Előző fejezet Következő fejezet

IV. ÍRÓK, KÖLTŐK, IRODALOMTÖRTÉNÉSZEK

 

Az e fejezetben szereplők kisebb része született Bonyhádon, pályafutásuk színhelye sem a városunk, de ifjúkoruk, diákéveik rövid időszakát itt töltöttek, s megragadta őket a Völgység szépsége és Bonyhád szellemisége Magukkal vitték az elkötelező emlékeket és azt a légkört, amely itt kialakult az eltérő származású, anyanyelvű, vallású emberek között. „A múltnak ezt a mozaikszerűségét nem összevisszaságnak éreztem hanem valamiféle demokráciának" - vallotta felnőtt korában Illyés Gyula.

A felsorolt írók, publicisták, költők, nyelvészek, irodalomkutatók és sajtótörténészek Bonyhád hírvivői és népszerűsítői voltak itthon és a nagyvilágban.

Forrás: Solymár Imre: „Ez itt a magyar romantika meseföldje" - A Völgység mint irodalmi táj (In: Wosinsky Mór Múzeum évkönyve XVIII.; Szekszárd, 1993).

 

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

(1800 -1855)

 

1817-26 között - egyévi megszakítással - Vörösmarty házitanító volt Perczel Sándoréknál. Bonyhád-Börzsönyben és Pesten készítette fel az iskolai vizsgákra Istvánt, Mórt és Miklóst (közben Vörösmarty is elvégezte Pesten a jogi tanulmányait). A nevelők és tanítványai között meghitt kapcsolat alakult ki, amely felnőttkori barátsággá nemesült. Perczel Mór írta visszaemlékezéseiben: „Ami nemes érzéseket s fogékonyságot a jó és szép iránt, s kivált hazaszeretetet s szabadelvű hajlamokat belénk a természet ültetett, azokat gondosan ő fejtette, emelte és erősítette Ót mindig szakadatlan tiszteltem Számtalanszor felkerestem bajaimban."

Vörösmarty költői tehetségének kibontakozásában döntő tényező volt Perczel Sándor gazdag könyvtára, Egyed Antal bonyhádi plébános irodalmi felkészültsége, valamint Teslér László káplán műveltsége és fiatalos lendülete. Erről Vörösmarty 1924-ben Kazinczy Ferencnek is beszámolt: „Literatúránkra nézve jobb ízlést akkor kezdtem valamelyest osmerni, midőn először Börzsönybe jutottam, hol a szomszéd helyiségbeli Papok, Teslér és Egyed képzettebb munkákat adtak kezeimbe, egyébiránt maga az Uraság is segített könyveivel".

Barabás Miklós festménye Szabó György alkotása (1990)

 

Vörösmarty Mihály volt az első költő, aki a bonyhádi, börzsönyi, cikói, s/éplaki, berekaljai táj szépségét versbe foglalta: „Lelke orult a szép hajnalnak, az erdők halk susogásának". Amikor a börzsönyi magaslatról a „viruló völgyekre lenézett, s látta kies téren Bonyhádot messze határos falvaival, s délről-szomszéd patakokkal övezve", úgy érezte, ez a gyönyörű vidék „a magyar romantika mesefoldje". Rajongását világirodalmi színvonalú sorokkal fejezte ki:

Téged is, oh Völgység! Az idő kiragadjon-e tőlem.

Szóljak-e mindenről, ha dal ébreszt, csak ne te rólad?

És ha neved zendul nagy késő korra lejutván,

Senki ne tudja, hogy oly szentté lett tájad előttem?

Halmaidat koszorúzza borág, koszorúzza tetődet

Százados erdőség koztok, mint égi maradvány,

Nyúlnak el a völgyek, fiatal szépséggel igézők.

Bonyhád hálával és büszkeséggel őrzi Vörösmarty Mihály emlékét. Ezt irodalomtörténeti feldolgozások, szobrok és emléktáblák igazolják.

Emléktábla a bonyhádi plébánia falán (1932) Emléktábla a börzsönyi kúria falán (1950)

 

Forrás: Kolta László: Vörösmarty Mihály emléke Tolna megyében - Völgységi Füzetek VI. (Bonyhád, 2000).

 

SCHNEIDER ISTVÁN

(1842, Bonyhád - ?)

 

Középiskoláit Pécsett végezte, ott szerzett tanítói oklevelet. 1862-ben a pécsi katolikus belvárosi népiskola alkalmazta. Felkészültsége és színvonalas munkája elismeréseként 1887-től az iskola igazgatója és az elemi iskolához kapcsolt alsófokú iparostanuló iskola vezetője, továbbá Pécs város nép- és polgári iskoláiban városi tanulmányi felügyelő.

Schneider István széleskörű tanítási és iskolavezetői tapasztalatait tanulmányaiban közreadta. Szakcikkei a Pécsi Lapok, a Pécsi Figyelő, a Funfkirchner Zeitung hasábjain jelentek meg. 1874-től alapító szerkesztője volt a Néptanoda c. nevelési hetilapnak.

Forrás: Pallas Nagy Lexikon XIV. (1897); Szinnyei József: Magyar írók élete és munkássága XII. (Bp., 1908).

 

KARA GYŐZŐ

(1860, Bonyhád - 1942)

 

Szülővárosában végezte a népiskolai és algimnáziumi tanulmányait. 1889-ben latin-történelem szakon középiskolai tanári oklevelet szerzett a budapesti egyetemen. 1891-1936 között az aradi főgimnáziumban tanított. Szépíróként az Arad és Vidéke c. helyi újságban mutatkozott be. Mint a lap külső munkatársa, majd rovatvezetője rendszeresen közölte tárcáit, elbeszéléseit, továbbá német és román költők verseinek műfordításait.

Irodalomtörténeti dolgozatai az aradi gimnázium évkönyveiben, a Budapesti Hírlapban, a Budapesti Szemlében és az Irodalomtörténeti Közleményekben jelentek meg. Forrás- és dokumentum-feltárásai Fábián Gáspár, Vörösmarty Mihály, Sárosi Gyula, Tompa Mihály, Arany János, Toldy Ferenc munkásságával kapcsolatosak. Mint az aradi Kölcsey Egyesület tagja, majd titkára szorgalmazta és irányította az 1849 októberében kivégzett aradi vértanúk sírhelyeinek régészeti feltárását.

Kara Győző a Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének alapító tagja, az egyesület évi közgyűlésein többször részt vett.

Forrás: Új Magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994); Gulyás Pál: Magyar írok élete és munkái XVI. (Bp., 1995).

 

KRAMOLINY GIZELLA

(1860, Bonyhád - 1901, Bonyhád)

 

Kramoliny Józsefnek, Bonyhád művelt és sokirányú tevékenységet kifejtő gyógyszerészének leányát Mihálkovics Árpád járásbíró vette feleségül. Mihálkovics korai halála (1889) után özvegye írói tevékenységet folytatott.

Kramoliny Gizella elbeszéléseit, tárcáit és irodalmi tárgyú fordításait szívesen közölte a Pécsi Közlöny, a Fejérmegyei Napló, a Szabadkai Újság, a német nyelvű Funfkirchner Zeitung és a bécsi Osterreichischer Volksfreund.

Mihálkovics Árpádné Kramoliny Gizella mindössze négy évtizedig élt. A bonyhádi Kálvárián a férje mellé temették. A művészeti kivitelezésű síremlék hátoldalán a következő emlékvers olvasható:

Kramoliny Gizella síremléke

Nemes volt szíved, fennen lángoló

Szépért, igazért, jóért egyaránt.

A szív, az ésszel összhangban élve,

Mindig magasbra vitték szellemed,

Míg elragadta ezt a zord halál,

S a szebb hazába szállt az ideál.

Mi itt maradt, a sírnak éjjele!

Amelyben oly sötét a poriadás!

De mélyiből kiált a hit szava Feltámadás!

Amit a hit beszél Nekünk, csak ez lehet tartós, örök.

Ez élteti borús szívunk,

És átkarol, ha csuggedunk.

Ez ad vigaszt, írt és győzelmet,

Égi áldást szenvedő lelkeknek!

 

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái XVII. (Bp., 1996).

 

TEVELI MIHÁLY

(1867 -1934)

 

A teveli születésű tehetséges kisdiák a bonyhádi algimnáziumban szerezte a tudás alapjait. Pécsett érettségizett, a budapesti egyetemen 1894-ben szerzett latin-görög-német szakra képesítő középiskolai tanári oklevelet. A fővárosban tanított.

A szakirodalom számon tartja Teveli Mihály írói, költői, műfordítói és nyelvészeti munkásságát. Nyelvészeti dolgozatai a Philológiai Közlöny, a Magyar Nyelvőr és a Magyar Pedagógia c. szakfolyóiratokban jelentek meg. Irodalomtörténeti tanulmányokat írt Csokonay Vitéz Mihályról. Elbeszéléseit, tárcáit, novelláit a Tolnamegyei Hírlap, a Lányok Lapja és a Zászló közölte. Korának kedvelt ifjúsági írója volt.

Teveli Mihály pályafutása során megőrizte a bonyhádi gimnáziumból hozott demokratikus szellemet. Idős korában erről a következőket írta a „Diákélet félévszázaddal ezelőtt'' című visszaemlékezésében:

„A nevelésben tág tere volt a szabadságnak, amelyből a bonyhádi diáknak sok, nagyon sok jutott, de vissza nem élhetett vele ... Bonyhádnak az volt az érdeme, hogy ott az élet intézményesen gondoskodott az ifjúságról. A társadalmi, vagyoni, rangbeli különbségek elsimultak. A Pesthy, Perczel, Fordos, Simonits, Szakách, Késmárky, Hagymássy családok fiai együtt hancúróztak az öreg Bergl zsidó Sándor fiával. A Nagy Jóskák, meg a Kis Pisták együtt laktak a Szauerwein Henrikekkel és Pfendesack Gáspárokkal, no meg a medinai Tyoszity Milijovokkal és a tót gyerekekkel, a Hagyikokkal és Szurmákkal. Gyalog István tanár a magyarul alig tudó I. osztályos sváb gyerekeknek németül magyarázta a számtant, németül feleltette őket az iskolában. így festett a nyelvi kényszer a múlt század nyolcvanas éveinek derekári".

Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Bp., 1914), Tolnamegyei Újság 1933 dec. 23. sz. és 30. sz.; Új Magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994).

 

VAJTAI ISTVÁN

(1895, Bonyhád -1986)

 

A korán özvegységre jutó édesanya tisztes szegénységben nevelte fel a Waitsch család négy gyermekét. A tehetséges István 1907-15 között a bonyhádi gimnázium éltanulói közé tartozott. Az érettségi után azonnal behívták katonai szolgálatra; a kaszárnyák légkörét így jellemezte: „ronggyá tépték minden emberi önérzetemet". Galíciában orosz fogságba esett.

Hazatérése után beiratkozott a pesti egyetemre. Magyar-német szakos középiskolai tanári oklevéllel 1926-tól Jászberényben, majd 1936-tól a szegedi Baross Gábor gyakorló gimnáziumban tanított. A gyakorló tanárjelöltek hivatásszeretetet tanultak tőle.

Vajtai tudományos dolgozataiban a magyar lírikusok (Vörösmarty, Petőfi, Ady, Babits) társadalmi üzenetét elemezte, továbbá a szegedi Tömörkény István és Móra Ferenc írói tehetségét méltatta. ,A te íróid" című népszerűsítő irodalomtörténete több kiadásban jelent meg.

Amikor 1944 őszén Dél-Magyarország hadszíntérré vált, Vajtai István Szegedről a bonyhádi családi fészekbe menekült. Itt vészelte át a hadieseményeket. 1945 nyarán visszatért Szegedre, Sík Sándor professzor meghívta előadónak az egyetem irodalomtörténeti tanszékére. Vajtai Istvánt 1951-ben kinevezték a szegedi Tanárképző Főiskola tanárának. 1955-ben egy megjelent írását jobboldali elhajlásnak minősítette az „irodalmi vésztörvényszék"; Vajtait megalázták és eltávolították a főiskoláról. Beosztott könyvtárosként 1957-ben nyugdíjazták.

Vajtai István élete alkonyán „Pályánk emlékezete" című írásában felidézte a bonyhádi gimnáziumi éveit: A régi gimnáziumot szeretik úri iskolának mondani, pedig nem volt az. Egy nem demokratikus társadalomnak éppen ez az «úri iskola» volt a legdemokratikusabb intézménye. Egyszerűen azért, mert a közös szellemi erőfeszítés egybeparancsol, de úgy, hogy egyéni erőpróbára is kényszerít. Présbe kerültünk, s a közös szorongások, sikerélmények, győzelmeink és vereségeink érdekszóvetkezetté, majdhogynem «bú'nszövetkezetté» sajtoltak bennünket. Nem azon múlt egyik-másikunk vezérszerepe, hogy ki a papája-mamája, hanem azon, hogy jó matematikus-e, vagy «fölényesen» fordítja Cicero vagy Vergilius szövegét. Számomra az iskola állandósult ünnepi állapot volt".

A tanári munkáról azt vallotta: „Döntő szerepe van annak, hogy mennyire emberi hitellel áll a diák elé az, aki eszményeket hirdet számára".

Forrás: Vajtai István: A költészet varázsáról (Tiszatáj, 1955/febr. sz.); Pályánk emlékezete (Virgilia, 1982/9. sz.); Péter László: Vajtai István életműve (Magyar Nemzet, 1986. dec. 1. sz.); Új Magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994).

 

MÁTÉ KÁROLY

(1896 -1987)

 

A gimnáziumot Bonyhádon végezte el, 1914-ben érettségizett. 1920-ban középiskolai tanári, 1926-ban bölcsészdoktori, 1931-ben egyetemi magántanári diplomát szerzett, 1941-ben címzetes egyetemi tanári titulust kapott.

Máté Károly a hazai sajtótörténet kutatásának nagyrabecsült tudósa, 1934-39 között az Egyetemi Nyomda igazgatója, majd a Magyar Könyvbarátok Diáriumának felelős szerkesztője. Főbb művei: Irodalom-történetírásunk alakulása, Sajtó és tudomány, A könyv morfológiája, Sajtó és nevelés. Részt vett a Magyar Nyelv Értelmező Szótára és az Új Magyar Lexikon szerkesztésében.

A húszéves érettségi találkozóján sürgette a volt bonyhádi diákok egyesületének létrehozását; 1936-ban alapító tagja a Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének. A BŐSZ évi közgyűléseit, valamint a gimnázium kiemelkedő jubileumi rendezvényeit (1948, 1956, 1966, 1976) megjelenésével mindig megtisztelte. 1948-ban a gimnázium előkertjében a Kossuth szobor avatásának ünnepi szónoka volt.

Forrás:  Új Magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994).

 

BRANDEISZ BÉLA

(1899, Bonyhád - ?)

 

A helybeli takarékpénztár titkárának fiát - a bonyhádi gimnáziumban, a pécsi hadapród iskolában és a budapesti Ludovika Akadémián elvégzett tanulmányai után - hadnaggyá avatták. Az első világháború utolsó hónapjaiban frontszolgálatra vezényelték, Erdélyben román hadifogságba esett. Sikeres szökése után 1919-ben önként jelentkezett az Erdély védelmére alakult Székely Hadosztálynál. Újabb fogság es szökés után Szegeden belépett a Nemzeti Hadseregbe. 1923-ban búcsút mondott a hivatásos katonáskodásnak. Kilépését követően újságíróként dolgozott. írói hajlamait édesanyjától Frey Melániától örökölte, aki verseivel 1935-ben a Petőfi Társaság pályázatán elnyerte az első díjat; „Költemények" c kötete 1936-ban jelent meg.

Brandeisz Béla a Szózat c. politikai napilap munkatársa, a szolnoki Nemzeti Jövőnk, majd a Pécsi Est főszerkesztője volt. Cikkeket írt az Elet c. irodalmi lapban, a Magyarság, a Budapesti Hírlap, a Nemzeti Ú/ság, a Pesti Hírlap c. napilapokban. Az 1930-as évek közepén a miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott. A második világháború idején többször behívták frontszolgálatra. A Don kanyarnál szovjet hadifogságba esett, ahonnan „soha nem tért haza".

Brandeisz Béla publicisztikai írásai és irodalmi művei Börzsönyi írói néven jelentek meg. Első verseit húszéves korában közölték. Ezekről első kritikusa, Kozma Andor 1919-ben megállapította: „Versei egy kedves, tiszta költői lélek szép érzéseiről tanúskodnak Aki így tudja magát kifejezni, az a költészet virágait avatott kézzel szedegetheti''. Börzsönyi Béla „több mint négyezer verset írf\ A "vén diák, bús legény " a „ régi kedves város "-ban Bonyhádon kereste a „ régi arcokat":

Színeket láttam, virágos fákat.

Majd porfelhő jött, szemembe hullott

S csendben belepte minden imámat.

Keserű a hazatérés, a „viszontlátás" (apja, Brandeisz Ferenc már 1910-ben meghalt):

Jaj, úgy szeretnék mostan itt

Örömtől sírni halkan;

De szívem majdnem megszakad

S nem tud szólni ajkam.

 

Az 1930-as évek írói sikereket hoztak: kiadták és játszották színmüveit: Hét fakereszt. Hősi halottak legendája, Árpádházi Szent Erzsébet legendája. Megjelent több regénye is.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái III. (Bp., 1941); Börzsönyi Béla: Muzsikaszó után és A mi szerelmünk - Versek 1918-1936- Emlékkiadás (Szeged, 1997).

 

ILLYÉS GYULA

(1902-1983)

 

A pusztáról jött kamaszfiú mindössze két évig járt a bonyhádi gimnáziumba (1914-16). Az itt szerzett élmények és benyomások maradandó nyomokat hagytak benne. Szerinte a Völgység szíve, Bonyhád „a legelragadóbb", „az álomföld"; „a félig zsidó, félig sváb kisváros bennszülötteire mint emberfeletti lényekre néztem". A gimnázium igazgatója, Gyalog István „parasztszármazék volt", akiből „a Habsburgutálat tört ki", s akivel „úgy beszélgettünk, mint két aggodalmaskodó gazda". Az iskolába „az ország legtávolabbi tájairól gyűltek ide a diákok". Az osztálytársak „többségének neve idegen hangzású volt". A katolikus Illyés itt barátkozott össze az evangélikus svábgyerekekkel, a szerb görögkeleti vallásúakkal és a zsidó osztálytársakkal. A tanulás és a játék öröme összekovácsolta őket.

Janzer Frigyes

alkotása a gimnáziumfolyosóján (1989)

Illyés, „ki egykoron idáig rohant világgá", felnőtt íróként többször felkereste „a sok meghitt helyet", ahol „karikába-kerengve szállt magasan négy-öt pihenő kis felleg". A Völgységről és Széplak változatos szépségéről elragadtatással ír: „Ez Vörösmarty tündér-világa, a magyar romantika meseföldje". És sóvárogva felsóhajt: „Szépülj meg nekem is! Vaskos fájdalmaim ércét váltsd tündért kohódban aranyra!"

Kevés iskola dicsekedhet nagyobb, szebb elismeréssel, mint amilyent Illyés Gyula írt a bonyhádi gimnáziumról:

Nagy munka megy itten.

Itt kap az árva palástot, a kiskondás koronát és

kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén

küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben.

 

Irodalmi lexikonaink gondos leltárt közölnek Illyés munkásságának sokoldalúságáról és gazdagságáról (verskötetek, szociológiai írások, irodalmi tanulmányok, esszék, szerkesztői tevékenység, regények, drámák). Az ünnepelt költő 1945-49 között a Magyar Tudományos Akadémia   tagja,   négyszer   részesült   Baumgarten   díjban,   háromszor Kossuth díjban (1948, 1953, 1970), 1970-ben Herder díjjal tisztelték meg.

Emléktábla a József A. u. 4. sz. házon Emléktábla a gimnázium folyosóján (1986)

Forrás: Gál István: A kisdiák Illyés Bonyhádon (Jelenkor. 1972/11. sz.); Vadas Ferenc: A gimnazista Illyés Gyula rajzol, ír és zenét tanul Bonyhádon (Dunatáj, 1989/1. sz.); N Horváth Béla: „Hű nevelőim, dunántúli dombok" - Illyés Gvula versei (Szekszárd, 1989); Kolta László: Illyés Gyula Bonyhádról (Bonyhád, 1997); Illyés Gyula és Gál István levelezése (Bonyhád, 1998).


BÉLD IBÉLA

(1903 -1975)

 

 

Gimnáziumi éveit Békésen kezdte, Bonyhádon folytatta. A tehetséges diák a Petőfi Sándor Önképzőkör ifjúsági elnöke volt az 1919-20. tanévben. Az érettségi vizsga (1920) után a budapesti Műegyetem Közgazdasági Karán szerzett ismereteit a londoni egyetemen bővítette. Tanulmányait Budapesten a doktori fokozat elnyerésével zárta. Béldi Béla több nyelven beszélő tudós közgazdász, egyetemi oktató, számos egyesület szervezője és vezetője, rövid ideig politikus. Legmaradandóbb a publicisztikai, írói és szerkesztői tevékenysége.

Fiatal korában a budapesti közgazdasági egyetemen közlekedéspolitikát tanított. Tudományos felkészültségét ,^4 repülőgépközlekedés gazdasági kérdései" című szakkönyve bizonyítja (1931). Alapítója a Közgazdászok Széchenyi István Baráti Egyesületének.

Az 1930-as évek közepén a politika felé fordult. Elvállalta a Nemzeti Egység Párja propaganda-osztályának a vezetését; 1935-39 között pedig a siklósi választókerület országgyűlési képviselője. Ezekben az években sikeres közírói tevékenységet folytatott: megjelent a ,JVemzetirányítás" című kötete (1935), munkatársa az Új Világ c. folyóiratnak (1936-37), a Pesti Újság felelős szerkesztője (1939-40), rövid ideig szerkesztette a „Tőke" c. közgazdasági szaklapot. A közéleti ember Bonyhádhoz ragaszkodását bizonyítja, hogy alapító tagja volt a Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének (1936), az évi közgyűléseken rendszeresen megjelent.

A második világháború után politikai múltja miatt háttérbe szorult, ezért 1948-ban elhagyta Magyarországot. Béldi Béla életének negyedévszázadát Amerikában töltötte. Tevékenyen részt vett a magyar emigrációs csoportok munkájában. Cleveland városában (USA) alkalmi munkákból és írásai honoráriumából élt. Legjelentősebb kötete „Történetek az elsüllyedt magyar falu életéből címmel jelent meg (1964). Két évtized után átköltözött Kanadába. Torontóban a „Kanadai Magyarság" című periodikának főmunkatársa volt haláláig.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkássága II. (Bp., 1940); Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (Bp., 1992).

 

KARDOS TIBOR

(1908 -1973)

 

A fővárosból diákként került Bonyhádra, a gimnázium két utolsó évét itt járta (1926-28). A rendkívül tehetséges tanuló az irodalom, a történelem és a latin tantárgyakból kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Első írói sikereit az önképzőkörben aratta történelmi témájú balladáival és irodalmi dolgozataival.

Az érettségi után Budapesten magyar-olasz szakos tanári diplomát szerzett. Olaszországi ösztöndíjas évei után Budapesten gimnáziumban tanított. Irodalomtörténeti tanulmányait és elemzéseit több folyóirat közölte. Az 1950-es évek elején a Római Magyar Intézet igazgatója és a római egyetem professzora. Hazatérése után Budapesten az olasz tanszék egyetemi tanára. Kutatásainak témája a középkori kultúra, a huszitizmus, a magyar reneszánsz költészet. Kardos Tibor reneszánsz kutatásait világszerte ismerik. ,,/í magyar humanizmus története" című művéért 1956-ban Kossuth díjat kapott. Kardos professzort a Magyar Tudományos Akadémia 1953-ban levelező, maid 1973-ban rendes tagjává választotta.

Forrás: Gál István: Kardos Tiborról egy bonyhádi diáktársa (Tolna megyei Népújság (1974. jan. 20. sz.); Új magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994).

 

GÁL ISTVÁN

(1912, Bonyhád -1982)

 

A bonyhádi postamester fia a helyi iskolákban tanult, 1930-ban érettségizett. Gimnazista korában már kitűnt a társadalomtudományok iránti vonzalmával és nyelvismeretével. Lelkes cserkészként angol nyelvtudását 1929-ben Liverpoolban, a cserkészek világtalálkozóján gyarapította. A dzsemboriról tizenhét éves korában cikksorozatot közölt a megyei sajtóban.

írói hajlamai már az önképzőkörben megmutatkoztak: irodalmi dolgozatai, versei, műfordításai és elbeszélései a kibontakozó tehetség megnyilvánulásai voltak. Mint az önképzőkör ifjúsági elnöke (1929-30) megcsillogtatta szónoki tehetségét is. Kezdeményezte - a tananyagban nem szereplő - élő magyar irodalom jeles tagjainak (Tamási Áron, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Mécs László, Sík Sándor, Illyés Gyula) önképzököri bemutatását.

Gál István magyar-német-angol szakos tanári pályára készült a budapesti egyetemen. Végül a kutatói pályát választotta: ,J.z irodalomtörténet keretein belül fogok egy-két hézagpótló munkát csinálni" - határozta el húszéves korában. Huszonkét évesen (!) folyóirat szerkesztésére vállalkozott: az APOLLÓ az összehasonlító irodalomkutatás, továbbá a magyarság és a szomszédos népek fóruma volt (1934-39).

Gál Istvánt 1942-ben „Babits és az angol irodalom" című disszertációjának megvédése után bölcsészdoktorrá avatták. Irodalomtörténészként közéleti feladatokat is vállalt: a Magyar Külügyminisztérium békeelőkészítő osztályának munkatársa, a Magyar-Angol Társaságnak és a Magyar-Amerikai Társaságnak a titkára, az Országos Könyvtári Központ vezetője. Mindenütt azon fáradozott, hogy külföldön - főleg az angolszász világban - reálisabb kép alakuljon ki Magyarországról.

1948 után „nyugatos" szemlélete miatt kiszorították a hazai irodalmi közéletből. Huszonöt évig a budapesti Brit Nagykövetségen könyvtárosként dolgozott.

Gál István Tolna megyével és Bonyháddal élete végéig rendszeres és szoros kapcsolatot tartott fenn. Újságcikkeivel felhívta a figyelmet a Vörösmarty-emlékek ápolására, a bonyhádi légkör Illyés Gyulára gyakorolt hatására, Bonyhád művelődéstörténeti értékeire, a Volksbund-propaganda veszélyeire. 1948-ban a gimnázium előkertjében felállított Kossuth-szobor avatóbeszédét Gál István tartotta.

Pályafutását, irodalomtörténeti munkásságát és szaktudását ma már elismerik, ugyanis Gál István „korunk egyik legjelentősebb polihisztora, szellemi mindenese'", aki „tudóskéntpéldát mutatott".

Forrás: Új Magyar Irodalmi Lexikon (Bp., 1994); Illyés Gyula és Gál István levelezése (Bonyhád, 1998); Kolta László: Gál István irodalomtörténész bonyhádi diákévei (Új Dunatáj, 1999/1. sz.).

 

LOTZ JÁNOS

(1913 -1973)

 

A 18. században Somogyvámosra betelepült német család leszármazottja az Amerikai Egyesült Államokban született, és amerikai állampolgárként halt meg. Rövidre szabott életéből mindössze tizenhat évet töltött Magyarországon, s ennek a felét a bonyhádi gimnáziumban. A nyelvtudományok zsenije itt szerezte ismereteinek alapjait. Erre mindig büszke volt.

Szegényparaszt napszámos szülei az 1910-es évek elején kivándoroltak az „ígéret földjére". Lotz János Milwaukee városban (USA, Wisconsin tagállamban) született. Az első világháború után a béketárgyalások reményeivel és erősödő honvággyal a család hazatért Magyarországra 1920 tavaszán.

Böhm Sándor somogyvámosi tanító a három nyelvet beszélő, éleseszű János számára kijárta, hogy a bonyhádi gimnázium tandíjmentesen tanítsa ingyenes internátusi elhelyezéssel (1923-31). Az iskola közel kétszáz éves történetének egyik legkiválóbb tanulója volt a mindvégig kitűnő Lotz János . A tanévek végén szorgalmáért", „hitbuzgalmáért", „irodalmi munkásságáért", „kritikai képességéért", „tudományos felkészültségéért" stipendiumokban részesült. Az önképzőkörben verseivel, műfordításaival, novelláival, irodalmi dolgozataival, szabadelőadásaival kiemelkedett a mezőnyből.

A kitűnő érettségi után Budapesten 1931-ben egyetemi hallgató a magyar-német-angol tanárszakon. Felvették az elitképző Eötvös Kollégium ingyenes helyére is. Tizenkilenc éves korában megjelent első nyelvészeti tanulmánya egy olyan kötetben, amelynek a szerzői akadémikusok és egyetemi professzorok voltak. 1935-ben Stockholmban ösztöndíjas, a következő évben a stockholmi Magyar Intézet igazgatója, 1942-ben kinevezték egyetemi tanárnak a svéd fővárosban. 1947-től New Yorkban a Columbia egyetem vendégtanára, 1949-ben az összehasonlító nyelvészet professzora, 1953-tól a nyelvészeti kutatások központjának igazgatója. 1967-től Washingtonban az interkontinentális nyelvoktató intézet vezetője, nyelvészeti világkongresszusok előadója, szervezője, elnöke. A túlhajszolt életvitelben szívpanaszai ismétlődtek. 1973 augusztusában szívroham lezárta a gazdag életmüvet.

A Magyar Népköztársaság 1948-ban a „nyugatos" Lotz Jánost felmentette a stockholmi Magyar Intézet igazgatói tisztségéből, és visszarendelte. Lotz nem tért haza, ezért megfosztották magyar állampolgárságától, de ő ezután is Magyarországot mindig hazájának emlegette". Az 1960-as évek közepén a hazai kormányzattól hazautazási engedélyt kapott, meghívták vendégelőadónak. 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választotta. A rehabilitációja még nem teljes: az Új Magyar Irodalmi Lexikon Lotz Jánost, a számtalan verstani és stilisztikai tanulmány szerzőjét meg sem említi.

A bonyhádi diákévek emlékét őrző világhírű nyelvész az osztályfőnökéről a következőket írta: ,^4 nyelvészet iránti érdeklődést Hajas Béla ébresztette fel bennem". Stockholmi egyetemi tanárrá történő kinevezésekor azonnal Bonyhádra gondolt. A gimnázium évkönyve szerint a szegénysorsú gimnazisták segélyezésére, az ingyenes tankönyvhasználat biztosítására „Lotz János stockholmi egyetemi tanár 1000 P-s ajándékával" támogatta az iskola Segélyegyleti Könyvtárát.

A világhírű tudósról az 1990-es évek elején utcát neveztek el Bonyhádon.

Forrás: Lotz János: Szonettkoszorú a magyar nyelvről (Bp., 1976); Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (Bp., 1992); Kotta László: Lotz János nyelvésztudós bonyhádi diákévei (Új Dunatáj, 2000/3. sz.).

 

FÁY FERENC

(1921 -1981)

 

A nyugati magyar emigráció kiemelkedő költője. A ,gyonyörű-gyö-nyörü versed szerzője „ostorozta a hazai zsarnokságot, és felelősségre vonta a nyugati világot, mert eltűrte a zsarnokság terheit".

Tehetségének első magvai már Bonyhádon kicsíráztak, ugyanis Fáy Ferenc a középiskola felső négy osztályát a bonyhádi gimnáziumban végezte, s itt érettségizett 1941-ben.

Irodalmi érdeklődése, olvasottsága, írói-költői tehetsége a gimnázium önképzőkörében sikert és elismerést hozott számára. Irodalmi dolgozataival, elbeszéléseivel, novelláival, szavalataival, énekszámaival, színjátszó tehetségével, szónoki adottságaival, de legfőképpen verseivel a kör kiemelkedő, népszerű tagjává vált. Nyolcadikos korában ifjúsági elnökké, az egész diákság vezetőjévé választották. 1941 májusában a ballagó diákok Fáy Ferenc búcsúdalát énekelték (a Ballag már a vén diák és a Gaudeamus igitur mellett):

Búcsúzunk már, int felénk a távol,

Fájó szívvel válunk iskolánktól.

Visszavágyik hozzád még a lelkünk,

Alma Mater, soha nem felejtünk.

 

Itt tanultuk e földet szeretni,

Hinni, bízni, könnyezni, nevetni.

Boldog évek, vissza sose tértek,

Életünkben csillogó emlékek.

Az érettségi után Fáy Ferenc elvégzi a Ludovika Akadémiát. Jutáson szolgál, majd Németországban USA hadifogságba esik. Hazatérése után jobboldali pártpolitikus. Internálják, majd letartóztatják. 1948-ban megszökik a rabkórházból. Jugoszlávián át Olaszországba kerül, 1951-ben Kanadában telepedik le. Itt erdőirtó, kötélgyári munkás, vasolvasztóban, majd tejüzemben dolgozik. 1957-től 1981-ig Torontóban él, iskolai takarítóként keresi a kenyeret népes családjának. Szívroham okozza a halálát.

Az emigrációban a „csillogó emlékek" között ott élt benne Bonyhád, ahol „a nyár gyönyörű vásznai lobognak", ahol szerelmes volt, „és éjjelizenét adott Binder Csőrinek".

Az 1940 körüli bonyhádi légkörről ,Jskolám" című költeményében a következőket írta:

Aztán ... Bonyhád jött. Álltam sváb, magyar

gyűlölködés közt, mint e harc kudarca;

mert bennem egyre Vörösmarty arca

vetődött fel, s a Perczel kert felé

figyeltem, bízva, hogy tán visszahozza

szavát a szél ...És most itt vagyok.

Fáy Ferenc egész költészetén végigvonul a vigasztalhatatlan honvágy: „Egy száműzött kis porszem sír felétek". Az emigrációban magyar maradt. Torontóban Bonyhád hírnöke volt.

Forrás: Fáy Ferenc összegyűjtött versei (Torontó, 1981); Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia (Bp., 1992); Kolta László: Fáy Ferenc kanadai magyar költő bonyhádi diákévei (Új Dunatáj, 1997/2 sz.).

 

  
Előző fejezet Következő fejezet