Előző fejezet Következő fejezet

V. Birtoklástörténet


A Bodrog partján fekvő Kisfalud első említése 1220-ra nyúlik vissza. A településre a Buthkai család nyert adománylevelet II. András királytól. Az eredeti oklevél azonban nem maradt fenn. [1]
A Buthkai család a jövevény Guth-Keled nemzetségből származott. A família egyik első, névszerint ismert tagja Miklós, aki 1224-ben Tótország bánja volt.
Ő szerezte meg 1254-ben Fejér vármegyében Guth földjét, Szabolcsban Dadát, ezenkívül birtokokat szerzett a Tisza és a Bodrog folyók között, illletve Zemplén vármegyében és Karacha mellett, melyekre IV. Béla királytól kapott adományt. Halála után négy fia (Joakim, István, László és Pál) örökölte javait. István azonban két testvérével hűtlenség bűnébe esett, s az öröklött birtokok 1281-ben Pál kezébe kerültek, aki szintén betöltötte a báni hivatalt. [2]
A négy testvér közül egyedül Pálnak voltak utódai, akik 1314-ben Dousa nádor előtt megosztoztak az örökségen. István, Vit és Miklós közül Kisfalud Istvánnak jutott, akinek leszármazottai utóbb Somogy vármegyébe kerültek, s törzsei lettek a Malczay, Márky és Csatáry családoknak. [3]
 
Ekkor már a falu egy része egyházi tulajdonban volt. 1317-ben arról van információnk, hogy az egri káptalan és az egri püspök bizonyos borsodi -, újvári és zempléni javak, birtokrészek felett vitáztak, köztük Kyusfalud (Kisfalud), Zegar (Szegi) és Ketbenye falvak, Aranys, más néven Mezes-patakig terjedő részek, földek tulajdon- és tizedszedési joga körül. [4]
A káptalan még 1317 előtt szerezte meg a bortized-szedés és a gabonadézsma-szedés jogát Kisfaludon és Szegiben. [5]
Tamás esztergomi érsek az egri püspök, Márton és az egri káptalan között folyó perben úgy ítélkezett, hogy az említett településeken a tizedszedés jogát és a vitás birtokrészeket visszaadja a káptalannak, minthogy az régtől fogva őket illette. Ezt a püspök 1319-ben elfogadta. [6]
1327-ből az akkor különálló Szegiről van információnk. A Kerestwr-i (Keresztúri) család örökösödési ügyében ítélkezett az egri káptalan. Az osztozkodásból kiderül - ami a családból Dezsőt, Lászlót és Jánost érintette -, hogy a Mezes földet elválasztották Szegitől (Zegy). Az előbbi Dezsőnek, az utóbbi a másik két fiúnak jutott. A regeszta a korabeli földrajzi viszonyok és helynevek megismeréséhez is adalékkal szolgál. [7] Az oklevél a két birtok közötti határról a következőket közli: Vessceragazatya folyó, földjel Tagila földnél, Budrug folyó, erdő, Potoka faluból Kerestwr-ra tartó nagy út, Dereznug-potoka patak, annak forrása egy hegyen.
Szegi vára valószínűleg a tatárjárás után épült meg a Várhegyen, ami 1315 és 1317 között Petenye fia Péteré volt, akitől Károly Róbert parancsára I. Mikcs bán foglalta el. [8]
1341-ben Mikcs bán fiai (István, Ákos, Lóránt és László) birtokában volt mind Kisfalud, mind Szegi. E nemzetségből származott a későbbi Zeghi család, mely utóbb a helységeket bírta. [9]
A XIV. századból más információnk Kisfaludról és Szegiről nincs. [10]
A Zeghi család kihalása után a két település és a vár 1418-ban az Agárdi és a Tárkányi család kezébe került. [11] (E korból számos oklevél maradt fenn, amely Kisfalud nevű települést említ. Ezek azonban vagy a zempléni Cséke melletti Kisfalu(d) vagy a borsodi, a tiszai révnél lévő - Palkonya és Szederkény közötti - Kisfaludra, illetve a Szentpéter és Alacska között lévő, hasonló nevű településre vonatkoznak. Sőt, Gál-Szécs mellett, és másutt is volt ilyen nevű falu.) [12]
1412-ből maradt ránk egy regeszta, ami biztosan a Bodrog menti Kisfaludhoz kötődik. Miklós jászói prépost és a konvent előtt Péter mester, a Scepus-i (Szepesi) Szent Márton egyház kanonoka a káptalan nevében eltiltotta Taliauara-i


várnagyait és officiálisait, Dobó Lászlót és Tolcsvai Pált attól, hogy Lizka (Liszka) birtok határain belül lévő birtokrészeket, köztük Bodrogzegh-et (Bodrogszegit) ne merjék elfoglalni és Taliauara várához csatolni. A káptalannak csak nagy nehézségek árán sikerült itteni birtokrészi felett tulajdonjogát biztosítani. [13]
1456-ban a Palócziaknak is volt részbirtokuk Kisfaludon, melyet a Dobiaknak és a Monakiaknak elzálogosítottak. [14]
A település egy 1459-es oklevél szerint felében már Tokaj tartozéka volt. [15]
A falu 1464-ben a Kétbénye vidékén van megemlítve, aminek Tokaj várához csatolását 1469-ben Mátyás király megerősítette. Az uralkodó a települést ekkor Szapolyai Imrének adományozta. [16]
A XV. században Szegi is Tokaj várához tartozott. A különálló falunak pecsétnyomóját is ismerjük, melyet a Szögi" bírák használtak. [17]
1478-ban Kisfalud részbirtokosa volt Czékei János, 1483-ban az eszenyi pálosok és a kisfaludi Dancsok. [18]
1510-ben Gerendi Lászlót, Dobó Zsófiát és Eödönffy Pétert iktatták be a falu bizonyos részbirtokaiba. [19]
Ugyanebben az évben az uralkodó Szapolyai Istvánt megerősítette Kisfalud és Szegi birtokában. [20] Az ő fia, János - későbbi magyar király 1526-1540 között - alapította a Szepességben a Krisztus testéről elnevezett kápolnát, és 1515-ben Kisfaludot annak adományozta. A beiktató levelet 1537-ben megerősítette, ami így ír az adományozásról: "Mi János, Isten kegyelméből Magyarország királya, stb., hogy mi hívünk tisztelendő Nagy-Körösi Ferenc érdemei, erényei, bőséges tudományos jártassága és lelkének egyéb jeles tulajdonai tekintetéből, amelyeknél fogva felségünknél hitelt érdemlő tanuság által lett kedveltté. Őt tehát mint alkalmas és érdemes egyént a szepesi káptalan olvasó kanonokságaira és az említett szepesi egyház mellé épített kápolnánk igazgatóságára (rectoratus) megválasztjuk és kinevezzük, hozzáadván a Szepes vármegyében fekvő Kolback, az Abaúj vármegyében Somogy, a Zemplén vármegyében fekvő Kisfalud és Szegi birtokokra királyi patronátusi jogunk erejénél fogva... Kelt Váradon boldogságos Lőrinc vértanú napjának előestéjén, az Úr 1537. esztendejében." [21]
1510-ben a Szapolyaiak tehát Szegit is megkapták, de ennek a birtokszerzésnek Rakaczai Gábor özvegye, Katalin a fiaival együtt ellentmondott, mivel Szegi fele az övéké volt. A király 1511-ben azonban a Szapolyai család birtokjogát erősítette meg. A Rakaczai família csak János király halála után tudta érvényesíteni jogait Szegi egy részére. [22]
A Rakaczaiak mellett más nemesi birtokosokat is ismerünk. 1551-ben Tárczay Miklós fiának, Györgynek örökvallású leveléből arról értesülünk, hogy a ruszkai Dobók: Ferenc, István és Domonkos is birtokolt részbirtokokat Kisfaludon. [23] 1549-ben Kisfalud birtokosának Ráskay Mihályné volt feltüntetve. [24] 1561-ben a falunak Soós János is birtokosa volt. [25]
A mohácsi csata és a kettős királyválasztás után Zemplén a hadműveletek valóságos országútja lett. 1527-ben előbb a habsburg csapatok győzték le Szapolyai János seregét Tokaj és Tarcal környékén, majd a Szapolyai párt vezetőszemélyisége, Martinuzzi Fráter György, a sajóládi perjelből lett váradi püspök, majd bíboros érsek foglalta vissza Ferdinándtól Zemplént 1528-ban. A harc ezt követően váltakozó sikerrel folyt tovább. Tokaj vára 1535-ben a Ferdinánd-pártiak kezébe került; a vár parancsnoka Serédy Gáspár lett, és ettől fogva az erősség a habsburg-pártiak támadópontja volt. Serédy a tokaji várból gyakori kitörésekkel nyugtalanította Szapolyai híveit, aminek megakadályozására ezek Tokaj átellenében Rakamaznál várat építettek, mely hosszú időn át nézett farkasszemet a Ferdinánd zsoldosaitól megszállt tokaji erősséggel. [26]
Ebben a zűrzavaros időben Serédy Gáspár, majd az új tokaji kapitány Németi Ferenc elfoglalta Kisfaludot és Szegit a Szapolyai párthoz tartozó szepesi káptalantól, Eödönffy Lászlótól és a Rakaczai családtól. Ezt követően 1565-ig mindkét település jövedelmét a tokaji vár szedte be. Ezt a két település 1565-ös urbáriumából tudjuk, amely szerint Kisfalud a szepesi Szent Márton káptalan, Szegi felső része Rakaczai István, míg alsó része szintén a káptalan birtokában volt mindaddig, míg Serédy Gáspár és Németi Ferenc azt jogtalanul el nem foglalták és a tokaji várhoz csatolták. [27]
Serédy György tokaji kapitánysága alatt Szegit kivette a tokaji vár falvai közül és a saját birtokának számító Regéchez csatolta. [28]
Szegiről még azt tudjuk, hogy korábban, 1528-ban Szerdahelyi László, majd Perényi Péter birtoka volt, akitől 1539-ben foglalta el Serédy Gáspár. [29]
Az 1560-as évek első felében Németi Ferenc az őt ért kudarcok ellenére is biztosította a tokaji vár számára Kisfalud és Szegi jövedelmét. 1565 elején azonban Schwendi Lázár kassai kapitány Perényi Gábor, Báthory András és Balassa Menyhért segítségével elfoglalta Tokaj várát, s az János Zsigmondé, Erdély fejedelméé lett. A vár védelmében Németi Ferenc is elesett. Kisfalud és Szegi e harcok után a fejedelem jóvoltából Perényi Gábor kezébe került. [30]
1567-ben Bornemissza György, a szepesi prépost Perényi jogtalan foglalása miatt kért és kapott jogorvoslatot. [31]
Buda török kézre kerülése (1541), majd Hatvan (1544) és Fülek (1555) eleste után, a török csapatok támadásai a térségben egyre gyakoribbá váltak. 1567ben Zemplén alsó vidékét és a Hegyalját pusztították végig. A rovásösszeírás szerint a török által felégetett és pusztává tett falvak: Tokaj, Tarcal, Mád, Zombor, Szerencs, Legyes-Bénye, Bekecs, Ond, Rátka, Tállya, Keresztúr, Liszka, Vámos-Újfalu, Olaszi, Golop, Monok, Gesztely, Csanálos, Hernádnémeti, Kesznyéten, Megyaszó, Harkány, Szada és Kisfalud. E falvak jórészt elnéptelenedtek, lakóik egy részét a török rabszíjra vetette. A lakosok másik részének azonban sikerült elbújnia - a kisfaludiaknak valószínűleg a Bodrog árterében lévő nádasokban -, s a török távozása után újjáépítették településüket. [32]
A felégetett Kisfalud életben maradt lakosai már 1567-ben visszatértek falujukba, s hozzákezdtek a romok eltakarításához. 1568-ban Ráskay Ferenc, Horváth György, Ilosvay György és Melyth Péter birtokolta a községet. 1576-ban Zeleméri Kamarás Miklóst is a birtokos urak közt találjuk, míg az 1598. évi adóösszeírásban Tussay Albert és Ferenc, Hosszúmezey Anna, Körtvélyesy János és Zsigmond, Melyth Pál, Vitányi György, Czobor Mihály és Rákóczi Zsigmond van birtokosként megemlítve. [33] A Melyth családról tudjuk, hogy ők a Rakaczai családtól zálogjogon bírtak javakat. [34]
A drinápolyi béke 1568-ban nemcsak a magyar és a török uralkodók között hozott megnyugvást, de beszüntette a harcokat a Habsburg és a Szapolyai párthívek között is. Zemplén a király birtokába került, de a török hódoltság mindegyre nagyobb teret foglalt el a vármegye területén.
A Zemplén elleni török támadások a drinápolyi béke után is folytatódtak. 1573ban Rákóczi Zsigmond szendrői kapitány ugyan rajtaütött a szikszói vásárról visszatérő török portyázókon, amivel a török támadások egy időre megszűntek, de 1579 után a pogányok 1588-as szikszói vereségükig ismét portyákat vezettek a környékre. Ezt követően a török 1593-ig távol tartotta magát Zempléntől. Az 1593-ban kirobbant tizenöt éves háború mindegyre gyakoribbá váló török becsapásokat hozott a vidékre, amit megsínylett a vármegye. 1598-1604 között az adózó házak száma 10.293-ról 3.019-re csökkent. A keresztény zsoldosok túlkapásai, rablásai, fosztogatásai csak növelték a lakosokra nehezedő terheket. [35]
Kisfalud átvészelte a nehéz időket, a harcokban nem pusztult el. [36]
A dicajegyzékek szerint a XVI. század utolsó harmadában a falut a váradi püspök és egy-két nemes birtokolta, így Zeleméri Miklós (1576), Báthory Miklós (1579), Magócsy Andrásné (1582), Rákóczi Zsigmond (1559-1599), Magócsy András és Literátus György (1600). 1602-ben, a zavaros idők után Mágócsy Ferenctől Kisfalud és Szegi is visszakerült a szepesi préposthoz, de Magócsy Ferenc 1603-ban és 1610-ben is birtokolt javakat Kisfaludon. [37]
Szegit 1569-ben királyi adomány útján Rákóczi György, Kálnássy Ferenc és Deregnyei Pál bírta. [38] A Rakaczai család faluban lévő javait zálogjogon a Melyth família (Ferenc és György) birtokolta egészen 1573-ig, amíg Székely István felesége, Rakaczai Dorottya az 1000 talléros zálogösszeget le nem fizette. (A Szegiben lévő birtokrészeket még Rakaczai Mihály zálogosította el Melyth Ferencnek.) [39]
1575-ben Bornemissza Gergely váradi püspök és szepesi prépost Szegiben egy jobbágytelket Péchi Gáspárnak, a királyi udvar famillárisának adott. [40]
A Rakaczai családot illető, Szegiben lévő javakon 1593-ban előbb Kapi Miklósné, született Rakaczai Dorottya osztozott meg testvérével, Gáborral, majd 1594-ben Rakaczai István is megegyezett a testvéreivel. [41] 1607-ben Rakaczai Gábor leányai, Katalin, Zsuzsanna és Judit osztozkodtak a Szegiben lévő jószágokon. Katalin Bay Mihály, Zsuzsanna Usz István, míg Judit Szeghi Miklós felesége volt.
Usz István feleségével együtt meglévő birtokához 1625-ben Péchi Zsigmondtól szerzett egy nemesi kúriát és szőlőt Szegiben. [42]
1638-ban a három Rakaczai lány (Zsuzsanna, Katalin és Judit) a nádortól új királyi adományt nyertek Szegire, ahova a következő évben be is iktatták őket. Ennek azonban a szepesi káptalan ellentmondott. (A káptalan időközben Pázmány Pétertől nyert itt újabb javakat.) 1639-ben ugyanakkor Rakaczai Zsuzsanna intette a szepesi prépostot, mivel az eltulajdonította a kisfaludi és a szegi lakosoktól neki járó négy kereszt gabonát, amit a Szőlők alatt való földek" elnevezésű mezőről vittek el. A prépost, amikor az említett terület nemesi szabadságáról megbizonyosodott, kárpótolta a kárvallottakat. Ugyanebben az évben a Rakaczai örökösök Tar Jánossal, a prépost Szegiben lévő tiszttartójával is kiegyeztek, aki korábban gyakran megkárosította őket. A prépost engedélyével minden kisfaludi és szegi jövedelmek negyedrészét átengedték a Rakaczai örökösöknek, akik közül 1645-ben Katalin utód nélkül meghalt. Birtokain a két testvér osztozott meg. Judit utóbb a neki jutott részt Szegiben minden joggal és privilégiummal Péterfi Miklósnak és feleségének Bánffy Borbálának zálogosította el. [43]
1640-ben néhai Péchi Zsigmond fiai, Ádám és Gábor (anyjuk Usz Margit) a Szegiben lévő kúriájukat 333 magyar forintért eladták Keczer Ferencnek. (Keczer felesége Usz Klára volt.) [44]
A szepesi kápolnának adományozott kisfaludi és szegi birtokok a XVII. században Bethlen Gábor tulajdonába kerültek, amit 1626-ban az erdélyi fejedelem visszaadott a királynak, II. Ferdinándnak. Ezen javakat 1647-ben III. Ferdinánd a fiatalság oktatása céljából a Szatmár városába telepített jezsuitáknak adományozta. [45]
A XVII. század közepén Kisfalud és Szegi nagyobb része továbbra is egyházi birtok volt. A szapolyai részek, melyek az általuk alapított szepesi kápolna és prépost kezébe kerültek, az 1640-es évek végén már a szatmári jezsuiták tulajdonában voltak. A jezsuiták mellett mindkét faluban kisebb birtokrészek nemesi birtokosok kezében maradtak.
Kisfaludon a XVII. század második felében a legjelentősebb magánbirtokosok egyike a Rákóczi család volt, akik egy portát Szegiben is bírtak. [46] I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a linzi békében (1645) szerzett meg további itteni birtokrészeket. [47] Mellettük Bocskay Istvánról tudunk többet, aki 1649-ben és 1656-ban is részbirtokosa volt Kisfaludnak. [48] A zempléni főispán tagja volt a Wesselényi-féle Habsburg ellenes összeesküvésnek, melynek bukása után javait elkonfiskálták. [49] Kisfaludon 1670-ben Bocskay Istvántól hat féltelkes jobbágyot, két telket és hat pusztatelket foglalt le az Udvari Kamara. [50] Ezen felül tizedfizető szőlőit (a Kővágó szőlőben) is elvették. [51]
A kincstári összeírásokból arról értesülünk, hogy más kisfaludi javakat is elkobzott az uralkodó. 1675 és 1676-os adatok szerint Kisfaludról és Szegiből a kamara tulajdonába került Bessenyei Mihály szőlője (Hatalos, Poklos, Szikra, Somos és Csabai hegyen), Bocskay István szőlője (Kővágón), Baranyai Ferenc szőlője (Somos, Poklos és Hosszúmálalján), Fényes András szőlője (Nagyvári, Kisvári és Kővágó részeken), Kercsi János szőlője (Hataloson), Borbély Péter és István szőlője (Kővágó és Hosszúmálalján), Hetei János szőlője (Várhegyen), Faragó István szőlője (Bölsén) és Thököly Sámuel szőlője (Hosszúmálalján). Ezek részben szabad-, illetve tizedfizetésre kötelezett szőlők voltak. [52]
Egy másik consriptióból tudjuk, hogy elkobozták még itteni szőlőit Izsépi Jánosnak, Kércsi Jánosnak és Kolon Elizabetnek. [53] Ezeket a szőlőket a kamara 1676-ban a faluban bérbe-, illetve eladta. [54]
1683-ban és 1685-ben is tekintélyes nagyságú szőlők voltak még kamarai tulajdonban. [55]
Kisfalud nemesi birtokosai közül 1654-ből még a Tárkányi családot, 1695ből Persy Annát és Jobaházi Dőry Andrást ismerjük. [56]
Valamivel részletesebb információkkal rendelkezünk Szegi XVII. század második felében élő nemesi birtokosairól.
1648-ban Szeghi Miklós, Gábor és Péter, Hendry András felesége, Szeghi Klára és Ubrisy Pál, felesége Szeghi Judit megosztoztak Szegiben lévő jószágaikon. Szeghi Miklósnak és Péternek jutott a Mézpesti szőlő, Hendry Andrásnénak a Csonka és a Hataloson lévő Német szőlő, Szeghi Gábornak és Ubrisy Pálnénak a Soltész és a Vas szőlő keleti része, míg a nyugati területek Ubrisy Pálné kezébe kerültek. A zsellérek közül Miklósé lett Fejér István, Gáboré Csonkany a nejével, Péteré Czagány Pál és Fejes Miczók fundus nélkül, Kláráé Fejes Márton, míg Judité Karácsonyi Márton. A földet, réteket és az udvarházat is öt részre osztották. Ugyanebben az évben nyert nádori beleegyezéssel adományt Péchi Ádám és Gábor kúriájára Keczer Ferenc. Szintén 1648-ból tudjuk, hogy Berthóty Bálint és Desseffy Judit, aki előbb Usz Gábor, majd Sztankay András felesége volt, egyezségre lépett Szegiben lévő szőlőkkel kapcsolatban. [57]
1661-ben Sztankay András és Desseffy Judit iktatták be magukat az Usz Istvántól megszerzett kúriába és szőlőkbe. [58]
1665-ben Újfalussy Zsigmond nyert nádori beleegyezést Szegiben, a Szeghi Pétertől megszerzett jobbágytelekre. [59]
1667-ben Usz István egy kúriát a szőlőkkel és azok dézsmajövedelmeivel együtt örökre átengedett Bessenyei Mihálynak és feleségének Gávai Annának, azok budaméri birtokrészeiért. A Sáros vármegyében lakó Usz István ugyanebben az évben két pusztatelket és a Somos-hegyen lévő Görbe szőlőt 3.600 Ftért zálogba adta - ami tekintélyes összegnek számított - Vay Ábrahámnak és feleségének Ibrányi Annának. [60]
1668-ban Usz Gábor és Berthoty Sámuel egyezkedtek egyes birtokrészek felett, illetve Usz István 6 ezer magyar forintért zálogosított el különféle javakat, köztük Szegiben lévő udvarházát és a hozzá tartozó szántókat (9 köblös), réteket és szőlőket Sóvári Soós Györgynek és feleségének Szalai Barkoczy Évának. [61]
1669-ben Rakaczai Zsuzsa és Judit örökösei, Szeghi Péter, Hendry Zsigmond és Usz István a szegi és kisfaludi szőlőkből járó dézsmát, évi 2 hordó borért bérbe adták Bónis Ferencnek. [62]
Ugyancsak 1669-ben Usz István a Felsősoron lévő kertnek harmadrészét, öt kaszás rétet és 2 icce bort elcserélt ifj. Péchi Gáspárral és feleségével, Kiss Máriával, azért a kurialista részért, ami Péchi Gábort illette az Alsósoron. 1671-ben Usz István 300 Ft-ért adta el Desseffy Istvánnak és feleségének, Újlaki Erzsébetnek néhai Rakaczai István pusztáját. [63]
1677-ben Usz István Dévényi Péterrel lépett peralkura a Somoson lévő szőlők, pusztatelkek, a Kisfaludon neki járó kilencedszedés jogával és más falvak birtokrészeivel kapcsolatban. [64]
1688-ban Udvarhelyi István és felesége, Váradi Anna iktatták be magukat a Szegiben lévő kúriába és házba, illetve a Poklos szőlőbe. [65]
1689-ben Köveskuthy Mihály, 1691-ben a Hendry, Kelczer és a Péchi család, 1695-ben Persy Anna szerzett új birtokokat a faluban. [66]
A XVII. század viharos évtizedei mindkét falut érzékenyen érintették. Zemplén a Bocskai-szabadságharc után (1604-1606) is gyakorta vált hadi események színterévé. 1622-ben a nicolsburgi béke a vidéket Bethlen Gábor erdélyi fejedelem kezén hagyta. Halála után a vidék visszakerült a királyhoz, de az 1646-ben aláírt linzi béke értelmében I. Rákóczi György élete tartamára megkapta a Bethlen Gábor kezén volt két felsőmagyarországi megyét - köztük Zemplént -, amelyet Erdélyhez csatoltak. A fejedelem halála után (1648) Zemplén - benne Kisfaluddal - visszakerült a királysághoz. A vidéket a fejedelmi földesurainak védőszárnya alatt más területekhez képest kisebb mértékben érte el a török hódítás. A török támadások ennek ellenére Zemplént sem kerülték el.
1641-ben a törökök újra betörtek a vármegye területére. Egész Hegyalja szétfutott. Ekkor Zemplén vármegye, nehogy a hegyaljai szőlők műveletlenül maradjanak, a szomszéd járások és vármegyék jobbágyait hajtotta a szőlők művelésére. [67]
1647-ben ismét török pusztításról emlékeznek meg a források.
Ezúttal Gálszécs környékét égették fel. A Hasszán temesvári basa vezérlete alatt támadó törökök Tokaj várát is elfoglalták. A török portyázók Kisfaludot és Szegit is felégették. A lakosok egy részének azonban sikerült elmenekülnie, és a pogányok elvonulása után visszatértek a falvakba. Ezt bizonyítja, hogy 1648-ban már ismét lakott helyként emlegetik őket a források. [68] A török hódoltság Zemplénre csak az Erdélyi fejedelemség II. Rákóczi György alatt megindult hanyatlása, majd Várad eleste (1660) után terjedt ki egészen Tolcsváig. A népesség fogyásában a török támadások mellett a gyakori járványoknak is döntő szerepe volt (pl. az 1646-os, 1662-es és 1679-es pestis pusztítása). Erősödött a protestáns üldözés is. A magas adók, az abszolutista önkény, a katonaság túlkapásai növelték a zempléni lakosság elégedetlenségét. A zaklatott parasztok, kisnemesek, az elbocsátott végvári katonák tömegesen menekültek az erdőkbe, a hegyekbe, ahol bujdosóknak, kurucoknak nevezték őket, akik azonban a császári katonaság mellett nem restellték megtámadni a zempléni településeket sem. A kuruc-labanc harcokat főleg a hegyaljai települések sínylették meg. [69]
Thököly uralma, majd Kara Musztafa 1683-ban Bécs ellen indított török támadása után Zemplén jelentős része a török hódoltság része lett. A hegyaljai városok után az egri törökök a falvakat is leigázták. Így a töröké lett Petrahó, Hotyka, Olaszi, Zsadány, Sára, Vámosújfalu, Ond, Megyaszó, Szegi és Kisfalud. [70]
Az ezt követő felszabadító háborúk alatt a törököt kiűzték Magyarországról, de az évről-évre átvonuló hadseregek, a beszállásolt katonák, a növekvő terhek számtalan falu elnéptelenedését idézték elő. Az 1693-as canonica visitatio Kisfaludról mint lakott helyről írt, de Szegit már nem említi. [71] Az 1694-es, a Tokaji járásban végrehajtott szőlő összeírás Szegi szőlőhegyeit pusztának nevezte (Poklos, Hosszúmál, Varjas, Hatályos, Somos és Várhegy), míg Kisfaludon művelt szőlőként említette meg a Cigányhegyet és a Csirkemált. [72] 1696-os dicajegyzék szerint Szegi puszta volt, míg Kisfaludon 37 szőlőbirtokos családot ismerünk. A XVII. század végén tehát Szegi elnéptelenedett, míg Kisfalud lecsökkent népességszámmal, de átvészelte a nehéz időket. [73]
A XVIII. században Kisfalud és Szegi nagyobb része továbbra is a szatmári jezsuiták birtokában volt, akik általában békésen bírták itteni javaikat. 1703-ban Bessenyei Zsigmonddal és más birtokosokkal (Rákóczi Julianna, Izsépy György és Lővey Klára) egyeztek ki itteni javaikkal kapcsolatban. Ezt követően egyedül 1726-1727 és 1750-ből tudunk arról, hogy birtokvitáik voltak a Szegiben lévő komposszeszorokkal (közbirtokossággal). A jezsuiták szerint a nemesi birtokosok javaik egy részét jogtalanul élték Kisfaludon és Szegiben. A Királyi Ítélőtáblától kértek jogorvoslatot. [74]
A jezsuita rendet 1773-ban pápai bullával eltörölték, így Kisfalud és Szegi a szatmári kincstári uradalomhoz került, majd a Tanulmányi alap lett a birtokosa. A jezsuiták birtokában lévő szőlők egy részét 1774-ben elárverezték (Lapis, Gyertyános, Csonka, Hosszúmáj). [75] Ezt követően a falu földesura a Tanulmányi alap maradt egészen 1848-ig. Kisfalud egészét, Szeginek csak a nagyobb részét bírták. [76]
Kisfaludon 1809-től a Szirmayaknak volt még említést érdemlő birtoka, míg Szegiben 1754-ben Kálnássy Ádámot és Ferencet iktatták be a falu egyes birtokrészeibe. Mellettük gróf Aspermont, báró Berzeviczy, a Patay, a Kazinczy, a Dessewffy, az Olcsváry és az Okolicsányi család is birtokos volt Szegiben. [77] A Mudrány család a XVIII. század első felétől bírt jelentősebb javakat és egy híres vendégfogadót a prédiumban. [78]
1831-ből ismerjük Szegi összes nemesi birtokosát, ekkor ugyanis a Tanulmányi alappal támadt határvitában, a peres eljárás során lejegyezték nevüket. (Sajnos a birtokaik nagyságáról és hollétéről forrásunk nem szól.)
Szegi nemesi birtokosai 1831-ben: gróf Aspermont Mária, Erdődy György, báró Eötvös Ignác, gróg Dessewffy Ferenc, gróf Almási Ignác, Törökszentmiklósi Almái József, gróf Szirmay Tamás, gróf Fay István, báró Berzeviczy Vince, gróf Vay Ábrahám, gróf Fáy Anna, gróf Szirmay Sándor, Klobusiszky József, Mudrányi János, Inczedy József, Cornides Dániel, Ganczaügh József, Roskoványi Ignác, Boronkay Gáspár, Korotnoky Ignác, Törös Judit, Berzevitcy Barna, Szirmay Merzsa László, Lipótzi Ketzer László, Lipótzi Ketzer István, Beretzki Mária, Kazinczy asszonyság néhai Karner László özvegye, Sulyotszky Terézia, Lipótzi Ketzer Lajos, Boronkay Rozália, Kazinczy András, Péchy Benjámin, Bernáthfalusi Bernáth Ferenc és gróf Székhelyi Majláth Mária.
[79] A Tanulmányi alapnak és egyes nemesi családoknak (Aspermont, Ketzer, Dessewffy, Péchy, Berzevitzy, Boronkay és Mudrány família) 1817-től voltak birtokvitáik. [80]
A XVII. század nemesi birtokosaitól ki, milyen módon szerezte meg, örökölte az itteni javait, azt nem tudtuk kibogozni.


1. Borovszky, 1905. 27.
2. Nagy I., 1857. 266-268.
3. Uo. 268.
4. AOT. IV. 680.
5. Kovács, 1987. 146.
6. AOT. V. 427.
7. AOT. XI. 613.
8. Kiss, 1984. 76-77. Borsa Iván 1287-ben említ Szegi (Zeghy) települést, de az nem azonos a Bodrog mentivel. Borsa I., 1961. II. köt. 388.
9. Borovszky, 1905. 27., ill. Kiss, 1984. 77., ill. Adalékok V. köt., 1900. 196. és 167.
10. Az 1370-ben regesztában szereplő Kisfalud nem azonos a Bodrog mentivel. MOL. Dl. 5850.
11. Borovszky, 1905. 27., ill. Kiss 1984. 77.
12. ZSOT. I. 2068., 2245., ill. ZSOT. V. 240., 1495., 1607., ill. AOT. V. 596., ill. Sugár, 1980. összes Kisfaludra vonatkozó regesztái.
13. ZSOT. III. 2878.
14. Borovszky, 1905. 27.
15. MOL. Dl. 1459.
16. Csánki, 1890., ill. Borovszky, 1905. 27.
17. Adalékok V. köt., 1900. 37.
18. Borovszky, 1905. 27., ill. MOL. Dl. 19009.
19. Borovszky, 1905. 27.
20. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 29. fol.
21. Adalékok V. köt., 1900. 167-168.
22. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 29. fol.
23. Adalékok VI. köt., 1901. 82.
24. Maksay, 1990. II. köt., 1047.
25. Borovszky, 1905. 28.
26. Uo. 385.
27. MOL. U. et. C. E. 156. 81: 10/1. Urbárium, ill. ugyanilyen tartalmú irat: MOL. U. et. C. E.156. 89: 3/17.
28. Uo., ill. Borovszky, 1905. 386-387.
29. Kiss, 1984. 77., ill. Adalékok V. köt., 1900. 196.
30. Borovszky, 1905. 387.
31. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 30. fol.
32. Adalékok III. köt., 1898. 169.
33. Borovszky, 1905. 28.
34. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 30. fol.
35. Borovszky, 1905. 387-388.
36. Adalékok VII. köt., 1902. 146., 177. és 338.
37. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. - 7. 456-459. d. Zemplén vm. dicajegyzékei, ill. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 31. fol.
38. Borovszky, 1905. 28.
39. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. év közötti birtokos feljegyzések. 30. fol.
40. Uo.
41. Uo.
42. Uo. 31. fol.
43. Uo. 31-32. fol.
44. Uo. 32. fol., ill. Borovszky, 1905. 28.
45. Adalékok V. köt., 1900. 168. és 196. Ők lehetnek azok a fehérbarátok akiknek a legendája máig él a faluban.
46. MOL. U. et. C. E. 156. 18: 1. 1644-es urbárium, ill. Adalékok VI. köt., 1901. 339. és VII. köt., 1902. 86., ill. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. - 7. 456-459. d. Zemplén vm. dicajegyzékei.
47. Adalékok XIII. köt., 1908. 332.
48. Adalékok VI. köt., 1901. 339. és I. köt., 1896. 51.
49. Borovszky, 1905. 339-400.
50. MOL. U. et. C. E. 156. 52: 59.
51. Uo. U. et. C. E. 156. 158: 32.
52. Uo. U. et. C. E. 156. 158: 33/A.
53. Uo. U. et. C. E. 156. 158: 32. Az elkobzott és a kamarai igazgatás alá került kisfaludi és szegi szőlőkről több összeírást is felleltünk ugyanezen nevekkel: MOL. U. et. C. E. 156. 58: 9., 154: 66., 154: 77., 116:58. és 104:81.
54. Uo. U. et. C. E. 156. IRREG. 11: 38.
55. Uo. U. et. C. E. 156. 58: 13. és 115:17.
56. Adalékok I. köt., 1896. 77., ill. Borovszky, 1905. 28.
57. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. yyy.
58. Uo. VII. 2/c. 6. d. 1510-1750. közötti birtokos feljegyzései. 34. fol.
59. Uo.
60. Uo. 34-35. fol.
61. Borovszky, 1905. 28., ill. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. Kl. nr. 2.
62. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. cccc. 67.
63. Uo. dddd.
64. Uo. 1510-1750 közötti birtokos feljegyzései. 35. fol.
65. Uo. 35-36. fol.
66. Adalékok VII. köt., 1902. 86., ill. Borovszky, 1905. 28., ill. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. éééé.
67. Borovszky, 1905. 394.
68. Uo. 395., ill. Mosolygó, 1930. 167.
69. Borovszky, 1905. 395-403.
70. Adalékok XVI. köt., 1911. 317., ill. Adalékok XVII. köt., 1913. 78.
71. K. P. Lt. can. vis. Zemplén 1693. fond. districtualia, fasc. 1. vol. 5. nr. 1.
72. Adalékok XIV. köt., 1909. 334. Birtoklástörténeti adalék, hogy a Várhegyen a krakkói ferenceseknek is volt hat kapás szőlője.
73. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. - 7. 456. d. 1696-os dicajegyzékek.
74. Adalékok VII. köt., 1902. 150., ill. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1726 - 1727-es feljegyzések.
75. Borovszky, 1905. 28., ill. Adalékok V. köt., 1900. 168., ill. Adalékok XIV. köt., 1909. 319.
76. Fényes, 1851. 224.
77. Borovszky, 1905. 28.
78. K. P. Lt. can. vis. 1746.
79. Z. M. Lt. VII. 2/c. 6. d. 1831-es bírósági idézés a határperben.
80. Uo. IV. A. 1001/e. pr. 147. p. 420/1917., pr. 150. p. 799. nr. 1232/1819., ill. IV. A. 1001/g. pr. 164. p. 471 - 472. nr. 697/1826.


   
Előző fejezet Következő fejezet