Henkey Gyula

Bölcskei magyarok etnikai embertani vizsgálata

A bölcskeiek vizsgálatára 1993. XI. hóban került sor. A polgármesteri hivatal felkérő levéllel hívta be azokat a 24—60 éveseket, akiknek mind a négy ősük magyar volt és azok vagy bölcskei vagy szomszéd községbeli származásúak voltak. Sajnos már a vizsgálat első napján 60 cm-es hó esett, Bölcskén még a főutcán is csak nehezen lehetett közlekedni, így a falu központjától távol lakók közül kevesen jelentek meg, csak a behívottak 29%-ának vizsgálatára került sor.

Az adatgyűjtés és feldolgozás módszere

Az adatokat Martin technikájával (Martin—Saller 1957—66) végeztem, a szemszínt és a hajszínt a Martin—Schulz szemszín-, illetve a Fischer—Saller hajszíntábla alapján rögzítettem. A leíró jellegek felvételénél Martin (Martin—Saller 1957—66) és Weninger (1940) előírásait követtem. Mert a bölcskeiek mintegy fele őslakosnak és besenyő eredetűnek tartja magát, másik fele pedig 18—19. századi, különböző vidékekről érkezett telepesek leszármazottja, a bölcskeiek adatait a besenyő eredetű rábapatonaiakkal (Lackovits 1972), a nyugat-dunántúli őslakos őriszentpéteriekkel, a közép-dunántúli, dudari őslakosokkal, a kelet-dunántúli, részben telepes eredetű ná-dasdladányiakkal, a Zobor vidéki magyarokkal és a palócföldi szlovákokkal hasonlítottam össze. Az utóbbiakkal való összehasonlításra elsősorban azért került sor, mert az első világháború előtt Bölcskén élő családok között 9%-ban voltak kimutathatók szlovák eredetű családnevek.

A kárpát-medencei adatok nagyrészt kandidátusi értekezésemben (Henkey 1990) szerepelnek. Az egyes embertani jellegek tárgyalása során hivatkozom az oroszok (Búnak 1976), románok (Necrasov 1979) és lengyelek (Bergman, Bielicki, Sawicki 1978) egyes adataira is. Ezen külföldi antropológusok említett műveiből egyes átlagok hiányoznak, ezen felül a volt Szovjetunió kutatói a morfológiai arcmagasságot és az orrmagasságot nagyrészt eltérő módszerrel mérték, ezért Búnak (1976) vonatkozó  adatait  nem említem.

Eredmények

Testmagasság

A 24—60 éves bölcskeiek termete mindkét nemnél magas. (Magas a termet férfiaknál 170 cm-től, nőknél 159 cm-től kezdve.) Az összehasonlított népességek közül legmagasabb a termet a rábapatonai férfiaknál és a bölcskei nőknél, legalacsonyabb pedig mindkét nemnél a palócföldi szlovákoknál. A testmagasság átlagait azonban a mérés időpontja is befolyásolja. Ugyanis Magyarországon a sorozottaknál az 1937-ben születettektől kezdve az átlag minden évben 0,4 cm-rel emelkedik (Véli 1967), az összehasonlított dunántúli és Zobor vidéki népességeket 1985 és 1993 között, a palócföldi szlovákokat pedig 1973-ban és  1978-ban vizsgáltam (Henkey  1985).

Fejhossz

Az összehasonlított népességek e téren eléggé közel állnak egymáshoz, a bölcs-Ikeiek e mérete a legnagyobbak közé tartozik.

Fejszélesség

A bölcskeiekre, az összehasonlított népességekre és általában a vizsgált kárpátmedencei népességekre a nagy fejszélesség a jellemző, ami akkor tűnik igen nagynak, ha figyelembe vesszük, az orosz férfiak átlagos fejszélessége 154,5 mm, a román férfiaké pedig 145,6 és 159,0 mm közötti.

Homlokszélesség

Az összehasonlított népességek e téren alig térnek el egymástól, homlokuk szélessége a palócföldi szlovákok kivételével meghaladja a 113,03 mm-es magyar férfi és a 109,74 mm-es magyar női átlagot.

Járomívszélesség

A bölcskeiek, az összehasonlított népességek és általában a magyarok járomívszélességének átlaga nagy, meghaladja a Bunak által az európai népekre jellemzőmegadott átlag maximumát is. Az összehasonlított népességek közül a bölcskeiek járomívszélessége a legszélesebb. Orosz férfiaknál e méret átlaga 140,6 mm, isalföldi román férfiaknál az átlag 140,8 és 141,9 mm közötti, vidéki lengyel férfinál pedig  142,1 mm.

Morfológiai arcmagasság

A bölcskeiek és az összehasonlított népességek átlagai közel állnak egymáshoz. A vidéki lengyelek arcmagasságának átlaga eléggé eltérő, férfiaknál 124,4 mm, nők-114,5 mm.

Allkapocsszöglet-szélesség

A bölcskeiek és az összehasonlított népességek átlagai közeliek, mindkét nemnél bölcskeiek és a rábapatonaiak állkapocsszöglete a legszélesebb. A Búnak által közölt európai (108,5 mm) és orosz (107,9 mm) férfi átlag a kármedenceiekhez  képest jelentősen  kisebb.

Orrmagasság

Az összehasonlított népességek átlagai eléggé közeliek, de a bölcskeiek e mérete magyar viszonylatban a legkisebbek közé tartozik. A vidéki lengyelek orrmagassága a kárpát-medencei átlagoktól eléggé eltérő, férfiaknál 55,0 mm, nőknél 51,7 mm.

Orrszélesség

E tekintetben alig van eltérés az összehasonlított népességek között. Az orosz (35,3 mm) és vidéki lengyel (34,6 mm) férfi átlag a kárpát-medenceiekhez képest némileg keskenyebb.

Fejjelző

A bölcskeiekre és általában a vizsgált kárpát-medencei népességekre a rövid fejjelző a jellemző. (Rövid a fejjelző férfiaknál 81-től, nőknél 82-től kezdve.) E téren a bölcskeiek és az összehasonlított népességek közel állnak egymáshoz (1—2. táblázat), közülük a Zobor vidéki férfiak és az őriszentpéteri nők fejjelzője a legrövidebb. Az orosz férfiak fejjelzője 81,4, erősen eltérő, román férfiaknál erősen változó, 78,5 és 86,8   közötti, vidéki lengyel férfiaknál az átlag 83,9, nőknél 84,7.

Arcjelző

A bölcskeiek és az összehasonlított népességek arcjelzője egyaránt széles. (Széles az arcjelző férfiaknál 84, nőknél 81 alatt.) A román férfiak arcjelzője jelentősen eltérő, 86,2 és 99,8 közötti, a vidéki lengyel férfiaké (87,7) és nőké (85,4) is eléggé keskenyebb.

Orrjelző

A bölcskeiek és az összehasonlított népességek orrjelzője egyaránt keskeny. A román  férfiak,  valamint a vidéki lengyelek e jelzője egyaránt némileg még keskenyebb.

Járomcsont alakja

A bölcskeiekre az összehasonlított népességek közül az őslakos eredetűekre jellemző frontálisan lapult (előreálló) járomcsont igen nagy gyakorisága. Ez a forma a hazai szlovák és délszláv nyelvű népességeknél is abszolút többségben van, a középázsiai kazakoknál viszont előfordulása 100% (Iszmagulov 1982).

Homlokprofil

Mind a bölcskeieknél, mind az összehasonlított népességeknél a meredek forma a túlnyomó.

Orrprofil

A bölcskeieknél mindkét nemnél az egyenes forma a leggyakoribb. Magyar őslakos és hazai délszláv nyelvű népességeknél emelkedik a domború és csökken a homorú orrhát gyakorisága, míg főleg a palócföldi szlovákoknál, de az észak felől újra települt helységek népességeinél is éppen fordított a helyzet. Bár az orrprofil a magyaroknál a legkevésbé egységes megoszlású két jelleg egyike, de e tekintetben lényegesen nagyobb az eltérés a palócföldi szlovákok, valamint a hazai horvátok, bunyevácok és sokácok között. Az oroszoknál jelentősen csökken a domború orrhát gyakorisága a magyar átlaghoz képest.

Orrhát kiemelkedése

A bölcskeieknél és az összehasonlított népességeknél a közepesen kiemelkedő orrhát van nagy többségben, de férfiaknál a palócföldi szlovákok kivételével az erősen kiemelkedő forma előfordulása is eléggé jelentős. Az erősen kiemelkedő orrhát gyakorisága az oroszoknál jelentősen kisebb, férfiaknál  10%, nőknél 2,5%.

Tarkó profilja

A bölcskeieknél és az összehasonlított népességeknél az enyhén domború forma van abszolút többségben, de férfiaknál a palócföldi szlovákok kivételével a lapos forma előfordulás is jelentős.

Szemszín

A bölcskeieknél és a palócföldi szlovák férfiak kivételével az összehasonlított népességeknél a sötét szemszín gyakorisága a legnagyobb. A magyarok a szemszín megoszlása tekintetében a jellegek többségéhez képest kevésbé egységesek. Az őslakos eredetű magyar népességeknél, elsősorban a kun és besenyő eredetűeknél, valamint a horvátokkal és bunyevácokkal kevert magyaroknál emelkedik a sötét, szlovák eredetű családnevek növekedésével párhuzamosan viszont a világos szemszín gyakorisága emelkedik a magyar átlaghoz képest. Orosz férfiaknál a sötét szemszín 5,1%-ban, orosz nőknél 7,2%-ban észlelhető. Havasalföldi román férfiaknál a sötét szemszín a magyar átlagnál nagyobb mértékben, 59,2 és 71,4% között észlelhető, viszont a többi román férfiaknál a kevert (zöldes) szemszín van nagy többségben.

Hajszín

A bölcskeieknél és az összehasonlított magyar népességeknél a barna-fekete hajszín 97,2% és 100% közötti arányban észlelhető, a palócföldi szlovákoknál is csak néhány százalékkal kisebb az előfordulás (4—5. táblázat). A magyarok általában a hajszín megoszlása tekintetében a legegyöntetűbbek. A román népességek többségénél a barna-fekete hajszínek gyakorisága hasonló arányú, de a Beszterce folyó völgyében és a Moldva északi részében 90%-on aluli előfordulás is észlelhető volt. A volt szovjet kutatók a Fischer—Saller hajszíntábla "P—Y" közötti barna-fekete árnyalatai közül a legvilágosabb barna "P" árnyalatot a sötétszőkébe sorolták, ennek alapján orosz férfiaknál  68,0%, nőknél 62,5% barna-fekete hajú volt kimutatható.

Hiernaux-féle  távolság  számítások

E számítások (Piveteau 1965) során az alábbi jellegeket vettem figyelembe: testmagasság,  fejhossz,  fejszélesség, járomívszélesség,  morfológiai  arcmagasság, állkapocsszöglet-szélesség, orrmagasság, fejjelző, arcjelző, frontálisan lapult (előreálló) járomcsont,   meredek   homlok,   domború   orrhát,   erősen   kiemelkedő   orrhát,   enyhén domború  tarkó,   sötét  szemszín  és  barna-fekete  hajszín. 16 jelleg összehasonlítása esetén 625 az átlagos távolság. E számítások szerint a bölcskeiek mindkét nemnél a

rábapatonai, besenyő eredetűnek tartott (Lackovits 1972) őslakosokhoz állnak a legközelebb, a távolság a dudari őslakosokhoz képest is az átlagnál kisebb, viszont mind a férfiak, mind a nők a palócföldi szlovákoktól különböznek a legnagyobb mértékben (6. táblázat).

A Howells-féle szigma ráció

A 24—60 éves bölcskei férfiak méreteivel és jelzőivel kapcsolatban kiszámítottam a szigma rációkat (Thoma 1956), azaz e jellegek szórását az egész emberi faj átlagos szórásának százalékában fejeztem ki (7. táblázat). A kapott eredmények szerint a bölcskeiek a méretek tekintetében enyhén, a jelzők szempontjából erősen homogének,  egyöntetűek.

Az embertípusok megoszlása

Vizsgálataim szerint a bölcskeieknél három típusnak, a turanidnak, a pamírinak és a dinárinak van jelentősebb szerepe a népesség összetételében. A főbb típusok előfordulási sorrendje biztosnak látszik, de mert a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a vizsgálatra behívottaknak csak 29%-a jelent meg, ezért a pontos megoszlás a bölcskeiek viszonylatában a 8.  táblázatban csak tájékoztató jellegű.

A gyakoriság szempontjából a bölcskeieknél is első helyen álló turanid típuson belül az alföldi változat (2—4. kép) a leggyakoribb, melyre a magas vagy nagyközepes termet, a fej nagy méretei mellett rövid-túlrövid fejjelző, előreálló járomcsont, meredek homlok, közepesen kiemelkedő, egyenes vagy enyhén domború orrhát, enyhén domború tarkó, sötét vagy zöldes szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző. Kimutatható volt az észak-kazakisztáni változat (1. kép), melynek jellegei közel állnak az alföldihez, de az ősi közép-ázsiai jellegek markánsabb formákban észlelhetők, a termet kifejezetten magas, a járomív pedig még nagyobb mértékben széles. Jelentős a turano-pamíri átmeneti forma (5—6. kép) előfordulása is, mely már honfoglaló magyar koponyákon is nagy számban meghatározható volt (Lipták  1958).

A pamíri típus jellegei, az átlagban nagyközepes termet, a fej kis méretei mellett túlrövid-rövid fejjelző, középszéles vagy enyhén széles, enyhén magas arc mellett közepes arcjelző, lekerekített járomcsont, meredek homlok, a közepesnél erősebben kiemelkedő, domború vagy egyenes orrhát, enyhén domború vagy lapos tarkó, sötét vagy zöldes szemszín és barna-fekete hajszín együtt jellegzetes formában Bölcskén nem voltak észlelhetők. A 8. képpel bemutatott férfi áll a legközelebb a fenti leíráshoz. Gyakoribb Bölcskén is a pamiro-turanid átmeneti forma (7. kép), melynél a fej méretei nagyobbak, az arc szélesebb és a járomesont is előreálló. Előfordul a pamíri + dinári kevert alak (9. kép) is.

Hazánkban a dinári típusnak balkáni és keleti változata határozható meg. A balkáni dinári változatra a magas termet, a fej közepes méretei mellett túlrövid-rövid fejjelző, középszéles vagy enyhén széles, igen magas arc mellett keskeny arcjelző, előre keskenyedő járomcsont, meredek homlok, erősen kiemelkedő, domború orrhát, lapos tarkó, sötét vagy zöldes szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző. Ezek együtt a bölcskeinél nem voltak meghatározhatók. A keleti dinaroid változat termete szintén magas, de a fej méretei átlagban nagyobbak, az arc szélesebb, kevésbé magas és a járomcsont is többnyire előreálló. Vizsgálataim szerint azonban ha a balkáni dinári változat turaniddal, pamírival vagy előázsiaival keveredik, a keleti dinaroid változathoz hasonló jellegegyüttes jöhet létre. Bár a 10. és 11. képekkel bemutatott bölcskeiek közel állnak a keleti dinaroid változathoz, de az erős turanid keveredés miatt az előbbiekben említett lehetőség sem zárható ki.

A magyaroknál gyakoribb típusok (8. táblázat) közül az előázsiai típusok jellegeinek előfordulása a vizsgált bölcskeieknél teljesen jelentéktelen. E típus méretei, jelzői a pamírihoz állnak közel, de termete csak közepes, a járomcsont előre keskenyedő, a homlok hátrahajló, orrháta pedig igen erősen kiemelkedő és erősen domború. A keletbalti típus jellegei, az átlagban közepes termet, rövid fejjelző, széles, alacsony arc mellett széles arcjelző, a közepesnél gyengébben kiemelkedő, homorú orrhát, világos szemszín és sötétszőke hajszín jellegzetes formában nem volt észlelhető, kevert alakban is csak ritkán volt meghatározható. A magyaroknál a keleti mediterrán típusnak kaszpi, iráni és pontusi változatai mutathatók ki nagyobb számban, főleg kun, besenyő és egyes kabar eredetű népességeknél. E változatokra egyaránt jellemző a hosszú vagy közepes fejjelző, erősen domború tarkó és magyar viszonylatban legsötétebb szem. haj és főleg bőrszín. A 12. számú képpel a pontusi változatnak turaniddal kevert alakját mutatom be. Bár az alpi típus Bölcskén a 2,5%-os magyar átlagnál kissé nagyobb arányban volt meghatározható, az alpi típusra jellemző kisközepes termet, rövid fejjelző, széles arcjelző, lekerekített járomcsont, a közepesnél gyengébben kiemelkedő, homorú orrhát, sötét vagy zöldes szemszín és barnafekete hajszín együtt egy személynél sem voltak kimutathatók. Vizsgálataim szerint az alpi típus jellegei azon helységekben voltak észlelhetők a magyar átlagnál nagyobb arányban, ahol a környéken kelta temetőt tártak fel, vagy ahol a falusi és mezővárosi magyar átlagnál nagyobb mértékben fordultak elő német eredetű családnevek.

Népesedéstörténeti összefüggések

Lipták (1958) tanulmányából kiindulva, ha az ókécskei koponya tekintetében Nemeskéri és Gáspárdy (1954) álláspontját fogadjuk el, honfoglaló magyar koponyák vizsgálata alapján a törökös réteggel kapcsolatba hozható típusok (turanid, pamíri, előázsiai, mongoloid) 50%-ban, a finnugor formák (uráli, lapponoid és a keletbalti finnugor jellegű alakjai) 15,6%-ban mutathatók ki. A keleti mediterrán változatokat (kaszpi, iráni, pontusi) egyik réteghez sem soroltam, mert azok a török türkméneknél, csuvasoknál, baskíroknál, kazáni tatároknál, azerbajdzsánoknál, valamint a perzsáknál, a finnugor mordvinoknál, cseremiszeknél, a kaukázusi népek közé sorolt abházoknál és cserkeszeknél egyaránt gyakoriak. A törökös típusok az általam 1993 végéig vizsgált 30.355 falusi és mezővárosi   magyarnál 48,7%-ban mutathatók ki, de az őslakos eredetű dunántúli népességeknél átlagos előfordulásuk 58% (legnagyobb arányú a dudariaknál 70%), a finnugor formák az összes magyaroknál 4,6%-ban, a dunántúli őslakos népességeknél 3%-ban, a régi. szláv jellegegyüttesek az összes magyarnál 2,2%-ban. a dunántúli őslakos népességeknél 1%-ban észlelehetők. A törökös típusok arányának jelentős emelkedése a dunántúli őslakos eredetű népességeknél összefüggésben lehet azzal is, hogy az Árpád-korban nagy számban telepedtek besenyők az egyes dunántúli vidékekre, főleg Sopron, Győr, Vas, Fejér, Tolna és Somogy megyébe (Lackovits 1972).

A bölcskei hagyományok szerint az őslakosok besenyő eredetűnek tartják magukat, viszont eddigi vizsgálataim eredményei szerint a besenyő eredetű népességek különösen a Dunántúlon igen közel állnak a többi magyar őslakosokhoz. Ugyanis a dunántúli őslakos népességeknél a turanid és a pamíri típus áll gyakoriság szempontjából az első két helyen, viszont a besenyő vagy részben besenyő eredetű népességek többségénél a keleti mediterrán változatok előfordulása is jelentősen meghaladja a 3,9%-os magyar átlagot és a kabar eredetű őriszentpéteri őslakosoknál is hasonló a megoszlás (8. táblázat). Mert a Hiernaux-féle embertani távolság számítások szerint a bölcskeiek az összehasonlított népességek közül a besenyő eredetűnek tartott rábapatonaiakhoz (Lackovits 1972) állnak a legközelebb, annak ellenére, hogy a keleti mediterránok előfordulása a vizsgált bölcskeieknél teljesen jelentéktelen, nem zárható ki náluk a részbeni besenyő származás lehetősége. A helyi hagyományok szerint a 18. században telepes családok is érkeztek Bölcskére, akik között eléggé gyakoriak voltak a szlovák eredetű családnevek. Azok névsorában, akik ősei már a 19. század végén is Bölcskén vagy a szomszédos magyar községekben éltek, 9%-ban voltak szlovák és 4%-ban német eredetű családnevek kimutathatók. Egyes telepes eredetűnek tartott családnevek nemi támpontot nyújthatnak a bevándoroltak egy részének származási helyére nézve. Bár a helységnevekből levezethető családnevek többsége dunántúli eredetre utal, eléggé gyakoriak a Felvidékkel kapcsolatba hozható nevek. A magyar eredetű nevek közül a Kánai Gömör megyei a Szepsi Abaúj megyei, a szlovák eredetű nevek közül a Ledneczki, Sulák Trencsén, a Bánóczki és Majrák Zemplén megyei származásra utal, míg a Lehoczki és Porubszki nevekkel kapcsolatban csak az a biztos, hogy a Felvidékkel hozhatók kapcsolatba. Az utóbbi két név egyelőre azért nem köthető megyéhez, mert a történelmi Magyarország felvidéki részében, Trencsén és Ung megyék között 40 Lehota és 14 Poruba nevű helység volt a 19. század végén. A 9% szlovák eredetű bölcskei családnév alapján várható lett volna, hogy a régi szlávoknál gyakori északi, cromagnoid típusok, valamint a keletbalti típus szláv jellegű formái is észlelhetők legyenek. Mert a rendkívüli körülmények miatt a vizsgálatra behívott bölcskeieknek még 1/3 része sem jelent meg az embertani vizsgálaton, fennáll annak a lehetősége, hogy a meg nem jelentek közölt a régi szláv jellegegyüttesekhez közeli formák is lehetnek, de nem látszik valószínűnek, hogy ezek előfordulása arányos legyen a 9% szlovák eredetű családnévvel. Bár a bölcskeiek között 4%-ban német eredetű nevek is kimutathatók, a régi germánokra jellemző északi és cromagnoid típus a vizsgáltak között nem volt észlelhető. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a hazai, magukat svábnak nevező németek között az alpi típus és a balkáni dinaroid változat gyakorisága a legnagyobb (Henkey 1981), ezek pedig a bölcskeieknél is kimutathatók voltak.

A törökös típusok mai nagy gyakoriságának, a finnugor formák csökkenésének és a régi szláv jellegegyüttesek jelentéktelen előfordulásának lehetséges okai a mai falusi és mezővárosi magyaroknál:

1. A későavarnak is nevezett avarkori onogurok nagyobb számban élték meg a magyar honfoglalást, mint azt egyes kutatók korábban vélték (László 1982).

2. Az Árpád-korban jelentős számban telepedtek le a Kárpát-medencében közép-ázsiai eredetű (törökös) népek, besenyők, úzok, kunok, jászok, akik pótolták a törökös réteg vérveszteségeit (Bartucz 1938), finnugor eredetű nép viszont már nem érkezett.

3. A honfoglalás kori szláv nyelvű népek nem voltak tiszta szlávok, kialakulásukban jelentős szerepük volt a közép-ázsiai eredetű népeknek, elsősorban a (késő) avaroknak (Eisncr 1933, Fügedi 1938, Erdélyi 1986), ezért a velük való keveredés nem befolyásolhatta jelentősebben a magyarság embertani képét. Ezzel van összhangban, hogy Kocka (1965) lengyel antropológus 8—12. századi, szlováknak tartott koponyákon csak 32%-ban mutatta ki a régi szlávoknál gyakori típusokat.

4. A 15. századi Kniezsa-féle néprajzi térkép (Szűcs 1982) szerint magyarok és vegyesen magyarok, szlávok éltek a Felvidék azon sík területein és folyóvölgyeiben, nyugaton Trencsén megye közepéig, keleten Eperjesig és a Vihorlát-hegységig, azaz azokon a területeken, melyek egyes községeire a szlovák eredetű bölcskei családnevek utalnak.

IRODALOM

• Bartucz L. (1938): A magyar ember. Budapest.
• Bergman, P., Bielicki, T, Sawicki, K. (1978): Anthropologie der heutigen Bevölkerung Polenes. In: Ras-sengeschichte der Menschheit (kiadó Schwidetzky.  1.), 5.  Lieferung:  97—130.
• Búnak, V. V. (1976): Rassengeschichte Osteuropas. In: Rassengeschichte der Menschheit (kiadó Schwidetzky, I.), 4. Lieferung: 7—101.
• Eisner, J. (1933): Slovensko v praveku. Bratislava.
• Erdélyi I. (1986): A magyar honfoglalás és előzményei. Budapest.
• Fügedi E. (1938): Nyitra megye benépesülése. Századok LXXII: 276.
• Henkey Gy. (1981): A hajósi népesség etnikai embertani vizsgálata. Anthrop.  Közi. 25: 39—60
• Henkey Gyula (1985): Lucfalva és Vácegres népességének etnikai embertani vizsgálata. Anthrop. Közi. 29,    153—177.
• Henkey Gyula (1990): A magyarság etnikai embertani képe. Kandidátusi értekezés. (Elhelyezve az MTA, a Néprajzi  Múzeum és az ELTE Embertani Tanszék könyvtárában.)
• Iszmagulov, O. (1982): Etnicseszkaja antropológia Kazahsztana. Alma-Ata.
• Kocka, W. (1965): Archeologisch-anthropologischc Korrelation zwischen Ungarn und Slawen im X-5—XII. Jh.  Acta Arch.  Hung. 17,  55—63.
• Lackovits E.  (1972):  A  rábapatonaiak eredethagyománya.  Arrabona   14,  235—253.
• László Gy.  (1982):  A kettős  honfoglalásról.  História  1982/1,  3—4.
• Lipták P. (1958): Awaren und Magyarén im Donau—Theiss Zwischenstiomgebiet. Acta Arch. Hung. 8, 199—268.
• Martin, R.—Saller, K. (1957—1968): Lehrbuch der Anthropologie I—IV. Fischer Ferlag, Stuttgart.
• Necrasov, O. (1979): Structure anthropologique des populations anciennes et récentes de la R. S. Rou-
• mainie. In: Rassengeschichte der Menschheit (kiadó Schwidetzky, I.), 6. Lieferung: 51 —118. Nemeskéri J.—Gáspárdy Géza (1954):  Megyjegyzések a magyar őstörténet embertani  vonatkozásaihoz.
• Ann.  Hist.-natúr.  Mus.  Nat.  Hung.  5, 485—526. Piveteau,  M.  J.  (1965):  Une  nouvelle  messure de distance anthropologique entre  populations. Compte
• Rendű Ac. Se, Paris, t 260 (H.8.)  1748—1750. Szűcs J. (1982): a középkori magyarország népei. História  1982/1: 4.
• Thoma A. (1956): Folyamatos eloszlású jellegek variációjának mérése. Anthrop. Közi. 4, 71—72. Tretyakov, N. P. (1953): Tretyakov professzorral folytatott megbeszélés jegyzólcönyve.  Szovjet régészet
• 5—6,    151—160.
• Véli Gy. (1967): Az akceleráció a felszabadulás előtt és után. Anthrop. Közi.  11, 25—30. Weninger, J. (1940): Die anthropologischen Methoden der Menschlichen Erbforschung. In: Handbuch  der
• Erbbiologie des Menschen II:  1—50. Springer, Berlin.

1.táblázat

24-60 éves bölcskei magyarok méreteinek és jelzőinek főbb paraméterei

2. táblázat

Méretek  és jelzők átlagai  egyes  kárpát-medencei  24—60  éves  népességeknél

1. Rábapatona 2. Őriszentpéter 3. Dudar 4. Nádasdladány 5. Zobor vidéki magyarok 6. Palócföldi szlovákok

3. táblázat

Bölcskei 24—60 éves magyarok leíró jellegeinek megoszlása

*Egy férfinál heterochromia iridis (a két szem színe eltérő)

4. táblázat

Leíró jellegek megoszlása 24—60 éves kárpát-medencei férfiaknál

*Egy dudari férfinél heterochromia iridis (a két szem színe eltérő)

5. táblázat

Leíró jellegek megoszlása 24—60 éves kárpát-medencei nőknél

*Egy palócföldi szlovák nőnél heterochromia iridis (a két szem színe eltérő)

6. táblázat

A Hiernaux-féle távolságok

Átlagos távolság 625

7. táblázat

A Howells-féle szigma ráció

Átlagos szigma ráció 100,00

8. táblázat

Típusok megoszlása a bölcskeieknél és egyes kárpát-medencei népességeknél %-ban

1. Bölcske 2. Rábapatona (őslakosok) 3. Őriszentpéter (őslakosok) 4. Dudar (őslakosok) 5. Nádasdladány (részben őslakosok, részben bevándoroltak) 6. Zobor vidéki magyar őslakosok (Szlovákia) 7. Össz-magyar átlag (Henkey  1993X11.) 8. Palócföldi szlovákok.

9. táblázat

Fényképtáblákon  szereplő egyének főbb  embertani jellemzői

a) testmagasság, b) fejhossz, c) fejszélesség, d) homlokszélesség, e) járomív szélesség, f) morfológiai arcmagasság, g) állkapocsszöglet szélesség, h) orrmagasság, i) orrszélesség, j) fejjelző, k) arcjelző, l) szemszín (Martin—Schulz), m) hajszín (Fischer— Saller), n) típus