Előző fejezet Következő fejezet

A HERPÁLYI APÁTSÁGI TEMPLOMROM ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

Kozák Károly

 

A Berettyóújfaluhoz tartozó herpályi Csonkatoronyról első hiteles értesülésünk a múlt század első éveiből ismeretes. Keresztúri József azt írta róla 1806-ban, hogy a két hatalmas tornyon kívül még a templomhajó és kápolna falainak romjai is láthatók. Az épületet egy kor árok és víz vette körül. A romokat a premontreiek nyírpályi prépostságával azonosította.1

1844-ben Herpály pusztának az a része, ahol a tornyok is álltak, a Tardy család birtokába került. 1842-ben még az északi torony 12 méter magas maradványa is állt. Ezt követően bontották azt le, s az onnan kikerült téglákat beépítették a berettyóújfalui református templom orgonájának alapozásába. A birtokos 1854-ben vízfestményt készíttetett a déli toronyról, s annak felső emeletét lebontatta, mert az ledőléssel fenyegetett. Ezt követően a következő években a templomromot körülvevő árkot betöltötte. E munka során egy kb. 20 kg súlyú harangtöredéket találtak, amely a családi hagyomány szerint az akkor öntött harangoknál keskenyebb és magasabb volt. Ez utóbbi jellemzés és a történeti adatok alapján feltételezhetjük, hogy egy gótikus harang töredéke került elő 1858-ban. Ebben az időben hordhatták el a templom más, látható maradványait.2

Rómer Flóris 1878. szeptember 22-én felkereste a herpályi templomromot. Útjára elkísérte Storno Ferenc festőművész, aki le is rajzolta a Csonkatornyot. Rómer Flóris írta le először hitelesen a herpályi romot.3 E leírást kiegészíti — részben megismétli — Bunyitay Vince a váradi püspökségről írt nagy munkájában, s ahhoz a templom építéstörténete szempontjából igen fontos rajzokat is közöl (1—2. kép). A rajzokon látható részletektől egyértelműen kiderül, hogy a templom román kori emlékeink közé sorolható (a torony déli oldalán látható, félköríves záródású, keskeny nyílású résablak, az emeleti szinten levő rongált ikerablak, s a felette levő félköríves-fogrovatos párkány). Bunyitay szerint a templom nem tartozhatott a nyírpályi premontrei prépostsághoz.4

A század végéig még több leírás foglalkozik a toronnyal, amelyről az időben néhány rajz, ábrázolás készült (3. kép). A század végén és az 1900-as évek elején feltárási munkákat végeztek a toronynál és helyreállítására terveket készítettek (4. kép). Némethy Gyula és Karácsonyi János, neves történészeink megtekintették a kiásott maradványokat. Némethy le is írta a látottakat. Összehasonlítva több, tatárjárás előtt épült templommal, a XII — XIII. század fordulója tájára tette a herpályi templom építését.5

A toronnyal kapcsolatos kutatás századunkban is folytatódott, de a templom építés története szempontjából újabb eredmények nem születtek. Az 1934-ben és 1950-ben végzett ásatások csak fokozták a területnek már amúgy is nagymértékű bolygatottságát.6 A II. világ háború idején súlyosan megrongálódott tornyot 1959-ben helyreállították, s ezzel megmentették a végleges pusztulástól.7 A korábbi és a most említett helyreállítás idején lényeges változtatások történtek a tornyon. Ez elsősorban a déli oldal párkányára, az alatta levő ikerablakra és a torony DK-i sarkára vonatkozik, mely utóbbit támpillérszerűen falazták fel. Mindenesetre ez a helyreállítás nemcsak a tornyot mentette meg a pusztulástól, hanem néhány év múlva elindítója lett az 1972—1976. években végzett tervszerű régészeti feltárásnak és az azt követő helyreállításnak.

 

1. kép A Csonkatorony (Bunitay munkájából)
 
2. kép A déli homlokzat díszítése (Bunitay munkájából)
 
3. kép A herpályi csonkatorony (Kimnach rajza)
 
4. kép. Bartha Móricz helyreállítási terve (Nagyvárad, 1904)
 
5. kép A templomrom alaprajza a feltárt részekkel
 
 
6 —7. kép. Az északnyugati oszlop feltárása és helyreállítása
 
8. kép. Az északkeleti oszlop feltárása
 
9. kép A feltárt falmaradványok felfalazása
 
 
10— 11. kép. A feltárt részek a helyreállítás befejezése előtt
 
12.kép A templom kiszerkesztett alaprajza
 
13. kép. A templom délnyugatról (Sedlmayr J. rekonstrukciója)
 
14. kép. A templom délkeletről (Sedlmayr J. konstrukciója)
 
15 — 18. kép. A herpályi templom rokonai: Dobronya, Selmecbánya (v. domonkos), Korpona, Bergholzzell

 

Az 1972—75-BEN VÉGZETT RÉGÉSZETI FELTÁRÁS ÉS MŰEMLÉKI HELYREÁLLÍTÁS

A fentiekben röviden vázolt kutatástörténet egyértelműen bizonyítja a herpályi Csonka torony körüli terület nagyfokú bolygatottságát. Ez a körülmény megnehezítette, hogy a rendelkezésünkre álló, amúgy is szűkös idő alatt a feltárást a templom minden részletére — azonos szinten — kiterjeszthessük. Az elvégzett munka azonban hitelesítette, pontosította, bővítette és főleg rögzítette a korábbi kutatások adatait. Ennek eredményeként megjelent előttünk egy háromhajós, nyugati toronypáros, aránylag nagyméretű templom alaprajza (5. kép). Ez az alaprajz több, az általános gyakorlattól eltérő részletet és néhány olyan műrészletet mutat, amelyek lehetőséget nyújtanak a további építéstörténeti vizsgálatra.8 Az északi mellék szentély belülről félköríves és a főszentély, valamint a déli mellékszentély egyenes záródása már önmagában is ellentmondásos — a hazai román kori építészetben hasonlót nem ismerünk —, amely magyarázatot igényel.9 Hasonló kérdésként jelentkezik a pillérek, oszlopkötegek alatt feltárt falak egykori szerepe is. Együtt épültek, összefüggő alapozásként a pillérekkel, oszlopkötegekkel, vagy esetleg egy korábbi, kisebb templomhoz tartoztak? E falak közül a délinél, a középső oszlopkötegek alatt belülről később hozzáépített maradványokat tártunk fel.10 Ezeket a maradványokat rossz kitűzés miatt is építhették ily módon, de nem zárják ki egy korábbi maradványhoz való hozzáépítés lehetőségét sem. A nagyfokú bolygatottság miatt ezekben a kérdésekben csak nagyon időigényes, minden részletre kiterjedő további kutatással tehetnénk újabb lépéseket. Ugyanez vonatkozik a mellékszentélyek közti formai eltérésre is.

Az északi, félköríves mellékszentélynek csak egyik felét sikerült feltárni, másik részét elpusztították a korábbi kutatások, bolygatások idején (5. kép). Az elbontott É-i torony maradványai a sok bolygatás dacára is érthetően és mérhetően kerültek elő az ÉNY-i fal pillér és a hajó É-i falának alapfalaival együtt (6. kép). Nagyon értékes maradványnak tartjuk az alul nyolcoldalú, felül körkeresztmetszetű ÉNY-i pillér (7. kép) és az idomtéglákból rakott, a járószinttől e keresztmetszettel induló ÉK-i pillér feltárt részletét (8. kép). Ezek, a D-i torony ÉK-i szöglete mögött megmaradt falpillérrel együtt, lehetőséget adtak a templom egykori felépítményének képzeletbeli helyreállításához, természetesen a már előbb leírt maradványokkal együtt.11 A feltárással párhuzamosan folyt az előkerült maradványok védő falazattal (réteggel) való megóvása (9. kép). E munkát 1974-től kezdve folyamatosan végezték, s 1975 végére a helyreállítási munka lényegében be is fejeződött (10—11. kép). A munka eredményeként egy jelentős méretű, téglából épített és ugyancsak azzal — de a méretek alapján elválasztható — kiegészített templommaradvány csatlakozott az eddig Csonkatoronyként ismert történeti emlékhez.12

 

A TEMPLOM ÉPÍTÉSTÖRTÉNETI VÁZLATA

A fent röviden ismertetett feltárás, ha nem is bőséges, de elegendő anyagot szolgáltatott ahhoz, hogy megkíséreljük az elpusztult herpályi templom képzeletbeli, de fő vonásokban véleményünk szerint hiteles helyreállítását. E munka során készült két rekonstrukciós rajz, amely a romok alapján eddig elképzelt templomról alkotott képünket messzi túlhaladta (12—13. kép).13 Ez a két rekonstrukciós rajz segített bennünket abban is, hogy a herpályi templom építéstörténetének kutatásában kissé előbbre lépjünk. Lehetőségünk nyílott ezeken keresztül arra is, hogy az eddigieken túl is keressünk az alaprajz, felépítmény és műrészletek tekintetében párhuzamokat (14. kép).

A templom alaprajza, a szentély közti formai különbség és a D-i kapu közelében — egy küszöb mellett — előkerült, pénzzel a XII. század második felére keltezhető bolygatatlan sír arra utal, hogy a jelenlegi formában megismert templomalaprajz lehetséges, hogy nem tükrözi minden részletében az eredeti építkezést. A két mellékszentély közti eltérés alátámasztja e feltevést. Két félköríves mellékszentélyű és egyenesen záródó főszentélyű templomot ismerünk a középkori Magyarország területéről (Pásztó, Dobra Niva).14 E két példa is mutatja, milyen elenyésző számban találunk hazánkban hasonló alaprajzi megoldást. S távolabb, külföldön sem ismerünk sokkal többet.15 Minden esetben — ha csak „gyanú" formájában is — felvetődik az, hogy egy későbbi átépítés során, vagy éppen a két szentélyforma váltása idején épülhetett egy-egy hasonló templom. A herpályi templom esetében a feltárás bizonyos részletei nem zárják ki az átépítés lehetőségét (15—18. kép).16

A NY-i toronypár és a nyitott előcsarnok mindenképpen a gyulafehérvári székesegyházra irányítja figyelmünket. Annál is inkább, mert legközelebb ott találjuk meg a herpályi négykaréjos oszlopkötegek párhuzamait is.17 A párhuzamkereséssel kapcsolatban vethetjük fel azt, hogy talán a nagyváradi székesegyház lenne a legközelebbi számba vehető olyan emlék, amely hatással lehetett a herpályi templom építésére. Sajnos, az elpusztult. így inkább Bihar megye késő román téglaépítészetének vizsgálata nyújthat segítséget a herpályi templom építéstörténetének tisztázásához. E munkát segíti az elmúlt évtizedben megjelent néhány tanulmány, amely a Körös-vidék román kori építészetével foglalkozik.18

A herpályi torony legközelebbi párhuzamát Bihar megyében Belényesszentmiklóson találjuk. A téglából épült torony nagy hasonlóságot mutat a herpályi toronnyal. A félköríves záródású ablakok mindkét helyen falpillérek által határolt, mélyített mezőben vannak. Már Rómer Flóris is ezzel a toronnyal hasonlította össze a herpályit, amelynek akkor még megvoltak „négyszögű fejű" pillérei és oszlopai. Ezek a részletek a belényesi tornyon ma is láthatók. A belényesi torony alapterülete valamivel nagyobb a herpályinál és egy emelettel magasabb. A herpályi torony is magasabb volt egy szinttel, amelyet a tulajdonos lebontatott 1854-ben, mert ledőléssel fenyegetett.19 A belényesi torony keleti oldalán látszik az egykori tető vonala, amelyből megállapítható, hogy ott csak egy torony állott a nyugati homlokzat előtt. Ezzel magyarázható a herpályi toronynál nagyobb méret, ahol egy előcsarnok két oldala mellett álltak a tornyok. (A belényesi torony méretével egyező a tamáshidai templom rom téglából épített, öt emeleti szintes tornya. Ez a torony is a templom nyugati homlokzata előtt állt. Második emeleti szintjének közepén — a nyugati oldalon — egy kisméretű kör ablak van. E tornyon az ablakelrendezés más mint Belényesszentmiklóson és Herpályon, de ikerablakai hasonlóak azokhoz. Körablakot Herpályon is említ Rómer Flóris leírásában.)20

Alexandru Avram a Körös-vidék román kori emlékeiről írt dolgozataiban említi még a somlyóújlaki, az ábrányi, (volt premontrei prépostság) az albisi és még több más templomot, illetve romot, valamint az adorjáni, a kőrösszegi és a szalárdi lakótornyok romjait, amelyek mind téglából épültek.21 Ez világosan utal arra, hogy a XIII. században e vidéken kedvelt építőanyag volt a tégla, s talán működött is ezen a területen egy olyan műhely, amely ebből az építőanyagból jelentős épületeket emelt. E műhely létére látszik utalni néhány olyan építészeti megoldás, amely a hazai román kori emlékanyagban csak ritkán fordul elő.22

A somlyóújlaki templom hajójának két oldalán levő, falban vezető lépcsőkön át megközelíthető oldalkarzatok (empórium) egyedülálló megoldásnak tekinthető e formában a középkori Magyarország építészetében. A falban vezető lépcső és a nyugati homlokzat előtt álló, alul négy-fölül nyolcszögletes torony sem a gyakran előforduló megoldások közé tartozik nálunk a XIII. században. A közelmúltban végzett hazai kutatás az ilyen formájú tornyokkal, és ritkának mondható építészeti (tégla) megoldásokkal kapcsolatban felvetette a johannita, vagy templomos lovagrend ez irányú tevékenységének (építőműhely), vagy hatásának lehetőségét.23

19. kép. A torony délnyugatról
 
20. kép. A régi berettyóújfalui templom rajza 1765-ből

A somlyóújlaki oldalkarzatra falban felvezető lépcsőhöz hasonló megoldás található az albisi templom nyugati homlokzata előtt álló támpilléres toronyban. A toronynak a hajóhoz viszonyított helyzete és mérete hasonló a belényesi- és a tamáshidai tornyokhoz. Az ábrányi premontrei prépostság romos templomának hajóján levő, hengertagokkal keretezett, „lépcsős" bélettű, félköríves záródású román kori ablakok ugyancsak román kori építészetünk ritka, talán egyedi megoldásai közé sorolhatók. E megoldással némileg rokonnak tűnik a szalonnái körtemplom lépcsős bélettű kialakítása. Az ábrányi premontrei prépostságot az első magyar prépostság, Váradhegyfok által benépesített nyírpályi monostor látta el szerzetesekkel még a tatárjárás előtt. A megyében levő ábrányi-, almási-, meszesi-, nyírpályi- és váradhegyfoki premontrei prépostságok hatása is jelentős lehetett a megyében folyó templom építkezésekre a XII — XIII. század fordulója és a tatárjárás közti időben. Feltehető, hogy jó volt a kapcsolatuk a hazai johannitákkal, miután Palesztinában nekik is volt néhány kolos toruk.24

Az elmondottak kapcsolatban még egy adatról szükséges megemlékeznünk. A Körös mellett — Herpály és Nagyvárad között — állott az ispotályosok (johanniták) Szent Jánosról nevezett kolostora, feltételezhetően vára, amely 1190-ben már állott, 1215-ben Dusnok faluban, 1238-ban pedig Adonyban szerepel birtokosként a kolostor. Apátját 1238-ban pápai megbízottként említik. A kolostor lovagjai a tatárok betörésekor minden bizonnyal Benedek váradi püspök seregével együtt indultak a király táborába 1241-ben. A sereget már útközben súlyos veszteség érte. A tatárok valószínűleg súlyosan megrongálták a kolostort, lakóinak nagy része pedig elpusztulhatott a harcokban. Ennek tudható be, hogy 1249-ben már a ciszterci rendé a kolostor.25

A fenti néhány adat, de elsősorban a johannitáknak a XII. század második felére és a XIII. századra eső hazai története az újabb kutatás nyomán megengedi azt a feltevést, hogy a szentjánosi kolostornak jelentős szerep jutott ebben az időben a környéken folyó, első sorban tégla építőanyagot használó építkezésekben. A lovagrend katonai szervezete, a királyi udvarral való jó kapcsolata nyomán valószínűnek tűnik, hogy a kolostornak jó mesterekből álló építőműhelye volt. Ez a műhely a rend építkezései mellett a váradi püspökség, a baráti kapcsolatban levő premontreiek és a király építőigényeit is igyekezett kielégíteni, illetve azokat segíteni. A most felvetett lehetőséget egyelőre tételesen nem bizonyíthatjuk, de az építőanyag és építési technika hasonlóságán túl, a hazánkban ritkának tekinthető építészeti részletmegoldások alapján számolhatunk a szentjánosi johannita kolostor egykori lakóinak építészeti tevékenységével és hatásával a Körös-vidékén.26

A herpályi templom építésének körülményeit vizsgálva, e lehetőséggel mi is számolhatunk. 1806-ban a két tornyot, a hajó és a legutóbb feltárt kápolna falainak romjait még látták, amelyet vizesárok vett körül. Kolostormaradványokat nem említenek. 1854 után a templomromot körülvevő árok betemetésére került sor. Az 1972—75 között végzett feltárás során templomhoz csatlakozó épületmaradvány — kolostor —■ nem mutatkozott. Bár ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ásatás nem tűzhette célul maga elé a domb további kutatását, a fenti megfigyelés figyelmet érdemel.27 A most említett három adat, valamint a johanniták feltételezett szerepe felveti annak lehetőségét, hogy esetleg itt is egy „deáki típusú", kétszintes templom épült a XIII. század első évtizedeiben, s azért nem mutatkozik kolostor nyoma a herpályi templom mellett. Az eddigi kutatás alapján számolhatunk azzal, hogy a templomot a johanniták építették saját részükre és később került az a premontreiek birtokába. Az is lehetséges, hogy a johanniták egyenesen a premontreiek részére építették a templomot. A kérdést csak további kutatással lehet véglegesen lezárni. Úgy gondoljuk azonban, hogy a most végzett feltárási-, helyreállítási munka, s az azt követő tudományos kutatás nemcsak műemlékállományunkat gazdagította, hanem késő román építészetünk vizsgálatához is új szempontokat adott (19. kép).

A tatárjárás idején súlyosan megrongálódhatott a templom, s elpusztulhatott a falu is lakóinak nagy részével. Herpály-Érpályi 1260 körűire újratelepült s az Egyházsziget határrészen legkésőbb a XIII — XIV. század fordulóján épült fel a falu temploma. Ez után másik irányba, az apátsági templomtól nyugatra települt Újfalu. Egy 1765-ben készült kép lehetőséget nyújtott arra, hogy némi következtetést vonjunk le Berettyóújfalu régi templomának építéstörténetére (20. kép). A rajz a református templomot délről mutatja. Innen nyílt a kapu, s két oldalán keskeny gótikus ablakok láthatók. A szentély egyenesen záródik. A szentély és az ablakok formájából arra következtethetünk, hogy a templom a XIII — XIV. század fordulója táján épült. A hajó hossza arra utal, hogy azt a XV. században nyugati irányba meg hosszabbították. A torony már barokk kori.

 

JEGYZETEK

  1. Keresztúri 1806. I. 277. („Censerem tamen hanc ad Herpály, quae in conscriptione Dec. Pont. Herpáli nominatur, transferendam: nam in hoc loco et penes Berettyó-Újfalu situati, olim fossa et aqua circumdato, ingentes duae turres, cum Ecclesiae et distinctae cuiusdam capellae ruderibus, actu visuntur..."); Módy—Kozák \916. 49—50.
  2. Némethy 1909. 15—19.; Tardy 1937. 16.
  3. „Feltűnő, hogy az egész szembeötlő torony téglából van felépítve, minden kőnek közvetítése nélkül, falszalagokkal és négyszögű fejű pillérekkel és oszlopokkal. Storno rajza (fig. I.) mutatja a még most is 13,30 méternyi toronyrészt, mely az északnyugati oldalon alulról felfelé oldalszalagokat tüntet fel, és pedig két összehúzódó esővetővel; a második osztálynál hármas gerenda lyukakat, föllebb kitört kerek nagy ablakot látunk, melyet kerekívű, a szalagokig nyúló téglapárkányzat koronáz meg. Kelet felé, ahol a templom hajdan állott, befejezett és az átmenetet engedő nagy kerek ív egyik oldal tűnik fel, melyből a toronyba is volt a régi bejárás. Az emeleten, mint Sz. Miklóson nagyobb űr következik, mely kerek ablakba végződik, a fölött volt a tető orma, aztán négy négyszögű gerenda helye, és megint egy be nem végződött ablak, mely fölött a párkánynak nincsen nyoma. Ide számítandó II. azon fél pillér, mely kelet felé nézvén, a torony keleti oldalán látható; a III. ablak mutatja szemközt és oldalt azon téglapárkányzatok szerkezetét, melyek még a mai napon is egészben megvannak. — fig. IV. mutatja a torony déli oldalát, régibb Herpályon levő rajz szerint, melyet itten csak azért közöljük, hogy a rajta, az egyik ablak alatt létezett díszítményt előadhassuk." (Rómer Flóris kéziratos bihari útinaplója az Országos Széchényi Könyvtárban található, Kézirattár Quart. Hung. 1413. 1. szám alatt. — Rómer Flóris kéziratos naplójá nakjegyzetekkel és bevezetéssel ellátott kiadása: Sz.Máthé 1975. — Rómer Flóris a herpályi monostort a pálos rendhez tartozónak gondolta. Tudjuk, hogy a templom — részletei alapján — korábban épült a pálos rend alapításánál.)
  4. Bunyitay 1883—1884. II. 364—366. és III. 238—239. (Felvetette annak lehetőségét, hogy a „titokzatos" curu-i apátsággal azonosítható a herpályi rom, amely feltehetően a bencés rendhez tartozott. Az ő idejében már csak a déli torony állt, s hiányoztak a Rómer által említett „négy
    szögű fejű" pillérek és oszlopok, amelyek valószínűleg a torony ikerablakát díszítették.; Módy
    Kozák \916. 52—55.
  5. 1899 őszén Tardy Sándor földbirtokos végeztetett ásatást a Csonkatoronynál, majd 1902. november—decemberében pedig Zsák Adolf a Biharvármegyei Régészeti és Történeti Egylet meg bízásából. Az ásatás eredményeit Némethy Gyula, az Egylet titkára ismertette a Tiszántúl c. újság 1903. febr. 22-i számában, majd az egylet 1903—1909. évi évkönyvében. Leírása szerint előkerült az északi torony, az északi és déli főfal, a belül félköríves, kívül egyenes záródású északi mellékszentély, a délnyugati pillér, a délkeleten elhelyezkedő kápolna maradványa és az északi mellékszentély és főszentély csatlakozási pontja. A földbirtokos által 1903. február második felében végeztetett ásatás sem tisztázta a még nyitott kérdéseket. Némethy írja: „Sem a hajók, sem a szentély ásatása nincs befejezve s hogy a többi közt a szentély belső formájára nézve az eddigi ásatás minden kétséget kizáró felvilágosítást nem ad". (Valószínűnek tartjuk, hogy a korábbi bolygatások idején elpusztultak azok a részletek, falmaradványok, amelyek a főszentéllyel és a déli mellékszentéllyel kapcsolatos kérdéseket tisztázhatták volna: átépítés, belső záródás.)
  6. Módy Kozák 1976. 64—73. (E munkában összegyűjtöttük a toronyról készült régi ábrázolásokat, terveket.)
  7. A helyreállítást dr. Letényi Árpád építészmérnök kezdeményezte, a terveket Mészáros Géza készítette. Miután tudományos kutatás nem előzte meg e kezdeményezést, érthető, hogy a helyreállítás a meglevő, 1904. évi építkezés megmaradt részleteit vette alapul.
  8. Zsák Adolf ásatásának nem maradt felmérése, dokumentációja, csakúgy, mint Reszeghy Lajos „amatőr régész" 1934-ben végzett „ásatásának".; Módy Kozák 1976. 66—67.
  9. Hazánkban ez ideig csak Pásztón tártak fel egy olyan templommaradványt — az egykori cisztercita apátsághoz tartozott —, amelynek mellékszentélyei félkörívvel, főszentélye pedig „először" egyenesen, később sokszögűén záródott. Miután itthon és külföldön is akadnak példák, amelyek kolostortemplomok későbbi átépítésének mutatják az egyenes szentélyzáródást (pl. Pannonhalma, Helmarshausen), a pásztói megoldás is pontosabb analógiákat igényel. Valter 1969. 226—230. Annál is inkább, mivel az általános kolostori- és falusi templomépítészet mást mutat hazánkban. Több újabb példa is igazolta azt a megállapítást, hogy a félköríves szentélyformát az egyenes, majd a sokszögzáródású követte. Kozák 1966.; Vő. 1973.; Vő. 1962.; Vő. 1975.; Vő. 1974.; Koroknay 1960. 98—126.
  10. A hajó D-i felében feltárt hosszú, K—NY-i irányú falhoz hozzáépített oszlopalapozások és e falnak a hajó NY-i falához, illetve annak alapozásához való csatlakozása — bár egy nagy beásás nehézzé tette ott a megfigyelést — arra utal, hogy az egy korábbi, kisebb templom maradványa is lehetett. Hasonló jelenséget figyeltünk meg a győri román kori székesegyház gótikus bővítése, valamint a székesfehérvári királyi bazilika feltárásakor. Kozák 1967. 141—155.; Kozák Vzsoki 1970. 111—164.
  11. Ezek a részletek a további kutatás fontos fogódzó pontjait képezik, s már a most közölt rekonstrukciós rajzok készítésénél (Sedlmayr János tervezőmérnök munkája) is nagy segítséget nyújtottak
  12. Az előkerült maradványok helyreállítását Berettyóújfalu Tanácsának anyagi támogatása mellett a Költségvetési Üzem végezte. A munka irányításában a kutatókon kívül Letényi Árpád főmérnök is közreműködött
  13. A rekonstrukciós rajzok segítettek bennünket a templom terének és külső tömegének vizsgálatában, az egyes részletek (főhajó és mellékhajók, valamint a déli kápolna-sekrestye stb.), részek kapcsolatának jobb megértésében.
  14. Mencl 1937. 206—209. A szerző a templom építését a XIII. századra határozta meg, s kapcsolata a korponai és Selmecbányái domonkos templomokkal egyértelműnek látszik. Ez utóbbi esetben azonban már a tagoltabb, kereszthajós templomnak mellékszentélyei félkörívesek, s négyzettel bővült főszentélye sokszögzáródású. E templomok építőanyaga kő. A herpályi templommal véleményünk szerint csak az általános formafejlődés vonatkozásában hasonlítható össze.
  15. A Pásztóval kapcsolatban említhető példák (Limburga. Lahn, Hersfeld, Kauffungen, Ilberstadt, Drübeck, Bergholzell) nagyobb része kereszthajós, s feltételezhetően, éppen a szentély körül, későbbi építkezések is történtek azoknál. Világosan kimutatható ez a helmarshauseni, XI. században alapított bencés apátság templomának szentélyénél, ahol a korábbi, félköríves záródást a XII — XIII. században egyenezáródásúvá alakították. Kozák 1967.
  16. A herpályi templomnál az északi, belülről félköríves és a déli egyenesen záródó mellékszentély átépítésesre utal. Azonos időben épült ilyen megoldást nem ismerünk. A dobronyai (Dobra Niva) és a Selmecbányái (domonkos) templomok esetében az ott élő, jelentős kiváltságokat élvező német, bányaművelő lakosság miatt számolhatunk Németország területéről érkező hatásokkal. Ez azonban nálunk a XIII. században már a folyamatban levő építészeti fejlődés, formaváltozás (kereszthajó, egyenesen záródó szentély stb.) keretei közé illeszkedik.
  17. A nyitott, tornyok közti előcsarnoknak egy távolabbi példáját a jaki templom déli toronyaljának nyugati falán levő, Mária halálát ábrázoló falképen találjuk. A jelenet északi oldalán egy kéttornyos, félkörívesen záródó nagy nyílással (előcsarnok?) áttört nyugati homlokzatú templomot láthatunk. Feltételezték, hogy esetleg a jaki templomot festette meg a mester. A templomnak zárt, díszes kapuépítménnyel tagolt homlokzata van. Az sem lehetetlen azonban — miután jaki mesterek dolgoztak egy időben Gyulafehérváron is —, hogy ezt a részletet a mester a székesegyházról őrzött emléke alapján festette. Entz 1958.; Bercsényi 1957. 37—39. és 29—32. kép.
  18. Avram 1969. és 1973.; Bunyitay 1883—1884.; Entz 1968. 3—175.; Szabó 1913.
  19. Avram 1969. 22—27. és 12—16. kép.; Osváth 1875. 255—257.; Módy—Kozák 1976. 50.
  20. Avram 1969. 16—21. és 7—11. kép.; Bunyitay 1883—1884. 390.; Módy—Kozák 1976. 51—52. és 3. sz. jegyzet.; Szabó 1913. 338.
  21. Avram 1969. és 1973.; Bunyitay 1887. 12—14.; Szabó 1913. 327—328.
  22. Több helyen is megfigyelhettük az országban, hogy kőben gazdag vidéken téglából építettek templomokat. Különösen feltűnő ez a körtemplomok esetében (Karcsa, Kisbény, Szalonna). A karcsai és a szalonnái körtemplomhoz később kőből építettek hosszhajót. Kisbénynél pedig a feltehetően korábban, kőből épített premontrei prépostság templomával szemben téglából építettek körtemplomot. Ugyanezt láthatjuk Jakon is. A kőből épült apátsági templom NY-i homlokzatával szemben épült fel téglából a négykaréjos — kereszt formájú — Szent Jakab kápolna. Kozák 1978. 49—89. és 18—19. kép.
  23. Hársing—Kozák 1979. 692—698.; Kozák 1978. 49—89.
  24. Avram 1969. és 1973.; Kozák 1978. 84—85. és 31. kép.; Oszvald 1957. 232—233.; Szabó 1913. 327—328.; A két rend közti kapcsolatra utal Jiri Kuthan egy 1977-ben megjelent munkájában, a milevskoi premontrei és a strakonici johannita kolostor épületeit vizsgálva.
  25. Balics 1890. 311—12.; Györffy 1966. 667—68.; Horváth 1860. 395—96.; Oszvald 1957. 231—254.
  26. Kozák 1978. 49—89.
  27. Módy—Kozák 1976. 49—103.

     

IRODALOM

Avram, Alexandru, 1969. Romanesque basilicas of Bihor. Revue Roumaine d'histoire de lart. Tome VI.; Vő. 1969. Architectura romanica din Cris sana. Oradea.; Vő. 1973. Fortificatii medievale din Crisana. Oradea.

Balics Lajos, 1890. A római katholikus egyház története Magyarországban II/2. Budapest.

Bunyitay Vince, 1883—1884. A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig I — III. Nagy várad.

Dercsényi Dezső, 1957. Ajaki templom. Budapest.

Entz Géza, 1958. A gyulafehérvári székesegyház. Budapest.

Györffy György, 1966. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest.

Hársing László— Kozák Károly, 1979. A johanniták a középkori Magyarországon. Világosság. 11. sz.

Horváth Mihály, 1860. Magyarország történelme I. Pesten.

Keresztúri J. A., 1806. Compendiaria descriptio fundationis ac vicissitudinumepiscopatuset capitalis M. Varadiensis I — II. Nagyvárad.

Koroknay Gyula, 1960. Egyenes szentélyzáródású templomok Szabolcs-Szatmár megyében. A Jósa András Múzeum Évkönyve I. (Szerk. Csallány Dezső) Budapest.

Kozák Károly, 1961—1962. A román kori egyenes szentélyzáródás hazai kialakulásáról. Magyar Műemlékvédelem. III. évf. 111—113.

Kozák Károly, 1966. Félköríves szentélyű templomaink a XI. században. Arch. Ért. 93. évf. 1. sz. 47—64.

Kozák Károly 1967. A székesfehérvári királyi bazilika legkorábbi építkezési korszaka. = Székesfehérvár Évszázadai 1. Székesfehérvár.; Vő. 1978. Téglából épített körtemplomaink és centrális kápolnáink a XII — XIII. században. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976—77/1. (Szerk. Trogmayer Ottó) Szeged.

Kozák Károly, 1973. Églises a abside en Hémicycle dans la Hongrie du XI e s. Acta Arch. 25. évf. 177—204.

Kozák Károly, 1973—1974. A korai sokszögzáródású falusi templomok hazai megjelenése és elterjedése. Magyar Műemlékvédelem. IX. évf.

Kozák Károly, 1975. A nyíradonyi premontrei prépostság 1936-ban feltárt maradványai. DMÉ 1974. (Szerk. Dankó Imre) Debrecen. 267—281.

Kozák Károly— Vzsoki András, 1970. A győri székesegyház feltárása. Arrabona 12. (Szerk. Dávid Lajos) Győr.

Kuthan, J., 1977. Stfedovéká architektúra v jiznich Cechách do poloviny 13. století. Ceské Budéjovice 1977.

Máthé Márta, Sz., 1975. Rómer Flóris bihari munkássága (A bihari útinapló). DMÉ 1974. (Szerk. Dankó Imre) Debrecen, 283—346.

Mencl, Václav, 1937. Stredovéká Architektúra na Slovensku. Praha—-Presov. 206—209.

Módy György— Kozák Károly, 1976. A herpályi templomromnál végzett régészeti kutatás és helyreállítás (1972—1975). BMÉ I. (Szerk. Héthy Zoltán) Berettyóújfalu.

Némethy Gyula, 1909. A herpály-i Csonkatorony és a kiásott templomalapok. A Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet 1903/909-iki Évkönyve. Nagyvárad.

Osváth Pál, 1875. Bihar vármegye sárréti járása leírása. Nagyvárad.

Oszvald Ferenc, 1957. Adatok a magyarországi premontreiek Árpád-kori történetéhez. Művészettörténeti Értesítő 1957. 2—3. sz. Budapest.

Szabó Lajos, 1913. Az Árpád-kori magyar építőművészet. Budapest.

Tardy György, 1937. Berettyóújfalu keletkezése, története, fejlődése. Berettyóújfalu.

Valter Ilona, 1969. Műemléki feltárások és helyreállítások Pásztón. Műemlékvédelem. XIII. évf. 4. sz. 226—230.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet