Előszó

Ki mondhatná meg, milyen mélységekbe vezet az emberiség múltja? A történelem madáchi forgószínpadán rendre vonultak és vonulnak a generációk, ki így, ki úgy vési be jelét az idő vén fájába, amely göcsörtösen és ágas-bogasan neveli újabb és újabb hajtásait, szinte tudomást sem véve rólunk, az emberi mivoltunkban önmagunkat fennkölten vagy fennhéjázóan történelemalkotónak tartott porszemnyi perclényekről. Mégis számunkra ez, a Földön eltöltött néhány ezer év a mindenség. Technikai fejlődésünket látva és erkölcsi fejlődésünkben mindvégig bízva azzal áltatjuk magunkat, hogy a világ urai vagyunk. Földünket valóban kezdjük birtokolni, és éppen most állunk a nagy kérdés előtt, jól tudunk-e sáfárkodni magunkkal és a ránk bízott vagyonnal.

Az emberi ész csodákra képes, és ez nem csak a jelenre, hanem a múltra is vonatkozik. Csodás az, hogy valaha rájött, hogy a tűz nem csak a testet melegíti, és az így nem csak az összetartozás fészke és központja, hanem olyan energia, amely fizikai és kémiai átváltozásokra késztetve az anyagot tartós edénnyé varázsolja a puha agyagot, vagy remek, kemény eszközökké az érceket. Csodás az, hogy felismerte a biológiai törvényeket és hasznára tudta azokat fordítani. Csodás az, hogy az égboltot vizsgálva megfejtette az égitestek bonyolult rendszerét és szabályos helyzetüket és mozgásukat a tér- és időbeli tájékozódásra fordította. Csodás az, hogy önmagát és szomszédait egyre jobban megismerve olyan társadalmi rendszereket alakított ki, amelyek alkalmasakká váltak az emberi élet megszervezésére, és olyan államokat, birodalmakat alakított ki, amelyek évszázadokra, olykor évezredekre biztosítottak millióknak rendezett életlehetőségeket.

Ennek a világnak; az emberek által rendezett és emberi szereposztásban színre vitt történésfolyamatnak mindenki tevékeny alkotója, de vannak néhányan, akik a megtett utat kutatva, vizsgálva és elemezve a múlt tanulságait keresik, hogy ezzel a jövő útját egyengessék. Korunk globalizációs kavargásában pedig különös jelentősége van a történelem legkorábbi világbirodalma, a Római Birodalom példa értékű születésének, virágzásának és elenyészésének, és e folyamatok beható ismeretének.

Soproni Sándor az antik világ, a Római Birodalom, és különösen Pannonia kutatásának szentelte életét. Kitűnő régészeti, történeti és klasszika filológiai felkészültséggel kutatta, elemezte Pannonia számos lelőhelyén végzett ásatását, az előkerült leleteket. Mérvadó tanulmányokban és könyvekben foglalta össze eredményeit a Duna-kanyar és a késő római Pannonia határvédelméről, a limes Sarmaticus szerepéről és jelentőségéről, a százhalombattai mérföldkövekről, a foederati betelepüléséről és anyagi kultúrájáról, a római súlyokról vagy a Decebal fejét formázó mécsesről, hogy csak néhány, ötletszerűen kiemelt munkával érzékeltessem gazdag tudományos munkásságát. Mindezeket megkoronázni látszott a bölcskei Duna-szakasz által elborított késő római kiserőd kutatása, amely új távlatokat nyitott a térség római korának jobb megértéséhez, — e munka gyümölcseinek leszüretelése azonban már nem adatott meg neki.

Barátai és kollegái Gaál Attila kezdeményezésére és szervezésében, Bölcske község hathatós és áldozatkész támogatásával emlékkonferenciát tartottak a kitűnő kutató, az Európa-szerte ismert és megbecsült régész, a tisztelt tanár és a szeretett kollega és barát emlékére, és egyben – domborműves emléktábláját leleplezve — róla nevezték el a Dunától visszaszerzett római feliratokat és kőfaragványokat bemutató kőtárat.

Őrizze e kötet és a nevét viselő lapidárium Soproni Sándor emlékezetét!

Dr. Visy Zsolt

államtitkár-helyettes

Budapest, 1999. január 4.