Zsidi Paula

Hídfőállás az aquincumi polgárváros és katonaváros között

A pannoniai határ védműrendszerének stratégiailag fontos elemei voltak a dunai átkelést biztosító hídfőállások. Az aquincumi limes-szakaszon a szigetekkel tagolt folyószakasz, a tradicionális kereskedelmi útvonalak részben jó lehetőséget biztosítottak, ugyanakkor szükségessé is tették az átkelőhelyek kiépítését és azok védelmét.(1.kép) Minden bizonnyal átkelőhely volt a Gellérthegy lábánál, mely a Március 15. téren feltárt erőd védelmében működött, jelenlegi ismereteink alapján a 2. század végétől.1 Az átkelőhelyet a budai oldalon a későrómai korban őrtorony védte.2 Egy másik átkelő pillérjeinek maradványait a múlt században mérte fel Zsigmondy Gusztáv mérnök az Óbudai sziget és a Rákospatak torkolata között.3 A topográfiai helyzet ismeretében feltételezhető, hogy az aquincumi polgárváros és az Óbudai sziget északi csúcsa között is átkelőhely volt4, melynek hagyományos  nyomvonala közelében épült ki a jelenlegi Újpesti vasúti híd, ennek régészeti bizonyítéka azonban egyelőre nem került elő.5

Az állandó átkelők, a hidak régészeti kutatása jellegénél fogva nehéz és költséges. A fővárosi szakaszon a Duna-meder kotrása és szabályozása, valamint a modern rakpart kiépítése következtében sokszor lehetetlen feladat megtalálni és feltárni ezeket, a szárazföldi emlékeknél még sérülékenyebb és még inkább veszélyeztetett helyzetben lévő maradványokat. Éppen ezért különös szerencsének tarthatjuk annak a római kori hídfőállásnak az előkerülését, amely nagyjából a mai Mozaik utcai vasúti híd vonalában húzódott.

A Duna jobb partját az Óbudai ún. Nagyszigettel összekötő egykori híd az aquincumi polgárváros és a legiotábor között helyezkedett el, alig valamivel a mai Radl árok (korábban Aranyárok) – a régi térképek ábrázolásai alapján az évszázadok alatt feltehetően csak kevéssé módosult – torkolata felett.(2.kép)A hídfőállás maradványai a Dunaparti út építéséhez kapcsolódó szondázó jellegű feltárás során kerültek elő 1978-79-ben. Az előkerült emlékek az építkezés során nem pusztultak el. Megmaradásukat annak a szerencsés véletlennek köszönhették, hogy a Dunaparti út óbudai szakaszán egy működő csónakházat kikerülve, mintegy 100 méteres szakaszon módosították az út nyomvonalát. Így a Dunaparton a zöld lombok között alacsony vízállásnál ma is láthatók a maradványok. (3.kép)

Az 1978-ban és 1979-ben lezajlott két rövid ásatási kampány6, mindkét alkalommal a rövid – egy-két hetes – őszi alacsony vízállást használta ki. Eredményeképpen egy cölöpökre épült, kőfalazású, sokszögletű alaprajzot mutató, megújított építmény néhány összefüggő részletét hozta felszínre7. Miután a leletmentés során csak szárazföldi módszerek alkalmazására nyílt lehetőségünk az útépítési keretből, meg kellett elégednünk az építmény víz feletti részeinek kibontásával.8 A feltárást, a meredek part és a szűkre szabott idő- és pénzügyi keretek miatt, kutatóárkokkal végeztük, így elsősorban az építmény kiterjedésére és alaprajzára vonatkozóan nyertünk adatokat.(4.kép)Az építmény a kutatás szerint legalább 20x20 méteres területen helyezkedett el, s déli, mintegy 110 cm szélességű, eredetileg cölöpökre rakott kváderekből emelt fala maradt ránk legteljesebben.(5.kép, A-B metszet) A déli fal feltárt szakasza keleten és nyugaton egyaránt megtörik. A Duna jobb partot pusztító tevékenysége folytán az építmény keleti része már nem maradt meg, az északi rész pedig valószínűleg már a csónakház területére esik. A nyugati traktus feltárását az igen magas, meredek part és az ott haladó út akadályozta. Előkerült azonban néhány, az építmény belső osztását szolgáló keskenyebb fal. Ezek szerkezetük alapján a használat különböző fázisaiban kerülhettek kialakításra.

Az építmény szerkezetének legjellegzetesebb eleme, a kváderköves alapozást a külső oldalon kísérő cölöpsor (szádfal), már az első, 1978. évi feltárás során előkerült. (6.kép)A következő évben tovább követtük a cölöpsort keleti irányban, egészen a Dunáig. A szádfalas kőalapozásra került a felmenő fal, amely a metszetek tanúsága alapján egészen a XIX. századig látszódott a felszínen. Használata azonban az újkorban egyelőre nem bizonyítható, tekintettel arra, hogy az általam átnézett, a XVIII.-XIX. századból származó térképek egyike sem jelöl ezen a helyen felszíni építményt.9 A helyenként 2 méter magasan emelkedő falazaton azonban jól láthatóak az átépítések, megújítások. (7.kép)A szádfalon belül a római korból származó kőalap egymáshoz illesztett kváderekből, illetve – elsősorban a sarkoknál – törtkövekből állott.

Az építmény szádfalas alapozásához tartozó, 20-25 cm átmérőjű cölöpökből álló cölöpsor mintegy 40 darabját tártuk fel. A cölöpsorból kiemelt néhány cölöp mögött megfigyelhettük az alapozás szerkezetét is.(5.kép, D-A metszet)Az alapozás mintegy 80 cm vastagságú volt, s szabályosan egymásra helyezett, szinte illesztett, szabályos, faragott kövekből állt. A kövek alatt, s a külső cölöpökből álló szádfalon belül, a kövek alatti alapozást sűrűn egymás mellé levert cölöpök alkották. A fenti alapozási struktúra metszete a hozzátartozó rétegekkel azt mutatja, hogy az átlagosan 200-220 cm hosszúságú facölöpök a korabeli járószinttől mintegy 170 cm-re voltak leverve.(5.kép, C-D metszet) A metszet alapján valószínű, hogy egy korábbi, leégett építmény fölé – vagy helyére – került a feltárt konstrukció. Sajnos a cölöpökhöz tartozó római rétegek szintjén, már vizes, iszapos talajban dolgoztunk. Emiatt, és az igen kis felületen végzett munka következtében a feltárás igen leletszegény volt.10

Az építmény létesítésének idejére vonatkozóan információval szolgáltak az építőanyagként felhasznált cölöpök. Az alapozást kísérő cölöpsorból kiemeltünk, és konzerválásra elszállítottunk néhány darabot. A tölgyfából készített cölöpöket egyformán, nagyjából négyszögletes formára faragták, aljukat gondosan kihegyezték. (8.kép) Valószínűleg a talaj puha, homokos jellege miatt nem volt szükség arra, hogy a cölöpök hegyét vaspapuccsal lássák el. Valamennyi kiemelt darab átmérője és hossza nagyjából azonos volt: átmérő 20-25 cm, magasság: 200-220 cm. A cölöpök dendrokronológiai vizsgálata jelenleg folyamatban van.11

Az épület déli falától délre is húztunk egy észak-déli kutatóárkot, melyben már nem találtunk az építményhez tartozó falakat. A hordalékos rétegből azonban az alapot alkotó cölöpökkel azonos anyagú (tölgyfa) és átmérőjű töredékek kerültek elő, melyeket kiemeltünk, azonban töredékes jellegük miatt nem kerültek konzerválásra. Az egyik töredéken már előkerülésekor is jól felismerhető volt néhány faragott jel. Ezek, bár a kiszáradás sokat rontott az olvashatóságon, ma is kivehetők: II A D ( ez az utóbbi betű retrográd). (9.kép) Az építőanyagként szolgáló facölöpökön nem ismeretlenek a faragott jelek, pld. a koblenzi Rajna-híd egyik facölöpébe az ácsmester számjeleket faragott.12 A mi esetünkben azonban, amennyiben a faragott jelek általam adott értelmezése (legio II Adiutrix) helyénvaló, a faragás az építkezés katonai jellegére és az építkező katonai egységre utal.

A feltárás során ismertté vált alaprajzon csupán a déli fal alapozása volt cölöpös szerkezetű. Csak ehhez a falszakaszhoz – számításaink szerint – mintegy 250-260 db cölöpöt használtak fel. Az osztófalakként értelmezett falak kötőanyaggal erősített törtkő alapozással készültek. A szádafalas alapozási módszer jól ismert római kori hídpillérek esetében13 jellegében hasonlóak az 1. század végéről, a 2. századból ismert ennsi14, kölni és mainzi15, steppergi16  hidak pilléreinek alapozási módszerei is. Az Aquincumból máig ismert egyetlen hídpillér konstrukció, melyet Zsigmondy Gusztáv felmérése alapján ismerünk, más technikát (ún. cölöprácsozat) mutat.

Kevésbé ismertek a korszakból a hídfőállások alaprajzai. A legjobb párhuzamokat Britanniában találhatjuk, a Hadrianus fal vonalában kiépített folyami átkelők esetében. A Willowford-i híd első két fázisa (1. század vége, 2. század első fele) alaprajzában, méreteiben és konstrukciójában is (fa és kő konstrukció) jó analógiája az aquincuminak.17 A legjobb párhuzamot azonban a Tyne-t Chesternél átszelő híd szolgáltatja.18 A folyópartra ék alakban támaszkodó, erődként is alkalmazható fa és kőkonstrukciós építmény – melyet többször is átépítettek – jellegében megfelel az aquincumi hídfőállás szerkezetének és alaprajzának. A chesteri híd első változata már állhatott a Hadrianus fal építésének idején.19 Ez utalhat az aquincumi hídfőállás első kiépítésének idejére. A feltételezést csak erősíti, hogy a legio II Adiutrix-ot éppen Chesterből helyezték át a Dunavidékre, majd Aquincumba Kr.u. 89-ben.20 A legio nevének jelzése az építőanyagként használt facölöpön mindenképpen bizonyítja az aquincumi építkezés katonai jellegét. A chesteri híd későbbi periódusa, melynek alaprajza jellegében a korábbit mutatja, a Severus korra tehető. Az aquincumi hídfőállás is számos átépítést mutat, melyeket egyelőre nem sikerült időponthoz kötni.21 Bizonyos azonban, hogy a Severus kori városrendezésben fontos szerepet kapott a feltehetően korábbi előzményre épített átkelő.22

Az átkelőhely hídfőállásának bizonytalan kronológiája következtében,  beillesztése az aquincumi topográfia eddig ismert elemei közé, ugyancsak közvetetten lehetséges.23 A terület, mint arról már volt szó a polgárváros és a legiótábor között helyezkedik el, a katonaváros északi peremének közelében, kívül annak sűrűn beépített részén. Ezt a területet – korábbi ismereteink szerint – a 2. század elejétől kezdődően elsősorban temetkezésre használták (Kaszás dűlő – Raktárrét)24, ill. Ladik utcai temetők25. Ez a területhasználat azonban nem indokolja egy hídfőállás létesítését. Sokkal inkább érthető a híd létesítése, ha a sziget felől tekintjük építményünk helyzetét. Ez a hely ugyanis kiválóan alkalmas volt a szigeten elhelyezkedő és feltételezhetően már Hadrianus helytartósága idején építeni kezdett helytartói palotát és környezetét észak felől vigyázni, szemmel tartani, s az átjárást ellenőrizni.

A hídfőállás előkerülését követően eltelt 20 év során azonban a katonaváros és polgárváros közti területen több tucatnyi kisebb leletmentés zajlott, melyek egyre több új adatot hoztak napvilágra a már ismert temetők alatti rétegekből.Az apró mozaikokból lassanként kezd összeállni a terület, temetkezési használatát megelőző periódusának településszerkezete.(10.kép)Több méter hosszan követhettünk egy – vizesárkokból, palánkból és belső töltésből álló – védműrendszert,26 és egy – ehhez irányában szemmel láthatólag illeszkedő – nagyobb cölöpkötegekből álló palánkfalat27. Ezek az új topográfiai adatok magyarázatot adhatnak dunaparti hídfőállásunk korábbi meglétére is.28 Az a tény, hogy az újonnan körvonalazódó, védművekkel ellátott objektum éppen az Aranyhegyi patak, illetve a Radl árok dunai torkolatánál fekszik, aláhúzza a hely stratégiai fontosságát, amely hasonlatos a Budapest területén az 1. század folyamán létesített katonai táborokéhoz.29 Esetünkben a telepítésben a közeli szigettől védett Kis-Dunaágnak is minden bizonnyal jelentős szerepe lehetett. Talán nem állunk messze valóságtól, ha a hídfő első telepítését ahhoz a stratégiai koncepcióhoz kötjük, amely a fent vázolt, újonnan előkerült, védművekkel erősített objektumot is létrehozta.  Egyelőre annak a tisztázása is a későbbi kutatások, illetve az eddigi feltárások komplex feldolgozásának feladata, hogy milyen összefüggésben állt ennek az új stratégiai pontnak a kiépítése a legio Aquincumba helyezésével, valamint a vízvezeték megépítésével.

Irodalom – Literatur

1. kép: Az aquincumi limesszakasz a dunai átkelők feltüntetésével (Hadtörténeti Térképtár, Budapest, Inv.Nr.: B IX.a. 531/4.). (1. 3.4. sz.: 1. századi auxiliaris táborok Budapest területén (H. KÉRDŐ 1997, 6.45.kép alapján). 2.sz.:Korai római kori erődítés nyoma a katonaváros és a polgárváros között. 5. sz.: Feltételezett átkelőhely az Óbudai sziget északi csúcsánál, a polgárvárossal szemközt. 6. sz.:A Mozaik utcánál előkerült hídfő. 7. sz.:A Zsigmondy Gusztáv által felmért római kori híd helyzete az Óbudai sziget déli csúcsánál. 8. sz.:A Gellérthegy lábánál feltételezett átkelő. 9. sz.: „Trans Aquincum” balparti erőd. 10.sz.:„Contra Aquincum” balparti erőd.)

2. kép: Aquincum helyszínrajza a Mozaik utcai hídfőállás feltüntetésével.

3. kép: Az 1978-79. évi dunaparti leletmentés helyszíne a sziget felől nézve.

4. kép: A hídfőállás alaprajza az 1978-79. évi feltárások alapján.

5. kép: Metszetek az 1978-79. évi feltárásokról.

6. kép: A hídfőállás külső szádfalának jelentkezése.

7. kép: A szádfalas szerkezetű alapozásra emelt, többszörösen megújított, illetve felhasznált kőfal ásatási felvételen.

8. kép: Az egyik kiemelt és konzervált cölöp rajza.

9. kép: A faragott felirattal ellátott cölöptöredék fotója és rajza.

10. kép: Az aquincumi katonaváros és a polgárváros közötti terület déli részének településszerkezeti vázlata az 1976-1997. évi feltárások alapján.