| |
A bodajki református egyház alakulásának időpontjáról nincsen pontos adatunk, ám Székesfehérvár közelsége miatt feltételezhető, hogy az a város reformációjával kapcsolatban történt, de írásos bizonyíték ebből a korszakból nincs. Az 1684. évben a törökdúlás következtében Bodajk „lakatlan" területté változott. A török végleges távozása után rövid idő alatt ismét benépesült.
1725-ben már az új lelkész neve fel van jegyezve, a keresztelési anyakönyvezés ekkor kezdődött, és Csoó István a prédikátor, akiről az 1751-ben bekövetkezett halála után történt anyakönyvi feljegyzés a többi között ezeket mondja:
„... Bodajk anyaegyháznak reformációja kezdete óta igen sok tiszteletes prédikátora volt, akik közül utolsó volt tisztelendő Csoó István..."
Az „igen sok" kifejezés arra enged következtetni, hogy Bodajkon már a török időkben is éltek református magyarok.
A gyülekezet életében nevezetes dátum 1725. Ebben az esztendőben Csoó István prédikátor személyében olyan lelki vezetőt nyert a gyülekezet, aki 26 éven keresztül munkálkodott ezen a helyen.
A bodajki gyülekezet áldozatkészségéről tesz bizonyságot ez a 26 esztendő, melynek nevezetesebb eseményeiről beszéljen Csoó István prédikátor sajátkezű feljegyzése:
„1726 nyarán Kovács János főbíró hozott Bécsből egy 50 fontos harangot maga. Ebben az esztendőben megújíttatott a Sákramentumi Pohár". (Ez a „pohár", kehely ma is használható állapotban van meg az egyház tulajdonában.) „Ugyanezen 1726. évben építtetött az együgyű Ecclesiának alacsony sárházhoz képest illendő templomocskát, melyben először is tettük áldozatot a feljebb megírt újított pohárból, aratási alkalmatossággal."
„In anno 1728. may. Építtetött paróchiális ház, konyhával együtt Kovács János kurátorsága aiatt."
A régi, több mint 200 éves feljegyzésből világossá lesz az a nagy munka, mellyel Csoó István a bodajki gyülekezetet igyekezett a törökdúlás okozta romokból ismét újjáépíteni. Mint a feljegyzésből kitűnik, ez nem ment egészen simán, de négy évi munkálkodása alatt mégis „illendő templomocská"-ba 50 fontos új harang hívogatta az anyaszentegyház híveit, és felépülhetett a paróchíális ház is.
Csoó István 1751-ig szolgált a gyülekezetben, együtt örvendezett híveivel a sikernek, együtt adhatott hálát híveivel Istennek, együtt élhették át a szebb és jobb jövendő reménységét, amit sajnos tönkretett az ekkor kezdődő csendes elnyomatás korszaka, mely korszakban a bodajki református egyház is az „árva ecclesiák" közé sorolhatta magát, de ezt a próbát is derekasan állották ki. 40 esztendőn keresztül volt árvaságban a gyülekezet, és a tőle 4 km-re lévő fehérvárcsurgói egyházhoz csatlakozik, mint árva gyülekezet, és annak lelkipásztori gondozására bízza magát.
Erről Thuri Etele: „A fehérvárcsurgói ev. ref. egyház története" című munkájában a következőket írja:
„Mivel igen kicsinyre méretett ki a f.csurgói templom, 1754-ben egy új kart készítettek a nemes vármegye engedelmével, hogy a BODAJK-i, Moór-i, Magyar-Almás-i árva ecclésiák tagjai is beférhessenek, mivel nevezett egyházaktól a templom elvétetett, és újat nem építhettek.
Hozzánk jártak át istentiszteletre, gyermekeik megkereszteltetésére s a házassági eskü letevésére, míg a halottjaik eltemetésére a csurgói lelkipásztort vitték át, mint ezt az anyakönyvünk bizonyítja."
Hiábavalónak bizonyult azonban minden törekvés, minden rosszindulat, a pásztor nélküli nyáj töretlen hittel tűrt, várt, remélt. A négy évtizedes árvaságnak II. József császár 1781-ben megjelent „Türelmi rendelete" vetett véget Bodajkon is.
Szegénységben találta a rendelet a bodajki ecclésiát, mert sem temploma, sem egyháza, sem iskolaépülete, sem birtoka nem volt.
Egy téren volt csak gazdag a gyülekezet: hitben.
II. Józsefhez fordulnak kérelem alakjában, s ez meghallgatásra talál; az eredmény: van már temploma ismét a gyülekezetnek, harangszó hívja Őket. Mégis korlátozottnak, megalázottaknak érzik, tudják magukat, hiányzik a „Tiszteletes és Tudós Prédikátor".
Újra meghajtják fejüket a Tekintetes Vármegye előtt, de most már azért, hogy „Prédikátort" tarthassanak. A beadott kérvény tartalma nincs feljegyezve, de az eredmény biztos. Többet kapott a könyörgő gyülekezet, mint amenynyit remélt. Mondja el ezt a nem várt eredményt a Fejér Megyei Levéltárban talált, eredetiben őrzött következő egyezség (Fejér Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai, Közgyűlési iratok, Jelentések és kérelmek; FML IV.-A-3-c)
„Bodajki ezen Tekintetes Nemes Fejér Vármegyében helyheztetett Mező Városnak Helvétia Confession lévő lakosoknak a végett benyújtott könyörgéseknek meg visgálására, hogy tudni illik minek utána ők már ez előtt három esztendővel Fölséges Engedelem mellett Templomot, Tornyot és Parachiális Házat, (melyben eddig Levitát tartottak,) építettek, és Harangokat szerzettek, már mostanában rendes Prédikátornak bé vétele is nékik meg engedtessék; a Tekintetes Nemes Vármegyének múlt Januárius Holnapnak 25-dik és Következendő Napjaiban tartatott Közönséges Gyülekezetiben meg esett rendelése szerént Bodajkra" kiküldött bizottság a földesúrral és a lakosokkal beszélve úgy foglalt állást, hogy a „Bodajki Reformátusoknak a Kivánt Prédikator bé vitettetése meg engedtessék."
A gyülekezet tehát elérte célját, és 1791. március 12-én végre behozhatta lelkipásztorát, Tiszteletes Betse János személyében, aki „6 esztendőig volt épületes, Tiszteletes és Tudós Tanítója ezen Szent Ecclésiának", mikor is fiatalon, 34 éves korában Bodajkon eltemették. Csupán egy dolog volt még hátra. A szájhagyomány szerint a földesúr megtiltotta a református templomban a nagypénteki igehirdetés szabadságát, s ez mégiscsak korlát volt.
Az idevonatkozó szájhagyomány így szól: „Tiszteletes Pécsvárady Gergely lelkész úr 1831. március 12-én foglalta el lelkészi állását Bodajkon. Mint új ember, mint új lelkész 1831. év nagycsütörtökjén ő is megkapta a földesuraság tiszttartójától az ultimátumot, mely megtiltotta a nagypénteken való harangozást. A földesúri tilalom megérkezése szent harag tüzét gyújtotta fel Pécsvárady Gergely lelkében, s rögtön megizente a tilalmat rendelő földesúrnak, hogy egyházi dolgokba nem tűr beleszólást senki idegen vallású egyén részéről, ha mindjárt Bodajk község földesura is az illető".
Ezzel az energikus üzenettel végleges elintézést is nyert ez az ügy, s ezen idő óta nagypénteken is hívogatja a templomi harangszó a híveket.
A református egyház történeténél szükségesnek tartom, hogy ismertessem a rendelkezésre álló anyagból az egyházközösség nagyobb méretű építkezéseit is: „1726-ban építtetött az ecclésiának alacson sárházhoz illendő templomocskát, hogy abban dicsőítenék az Istennek nevét."
1728-ban paróchiális házat építettek konyhával együtt.
1782-ben épült a mai templom toronnyal és a paróchiális ház, melynek költségei ismeretlenek.
1791-ben épül az iskola az „oskola mester" házával együtt a „város közönséges költségén."
1842-ben templomtető újítást kell végeznie az egyháznak.
1859-ben nagy feladat következik, mivel május 5-től azon évi szeptember 29-ig teljesen felszerelt és lakhatóvá tett új paplak épül.
1900-ban a torony kíván áldozatot, a fazsindelyt lemez váltotta fel.
1923-ban 4 718 823 koronát áldoztak a templomtető javítására, s ezzel hosszú időre levették a templomtető javítási gondját.
Ezek után az iskolát kellett újjáépíteni, 1929. június l-jén kezdődött el, és szeptember 20-án adták át. Majd a gyülekezet több mint 100 éves vágyának teljesítése következett: orgonaépítésbe kezdtek, és az orgona ünnepélyes felszentelése 1930. december 14-én történt meg.
Ezt követően nagyobb jelentőségű munka, a templom külső és belső tatarozása 1965-ben volt. A templom tatarozása már előbb is élt a gyülekezet terveiben, de erre csak ebben az esztendőben került sor. A templom ekkor már nagyon rossz állapotban volt, a presbitérium 1964. október 31-én tartott ülésén foglalkozott először komolyan a tatarozás tervével, és ezzel meg is indult a szervező munka.
1965. január 21-én Földes Pál kőművesmester benyújtotta a költségvetést, amelyet a presbitérium, majd az egész gyülekezet elfogadott, és magáénak vallott. Ez év februárjában először kivágásra került az a hársfa és diófa, mely rongálta a templom tetőzetét és oldalát, amellett folyamatosan megindult az építési anyagok beszerzése.
Közben kijavításra került két rossz állapotban levő templomi pad, egy tartó gerenda kicserélése. Elkészült a szószék mögötti vasablak és a tornyon lévő 4 ablak keményfából.
Július 26-án elkezdődött a nagy munka. Földes Pál építőmester négy tagú csapata elkezdte a templom tatarozásának munkáját. A munka kezdetétől a befejezésig szinte a teljes gyülekezet odaadó, lelkes munkával járult hozzá a tatarozáshoz, nevük helytörténetünkben feljegyzésre került, de a felsorolás több oldalt venne igénybe.
Augusztus 13-án - Jahn Ferenc kisbéri iparosmester kivitelezésében - elkészült a csillag és a gömb, ezt 14-én helyezte fel Földes Pál a toronyra. A gömbben elhelyezésre került egy emlékirat a következő szöveggel:
„E csillag és gömb készült az Úrnak 1965-ik esztendejében, amikor is a templomunk külső és belső része megújult."
Ebben az esztendőben ifj. Temesvári Béla a gyülekezet lelkipásztora, Förhécz Lajos a gondnok, Almádi István, Bálint András, Kaczur István, Keresztyén József, Kiss István, Kovács A. Károly, Kovács Ferenc, Kovács László, id. Kovács L. István, Kovács M. Károly, Kovács Sándor, Németh Pál, Rácz József, Rigó Gábor, Sötét János, Szabó Sándor, Szili János, Szűcs Károly, Takács Imre és Zsigmond Kálmán a presbiterek.
Augusztus 20-án elszámolásra került Földes Pál építőmesterrel a munka. Az összes kiadás 42 359 Ft. Ebből a kőművesmunka, a sisak kétszeri lefestése, a templom belső meszelése, a villámhárító ára és annak felhelyezése összesen 31 605 Ft-ot tett ki. Anyagért és a torony négy ablakának munkadíjáért 10 754 Ft került kifizetésre. A csillag és a gömb ára szállítással együtt 1650 Ft volt. A kiadások fedezete adományokból tevődött össze.
Ezt a nagy munkát az 1966. évben a lelkészlakás tatarozása követte ugyanilyen lelkes összefogással.
Felemelő ünnepély részese volt 1978. október 28-án a bodajki református gyülekezet és meghívott vendégei. A délelőtti istentiszteleten vette használatba új harangját az egyházközség.
1977. április 17-étől ugyanis nagyon rosszul szólt a kisharang, megrepedt kb. 12 cm-es hosszúságban. A szakvélemény: újra kell öntetni a harangot, használata veszélyes.
Gombos Lajos harangöntő mester csak a II. félévre tudta vállalni a munkát. 1978. március 26-án a gyülekezet egyhangúlag 180 kg-os harang megrendelése mellett döntött, és ennek alapján 28-án a harangot megrendelték. Április 9-én megkezdődött az adományok gyűjtése, és május 26-án már 57 000 Ft állt rendelkezésre.
Április 15-én Kovács Károly, Kovács József és Horváth Dezső leszerelték a repedt kisharangot, amelyet még 1787-ben öntöttek. Április 25-én a csupán 44 kg-os harang Őrbottyánba lett szállítva Gombos Lajos harangöntő mesterhez, aki október közepére vállalta, de már szeptember 16-ára elkészítette az új harangot. Október 13-án szállították Bodajkra, és 14-én pedig fel is szerelték a helyére. 63 500 Ft-ba került az új harang álványokkal, szállítással és felszereléssel együtt. A súlya 186 kg, ez a tiszta érc súlya, ehhez jön a korona, a szív és a húzószár súlya, összesen kb. 300 kg.
Az új harang egyik felén ez a szöveg olvasható:
„Az 1787-ben öntött harangot 1978-ban megnagyobbította a bodajki református egyház Temesvári Béla lelkész idejében, Gombos Lajos harangöntő mester által."
A másik oldalán egy kehely van és ez a felirat: „Légy hívő mindhalálig!"
1978. október 20-án lépett működésbe a Szűcs István bodajki és Szabó Imre fehérvárcsurgói lakos készítette villannyal hajtott „robot", s így most már a villanyharangozás az új harang részére is kész lett.
A gyülekezet adakozása példaadó volt. Követésre méltó, hogy 350 lélek önerőből erre képes.
„A harangnak az emberrel való kapcsolatát beszédesen kifejezi az a három latin mondat, melyet régen a harangokba szoktak beönteni: Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango... Magyarra lefordítva ez azt jelenti: Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a villámokat megtöröm... Adja Isten, hogy elsődleges szerepe, a Mindenható Isten dicsőítése mellett betöltse az új harang az emberek iránti feladatát is: az élőket hívogassa a szent hajlékba, a minden élők útján eltávozottakat elsirassa, itt maradott szeretteiket vigasztalja, s a viharokat és békétlenségeket űzze el a község családi hajlékaitól."
Az avató templomi ünnepély zárószavait mondotta így dr. Bakos Lajos püspök, és Isten gazdag áldását kérte a gyülekezetre és lelkipásztorára az egyházkerület elnöksége nevében is.
Visszatérve ismét a múltba, felsorolom a Bodajkon szolgáló lelkészek névsorát:
Megjegyzem, hogy az itt felsoroltaknál több lelkész szolgált Bodajkon, de Csoó István (1725.) előttiek nevét nem sikerült felkutatnom ezideig sehol. A lelkészek felsorolása után a Bodajkon tanító „oskola mesterek" névsorát mutatom be:
A református tanítók pontos névsorát lehetetlen megállapítani, mert a javadalom csekélysége miatt - különösen régebben - igen sűrűn váltakoztak, sőt nem egy esetben maguk a lelkészek voltak kénytelenek a tanítást végezni, mert nem akadt pályázó a meghirdetett tanítói állásra.
Azoknak a tanítóknak a névsora, akiknek működése a bodajki református iskolában biztosan megállapítható a következő:
A gyülekezet gondnokainak névsora 1-79. főig:
Sigmond István, 1791.
Szűcs Ferenc, 1792.
Öreg Szűcs János, 1793.
Kovács József, 1794.
Horváth István, 1795
Faragó János, 1796-97.
N.Balogh József, 1798.
Öreg Sigmond István, 1799.
Faragó János, 1800-1801.
N. Balogh József, 1802.
Horváth Ferenc, 1803.
B. Szűcs János, 1804.
Zsigmond István, 1805.
N. Balogh József, 1806.
Szűcs Ferenc, 1807-1808.
Kovács János, 1809-1811.
Omádi Ferenc, 1812.
Vincze János, 1813.
1814-1841 között sehol sem található feljegyezve a gondnokok névsora. 1841-től ismét pontosan nyomon lehet követni a gondnokokat.
Vida János, 1841.
Kovács Gábor, 1842-44.
Horváth János, 1845-50.
Bucsi Mihály, 1851.
Öreg Kovács János, 1852.
Vida János, 1853-56.
N. Horváth János 1857-61.
Szűcs János, 1862-63.
Kovács Mihály Péter, 1864-65.
Öreg Zsigmond János, 1866-68.
Zsigmond József, 1869-71.
Kovács József, 1872-73.
Szűcs János, 1874.
Kovács József, 1875.
Szűcs András, 1876-77.
Almádi István, 1878.
Kovács Imre, 1879-80.
Nagy Horváth Béla, 1881-82.
Szűcs János, 1883.
Keresztyén István, 1884-85.
Hári István, 1886.
Szűcs Sándor, 1887.
Horváth Péter, 1888.
Berényi János, 1889.
Zsigmond Dániel, 1890.
Horváth Mihály, 1891.
Jánosa Pál, 1892-96.
Kiss István, 1897-98.
Kovács M. János, 1899-1900.
Kovács József, 1901-1905.
Zsigmond Sándor, 1906.
Kovács András, 1907-11.
Förhécz Sándor, 1912-13.
Kovács László, 1914-15.
Zsigmond Imre, 1916-18.
Kovács P. János, 1919.
Almádi István, 1920-22.
Szűcs G. János, 1923.
Zsigmond István, 1924.
Szűcs István, 1925.
Keresztyén István, 1926.
Horváth S. Sándor, 1927.
Zsigmond Gábor, 1928-29.
Füredi Imre, 1930.
Horváth N. Sándor, 1931-33.
H. Kovács Béla, 1934-37.
Kovács M. Károly, 1938-40.
Kovács S. Sándor, 1941-45.
id. Rigó Imre, 1946-47.
Förhécz Lajos, 1948-50.
id. Kovács L. István, 1951-54.
Almádi István, 1955-64.
Förhécz Lajos, 1965-67.
Rigó Gábor, 1968-71.
Zsigmond Kálmán, 1972-76.
Á. Kovács Sándor, 1977-82.
Zsigmond Kálmán, 1982-87.
L. Kovács Sándor, 1987-88.
Ivanics Istvánné, 1988-89.
Kovács Károly, 1990-től.
A bodajki református egyház történetéből „dióhéjban" ennyit. Az adatokat Temesváry Béla lelkész úr történeti összállításaiból vettem, melyek a bodajki helytörténeti gyűjtemény anyagaiban forrásmunkaként vannak meg.
| |