megye követei.113 Bárius Demeter másfél évtized múlva 1619-ben és 1621-ben szintén Kassára vonult követségbe Bethlen Gábor fejedelem hívására.114 Mindkét alkalommal részt vett a fejedelem melletti nemesi felkelő seregben, illetve a portánként rá kiszabott egy gyalogos katonát is kiállította. Ez a gyalogoslétszám bizony ekkoriban Alsózsolca esetében csak 2-3 fő volt.

A legfőbb terhet azonban mindenképpen a török jelentette fölös számú adóival. Mivel a török birtokosok, főként szpáhik115 , akik szintén falvakat kaptak a szultántól a magyar területeken, de csak bizonytalan időre, minél hamarabb igyekeztek minél több pénzt kiszedni a lakosokból. Érdemes végigtekinteni az adónemek fajtáit: Fejadó, ez a tehetősség mértékétől függött. Császár adója, ez házanként 1 Ft 50 dénár. Szablyapénz, amit a fegyveresek fizettek 1 Ft 50 dénár. Korcsma, parókia és mátkapénzt is követeltek. Ezen kívül épület- és tűzifaszállítással tartoztak a jobbágyok. Méz és vajadóval, szénakaszálással, rendkívüli fuvarral és földmunkával. A szakállasok szakállpénzt fizettek. A malmok adója évi 3 Ft volt. Ezen kívül a település évi egy fejőstehenet adott, vagy 3 forintot fizetett. Mindezeken felül kijártak a rendkívüli ajándékok a falu török urának.

1582-ben 55 Ft fejadót, 9 Ft császár adóját fizettek és 3 Ft 20 dénár értékű mézet és vajat adtak a zsolcaiak a töröknek.116

1596-ra ez így változott: „Fige György bíró, Poka Péter és Orban Imre esküdtek jelentik: Fülekre adóztak és első alkalommal fizettek 32 forintot, s adtak mézet vajjal együtt 16 pintet. Ez az összeg aztán 50, 55 és 65 forintra növekedett. Később lecsökkent az egy mázsa faggyúval együtt 60 forintra. A legutolsó alkalommal pedig fizettek 55 forintot. Császár adóját esztendőnként fizettek 9 forintot. Csupán egy esztendőben fizettek szablyapénzt 9 forintot. Parochiális pénzt is egyszer fizettek 1 forintot és 50 dénárt. Mézet és vajat különbségtétel nélkül 16 pintet adtak. Épületre való fáért 5 forintot fizettek, nem minden esztendőben azonban. Nem szolgáltak.”117 Ugyanekkor a Bárius uraknak a következő szolgáltatásokkal tartoztak: A földesúrnak évi adó gya-nánt minden egyes jobbágy 86 dénárt és 2 köböl zabot adott egykoron, de most ez elengedtetett nekik. Kilencedet adnak a gabonából. Szolgálnak a majorságban és más munkákban.118

1641-ből maradt fenn egy, a teljes megyére kiterjedő összeírás, amely a töröknek járó adókat vette számba a településeken. Alsózsolcán így válaszoltak az összeírók kérdőpontjaira a helybeliek:

„Possess Also Solczia

20. Orbán Márton Also Solczai hites ember Barius Ferenc úr jobbágya, kora 65 év. Hite után az utolsó pontra így vall: Mitől fogván megszállották Also Solczat esztendő szerint való adójok volt harminchét forint, ez mellett 32 kila búza, 32 icce vaj és semmit egyebet nem adóztak, sem szolgáltak. Hanem vagyon tizenöt esztendeje, hogy az mostani uruk Durat iszpahia felverte adójukat, és minden esztendőben veszen rajtok attól fogván negyven forintot. Ez mellett nyolc szeker szénát, 40 szeker fát, hatvan kila búzát, 60 kila árpát, vajat, mézet 60 iccét és egy vágó tehenet.

21. Bán István Also Solczán lakozó, Barius Ferenc úr jobbágya, kora 60 év. Hiti után úgy vall mint a 20. tanú.”119

Tanúkihallgatás a törökadó tárgyában 1641.
Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

Szintén ugyanebben a tanúkihallgatásban jegyezték fel, hogy a törökök 1636-ban Bárius Ferenc úr juhnyáját elhajtották Zsolcáról.120 Azt, hogy a falubelieknek miféle további károkat okoztak, nem szól a történet.

A XVII. század elejére, pontosabban az 1630-as évekre az állandó dúlások, fosztogatások, illetve a létbizonytalanság megtette a hatását. Nagyon sok település ezekben az években néptelenedett el teljesen. 1637-ből származik az első feljegyzés, amelyben Nolajt pusztaként említik, és tiltották többek között az Alsózsolcaiakat földjeinek élésétől, erdejének hordásától.121 1642-ben és 43-ban a sajóládi, ekkorra elpusztult pálos kolostor perjele tiltotta a szomszédokat többek közt a néptelen Kemely puszta használatától.122 Tudva levő, hogy néhány évvel azelőtt még Kemely is népes falu volt!

Pár éven belül Nolaj is a Bárius família kezére került. 1648-ban már ők tiltották a többi szomszédos birtokost az itteni haszonvételek használatától.123 Nolaj ennek ellenére nem néptelenedett el teljesen, mivel 1640-ben az alsózsolcai prédikátor látta el az itteniek lelki gondozását, illetve 1653-ban Bárius András ide követelte vissza szökött jobbágyait.124 A teljes elnéptelenedés csak a kuruc mozgalmak alatt következett be.

Bárius Ferenc és András 1648-ban elérték, hogy III Ferdinánd király megerősítette őket Alsózsolca, Sáta és Bánfalva birtokaikban.125

 

Kihal a Bárius család

A XVII. század közepére összekovácsolódott Bárius birtokok 1668-at követően teljesen széthullottak, rokon családok kezére jutottak.

A birtokokat növelő házasságok és a megfelelő alkalmanként kért királyi adományok révén az 1600-as évekre a család birtokai megsokszorozódtak. Már nem csak Borsodban, hanem Torna, Gömör, Heves, Nógrád, sőt a távoli Komárom, Pest és a Borsoddal összevont Csongrád megyében is voltak már részeik. A tárgyalt évszázad első felében azonban bonyolult házassági szer-ződéseket kötöttek, amelyek a későbbiek során nem az ő érdekeiket szolgálták.

Bárius Demeter, Bátori Zsigmond, Katona Tamás és Harsányi Gergely
megyei tizedszedőknyugtája rajta aláírásukkal és pecsétjükkel, 1617-ből

Bárius Demeternek három gyermeke érte meg a felnőtt kort. Két fiú, András és Ferenc, valamint Kata leánya. András feleségül vette Garai Borbálát, aki már 1660 körül elvesztette férjét és utóbb Fáy Istvánhoz ment nőül. Gyermekeik, Demeter, Ferenc és István fiatalon elhaltak. Így a Fáy család is részesült hitbér126 címén a vagyonból.

A legnagyobb csapást azonban a Bárius Ferenc és Ibrányi Anna frigyéből született Bárius Péter magtalan halála jelentette. Ő ugyanis még ifjan, feleség és utód nélkül 1668-ban távozott az élők sorából, fiútestvérei pedig kisgyermekként meghaltak.

Katalin Ibrányi Ferenchez ment feleségül, akitől Anna nevű lánya szüle-tett. Több közös gyermekük nem volt, ugyanis Katalin még 1648 előtt, két testvérbátyja életében meghalt. Így hát egyetlen leányági leszármazottja maradt csak az egykor oly híres és kiterjedt Bárius familiának. Ez az Ibrányi Anna lett a felesége Vay Ábrahámnak, akik ezzel örökösévé váltak a Bárius vagyonnak. Igaz, hogy ezt 9000 forint lefizetésével kellett megváltaniuk. Ezt az összeget a királyi kamarába fizették. Vay Ábrahám és felesége ezzel letette alapkövét az utóbb két és fél évszázadig virágzó Vay család alsózsolcai ágának.

Nem lehet véletlen, hogy éppen itt tették meg ezt, nem pedig más faluban vagy birtokrészen.

Visszatérve az 1648-as évre, éppen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár őriz egy szerződést, amely egyrészt Bárius András és Ferenc, más-részt Ibrányi Ferenc, Bárius Kata özvegye között jött létre. Ebben a két fivér húgocskájának nevezi Ibrányi Annát, neki adták Ózd és Csernej falukat, valamint Horsó pusztát a Nekésenyi porcióval. Gömör megyében Horka részjószágot, Hevesben Alcs falut, Nógrádban Borkanyi, Maczonka és Chielchion nevű porciót, Szécsényi végházban egy házat minden haszonvételeivel, erdeivel, mezeivel, szőlőivel. Végezetül felsorolták saját birtokaikat is és 500 arany büntetés terhe mellett vállalták e sorok betartását.127

1652-ben megint csak osztoztak a testvérek, mégpedig Szendrőn két kúria és szőlő, „Alsó-Zolcza”-n a malom és kúria, valamint a Sátán, Bánfalván, Jétyőn lévő szőlők tulajdonjogában, valamint még sok más megyei birtokban.128 A szendrői két ház a megyei nemesség körében előkelőnek számító Gerse utcában voltak. A végvár városának ebben a részében csak nemesek éltek. Előkelősége mellett természetesen elsődleges szempont volt biztonságos volta is, Szendrő ugyanis a megye és még azon túl is a legerősebb végvár volt.

1660-ból megtudjuk, hogy mindhárom testvér és a nagyszülők is meg-haltak már ekkorra. Megint csak egy szerződés látott erről napvilágot, amiből kiderül, hogy a legifjabb Bárius, nevezetesen Péter, ekkor még kiskorú volt, ugyanis gyámság alatt állt. Ő és anyja valamint nagynénje osztoztak ekkor.129

Az ifjú felnövekedve nem Alsózsolcán, hanem szendrői házaiban élt. Szendrő ekkor sokkal népesebb, forgalmasabb volt, mint a „vidéki„ Zsolca. Mindemellett 1663-ban egy olyan adat is előkerül a megyei jegyzőkönyvekből, amelyben Bárius Péter tiltja Ónod lakosait „deserte possessionis Also Socza” élésétől.130 Szó szerint: „…Nagyon sok oly nemes és nem nemes lakosa van Ónod és más possesssióknak akik az ő deserta falvát Alsózsolcát és Nolaj prediumot és határait az ő akarata ellenére elfoglalják és élik. Az ő ottani tilos erdejét tűz és épületfára elhordják és vágják, rétet, kaszálókat, gyepet felétetik lovaikkal, marháikkal, állataikkal. Más haszonvételeit is megszerzik, az ő jogainak megsértésére, ezért mindenkit eltilt ennek folytatásától.” 131

1652 és 1674 között nem jegyzik fel a falu tizedfizető jobbágyait, mivel valószínűleg nem volt érdemes. 1653-ban még „élő” településként említi Rákóczi György, aki szökött jobbágyát követeli innen vissza.132 Ami végül is azt jelenti, hogy 1653-1663 között érte valamilyen tragikus esemény településünket.

Alsózsolca mindenképpen a pusztulás szélén álhatott ekkor, mivel 1692 nyarán ezt jegyzik fel itt: „ …van egy romos templom, amely körülbelül 17 éve romosan áll.” Ha visszaszámolunk 17 évet, az 1675. évbe jutunk vissza. Mivel már 1663-ban Bárius Péter „deserta” faluként emlegeti, állítható, hogy ez az időszak, ez a három-négy évtized volt községünk szempontjából a legkritikusabb írott történelme során. Egy-egy végleg elpusztult falunak nem biztos, hogy megvolt rá az esélye, hogy birtokosai „újjáélesszék”. Felsőzsolca például újjászületett, de a szintén szomszédos Nolaj, vagy a két Kemely nevű település végleg elenyészett. Az elpusztult községek területe pedig beolvadt a környező, vagy domináns település határába. Sőt arra is van példa, hogy az újjáéledő falu már más néven kel életre, mint ahogy a megelőző századokban hívták.

Bárius Péter ifjan, 18 évesen hunyt el Szendrőn.133 Élete utolsó éveiben jelentős szerepet kapott Cseresnyés Márton özvegye, a szemrevaló Kis Panna, akivel ekkor tartós viszonya volt. A férfi ragaszkodása ellenére az özvegy más férfiakkal is intim kapcsolatot tartott fenn. Így pl. éppen Fáy Istvánnal, aki Bárius Péter „mostoha” nagybátyja volt. Valamint Gr. Wesselényi Lászlóval, Wesselényi Ferenc fiával, a szendrői főkapitánnyal.

Ebben a szövevényes viszonyban halt meg ifjú birtokosunk. Ibrányi Anna kezdeményezésére 1675-ben per indult Kis Panna ellen, akit többek között boszorkánysággal vádoltak. A tanúk elbeszélései szerint, - akik mint vallomásaikból kiderül mind irígyei lehettek a szép és a szerelmet meg nem vető hölgynek, - elég csúf dolgok sültek ki rá. Ibrányi Anna elsősorban unokatestvére megmérgezésével vádolta. A nagyszájú, pletykás szendrői asszonyok hajlottak is Kis Panna méregkeverő mivoltának „bizonyítására”.134

A Bárius címer „Magyarország czímereskönyve” alapján

A vármegye mégsem helyezkedett a fiscus vádindítványának álláspontjára, hogy előbb hóhér által megkínoztatván, annak utána feje vétessék, még-is mint parázna személyt a vármegye területéről száműzték.135

Arról, hogy Pétert Bánfalván, Alsózsolcán vagy Szendrőn temették-e el már nem szólnak a régi dokumentumok. Temetésére készített halotti zászlaja a Magyar Nemzeti Múzeumba került.136 Ennek alapján ismerjük címerüket, amelynek leírása a következő: Zöld alapon fekete holló, amely csőrében egy közepénél megragadott tollas nyílvesszőt tart. Ennek hegye felfelé mutat. Sisakdísze a holló a nyílvesszővel. Sisaktakarók: vörös-zöld és vörös ezüst.

Az elhalt Péternek még ez éven összeírták birtokait: Szendrőn egy kőház. Alsózsolca, Nolaj és Petri puszták. Sáta és Bánfalva részbirtokai az itteni malommal. Részei vannak: Nyomár, Vadna, Arló, Nádasd, Balaton, Bába, Oszlár, Omány, Mogyorós falvakban Borsod megyében. Gömör megyében Gacal Pelsőc, Ardó, Harkóc, Beretke részbirtokai. Tornában Szőlősardó. Komáromban Tobajd. Hevesben Pásztó, Hasznos, Maszla, Szenterzsébet. Pestben Szentkirály Koka, Almás. Csongrádban Szentpéter puszta, Alpár, Martonos, Borbaliszállás. Nógrádban Pilinisóshartyán, Garalzepke, Tótalmás részei. Zemplénben pedig Tállyán egy kőház.137

A Vay birtokosoktól a Rákóczi szabadságharc végéig

Ibrányi Anna első itteni megnyilvánulása egy tiltás volt. Mégpedig Zsolca földjének élésétől tiltja a miskolciakat és szirmaiakat.138 Ebből arra lehet következtetni, hogy gyér volt településünk lakossága. Nem éltek olyan számban itt, hogy meg bírták volna tartani a falu határát az idegen foglalókkal szemben.

Vay Ábrahám a nekik Lipót királytól még 1668-ban adományozott Alsózsolcát a Bárius Péter temetési költségeire, 1000 forintért elzálogosítják Szepessy Pálnak.139 Ennek visszaváltása azonban hamarosan megtörténik.

1686-ban lehetőség adódott arra, hogy Budát, a legfőbb magyarországi török várat és várost a császár felszabadítsa. A magyarok részvétele a Buda bevétele előtti és utáni háborúban eléggé ellentmondásos. Tököli Imre és serege 1683-ban török szövetségben aktívan részt vett a Bécs körüli harcokban, illetve katonáinak egy része végigharcolta a törököket kiűző háborút a törökök oldalán. A német csapatok szinte ellenséges megszállókként viselkedtek országunkban. Ez az állapot szinte 1740-ig Mária Terézia trónra kerüléséig fennállt. A legnehezebb idők azonban csak 1711-ig a Rákóczi-féle szabadságharc bukásáig tartottak.

Buda bevételét követően az egri törökök még 1687. december 17-ig tartották magukat. A császári seregek már az ország déli részeit támadták, az egri erődrendszer azonban még ekkor is szigetszerűen tartotta magát. Blokád-ját megelőzően a császári haderő megbízottai egy kb. 30 kilométeres sugarú körből még a lakosokat is elhajtották, hogy az ostromlottak hadtápellátását mindenképpen megakadályozzák. Településünk távolsága miatt nem jutott erre a sorsra. A törökök azonban Buda ostroma tájékán, egyre idegesebben üzengettek a környék lakóinak. Így például:

„Mi az hatalmas és győzhetetlen török császárnak, vég Eger várának Tisza és Duna között való helyeinek és hadainak gondviselő ura és parancsolója, tekintetes és vitézlő vezér, Oszmán pasa.

Ti megnevezett Borsod vármegyének szolgabírói, ispánjai, tizedesei, és hadnagyai! Fejetek, létetek és minden jószágotok vesztése alatt parancsoljuk, se órát se napot ne várjatok mihelyt ez parancsoló úri címeres levelünket látjátok. Aztán mindjárt sietséggel hova hamarabb jöjjetek be hozzánk. E mellett a vármegyétekben lévő városokra s falukra meghirdessétek, hogy hatalmas császárunknak vég Eger várában, ahol vámjokat, azaz szénát, fát, császár adóját behozzák. Az urak adója, tized búzája és mivel tartoznak, behozzák kurva fiak! Azt el ne hallgassátok, és őket süketségre ne vegyétek! Mert ha elhallgatjátok, és ha egy hétre itt nem lesznek az városi és falusi bírók és azon szerint adójukat be nem hozzák, a hadakat rátok küldjük. És feleségeiteket és gyermekeiteket elraboltatjuk és az anyátok csöcsiből tejet szoptatok az is keserűvé fordul! Azért igen igen eszetekbe vegyétek, és hogy meg ne bánjátok a szófogadatlanságtokat, és hogy meg ne jajgassátok. Íratott vég Eger várában 1685.

Falusi bírák faluról falura igen sietséggel adassák!” 140

A törökök ilyenforma kétségbeesett ellenállására utal az is, hogy Ónodot, amely ugyan nem tartozott a túlontúl erős várak közé, egy a déli országrészből portyázó török csapat vette be és égette fel már Eger felszabadítása után 1688 tavaszán.

A magyarországi török háborúk utólsó évtizedére derít fényt a következő tanúkihallgatás, amelyben községünk egyik lakója felel a számára feltett kérdésekre, a végvári katonaság garázdálkodásait vizsgáló biztosnak:

„Tudja-e a tanú, bizonyosan látta-e avagy hallotta-e, kicsodák, hol, kik és minémű károkat tettenek az mi kegyelmes urunk Őfelsége, német, horvát és magyar tisztviselői, és több közönséges vitézlő rendjei, és ki hadábul, vagy kompániájábul valók?

Tudja-e bizonyosan látta-e és hallotta-e mind az táborozás és gyakorlatozás alkalmatosságával, hanem mennyi kenyeret, szénát, abrakot, vágót, lisztet és egyéb élelmiszereket hordattanak be kénytelenségbül, akik az áráról még nem elégítették az nemességet és parasztságot?

Az első tanú Dacsó István, Vay Ábrahám úr őkegyelme Solczai jobbágya, 35 éves. ... Minthogy a falunk ország útjában van, mikor az őfelsége táborára a szendrei és a füleki vitézek alá s fel jártak, ki nem tudnánk monda-ni, minémű sok károkat vallottunk miattuk. Mikor az Őfelsége tábora Emődnél volt, akkor annak a német officernek, akit Ónod alatt elfogtak, annak a kompániájából való horvátok vágták le két tehenünket hatalmasul.

1676 esztendőben Pethei Ferenc úr őnagysága parancsolatjábul vittünk száz szekér szénát, ki erre egy pénzt sem adott. Ismét 1676 esztendőben, ugyan komendant úr parancsolatjára vittünk harminc szekér szénát kénytelenség alatt, minden pénz nélkül. Vittünk ismét ugyanazon kénytelenség alatt Juhász György parancsolatjára tizenhárom szekér szénát, ugyan minden pénz nélkül. Mindazáltal valami semmirekellő dologért meg akarván a falut büntetni három forintokra, s hogy az szénát megvittük, úgy engedte el az három forintokat. Ilyen fizetése volt Juhász György uramnak. A táboron kívül tűzre való fát azmennyit behordottunk számát annak nem tudjuk. Nevezetesen Juhász György úr pénzért kért nyolc szekér fát, de mikor bevittük semmit sem adott őkegyelme. Mostan is komendant úr minden hónapra nyolc szekér fát és annyi szénát vetett reánk, mellyeket is immár egy hónapra beszolgáltattunk. Mikor az fizetést Szendrőből Ónodba alávitték, a szendrei németek 25 kereszt búzánkat a ládiaknak 4 kersztjét elcsépelték. Azon kívül meg nem tudnánk mondani, mennyi fehér ruhánkat hordották el. Ismét az ónodiak közül akár erdőn, akár úton találják szekereinket, mind szénával, mind fával, szabadon minden tilalom nélkül behajtják. Azon kívül, mikor sebesen bejönnek, valamiket házunkban találnak szabadon hordják. Az fehérnépre fegyvert fognak, hozzálőnek, verik, rútítják őket amikor kicsiny fehér ruhácskájukat oltalmazzák.”141

A hadjárások, vonulások, a katonák szállítása, ellátása, élelmezése, ráadásul mindkét tábor részére, ugyanakkor az évi adó fizetése teljesen tönkre-tette a még létező településeket, köztük községünket. 1668. után, pedig falunk védtelen volt, mert a birtokosok egyelőre nem laktak itt helyben. Ezért nem volt itt csekély számú katonaság sem, és az erődített udvarházat sem volt, aki karba helyeztethesse.

A török kiűzését követően a téli szállásra a településekre kihelyezett idegen katonák pedig mértéktelen gondot jelentettek a szinte koldusbotra jutott lakosságnak. Ennek bizonyságára áll itt ez a két levél, amelyet a település elöljárói írtak, és a falu elesettségéről szól:

„Ajánljuk jó szívvel való szolgálatunkat kegyelmednek, mint jóakaró bizodalmas urunk!

Nemzetes Ispán urunk! Szombaton estve vettük Nemzetes Szolgabíró urunk őkegyelme levelét, az melyben írja őkegyelme, hogy a Tekintetes Nemes Vármegyének Szendrőben leszen gyűlése, kér őkegyelme bennünket levelében, hogy emberünket bocsássuk az gyűlésre. Mi íme bocsátottuk embereinket, kiváltképpen pedig kegyelmedhez nagyságos ispán úr, hogy súlyos és terhes dolgainkban könnyebbítésben legyen hozzánk illendő assistentiával. Mert majd többire elviselhetetlen az iga, az szorongatás az ínség rajtunk az sok jövő s járó és strázsára járó németek miatt. Az elmúlt nyáron való széna takarásunkból még a tavaszon kipusztultunk úgy, hogy csak semmi szénánk nem maradott a táboros németektől. Azonban a tekintetes Nemes Vármegye Gyűlésén rendeltek hozzánk egy kocsist négy ökörrel, azmely miatt annyira nyomorgattatásban vagyunk, hogy majd szinte elviselhetetlen. Mert maga minden nap minden gazdától háromszor kíván főttet, sőt ha szája ízint nem tetszik, az földhöz veri vagy utána hajítja az ételt az ételvivőnek. Másként pedig iszonyatos az szitkozódása, s az nyelve, azmely miatt igen nagy böcstelenségeket kell szenyvednünk. Úgy hogy mi bizony inkább felvállaltuk volna, sőt egy gyalog német sem kérte volna ki jobban az önmagáét mint ez. Azért alázatosan kérjük uraságodat Nemzetes Ispán úr ez elviselhetetlen teher iránti megkönnyebbítésben, hogy mellettünk és ez rajtunk lévő kocsist fordítsa el rólunk, mert sokáig el nem viselhetjük. Uraságod hozzánk megmutatandó jó akarattyául mi is Istenünk életünket továbbra terjesztvén, szolgálni el nem mulasztunk. Ezzel Istenünk gondviselése alá ajánljuk uraságodat.

Uraságodnak kész hívvel szolgáló jóakarói, Also Solczaiak maradunk

Also Solcza 1693. febr. 22.”142

Nincs ugyan aláírva a levél, de feltételezhető, hogy a legjobb írástudó, a lelkész írta. A levélke gyűrűspecséttel lepecsételt zárópecsétjén az ő jelképe, címere látszik: A lenyomat nyolcszögletű, benne egy faágat, vagy pálmaágat tartó alkar látható.

A másik levél:

„Mi Also-Solcza helység bírái és lakosai a jelen levéllel bizonyítjuk és elismerjük, hogy amikor Laitantius (Hadnagy) úr a Slick-féle nemes regimentben lévő Nagyságos Ricsány báró úr kompániájából a bikki kvártélyából hozzánk jött és itt akarta magát bekvártélyozni, a végrehajtás igen szigorú parancsa alatt február havában azt parancsolta, hogy az ő számára a házat 11 szőnyeggel díszítsék fel, és 12 lova számára istállót építsünk lehetetlen módon és formában. Amit télidő lévén, az ésszerűség bizonyítja, semmiképpen sem lehetett elkészíteni. És végül magának minden napra kemény fenyegetés alatt (nem elegendő botütések, elegendő kard) mindenfajta fűszert hallatlan mértékben követelt. (Mintha lenne ilyen nekünk bujdosóknak.) Ezen előrebocsájtottakból kifolyólag, mi nyomorultak a félelemtől elnyomva és a szükségtől kényszerítve az elébb mondott hadnagy úrnak kényszerültünk egypár ökröt adni, amit akarva, nem akarva a mi szándékunk ellenére adtunk, azért, hogy elkerüljük a botozást, valamint a hatalmaskodó súlyos fenyegetéseit.

Bizonyos, hogy a félelem és a rettegés miatt adtuk a két előbb mondott ökröt az előbb mondott hadnagy úrnak, s minderről adjuk jelen bizonyságle-velünket Janka Péter úrnak, nemzetes úrnak, Nemes Borsod Vármegye Alispánjának.

Fodor Péter főbíró és a többi esküdt.

Anno 1697. április 4.”143

Ezen a levélen található a legrégebbi községi pecsétlenyomat. Sajnos köriratából csak az „Also” látszik. Azonban jól kivehető a címerpajzs a pajzsban lévő karral, valamint a sisak a takarókkal és felette a felfelé fordított ekevassal. Sajnálatos módon nem látható, hogy mit tart a címerkép karja. Elképzelhető, hogy ugyanazt a pálma- vagy faágat, amit az előző levél gyűrűspecsétje ábrázol. Említésre méltó, hogy ez a pecsétkép kb.100 évvel régebbi a mai alsózsolcai címer alapjául szolgáló pecsétképtől!!

Alsózsolca legrégebbi ismert pecsétje 1697-ből.
Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

A magyar nemeseknek még az egykori hódoltság alá nem eső birtokaikat sem sikerült mindig megtartani az intrikákkal és a császárral szemben. 1693-ban Vay Ábrahám is majdnem elveszítette Alsózsolcát, hűtlenség vétkébe keveredett. Ráadásul egy Eger ostromakor 1688-ban árulóvá lett Ali bég nevű törökkel, a magyar névre keresztelkedett Báthori Lászlóval szemben kellene megvédenie birtokát, aki most keresztény úrként adományokat próbált szerezni. Ali az egri vilajet második embere, alajbég volt. Sok ízben a blokádot tartó császáriakkal külön tárgyalásokat folytatott, és a vár feladása után családjával együtt Magyarországon maradt.

Ebben a levélben Borsod vármegye segítségét kéri Vay Ábrahám, hogy igazolja őt:

 

„Tekintetes Nemes Vármegye!

Nyilván lehet Nagyságtoknál s kegyelmeteknél, hogy én az elmúlt Rebellió alkalmatosságával Kegyelmetes urunk Őfelsége ellen fegyvert nem fogtam, sem tanácsommal a Rebelliót nem tartottam, avagy segítettem. Aki másként is mind erőmre s mind elmémre nézve a fele dolgok elkövetésére elégtelen s alkalmatlan voltam s vagyok. Ki miatt jószágaim sem foglaltattak el, sőt amikor némely hamis vádakra elfoglalták volt is, Méltóságos Capralla generális úr őnagysága az Eperjesi comissióban visszaadatta. Most pedig maga hasznát vadászó törökből lett Báthori László nevű ember ellenkezőt állítván a felséges udvarnak ellenem. Ezen szín alatt Feleségem Solcza nevű faluját elfoglaltatván, és maga kezéhez adattatván, Őfelségétől azon falura adományt kapott. Mely hamis adományt el akarom rontani, de ehhez Nagyságtok és Kegyelmetek jó akaratjára vagyon nagy szükségem. Kérem azért igen nagy bizodalommal Nagyságtokat s Kegyelmeteket a megírt dologrul, mivel azokat jól tudja s jól is ismer engemet, jó formában, Deákul nekem tanúbizonyság levelet adni méltóztassék. Hogy ez iránt hozzám mutatandó Nagyságtok s Kegyelmetek jó akaratja által azon bajos állapotomnak örvendetes végit nyerhessem meg és elérhessem. Mely patrocíniumát nagyságtoknak s kegyelmeteknek megszolgálnom igyekezem. Jó választ várván maradok

Nagyságtok s Kegyelmetek Egyik tagja, köteles szolgája.

1693. július 8.

Vay Ábrahám”144

Az ügy egészen 1701-ig húzódott, amikorra a megözvegyült Ibrányi Annát Lipót király parancsára visszahelyezik Alsózsolca falu és Nolaj puszta birtokába. Báthory László ugyanis már túladott rajta, mégpedig egy németnek, Pfeffershoffen Ferdinándnak adta át.145 Alsózsolca visszavétele sikerült, a birtok újra egy az egyben Vayék kezeihez jutott. Ez azonban nem akadályozta meg a német hadvezetést abban, hogy katonáit évről – évre a településen szállásolja el.

Alsózsolcára beszállásolt német katonák jegyzéke 1698-ból.
Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

Borsod vármegye jegyzőkönyveiben 1698-ból maradt fenn egy feljegyzés arról, hogy a megyébe téli szállásra vonult német ezred katonáit név szerint mely községekben helyezték el. De Vellemont kapitány és tisztjei Ónodban voltak elszállásolva. Alsózsolcára Jacobus Schavet káplár, Joannis Fiesznahler mester és két közlegény Philippus Lux és Laurentius Muller jutottak. Mindegyikük lovas katona, ráadásul a káplárnak két lova volt. Napi egy-egy porció házikoszt járt személyenként, és egy-egy porció takarmány lovaik számára.146

A Rákóczi szabadságharc kirobbanása után tömegesen lettek katonává a jobbágyok. Az ezt kiváltó ok nem utolsó sorban az 1703 augusztusában kiadott vetési pátens volt, amely mentesítette a kurucok oldalán hadba szálló jobbágyot és közvetlen családtagjait a földesúri terhek és úrbéri szolgáltatások kötelezettsége alól. Ezt a rendelkezését Rákóczi fejedelem kénytelen volt később némileg módosítani, mivel így, a tömeges bevonulás következtében, majdhogynem anyagi s hadtápbázisát veszítette el. Településünkről is nagyon sokan álltak a fejedelem zászlaja alá.

1704-ben gyalogosként harcolt: Kis Mihály, Kardos Márton, Leges Máté, Bugyi János, Juhász Jakab, Kovács Mihály, Juhász Mihály, Kis Péter.147

Azt, hogy merre vettek részt a harcokban nem lehet nyomon követni. A falu lakóinak hadbéli részvételében azonban némi taktikát is meg lehet figyelni. Ugyanis a következő évekből még részletesebb kimutatás foglalkozik a harcoló és az otthon maradt jobbágyokkal. Ebből az derül ki, hogy aki 1704-ben kurucként harcolt, az ekkor otthon volt, aki pedig korábban nem vett részt a hadban, később katonáskodik. Ez a megosztás valószínűleg azért következett be, hogy némileg mindenki mentesülhessen a terhek alól. Ugyanakkor a fent nevezettek közül négyen nem tértek vissza családjukhoz, valószínűleg elestek.

1705-1706-között ezek az emberek harcoltak:

„Bánrévi György (1706-ban 50 esztendős.)148 Szendrő alatti hadnagy hajdúi: Bánrévi Bálint, Tót Ferenc, Kis András, Ferge Pál, Mésszáros János, Hanga Márton, Ember István, Almási András, Balai István, Varga Márton, Rosa Pál, Varadi Ferenc, Palffi János, Bánrévi Ferenc, Virág András, Buzás Gergely, Sipos István, Szabó János.

Ónodi kapitány úr ezerében Veres János tizedében:

Csorba Mihály, Rosa Gyurka, Halász Péter, Bakos István, Fodor Gergely, Dénes Mihály, Kis András.

Otthon van:

Kerekgyártó András bíró, Ruszkai István kisbíró.

Hat szabad ember a bíró mellett otthon vagyon:

Juhász Mihály, Kovács Mihály, Juhász Jakab, Csepes Máté, Kis Péter, Kis Márton.

A nemes vármegyénél hajdú Bugyi András.”149

Egyes emberek vitézségük, vagy erejük miatt Rákóczi „testőrző palotás ezerébe” kerültek. Így például Ferge Pál, Rózsa Pál és Rózsa György már 1705. év elején Németi András ezeres kapitány testőrezredébe jutottak. Ekkor ők családjuk adó alóli teljes felmentése érdekében levéllel fordulnak a fejedelemhez. Aki azonban így válaszol: „Ha a földesúr földjét élik, ... személyektül ugyan adózni nem tartoznak, másként itteni szolgálatokért lévén fizetések, hogy a földesúr jószágát ingyen éljék, nem engedtetik.”150 Ez azt jelentette, hogy mivel a három vitéz jó zsoldot kapott, családjuk nem használhatta adómentesen a Vay birtok földjeit.

Alsózsolca földesurai is kivették részüket a harcokból. Vay Ábrahám fia az a Vay László, aki apjával együtt Rákóczi rabtársa volt a bécsújhelyi börtönben. László a fejedelem híveként vett részt a harcokban, majd neve a szatmári békekötés aláírói között is szerepelt.

1705. és 1710. között, a szabadságharc hadi eseményei elnéptelenítik a települést. Maga a falu is elpusztult, házai leégtek. 1710-ben azonban meg-maradt lakosai hazaköltöztek, és mindenki régi telkén kezdte újra az életet. 1711 februárjában a visszatérő jobbágyok egy évre, a más vármegyékből ideköltözők pedig három évre adómentességet kaptak.151 Ekkor történik meg az első nagyarányú felhígulása a település őslakosságának. Ez a tendencia azonban szinte az egész ország egykor hódoltság alá eső területein megfigyelhető. A sűrűn lakott északi vármegyékből népességáramlás indult meg a XVIII. században dél felé. A környék elhagyott települései is újraéledtek egyrészt magyar, egyrészt rutén és tót lakosokkal.

1716-ban a Vay testvérek osztozásakor ilyennek találták a következő inventárium készítői a települést, és ezekkel a szolgáltatásokkal tartoztak az itt élők:

„Sólczán a víz felől való sornak alsó végén vagyon egy Udvarház hely, melyen Barius familiának derék udvarháza volt, de a sokszori revolútio miatt vestigiuma152 sem látszik.

Major ház, csűr és veteményes kert afféle semmi sincs, hanem egy Csűrös kert, azhol szokták majorság gabonát elnyomtatni. Födél nélkül való kerttel bekerítve.

Gyümölcsös. Az csűrös kert mellett vagyon egy szilvás, másik pedig Sajó parton mind...

Egy régi fedeles méheskert is vagyon az urak számára, az minthogy most vagyon méh kassal No. 13.

 

Majorság szántóföldek:

Ezen falunak vagyon három nyomása:

1, Első nyomásban vagyon 3 tábla föld, mely capit cub153 . No. 30.

2, Második nyomásban is van 3 tábla föld mely capit cub. No. 30.

3, Harmadik nyomásban is 3 tábla, mely is capit cub No. 30.

És így mind a három nyomásban ad cub. No. 90.

 

Majorság rét:

Itt a majorság rét egy darab vagyon Sajón által való határban Mindszent felé mely prosert Curtis foeni No. 10.

 

Erdő:

1, Ezen határban a falu erdejétül két darab különös erdejek vagyon az uraknak, mely is tilalomban 12 forint büntetés alatt tartatik: jó makk termésnek idején meghízhatik rajta sertés No. 40.

2, A falunak is vagyon erdeje, épületre, makk termésre alkalmatlan, tűzre való elegedendő.

 

Malom:

Itt régen malom volt, mellyrül mostani emberek nem emlékeznek, mindazonáltal ha csinálnának az urak, vidéke nem volna.

 

Őszi vetés:

Itt majorság vetés vagyon ad cub. No. 29. Majorság gabonát többirül helyben szokták eladni.

 

Korcsma:

Új esztendő naptúl fogva Sz. Mihály napig az urak számára foly és obveniál circiter 20. vagy 22. forint. Sz. Mihály naptúl fogva pedig Új esztendő napig a Falué.

 

Jobbágyok nevei:

név fia test-vére fia neve kora lova ökre tehene borja anya
disznaja
kan telke rétje földje
Halász Péter 3   Mihály János Péter 16 4 ½ 3 6 3 4 10 14 1 2 6
Gál János 2 - János Péter 15 9 - 4 1 1 1 - 1 2 2
Rósa György - - - - - 2 2 2 1 - - - 2
Ferge Pál 1 - János 22 - 2 - 1 1 2 1 2 1 ½
Gál György 2 - István Péter 18 9 - - 1 1 - - 1 1 -
Rósa András - 4 Pál György Mihály ifj.György 5 - 6 2 2 3 16 1 2 5
Konya Pál 1 - Mihály 3 - - - - - - 1 1 -
Orban István 3 - István György János 20 15 13 - - - - 3 - 1 1 -
Halász Márton 1 - István 2 - - 1 1 2 3 1 1 1
Csorbáné özvegy 1 - Mihály 10 - 4 1 - 1 - 1 2 3
Summa: 17 4 - - 3 24 11 12 22 35 9 14 20 ½

 

Taxások nevei:

név ökre tehene borja anyadisznaja kandisznaja telke rétje földje taxa Ft. taxa dénár
Gál András 2 1 2 - - 1 1 2 1 80
Bánrévi György - - - 1 - 1 1 - - 90
Orosz Mihály - 1 - 2 1 1 1 2 - 90
Almási Péter 2 2 - 2 - 1 1 3 1 80
Kardos Márton 2 1 1 2 1 1 1 3 1 80
Almási András - - - - - 1 1 - - 90
Sipos István - 1 1 1 2 1 1 - - 90
Erdős Márton - 1 - - - 1 1 - - 90
Nagy Pál 2 1 1 2 - - - - 1 80
Fodor Gergely 6 3 2 4 - 1 1 8 2 40
Balai István - 1 1 1 8 1 1 - - 90
Nagy János - 1 - 1 - - - - - 90
Kis János - 2 1 1 5 1 1 1 - 90
Dobai János - 1 2 2 - 1 1 - - 90
Szilágyi 2 1 1 1 - 1 1 5 1 80
Nagy István - 1 - - - - - - - 90
Szarka András - 1 - - - 1 1 - - 90
Barabas István - - 1 - - 1 1 - - 90

 

A taxások contributioja és szolgálatja

1, Minden külön kenyeres ember akinek marhája vagyon ád egy egy ezüst tallért, akinek vagyon két ökre ád 1 forint 80 dénárt. Akinek penig semmi marhája nincsen ád 90 dénárt.

2, Emellett minden ember két napi aratással és egy napi kaszálással tartozik. Esztendő elfolyása alatt Cseghére avagy Hegyaljára egyszer tartozik levelet elvinni.

 

Jobbágyok szolgálatja

Az jobbágyok Solczán helyben szolgálnak, majorkodnak, szántanak, vetnek, kaszálnak, egyszóval valamire kívántatik és parancsolnak, tartoznak szolgálni.

 

Dézsma

1, Valamijek terem az mezőben, mindenekbül dézsmát vagyis kilencedet adnak, úgy a méhekbül is.

2, Makktermésnek idején az sertésekbül is tartoznak tizedet adni, mind jobbágyok, úgy a taxások is, amikor tizedre ki nem telik, váltót adnak, minden sertéstül külön 12 dénárt.

3, 1715-ben az határbúl dézsma búza obveniált 34 köböl, árpa szembül 4 köböl. Összesen 38 köböl.

 

Sólcza és határának állapotja

1, Ezen faluban és ennek határában idegen birtokos nincsen, és azon felül megírt telekek után kiosztott földek nincsenek, hanem minden jobbágyok és taxások esztendőnkint amennyire magoknak akarnak szántani – vetni, az Úr földész tisztje által elegendő föld adatik nékiek.

2, Amely földek azon kívül penig maradnak, vagy az urak számára szántják, vagy dézsma alá kiosztják.

 

Puszta telkek

1, Az falunak felső végén az puszta Templom mellett vagyon egy darab tábla föld, melyet mondják a lakosok, hogy ennek előtte körülbelül 40 esztendővel voltanak ház telkek.

2, Ezen darab földeket az falu egymás között felosztván káposztás és veteményes kerteknek tartják.

 

Elszökött jobbágyok

1, Ferge István most Debreceninek hívatja magát. 29 esztendeje, hogy elment. Az urak jószágában Alacskán lakik, egy fia is vagyon.

2, Varga Sámuel 20 esztendeje, hogy elment. Keresztesen lakik, szabó.

3, Csorba György 16 esztendeje, hogy elment Bikken lakik.”154

Ugyanekkor leírja az inventárium, hogy Nolaj falu helyén már csak egy nagy erdő, egy kis darab mező és elvadult gyümölcsösök találhatóak.

 

A vámhely

Onnantól kezdve, hogy híd épült a Sajón, és lerövidítette az utat Abaúj megye felé, a falu jelentősége megnőtt. Azt, hogy a tatárjárást megelőzően is híd, illetve vám állt volna itt nem lehet tudni.

Ez a két egymáshoz kapcsolódó intézmény és az itt befolyó pénzjövedelem megerősített helyet követelt meg. Ezt pedig legalább néhány fegyveresnek kellett védenie. A községnek egyetlen olyan helye van, ahol a Sajó közelsége, az alacsony folyópartok, az erődítésre, védelemre alkalmas terület mind együtt vannak. Ez a hely pedig nem máshol, hanem a mai nevelőotthon területén van. Itt van a mai községnek is a legmagasabb pontja, ahonnan a messze környéket szemmel lehetett tartani a Hernádtól a Bükkig, az Ónodi vártól a Szikszói partig. A területet egykor három oldalról meredek part, illetve a Sajó vette körül, egyedül a negyedik, falu felé eső oldalát kellett jobban megerősíteni.

A Sajó, mint ez a B.-A.-Z. M. Lt. BmT. 146, 1774-ben készült térképén jól látszik közvetlenül ez alatt a félkör alakú kiemelkedés alatt folyt. A hídhoz a mai református templommal szembeni úton kellett lemenni, közvetlenül a megerősített vámhely mellett. 1965-ben a Miskolci Útépítő Vállalat ennek az útnak a végében kavicsbányát szándékozott nyitni, és próbaterme-lést végzett. A munkát végző markoló több vastag tölgyfacölöpöt emelt ki. A kiemelt cölöpökről az ott dolgozók és az akkori révész, Juhász Sándor azt állapították meg, hogy hídpillérek voltak. Igaz a pillérek korát nem határozta meg senki, de azt tudjuk korabeli térképek alapján, hogy 1774 után ezen a helyen nem állt híd. Ami azt jelenti, hogy az előkerült cölöpök régebbiek voltak.

A középkori európai hidak mintájául a római hidak szolgáltak. A zsolcai cölöphíd elkészítése is komoly szaktudást és jelentős összeget igényelt, ezért a rajta áthaladóktól hídvámot szedtek. Ebből fedezték a karbantartás költségeit is. Magyarországon nem építettek ekkoriban nagyobb állandó hidakat, a cölöphidak is csak kisebb folyókon vezettek át. Ennek nagyságát a meder szélessége és mélysége, valamint a part magassága határozta meg. A Sajó a legmélyebb helyeken sem haladja meg a 2 méteres mélységet, szélessége pedig az 50-70 métert. Az itteni híd hossza tehát kb. ennyi lehetett és egy szekérnyi, azaz 3-4 méter széles. A hidak hadászati szempontból is komoly jelentőségűek voltak, mivel megkönnyítették a csapatmozdulatokat. Biztosra vehető, hogy fennállása óta számtalanszor vonultak hadak ezen a legrövidebb úton Abaúj megye és a lengyel határ felé.

A vám bevételeinek egyharmada a megyésispánt, kétharmad része a királyt illette, ezt a kétharmad részt adományozhatta el, ha kedve tartotta. 1329-ben a király megerősíti Marchard fia János fia Simont és Lászlót az alsózsolcai vám birtokában, úgy mint azt Ernye fia István birtokolta. Településünk már 1281-ben Ernye fia István birtoka, tehát innen a feltételezésem, hogy a hídvám közvetlenül a tatárjárás utántól eredeztethető. (Ha nem koráb-bi!) Ekkor „villa Olsolcha, Ol Solcha” néven szerepelt községünk, tehát nem tévesztendő össze Felsőzsolcával. Tehát a vámszabályzat, amely a legkorábbi a megyében, Alsózsoilcára vonatkozik!

Áru: Fizetendő vám:
-1 vég  
-1 vég Ypres-i155 posztó 8 denár
-1,5 vég posztó 4 denár
-1 vég szürke posztó és vég vászon 2 denár
-1 fedett szekér 1 fertó156
-1 mázsaszekér 1 fertó
-1 halat vagy sót szállító nyitott szekér 8 denár
-1 üres szekér 2 denár
-1 kétkerekű kocsi 2 denár
-1 ló és ökör és 1 tehén vagy nagy eladó állat 1 denár
- kisebb eladó állatokból kettő 1 denár
-1 viza 2 denár
- tokhal 1 denár
-1 hordó méz 3 garas
-1 hordó bor 8 denár
-1 kocsi réz 3 garas
-1 kocsi ólom 3 garas
-1 kocsi ón 3 garas

A vámhelyről megemlékeznek 1392-ben is, amikor a királyné birtoka volt a település,157 illetve amikor 1396-ban a Báriusok birtokába került.158 Ezenkívül ahányszor csak megerősíti a király a helyi birtokosokat a település birtokában, mindig megerősítésre került az itteni vámhely is. Habár ez a XV. század után elveszítette jelentőségét.

Az udvarház

A Bárius família jó módjára utal az, hogy Jánosnak Ábrányban nemesi udvarházát említik már 1443-ban.159 Jó két évtized múlva 1457-ben arról hallunk Lászlónak Bánfalván volt udvarháza.

A Báriusok, gazdag kisnemesi családból származtak. Nem egy közülük részt vállalt a megyei közéletben és egészen az alispánságig vitte, ezen kívül országgyűlési követ vagy várkapitány lett. Telt tehát a jelentősebb birtokköz-pontokban egy-egy udvarház építésére. A család kiterjedt mivolta ezt szintén megkívánta, mivel egyik fő központjuk Bánfalva, a másik Alsózsolca, emellett Sáta és Ábrány voltak. Ezekben a falvakban már legkésőbb a XV. században álltak az udvarházak, mint a család egy-egy ágának fészkei. A birtok-testek hiába voltak egymástól jókora távolságra, ezeket a testvérek, unoka-testvére, nagybácsik közösen bírták.

Magáról az alsózsolcai udvarházról csak 1560-ban esik először említés, amikor az egri káptalan küldötte keresi fel itt Bárius Andrást és Istvánt.160 Az itteni nemesi kúria azonban véleményem szerint nem a XVI. század első felében, ha nem korábban épült! A Bárius család ugyanis 1396-ban a faluval együtt a vámot is megkapta. Ezzel pedig a megerősített vámhelyet, amit maga is használt az elkövetkező évtizedekben. Ez az épület fokozatosan nem csak a vám bevételeinek őrzésére és helyéből adódóan a vámolás lebonyolítására szolgált, hanem itt alakult ki a família alsózsolcai központja is. Sajnos erre semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs, ugyanis azon a helyen, ahol a XV-XVI. századi kastély állt, ma is egy későbbi, egy XVIII. század első felében épült épület van. Ennek azonban udvara és majdnem egész területe aszfaltozott. Az 1970-es években, amikor a nevelőotthon új szárnya épült, nem figyeltek oda kellőképpen az itt előkerülő leletekre.

Ez a központi rész folyamatosan létezett az Árpád-kor óta egészen napjainkig. Sőt azt a feltételezést is meg merném kockáztatni, hogy korábban a felsőzsolcai várdombhoz hasonló megerősített hely volt.

Nemhiába bocsátott ki itt Zsigmond király felesége Borbála királyné ok-levelet: 1413 október 4-én „in villa Solcha” írt Borsod megye ispánjához és szolgabírájához, Kazai Kakas Gyula ügyében.161

A XVI. században Abaúj, Borsod, Torna, Zemplén megyék kastélyait és udvarházait a Buda elestét követő 150 évben gyakran feldúlták törökök, hajdúk, németek, kurucok. A szinte szakadatlan csatározások nagy tömegeket mozgattak meg. Az átvonuló katonaság, a menekülő, vagy otthont változtató lakosság által okozott nyugtalanság az egész országban éreztette hatását. A nemesek számára ekkor életkérdés lett, hogy lakóhelyük tartós, ostromálló anyagból készüljön, kőfallal, árokkal, palánkkal megerősített legyen. Kapuja felvonóhidas, lőrésekkel, szuroköntővel ellátott oromzattal. A sarkain és a védőfalain bástyákkal ellátva.

A török megerősített helyet csak szabályosan vezetett háború alkalmával támadott meg. Hajdúk, felkelők, idegen zsoldosok portyái ellen is csak a megerősített kastélyok, a különféle erősségek, palánkok védtek. A hódolatlan országrészeken csaknem minden nemesi család, ahol erre anyagi lehetőség volt, arra törekedett, hogy maga és a környék számára védelmet nyújtó lakó-helyet teremtsen. Alsózsolca lakossága így vészelhette át helyben a XVI-XVII. század hadjárással terhes éveit.

A Bárius kastély falai adtak menedéket a helybeli jobbágyoknak, akik újra és újra felépíthették házaikat egy-egy faluégető portya után. Ugyanakkor nem voltak rákényszerítve, hogy életüket mentve a nagyobb Miskolcra költözzenek, esetleg a ládi kolostor falai közé meneküljenek.

A XVI. században még sokszor egyszerű, néhány helységes, fatornácos kúriát másfél öles falakkal vették körbe. Az udvarházak zöme még a XVII. században is fából épült, de nem ritka a patics vagy vályogfal sem. A kőépítkezésekhez ugyanis még ekkor is királyi engedély kellett.

Lehetséges, hogy az egyszerű lakóhely a török veszedelem idején erődített kőházzá vált, máshol a faházakat palánkkal vették körül, melybe őrtornyokat, védőbástyákat helyeztek. Később a XVI-XVII. század fordulójától kezdve magát az udvarházat tervezik úgy, hogy a rendszerint sarokra helyezett hengeres bástyatorony lakóhelység és védőmű is legyen egyben.

A legkorábbi térkép, amelynek itt látható részlete az első Zsolcai Vay kastélyt ábrázolja 1776-ban.
Itt állt valaha a vámhely, majd később itt állt a Bárius udvarház is.
Jól láthatóak a rajzon a kis saroktornyok a kerítés-fal szegletein, illetve a kapu.
Az udvaron lévő kastélyépület ma is ugyanitt található. Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

Ma olyan nagyobb méretű, rendszerint emeletes, díszesebb külsejű épületet nevezünk kastélynak, ami az egyszerű kúriánál nagyobb, de a várkastélynál kisebb és erődítése nincs.

A XVI. században – mint Zsolca esetében is – kastélyként a kisebb erősségeket emlegették, amelyek többnyire csak kerített falból és azon belül a katonák, valamint tisztek, esetleg a várnagy és családja lakására szolgáló épületekből álltak. Ezeknek a „kastelok”-nak falai, palánkjai, erődítései szinte kivétel nélkül reneszánsz alaprajzú szimmetrikus építmények.

Az udvarház alaptípusa ekkoriban: tagolatlan tégla alakú épület, amely emeletes, de egyszerű, fakorlátos tornáccal, kis ablaknyílásokkal ellátott. Udvarán gazdasági épületekkel: istállóval, majorházakkal, ólakkal, színekkel, magtárakkal, gyümölcsfákkal. Az épületegyüttest két láb vastag másfél öl magas fal vagy palánk veszi körül. A kapuban nagyobb méretű kapubástya, valamint vigyázó erkéllyel ellátott sarokbástyák. A birtokos a ház emeletét lakta, a földszint épületei is tárolásra szolgáltak.

A fent leírt magyarországi késő reneszánsz építészetnek mai határainkon belül igen kevés emléke van. Természetesen az alsózsolcai erődítmény a leírtaknak egy szerényebb változata lehetett.

1587-ben és 1588-ban említik még meg létezését. Előbb Báthori István országbíró parancsolja, hogy özv. Bárius Andrásné Pászthoy Orsolya által elfoglalt nemesi kúriába és a többi javakba özv. Bárius Jánosné Vitéz Anna, Bárius Margit anyja visszahelyeztessék. Egy év múlva azonban Bárius Andrásné felmentetik e vád alól.162

A XVII. században 1660-ban emlegetik az alsózsolcai kastélyt.163 Az épület bizonyára a templommal együtt pusztult el 1676-ban. A ma is álló kastély, ami a nevelőotthon területén áll, és legrégibb a faluban lévő kastélyok illetve épületek közül, az 1774-ben készült térképen már rajta van.164 A térképen jól kivehető az épületet körülvevő kőfal, a megerősített kapu és a legkönnyebben támadható irányban két kis sarokbástya alaprajza. Az épületet levéltári dokumentumok alapján az 1720-as években építették. Ezt a kastélyt tekintette meg 1998 tavaszán Feld István régész, és hasonló megállapítást tett. Szerinte jellegzetes magyarországi barokk alaptípus, amelyen semmiféle átépítésre utaló nyom nem látszik. Véleménye szerint is a ma álló XVIII. századi kastélyról alaposabb építészeti vizsgálat nélkül nem deríthető ki vajon az 1560-ban is álló épület maradványainak felhasználásával, vagy teljesen újonnan épült. A jelek egyenlőre arra utalnak, hogy az előző épület teljes lebontásával, vagy a régi mellé épült a ma is fennálló épület.

 

Az alsózsolcai és a nolaji malmok

A községbeli malomról viszonylag későn hallunk. A középkor dere-kán, Nagy Lajos idejében a felsőzsolcai malmot emlegetik, de ez nem tévesztendő össze a falunkbélivel.

Földrajzi neveinket tekintve, idősebb emberek ma is ismerik a Ma-lomszög nevű területet, amely a Vay telep területén illetve az attól nyugatra helyezkedik el, a Sajó folyóig. Szögnek azért nevezik, mert a Sajó egy hirtelen és nagy kanyarulatában van. Amikor a középkorban alsózsolcai malmot emlegetnek, erre a területre vonatkoznak az adatok. Kelemen Lajos Alsózsolca kutató szerint 1981 előtt, Juhász József erdőőr többször megfigyelte az akkori községi könyvtárral szemben, hogy a folyó medrében cölöpök vannak. Öregebb emberektől úgy hallotta, hogy ott malom volt.

A másik malomhely nem a történeti Alsózsolca határába esik. Ez Alsózsolca déli határához közel, de már az egykori Nolaj területén állt.

Egyik malom építésének idejéről sincsenek információink, de az utóbbiról sokkal többet tudunk, mivel ez tovább fennállt, mint az előző.

A zsolcai malom legkorábbi közvetett említése 1466-ban történt, amikor Benedek „Zolcza”-i molnármester, mint döntőbíró vesz részt egy malommal kapcsolatos megyei perben.165 1478-79-ben Myskolcz-i Kowach István veszi zálogba Bárius László zsolcai malmának felét 14 aranyért.166 Majd ennek a zálogosításnak a megerősítése történik 1482-ben.167 Ezen oklevelek után legközelebb csak 1615-ben van szó malomról, amikor Habárdy László Bélháromkúti apát eltiltja Bárius Demetert attól, hogy Felső- és Alsózsolca között malmot építsen, mert ez veszélyeztetné Jenke pusztát a víz megemelkedése miatt.168 Ugyanekkor Enyingi Török István is meginti Demetert ezért.169

Ezek a XVII. századi adatok azt sejtetik, hogy ezt megelőzően a malom elpusztult és újjá kellett építeni. Bár ez nem mehetett könnyen, mivel 1634-ben Demeter özvegyét Barna Kata asszonyt még mindig tiltja a tapolcai apát az alsózsolcai malom felépítésétől, mert az Jenkét veszélyezteti.170 Illetve tiltják a diósgyőri urak, a miskolci nemesek valamint Szirmay Mihály, György és Péter, mert annak felépítése Szirmát veszélyezteti.171 1636-ban Cseh János tapolcai apát még mindig megyei tisztviselőket kér az alsózsolcai malomgát „káros helyen történt építésének meglátására”.172 Ezzel a ma is Malomszögnek nevezett helyen épült zsolcai malomnak a története le is zárul, nincs több információ róla és nem épült fel később sem újra. 1716-ban, amikor inventárium készült Zsolcáról, már csak ennyit írnak róla: „ Itt régen malom volt, mellyrül mostani emberek nem emlékeznek, mindazáltal ha tsinálnának az urak, vidéke nem volna”173 Tehát nem lenne aki benne őröltetne.

A nolaji malomnak írásos emlékei csak 1570-ben bukkannak fel először. Ekkor ennek tulajdonosa Panka Péter, akit ugyan csak 1575-ben iktatnak Nolaj falu birtokába.174 Mivel azonban Panka Péter a környéken más birtokot nem bírt, csak az ő malmáról beszélhet a hatvani szandzsák török adóösszeírója, amikor az ónodi náhije adózó falvairól ír:

„ Panka Pétör malma a nevezett Ónod várának a közelében a Sajó folyón. Mivel az említett malom tulajdonosa királysági, eladása a kincstár számára hasznos és szükséges lett, így az igénylők között árverésre bocsájtatott. A nyilvános árverés lezártakor Ahmed vojvoda 200 akcse értékű ajánlata javára döntöttek. Mivel többet vállaló nem akadt, az említett összegnek a kincstárba való hiánytalan befizetésével az említett malmot az új szultáni defterben ráírták. Három kerekű, adó 150 akcse.”175

Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egy adózó jobbágy évi 50 akcse adót fizetett a töröknek, ez az árverési összeg nem túl sok. Bár mint tudvalevő, a törököknél nagyon könnyen visszavették a határozatlan időre bérbe adott birtokokat. Illetve azt is figyelembe kell venni, hogy bármennyire szerették volna ezt a törökök saját magukénak tekinteni, ez a terület nem tartozott a hódoltsághoz sohasem.

A malom nagyságáról is képet kapunk ekkor, mivel három kerékkel a közepes méretű és kapacitásúak közé tartozott. Jó állapotban is lehetett, mert a szintén ugyanekkor elárverezett háromkerekű Hernádon és Hejőn lévő pálosok malmáért csak 100-100 akcsét fizet a török vásárló.

A Nolajon álló malom és környékének részlete egy 1783-ban készült térképen.
Az eredeti a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

Ennek a nolaji malomnak a helye későbbi XVIII. század végi, XIX. század eleji térképekkel azonosítható. Maga a malomépület, a molnár háza, a melléképületei a Sajó túlpartján helyezkedtek el. Ott, ahol a Nolaj ér, a Bársonyos egy ága a folyóba szakadt. Ez a kis patak képezte egyébként a határt itt Zsolca és Nolaj között.

Az itteni környezetről ismerhetünk meg néhány részletet az alábbi tanú-kihallgatás elolvasása után. 1593-ban egy marhatolvajt fogtak el éppen a fent említett határ közelében valószínűleg a Báriusok katonái. A kiküldött szolga-bíró előtt a tanúk így vallottak:

„- Anna asszony, Thott Gálné. Nolay Panka Péterné jobbágya hite után azt mondja, hogy: Látom, hogy Orosz Péter a teheneket a Kenderes kertek alól elhajtja. Nézik a darabontok, és az egyik hozzá is lőtt, de nem találta el. Most pedig szablyát rántott, és ahol a hajót kikötik, a Rozsos kertek alatt, ott fogták meg. Elvitték a Nolaj földön. Megkötötték hátra a kezét Orosz Péternek.

- Orsolya asszony, Kis Pálné. Korhi […] uram jobbágya hite után mondja, hogy: Also Zoczarol megyek haza Korhiba,176 és ahogy az erdőből kiérkezem, látom, hogy a síkon a Nolaj páston kergetnek egy legényt. Látom, hogy a Rozsos kertek alatt eleget küzdenek, és megnyomják (leteperik, legyőzik) a legényt. Ahogy lehágok, egy darabont jön hozzám és kérdi : Kicsoda vagyok? Erre megmondom. Attól hallottam, hogy Orosz Péter az, akit megfogtak. A barmot is láttam, ahogy a darabontokkal egy irányban futott, amikor a legényt kergették.”177

A mellékelt térképvázlaton közöltek mellett kitűnik, hogy a malomgát mellett a XVI. században még nem állt híd, hanem csónakrév vitte át az átkelni vágyókat a folyón.

A XVII. században nincsenek adataink a malomról, ezért itt néhány a korabeli megyére jellemző adalékkal szeretnék szolgálni.

Egy falusi malom átlagos őrlési teljesítménye ekkor napi tíz mázsa gabona. Mivel borsod megye népe túlnyomórészt még a XVIII. század első felében is földművelő, ezért az emberek nagy része télen nem termel, csak fogyaszt. A termőföld jó minőségű, ám megfelelő művelés mellett is csak hat szemet hoz egy szem elvetett gabona. Ebből 1-1 mag az arató és cséplőrész, illetve a vetőmag és az állatok részesedése. A termelőnek tehát 2 mag marad. Így ha rossz az időjárás és a termés gyenge, a paraszt koldussá lesz és éhezik.178

A XVII. század utolsó éveiben a borsodi jobbágyok is kenyér nélkül voltak, korpakenyeren, makkal és fagyökerekkel táplálkoztak. Ugyanakkor itt volt a német megszállás és a porció terhe is.

Nagy jelentősége van a malmoknak a községek életében, mivel a nép illetve a hadseregek ellátásában jelentős szerepet töltöttek be. A táplálkozásban ezekben a századokban magas arányt töltöttek be a gabonafélék. Egy-egy ember évi szükséglete Perjés Géza szerint 3,5 mázsa volt évente. Hadászati szempontból azért nem elhanyagolható a malmok jelentősége, mert stratégiai szempontokat figyelembe véve ezeknek nem a megsemmisítése, hanem el-foglalása, megszerzése volt a fő cél. Szem előtt tartva a hadsereg élelmezését. A malmok épségére, üzemeltetésére, de még inkább jövedelmére a török is nagy súlyt helyezett. Egyes malmokat a helységek elnéptelenedése után is működtetett.

A malomhelyek rendszerint állandóak. Évszázadokon keresztül ugyanott álltak és működtek. Ha maga a malom el is pusztult, helyét mint a birtok értékes tartozékát, továbbra is számon tartották. Megyénkben, az 1549-ben működő vízimalmok nemcsak 1693-ban, hanem kevés kivétellel még 1851-ben is működtek.

A malom karbantartása a vízmeder tisztítása a molnár és az erre a célra, robotra rendelt jobbágyok feladata volt. Rendszerint föld és legelő is tartozott a malomhoz. Ezt a molnár használta és fizette utána a porcióadót, a legelőn pedig a molnáron kívül az őröltetők is kiereszthették állataikat.

Legfontosabb azonban mekkora kapacitású a malom. Bőséges-e a víz? Télen is jár-e? Hány kőre forog? Többköves malmok elsősorban városokban voltak, 1693-ban például a megye 50 malmából 31 az egyköves.

Alsózsolca esetében ezekre a kérdésekre, topográfiai viszonyokra csak akkor válaszolhatunk, ha átlépünk a XVIII. századba. Ekkor ugyanis már sokkal bővebb források állnak rendelkezésre. Itteni malmunk a XVII.-XVIII. század fordulóján tönkremehetett. Mivel 1745-ből jelentős iratanyag maradt fenn Borsod megye levéltárában Vay Ábrahám és a megye közgyűlése közötti levelezésből. Vayt ugyanis utasítják, hogy ne újítsa fel itteni malmát, mivel az veszélyezteti a Hejő menti miskolci utat. A földesúr nemtetszését nyilvánítja erre, mivel ez szerinte nemesi előjogainak megsértése, egyébként is ezt a malmot ősei már másfél száz éve építették, és eddig senkinek semmi gondja nem volt vele.179

Vay Ábrahám bizonyára be is tarthatta ígéretét és rendbe tetette malmát, mert 1763-65-ből már fennmaradtak a malom vámcédulái. Ezek szerint főként rozsot, árpát, kukoricát és kisebb mennyiségben búzát őröltek itt, valamint kendertörésre is használták.180 A malom felújítása a község lakosainak nem mindenben nyerte el a tetszését. 1770-ben az urbáriumot előkészítő felmérés vizsgálatából kiderül, hogy „…a malomnak felállításátul fogvást egy vesszőszálat is nem vagyunk szabadok…” szedni. Haszonfának valót sem szedhettek az erdőn, csak hulladék tüskés bokrot, reves tőkét gyűjthettek tüzelőnek.181 A malomtulajdonos még a vesszőt is a malomgát erősítésére tartogatta. Ugyanakkor a malomgáttal oly jól sikerült a Sajó vizét felduzzasztani, hogy a sajópetriek nem egy panaszlevelet írtak ezzel kapcsolatban a vármegyének. 1772-ben így panaszkodnak:

„…Alsó Zsolczai malomnak minémű kártételét…tapasztaljuk mind őszi, tavaszi veteményeinkben nagy kárainkat egyedül csak az Alsó Zsolczai malom okozza, úgyannyira, hogy még az legelő marháink is határjainkban nem járhatnak az nagy árvizek kiáradása miatt, úgy annyira mind gátját mind zsilipjét fölemelték Zsolczai uraimék az malomnak…”182

 

Községünk régi egyháza

Településünk egykori középkori temploma mindmáig ismeretlen helyen állt, múltját a feledés homálya takarta.

Alsózsolca sok környező településsel ellentétben az idők folyamán helyben maradt, nem költözött el újabb szálláshelyet keresve magának határában. Pusztán is csak rövid ideig állt, akkor is csak az adóösszeírók szemében lehetett puszta, mint adózásra alkalmatlan terület.

Egy mai település egykori magjának meghatározásánál elsődleges szempont az egyház helyének megállapítása, mert a valamikori jobbágytelkek centrumában kapott helyet az utcás-soros települések idején.

A legutóbbi időkig nem voltak megfelelő információink Alsózsolca Árpád-kori templomának helyét illetően. Legfeljebb feltételezések voltak arról, hogy valahol a mai református templom közelében állhatott. Míg 1999. évben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárnak a XVIII. századi templomépítésekkel kapcsolatos iratai között döbbenetes pontossággal írják le a helyét.

Története a kezdetektől:

1332-ben Szent Miklós tiszteletére szentelt egyházunknak a papja 8 garas, 1334 év második félévében 8 garas, 1335 második félévében 4 garas pápai tizedet fizetett. János plébános vezette ekkor a plébániát.183 Templomunk ekkor bizonnyal egy román stílusú kis kőépület lehetett. A korban szokásos 7x11 méteres nagysággal, torony nélkül. Az Árpád–korban a Borsod megyében álló 92 plébániatemplom közül a 41. helyen állt a tizedfizetés mennyiségét tekintve. Így a közepes nagyságú községek között, az átlagos jövedelemmel rendelkező egyházak sorában foglalt helyet.

Ezután sokáig nem hallunk az épületről. Legfeljebb plébánosairól esik szó néhány alkalommal:

-1470-ben az Alsosolcza-i plébánost utasítja Tamás esztergomi vikárius, hogy idézzen meg vétkes plébánosokat.184

-1503-ban Japrickai Horváth Gergely, néhai Kovács István végrendeleti végrehajtója, az özvegyet, Ilona asszonyt juttatja a neki járó részekbe. Ekkor az egri püspöki közjegyző előtt jelen van többek között az „Also Solcha”-i egyház plébánosa Pál és Kaza András „Alsosolcza” falu bírája.185

- 1548-ban még katolikus vallású a falu, mivel Alsózsolca és Nolaj plébánosa 30 gelima octavát adózik.186 Ezzel azonban lezárul a helyi plébánosok sora és 30 év elteltével az írásban ránk maradt első helyi ref. lelkész nevét olvashatjuk:

- 1578-ban Máté prédikátornak egyik miskolci szőlőhegyen van birtok-része.187

- 1607-ben Rácz Péter.

- 1621-ben Szepsy Albert.

- 1622-ben Zent Margitay János.

- 1625-ben Keresztes Mihály.

- 1627-ben Briznobana-i András.

- 1638-ban Szikszo Ujfalusi Péter.

- 1647-ben Banyai János.188

- 1621-1638 között Jakab nevű prédikátora is volt a falunak.189

Ezeken a szórványos adatokon kívül, amelyek az egyház helyi vezetőinek nevét tartalmazzák magáról az épületről semmit sem tudunk meg. Legfeljebb arra következtethetünk, hogy ha volt helyi plébános és prédikátor, templomnak is kellett lennie ezekben a századokban.

Itt, mivel szó esett a prédikátorokról, kitérnék a református egyház 1640-ben történt egyházlátogatásának leírására. Ekkor a prédikátor Szikszó Újfalusi Péter, a helyes adatfelvételt tanúsítók pedig: Rosa György, Orbán Márton, Nagy István, Kovats Péter, Fighe Jakab, Gal György, Halász János, Toth Mihály, Rosa István és Halász Péter. A zsolcai anyaegyház leányegyházai ekkor Nolaj és Lád. Ezek szerint Nolaj ekkor még létező település volt és a leírás szerint hasonló járandóságai voltak innen a lelkésznek, mint Sajóládról. Alsózsolca népe a következőket biztosította prédikátora számára:

„Hat egész hold szántóföld mindegyik nyomásra, (Ezek szerint tizennyolc hold föld járt neki.) melyet a megye tartozik megszántani, bevetni a Prédikátor búzájával, és beboronálni. Minden ágytól negyven pénz. (Azaz negyven dénár.) Minden külön kenyeres, vagy jobbágy, vagy zsellér, egy-egy Miskolci szapu búzával tartozik.

Esketéstől 12 dénár.

Kereszteléstől tyúk, kenyér, komapénz.

Temetéstől, ha énekel 12 dénár. Ha prédikál 1 forint.

A zsellérek tartoznak egy-egy napi mível. Minden marhás ember egy-egy szekér fával tartozik. Vagyon egy erdő a Papsághoz, Pap erdeje. Darab rétet jóakaratjokból egy kaszálásra szoktak adni a Prédikátornak. Albert Prédikátornak, Jakab Prédikátornak is megadták. Özvegyasszony, ki guzsalyával keresi, 3 sing vásznat ad. Decimából octava.190

Itt térnék ki az egyház által ekkortól használt 53 kg súlyú harangra, amelynek egykori feljegyzés szerint ez volt a felirata: „Öntette Vierd György Eperjesen 1649 Bánf. And. és Fer.” Azt, hogy miért öntette Bánfalvai Bárius András és Ferenc ezt a harangot, nem tudjuk. Talán az ezt megelőző megsérülhetett egy tűzvész következtében, vagy egyszerűen csak kegyes adomány volt részükről a másik harang mellé? Ez már soha nem fog kiderülni.

Megemlíteném azt a két serleget is, amelyet az egyházközség használt egészen addig, amíg a Sárospataki Református Gyűjteménybe nem került. Mindkettő jelentős művészeti értékkel bír. Az egyik különlegessége többek között az is, hogy a XV. században készítették, ami ritkaságszámba megy a vidéki egyházak esetében. Ezt a kelyhet eredetileg még a katolikus egyház használta és bizonyára a Bárius család jóvoltából került Zsolcára. A másik serleg a XVII. században készült. Különlegessége formájában rejlik, ugyanis olyan mintha a kehely talpára egy magas poharat helyeztek volna. Ezt is szintén a Bárius család készíttette.

A XVII. század második felének zavaros évei tettek arról, hogy templomunk végleg rommá legyen. 1692 nyarán jegyzik fel „Under Socza” helységben: Van egy romos templom, amely körülbelül 17 éve romosan áll, itt egy kálvinista vallású prédikátor lakik.191 Ez tehát azt jelenti, hogy 1675-76-ig használható állapotban volt az egyház. A faluval együtt bizonyára Carlo Strassoldo kassai főkapitány égette fel, aki 1675-ben többször vonul erre a bujdosók ellen, és Debrecent is elfoglalta. A számunkra fontosabb és ennél közelebbi esemény az, hogy Wesselényi Pál a bujdosó hadakkal Ónodnál 1676 tavaszán megveri Strassoldo generális seregét. Ezért véleményem sze-rint inkább ez utóbbi dátumhoz köthető egyházunk végromlása.

Az ezután következő száz év fölöttébb viszontagságos hányatott sorsú templomunk szempontjából.

A kelyhek a Sárospataki Református Gyűjteményben vannak letétben.

A Vay család mutatott ugyan hajlandóságot az épület reparálására, de az Egri püspökség többször is akadályokat gördített a munka megkezdése elé. Ugyanis a Vayak reformátusok voltak, így újra református istentiszteletek tartására használták volna. A XVIII. században azonban a katolikus egyház, ahol csak lehetett, megpróbálta visszaszerezni az egykor reformátussá lett, ekkor, pedig a zavaros évek miatt romosan álló templomokat. A reformátusoknak bizonyítani kellett azt, hogy az egyház már a Thököly idők előtt is az övék volt. Ezen kívül, ha az épület stílusa régi, tehát román vagy gót volt, formája katolikus jegyeket viselt, például sekrestyével rendelkezett, akkor a katolikus egyház könyörtelenül visszavette.

Bár a megye eleinte nem gördített akadályokat az öreg templom reformata kézbeni működése ellen. Leírásukból megtudjuk, emlékeztek még pusztulásának okára is:

„Az alsózsolcai templom, amelyet még a törvény megalkotása előtt, őfelsége katonasága, mely a szomszédságban tábort vert, pusztított el. Egészen eddig a helvét hitvallásúak használták, míg a katonaság a szomszédban táborozván általuk elpusztíttatott. A pusztulástól fogva is az ő vallásgyakorlatuk folyt a településen, minden megszakítás nélkül, ezért minden más módot mellőzve az ő számukra állíttassék helyre.”192

Amikor azonban 1729-1730 között Vay Ábrahám helvét templomot szeretett volna emelni a régi templom nem régen leomlott romjaiból, a helytartó-tanács azt az utasítást adta, semmit nem változtathat a romokon, mindent hagyjon meg az eredeti állapotában. Sőt utasította a vármegyét, hallgassa ki Vayt, hogy mit akar a meglévő romokkal és az omladék összehordott építő-anyagával tenni!193

Vay azonban nem adta fel egykönnyen tervét, még 1736-ban is a romos templom átépítését tervezgette.194 Többek között azért is mivel a Bárius ősök csontjai is a templom belső részébe temetve porladnak. Majd elhalt gyermekeit is ide temette. Sajátkezű feljegyzése szerint: „ ...Ferenc fiamat, ... Kit is Isten e világbul kiszólítván, die 6-a január 1739. Also Solczán puszta Templomban Josef fiam mellé temettem el.” József fiuk 1734-ben halt meg. Felesége, aki 1743-ban halt meg szintén ide került.195

Az első kanonika vizitáció szintén, mint romot említi meg: „a falu közepén állnak még az egykori katolikus templom fundamentumai.” Ez a vizitáció 1747-ben történt.

Az első katonai felmérés szintén megemlékezik róla, mint romról. Ez pedig általában nem volt szokás a felmérést készítő katonatisztek között. Épületekről csak akkor emlékeztek meg, ha katonai szempontból fontosak, védhető kőépületek voltak. Alsózsolca esetében mégis így írtak: „Az egykor kőből épült templom azonban teljesen széthullt.”196 Ez a felmérés községünk esetében 1784-ben készült.

Miután a templom 1736-os megjavítása kudarccal járt, a mai nevelőotthon területén, az ősi Vay kastély udvarán építtetett Ábrahám egy fatemplomot. Ez egészen 1779-ig szolgálta a falu lakóit és a földesurakat templom gyanánt. Ekkorra azonban állapota annyira megromlott, hogy teteje eseten-ként az istentiszteletek alatt is beázott. Ilyen állapotban találta 1779. január 13-án a kiszálló vizitor is.197

Az egykori kőtemplom romossá válása (1676) és 1716 között a faluban nem volt fennálló udvarház, kastély vagy gazdasági épületek. Bizonyítja ezt Vay László levele 1730-ban arról, hogy amikor ő Ábrahám fiának Zsolcza falut átadta, itt semmiféle épület nem volt, de ezután Ábrahám itt emeltetett épületeket.198 E két utóbbi 1730-as adat alapján tényként kezelhető az, hogy a református fatemplom az 1730-as években épült.

A Vay család következő próbálkozása komoly templomépület építésére a türelmi rendelet kiadása után következett. Ez a próbálkozás eredménnyel is járt, láthatjuk ezt a ma is fennálló református templom épületében. A hozzá-vezető út azonban kevésbé sem volt rögös, mint az előző építkezési kísérletek. Ennek köszönhető, hogy fennmaradtak olyan iratok, amelyekből sok, eddig ismeretlen adat bukkant elő.

A Vayakat a következő Felsőzsolcán megtörtént eset buzdította arra, hogy újabb templomépítéssel próbálkozzanak: Itt ugyanis 1782-ben a romos középkori templom faragott és faragatlan köveit a Dőryek ölekbe összehordatták, majd a kövek egy részéből kocsmát és kutakat építtettek, egy részüket pedig Miskolcon adták el.199 (Mellékesen jegyzem meg, hogy annak ellenére, hogy ennek a templomnak még az alapjaiból is ástak ki ekkor, 1999.- 2001. években a Magyar Nemzeti Múzeum régésze Simonyi Erika a templom egy részét a körötte lévő temetővel együtt megtalálta és feltárta.)

Erre a Vayak úgy gondolták, amíg a református templom építéséhez az engedélyeket megszerzik, elkezdik lebontani a régi templomot, aminek köveit az új templomépület falazásához szándékoztak felhasználni. Amit gondoltak meg is tették, és elkezdték áthordatni szekerekkel a kőanyagot a mai református templom helyére. Természetesen, amikor ez az egri püspök tudomására jutott, nemtetszését nyilvánította és utasította a miskolci esperest, indítson vizsgálatot az alsózsolcai templom eredetére nézve. Kállay György miskolci alesperes erről a következő megállapítást tette:

„A templom, amelynek romjait a református vallású alsózsolcaiak széthányták, s részben már az új imaházuk építésére összehordtak, régisége azt igazolja, hogy ez a templom a katolikusoké volt. Az is fényesen mutatja ezt, hogy a templom a reformáció idejénél jóval korábbra megy vissza. Ezt az alsózsolcai birtokos urak meghatalmazottja, Pap Szoboszlay maga is vonakodva elismerte.”200

A Vayak ezzel szemben megpróbálták igazolni a templom református mivoltát, illetve azt, hogy az már régen az ő családjuk illetve felmenőik tulajdonában volt. Ezzel pedig nagyon értékes adatok birtokába juttattak minket.

„Családunknak az imaházban hosszú ideje meglévő sírboltja bőven igazolja a mi békés és háborítatlan használatunkat… A Vay család ága – amikor a Barius család utolsó, szintén a helvét hiten lévő ágának kihaltával a dicső Lipót király alatt Alsózsolca falut mint birtokot elnyerte – helvét hitvallású volt, a templomba való temetkezésének gyakorlatát reformátusként folytatta egészen a legutóbbi időkig, s így szülőatyánk előző házasságából származó felesége és mindkét házasságából származó gyermekei ebben az imaházban nyugszanak, vagyis a mi temetkezési gyakorlatunk folyamatosan és békésen szakadatlanul folyt.

Amíg a jelenlegi (fa!), összeomlástól fenyegetett imaház állt, a régit elődeink nem újították fel. Ugyanis, ha el is hallgatják: a falu szélén kevésbé alkalmas helyen feküdt az imaház, s romjai emberemlékezet óta fedél nélkül inogva, nem nyertek felújítást…

Őseink lakóhelyükhöz közelebb emeltek imaházat, hogy kevesebb költségük legyen, udvarházukban fából építették meg az imaházat, egészen mostanáig egyfolytában használva.”

Nagyon érdekes tehát, hogy a Bárius család után még a Vayak is a régi romos kőtemplom sírboltjába, kriptájába temetkeztek. Majd amikor, mint előbb említettem még 1730 előtt Ábrahám udvarházat építtetett a jelenlegi nevelőotthon udvarán, ahol a régi Vay kastély áll, 1730 után ide fatemplomot is építtetett.201

Ezzel községünk központja, centruma eltolódott déli irányba, a mai ne-velőotthon és református templom környékére. 1747-ben a kanonika vizitációt végző személy szemében a romos kőtemplom a falu közepén áll, ugyanakkor majd negyven év múlva Vay Dániel 1786-ban már kevésbé alkalmas helynek ítéli ezt meg és a falu széleként emlegeti. Az eltelt évek nagyban átformálhatták a falu képét. A békében, legalábbis helyi háborúk nélkül eltelt évtizedek megnövelték a lakosok számát, szaporodtak az újonnan kiosztott telkek. Az első katonai felmérés térképét megnézve szembetűnik, hogy jobbágyházak már a kastélyon túl, is vannak Nolaj illetve Sajólád irányában. A kastély egyre inkább központi részen helyezkedik el, bár még mindig kivehető a Tó sor és a Tanács út közötti rész sűrűbben települtsége.

Az alesperest nem nyugtatta meg a Vayak érvelése és személyesen jött el megtekinteni a helyszínt:

„…a falu nyugati, Felsőzsolca felőli részén lévő jobbágyházak között körülnézve megtudtuk, és a templom lerombolt alapjaiból és a széthányt kövek halmaiból és magából az anyagból is kitűnt, hogy a csekély nagyságú templom közönséges és nem faragott kövekből állt, de a jogtalanság és az időjárás viszontagságai miatt nagyobbrészt szinte az alapjáig tönkrement, s a falu nyugati végén lakó lakosainak és az arra járóknak a templom máig álló, a az összedőlés szélére jutott fala láthatóan fenyegető veszélyt jelentett, s ezt a falat – egyrészt az esetleges veszély megelőzésére, másrészt azért, hogy kövei ne inogjanak (mert annak előtte inogtak), s ne vesszenek lassanként el, s arra való szándékkal, hogy a köveket újonnan építendő imaházukra fordítsák – maguk a lakosok rontották le, a fal kövei az alapból kiásott kövekkel együtt, ideértve azokat is, amelyeket az imaháznak kijelölt helyre szállítottak, körülbelül 14-15 bécsi quadrátölet tettek ki. …”202 Ez kb. megfelel 100 m3 kőnek!

Ez az a szabatos leírás 1786-ból, amit ha összevetünk a szintén ekkor készült katonai térképpel, megadja az egykori templom helyét. Sőt ez a tér-képen be is van rajzolva, csak eddig nem sejtettük, hogy a térképre rajzolt nagyobb épület a romos templomnak felel meg.

Végkövetkeztetésként Kállay alesperes ezt írja:

„… megerősítem, hogy az alsózsolcai templomunk maradványai között a Vay családból is vannak ide temetve, jóllehet annál erősebben tagadnom kell, hogy ez a szokás törvényes és háborítatlan volt, mivel az egri püspök Vay Ábrahám első házasságából származó feleségének a templomban történt eltemetését rosszallotta és a jövőben megtiltotta, és ezért van, hogy Vay Ábrahám nem formálhat jogot a továbbiakban a zsolcai templomban – ahol a családjának a temetkezési hely volt – való temetkezésre, de az alsózsolcai közös temetőben temetkezhet…”203

A templomról írt fejezet végére tettem Vay Ábrahámnak 1736-ban papírra vetett tervét a romos templom átalakításáról. Azért ide mert miután helye, már tisztázott számunkra, most egykori formájára is következtethetünk:

„Azon templomnak kerekded végét nem az utca felől, mely felől noha négy szegre, de az előtt volt az keskenyebb vége, hanem az Sajó felől akarom hagyatni, és az frontiscipiumát (homlokzatát) az utca felé kívánom, hogy légyen s ugyan az frontiscipiumán egy tornyocskát emelni.”

Leírásából kiderül számunkra, hogy az egykori templom bejárata a Sajó felől volt és szentélye esett a mai Kossuth út irányába. Így is kellett, hogy álljon, mivel a középkori egyházak építésénél elsődleges kitétel volt, hogy a szentély az épület keleti felén legyen. Magyarán, akkoriban minden templomot nyugat-kelet irányúra építettek, bejáratuk nyugatra, míg szentélyük kelet felé helyezkedett el. Ezek ismeretében tovább lehet kombinálni. Miután tudjuk azt, hogy a középkori templomok a települések központi részén álltak, bejáratukkal a falu általában egyetlen, de mindenesetre legfőbb utcájára néztek, következtethetünk az Árpád-kori Alsózsolca elhelyezkedésére. A templom helye és iránya arra enged következtetni, hogy egyutcás településünk keleti házsora az egyházzal egy vonalban a mai Fő út nyugati oldalán, míg nyugati házsora a mai Sajó meder tájékára eshetett. Mégegyszer hangsúlyoznám, hogy ez a templom építésének idejére, tehát a XII-XIII. század környékére igaz. Időközben a Sajó keletebbre húzódott elmosva a nyugati házsort. Így a lakosok keletebbre húzódtak, a kápolna bejárata azonban megtartotta eredeti irányát, ezen majd csak Vay Ábrahám akart változtatni a célszerűség kedvéért. A Sajó keleti irányú romboló tevékenységét XVIII. századi térképek és a vármegyéhez intézett levelek bizonyítják.

El kell még mondani, hogy az egykori temető is itt a régi kőtemplom körül volt, egészen Mária Terézia azon rendeletéig, amely a temetőket a falun kívülre helyeztette át. Azóta is mai helyén van, amit időközben körülfogott a település.

Vay Ábrahám, miután nem temetkezhetett a templomba ősei sírbolt-jába, ekkor egy kriptát emeltetett, amely azóta is temetkezési helye a Vay és örökös családoknak. Építésének ideje 1760 körüli, mivel először éppen Vay Ábrahámot temették ide. Felesége szavaival:

„1762. április 18-án temettetett el drága emlékezetű kedves férjem az alsózsolcai temetőben készült új kriptába, melynek helyét maga választotta ki nyugodalma helyének.”204

A temető rajta a kriptával. Térképrészlet 1776-ból.
Eredetije a B.-A.-Z. Megyei Levéltárban.

Melléklet

Alsózsolca portális összeírásai 1544-1635 között: 205

Alsózsolca lakosainak legkorábbról fennmaradt teljes névsora 1548-ból:206

 

Also Szolchya

Eredeti olvasat: Mai olvasat:
1. Franciscus Halaz
2. Oswaldus Halaz
3. Thomas Szeke
4. Martinus Was
5. Stephanus Was
6. Paulus Zeke
7. Stephanus Balogh
8. Jacobus Balogh
9. Andreas Antal
10. Ambrosius Was
11. Anthonius Konday
12. Joannes Poka
13. Petrus Halaz
14. Martinus Szeke
15. Clementinus Chyota
16. Emericus Balogh
17. Mathias Chyota
18. Simon Phige
19. Simon Fferge
20. Simon Rabsagi
21. Thomas Thehan
22. Lucas Thehan
23. Blasius Fige
24. Emericus Rabsagi
25. Matheus Fyge
26. Blasius Farago
27. Urbanus Puha
28. Joannes Syle
29. Anthonius Kowachj
30. Benedictus Kyral
31. Thomas Saytho
32. Michael Szeke
33. Matheus Szeke
34. Emericus Thehan
35. Valentinus Cygh
36. Matheus Cybi
37. Rta. Paulj Swphj
38. Anthonius Poka
39. Lucas Miskolcy
40. Michael Patkos
41. Ladislaus Mathe
42. Simon Swsko
43. Demetrius Zeke
44. Joannes Batho
45. Benedictus Kos
Halász Ferenc
Halász Oszvald
Szőke Tamás
Vas Márton
Vas István
Szőke Pál
Balogh István
Balogh Jakab
Antal András
Vas Ambrus
Konday Antal
Poka János
Halász Péter
Szőke Márton
Csota Kelemen
Balogh Imre
Csota Mátyás
Fige Simon
Ferge Simon
Rabságí Simon
Tehán Tamás
Tehán Lukács
Fige Balázs
Rabsági Imre
Fige Mátyás
Faragó Balázs
Puha Urbán
Síle János
Kovácsi Antal
Király Benedek
Sajtó Tamás
Szőke Mihály
Szőke Mátyás
Tehán Imre
Csig Bálint
Csibi Mátyás
Supi Pál özvegye
Poka Antal
Miskolcy Lukács
Patkós Mihály
Máté László
Suskó Simon
Szőke Demeter
Bató János
Kos Benedek

 

Adójegyzékek 1576-1678 közötti időszakból

Az itt felsorolt alsózsolcai jobbágycsaládfőket a Borsod-Abaúj–Zemplén Megyei Levéltár mikrofilmgyüjteményéről (XXXII-7.) másoltam át ide. A neveket betűhíven írtam le. Ebből adódik, hogy hol latinos, hol magyaros hangzásúak, attól függően, hogy éppen hogyan jegyezték fel. A névsorok előtt a település korabeli írásmóddal leírt neve szerepel.

Also Solcza 1576.

1, Judex207 : Jacobus Halaz
2, Stephanus Halaz
3, Vallentinus Hadaginis
4, Paulus Vas
5, Stephanus Balogh
6, Anthony Andras
7, Stephanus Kis
8, Paulus Poka
9, Stephanus Nagy
10, Georgius Vas
11, Michael Fighe
12, Michael Balogh
13, Jacobus Balogh
14, Vallentinus Chnik
15, Georgius Agó
16, Emericus Lazló
17, Ambrosius Baan
18, Matthay Fighe
19, Ambrosius Tallas
20, Paulus Miskolczi
21, Stephanus Varga
Also Solcza 1578.

1, Judex: Joannes Balogh
2, Judex: Georgius Fige
3, Jacobus Halaz
4, Petrus Kaza
5, Stephanus Halaz
6, Valentinus Puskas
7, Paulus Was
8, Andreas Balogh
9, Stephanus Balogh
10, Andreas Antal
11, Stephanus Kys Poka
12, Petrus Poka
13, Joannis Poka
16, Michael Fige
17, Petrus Kyssebik Poka
18, Petrus Waras
19, Thomas Korpas
20, Valentinus Chyk
21, Emericus Lazlo
22, Ambrosius Tallas
23, Ambrosius Baran
24, Georgius Kapolna
25, Joannes Rapsady
26, Ambrosius Kowacz
27, Petrus Diak
28, Michael Poka
   
Also Solcza 1577.

1, Judex: Valentinus Osik
2, Jacobus Halaz
3, Joannes Felfoldy
4, Stephanus Halaz
5, Paulus Czioka
6, Paulus Was
7, Andreas Ballogh
8, Stephanus Ballogh
9, Ambrosi Andras
10, Stephanus Czioka (major)
11, Paulus Poka
12, Stephanus Czioka (minor)
13, Georgius Was
14, Michael Fighe (major)
15, Petrus Dyak
16, Joannes Balogh
17, Petrus Poka (minor)
18, Petrus Waras
19, Matthaus Kyral
20, Thomas Korpas
21, Georgius Fighe
22, Laurentius Lazlo
23, Ambrosius Tallas
24, Laurentius Sajto
25, Joannes Pusztasy
26, Paulus Miskolczy
27, Joannes Kowatsy
28, Michael Poka
Also Socza 1579.

1, Andras Balog
2, Jacobus Halasz
3, Petri Kasza
4, Valentin Hegedűs
5, Paulus Was
6, Joannes Antal
7, Stephanus Kis Zeoke
8, Petri Poka
9, Stephanus Nag Zeoke
10, Gregir Was
11, Paulus Ban
12, Joannes Balog
13, Petri Kis Poka
14, Petri Weres
15, Mathaus Kiraly
16, Thomas Korpas
17, Ambrus Kowatz
18, Valent Tzik
19, Molitor Fighe
20, Emer Lazlo
21, Grigor Puha
22, Ambrus Tallas
23, Ambrus Ban
24, Michaej Kowatz
25, Grigor Kapolna
26, Joannes Rapsady
27, Petri Deak
28, Paulus Thoot
29, Michael Pani
Ratio Examinu:
30, Jacobus Halasz
31, Petri Kasza
32, Joannes Antal
33, Valent Tzik
34, Gregor Fighe
 

 

Also Zoczia 1580.

1, Judex: Paulus Vas
2, Stephanus Halasz
3, Stephanus Zoke
4, Joannes Antal
5, Petrus Nagy
6, Stephanus Nagy
7, Michaell Fighe
8, Paulus Ban
9, Joannes Balogh
10, Petrus Kis
11, Stephanus Kis
12, Petrus Veres
13, Thomas Korpas
14, Valentinus Czik
15, Ambrosius Kovacz
16, Georgius Fighedy
17, Emericus Lazlo
18, Ambrosius Ban
19, Joannes Rapsa
20, Petrus Lady
21, Georgius Puha
22, Paulus Cziaky
23, Andreas Balogh
24, Jacobus Halasz
25, Clemens Ban
26, Valentinus Saska
27, Valentinus Hojtaly
 
Also Solcza 1583.

1, Judex: Michael Fighe
2, Joannes Balogh
3, Stephanus Nagy
4, Paulus Ban
5, Emericus Laszlo
6, Thomas Zeóke
7, Petrus Kys
8, Thomas Korpas
9, Valentinus Susko
10, Lucas Gallyas
11, Georgius Kowats
12, Petrus Nagy Poka
13, Stephanus Kys
14, Valentinus Chayko
15, Georgius Fyge
16, Andreas Balogh
17, Jacobus Hallasz
18, Paulus Chyako
19, Petrus Rabsagy
20, Valentinus Lucall
21, Paulus Vass
22, Stephanus Balogh
23, Michael Pany
24, Stephanus Zeóke
25, Elias Tegzes
26, Mathias Kiralj
27, Ambrosius Kowats
28, Simon Puha
29, Ambrosius Taloas
30, Joannes Rabsagy
31, Joannes Kowats
32, Georgius Puha
33, Anthonius Palkos
34, Georgius Vass
 
   
Azok az alsózsolcai jobbágyok
akiknek Görömbölyön szőlőjük volt 1580-ban:


1, Valentinus Felfőldy
2, Nicolaus Padasi
3, Stephanus Iso
4, Valentinus Susko
5, Petrus Konda
6, Andreas Santa
7, Martinus Janos
8, Demetrius Urban
9, Stephanus Szoke
10, Georgius Fige
11, Joannes Repas
12, Emericus Ban
13, Ambrosius Ban
14, Georgius Toot
15, Georgius Vas
16, Valentinus Czik
17, Ladislaus Imre
18, Michael Poka
19, Thomas Korpas
20, Joannes Rapsady
21, Joannes Zanto
22, Stephanus Nag Szoke
23, Petrus Veres
24, Petrus Kis Poka
25, Andreas Balogh
26, Michael Fige
27, Paulus Vas
28, Paulus Ban
29, Jacobus Halaz
30, Petrus Nag Poka
31, Georgius Zakal
32, Stephanus Halaz
 
Also solcha 1582

1, Stephanus Zeőke judici
2, Joannes Kapsa judici
3, Elias Hyszy judici
4, Anthonius Balogh
5, Thomas Zeőke
6, Walentinus Susko
7, Stephanus Halaz
8, Steohanus Zeőke
9, Paulus Kos
10, Joannes Antal
11, Stephanus Zeőke
12, Petrus Poka
13, Georgius Puha
14, Michael Fige
15, Paulus Baan
16, Joannes Balogh
17, Petrus Poka
18, Valentinus Susko
19, Mattias Kilaly
20, Thomas Korpas
21, Ambrosius Kovacz
22, Valentinus Czik
23, Georgius Fige
24, Emericus Laszlo
25, Ambrosius Tallas
26, Ambrosius Baan
27, Georgius Kapolna
28, Petrus Femy
29, Paulus Miskolczi
30, Michael Pany
 

 

Also Socza 1598.

Judex: Stephanus Halasz
2, Joannes Antal
3, Nicolai Poka
4, Emericus Urban
5, Michael Pani
6, Demetrius Urban
7, Paulus Ban
8, Petrus Rakos
9, Petrus Poka
10, Sebastianus Nagy
11, Paulus Cziorodi
12, Georgius Fighe
13, Simonis Puha
14, Georgius Kapolna
15, Georgius Puha
16, Laurentius Tot
17, Joannes Halasz
18, Joannes Miskolczi
19, Petrus Zeőke
20, Valentinus Susko
21, Michael Zűr
22, Joannes Galvaczi
23, Sigismundus Nagy
24, Joannes Czerepes

 
Also Socza 1601.

1, Judex: Emericus Maior
2, Joannes Halaz
3, Petrus Zeoke
4, Stephanus Halaz
5, Osvaldus Czerepes
6, Michael Vas
7, Joannes Ztanizlo
8, Clemens Baan
9, Emericus Orban
10, Michael Pany
11, Michael Szwr
12, Stephanus Rakos
13, Michael Poka
14, Sebastianus Nagy
15, Michael Czyorody
16, Georgius Fige
17, Paulus Baan
18, Andreas Susko
19, Georgius Kapolnay
20, Georgius Puha
21, Georgius Rosa
22, Joannes Miskolczy
23, Joannes Czerepes
24, Mattias Kaytar
 
   
Also Socza 1600.

1, Laurenty Fige
2, Paulus Baan
3, Andreas Antal
4, Joannes Corpas
5, Stephanus Halaz
6, Petrus Zőke
7, Andreas Miskolczy
8, Georgius Kapolna
9, Joannes Halaz
10, Michael Balogh
11, Sebastianus Nagi
12, Georgius Petro
13, Michael Kis Pál
14, Emericus Orban
15, Joannes Miklosi
16, Michael Pani
17, Andreas Pany
18, Stephanus Zakos
19, Michael Zwr
20, Oswaldus Czerepes
21, Paulus Korodi
22, Samuel Halaz
23, Valentini Susko
24,Clemens Baan
 
Also Socza 1602.

1, Judex: Sebastianus Nagi
2, Joannes Halaz
3, Petrus Zeőke
4, Emerycus Kyraly
5, Michael Was
6, Joannes Totth
7, Emericus Orban
8, Michael Pany
9, Michael Zwr
10, Georgius Halaz
11, Michael Poka
12, Joannes Madarasz
13, Georgius Zeőke
14, Georgius Fighe
15, Paulus Ban
16, Georgius Kapolna
17, Georgius Puha
18, Georgius Rosa
19, Pauli Miskolczi
20, Joannes Kovacz
21, Stefanus Ban

Christiani:
1, Joannes Fazekas
2, Michael Jos
 

 

Also Socza 1605.

1, Demetrius Urban judici
2, Georgius Puha judici
3, Sebastianus Nagy
4, Georgius Ziőke
5, Gregorius Fige
6, Emericus Kiraly
7, Joannes Thott
8, Paulus Baan
9, Stephanus Baan
10, Urbanus Koczis
11, Martinus Varga
12, Stephani Nagy Szőke
13, Michael Thott
14, Stephanus Halasz
15, Joannes Gáál
16, Michael Drabant
17, Michael Pany
18, Michael Ziró
19, Michael Kovacz
20, Joannes Halasz
21, Michael Cziorodi
22, Georgius Cziorba
23, Stephanus Gáál
24, Stephanus Balogh
25, Laurentius Czapo
26, Joannes Samurf ?
 
Socza 1637.

Judex: Joannes Halasz, Matthias Nagy

3, Nicolaus Panyi
4, Georgius Gall
5, Stephanus Nagy
6, Petrus Szőke
7, Stephanus Panyi
8, Stephanus Halasz
9, Georgius Rosa
10, Jacobus Figi
11, Andreas Susko
12, Mathias Gall
13, Stephanus Ban
14, Stephanus Rosa
15, Andreas Pok
16, Andreas Ban
17, Joannes Hosz
18, Joannes Cziraki
19, Mathias Urban
20, Michael Totth
21, Petri Szighani??
22, Michael Balogh
23, Paulus Bakos
24, Michael Conia
 
   
Alsozocza 1606.

1, Judex: Georgius Geogy
2, Sebastianus Nagy
3, Anthonius Sorno
4, Joannes Madarasz
5, Georgius Zioke
6, Georgius Roza
7, Emericus Kiraly
8, Joannes Thott
9, Thomas Nagy
10, Paulus Chany
11, Georgius Katona
12, Stephanus Katona
13, Georgius P.....?
14, Petrus Zioke
15, Martinus Sutor
16, Paulus Gabor
17, Stephanus Nagy Zioke
18, Stephanus Halaz
19, Dobo Mihaly
20, Andreas Bak
21, Emericus Sarbi
22, Joannes Urban
23, Michaelis Pany
24, Michael Kowacz
25, Joannes Halaz
26, Georgius Czorba
27, Michaelis Korody
28, Emericus Urban
29, Matthias Csalk
30, Petrus Bodnar
31, Matthias Lengyeli

Iunqilini :
1, Simon Puha
2, Joannes Georkoly
3, Michael Thott
4, Paulus Miskolczy
 
Also Solcza 1638

Judex: Nagy Istvan
Jurati: Pany Miklos
3, Gall Georgyi
4, Halasz Peter
5, Szoőke Peter
6, Pany Istvan
7, Rosa Goőrgyi
8, Chigho Jakab
9, Susko Andras
10, Gall Mattias
11, Bán Istvan
12, Rosa Istvan
13, Poka Andras
14, Konia Mihall
15, Bán Andras
16, Halasz Janos
17, Choroődi Janos
18, Orban Marton
19, Kovacs Peter
20, Toth Mihaly
21, Jardan Janos
22, Tot Janosno
 

 

Also Szolcza 1652

Judex: Halász Peter
Halász Mihály

3, Kis Péter
4, Gál Geörgy
5, Halász Giorgy
6, Halász Péterné
7, Szőke Péter
8, Teháni Benedek
9, Halász Istvan
10, Rosa János
11, Gál Giorgy
12, Bán András
13, Szőke Thomas
14, Rosa Pal
15, Rosa István
16, Rosa Andras
17, Hagi Marton
18, Ban Mihalj
19, Jos Giorgy
20, Orban István
21, Tot Giorginé
22, Vargha Mattias
23, Fodor István
 
Socza 1674.

1, Judex Georgius Gal
2, Martinus Halasz
3, Georgius Kis
4, Andreas Rosa
5, Michael Csorba
6, Petrus Szőke
7, Stephanus Rosa
8, Paulus Ferge
9, Petrus Fodor
10, Andreas Ban
11, Petrus Kis
12, Georgius Kis
13, Stephanus Bacso
14, Gregorius Kectkemieti
15, Georgius Zusko
16, Michael Ban
17, Paulus Konja
18, Stephanus Ferge
19, Georgius Szabo

Zsellérek:

20, Michael Halászi
21, Georgius Csonka
22, Stephanus Halaszy
23, Georgius Halaszy
24, Anna Tot Juquilina
 
   
Also Zócza 1673

Judex: Andreas Baan
2, Paulus Nagy
3, Emericus Nagy
4, Georgius Csorba
5, Martinus Halász
6, Gregorius Kis
7, Andreas Rosa
8, Gregorius Csiko
9, Stephanus Rosa
10, Michael Csorba
11, Petrus Szőke
12, Sebastianus Beres
13, Paulus Ferge
14, Georgius Gál
15, Petrus Kis
16, Georgius Kis
17, Stephanus Banrévi
18, Georgius Suskó
19, Michael Baán
20, Georgius Halász
21, Paulus Kónya
22, Andreas Góczik
23, Gregorius Iso
24, Gregorius Szabo

Zsellérek:

25, Paulus Toott
26, Michael Halász
27, + Joanni Orban
 
1677

My alab meg irt Soczaiak adgyuk bizonsagul az kitt illik hogy ez jelen valo
 1677 esztendőben, az Gőrőmbőlyi hegyen lévő
szőleinkk termesebül adtunk kiraly dezmajaban 731/2 itze és
 meszely borért. Just per is. 15 2 : II oi.
Melynek nagyob bizonsagara attuk ezen kezűnk kereszt
vonasaval erősitetet levelünket.
Dat. Onod 29, Novembr 1677.

biro Kis + Peter keresztvonasa
Halasz +Marton keresztvonasa
Rosa+Andras keresztvonasa
Konya+ Páll keresztvonasa
Csorba+Mihály
keze keresztvonasa
Kis+Győrgy keresztvonasa
Gál+Gyorgy keresztvonasa
Nagy+Imre keresztvonasa
 

 

Alsosocza 1678

Judex: Michael Csorba
2, Martinus Halasz
3, Georgius Gallo
4, Petrus Kyss
5, Georgius Kyss
6, Andrea Bany
7, Gregorius Kyss
8, Stephani Orban
9, Paulus Konya
10, Georgius Rosa
11, Petrus Rosa


Also Szocha 1678

Judex: Sos Gyorgy
2, Fodor Peter
3, Halasz Marton
4, Rosa Andras
5, Rosa Istvan
6, Kys Gergely
7, Férge Janos
8, Gal György
9, Kys György
10, Kys Peter
11, Bacso Istvan
12, Gal Mihaly
13, Halasz Marton
14, Konja Pal
 
Also Solcza 1638

Judex: Nagy Istvan
Jurati: Pany Miklos
3, Gall Georgyi
4, Halasz Peter
5, Szoőke Peter
6, Pany Istvan
7, Rosa Goőrgyi
8, Chigho Jakab
9, Susko Andras
10, Gall Mattias
11, Bán Istvan
12, Rosa Istvan
13, Poka Andras
14, Konia Mihall
15, Bán Andras
16, Halasz Janos
17, Choroődi Janos
18, Orban Marton
19, Kovacs Peter
20, Toth Mihaly
21, Jardan Janos
22, Tot Janosno
 
   
Also Socza 1637

Judex: Joannes Halasz, Matthias Nagy

3, Nicolaus Panyi
4, Georgius Gall
5, Stephanus Nagy
6, Petrus Szőke
7, Stephanus Panyi
8, Stephanus Halasz
9, Georgius Rosa
10, Jacobus Figi
11, Andreas Susko
12, Mathias Gall
13, Stephanus Ban
14, Stephanus Rosa
15, Andreas Pok
16, Andreas Ban
17, Joannes Hosz
18, Joannes Cziraki
19, Mathias Urban
20, Michael Totth
21, Petri Szighani??
22, Michael Balogh
23, Paulus Bakos
24, Michael Conia


Görömbölyi szőlősgazdák:


/Az előzőkön felül!/
Joannes Corodi
Mathias Varga
Nicolaus Kis
Emericus Molnar

/Itt összesen 25 név./
 
Also Solcza 1647

Judex prim Andreas Rosa 8
Judex Paulus Ferge 9
Michael Ban 6
Andreas Ban 6
Stephanus Orban 13
Stephanus Nagy 6
Peturs Kis 3
Georgius Gaal 8
Petrus Halasz 6
Georgius Halasz 2
Stephanus Halasz 6
Benedictus Tihan 2
Joannis Rosa 6
Jacobus Fighe 6
Georgius Gal Junior 8
Paulus Ban 6
Paulus Rosa 6
Stephanus Rosa 6
Petrus Szőke zsellér
Thomas Szőke zsellér
Michael Konya zsellér
Georgius Jos zsellér

/A jobbágyok összesen 3 ½ por-tán, a zsellérek összesen ¼ portán élnek. A nevek mögötti számok a lakosok ökreinek számát jelzik. Mindnyájan Bárius Ferenc jobbágyai./
 

 

Also Zocha 1647

23 név, közte:
Andreas Jochily nobilis

Nolay deserta.


Also Zocha 1648

Judex: Stephani Nagy, Georgius Jos

/Ezen kívül 22 név./

Arnót, Felsőzsolca nem dézsmál-ható!


Also Solcza 1647

Judex: Orban Istvan
/Ezen kívül 16 név./


Also Szolcza 1652

Judex: Halász Peter
Halász Mihály

3, Kis Péter
4, Gál Geörgy
5, Halász Giorgy
6, Halász Péterné
7, Szőke Péter
8, Teháni Benedek
9, Halász Istvan
10, Rosa János
11, Gál Giorgy
12, Bán András
13, Szőke Thomas
14, Rosa Pal
15, Rosa István
16, Rosa Andras
17, Hagi Marton
18, Ban Mihalj
19, Jos Giorgy
20, Orban István
21, Tot Giorginé
22, Vargha Mattias
23, Fodor István

Fölsö Solczai Nemes Emberek közöll egi sem adot desmat a Fölseghe Szamara.

Pusztafaluknak az nevek az honnan semmi desmat nem vettünk:
Csaba, Maly, Korhi, Detha, Petri, Thapolcza, Fölsö Socza, Arnolt.

/Nolajt már nem is említik./
 
Socza 1674.

1, Judex Georgius Gal
2, Martinus Halasz
3, Georgius Kis
4, Andreas Rosa
5, Michael Csorba
6, Petrus Szőke
7, Stephanus Rosa
8, Paulus Ferge
9, Petrus Fodor
10, Andreas Ban
11, Petrus Kis
12, Georgius Kis
13, Stephanus Bacso
14, Gregorius Kectkemieti
15, Georgius Zusko
16, Michael Ban
17, Paulus Konja
18, Stephanus Ferge
19, Georgius Szabo

Zsellérek:

20, Michael Halászi
21, Georgius Csonka
22, Stephanus Halaszy
23, Georgius Halaszy
24, Anna Tot Juquilina

/A dűlőnevek; Vernal, Apet, Mes-ter, Piroska./



Also Zócza 1673

Judex: Andreas Baan
2, Paulus Nagy
3, Emericus Nagy
4, Georgius Csorba
5, Martinus Halász
6, Gregorius Kis
7, Andreas Rosa
8, Gregorius Csiko
9, Stephanus Rosa
10, Michael Csorba
11, Petrus Szőke
12, Sebastianus Beres
13, Paulus Ferge
14, Georgius Gál
15, Petrus Kis
16, Georgius Kis
17, Stephanus Banrévi
18, Georgius Suskó
19, Michael Baán
20, Georgius Halász
21, Paulus Kónya
22, Andreas Góczik
23, Gregorius Iso
24, Gregorius Szabo

Zsellérek:

25, Paulus Toott
26, Michael Halász
27, + Joanni Orban
   
1674

Nalay, Csaba, Tapolcza, Kistokay, Korhi, Petri deserta.


1677

My alab meg irt Soczaiak adgyuk bizonsagul az kitt illik hogy ez jelen valo 1677 esztendőben, az Gőrőmbőlyi hegyen lévő szőleinkk termesebül adtunk kiraly dezmajaban 731/2 itze és meszely borért. Just per is. 15 2 : II oi.
Melynek nagyob bizonsagara attuk ezen kezűnk kereszt vonasaval erősitetet levelünket. Dat. Onod 29, Novembr

1677.

biro Kis + Peter keresztvonasa
Halasz+ Marton keresztvonasa
Rosa+Andras keresztvonasa
Konya+ Páll keresztvonasa
Csorba+Mihály keze keresztvonasa
Kis+Győrgy keresztvonasa
Gál+Gyorgy keresztvonasa
Nagy+Imre keresztvonasa
Alsosocza 1678

Judex: Michael Csorba
2, Martinus Halasz
3, Georgius Gallo
4, Petrus Kyss
5, Georgius Kyss
6, Andrea Bany
7, Gregorius Kyss
8, Stephani Orban
9, Paulus Konya
10, Georgius Rosa
11, Petrus Rosa

Csaba, Nalay, Pettri, Tapolcza loca deserta.

Also Szocha 1678

Judex: Sos Gyorgy
2, Fodor Peter
3, Halasz Marton
4, Rosa Andras
5, Rosa Istvan
6, Kys Gergely
7, Férge Janos
8, Gal György
9, Kys György
10, Kys Peter
11, Bacso Istvan
12, Gal Mihaly
13, Halasz Marton
14, Konja Pal

Felsőzsolca és Arnót puszták.
 

 

Also Solcza 1681

1, Gál György bíró
2, Halasz Márton
3, Suskó Gergely
4, Rózsa György
5, Csorba Mihály
6, Ferge Pál
7, Kis György
8, Kis Péter
9, Lévai Lőrinc
10, Orbán István
11, Kónya Pál
12, Vincze András
13, Maro Mihály
14, Fodor István
15, Székely István


Also Socza 1683.

1, Paulus Konya
2, Martinus Halasz
3, Georgius Rosa
4, Michael Czorba
5, Georgius Gal
6, Georgius Kis
7, Petrus Kis
8, Michael Czorba
9, Georgius Kis
10, Petrus Kis

Loca deserta: Csaba, Tokaj, Arnót, Mályi, Diósgyőr, Korhy, Déta, Nalaj, Kelecsény, Petri, Abod, Tapolcza.
Alsó Zolcza 1684.

Szellérek:
1, Michael Csorba
2, Georgius Gáál
3, Paulu Konya

Poss Felső Zolcza desolata, Arnoth desolata,


Also Szolcza 1689.

Judex Petrus Fodor és
Georgius Rosa

Szőlőbirtokosok Görömbölyön:

1, Paulus Rosa
2, Georgius Kys
3, Michael Csorba
4, Georgius Rosa
5, Paulus Ferge


Also Solcza 1690.

Judex Martinus Halasz és
Georgius Rosa
3, georgius Kys
4, Joannes Ferge
5, Petrus Fodor
6, Georgius Gaál

Zsellérek:

7, Paulus Konya
8, Paulus Ferge
9, Stephanus Orban
10, Georgius Kys
11, Michael Csorba és Mathe
 

 

dátum birtokos porta félporta zsellér bíró megégett ház elpusztult ház házak száma
1544. Bargyus Péter Bargyus Ferenc 8. 3.   1. 1.        
1546.   8.   13.   3. 6.  
1549. Baryws Ferenc 7.   8. 1.   4.  
1552.   9.            
1553.   10.            
1554. Barius 10.   7. 1.      
1555. Barius István 9.            
1556.   9.            
1564. Barius István 6. 8. 4. Mátyás László   1.  
1566. Baryus István 13.            
1570.   8. ½            
1572.   12.            
1574.   12.            
1576.   12.            
1578.   9.     Balogh János      
1582.   10.            
1584.   10.            
1588. Bargius 9.     Szioke Tamás      
1595. Baryus Demeter 6.            
1596.   6. ¼            
1597. Baryus Demeter ½ 1          
1598. Barius Demeter             17.
1599.               17.
1600. Bardius Demeter             11.
1601.               9.
1603. Barius Demeter             13.
1604.               10.
1605.         Urban Imre     6.
1606.               4.
1609.   1 ½            
1610.   1 ½            
1635. Baryus Demeter 3.            

 

Lábjegyzetek:

  1. DEÁK Farkas 1875: 470. o.
  2. KOSÁRI Domokos 1970: 760. o.
  3. A határjárás alkalmával a települések között húzódó vitatott határszakaszt a község elöljárói, a határt jól ismerő emberek, esetleg királyi megbízott nemesek, egyházi hiteles helyek kiküldöttjei bejárták. A határ bejárásáról jegyzőkönyv készült, amit a későbbiekben a hiteles hely, illetve a birtokos levéltárában őriztek.
  4. DOBROSSY István 1996: I. köt. 181. o.
  5. NAGY Imre – NAGY Gyula 1878-1920: VII. köt. 1358. jul.1. /fordította Dr. Tóth Péter/
  6. U.a.
  7. U.a.
  8. DOBROSSY István 1996: I. köt. 182. o.
  9. Település Sajópetri és Ónod között a XVI. század közepéig.
  10. GYÖRFFY György 1963: I. köt. 750. o.
  11. SZABÓ István 1966: 123. o.
  12. WOLF Mária 1992 128.o.
  13. MOL. Dl. 083887
  14. GYÖRFFY György 1963: I. köt. 817. o.
  15. A. O.: IV. köt. 680.
  16. A. O.: V. köt. 427.
  17. A. O.: V. köt. 973.
  18. ZS. O.: I. köt. 2444.
  19. BORSA Iván 1993: Dancs cs. lt. 32.
  20. GYÖRFFY György: I. köt. 813. o.
  21. A középkorban lakott település Bánhorváti mellett.
  22. TÓTH Péter 1990: 17. o.
  23. MOL. Dl. 97749
  24. ENGEL Pál 2000. Magyarország világi archontológiája 1301-1457
  25. Az ispán jelentése a középkori Magyarországon: bírói hatalommal rendelkező személy. XIII. századi adatok szerint ispán cím illette meg az úri nemzetség, majd általában a nemesi nemzetség fejét.
  26. CSÁNKI Dezső 1890: I. köt. 183. o.
  27. BOROVSZKY Samu 1909: 64. o.
  28. ZS. O.: I. köt. 4426.
  29. ENGEL Pál: Magyarország világi archontológiája
  30. ZS. O.: II. köt. 3202.
  31. ZS. O.: II. köt. 3276.
  32. ZS. O.: II. köt. Ua.
  33. ZS. O.: II. köt. 3202.
  34. ZS. O.: II. köt. 3349.
  35. A különböző jogügyletek végrehajtásában segédkező személyeket nevezték az ügyben eljáró hatóság után királyi vagy nádori embernek. Megbízatását egyedi esetekre kapta. A királyi ember által lefolytatott eljárásról a mellé kirendelt hiteleshelyi személy tett jelentést. Személye az eljáró hatóság környezetéből, vagy a jogügylet színhelyének tekintélyes lakosai közül került ki.
  36. ZS. O.: I. köt. 688. Az officiális birtokkezelöi szolgálatot lát el. A birtokos központjától távolabbi területek igazgatását látja el, valamint ítélkezik az úriszéken és képviseli urát a hiteles helyen is. Néhány telek jövedelme a fizetsége.
  37. ZS. O.: II. köt. 146.
  38. ZS. O.: IV. köt. 2901.
  39. Középkori magyar királyi egyenesadó. Az elnevezés onnan származik, hogy ez lépett a pénz-váltási haszon helyébe.
  40. NAGY Iván: I. köt. 193. o.
  41. MOL. Dl. 97165.
  42. MOL. Dl. 97162.
  43. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva, 1443.
  44. A királyi udvarban teljesített szolgálatok alsó szintje a kancelláriai jegyzőség. Ezek a jegyzők a kormányzati ügyekkel foglalkoztak, vezetőjük az ítélőmester volt. Ehhez mindenképpen jó hazai iskolákra, magasszintű latin tudásra volt szükség abban a korban, amikor az írásbeliség még az ország vezetői között sem volt elterjedt.
  45. Az őrkanonok a káptalan vagyonának kezelője. A kanonokok között a káptalanon belül hierar-chikus rend uralkodott. Az olvasó-, éneklő-, és őrkanonokot oszloposkanonokoknak nevezték, mert ők vezették a káptalant. E tisztségek betöltői pedig külön jövedelmeket élveztek. A kano-nok számára a káptalani vagyon lehetővé tette a külföldi egyetemi tanulmányok folytatását, így maguk a kanonokok az egyházi értelmiség fontos tényezőjévé váltak.
  46. TELEKI József 1853.: X. 163. o.
  47. PÉTER László 1994.: I. köt. 141. o. A prépost volt a társaskáptalan feje, és az adott terület főesperese.
  48. VERESS Endre 1941.: 355, 157. o.
  49. A benefícium egyházi hivatal fenntartására rendelt vagyon.
  50. Ua.
  51. FRAKNÓI Vilmos1879.: 87. o.
  52. TELEKI József 1853.: X. köt. 365, 422. o.
  53. HUSZTI József 1931.: 317. o.
  54. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva. 1453.
  55. FRAKNÓI Vilmos 1879. : 99. o.
  56. MOL. Dl: 015009.
  57. MOL. Dl: 015206.
  58. MOL. Dl: 97162.
  59. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1444.
  60. SZENTPÉTERY Imre 1902.: 155. o.
  61. RADVÁNSZKY Béla – ZÁVODSZKY Levente 1909.: I. köt. 251. o.
  62. BORSA Iván 1993.: 71. o., SUGÁR István 1980.: 200. o. Az alispán kinevezése egyébként az ispán joga volt, akit többnyire familiarisi szerződésben, kikötött feltételek mellett, tetszése szerinti időre alkalmazott. A XIV. század végétől már általában az alispán elnökölt a megyei törvényszékeken, gyakran helyettesítette az ispánt a közgyűléseken. Számuk egy-kettő, de néha három-négy is lehetett.
  63. MOL. Dl: 089987.
  64. B.-A.-Z M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1457.
  65. MOL. Dl: 015268.
  66. TÓTH Péter 1990.: 72. o.
  67. BORSA Iván 1993.: 157. o.
  68. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva 1465. Itt is két ugyanolyan nevű unokatestvérről van szó!
  69. U.a.
  70. MOL. Dl: 083768.
  71. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1466.
  72. DOBROSSY István 1996: I. köt. 151. o.
  73. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1478.
  74. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva 1477.
  75. U.a.
  76. MOL. Dl: 098448.
  77. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva 1484.
  78. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1478.
  79. MOL. Dl: 083887.
  80. MOL. Dl: 083888.
  81. MOL. Dl: 083855.
  82. MOL. Dl: 183887.
  83. MOL. Dl. 84036.
  84. MOL. Dl. 84040.
  85. MOL. Dl. 84131.
  86. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 453. tek.
  87. Ua.
  88. Ua.
  89. Ua.
  90. BOROVSZKY Samu1909.: 86. o.
  91. SZALAY László1866.: VIII. 322. o.
  92. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 453. tek.
  93. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 453. tek.
  94. BESSENYEI József 1997.: 130. o.
  95. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Zsolca 1570.
  96. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. I. 67. o.
  97. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 1597/17.h.
  98. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 1597/13
  99. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 361. tek.
  100. Ua.
  101. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 363. tek.
  102. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Zsolca 1580.
  103. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. I. 177. o.
  104. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. II. 121. o.
  105. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 365. tek., 453. tek.
  106. Megverette őket.
  107. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-25. Fs. I. Nr. 10.
  108. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1587.
  109. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-25. Fs. XXXV. Nr. 41.
  110. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XIII. V. 215.
  111. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XIV. IV. 4.
  112. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. III. 640. o.
  113. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. III. 671. o.
  114. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. IV. 341. o. , 406. o.
  115. Szpáhi: Vagyonosabb török lovaskatona, aki javadalombirtokai nagyságához mérten köteles zsoldos lovaskatonákat kiállítani. A magyar nemességgel állítható párhuzamba.
  116. BODNÁR Tamás– TÓTH Péter 2005: 41. o.
  117. Ua. 104. o.
  118. Ua.
  119. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. II. I. 6.
  120. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. II. I. 6.
  121. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/d. X. I. 12.
  122. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/d. X. III. 95., IV-501/b. IX. IV. 610.
  123. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/d. X. III. 116.
  124. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/d. XIII. XII. 229.
  125. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1648.
  126. Az özvegy feleségnek a férj vagyonából járó rész.
  127. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-25. Fs.XXXVII. no. 18.
  128. B.-A.-Z. M. Lt. XV.17. Szendrő 1652.
  129. Ua.
  130. B.-A.-Z. M. Lt. IV- 501/a. 7.köt. 841. o.
  131. B.-A.-Z. M. Lt. IV. 501/c. X. III. 301.
  132. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XIII. XII. 244.
  133. NAGY Iván 1857-1868.: Supplementum. 80. o.
  134. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. 9.köt. 248-271. o.
  135. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. 9.köt. 482. o.
  136. NAGY Iván 1857-1868.: Supplementum 80.o.
  137. MOL. U. et C. 118. : 7.
  138. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501./c. X. IV. 37.
  139. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1668.
  140. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. II. I. 221.
  141. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. III. II. 56.
  142. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. III. II. 199.
  143. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. III. II. 260. Fordította Dr. Tóth Péter.
  144. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/d. IX. I. 152.
  145. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca 1701
  146. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. XIV. 316. o.
  147. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. II. I. 318.
  148. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XVII. I. 86.
  149. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. II. III. 430.
  150. ESZE Tamás 1955.: 229. o.
  151. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/a. XVI. 671. o.
  152. Nyoma sem látszik.
  153. Cubulus azaz köböl. Ennyi köböl gabonát lehet nyomásonként elvetni.
  154. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-25. 11. doboz/a.
  155. Ypres a flandriai posztóipar egyik központi városa volt, itt jóval finomabb árut állítottak elő, mint hazánkban ezért volt a vámja is háromszorosa a hazainak.
  156. Fizetett pénzösszegekhez a következő megjegyzést fűzném: 600 dénárt vertek 1 márka ezüst-ből és ebből a dénárból 100 felel meg egy aranyforintnak. A garas néhány dénár értékű volt. A fertó, azaz ferton egy márka negyedrészének felel meg.
  157. ZS. O.: I. 2444.
  158. ZS. O.: I. 488.
  159. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Bánfalva. 1443
  160. SZALAY László 1866.: VIII. 322. o.
  161. ZS. O.: IV. 270. o.
  162. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Alsózsolca, 1587,1588.
  163. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-5. 1660. decima.
  164. B.-A.-Z. M. Lt. XV-6. Bmt. 146.
  165. MOL. Dl: 016417.
  166. MOL. Dl: 083855.
  167. MOL. Dl: 183887.
  168. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. X. II. 23.
  169. B.-A.-Z. M. Lt. IV.-501/c. X. II. 216.
  170. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. X. II. 264.
  171. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. X. II. 274.
  172. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XIII. XI. 262.
  173. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-25. 11.doboz/a.
  174. B.-A.-Z. M. Lt. XV-17. Nolaj. 1575.
  175. BAYERLE Gusztáv 1999.: 162.o.
  176. Település a XVII. század előtt Sajópetri és Ónod között.
  177. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/c. XVIII. VII. 18.
  178. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. III. I. 228, 107.
  179. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/f. X. I. 32.
  180. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-34. 1.
  181. TÓTH Péter 1991.: 9. o.
  182. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/b. X. I. 39.
  183. GYÖRFFY György 1963.: I. 818. o.
  184. MOL. Dl: 070295.
  185. MOL. Dl: 084021.
  186. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 453. tek.
  187. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 361. tek.
  188. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 372, 377, 378, 379, 380, 381. tekercsek.
  189. S. R. K. Lt. Kgg. II. 6. 235. o.
  190. S. R. K. Lt. Kgg. II. 6. 235. o. Az egyházi tized egy nyolcada a prédikátort személyesen illette meg.
  191. ARADY Nóra 1970.: 3. füzet 11. o.
  192. S. R. K. Lt. Vay család levéltára, A., IV., 908., 8.
  193. B.-A.-Z. M. Lt. IV-501/f. XXIV. VII. 811.
  194. S. R. K. Lt. Vay család levéltára A., V. 1168/ 29.
  195. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-48. Fs. I. no. 6.
  196. CSORBA Csaba 1990.: 79. o.
  197. B.-A.-Z .M. Lt. IV-501/f. XXIV. VII. 812.
  198. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII.-17. Alsózsolca. 1730.
  199. B.-A.-Z. M. Lt. IV-506. 1786/fs.IV. 63. (Fordította Gyulai Éva.)
  200. B.-A.-Z. M. Lt. IV-506. 1786/fs.IV. 63. (Fordította Gyulai Éva.)
  201. B.-A.-Z. M. Lt. IV-506. 1786/fs.IV. 63. (Fordította Gyulai Éva.)
  202. B.-A.-Z. M. Lt. IV-506. 1786/fs.IV. 63. (Fordította Gyulai Éva.)
  203. B.-A.-Z. M. Lt. IV-506. 1786/fs.IV. 63. (Fordította Gyulai Éva.)
  204. B.-A.-Z. M. Lt. XIII-48. Fs. I. no. 6.
  205. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 453. 454. tekercsek.
  206. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII-7. 358. tek.
  207. Bíró.

Lap tetejére