Előző fejezet Következő fejezet

I. POLITIKUSOK ÉS JOGÁSZOK

 

A középkorban Bonyhád falu (possessio) még jelentéktelen település a 15. században mezővárosi rangra emelt Szerdahely és Széplak árnyékában. A százötven éves török megszállás idején a vidék falvainak jelentős része -így Bonyhád is - szinte teljesen elnéptelenedett. A Rákóczi szabadságharc (1703-11) után az 1715. évi összeírás Bonyhádon mindössze 16 (7 magyar és 9 rác) jobbágycsaládot említ. Biztató távlatot nyitott a Tolna megyei közigazgatás bővítése során a Völgységi járás megszervezése 1725-ben. Az új földesurak, báró Schilson János Mihály és Kun Ferenc a birtokaikat németországi tartományokból érkező telepesekkel népesítették be. 1730-ban Bonyhádon a családok száma 47, ezek jórészt Fulda környékéről érkező katolikusok. Schilson báró örökösei 1743-ban a birtokot eladták Perczel Józsefnek és apósának, Gaál Sándornak, a Kun örökség folytatója pedig a Kliegl család. A 18. század közepétől a Perczelek emelkedtek vezető földesúri családdá. Ők újabb telepesrajokat fogadtak be Bonyhádra: németországi evangélikusokat ésmorva-galiciai iparos-kereskedő zsidókat.

Az 1767. évi úrbéri összeírás (Urbárium) idején a bonyhádi jobbágycsaládok száma már száz, a lélekszám pedig nyolcszáz fölé emelkedett. A társadalmi rétegződés ekkor a következő: telkesjobbágy (Bauer), résztelkes (Colonist), szegényparaszt zsellér (Kleinhá'usler), a szolgáltatásokat és a robotot évenként pénzben megváltó bérlő (Taxalist), befogadott albérlő (Beisitzer), napszámos (Taglöhner), iparos (Professonist).

1782-ben II. József Bonyhádot,,mezőváros" (oppidum) rangra emelte. A vásártartási joggal és bizonyos autonómiával járó kiváltság jótékonyan hatott a gazdasági-társadalmi fejlődésre és a népesség gyarapodására (1786: 3000 fő, 1820: 4700 fő, 1845: 5300 fő). A döntően német nyelvű lakosság vallási megoszlása a reformkorban a következő: 40 % katolikus, 30 % protestáns (főleg evangélikus) és 30 % izraelita.

Egyed Antal szerint a németek Józan értelműek, a félszegség ritka nálok, nyakasak, zsembelödők, iparkodó^. Perczel Mór feljegyzéseiben „a zsidóság birtokolta a nyers termékekkeli kereskedést... A zsidó a társasélet nélkülözhetetlen faktora, és így a nemzetnek hasznos tagja volt".

A kiegyezés korában Bonyhád elvesztette mezővárosi státusát, és „község" (1872), majd „nagyközség" (1903) kategóriába sorolták. A lélekszám hatezer körül mozgott; stagnálás jelei a polgári fejlődés megtorpanását érzékeltették. Ugyanakkor az új járási hivatalok, két középiskola és a gyáralapítási kísérletek a városiasodás képét javították.

A 20. század közepén a tragikus „újkori népvándorlás" gyökeres változásokkal járt, s Bonyhád nyelvi, etnikai és vallási összetételét átalakította. A veszteségek (a zsidóság likvidálása, a svábok kiűzése) és a gyarapodások (a székelyek és a felvidéki magyarok betelepítése, a vidékről beszivárgás) feszültséget is okozott, melynek elviseléséhez egy emberöltőre volt szükség. Az új összetételű lakosság munkálkodásának és lokálpatriotizmusának eredményeképpen 1977-ben Bonyhádot „város"-sá nyilvánították.

A politikusokról és jogászokról szóló fejezetben bemutatjuk a város névadóját, az újkorban vezető szerepet játszó Perczel család országos hírességeit (három nőalakkal), továbbá a polgári jogkezelésben járatos ügyvédeket, valamint a nemzetiségi és etnikai csoportok néhány vezetőjét.

Forrás: Egyed Antal: Bonyhád Mező-városnak rövid leírása (Tudományos Gyűjtemény, 1823. V. sz.); Perczel Mór: Az aranykor Tolna megyében (újranyomás Bonyhád, 1999); Vörös László: Bonyhád (Pécs, 1942); Kolta László - Solymár Imre: Válogatott dokumentumok a Hűséggel a Hazához mozgalom történetéhez (Bonyhád, 1994); Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században (In: Tolna megyei Levéltári Füzetek 5. ); Szekszárd, 1996).

 

BONYHA

(? -1045)

 

A honfoglalás kori törzsszövetségben a fejedelmi rang mellett a második legnagyobb méltóság a „gyula" (= fővezér, főbíró). A gyulák önállóságra törekvő hatalmukat a Kárpát-medence keleti részén, Erdőelvén (= Erdélyben) építették ki. Első királyunk, István király a megkoronázása után - az ország egysége érdekében - azonnal fellépett az erdélyi Gyula, a bizánci kereszténységet követő anyai nagybátyja ellen. Az 1003. évi hadjáratban - Anonymus és Kálti Márk szerint - „elfogta Gyulát feleségével és két fiával együtt, és elküldte őket Magyarországba a fejedelmi torzs szállásteruletére". A két fiú, Bolya és Bonyha István király unokatestvérei voltak. A rokoni kapcsolatok alapján a család kárpótlásként az ország közepén kapott szálláshelyet. Az észak-dél irányú Duna-szakasz két partvidékén több település ma is őrzi a fejedelmi törzs előkelőségeinek a nevét (Tevel, Tormás, Fájsz, Solt, Gyulaj, Baja, Bonyhád stb.).

A két fiú, Bolya és Bonyha sorsáról a következőket tudjuk: István halála (1038) után részt vettek az idegenből jött nőági örökös, Orseolo Péter király elleni összeesküvésben, s I. Péter 1045-ben kivégeztette őket.

A Bonyha emlékét őrző Bonyhád (a „d" kicsinyítő képző) elnevezése az elmúlt évezred során sokat változott és alakult. A fennmaradt forrásokban és oklevelekben a leggyakrabban szereplő változatok: Bucna, Buchna, Bohmány, Bachnyan, Bahnya, Bohnya, Bohnyán, Bonyha, Bonika, 1702-től Bonyhád.

Forrás: Solymár Imre: Bonyhád - hajdan Bonyha (In: Tanulmányok Bonyhád történetéből, Bonyhád, 1987).

 

SCHILSON JÁNOS MIHÁLY

(1670-es évek -1739)

 

A törökök kiűzése (1683-1699) és a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) évtizedeiben a Habsburg uralkodók (1. Lipót, I. József, III. Károly) birtokadományainak sorsa nehezen követhető a gyakori adás-vételek, az örökösödési perek, a gyámjog gyakorlása során érvényesülő önzés, továbbá a beházasodó férfiak meggazdagodási törekvései miatt.

Kéthelyi Jánosnak a Dunántúl több körzetében elterülő hatalmas uradalmait az 1690-es években két leánya örökölte. Házasságkötésük révén a birtok a Kéthelyi-Kernserics-Schilson, illetve a Kéthelyi-Somogyi-Rizács-Kun ágra osztódott. Az egyezkedések, a pereskedések, a gyámkodások, a benősülő férjek önzése következtében a rokoni szálak szakadoztak. A Bonyhád környéki birtokért folyó perpatvarban is felborult a családi béke akkor, amikor a megözvegyült Rizács Jánosné Somogyi Anna 1719-ben Kun Ferenccel kötött házasságot. A tekintélyes Schilson és a ,jöttment" Kun között éles versengés alakult ki a vagyonért. Bár mindketten csak ,feleségük nevében és felhasználásával" gyakorolhatták földesúri jogaikat.

Schilson János Mihály Németországban született, egy kocsmáros fia. Feltehetően a Habsburg hadsereg ellátásában szerzett érdemei miatt emelkedett ritkán tapasztalható társadalmi magaslatokba: a bécsi udvar támogatásával Sopron város tanácsnoka (1707), magyar nemes (1715), püspöki jószágigazgató, végül báró (1720). Karrierjéhez hozzájárult a gazdag soproni polgármester leányával, Kernserics Annamáriával kötött házassága (1708). Schilson így lett a Tolnában és Baranyában elterülő Kéthelyi-Kernserics birtok kezelője, majd három gyermeke érdekképviselője. Az uradalom Bonyhád, Börzsöny, Cikó, Széplak, Berekalja, Mőcsény, Mórágy, Hidas, Ófalu, Ösztör, Szerdahely, Csöcske, Majos térségére terjedt ki.

Schilson báró Tolna megyétől távol élt; hivatala és jelentősebb vagyona Sopronhoz kötötte. Az 1719-től előbb Hidason, majd Bonyhádon letelepedő Kun Ferenc - az új távoli „rokon" - kihasználta helyzeti előnyét, és -nem önzetlenül - a birtokmegosztások felülvizsgálatát kezdeményezte. A kiélesedő versengés közben 1726-ban Sopronban meghalt Schilsonné Kernserics Annamária, 1728-ban Bonyhádon meghalt Kunné Somogyi Anna. Ezután Schilson és Kun már „csak mint a kiskorú gyermekek gyámjai intézhették a birtok ügyeit". Az újabb bonyodalmak közepette 1730-ban Kun Ferenc is elhalálozott. Az összekuszálódás újabb lendülete közben báró Schilson János Mihály is meghalt 1739-ben Sopronban. A Bonyhád környéki uradalom tulajdoni állapota szinte áttekinthetetlen volt.

Forrás: Kéri Henrik: A hidasi (bonyhádi) uradalom tulajdonosai 1660 és 1740 között (Századok, 2000/2. sz.).

 

KUN FERENC

(1692 -1730, Bonyhád)

 

Az ismeretlenségből (talán Vas megyéből?) előbukkanó Kun Ferenc huszonkét éves korában kötött házasságot a nála egy évvel idősebb özvegy Rizácsné Somogyi Máriával (1719). Közösen nevelték a kisgyermek Rizács Júliát, valamint négy közös leányukat. Kunné 1728-ban 36 éves korában Bonyhádon meghalt. Az öt árva kislány öröksége felett gyámkodó Kun 1730-ban hunyt el.

Kun Ferenc a bonyhádi jobbágyaival 1720-ban kötötte az első szerződést; a gazdasági feltételek rögzítése mellett biztosította számukra a szabad vallásgyakorlatot: „Engedem nékiek magok hitin levő Praedicatort és Mestert tartan?''. Szabadosát, Szűcs Andrást e szerződésben arra kötelezte, hogy „tartozik eo kegyelme tovább is azon igyekezni, mentül jobb és több embereket szállíttasson ugy hogy száz Gazda legyen mentői előbb".

Kun Ferenc 1724-ben az uradalom központját Hidasról Bonyhádra helyezte át. Ő is ideköltözött, s innen vezérelte a gazdaságot. Ebben az évben kötötte meg a Németországból érkező telepesjobbágyaival a 14 pontból álló szerződést, amelyben ház-, föld-, kert- és réthasználatot engedélyezett három évi szolgáltatás- és robotmentességgel (szőlőtelepítés esetén hat évi kedvezmény járt). Hozzájárult a templomépítéshez és pap alkalmazásához is.

A Schilson-Kun vitát 1729-ben osztozkodással zárták le (egyelőre). Az uradalom falvait és pusztáit elfelezték; Bonyhádot is kettéosztották: a nyugati rész Schilsoné, a keleti Kuné. Kun Ferenc egy évtizedes birtokkezelői tevékenysége során „gyakran használt jogilag is vitatható és erőszakos eszközöket, s ez jobbágyaival, a szomszédos birtokosokkal és a társtulajdonos Schilsonnal való összeütközéshez vezetett". Viszont „érdeme a jóformán néptelen birtok betelepítése, a gazdálkodás megindítása, úgyhogy tízéves működése után egy virágzásnak indult uradalmat hagyott orokosei-re" - állapítja meg Kéri Henrik legújabb kutatásai alapján.

Azonban Kun Ferenc korai halála, a kiskorú leányai felett a gyámjogi feladatokat ellátó személyek (rokonok) gyakori változása, a nagykorúvá vált Schilson-gyerekek újabb követelőzései, majd Schilson halála újra felélesztették a birtokjogi vitákat. A huzavona 1743^ban azzal zárult, hogy a Schilson örökösök eladták birtokrészüket Perczel Józsefnek; a legidősebb Kun leány, Klára az 1740-es évek elején házasságot kötött Kliegl Ignáccal, Kun Teréz pedig Kliegl Antallal. Az új bonyhádi földbirtokosok nem nyűglődtek a régi sérelmekkel; figyelmüket uradalmuk gazdasági felemelésére fordították. E nemes vetélkedésben a Perczelek bizonyultak sikeresebbnek.

Forrás: Wihelm Knabel: Geschichte Bonyháds (Bonhards) von der Urzeit bis 1945 (München, 1972); Kéri Henrik: A hidasi (bonyhádi) uradalom tulajdonosai 1660 és 1740 között (Századok 2000/2 sz.).

 

A BONYHÁDI PERCZEL CSALÁD

 

A sorozatos török támadások (1526: Mohács, 1541: Buda) következtében Magyarország három részre szakadt. A Habsburgok az ország nyugati részét - Bécs védelme érdekében - katonai elővéd-övezetnek használták. Az erődítményekről és a császári hadseregről a „Hadbiztosság" gondoskodott. E sokoldalú gazdasági feladat ellátóinak névsorában szerepel a bajorországi „Haris PercT\ aki - Dénes testvérével együtt - Rudolf császártól jutalmul birodalmi nemesi címet kapott (1582, 1593). Egy évszázaddal később Buda visszafoglalása (1686), majd a törökök kiszorítása után Perczel János unokáját, Perczel Tamást 1697-ben I. Lipót király magyar nemesi címmel az uralkodó osztály tagjai közé emelte.

A népes családnak három ága (központja) alakult ki: a komáromi, a veszprémi és a budai. A 18. század közepén Perczel Tamás fia, Perczel József megalapította a család negyedik, bonyhádi ágát. Az új birtok központja a Bonyhád és Cikó közötti Alsóbörzsöny puszta, amely közigazgatásilag akkoriban Cikó községhez tartozott. Ezért a Perczelek egy évszázadon át Cikón gyakorolták a kegyúri jogot (Börzsönyt 1927-ben csatolták Bonyhádhoz).

A kegyúri jog (ius patronatus) szerint a földesúr birtokához tartozó egyházközséget és plébániát a sajátjának tekinthette. Hatáskörébe tartozott a plébános kinevezése, az egyházi intézmények részére telek biztosítása, a templomépítés támogatása. E szoros kapcsolat jelképes kifejezése abban is megmutatkozott, hogy a patronáló földesúri család temetkezési helye az új templom alatt kiépített kripta.

A cikói plébánia halotti anyakönyvei szerint 1768-1873 között a bonyhádi Perczel család 71 tagjának holttestét helyezték el a templom alatt, köztük a Bonyhád mezőváros felvirágoztatásában jeleskedő Perczelek közül Józsefet (1699-1768), Tamást (1726-1780), I. Gábort (1736-1785), I. Ignácot (1753-1811), Sándort (1778-1861). Itt nyugszik további tizennyolc Perczel (Alexius, Lajos, Hugó, Antal, Lajos, János, Júlia, Ádám, Ferenc, József, Ignác, János, László, Antónia, Jusztina, Katalin, Pál, és végül az 1873-ban idetemetett Imre). Itt van a nyughelye hét Perczel-feleségnek is (Gyulai Gaál Katalin, Dőry Katalin, Dőry Rozália, Perczel Julianna, Szily Ernesztia, Kajdachy Erzsébet, Marx Borbála). A harminc felnőtt mellett 41 kiskorú Perczel szintén itt pihen (a gyermekhalandóság olykor megrázó tragédiákat okozott: 1811-ben Perczel Ignácz és Sauska Jozefa 3 gyermekét vesztette el, 1805-20 között Perczel II. Gábor és Bene Krisztina nyolc gyermekét temette ide).

Tolna vármegye 1847. évi nemesi összeírása szerint a bonyhádi uradalom területén huszonhét Perczel birtokos élt. A bonyhádi Perczelek az 1870-es évektől a bonyhádi Kálvária sírkertjébe temetkeznek.

Forrás: A cikói plébánia halotti anyakönyve; Dobos Gyula: A Perczelek (Szekszárd, 1987).


PERCZEL JÓZSEF

(1699 -1768, Börzsöny-Cikó)

 

A veszprémi születésű Perczel József a Gyulai Gaál Katalinnal kötött házassága révén került Tolna megyébe. A szervezőkészséggel rendelkező fiatalember a vármegye irányításában vett részt: ellenőr, megyei aljegyző, jegyző, végül Tolna vármegye alispánja.

Perczel József az apósa támogatásával megvásárolta báró Schilson Bonyhád környéki birtokainak nagy részét. A tízezer hold nagyságú földesúri birtok Bonyhád, Majos, Csöcske puszta, Szerdahely, Cikó, Széplak, Ófalu, Eszterpuszta, Zsibrik határában terült el. Mária Terézia 1745-ben Perczel Józsefnek és leszármazottainak a „ bonyhádi " előnév használatát engedélyezte. A bonyhádi ág megalapítója ekkor építette Alsó-Börzsöny pusztán a család első kúriáját.

Perczel József és leszármazottai (Tamás 1726-80, Gábor 1736-85, Ignác 1753-1811) a birtok fellendítése érdekében Ófalu (Goldgrund és Kaltchtal), valamint Zsibrik térségébe sváb utórajokat telepítettek, Bonyhádon pedig befogadták a Morvaországból és Galíciából beszivárgó zsidókat. A birtok gyors gazdasági fellendülésének a következményeképpen Bonyhád 1782-ben mezővárosi rangot kapott. A város fejlesztésében jelentős szerepet játszó József, Ignác és Sándor keresztnevét a 20. század első felében utcanevek őrizték.

Börzsönyi kuna

 

Perczel Józsefet, a bonyhádi ág megalapítóját, Cikó kegyurát temették elsőként a cikói templom kriptájába.

Forrás: Dobos Gyula: A Perczelek (Szekszárd, 1987).

 

PERCZEL II. GÁBOR

(1774, Börzsöny - 1856, Cikó)

 

Az alapító Perczel József fiának, I. Gábornak és Dőry Rozáliának (1745-1820) a házasságából született II. Gábor. A két Gábor, apa és fia jó szervezőkészséggel felgyorsította a családi birtokon az árutermelő gazdálkodást. Felismerték a zsidóság befogadásával fellendíthető értékesítési lehetőségeket, a terménykereskedelem kínálkozó konjunktúráját (főleg a Napóleon elleni háborúk idején).

Az Alsó-Börzsönyből irányított gazdaság központja 1800 táján fokozatosan áthelyeződött Bonyhádra. A 18. század utolsó éveiben a mezővárosban elkészült a Perczelek tágas családi kúriája, amelyet a reformkorban klasszicizáló stílusjegyekkel díszítettek (ma: a Közgazdasági Szakközépiskola Leánykollégiuma). Az 1800-as évek első évtizedeiben további kúria-lellegű Perczel-házak épültek rendezett parkokkal (ma: Perczel Mór utca 9., 11., 33., 38. sz.).

Perczel II. Gábor, a táblabírói tisztséget viselő földesúr fiatalabb korában alig vett részt a megyei közéletben, ugyanis a táblabíróság a 19. századra jórészt funkció nélküli címzetes titulussá degradálódott. A reformkorban viszont Perczel Gábor aktivizálódott, s jelentős szerepet vállalt a Tolna megyei politikai küzdelmekben. Az 1830-40-es években szervezte, összefogta és irányította a reformpárti megyei csoportokat. „Tolna megyei pártunk egyik állhatatos tagja" 82 éves korában hunyt el.

A bonyhádi Perczel kuna

 

PERCZEL SÁNDOR

(1778, Börzsöny -1861)

Perczel Sándor (I. Gábor fia, II. Gábor öccse) fiatal korában részt vett a Napóleon elleni háborúkban. Súlyos sérülései miatt néhány év múlva leszerelt.

Sokoldalú szellemi érdeklődés jellemezte. Rendszeresen olvasott, főleg a német és a francia politikai művek érdekelték. Folyóiratot járatott, könyvtárában történelmi, földrajzi, természettani, csillagászati, bölcseleti, statisztikai művek sorakoztak. (A családi könyvtár jelentős részét ma a Tolna megyei Levéltár őrzi.)

 

Perczel Sándor a „latin tudományok fogyatékossága miatt" nem vállalta el a Baranya megyei alispáni hivatal vezetését. Inkább a birtokait korszerűsítette, és szakszerűen irányította. A Kajdachy Erzsébettel kötött házasságából huszonegy gyermek született (tizenöt érte meg a felnőttkort). Az apa a családi birtok jövedelméből példamutatóan gondoskodott gyermekei neveléséről. A fiúk színvonalas iskoláztatása érdekében Pesten lakást tartott fenn, és közel egy évtizeden át Vörösmarty Mihályt házitanítónak és nevelőnek alkalmazta.

Baranya és Tolna megye táblabírájaként a közéletben csak mérsékelt szerepet vállalt. A reformeszmék ismerője és híve volt, de a pártpolitikai csatározásoktól távol tartotta magát, azokba közvetlenül nem kapcsolódott be. Ebben közrejátszott az is, hogy 1836-ban meghalt a felesége. Öt évi özvegység után, 1841-ben Mirtinger Annával kötött házasságot.

A Bonyhádon, Tolnában és Baranyában köztiszteletnek örvendő Perczel Sándor Bécsben halt meg; holttestét a cikói templom kriptájában helyezték el.

Forrás: Dobos Gyula: Perczel Sándor (Tolnamegyei Újság, 1989. jún. 22. sz.).

PERCZEL SÁNDORNÉ KAJDACHY ERZSÉBET

(1782 -1836, Bonyhád-Cikó)

 

A Perczel család „nemcsak jeles, hírneves férfiakkal dicsekedhetik", hanem „ritka erényű és nagy érdemű nőkben" is gazdag. Róluk keveset tudunk, hiszen női hivatásukat gyakorolva családjuknak éltek, és gyermekeikből hasznos polgárokat neveltek.

Perczel Sándor 1800-ban kötött házasságot Kajdachy Ferencnek, Tolna vármegye alispánjának a leányával. Erzsébet asszony 1801-29 között huszonegy gyereket szült (kettő holtan jött a világra, négy kiskorában halt meg). Fiai közül 1848-49-ben öten védelmezték a hazát és a szabadságot: egy tábornok, egy ezredes és várparancsnok, egy őrnagy, és két százados (kapitány). Leányai közül a „bájos és hiba nélküli" Etelka Vörösmarty Mihály múzsája volt.

Perczel Mór az édesanyját a következőképpen jellemezte: „Méltóság és nyájasság, régi magyar egyszerűség és magas szellemi műveltség egyesültek benne . Gyermekei, a házi nép, cselédség, jobbágyság szinte imádta Leírhatatlan édes vala, midőn imádkozni tanító kisgyermekeit, türelmes, midőn kötni, varrni leányait Kedélyes, ha mesélt Páratlan asszony volt".

Perczel Sándorné 54 éves korában halt meg. a cikói családi kriptába temették. Gyermekei számára ő volt a „legdrágább virág", a „legfényesebb ékszer", a „ritka erényű nő", a „szent anya".

Forrás: Perczel Mór: Az aranykor Tolna megyében (Bonyhád, 1999).

 

PERCZEL ETELKA

(1807, Bonyhád - 1861)

 

Perczel Sándor és Kajdachy Erzsébet leánygyermeke „történelmi jelenség a magyar női világban, mint Vörösmarty szerelmének tárgya". A serdülő lány szépsége elbűvölte a családhoz szerződő házitanítót, és szerelemre lobbantotta. Ugyanis - a költő szavaival - „tüzes a leány szép szeme", „arcza halvány rózsához hasonló", „bájt sugárzó". Vörösmarty kitartóan rajongott érte viszonzatlanul „Tedd végtelenné álmomat", „szívembe nem múlolag vettelek be" A társadalmi különbség miatt az ifjú költő titkos rajongása nem talált visszhangra: „Semmi kilátásom"; ,A szép álmok elroppentenek"; „Engem szép szerelmem hajnalától ' A remények legszebb csillagától/ Megfosztott és pusztán itt hagyott" -kesereg a költő. Vörösmarty „boldogsága reménytelen romjain" szenvedett: „Itt bolygóit szerelemvesztő kínjában az ifjú, / S hervada a kikelet gyenge virági között".

Etelkától - aki „nem könyörül" és aki „poklot nyit" a költő szívében -„búcsút venni retteg". A gyötrő szerelem emlékéről Vörösmarty a következőket írta barátjának: „Hiába reméltem, hogy az idő gyógyít, képzelt boldogságom hiányt jog hagyni egész életemben Megáldám Istenemet, hogy ölet láthattam, s erősen fogadtam, ötét holtig emlékezetemben éltem angyalának tartani". Valóban - Perczel Mór visszaemlékezése szerint — Vörösmarty „eposzaiban és ódáiban a legnagyobb, a legtisztább alakok Etelka személyét képviselik, annak szépségét, szendeségét, erényeit tükrözik viszsza".

Perczel Etelka 1833-ban, huszonhat éves korában házasságot kötött a bonyhádi katolikus templomban Vojnits Barnabás 27 éves szabadkai birtokos nemessel. A Bács-Bodrog megyei Bajsa községben, a családi birtokon éltek, de nem boldogan, ugyanis - a Perczel család véleménye szerint -Vojnits „kártyás, tivornyázó, borozó, durva modorú bácskai nemes". Etelka 1861-ben halt meg Szabadkán.

A házasságból született egyetlen gyermeknek, Vojnits Erzsébetnek zaklatott élete volt: báró Rudits Józseftől elvált, a második férje (Radákovics) meghalt, a harmadik házasságát Ermel Gyula evangélikus lelkésszel kötöt-ic Vojnits Erzsébet végrendelkezése alapján épült fel 1903-ban a bonyhádi Kálvárián az Ermel-Vojnits mauzóleum.

Ermel-Voinits mauzóleum

 

Forrás: Perczel Mór: Az aranykor Tolna megyében (Bonyhád, 1999); Hajas Béla: Vörösmarty Mihály és Perczel Etelka (Bp., 1931); Perczel György: Emlékezés Perczel Etelkára (Irodalomtörténet, 1960/3-4 sz.); Csányi László: Vörösmarty szerelmei (Szekszárd, 1975); Töttös Ágnes: A bonyhádi Ermel-Vojnits mauzóleum (kézirat, 1997).

 

PERCZEL MÓR

(1811, Bonyhád - 1899, Bonyhád)

Perczel Sándor és Kajdachy Erzsébet hetedik gyermeke. A mozgékony és pajkos kisfiúnak kedvelt játszótársai a bonyhád-börzsönyi jobbágygyerekek. Legszívesebben „katonásait" játszott velük. Szellemi fejlődéséről és neveléséről a szülei és 1817-től Vörösmarty Mihály házitanító gondoskodtak. A pesti piarista gimnáziumban a latin nyelv mellett megtanult németül és franciául. Kedvelte a matematikát. Visszaemlékezéseiben önmagáról ezt írta: „igen sokat olvastam" és „verseket kezdek csinálni". 1827-30-ban katonai had-ipródiskolában tanult; különösen az erődítmény-endszerek és a haditechnika érdekelték. 1830-ban az európai forradalmi hullám a politika irányába terelte a figyelmét: titokban szabadcsapat szervezésébe kezdett a lengyel függetlenségi harc támogatására. Az akció leleplezése miatt el kellett hagynia a katonaiskolát, sőt a haditörvényszék halálra ítélte. Nemesi származása és kiskorúsága mentette meg a végrehajtástól.

Palkó József alkotása (1955)

Perczel Mór ezután másfél évtizedig Tolna vármegye közigazgatásában tevékenykedett: megyei aljegyző, simontornyai szolgabíró, az iparfejlesztést szorgalmazó Védegylet népszerűsítője, az 1843-44. évi rendi országgyűlésen megyei követ. A reformeszmék radikális hirdetője. Országosan ismert politikussá vált. Lelkesen támogatta az 1848. márciusi forradalmat. Az új magyar kormány megalakulása után Magyarország első rendőrfőnöke, a népképviseleti országgyűlés képviselője, a Zrínyi-szabadcsapat szervezője, a szabadságharc idején hadtestparancsnok, tábornok. Az osztrák, horvát és szerb seregek ellen huszonnégy csatában tizenhét győzelmet aratott (Ozora, Muraköz, Cegléd-Szolnok, Dél-Bácska). Kossuth elismerő szavai szerint „Perczel a legbecsületesebb hazafiak egyike Isten adná, hogy minden tábornok ilyen volna".

1849 augusztusában Perczel Mór emigrációba kényszerült (távollétében itthon Haynau jelképesen kivégeztette). Tizennyolc évet töltött száműzetésben (Törökország, Anglia, Belgium). A felesége is osztozott vele a nehéz sorsban. Külföldön tíz gyermekük született. A nélkülözés, a nyomor, a n-ménytelenség, a betegségek sorozata testileg-lelkileg megviselte a csalá-

Perczel Mór szerette szülővárosát. Hűségét 1848 márciusában a forra-it.ilom győzelméről írt levelében is kifejezte: „Bonyhád az én szülőföldem, .sí; legnehezebb időkben annyi baráti támogatásban részesültem lakosaitól, hogy a legnagyobb örömmel siettem a szabadságtorvényt velük ko-nlm". Az emigrációból 1867-ben tért haza. A bonyhádi fogadtatását felejthetetlen emlékei közé sorolta: „Borbély József 1867-ben - visszatértemkor a hazába és Bonyhádra - a főpiacon fogadott, és oly érzékenyen üdvözölt a sok ezernyi népségnek hű tolmácsa, hogy körulállói hangos és általános zokogásra fakadtak".

Szabó György alkotása (1979)

Perczel Mór 1867 után újra politizálni kezdett; Zalaegerszeg parlamenti képviselőnek választotta. Kossuth-ellenes beszédei, továbbá a kiegyezés okozta csalódásainak nyílt hangoztatása miatt azonban a népszerűsége rohamosan csökkent. A politikai bukás elől menekülve 1870-ben visszavonult a közéletből. A bonyhádi családi kúria kerti kis lakában emlékiratait rendezgette. Egy-lészt túlértékelte saját szerepét: „Es ha beismerik ellem nagyszerű szent hivatását, Hunnia nem esik, sohasem jut vészbe, hínárba". Másrészt beismerte: „Bizony mondom, szörnyű elszánt, vasakaratú, rendíthetetlen hitű és csúnya egy verekedő természetű Isten teremtménye voltam én «Nem»-mel az ajkamon születtem e világra". A családját ért gyászsorozat fokozta magányosságát, koptatta idegeit. Nyolcvannyolcadik évében hunyt el.

Forrás: Perczel Mór: Az aranykor Tolna megyében (újranyomás Bonyhád, 1999); Kolta László: Perczel Mór élete és munkássága (Bonyhád, 1963); Töttös Gábor: A hadverő vezér agg korában lantot ragad (Dunataj, 1988/2. sz.); Solymár Imre: Perczel Mór, a közgazdász (In: A Közgazdasági Szakközépiskola évkönyve (Bonyhád, 1995); Dobos Gyula: Perczel Mór 1811-1899 (Új Dunatáj, 1998/1. sz.); Kolta László: Perczel Mór emléke Bonyhádon (Honismeret, 1999/2. sz.).

 

PERCZEL MÓRNÉ SÁRKÖZY JÚLIA

(1828 -1877, Bonyhád)

 

Perczel Mór, Tolna vármegye követe a pozsonyi rendi országgyűlésen ismerte meg Sárközy József Komárom vármegyei alispán leányát. A harminchárom éves Mór a tizenhat éves, református Júliával 1844 nyarán kötött házasságot. Az ifjú pár Kajdacson, Dunakömlődön és Pesten lakott.

A bájos, kedves, mindig mosolygó, karcsú Júlia nem sejtette, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá. Huszonkét éves, már három gyermek édesanyja, amikor az emigrációba kényszerülő férjét követi. 1850 szeptemberében kalandos körülmények között érkezett a törökországi Kütahyába. Az emigrációban töltött tizenhat év alatt még tíz gyermeknek adott életet. A gyerekáldás öröme a fokozódó nyomor gondjaival párosult. Rónay Jácint, az emigrációban élő magyar szerzetes emlékirataiban a Jersey szigeti (1852-62) állapotokat tömören így jellemezte: ,yá szelídlelkű, őszinte, előzékeny kis Sárkozy Juliska szeméből setétlenek a nehéz gondok". A sokgyermekes, betegeskedő családanya tiszteletre méltó szívóssággal és nagy lelkierővel tűrte a nélkülözéseket. A hontalanság kínja-keserve a brüsszeli évek (1862-67) során sem változott. Hazatérésük után, 1868-ban megszületett a tizennegyedik gyermekük.

A gondoktól, fáradalmaktól megtört asszony életének ötvenedik, házasságának harmincharmadik évében Bonyhádon elhunyt. Sárközy Júlia a hű feleség és a gyermekszerető édesanya mintaképe; a megpróbáltatások és a szenvedések éveiben odaadással állt férje és gyermekei mellett. Halálakor Perczel Mór a családi bibliába a következőket jegyezte be: „Hű, odaadó hites nőm meghalt leírhatatlan keservünkre A páratlan, az igazi szent nő, anya és gyermek egyszemélyberi". Sárközy Júlia hamvai a bonyhádi Kálvária sírkertjében pihennek.

Forrás: Rónay Jácint: Naplótöredék - Hetven év reményei és csalódásai I-VIII. (Pozsony, 1884-1888).

 

PERCZEL MIKLÓS

(1812, Bonyhád -1904)

 

Perczel Sándorék fia, Mór öccse, Vörösmarty ncvdt|e. Pesten tanult, különösen a filozófia és a jog érdekelte. Pályafutását Baranya vármegyében kezdte: vármegyei aljegyző, majd járási szolgabíró A hivatali állásáról lemondott, és hazaköltözött Bonyhádra. Itt bekapcsolódott a Tolna megyei reformküzdelmekbe és a Védegylet-mozgalom népszerűsítésebe. Nem tartozott az élvonalban politizálók közé. Sokkal megfontoltabb és higgadtabb volt bátyjánál.

1848 nyarán Perczel Miklóst a kölesdi választókerület országgyűlési képviselőnek választotta. Idejét legfőképpen a nemzetőrség toborzása kötötte le. A szerb szabadcsapatok ellen az első Tolna megyei egységeket őrnagyként ő vezette, kevés sikerrel. Perczel Miklós végigküzdötte a szabadságharcot. Neve ott szerepel a Sukoró, Pákozd, Ozora, Szolnok, Kassa, l'étcrvárad melletti hadieseményeknél és csatáknál. A szabadságharc utolsó heteiben ezredes, Arad várparancsnoka.

Tizennyolc évi emigrációjának állomásai: Törökország, 1851-54 között az Amerikai Egyesült Államokban farmer, és nyelvórákat tart. Majd visz-szatér Európába; öt évig Angliában, Jersey szigeten Perczel Morék gondjait enyhíti a feleségével, Latinovics Herminával együtt (Perczel Miklóséknak nem született gyermekük). 1859-ben újra visszatért az USA-ba. Itt vezető katonai beosztásban részt vett a polgárháború első szakaszában (1861-63); sebesüléséig a demokraták oldalán harcolt.

Perczel Miklós 1867-ben hazatért; elfogadta a kiegyezés korának politikai célkitűzéseit. Rövidesen kinevezték Baranya megye és Pécs szabad királyi város főispánjává. A kormányzat bizalmát élvezve húsz évig töltötte be e tisztséget. Pécs város díszpolgárát több ciklusban országgyűlési képviselőnek választották. Perczel Miklós élete utolsó évtizedét Baján töltötte, ott halt meg 92 éves korában.

Forrás: Perczel Miklós: Naplóm az emigrációból I-II. (Bp., 1977, 1979); Dobos Gyula: Százhetvenöt éve született Perczel Miklós (Honismeret, 1987/6. sz.); Dobos Gyula: Élet -és pályakép Perczel Miklósról (In: Tolna megyei Levéltári Füzetek 3. Szekszárd, 1992).


PERCZEL II. BÉLA

(1819, Bonyhád - 1888, Bonyhád)

 

Perczel Sándorék tizenharmadik gyermeke. Gimnáziumi és jogi tanulmányai után Pestről visszatért Tolna megyébe. Szekszárdon joggyakornok, főszolgabíró, másodalispán. A reformkor politikai küzdelmeiben az újítók oldalán állt. 1848 nyarán-őszén a nemzetőrség szervezésében tevékenykedett kapitányi rendfokozattal. A szabadságharc bukása után visszavonult a családi birtokra.

A kiegyezés korában az igazságügy területén vezető pozíciókat kap: a királyi ítélőtábla bírája, a kúria alelnöke, majd elnöke. Bírói tevékenységét többször szüneteltette, ugyanis bekapcsolódott az országos politikai életbe. Deák Ferenc híve és a kiegyezés támogatója lett. A bonyhádi választókerületben több cikluson át megválasztották országgyűlési képviselőnek. 1870-től a parlament alelnöke, 1875-ben rövid ideig elnöke. 1875-78 között Tisza Kálmán kormányában igazságügyi miniszter. 1884-ben a Szabadelvű Párt országos elnöki tisztét bízták rá. A bonyhádi Kálvárián temették.

Forrás: Dobos Gyula: Politikus Perczelek a XIX. században (In: A Völgység 1100 éve; Bonyhád, 1996).

 

PERCZEL DEZSŐ

(1848 -1913, Bonyhád)

 

Perczel II. Béla és Boronkai Elvira fia. Jogi tanulmányai elvégzése után Baranya vármegye aljegyzője, 1871-től a Völgységi járás szolgabírája, 29 éves korában Tolna vármegye alispánja. Felesége Perczel Júlia (1852-1911).

1887-től több ciklusban a bonyhádi választókerület országgyűlési képviselője. Érdemei vannak a megyei vasúthálózat bővítésében, továbbá aktív szerepet vállalt a völgységi szarvasmarha-tenyésztés sikerpropagandájában.

Perczel Dezső országosan ismert politikus, a Szabadelvű Párt vezéregyénisége, 1895-99 között belügyminiszter. Több polgári törvény (állami anyakönyvezés, közigazgatási reform, millenniumi ünnep stb.) előterjesztésében, majd végrehajtásában jeleskedett. Ezt követően az országgyűlés alsóházának elnöki tisztét töltötte be. Halála előtt a Nemzeti Munkapárt országos elnökének választották meg. Temetésén állami vezetőpolitikusok vettek tőle búcsút a bonyhádi Kálvárián.

Forrás: Dobos Gyula: Perczel Dezső (Tolnai Népújság, 1988. máj. 14. sz.).

 

MIHÁLKOVICS ÁRPÁD

(1852 -1889, Bonyhád)

 

Az 1871. évi XXXI. törvény elrendelte a járásbíróságok országos hálózatának a megszervezését. Az 1880-as évek elején a jogi és bírói képzettségű, fiatal Mihálkovics Árpádot nevezték ki Bonyhádra a Völgységi járás vezető bírájává. Itt kötött házasságot Kramoliny József helyi gyógyszerész leányával, Gizellával.

Meglepő, hogy a járásbíró a nevét irodalmi tevékenységével örökítette meg, ugyanis Mihálkovics versírással is foglalkozott; a pécsi újságok több költeményét közölték az 1880-as években. Fordítói tevékenységét szintén megemlíti a szakirodalom. Rousseau híres levélregényét, a La nouvella Heloise-t Mihálkovics Árpád fordította magyar nyelvre, és 1882-85 között füzetsorozatban jelent meg Pécsett Júlia, a második Heloise címmel. E fordításból a Pesti Hírlap és a Szolnoki Híradó is közölt részleteket.

Mihálkovics Árpád harminchét éves korában meghalt. A Kálvárián síremléke figyelmezteti az utókort a feledés veszélyére.

Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkássága VIII. (Bp., 1902).

 

PESTHY PÁL

(1873 -1952)

 

Az uzdi földbirtokos fia ismereteinek alapjait a bonyhádi és a Selmecbányái gimnáziumban, szakmai felkészültségét a budapesti és a berlini egyetem jogi karán szerezte. A jog- és államtudományi doktorátus után ügyvédi és bírói szakvizsgát tett.

Pesthy Pál pályája gyorsan ívelt felfelé: járásbíró, Szekszárdon megyei törvényszéki bíró, Budapesten kúriai bíró. 1922-ben korkedvezménnyel nyugdíjba vonult. Ekkor új tevékenységre váltott: politikus lett. 1922-ben a gyönki kerületben országgyűlési képviselőjelöltként biztos győzelmet aratott kormánypárti programmal. Rövid ideig a parlament alelnöki feladatait is ellátta. 1924-29 között Bethlen István kormányában igazságügyi miniszter volt. Az 1930-as években az Egységes Párt országos elnöke, felsőházi tag, magyar királyi titkos tanácsos.

Pesthy Pál sokirányú elfoglaltsága mellett Tolna megyében, szűkebb hazájában szívesen vállalt egyházi tisztségeket: a paksi és a sárszentlőrinci evangélikus egyházközség, majd az egyházmegye világi felügyelője. Ez utóbbi megbízatása kiterjedt a bonyhádi esperességi gimnázium patronálá-sára. Szívügyének tekintette az iskola fejlesztését és hírnevének erősítését. Ellenőrként, elöljáróként és vendégként gyakran és szívesen látogatott diákévei színhelyére, Bonyhádra.

Forrás: Hirn László: Tolnamegyei fejek (Bp., 1930).

 

BITTÉR KÁROLY

(1880 -1948, Bonyhád)

 

A németajkú apari parasztgyerek középiskolába Pécsett járt, majd a budapesti egyetemen jogi doktorrá avatták 1905-ben. Az ügyvédi szakvizsgát 1920-ban tette le. Hivatása gyakorlására visszatért a Völgységbe, és Bonyhádon ügyvédi irodát nyitott. Három évtizeden át intézte a lakosság jogi ügyeit.

Szakmai felkészültségét és gyakorlati tapasztalatait ügyvédi szaklapokban közölt cikkei és fejtegetései bizonyítják. Jogkezelési eljárásait elismerés kísérte ügyfelei részéről. Jogászkörökben kivívott tekintélyének a következménye az a kitüntetés, amely a „Tiszteletbeli vármegyei főügyész" cím viselésére jogosította.

Bittér Károly tevékenyen részt vett a bonyhádi közéletben. A köztiszteletben álló ügyvéd hosszú ideig a római katolikus egyházközség iskolaszékének elnöki tisztét is betöltötte.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái III. (Bp., 1941).

 

PERCZEL IV. BÉLA

(1884 -1945, Győr-Bonyhád)


Anyai nagyapja a 48-as tábornok, apja, Perczel Dezső Tolna megye alispánja, később belügyminiszter, majd a parlament elnöke. Szekszárdon született, a népiskolát Bonyhádon, az algimnáziumot Budapesten, a főgimnáziumi osztályokat Kalocsán végezte. Az érettségi (1902) után tanulmányait a budapesti és a berlini egyetem jogi karán folytatta, 1907-ben jogi doktorrá avatták.

A közigazgatásban dolgozott: Szekszárdon megyei joggyakornok, 1912-től állandó lakhelye a bonyhádi családi kúria, ugyanis kinevezték a Völgységi járás főszolgabírájává. Egészségi okok miatt 1917-ben állásáról leköszönt. Tíz év múlva újra bekapcsolódott a közéletbe: a megyei Törvényhatósági Bizottság tagja, Tolna megyét képviselte az országgyűlés felsóházában, 1931-33-ban a megye főispánja, 1933-37-ben alispánja. A köztiszteletben álló férfiút Bonyhád nagyközség 1935-ben díszpolgárává választotta.

Perczel Béla aggódó figyelemmel kísérte az 1930-tól rohamosan felgyorsuló „volksdeutsch" propaganda tevékenységet. A turistának álcázott németországi „vándormadarak" falujárásaik során a hitleri eszmékkel „házról házra járva mételyezték meg a lelkeket''. Ennek következtében az 1935. évi országgyűlési képviselőválasztás — Pékár Gyula és Basch Ferenc vetélkedése - a bonyhádi választókerületben feszült légkörben zajlott le. A győztes Pékár Gyula váratlan halálával (1937) attól lehetett tartani, hogy a Völgység újabb politikai harcok színterévé válik. Ekkor pártközi megegyezéssel olyan jelöltet kerestek, akivel szemben a „Deutsche Kameradschaft" ellenjelöltjének ne lehessen esélye. A pártok Perczel Bélát kérték fel a jelölés elfogadására. A pángermán mozgalom - a biztos kudarctól félve -valóban nem indított ellenjelöltet. Perczel Béla országgyűlési képviselő ekkor lemondott az alispáni állásáról. A parlamenti légkör és a Tolna megyei pártcsatározások miatt 1937 decemberében váratlanul lemondott a képviselőségről, s közölte a közvéleménnyel: .gázokat az elveket, melyeknek szolgálatát vállaltam, a megvalósuláshoz közelebb hozni nem tudom", ugyanis a törvényhozó urakat a ,jól felfogott közérdek" szolgálata helyett „az egyéni érdele" vezeti, s ezért „a közéletből teljesen visszavonultam".

A Volksbund 1938. novemberi megalakulása, a következő évben Mühl Henriknek az országgyűlési képviselőválasztáson elért nagyarányú győzelme miatt, továbbá a „legnagyobbrészt idegenből jött lelkiismeretlen izgatok" atrocitás-sorozatainak az ellensúlyozására 1942. januárjában Bonyhádon zászlót bontott a Hitler-ellenes „Hűséggel a Hazához" mozgalom Perczel Béla elnök vezetésével. A „Hűség Istenhez, hűség a magyar hazához, hűség a népiséghez" szellemében 1943. március 15-dikén közreadták a mozgalom programnyilatkozatát, amelyben kifejtették: ,A mozgalom célja nem a magyarosítás, a magyarkodás Célja a nem magyar anyanyelvű polgártársaink nyelvi és népi sajátosságainak teljes tiszteletben tartása".

A mozgalom 20-30 ezres tagságának működését és aktivitását a német megszállás (1944. március 19.), majd a nyilas uralom (1944. október 16.) megbénította. A Gestapo a Hűségmozgalom több vezetőjét letartoztatta, Perczel Bélát október 19-én Pécsre szállította. Három hét múlva hazaengedték ugyan, de november 22-én újra elvitték és internálták (Pécs- Budapest-Komárom, Csillagerőd). Leromlott egészségi állapota miatt december végétől rendőri felügyelet mellett komáromi rokonához kihelyezték. 1945 március közepén - a front közeledtével - Perczel Béla néhány társával megszökött, és a Csallóközben, Keszegfalva egyik gátőrházában rejtőzött. A front átvonulása után 1945. április 4-dikén gyalog elindult haza. Komárom érintésével Győrben a püspöki palotában megpihent. Itt értesült kedves barátja, Apor Vilmos püspök tragikus mártírhaláláról. A testileg-lelkileg elgyötört Perczeit érzelmileg megviselte barátja tragikus halála, s 1945. április 7-dikén szívrohamban meghalt. 1946 októberében a család exhumáltatta a holttestet, s október 19-én Bonyhádon örök nyugalomra helyezte. A szertartást Mindszenthy József bíboros érsek végezte.

Amikor Perczel Béla a Hűségmozgalom élére állt, kijelentette: ;r4 mozgalom becsületes képviselői önként vállalják a sorskozosség minden meg-alázását, keresztjét". De töretlenül reménykedett abba, hogy „a végén osztozni fognak a felemelő dicsőségben is".

Forrás: Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund (Bp., 1978); Fehér István: A bonyhádi Hűségmozgalom történetéhez (Bp., 1983); Kolta László: Perczel Béla 1984-1945 (Honismeret, 1985/5. sz.); Hűségmozgalom - Önként vállat sorsközösség (Magyar Nemzet, 1992 február 26. Sz.); A bonyhádi Hűségmozgalom gyökerei (Honismeret 1992/2. sz.); Perczel Béla és a Hűséggel a hazához mozgalom (In: Tolna megyei Levéltári Füzetek 3. Szekszárd, 1992); Szőts Zoltán: Néhány levél Méltóságos Perczel Béla Úrnak (Dunatáj, 1992/2-3. sz.); Kolta László-Solymár Imre: Válogatott dokumentumok a Hűséggel a Hazához mozgalom történetéhez (Bonyhád, 1994).

 

VIDOR LEO

(1888 -1944)

 

A 20. század elején föllendülő Bonyhádon a gazdasági-pénzügyi folyamatok fokozottabb jártasságot követeltek a jog világában. A magánvállalkozók igényelték a törvényeket ismerő jogászok tanácsait, a bonyodalmak, viták és perek esetén az ügyvédi közreműködést. A gazdasági pezsgésnek induló járási székhelyen biztatónak ígérkezett a kliensek száma. Ezt a lehetőséget ismerte fel a messziről idetelepülő Vidor Leó, s három évtizedes munkálkodásával magalapozta az ügyvédi foglalkozás rangját.

Szülőföldje Észak-Magyarország, Sáros megye. A vidék lakosságának összetételéből következően Vidor Leó gyermekkorában elsajátította a magyar, a német és a szlovák nyelvet. Gimnáziumi tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban érettségi vizsgával zárta (1906). 1911-ben a kolozsvári egyetemen jogászdoktorrá avatták, 1913-ban Budapesten szakvizsgával ügyvédi diplomát szerzett. Bonyhádon az első ügyvédi irodát 1913-ban nyitotta meg. Neve hamar közismertté vált, elsősorban azzal, hogy a helyi sajtóterméknek, a Bonyhádi Újság - Közérdekű Hetilap szerkesztőbizottságának tagja volt Hajas Béla és Knábel Vilmos társaságában (1913-14). Vidor cikkeivel elsősorban a jogi ismereteket terjesztette.

Az első világháborúban tartalékos zászlósként az orosz frontra vezényelték. Hadifogságba esett, három év múlva tért haza Szibériából. Ekkor Bonyhádon megnősült; Berde Mózes (1866-1944) községi orvos leányával kötött házasságot. Ügyvédi irodája hamar fellendült; ügyfeleit magasabb szintű peres eljárásokban - a pécsi ítélőtáblán, a budapesti kúrián - is eredményesen képviselte. A bonyhádi és a zombai takarékszövetkezet jogtanácsi feladatát szintén ellátta.

Vidor Leó szemléletére jellemző, hogy évtizedeken át rendszeresen ösztöndíjat ajánlott fel a helyi evangélikus gimnáziumnak egy-egy kiemelkedően tehetséges, szegénysorsú tanuló megjutalmazására.

Az 1940-es évek elején bevezetett korlátozó törvények megszüntették Vidor ügyvédi tevékenységét. 1944 nyarán a Vidor családot gettóba zárták, majd Bonyhádról Auschwitzba szállították. Vidor Leóval 56 éves korában végzett az embertelen bánásmód.

Forrás: L. Blau: Bonyhad - A Destroyed Commumty — The Jews of Bonyhád Hungary (New York, 1994).

 

MUHL HENRIK

(1901, Bonyhád -1965?)

 

A szegényparaszt család gyermeke a bonyhádi gimnáziumban érettségizett (1920), a pécsi egyetemen avatták orvosdoktorrá (1926). A gyakorlati („cselédkönyves") időt a szekszárdi kórházban töltötte, majd Hamburgban kórházi segédorvos. Mühl Henrik ott vált a hitleri eszmék elkötelezettjévé.

1929-ben Bonyhádon magánorvosi rendelőt nyitott. A hozzá forduló sváb betegeket ingyen kezelte, néhány év alatt mégis gyorsan meggazdagodott (házat, 40 kat. hold pusztát vásárolt, hintón járt). Az 1930-tól Németországból rendszeresen érkező „falukutatók" Mühl doktor vendégei voltak, tőle kaptak eligazítást. Alkalmat találtak arra, hogy a német lakosságban gerjesszék a germán vérségi öntudatot és a Führer iránti rajongást. A „volksdeutsch" agitátorok demokratikus nemzetiségi jogokról szónokoltak, valójában egy drasztikus diktatúra igájába terelték megtévesztett követőiket. Az erőszakoskodástól sem mentes agitáció sikerrel járt: 1938-ban megalakult a Volksbund, 1939-ben Cikón országos nagygyűlést tartottak, nyáron a bonyhádi kerületben kormánypárti programmal (!) Mühl Henriket, a Volksbund országos alelnökét országgyűlési képviselőnek választották.

A Volksbund országos vezérkarának többsége a trianoni békében elcsatolt erdélyi és szepességi szász, dél-bácskai sváb Magyarországra menekült értelmiségiekből állt. Egyéni karrierjük érdekében tudatosan elhallgatták Hitlernek az 1939-től kezdve többször hangoztatott és megerősített programját, miszerint a győztes háború után a magyarországi németeket hazatelepítik a Nagy Német Birodalomba.

A Wehrmacht sorozatos veresége miatt 1944 novemberében a Volksbund országos és helyi vezetői - birodalmi szállító egységek segítségével - elhagyták Magyarországot. Mühl doktor is cserbenhagyta becsapott híveit, Ausztriába menekült, majd a Német Szövetségi Köztársaságba települt.

A náci agitáció tragikus következménye a német anyanyelvűek kollektív megbüntetése: málenkij robot, vagyonelkobzás, kitelepítés (1945-48). A Németországba kiűzött hazai németség politikai megosztottsága még évtizedekig tartott. A Németországban is tevékenykedő ,Magyar Hűség Mozgalom (Treu zur Heimatf karitatív szervezet 1949-ben kifejtette: „Semmiféle hatalom nem írhatja elő számunkra, hogy a némel birodalomhoz tartozónak tekintsük magunkat, amikor nem akarunk itt maradni, hiszen ide csak kényszerből hoztak". A hazatérés kérdésének a felvetése ismét polarizálta az elűzöttek sorait: ,^i Volksbund-exponensek. mint haszonélvezők. nem okultak népünk tragédiáján, hanem továbbfolytatják munkájukat. Népünket újabb szerencsétlenségbe akarják dönteni". A karitatív szervezet tagjai az 1949 novemberében tartott gyűlésükön „egyhangú éles kijelentéssel zárkóztak el a dr. Heinrich Mühl képviselte politikai irányzattól"'. A Volskbund korábbi - diktatórikus szemléletű és önkritikára képtelen -vezetőinek álláspontja szerint a Hűségmozgalom tagjainak nincs keresnivalójuk közöttük, azok „gyanúsak"; akik a szovjet hadsereg elől nem menekültek el (1944 őszén), és csak később űzték el őket szülőföldjükről, azok a számukra „nem kedveltek".

Mühl Henrik magánorvosként két évtizedig élt a Német Szövetségi Köztársaságban.

Forrás: Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund (Bp., 1978); Kolta László: A bonyhádi Hűségmozgalom gyökerei (Honismeret, 1992,2. sz.); Kolta László - Solymár Imre: Válogatott dokumentumok a Hűséggel a Hazáért mozgalom történetéhez (Bonyhád, 1994); Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim im Ungarn (Pécs, 1999); Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái XVIII. (Bp., 1999).

 

BODOR GYÖRGY

(1904 -1976)

 

A család az első világháború után a Székelyföldről települt át Magyarországra. Bodor György a budapesti jogi egyetemen szerzett diplomát, 1927-ben avatták jogi doktorrá. 1931-ben letette az ügyvédi vizsgát. Ügyvédi tevékenysége mellett bekapcsolódott a politikai életbe, Bajcsy-Zsilinszky Endre rövidéletű Nemzeti Radikális Pártjának volt a főtitkára. Irodalmi, szépírói cikkeit a Kelet Népe, a Magyar Út, a Szabadság, a Korunk Szava, Az Ország Útja című lapok és folyóiratok közölték. Bodor György részt vett az Új Élet című újság szerkesztésében. 1935-ben megjelent az ipának lenni" című regénye.

1945 tavaszán aktívan bekapcsolódott és vezető szerepet vállalt a Tolna és Baranya megyei németajkú lakosság vagyonelkobzásának a végrehajtásában, illetve a bukovinai - erdélyi - bácskai székely menekültek betelepítésében. A Nemzeti Parasztpárt tagjaként e feladatot szinte küldetésnek tekintette. Alig kéthónapos bonyhádi tevékenységét, „kormánybiztos"-kér\\ végrehajtott intézkedéseit, „nagyvonalú" törvényességi eljárásait, együttműködését a rendőrséggel a történetírás ellentmondásosnak ítéli meg. Bodor György bonyhádi szereplését a kecskeméti folyóiratban, a Forrás 1975/3. és 4. számában Székely honfoglalás 1945-ben" című visszaemlékezésében ismertette.

Bodor György 1945 nyarán visszaköltözött Budapestre.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1941); László Péter: Népességcsere Bonyhádon 1944-48-ban (In: Tanulmányok Bonyhád történetéből: Bonyhád, 1987); Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950 (Bp., 1988); Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945 - 1948 között (Kecskemét, 1993).

 

BONYHÁDI JENŐ

(1907, Bonyhád -1969)

 

A helyi gimnáziumban nem fejezte be tanulmányait. Lakatosszakmát tanult, amelyet később gépkocsiszerelő-vizsgával korszerűsített. Budapesten dolgozott, majd 1929-35 között külföldön vállalt munkát: Franciaországban vasmunkás, hajófűtő, 1932-től Palesztinában alkalmi munkás. Ekkortájt fokozódott a zsidók bevándorlása a Brit Birodalomhoz tartozó Palesztinába, ezt a Jewish Ageney cionista szervezet szorgalmazta. E bevándorlási hullámmal kiéleződött az arab-zsidó feszültség. Bonyhádi Jenő belépett az illegális Palesztin Kommunista Pártba, és tevékenyen részt vett a politikai mozgalmakban. Másfél évi börtönbüntetés letöltése után a brit hatóságok visszatoloncolták Magyarországra.

Bonyhádi Jenő itthon vasmunkásként aktívan tevékenykedett az Országos Ifjúsági Bizottság politikai mozgalmaiban, cikkeket írt a baloldali újságokba. Ezért rendőri felügyelet alá helyezték (1940), majd büntetőszázadba vezényelték (1942).

A második világháború után a nemzetközi múlttal rendelkező káder pályája felfelé ívelt: 1945-től a Szikra Lapkiadónál, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja Központi Sajtóosztályán dolgozott. Közben elvégezte a Külügyi Akadémiát, 1949-ben Külügyminisztérium közeikeleti szakreferense és a Kossuth Rádió ,flapló" című politikai rovatának sorozatszerkesztője. 1954-58 között a Magyar Újságíró Szövetség politikai munkatársa, a szervezet hírlaparchívumának és könyvtárának a vezetője. 1956 őszén a Partizánszövetség tagjaként a proletárdiktatúra visszaállításáért harcolt, amiért a Szocialista Hazáért Érdemrend" kitüntetésben részesült.

Bonyhádi Jenő 1959-től a Corvina Kiadó vezető beosztású dolgozója, itt jelentek meg Sajtótörténet" és „Úttörőzsebkönyv" című kiadványai. 1964-ben nyugdíjba vonult, Budapesten halt meg.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon - kiegészítő kötet (Bp., 1981).

 

KOLTA JÁNOS

(1907 - 1983)

 

Középiskoláit a bonyhádi főgimnáziumban végezte. A nyolcadikos diákot a Petőfi Sándor Önképzőkör ifjúsági elnökévé választotta. Az érettségi vizsga (1925) után a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1929-ben jogászdoktorrá avatták.

Kolta János ket évtizeden át a közigazgatásban dolgozott, Újpetrén, majd Hidason községi főjegyző. 1945-49 között a Baranya megyei alispáni hivatalban vezető beosztást kapott. A tanácsrendszer bevezetésekor állásából elbocsátották. Átmeneti alkalmi munkák után tudományos kutatói pályán helyezkedett el. 1952-73 között a Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézetében előbb irodavezető, majd főmunkatárs, osztályvezető, végül igazgatóhelyettes. 1973-ban nyugdíjba vonult.

A jogtudományban szerzett elméleti és gyakorlati ismereteire támaszkodva a gazdaságföldrajz regionális kutatásával foglalkozott. Főleg a településföldrajz és a népesedés kölcsönhatásait, összefüggéseit vizsgálta. 1965-ben megszerezte a földrajztudományok kandidátusi fokozatát. Jelentősebb müvei: Baranya és Pécs város népesedése 1869-1968 (Pécs, 1968); Az észak-mecseki bányavidék népesedési és települési viszonyai (Bp., 1972); Rund und Stadte in Sudwest-Ungarn (Bp., 1983). Több idegenforgalmi és turisztikai kézikönyv szerzője.

A kutatói feladatok mellett Kolta János közel két évtizeden át a Janus Pannonius Egyetem Jogtudományi Karának szerződéses adjunktusa; pénzügyi jogot, statisztikai alapfogalmakat és gazdaságföldrajzi ismereteket tanított. Tagja volt több társadalmi szervezetnek és egyesületnek, így az Akadémia Földrajztudományi Bizottságának, a Tudományos ismeretterjesztő Társulatnak, alapító tagja a Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon 1978-1991 (Bp., 1994).


KRAUTH JÁNOS

(1930 -1983)


Rövidre szabott életútjának állomásai: Kaposszekcső - Dombóvár -Bonyhád - Pécs. Bonyhádon a gimnáziumi tanulmányainak utolsó három évét töltötte, itt érettségizett 1950-ben. Diáktársai közül kitűnt a társadalmi kérdések iránti érdeklődésével és politikai tájékozottságával. Rövid bonyhádi tartózkodása ellenére ragaszkodott a városhoz, a gimnáziumhoz: volt tanáraihoz és diáktársaihoz rendszeresen „hazalátogatott".

Krauth János a pécsi egyetem állam- és jogtudományi karán doktorált (1954). A szorgalmas és tehetséges fiatal jogászt az egyetem alkalmazta. Három évtizeden át (1954-1983) a jogi kar tanulmányi osztályát, majd dékáni irodáját vezette. A szaktudományban is elmélyült, ezt „A jogtudomány topikája" című tanulmánya bizonyítja (Pécs, 1974).

Lelkesen támogatta a megtépázott és a jogaitól megfosztott német etnikum talpraállítását, demokratikus szervezeteinek létrehozását. Jogi képzettségével, nyelvtudásával és szervezőkészségével segítette a dél-dunántúli nemzetiségi közösségek újjászervezését. Népszerűségének eredményeként a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének országos elnöki tisztségét töltötte be 1969-1983 között. A szétszórt kisebbségekkel foglalkozó több elemző írása jelent meg Pécsett (1973, 1982).

Krauth János élete tragikusan zárult.

Forrás: Magvar Életrajzi Lexikon 1978-1991 (Bp., 1994).

 

  
Előző fejezet Következő fejezet