Köszöntjük !

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolca település nevében szeretettel köszöntöm Önt.

Kiadványunkat azzal a céllal készítettük és jelentettük meg, hogy megismertessük Önnel településünket és az itt élő emberek életét.

 

Településünk főbb jellemzői a következők:

- A község Miskolctól való távolsága mintegy 12 km, közúton és vasúton egyaránt megközelíthető.

- A községben az infrastrukturális ellátás megfelelő, kiépült ivóvíz-, szennyvíz- és gázközmű rendszerrel, helyi kábeltelevíziós hálózattal rendelkezünk.

- A település új rendezési tervének elkészítése során figyelembe vesszük a meglévő lehetőségeinket, adottságainkat, hogy a lehető legkedvezőbb településképet alakíthassuk ki.

- Községünk határában jelentős ipari terület található. Ennek egy része már Ipari Parkként funkcionál, mely alkalmas a hazai és külföldi működő tőke befogadására, melynek segítségével településünkön új üzemek és munkahelyek jöhetnek és jönnek létre.

- A településünket körbevevő mezőgazdasági művelésű földterületeken számos család növénytermesztést és ebből adódóan állattartással is foglalkozik.

- Önkormányzatunk kötelező feladatain túl támogatja a helyi egyházakat, szervezeteket, önszerveződő közösségeket. Az iskolák, óvodák és egyéb intézményeink fenntartására jóval többet fordítunk, mint amelyet az állami normatívák biztosítanak számunkra. Bízunk abban, hogy mindezek a községünk épülését, gyarapodását szolgálják.

- Honlapunkon részletes bemutatkozást talál intézményeinkről.

Bízom abban, hogy a honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy településünkről tájékozódhasson. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy kérem látogasson el hozzánk, ismerkedjen meg községünkkel, az itt élő emberekkel.

 
 

Zsiros Sándorné

polgármester