Előző fejezet Következő fejezet

10. Bodajkkal kapcsolatos neves személyek bemutatása
(a teljesség igénye nélkül)

 

Kreskay Imre Tamás költő, született Székesfehérvárott 1748-ban, Pápán halt meg 1811-ben. Pálos szerzetes, majd 1786-tól (rendjének eltörlése után) világi pap és nevelő. 1798-tól Bodajkon lelkész. Családi háza Székesfehérváron, a régi Bank utca 4. szám alatt volt. Latin és magyar verseket, többnyire hazafias szellemű alkalmi költeményeket és költői leveleket írt.

Daniss Zsigmond katolikus lelkész és író. Székesfehérváron született 1817ben, Tótfalun, 1863-ban halt meg. A bécsi Pazmaneumban teológiát tanult, 1839-ben szentelték pappá. Bodajkon káplán, innen állt be a szabadságharc katonájának. 1854-től adminisztrátor Agárdon, és 1860-tól Tótfalu lelkésze. Elbeszélései: A simontornyai basa, A móri miniszter, A bakter éjszakája, A hét Viski lány stb.

Pellet Ödön katolikus egyházi író, székesfehérvári apát-kanonok. Született Bodajkon 1834. március 21-én, meghalt Székesfehérváron 1896. március 7-én. Középiskoláit Székesfehérvárott és Győrött, a teológiát a bécsi Pazmaneumban végezte. Pappá szentelték 1855-ben. Segédlelkész volt Szigetújfalun. 1858-ban ismét Bécsbe ment az Augustineumba, hol 1860-ban hittudós lett. Rövid ideig segédlelkész Bodajkon, de még ebben az évben a székesfehérvári papnevelő-intézetben lelkiigazgató és bölcsészet-tanár. 1862-ben udvari káplán, 1869-ben székesfehérvári belvárosi plébános, később kanonok és apát.

Irodalmi munkássága: Számos, a Katolikus Néplapban, a Religióban és a Katolikus Lelkipásztorban megjelent életrajzain, értekezésem és szentbeszédén kívül önálló művei: Kézikönyv a megyei zsinatokra (Székesfehérvár, 1865.), A titkos házasságok (1865.), Hit és erkölcstani katolikus nagyböjti beszédek a tékozló fiúról (1864.) és több ünnepi és alkalmi beszéde.

Kőmíves Imre színész, színigazgató, költő (Kőmíves Sándor színművész nagyapja). Született Bodajkon 1839. október l-jén, ismeretlen helyen öngyilkos lett 1921-ben. Elemi iskoláit Lepsényben végezte, ahol apja tanító volt. Utána a pápai kollégiumban tanult. Diákkorában jelentek meg első versei. 1857-ben Pápán lett színész Szuper Károly társulatánál, és az ország minden jelentősebb városában játszott.

1869-ben egyszerre két társulatot alakított, az egyik Kecskeméten, a másik Nagyváradon játszott. Az ő társulatánál volt színész Petőfi Zoltán is. írt két színművet, melyek vidéki színházakban kerültek bemutatásra, sok költeményt, cikkeket. Sok lapnak dolgozott, egy időben a Székesfehérvár és Vidéke közölte írásait. Blaha Lujza számára ő írta a ma is közismert „Lekaszálták már a rétet" kezdetű dalt, amelyet minden népszínműben énekeltek.

Művei: K. I. népies költeményei (Selmecbánya, 1861.), A zsidó honvéd (színmű, 1868.), A fösvény szappanos (színmű, Győr, 1871.), Szurok Mihály utazása (Szeged, 1877.).

Spányi Béla tájképfestő, festőművész. Pesten született 1852. március 19-én, meghalt Budapesten 1914. június 12-én.

Az őszi hangulat, a mocsaras tájak és a rejtelmes poézisű erdők jeles festője. Gyermekéveit Szolnokon töltötte, és itt ébredt fel először benne a nagy vágy a természet szépségeinek tolmácsolására. Vácon egy Török nevű festőnél kezdte meg tanulmányait kora fiatalságában, majd állami ösztöndíjjal 1870-ben Bécsbe ment a festészeti akadémiára, de hamar meggyőződött arról, hogy az iskolai szabályok és kötöttségek helyett magától a természettől kell tanulnia. 1878-ban visszatért Szolnokra, és ez időtől fogva a szabad természet lett a mestere a fiatal festőnek. Megfordult később több ízben Münchenben és Párizsban, ahol neves mesterektől sokat tanult, de nem lett utánzója soha senkinek. Egyedi stílusával, melankólikus, meleg hangulatú képeivel nem csupán hazájában emelkedett nagy népszerűségre, hanem külföldön is. Müncheni tartózkodása alatt a bajor és amerikai műkereskedők a szó teljes értelmében elhalmozták megrendelésekkel. A bajor régensherceg is nagyra becsülte tehetségét, képeiből vásárolt is, és gyakran felkereste műtermében.

Az 1880-as évek végén szolnoki otthona környékén már nem talált megfestésre alkalmas tájat, barátai több vidéket is ajánlottak neki, de azok nem nyerték meg a tetszését. Most már maga indult el tájat keresni, így került Budáikra. Mikor hazatért, örömmel mondta barátainak:

„Most találtam egy igazán szép tájat, örökösen esik az eső, és alig lép az ember kettőt, már valami pocsolya szélére jut, ahol festői össze-visszaságban henteregnek a békák. Akárhová nézek, mindenütt sár és pocsolya, mindenütt korhadt fák és összedőlt vályogkunyhók. Ó be isteni vidék! Ezt már érdemes festeni!"

Legszebb képeinek tehát a bodajki mocsaras táj adta az ihletet, legszebb alkotásai itt születtek.

Ma már lehetetlenség Spányí képeit cím szerint felsorolni és megnevezni azoknak tulajdonosait. Kerültek belőle szép számmal külföldre neves gyűjtőkhöz, de műveinek legjava itthon maradt.

Alkotásaiból néhány: Őszi verőfény (állami aranyérmet kapott), Sás-szedő (Róth díjat kapott), Őszi reggel (társulati díjat kapott), Októberi első negyed, Utolsó gólya, Őszi hangulat, Mocsaras táj, Faluvége, Országút este, Bodajki kálvária, Pihenő, Dobaj vára, Alkony, Erdők mélye, Erdőrészlet, Napos út, Nádas tavon stb.

Az Országház éttermébe öt nagyméretű freskót készített. Az 1890-es évek végén a kormány megbízásából Bosznia regényes vidékeiről készített képeket. 1905-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Több képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, melyekből 1991-ben Bodajkon rendeztek kiállítást. Számos képe van a Szépművészeti Múzeumban, de megtalálhatók képei az ország más múzeumaiban is.

Számos képe van bodajki lakásokban. A műgyűjtők napjainkban is nagyon értékelik egy-egy felbukkanó alkotását.

Rövid idővel halála előtt Budapestre költözött a meghitt, számára nagyon kedves bodajki otthonából, melyet Bodajkon a mai napig is „Spányi-villának" neveznek.

A bodajki emberek büszkék a művészre, emlékét a helytörténeti gyűjteményben őrzik. Itt külön fejezetben gyűjtik a rá vonatkozó lexikoni adatokat, emlékeket, dokumentumokat és képeinek reprodukcióit. A Spányi-villa falán emléktáblával emlékeznek meg a Bodajkhoz oly sok szállal kötődő művészről! Peske Géza festőművész. Született 1859. január 22-én Kelecsényen (Nyitra megye), meghalt 1934. május 18-án Bodajkon.

Apját, ki Kelecsényben Erdődy Ferenc gróf gazdatisztje volt, korán elvesztette. A család vagyon nélkül maradt hátra, és Peske Géza bátyjának, Jánosnak, aki szintén gazdatiszt volt, köszönhette, hogy iskoláit nem kellett félbeszakítani. Középiskoláit Nagyszombatban, apja halála után Pozsonyban végezte, majd bátyja a pécsi gimnáziumba küldte. Onnan Münchenbe, az akadémiára került, ahova mint jól rajzolgató gyerek mindig vágyott.

Két évig Benczúr tanítványa volt, majd Ludwig Löfftz tanár iskolájában tanult 5 évig. Tanulmányait bátyja anyagi támogatásával és a magyar kormány ösztöndíjával folytatta. Peskénél szorgalmasabb növendéke aligha volt még a müncheni iskolának. Tanulni akart mindenáron, hogy majd kész, kiforrott művekkel álljon a közönség elé. Öt évi komoly tanulmányok után lépett először a nyilvánosság elé. Első alkotásait angol és amerikai műkereskedők vásárolták meg. 1881-ben küldte első képét - egy bajor paraszt arcképét - kiállításra Budapestre. A műértők nagy érdeklődéssel fogadták, és dicsérettel emlegették biztos kézre utaló technikáját. 1882-ben már a gyermekéletből merített témájú alkotásával, az „Alkalom szüli a tolvajt" című képével ér el nagy sikert.

Münchenből a szünidőkre rendesen a dunántúli megyékbe, testvéreihez utazott, itt a béresek és cselédek gyermekeit annyira megkedvelte, hogy ezután ezekkel népesítette be vásznait. Az ilyen művek közül kiválik a Forró című képe (sült burgonyát hűtő gyermek), ez a Nemzeti Múzeum képtárának tulajdonában van.

A „Krajcárt kereső fiúk" és a „Víg látogatók" egy amerikai gyűjtő birtokában vannak. A „Házi árestom" Lipold bajor régensherceg gyűjteményébe került, és I. Ferenc József is vett tőle hét képet.

1894-ben Budapestre költözött, és ettől kezdve egyik legszorgalmasabb és legtehetségesebb tagja az itteni művészkoloniának. Ettől kezdve egymást követik sikeres alkotásai (A tűzhelynél, Kemény dió, Félbeszakított munka, Két rosszcsont, Nyaralók, Esti hangulat, Máktolvajok stb.). Már az első müncheni kiállításán aranyérmet nyert. 1885-ben a budapesti tárlaton bronzéremmel tüntették ki. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat alapító tagja lett. 1893-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta művészi érdemeinek elismeréséül.

1906-ban telepedett le Bodajkon, és haláláig itt alkotta legszebb műveit. A bodajki letelepedésének az is indítéka volt, hogy ekkor már itt élt és alkotott jó barátja, az elismert Spányi Béla festőművész.

Peske Géza jóízű humorral átitatott gyermekképei közkedveltek voltak. Képeslapok részére is készített ilyen tárgyú képeket. Ezek a reprodukciókban elterjedt népszerű képei az egész világon ismertté váltak. Témái miatt kedélyesen „magyar Murillónak" is nevezték, mert képein főleg a gyermekvilág eseményeit dolgozta fel.

Peske Géza neve a legismertebbek közé tartozott a festőművészek közt. Jóindulatú, szerény, mindenkivel szemben előzékeny, csöndes és szorgalmasan munkálkodó ember volt, akit Bodajkon is mindenki megszeretett. A művészeti harcoktól távol maradt, és idegenné vált számára az egész újabb művészet is, melynek hatása egy percre sem térítette el fiatal korában kialakított stílusától. Szívesen foglalkozott Bodajkon festegető fiatalokkal, akiknek megmaradt képei ma is bizonyítják mesterük hatását. Ezek közül Fent János elismert festővé vált, és Horváth János asztalos számos képe is maradandó alkotás. Emellett számos Peske-kép található még ma is bodajki családoknál.

Bodajkon méltó megemlékezésül a mindig is „Peske köz"-nek ismert utcát 1980-ban hivatalosan is Peske-köznek nevezték el. A helytörténeti gyűjteményben külön fejezetben került feldolgozásra a művészre vonatkozó minden fellelhető anyag, emlék, lexikoni adat és képeinek reprodukciói.

Síremléke a bodajki temetőben még megtalálható, gondozása megoldandó feladat. A „Peske-ház" falán 1985-ben emléktáblával emlékeztek meg a bodajkiak művészi munkásságáról, emlékéről.

Miske Kálmán báró, ősrégész. Bodajkon született 1860. november 25-én, Kőszegen halt meg 1943. március 5-én. Már igen korán érdekelték a régiségek. A Velemszentviden feltárt őskori ipartelep világhírt szerzett számára a régészek között. Az innen nagy számban előkerült bronzkori és kora vaskori anyag a Vas megyei múzeumban van.

A múzeumnak jó ideig igazgatója is volt, aztán visszavonulva továbbra is folytatta tudományos munkásságát.

Művei, beszámolói német nyelven is megjelentek. A magyarországi bronzkor kronológiai rendszerének problémái is foglalkoztatták.

Peske Géza festőművész
 
Spányi Béla festőművész

 

  
Előző fejezet Következő fejezet