Előző fejezet Következő fejezet

3. A katolikus egyházközség, a templom és a kegyhely

 

Bodajk történetében a katolikus egyházközség működése végig nagy szerepet játszik, a település története szorosan összefügg vele. Erről elsősorban Károly János Fejér megyéről szóló monográfiája alapján kívánok beszámolni.

Bodajkon a legenda szerint már a legrégibb időben, talán már a IX. században vagy pedig Szent István korában a mai Kálvária hegy Tövében a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt kápolna állott, melyet - úgy szól a hagyomány - Szent István fiával, Imre herceggel csónakon jőve Fehérvárról, igen gyakran felkeresett, s ott buzgón imádkozott. Meglehet, hogy e kápolna Szent István azon törvényének köszöni létét, hogy minden tíz község köteles volt templomot építeni és egy lelkészt tartani. Az persze szinte természetes, hogy éppen a legrégibb kegyhelyekről nem maradhattak fenn évszámok, írásos adatok, csupán szájhagyomány. Ezek alapján a legősibb magyarországi Máriakegyhelynek a Fejér vármegyében lévő Bodajkot tarthatjuk. Eszerint itt már a IX. században, tehát több mint ezer évvel ezelőtt volt szentkút, egy gyógyító forrás, melyhez különleges Mária-tisztelet kötődött. E hagyomány azért érdekes, mert még Árpád fejedelem bejövetele előtti időbe nyúlik vissza. Így a hely Mária-tiszteletét nem a honfoglaló magyarok hozták magukkal, akik még nem voltak keresztények, hanem a frank Nagy Károly császár papjai által itt megtérített avarok. A hagyomány aztán arról is tud, hogy a kereszténnyé lett Árpádházi uralkodók és kíséretük is folyamatosan felkeresték Bodajkot. Először Szent István és Szent Imre Szent Gellért társaságában, majd pedig Szent László. (Magyar Katolikus Lexikon L, Budapest, 1993., 876-878.)

Később, midőn a keresztesek tulajdonába került a község, ezek bizonyára gondoskodtak a lakosok lelki szükségleteiről is. Egy 1434. évi oklevél „ad Ecclesiam Parochialem" kifejezéséből következtetve már ez időben plébániával is bírhatott Bodajk.

Mikor a csókakői-móri uradalom a török után a Hochburgok kezére jutott, Hochburg János özvegye 1695-ben kelt végrendeletével Mórott kapucinus zárdát építtetett. A móri zárdának első elöljárója Páter Wilibaldus volt, ki midőn a környéken apostoli kirándulásait tette, Bodajkon is többször megfordult. Hallván a bodajki legendát, mely ide helyezi első szent fejedelmünk kedves kápolnáját, azonnal ezen ájtatos hagyomány után nyomozott. Ennek az lett az eredménye, hogy egy dombon nemcsak a keresett kápolna nyomaira akadt, hanem ezen felül egy körépület alapjait is felfedezte, mely telve volt emberi csontvázakkal. Mindezek meggyőzték őt a tiszteletreméltó hagyomány alaposságáról, s rajta volt, hogy e kápolna a magyarok Nagyasszonya tiszteletére ismét felépíttessék. Ennek érdekében jótevők kereséséhez fogott.

A kápolna felépítésében és felszerelésében a fő jótevő volt Kolonics Lipót esztergomi érsek, ki 70 Ft-on kívül három miseruhát, misekönyvet, kelyhet, szentségtartót és több effélét ajándékozott a kápolnának.

A szerencsés kezdet P. Wilibaldot a Hochburg családdal rokon Colloredo grófnő felkeresésére bátorította, de a grófnőnek bőkezűségében való bizalma

csalatkozott, mert a kért segélyt a grófnő egyenesen megtagadta. Másnap azonban a grófnő magához rendelte P. Wilibaldot, s elmondta, miszerint a szent Szűz megjelent neki, és szemrehányásokat tett. Meghagyta tehát P. Wilibaldnak, hogy az építendő templom számára tőle valamit kérjen. Ő a szent Szűz képét kérte, melyet nemcsak megkapott, hanem ezen adományozását még 30 Ft-tal is gazdagította.

Ez a kegykép még a mai napig is eredetiben dísze a kegytemplom oltárának: a kép festője ismeretlen.

Ezen felül a Hochburg grófi család adományozott 40 Ft-ot, Vánosi Lőrinc székesfehérvári harmincados 10 Ft-ot és török szőnyeget, a Bécsben lenyakaztatott Verner miseruhát, kelyhet, oltárasztalt, oltárterítőket, misekönyvet és több effélét, alamizsnából pedig 60 Ft gyűlt össze.

Ekkor azután a Szentkútról nevezett, a protestánsok által a török idők után elfoglalt és elpusztított régi kápolnát a móri kapucinus rend teljesen helyreállította, templommá felépíttette, és a felszenteltetés előtt P. Wílibald Rómához folyamodott, hogy ezen őskegyhelyet ismét búcsúval lássák el.

Ennek következtében a római Szentszék Sarlósboldogasszony ünnepére teljes, a többi Mária ünnepre pedig hétesztendős búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a mondott napokon a templomot ájtatosan látogatják, töredelmesen meggyónnak, megáldoznak, és az egyház szándéka szerint imádkoznak vagy odazarándokolnak. Minderről a kiadott pápai bulla is tanúskodik. Később még Kisasszony napjára is teljes búcsút kértek a kapucinusok.

A templom 1697-ben épült fel, és július 2-án szentelték fel ünnepélyesen. Székesfejérvárról is megjöttek a jezsuita atyák, s velük 900 ájtatos zarándok, akik egy szép szent Szűz szobrot hoztak. Veszprémből 200, Palotáról 100, Szent-Miklósról és Kis-Barátról 200, Tatáról 300, a környékről pedig 5-6000 hívő jött. A gyónók száma 1500-at tett ki.

A templom, melyben az oltáriszentség fényes körvilágításban a hívők imádására ki volt téve, egész éjen át nyitva volt, sőt a templom körüli oltárokon is szentmiséket mondottak. Az Isten igéjét négy nyelven hirdették, az Úr dicsőségét s a szent Szűz tiszteletét pedig az ájtatos nép különféle nyelveken hangoztatta. Arról pedig, hogy a templom mások kezébe ne kerüljön, P. Wilibald időben gondoskodott. Evégből Széchenyi Pál kalocsai érseknek saját és szerzetestársai nevében kérvényt küldött: „Nem kételkedünk, Nagyméltóságod elég ismerettel és tájékozottsággal rendelkezik, miként tőlünk, kapucinusoktól, Moóri kolostorunktól nem messze, a csókakői uradalomhoz tartozó Bodaik faluban a földesurak beleegyezésével és engedélyével az ő területükön egy teljesen rossz állapotban lévő, a kálvinistáktól visszavett szegény kis kápolna állt a Segítő Szűz Mária tiszteletére a szent forrásnál. Két esztendővel ezelőtt ezt az épületet alapjaiból újjáépítettük és rendbehoztuk. Róma a Boldogságos Szűz Mária látogatásának ünnepén teljes búcsút engedélyezett ezen a helyen. Hasonlóan a Boldogságos Szűz Mária más ünnepein is elég nagy ünnepélyes gyülekezete van együtt az idezarándokló népnek. Ezért mivel ennek a kis kápolnának alapjait mi raktuk le, és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletét mi ültettük el, megerősítésért, jóváhagyásért, megszilárdulásért alázatosan könyörgünk, és kérjük, hogy ne csak az akadályoztassák meg, hogy más vallás vagy papi testület jogot formálhasson hozzá, de az is mondassák ki, hogy ez a kápolna a mi moóri kolostorunkkal legyen mindenkor összekapcsolva, maradjon azzal egyesítve, és egyiket a másiktól elválasztani ne lehessen! Ezért magunk legalázatosabban kegyeibe ajánljuk: a kapucinus atyák: Páter Wilibaldus házfőnök az egész konventtel együtt."

Erre a következő megerősítést nyerték a kapucinus atyák:

„Ezt a beadott kérelmét a főtisztelendő kapucinus atyáknak püspöki hatalommal jóváhagyom és megerősítem. Budán, 1699. október 29-én Széchenyi Pál kalocsai érsek."

Hasonló értelemben írt Kolonics Lipót bíbornok esztergomi érsekhez, s erre a következő megerősítés jött:

„Mindenben megerősítjük. 1699. december 19. Kolonics Lipót bíboros, esztergomi érsek."

A veszprémi megyés püspökhöz beadott kérvényre is érkezett megerősítés, melyre 1719-ben, mint az alábbiakban láthatjuk,Volkra mint akkori megyés püspök hivatkozik.

„Mi, gróf Volkra Ottó János, Isten kegyelméből veszprémi püspök, Veszprém vármegyének örökös főispánja, Magyarország legfelségesebb királynéjának kancellárja stb. Minden ezen levelet olvasónak üdvöt az Úrban!

Előadatott nekünk a moóri konvent kapucinus atyáinak részéről, hogy ők az egykor kálvinista, ma az igaz egyház területére visszafoglalt templomot, melyet a földesuraságok beleegyezésével és a lakosok felajánlott adományaival itt újjáépítettek a segítő Szűz Mária tiszteletére, és azt a nem mindennapi fogadalmat tették, hogy Szűz Mária látogatásának és születésének ünnepén teljes búcsút tartanak, és Isten segítségével, a hívők különböző zarándoklatainak összesereglésével Krisztus anyjának ünnepélyes tiszteletet fognak adni.

Alázatosan kérték, hogy velük, moóri kolostorukkal azt a templomot egyesítsük, más szerzeteknek azt a helyet ne engedjük át, mint ahogy azt elődünk Széchenyi Pál veszprémi püspök és kalocsai érsek nekik kegyesen megengedte. Mi pedig a mi elődeinknek jámbor, szent nyomdokában az ő kegyes adományaikat megerősítjük, megújítjuk és jóváhagyjuk." Ezt a kérelmet Acsádi Ádám veszprémi püspök 1724. április 8-án, majd 1724. június 12-én Zádori Mihály veszprémi általános helynök is megerősíti.

E sokféle biztosítás egyszerű oka az volt, hogy alig kezdett a katolikus hívek száma Bodajkon gyarapodni, a székesfehérvári jezsuiták máris lépéseket tettek a templom megszerzésére) sőt a ferencesek is Bodajkon szemeltek ki szerzetük számára alkalmas helyet.

Megemlítést kíván, hogy gróf Berényi György buzgóságból építtetett egy téglaházat is azon szándékból, hogy a templomot két toronnyal s egyszersmind harangokkal ellássa. Kár, hogy terve nem sikerült.

Minthogy e korban még a kapucinus atyák zárdával Bodajkon nem bírtak, a móri zárdábóli átjárás pedig ezer kellemetlenséggel volt egybekapcsolva, rajta voltak, hogy számukra a templom mellett szerzeteslak építtessék, minthogy pedig azon a helyen temető volt, ennélfogva Bodajk helység gróf Berényi György birtokos parancsára új temetőt hasított ki a helységen kívül.

A bodajki kápolnát mind a Hochburg család, mind ennek rokonai, valamint idegenek is gyakran felkeresték kegyes adományokkal. A szűk kápolna azonban nem bírta befogadni az ájtatoskodó híveket, ezért a móri kapucinus atyák nemcsak szerzeteslak, hanem egyszersmind új templom építéséhez is fogtak, éspedig oly szorgalommal, hogy midőn Gregor atya Budáról mint új móri zárdafőnök 1738. szeptember 8-án Bodajkra érkezett, itt nemcsak ájtatoskodó híveket, hanem egyszersmind az épülő templom falait is örömmel látta.

1739-ben a bodajki templom cseréptetőt nyert, s a szentély alapját letették. A munka oly gyorsan folyt, hogy 1741-ben a szentély kis tornyával s egy más nagyobb bádoggal fedett torony, a kövezet, a kripta, a szerzeteslakba vezető folyosó és az ajtó, a sekrestye s az e feletti oratórium elkészültek. Itt ismét találkozunk néhány főúr bőkezűségével: ugyanis Zichy Imre neje orgonával ajándékozta meg a templomot, s ugyanő Xavéri Szent Ferenc oltárára 100 tallért, gróf Zichy Jánosné született Széchenyi Katalin egy drága ruhát és 12 aranyat adott. Himkó úr készíttette Nepomuki Szent János oltárát, Wunschwicz Kajetán Nepomuki Szent János és Magdolna képeit, gróf Hochburg Katalin a torony tetejét és keresztjét, melyért 100 Ft-ot adott. Végre 1742. szeptember 30-án Berényi Zsigmond pécsi püspök a Segítő Boldogasszonyról címzett bodajki templomot és annak harangját felszentelte, mely alkalommal sokat a hívek közül a bérmálás szentségében is részesített.

Az 1744-ben tartott linzi szerzetes tanácskozás eredménye az lett, hogy ezen időtől fogva Bodajkra is küldtek szerzeteseket, akik „tisztelendő Agathangelus atya Privigyéből, az óvári Leobinus atya és a tolnai Zachariás testvér." Ezen időtől tehát Bodajk már mint állandó szerzeteslak kerül elő, mindazonáltal az ideküldött szerzetesek nem voltak függetlenek, Ők a móri zárdafőnök alá tartoztak.

Bodajknak akkori állapotát legjobban Bíró Márton veszprémi püspöki helynöknek 1744. december l-jén kelt rendelete folytán készült és 1745. január 23-án a veszprémi püspöki hivatalhoz küldött következő jelentése írja le:

„Bodaik községben, amely a Veszprémi Püspökség és Fejér vármegye területén fekszik, templom áll, amelyet a Segítő Szűz Mária tiszteletére emeltek. Nincs leányegyháza. Van itt iskolaépület és katolikus tanító. A katolikus családok száma 77, a kálvinistáké 30.

Van kálvinista lelkész is. A földesúrasszony Berényi György gróf úr özvegye, született Hochburg Anna Mária grófnő. Különböző emberek lakják: németek, magyarok, szlávok."

1745-ben már befejeződött a templom felszerelése, de a szerzeteslak csak valamivel később, 1747-ben készült el. Az elkészült templom és szerzetesház ezután is számos jótevőt mutathatott fel, kik különféle ajándékokkal és alapítványokkal gazdagították e híres kegyhelyet. Itt is a Hochburg család tagjai jártak elől, továbbá Luzsénszky bárónő született Berényi Erzsébet grófnő, Zichy grófnő született Luzsénszky Teréz bárónő, gróf Niczky és Schmidegg László özvegye. Hiemer Sebestyén 25 forintot hagyományozott szentmisékre. Hörlin Ágnes nevű bécsi özvegy egy Szent Nothburga képet, 1746-ban pedig gróf Zichy Imre neje egy drága palástot adott.

Ezen ünnepek számos látogatót hoztak olyannyira, hogy az összegyűlt áldozok száma a 4500-at meghaladta. 1747. június 4-én tisztelendő Methodius atya tartományi főnökhelyettes tartotta először az úrnapi körmenetet, melyhez a móri, a csákberényi és a csurgói körmenetek is csatlakoztak. Bodajk ez évben kapott Csurgó felé egy földet, amelynek egy, a csurgói határral szomszéd részét a templomnak ajándékozta. 1748-ban a templom ismét jótevőkre talált gróf Hochburg Katalinban, ki új, 10 változatú, 500 forintos orgonát, gróf Berényi A. Máriában, ki 600 forint ezüstöt, 9 forintos szentségtartót, gróf Zichy Borbálában, ki 127 forintos ezüstlámpát adományozott a templomnak. Ugyanezen évben a félórára eső Csurgó faluban a kálvinisták által elfoglalt templomot a katolikusok visszaszerezték, és Bodajk fiókegyházává tették.

1749. április 13-án Methodius tartományi főnök hivatalos látogatása alkalmával egy aranyozott rézkeresztet ajándékozott a templomnak. Júniusban a kálvária újítása történt, az előző évben kiásott halastó körül falat emeltek, szeptember 7-én pedig a főoltárt szentelte fel Bíró Márton veszprémi püspök. A külső ajtóhoz vezető folyosó boltozatot, az ebédlőbe vezető folyosó pedig kőpadlót nyert, mindezt 60 forintért.

1749. november 4-én Bíró Márton veszprémi püspök erősíti meg gróf Berényi Györgyné született Hochburg Anna Mária grófnőnek a bodajki házat alapító levelét. Az alapító oklevél a templom, négy kapucinus atya és egy szolgáló fráter évenkénti javadalmazását állapítja meg.

1751. november 10-én a haldokló Csoó István kálvinista lelkész híveinek legnagyobb bosszúságára katolikus hitre tért, s a haldoklók szentségeivel ellátva halt meg, mire katonai erővel elnyomott ellenállás után temették el a templom alatti kriptába.

1752-ben Isztimér falu Bodajk fiókegyházává lett Bíró Márton veszprémi püspök határozata folytán.

A hitelemzés, azaz az ifjúság hitoktatásának a behozatala 1755-re esik. Ugyanezen évben tetemes adományozások történtek, gróf Zichy Borbála és gróf Cziráky özvegye számos drága ruhát ajándékoztak a templomnak, ekkor épült fel az uradalom költségén a karzat, és folytatták a kert körüli falnak az építését, mindez 800 forint költségen.

Két harangja volt ekkor a templomnak, az egyik 10 mázsás, a másik pedig 1 mázsás, de ezek nem harangoztak össze, s ezért még két másik harangot, egy 5 mázsást és egy 3 mázsa 38 fontosat is öntettek.

A hívek összeíratása 1757-ben történt Jaroglavus atya által. Ez az esemény a katonaköteles kálvinistáknak sok bajt okozott. Ebben az évben a 199 forintba került karzat ékesítése is befejeződött, a romlásnak eredt oltárt megerősítették, és F. Rösler Ferenc vértes kapitány 2500 forintnyi tőkét tett le egyházi zene alapítására.

Ez év július 2-án Fejér vármegye részéről itt tartottak hálaadó istentiszteletet a planiai győzelemért, hogy Prága az ostrom alól felszabadult.

1770-ben sok könyörgés után a móri uradalom, melynek kötelességében állott mind a templom, mind a szerzeteslak épsége felett őrködni, újraépíttette a szentély feletti tornyot. Ezenkívül a szentély belsejét újonnan kifestették, erre a célra Budáról a fürdők használata végett ideérkezett Banofszky ezredes 100 forintot, a szerzet pedig 40-et adományozott.

Nevezetes eseményre utalnak a templom házi krónikájába, a „Historia Domus"-ba 1771-ben bejegyzettek:

„Megünnepeltetett Szent István első magyar király és hitvalló keze megtalálásának ünnepe, amely a raguzaiaknál több mint 100 éven át rejtőzött, és csodálatos módon jutott uralkodónk, Mária Terézia királyné kezére, aki a romlatlan és különböző ékszerekkel felékesített szent jobbot Magyarországnak ajándékozta, és július 21-én Budán a királyi palota kápolnájában helyezték el nagy ünnepélyességgel." 1775-ben a nagyméltóságú magyar királyi Helytartótanács rendelete folytán „canonica et politica visítatio" - egyházi és közigazgatási vizsgálat rendeztetett, mely eljárás nem kis zavart okozott a ház főnökének, minthogy ő határozottan vonakodott világi elöljáróságnak számot adni, mellyel állítása szerint ő csak a szerzet elöljáróinak tartozik. E visítácio szerint a plébánia jövedelme 140 Ft-ot tett ki; Bodaik 93 Ft-ot, Csurgó 32 Ft 1/2 dénárt, Balinka 68 Ft 10 dénárt, Csóka 5 Ft 82 dénárt jövedelmezett.

A bodajki kegytemplom kriptája együtt épült a templommal. Kis terjedelmű, 4x4 Öles. Elsősorban a földesurak családi sírboltjául szolgált, de idegenek is válthattak benne helyet 50 forintért.

A templom kriptájába a következő halottakat temették:

1739. október elején: Durchforth tábornok, aki Belgrádból visszatérőben útközben meghalt. Holttestét Bodajkra hozták, és elsőnek temették a templom kriptájába.

1745. január 8.: Fekete József, Fejér vármegye szolgabírája 6-án halt meg, és 8-án temették.

1747.május 17: Vásonkeöi gróf Zichy Jánosné született Széchenyi Katalin grófnő Várpalotáról. Testét hármas, két fa és egy külső rézkoporsóba helyezve hozták Bodajkra, és temették a templom sírboltjába.

1748.július 20.: Redl Bertalan zámolyi gyapjúmosó.

1751.november 12.: Csoó István bodajki református lelkész, aki utolsó betegségében áttért a katolikus felekezetre.

1751. november 12.: A Nádasdy ezred Szántó nevű hadnagyának 5 éves, evangélikus vallású unokaöccse.

1752. január 12.: Liptay tekintetes úr Borbála nevű felesége.

1752. november 22.: Christ Gáspár, a kapucinusok svájci eredetű gondnoka, aki azért, hogy feleségével együtt a templom sírboltjába temetkezhessek, 100 forintot adott.

1753. december 27.: Privigyei P. Agatangelusz, a bodajki rendház első főnöke.

1755. április 29.: Christ Katalin „mater spiritualis".

1758. június 25.: Ferenc testvér (Rösler Ferenc), aki mint a Kholraidi ezred kapitánya lett a III. rend tagja. Ő volt a bodajki Segítő Szűzanya tiszteletére alakult zenekar első megalapítója, amennyiben erre a célra 2500 forintot hagyott végrendeletileg.

1759. szeptember 2.: Románfalvi Fejérvári Pál, Fejér vármegye tényleges alispánja Csórról.

1761. december 8.: Gr. Schmidegg Ferenc Ignác, Császári és Apostoli Királyi felsége kapitánya, a Római Szent Birodalom tanácsosa és lovag Ladányból. 1764. augusztus 10.: Vásonkeői gr. Zichy János cs. és k. titkos tanácsos Várpalotáról.

1766.: gr. Esterházy Gábor kisleánya Iszkaszentgyörgyről.

1767. november 14.: Esterházy Gábor kisleánya, Teréz Iszkaszentgyörgyről.

1770. január 14.: P. magyarországi Metid (Sághy) tényleges házfőnök.

1771.november 18.: Vásonkeöi gr. Zichy Jánosné született Karancsberényi gr. Berényi Mária — Lángról.

1772. január 20.: Nedeczi Nedeczky Kristóf, Komárom és Fejér megyék ítélőtáblájának bírája Csórról.

1773. április 3.: Gr. Luzsénszky György cs. és kir. tábornagy Mórról.

1775. március 2.: Cziráki és dénesfalvi gr. Cziráky György cs. és kir. titkos tanácsos Lovasberényből.

1775. május 26.: Nedeczi Nedeczky András, a Magyar Kancellária előadója, a Szent István rend kiskeresztjének lovagja Csórról.

1778. március 6.: Vásonkeői gr. Zichy János cs. és kir. kamarás Mórról, főtiszt. Nagy Ignác fehérvári püspök külön engedélyével.

1779. június 11.: Castiglion Józsa grófnő Mórról.

Mivel a kriptát pénz hiányában az új állami előírásoknak megfelelően nem tudták átalakítani, az uradalom pedig vonakodott fedezni az építkezési költségeket, ezért 1776-ban bezárták, illetve a politikai hatóság a kripta használatát teljesen betiltotta.

Az 1810. január 14-i nagy földrengés lökései a kriptafülkék választófalait ledöntötték. Ezért 1812-ben a kriptát kiürítették, és az ott talált csontokat egy közös sírba, a szentély alatt eltemették.

Az 1818. évi jelentéshez adott egyházmegyei bírálat 4. pontja megjegyzi: Minthogy a kripta az előírt normáknak nem felel meg, és a kriptába a lejárat nagyon nehéz, a kriptába való temetkezést idegenek részére megtiltotta, csak a földesúri család leszármazottjai számára engedélyezte azzal, hogy minden egyes családtag temetése a kriptába előzetesen bejelentendő a világi hatóságnak. A bodajki katolikus egyház történetének szoros része a Kálvária története is. A templommal egyidejűleg építik fel a kegyhely másik díszét, a gyönyörű barokk kálváriát többek adakozásából, valamint a földesúr, gr. Berényi György buzgóságából, aki személyesen köt megállapodást egy pesti kőfaragóval, és már 1736. június 13-án elkészült a Golgota három kőkeresztje és a kőkerítés. Még ugyanebben az évben, Assisi Szent Ferenc napján már a stációkat kezdik felállítani. Csak egy évvel később, 1737. augusztus 19-én kezdtek bele a hegy oldalában lévő kápolna, a „Carcer Domini" tehát „Az Úr tömlöce" építésébe. Ez utóbbinak az építése csaknem teljes egészében Lueber György érdeme, bár építéséhez rajta kívül még a bécsi Fischer nevű mészáros egylet 20, gróf Gyulai 50, Christ Gáspár 12, Pisány 2 forinttal, Tretmayer egy arannyal, egy serfőző hét máriással, Pfester Zsuzsanna 2400 téglával, egy Gáspár nevű pedig a szükséges mésszel is hozzájárult.

A kápolna felszentelése már 1737. november 16-án megtörtént, éspedig tisztelendő Agathangelus atya által, minthogy Bíró Márton veszprém püspöki helynök az idő mostohasága miatt elmaradt.

A kápolnát a hegy csúcsán álló keresztekkel 14 stációs szoborsor köti össze, mely a hegy kapaszkodóját követve, elnyújtott ívben karol fel a hegy csúcsáig. A cementépítményekbe helyezett domborművek a keresztút megható és szép jeleneteit ábrázolják.

Ezen kis emlékműveknek mindegyikét más és más állíttatta (Lueber és Schuller asszonyságok, továbbá Lueber György, Schuller Antal, Kauper György, Trompl János, Weinmayer János, a bécsi Fischer nevű mészáros társaság és Monser Bertalan). A csúcson még ma is áll az a hatalmas méretű ősi barokk feszület, amelyik terméskőből készült, jobb és baloldalt a latrok üres keresztjeivel. Mellette a Szent Szűz és Szent János evangélista embernagyságú kőszobrai állanak. Ezeket Székesfehérvár Város Tanácsa készíttette és hozatta Várpalotáról, s rajtuk latinul a következő szövegű felirat olvasható:

A Boldogságos Szűz szobrán:

„Ha tudni szeretnéd, ki emelte ezeket az oltárokat, ne a Fájdalmas Anyát kérdezd, hanem nézd meg Jánost."

Szent János szobrán pedig:

„S.P.Q.A.", azaz Senatus populusque Albensis, vagyis Székesfehérvár tanácsa és népe.

A mellékalakok feje sajnos a II. világháború áldozata lett. Az egész szoborcsoportot 13 méter átmérőben vegyesfalazatú kerek kerítés övezi: a körfal bejáratánál a fal csúcsára az ostromállapot alatt a falat díszítő angyalszobrokból megmaradt két kis angyal kőszobrát helyezték el, kezükben lándzsával, illetve létrával.

A kálvária nyugati lejtőjén egy kicsiny, belül kövekkel kirakott, elől vasrácscsal zárt barlangot képeztek ki, amelyikben bűnbánó Szent Péter fából faragott szobrát 1737. május 8-án helyezték el, és május 23-án áldotta meg P. Agathangelus bodajki adminisztrátor.

Ma romos állapotban van.

A bodajki búcsújárók között népszerű, különös közkedveltségnek Örvendő kálvária újabbkori restaurációját, felújítását Puli György esperesplébánosnak köszönhetjük. 1921-ben a kálvária kápolna restaurációjára és a kálvária falazatának javítására 6970 korona kiutalást kért és kapott a Kálvária alapból, 1922 óta pedig buzgón gyűjtött a kálvária egész berendezésének felújítására. A korabeli megyei újságok hetenként közölték az adományozók névsorát és az adományok összegét.

A munkálatokat 1926 őszén fejezték be, megáldását Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök végezte szeptember 8-án.

A 14 stációképet Bory Jenő szobrászművész műhelyében készítették, egyet-egyet 5000 koronáért. Az építés Kolárik (Kővári) Kálmán helybeli kőművesiparos munkája volt, aki nem csupán a kápolnát hozta rendbe, hanem a kálvária lépcsőzetét is kialakította.

Egy-egy stáció költségét különböző személyek vállalták magukra az alábbiak szerint:

I. Puli György esperesplébános, Bodajk.

II.  Zichy Aladár gróf.

III. Zichy Gyula és Zichy János grófok.

IV. Zavaros Aladár, Székesfehérvár polgármestere.

V. A székesfehérvári női kongregáció és a leánygimnázium növendékei.

VI. Hindelong Erzsébet székesfehérvári postaellenőr.

VII. Csapody Ferenc nyugdíjas közjegyző, Székesfehérvár.

VIII. A székesfehérvári belvárosi plébánia hívei.

IX. A székesfehérvári felsővárosi plébánia hívei.

X.  Kisteleki István, székesfehérvári belvárosi plébános.

XI.  Kisteleki Károly dr. és neje Kaltenecker Ilona, Székesfehérvár.

XII.  Károlyi József gróf, Fehérvárcsurgó.

XIII.  Krécsy Károly nyugdíjas tanár, Budapest.

XIV. Németh József és neje, Sumits Rozália, Bodajk.

A kálvária felújítása után a kegyhely kibővítésének, a zarándokudvar építtésének, a búcsújáróhely korszerűsítésének gondolata közvetlenül a II. világháborút megelőző esztendőkben merült fel. Egy-két évig még húzódott az ügy, míg végre 1942-ben az Egyházmegyei Hatóság kívánsága és programja szerint megalakult a Kegyhely Rendező Bizottság Merán Fülöp gróf elnökletével, mely tervbe vette a templom mellé kiképzendő zarándokudvar építését. Az építkezést egy szűkebb bizottság irányította Károly pápai prelátus, gyulafirátóti prépost, volt bodajki plébános elnökletével és Tusnády Ferenc kisgyóni bányaigazgató mérnök előadói tevékenységével.

A megyés püspök 1942. március 16-án azzal fogadta el a zarándokudvar építési terveit, hogy a terveket készítő Urbányi Vilmos műépítész, egyházmegyei műszaki tanácsos a túl könnyed hatású oltárépítményt az utcára néző felén szervesebben kapcsolja az árkádokhoz, nevezetesen a tervbe vett haranglábhoz, továbbá, hogy a szentkút vizének felfogására tervezett mosómedencék ne kerüljenek túl messze a forrástól.

A módosított terv egyházhatósági elfogadása után azonnal munkához kezdtek. A gyors ütemben megkezdett építkezés költségeit az épp oly gyors ütemben befolyt kegyes adományok fedezték. Az adományozók között, akik nevét helyszűke miatt itt felsorolni nem lehet, szerepelnek a tízezrével ide zarándokló szegények fillérjei éppúgy, mint a gazdagabbak pengői. Az 1942. évi zárszámadás szerint az azon évi bevétel 24 046 pengő, a kiadás pedig 12 073 pengő volt.

1943-ban az építésre adományozók nevei között olvashatjuk a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevét is, ki segélyképpen 10 000 pengőt utalt ki a kegyhely bővítésére úgy, hogy az 1943. évi zárszámadás még magasabb értéket mutatott. A bevétel ezúttal 92 486 pengő, a kiadás pedig 92 480 pengő volt. A nagyarányú építkezést e tekintélyes pénzösszeggel sem fedezhették volna, ha hiányoznak a természetbeni adományok, a dologi hozzájárulás és a kézzel végzett munka, melyeket főként a hívők biztosítottak közel 100 000 P értékben.

Sajnos a II. világháború vihara a még nem egészen kész építkezésben sok kárt tett.

Az újbóli építkezést jó 3 évi szünet után, 1947-ben kezdhették meg. Vajk Gyula esperesplébános töretlen energiájára volt szükség, hogy a romok hátán új életet virágoztasson ki. Szinte észrevétlenül, csendben gyűjtötte össze azt a 35 000 Ft-ot, amibe a restauráció került.

A katolikus egyházról, létesítményeiről szólva beszélni kell a temetőkről is. Az első temető a török hódoltság idejéből való, a mai templom és a tó melletti térség területén feküdt, ott, ahol most Nepomuki Szent János szobra áll. 1736-ban áldotta meg Bíró Márton helynök a második temetőt a mezőváros északi oldalán, a Balinka felé eső lakatlan területen. A harmadik temető a Fehérvári út mellett, a község déli oldalán volt. Ezt a saját nevére telekkönyvezett földből 1811-ben jelölte ki a földesúr, 1818. augusztus 16-án áldotta meg Papp Ferenc bodajki plébános, és 1841-ig használták. Az ezt (1841-et) követő évtizedekben senki sem használta, még az egyház sem. Ebben a temetőben volt néhai Pellett Ödön apátkanonok, egyházi író szüleinek síremléke. Ennek emlékét őrzi a Pellett féle 1000 Ft-os templomalapítvány a templompénztár javára. (Pellett Ödönnek egyébként nemcsak szülei nyugodtak Bodajkon, de őt magát is a bodajki templomban keresztelték.)

Mikor 1900-ban a földbirtokokat és a kastélyt Megyeri Krausz Lajos megvette, a kastély parkjával határos régi temető területét és a Kálvária-hegyet azon a címen követelte, hogy a nevére van telekkönyvezve.

A közigazgatási bíróság döntése úgy szólt, hogy nem ad helyt a követelésnek, mert 50 éves elévülés alapján a község tulajdonává vált a vitatott terület. 1841 júniusában új temetőt jelölt ki a földesúr 1641 négyszögöl területen. A plébános ellentmondott, mert a régi temető 3000 négyszögölet tett ki. Az Egyházmegyei Hatóság a földesúrnak adott igazat, mert az állami rendelkezések szerint a temető kijelölése a földesúr joga és kötelessége volt.

Ezt a mai temetőt 1841. június 29-én áldotta meg Stockinger Pál címzetes kanonok, kerületi esperes (a bodajki 1806-1853. évi katolikus halottak anyakönyvének feljegyzése). Ettől kezdve itt működik a mai temető a politikai község nevére telekkönyvezve, de részben katolikus, részben protestáns jelleggel. Északról a balinkaí út, keletről Hegyi Imréné háza mellett vezető út határolja, főbejárata a Dózsa György útról nyílik. Kőből épült palatetős kápolnája van, mely ravatalozási helyiségül is szolgál a katolikus temetőben. Ez a kápolna eredetileg a Liptay család kriptakápolnája volt.

A politikai község 1950-ben a temető főbejáratánál a két egyházi temető határvonalán ravatalozót építtetett, melynek egyik része a katolikus temető területén, a másik fele a protestáns temető területén van egy-egy ravatalozó helyiséggel. A község 1965-ben szívó-nyomó szerkezettel ellátott kutat készíttetett a temető számára.

A temető jelenleg betellő félben van, már gyakoriak a temetőrészek felszámolásai és az újra temetésekre való felhasználásuk.

A temetőbe került elhelyezésre 1988-ban a II. világháborús emlékmű a 91 bodajki háborús áldozat nevével, mint az ő közös síremlékük. Közterületre ugyanis az akkor érvényes jogszabályok szerint nevek felsorolásával nem állíthatták fel, és így ebben a formában méltó helye a temetőben van.

Itt, ebben a fejezetben beszélek - megítélésük, jellegük miatt - a bodajki forrásokról is, bár azok nem mindegyike kapcsolódik a katolikus kegyhelyhez, hitélethez.

Bodajknak három nevezetesebb forrása volt. Az egyik a helyi lakosok nyelvén „Kálvinista szentkút". Kitűnő ivóvize a tóval és a többi forrással nincs kapcsolatban. A balinkai vízbetöréskor a szóban lévő kút vízmennyisége visszaesett ugyan, de fúrással mélyítve éveken keresztül bőséggel ellátta ivóvízzel az egész falut.

A másik forrás (források) a tónak a forrása, melyet a bányaművelések vittek el. Ennek vizében a törökök gyógyulás céljából fürödtek, és forrásától a vízzel együtt télen hervadó falevelek jöttek elő.

Már P. Wilibald, az első móri házfőnök is észrevette e tó vizének különlegességét. Bodajkra jövet már első útján megakadt szeme a tavon, melynek vize télen sem fagyott be, s az emberek a legnagyobb télben is térdig meztelen lábakkal járkáltak benne.

P. Wilibald arra gondolt, hogy a tó alkalmas volna ipari célra is. Neki is látott, hogy pártfogói segítségével megszerezze a tó tulajdonjogát, bár nem gondolt semmilyen csodavízre. (Egyébként a bodajki kegyhelyen történt imameghallgatások közül sincs egy sem, mely azt bizonyítaná, hogy a tó vizét az imameghallgatást váró beteg igénybe vette volna.)

A harmadik forrás a templom keleti oldalán, a zarándokudvar közepén található. A nép már a XVIII. században szentkútnak nevezte.

Először 1893-ban támadt kavarodás a szentkút körül. A vármegyei hatóság erélyesen követelte a kút elzárását, mert annak vizét 15 ház lakói ivóvízként használták annak ellenére, hogy búcsújárás alkalmával sokan beteg testrészüket benne mosogatták. A kút védelmére körös-körül egy méternyi magas kőfalat építettek, amely a betegeket elzárta a forrástól. Ettől kezdve azután csak arra alkalmas edénnyel lehetett a forrásból vizet meríteni.

A szentkút vize 1955-ben tűnt el véglegesen. A szakértők ezt a kincsesi bauxitbánya további fejlesztésével hozzák kapcsolatba.

Bodajk katolikus egyházának újabb, XX. századi történetéről szólva megállapíthatjuk, hogy a falu életében - a katolikus mozgalmi életet tekintve - Szentiványi Károly kora emelkedik ki. A XX. század elején alig foglalta el a plébániát, megalapította a Keresztény Hitelszövetkezetet, melyből később a Katolikus Fogyasztási Szövetkezet és a Katolikus Kör nőtt ki.

Nemcsak olcsó kölcsönökkel állt ez a gazdasági szervezet a hívek rendelkezésére, de kitermelte az egyesületi központi házat a Fő téren, szemben a községházával.

Ez székhelye lett az előbb említett szövetkezetnek, nagytermével pedig a falu kultúrájának és népművelésének első otthona volt az egész környéken. 1932-ben már italmérése is volt, majd színpada és tekepályája, mezőgazdasági gépeket kölcsönző osztálya pedig elsősorban a pár holdas parasztok munkáját segítette. Mindezek 1948-ig működtek, és általuk Bodajk példája volt a falusi népgondozásnak.

A bodajki katolikus életnek - a férfiak Katolikus Köre, a Keresztény Hitelszövetkezet, ül. a Katolikus Fogyasztási Szövetkezet mellett - harmadik példát adó mozgalma a Katolikus Lányok Köre volt. Itt működött ennek szülőháza és iskolája, a KALÁSZ Népfőiskola is.

A katolikus leánykörök a katolikus népkultúra szolgálatában álltak. Nem voltak kimondottan vallásos egyesületek, bár igyekeztek tagjaikat a katolikus életre nevelni, a vallásos népi szokásokból a félszeg megoldásokat kigyomlálni, és törekedtek tagjaikat az öntudatos katolikus életbe bevezetni, megtanítani őket arra, hogyan kell az adott viszonyok között egyházuknak szolgálni. A fő céljuk azonban a falun, pusztán, tanyán élő, iskolából kikerült lányok kultúrájának emelése volt. Előkészíteni őket az anyai, valamint a falusi háziasszonyi hivatásra, bevezetni a nép- és gyermekegészségügy elemeibe, megtanítani a kert- és háztáji gazdálkodás technikájára. Megszerettetni és megőriztetni velük a népszokásokat, a népviseletet és a tájjellegű népdalokat.

A Katolikus Leánykör a Katolikus Nőszövetségből sarjadt ki. Bodajkon a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) 1941-ben nyitotta meg három hónapos Népfőiskoláját falusi lányok részére. Gr. Luczenbacher Rita a saját költségén vásárolta meg itt a „Marsovszky- villát", melyhez tartozott egy kápolna is. Az épületben tágas termek várták a lányokat: három hálóterem, ebédlő, konyha, a nevelők szobája, egy helyiség a szövőszékek részére és egy előadóterem, amit ajtó választott el a kápolnától. Grünfeld Sándor bodajki földbirtokos földterületet adott használatra, gyakorlókert céljára a KALÁSZ Népfőiskolának. (A Bodajki KALÁSZ Népfőiskola részletesebb történetével külön fejezetben foglalkozunk.)

A bodajki római katolikus egyházközség vezetője, dr. Burján Imre prépost úr nekem, a község története, hagyományai, múltja gyűjtőjének készséggel és segítséggel bocsátotta rendelkezésemre a különböző forrásmunkákat. Ezek alapján állítottam össze A bodajki római katolikus egyház története című feldolgozást. Ennek „dióhéjban" történt összefoglalása - más forrásmunkák felhasználásával együtt - ez a fejezet, amely a bodajki katolikus egyház, a templom és a kegyhely történetével foglalkozik.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet