Előző fejezet Következő fejezet

8. A bodajki tó

 

Az előző fejezetekben már említésre került a bodajki forrás, a fürdő, a bodajki tó. A mezőváros történetében jelentős szerepe indokolja, hogy részletesebben is foglalkozzunk a tó, a fürdő történetével.

Egy 1899-es leírás a következőképpen emlékezik meg a bodajki tóról: „Bodaik nevezetességét égvényes savanyú vizű gyógyforrása és fürdője képezi. Dr. Hanekker vegybontása szerint a víz fajsúlya 1,001, szilárd alkatrészek egy polgári fontban (7680 szemer) - kétszén savas mész 2,165 szemer, kétszén savas keserföld 0,936 szemer, szénsavas szikéleg 0,714 szemer, szikhalvag 0,053 szemer, kénsavas haméleg 0,107 szemer, agyag 0,184 szemer, kovasav 0,046 szerner, közönyös szerves anyagok is találhatók benne. Azonkívül van benne szabad kénsav 2,188 szemer. A fürdő igen sikeresen használható a lép- és máj daganatokban, hideglelésben, köhögésben, aranyérben, komorkórságban, az asszonyi méh betegségeiben. A csúz és köszvény gyógyítására is kitűnő."

Nincs hiteles adat arról, hogy mióta használták a bodajki források vizét fürdésre, de az első hiteles orvosi szakvélemény 1765-ből származik. Ebben az évben Brigel János Máté vármegyei orvos vizsgálta meg a bodajki „ferdő vizet", a tapasztalatokról részletes jegyzőkönyvet vett fel. Ez megállapítja, hogy a bodajki gyógyvíz íztelen és szagtalan, langyosan meleg volt, a kémiai vizsgálatok szerint pedig: „a próbák világosan tanúsítják ezen víznek mind belső, mind külső véleélésben fölöttébb egészséges voltát és annak elmosó, eltörlő, felnyitó szappanyos természetét; tartó, erősítő és savanyút megemésztő erejét. Innen a belső részeknek, májnak, lépnek szorulásaiban, belek csomóiban, rostos részeinek erőtlenségben vagy tágulásban, ... sárgaságban, hosszas hideglelésben, köszvényben, podagrában, zsugorodásban, görcsökben, inaszakadásban és hasonló nyavalákban hasznos. Melyeket is már sok példák több esztendők által elegendőképpen megerősítették, és ezen víznek dicséretes hathatósságát megmutatták."

Ebből az időből valók gróf Berényi Erzsébet tanulságos észrevételei a fürdőházról. Megállapítja, hogy az első évben több bevétel volt a fürdőházban, ami később nem várható. Évente 300 öl fa - ennek ára naponta nő - szükséges, a felcser fizetése 150 Ft, az épületeket fenn kell tartani, kiadások vannak. A fürdőket másutt is szaporítják, így a bodajki fürdőház inkább ráfizetéses, mint hasznot hajtó. A grófnő félve tekint a várható konkurenciára: „a füredi fürdőt jobban gyakoroltatják, királyi rendelettel is ékesítik." Ez „a Bodajkra jövő emberek egy részét elvonja. Mi lesz akkor a fürdőépületekkel?"

A bodajki gyógyvizet árulták is, egy hordó vízért az uradalom 9 krajcárt szedett, amit ezen felül adtak, az az orvosé lett. 1790-ben az uradalomnak 127 Ft bevétele volt a forrásokból, ennél azonban többet adtak ki az orvos tartására (évi konvenciója 60 Ft és természetbeniek voltak).

A fürdő jelentőségét mutatja, hogy helynévként is alkalmazták, az Öreg utca melletti részt „Fürdő alatti szeglet"-nek nevezték.

1794-ben a fürdőtelep az alábbiakból állt:

1.A fürdővendégek fő szállása: kétemeletes ház, 7 szoba, 1 konyha.

2.Fürdőszobák három részlegben. Első szint: 5 fürdőszoba, fából káddal, keresztfüggönnyel, zsindellyel fedve. Második szint: 1 téli fürdőszoba, 1 hálószoba, 4 nyári fürdőszoba; kádakkal, keresztfüggönnyel. Harmadik szint: 2 szoba, 2 konyha.

A fürdőház leltára: 1 vízkatlan 3 rézcsappal, 17 fürdőkád vaspántokkal, 5 zöld bársony keresztfüggöny, 11 zöld bársony ablakfüggöny, 10 egyszerű szalmazsák, asztalok, karosszékek, 10 nádpálca, 10 lábzsámoly, 14 ruhafogas. A fürdős lakása 3 szoba-konyha-kamrából állott, 9 állatra méretezett istállóval.

A bodajki fürdő híre nem csökkent a XVIII-XIX. század fordulóján sem. Vályi András a „nevezetes, sokak által látogatott" fürdőházról beszél, amelynek melegített vize az elesett, gyenge tagok erősítésére alkalmas. 1804-ben „ásványfürdő"-nek nevezik, 1809-ben a jelentős és kényelmes fürdőházról emlékeznek meg. 1808-ban egy fürdésért 8 krajcárt szedtek, május 18-31 között 227, jünius 1-30 között 306, július 1-31 között 255, augusztus 1-31 között 230 fürdőzőt számoltak el, az állandó vendégekkel együtt 974 Ft-ot vettek be. Az állandó vendégek között látjuk Székesfehérvárról a Hiemereket, Kreskayt, Zutrunckot, valamint a Zichyeket, Luzsénszkyéket, Ürményiéket, egyéb földbirtokosokat, uradalmi tiszteket, a környékről tanítókat, orvosokat, egyháziakat és katonatiszteket.

Említésre méltó a móri földrengés bodajki kihatása. 1810. január 13-a előtti időszakban különlegesen enyhe téli időjárás volt, majd január 14-én hirtelen erős fagy és derült idő következett. A Csóka-hegy központjában ezen a napon reggel és délután keletkezett nagy földrengés erősen észlelhető volt Bodajkon is. Ezt követően 1812 októberéig Mór térségében gyakran rengett, mozgott a föld. Ezek sorában 1811. július 9-én de. 10 óra előtt Bodajkon volt nagyobb rezgés, mely eltért a többitől. A templom mellett levő forrás, melynek korábban bő vize volt, s mely a plébános szomszédos halastavát táplálta, elvesztette vizét. Ezt megelőzően a meleg vizű tó, melynek vize a malmot hajtotta, megáradt. Július 29-én reggel 3 órakor újabb rengés volt, ez visszaadta a források vizét. A bodajki forrást ekkor Kitaibel Pál is megvizsgálta.

1816-tól a fürdőházat Hoffmann Henrik fürdőmester kezelte évi 100 Ft készpénzért és természetbeni fizetésért. Kötelessége volt a fürdőház szobáit, a kamrákat, a fürdőkádakat jó állapotban a fürdővendégek rendelkezésére bocsátani, tőlük a gazdasági hivatal által megállapított pénzeket szedni. A fürdőház 1822-ben 698, 1823-ban 527, 1824-ben 1005, a 3 évben összesen 2230 Ft hasznot hajtott. 1827-ben a fürdőháznál nagyobb átalakításokat végeztek. A vízcsatornát az ún. téli-feredőn keresztül vezették. A fürdőkamrák udvaráról elhordták a dombot, és az udvar közepére egy sor hársfát ültettek. A kétemeletes épület szarufáit kicserélték és zsindelyezték.

1838-ból részletes összeírás maradt fenn a fürdőházról, amely az ott folyó élénk életet mutatja. A fürdőház vízmelegítő konyhával volt felszerelve (veresréz kazánban melegítették a csatornán idevezetett vizet). A tó terméskövekkel volt körülrakva, melyeket háromszög alakú téglákkal borítottak. A mellékcsatornákat kővel rakták ki, ezek vezették le az iszapot és a felesleges vizet. A marhaitatóig 7 festett dúc állt, amelyeken 16 öl vaslánc függött, festett ladikkal. A főforrásnál a középen faragott kő, mely facsatornával volt ellátva, ez a vizet a melegítő konyhába vezette.

A bodajki gyógyfürdő fénye az 1849-1918 közötti korszakban sem halványult el. Az összes útleírás, helységnévtár megemlíti, és a korabeli újságok is sokat írtak róla.

Amikor 1850 nyarán szembetegség lépett fel Móron és környékén, amelynek gyógyítására alig volt lehetőség, a megyei orvos a betegeknek a bodajki fürdőházi teremben alkalmazandó gyógykúrát ajánlotta.

Rómer Flóris szerint a bodajki hévizek összeköttetésben álltak a zámolyi forrásokkal, melyekkel egyidőben szoktak elapadni.

Itt, ennél a témánál beszélhetnék a bodajki forrásokról is, mégis - jellegük, szerepük miatt - ezt inkább A katolikus egyház, a templom és a kegyhely című fejezetben teszem meg.

Még néhány adat a tóról: 155 m tengerszint feletti magasságban fekszik 2225 négyzetméter kiterjedésben. Vize kristálytiszta, jelentős szénsavas magnézium tartalommal. A tó vize eredetét tekintve nyílt karsztvíz, rendkívüli hozammal. A tófenék csaknem 100 forrása holocén iszapréteg alól tör elő. A holocén iszaprétegek alatt felsőtriászkori dolomitrétegek fekszenek. A tó vízhozama - karsztvízről lévén szó - változó, 700-7500 l/perc hozam ingadozással. A napi vízelfolyás meghaladja a hatmillió litert. A tó átlagos vízmélysége 132-160 cm között ingadozik. A tó élővilága csupán magasabbrendű algafajjal bír, ennél fejlettebb szervezetek a vízben nem találhatók.

A tó 1910-ben
 
A bodajki tó 1932-ben
 
A tó 1964-ben

 

  
Előző fejezet Következő fejezet