Palóc népszokások, népviselet és népi hiedelmek
A Palócország kapujaként ismert bátonyterenyei térség lakosai híven őrzik és büszkén mutatják be palóc hagyományaikat: jellegzetes nyelvjárásukat, építészetüket, viseletüket és hagyományaikat, szokásaikat.
Szinte minden jeles naphoz kötődnek különféle népszokások, melyeket leginkább már csak az idősebbek elbeszéléseiből ismerünk. A munkában megfáradt emberek minden lehetőséget kihasználtak a szórakozásra, vigasságra, bolondozásra.
A bolondozásra nagyszerű lehetőséget kínáltak a téli disznótorok. Sok jó kedélyű, vidám lány öltözött be ilyenkor különféle maskarákba és jelent meg így az esti vacsorán. A váratlanul bevetődött maszatos képű "cigánylányt" vagy "drótostótot" aztán játékos viccelődés és rengeteg kacagás közepette megvendégelték.
A fonóház
A településen szinte minden család termelt kendert, hiszen vászonból volt szinte minden, az alsónemű, az abrosz, a lepedő és még sok minden. A kender feldolgozásában, szövésben, fonásban részt vett a ház apraja-nagyja. A kenderfonás a temérdek munka mellett rengeteg szórakozást is jelentett az embereknek. A hosszú téli estéken a fonóházakban vigadtak a fiatalok. A község lakóinak ősidőktől fogva kedvenc szórakozóhelye volt - hozzávetőlegesen az 1950-es évekig - a fonóház. A lányok mát 12 éves koruktól jártak a fonóba. Igaz, 16 éves korukig még csak a szomszéd házakhoz, a jó ismerősökhöz, ahonnan a legények ki voltak tiltva. Az igazi fonóba csak 16 éves koruktól járhattak az eladósorban lévő lányok. Ide esténként már a legények is ellátogathattak. Énekeltek, tréfálkoztak, meséltek. Vasárnap este rendszerint tánc is volt a fonóban. Ez jó alkalom volt a párválasztásra, innen a legény hazakísérhette szíve választottját.
Népviselet
Bár a települések népviselete között díszítettség tekintetében különbözőség tapasztalható, bizonyos jellemzőik megegyeznek.
A lányok és a fiatalasszonyok hat berakott bő vászonszoknyát hordtak, a felső szoknya rózsás kasmírból készült. A ruha felső része egy vasalt és egy tüll ingváll, amit a karjukon színes szalaggal kötöttek össze. Erre vették fel a lajbit, vagyis a mellényt. Rá fehér kendőt, majd színes, rojtos kasmírkendőt kötöttek. A szoknya előtt kötényt viseltek. A nők nyakát többsoros kaláris díszítette. A lányok hajában színes szalag lebegett. A fiatal asszonyok két-három évig aranycsipkés főkötőben jártak. Amikor már gyermekük született ezt felváltotta a kasmír kendő az életkornak megfelelő tarkaságban. A fiatalabb asszonyok kendője színes volt, az idősebbeké sötétkék. Ruháik színessége igazodott az évszakokhoz, az időjáráshoz.
A férfiak öltözéke minden szempontból kerülte a cifraságot, az ősiséget követte: bő gatyából, gombos mellényből és ráncos csizmából állt.
A férfiak előbb elhagyták a népviseletet, mint asszonyaik. A bányában már nem igazán volt kényelmes bő gatyában szenet fejteni vagy lapátolni. A népviselet a második világháború után rohamosan visszaszorult. Az asszonyok is sorra szabadultak meg a sok szoknyától, nem kis részben azért, mert ők is munkát vállaltak a család biztosabb megélhetése céljából. Ma már csak a nagyon idős asszonyok járnak viseletben, ünnepi ruháikat azonban már ők sem öltik magukra.
A hagyományos ünnepi viselet a városban működő hagyományőrző egyesületek jóvoltából egyre gyakrabban jelenik meg különféle ünnepségeken.
Vidróczki Marci
A Mátra vadregényes csúcsai búvóhelyet nyújtottak a híres betyár, Vidróczki Marci számára is, akiről és tetteiről számtalan legenda, mesés történet kering városszerte. A legendák szerint gyakori vendég volt Bátonyban, amit számos monda is megörökít. Álljon itt ezek közül egy:
A betyár hegedűsei
Vidróczki gyakran meglátogatta a falunkat és az itt lakó barátait. A pásztoremberekre, cselédekre mindig számíthatott. Állandó úton járt be Bátonyba. Lengyend és a falu között, a kenderáztató mocsolyáknál már két hegedűs várta, Surnyák Ottó és Gyula cigány. A betyár kedvelt nótáját muzsikálták. Ha nem jól szólt a hegedű, Marci akkor keményen rájuk szólt:
- Szebben húzzad te, mert a bocskorodba lövök! - és már kapott is a pisztolya után.
De Ottónak is a helyén volt az esze:
Tessék várni egy kicsit, kérem szépen, előbb levetem a bocskoromat.
A két hegedűs zeneszóval kísérte végig a falun a legendás mátrai betyárt, egészen a Nagykő alatti hegyoldalba épített kocsmáig. Ebben a kocsmában különösen jól és biztonságban érezte magát Vidróczki. Rendszerint késő éjszakába nyúlt az ismerősökkel, barátokkal folytatott diskurzus, mulatozás. Azt beszélték, hogy ilyenkor a pandúrok elhúzódtak a faluból, nem szívesen akaszkodtak volna össze a hirtelen haragú betyárral, noha elfogatóparancs volt kiadva ellene.