I. fejezet

Csanytelek környékének természeti földrajza

 

Hajdanában, az ősember és az őselefántok korában rettenetes vad vidék lehetett itt a Tisza melléke. Úttalan zsámbékok rengeteg övezete, nádas, kákás, gyékényes ligetek, réti farkasok, nádas-rókák, folyamparti vidrák, bölények, őzek és szörnyetegek, amikről szól a népmese.

A jelenlegi felszín a legjellemzőbb, alföldi táj. Tökéletes síkság. Bármilyen síknak látszik is ennek a földnek a felülete, mégis vannak bizonyos emelkedései és mélyedései, melyek az egykor itt elterülő tenger hullámai által képeztettek. Ezek az emelkedések többnyire hosszan nyúlnak el, itt-ott földhátakat, másutt egész földhullámokat tüntetnek fel. (1)

 

Tartalom
















 

I. fejezet
Csanytelek környékének természeti földrajza


II. fejezet
Csanytelek és környékének vízföldrajza, és madárvilága


III. fejezet
Csanytelek és környékének őstörténete
(Történeti vázlat)


IV. fejezet
A község régészeti kutatásának topográfiája


V. fejezet
A középkor évszázadai

Ezekben a földhullámokban és halmokban a kutatók bizonyos védelmi rendszert véltek felfedezni, mely abból állott volna, hogy a halmok, eliotikus gyűrűben az egyes halmoknak egymástól való 4-5 és fél kilométer távolságban helyezkednek el. Különösen nevezetes e tekintetben Csanytelek, és Szegvár környéke, ahol nagymennyiségű halom látható. E halmok közül 8 képez az említett főhely, mint központ körül egy-egy láncot, mely 43 négyzetkilométer területet zár be. Ugyanezen gyűrűt hasonló távolságú halmokkal egy másik gyűrű vesz körül, melyhez már a pusztaszeri halmok is tartoznak, és így tovább még más gyűrűt is lehet észrevenni száz és néhány kilométernyi körzetben. Északi irányban a végpont Szentes és Kunszentmárton között a Dinnyéshalom, keleti végpontját a szentesi tanyák közt levő Svábhalom, a nyugati végpontját a pusztaszeri Árpádhalom képezi.

Hogy ez a rendszer tervszerűen vagy véletlenül jött létre, azt eldönteni nem lehet. Feltételezések szerint a vaskorszakból származik. Vannak, kik azt hiszik: miként a halmokat ősapáink az országba költözésükkor oly célból hányták össze, hogy a sík térségben szolgáljanak részint útmutatóul, részint pedig őrhelyül, mások pedig úgy vélekednek, hogy ezek a halmok, az elsőbb magyar földesuraknak, míg a keresztény vallásra nem tértek, scihiai mód szerint temetkező helyei voltak. Sokan áskálták már ezen halmokat, úgy ábrándozván, hogy azokban pénzt fognak találni - lehet, hogy ha lentebb ásnánk, az eltemetetteknek csontjaira akadnánk. Érdekesebbek azonban reánk nézve a halmok azért mert történeti hagyományaink szerint valahányszor a király vagy nádor, vagy pedig főispán törvényszéket tartottak, rendszerint ezeken a halmokon vonták fel sátraikat. (2)

Geológiai múlt és jelen

A geológiai múlt és jelen térszíni viszonyai alapján Csongrád megyében három típust lehet kijelölni:

A divuális hát ó-alluviális: futóhomokkal beszórt 89-109 méter magas, amely a szegedi Fehértótól Északnyugatra a szegedi felsővárosi tanyavilágot és a csongrádi határ nyugati részét foglalja magába.

A Tisza jobb parti ó-alluviális teraszt foglalja magában.

A Tisza jelenkori ártere egészen fiatal folyami üledékkel fedve. Ez főleg a bal partra kiterjeszkedő 2-3 km-es sávban követi a folyót. (3)

A tájszint távolról sem egyenletes. A homokot szállító északnyugati szél irányának és a hajdani patakvölgyek irányának megfelelően hosszú dombsorok futnak északnyugatról délkelet felé, a köztük húzódó völgyekben pedig kisebb szikes tavak és apró erek helyezkednek el. Ezek a csapadékvizet a hátról leszállító apró vízfolyások rendszeresen a hát pereme alatt egy nagyobb szikes tóban vesznek el. Így ezek a szikes tavak, amelyek irányuknál fogva jól jelzik a hát keleti határát. A keleti perem a Tisza ó-alluviális medrével halad itt egy vonalban a Maty-víz a kiskundorozsmai Nagyszék, Rózsaszék, Fehértó, Dóczi-ér irányába. A kőtörési majornál messzebb terjed kelet felé, majd a Mátyás halom és Csontospart, jelzi további útját. A tömörkényi szőlőknél csaknem az újaluviumig ér ki, de azután ismét erősen beöblöződik a Nagy és Kis Csaj-tóig. A Síróhegy, és Csanytelek belterülete között a jelenkori ártérig terjed ki. A csongrádi határban előbb eltávolodik a folyótól, de Csongrád belterülete fölött az Öregszőlőknél közvetlen a Tiszába ömlik. (4)

Ezen a tájszinten találhatók a csanyteleki dombok:

- Csanytelek-Tömörkény úti domb (mesterséges)
- Damjanics u baloldalán lévő Szentgyörgy halom a volt iskola melletti területen
- Damjanics u jobb oldalán közel a Pusztaszeri úthoz
- Dilitor-hármas-védtöltés (mesterséges)
- Dilitori domb
- Dong-ér töltése (mesterséges)
- Fekete gát (mesterséges) az ún. Síróhegyi gát
- Felkelői gát (mesterséges)
- Galu-tanyai domb
- Halastavak gátja
- Lukács halom
- Oláhállási halom
- Pap domb a dilitori dombtól nyugatra 1 km-re. Eredeti neve: Síróhegyi domb
- Szúnyoghalom
- Temető domb (jelenlegi temető)
- Tisza gát (mesterséges)
- Tisza úti domb
- Vajháti gát (Ady Endre u-tól a Vidréig)
- Vidre gát
- Zöldhalom

 

A divuális hát homokján háromféle talajt találunk:

1./ Kötött és kisebb részben kötetlen futóhomok talajok. Ezek a kb. 3-5 méter magas homokbuckák talaja. Ott, ahol a futóhomok már méter vastag, világos színű. Ilyen helyeken a megművelés igen nehéz. Másutt a homok sötétebb, tömöttebb. Itt a humuszréteg, nincs annyira mélyen a homok vastagabb és így termékenyebb is. Az altalaj rendszeresen agyagos, homokos márga. Tekintve, hogy a homokbuckák a hát legnagyobb részét foglalják el, ezért itt ez az uralkodó talajféleség. (5)

2./ A homokhátak sík részén az erősebb agyag tartalom következtében jól kötött és nagyobb humusztartalmú agyagos-homok talajféleséget találunk. Termőtalaja az előbbinél lényegesen könnyebben művelhető. A búza és kukorica kivételével a legtöbb mezőgazdasági termény, de különösen a rizs termesztésére jól felhasználható. Az altalaja humuszos, homokos agyag, agyagos homok vagy tiszta homok, amely alatt, tehát a felszíntől mintegy 4 méternyire néhol a homok futás alapjaként a jellegzetes lősz is fellelhető.

3./ A homokbuckák közötti hosszanti mélyedésekben, szikes tavak közvetlen szomszédságában a vízi növények folytán erősen felszaporodott növényi élet bő humusztartalmat kölcsönöz a homoknak. Ezek a hát legjobb minőségű talajai. Az altalaj humuszos, homokos sárga, másutt szikes sárga, majd homokos. (6)

Az ó-alluviális teraszon a következő talajféleségeket találjuk:

1./ A löszön kifejlődött vályogtalajok humuszos, homokos vályog, majd jellegzetes lősz altalajjal. E talajféleség Szeged-Kiskunfélegyháza-Sándorfalva között csaknem megszakítás nélkül fellelhető. A talaj mésztartalma 5-8 százalék és humusztartalma is eléri a 4 százalékot. Elég termékeny és jól művelhető talajféleség.

2./ E talajféleségtől nyugatra, a divuális hát szomszédságában, Kiskundorozsma belterületétől délre a homokos vályog talaj az uralkodó. Altalaja humuszos vályog, majd lősz. Termékenysége valamivel kisebb, mint az előző talajféleségeké. A talaj természete az előbbiekhez hasonlít, fizikai összetétele azonban már a durvább az alkatrészek nagyobb aránya folytán.

3./ Szétszórva az óalluvinumon mindenütt sok a szikes talaj, de különösen sok a szikes föld a homokos vályogtalajon. A termő szikes felső talaja humuszos szikes márga. A terméketlen szikes termőtalaja alig 4 cm vastag, alapja pedig kőkemény szikes márga. (7)

Az új alluviális térszintben:

Csongrád alatt egészen Csanytelekig csak igen keskeny a Tisza, a folyó jelenkori üledékeivel fedett területsáv a Kis-Tisza mentén a pusztaszeri majorig és a sasülési majorig kiterjeszkedő jelenkori ártér csak a kőtörési majornál szűkül össze. Így a körülhatárolt részeken kétféle lerakodást találunk:

1./ A régebbi folyami üledék a régi réti agyag, mely a folyótól távol eső területekre korlátozódik. Ez a réti agyag humuszos, fekete kötött talaj, melynek kevés mésztartalma a legnagyobb hibája.

2./ A másik lerakodás ma is folyik és igen finom, öntésiszapot tartalmaz. A Tisza öntésiszapja erősen humuszos és igen termékeny talaj. (8)

A község domborzattani képe két fő részre osztható: Az egyik a Duna-Tisza közi hátság, melynek területe gyakorlatilag egybeesik a jelenleg beépített területtel. Felszíne sík, bár korántsem asztalsimaságú, mint a régi mélyártér. Ha nyugatról keletre - a Tisza felé - haladunk, akkor több észak-dél irányú, szintkülönbséget figyelhetünk meg. Legelőszőr a csongrádi úttól keletre csökken néhány cm-el a felszín magassága. A Ságvári utca vonalától folytatódik ez a csökkenés. Tovább haladva - a Jókai utca vonalában - kicsit emelkedik a terep, hogy aztán egy fokozatosan keskenyedő sávban alig észrevehetően lejtéssel érje el a Tiszát. A kisrét nevű külterületen található egy, a hátsággal azonos magassági halom is, mely pleisztocén-holocénkori homoklepelhátnak felel meg. Ez a régi ártérből szigetként emelkedett ki, ezért felszínén öntésiszapot nem találunk.

A másik rész a községet Keleten, Délnyugaton és részben Délen, övező mélyártér. Különbséget kell tennünk a jelenlegi és a Tisza szabályozás előtti mély ártér között, hiszen a szabályozással az árszint, több métert emelkedett. Az említett terület a régi mélyártérhez tartozott. A különböző magasságú térszínek örökléstanilag, és geomorfológiai szempontból is elütnek egymástól. Ennek magyarázata az, hogy a régi tiszai ártér a szabályozásig folyamatosan feltöltődő terület volt, melyre asztalmagasságú ó- és újholocén rakodott. Az átlagos terepesés nagyon kicsi 0,1 - 0,4 m/km. A táj egyhangúságát csak a csatornák vonala és néhány kisebb lapos mélyedés szakítja meg. Ezek a mélyedések a bennünk megálló víz miatt többnyire szikesedtek. Ilyen helyeket jellegzetes szikmorfológiai formák töltik ki. Ezek a szik töbör, és a turján. (9)

Ilyen turján a község déli határában levő Csaj-tó, amely a lösz felszínen keletkezett szikes, meszes laposnak felel meg. A régi ártérre a Nagyrét, Kisrét, Nagygyep, Kisgyep, Sík nevű területek.

A községet Keletről 8 km hosszú domborzattanilag, és közigazgatásilag a Tisza határolja.

A Tiszában kialakuló zátonyoknak rövid az élettartama, csupán néhány hónap, ugyanis a legközelebbi árhullám szétrombolja őket. (10)

Említést érdemelnek még a hullámtéri morotvák és a kubikgödrök. Ez utóbbiak mesterséges képződmények, a Tisza szabályozásakor az árvédelmi töltések anyagát ezekből termelték ki. Árvizek után jó halászó helyek. A hullámtéri morotvák is a szabályozás termékei, - melyek többé-kevésbé lecsapolt térszínek. (11)

A község talajának megoszlása a következőképpen alakult: réti öntéstalaj 54 százalék, homokos, löszön kialakult mezőségi talajok 23 százalék, humuszos homoktalaj 14 százalék és egyéb 9 százalék. (12)

1. számú kép: Talajok típusai Csongrád megyében

 

A térség éghajlati adottságainak jelentősége

Csanytelek a mérsékelt övben fekszik. Területén szárazföldi éghajlat uralkodik, de módosítja az óceán és a mediterrán éghajlat hatása. Éghajlata alakításában a tőlünk legtávolabb eső /900-1400 km/ Atlanti óceán játssza a legnagyobb szerepet, mert az óceán és az Észak-atlanti áramlás melegítő hatását a nyugati szelek szállítják el hozzánk.

A délnyugat felől lévő Adriai tenger hatása jóval gyengébb. A Keletre fekvő Fekete-tengernek semmi befolyása sincs e terület éghajlatára. (13) Az éghajlatformáló legfontosabb tényező a csapadékviszonyok, a hőmérséklet és a szélviszonyok.

A csapadékviszonyok időbeli megoszlását illetően megállapítható, hogy a tetőpont leggyakrabban a tavasz végén és a nyár elején fejlődik ki. Évi áltagban június a legcsapadékosabb hónap. A tavaszvégi, nyár elejei és az őszi csúcsérték között átmenetet képező augusztusi és szeptemberi csapadékhozam közel van a sokévi átlaghoz. Decemberben rendesen kitart, sőt néha fokozódik a novemberi csapadékhozam. Január és február a két legszárazabb hónap. Márciusban is csak igen ritkán van csúcsérték és akkor is alacsony értékű. E hónap végén kifejlődő nagyobb csapadékértékek a márciusi átlag értékét jóval február fölé emeli, de még így is az átmeneti különbség legnagyobb március és április között. Havi ingadozás októberben és novemberben a legnagyobb. Legkisebb az ingadozás májusban és augusztusban. E hónapokban a legnagyobb ritkaság közé tartozik a 80 mm-nél magasabb csapadékérték, viszont a 30 mm alá is ritkán esik az érték.

Az időjárás másik fontos eleme a hőmérséklet. Januárban van a leghidegebb, február a legszélsőségesebb hónap. Márciusban már kevesebbek a szélsőségek. Márciusban a havi átlag 6-7 fok. Az áprilisi szélsőségek nagyobbak, mint a márciusiak. A reggeli fagyok még mindig igen gyakoriak. A havi középhőmérséklet 12-15 fok. Májusban a havi átlag hőmérséklet 17-19 fok. Júniusban a legkisebb a havi ingadozás. Közép hőmérsékletérték 21-23 fok. Július a legmelegebb hónap, középhőmérséklet értéke 23-27 fok, de feljegyeztek már 38,2 fokot is. A déli felmelegedés kiterjed az esti órákra is és csak a reggeli hőmérséklet középértékre, száll, a 20 fok alá. Augusztus havi átlag 22 fok. Az eddig mért maximum 37,2 fok volt. A lehűlés különösen az esték hidegebbre fordulásában keresendő. Szeptemberben a déli hőmérséklet még tartja magát, aztán estefelé hirtelen lehűlés következik be. Így nem annyira a csúcsok, mint a mélypont értékeiben van erős süllyedés. Októberben közép 12 fok, a legminimálisabb középfok 8-9 fok. Február után novemberben legnagyobb az ingadozás. A hőmérséklet havi közepének átlagértéke 6-7 fok, tetőpont 13 fok. A hőmérő átlag évente 5-6 nap száll nulla alá. De a fagypont alatti hőmérséklet csak igen kivételes esetben tart ki egész nap. December havi hőmérséklet átlaga 2-3 fok. Átlagban minden második nap fagypont alatt van a reggeli hőmérséklet, de a fagy csak 7-8 napon keresztül tart ki az egész napon.

A hőmérséklet évi középértéke 11,6 fok, a minimum 10,1 fok, mélypont pedig 12,7 fok.

Az Alföldnek ez a területe napfényben igen gazdag 2100 óra/év napfényt kap. Kedvez a hőigényes kultúrák (a szőlő, zöldség, répa, takarmánygabonák, magtermesztés, gyógynövény, virágfajták) termesztésének. Az éghajlat jellemvonása a szárazság, 500-650 mm eső, kevés felhőzet. Tartós napsugárzás, a levegő alacsony páratartalma s ezek együttes következménye a nagy napi és évi hőingadozás évi közepes 23-24 C fok adja. Errefelé legforróbb a nyár és legzordabb a tél. A nyár elejei csapadék minimum után gyakorta aszályok következnek. A nagy potenciális párolgás miatt jelentős a vízhiány, 170-175 mm, amit a mezőgazdaságnak és a kertészetnek öntözéssel kell pótolnia. (14)

A Hőmérséklet harmadik, nem kevésbé fontos eleme a szélviszonyok. A környék leggyakoribb szele a déli szél és az északi szél. A nyugati és az északnyugati szelek is elég gyakoriak, míg a keleti, északkeleti szelek igen ritkák. A déli szél szeptemberben kezd erősödni, októberben a környék uralkodó szele. Ez után februárban, de különösen márciusban is uralkodó szélirány. Április közepétől kezdve gyakorisága folytonosan fogy. Az északi széllel éppen fordítva van a helyzet. A januárban és februárban még elég gyakori szélirány a tavasz beköszöntésével veszít jelentőségéből, de április közepétől kezdve ismét gyakrabban fúj, júniusban a község egyik uralkodó széliránya, júliusban és augusztusban is gyakori, szeptemberben azonban veszít jelentőségéből. Az őszvégi és téli hónapokban igen lassú emelkedést mutat. A délnyugati szelek a déli szelekhez igazodnak. Ezek ősszel és tavasszal leggyakoribbak, nyáron azonban elülnek. A nyugati és az északnyugati szelek viszont a nyár uralkodó szélirányai, míg tavasszal és ősszel jelentőségük csökken. Az északkeleti, és keleti szelek soha nem tesznek szert nagyobb jelentőségre. (15)
Különösen az északnyugati és nyugati szelek vannak döntő befolyással e térség csapadékértéke.

 

II. fejezet

Csanytelek és környékének vízföldrajza, és madárvilága

A környék vízrajzát a felszíni és a felszín alatti vizek együttesen adják. Jelentős befolyásolási tényező a geológiai, földrajzi, s ezeken kívül az éghajlati viszonyok. A felszíni vizek közül legjelentősebb a Tisza.

2. számú kép: Csongrád megye vízhálózata

A Tisza 977 km hosszú folyó, Kárpát-Ukrajnában, a máramarosi havasokban ered. A Tisza teljes hosszának, mintegy kétharmada hazánk területén található, 597 km-m át vadregényes tájakon kanyarog, tökéletes útvonalat kínálva ezzel a vízi túrázás szerelmeseinek. Nem árt azonban tudni, hogy a folyó vad szépsége egyben veszélyeit is növeli, hiszen a meder helyenként összeszűkül, a víz örvénylik és helyenként erős a sodrás, máshol pedig kiszélesedik, és lustán hömpölyög a lelógó faágak alatt. Szerbiában ömlik a Dunába, vízgyűjtő területe 157886 négyzetkilométer, ebből mintegy 45000 négyzetkilométer jut Magyarország területére. Vizének 90 %-a átfolyik az országon, csak 10 %-a hasznosul itt. Tisza a legjellegzetesebb síksági folyó. A mai helyére az eocénban került. Széles árterületén a szabályozás előtt gyakran változtatta helyét. A Tisza leírhatatlanul szép, olyannyira, hogy nem érti az ember, miért nincs ez jobban felkínálva a köztudatban.

3. számú kép: A Tisza Csanyteleknél

Ősidőben a Tisza, mikor még nem volt szabályozva kijárt, kikalandozott medréből, messze egészen a Tömörkény és Gátér irányába. A vízjárta földeken a szántóföldi termelés a határ egy-két kiemelkedő „hátjára” szorítkozott. Aki a csanyteleki határbejárások Tisza szabályozás előtti térképeit végig nézi az az érzése támad, mintha a bennük jelzett szántóföldek nagy része a tavak, mocsarak, vízjárta területek közelében feküdt volna, s így olyan feltevés felé hajlik, hogy az egykori helyválasztó betelepülők hasznosnak látták, ha a szántás-vetés betakarítás munkájánál embernek-állatnak egyaránt fontos víz nem esik messze a feltörendő földtől, illetve, ha az áradások termékenyítő hatása a talaj számára hasznosítható lesz.

A Tisza szabályozása - a folyóvölgy és az árterület rendezése, a meder lefolyási viszonyainak javítása, az árvédelmi töltésrendszer megépítése - több nemzedék hatalmas, végül sikerrel zárult vállalkozása. Terveit a XIX. század 40-es éveiben, a reformkorban dolgozta ki gróf Széchenyi István megbízásából, annak nagyra törő elgondolásait magáévá téve Vásárhelyi Pál mérnök. A folyó szabályozási munkák azonban Vásárhelyi Pál hirtelen halála miatt az olasz Pietre Pataocapa tervei alapján indultak meg.

A mű kivitelezése történelmünk egyik legdrasztikusabb korszakában, az Osztrák önkényuralom idején kezdődött, de befejezése átnyúlt a kiegyezés gazdaságilag gyors fellendülést eredményező szakaszába. (2)

Hazánk fellendülésének alapfeltétele volt a Tisza szabályozása, a Tisza kiterjedt alföldi árterületének teljes árvíz-mentesítése. E nélkül sem a mezőgazdaság, sem az ipar, sem a közlekedés nem lehetett volna biztonságos az egész ország mai területének negyedrészében. (3) Így is az ország területének, mintegy negyede (3:1 arányban) Tisza, illetve a Duna vízgyűjtőjén fekvő ártér. Magyarország vizekkel való, fenyegetettsége Európában, Hollandiáéval hasonlítható össze. Szerencsére a káros vizeket levezető rendszerben kulcsszerepet játszó létesítmények az állam kezében vannak.

Az alföldi munkásemberek sok tízezernyi serege, köztük a csanyi kubikusok - a kor mérnökeinek vezetésével - küzdelmes évtizedek során, meglehetősen mostoha műszaki feltételek között, kézi erővel, talicskával, lovas kordéval építette fel ezt az évszázadokra szóló lenyűgöző művet.

A gát, mint hatalmas építmény méreteire jellemző, hogy egy méter gátszelvény kb. 140 köbméter földet tartalmaz. (4) Csanytelek határát 8 km hosszan lezáró hatalmas (kínai falhoz hasonló) gátvonal, mely a Tisza úti rámpa lejárónál 11 m magas.

A Tisza Csongrád és Szeged Maros-torkolat közötti szakaszán 13 km-nyi átvágást (új medret) ástak, s ezzel egy időben az eredeti 2,5 cm/km abszolút értékben még így is kicsi, de az eredetihez képest jelentős energianövekedést hozott létre. Ennek következtében a meder kimélyült, a kisvízszint pedig lényegesen csökkent, 2-2,5 m-rel, ami mind hajózási, mind az öntözővíz kiemelése szempontjából hátrányt jelent.

A szabályozások során Csanytelek mellett jelentősebb átvágások nem történtek, így e területen nagyobb morotvaág nincs. Csupán a Vidre-ér szivattyútelep magasságában találunk két kisebb holtágat. (5)

Gróf Széchenyi István azt is belátta, hogy a nagy szabású terv megvalósítását az államtól várni nem lehet. Ezért a folyó völgyeinek birtokosságát arra biztatta, hogy társulásokba tömörülve, saját erejükkel hajtsák végre az árvízmentesítés nagy munkáját. (6)

A társulás megalakulását az 1871, év XXXIX. Tc. biztosította. Ezt követően 1879-ben megalakult a Csany-percsorai Ármentesítő Társulat. Csany székhellyel, 15 1172/é. 200 hold árterülettel. (7)

 

A csanyteleki rét ármentesítése

„1874-ben Brehler Gábor Csany község megbízásából tervet készített a csanyi rét ármentesítésére. Elképzelése a következő volt: „a Vidre ér D-i oldalán a magas partból kiindulva levágja a Vidre fokot, elhalad a Vidre mentén a Tiszáig, vagyis a 85. átmetszéssel holttá tett Tisza medréig. Innen a holt Tisza mentén D-i irányban halad folyó mellett átlag 50 öl távolságra, majd az élő Tiszát elérve a folyó közepétől mért 200 ölre haladna párhuzamosan a Hármasig. A töltés tetejét az 1867. évi víz felett 4 lábbal magasabbra tervezte. Keresztmetszeti mérete szerint 2 öles korona és mindkét oldalon 1,2 -es rézsű határolta, 12 lábnál magasabb töltés esetén 2 öl széles padka készül.” Akkori áron 139452 Ft-ba került volna, mely 2950 holdnyi területet mentesített az árvíztől.

A védtöltés építésének szükségességét Csany község Pap Ödön nevű jegyzője támogatólag megerősítette. A jegyző Úr kérelmében előadta, hogy a Tisza szabályozás következtében az árvizek egyre magasabbak lesznek. Az 1855-ös árvíz Csany ÉK-i részén 22 ház elpusztítását eredményezte, pedig ezen a területen korábban soha nem fordult elő árvíz. Az 1876-os árvíz pedig Csany község úgynevezett kecskerágói nyúlgátját és Csongrád egy részét, valamint gróf Károlyi Sándor birtokának, mentesített területét öntötte el. A tervezett gátépítést korábban nem lehetett kezdeni Csany szegénysége miatt, mert a község „magát 1874. évben az uradalomtól az 1873. évi Telepítéses törvény értelmében megváltotta”, és ezért „már végleg elszegényedve van.” Ráadásul a falu 3526 kat. hold területéből csak 1700 kat. holdat tud használni árvizek miatt.

Fontosnak tartották, hogy minél nagyobb terület mentessék meg az árvizektől, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából a töltés a belvizektől is mentes legyen, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából lehetőleg magas helyeken vezetessék, a töltésbe építendő műépítmények szüksége lehetőleg elkerültessék.

A terv sokáig elfeküdt.

1883-ban, majd 1884-ben olyan utasítás jött a Közmunka és Közlekedési Munkaügyi Minisztériumtól, hogy a „Csongrádtól - Oláhállásig terjedő árterület mikénti mentesítése céljából a terület kipuhatolásával a létező kereszttöltéseket is esetleg azok célszerű kiegészítési vonalait vegye az elkülönítésnél alapul.” Azaz, vizsgálják meg, hogy egyrészt a Csongrád - Felgyő és a Felgyő - Oláhállás között létesítendő védelmi művek mekkora mentesített területet védenének a különböző műszaki megoldások esetén. Másrészt hogyan választható szét a Dong-ér tájékán a Csongrád - Oláhállás és a Hármas - algyői öblözet.
A négy változat a következő műszaki megoldások részbeni összerakásából származik: Csongrád - Felgyő között magasparti vagy pedig Tisza parti töltés, Felgyő - és Oláhállás között hasonlóan két nyomvonal létezhet: egyik a Tisza, másik a magasparton haladhat. A négy nyomvonal szakaszából áll össze a négy változat. A négy kombinációból az alábbi megoldást előnyben részesíti: Tiszaparti töltés, Csongrádtól a Vidréig, innen a magaspartba bekötve a Vidre É-i oldala a Vidre éren Oláhállást a magasparton haladóan éri el a töltést. A bekötési költsége 636711 Ft az általa védett terület 22670 kat. hold.

Fizetendő járulék lenne:

- Az 1881. évi víz által elöntött ártér egy holdjára 10 Ft
- Az 1885. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 40 Ft
- Az 1830. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 50 Ft

A Felgyőtől a Tisza parti töltés építésének változata azért nem javasolt, mert a mentesített többletterület és a bekerülés fajlagos költsége aránytalanul nagy, a terület hozama ugyanakkor kicsi.” (8)

 

Vajháti töltés

„A Vidre ér valamint az alsó és felső major összekötő út kereszteződéséből indul ki és csanyteleki Endre utcáig tart. Az 1888-as árvíz alkalmával több helyen is elszakadt. Így a Vidre-éri ártöltéstől 300 m-re, 2800 m-re és 3600 m-re az 1881. évi vízszinttől mérve 4-6 m mély 20-40 m széles szakaszok voltak. „a fölgyevi és csanyi határokban kiépített vajháti gát” helyreállítását 1888. szeptember 21-én kezdték. A 4327 fm gát magasságát az 1881. évi árvíz felett 1.0 m-rel határozták meg, középen 30 cm-es koronaszélessége 3 m, de ahol már szélesebb volt, nem nyúltak hozzá. Nyomópadka sehol sem készült. A gát nyomvonalát sok helyen a védekezés, illetve az árvíz következtében alig maradt gátnak nevezhető földhalom. A védtöltés mentén az 1881. évi árvízszintje a gáthosszúság felében a terep felett mindössze 0,60 - 1,0 m volt, de Csany felé haladóan a terepszint mélyül és a gáttest nőt. Ezen a szakaszon jelentős volt a földmunka. A munkamennyiség 40177 köbméter föld volt, 25 krc/köbm egységáron. A szerződés szerint 1888. december 1-ig volt a befejezési határidő, de mégis 1889. március 1-re fejezték be annak ellenére, hogy az eredetileg tervezett töltésszelvény méretéből és az 1:3-as rézsűhajlásból engedményt tettek. Tették ezt azért, mert tudták, hogy az építés alatt lévő gát „alvógát” lesz, az ideiglenes védelem, később pedig a lokalizációs gát szerepét látja el.

A tél földmunkára mostoha volt. Erős hidegek miatt fagyott a talaj, melyet állandóan félrerakni, illetve a behordottal döngölni kellett. Sietős volt a munka, mert bár épült a Tiszapart mentén a végleges árvédelmi töltés, de az öblözetnek ekkor még nem volt árvízi védelme.

Érdekessége a szerződésnek a 9. §, amely szerint „… a vállalkozók munkásaikat utasítani és ellenőríni kötelesek, nehogy a kijelölt földet földhordás közben az úton elszórják, vagy a régi gödörbe hányják, ezért az éjjeli munkálatoknál munkásait eltiltani tartozik: munkásai ellenőrzésére km-kinti váltással két őrt állítani tartozik.”

 

Dilitori - hármas - védtöltés

1876. novemberében kelt műszaki leírás szerint: „a tavaszi rendkívüli árvíz a védtöltéseket túlságosan megrongálván azoknak ép karba helyezését a Csany-percsórai Ármentesítő Társulat elhatározta. És pedig olyan formán, hogy a „a töltés 1 méterrel magasabban készült az 1876. évi árvíz szintjénél. A töltés koronaszélességét a korábbi 3,5 m-ről 6,7 méterre növelték a korábbi 1,2 -es rézsűket a víz oldal felől 1,4-esre alakították, míg a mentett oldalon maradt az 1,2-es. Ahol a töltés tereptől mért magassága meghaladta a 3,5 m-t, ott 3 m széles nyomópadka készült a mentett oldal megtámasztására.

A fenti töltésbe kötött be É-ról Csany felől a Felgyő-csanyi védtöltés alsó szakasza Síróhegy és Oláhállás nevezetű településrészek között húzódott, egyébként „felkelési töltésnek” is nevezték. Ez a töltés árvízvédelmi célokat is szolgált, de Csongrád Megye Törvényhatósága készítette és a Mindszent-félegyházi út, „kis mindszenti út” részét képezte. 1876-ban azonban a korábbinál magasabb árvíz volt, a magas partot megkerülte volna, ezért az újtöltést „tetemesen magasították”, nyúlgátakkal meghosszabbították.

A megfeszített erőkifejtés dacára az ár a töltést áthágta. A további küzdelem azért folyt, hogy az elöntött öblözetből a víz ne fusson el Kistelek és Szeged irányába.

A töltésnek ez a kettős szerepe hosszas viták forrása lett, hiszen el kellett dönteni, hogy útként kezelve közmunkából kell-e karbantartani, vagy védtöltésként kezelve érdekeltségi alapon. A Csany-percsórai Társulat kijelentette, „ha nem tudna a vita végére elfogadható ajánlatot tenni, akkor a Tisza töltését, a Dongér, jobbpartján kötik be a magaspartba.” Csanyt pedig kizárja a védett öblözetből. Végül úgy határoztak, hogy legyen a Csany-Percsórai Társulat kezelésében, mert az jobb gazdája lesz, de a társulatnak a megye évente csanyi közmunkát - vagy megváltandó pénzt - köteles adni, mint amennyibe az út helyreállítása került volna. Érdekes megoldást találtak a töltés által kirekesztett belvizek kezelésére. A belvíz jelentkezése esetén a töltést át kell vágni, és ha levonult a víz, akkor ismét helyre kell állítani. A töltés nyitás - esetleg egy hídépítés - a megyét terheli, mert a vizek természetes lefolyásának útjában van az út. A helyreállítás viszont a társulat költsége, mert neki a vizek elleni védelem a feladata.

A töltés 1900 m hosszú, melyből igen megrongált, illetve nyúlgát jellegű és e miatt sürgősen építendő az 1900-as szelvények közötti töltés szakaszon. Kiépítési magassága: az 1881. évi árvízszint fölött 1 m-rel. Koronaszélessége 5 m, az árvízszint alatt 1 m-rel 4 m-es padka készül. Mentett oldal 1,2 -es rézsű, míg vízoldalon az árvízszint alatt 1,4, fölötte 1,2 -es rézsű épül.

A helyreállítás terve 1883. novemberében készült. A költségviselés és feladatkörök tisztázására többször is visszaküldték a tervet kiegészítésre, így a miniszteri jóváhagyás késett.

Még egy monumentum zavarta a jóváhagyást: „…mindezen kérdések azonban csak az esetben bírnak gyakorlati jelentőséggel, ha a Csany-percsórai Társulat továbbra is fennmarad, nem kapcsolódik össze a Csongrád jobb-parti társulattal, miként a Nagy Méltóságú Magyar-királyi Közmunka és Közlekedési Minisztérium által a tiszavölgyi Társulatnak szervezése tárgyában, a múlt évben közrebocsátott törvény javaslatában tervezve volt, s illetőleg, ha Csanytól lefelé nem fog a Tisza partján új védvonal emeltetni, mely a felkelői töltést a dilitori töltést a dilitori töltéssel együtt nem változtatja alvó gáttá.”

1888-ban megalakult a Csongrád- Sövényházi Ármentesítő Társulat, melybe a Csany-percsórai Társulat is betagolódott. Ennek székhelye Csongrád lett. Árterületének kiterjedése 31640 kat. hold volt. A társulatnak 34,4 km hosszú árvédelmi töltése volt. A társulat vezetője: 1888-1898 között Káltay Albert. Utána: 1898-1909 között Degenfeld Lajos, 1910-1912 között Bornemissza Elemér, 1913-1914 között Faragó Antal, s 1920-tól mind végig Dr. Schandl Károly. (9)

A Tisza szabályozásával megváltozott a csanyteleki táj arculata is, több száz hektárnyi vízjárta terület vált rendszeresen művelhetővé s vonzotta a betelepülőket a községbe. Eltűntek a sárrétek hatalmas mocsarai is. Így lett termővé a Nagyrét, Kisrét, Várhát, Vajhát, Sík, Kilences és a többi vízjárta területek. Állóvízként csak kisebb területek maradtak, a folyót pedig összefüggő gátrendszer szorítja medrébe. A gát kezelése szakemberek kezében van, és úgyszólván minden mozgását figyelik a folyónak. Három gátőrház, két zsilip, egyik a Tiszán, másik a Dongéren a Sík déli fekvésénél szabályoz, Amikor a Tisza vize nő, kinyitják a zsilipeket, és szabad folyást engednek az ilyenkor erősen mozgó víznek. Amikor a környék víztároló területei feltöltődnek lezárják, majd - amikor szükségesnek látják, újra megnyitják. A hatalmas zárkapukat kézi erővel mozgatják.

A Tiszán évente rendszeresen három árvíz van. A kora tavaszi (márciusi - áprilisi) árvíz a Keleti Kárpátok és az erdélyi hegységek hó olvadásából származik. A kora nyári árvíz a „zöldár” (májusi - júniusi) esőzésekből keletkezik, és egyszerre jelentkezik a Tiszán és mellékfolyóin. A késő őszi (októberi - novemberi) árvíz az őszi csapadékok következménye. (10)

A Tisza jelentősebb árvizeinek évei:
1689, 1703, 1705, 1712, 1731, 1736, 1737, 1740, 1745, 1750, 1758, 1765, 1766, 1772, 1782, 1813, 1816, 1830, 1844, 1845, 1846, 1848, 1850, 1853, 1850, 1855, 1867, 1870, 1871, 1872, 1874, 1876, 1877, 1878, 1879, 1881, 1885, 1888, 1895, 1902, 1912, 1919, 1920, 1921, 1930, 1932, 1937, 1942, 1950, 1970, 1975, 1977, 1998, 1999, 2000. (11)

Az 1885-ös évben a sok eső és erős szelek megnehezítették, sőt sok helyen meghiúsították a védelmet. A nép dacára annak, hogy a sajátjáról is szó volt, nem szívesen ment a gátak védelmére, úgy hogy katonai karhatalommal kellett kötelességének teljesítésére kényszeríteni. Ekkor sík tengerré változott az egész vidék. Erről az árvízről maradt fönn a megyefőnök Albrecht főherceg számára készített jelentése, amely így ír:

„Csongrádi járásban: A közel-keleti útul szolgáló Csongrád-Szentesi, ún. böldi gát és még nem egészen elkészített társulati gát a kilencesnél az árvíztől elöntetett és a víz az így elárasztott laposon Felgyő és Csany környékén a Felgyő melletti Vidrén keresztül egészen Csongrád-kiskunfélegyházi országútig s több száz hold földet öntött el. A fekete-gát, Síróhegyen alul, alig 50 öl hosszú, de igen fontos, mert a Dongér melletti területnek, továbbá ezzel közvetlenül vagy közvetve összefüggő, nagyobb részt mocsaras, egészen Kistelekig s Kiskundorozsmáig terjedő lapályok elöntését gátolta. E gát szintén elszakíttatott, azonban őrgróf Pallavicini uradalmi munkaereje által csakhamar helyreállíttatott s ez által több ezer hold földet megmentett. A hármasgát egyúttal az Algyő és Vásárhely közt Mindszenttel ellentétes oldalról egészen a csanyi magaslatig 2700 öl hosszú. Ez a gát gróf Pallavicini jószágigazgatójának buzgólkodása dacára 1885. április 7-én dübörgő vihar következtében elöntetett és így körülbelül 19000 hold föld víz alá került. Mely víz Ányás alatt a Percsóránál húzott gátat megkerülvén, a sövényházi árvízzel egyesült és a csanyi pusztától az algyői gátig a legnagyobb elöntést okozta. Ezen gát elszakadása folytán több uradalmi majorság és ház összedőlt. Mindszent község részben szintén víz alá került.” (12)

1876-ban a gátak közé szorított Tisza és a mellékfolyóinak áradása olyan magasra emelkedett, amire a szakemberek még gondolni sem mertek. Először is, március 20-án éjjel a mindszenti Szegfű nevű csárdánál létező nyúlgátak szakadtak át. (13) Ezt követően 23-án a Szentes-Csongrád közötti úgynevezett kilencesi és vajháti gátak átszakadása, melynek következtében, az ár 10000 hold földet öntött el és Csongrád városában behatolván 461 házat pusztított el. Csanyon 38 ház és 2000 hold föld került víz alá. (14)

Ez még nem volt elég. A csany-percsórai úgynevezett hármasgátat, mely teljesen biztosnak látszott, egy három napig tartó északkeleti irányú vihar április 8-án áttörte. Egyszerre három határ került veszedelembe a szegedi, a kisteleki és a péteri (ma Pálmonostora). Negyvennyolc óra alatt 16000 hold föld, különböző vetésekkel, majorokkal és tanyákkal került víz alá.

Az 1879-ben bekövetkezett nagy árvíz, mely Szegedet is hullámsírba temette, felzúdította az Alsó-Tiszavidék közvéleményét. Követelték, hogy: „a kormány, a törvényhozás vegye kezébe az ármentesítés ügyét.” (15)

Az 1881. évi árvíz minden ez előttit felülmúlt. E nagy veszedelem arra bírta a kormányt, hogy a vízszabályozás végrehajtását egyöntetűvé tegye. Kormánybizottságot állítottak fel. Eredményeként a víz lefolyását szabályozó töltéseket eltávolították. Védtöltéseket és körtöltéseket, az ereket és a hullámtereket rendezték, úgy hogy emberi számítás szerint a nagyobb árvízi katasztrófák ellen a terület biztosítottnak tekinthető lett.

A megfigyelés óta a folyón minden télen megjelenik a jég. Ennek átlagos időpontja december 19., de volt év, amikor november 16-án már láttak jeget a Tiszán. Az évek 75 százalékában beáll (befagy) a folyó. Ennek legkorábbi időpontjaként november 27-ét jegyezték fel, de az átlagos dátum, január 2-a. Ez az álló jég általában 40 napig van jelen, de mértek már 89 napos befagyást is, ekkor március 20-án engedett fel a jégpáncél. A jég általában február 24-én tűnik el, előfordult már, hogy március 31-én olvadt el az utolsó jégtábla. A jeges időszak átlaga 52 nap, a tetőpont 113 nap. Az álló jég, illetve a feltorlódó jégtáblák legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy az esetleges árhullámot tovább duzzasztja, jelentősen növelve az árveszélyt. Szerencsére a Csanytelek alatti szakaszon ennek gyakorisága igen kicsi. (16)

A jégzajláskor (rianáskor) háztömbnyi nagyságú jégtáblák úszkálnak a folyón, egymáshoz csapódásukkor akkora zajjal járnak, hogy behallatszik a községbe. Máskor pedig leszaggatja a mederfalat, a falon levő fákat, bokrokat, és sodorja magával.

Amikor a Tisza tavasszal kivirágzik megragadóan gyönyörű és a tiszai táj, mint valami színházi, háttérdíszlet úgy emelkedik ki az egyébként egysíkú tájból. Ilyenkor (júniusban), néhány napig látható a Tiszán a természeti jelenség, amelyet Szegednél szobor is megörökít: a virágzás esetenként figyelhető meg, régebben, akik látni akarták, csónakba ültek, hogy közelről láthassák a kérészek repülését. Ez azért is különleges élmény, mert a folyó halainak többsége ilyenkor fölhúzódik a felszín alá, hiszen terített asztal várja őket, a gardák, balinok itt-ott nagy csobbanással, a vízből magasra kiugorva próbálják elkapni a tiszavirágokat. A tiszavirág védett, tehát nem szabad megfogni, horogra tűzni, még az után sem, hogy elpusztult.

A Tisza fontos környezeti tényező a csanyteleki ember életében. Valamikor, évszázadokon át a halászok egész seregét foglalkoztatta, kik ügyességükkel és sokaságuknál fogva mindig nagy szerepet játszottak e vidéken. Időtlen idők óta megélhetést, rejtekhelyet, védelmet, vízi utat teremtett részükre.

A II. világháborúig a Tisza jelentős közúti tényező volt a forgalomban, elsősorban a tutajozás és a termékszállítás tekintetében, nemcsak Csanytelek, hanem Baks, Felgyő és Tömörkény is igénybe vette. A napi hajójárat pedig a személyszállításban képviselt jelentős szerepet.

Tisza az egyik legnagyobb kincse e tájnak és e településnek: a közvetlen környezetével egy zöld folyosót alkot, mely az ökológiai állapotok fenntartását lehetővé teszi, és ebben rejlik egy pótlólagos foglalkozási lehetőség a jövőre vonatkozóan is. Egy olyan tiszta levegőre, tiszta vízre alapozott idegenforgalom, amibe még a natúr gazdálkodás tiszta élelmiszerét is be lehet kombinálni, a termálvizet kihasználva egy úgynevezett öko-egészség turizmusra alkalmas területet létrehozásával.

„A védgátak közé zárt erdős, nedves, széltől kevésbé járt hullámtér éghajlata bizonyos önállóságot (néhány fokos hőmérséklet-eltérést, nagyobb páratartalmat) mutat a külső éghajlattal szemben. Ez a madárállomány alakulására is hatással van.

A kevés erdejű községnek a Tisza hullámterén kialakult erdősáv, mely a folyómedret teljes hosszában követi, jelentős vonzóerő a szomszédos mezőgazdasági területek madaraira. Fészkelő vagy éjszakai pihenőhelyet nyújt számukra, és mintegy ide sűríti a madár faunát.”

 

Erek

Ismeretes, hogy a mai úgynevezett „erek” hajdanában szintén folyóvizek voltak. Csanytelek, és Csongrád között a Vidre ér (régi nevén Hucu folyó) húzódik a Tisza felé. A Kis-Kunságból folyik be, s a felgyői földek alatt egyesül a Tiszával, melybe eső és hóvizet vezet, és viszont a Tisza árjából szokott megtelni. A Vidre és a folyó Alsó-főcsatorna (zsilippeléstől függően a Felső-főcsatorna vizét is) szivattyúzással emelik át az árvédelmi töltésen. Érdekes, hogy az ártérre bekerülve a morotvaágak miatt nem a legrövidebb úton, hanem azokat délről megkerülve az un. Borda-féle foknál folyik a Tiszába. A Vidre a község területét az alsó 1 km-es szakaszon érinti. (17)

A község déli határát a Dongér alkotja, amely a Tisza egyik legfontosabb környékbeli mellékvize, s egyben védett terület. A Dong ere a Kis-Kunságból, folyik be, többnyire eső és hóvizet vezetvén; felesleg vize azonban az ásott csatornán van vezetve a Tiszába Csanytelek alatt, egyrészt a csanyteleki, tömörkényi réteken oszolván szét. Vízgyűjtő területe igen tekintélyes nagyságú 2100 négyzetkilométer, hiszen a befolyó Csukás-éri főcsatorna, illetve kiskunfélegyházi vízfolyás egészen Kecskemét és Kiskunfélegyháza szennyvizéből is elég sok bekerül. Érrendszere 1 négyzetkilométerről másodpercenként 13,4 liter vizet képes levezetni, ami azt jelenti, hogy az átlagos belvízmennyiséget 14-20 nap alatt vezeti el. A torkolata előtt 7,5 km-es szakaszán árvédelmi gát épült. Így a vize csekély esés (5-10 cm/km) ellenére szivattyúzás nélkül folyik a Tiszába. (18)

 

Tavak

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Csanytelek a tavak, a folyók és az erek faluja. A Tisza, a Vidre, a Csaj-tó, és a Dongér mellett a sok halastóval is rendelkezik. Erről győz meg minket az I. Géza király 1075. április 14-én kiadott oklevele, melyben Géza király két testvérével együtt: „Azt a földet, mely föld felett Villa piscatorium, nomine Chonu (Csany) nevü nagy és népes halászfalu fekszik, a határban lévő következő halastavakkal együtt, mely a Tisza mindkét partján fekszik: Ostora, Wolne, Sarostou, Beubi, Haoeries, Sulmus, Ecetous, Ertie, Zigere, a garammelléki Szent Benedek rendi monostornak adományozta.” (19)

Jakabffy Lajos által, 1912-ben elkészített, Szeged és vidékének térképén magyarosított néven, a Tisza bal partján: a Hosszú-tó, Landor-tó, Tökös-tó. A Tisza jobboldalán: Compos-tó, Nagy-tó, Patkos-tó, Kutyás-tó, Falu tava, Vaj-tó, Kis Csaj-tó, Nagy Csaj-tó megtalálható. (20)

A Csaj-tó a község legnagyobb állóvize a hozzákapcsolódó halastórendszerrel. Csanytelek és Tömörkény déli határában terül el. Megközelíthető Csongrád felől, valamint Kiskunfélegyháza irányából Pálmonostorán és Tömörkényen át, Szeged felől pedig Balástya, Kistelek, Bakson át, vagy egy másik ágon: Sándorfalván, Ópusztaszeren és Bakson át.

Éghajlata megegyezik a környező délalföld területével. Földrajzi koordinátái: 46,36 É - 20,07 K.

Az 1964 óta folyamatosan halastórendszerré kiépített terület, korábban részben állandó, részben időszakos vadvizekkel borított, ősi táj volt. A halastórendszer területe ma 860 ha, és 13 tó egységből áll. A tórendszer összes területe pedig 1080 ha, melyet gátak határolnak, valamint 2, az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit azóta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszere. (21)

Madártani megfigyelés szempontjából ide tartozik még a tórendszertől délre, a Dong-ér csatornáig húzódó legelők, vízállásos területek, az ősi Dong-ér egy szakasz és kevés szántó, apró gyümölcsös, az un. Ér. A megfigyelési terület így összesen mintegy 1300 hektár.

Növényzete a halastórendszeren belül nem túl jelentős, mivel nagy felületű. Itt főként nád (Pharagmites) és gyékényfajok (Tyha) alkotnak hullámtörőt a gátak mentén, vagy kisebb-nagyobb foltokat a tavakon. A rétek, legelők növényzetében uralkodók a cserkesz (festuca) és ecsetpázsit (Alopecurus) fajok.

Néhány tavon kisebb-nagyobb szigetek a madárvilág szempontjából jelentősek, különösen vedléskor és költéskor.

A tavak vízmélysége 20-150 cm között váltakozik, átlagban mintegy 70-80 cm. Vannak 1-2 cm vízborítású zátonyok is, így a terület a mélyvízi és parti fajoknak is egyaránt megfelel. A halastavak vizei és a Tisza folyó az Árpádok korában bővelkedett halakban. A haltenyésztő helyek mind a Tisza mentén voltak és csatornákon vezették a halastavakba a tápláló vizet. Zsilipekkel vonták el a vizet, hogy a tavak iszapjának kitakarítását megkönnyítsék. Ezt a haltenyésztést a keresztény vallás is támogatta, mely számos napra rendelt böjtöt midőn csak hallal való táplálkozást engedte meg. A szolgarendű halászokat, a konventek, püspökök és a világi földesurak adták-vették, örökbe hagyták. A hal tizede vagy a hatoda járt a földesuraknak, akitől a terheket a halászok meg is válthatták. (22)

 

Csaj-tó

A Csaj-tó a XX. század közepéig a Tisza öntésterülete volt. A mai formáját 1964-1967 között kapta, (akkor) a haltenyésztés mintegy 860 kh-n folyt. A halastó rendszer 13 tó egységből, valamint az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit az óta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszer, melyben most pontyot és busát tenyésztenek. A tórendszer összes vízfelülete: 1080. ha, melyet gátak határolnak. A horgászoknak inkább a Tiszát és a megyesi tavat ajánlják - a helyiek.

Madártani kutatása még a halastóvá kiépítése előtt megkezdődött: Brankovics Attila és Jaszerovics Tibor jár itt. Brankovics később is csaknem minden évben rendszeresen felkereste a tavat. 1966-67-ben Molnár Gyula járt egy alkalommal a területen. 1970-75 között Huszka József, Fekete Péter és Tasi József kutatta a madárvilágot. 1974-től a szegedi Erdőrendezőség természetvédelmi egységének dolgozói, majd 1975-től Tóth Zoltán és Zsótér László és Szőkefalvi-Nagy Béla (Csongrád megyeri Természetvédelmi Bizottság) is. 1974-től a Magyar Madártani Egyesület több tagja is járt a területen: haraszti László, Lővei Gábor, Kálai György.

A terület része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetnek. A védetté nyilvánítással négy tavon (III, VIII, IX, X.) teljes vadászati tilalom lépett hatályba. Ezen kívül tilos vadászni a mindenkori nemzetközi vízimadarak napjain.

4 számú kép: A Csaj-tó és környéke

A természetvédelmi kezelését a Szegedi Erdőrendezőség látja el. A terület gazdasági és természetvédelmi okokból csak korlátozottan látogatható.

A Csaj-tó 1977. Január óta egyik kutatási pontja a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Madártani, Egyesület közös programjának, mely a mesterséges és természetes tavak ökológiai-faunisztikai összehasonlító vizsgálatával foglalkozik.

Hazai vizeink közül nagy jelentőségű a Csaj-tó kutatása. Megfigyelései 1972-ben kezdődött, s az óta évenként 40-50 napon járják be a területet. Összességében mintegy 400 nap több ezer adata áll az illetékesek rendelkezésére, s vár feldolgozásra. (23)

Megfigyelések során, az átvett adatok alapján, 1977 végéig 222 madárfaj volt kimutatható. Ebből a költő fajok száma 61. A rendszeres átvonulóké 79. A rendszertelenül átvonuló fajoké 56. A ritka vendégeket, melynek országos viszonylatban is csak alkalomszerűen fordulnak elő, 26 faj képviseli.

A hazánkban előforduló madárrendekből mind észlelhető volt a területen. Legjellemzőbb rendek a vöcsökalkatúak (mind öt hazai faj előfordul, 4 költ is), a gólyaalkatúak (mind a 14 hazai faj előfordul, 3 faj költ is), a lúdalkatúak (37 hazai fajból 22 előfordul, ebből 6 költ), valamint a libaalkatúak (70 hazai fajból 53 fordul elő, s 9 költ).

A legjellemzőbb költőfajok: Búbos vöcsök, gólya, tőkés réce, kendermagos réce, barátréce, cigányréce, vörös vércse, szárcsa, bíbic, nagy goda, piroslábú cankó, dankasirály, kővágó csér, jégmadár, mezei pacsirta, partifecske, függőcinege, nádirigó, foltos nádi poszáta, sárga billegtető, seregély, mezei veréb, nádi sármány.

Nem fészkelő fajok közül legjellemzőbbek: szürke gém, üstökös gém, kanalasgém, nyári lúd, nagy lilik, csörgőréce, fütyülőréce, kontyosréce, kerceréce, kis bukó, karvaly, rétisas, halászsas, kékes rétihéja, ujaslile, nagy poling, cankó fajok, havasi partfutó, billegetőcankó, pajzsoscankó, ezüstsirály, viharsirály, kis sirály, kormos szerkő, zöld küllő, vetési varjú, réti pityer, kenderike.

5 számú kép: A Csaj-tó látképe

 

A Csaj-tó a Tiszamenti vonulási úton, közvetlenül a Tisza-völgy szélén terület, ezért jelentős a madármozgalma. A vízimadarak és egyéb, részben vízhez kötött életmódot folytató fajok (vöcskök, ludak, récék, partimadarak) nagy jelentőségű vonulási állomása ez a hatalmas tórendszer. Különösen jelentős tömegeket fogad be az őszi és tavaszi vonulások idején. Ősszel ritkábban, tavasszal, több tavat lehalásznak, s ekkor jelentősen megnövekednek a litorális fajok táplálkozási lehetőségei. Ilyenkor esetenként több ezer nagy goda, pajzsoscankó, nagyszámú ezüst- és dankasirály, szürkegém, kanalasgém, gyülekezik a területen. Ilyen alkalmakkor lehet megfigyelni ritka parti madárfajokat is, mint pl. csigaforgató, aranylile, kis goda, kőforgató, fenyérfutó, sarki partfutó, sárjáró. (24)

A vöcsök közül a búbos vöcsök költése rendszeres. Az átvonulók száma maximálisan 200 példány. A feketenyakú vöcsök rendszertelenül klt a tavakat szőnyegszerűen borító hínártársulásokon.

A gólyaalkatúak közül a közeli Labodár fészkelőinek jelentős tápterülete a Csaj-tó. Kanalas gém rendszeresen nyaral itt. Egy esetben már pásztorgéme (1975), két esetben a flamingó (1974, 1975) is előfordult.

Legnagyobb számban mindenkor a tőkés réce vonult át (előfordult már 30000 példány is). Költésre kevés marad vissza. A nyári csapatok nagyobb része vedlésre gyülekezik, a tavak, szigetein. Őszi-téli vendégként a nyári lúd kb. 3000, a nagy lilik mintegy 5000 példányban észlelhető. A lúdalkatúak közül még említésre érdemes az Európa-szerte fogyatkozó kendermagos réce, amelyből 10-15 pár rendszeresen költ itt, s olyankor 500 példánnyal vonul át. Néha át is telel. A kerceréce 120, a kis bukó 200 példánya telel át enyhébb teleken.

Ragadozók közül rendszeresen előfordul a barna rétihéja. E fajnak itteni költése is valószínű. A halászsas 1-6, a rétisas 1-4 példányban rendszeresen megjelenik vonulás idején, ősztől tavaszig.

A szárcsa nagy számban költ és vonul át az előbbi inkább ősszel, az utóbbi tavasszal nagyobb csapatokban. Kis számban költenek is a legelőkön. Jelentős átvonuló és költő fajok még a dankasirály és a kővágó csér költ itt. 1976-ban egy pár szercsesirály is fészkelt. Alkalmi költése volt a kis csérnek 15 és a fattyószercsőnek 163.

Évről évre 30-750 pár partifecske fészkel a tómenti homokbányában. A költő párok számának évenkénti alakulásában nagy szerepe lehet a Tisza tavaszi vízállásának. Néhány esetben tavaszi vonulás idején előfordult már a kucsmás billegő (Motacilla flava feldiggi) is. Több esetben észleltek havasi és rozsdástorkú pityert, valamint hósármányt.

Az itt gyűrűzött madarak közül kézre került, már Olaszországban, Fraciaországban és Törökországban is több példány. (25)

Kókai Gábor a Magyar Madártani és természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának helyettes titkára szerint: a madarászok nagy örömére a Csaj-tavon az közelmúlt júniusában megjelent egy pelikán. A hatalmas csaknem 3 méter szárnytávolságú fehér madár napi másfél-három kilogramm alatt fogyaszt. A pelikán a múlt századi magyarországi előfordulási száma húsz alatt van.

A csanyteleki Csaj-tó, a szegedi fehér-tó Közép-Európa legjelentősebb pihenő és táplálkozó helyei közé tartozik. Nagy kiterjedésű tavaival a szárnyas vándorok szempontjából kiváló adottságokkal rendelkeznek az őszi lehalászások idején több ezer négyzetméternyi iszap terület, várja a parti vándormadarakat. (26)

 

Dongér-tó (Büdösszék)

„Földajzi koordinátái: 46,35' északi szélesség, 19,00' nyugati hosszúság. A 60 hektáros tavon kívül még mintegy 320 ha legelő, valamint rétek, semlyékek 60 ha és két kis akácos tartozik, továbbá 443 ha-os hasonló jellegű, hatalmas legelők húzódnak Baksig, Ópusztaszerig, a Csaj-tóig (Csanytelek - Tömörkény). Itt-ott kisebb szántók, erdőfoltok, vizenyős területek váltakoznak a legelőkkel. Északon az Újmajorig terjed, Észak-keleten a Bugyi-puszta és a keleti fekvésű baksi kettőshalmi erdő határolja.

Legértékesebb része a mintegy 60 hektár kiterjedésű, sekély vizű tó, az ősi Dong-ér egy kiöblöződött, részben lefolyástalan része. Innen kapta az újabb időkben a Dongér-tó nevet. Helyi, népi neve Büdösszék, utal a tó jellegzetességére, az algatömeg bomlásával és a kiszáradással járó jellegzetes szagra. A hagyomány szerint valamikor nehéz szag ült a terület felett. Innen magyarázzák a nevét.

A Dongér-tó olyan ősi tájon fekszik, melyen ma is szinte érintetlen területeket találunk. „Megtaláljuk itt a puszták jellegzetes tájformáit, a szikes tavat, a növényzettel borított vadvizes területeket és a szikes legelőt” -olvashatjuk a védetté nyilvánító határozatban. (27) Földtani érdekessége, hogy mivel a Duna-Tisza-közi hátság és a Tisza-völgy érintkezési vonalán terül el, talajában megtalálható a Duna-Tisza-közi eredetű homok, valamint a szerkezet nélküli szoloncsák és szerkezete, (oszlopos) szolonyec szik is, mely utóbbi a Tiszántúl szikeseire jellemző.

6 számú kép: A Dongér-tó és környéke

Botanikai ritkasága a varangyszittyó egy elfekvő szárú alfaja (Jumcus bufocius sap, ranarius), mely hazánkban a Dongér-tón kívül csak a Fehér-tón és a Balaton mellékén található.

A tavat és környékét 443 hektár terjedelemben 1965. december 2-án nyilvánította védetté az Országos Természetvédelmi Hivatal „… az értékes madár- és növényvilág fenntartása és kutatása érdekében”. 1976. március 24. óta pedig a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan védett része. Madárvilágának kutatását már évtizedekkel előbb indokolták a Szeged-Fehér-tó megváltozásával összefüggő madártelepülések. (28)

1933-44 között Pátkai Imre a környéken kutatva többször járt e területen. 1964-től 1968-ig a Szegedi Akadémiai Bizottság szikeskutató csoportja végzett itt komplex hidrobiológiai és madártani vizsgálatokat. 1965 óta Varga Béláné - ki jelentős munkát végzett a terület védelméért - filmet készített itt. Keve András és György Jenő is vizsgálta a madárvilágot. Marián Miklós 1964 óta kutatja a területet, Molnár László 1972-ben járta be, majd 1974-től hivatásszerűen kutatja. Felkeresték külföldi ornitológusok is, így E. Hindl (London), E. Rutaschke (Postdam), W. Makattsch (Bautzen), Z. Kux (Bruno), G. Zink, (Radolfzell), 1968-ban a Nemzetközi Madárvédelmi Konferencia (ICBP) mintegy húsz külföldi résztvevője is járt a rezervátumban. (29)

A Dongér-tó és mocsarai valamikor, az ősi Dong-éren át a Tiszából kaptak vízutánpótlást. Ma már csak a környező területek lefolyásából nyernek vizet. A vize erősen lúgos, mélysége ma 40-50 cm körül alakul. Némelyik évben teljesen kiszáradhat, így 1968-ban és 1976, 1977-ben. A tó nyugati oldalán kisebb-nagyobb kopár szigetek és növénytelen partszakaszok vannak.” (30)

„A terület növényzete a talajviszonyokat tükrözve szintén nagyon változatos. A madárvilág szempontjából jelentős társulások és homogén állományok a következők: ürmös, cserkeszgyep (Artenmisió-Fetucetum pseudovinse), jellegzetes típusjelző növényével, a sziki jelleggel (Limonium Gmelini). Valamivel mélyebb fekvésben réti ecsetpázsit (Alopecuruspratansia) állományok vannak. A kopár foltok, szikpadkák jellemző növénye a bárányparé (Campborosma annua).

7 számú kép: A Dongér-tó (Büdösszék)

Az időszakos vízborítású helyeken, a szikfolton tenyészik a sziki mézpázsit (Puccinellis chamomilla). A magasabb homokhátakon a homoki pimpós csenkeszgyep (Potenmilla Festucentum) a jellemző. A tóparti növényzete egynemű széki sásos (Bolboschounus, maritimus). Ilyen állományok több helyen borítanak nagy területeket.

A legmélyebb részeket a déli oldalon találjuk. Itt kisebb-nagyobb összefüggő nád (Phagmites) és gyékény (Typha) foltokat találunk. A két kis erdőfolt uralkodó faja a fehér akác (Robinia pseudiacacia).

Változatos biotópjaival (száraz és nedves legelők, rétek, mocsaras vízállások, mélyebb nyílt vizek, erdő stb.), mint táplálkozó hely is jelentős, különösen a vegetációs időszakban. Ugyanilyen gazdag a fitokplaknton is. Így a planktonevő fajok, mint a kanalas réce, gulipán, bőséges táplálékot találnak itt. Elég élelmet találnak a vöcskök, bukórécs fajok, gémfélék is.

Mivel a védettség kellő nyugalmat, háborítatlanságot ad, a madárvonulások számára, igen nagy madártömegek pihennek meg a tavon és környékén. (31) Ezekben az időszakokban éjszakázni is idejárnak a környékről nagy csapatokban a godák, dankasirályok. A nyárvégi kóborláskor nagy vörös gém, bakcsó és a kis kócsag csapatok éjszakáznak a szárnyék-erdő fáin. (32)

Néhány kiragadott adat a különböző madármozgalmak érzékeltetésére:

Név - példány - időpont:

- Kanalas gém - 1200 - 1967. augusztus 5.
- Pajzsoscankó - 3500 - 1968. április 25.
- Fütyülő réce - 400 - 1969. március 17.
- Nagy lilik - 10000 - 1974. november 12.
- Sárga billegető - 100 - 1975. április 24.
- Tőkés réce - 25000 - 1975. december
- Hósármány - 70 - 1975. február 15.
- Nyári lúd - 2700 - 1975. január 17.
- Nagy goda - 6000 - 1975. március
- Fehérszárnyú szerkő - 240 - 1976. április 26.
- Havasi pityer - 110 - 1976. január 7.
- Gulipán - 300 - 1976. július 3.
- Füstös cankó - 750 - 1976. július 6.
- Nagy kócsag - 43 - 1976. július 9.

(33)

A gyűrűzések tanúsága szerint is jelentős átvonuló állomás a Dongér-tó. A parti madarak 1976-ben itt végzett gyűrűzéséből (7 faj, 120 példány) 3 faj egy-egy példánya került kézre távoli országokban. Bibic: gyűrűzve 1976. május 18-án, megkerült 1400 km-re DNy-ra 1977. január 18-án Olaszországban. Réti cankó: gyűrűzve 1976. április 23-án, megkerült 3300 km-re DNy-ra 1977. február 9-én, Mali köztársaságban (Mopti), Pajzsoscankó: gyűrűzve 1976. április 14-én, megkerült 3500 km-re ÉK-n 1976. június 1-én a Szovjetunóban (a Jazal félszigeten). A két előbbi madár telelő, az utóbbi fészkelő területen került kézre. (34)

1968-tól kezdődően bizonyos átvonuló és költő fajok száma jelentősen megváltozott. Emelkedett: pl. az átvonuló nyári lúd, nagy lilik, vetési lúd, goda, füstös cankó, sárga billegető száma. Ennek oka a ludak esetében valószínűleg az utóbbi évek eredményesebb költése, más fajoknál inkább a kedvező táplálkozási lehetőségek fokozódása. (35)

Csökkent az elmúlt években a kendermagos réce és a cigány réce átvonuló állománya. (Az előbbi egész Európában fogyatkozik). A költő fajok közül jelentősen csökkent a széki lile állománya. Számuk a korábbi 20-25 párról az utóbbi három évben 6-8 párra apadt. Goda, piroslábú cankó és a sárga billegető is kevesebb költözött. E fajok fészkelőinek megfogyatkozása egyrészt a növényzet változásával magyarázható: egyre nagyobb területeket hódít el a kopárokból, ritkafüves területekből a széki sás. Jelentős változás a madárvilágban, hogy a fajok száma 130-ról 189-re, a költő fajok száma 43-ról 59-re emelkedett (az 1970-es években). Ez egyrészt a biotópok változásával (pl. a nádas terület növekedése tette lehetővé a nádirigó, pocgém, vörös gém, nagy kócsag költését.) (36)

A kopár szigetek és a vakszik jellemző fészkelői a széki lile, gólyatöcs és a gulipán (a ritkás növényzetű partszegélyeken is költenek) a mézpázsitos szikpadkán a piroslábú cankó és a sárga billegető költ. (37)

Ahogy őszbe fordul az idő, úgy változnak a fajok. A délre vonulók helyébe északiak jönnek. Késő ősszel újra csak az esetenként lehúzó ludakat halljuk. Kiáltozásukba ritkán egy-egy kisebb darucsapat krugása vegyül. (38) Naponta több száz, esetenként több ezer madár száll le, hogy gyomra szomját és éhségét csillapítsa.

Az itteni mesterséges halastavak szerepe elsősorban az aszályos időszakokban jelentős, amikor a természetes szikes tavak kiszáradnak és az átvonuló vadlúd, réce vagy parti madár seregek csak a halastavakon találják meg életfeltételeiket.

Labodár a Tisza hullámterén van, teljes egészében árterület, holtágak, kubiktavak rendszere alkotja. Csanytelek és Felgyő határában mintegy 120 hektáros terület, mely 2,5 km hosszan a 226-227 folyamkilométerek között helyezkedik el.

A labodári gémfalu (gémtelep) és környéke 1976. március 24. óta a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan őrzött területe, mely csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyével látogatható.

Labodárban és környékén több magyar és külföldi ornitológus vizsgálta az élővilágot. Az 1959-es évek végén Wolfgang Makatsch járt a területen. Szerinte az akkori gémtelep, Sasért megelőzve Közép-Európa legnagyobb kiskócsag telepét alkotta. Molnár Gyula 1959 és 1969 között sokszor végzett itt megfigyeléseket, Sterbetz István 1959-60-ban. Marián Miklós, Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor is jártak itt. 1975-től Zsóter László is többször megfordult a területen. 1960-tól Bot Péter, Molnár László több százszor járták be a hullámteret és környékét a Zsúpszigetet és a Szakás-szigetet. (39)

8. számú kép: Labodár és környéke

A megfigyelések és az átvett adatok alapján a Labodárban és kisebb körzetében 133 madárfaj jelenlétét mutatták ki. Ebből a költőfajok száma 51.

Madártani szempontból legértékesebb a Labodár-holtág déli végében húzódó (gémfalu) gémtelep. A kolónia 1963-ban keletkezett, miután a közeli nyárfás fűrész alá került, és az ottani hatalmas gémtelep elpusztult. A réti telepen költő madarak száma mintegy 200-800 pár volt (bakcsó, szürkegém, kis kócsag, selyemgém). A mai kolóniában már az első évben (1963) kb. 220 pár madár (150 pár bakcsó, 40 pár szürkegém, 20 pár kis kócsag, 8-10 pár selyemgém) fészkel. Ugyanakkor még a régi telep maradványain is 350-400 pár madár lakik. 1967-ben 10 pár kanalas gém is megtelepedett. E faj itt magas nyárfákon, 6-20 méter magasságban költ. Hasonló körülmények között hazánkban csak a Hortobágyi Nemzeti Park területén fészkel, a magas fákon való költése Európában is csak a dél-spanyolországi Coto-Donanából ismeretes.

A labodári gémfalu költő madárállománya 1968-1977:

Faj: Szürke gém Üstökös gém Kis kócsag Bakcsó Kanalas gém Összes pár
1968 120 25-30 55-60 180-190 11 360-370
1969 80-90 10-15 40-50 180-200 1 313
1970            
1971 100-110 20-25 35-40 180-200 4 340-380
1972 70-80 8-10 25-30 160-170 5 270-300
1973 80-100 7-8 30-35 180-200 - 300-340
1974 45-50 6-7 10-12 55-60 1 110-130
1975 60-70 4-5 25-30 140-150 - 230-260
1976 100-110 8-10 45-50 140-160 - 290-330
1977 110-120 8-10 24-25 170-180 - 310-330

(40)

A gémtelep jellegzetes kísérő faja az 1960-as évek végéig a barna kánya volt. Egy-egy évben 2-3 pár költött a telep szélén vagy annak közelében. Az utóbbi években Európa-szerte tapasztalt csökkenése itt is feltűnő. Csak tavaszi vonulásán észleltek egy-két esetben.

A ragadozók közül rendszeresen költ még a héja, az egerészölyv és a vörös réce. A kabasólyom fészkelése már rendszertelenebb. Rétisast az utóbbi években újra gyakrabban figyeltek meg. Fekete sast 1963. június 26. - július 1. között, kígyászölyvet 1959. június 22-24. és 1960. július 15-17. között Molnár Gyula észlelt. Rendszeresen megjelenik a terület felett a barna rétihéja, ősszel, télen pedig a kékes rétihéja és a gatyás ölyv, időnként a kis sólyom is. Néhány esetben halászsast is lehet látni. 1976 óta, a védelem hatására és a fakitermelés megszüntetése folytán a géntelep állománya újra növekvőben van. Ez hatással lehet bizonyos fajok újabb előfordulására is. Ilyen pl. a kis kárókatona, mely az elmúlt évtizedekben többször megjelent a Tisza-menti gémtelepeken és környékükön. Labodárban 1960. augusztus 18-án Sterbecz István és Murvay Árpád, 1970-ben Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor, 1974. augusztus 3-án Bod Péter észlelte. A kutatók a kanalas gém újra megtelepedését remélik. (41)

1960-ig rendszeresen költött egy-két pár fekete harkály is, azonban az ős nyárasok kitermelésével eltűnt. Mai legközelebbi előfordulási helye a Tisza mentén Sasér, Körtvélyes és Barcirét.

A halvány geze már hazai előfordulásának korai időszakában, 1959-ben észlelhető volt. Innen már gyorsan halad észak felé a Tisza mentén.

Többször előfordult a fekete gólya, a nagy örbics, főként a védtöltésen húzódó távbeszélő-vezetékeken lehet megfigyelni.

Labodár, országos jelentőségű környezetvédelmi területnek számít.

Csanyteleken évközben verebek, varjak, szarkák, seregélyek, gólyák, gerlék, galambok, baglyok, fecskék, fácánok, foglyok egyedeit és csoportjait lehet látni. (42)

Télire táplálék hiányában a vízi madarak igencsak megfogyatkoznak, a hideg ősszel a vékonyrétegű vizeket fenékig fagyasztja, és nem engedi élelmüket megkeresni. Annál inkább megélénkül kora tavasszal és késő ősszel, midőn a különböző madarak vándorlásuk közben megpihennek a község határában. Ilyenkor minden percben ide s tovasiető rajokat lehet látni, melyek szárnycsattogtatása a szél sivítását utánozza, és sűrű csoportjuk a távolból felhőkhöz hasonlít.

Csanyteleket a vándormadarak egyik hazájának is nevezhetjük. Tavasszal és ősszel benépesül a táj, ezrével érkeznek óránként a vándormadarak. Amilyen gyorsan történik a tavaszi átvonulás, oly sokáig tart az őszi költözködés, vonakodva, és sokkal kisebb zajjal hagyják el a tájat.

Csanyteleken a Tiszai út két oldalán és a Tisza árvédelmi töltése mentén húzódó mezőgazdasági terület kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkezik, máig szinte érintetlen természeti környezet, az ártéri erdővel szegélyezett alföldi rónák látványa, kiegészítve a Tisza kanyarulataival, a homokpart kínálta pihenési lehetőségével. (43)

 

II. fejezet

Csanytelek és környékének vízföldrajza, és madárvilága

 

A környék vízrajzát a felszíni és a felszín alatti vizek együttesen adják. Jelentős befolyásolási tényező a geológiai, földrajzi, s ezeken kívül az éghajlati viszonyok. A felszíni vizek közül legjelentősebb a Tisza.

2. számú kép: Csongrád megye vízhálózata

A Tisza 977 km hosszú folyó, Kárpát-Ukrajnában, a máramarosi havasokban ered. A Tisza teljes hosszának, mintegy kétharmada hazánk területén található, 597 km-m át vadregényes tájakon kanyarog, tökéletes útvonalat kínálva ezzel a vízi túrázás szerelmeseinek. Nem árt azonban tudni, hogy a folyó vad szépsége egyben veszélyeit is növeli, hiszen a meder helyenként összeszűkül, a víz örvénylik és helyenként erős a sodrás, máshol pedig kiszélesedik, és lustán hömpölyög a lelógó faágak alatt. Szerbiában ömlik a Dunába, vízgyűjtő területe 157886 négyzetkilométer, ebből mintegy 45000 négyzetkilométer jut Magyarország területére. Vizének 90 %-a átfolyik az országon, csak 10 %-a hasznosul itt. Tisza a legjellegzetesebb síksági folyó. A mai helyére az eocénban került. Széles árterületén a szabályozás előtt gyakran változtatta helyét. A Tisza leírhatatlanul szép, olyannyira, hogy nem érti az ember, miért nincs ez jobban felkínálva a köztudatban.

3. számú kép: A Tisza Csanyteleknél

Ősidőben a Tisza, mikor még nem volt szabályozva kijárt, kikalandozott medréből, messze egészen a Tömörkény és Gátér irányába. A vízjárta földeken a szántóföldi termelés a határ egy-két kiemelkedő „hátjára” szorítkozott. Aki a csanyteleki határbejárások Tisza szabályozás előtti térképeit végig nézi az az érzése támad, mintha a bennük jelzett szántóföldek nagy része a tavak, mocsarak, vízjárta területek közelében feküdt volna, s így olyan feltevés felé hajlik, hogy az egykori helyválasztó betelepülők hasznosnak látták, ha a szántás-vetés betakarítás munkájánál embernek-állatnak egyaránt fontos víz nem esik messze a feltörendő földtől, illetve, ha az áradások termékenyítő hatása a talaj számára hasznosítható lesz.

A Tisza szabályozása - a folyóvölgy és az árterület rendezése, a meder lefolyási viszonyainak javítása, az árvédelmi töltésrendszer megépítése - több nemzedék hatalmas, végül sikerrel zárult vállalkozása. Terveit a XIX. század 40-es éveiben, a reformkorban dolgozta ki gróf Széchenyi István megbízásából, annak nagyra törő elgondolásait magáévá téve Vásárhelyi Pál mérnök. A folyó szabályozási munkák azonban Vásárhelyi Pál hirtelen halála miatt az olasz Pietre Pataocapa tervei alapján indultak meg.

A mű kivitelezése történelmünk egyik legdrasztikusabb korszakában, az Osztrák önkényuralom idején kezdődött, de befejezése átnyúlt a kiegyezés gazdaságilag gyors fellendülést eredményező szakaszába. (2)

Hazánk fellendülésének alapfeltétele volt a Tisza szabályozása, a Tisza kiterjedt alföldi árterületének teljes árvíz-mentesítése. E nélkül sem a mezőgazdaság, sem az ipar, sem a közlekedés nem lehetett volna biztonságos az egész ország mai területének negyedrészében. (3) Így is az ország területének, mintegy negyede (3:1 arányban) Tisza, illetve a Duna vízgyűjtőjén fekvő ártér. Magyarország vizekkel való, fenyegetettsége Európában, Hollandiáéval hasonlítható össze. Szerencsére a káros vizeket levezető rendszerben kulcsszerepet játszó létesítmények az állam kezében vannak.

Az alföldi munkásemberek sok tízezernyi serege, köztük a csanyi kubikusok - a kor mérnökeinek vezetésével - küzdelmes évtizedek során, meglehetősen mostoha műszaki feltételek között, kézi erővel, talicskával, lovas kordéval építette fel ezt az évszázadokra szóló lenyűgöző művet.

A gát, mint hatalmas építmény méreteire jellemző, hogy egy méter gátszelvény kb. 140 köbméter földet tartalmaz. (4) Csanytelek határát 8 km hosszan lezáró hatalmas (kínai falhoz hasonló) gátvonal, mely a Tisza úti rámpa lejárónál 11 m magas.

A Tisza Csongrád és Szeged Maros-torkolat közötti szakaszán 13 km-nyi átvágást (új medret) ástak, s ezzel egy időben az eredeti 2,5 cm/km abszolút értékben még így is kicsi, de az eredetihez képest jelentős energianövekedést hozott létre. Ennek következtében a meder kimélyült, a kisvízszint pedig lényegesen csökkent, 2-2,5 m-rel, ami mind hajózási, mind az öntözővíz kiemelése szempontjából hátrányt jelent.

A szabályozások során Csanytelek mellett jelentősebb átvágások nem történtek, így e területen nagyobb morotvaág nincs. Csupán a Vidre-ér szivattyútelep magasságában találunk két kisebb holtágat. (5)

Gróf Széchenyi István azt is belátta, hogy a nagy szabású terv megvalósítását az államtól várni nem lehet. Ezért a folyó völgyeinek birtokosságát arra biztatta, hogy társulásokba tömörülve, saját erejükkel hajtsák végre az árvízmentesítés nagy munkáját. (6)

A társulás megalakulását az 1871, év XXXIX. Tc. biztosította. Ezt követően 1879-ben megalakult a Csany-percsorai Ármentesítő Társulat. Csany székhellyel, 15 1172/é. 200 hold árterülettel. (7)

 

A csanyteleki rét ármentesítése

„1874-ben Brehler Gábor Csany község megbízásából tervet készített a csanyi rét ármentesítésére. Elképzelése a következő volt: „a Vidre ér D-i oldalán a magas partból kiindulva levágja a Vidre fokot, elhalad a Vidre mentén a Tiszáig, vagyis a 85. átmetszéssel holttá tett Tisza medréig. Innen a holt Tisza mentén D-i irányban halad folyó mellett átlag 50 öl távolságra, majd az élő Tiszát elérve a folyó közepétől mért 200 ölre haladna párhuzamosan a Hármasig. A töltés tetejét az 1867. évi víz felett 4 lábbal magasabbra tervezte. Keresztmetszeti mérete szerint 2 öles korona és mindkét oldalon 1,2 -es rézsű határolta, 12 lábnál magasabb töltés esetén 2 öl széles padka készül.” Akkori áron 139452 Ft-ba került volna, mely 2950 holdnyi területet mentesített az árvíztől.

A védtöltés építésének szükségességét Csany község Pap Ödön nevű jegyzője támogatólag megerősítette. A jegyző Úr kérelmében előadta, hogy a Tisza szabályozás következtében az árvizek egyre magasabbak lesznek. Az 1855-ös árvíz Csany ÉK-i részén 22 ház elpusztítását eredményezte, pedig ezen a területen korábban soha nem fordult elő árvíz. Az 1876-os árvíz pedig Csany község úgynevezett kecskerágói nyúlgátját és Csongrád egy részét, valamint gróf Károlyi Sándor birtokának, mentesített területét öntötte el. A tervezett gátépítést korábban nem lehetett kezdeni Csany szegénysége miatt, mert a község „magát 1874. évben az uradalomtól az 1873. évi Telepítéses törvény értelmében megváltotta”, és ezért „már végleg elszegényedve van.” Ráadásul a falu 3526 kat. hold területéből csak 1700 kat. holdat tud használni árvizek miatt.

Fontosnak tartották, hogy minél nagyobb terület mentessék meg az árvizektől, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából a töltés a belvizektől is mentes legyen, (mint az el is rendeltetett) költségkímélés szempontjából lehetőleg magas helyeken vezetessék, a töltésbe építendő műépítmények szüksége lehetőleg elkerültessék.

A terv sokáig elfeküdt.

1883-ban, majd 1884-ben olyan utasítás jött a Közmunka és Közlekedési Munkaügyi Minisztériumtól, hogy a „Csongrádtól - Oláhállásig terjedő árterület mikénti mentesítése céljából a terület kipuhatolásával a létező kereszttöltéseket is esetleg azok célszerű kiegészítési vonalait vegye az elkülönítésnél alapul.” Azaz, vizsgálják meg, hogy egyrészt a Csongrád - Felgyő és a Felgyő - Oláhállás között létesítendő védelmi művek mekkora mentesített területet védenének a különböző műszaki megoldások esetén. Másrészt hogyan választható szét a Dong-ér tájékán a Csongrád - Oláhállás és a Hármas - algyői öblözet.
A négy változat a következő műszaki megoldások részbeni összerakásából származik: Csongrád - Felgyő között magasparti vagy pedig Tisza parti töltés, Felgyő - és Oláhállás között hasonlóan két nyomvonal létezhet: egyik a Tisza, másik a magasparton haladhat. A négy nyomvonal szakaszából áll össze a négy változat. A négy kombinációból az alábbi megoldást előnyben részesíti: Tiszaparti töltés, Csongrádtól a Vidréig, innen a magaspartba bekötve a Vidre É-i oldala a Vidre éren Oláhállást a magasparton haladóan éri el a töltést. A bekötési költsége 636711 Ft az általa védett terület 22670 kat. hold.

Fizetendő járulék lenne:

- Az 1881. évi víz által elöntött ártér egy holdjára 10 Ft
- Az 1885. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 40 Ft
- Az 1830. évi árvíz által elöntött ártér egy holdjára 50 Ft

A Felgyőtől a Tisza parti töltés építésének változata azért nem javasolt, mert a mentesített többletterület és a bekerülés fajlagos költsége aránytalanul nagy, a terület hozama ugyanakkor kicsi.” (8)

 

Vajháti töltés

„A Vidre ér valamint az alsó és felső major összekötő út kereszteződéséből indul ki és csanyteleki Endre utcáig tart. Az 1888-as árvíz alkalmával több helyen is elszakadt. Így a Vidre-éri ártöltéstől 300 m-re, 2800 m-re és 3600 m-re az 1881. évi vízszinttől mérve 4-6 m mély 20-40 m széles szakaszok voltak. „a fölgyevi és csanyi határokban kiépített vajháti gát” helyreállítását 1888. szeptember 21-én kezdték. A 4327 fm gát magasságát az 1881. évi árvíz felett 1.0 m-rel határozták meg, középen 30 cm-es koronaszélessége 3 m, de ahol már szélesebb volt, nem nyúltak hozzá. Nyomópadka sehol sem készült. A gát nyomvonalát sok helyen a védekezés, illetve az árvíz következtében alig maradt gátnak nevezhető földhalom. A védtöltés mentén az 1881. évi árvízszintje a gáthosszúság felében a terep felett mindössze 0,60 - 1,0 m volt, de Csany felé haladóan a terepszint mélyül és a gáttest nőt. Ezen a szakaszon jelentős volt a földmunka. A munkamennyiség 40177 köbméter föld volt, 25 krc/köbm egységáron. A szerződés szerint 1888. december 1-ig volt a befejezési határidő, de mégis 1889. március 1-re fejezték be annak ellenére, hogy az eredetileg tervezett töltésszelvény méretéből és az 1:3-as rézsűhajlásból engedményt tettek. Tették ezt azért, mert tudták, hogy az építés alatt lévő gát „alvógát” lesz, az ideiglenes védelem, később pedig a lokalizációs gát szerepét látja el.

A tél földmunkára mostoha volt. Erős hidegek miatt fagyott a talaj, melyet állandóan félrerakni, illetve a behordottal döngölni kellett. Sietős volt a munka, mert bár épült a Tiszapart mentén a végleges árvédelmi töltés, de az öblözetnek ekkor még nem volt árvízi védelme.

Érdekessége a szerződésnek a 9. §, amely szerint „… a vállalkozók munkásaikat utasítani és ellenőríni kötelesek, nehogy a kijelölt földet földhordás közben az úton elszórják, vagy a régi gödörbe hányják, ezért az éjjeli munkálatoknál munkásait eltiltani tartozik: munkásai ellenőrzésére km-kinti váltással két őrt állítani tartozik.”

 

Dilitori - hármas - védtöltés

1876. novemberében kelt műszaki leírás szerint: „a tavaszi rendkívüli árvíz a védtöltéseket túlságosan megrongálván azoknak ép karba helyezését a Csany-percsórai Ármentesítő Társulat elhatározta. És pedig olyan formán, hogy a „a töltés 1 méterrel magasabban készült az 1876. évi árvíz szintjénél. A töltés koronaszélességét a korábbi 3,5 m-ről 6,7 méterre növelték a korábbi 1,2 -es rézsűket a víz oldal felől 1,4-esre alakították, míg a mentett oldalon maradt az 1,2-es. Ahol a töltés tereptől mért magassága meghaladta a 3,5 m-t, ott 3 m széles nyomópadka készült a mentett oldal megtámasztására.

A fenti töltésbe kötött be É-ról Csany felől a Felgyő-csanyi védtöltés alsó szakasza Síróhegy és Oláhállás nevezetű településrészek között húzódott, egyébként „felkelési töltésnek” is nevezték. Ez a töltés árvízvédelmi célokat is szolgált, de Csongrád Megye Törvényhatósága készítette és a Mindszent-félegyházi út, „kis mindszenti út” részét képezte. 1876-ban azonban a korábbinál magasabb árvíz volt, a magas partot megkerülte volna, ezért az újtöltést „tetemesen magasították”, nyúlgátakkal meghosszabbították.

A megfeszített erőkifejtés dacára az ár a töltést áthágta. A további küzdelem azért folyt, hogy az elöntött öblözetből a víz ne fusson el Kistelek és Szeged irányába.

A töltésnek ez a kettős szerepe hosszas viták forrása lett, hiszen el kellett dönteni, hogy útként kezelve közmunkából kell-e karbantartani, vagy védtöltésként kezelve érdekeltségi alapon. A Csany-percsórai Társulat kijelentette, „ha nem tudna a vita végére elfogadható ajánlatot tenni, akkor a Tisza töltését, a Dongér, jobbpartján kötik be a magaspartba.” Csanyt pedig kizárja a védett öblözetből. Végül úgy határoztak, hogy legyen a Csany-Percsórai Társulat kezelésében, mert az jobb gazdája lesz, de a társulatnak a megye évente csanyi közmunkát - vagy megváltandó pénzt - köteles adni, mint amennyibe az út helyreállítása került volna. Érdekes megoldást találtak a töltés által kirekesztett belvizek kezelésére. A belvíz jelentkezése esetén a töltést át kell vágni, és ha levonult a víz, akkor ismét helyre kell állítani. A töltés nyitás - esetleg egy hídépítés - a megyét terheli, mert a vizek természetes lefolyásának útjában van az út. A helyreállítás viszont a társulat költsége, mert neki a vizek elleni védelem a feladata.

A töltés 1900 m hosszú, melyből igen megrongált, illetve nyúlgát jellegű és e miatt sürgősen építendő az 1900-as szelvények közötti töltés szakaszon. Kiépítési magassága: az 1881. évi árvízszint fölött 1 m-rel. Koronaszélessége 5 m, az árvízszint alatt 1 m-rel 4 m-es padka készül. Mentett oldal 1,2 -es rézsű, míg vízoldalon az árvízszint alatt 1,4, fölötte 1,2 -es rézsű épül.

A helyreállítás terve 1883. novemberében készült. A költségviselés és feladatkörök tisztázására többször is visszaküldték a tervet kiegészítésre, így a miniszteri jóváhagyás késett.

Még egy monumentum zavarta a jóváhagyást: „…mindezen kérdések azonban csak az esetben bírnak gyakorlati jelentőséggel, ha a Csany-percsórai Társulat továbbra is fennmarad, nem kapcsolódik össze a Csongrád jobb-parti társulattal, miként a Nagy Méltóságú Magyar-királyi Közmunka és Közlekedési Minisztérium által a tiszavölgyi Társulatnak szervezése tárgyában, a múlt évben közrebocsátott törvény javaslatában tervezve volt, s illetőleg, ha Csanytól lefelé nem fog a Tisza partján új védvonal emeltetni, mely a felkelői töltést a dilitori töltést a dilitori töltéssel együtt nem változtatja alvó gáttá.”

1888-ban megalakult a Csongrád- Sövényházi Ármentesítő Társulat, melybe a Csany-percsórai Társulat is betagolódott. Ennek székhelye Csongrád lett. Árterületének kiterjedése 31640 kat. hold volt. A társulatnak 34,4 km hosszú árvédelmi töltése volt. A társulat vezetője: 1888-1898 között Káltay Albert. Utána: 1898-1909 között Degenfeld Lajos, 1910-1912 között Bornemissza Elemér, 1913-1914 között Faragó Antal, s 1920-tól mind végig Dr. Schandl Károly. (9)

A Tisza szabályozásával megváltozott a csanyteleki táj arculata is, több száz hektárnyi vízjárta terület vált rendszeresen művelhetővé s vonzotta a betelepülőket a községbe. Eltűntek a sárrétek hatalmas mocsarai is. Így lett termővé a Nagyrét, Kisrét, Várhát, Vajhát, Sík, Kilences és a többi vízjárta területek. Állóvízként csak kisebb területek maradtak, a folyót pedig összefüggő gátrendszer szorítja medrébe. A gát kezelése szakemberek kezében van, és úgyszólván minden mozgását figyelik a folyónak. Három gátőrház, két zsilip, egyik a Tiszán, másik a Dongéren a Sík déli fekvésénél szabályoz, Amikor a Tisza vize nő, kinyitják a zsilipeket, és szabad folyást engednek az ilyenkor erősen mozgó víznek. Amikor a környék víztároló területei feltöltődnek lezárják, majd - amikor szükségesnek látják, újra megnyitják. A hatalmas zárkapukat kézi erővel mozgatják.

A Tiszán évente rendszeresen három árvíz van. A kora tavaszi (márciusi - áprilisi) árvíz a Keleti Kárpátok és az erdélyi hegységek hó olvadásából származik. A kora nyári árvíz a „zöldár” (májusi - júniusi) esőzésekből keletkezik, és egyszerre jelentkezik a Tiszán és mellékfolyóin. A késő őszi (októberi - novemberi) árvíz az őszi csapadékok következménye. (10)

A Tisza jelentősebb árvizeinek évei:
1689, 1703, 1705, 1712, 1731, 1736, 1737, 1740, 1745, 1750, 1758, 1765, 1766, 1772, 1782, 1813, 1816, 1830, 1844, 1845, 1846, 1848, 1850, 1853, 1850, 1855, 1867, 1870, 1871, 1872, 1874, 1876, 1877, 1878, 1879, 1881, 1885, 1888, 1895, 1902, 1912, 1919, 1920, 1921, 1930, 1932, 1937, 1942, 1950, 1970, 1975, 1977, 1998, 1999, 2000. (11)

Az 1885-ös évben a sok eső és erős szelek megnehezítették, sőt sok helyen meghiúsították a védelmet. A nép dacára annak, hogy a sajátjáról is szó volt, nem szívesen ment a gátak védelmére, úgy hogy katonai karhatalommal kellett kötelességének teljesítésére kényszeríteni. Ekkor sík tengerré változott az egész vidék. Erről az árvízről maradt fönn a megyefőnök Albrecht főherceg számára készített jelentése, amely így ír:

„Csongrádi járásban: A közel-keleti útul szolgáló Csongrád-Szentesi, ún. böldi gát és még nem egészen elkészített társulati gát a kilencesnél az árvíztől elöntetett és a víz az így elárasztott laposon Felgyő és Csany környékén a Felgyő melletti Vidrén keresztül egészen Csongrád-kiskunfélegyházi országútig s több száz hold földet öntött el. A fekete-gát, Síróhegyen alul, alig 50 öl hosszú, de igen fontos, mert a Dongér melletti területnek, továbbá ezzel közvetlenül vagy közvetve összefüggő, nagyobb részt mocsaras, egészen Kistelekig s Kiskundorozsmáig terjedő lapályok elöntését gátolta. E gát szintén elszakíttatott, azonban őrgróf Pallavicini uradalmi munkaereje által csakhamar helyreállíttatott s ez által több ezer hold földet megmentett. A hármasgát egyúttal az Algyő és Vásárhely közt Mindszenttel ellentétes oldalról egészen a csanyi magaslatig 2700 öl hosszú. Ez a gát gróf Pallavicini jószágigazgatójának buzgólkodása dacára 1885. április 7-én dübörgő vihar következtében elöntetett és így körülbelül 19000 hold föld víz alá került. Mely víz Ányás alatt a Percsóránál húzott gátat megkerülvén, a sövényházi árvízzel egyesült és a csanyi pusztától az algyői gátig a legnagyobb elöntést okozta. Ezen gát elszakadása folytán több uradalmi majorság és ház összedőlt. Mindszent község részben szintén víz alá került.” (12)

1876-ban a gátak közé szorított Tisza és a mellékfolyóinak áradása olyan magasra emelkedett, amire a szakemberek még gondolni sem mertek. Először is, március 20-án éjjel a mindszenti Szegfű nevű csárdánál létező nyúlgátak szakadtak át. (13) Ezt követően 23-án a Szentes-Csongrád közötti úgynevezett kilencesi és vajháti gátak átszakadása, melynek következtében, az ár 10000 hold földet öntött el és Csongrád városában behatolván 461 házat pusztított el. Csanyon 38 ház és 2000 hold föld került víz alá. (14)

Ez még nem volt elég. A csany-percsórai úgynevezett hármasgátat, mely teljesen biztosnak látszott, egy három napig tartó északkeleti irányú vihar április 8-án áttörte. Egyszerre három határ került veszedelembe a szegedi, a kisteleki és a péteri (ma Pálmonostora). Negyvennyolc óra alatt 16000 hold föld, különböző vetésekkel, majorokkal és tanyákkal került víz alá.

Az 1879-ben bekövetkezett nagy árvíz, mely Szegedet is hullámsírba temette, felzúdította az Alsó-Tiszavidék közvéleményét. Követelték, hogy: „a kormány, a törvényhozás vegye kezébe az ármentesítés ügyét.” (15)

Az 1881. évi árvíz minden ez előttit felülmúlt. E nagy veszedelem arra bírta a kormányt, hogy a vízszabályozás végrehajtását egyöntetűvé tegye. Kormánybizottságot állítottak fel. Eredményeként a víz lefolyását szabályozó töltéseket eltávolították. Védtöltéseket és körtöltéseket, az ereket és a hullámtereket rendezték, úgy hogy emberi számítás szerint a nagyobb árvízi katasztrófák ellen a terület biztosítottnak tekinthető lett.

A megfigyelés óta a folyón minden télen megjelenik a jég. Ennek átlagos időpontja december 19., de volt év, amikor november 16-án már láttak jeget a Tiszán. Az évek 75 százalékában beáll (befagy) a folyó. Ennek legkorábbi időpontjaként november 27-ét jegyezték fel, de az átlagos dátum, január 2-a. Ez az álló jég általában 40 napig van jelen, de mértek már 89 napos befagyást is, ekkor március 20-án engedett fel a jégpáncél. A jég általában február 24-én tűnik el, előfordult már, hogy március 31-én olvadt el az utolsó jégtábla. A jeges időszak átlaga 52 nap, a tetőpont 113 nap. Az álló jég, illetve a feltorlódó jégtáblák legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy az esetleges árhullámot tovább duzzasztja, jelentősen növelve az árveszélyt. Szerencsére a Csanytelek alatti szakaszon ennek gyakorisága igen kicsi. (16)

A jégzajláskor (rianáskor) háztömbnyi nagyságú jégtáblák úszkálnak a folyón, egymáshoz csapódásukkor akkora zajjal járnak, hogy behallatszik a községbe. Máskor pedig leszaggatja a mederfalat, a falon levő fákat, bokrokat, és sodorja magával.

Amikor a Tisza tavasszal kivirágzik megragadóan gyönyörű és a tiszai táj, mint valami színházi, háttérdíszlet úgy emelkedik ki az egyébként egysíkú tájból. Ilyenkor (júniusban), néhány napig látható a Tiszán a természeti jelenség, amelyet Szegednél szobor is megörökít: a virágzás esetenként figyelhető meg, régebben, akik látni akarták, csónakba ültek, hogy közelről láthassák a kérészek repülését. Ez azért is különleges élmény, mert a folyó halainak többsége ilyenkor fölhúzódik a felszín alá, hiszen terített asztal várja őket, a gardák, balinok itt-ott nagy csobbanással, a vízből magasra kiugorva próbálják elkapni a tiszavirágokat. A tiszavirág védett, tehát nem szabad megfogni, horogra tűzni, még az után sem, hogy elpusztult.

A Tisza fontos környezeti tényező a csanyteleki ember életében. Valamikor, évszázadokon át a halászok egész seregét foglalkoztatta, kik ügyességükkel és sokaságuknál fogva mindig nagy szerepet játszottak e vidéken. Időtlen idők óta megélhetést, rejtekhelyet, védelmet, vízi utat teremtett részükre.

A II. világháborúig a Tisza jelentős közúti tényező volt a forgalomban, elsősorban a tutajozás és a termékszállítás tekintetében, nemcsak Csanytelek, hanem Baks, Felgyő és Tömörkény is igénybe vette. A napi hajójárat pedig a személyszállításban képviselt jelentős szerepet.

Tisza az egyik legnagyobb kincse e tájnak és e településnek: a közvetlen környezetével egy zöld folyosót alkot, mely az ökológiai állapotok fenntartását lehetővé teszi, és ebben rejlik egy pótlólagos foglalkozási lehetőség a jövőre vonatkozóan is. Egy olyan tiszta levegőre, tiszta vízre alapozott idegenforgalom, amibe még a natúr gazdálkodás tiszta élelmiszerét is be lehet kombinálni, a termálvizet kihasználva egy úgynevezett öko-egészség turizmusra alkalmas területet létrehozásával.

„A védgátak közé zárt erdős, nedves, széltől kevésbé járt hullámtér éghajlata bizonyos önállóságot (néhány fokos hőmérséklet-eltérést, nagyobb páratartalmat) mutat a külső éghajlattal szemben. Ez a madárállomány alakulására is hatással van.

A kevés erdejű községnek a Tisza hullámterén kialakult erdősáv, mely a folyómedret teljes hosszában követi, jelentős vonzóerő a szomszédos mezőgazdasági területek madaraira. Fészkelő vagy éjszakai pihenőhelyet nyújt számukra, és mintegy ide sűríti a madár faunát.”

 

Erek

Ismeretes, hogy a mai úgynevezett „erek” hajdanában szintén folyóvizek voltak. Csanytelek, és Csongrád között a Vidre ér (régi nevén Hucu folyó) húzódik a Tisza felé. A Kis-Kunságból folyik be, s a felgyői földek alatt egyesül a Tiszával, melybe eső és hóvizet vezet, és viszont a Tisza árjából szokott megtelni. A Vidre és a folyó Alsó-főcsatorna (zsilippeléstől függően a Felső-főcsatorna vizét is) szivattyúzással emelik át az árvédelmi töltésen. Érdekes, hogy az ártérre bekerülve a morotvaágak miatt nem a legrövidebb úton, hanem azokat délről megkerülve az un. Borda-féle foknál folyik a Tiszába. A Vidre a község területét az alsó 1 km-es szakaszon érinti. (17)

A község déli határát a Dongér alkotja, amely a Tisza egyik legfontosabb környékbeli mellékvize, s egyben védett terület. A Dong ere a Kis-Kunságból, folyik be, többnyire eső és hóvizet vezetvén; felesleg vize azonban az ásott csatornán van vezetve a Tiszába Csanytelek alatt, egyrészt a csanyteleki, tömörkényi réteken oszolván szét. Vízgyűjtő területe igen tekintélyes nagyságú 2100 négyzetkilométer, hiszen a befolyó Csukás-éri főcsatorna, illetve kiskunfélegyházi vízfolyás egészen Kecskemét és Kiskunfélegyháza szennyvizéből is elég sok bekerül. Érrendszere 1 négyzetkilométerről másodpercenként 13,4 liter vizet képes levezetni, ami azt jelenti, hogy az átlagos belvízmennyiséget 14-20 nap alatt vezeti el. A torkolata előtt 7,5 km-es szakaszán árvédelmi gát épült. Így a vize csekély esés (5-10 cm/km) ellenére szivattyúzás nélkül folyik a Tiszába. (18)

 

Tavak

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Csanytelek a tavak, a folyók és az erek faluja. A Tisza, a Vidre, a Csaj-tó, és a Dongér mellett a sok halastóval is rendelkezik. Erről győz meg minket az I. Géza király 1075. április 14-én kiadott oklevele, melyben Géza király két testvérével együtt: „Azt a földet, mely föld felett Villa piscatorium, nomine Chonu (Csany) nevü nagy és népes halászfalu fekszik, a határban lévő következő halastavakkal együtt, mely a Tisza mindkét partján fekszik: Ostora, Wolne, Sarostou, Beubi, Haoeries, Sulmus, Ecetous, Ertie, Zigere, a garammelléki Szent Benedek rendi monostornak adományozta.” (19)

Jakabffy Lajos által, 1912-ben elkészített, Szeged és vidékének térképén magyarosított néven, a Tisza bal partján: a Hosszú-tó, Landor-tó, Tökös-tó. A Tisza jobboldalán: Compos-tó, Nagy-tó, Patkos-tó, Kutyás-tó, Falu tava, Vaj-tó, Kis Csaj-tó, Nagy Csaj-tó megtalálható. (20)

A Csaj-tó a község legnagyobb állóvize a hozzákapcsolódó halastórendszerrel. Csanytelek és Tömörkény déli határában terül el. Megközelíthető Csongrád felől, valamint Kiskunfélegyháza irányából Pálmonostorán és Tömörkényen át, Szeged felől pedig Balástya, Kistelek, Bakson át, vagy egy másik ágon: Sándorfalván, Ópusztaszeren és Bakson át.

Éghajlata megegyezik a környező délalföld területével. Földrajzi koordinátái: 46,36 É - 20,07 K.

Az 1964 óta folyamatosan halastórendszerré kiépített terület, korábban részben állandó, részben időszakos vadvizekkel borított, ősi táj volt. A halastórendszer területe ma 860 ha, és 13 tó egységből áll. A tórendszer összes területe pedig 1080 ha, melyet gátak határolnak, valamint 2, az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit azóta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszere. (21)

Madártani megfigyelés szempontjából ide tartozik még a tórendszertől délre, a Dong-ér csatornáig húzódó legelők, vízállásos területek, az ősi Dong-ér egy szakasz és kevés szántó, apró gyümölcsös, az un. Ér. A megfigyelési terület így összesen mintegy 1300 hektár.

Növényzete a halastórendszeren belül nem túl jelentős, mivel nagy felületű. Itt főként nád (Pharagmites) és gyékényfajok (Tyha) alkotnak hullámtörőt a gátak mentén, vagy kisebb-nagyobb foltokat a tavakon. A rétek, legelők növényzetében uralkodók a cserkesz (festuca) és ecsetpázsit (Alopecurus) fajok.

Néhány tavon kisebb-nagyobb szigetek a madárvilág szempontjából jelentősek, különösen vedléskor és költéskor.

A tavak vízmélysége 20-150 cm között váltakozik, átlagban mintegy 70-80 cm. Vannak 1-2 cm vízborítású zátonyok is, így a terület a mélyvízi és parti fajoknak is egyaránt megfelel. A halastavak vizei és a Tisza folyó az Árpádok korában bővelkedett halakban. A haltenyésztő helyek mind a Tisza mentén voltak és csatornákon vezették a halastavakba a tápláló vizet. Zsilipekkel vonták el a vizet, hogy a tavak iszapjának kitakarítását megkönnyítsék. Ezt a haltenyésztést a keresztény vallás is támogatta, mely számos napra rendelt böjtöt midőn csak hallal való táplálkozást engedte meg. A szolgarendű halászokat, a konventek, püspökök és a világi földesurak adták-vették, örökbe hagyták. A hal tizede vagy a hatoda járt a földesuraknak, akitől a terheket a halászok meg is válthatták. (22)

 

Csaj-tó

A Csaj-tó a XX. század közepéig a Tisza öntésterülete volt. A mai formáját 1964-1967 között kapta, (akkor) a haltenyésztés mintegy 860 kh-n folyt. A halastó rendszer 13 tó egységből, valamint az ősi Dong-ér medréből kialakított tóból áll. Ennek szomszédságában 1978 és 1981 között 7 újabb tóegység épült, amit az óta bevontak a haltenyésztésbe. Ez az ún. csanyteleki halastavak rendszer, melyben most pontyot és busát tenyésztenek. A tórendszer összes vízfelülete: 1080. ha, melyet gátak határolnak. A horgászoknak inkább a Tiszát és a megyesi tavat ajánlják - a helyiek.

Madártani kutatása még a halastóvá kiépítése előtt megkezdődött: Brankovics Attila és Jaszerovics Tibor jár itt. Brankovics később is csaknem minden évben rendszeresen felkereste a tavat. 1966-67-ben Molnár Gyula járt egy alkalommal a területen. 1970-75 között Huszka József, Fekete Péter és Tasi József kutatta a madárvilágot. 1974-től a szegedi Erdőrendezőség természetvédelmi egységének dolgozói, majd 1975-től Tóth Zoltán és Zsótér László és Szőkefalvi-Nagy Béla (Csongrád megyeri Természetvédelmi Bizottság) is. 1974-től a Magyar Madártani Egyesület több tagja is járt a területen: haraszti László, Lővei Gábor, Kálai György.

A terület része a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetnek. A védetté nyilvánítással négy tavon (III, VIII, IX, X.) teljes vadászati tilalom lépett hatályba. Ezen kívül tilos vadászni a mindenkori nemzetközi vízimadarak napjain.

4 számú kép: A Csaj-tó és környéke

A természetvédelmi kezelését a Szegedi Erdőrendezőség látja el. A terület gazdasági és természetvédelmi okokból csak korlátozottan látogatható.

A Csaj-tó 1977. Január óta egyik kutatási pontja a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Madártani, Egyesület közös programjának, mely a mesterséges és természetes tavak ökológiai-faunisztikai összehasonlító vizsgálatával foglalkozik.

Hazai vizeink közül nagy jelentőségű a Csaj-tó kutatása. Megfigyelései 1972-ben kezdődött, s az óta évenként 40-50 napon járják be a területet. Összességében mintegy 400 nap több ezer adata áll az illetékesek rendelkezésére, s vár feldolgozásra. (23)

Megfigyelések során, az átvett adatok alapján, 1977 végéig 222 madárfaj volt kimutatható. Ebből a költő fajok száma 61. A rendszeres átvonulóké 79. A rendszertelenül átvonuló fajoké 56. A ritka vendégeket, melynek országos viszonylatban is csak alkalomszerűen fordulnak elő, 26 faj képviseli.

A hazánkban előforduló madárrendekből mind észlelhető volt a területen. Legjellemzőbb rendek a vöcsökalkatúak (mind öt hazai faj előfordul, 4 költ is), a gólyaalkatúak (mind a 14 hazai faj előfordul, 3 faj költ is), a lúdalkatúak (37 hazai fajból 22 előfordul, ebből 6 költ), valamint a libaalkatúak (70 hazai fajból 53 fordul elő, s 9 költ).

A legjellemzőbb költőfajok: Búbos vöcsök, gólya, tőkés réce, kendermagos réce, barátréce, cigányréce, vörös vércse, szárcsa, bíbic, nagy goda, piroslábú cankó, dankasirály, kővágó csér, jégmadár, mezei pacsirta, partifecske, függőcinege, nádirigó, foltos nádi poszáta, sárga billegtető, seregély, mezei veréb, nádi sármány.

Nem fészkelő fajok közül legjellemzőbbek: szürke gém, üstökös gém, kanalasgém, nyári lúd, nagy lilik, csörgőréce, fütyülőréce, kontyosréce, kerceréce, kis bukó, karvaly, rétisas, halászsas, kékes rétihéja, ujaslile, nagy poling, cankó fajok, havasi partfutó, billegetőcankó, pajzsoscankó, ezüstsirály, viharsirály, kis sirály, kormos szerkő, zöld küllő, vetési varjú, réti pityer, kenderike.

5 számú kép: A Csaj-tó látképe

 

A Csaj-tó a Tiszamenti vonulási úton, közvetlenül a Tisza-völgy szélén terület, ezért jelentős a madármozgalma. A vízimadarak és egyéb, részben vízhez kötött életmódot folytató fajok (vöcskök, ludak, récék, partimadarak) nagy jelentőségű vonulási állomása ez a hatalmas tórendszer. Különösen jelentős tömegeket fogad be az őszi és tavaszi vonulások idején. Ősszel ritkábban, tavasszal, több tavat lehalásznak, s ekkor jelentősen megnövekednek a litorális fajok táplálkozási lehetőségei. Ilyenkor esetenként több ezer nagy goda, pajzsoscankó, nagyszámú ezüst- és dankasirály, szürkegém, kanalasgém, gyülekezik a területen. Ilyen alkalmakkor lehet megfigyelni ritka parti madárfajokat is, mint pl. csigaforgató, aranylile, kis goda, kőforgató, fenyérfutó, sarki partfutó, sárjáró. (24)

A vöcsök közül a búbos vöcsök költése rendszeres. Az átvonulók száma maximálisan 200 példány. A feketenyakú vöcsök rendszertelenül klt a tavakat szőnyegszerűen borító hínártársulásokon.

A gólyaalkatúak közül a közeli Labodár fészkelőinek jelentős tápterülete a Csaj-tó. Kanalas gém rendszeresen nyaral itt. Egy esetben már pásztorgéme (1975), két esetben a flamingó (1974, 1975) is előfordult.

Legnagyobb számban mindenkor a tőkés réce vonult át (előfordult már 30000 példány is). Költésre kevés marad vissza. A nyári csapatok nagyobb része vedlésre gyülekezik, a tavak, szigetein. Őszi-téli vendégként a nyári lúd kb. 3000, a nagy lilik mintegy 5000 példányban észlelhető. A lúdalkatúak közül még említésre érdemes az Európa-szerte fogyatkozó kendermagos réce, amelyből 10-15 pár rendszeresen költ itt, s olyankor 500 példánnyal vonul át. Néha át is telel. A kerceréce 120, a kis bukó 200 példánya telel át enyhébb teleken.

Ragadozók közül rendszeresen előfordul a barna rétihéja. E fajnak itteni költése is valószínű. A halászsas 1-6, a rétisas 1-4 példányban rendszeresen megjelenik vonulás idején, ősztől tavaszig.

A szárcsa nagy számban költ és vonul át az előbbi inkább ősszel, az utóbbi tavasszal nagyobb csapatokban. Kis számban költenek is a legelőkön. Jelentős átvonuló és költő fajok még a dankasirály és a kővágó csér költ itt. 1976-ban egy pár szercsesirály is fészkelt. Alkalmi költése volt a kis csérnek 15 és a fattyószercsőnek 163.

Évről évre 30-750 pár partifecske fészkel a tómenti homokbányában. A költő párok számának évenkénti alakulásában nagy szerepe lehet a Tisza tavaszi vízállásának. Néhány esetben tavaszi vonulás idején előfordult már a kucsmás billegő (Motacilla flava feldiggi) is. Több esetben észleltek havasi és rozsdástorkú pityert, valamint hósármányt.

Az itt gyűrűzött madarak közül kézre került, már Olaszországban, Fraciaországban és Törökországban is több példány. (25)

Kókai Gábor a Magyar Madártani és természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának helyettes titkára szerint: a madarászok nagy örömére a Csaj-tavon az közelmúlt júniusában megjelent egy pelikán. A hatalmas csaknem 3 méter szárnytávolságú fehér madár napi másfél-három kilogramm alatt fogyaszt. A pelikán a múlt századi magyarországi előfordulási száma húsz alatt van.

A csanyteleki Csaj-tó, a szegedi fehér-tó Közép-Európa legjelentősebb pihenő és táplálkozó helyei közé tartozik. Nagy kiterjedésű tavaival a szárnyas vándorok szempontjából kiváló adottságokkal rendelkeznek az őszi lehalászások idején több ezer négyzetméternyi iszap terület, várja a parti vándormadarakat. (26)

 

Dongér-tó (Büdösszék)

„Földajzi koordinátái: 46,35' északi szélesség, 19,00' nyugati hosszúság. A 60 hektáros tavon kívül még mintegy 320 ha legelő, valamint rétek, semlyékek 60 ha és két kis akácos tartozik, továbbá 443 ha-os hasonló jellegű, hatalmas legelők húzódnak Baksig, Ópusztaszerig, a Csaj-tóig (Csanytelek - Tömörkény). Itt-ott kisebb szántók, erdőfoltok, vizenyős területek váltakoznak a legelőkkel. Északon az Újmajorig terjed, Észak-keleten a Bugyi-puszta és a keleti fekvésű baksi kettőshalmi erdő határolja.

Legértékesebb része a mintegy 60 hektár kiterjedésű, sekély vizű tó, az ősi Dong-ér egy kiöblöződött, részben lefolyástalan része. Innen kapta az újabb időkben a Dongér-tó nevet. Helyi, népi neve Büdösszék, utal a tó jellegzetességére, az algatömeg bomlásával és a kiszáradással járó jellegzetes szagra. A hagyomány szerint valamikor nehéz szag ült a terület felett. Innen magyarázzák a nevét.

A Dongér-tó olyan ősi tájon fekszik, melyen ma is szinte érintetlen területeket találunk. „Megtaláljuk itt a puszták jellegzetes tájformáit, a szikes tavat, a növényzettel borított vadvizes területeket és a szikes legelőt” -olvashatjuk a védetté nyilvánító határozatban. (27) Földtani érdekessége, hogy mivel a Duna-Tisza-közi hátság és a Tisza-völgy érintkezési vonalán terül el, talajában megtalálható a Duna-Tisza-közi eredetű homok, valamint a szerkezet nélküli szoloncsák és szerkezete, (oszlopos) szolonyec szik is, mely utóbbi a Tiszántúl szikeseire jellemző.

6 számú kép: A Dongér-tó és környéke

Botanikai ritkasága a varangyszittyó egy elfekvő szárú alfaja (Jumcus bufocius sap, ranarius), mely hazánkban a Dongér-tón kívül csak a Fehér-tón és a Balaton mellékén található.

A tavat és környékét 443 hektár terjedelemben 1965. december 2-án nyilvánította védetté az Országos Természetvédelmi Hivatal „… az értékes madár- és növényvilág fenntartása és kutatása érdekében”. 1976. március 24. óta pedig a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan védett része. Madárvilágának kutatását már évtizedekkel előbb indokolták a Szeged-Fehér-tó megváltozásával összefüggő madártelepülések. (28)

1933-44 között Pátkai Imre a környéken kutatva többször járt e területen. 1964-től 1968-ig a Szegedi Akadémiai Bizottság szikeskutató csoportja végzett itt komplex hidrobiológiai és madártani vizsgálatokat. 1965 óta Varga Béláné - ki jelentős munkát végzett a terület védelméért - filmet készített itt. Keve András és György Jenő is vizsgálta a madárvilágot. Marián Miklós 1964 óta kutatja a területet, Molnár László 1972-ben járta be, majd 1974-től hivatásszerűen kutatja. Felkeresték külföldi ornitológusok is, így E. Hindl (London), E. Rutaschke (Postdam), W. Makattsch (Bautzen), Z. Kux (Bruno), G. Zink, (Radolfzell), 1968-ban a Nemzetközi Madárvédelmi Konferencia (ICBP) mintegy húsz külföldi résztvevője is járt a rezervátumban. (29)

A Dongér-tó és mocsarai valamikor, az ősi Dong-éren át a Tiszából kaptak vízutánpótlást. Ma már csak a környező területek lefolyásából nyernek vizet. A vize erősen lúgos, mélysége ma 40-50 cm körül alakul. Némelyik évben teljesen kiszáradhat, így 1968-ban és 1976, 1977-ben. A tó nyugati oldalán kisebb-nagyobb kopár szigetek és növénytelen partszakaszok vannak.” (30)

„A terület növényzete a talajviszonyokat tükrözve szintén nagyon változatos. A madárvilág szempontjából jelentős társulások és homogén állományok a következők: ürmös, cserkeszgyep (Artenmisió-Fetucetum pseudovinse), jellegzetes típusjelző növényével, a sziki jelleggel (Limonium Gmelini). Valamivel mélyebb fekvésben réti ecsetpázsit (Alopecuruspratansia) állományok vannak. A kopár foltok, szikpadkák jellemző növénye a bárányparé (Campborosma annua).

7 számú kép: A Dongér-tó (Büdösszék)

Az időszakos vízborítású helyeken, a szikfolton tenyészik a sziki mézpázsit (Puccinellis chamomilla). A magasabb homokhátakon a homoki pimpós csenkeszgyep (Potenmilla Festucentum) a jellemző. A tóparti növényzete egynemű széki sásos (Bolboschounus, maritimus). Ilyen állományok több helyen borítanak nagy területeket.

A legmélyebb részeket a déli oldalon találjuk. Itt kisebb-nagyobb összefüggő nád (Phagmites) és gyékény (Typha) foltokat találunk. A két kis erdőfolt uralkodó faja a fehér akác (Robinia pseudiacacia).

Változatos biotópjaival (száraz és nedves legelők, rétek, mocsaras vízállások, mélyebb nyílt vizek, erdő stb.), mint táplálkozó hely is jelentős, különösen a vegetációs időszakban. Ugyanilyen gazdag a fitokplaknton is. Így a planktonevő fajok, mint a kanalas réce, gulipán, bőséges táplálékot találnak itt. Elég élelmet találnak a vöcskök, bukórécs fajok, gémfélék is.

Mivel a védettség kellő nyugalmat, háborítatlanságot ad, a madárvonulások számára, igen nagy madártömegek pihennek meg a tavon és környékén. (31) Ezekben az időszakokban éjszakázni is idejárnak a környékről nagy csapatokban a godák, dankasirályok. A nyárvégi kóborláskor nagy vörös gém, bakcsó és a kis kócsag csapatok éjszakáznak a szárnyék-erdő fáin. (32)

Néhány kiragadott adat a különböző madármozgalmak érzékeltetésére:

Név - példány - időpont:

- Kanalas gém - 1200 - 1967. augusztus 5.
- Pajzsoscankó - 3500 - 1968. április 25.
- Fütyülő réce - 400 - 1969. március 17.
- Nagy lilik - 10000 - 1974. november 12.
- Sárga billegető - 100 - 1975. április 24.
- Tőkés réce - 25000 - 1975. december
- Hósármány - 70 - 1975. február 15.
- Nyári lúd - 2700 - 1975. január 17.
- Nagy goda - 6000 - 1975. március
- Fehérszárnyú szerkő - 240 - 1976. április 26.
- Havasi pityer - 110 - 1976. január 7.
- Gulipán - 300 - 1976. július 3.
- Füstös cankó - 750 - 1976. július 6.
- Nagy kócsag - 43 - 1976. július 9.

(33)

A gyűrűzések tanúsága szerint is jelentős átvonuló állomás a Dongér-tó. A parti madarak 1976-ben itt végzett gyűrűzéséből (7 faj, 120 példány) 3 faj egy-egy példánya került kézre távoli országokban. Bibic: gyűrűzve 1976. május 18-án, megkerült 1400 km-re DNy-ra 1977. január 18-án Olaszországban. Réti cankó: gyűrűzve 1976. április 23-án, megkerült 3300 km-re DNy-ra 1977. február 9-én, Mali köztársaságban (Mopti), Pajzsoscankó: gyűrűzve 1976. április 14-én, megkerült 3500 km-re ÉK-n 1976. június 1-én a Szovjetunóban (a Jazal félszigeten). A két előbbi madár telelő, az utóbbi fészkelő területen került kézre. (34)

1968-tól kezdődően bizonyos átvonuló és költő fajok száma jelentősen megváltozott. Emelkedett: pl. az átvonuló nyári lúd, nagy lilik, vetési lúd, goda, füstös cankó, sárga billegető száma. Ennek oka a ludak esetében valószínűleg az utóbbi évek eredményesebb költése, más fajoknál inkább a kedvező táplálkozási lehetőségek fokozódása. (35)

Csökkent az elmúlt években a kendermagos réce és a cigány réce átvonuló állománya. (Az előbbi egész Európában fogyatkozik). A költő fajok közül jelentősen csökkent a széki lile állománya. Számuk a korábbi 20-25 párról az utóbbi három évben 6-8 párra apadt. Goda, piroslábú cankó és a sárga billegető is kevesebb költözött. E fajok fészkelőinek megfogyatkozása egyrészt a növényzet változásával magyarázható: egyre nagyobb területeket hódít el a kopárokból, ritkafüves területekből a széki sás. Jelentős változás a madárvilágban, hogy a fajok száma 130-ról 189-re, a költő fajok száma 43-ról 59-re emelkedett (az 1970-es években). Ez egyrészt a biotópok változásával (pl. a nádas terület növekedése tette lehetővé a nádirigó, pocgém, vörös gém, nagy kócsag költését.) (36)

A kopár szigetek és a vakszik jellemző fészkelői a széki lile, gólyatöcs és a gulipán (a ritkás növényzetű partszegélyeken is költenek) a mézpázsitos szikpadkán a piroslábú cankó és a sárga billegető költ. (37)

Ahogy őszbe fordul az idő, úgy változnak a fajok. A délre vonulók helyébe északiak jönnek. Késő ősszel újra csak az esetenként lehúzó ludakat halljuk. Kiáltozásukba ritkán egy-egy kisebb darucsapat krugása vegyül. (38) Naponta több száz, esetenként több ezer madár száll le, hogy gyomra szomját és éhségét csillapítsa.

Az itteni mesterséges halastavak szerepe elsősorban az aszályos időszakokban jelentős, amikor a természetes szikes tavak kiszáradnak és az átvonuló vadlúd, réce vagy parti madár seregek csak a halastavakon találják meg életfeltételeiket.

Labodár a Tisza hullámterén van, teljes egészében árterület, holtágak, kubiktavak rendszere alkotja. Csanytelek és Felgyő határában mintegy 120 hektáros terület, mely 2,5 km hosszan a 226-227 folyamkilométerek között helyezkedik el.

A labodári gémfalu (gémtelep) és környéke 1976. március 24. óta a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet egyik szigorúan őrzött területe, mely csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyével látogatható.

Labodárban és környékén több magyar és külföldi ornitológus vizsgálta az élővilágot. Az 1959-es évek végén Wolfgang Makatsch járt a területen. Szerinte az akkori gémtelep, Sasért megelőzve Közép-Európa legnagyobb kiskócsag telepét alkotta. Molnár Gyula 1959 és 1969 között sokszor végzett itt megfigyeléseket, Sterbetz István 1959-60-ban. Marián Miklós, Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor is jártak itt. 1975-től Zsóter László is többször megfordult a területen. 1960-tól Bot Péter, Molnár László több százszor járták be a hullámteret és környékét a Zsúpszigetet és a Szakás-szigetet. (39)

8. számú kép: Labodár és környéke

A megfigyelések és az átvett adatok alapján a Labodárban és kisebb körzetében 133 madárfaj jelenlétét mutatták ki. Ebből a költőfajok száma 51.

Madártani szempontból legértékesebb a Labodár-holtág déli végében húzódó (gémfalu) gémtelep. A kolónia 1963-ban keletkezett, miután a közeli nyárfás fűrész alá került, és az ottani hatalmas gémtelep elpusztult. A réti telepen költő madarak száma mintegy 200-800 pár volt (bakcsó, szürkegém, kis kócsag, selyemgém). A mai kolóniában már az első évben (1963) kb. 220 pár madár (150 pár bakcsó, 40 pár szürkegém, 20 pár kis kócsag, 8-10 pár selyemgém) fészkel. Ugyanakkor még a régi telep maradványain is 350-400 pár madár lakik. 1967-ben 10 pár kanalas gém is megtelepedett. E faj itt magas nyárfákon, 6-20 méter magasságban költ. Hasonló körülmények között hazánkban csak a Hortobágyi Nemzeti Park területén fészkel, a magas fákon való költése Európában is csak a dél-spanyolországi Coto-Donanából ismeretes.

A labodári gémfalu költő madárállománya 1968-1977:

Faj: Szürke gém Üstökös gém Kis kócsag Bakcsó Kanalas gém Összes pár
1968 120 25-30 55-60 180-190 11 360-370
1969 80-90 10-15 40-50 180-200 1 313
1970            
1971 100-110 20-25 35-40 180-200 4 340-380
1972 70-80 8-10 25-30 160-170 5 270-300
1973 80-100 7-8 30-35 180-200 - 300-340
1974 45-50 6-7 10-12 55-60 1 110-130
1975 60-70 4-5 25-30 140-150 - 230-260
1976 100-110 8-10 45-50 140-160 - 290-330
1977 110-120 8-10 24-25 170-180 - 310-330

(40)

A gémtelep jellegzetes kísérő faja az 1960-as évek végéig a barna kánya volt. Egy-egy évben 2-3 pár költött a telep szélén vagy annak közelében. Az utóbbi években Európa-szerte tapasztalt csökkenése itt is feltűnő. Csak tavaszi vonulásán észleltek egy-két esetben.

A ragadozók közül rendszeresen költ még a héja, az egerészölyv és a vörös réce. A kabasólyom fészkelése már rendszertelenebb. Rétisast az utóbbi években újra gyakrabban figyeltek meg. Fekete sast 1963. június 26. - július 1. között, kígyászölyvet 1959. június 22-24. és 1960. július 15-17. között Molnár Gyula észlelt. Rendszeresen megjelenik a terület felett a barna rétihéja, ősszel, télen pedig a kékes rétihéja és a gatyás ölyv, időnként a kis sólyom is. Néhány esetben halászsast is lehet látni. 1976 óta, a védelem hatására és a fakitermelés megszüntetése folytán a géntelep állománya újra növekvőben van. Ez hatással lehet bizonyos fajok újabb előfordulására is. Ilyen pl. a kis kárókatona, mely az elmúlt évtizedekben többször megjelent a Tisza-menti gémtelepeken és környékükön. Labodárban 1960. augusztus 18-án Sterbecz István és Murvay Árpád, 1970-ben Bankovics Attila és Jaszenovics Tibor, 1974. augusztus 3-án Bod Péter észlelte. A kutatók a kanalas gém újra megtelepedését remélik. (41)

1960-ig rendszeresen költött egy-két pár fekete harkály is, azonban az ős nyárasok kitermelésével eltűnt. Mai legközelebbi előfordulási helye a Tisza mentén Sasér, Körtvélyes és Barcirét.

A halvány geze már hazai előfordulásának korai időszakában, 1959-ben észlelhető volt. Innen már gyorsan halad észak felé a Tisza mentén.

Többször előfordult a fekete gólya, a nagy örbics, főként a védtöltésen húzódó távbeszélő-vezetékeken lehet megfigyelni.

Labodár, országos jelentőségű környezetvédelmi területnek számít.

Csanyteleken évközben verebek, varjak, szarkák, seregélyek, gólyák, gerlék, galambok, baglyok, fecskék, fácánok, foglyok egyedeit és csoportjait lehet látni. (42)

Télire táplálék hiányában a vízi madarak igencsak megfogyatkoznak, a hideg ősszel a vékonyrétegű vizeket fenékig fagyasztja, és nem engedi élelmüket megkeresni. Annál inkább megélénkül kora tavasszal és késő ősszel, midőn a különböző madarak vándorlásuk közben megpihennek a község határában. Ilyenkor minden percben ide s tovasiető rajokat lehet látni, melyek szárnycsattogtatása a szél sivítását utánozza, és sűrű csoportjuk a távolból felhőkhöz hasonlít.

Csanyteleket a vándormadarak egyik hazájának is nevezhetjük. Tavasszal és ősszel benépesül a táj, ezrével érkeznek óránként a vándormadarak. Amilyen gyorsan történik a tavaszi átvonulás, oly sokáig tart az őszi költözködés, vonakodva, és sokkal kisebb zajjal hagyják el a tájat.

Csanyteleken a Tiszai út két oldalán és a Tisza árvédelmi töltése mentén húzódó mezőgazdasági terület kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkezik, máig szinte érintetlen természeti környezet, az ártéri erdővel szegélyezett alföldi rónák látványa, kiegészítve a Tisza kanyarulataival, a homokpart kínálta pihenési lehetőségével. (43)

 

III. fejezet

Csanytelek és környékének őstörténete

(Történeti vázlat)

 

Több mint ezer esztendeje annak, hogy őseink elfoglalták a Tisza vidékét. De már az előtt is sokféle nép fordult meg és élt itt, amelyekről legalább röviden meg kell emlékeznünk, mielőtt Csanytelek község ember-, és településföldrajzi történetét megismernénk.

Azonban súlyos hiba lenne, ha Csanytelek őstörténetét csak önmagában a földrajzi és klimatikai jellemzőiből kiindulva, a környékétől elszigetelve vizsgálnánk, hiszen kevés olyan sajátossággal rendelkezik, amely különösen jellemző volna a településre. Ilyenképpen Csanytelek s környékének őstörténetét is szélesebb keretekbe illesztve mutatjuk be.

Csanytelek község emberföldrajzi története visszanyúlik az újkori (neoliticum) i.e. 5000-4300-4200 körüli időkre, amikor a kőmegmunkálás új technológiája, a csiszolás és az anyag sokoldalú felhasználása a korábbinál differenciáltabb és hatékonyabb eszközkészlet kialakítását teszi lehetővé, mely új életmód állandó jellegű települések létrejöttéhez vezetett. Csanyteleken a csiszolt kőkorszak emberének házi eszközeiből kővésőt, egy 15 cm hosszú, 4 cm magas, átfúratlan kőbaltát őriz a Magyar Nemzeti Múzeum. (1)

A rézkor időszakából (i.e. 3300-2000) is maradt hátra lelet, mégpedig egy kőbalta, melyet a KJM (Szentes) őriz. (2)

A rézkor folyamán az Alföldön három egymást követő nagy kultúra különül el egymástól: a korai időszakot jellemző Tiszapolgári kultúra, és a vele örökléstanilag kapcsolatban álló Bodrogkeresztúri kultúra, mely utóbbi életét sajátosan színezi egy nagyállattartó népcsoport keletről történő érkezése. Ez utóbbinak a Duna-Tisza közéről eddig csupán egyetlen lelőhelyét ismerjük. Így feltételezhető, hogy a hazai rézkor fejlődésében nem kaptak jelentősebb szerepet. Ha területünkön nem is, de az egész Kárpát-medencében széles körben elterjedt a késő rézkor jellegzetes kultúrája, a Péceli (badani) kultúra. (3)

Területünk történetében újabb változások az i. e. 1800-at követő években, a bronzkori műveltség elterjedése során következtek be, különösen a Vattai-kultúra idején. A Vattai kultúra határa Alpár felől Csongrád-Felgyő-Csanytelek-Baks-Felsőpusztaszer-Csengele-Kelebia vonalon húzódhatott. A bronzkorból igen sok lelet anyag került elő Csanyteleken: a Tisza egykori magaspartjának a Botond utca folytatásaként kelet felé haladó dűlőúttól az Árpád utcáig terjedő szakaszának teljes területét leletek borították közepes sűrűségben. (4) E területen Trogmayer Ottó és Lőrincy Gábor leletmentő ásatások során 1988 és 1996 között, a bronzkor végére keltezett temetőt azonosítottak. Az általuk feltárt 93 sírból 52 csontvázas, 34 urnás és 7 szórthamvas maradványt hoztak felszínre. A (9. sz. lh.) lelőhelyen korai bronzkori Makó-kultúra és kelta telep jelenségeit is megfigyelték. (5) A bronzkorból 5 db bögre és 2 csupor is előkerült, amely szintén a Magyar Nemzeti Múzeum birtokában van. (6)

A Tari László Múzeum (Csongrád) pedig egy kétélű bronzcsákányt, melynek hossza 27 cm és egy lándzsahegyet őriz Csanytelekről. (7)

Bencsik Mihály Oláhállás (12. sz. lh.) földjéről, továbbá a Dong-ér I, sz. halastó körüli területről, a zöldhalmi dűlőből, a Csanytelek-tömörkényi határ út 77-es magasságpontjáról, Forgó István 97-es telkéről nagymennyiségű bronzkori edénytörmelékeket tártak fel 8. A muzeológusok, melyeket a megyei Múzeumok tárolnak.

A kelta bevándorlás előttről ismert népek (i.e. VI-V. században) közül erre a területre lokalizálható nép egyike az:

 

Agathűrszuszok

Hérodotosz, a történetírás atyja beszéli el, hogy az agathűrszoszok az Alsó-Tisza vidékén éltek. Ezek az i. sz. e. 513-ban Darciotoz perzsa király támadása elől kitérve a szomszédos népek országaiba behatoltak. Arisztotelész iskoláiban tudtak dalszerűen hagyományozott íratlan törvényeikről. Aranyban gazdagok voltak (hihetőleg az erdélyi lelőhelyek kiaknázásának következtében). A csoportházasság valamilyen formája még fellelhető volt náluk. Tetoválás mutatta az alacsonyabb vagy magasabb társadalmi megbecsültségüket. A nép valószínűleg Trák nyelvcsaládhoz tartozó idiómát beszélte. Az uralkodó réteg „felszívódott a trák nyelvű tömegekbe”. I.e. 300 tájától fogva a trák név más néven: geta tűnik fel az antik irodalomban. (9)

Ezek a népek már falvakat és városokat építettek, érezték a pénzverés szükségét, de államot nem alkottak, hanem egymás közt folytonos háborúskodásban éltek. A műveltségük magasabb fokon állott, mint elődeiké. (10)

10. számú kép: Agathűrszuszok (Szádenszky-Kardos Samu 1984)

 

Szkíták

Államuk az i.sz. II. században a Duna alsó szakaszáig kiterjedt. Iráni nyelvet beszélő népek, amelyek a Fekete-tenger mellékének északi sztyeppés táján éltek. A magyar középkori történetírók szittyának nevezték őket, indokolatlanul a magyarok őseinek tekintették e népet. (11)

Csanytelek mai területén két szkíta temetőt is nyilvántart a régészeti irodalom. Az egyiket 1931-ben a Tömörkényi utca 71. számú telken, majd annak nyúlványaként 1961. június 6-án, a Széchenyi u. 10 számú ház előtt vízvezeték fektetés közben megtalált sírok, melyeket Trogmayer Ottó leletmentés közben szintén szkíta síroknak minősített és Kürti Bála is alátámasztott (6. sz. lh.). (12)

A másik szkíta temető az I. sz. halastó (7. sz. lh.) építésével kapcsolatos munkák, a Dong-ér magas partjának egyik félszigetszerű kiszélesedésén megbolygatott neolitikus telep és birituális szkíta-temető, melyet Hegedűs Katalin regisztrált. (13)

A gerendából, faágakból összeállított sírládaszerű építménynek voltak jellemezhetők, melyek tetejét hasonló faanyaggal különböző módon fedték le. (14)

Csanytelek területéről szkíta-kori használati tárgyak is előkerültek: Pozsár nevű csendőr, aki valaha Csanyteleken teljesített szolgálatot 1931. június 24-én egy szkíta-kori edényt ajándékozott a KJM-nek. (15) Molnár József egykori tanácselnök, szintén Csanytelekről származó szkíta eredetű csont zablapálcát adományozott a TLM-nek. (16)

11. számú kép: La Téne lelet Csanytelekről. A Magyar Nemzeti Múzeumban Látható.

Az i.e. II-III. században a kelták fokozatosan meghódították az Alföldet. A temetők régészeti kutatásainak eredményei azt mutatják, hogy a magyarországi kelták (i.e. 230-150) virágkorukat élték. (17) Nem voltak háborúk. A gazdasági élet fejlesztését a magas technikája, a tömegtermelést lehetővé tevő fazekaskorong használata, nem utolsó sorban a kereskedelmi kapcsolatok szempontjából lényeges pénzverés határozta meg. Július Cézár szerint: előkelőkre (lovasokra, papokra), és közép népre tagolódott, a kelta társadalom vallása a sokistenhit. Művészetük a görög-etruszk - keleti hatások beolvasztása nyomán fejlődött ki a jellegzetes, „La Téne” stílus, melynek területi különbségei a hely sztyeppei és illír hagyományok átvételéből keletkezett. Minden valószínűség szerint e kor terméke a csanyteleki, „ La Téne” néven ismert lelet is, melyet véletlenül találtak meg és a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. (18) Trombitás Mihály csanyteleki lakos ajándékaként került a KJM-be (Szentes) egy hiányos kelta korsó is. (19)

 

Jazigok

Az Alföldre i.e. 20 táján a sztyeppe Észak iráni szarmatái közül a jazigok telepedtek be, feltehetően a római kormányzat hozzájárulásával. (20)

12. számú kép: Jazigok (Szádenszky-Kardos Samu 1984)

Ezek az Al-Duna felől bevándorolt nomádok ugyanis a birodalom akkor legveszedelmesebb ellenfelének tekintett dákságot visszaszorították Pannónia szomszédságából a Tisza mögé, vagy éppen a hegyek közé. Az alföldi jazigok a III. század vége felé feltehetően a Fekete-tenger és Duna-torkolat tájáról érkező újabb rokon népelemekkel egészült ki: korábbi lakóhelyükön roxelánoknak nevezett törzsek duzzasztották fel Duna-Tisza vidék síkságán élő (korábbi időkben már nem jazig, hanem szarmata néven szereplő) sztyeppei eredetű iráni nyelvet beszélő népességet. (21)

A jazigok Csanyteleki ittlétét a községháza mögötti (20. sz. lh) lelőhely bizonyítja. Kátai József gödörásás közben jazig sírt tárt fel. A sír tájolása DK-ÉNy. A csontok nagyrészt tönkre mentek. A nyakban 2 db hasáb alakú, nagyobb üveggyöngy, néhány kisebb, henger alakú, fehér és színes paszta gyöngy, és a gyöngysor egyik bronz lezáró kapcsának maradványai voltak. A jobb vállon teljesen elrozsdásodott vas fibulatöredék került felszínre. (22)

 

Szarmaták

Úgy tűnik, hogy a szarmaták igénybe vették a falu minden letelepülésre alkalmas dombhátát, s legsűrűbben lakták. Ugyanis Csanytelek-Dilitor (3. sz. lh.), Csanytelek-Síróhegy (4. sz. lh.) Csanytelek-Volentér J. tér (5. sz. lh.), Csanytelek-Újhalastó (7. sz. lh.), Csanytelek-Palé (8. sz. lh.), Csanytelek-Kossuth Lajos utca 10 (17. sz. lh.), Csanytelek-Dögállás (11. sz. lh.), Csanytelek-Oláhállás (12. sz. lh.). A pusztaszeri utcától nyugatra levő, vele párhuzamos Lehel utcától Ny-ra és a 355 és 357 magassági pontok között haladó Tömörkény-Csanyteleki dűlőút által körülzárt területen igen széles sávban szórványosan 30 db szarmata-kori cserép gyűjteményt szedett össze Fischl Klára régész (20. sz. lh.). A mai Alsó-főcsatorna - a egykor vízjárta - a területe magaspartjának déli oldalán a Pusztaszeri és Béla utcák kereszteződésétől 600, a 363. sz. magassági pontról 500 méterre van a (21. sz. lh.). Rákóczi Ferenc-Bercsényi Miklós-Ady Endre utcák által határolt terület (22. sz. lh.). Közvetlen a Csanytelek-Felgyő közigazgatási határ mellett, a Csanyteleki Táp KFT. feldolgozó üzemétől K-re 800 m-re, a Rákóczi Ferenc és az Ady Endre utcák találkozásától 400 méterre és a Csanytelek-Felgyő-i határdűlőt szelő töltés metszési pontjától 200 méterre egy 100 x 100 méteres folton található a (23. sz. lh) és ezen kívül szórványokban még hét lelőhely található. (23)

A szarmata telepeken laza, szórt rendszerben álltak a különböző építménycsoportok. Általában egy-egy család tulajdonában a lakóházon (négyszögletes, félig földbe mélyített talán sátortetős építmények) kívül házak közti kenyérsütögető kemencék, gazdasági épületek (ólak), belülről kitapasztott gabonatároló vermek, bennük nagyméretű hombáredényekkel, műhelyek (vasfeldolgozó, fazekas, húsfüstölő) tartoztak, néha a következő család objektumától árokkal elválasztva. (24)

A szarmaták mind a birodalom, mind a népvándorlás törvényeivel sokat háborúztak. Népes csoportjaikat alkalmakként az impérium földjére telepítette a római császári kormányzat. Mégis a maradványaik egészen 568-ig, a longobárdok Itáliába vándorlásáig (illetve az avar honfoglalásig) biztosan megfogható az itteni szállásterületükön.

13. számú kép: Szarmaták (Szádenszky-Kardos Samu 1984)

Az évszázadokig ezen a területen élő szarmaták olyan tiszta nomád életmódot a természet adottságánál fogva mindvégig nem folytathattak, mint a Kárpátoktól keletre elterülő végtelen pusztaságokon. A települtebb, kevésbé mozgó állattartásra a részben földművelésre való áttérésük elkerülhetetlen volt, a nélkül persze, hogy alapvetően pásztornép mivoltukból kivetkeztek volna. Tacitus germánokról szóló leírása, szórványos, egyéb adatok és a római birodalomba betelepedő germán népek immár írásba foglalt törvényei együttesen azt mutatják, hogy náluk a földművelés valamivel nagyobb súlyú volt, mint a nomádoknál. A fegyveres népgyűlés szerepe a közéletben az ősközösségi világ jellegzetességét őrzi náluk. A róluk fennmaradt kevés adat a faluközösségi vonások szívósságáról tanúskodik. (25)

 

Hunok

A minden valószínűség szerint mongol-tatár népcsaládhoz tartozó hunok a 373. év végén vagy az azt követő év elején jelentek meg Kelet-Európában. Eredeti hazájuk Ázsiában az a termékeny síkság lehetett, mely az Altáj- és Ural hegység között, terül el. A végtelen pusztaság nemcsak gazdag legelővel szolgált Ázsia fiainak, hanem egyszersmind főfoglalkozásukat, a vadászatot és a halászatot is bőven jutalmazta.

Amint Európába beözönlöttek, előbb a Volga és a Duna közt lakó alánokat verték le, velük egyesülve, a gótokat átszorították a Dunán, ahol is ezek római császártól kértek és kaptak szállásokat. Az üresen hagyott területeket a hunok vették birtokukba s 380 körül már Erdély bérceit is bekalandozták és a Tisza mellékein állapodtak meg. (26)

Az V. század folyamán alig néhány évtizedre hun uralom alákerült vidékünk. Igazi hun lelet környékünkön eddig alig került elő. Legjelentősebb a Szeged-Nagyszéksósi aranykincs. Csanyteleken Tápai János síróhegyi lakos 57-es számú telkéről viszont két hun-kori edényt őriz a szentesi KJM. (27)

Hunország, illetve Attila székhelye Kézai Simon krónikája (Gesta Hung.) szerint Sövényháza (most Ópusztaszer) volt. Trogmayer Ottó szerint Makótól 100 km-es körzetben lehetett.

Priskos, bizánci történetíró, aki 448-ban, követségben járt Attilánál, egyebek közt ezt írta: „leghíresebb szállása fából s gyalult deszkából volt összeillesztve és fakerítéssel körülvéve.” A tudomány mai állása szerint Tari László, akit jeles régésznek tartanak, továbbá Párducz Mihály, a hazai szarmata és hun-kor legkiválóbb kutatója, Bóna István, aki a kor legkiválóbb kutatója erről a témáról könyvet is írtak. Bóna kiderítette, Attila hazai szálláshelye itt volt. Amikor a Kárpát-medencébe beköltöztek a hunok, 445-től innen indította hadjáratait. Attila Itáliába és Nyugat-Európába. A főhadiszállás - a Kőröstől délre, a Tiszától keletre volt. Vörös Gabriella régész a Móra Ferenc Múzeum igazgatója is szembenézett e kérdéssel, Ő úgy véli, hogy: „Csongrád és Szentes térségében lehetett.” (Délvilág, 2003. november 28.) (28)

Hunország bukása a nagy uralkodó halálával megkezdődött. A halál kedvező pillanatot teremtett a germán népeknek, hogy lerázzák a kellemetlen igát. Attila fiai Ellák, Dengebizik, Ennedzár, Ozindur, Gheines és Ernák vagy Irnák közül a legidősebb, vagyis Ellák volt arra hivatva, hogy atyja birodalmát fenntartsa. Maga Attila jelölte ki törvényes utódjának a család leendő fejének. (29)

 

Gepidák

A hunok kivonulása után a gepida király, Ardarich a Tisza síkját elfoglalván Attila székhelyén ütötte fel sátrait, a Hunnia nevét, csakhamar kiszorította a Gepida. (30)

 

Avarok

E nép neve eredetileg nem avar volt. A görög írók arról tudósítanak, hogy eleinte várhunoknak (var et, Chunoi) nevezték őket, s a hunok keleti szárnyából származtak, amely az V. században a Kaspi-tengertől északra a Volgától keletre eső roppant térségeken ugor név alatt tanyázott. Retteget nép volt, hajuk szalaggal összekötve, két hosszú csimbókban lógott alá vállukra. Pöffeszkedő, erőszakos magatartásuk sok nép megvetését vívta ki. (31)

Az itt, e vidékre valaha is megtelepült népcsoportok közül az avarok jöttek legmesszebbről: az 552-ben az Altáj vidékén birodalmat alapító türkök elől menekültek nyugat felé, útközben gyarapodva további népcsoportok töredékeivel. (32) A longobárd királlyal kötött szerződés értelmében, 567-ben betelepedtek a longobárdok által szétvert gepida királyság területére, majd 568-ben, a longobárdok Itáliába történt távozásuk után elfoglalták az egész Kárpát-medencét. (33)

14. számú kép: Főbb népek feltételezhető elhelyezkedése 567 végén (Szádenszky Kardos Samu. 1984.)

Az avarok nyomai Csanyteleken több helyen felbukkannak: a Széchenyi utca 10. sz. (6. sz. lh.), Újhalastó (7. sz. lh.), Oláhállás (12. sz. lh.), Síróhegy (13. sz. lh.), ahol sírt, és edénytöredékeket találtak az avaroktól.

Idővel a polgárosodás vívmányai is eljutottak hozzájuk. Az avarok kereskedés terén nevezetes szerepet játszottak. Nagy Károly törvényeiből tudjuk, hogy az avarok kereskedése a frankok uralma korában nyugaton is igen élénk volt. Az avarok szerették a fényűzést, a szép ruhákat, drága fegyvereket, arany és ezüst asztali edényeket, díszes bútorokat. (34)

A hajóépítésre a longobárdok tanították meg a lovas avar népet, amely olyan gyorsan beleélte magát az új fegyvernembe, hogy tengeri vállalkozásoktól sem riadt vissza. Azonban egy fegyvernemnél, a lovaglásnál, ők is tanították valami újra a longobárdokat, s velük egész Európát. Az avar a kengyelvassal öregbítette a hadmesterséget. (35)

Mindazon által el kell ismernünk azt az érdemüket, hogy ők egyesítették először hosszú időre azt a területet, mely megfelel a történelmi Magyarország területének.

Az avar birodalom területe Európában Kis-Scychiától és a Fekete-tengertől Dalmáciáig és az Adriai-tengerig terjedt; dél felől a Balkán, észak felől pedig a Kárpát hegység koronái voltak határai; nyugat felé az Elba és az Etnus folyó határolták.

Az év elején még a Gepidák voltak az avaroktól meghódított tiszai és keleti területek urai, 568-ban pedig az Itáliába vándorló longobárdok helyét is az avarok foglalták el.

A hatalmas avar birodalom Baján kagán (vezér) hosszú élete folyamán alapította meg, és a Duna mentén harmadfélszáz esztendeig tartó államot tudott megteremteni és fenntartani, csakis annak köszönhető volt, hogy szigorú fegyelemmel tartotta össze népét.

Egyébként az avar állam szervezete egészen katonai jellegű volt s úgy támadó, mint védelmi rendszere sajátos berendezésre vallott.

Nagy Károly vetett véget az avar uralomnak. A történelmi adatok szerint a fényűzés és a vele járó elpuhultság okozta vesztüket.

 

Bolgárok

Béla király névtelen jegyzője Anonymus írja: „a Duna-Tisza közén Bolgár fejedelemség alakult szláv alattvalókkal.”

Egimhard és más krónikások ezen adat mellett bizonyítanak: „valóban voltak itt bolgárok.”. Borovszky Samu is megemlíti a bolgár szlávok Duna-Tiszaközi terjeszkedését. „Szádenszky-Kardos Samu leszögezi, hogy a Tiszántúl a Duna-Tisza-köz avar maradványait a terület déli felén Krum bolgár kán (803-814) hódította meg s a bolárok a Dráva mentén Omurtag idején (814-831) a frank fennhatóság alá került szlávok elpártoltatására tettek végső soron eredménytelen kísérleteket, a Szerémség azonban ekkor bizonnyal bolgár fennhatóság alá került. Valószínű, hogy Krum hódításaival a dunai Bulgáriából való népelemek is betelepültek az egykori avar területekre (ahol bolgár etnikum az avar korból is maradhatott.) Kérdés minden esetben, vajon törökös vagy szláv nyelvű bolgárok kerültek-e be akkoriban a Kárpát-medencébe (vagy esetleg Krum mind kétnyelvű alattvalóiból érkeztek letelepedők). A kérdés továbbá, hogy mennyiben törökös nyelvű bolgárokkal, (vagy ilyenekkel is) kell számolnunk. A megérthetőség megkönnyítésére szolgáljon a következő kép.

15. számú kép: A bolgárok elhelyezkedése 890 körül (Szádenszky-Kardos Samu 1984.)

 

Honfoglaló magyarok

A honfoglalás lefolyását régi krónikáinkból elsősorban Anonymus Geste Hungarorum-ából ismerjük. Ez az előadás nem teljesen hiteles, de mint a nemzeti hagyomány írásba foglalása, fő vonalaiban elfogadható. E szerint: „Árpád a honfoglalás fő seregével”, amely Trogmayer Ottó szerint: „20 ezer főből állott,” A Tisza melletti alpári földvárig vonult, amelyet erős ostrommal elfoglalt a védekező bolgár szlávoktól. Majd Csongrád és a Csanyi földvárak következtek.”. (36)

Az itt lakó gyér népesség, az avarok és szlávok szétfutottak a földvárba és a szomszédos népekhez, részint pedig meghódoltak a győző magyaroknak. A velük való bánásmód, amelyben részesültek, különböző volt, a szerint amint ellenálltak, vagy ki tudtak egyezkedni a magyarokkal. Voltak, akik rabszolgái lettek, háziszolgákká váltak a magyarok sátrai és települései körül, mások adót fizettek, vagy másféle szolgálatot teljesítettek. (37)

„A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen tovább mentek addig a mocsárig, melyet Körvály-tónak (ma Doci-tó) mondanak, s ott maradtak a gyümölcsényi erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden jogát és, hogy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétkekért, és hogy hogyan szolgálják a vezért és a főembereket.

Egyszersmind ott a vezér a vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott az összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok nyelvén Szerinek nevezték azért, mert ott ejtették meg szerét az ország egész dolgának, majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Borotva mocsárig - állítja Anonymus. (38)

Árpád fejedelem még hét évig élte túl a honfoglalás befejezését.

Bizonyos idő elteltével Ond fia Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár és Csongrád várát megerősítette. (39)

A honfoglalók utódai azon terjedelmes földvárba is betelepültek, melynek földhányásait még a XX. században is látni lehetett Csanyteleken, a Klára majortól a Tiszáig húzódó Vidre-töltés melletti területen. Ez a vár, melynek Cian volt a neve gondozás hiányában elpusztult. (40)

Ezt a vidéket mintegy másfélszázadon keresztül a Bor-Kalán nemzetség címere alatt kormányozták.

16. számú kép: Bor-Kalán törzsfői (Genus) címer.

A honfoglalás előtt a Cian vár volt az az erődítmény és székhely, ami körül a várnép és az azt kiszolgáló alattvalók éltek, dolgoztak.

A X. század közepére már jelentős területté lesz, mivel kezdtek benépesülni a vízparti magasabb földhátak. Ezt igazolják a csanyteleki lelőhelyek is. (41)

Csanytelek határában több mint tíz Árpád-kori lelőhelyet ismerünk: Csatlós János dilitori földjén (3. sz. lh.) Csallány Gábor 1933-ban feltárt 11 sírt. Özvegy Szabó Gáspárné ugyancsak dilitori földjén (3. sz. lh.) 1937-ben kiásott 54 sírt. Tápai János síróhegyi földjén (4. sz. lh.) 1934-ben megtalált 9 sírt, és 1935-ben ugyancsak ott megnyitott 7 sírt. Kürti Béla 1980-ban egy helyszín szemléje alkalmával Palén, a homokdombon (9. sz. lh.) Árpád-kori cserepeket, edényeket gyűjtött be. 1978. június 22-én az említett lelőhelyen paticsdarabokat, 14 db. bográcsperem-töredéket talált. Fischl Klára a Tisza u. 26. sz. ház kertjében az egykori Tisza magaspart kanyarulatában 100x100 m-es területen igen nagy sűrűségben szintén Árpád-kori cserepet, a Damjanich, Lehel, Pusztaszeri utcák által körülzárt Szentkút II. dűlő nevű terület (17. sz. lh.) É-i oldalához közeli magaslaton 6 db Árpád-kori cserepet, a Pusztaszeri utcai felőli oldal közepén igen ritkán Árpád-kori telepre utaló kerámiaanyagot gyűjtött. A terület középső részéről azonos jellegű anyagot, mintegy 30 db-ot gyűjtött be. (42)

Múzeumokban található nem pontos lelőhellyel kiállított Árpád-kori tárgyak: 1 db. edény a KJM-ban, 1 db. égetett bográcstöredék. A KJM-ban 9 sír leírása, 2 sírrajz. (43)

A temetők összképe arra utal, hogy itt a honfoglalók nem teljesen egyenrangú egyénekből tevődtek össze. Ami a leginkább jellemzi, a halottakról való messzemenő és odaadó gondoskodás. A nagymennyiségű cserépedény előfordulását azzal magyarázhatjuk, hogy nagy valószínűséggel a tort a temetőben tartották, talán nyitott sír mellett, s a tor során magát a halottat is megvendégelték. (44)

A Csanytelek határában feltárt több és gazdag lelőhelyek a település fokozott megerősödéséről tanúskodnak. (45)

 

IV. fejezet

A község régészeti kutatásának topográfiája

 

Csanytelek régészeti kutatás történetét Fischl Klára dolgozta fel 1994-ben, amikor is bejárta az összes lelőhelyeket és maga is gyűjtött leletmaradványokat.

„A Magyar Nemzeti Múzeum 1876-ban és 1883-ban leltározott leleteket Csanyról (múzeumi anyag 9). Ezek a tárgyak az első, a régésztudomány számára is ismert tárgyak e területről. 1894-ben kerültek be szintén a Magyar Nemzeti Múzeumba azok a Szkíta leletek, amiket aztán később Csallány Gábor a Tömörkényi utcai temető leletanyagához (1. sz. lh.) sorolt, és 1896-ban 5 db kalecodongyöngy (múzeumi agyag 9. sz. lh.). A leletek közlésére még előkerülésük évében sor került az Archelógiai Értesítő hasábjain (Hampel 1894, 256; 1896, 374.). Ezek a község területéről előkerült leletek első irodalmi említése is.

Ásatás, pontosabban leletmentés 1910-ben történt itt, amikor Csallány Gábor régész feltárja a Tömörkényi utcai Szkíta temető első két sírját, majd ezt az ásatást folytatja 1931-ben. Az 1930-as években történnek a legnagyobb horderejű munkák, 1933-ban és 1937-ben a dilitori (3. sz. lh), 1934-1936 között pedig a síróhegyi (4. sz. lh.). Árpád-kori temetők feltárására került sor. A múzeumi anyagokban meglátszik, hogy a sok ásatás hatására számos lelet között ekkor hallani először a szentkúti lelőhelyről. (2. sz. lh.), a Forgó-féle bronzlelet is ekkor került be (14. sz. lh.), és Bencsik Mihály oláhállási földjéről is ekkortól tudunk a számos korszakba sorolható leletről (12. sz. lh.). Az 1950-es, 1960-as években két kisebb helyszíni szemle mellett (5, 6, sz. lh.) igen nagy jelentőségű Kralovánszky Ádám szakdolgozatának az elkészülése, amiben a község Árpád-kori régészeti leleteit és történelmét dolgozza fel (Kralovánszky 1954). A X-XI. századi lelőhelyekkel kapcsolatos számos fontos adat sajnos csak a munkában őrződött meg számunkra. Az 1860-as évek végén, az 1970-es évek elején kezdődtek meg a terepbejárások a község területén. Saliga László, Trogmayer Ottó és Horváth Ferenc által. A Saliga hagyaték kezelésére vonatkozó imformációk megtalálhatók Fischl Klára: Csanytelek régészeti topográfiája c. kéziratának bevezetőjében 1954. május 15. A két legújabb ásatás 1979-1985 között az Újhalastó építésének munkálatainál (7. sz. lh.) és 1988-1990 között a Palé dűlőben (9. sz. lh.) volt. A két ásatással párhuzamosan több régi lelőhely felkeresésére is sor került, nagy részük beazonítása is megtörtént. E munkában Kürti Béla szerepe a legjelentősebb, aki a lelőhelyek felkeresése mellett a helyi gyűjtőkkel is felvette a kapcsolatot, az Ő révén jutottak el hozzájuk.”

1988 és 1990 között Csanytelek határában egy, a középső bronzkor utolsó évtizedében használt temető 93 sírját tárták fel Lőrincz Gábor és Trogmayer Ottó régészek. Ebből a leletanyagból látható egy részlet a csongrádi Tari László Múzeum állandó kiállításának egyik üvegszekrényében az alábbi felirattal: „Egy Különleges temető”. Az ide temetkező közösség halottai háromféle rítus szerint legnagyobb részben csontvázak feküdtek, kisebb részükbe, tálakat, befedett tetejű, hamvakat rejtő urnák voltak, két temetkezésnél pedig a halott hamvait a sírgödör aljára szórtak, és köréje edénykészletet helyeztek. Az eltérő temetkezési hagyomány és a sírokba helyezett edények változatos formái arra utalnak, hogy a csanyteleki temetőt létrehozó közösség temetkezési szokásaiban és fazekasságában legalább háromféle tájegység kulturális tradíciója keveredett össze.

A csontvázak a sírok egy részében az elhunytak zsugorított helyzetben nyugodtak a sírgödörben. E szokás szerint, az ő korukban a csanyteleki temetőt létrehozó közösség szállásterületétől délre eső - a Pejános kultúra tárgyait hátrahagyó - embercsoportok temetkeztek.

Sajátos csoportot alkottak a rendellenes pózban ülve, hasra fordítva, kicsavarodott helyzetben - sírba helyezett halottak. Az ilyen módon eltemetett egyének talán a közösség alávetett szerepre kárhoztatott tagjai lehettek.”

Csanytelek határában (1998-ig) 40 régészeti lelőhelyet derítettek fel. Ritkaság számba menő lelőhelyek ezek. Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, Csanytelek ontja magából a történeti múlt bizonyítékait.

 

V. fejezet

A középkor évszázadai

 

Szent István államszervező tevékenységének egyik feladata volt a „törzsi államok” ellenálló vezetőinek megtörése. Ajtony a nagyhatalmú marosvári vezér leverésére 1028 táján került sor. Bizonyosra vehetjük, hogy az Ajtony ellen felvonuló, királyhoz hű hadak az Alpár-Csongrád-Csany-Szerimonostor-Szeged hadi útvonalon sorakoztak fel. Annál is inkább, mivel errefelé Ajtony emberei tevékenykedtek.

István király a megyeszervezet kiépítése során Ond fia Ete nemzetség birtokának és népének jelentős hányadát a koronabirtokba sorolta, ez által Csany is királyi birtok lett és a csongrádi várhoz (ispánsághoz) lett besorolva.

István király átfogó törvényekben szabályozta az új rendszer magatartási viszonyait. A II. Törvénykönyve törvénycikkelyei szerint:

1. minden tíz falu építsen templomot, elrendeli az egyháztizedet;
2. meghatározza a magántulajdon öröklési rendjét;
3-6: bünteti a rabszolga gyilkosságát, lopását és más rabszolgáinak felszabadítását;
7. elítéli a szabadok tolvajlását;
8-11: intézkedik a várispánokról és a vitézekről;
12-15. megtorolja a karddal elkövetett gyilkosságot is, testi sértést, sőt magát a dühből tett kardvágást is;
16. megszabta a királyi udvar vagy vár élére állított szolga, továbbá udvarnokok sajátos helyzetét;
17. lesújt a király és a királyság elleni összeesküvőkre, az urát vagy ispánját megölő szolgára, illetve katonára;
19-20: fellép a rágalmazók ellen. (2)

A Tisza bal partján elhelyezkedő (Csany egyik részének) a Nándor tónak oklevélben való említésére először, 1030-ban jelentkezik, amikor István király a bakonybeli apátságnak adományozta.

Csany névszerinti alakban (Chonu) okleveles említése pedig I. Géza (1074-1077) király 1075. április 14-én kelt, a garammelléki Szent Benedek rendi apátság alapítására kiadott oklevelében található. Az eredeti oklevél elveszett. A legelső másolat 1124-ből ismert, azonban ez is elveszett. 1217. június 13-án II. András király Tamás nevű garammelléki Szent Benedek rendi apát kérésére ismét kiadta. Ezen kívül ismerünk másolatot Róbert Károly királytól 1328-ból és Zsigmond királytól 1415-ből. (3) A latin nyelvű oklevélben ez olvasható: „Azt a földet is neki adtam, amely a Tisza vize mellett fekszik, a Tisza folyóval együtt, amely föld felett Chonu nevű halászfalu van, amelynek parochiális egyháza Jézus Krisztus üdvözítő Keresztjének tiszteletére épült, s amely falu halászai a Tiszában halásznak. Azon a földön a Tisza mindkét oldalán halastavak vannak. Ennek a földnek határai: Zsigera halastó, amely elválasztja Szent Benedek földjét másokétól. Azután a Szent Benedek föld része a paphegyen a százados villája mellett, akit Deuchannak neveznek, továbbá a másik halastónál (luzei piacina) - sárga halastó. Talán iszapos, földszínű, agyagos? Halastó, amely elválasztja Szent Benedek földjét Villa Mardinitől. Továbbá bizonyos Mihályról elnevezett Usztura osztásjel van, más halastó - W - amely Szent Benedek föld részéig érkezik el. Továbbá a Hucu (Vidre) folyónál halad, amely Csongrádtól, és amely folyó fele Szent Benedek föld részén van Gehivel (Felgyővel), a Tisza partja felett, ahol végződik Szent Benedek földrésze.” (4)

Az oklevél tanúsága szerint fontos tevékenységi ág a halászat volt.

Különböző írott források bizonyítják, hogy a Tisza halban való gazdagsága mindig is ámulatba ejtette az erre látogató más vidékieket és külföldi utazókat. Vannak arról is feljegyzések, hogy a Csanyiak halon hízlalták a sertéseiket.

I. Kálmán Király bizonyos fokig korlátozta az egyházi jövedelmeket, ennek során visszavett minden halastavat az egyháztól, ami nem Szent Istváni adományozású volt. (5)

III. Ince pápa 1209-ben kelt bullájával védelmébe fogadta az apátságot birtokaival együtt, melyhez Csany is tartozott. (6) A halastavak ennek megfelelően visszakerültek az apátság tulajdonában, sőt a védelem bizonyos biztonságot nyújtott a falunak is.

Az apátság jóvoltából a tatárjárásig jól fejlődött a falu úgy népességben, mint gazdaságilag. A XIII. század közepén azonban óriási vész érte a falut, mely elsöpörte a munka és a műveltség eddigi alkotásait. Ez a tatárjárás volt.

A Sajó melletti Muhi-csata után 1241. április, második felében a veszedelem elérte Csongrád megyét is. A csanyi nép minden tudásával és erejével megpróbált védekezni. A régi vármaradványban és a templomban gyülekeztek. Körülötte árkot ástak, sáncot húztak és vesszősövényt fontak. A tatárok rohamait nem bírták feltartóztatni. Menekültek amerre csak tudtak. (7)

A mongol birodalom, ahová ezúttal a mi hazánk is tartozott 1203-ban keletkezett, s néhány évtized alatt kétakkora lett, mint Európa, és nagyobb a világ addigi bármelyik birodalmánál. E lovas nép vezére keleten olyan várakat vett be, amelyeket, a kínaiak már puskaporral védelmeztek. Roppant seregével sehová sem ment kínai tudósok és mérnökök nélkül. Sehonnan sem ment tovább, míg a meghódított törzsek vitézeit a mongol seregbe be nem osztotta. A közigazgatást kínai módra szervezte és birodalmát Karakumból, mint központból, a tudós tunguz Hi-csu-csai bölcs törvénykönyve, a jassza alapján kormányozta. Attilát követte a katonaság szervezésében, a hódítás-rendszerben és a kormányzásban, de nem történeti ismeretek alapján, hanem, mint egy pusztai állam feje, katonai, politikai és faji ösztönből.

Ezt a hatalmat hazánk is megérezte. De nem lehetett együtt tartani, oly birodalmat, amely az Adriai-tengertől a Sárga-tengerig terjedt s Kelet-Európán kívül Kínát és Tibetet is magába foglalta. Mangru kán 1248 után kettéosztotta ezt a birodalmat.

A tatárjárás mintha végét jelentette volna a falunak. Nemcsak a népesség, de a felégetett, kifosztott falu is tanúja volt annak a nagy pusztításnak, amit a tatár csapatok vérengzése és rablása okozott. Zsilinszky Mihály szerint: a környék lakosságának 60-80 százalékát irtották ki a tatárok. (8) A közeli nádas és sártengertől védett vízi részek elmenekült lakosokkal voltak tele, de az éhség idővel még innen is kiűzte őket a tatárok közé. A tatárok is csalogatták őket, hogy igájukba foghassák. Kevés, mindenétől megfosztott lakos maradt a faluban.

A tatárok kivonulása után az apátság felszólítására, nagy kedvezmények nyújtása mellet, lassan újból benépesült a falu.

Amilyen lassan népesült be a falu, épp olyan gyorsan elhagyott lett ismét. Jöttek a Kunok. IV. Béla király (hívják második honalapítónak is) a magyarokkal rokon fajú jövevény népet Bolgár országból visszahívta, hova még a tatárok előtt vonultak ki, mivel a kunban tatár szövetségeseket vélő magyarság Kötöny kun vezért megölte. Emiatt haragjában a kun nép kivándorolt e hazából, amiből az a szerencse származott, hogy a rokon kunság a végpusztulástól megmenekült és felbecsülhetetlen szolgálatot tett az ország újra benépesedésében. Nekik adta a csongrádi királyi vár jószágait, azon földeket, melyek a tatárjárás óta üresen állottak. A királyt szolgáló népek és egyházi főurak falvait azonban nem volt szabad megszállniuk. Így menekült meg Csany a kun betelepüléstől. (9)

A pápa szorgalmazta a kunok keresztény vallásra való megtérítésének befejezését. IV (Kun) László királyra hárult ez az erős és nehéz feladat. Nem is vállalkozott volna rá, de III. Miklós pápa által 1279-ben nyakára küldött Fülöp ferences rendi legátus azzal fenyegette meg, hogy kiátkozza az egyházból. Az elkeseredett kunok - mivel akaratuk ellenére akarták megtéríteni őket - bosszút forraltak a király ellen, megbuktatására törtek. 1282. március-május havában IV. László király seregével a hód-tavi (Hódmezővásárhely) csatában legyőzte az Oldamur kun vezér vezetésével fellázadt kunokat. A lázadók egy része elmenekült az országból. A többit a király visszaterelte az előző szálláshelyükre. (10)

A tatárjárás és a Hód-tavi csata utáni munkaerőhiány jelentős mértékben változtatott az itteni csanyi emberek sorsán. Az elnéptelenedett falu egyházi földesura, az apát, megpróbált hospeseket (vendégeket) költöztetni csanyi birtokára - kevés eredménnyel, pedig ígért nekik tehernélküli telket és állandó munkát.

Az 1200-as évek sok-sok keserűséget okoztak az itt lakó népeknek ezért ezt a századot joggal tekinthetjük a falu pusztulása „klasszikus” korszakának.

Az új birtokrend, melynek fejlődése megindult már az Árpád-háziak alatt, s végül az Anjouk alatt szilárdult meg és századokon át alapjait képezte a magyar rendi szervezetnek, két alapelven nyugodott: az egyik az ősiség, a másik a Szent korona elve. Az első kifejezésre jutatta a birtok megkötöttségét a tágabb értelemben vett család, a nemzetség irányában; a másik a közhatalmat képviselő Szent korona irányában. Mindkét alapelv uralmát megtaláljuk már az Árpádok korában, csakhogy külön-külön: egyiket a szállásban, másikat az adományban. (11) Minthogy Csany adománybirtok volt, követnie kellett a király gazdaságpolitikáját. Ennek megfelelően az itt élő parasztságnak állandósult a falubeli házhely, a határbéli külsőségek, szántók, annak tartozékaivá lettek. A földesúri járadék alapja a jobbágytelek lett. A jobbágyi szolgáltatások közül a robot veszített jelentőségéből és közben terjedt a pénzbeli szolgáltatás.

A csanyi birtok nem jövedelmezett, mert alig volt munkaerő, aki dolgozzon, a nagybirtokot kiszolgálja, halásszon, a halastavakat gondozza, legeltesse az állatokat, vágja az erdőt, betakarítsa a gabonát. Tetézte a gondokat, hogy a szeri Pósafiak állandóan zavarták a Csanyiakat a gazdálkodásban. 1326-ban László apát panaszkodott, „hogy Csany nevű birtokát a szomszédok állandóan háborgatják.” (12)

„..a szeri Pósafi família soha nem nyugodott bele abba, hogy birtokaik közé mintegy beékelődött a garammelléki Szent Benedek rendi apátság birtoka. 1334-ben a tömörkényi és Szeg falukban lakó jobbágyaikat összeszedve a csanyi szomszédos birtokot elfoglalta, halastavait halásztatta, és csakis Károly Róbert király fenyegető parancsára adta vissza az apátságnak.” (13)

Az apátság 1387-ben Alpár, Csany és Sáp falvaiban és Kesköny nevű birtokára Miklós frátert (rendtag, nem felszentelt pap) küldte ide procurátornak, aki igyekezett visszacsalogatni az elköltözött jobbágyok leszármazottait, a jobbágyok számát gyarapítani. E korban a földbirtok értéke a munkáskezek számától és értékétől függött. Ezért nagyobb telket osztott ki jobbágytelkek gyanánt, fa és nád használati jogot, halászati és vadászati jogot is adott nekik.

Csanyon az egyházi földbirtokon a munkaerőt a jobbágyok, családtagjai és a zsellérek képezték, akik az előző várnép (Castrenses), várjobbágyok (jobbagiones castri) utódai voltak s a birtokadományozáskor az egyház, az apátság alattvalói lettek és jobbágysorba, zsellérsorba kerültek. Az 1298. tc. ugyan biztosította a jobbágyok számára a szabad költözködési jogot, de ezt nagy ritkán vehették igénybe, mert a tatárjás után sokáig gyér népességű faluban az apátság nagy hiányát érezte a munkáskezeknek és nem riadt vissza még az erőszaktól sem, hogy visszatartsa az elköltözni szándékozó jobbágyokat, zselléreket. (14) Ugyanakkor a garammelléki Szent Benedek rendi apátság szívesen elcserélte volna a tőle messze fekvő csanyi birtokát valakivel. Cserepartner viszont nem akadt.

Szigfrid apát úgy látta jobbnak, ha haszonbérbe adja a birtokot. 1344-ben a Csany határában lévő Oszt és Nándor nevű halastavait a többi halászó hellyel együtt, Kozma fia Egyednek, Forgács Györgynek és Hanus nevű pesti mészárosoknak 4 évre 40 márkáért bérbe adta. (15) Majd 1369-ben a csanyi birtokát szántóföldjeivel, rétjeivel, kaszálóival és halastavaival, miszerint: Osztó Völgye, Sárostó, Tenő, Verbő, Hepernyás, Solymos, Filó-tó, Értöve és Nándor-tó halastavakat Pongrác fia Miklós, pesti polgárnak és fiainak 3 évre bérbe adta 16 márkáért. (16) A haltenyésztő helyek jobbadán a Tisza folyó mellett feküdtek s az egyházi földesúr a gyakori böjtök miatt nagy gondot fordított a haltenyésztésre és a halak védelmére. Ezt a bérlőktől is megkövetelte. (17) Három évvel később 1372-ben Miklós apát már Csanyt és haltenyésztőit ugyancsak pesti polgárnak 4 évre 25 márkáért engedte át bérbe. 1380-ban Henrik apáttól a csanyi birtokot halastavaival, és egyéb haszonélvezeteivel együtt Pesten lakó Pál mester királyi hajós és János fia Jakab, pesti polgár évi 10 márkáért vette bérbe. (18) Az apátság kénytelen volt az állandó bérbeadáshoz folyamodni, mert nem tudott kellő mértékben gondoskodni, és főleg megvédeni birtokát és a benne levő halastavakat, így azok mindég kevesebb jövedelmet hoztak neki.

1415-ben Szeri Pósa fia Péter Apor, Szeg, Ürög és egyéb szolganépét maga mellé véve Csany nevű falun ismét rajtaütött, a földeket megszántatta, bevetette, a réteket kaszáltatta, az erdőket kivágatta és felgyújtatta, a Tisza folyót és a halastavakat halásztatta. (19) Az apát Zsigmond királyhoz fordult panaszával, kérte jogainak helyreállítását. A király 1415-ben újból kiadta az 1075-es adománylevelet - másolatban -, azzal megerősítette az apátság birtokjogát Csanyra vonatkozóan. (20)

Az apátsághoz tartozó Csany és Sáp falukat 1421-ben Bononis apát 3 évtől tíz évig terjedő adómentességgel, jobbágyadók, egyházi tized, és egyéb járandóságok elengedésének feltétele mellett kísérelte meg, hogy a két faluba telepeseket kerítsen, újabb lakosokat telepítsen. Más, messzebb lévő megyék lakosságának is ugyanezeket a kedvezményeket helyezték kilátásba. (21) A munkásokban hiányt szenvedő apátság csanyi birtokára szívesen fogadta azokat a rácokat is, akiket a terjeszkedő török hatalom a XIV. század derekán a tragikus kimenetelű rigómezei ütközet (1389) Szerbiából tömegesen kiszorított és Magyarországba való menekülésre kényszeríttet, mindenek előtt a Zsigmond király által megszabott feltételek mellett. (22) Csanyra két hullámban is érkeztek belőlük. Ezek leszármazottai a Fodor nevűek.

Ezek után 1430-ban mégis előfordult az a példátlan eset, hogy az itt lakó jobbágyok által keservesen összekuporgatott pénzüket nem fogadták el dézsma fejében. Aztán, amikor új pénzt veretett a király, visszamenőleg egy összegben követelt mindent az apátság. Aki nem akart vagy nem tudott fizetni arra kimondták az egyházi átkot. (23) Alpár, Csany és Sáp falukban, az apátság Tiszán túl fekvő Tenő és Pelő nevű birtokain 1442-ben Hidaja nevű személy volt a (officinalis) gazdatiszt, aki megpróbálta a gazdaságot nagyobb jövedelmet biztosító üzemmé formálni. (24)

A földesurak kérésére II. Ulászló (1440-1444) király 1444. április 18-án megerősítette és kiadta a budai országgyűlés végzését, amelyben - többek között - benne szerepel: „az engedély nélkül távozó jobbágyok visszaadandók.” (25) Ez a rendelkezés megnyugtatta a földbirtokosokat, ugyanakkor leblokkolta a jobbágyok szabad költözködését. Az 1448-1449 évi pestisjárvány után románok is kerültek ide.

Mátyás király (1458-1490) 32 éves uralkodása alatt, Sáry Péter magiszter, királyi kincstartó, Hunyadi János kormányzó volt kancellárja, ki különben Székesfehérvári őrkanonok is volt és később Mátyás király titkára és személyvédnöke lett, barátságos szerződés útján (a Mátyás király által elrendelt birtok megosztás során) megszerezte a bencésektől Csany és Ságh (Tiszazug) falukat. Előbb már leörökölte Böld és Hékédet, ahol nagy jövedelmű Tiszai rév és kurcai vám szintén a bencések tulajdona volt. Miután a Benedek-rend említett réve és vámjogáról ez időtől kezdve nincs értesülésünk, teljes jóhiszeműséggel tételezhetjük fel, hogy Csany és Ságh megszerzése a böldi rév és a kurcai vám érdekében történt, melyhez így tudott csak hozzájutni az élelmes őrkanonok, s amely vám és rév más tulajdonban volt, az ő földesúri jogait nagymértékben korlátozta. A birtoklevélben úgy Ő, mint fivére részesek a falu birtokában. (26)

Később a Sáry család Tamás és Alber testvére hűtlensége miatt elvesztette Csanyt és Ságh falut, de az 1561. évi adójegyzékben mégis az ő nevük szerepel.

Mátyás király halála után Csanyt honvédelmi szempontból kifolyólag a Délvidékhez csatolták és a temesi főispán, Kinizsi Pál kormányzata alá került. A Hunyadiak korában Csany viszonylag jól fejlődött, benépesült, a falu lakossága elérte a 180-200 főt. Javult és tovább fejlődött az árutermelés, és a pénzügyi helyzet (27)

Az 1514. évi paraszt (Dózsa-féle) háború ezt a vidéket különösebben nem érintette. Annál lesújtóbb volt az 1514. októberében megtartott országgyűlés döntése, amely a bosszút törvénybe iktatta. A bosszú az ország minden parasztját érintette, gazdasági helyzetét tovább nehezítette: cenzus fizetésre kötelezték a jobbágyokat, évenként tíz dénárt kellett fizetniük a földesuraknak, akinek uralma alatt voltak, karácsony napján egy köböl, zabot, és két kalácsot és egy csirkét kellett adni. Robotot pedig egy nap aratást vagy kaszálást szolgáltattak. Enyhítésként viszont senki nem tartozott dézsmát adni földesurának sertés és méh után.

1524-ben elvették a jobbágyok szabad költözködési jogát, melyet 1530-ban a Budán tartott országgyűlésen (Szapolyai) I. János király visszaadott a jobbágyoknak.

Csanyt 1439-ben a szegedi földvár tartozékai közé sorolták.