Előző fejezet Következő fejezet

Békés város és környékének története

 

Kezdetek - Régészeti korok

Paleolitikum

Mintegy kétmillió éve, a földtörténeti negyedidőszak idején jelentős éghajlatváltozás következett be Földünkön. Több hullámban erős lehűlések, úgynevezett jégkorszakok váltották egymást. Az eljegesedések idején a Kárpát-medencében olyan éghajlat uralkodott, mint a mai Szibériában: meglehetősen hosszú és kemény tél után rövid melegebb hónapok következtek. A hőmérsékletváltozáshoz a növény- és állatvilágnak is alkalmazkodnia kellett, hazánkban ekkortájt zömmel nagytestű, gyapjas állatok éltek (pl. mammut, gyapjas orrszarvú, barlangi medve). Ebben a pleisztocénnak nevezett korban jelenik meg elődünk, az ősember, majd a "mai ember". A homo sapiens már ismerte a tüzet, kőeszközeit pattintással készítette, gyűjtögetett és vadászott. A paleolit (őskőkori) ember emlékeit Magyarországon több helyen is megtalálták (pl. Rudabánya, Vértesszőlős stb.). Bár környékünkön nem ismert ilyen korú emberi itt-tartózkodásra utaló lelet, a pleisztocénben élt állatok maradványai többször előkerültek a Körös medrének kotrásakor. Ezek a hidegtűrő fajok az utolsó eljegesedés végén, mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki.

Neolitikum

Európa területén a földtörténeti jelenkorban (holocén), az utolsó eljegesedési periódus után olyan hőmérsékleti és természetföldrajzi változás kezdődött, mely a Kárpát-medencében is új életkörülményeket teremtett. A felmelegedéssel, illetve az állat- és növényvilág átalakulásával járó folyamat az időszámításunk kezdete előtti 10.000-től 5.000-ig megteremtette az élelemtermelő gazdálkodás alapjait. Ez az új életmód jelentette a földművelésre és állattenyésztésre való áttérés kezdeteit, egyúttal a hosszabb egyhelyben éléssel is együtt járt. Más területen is változásokat hozott, ekkor kezdődött az agyagból formált és égetéssel tartóssá tett edények készítése, a csiszolt kőeszközök használata. Éppen ez utóbbi technikai sajátosság alapján nevezik ezt a korszakot csiszolt kőkornak vagy újkőkornak (neolitikum).

Régészeti adatok szerint a neolitikum elején történt meg az Alföld első tömeges benépesülése, objektív (a szén C14-es izotópjának felezési ideje alapján) mérési adatok segítségével ezt az időt az i.e. VI-V. évezred fordulójára tehetjük.

Jó természetföldrajzi adottságainál fogva a Körösök völgye így városunk környéke is - igen alkalmas volt a megtelepülésre (halban gazdag vizek, földművelésre és állattenyésztésre egyaránt alkalmas terület). Az Alföld déli részén ezt az időszakot a Körös-kultúra népességének elterjedése jellemzi. Ez a nép az élelemtermelés mellett intenzíven vadászott és halászott is, telepeire jellemző, hogy az őskorban később soha nem tapasztalt mennyiségű kerámiaanyag kerül elő. Ezek nagyméretű folyadéktartó edények, lábas kerámiák, körömmel díszített cserepek, agyag hálónehezékek. Halottaikat zsugorított (guggoló, oldalra fordított - mintegy alvó) testtartásban temették. Terepbejárások alkalmával cseréptöredékek által jelzett nyomaikat a Malomasszonykertben, Povádon, Szécsénykertben, Vizesbánomban is megtalálták.

A neolitikum középső szakaszában (i.e. V-IV. évezred fordulójától) új népesség, az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája jelenik meg területünkön. A lelőhelyek nagyobb településsűrűséget mutatnak, ezek a telepek azonban kisebbek és rövidebb életűek, mint korábban. Városunk környékén a Malomasszonykertben, Délóban, Vizesbánomban kerültek elő nyomaik. Az AVK cserépanyagát (a kultúra neve is mutatja) a karcolt szögletes vagy ívelt vonalminták jellemzik. Nagyméretű edény kevesebb kerül elő, viszont megnő a kőeszközök száma. Az állattenyésztésben a kecske és a juh tartása visszaszorul, előtérbe kerül a Kárpát-medence éghajlatának jobban megfelelő szarvasmarha és sertés tenyésztése.

A középső neolitikum végén feltűnő szakálháti csoport településein a korábbinál jóval több gabonamaradvány (főként árpa) kerül elő, ez a földművelés erősödését jelenti. Az életmód megváltozása erőteljesen kimutatható az előbb említett szakálháti csoport leletanyagától néha alig eltérő, annak továbbfejlődéseként értékelhető, a kései neolitikumban (i.e. IV. évezred közepétől) megjelenő tiszai kultúra népességénél. A kultúra fontos lelőhelyét ismerjük Békés-Povádról, ahol település és temetkezések együtt kerültek elő. A korszak gazdálkodásának meghatározója a fejlett mezőgazdaság, egyes kutatók feltételezik a szarvasmarha által vontatott ekés földművelést is. A telepek csontanyaga alapján az állattenyésztés visszaszorul a vadászattal szemben. Felmenő falú, sokszor többosztatú házaikat szorosan egymás mellé építették. A kultúra kerámiaanyagában jellegzetes forma a függőleges falú, néha négyszögletesedő edény, bekarcolásokkal mezőkre osztott, geometrikus díszítéssel. Az igen gazdag csont- és kőeszközök a változatos feldolgozó munkára utalnak. Halottaikat zsugorított testhelyzetben, a túlvilági útra mellé adott eszközökkel, ételekkel megtöltött edényekkel temették.

Rézkor

Bár az első használati fém, a réz már az újkőkorban megjelent, tömeges megjelenése egyben korszakhatárnak is tekinthető. A kutatók mintegy őskori ipari forradalomként értékelik. A rézkor kezdetét i.e. 3.000 körül az egyik első lelőhelyéről tiszapolgárinak nevezett kultúra megjelenése jelzi. Környékünkön Povádon és Vizesbánomban vannak nyomai e népességnek. Telepeiket rövidebb ideig használják, leégett házaikat nem építik újjá. Gazdálkodásukban az állattenyésztés kerül előtérbe, a telepek csontanyaga alapján főként szarvasmarhát tartottak. Ebben az időszakban válnak általánossá a lakóhelytől elkülönült, több nemzedéken keresztül használt temetők.

A réz alapanyagú fémművesség virágkorát az i.e. III-II. évezred közepén a Kárpát-medencében az egyik nagy dél-alföldi temetőjéről bodrogkeresztúrinak elkeresztelt kultúra jelenti. A gazdasági változásokat ezidőben mennyiségi és minőségi fejlődés egyaránt jellemzi, általánossá válik az árucsere, jelentős társadalmi differenciálódás kezdődik. Több gazdag, magányos vagy néhány síros temetkezést ismerünk e korból. A kultúra egyszerűbb leleteit terepbejárások során környékünkön is megtalálták (Nagykert, Ludad).

A kései rézkor idején (i.e. 2000 körül) a bolerázi csoport, majd a badeni kultúra népe telepedett meg az Alföldön. A virágzó fémművesség szinte teljesen megszűnik, a gazdaság alapja az állattenyésztés. A kultúra sírjaiban szinte mindig találnak a halott mellé helyezett okkerrögöt. Ez a vörös színű földfesték a legkorábbi időktől kezdve az élet színét jelenti a vallásos elképzelésekben. E korszak egyik legismertebb lelete egy budakalászi sírból előkerült agyag kocsimodell, mely az első kocsiábrázolás Európában. A kései rézkor népeinek nyomai városunk határában is előkerültek (Déló, Ludad, Szécsénykert stb.).

Bronzkor

A rézből készült szerszámok még nem vehették fel a versenyt a kőeszközökkel, ehhez a bronzöntés feltalálására volt szükség, ami a réz és az ón ötvözését jelentette. Az új kor kezdete a Kárpát-medencében fontos történelmi eseményekhez is köthető: i.e. 2000 táján nagy népmozgások indultak el Délkelet-Európából és Kis-Azsiából, ennek nyomán jelentek meg olyan, eleinte csak kisebb közösségek, amelyek már ismerték a bronzöntés tudományát. Itt kell megemlítenünk, hogy míg az itteni eseményekről csak a régészeti leletekből következtethetünk, az ókori Keleten ez már a fejlett, írásbeliséggel is rendelkező civilizációk kora (Mezopotámia, Egyiptom, a görög Mükéné).

A bronzöntés megismerését nem követte rögtön annak tömeges elterjedése, tömeggyártása csak a középső bronzkor végétől figyelhető meg. Mivel az ércek bányászata, a nagyobb mennyiségű eszközök gyártása helyhez kötöttséget is jelent, feltételezhetően kiépül a kereskedelmi hálózat. A gazdasági változás az ősközösségi társadalom teljes felbomlásához vezet, jelentős vagyoni és társadalmi különbségek alakulnak ki. Szimbolikus szerepet kapnak a fémeszközök (ezt főként temetkezésekből tudhatjuk), számuk gazdagságot és rangot is jelölhet.

A középső bronzkorból (i.e. 1700 - 1300.) származó erődített teli-települést tárt fel Békés-Várdombon az 1950-es években Banner János régészprofesszor. Az egymásra rétegződött települési szintekből (melyek a hosszas egy helyben élést mutatják) álló dombon az ottományi és a gyulavarsándi kultúra népe élt. Kiégett agyagrögök, úgynevezett paticsdarabok mutatják házaik helyét, melyek hoszszú időn keresztül azonos módszerrel készülnek: vázát cölöpök alkotják, melyeknek közét ágakkal fonják be, majd agyaggal betapasztják. A feltárt maradványok alapján az itt lakók gazdálkodásában a földművelés és az állattenyésztés játszotta a fő szerepet.

A bronzkor középső szakaszát az úgynevezett koszideri típusú kincshorizont zárja. Az egész Kárpát-medencében egységessé váló, közép-európai jellegű fémművesség létrejöttét mutató bronzkincsek a nyugatról terjeszkedő, társadalmilag fejlettebb halomsíros kultúra megjelenésekor kerültek földbe. Ilyen, meneküléskor sebtében elrejtett bronzkincs városunkban a Kecskeméti utcából ismert. Az Alföldön a bronzkor utolsó képviselőjeként emlegetett gávai kultúra népének nyomai terepbejárások során, cseréptöredékek formájában kerültek elő. S ezzel lezárul a Kárpát-medence történetének "névtelen" korszaka, az új jövevényekről a történetíró Hérodotosz név szerint is említést tesz.

Vaskor

Az i.e. IX-VIII. század fordulója táján a gazdasági-társadalmi fejlődés új korszaka kezdődött, melynek uralkodó nyersanyaga a vas. Az új korszak egyúttal új keleti népesség bevándorlását is jelenti, ez az úgynevezett preszkíta kultúra adja a későbbi alföldi szkíta kultúra alapját. A szkítakor hazai emlékanyagának jellegzetes, korjelző tárgyai a bronz lószerszámok, bronztükrök, fegyverek. A tárgyakon elburjánzó állatmotívumok sztyeppei hatást mutatnak. E népnek leginkább temetkezéseit ismerjük, temetőikben többféle (nyújtott csontvázas, zsugorított csontvázas, szórthamvas, urnás) - talán etnikumtól függő - temetkezési rítussal találkozunk. A korszak kiemelkedő leletei a tápiószentmártoni és a zöldhalompusztai aranyszarvas. Feltehetően már ebben a korban megjelenik a Kárpát-medence szkita lakosságánál a korongolás technikája. Városunk környékéről kevés ilyen korú leletet ismerünk.

Az i.e. III. század folyamán új nép, a nyugatról előretörő kelták jelennek meg hazánk területén, kultúrájuk egy svájci lelőhelyről a La Tene nevet kapta. Itteni uralmuk virágkora az i.e. III-II. század. Békés környékén több helyről (Borosgyán, Csatárkert) kerültek elő emlékeik terepbejárások során. A Kárpát-medencében a kelták voltak az elsők, akik önálló pénzt vertek, ez egyéni szemlélete és megformálása révén művészetük részét is képezi. Az i.e. I. században a környékbeli dák és pannon törzsek megerősödnek, ezzel együtt a kelta uralom és művészet hanyatlásnak indul.

A római hódítást követően a kelták egy része nyugatra vonult, kis részük helyben maradt, kultúrájuk a pannóniai római provinciális kultúra sajátos részévé vált.

Népek országútján

Az új korszak kezdete megegyezik a világszerte használt időszámítás kezdetével, amely szerint az éveket hagyományosan Jézus születésétől számoljuk. A korszak elnevezése (népvándorláskor) abból adódik, hogy az Ázsia keleti részein élő törzsek mozgolódni kezdtek, és ez egy nyugatra irányuló népmozgást indított el, ami időről-időre megismétlődött és többnyire a Római Birodalom határán tört meg. Addig ismeretlen életmódú és kultúrájú törzsek jelentek meg Európában, nem kis zavart okozva az itteni letelepedett népek életében. Hazánkban az első század elején, miközben a rómaiak a Dunántúlon kiépítették Pannónia provinciát (így nevezték az ókori Római Birodalom tartományait), Alföldünkön a jazigok népe telepedik le, akik az iráni nyelvet beszélő, számos törzset magába foglaló szarmata népesség legnyugatibb csoportját alkotják.

Tacitus római történetíró leírása alapján i.sz. 50-ben már biztosan a Kárpát-medencében vannak, feltételezések szerint itteni foglalásaik már az I. század elején megkezdődtek. Először az Alföld északi részén telepedtek meg, a Tiszától nyugatra, majd fokozatosan délebbre vonulva a II. század elejére az egész Alföldet megszállják. Legkorábbi régészeti hagyatékuk (aranyfitterek, aranylunulák - félhold alakú csüngődíszek -, gömbölyű karneolgyöngyök) erős keleti hatást mutat, a római tárgyak még hiányoznak. A II. század végén új szarmata betelepülések történtek a Kárpát-medencébe, ezt új régészeti leletcsoport is jelzi: lószerszámos, körárkos, halmos, D-É tájolású temetkezések. Ekkor vált általánossá a Pontus-vidékről (Fekete-tenger partvidéke) jól ismert jellegzetes viselet: a gyöngyökkel gazdagon díszített, bokáig érő ruhák. A felsőruházatot - a római szokást átvéve - a férfiak és a nők is fém ruhakapcsoló tűvel (fibulával) tűzték össze. A női viseletet egy vagy több fém karperec, fülbevalók, nyakban viselt gyöngysor, kagylóból vagy fémből készült csüngődíszek, fém nyakperec (torques) egészítették ki. A férfiak ruházatát fém övcsatok, tarsolyzáró csatok, lábbeli szíjait összetartó csatok díszítették, hosszúkás szíjszorító lemezzel. Deréktájon, bőrből készült tarsolyban apróbb használati tárgyakat (tűzszerszámot, fenőkövet, vaseszközöket, pénzt) tartottak, fegyvert valószínűleg nagy értékük miatt - keveset ismerünk a sírokból. A kézzel formált, benyomott és bekarcolt díszítésű, primitív technikával készült edények mellett egyre általánosabbá vált a fazekaskorong használata is, melyen finom iszapolású agyagból változatos formájú, világosszürkére égetett edényeket készítettek.

Ebben a békésebb időszakban alakul ki fokozatosan az alföldi szarmaták meglehetősen sűrű településhálózata, s a letelepülés következményeként - az állattartás mellett - a földművelésre való áttérés.

A III. század végén (pontosabban 271. - a rómaiak elhagyják Dacia provinciát, a mai Erdélyt) a több hullámban betelepülő újabb csoportok megjelenése a leletek számának ugrásszerű szaporodását idézte elő. Az Alföldön szinte nincs olyan feltárás, ahol ne találnánk meg a szarmata lakosság hagyatékát. Városunk környékéről eddig is ismertük e nép szórványleleteit, 1998. nyarán leletmentés során a borosgyáni homokbányák területén településük és temetőjük néhány részletét is feltártuk.

A IV. század végétől a szarmaták szinte teljesen eltűntek az írásos források által megörökített történeti események közeléből, bár a régészeti leletek alapján nagy tömegben éltek még az V. században is alföldi szállásaikon az új hódítók, a hunok alatt.

A IV. század hetvenes éveiben Kelet-Európa füves sztyeppéin új, hatalmas nép jelent meg, magukat hunoknak nevezték. Hihetetlen gyorsasággal hódítanak meg óriási területeket, az V. század elején már a Kárpát-medence is uralmuk alá tartozik, sőt ekkorra uralmuk központja is ide tevődik át. Környékünkön biztos nyoma a hunoknak még nem került elő, a késői szarmata leletanyagban azonban tapasztalható a keleti, hun hatás.

A hun nagykirály, Attila halálával (454.) szétesett a birodalmuk, az Alföld új uraivá a germán származású gepidák lettek. Kisebb falvakban, kis alapterületű házakban laktak, halottaikat gyakran temették fakoporsóba. A telepeken és a sírokban nagyszámú edény, illetve edénytöredék kerül elő, a sírleletekből jól ismerjük viseletüket is. A tehetősebb férfiakat teljes fegyverzetben (kétélű, sokszor összehajtogatott kard, íj, vaslándzsa, sisak, díszes öv), a nőket jellegzetes kétsoros csontfésűvel, sasfejes csattal díszített övvel, fibulával temették. A középréteg számára tömegével készített, egyszerű gepida bronzfibula - sajnos ismeretlen lelőhelyről - múzeumunk gyűjteményében is megtalálható.

Az 567-568-as évek sorsfordító változást hoztak a Kárpát-medencében. A keletről érkező avarok, a longobárdokkal szövetségben megsemmisítik Gepídiát, s Baján kagán az egész Kárpát-medencét egységes politikai alakulattá fogja össze. E korai avar kaganátus történetét az állandó avar-bizánci harcok jellemezték, a 630-as években az avar hatalom erősen meg is gyengült. A 670-680as években újabb népcsoportok települnek be, leletanyaguk különbözősége folytán ekkortól kései avar kultúráról beszélünk.

A szabad avar férfi legfontosabb viseleti tárgya mindenkor veretekkel díszített öve volt. E veretek a korai avar korban az úgynevezett préselt technikával készültek, míg a VIII. században az öntött példányok váltak általánossá. A mintázat is megváltozott, a korai szalagos, pontozott motívumok helyett megjelent a griffes-indás stílus. Ilyen kései avar öntött övgarnitúra környékünkön Ludadon került napvilágra.

Meg kell említenünk, hogy az avarok ismertették meg Európával a vaskengyelt, s lovaik szerszámzatát is gazdagon díszítették.

Edényeik között korongolt és korongolatlan darabok egyaránt megtalálhatók, előkerült ilyen Csatárkertben, Povádon, Soványháton is. A VIII. század utolsó éveiben nyugatról Nagy Károly, későbbi frank császár és fiai, keletről Krum bolgár cár támadásai megsemmisítik az avar kaganátust, ekkortól kezdve Alföldünket az írásos források csak mint lakatlan avar pusztát emlegetik.

895-896-ban a Kárpát-medence történetének új, máig tartó fejezete kezdődött. Az eddig egymást váltó népek után egy állandó, önmagát megújítani képes nép vette át a terület feletti uralmat, a honfoglaló magyarság. Az Urál-hegység mellől induló, időben és térben egyaránt nagy utat bejáró népesség a forrásokból már név szerint is ismert Levédia, majd Etelköz szállásterületről érkezett mai hazájába. Félnomád gazdálkodást, egységes kultúrát, művészetet, vallást hoztak, mely a régészeti leletekből jól kiolvasható. Bár hiteles lelőhelyüket Békésről még nem ismerjük, Hidashát Hosszú-halom nevű részéről honfoglalóink jellegzetes palmettás díszítőművészetét mutató, szórvány leletegyüttes került századunk elején a Magyar Nemzeti Múzeumba.

 

A középkori település

A Békés név személynévi eredetű, valószínűleg a béke főnévből származik. Karácsonyi János millenniumra megjelent megyemonográfiája óta a település első említését a XIV. századi Képes Krónika 1046-ra vonatkozó adatával hozzák kapcsolatba: eszerint a pogánylázadás vezetője, Vata, Békés várából származott.

1203-ban már biztosan vásáros hely, a vásárvám 2/3-a a váradi püspökségé. 1213-tól több mint egy évtizeden át a forrásokban gyakran bukkannak fel a békési megyeszervezet tisztségviselői, 1219-ben esik először szó békési várjobbágyokról. Megyeszékhely voltára utal, hogy egyben főesperesség székhelye: 1229-ben említik István főesperesét. 1261-ben nevezik először Békés megyének (comitatus). A békési várról és népeiről egy 1295-ös oklevél tudósít utoljára. Sajnos a vár régészeti nyomait - bár írásos források és légifotók alapján születtek már elméletek korabeli elhelyezkedéséről - még nem sikerült megtalálni.

A XIV. századtól fennmaradt adatok az esperesség folyamatos létéről, de Békés megyeszékhely voltáról is tanúskodnak. 1329ben és 1346-ban a megyegyűlést is itt tartották. 1403-ban a gyulai uradalom részeként Maróthi János macsói bán kapta királyi adományként, az egy évvel későbbi beiktatás alkalmával vámját (minden bizonnyal vásárvám) is megemlítik.

A XV. század ötvenes éveire településünk mezővárossá fejlődött, ezt a státuszt meg is kapta földesurától, amint ezt az írásos források szóhasználata is bizonyítja. 1467-től következetesen oppidumnak titulálják Békést, ami mindenképpen mezővárosi rangot jelentett. Ekkoriban épül a békési Maróthi-kastély, ami nemcsak erődített birtokközpont volt, de a szomszédos birtokosok elleni támadások kiindulópontja is. 1468-ban már biztosan állt, mert várnagyait említik. 1476-ban utód hiányában az egész uradalom, így Békés is, a koronára szállt, 1482-ben kapta azt meg Corvin János. Ekkoriban az oklevelekben folyamatosan Bekes oppidum és castellum szerepel, 1500-ban és 1508-ban itt tartják a megyegyűlést. 1506-ban az uradalom Corvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak birtoka, majd két év múlva Beatrix özvegyének, Brandenburgi Györgynek kezére kerül.

Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés Békés megyét sem kímélte, a források szerint a Pestről dél felé vonuló sereg városunk mellett is tábort ütött.

Adójegyzékekben, összeírásokban ezidőben a következő utcaneveket találhatjuk: Forrozegh, Malomzegwcza, Banhydwcza, Bayvivo, Howazo. 1527-ben említik először a Szent Pál malmot, adatok utalnak az intenzív halászatra, bortermelésre, állattenyésztésre. 1564-ben (vagyis még a török foglalás előtt) Csarnával együtt 225 adózó portát tartottak számon Békésen.

 

A török hódoltság kora

1566. szeptember 2-án Gyula várát elfoglalták a törökök, ekkor került Békés városa is török uralom alá. Uralmuk megszilárdítása érdekében Békésen és Szarvason palánkfallal körülvett erődítést építettek, ennek pontos évét azonban nem ismerjük. A források 1584-ben, illetve 1587-ben említik a békési palánkot és a palánkbeli török lovasokat. Az 1590-9l-ben készült török zsoldösszeírás szerint az őrség létszáma 238 fő volt. A jegyzék a katonák közt Khurrem müezzin nevét is megemlíti, ez és az őrség viszonylag magas létszáma valószínűvé teszi, hogy Békésen kis török mecset is állott a palánk falain belül. 1595. október 24-én Gyula védelmében maga a török, Ömer gyulai szandzsákbég a békési palánkot felégette, felszerelését Gyulára vitette. 1596. tavaszán a tatárok Békést teljesen feldúlták, egy ideig bizonyosan lakhatatlanná vált. A palánk felégetése és a tatárdúlás után nem sokáig állhatott lakatlanul a település, az erődítést azonban már biztosan nem építették újjá, bár a török jelenléte folyamatos lehetett a XVII. században.

A törökök uralmuk idején részletes összeírásokat készítettek: a lakosokat név szerint, utcákba és városnegyedekbe csoportosítva sorolták fel. 1579-ben Malom, Bánhíd, Forrószeg és Kastélszeg elnevezésű részekről hallunk. A békésiek az összeírás szerint gabona-, kender-, szőlő- és zöldségtermesztés mellett birka- és sertéstenyésztéssel, méhészettel és halászattal foglalkoztak és 551 kapu után fizettek adót a töröknek.

A város ekkoriban is igyekezett őrizni évszázados kiváltságait. A Károlyi család levéltárában fennmaradt 1640-es keltezésű periratban az elöljáróság így nyilatkozott: "... Mi ... kik a mai városunknak oltalmazására erős hittel kötelesek vagyunk, ... bizonyos attestatiot teszünk hogy eleitől fogva Szabad Királyi Város volt... ". 1665-ben már gyakorlatilag az összes békési határnevet felsorolják: Deter, Csarna, Poad Domb, Telek Helei, Ludad, Fásmelléki, Murvahely és Borosgyán.

1685-től tíz éven át ismét harcok folytak Békés környékén, a gyulai török őrség kiéheztetése miatt teljesen kitelepítették a lakosságot. A középkori településszerkezet és maga a város ekkor pusztult el végérvényesen.

 

A békési vár

Már több száz éve sokakat érdeklő kérdés a békési vár helye. A forrásokból egyértelműen bizonyítható, hogy az Árpád-korban a vármegye igazgatását ellátó ispánsági vár, később a Maróthiak kastélya, majd a török korban palánkvár állt városunk területén. A korábbi találgatások után 1970-ben Banner János foglalkozott először tudományosan megalapozott adatok alapján ezek helyének azonosításával. Úgy vélte, ugyanazon a helyen, a Kastélyzug utca területén kell keresnünk a békési ispánsági központot, a Maróthi család XV. század elején épült kastélyát és a török kori palánkvárat.

A lelőhelyen először 1975-ben Jankovich Dénes végzett szondázó ásatást, melynek során a későközépkori palánk részleteit tárta fel. Már ekkor bebizonyosodott, hogy a területen nincsenek Árpád-kori rétegek, biztosan nem itt állt a földvár. 1976-1980. között Gerelyes Ibolya végzett ásatásokat, a török kori palánk újabb részleteit tárta fel. Feltételezése szerint a másodlagosan felhasznált téglák nagy mennyisége arra mutat, hogy egy már korábban itt állt középkori épületet használtak fel az építkezésre. Ez minden bizonnyal a Maróthiak kastélya lehetett. 1989 nyarának végén Szatmári Imre kutatott a területen, a vitrinben bemutatott későközépkori régészeti leletek ebből az ásatásból származnak.

 

Az újratelepülő város

1695. január 18-án a törökök kivonultak Gyula várából, Békés megye mint felszabadított terület kincstári birtok lett. A helyzet igen siralmas volt, egy 1698-as tiszttartói helyszíni szemle során arról értesülünk, hogy a Körös mentén az összes település lakatlan, csupán Békésen leltek 10 embert. Hamar elkezdődött azonban a lakosság visszaköltözése, 1700. áprilisában már megyei közgyűlést tartanak Gyulán. Fontos adat az akkori lakottsági viszonyokra, hogy a megyére kivetett 516 Ft országos adóból 220 Ft-ot Békésnek kellett állnia. Felépült (mostani helyén) az első templom, a mai református templom fából készült elődje.

A megyei vezetés önkényeskedése - az áldatlan állapotok ellenére - egyre nagyobb méreteket öltött, emiatt a lakosság nagy része a kibontakozó Rákóczi-féle szabadságharc zászlaja alá menekül. Amikor a fejedelem 1703-as tokaji rendeletével Karcagra küldi a békésieket, immár harmadszor néptelenedik el városunk.

Ez szerencsére nem tart soká, az 1711-es szatmári béke után igen hamar visszatértek a békésiek, ezt bizonyítja Kabai Dániel református lelkész beiktatása 1711. december 28-án. 1715. július 23.-án a megye alakuló közgyűlését is Békésen, mint egykori megyeszékhelyen tartották.

1720-ban az egész megye királyi adományként Harruckern János György kezébe kerül, aki kedvezmények adásával igyekszik birtokait benépesíteni. 1732-ben a főispáni tisztséget is megszerzi, a magas adók, a folytonos áradások azonban nehezítik a megye betelepítését. 1738-ban borzasztó pestit dühöngött, Békésen 1185 lakost ragadott el. A hagyomány szerint ekkor született a hatházi tized elnevezés, a város ezen részében csupán hat ház maradt lakott. A közegészségügyi helyzetre jellemző, hogy a helytartótanácsi jelentések szerint nemcsak 1749-ben, de még 1763-ban sincs rendes orvosa a megyének. A műveltség is alacsony fokon állott, a megye újjászervezésekor máshonnan kellett tisztviselőket hozatni. Bár Békésen az újratelepülés után szinte azonnal megindul az elemi iskolai képzés, majd a középfokú oktatás, ez csak sokára érezteti hatását.

A török időkben elvadult földeken nagyrészt állattenyésztés folyt, annak is ősibb formája, a ridegtartás. A megye folyamatos betelepítése folytán azonban egy idő után elfogytak a lakatlan területek, így fokozatosan a földművelés kerül majd előtérbe. A XVIII. század végére kialakul a megyénkre oly jellemző tanyás települési rendszer. A földművelő jobbágyokat igen sok szolgálat terhelte, ennek mérséklésére hirdették ki Mária Terézia úrbér rendezési rendeletét 1766ban. Bár erre itt nagy szükség nem volt, hisz Harruckern báró a megye benépesítése érdekében már korábban sokat könnyített a parasztok terhein. A földesúr Gyula után 1730-ban Békésnek is vásárjogot szerzett.

A város élén a főbíró állott, akit egy évre választottak, mellette van a törvénybíró és a tanács, melynek tagjai az esküdtek. A tanácskozások eredményeit a nótárius (jegyző) jegyezte fel. 1775-ben Harruckern Ferenc halálával a gyulai uradalom részeire hullott, az örökösök felosztották egymás között. A tényleges felosztás 1798-ban történt meg, Békés környéke (más településekkel együtt) Wenckheim Józsefnek és Ferencnek jutott. Ekkoriban már megvolt mind az öt kerület: Malomvég - a legrégebbi, Bánhida mely 1400 után keletkezett, Ibrány, Hatház és Újváros - melyek az 171l-es újratelepülés után alakultak. A Fő-tér délkeleti sarkában állt a református templom, mely 1732-ben épült, 1776-ban magasították, majd 1784-ben téglatornyot emeltek melléje. A katolikus templom 1792-1795. között épült, a görögkeletiek 1783-ban emeltek templomot. A lakosok száma a századfordulón 10.000 körül lehetett.

Továbbra is állandó veszedelmet jelentettek a gyakori áradások, a Körösöket majd csak a nagyszabású folyószabályozási munkálatok során ásott mesterséges mederben lehet kordában tartani. Addig azonban a várost szabálytalanul átszelő, a Zug-utca (ma Szánthó Albert utca) végén összefolyó Fehér- és Fekete-Körös időről-időre elönti a házakat. A határ is tele van erekkel és fokokkal: Vica-ér, Csíkos-ér, Malom-ér (mai Libazug utca), Borosgyáni-ér, Hidas-ér, Kamuti-ér, Macskás-ér, Ludad-ér, Povád-ér, Lápos-ér, Maró-ér, Kászmán-ér, Kőgyes-ér, Diter-fok, Tordac-ér, Dán-fok stb. Egy részük ma is továbbél utcáink, határrészeink neveiben.

Megyénk főúri és köznemesi családjai a visszafoglalás óta igyekeztek könnyíteni a jobbágyok terhein, így természetesnek vehető, hogy a reformkorban élénkebben politizálni kezdő nemesség nálunk a liberális és szabadelvű eszmék követője lett. 1835-ben például nagy tiltakozást váltott ki, hogy az országgyűlésen leszavazták a jobbágyok emberi jogait biztosító törvénycikkeket.

Békésen 1840-ben Hajnal Ábel kezdeményezésére alakult meg a Békési Olvasótársaság (később Polgári Kaszinó), melyben a tagok az országos folyóiratok cikkeit élénk viták során tárgyalták meg. Községünk földesura, Wenckheim József Antal gróf pedig a jegyző kérésére hajlandónak mutatkozott a békési közlegelő törvényszerű szabályozására, így 1845. május 14-én megköttetett a legelő elkülönítési szerződés az uradalom és a község között.

 

Iparfejlődés - A békési céhek

A többször elnéptelenedő, majd mindig új életet kezdő városban nem beszélhetünk az ipar folyamatos fejlődéséről. Jellemző,hogy az utolsó visszatelepülés után, 1726-ban - a Helytartótanács kérdésére - kelt megyei jelentésben azt olvashatjuk, hogy az ács és az asztalosmunkát, illetve a ruházat készítését maga a lakosság, a kovácsmunkát pedig a cigányok végzik. Iparosok közül talán szűrszabókra lenne szüksége a megyének, de valószínűleg azok munkája iránt sem lenne elégséges a kereslet. Tíz év múlva némileg változik a helyzet, egy tudósítás szerint már hiány van szabókból, csizmadiákból, lakatosokból, gombkötőkből, szappanosokból és aranyművesekből. Termékeikért a lakosság sokszor mérföldeket utazott. A növekvő igények kielégítésére alakulnak - az országos átlagnál jóval később megyeszerte a céhek, a kézművesek munka-, érdekvédelmi és vallási szervezetei.

A céhek Európában a IX. században indultak fejlődésnek, nálunk Magyarországon az iparfejlődés a XIV. század második felében ért el erre a fokra. A céhrendszer kezdetben szigorú megkötéseivel és szabályaival nyugodt keretet tudott biztosítani az iparágak fejlődésének, később azonban annak gátjává vált. E megkötések és szabályok miatt nem tudott és nem is akart alkalmazkodni a változó feltételekhez. Egyre gyakrabban hallunk a megcsontosodott rendszer ellenzőiről, 1794-ben pl. a Békés megyei rendek is javasolják megszüntetését. Az uralkodó egyre több rendeletet alkot e halódó szervezet megmentése érdekében. A céh hanyatlása azonban tovább folytatódik, 1842-ben megalakul Kossuth kezdeményezésére az Országos Iparegyesület, s végre az 1872. évi VIII. törvénycikk kimondja a céhek megszüntetését és az Iparegyesületek megalakulását.

A különböző okok (tatárjárás, törökdúlás, Rákóczi-féle szabadságharc) miatt elnéptelenedett, majd újratelepülő Békés megyében csak az utolsó, hanyatló korszakban jelennek meg a céhek. A megyében elsőként 1727-ben a gyulai csizmadiák céhe alakul meg s 1757-ben válik önállóvá. Békésen még később, 1816-ban kap privilégiumot az első céh, a csizmadiák céhe, követi még öt másik. Városunkban összesen 6 céhről van tudomásunk (csizmadia, szűcs, tímár, kovács és kerékgyártó, ács, asztalos és lakatos), a megyében ugyanennyi van Békéscsabán, Szarvason 8, Gyulán 17 céh, a többi településen ennél kevesebb.

A céh szervezete

A céhszervezet élén a céhmester állott, akit évente választottak. Tisztsége sok kötelezettséggel járt, ugyanakkor nagy megtiszteltetésnek is számított. Egyik kötelessége volt pl. a szintén évente választott két mívlátó mesterrel a mesterek műveinek időnkénti minőségi ellenőrzése. Fontos tisztség volt még az atyamester, aki a legények ügyeit intézte. Nem választás, hanem a kora alapján kapta tisztségét a szolgáló vagy ifjúmester - a legfiatalabb mester. Igen sok, sokszor hálátlan feladata volt (pl. a céh halottainak sírját megásni, a lakomákon "megborosodott" idősebb mestereket hazakísérni stb.). Nem minden céhnél előforduló tisztség volt a nótárius, vagyis a jegyző, aki a szükséges írásbeli munkákat végezte.

A céh szabályzatában (privilégium) megszabta a munkaidőt, a felvételi (szegődtetési) és felmondási időt, a munkabért, esetenként a létszámot, az alkalmazott mértékeket, az árakat (később ezt a jogkört a megyék és a városok átvették). Részletesen szabályozta a szakmai képzést, előírta tagjainak vallási kötelezettségeit, az erkölcsös viselkedést. Fontos tevékenysége volt a szociális gondoskodás. A XVII. század második feléig még katonai feladatot is elláttak a céhek a városok védelmében, lásd budapesti Halászbástya.

 

Zenei élet városunkban - a Békési Iparos Dalkör zászlaja

Énekkar már 1851-ben volt Békésen, mikor Arany János egy napig Hajnal Ábel esperes vendége volt s ez alkalomból a békési dalárda szerenáddal köszöntötte a nagy költőt. A dalárda folyamatos fennállása valószínű, időről-időre szerepel a híradásokban: 1865-ben Budapesten 16 taggal, az 1867-ben Aradon rendezett dalos versenyen pedig 27 taggal vett részt. 1868-ban Debrecenben szerepelt, ekkor karnagya Kovács László rektor volt. 1869-ben beléptek az Országos Dalárdaegyesületbe, 1870-ben egy szereplésük alkalmával Erkel Ferenc is kifejezte elismerését. A következő években dr. Hajnal István dalegyleti elnök kezdeményezésére a békésmegyei dalárdák közös ünnepélyeket rendeztek, 1872-ben a Gyulán tartott versenyen a békési dalegyletet a hölgyek díjával tüntették ki. 1876-ban dr. Hajnal Istvánt az Országos Daláregylet igazgatósági tagjává választotta.

1880-ban vette át az énekkar vezetését a zeneszerzőként is ismert Szügyi József orgonista kántor, s vezette azt 36 éven át. 1889-ben a szegedi dalünnepen ezüst serleget nyertek. A dalárda kisebb-nagyobb név- és szervezetváltoztatásokkal 1917-ig működött. A restaurálva kiállított zászló Békés város zenei kultúrájának sokatmondó dokumentuma.

A zászlóhoz több zászlószalag is tartozik, ezek közül kettőt mutatunk be. A piros zászlószalagpár adományozója gróf Wenckheim Dénesné, a mogyorószínű szalagpárt pedig gróf Wenckheim Frigyesné, mint a Dalárda egyik patronálója készíttette. A Wenckheim-család, mint Békés földesura, mindig jelentős szerepet játszott városunk életében.

 

Az 1848-49-es szabadságharc évei

Békésre 1848. március 20.-án érkezett meg a pesti forradalom híre. Az Olvasókör (később Polgári Kaszinó) kapta az első hírt a Pesti Hírlapban. A Kör elnöke, Hajnal Ábel református lelkész azonnal összehívta a közgyűlést, meghívták a község elöljáróit is. Elhatározták, hogy másnap a templomban értesítik a lakosságot és népgyűlést tartanak: március 21-én Békés lakossága egyhangú lelkesedéssel csatlakozott a forradalomhoz. Az öröm első napjainak múltával, április elején zavargások törtek ki a legelő elkülönítési szerződések hátrányos feltételei miatt a megye több helységében, Békésen is. Mivel gróf Wenckheim József Antal földesúr önként hajlandó volt a legelőre vonatkozó kívánalmaknak eleget tenni, végül helyreállt a nyugalom. Május 3.-án a megyegyűlésen megválasztották a megye új vezető szervét, az állandó bizottmányt, melybe Békés 19 főt delegált. A megyei ideiglenes bizottmány már 1848. április 26-án kelt határozatával elismerte többek között Békés városát rendezett tanácsú városnak. A május 29.-ei választások eredményeként Asztalos István Békés város polgármestere, Kállay József bíró, Hídvégi István kapitány, Nyíri Lajos ügyész, Keresztesi György számvevő, KisKéry Mihály mérnök, Kiss Károly főjegyző, Mezey Balázs, Józsa Károly és Erdődy Antal jegyző, Bondár János, Szőke György, Rabatin János, Terney György, Somlyai István, Andor Mihály és Berecki Mihály tanácsos, Debreczeni András közgyám és Konkoly Imre csendbiztos lett.

Június 15-én a városháza udvarán lezajlott népképviseleti országgyűlési követválasztáson Békés választásra jogosult polgárai (16135 lakosból mindössze 577 fő) Táncsics Mihályt választották meg. Mivel Táncsics inkább másik választókerületben szerzett mandátumát tartotta meg, új választást kellett tartani, melynek eredményeként Józsa Károly lett a képviselő.

Békés megye területe nem tartozott a tényleges hadszínterek közé, háborús pusztítás nem érte, de az országos adománygyűjtési felhívásokra és toborzásokra mindig szép számmal jelentkeztek. A nemzetőrség szervezésének kezdetekor április 13.-án Békésről 589 jelentkezőt írtak össze, az összeírás végén, június 24-én már 1452 fő szerepelt. Az eredetileg rendfenntartó erőként szervezett nemzetőrségre azonban hamarosan a csatatéren is szükség lett. A megye 4000 fős alakulatot hozott létre, ebbe Békés 422 főt adott, akik július 2-án érkeztek a Délvidékre, Hajnal Ábel lelkész és Kiss János főszolgabíró vezetésével. Nemzetőreink 1848. októberében a Maros mentén harcoltak, október 21-én Zsurics őrnagy vezetésével Angyalkútnál szembetalálkoztak a császári csapatokkal. Az ütközetben a békésiek derekasan helytálltak, bár a korabeli sajtó egy része őket okolja a győzelem utáni visszavonulásért. A csatában elesett 5 békési önkéntes és több tucat sebesült mellett az alábbi történet is a békésiek önfeláldozó hazaszeretetét bizonyítja:

" Volt az angyalkúti csata áldozatai között egy szegény egyszerű földmíves, rosszerdei Mucsi István, - ki önfeláldozó bátorságának hazaszeretetének lélekemelő példáját adá. Ott nyugszik Angyalkúton a névtelen hősökkel, kiknek jeltelen sírja felett a feledés homálya borong. Rójuk le a kegyelet adóját emlékének.

Az ellenség kartácsainak zápora seperte végig Angyalkút széles utcáját, melyet az önkéntesek s nemzetőrök foglaltak el. Mindenki igyekezett a biztos halál elől védett helyre menekülni. Újvárosi Mucsi István a menekülés közben nehéz sebet kapott s lerogyott az utca közepén. Egy-két lépésre kínosan vonszolta roncsolt testét, majd összeesett s vérében fetrengve keservesen esdett segélyért. Szívszaggató jajja a legbátrabbakat sem indítá segítségére.

Ezt látva a békésiek derék lelkésze Hajnal Ábel, megindult, kiragadni szerencsétlen hívét a veszedelemből. Szégyenkezve állta útját rosszerdei Mucsi István, vissza tartotta szeretett lelkészét, s a legnagyobb ágyúzás alatt bajtársának segélyére ment. Alig ért a szerencsétlenhez, egy ágyúgolyó lábát elszakította, s a két Mucsi egymás mellett fetrengett vérében vívódva a halállal.

Megszűnt az ágyúzás. A sebesülteket a lelkészlakba vitték. Rosszerdei Mucsi István, midőn a fájdalomtól zaklatva jajgatott, rokonai, s ismerősei körülfogták. A folytonos vérzést szenvedő nemzetőr végre e szavakban fakadt ki: " Jaj ! vége van Magyarországnak! - s lelkét kiadá."

Arad környékén több csatát is vívtak nemzetőreink. Közben itthon ki-kitört a kolera, novemberben Békésen is közel százan betegedtek meg, több mint 50 halottja volt a városnak. Az Országos Honvédelmi Bizottmány december 8-án felhívást intézett a magyar néphez, hogy a nemzetőrök helyett hadi szolgálatra önkéntes csapatokat alakítsanak. A megyében toborzott 1004 gyalogosból és 300 főnyi lovasságból álló szabadcsapathoz Békés 142 fővel járult hozzá. A csapat Okolitsányi István vezetésével Golgovácra és Aradra ment, ahol február 8-án véres csatát vívtak a császári csapatokkal és a hozzájuk csatlakozott szerb felkelőkkel. Az ellenség először túlerőben volt, de a mieink nemsokára a Maroson túlra szorították őket. A csatában sok békési vesztette életét: 1 tiszt és 93 közlegény (44 gyalogos, 49 lovas).

1849. februárjában a kormány katonai kórházat létesített a megye több városa után Békésen is, a református iskola akkori épületében. 1849. március 15-én a megye minden helységében nagy lelkesedéssel emlékeztek az első nemzeti ünnepre. Május 6-án a Függetlenségi nyilatkozat kihirdetését ünneplő gyűlés volt Békésen, mindkét alkalommal jelentős adományozásokra is sor került. Még ebben a hónapban az orosz haderő belépésének ellensúlyozásaként az állandó bizottmány újoncozást rendelt el. Nagy tehertételt jelentett a hadsereg ellátása, a hadifoglyok és az itt tanyázó katonaság élelmezése is. Hogy Békés városa ebben is tevékenyen részt vett, bizonyítja egy kiegyezés korából megőrződött iratcsomó. Ekkor ugyanis rendeletileg lehetővé vált az 1848-49-es években kifizetetlen állami megrendelések kiegyenlítésének kérése, amit az iratok szerint a békési tímár céh meg is tett. E dokumentumokból értesülhetünk tehát arról, hogy a békési tímár céh 1849. május 31-én " 100 mázsa fekete timsós bőr " leszállítására kötött szerződést az Országos Honvédsereg számára, amit a szállítólevél csatolt másolata szerint teljesítettek is.

1849. tavaszán árvíz és kolera nehezítette a békésiek életét, az egyre rosszabbodó hadi helyzet miatt pedig nyáron több alakalommal is népfelkelést hirdettek. A világosi fegyverletétel híre itt is reménytelenséget keltett, az akkori érzéseket méltán tükrözik a családja révén Békéshez kötődő Veress Sándor, volt honvédszázados visszaemlékező sorai:

" Midőn meg kelle válni dicsőséggel hordott fegyvereinktől, ... a huszárnak le kelle szállani kedves paripájáról s leoldani csorbákkal ékes kardját: óh akkor a kebel nem bírta tovább fékezni fájó keserveit. Volt ki letérdepelt és rémítő átkot mondott a balszerencse okozóira, volt, ki nyakába borult kedves bajtársának és sírt keservesen, volt ki szörnyű káromlások közt darabra törve Dunába dobta fegyverét. A legnagyobb rész búskomoran nézett maga elé, nem sírva, nem átkozódva, nem szólva senkihez s engedte magát ide s tova hajtatni szótalan, érzéketlen élő halottként."

 

A szabadságharc utáni évek

A forradalom leverése után nehéz idők következtek. A békési Olvasótársaságot feloszlatták, az 1848-49-es újságokat, képeket, nyomtatványokat és könyveket elkoboztatták. Elrendelték a Kossuth-bankjegyek beszedését és minden kárpótlás nélküli megsemmisítését, ez a megyében 1.193.984 Ft értékű Kossuth-bankót jelentett. Békésnek 1850-ben 17.985 lakosa volt, a házak száma 2537. Végre tartósan megoldódott az árvízveszedelem elleni védekezés: 1856-57-ben elkészült a Kettős-Körös csatorna, majd hosszas vita után az 1880-as években árterét is a szabványos 300 méterre szélesítették ki. 1859-ben megszületik a legelőfelosztási örökegyezség, melyben a város többek között a kisdedóvó és a gimnázium számára biztosít anyagi forrásokat.

Többszöri kérvényezés és hosszas harcok után Hajnal Ábel eléri, hogy 1858. áprilisában újra engedélyezzék a békési Olvasótársaság (később Kaszinó) működését. 1860-ban összehívják az országgyűlést, Békés rendezett tanácsú várossá alakul, képviselőnek Asztalos Istvánt választják meg. Az alkotmányos élet azonban nem tart soká, 1861. augusztusában az uralkodó feloszlatja a képviselőházat. Nálunk a tragikus véget ért gróf Széchenyi István tiszteletére ekkor nevezik el a Fő teret Széchenyi térnek, a Nagy utca ekkor kapja a Teleki László nevet. 1869-ben alakul a Békési Népbank, ugyanebben az évben Gonda László lesz az országgyűlési képviselő. Váratlan halála (1872.) után pedig több cikluson keresztül (1892-es haláláig) Irányi Dániel képviseli városunkat.

Békést 1872-ben nagyközséggé nyilvánítják. 1873-ban feltöltik a Széchenyi teret, majd 1886-ban kikövezését is elhatározzák. 1882-ben végre vasútvonalat kapunk, a Békés-földvári (ma Murony) szárnyvonalat. 1885-ben felépül máig legszebb középületünk, a Bérház, Benedicty József tervei alapján, 72.300 Ft költséggel. 1894-ben nyílt meg a távbeszélő-állomás.

1882-ben Tűzoltó Társulat alakult, ez 1890-ben Önkéntes Tűzoltó Egyletté változott. 1888-ban az állam kisajátítja az italmérési jogot a községektől, ugyanekkor "Kispince", "Szomorú" és "Dübögő" kocsmák a község tulajdonába kerültek. A Szomorú kocsma helyén felépül az állam által üzemben tartott kosárfonó iskola, mely később a községé lesz. (Még évtizedekig kosárfonóipari munkák folynak benne, előbb a Salix, majd a Hangya Szövetkezet bérli.) Boldog békeidők...

Városunkban mindig erősek voltak a függetlenségi eszmék, mindig függetlenségi képviselőt választottunk, 1889-ben pedig Magyarország azon 31 városa közé tartoztunk, melyek ellenzéki gesztusként díszpolgárukká választották a magyar állampolgárságát ez évben elvesztő Kossuth Lajost. 1894-ben ravatalára koszorút küldött a város, sokan részt vettek temetésén. Ez alkalomból nevezték el a Vasút utcát Kossuth utcának, a következő évben pedig megrendeli a község Jantyik Mátyás festőművésztől - múzeumunk névadójától - a "legnagyobb magyar" arcképét.

A millenniumi ünnepségsorozat keretében először május 9én az iskolás gyermekeknek rendeztek ünnepélyt, melyet kirándulással és megvendégeléssel zártak. Május 10-én a templomokban hálaadó istentiszteleteket tartottak, a református templomban Kecskeméti Ferenc lelkész, a katolikus templomban Knie Antal plébános, a görögkeletiben Popovics Elek, az izraelita vallásúaknak pedig Büchler Gyula rabbi. A község vezetősége díszközgyűlést tartott, itt dr. Hajnal István méltatta az évforduló jelentőségét, majd leleplezték Kossuth Lajos arcképét. Az év őszén országgyűlési választások folytak. A Fehér-Körös melletti liget 1899-ben kapta az Erzsébet liget nevet, a tragikusan elhunyt királyné emlékére. 1903-ban a Köröshát utcát Jantyik Mátyás utcára, a Zug utcát Szánthó Albert utcára, az Úri utcát Irányi Dániel utcára keresztelték, a Ladányi út pedig felvette II. Rákóczi Ferenc nevét. Ez évben épült fel a gimnázium ma is használt épülete, majd 1904-ban a Városháza új épülete. A Hosszúfoki Ármentesítő Társulat palotája (ma a békési rendőrség székhelye) és a Járásbíróság (ma középiskola működik benne) is ekkor készült. Elkezdődik a Fekete-Körös kiszárítása és a Fehér-Körös partjának rendezése.

1910-ben ünnepélyesen üzembe helyezik Békés Nagyközség Villamosművét, eleinte 300 körüli a fogyasztók száma, 350 köztéri lámpa működött. 1913-ban a "Dübögő" kocsma helyén emeletes palota épül, lent üzletek, fent pedig az adóhivatal nyert elhelyezést.

 

Világháborúk

1914-ben minden addiginál nagyobb területre kiterjedő harcok, az első világháború veszi kezdetét. A behívások miatt gondot jelentett a tisztviselők helyettesítése, az állami segély megindulásáig a hadba vonultak családjainak segélyezéséről is a településeknek kellett gondoskodni. A Vörös Kereszt 20 sebesült ápolását vállalta,erre a községi leányiskolában kaptak helyet, míg a kisegítő kórház 100 lábadozó részére a Bérházban működött. 1915 tavaszán 300 felvidéki, 1916-ban 741 erdélyi menekült érkezett. Nagy terhet jelentettek a hadikölcsön-jegyzések is.

Az 1918. október 31-én győzött az őszirózsás forradalom, Budapesten megalakult a Nemzeti Tanács, majd minden településen ennek helyi szervezetei. 1919. január 29-én a Nemzeti Tanács helyébe a Munkástanács lépett, március 23.-án ennek helyét a forradalmi kormányzótanács vagy direktórium foglalta el. Ettől kezdve a tisztviselők munkája egyre nehezebbé vált. 1919. április 26-án a direktórium tagjai ismeretlen helyre távoztak, ugyanezen a napon jelentek meg községünkben a román megszálló csapatok. A fegyveres ellenállás miatt 11 kászmánykerti lakost végeztek ki. 1920. március 28.-i kivonulásukig felbecsülhetetlen károkat okoztak a községnek és a lakosságnak egyaránt. Békés világháborús vesztesége egyes adatok szerint 727 hősi halott, 400 hadirokkant.

Az 1920. XXXVI. tc. értelmében Békésen is megkezdte működését az Országos Földosztó Bizottság, 1366 házhelyet és 5352 kh földet osztottak ki. 3760 törpebirtok keletkezett, melynek adósságait - a magas megváltás miatt - még sokáig fizethették a békési parasztok. 1920-ban létesült a Békési Mezőgazdasági Szeszgyár. 1924. november 9-én avatták az első világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Hősök szobrát, Pásztor János művét. 1929-ben készült el a Posta új épülete, 1933-34-ben megtörtént az Élővíz-csatorna partjának végleges rendezése.

Városunk II. világháborús éveiről nem sokat tudunk, a harcok végét számunkra a szovjet csapatok 1944. október 6.-i bevonulása jelentette. A háborús veszteségek nagyok voltak ingóságokban és állatállományban egyaránt, emiatt nehezen kezdődött meg a földek művelése. Az iskolák 1944. október végétől folytatták munkájukat. 1945 tavaszán Békésen is megalakult a földosztó bizottság, mely 10.569 kh földet juttatott 1078 fő részére, 492 kh-on pedig 654 ember kapott házhelyet.

 

Oktatás - A megye legősibb gimnáziumának története

A reformáció elterjedése jelentős változást idézett elő egész Magyarországon, így Békésen is. Már az 1530-as években találkozhatunk a hitújítás tanításaival, ennek következménye Szegedi Kis István meghívása Békésre 1552-ben. Mivel előző álláshelyein lelkészkedése mellett rektorként is tevékenykedett, biztosra vehetjük, hogy Békésen is nemcsak lelkész, rektor is volt. Ezért tehetjük a békési deákiskola alapítását 1552-re és alapítójának ezért tartjuk Szegedi Kis Istvánt, a nagy reformátort.

Gimnáziumunk történetének kezdeti szakaszáról igen keveset tudunk, csupán néhány rektor nevét ismerjük (pl. Szegedi Lőrinc, Csekei Sámuel, Ecsedi István, Dállyai Baltazár, majd Kökényesdi István). Ezután sokáig hiába keresünk adatokat, hisz a XVII. század végén a település elnéptelenedik.

171 l-ben újratelepül a város, a református egyház és a református iskola is szinte azonnal megkezdi működését. Már 1716-ban rektort hozattak Debrecenből, s ettől kezdve szinte folyamatos az oktatás. A tanítás nyelve a latin volt. Az osztályok számát tekintve 1757-ből van híradásunk: a preceptor által tanított két elemi osztályon kívül a rektor négy deákosztályt tanított. Az iskolai év két félévre oszlott, ezek vizsgákkal végződtek. A latin nyelv mellett a történelem, földrajz, természetrajz, természettan és számtan tanítására kevés gondot fordítottak, csak a vallásoktatás képez kivételt.

Változás majd csak Hajnal Ábel idekerülésével következett be, aki 1839-től professzori állást töltött be a békési gimnáziumban. Célja az iskola reálgimnáziummá minősítése volt, tehát az ilyen irányú tantárgyak oktatását erősítette. A megnövekedett igények nyomán megindult a gyűjtés új iskolaépület emelésére is, ez 1844-45ben megtörtént. Ennek eredménye a ma is iskolaként (Zeneiskola) működő "Kollégium" épülete. Az addig 2 osztályos iskolát 1864/65re hatosztályossá fejlesztették, 1863-tól vált rendszeressé az év végi nyilvános záróünnepély.

1883-ban nagy változások történtek az iskola történetében, júliusban a presbitérium határozatot hozott, hogy az addig reálgimnáziumi címet viselő intézmény gimnáziumként működjön tovább.

Mind sürgetőbbé vált az iskola felfejlesztése 8 osztályossá, ehhez azonban új épületre is szükség volt. 1895-ben megszületett a döntés az építkezésről, melynek költségeit a város és az egyház felerészben, illetve állami kölcsönből fedezte. Az alapkövet 1902. október 28-án tették le, és 1903. szeptemberében már állott az Alpár Ignácz tervezte épület.

1924-ben egy nagyszabású középiskolai reform a békési főgimnáziumot ismét reálgimnáziummá minősítette. 1934 óta ismét gimnázium, amely intézmény 1938-ban vette fel az iskolaalapító rektor, Szegedi Kis István nevét.

1948-ban a többi között a békési gimnáziumot is államosították, az 1992. április 8.-i megállapodással ismét a református egyház irányítása alá került.

 

Közoktatás

Mint láthattuk, a református gimnázium intézményén belül elemi iskolai osztályok is működtek, az 1844-45-ben épült "Kollégium" épületében például a földszinten az elemi osztályok, míg az emeleten a gimnáziumi osztályok kaptak helyet.

Mint ezidőtájt az ország minden részében, Békésen is vallások szerint elkülönülve folyt az oktatás. A XVIII. század elején viszszatelepülő lakosság többségében a református vallást követte, de természetesen a többi egyház is jelen volt városunkban, így elemi iskolai oktatást is folytattak. A római katolikusoknál 1786-ban indult újra a tanítás, a görögkeleti egyház számadásaiban 1794-től jegyzik fel a dászkál (oktató) járandóságát. 1861-ben izraelita iskola létesül, bár a csekély tanulólétszám miatt a két utóbbi intézmény századunk 20-as évei óta nem működik.

A fiúk számára már régóta adott volt a továbbtanulás a gimnáziumi osztályokban, a lányoknak erre csak az 1891/1892-es tanévtől nyílt lehetőségük, amikoris hosszas előkészületek után megnyílt a községi polgári leányiskola. Az 1936-37-es tanévben átadott új épületében ma a Karacs Teréz Általános Iskola alsóbb osztályai tanulnak.

Míg korábban az oktatás az egyházak kebelében folyt, 1903. május 1.-jén átadták a községi elemi iskolát, ahol fiúk-lányok számára külön-külön épületben, 3-3 tanteremben folyt az oktatás. Ezek a Jantyik illetve Csíkos utcai épületek ma az I. sz. Általános Iskolához tartoznak.

A Békés külterületén lakó gyermekek számára először Rosszerdőn szerveztek oktatást (1850-től), majd sorban nyíltak a kamuti, kőgyescsatári, gyúri, pecei, bélmegyeri, borosgyáni, díteri, földvári, törökszigeti, magsári, szécsénykerti, négyegyenesdülői összevont 1 vagy 2 osztályos iskolák.

Ma Békés általános iskolás korú gyermekei 4 iskolában tanulhatnak, ezek: I. sz. Általános Iskola, Karacs Teréz Általános Iskola, Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Szegedi Kis István Református Általános Iskola és Gimnázium.

 

Háborúk utáni újjáéledés

A világháborúkban nagy veszteségeket elszenvedett településen nehezen indult meg az élet. A helyzetet súlyosbította a pengő romlása, a gazdasági élet lassú helyreállítása csupán a stabil forint bevezetése (1946) után indulhatott meg. A mezőgazdaság helyreállítása az Állami Gazdaságok szervezésével kezdődött. 1947-ben a Soványháti Állami Gazdaság, 1948-ban pedig Muronyban a jelenlegi Hidasháti Állami Gazdaság alakult meg. 1952. január 1.-jén vált önállóvá a Vizesfási Állami Gazdaság. 1948. március 15-én nagy lelkesedéssel ünnepelték a szabadságharc 100 éves évfordulóját, ekkor került a községháza falára az első emléktábla. Ez évben alakult az első termelőszövetkezet (Vörös Csillag néven) és a Békési Gépállomás. A több-kevesebb kényszerrel is folyó szervezések végén, 1957-ben a következő termelőszövetkezetek működtek területünkön: Béke, Előre, Haladás, Kossuth, Petőfi, Szabadság, Új Élet és Vörös Csillag. A termelési színvonal fokozása érdekében a 60-as és 70-es években összevonásokra került sor, így a város területén ekkortól a Hidasháti Állami Gazdaság, az Egyetértés és a Viharsarok Mg. Tsz. működik. Ipartelepítésekre is sor került, a 60-as, 70-es években a következő ipari egységek voltak városunkban:  MEZŐGÉP-gyár,Kötöttárugyár, Textilruházati Ipari Szövetkezet, KEVIÉP Főépítésvezetősége, Építőipari Szövetkezet, Kosárgyár, START Sportszergyártó és Fémipari Szövetkezet, Kosárfonó Háziipari Szövetkezet, Cukorkaüzem, "Csaba" Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet. (Sajnos nagy részük az utóbbi évek gazdaság-racionalizálási törekvéseinek esett áldozatul.)

1949-ben fontos és országosan is jelentős kulturális eseményre került sor: május 12-én az első szabadpolcos Népkönyvtár, november 27-én pedig az ország első Kultúrotthona létesült a Bérház falai között.

1950-ben adták át a Szülőotthont, a régi Szegényházat korszerű Szociális Otthon váltotta fel, mely 1954-ben fekvő betegek otthonává alakult. 1952-ben nyílt a felújított Bástya Mozi. Az 1880-as években alakult Békési Sportegyesület 1945-ben Békési Munkás Sportegylet néven alakult újjá, majd a Békési Vörös Meteor nevet vette fel. Szakosztályai több-kevesebb változással ma is léteznek. 1956. őszén az ország többi településéhez hasonlóan városunkban is az utcára vonultak az emberek.

1960-ban alakult a Vízgazdálkodási Társulat, mely 1979-től Körös-Berettyó Vízgazdálkodási Társulat néven, nagyobb területet átfogva működik.

1963-ban, a Fáy András utcai lakótelep építésével indult Békés modern városrészeinek kialakítása. 1966-ban kezdődött a duzzasztómű építése, 1967-ben a strandfürdő kialakítása, 1968-ban pedig a Rendelőintézet első tömbjének munkálatai.

1969-ben településünket nagyközséggé nyilvánították.

 

A Békés-Tarhosi Énekiskola

1946. szeptember 1.-jén az akkor Békéshez tartozó tarhosi Wenckheim kastélyban a vallás és közoktatásügyi miniszter (Keresztúry Dezső) határozata alapján megszervezték a "Békési Országos Állami Ének és Zenelíceum és Tanítóképző, s vele kapcsolatos ének és zenei gyakorló általános iskolát".

Az intézmény alapítója és igazgatója Gulyás György, aki később, mint a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya lett ismertté. Alapvető célkitűzése volt a falvak tehetséges gyermekeinek zenei nevelése. Az iskola sajnálatos átszervezési intézkedések következtében 1954-ben megszűnt. Rövid fennállása alatt országos hírre tett szert, növendékei közül sok zeneszerző (Szokolay Sándor, Bozzay Gyula), közművelődési szakember és ének-zene tanár került ki. Zenepavilonját Kodály Zoltán avatta 1953. május 1-én.

A volt Wenckheim kastélyban és az azt körülölelő hatalmas parkban jelenleg gyógypedagógiai intézet működik. A Zenepavilonban nyaranként kórusversenyeket és hangversenyeket rendeznek az 1976 óta évente megrendezésre kerülő Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében.

 

Békés várossá lett

Településünk 1973. április 15-ével, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 16/1972. sz. határozatával újra városi rangot kapott. A várossá nyilvánítás alkalmával április 20.-án a Városházán ünnepi nagygyűlést tartottak, majd ünnepélyes keretek között a Széchenyi tér 2. számú ház alapkőletételére került sor. A városi rang elnyerése lendületet adott Békés infrastrukturális fejlődésének, de sajnos a várt ipari fejlődés nem következett be.

A következő évben döntés született az Ady utcai lakótelep kialakítására, a városiasodást tükröző, kivitelezésében egyre szépülő soklakásos épületek kialakítása ma is folyik. 1977-ben létesült a békési nép életét bemutató Tájház, a gyermekek részére a piac mögött KRESZ-parkot építettek. Ez évben került sor a földgáz ünnepélyes bekötésére, először a Karacs Teréz utca 1. számú háznál. 1978-ban adták át a II. sz. Általános Iskola új Szánthó utcai tömbjét, majd egy új bölcsőde épülete is elkészült, a Bajza utcában. 1978. június 22-én hajnali 3 óra 27 perckor addig soha nem tapasztalt félelmetes élményre ébredt Békés lakossága: a Richter skála szerinti 4,5-ös erősségű földrengés rázta meg városunkat. A morajló hanghatásokkal kísért, kisebb rengésekkel még napokig visszatérő természeti jelenség nyomot hagyott néhány épületben.

1979-ben a központi mosdóhelyiség és néhány faház felállításával megkezdődött a dánfoki ifjúsági tábor kialakítása. 1980-ban újabb katasztrófa érte városunkat: július 28-án reggel fél nyolckor átszakadt a Kettős-Körös gátja, az árvíz több száz tanyát megsemmisített, a szomszédos Tarhos községet pedig ki kellett telepíteni. Ez év végén a folyón átívelő híd is megrongálódik, az új híd 1985. augusztus 18-i avatásáig ideiglenes pontonhidat állítottak fel. 1981-ben nyílt az Iparcikk Áruház, ez évben avatták a III. sz. Ált. Iskola új, József Attila utcai épületét is.

1983-ban a várossá nyilvánítás tizedik évfordulójának megünneplése és a Békési Galéria megnyitása a földrengéskor megrongálódott Bérház épületében október 1.-jén volt a legjelentősebb esemény. 1984. december 11-én adták át a Zeneiskola számára felújított "Kollégium" épületét. 1987-ben kezdődött a városon átfolyó Élővízcsatorna partfalának rendezése, kerékpárutak kialakítása. 1989. január 11-én, a politikai változások előszeleként megtörtént az MDF helyi szervezetének cégbírósági bejegyzése.

 

Napjaink

1989. október 23.-án hazánk ismét Magyar Köztársaság lett. 1990. március 25.-én országgyűlési, az év őszén helyhatósági választások következtek. A társadalmi változásokkal együttjáró gazdasági törekvések sajnos nem kedveztek városunk ipari üzemeinek, nagy részük gazdaságtalanná válva megszűnt.

Szűkös anyagi lehetőségeink ellenére városunk a folyamatos fejlődés útját járja, infrastrukturális és városképi jelentőségű beruházásai egymás után valósulnak meg. 1995. július 15.-én adták át a városban tanuló vidéki középiskolásokat befogadó Németh László Középiskolai Kollégiumot, 1998. augusztus 20.-án a kisvárosi sétálóközpontnak szánt hangulatos Múzeum teret.

1996. március 15.-én Forradalmi Emlékművet, 1999. november 1.-én Háborús Emlékművet avattak a város központjában. Az ország kereskedelmi hálózatába való bekapcsolódást a Spar Áruház felépítése 1998-ban, majd 1999-ben a Penny Market Raktár Áruház átadása jelzi.

S. Turcsányi Ildikó

 

  
Előző fejezet Következő fejezet