Előző fejezet Következő fejezet

VII. EGÉSZSÉGÜGYIEK

 

Az újkori Bonyhád egészségügyi állapotáról az első tájékoztatást Egyed Antal 1823. évi leírásában olvashatjuk: ,^i halandóság egyszer sem haladta felül a születések számát. Sokat tesz éhez a Himlő oltás közönségessé léte. Két iparkodó Seborvosaink, Schén Miklós és Rusz János, úgy nem különben Nábath Sámuel, a zsidó közösség Doktora, minden esztendőben kétszer oltogatják azt az újonnan lett kisdedek karjaiba. De közönségesen a betegek orvoshoz is folyamodnak. Nagy ritkán, ha valamely szegényebb lappangó javos vén asszonyhoz . . Vagyon 1819. fogva patika is, vagyon Ispita, . . zsidóknak derék furdőházok". Mivel a Bonyhád környéki kisebb falvaknak „orvosa nincs, tsupán házi orvossággal élnek a lakosok", súlyosabb esetben a falusi betegek a bonyhádi orvosokhoz fordultak.

Az országos egészségügyi hálózat megszervezését az 1876. XIV. törvény szabályozta. Az új községi és körorvosok hivatalból tagjai a helyi képviselőtestületeknek. Kötelességük a védőoltások lebonyolítása, a járványok kezelése, a közegészségügyi előírások teljesítésének az ellenőrzése. A társadalombiztosítás hiányában a doktorok egyedi gyógyítást csak magánrendelésre végeztek.

Az egészségügyi törvény rendezte a gyógyszertár jogi helyzetét is: magánkézben maradt, de „mint közegészségügyi intézmény állami felügyelet alatt áir. A „gyógyszerészmester" kétéves stúdiummal szerezhetett diplomát. A gyógyszerek kezelésére alkalmazhatott „okleveles segéd"-et. Lehetőség nyílt a „gyógyszerésztudor" fokozat megszerzésére: az orvosi fakultáson további kétéves stúdium és eredményes szigorlat teljesítése után a gyógyszerészmestert doktorrá avatták.

Az 1930-as években a nyolcezer lakosú Bonyhád már két községi orvost alkalmazott, továbbá öt-hat magánorvos és két patika (Arany Sas, Jézus Szíve) szolgálta a betegek ellátását. Örvendetesen javult a népegészségügy állapota, csökkent a gyermekhalandóság és a fertőző betegségek száma.

A második világháború után fokozatosan kiépült az általános társadalombiztosítás és a szakrendelés; trachomagondozó (1947), tüdőgondozó, szülőotthon (1950), bőr- és nemibeteg-gondozó (1955) nyílt, továbbá hat körzeti orvosi rendelő, valamint szemészeti, fogászati, gyermekorvosi szakrendelő tevékenykedett. 1957-ben megnyílt a Járási Kórház, 1959-től az új épületben - négy osztályon - képzett szakorvosok műtéteket végeztek. A legutóbbi három évtizedben a kórház új szakrendelőkkel, korszerű műszerekkel és új osztályokkal bővült. Tíz év óta Bonyhádon mentőállomás is van.

Az állategészségügyet az 1888. VII. törvény szabályozta. Tolna megyében a Völgységi járás elsőként kapott engedélyt Járási torvényhatósági állatorvos'" (1892-ben Bruckmann János) kinevezésére. Az állategészségügy irányítói jelentős érdemeket szereztek a szarvasmarhatenyésztés szakszerű, országos hírnevet hozó fejlesztésében. Az 1960-as években a termelőszövetkezetek nagyüzemi állattartása indokolta a bonyhádi „állatkórház''' megnyitását.

Forrás: Egyed Antal: Bonyhád Mező-városnak rövid leírása (1923); Vörös László: Bonyhád (Pécs, 1942) Kováts Jenő: Tolna megye állategészségügyi igazgatása és járvany-védelme (In: Tolna megyei Levéltári Füzetek 5. sz.; Szekszárd, 1996).

 

KRAMOLINY JÓZSEF

(1830 -1904, Bonyhád)

 

A 19. század utolsó harmadában évtizedeken át Bonyhád gyógyszerésze volt. Sokoldalú közéleti tevékenysége közül kettőt emelünk ki.

A közösség önvédelmét szolgáló Önkéntes Tűzoltó Egyesület megszervezésében Kramoliny Józsefnek hervadhatatlan érdemei vannak. Az 1874-ben alakuló egylet őt választotta első elnökének. Az ácsokból, kovácsokból, molnárokból, szabókból, takácsokból, kereskedőkből verbuvált legénység kiképzését, szervezeti működését lelkesen irányította a parancsnok. Öt év után azonban felbomlott a szervezet a megterhelő éjszakai őr-szolgalat, a pénztelenség és a lakosság közönye miatt.

A községi elöljáróságot 1888-ban kormányrendelet kötelezte a tűzvédelem megszervezésére. Ekkor Kramoliny József - a Bonyhádon letelepedő Forberger László gimnáziumi tanárral együtt - újra a mozgalom élére állt, s kiharcolta a képviselőtestület rendszeres pénzügyi közreműködését. 1892-99 között ismét elvállalta az egyesület elnöki tisztségét. A felszerelést korszerűsítette, a legénység számára egyenruhát szerzett, zenekart verbuvált, látványos tűzoltó-bemutatókat és társas összejöveteleket rendezett. A társadalom elismerése kísérte élénk és eredményes munkálkodását.

Kramoliny József szellemi érdeklődését értékes gyűjteményei bizonyítják. Önzetlenségének követésre méltó példája, hogy a katolikus gyógyszerész az evangélikus algimnáziumot 1878-ban „nagybecsű ajándék"~ka.\ gazdagította, ugyanis a 445 darabból álló ásványgyűjteményét „rendezve és díszes szekrénybe helyezve felszállíttatta a gimnázium helyiségébe1' — olvashatjuk az iskola évkönyvében. Továbbá 105 darabból álló numizmatikai gyűjteményét is a gimnázium történelem-szertárának ajándékozta.

A Kramoliny család kálváriái síremlékét senki nem gondozza.

Forrás: Gimnáziumi évkönyvek; Wilhelm Knabel: Geschichte Bonyháds, von der Urzeit bis 1945 (München 1972).

 

SCHALL KÁLMÁN

(1867 -1942, Bonyhád)

 

A falusi tanító fia Bonyhádon, Szarvason, Sopronban és Budapesten tanult, 1892-ben avatták orvosdoktorrá. Néhány évig Sárbogárdon, majd Gyönkön magánorvos, 1905-ben települt Bonyhádra. Rövidesen kinevezték a Völgység járás tisztiorvosának. Ezt a feladatot két évtizeden át látta el.

Schall doktor szívesen vállalt társadalmi tisztségeket is: a Tolna megyei Orvos Szövetség elnöke és a Vöröskereszt Egylet alelnöke volt. Sokoldalú tevékenységét és lelkiismeretes munkáját a felettesei elismerték, és az „Egészségügyi tanácsos" címmel tisztelték meg.

Schall főorvos nyugdíjas éveiben a gimnáziumban az egészségtan tantárgyat oktatta, és ellátta az iskolaorvosi teendőket.

Forrás: Hirn László: Tolnamegyei fejek (Bp., 1930).

 

BARABÁS IMRE

(1877 - ?)


Gyermekkorának emlékei az Alföldhöz kapcsolódtak. A szarvasi és a hódmezővásárhelyi diákévek után Budapesten, az Állatorvosi Akadémián szerzett oklevelet 1897-ben Később egyetemi tanulmányokkal bővítette tudományos ismereteit, s 1925-ben doktori fokozatot szerzett.

Az állatorvosi hálózat országos megszervezése következtében a fiatal szakembert bőséges álláskínálat várta. Barabás először a fővárosi vásárcsarnokban az állategészségügyi követelmények végrehajtását felügyelte, majd állami szolgálatban Pakson dolgozott. 1909-ben Bonyhádra nevezték ki a ,járási torvényhatósági állatorvosi" feladatok ellátására.

Barabás doktor a hivatalos munkaköri kötelezettségek mellett tudományos felkészültséggel foglalkozott a bonyhádi piros-tarka szarvasmarhatenyésztés fejlesztésével és minőségi javításával. Megfigyeléseit, kísérleteinek eredményeit és gyakorlati tapasztalatait több tanulmányban közölte az Állatorvosi Lapok hasábjain. Kutatásainak összegzését „A bonyhádi tájfajta szarvasmarha tenyésztése" című kötete tartalmazza (Szekszárd, 1931), amelyet az agrárszakma országos érdeklődéssel fogadott. A Tolna, Baranya, Somogy megye tenyészterületén kialakult piros-tarka tehenek csontozata és tejtermelése a magyar tarka tájfajta közül a legjobb.

A köztiszteletben álló állatorvost 1932-ben Szekszárdra helyezték, s kinevezték Tolna vármegyei törvényhatósági állatorvosnak. A megye állategészségügyi szolgálata élén végzett lendületes és eredményes munkája elismeréseként Dr. Barabás Imrét a „m. kir. Állategészségügyi tanácsos" címmel tüntették ki. A kiváló szakember 1938-ban nyugdíjba vonult, és a fővárosba költözött.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók és munkái II. (Bp., 1940); Kováts Jenő: Tolna vármegye állategészségügyi igazgatása és állatjárványvédelme 1780-1980 között (In: Tolna megyei levéltári Füzetek 5. sz.; Szekszárd, 1996).

 

KORITSÁNSZKY OTTÓ

(1882 -1952)

 

A kölesdi „gyógyszerész-dinasztia" tagja négy évig (1892-96) a bonyhádi algimnáziumban tanult, majd Késmárkon érettségizett, s 1903-ban Budapesten szerzett gyógyszerészdiplomát. Ezt követően hat éven át külföldi egyetemeken és gyógyszergyárakban mélyítette el szakmai ismereteit. Hazatérése után szigorlatozott, és „gyógyszerésztudor" doktorrá avatták.

Koritsánszky Ottó elsősorban a gyorsan fejlődő gyógyszerészeti tudományág népszerűsítésére törekedett, továbbá a lakosság egészségügyi felvilágosításáért és a patikusok társadalmi megbecsüléséért fáradozott. 1921-től negyed évszázadon át a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület elnöke, a Gyógyszerész Hetilap és a Gyógyszerész Zsebnaptár szakírója és szerkesztője. Nyelvismeretével és diplomáciai érzékével jó kapcsolatot épített ki a szakma nemzetközi szervezeteivel; a Nemzetközi Gyógyszerész Sajtóbizottság tagjává, majd a Nemzetközi Szövetség alelnökévé választották.

Szépírói tevékenységet is folytatott. írt novellákat, elbeszéléseket, tárcákat, színdarabokat. Néhány karcolatát svájci újságok is közölték.

Tiszteletre méltóan ragaszkodott a bonyhádi gimnáziumhoz. Az intézmény zavartalan és színvonalas működése előfeltételeinek megteremtéséhez jelentősen hozzájárult az egyházmegyében viselt különböző tisztségei révén. Az 1936-ban életre hívott Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége (BŐSZ) egyhangúlag őt választotta elnökének. Évente többször megjelent Bonyhádon, mindig a segítségnyújtás szándékával: „Ő lett minden bonyhádi diák melegszívű barátja Mindenkit számontartott, figyelemmel kísért Figyelmességének nem volt határa" - méltatja egy öregdiák Koritsánszky szerepét. Elnöksége idején a szövetség budapesti tagjai számára a fővárosban havonta rendszeres baráti összejöveteleket szervezett. Tíz évig volt a BŐSZ elnöke, mindaddig, míg 1946-ban a szövetséget - sok más társadalmi szervezettel együtt - belügyminiszteri rendelettel feloszlatták.

Koritsánszky budapesti gyógyszertárát 1950-ben államosították. Ekkor „öregen, gyenge egészséggel patikába állt kiszolgálónak szolgált zúgoló-dás nélkul, amíg betegsége le nem vette a lábáról".

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái XVI. (Bp., 1995); Ordass Lajos: Akikkel az úton találkoztam (Bp., 1996); Kolta László: Koritsánszky Ottó (Honismeret, 1997/6. sz.).

 

EIBACH KORNÉL

(1882 -1934, fcwvfiád)

 

Gyógyszerész családban született. Folytatta nagyapja és apja szakmáját, áe magasabb képzettséggel: 1907-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. Rövid ideig a Pázmány Péter Tudományegyetem Vegytani Intézetében tanársegéd volt, majd átvette édesapja gyógyszertárának a vezetését, s áttelepült Bonyhádra. Fiatal korában több tanulmánya és szakcikke jelent meg a gyógyszerészeti szaklapokban, de Eibach Kornél inkább vállalkozó szellemű és politikai karrierre törekvő egyéniség volt.

Gyógyszerészként az 1910-es évek elején részvényeivel betársult a Bonyhádvidéki Takarék- és Gazdaszövetség Bank (Bauernbund) alapításába, s rövidesen igazgatói tisztséget töltött be. A Tanácsköztársaság idején (1919) a bonyhádi Ipari Termelési Tanács elnöke volt néhány hétig. 1922-ben kormánypárti programmal országgyűlési képviselőjelöltnek indult a bonyhádi választókerületben - sikertelenül. Közel másfél évtizeden át tagja volt Bonyhád nagyközség képviselőtestületének (a legmagasabb adófizetők, a „virilisták" közé tartozott); több éven át Tolna vármegye Törvényhatósági Bizottságában képviselte Bonyhádot.

Halálakor a nagyközség gyászgyűlésen emlékezett meg Eibachról, majd olajképet festetett róla, s a Majosi utcát róla nevezték el azzal az indoklással: „Ez volt néhai Eibach Cornél óhaja is" (ma: Budai Nagy Antal utca). Sírja a Kálvárián van.

Forrás: Hirn Gyula: Tolnamegyei fejek (Bp, 1930); K. Balog János: Tolna megye a Magyar Tanácsköztársaság időszakában (Szekszárd, 1964); Solymár Imre: A bonyhádi utcanevek története (In: Bonyhád a 18-20. században, Bonyhád, 1974); Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái VII. (Bp., 1990).

 

HUTH TIVADAR

(1886, Bonyhád -1962)

 

 

Iskoláit Bonyhádon kezdte. Pécsett érettségizett, az Erzsébet Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá. Kutató szakorvosként a pécsi egyetemi klinikán a vesetuberkolózis tüneteinek eredetével, kórfejlődésével és gyógyításával foglalkozott. A kandidátusi fokozat elnyerése után Pécsett kinevezték egyetemi professzorrá és klinikai igazgatóvá.

Forrás: Orvosi Lexikon II. (Bp., 1969).

 

BENEDEK JÁNOS

(1887, Bonyhád -1971)

 

Tanulmányait Bonyhádon kezdte. Csurgón folytatta és Budapesten fejezte be. 1910-ben avatták orvosdoktorrá. A kötelező gyakorlati idő után 1912-ben Bonyhádon magánorvosi rendelőt nyitott. Az első világháborús katonai szolgálatával kiérdemelte a Signum laudis kitüntetést; tartalékos századosi ranggal szerelt le.

1926-ban kinevezték a Völgységi járás tisztiorvosának, 1928-ban kitüntették a „tiszteletbeli megyei főorvos'" címmel. Gyógyító munkásságával, szervezőkészségével, sokoldalú társadalmi tevékenységével és emberi magatartásával köztiszteletnek örvendett Bonyhádon. Különösen sokat fáradozott a bonyhádi trachomaállomás létesítéséért. Az örvendetes hírt 1947-ben a Völgységi Telepesek Központi Szövetkezete lapjában jelentette be a „Küzdelem a trachoma ellen" c. cikkében: ,A székelység most már itthon van, a saját országában S ezért természetes, hogy a hatóságok az ő érdekükben, és méginkább a jövő nemzedék érdekében mindent elkövet a népbetegség leküzdésére".

Benedek doktort 1950-ben nyugdíjazták. Idős éveit Tatabányán töltötte.

Forrás: Hirn László: Tolnamegyei fejek (Bp., 1930).

 

RAJKA ÖDÖN

(1890, Bonyhád -1971)

 

Bonyhád szülötte gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, egy évig a strassburgi egyetem ösztöndíjas hallgatója volt. 1913-ban avatták orvosdoktorrá. A fővárosi egyetem Bakteriológiai Intézetében, majd a Poliklinikán kutatott. Kinevezték klinikai főorvossá, majd a budapesti orvostudományi karon egyetemi professzorrá. Az allergiás bőrbetegségek okait kutatta. Első jelentősebb tanulmánya Halléban jelent meg (1927). Társszerzője volt az ,^4sthma, ekzema és rokon kórképek az allergia tanának tükrében'" című szakkönyvnek (1944).

A második világháború után az Üzemorvosi Szakcsoport, később a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke lett. Tagja volt a svéd, a francia, a finn, a lengyel, az argentin és a dán bőrgyógyászati társaságnak. Rajka Ödönt a Magyar Tudományos Akadémia 1949-ben felvette akadémiai levelező tagnak. A Bőrgyógyászati Szemle szerkesztőjét, több szakkönyv (pl. „Bör-és nemi betegségek") szerzőjét Balassa János díjjal tüntették ki.

Forrás: Orvosi Lexikon IV. (Bp., 1979); A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-1973 (Bp., 1975).

 

BESE ÁDÁM

(1891, Bonyhád - 1968, Bonyhád)

 

Németajkú, magyar érzelmű parasztcsalád első generációs értelmiségije. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Bonyhádon végezte, 191 l-ben érettségizett. A budapesti egyetemen az orvosi pályára készült, de tanulmányai megszakítására kényszerült az első világháborús katonai szolgálata miatt. 1919-ben szerzett diplomát, orvosdoktorrá avatták. Felkészültségét a kaposvári kórházban mélyítette el, majd 1921-ben Bonyhádon nyitott orvosi rendelőt. Új műszerekkel, majd röntgengéppel korszerűsített rendelőjének hírneve hamar elterjedt. így magánpraxisa a környező falvakra is kiterjedt. 1933-ban Bonyhád megválasztotta községi orvosnak, és megbízta a közegészségügyi feladatok ellátásaival, az előírások ellenőrzésével.

Bese doktor a tekintélyét és népszerűségét sokoldalú társadalmi tevékenységével fokozta. Elvállalta a félévszázados múlttal rendelkező Önkéntes Tűzoltó Egylet elnöki tisztét (1924). Negyedszázadon át világi elnöke a katolikus egyházközségnek. Amikor a 30-as években a hitleri pán-germán agitáció a lakosság megosztására törekedett, Bese doktor a szülőföld iránti szeretetével példát mutatott, s meggyőződéssel hirdette: ,^4ki magyar kenyeret eszik, maradjon magyarnak"'.

A szakmai igényességen túl Bese Ádámot sokoldalú szellemi érdeklődésjellemezte. Filozófiai, irodalmi, nyelvészeti, csillagászati olvasmányain kívül szívesen foglalkozott helytörténettel, az egyházközség múltjával, a „História domus" feljegyzéseivel. Levéltári kutatások segítségével felidézte kedvelt tanárának életútját; dolgozatát a gimnázium 1940-41. évkönyve „Forberger László emlékezete" címmel közölte.

Az értékekben gazdag életút 1950 táján törést szenvedett: Bese Ádámot a proletárdiktatúra „kulák"-ká nyilvánította, bonyhádi orvosi praxisát megszüntette, fenyítésként Mázára helyezte körzeti orvosnak (1952-54), majd rövidesen nyugdíjba küldte. Nyugdíjas éveit bonyhádi otthonában töltötte.

Forrás: Wilhelm Knabel: Geschwhie Bonyhádi von de Urzeit bis 1945 (München, 1972).

 

SOMOGYI ISTVÁN

(1892 -1937)

 

Az egyszerű falusi környezetből induló életút állomásai: Lajoskomárom - Bonyhád - Budapest - Debrecen.

A műveltség alapjait nyolc éven át a bonyhádi gimnáziumban szerezte. A kötelességtudó, jeles rendű diákot nyolcadik osztályos korában a Petőfi Sándor Önképzőkör ifjúsági elnökké választotta, a tanári kar egyúttal megbízta az internátusban és a konviktusban a diákfelügyelői (senior) teendők ellátásával. Somogyi István 191 l-ben érettségizett.

Budapesti orvosegyetemi tanulmányait az első világháború éveiben kénytelen volt megszakítani a 31 -es honvéd gyalogezrednél teljesített katonai frontszolgálata miatt. A doktorrá avatás után az egyetemi klinika alkalmazta kutatói feladatok ellátására. Az idegrendszertan és az elmegyógyászat kérdései érdekelték. Megjelent tanulmányaiban a lázterápiás kezelésekkel és a paralisis progressziva (elmezavar) gyógyításával foglalkozott. Tudományos pályafutása gyorsan ívelt felfelé: tanársegéd, adjunktus, rendkívüli egyetemi tanár, Debrecenben az elmegyógyászati tanszék professzora.

A gimnázium hajdani eminens tanulóját az 1936-ban alakult Bonyhádi Öregdiákok Szövetsége társelnökké választotta. A következő évi közgyűlésen a diáktársa, Máté Károly számolt be Somogyi professzor váratlan haláláról. Somogyi István mindössze negyvenöt évet élt.

Forrás: Máté Károly: Emlékbeszéd Somogyi István felett (In: A bonyhádi gimnázium évkönyve az 1937-38 tanévről).

 

TÜRJE ISTVÁN

(1894, Bonyhád - 1968, Bonyhád)

 

Német származású paraszt-kisiparos családban született. A bonyhádi gimnáziumban érettségizett (1912). Az első világháborús katonai szolgálata miatt elhúzódó egyetemi tanulmányait orvosdiplomával fejezte be. Három évtizeden át Bonyhád köztiszteletnek örvendő orvosa volt.

Sokoldalú társadalmi tevékenységéből kiemelkedik a hitleri eszmeáramlattal szembehelyezkedő magatartása. Tolna vármegye Törvényhatósági Bizottságában Bonyhád képviselőjeként már 1935-ben felhívta a figyelmet a náci propaganda veszélyeire: „Felütötte fejét az ellenség, hogy megbontsa az egységet a magyar és német lakosság kozott .. Lelkiismeretlen egyének izgatnak az ellen a haza ellen, mely a keblükre ölelte őket Nem szeghetjük meg azt a vérszerződést, melyet '48-ban kötöttünk a magyarsággal" — mondotta.

Türje doktor alapító és elnökségi tagja volt az 1942-ben Bonyhádon zászlót bontó Hűséggel a Hazához mozgalomnak. Ezért a német megszállás és a nyilas uralom idején a Gestapo letartóztatta (1944. okt. 20.). Az internálástól azzal menekült meg, hogy a magyar honvédség behívta hadikórházi szolgálatra. Tűrje István a németországi USA-hadifogságból 1945 őszén tért haza.

Mint politikai szempontból megbízhatatlan „nyugatost" vette nyilvántartásba az Államvédelmi Hatóság és jogutódja, az Államvédelmi Osztály. „Bűneit" azzal tetézte, hogy a kollektív bűnösként kezelt német anyanyelvűek kitelepítése idején síkra szállt a „hűségesek" védelméért.

1951-ben az ÁVH egy éjszakai látogatása során közölte Tűrje Istvánnal, hogy a szocializmus építése érdekében Dunaújvárosba helyezik körzeti orvosnak. Egy évtizedig ott dolgozott. Hetven éves korában nyugdíjazták. Ekkor visszatért a száműzetése idején is fenntartott bonyhádi otthonába.


Forrás: Türje István: A Hűségmozgalom - kézirat.

 

SZTRILICH LAJOS

(1903 -1979, Bonyhád)

 

Iskoláit Zomborban, Kalocsán és Pécsett végezte, 1930-ban avatták orvosdoktorrá. Később iskolaorvosi és egészségtan-tanári oklevelet, továbbá szemész szakorvosi képesítést is szerzett. 1932-41 között Mádon, 1941-44-ben Óbecsén volt községi orvos. A szemész-szakorvost 1947-ben Bonyhádra helyezték a trachomaállomás megszervezésére és vezetésére. Az intézet sikeresen végezte a Völgységben a népbetegségként terjedő tra-chomás fertőzöttek felkutatását, gyógyítását és utókezelését. A szakrendelés 1957-től a Járási Kórház általános szemészeti osztályán folyt. Sztrilich osztályvezető főorvos példamutató ügybuzgalommal fáradozott a kórház létrehozásán. Mint az új intézmény első igazgatója jó felkészültségű szakorvosokat toborzott Bonyhádra.

Sztrilich doktor több tanulmányát közölte az Orvosi Hetilap, a Népegészségügy és a Szemészet című folyóirat , valamint több német szaklap is. A főorvos elnöke volt a bonyhádi egészségügyi és szociálpolitikai bizottságnak (1955-65), valamint a katolikus egyházközségnek (1961-79).

Bonyhád egyik legnépszerűbb embere volt. Közvetlen és kedélyes egyéniségéhez muzsikus hajlam társult. A gazdag hagyományokkal rendelkező bonyhádi zenei élet folytatásáért fáradozott. 1960-ban a helybeli amatőr muzsikusokból megalakította a Bonyhádi Szimfonikus Zenekart, s a 20-30 tagú együttest karmesterként dirigálta. A klasszikus zeneirodalom dallamos műveinek előadásával az együttes hatalmas közönségsikert aratott mind a bonyhádi, mind a vidéki fellépéseken.

Sztrilich főorvos szaktudása, lelkesedése, munkabírása, embersége követésre méltó. Szakmai és társadalmi tevékenységét elismerték az „Érdemes orvos" (1955), a Szocialista Munkáért Érdemérem (1963) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat emlékplakettje (1970) kitüntetésekkel.

Forrás: Tíz éves a Bonyhádi Vörösmarty Járási Művelődési Ház (Bonyhád, 1962).

 

HEGEDŰS ADAM

(1904 -1977, Bonyhád)


Munkáscsaládból emelkedett ki szorgalmával és tehetségével. Népiskolai, gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Pécsett végezte. 1930-ban avatták orvosdoktorrá. A híres ángyán iskolá"-b&n képezte magát, tíz évig a belklinikán tanársegédként dolgozott. A bel- és tüdőgyógyászatból szerzett szakorvosi diplomával rövid ideig a siklósi, majd a losonci kórház belgyógyászati osztályának főorvosa. A katonai szolgálatot egyéves szovjet hadifogsággal zárta le. Az elcsatolt Losoncra nem térhetett vissza, házassága révén ekkor Bonyhádon telepedett le (1946).

Néhány évig a gimnázium iskolaorvosa és egészségtan-oktatója, továbbá ellátta a grábóci szociális otthon betegeit, valamint Hidason a bányaorvosi teendőket. 1950-ben Hegedűs doktort megbízták a Tüdőgondozó Intézet megszervezésével és vezetésével. Ismeretterjesztő előadásaival járta a falvakat, és mozgósította a lakosságot a rendszeres szűrővizsgálatokra. Az intézet kiemelkedő eredménnyel végezte a tbc - szűréseket, a légmellkezeléseket és -töltéseket. Hegedűs főorvos a szakmai tapasztalatairól és az intézet tevékenységéről több tanulmányt közölt a Tuberculosis című szakfolyóiratban. Munkásságát az „Egészségügy Kiváló Dolgozója" kitüntetéssel ismertékel. 1967-ben nyugdíjba vonult.

Példamutató közéleti ember volt. Mint a bonyhádi egészségügyi bizottság és a Törpevízmű Társulat elnöke nagy energiát fejtett ki a vezetékes ivóvízellátás megteremtéséért. A sikeres munkáért elnyerte a „Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója" címet.

Az irodalomban, zene- és képzőművészetben jártas értelmiségiként kezdeményező szerepet vállalt a helyi kulturális élet színvonalának javításában. Mint szenvedélyes turista személyes példájával nevelt az egészséges életmódra.

 

BARABÁS ISTVÁN

(1908, Bonyhád -1980)

 

A helyi gimnáziumban érettségizett (1926), 1930-ban a budapesti egyetemen szerzett állatorvosi diplomát. 1931-ben doktorrá avatták, 1964-ben kandidátusi tudományos fokozatot ért el.

Pályakezdőként Bonyhádon, majd Tolnán és Sióagárdon folytatott magánpraxist. 1945-51 között Szekszárdon járási, majd Tolna megyei főállatorvos. Ezután Budapesten vezetőállásokba helyezték: minisztériumi csoportvezető, később az Állami Gazdaságok Főigazgatóságán vezető főállatorvos lett. Tudományos kutatásairól (baromfitífusz, sertésbrucellózis, stb.) folyóiratokban és szakkönyvekben számolt be. Meghívott előadóként az ország agráregyetemein készítette fel a hallgatókat a tudományág újabb feladataira és a komplex szemlélet kialakítására. Jelentős szerepet vállalt a nagyüzemi állattenyésztést irányító szakvezetők felkészítésében és továbbképzésében is.

Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái (Bp., 1940).

 

RÓZSA PIROSKA

(1913-1988, Bonyhád)

 

Bonyhádon járt népiskolába és gimnáziumba, 1931-ben jelesen érettségizett. A pécsi Erzsébet Tudományegyetemen 1937-ben orvosdoktorrá avatták. Gyermekorvosi gyakorlatot a pécsi egyetem gyermekklinikáján szerzett, majd a férjével, Hegedűs Ádámmal Siklóson és Losoncon praktizált.

A háborús események és azok következményei miatt a család elhagyta Losoncot, és a bonyhádi szülőkhöz költözött. Rózsa Piroska 1947-ben gyermekgyógyászatból szakképesítést szerzett, s néhány évig iskolaorvosi feladatokat látott el.

Az 1950-es évek elején a doktornőt megbízták a Bonyhádon szervezett gyermekszakrendeiő vezetésével. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig a Völgy-ségi járás tisztifőorvosa volt. Az „egészségügyi szervezés és hygéné" tárgykörben szakvizsgázott (1957), s érdemeket szerzett a járás közegészségügyének megszervezésében, zavartalan működtetésében. Lankadatlan ügybuzgalommal segítette elő a bonyhádi kórház megnyitását és fejlesztését.

A doktornő közéleti aktivitásával és társadalmi tevékenységével is az egészségügyet szolgálta: a Járási Tanács tagja, a Vöröskereszt elnöke, számtalan felvilágosító és ismeretterjesztő rendezvény szervezője és előadója volt. Tevékenységével az „Érdemes Orvos" kitüntető címet érdemelte ki.

Nyugdíjas éveit özvegyen a leánya családi körében töltötte Bonyhádon.

 

HOLLÓ SÁNDOR

(1915-1981)

 

1937-ben Budapesten avatták állatorvos-doktorrá. Kezdetben gyakorlati munkát folytatott, a tudományos kutatómunka később következett. Magánállatorvos Ceglédbercelen, húsvizsgáló ellenőr Üllőn. Közben többször behívták katonai szolgálatra, majd két évre szovjet hadifogságba került (állatorvosként beteg közlegényeket kellett operálnia).

1949-54 között kutatói és vezetői feladatokat bíztak rá: az Országos Állategészségügyi Intézetben dolgozott, majd a Kaposvári Állategészségügyi Intézet igazgatójának nevezték ki. E két munkakörben elmélyítette ismereteit. Ezután felettesei „mind elsőrendű diagnosztikai képességével és kitűnő laboratóriumi tudásával, mind kiváló szervezőkészségével" elégedetten 1954-ben kinevezték Bonyhádra az újonnan szervezett Állatorvosi Rendelőintézet élére vezető főál latorvosnak.

Lelkiismeretes munkájával és a korszerű műszerezettség segítségével Holló doktor néhány év alatt felvirágoztatta és továbbfejlesztette az intézetet. 1964-től a Szerológiai Állomás szakambulanciája szérumoltásokkal, a fertőzést okozó betegségek (bruscellózis) megelőzésével, szükség esetén műtéti eljárásokkal foglalkozott (az operációk miatt a köznyelvben „állatkórháznak" nevezték az intézetet).

Holló Sándor a tapasztalatait szakközleményekben publikálta. Munkássága révén a bonyhádi intézet „az állategészségügyi állomások laboratóriumainak szervezése idején mintaképe a megyei szerológiai részlegek kialakításának". A főorvos munkásságát „Kiváló Dolgozó" kitüntetéssel és ,^4ranykoszorús jelvény'''-nyel ismerték el. Szaktársai szerint Holló doktor „kiválóan felkészült elsőrendű szakember volt, közvetlensége, őszintesége révén köztiszteletnek örvendett".

A megfeszített munka kikezdte a főorvos egészségét, ezért 1972-ben korkedvezménnyel nyugdíjazták. Fokozódó betegsége miatt visszavonultan élt. Hatvanhat éves korában halt meg Bonyhádon; a faddi temetőben Kukola József főál latorvos búcsúztatta a bonyhádiak nevében.

A bonyhádi „állatkórház" az 1980-as évek második felében megszűnt.

Forrás: Kovats Jenő: Holló Sándor halála (Magyar Állatorvosok Lapja, 1981. okt. sz.).

 

ABLONCZY PÁL

(1916-)

 

A debreceni Református Kollégiumban érettségizett, a Tisza István Tudományegyetemen 1943-ban orvosdoktorrá avatták. A miskolci kórházban belgyógyász, majd frontszolgálat és szovjet hadifogság következik. Hazatérése után a debreceni belgyógyászati klinikán tanársegéd, röntgen-szakorvos, majd osztályvezető; innen Sopronba kerül, ahol az állami szanatórium adjunktusa, 1959-81 között pedig a bonyhádi Járási Kórház belgyógyászati osztályának vezetőfőorvosaként működik.

Ablonczy Pál szakmai fejlődése érdekében fél évig a drezdai Orvosi Akadémián folytatott kutatásokat. Tudományos szakkonferenciákon negyven előadást tartott, harminc szakpublikációja jelent meg magyar és német orvosi szaklapokban. Országosan ismert belgyógyász. Tagja a Magyar Belgyógyász Társaságnak és a Magyar Nephrológiai Társaságnak. 1965-ben „Érdemes Orvos" kitüntetést, 1976-ban ,Jrfarkusovszky díj"-at kapott; 1996-ban pedig Bonyhád város „P'erezel díf '-jal ismerte el a munkásságát.

A főorvos nyugdíjba vonulása (1981) után tíz évig a szekszárdi Balassa János Megyei Kórház pszichiátriai osztályán belgyógyász-konziliárius, kezdő szakorvosok tanácsadója volt. Néhány év óta a fővárosban él.

Forrás: Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

MESTYÁN GYULA

(1922 -1996)

 

A Mestyán család az 1930-as években Gyönkről költözött Bonyhádra. A zenekarvezető apa mindkét fiát taníttatta. Mestyán Gyula a helyi gimnáziumban érettségizett (1941), a pécsi egyetem orvostudományi karán 1948-ban avatták orvossá. Élethivatásának a kutatói pályát választotta. Búvárkodását a pécsi egyetem Kórelméleti Intézetében kezdte, majd a gyermekklinikán folytatta. Oktatta az orvostanhallgatókat tanársegéd, adjunktus, kandidátus, docens, tanszékvezető egyetemi tanár és klinikai igazgató beosztásban. 1968-ban megkapta a nagydoktori címet ,J.z újszulottkon hő- és energiaforgalom szabályozása" című disszertációja megvédéséért. Mestyán professzor külföldi orvostársaságnak a tagja volt. Tudományos munkásságát több kitüntetéssel ismerték el.

Forrás: Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

FUTÁR RAJMUND

(1925 - 2000, Bonyhád)

 

A vasúti tiszt, állomásfőnök, majd MÁV főintéző fia Alsómocsoládon kezdte az iskoláit; a jezsuita szerzetesrend pécsi gimnáziumában érettségizett (1943), 1950-ben a pécsi egyetemen orvosdoktorrá avatták. Segédorvos lett a kaposvári megyei kórházban, s 1955-ben gyermekgyógyász szakorvosi képesítést szerzett. 1959-ben nevezték ki a bonyhádi gyermekorvosi szakrendelő vezetőjének.

Feleségével, Iványi Mária gyermekorvossal, közegészségügyi felügyelővel együtt szervezték meg a Völgységi járásban a csecsemő- és gyermekgondozást. Futár doktor sokirányú feladatot látott el: Bonyhádon szakrendelést vezetett, a bölcsődés és az általános iskolás gyermekek orvosa, a kórház szülészeti osztályán konziliárius, a járás községeit rendszeresen látogatta, ellenőrizte az újszülöttek fejlődését, gyógyította a kisgyerekeket. E sokrétű és felelősságteljes munkát három évtizeden át lelkiismeretesen közmegbecsülést élvezve végezte. Munkáját a felettesei is elismerték. Fiatalon, negyven éves korában „Az egészségügy kiváló dolgozója" címmel jutalmazták „az átlagon felüli munkateljesítményt" (1965); a következő évben pedig az „Érdemes orvos" kitüntetésben részesült (1966)

A népszerű főorvos 1990-ben vonult nyugdíjba, de még néhány évig a bonyhádi kórház szülészeti osztályán szaktanácsadói feladatot látott el.

Egy új nemzedék indulásának lelkiismeretes gondozója és gyógyítója 75 éves korában halt meg.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet