1. Bodajk a kezdetektől a XVIII. század végéig

Községünk nevét a népi nyelv szerint Bodok (Vértes) hegytől kapta. Többen a szláv voda (víz) szóból származtatják, mivel megfordultak itt szlovákok is a történelem folyamán. A környék német ajkú lakosai Wudek-nek mondják. A középkori okleveles gyakorlatban Bodog, Bodoght (1193), Bodoct (1230), Bodoctu (Anonymus), Bodayth (1460), Bodak, Bodaik (1800 körül), majd Bodajk változatban fordul elő.

Bodajk és határa régi idők óta lakott helynek mondható. Az itt talált leletek, a kő-, a bronz- és a vaskori emlékek ennek vitathatatlan bizonyítékai. Az őskor embere megtalálta és ki tudta használni itt mindazon természeti adottságokat, melyek az ember folyamatos életvitelét biztosították.

A történeti népek közül a rómaiak, avarok éltek e tájon huzamosabb ideig. Ennek bizonyítékai az avar kori sírok, a nagy számban előkerülő római tárgyak, pénzek, építési maradványok és a határban az 1920-as években talált kőkoporsó.

Területe gyakran beleesett az itt átvonuló népek útvonalába, sőt benne feküdt abban a hadiútban is, amit a római császárság idején építettek Keszthely és Óbuda között. (E rövid áttekintésen túl az ókor és az őskor bodajki leleteivel külön fejezetben foglalkozunk.)

A honfoglalásról szólva Anonymus - a XII. század második felének helyzetét rögzítve - megemlíti Gestájában Bodajkot mint Árpád dunántúli foglalásának egyik állomását: „...serege egy részével Budáról elindulva Bodoktu hegynek tartott". Eszerint a honfoglaló Árpád fejedelem Bodajkot és környéke több települését a később alapított Fehérvárral együtt saját nemzetsége számára foglalta le.

Ezt követően Bodajk vadban gazdag erdeje és gyógyvize miatt nemességre emelt királyi vadászok lakhelye. A ma is élő legenda szerint /. István király is gyakran felkereste, csónakon járva ki Fehérvárról Bodajkra a maga által emeltetett kápolnához fiával, Imre herceggel ájtatoskodni és pihenni. Eszerint ekkor még a Dunának egyik ága folyt a móri horpadásban, mely Győrnél és Komáromnál vált le a nagy Dunától, és Kisbér térségében találkozva folytatta útját Fehérvár irányába. (Ennek az elmocsarasodott holtágnak a maradványait jelezné még egy 100 évvel ezelőtti katonai térkép is.) így volt lehetséges a csónakon Bodajkra látogató király vízi útja.

E kiváltságos királyi vadászterület évszázadokig biztosítva volt a Dunántúli-középhegység vársorozatának védelme által.

A település, mely egy másik elképzelés szerint a Bodok nemzetségtől kapta nevét, 1138-ig királyi birtok a Bakony hasonló adottságú községeivel együtt. Ekkor lesz a dömösi Szent Margit prépostságé, de 1193-ban már a keresztes vitézek fehérvári konventjének tulajdona. A középkori bizonytalan birtokviszonyokra jellemzően egy 1230-ban kelt oklevél szerint a Csák nemzetségből való Miklós úrtól elvett, majd ismét visszaadott birtokok között szerepel. (A község története időnként összekapcsolódik a tőle 5 km-re fekvő, még Szabolcs vezér

által épített Csókakő várának történetével. Mindenesetre a középkori Bodajk kiterjedését a gyógyvizű források környékére kell korlátozni.)

A magyar középkor későbbi századai belső küzdelemmel voltak tele. Bodajk lakosságát és a földesurak képviselőit a szomszédos, hatalmaskodó főurak, Serédi, Szerdahelyi, de főleg a csókakői várat birtokló Rozgonyi család és katonáik több ízben sanyargatták, javaikat elkobozták.

A XV. század elején Bodajk megint a fehérvári kereszteseké. Tőlük 1428-ban 3 budai káptalan előtt kötött szerződés szerint Rozgonyi István főispán veszi bérbe 36 évre a „Bodayth" vizén levő malmot és a hozzá tartozó birtokot. 1439-ben Bodajk Csókakő zálogba adott várbirtokai között szerepel.

1476-tól a török időkig a keresztesek és a bért nem fizető Rozgonyi család közötti állandó pereskedésből tudjuk, hogy a keresztesek által visszavett malmot a Rozgonyiak rajtaütésszerűen lerombolták, s a bodajki erdőt kivágták. Közben 1432-ben Szerdahelyi Imre, Dercs és Dancs a bodaiki lakosokon valóságos pusztítást követtek el. Mielőtt ugyanis teljes hadi felszereléssel Nagyszombatba vonultak volna, a legnagyobb gonoszsággal betörtek Bodajkba, a keresztesek birtokára, s ott a lakosságnak minden vagyonát, melyet biztonságból a plébániatemplom udvarára hordott össze, Összeszedték és elvitték. Ezután betörtek a lakóházakba is, és onnan mindent, barmot, sertést, kacsát, tyúkot, lisztet, bort, takarmányt, méhkasokat, minden ingóságot elvittek. Ezen pusztítás miatt azután a fehérvári keresztes vitézek Zsigmond királynál panaszt is emeltek. A király meg is bízta a kalocsai káptalant, hogy a dolgot vizsgálja meg, és tegyen róla jelentést. A vizsgálat csak 1434-ben eszközöltetett, de a vizsgálat eredményéről adat nem maradt fenn.

1460. június 23-án Kelemen, a fehérvári keresztes vitézek őre tiltakozik a kalocsai káptalan előtt a rend nevében az ellen, hogy konventjük praeceptora, Guthy János az ő bodajki birtokuk határában bizonyos erdőrészt a Szent Ágoston remeték csatkai kolostorának adhasson. Ugyanez ügyben ugyancsak 1460-ban még a budai káptalan előtt is szót emelt.

1476-ban a keresztes vitézek bodajki birtokait szomszédaik még mindig folytonosan háborgatták, pusztították. Ezt bizonyítja ama két oklevél is, mely ezen időből fennmaradt. Az egyik szerint a fehérvári káptalan Mátyás király parancsára felszólítja özv. Rozgonyi Jánosnét - Dorottya asszonyt és Rozgonyi Osvaldot, hogy a keresztesektől bérbe vett Zoboka földjét, másképp Bakont, mely Bodaik határában van és a bodajki vízen levő malmot adják vissza a kereszteseknek, minthogy érette már évek óta nem fizetnek bért.

Ugyancsak 1476-ban Mátyás király István, a keresztesek fehérvári konventje parancsnokának panasza folytán utasítja a budai káptalant, hogy a nagyon sok erőszakra, birtokháborításra tegyen igazságot. 1486-ig Mátyás király több ízben rendelt el vizsgálatot ez ügyben Rozgonyi Jánosné ellen. A birtokbiztonság a XV. és XVI. században mindenfelé igen gyenge lábon állhatott: a szomszéd birtokosok egymás tulajdonát kényük-kedvük szerint rombolták, pusztították és rabolták. Igazságot tenni, ezeket megszüntetni a királynak sem volt elég hatalma. Bodajkot a Rozgonyi családon kívül a Serédiek is hasonlóan háborgatták, rabolták, erőszakoskodtak. Erről is több királyi oklevél ad részletes leírást.

Bodajk birtokosa 1508-ban Csókakő ura, Kanizsai György, aki Rozgonyi rokonság útján kapja ezt a birtokot. Az ő tulajdona a család férfiágának 1522-i kihalásáig, amikor a török veszedelem előtt mint Kanizsai Katalin örökségét a Nádasdi család kebelezi be, és 1671-ig ennek a családnak volt rá tulajdonosi jogosultsága.

1543 után azonban Bodajk is beleesik a budai basa által meghódított területbe, és Fejérvárral együtt ez a környék is török uralom alá került. Jellemző a hódoltság végeredményére az az összeírás, amely a török kor vége felé a Csókakő várához tartozó falvakról szól, s amelyben Bodajkról a következőket találjuk: „Bodaik falu, Fejérvártól két mérföld, Csókakőhöz 1. A háború előtt lakott, most elpusztult hely."

A nagy népvándorlás, mely a török korban a magyar települések lakosságát keverte és hányta, 1662-ben ismét lakott hellyé tette Bodajkot. A fenti évből származó írásos bizonyíték telepített református lakosságot említ azzal a megjegyzéssel, hogy a település előző, evangélikus lakói az első török pusztítás elől Kemenesaljára menekültek.

1671-ben a Wesselényi összeesküvésben vétkesnek talált Nádasdy Ferencet kivégezték, birtokait elkobozták. A koronára szállt Bodajk is, melyet I. Lipót Széchenyi György kalocsai érseknek adományozott élethossziglani birtoklásra. Az érsek az egyezség ellenére Bodajkot 1688-ban végrendeletével mint saját birtokát hagyományozta az esztergomi ferenceseknek.

Bodajk tulajdonosai azonban ebben az időben csak névleges gazdái voltak a településnek. A török időről időre megismétlődő támadásai, az átvonuló garázda csapatok az életet, a termelést lehetetlenné tették. A móri Lamberg levéltárban fennmaradt összeírás Bodajk nevét is felsorolja azon 34 község között, melyet 1683-ban a törökök még egyszer felperzseltek. A község ezt követően Csókakő 1687. október 17-i, illetve Fehérvár 1688. május 19-i felszabadulása után - szabadul meg véglegesen a török uralomtól. A rövidesen meginduló kuruc-labanc háborúk koldussá tették az amúgy is kiszipolyozott lakosságot. A Habsburgok Kolonits Lipót programjához híven igyekeztek az országot koldussá, katolikussá és németté tenni. A kicsiny bodajki kálvinista gyülekezetre nehéz idők következtek. Korabeli feljegyzések szerint mindenüket feláldozva teljesítették a törökénél jóval nagyobb császári adóköveteléseket, mely ekkor a szomszéd 5 település lakosságát menekülésre kényszerítette. A császári adóztatás kíméletlenségére jellemző, hogy 1683-1691-ig, tehát kilenc év alatt 30 millió forintot fizetett a magyarság adóba, többet mint a töröknek száz év alatt. A Fejér Megyei Levéltárban található feljegyzés szerint 1701-ben Bodajk község lakossága adókönnyítésért folyamodott a vármegyéhez.

Közben a község kálvinista lakossága lefoglalta a forrás melletti ősi kápolnát, majd a katolikus restauráció elleni tüntetésképpen 1697-ben lerombolta azt. A XVII. és XVIII. század fordulóján, 1691-ben I. Lipót - a csókakői-móri uradalom részeként - Bodajkot Hochburg (Haas) János báró főhadiszállítónak adta, akinek leányági sarjai a Bethlen és a Zichy örökösök. Egyesített címerük a tóban lévő „forrásfoglaló" kövön látható.

Az elpusztult község ebben az időben igen lassan népesedett be újra. Nógrád megyei küldöttek által Fejér megyében végrehajtott 1720. évi összeírás 24 családot sorol fel név szerint mint bodajki lakost. A 24 család közé nincsenek beleszámítva a nemesek, kik ebben az időben Bodajkon még kevesen lehettek. Fel van tüntetve az összeírásban az egyes családok birtokainak nagysága is. Ekkor még nem holdakban számították a földbirtokot, hanem az egy nap alatt elvégezhető szántás volt a mérték. Az összeírásban 13 teljes, 7 fél és 4 negyed jobbágytelekről esik szó. Minden telekhez egy kocsi szénát termő rét tartozott. A teljes jobbágytelek 20 ekényi földnél nagyobb, a fél 10-20 ekényi közötti, míg a negyed 10 ekényinél kisebb terület volt. A lakosság a következő családokból állott:

Az 1720-25. évek között megkétszereződött a község lakossága. Ebben az időben a következő családok telepedtek le itt:

Vörös Gergely, Szűcs János, Szilos István, Molnár István, Somogyi Ferenc, Kun Gergely, Németh Péter, Szűcs István, Vörös Imre, Horváth Ferenc, Szikra István, Váci Pál, Horváth János, Zsigmond Ferenc, Takács János, Kovács Mihály, Derembezi András, Rendeki Mihály, Takács György, Ómádi János, Enying János.

Az itt felsorolt 21 családdal, valamint Csoó István prédikátorral, annak kocsisával és a község pásztorának családjával együtt már 48 család alkotja ekkor Bodajk lakosságát.

1752-ben a Hochburg birtokon az örökösök megosztoznak, és ezt követően a Hochburg család terjedelmes birtokai idővel megoszlottak. Bodajk földesurai Hochburg örökségként a Berényi, a Zichy, a Bethlen, a Luzsénszky, a Lamberg és a Miske családok lettek, majd Megyeri Krausz Lajos következett. Ezt követően a XX. századi birtokos 1945-ig a Grünfeld család volt. A mindenkori földesurak meghatározták a község fejlődésének irányát.

A község földesurai örökösödés útján a következőképpen alakultak: 1752ben tehát a Hochburg örökösök felosztották a csókakői—móri uradalmat. Az osztás során Hochburg Domokos lánya, Anna-Mária özvegy gróf Berényi Györgyné kapta a bodajki uradalmat az akkor hozzátartozó Csurgóval, Keresztessel, Sárkánnyal, Tárnokpusztával és Sörédnek azzal a részével, melyet a bodajkiak műveltek.

Gróf Berényi Györgynének három lánya volt: Klára, Erzsébet és Mária. Mária férje gróf Zichy János volt. Az ő személyén keresztül jelentek meg a Zichyek a bodajki uradalomban. Zichy Jánosné - Berényi Mária 1763-ban a bodajki uradalmat a hozzátartozó településekkel testvérénél, Erzsébetnél és férjénél, báró Luzsénszky Györgynél 32 évre elzálogosította. Gróf Zichy Jánosnak két lánya volt: Anna és Jozefa. Annát gróf Klobusiczky József, Jozefát gróf Bethlen József vette el.

Gróf Zichy Anna és Klobusiczky József házassági szerződése 1782. augusztus l-jén kelt. Két évvel később gróf Zichy Jozefa a vármegyei közgyűlésen tiltakozott az ellen, hogy nővére, gróf Klobusiczky Józsefné a bodajki uradalmat 80 000 Ft-tal terhelje meg. 1789-ben aztán a két testvér, Zichy Anna és Jozefa megegyezett, hogy az uradalomról felvett összeírás szerint fognak minden ellenkezés nélkül osztozkodni. Ennek során Bodajkot és Kajmátipusztát Zichy Anna kapta, aki 1791-ben évi 5000 Ft-ért bérbe adta Bodajkot gróf Zichy Miklósnak, majd 1794-ben 120 000 Ft-ért 16 évre.

Gróf Zichy Jozefa és gróf Bethlen József lánya volt gróf Bethlen Jozefa, akit báró Miske József vett nőül. Ekkor jelent meg a Miske család Bodajkon. Három gyermekük: József, Imre és Adelhaid.

Az uradalom ekkor már meglehetősen el volt adósodva. 1818-ban 11 254 Ft teher volt rajta, a hitelezők között Bajzáthokat, Zuber Sándor jogügyigazgatót és Zlinszky Ignácot látjuk. 1837-ben az ifjabb gróf Bethlen József - anyja, Zichy Jozefa megbízásából, akire közben a birtok visszaszállt - 12 000 ezüst Ft-ért bérbe adta a Bodajk, Sárkány, Sőréd helységekből és Tárnok, valamint Kajmáth pusztákból álló uradalmat sógorának, báró Miske Józsefnek.

Közben már a XVIII. század során gyorsan növekedett a lakosság száma. 1720-ban - a nemeseken kívül - még csak 24 református család műveli az 5200 holdas határt. A XVIII. század közepén a mélyen katolikus gróf Berényi György, Hochburg Anna Mária férje kapucinus rendet telepít Bodajkra, egyidejűleg katolikus földművesek érkeznek ide Németországból. 1774-től a település mezőváros lett 1200 lakossal; a telkes jobbágyok száma 71, zsellércsalád 34 volt.

Ebben az időben német kézművesek, uradalmi alkalmazottak települtek be. Az iskolai oktatásra a XVIII. század utolsó harmadában már van adatunk. A katolikus iskolában magyar és német nyelven, a református iskolában magyarul oktattak.

A mezővárosi címmel évente két országos vásártartás is járt. Az országos vásárokat pünkösd harmadnapjára és szeptember 9-ére engedélyezték. Az első országos vásár megtartásának évében, 1775-ben Bodajkon 152 lakóépületet regisztráltak, 74 úrbéres jobbágy családfőt, 73 zsellért és 116 szolgát írtak össze. Tíz esztendővel később, II. József népesség-összeírásakor a mezőváros lakossága meghaladta az 1440 főt.

Bodajkon a XVIII. század első felében letelepedett kézművesréteg az esetek többségében zsellérstátusú, a helyi lakosság igényeit elégíti ki. A század közepén mindössze 6 kézműves (1 takács, 1 kovács, 1 molnár, 1 csizmadia, 1 mészáros, 1 szabó) volt Bodajkon. A mezővárosi és vásártartási jog kedvező hatását a kézművesek számának gyarapodása közvetlenül is bizonyítja, ugyanis a XIX. század elején már 49 kézműves élt itt. Kereskedő 1775-ben csupán egy élt Bodajkon, de még a XIX. század első évtizedeiben is csak két főt írtak össze. Az 1784-1789. évi népesség-összeírás szerint Bodajkon 12 nemes lakott. Az 1828. évi összeírás özv. Bethlen Józsefnét (született gróf Zichy Jozefát) és fiait: Józsefet, Lipótot és Ferencet; nemes Balogh Ferencet, Jánost, Józsefet (fiait: Istvánt és Jánost), Pétert; Hertelendy Istvánt, Józsefet, Jánost; Varga Istvánt és Mihályt; Megyaszay Gyulát találta Bodajkon. 1846-ban a Hertelendy, Falusy, Varga és Pulay nemes családok éltek jobbágytelken.

A bodajki uradalom a XVII. század végén mindössze 11 féltelekből állott. Kevés volt a rét, viszont az erdőben makkoltatást és faizást gyakoroltak. Az erdő jelentőségét mutatja, hogy Székesfehérvár város a téglaégetéshez szükséges fát a bodajki erdőből szerezte be. Az 1752. évi birtokfeíosztáskor az uradalom úrbéres jövedelmeit 1015, majorsági jövedelmeit 1000 Ft-ban állapították meg. Az úrbéres bevételek között nagyobb összeget jelentett a kocsmáitatás és a kilenced. Gróf Berényi Erzsébet és férje, báró Luzsénszky tábornok 1764-ben kötött szerződést a bodajkiakkal. Eszerint minden egésztelkes jobbágy évi 6 Ft-ot, egy ludat, 16 csibét és 30 tojást adott. Karácsonykor az egész helység egy vágnivaló sertést, húsvétkor egy borjút és két bárányt, pünkösdkor egy bárányt adott. Minden marhatartó gazda egy öl tűzifát vágott és szállított be a földesúrnak. A falu az uraság földjét szántotta, vetette, aratta, betakarította és trágyázta. Ha kellett, vadászatra mentek, előfogatot adtak, és levelet hordtak. Minden terményből, kenderből, káposztából dézsma járt. 1765-ben a bodajkiak az alispán előtt panaszkodtak a terhes szolgálat miatt.

Az úrbérrendezéskor (1768) összesen 42 3/4 telek volt a faluban. Egy egész telekhez 22 magyar hold szántó és 10 szekér szénát adó rét tartozott. A teljes úrbéres földterület 52 hold belső telek, 1340 hold szántó, 190 hold rét, tehát összesen 1582 hold, amelyből a telkes jobbágyoké 1576, a (házas) zselléreké 6 hold. A telkes jobbágyok száma 71, a házas zselléreké 27, a háztalan zselléreké 8 (összesen 106) volt.

szerinti marha- vagy gyalogrobotot követeltek tőlük; hosszú fuvarra Komáromba, Győrbe, Nagyszombatra és Földvárra jártak. Urasági engedéllyel két malmot építettek, ennek harmadrésze az övék volt. Erdejük volt ugyan, de onnan épületfát nem nyerhettek. A legelő - az uraság sok birkája miatt - szűk volt.

A bodajkiak a saját földjükön kívül Sörédet és Tőröspusztát minden adózás nélkül, Kajmátot csekély árendáért, Tárnokot pedig boglyapénzben bírták.

Az 1768. évi urbárium szerint minden egész telek után a jobbágy köteles volt hetenként egy napot két marhával, szekérrel, szántáskor négy marhával, saját ekével vagy boronával robotolni. Ha nem volt négy marhája, mással kellett összefogni. A négy marha mellé két személyt kellett állítani. Kaszáláskor, aratáskor vagy szüretkor a kézi és marhás robotot kétszeresen veheti az uraság jobbágyaitól a többi hétből leszámítva. A zsellérek évi 18, a házatlan zsellérek 12 nap kézi munkával tartoznak. Az urbárium szerint az uraság évente a telkes jobbágyoktól összesen 2540 napi marhás vagy helyette 5121 kézi robottal, a zsellérektől 582 kézi robottal rendelkezett.

Minden jobbágy és házas zsellér évente 1 Ft-ot fizet földesurának, felét Szent György, a másik felét Szent Mihály napra. Mindenféle termésből (kivéve a házhelyen termő véleményeket), méhekből, bárányokból természetben adtak kilencedet földesuruknak. A kilencedelés Szent Iván napjánál (VI. 24.) tovább nem tarthatott, a learatott gabonánál Szent István napig (VIII. 20.) tartott. Ha ugyanaz a föld kétszer termett egy évben, a második termés után nem kellett sem kilencedet, sem tizedet fizetni. Ugyancsak mentesek voltak azok a szántók, amelyeket a rétek vagy a belső telkek hiánya miatt, azok pótlására kaptak a jobbágyok. A bodajkiak borukat Szent Mihálytól Szent György napig árulhatták.

1779-ben a bodajkiak 1854 Ft cenzust, 83 kappant, 106 csirkét, 566 tojást adtak, illetve 1835 nap igás, 2405 kézi robotot és 10 nap hosszúfuvart teljesítettek az uraságnak.

Az 1786. évi összeírás a falut első osztályúnak minősítette. 71 telkes jobbágyot, 27 zsellért, 1 lakost, 42 6/8 telket, 1339 hold szántót, 189 hold rétet írtak össze. A mezőváros saját birtokában volt 3 hold rét.

1790-ben a bodajkiak a vármegyénél tettek panaszt, mivel az uraság marháik legeltetését a tőrösi, a cseresnyési, a kajmáti és a tárnoki legelőkön akadályozta. A panasz hatására a földesúr megengedte a bodajki és tőrösi legelőkön a legeltetést, a tárnoki legeltetési jogot azonban tagadta. Emellett az uradalom nem fogadta el teljes napnak, ha a jobbágy csak 9-10 órakor jelent meg roboton, és délután 3-4 órakor hazament.

Az uradalom 1791. évi bérbeadása a bodajkiakra kedvezőtlen volt. A bérleti szerződés szerint Klobusiczkyné fenntartotta magának a kisebb adományokat, a hosszúfuvart, a vadászathoz járó segítséget, a háramlást és birkatartást. Megengedte viszont a bérlőknek, hogy az Eresztvényi és Rigósi dűlőben 100 holdat kiirtsanak, a jobbágyok földjét felmérhessék, és a többletet a szerződés tartama alatt szabadon használhassák. A bérlők az irtásföldeket is visszaválthatták a jobbágyoktól, ha szükséges, úriszék tartásával is. Az uradalmat illette a dézsmabérlet, a makkoltatás, a vásári jövedelem, a vendégfogadó, a malmok és a fürdőház bevétele.

Az uradalom bérbeadásakor felvett leltár pontos képet ad Bodajk viszonyairól. Eszerint az uradalomnak 1790-ben a bérleti díjakból, a malomból, az úrbéri cenzusból, a vásárokból, a meleg fürdőházból, a terményekből (zab, kukorica), a bortizedből, a szénából, a szalmából, a kenderből, az ürühúsból és a faeladásból 7325 Ft bevétele volt. Az összeg egy részét kiadták kamatra, kőműves és egyéb számlákra, gazdasági szükségletekre, útiköltségre, úriszék tartására, püspöki tizedbérletre és konvenciósok fizetésére. A maradék 4089 Ft-ot az uraság kapta. Ennyi volt tehát a bodajki uradalom tiszta haszna 1790-ben. Az uradalmat a számtartó vezette, konvenciósok voltak a hajdú, a két kerülő, a mezőőr, a juhász és a melegfürdő orvosa. 10 bérlő volt az uradalomban: a vendégfogadós, a mészáros, a boltos és a molnárok. Az uradalomhoz 16 épület tartozott: a rezidencia, a fürdőházak, a fürdőorvos szállása, a hajdú háza, a bolt, a vendégfogadó a pálinkafőző házzal, a tiszttartó háza a régi pálinkafőző házzal, a reformátusok háza, téglaégetőház kemencével, a régi csordásház, a juhászház csűrrel, a malmok és a mészárszék. Két erdője volt az uradalomnak: a bodajki és a kajmáti. A bodajki tölgy-, a kajmáti tölgy-, gyertyán- és bükkerdő volt, évi bevételük 444, illetve 197 Ft. Uradalmi hivatalok voltak a számtartóság, a kasznárság, a pincészet, az udvarbíróság, az építészeti hivatal és az erdészet. Az uradalom földje öt táblára volt felosztva: a felsősárréti, az alsósárréti tábla, a cenzusos föld (Tőrös), a tiszttartói föld és az uradalmi fogadóhoz tartozó tábla. A felsősárréti táblát nedvessége miatt vetésre alig használták. Az alsósárréti tábla részben lejtős volt: a völgy közepén szénát termesztettek. A cenzusos földet évi 245 Ft-ért a bodajkiak bírták. Az uradalomnak majorsági bora nem volt, a tizedborból 150 urnát vettek be. Az uradalomban sörfőzőház nem volt, pálinkafőzést a fogadó udvarán végeztek. A mezőváros 46 icce vajat, 77 kappant, 107 csirkét, 552 tojást, 1 borjút adott az uraságnak, valamint 1924 nap igás, 1798 nap kézi robotot és 9 nap hosszúfuvart teljesített.

Az 1791. évi összeírás alapján megállapíthatók az egykori utcanevek is. Ilyenek az Öreg utca nyugat felé (itt volt a református iskola és a templom), az Új utca (benne a Pék-malom, a juhászház, a Császár-malom és a Kőmalom), a Gaja melletti malmok (Piringer- vagy Varjúvári- és mezővárosi malom), Öreg utca (fürdőház, fürdőorvos háza, uradalmi rezidencia, hajdú-ház), Fürdő alatti szeglet (malom, kolostor, templom, katolikus iskola, kvártélyház), Kereszt utca (vendégfogadó), Burgundia, Kálvária alja, Tobány utca (kelet felé), Kálvária út, keleti sor a plébános kertjéből (sor a Kálvária-völgyben, ösvény, templom, utca).

Bodajk településtörténeti alakulását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az eredeti falutelepülés a templomtól északnyugatra, lényegében három szalagtelek sorból állott, mely a mai Dózsa György utca külső oldalán és a Petőfi Sándor utca két oldalán húzódott. A falu fejlődését a beépítetlen utcaoldalak, a bekötő utak és a településre alkalmas lankák és völgyszakaszok határozták meg. Délkelet felől a volt uradalom településgócai csatlakoztak a falu telkesített területéhez.

Már Bodajk középkori történeténél találkoztunk a malmokkai. Ezek a török utáni korszakban is fennmaradtak, sőt a korszak vége felé nagyobb jelentőségre emelkedtek. 1690-ben két malmot ínak össze, az egyik használaton kívül állott, 1720-ban ugyancsak két malomról olvashatunk. A lisztörlő malom évi bevétele 60 Ft volt, ennek harmadrészét a falu kapta. 1746-ban az uradalom új malmot épített, a malomárkot azonban úgy ásták, hogy az a fehérvári malomárok vizét elvezette. Ezért Székesfehérvár város tanácsa tiltakozott az uradalomnál. 1786-87-ben már 6 malom működött a mezővárosban. Az 1791. évi uradalmi összeírás az alábbi malmokat tünteti fel:

1. Bodajk mezőváros malma a fürdőnél: 1 kerék, a melegforrás vize hajtja, bérleti díja 200 Ft, erős épület, náddal fedve.
2. Sztanovszky-malom: 1 kerék, a meleg vizű forrás hajtja, évi bére 60 Ft, erős épület, náddal fedve.
3. Uradalmi ún. Pék-malom: 2 kerék, az összefolyó Bodajki- és Móri-víz hajtja, évi bére 350 Ft, erős épület, zsindellyel fedve.
4. Császár-malom: Poszt Ferenc örökösen birtokolja, értéke 2950 Ft, 1 kerék, a Bodajki- és a Móri-víz hajtja, erős épület, nádfedéllel.
5. Kőmalom: 3 kerék, a Bodajki- és a Móri-víz hajtja, évi bére 500 Ft, erős épület, zsindellyel fedve.
6. Varjúvári (Piringer)-malom: 2 kerék, a Gaja patak hajtja, évi bére 80 Ft, erős épület, nád- és szalmafedéllel.
7. Felsővarjúvári, kajmáti malom: a mezővárosé, 2 kerék, a Gaja patak hajtja, évi bére 100 Ft, erős épület, náddal fedve.

Ismerjük 1791-ből néhány molnár nevét is. Ezek a következők: Hoffmann József, Meizlinger Jakab, Sztanovszky János, Poszt Ferenc és Piringer János. 1791-ben uradalmi téglaégető is működött Bodajkon, a mezőváros nyugati végén. 25 000 tégla befogadására alkalmas szárító és két kút tartozott hozzá. Cserepet nem égettek, mert a föld nem volt alkalmas erre. Az uradalom meszet is égetett, I pozsonyi mérőért 15 dénárt szedett. A fát az uradalom adta, de az égető szállította a helyszínre a mészkővel együtt.

Helytörténeti előadás: Fellegi Imre szakkörvezető...

...és az előadás hallgatói 1986. március 5-én