XI. fejezet

A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság

 

Az 1918-as év vészes sejtelemmel kezdődött Magyarország számára. Cseh földről nyomult előre az a szándék, amely kétségtelenül a felvidéki elszakítását óhajtotta. A háborúban kimerült Európa az 1914-ben kitört világháború befejezését, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását, Magyarország feldarabolását, Európa újra felosztását, új államformák létrejöttét akarta.

Tüntettek, sztrájkoltak a Monarchia minden országában, tartományában, Bécsben, Ausztria egész területén, Prágában, Budapesten és szerte az országban. A 86-os gyalogezred menetalakulata megtagadta a keleti frontra indulást.

 

Tartalom















 

XI. fejezet
A polgári demokratikus forradalom
és a Tanácsköztársaság


XII. fejezet
A Horthy-kormányzóság


XIII. fejezet
Csanytelek földesurai a honfoglalástól 1945-ig


XIV. fejezet
Demokratikus átalakulás Csanyteleken


XV. fejezet

Az 1956-os forradalom Csanyteleken

 

 A 305-ös honvéd gyalogezred 2. zászlóaljának katonái háborúellenes tüntetést rendeztek és kiszabadították a fogdába zárt társaikat. Cattaróban a fellázadt matrózok békét és emberséget, titkos bizalmi testület alakításának lehetőségét követelték. A Német Birodalomban - szövetségesünknél is - általános politikai tüntetések és sztrájkok voltak a kormány politikája ellen.

Mindez kihatott a frontokon harcoló katonákra is, akik már megelégelték a négy évig tartó háborút. Egyes frontszakaszokon felbomlott a rend, a katonák önként hazaindultak. Közben itthon és Európában tombolt az influenza. A járvány súlyosságát jelzi, hogy csak októberben 44 ezren haltak meg spanyolnáthában. (1)

A románok, csehek, szlovákok, lengyelek, ruténok és délszlávok önállóságot követeltek (2)

Ebben az időben valami szokatlan, eddig nem ismert élvezethajhászás vett erőt az ország fiatalságán. Nem akart ismerni többé kötelezettséget és egyedül csak a szórakozásnak élt. A kóros állapot láthatatlanul ott lapult már a beteg társadalomban, hogy aztán a forradalom első szavára teljes mértékben kiviruljon. Maga a lakosság, főleg ami a politikai kérdéseket illeti, nyugodt volt. Szeptember hónapban semminemű izgatottság nem látszott, kivéve azt az egynéhány embert, akik figyelemmel kísérték a fővárosi politikai fejleményeket, sőt összeköttetést is létesítettek úgy a Károlyi párttal, mint a Szociáldemokrata Párt központjával, s akik egyre jobban érezték a közeli jövőben az érvényesülés lehetőségeit.

Debrecenben október első napján a „Gott erhalten”-el fogadták IV. Károly királyt, melyet a parlamenti ellenzék zajos tüntetésre használt fel. Szó volt arról, hogy Debrecen után az uralkodó Szegedet fogja meglátogatni és a vármegye utasítást is kapott arra, hogy a törvényhatóság állítsa össze a tisztelgő küldöttséget. Ebből aztán nem lett semmi, de már jellemző az akkori közhangulatra, hogy a küldöttségbe senki sem óhajtott részt venni.

Közben folyamatosan érkeztek haza a frontokról a katonák.

Gyönyörű meleg időjárás volt, amit azonban a lakosság nem használt föl a munkára, a gazdák hiába hirdették a munkaalkalmat, s hiába figyelmeztette az elöljáróság a hazaérkező katonákat. Nem akarta felvenni a munkát sem a fiatalság, sem a volt katonák.

Október 31-ére azonban egyszerre megváltozott a hangulat anélkül, hogy bárki is tudta volna, mit akar és mi a mozgalom célja. Híre jött II. Vilmos császár lemondásának. Károly király lemondásáról is hírek keringtek. A forradalmi hangulat tovább erősödött és terjedt. A felfegyverzett munkás- és katona tömegek megszállták Budapest stratégiailag lényeges pontjait. Megtört a régi rendszer, győzött az ún. őszirózsás forradalom.

Az ország minden településén nemzetőrségek és átmenetileg Nemzeti Tanácsok alakultak. Csanyteleken, a Nemzeti Tanács december 26-án a nemzetőrökkel kiosztatta a helyben termett dohányt. A dohányért befolyt 9000 korona, melyből a termelőknek kifizettek 4100 koronát, a többit pedig raktárban őrizni rendelték el. (3)

A háborút követő első év zűrzavart hozott. Már januártól erősödnek a baloldali megmozdulások, március 21-én pedig a budapesti események hatására kihirdetik a proletárdiktatúrát.

Mindszent, Algyő, Sándorfalva, Kistelek, Tömörkény és Sövényháza község lakói az őrgróf Pallavicini birtok felosztását kérték az 1919. február 14-i beadványukban a Földművelésügyi Minisztériumtól. Érdekes módon, Csanyteleket kihagyták ebből. (4)

Csongrád megyében Jocsák Kálmán kormánybiztos kapott felhatalmazást a földreform végrehajtására. Jocsák Kálmán kormánybiztos meglátogatta Csanyteleket, és a lakosság nagy örömére megindította a földosztást a Károlyi birtokon és intézkedett, hogy az uradalom ennek dacára is gondoskodjon a szántásról és vetőmagról. Algyő, Csanytelek, Tömörkény, Kistelek, Sövényháza, Sándorfalva és Mindszent községek voltak az elsők, ahol a földosztás kezdetét vette. Erre 1919. március 2-án Csongrádon rendezett ünnepélyes keretek között került sor, ahol a kormánybiztos rögtön megmagyarázta a földreform jelentőségét és a szövetkezetekbe való egyesülésre, szólította fel a földigénylő hazatért katonákat. (5) Március 6-án pedig a Pallavicini birtokon Tápé, Sándorfalva, Kistelek, Sövényháza, Tömökény, Csanytelek és Mindszent községek voltak az elsők a földosztás kezdetén. A kiosztott földekért és eszközökért fizetni kellett. Itt is jelen volt a kormánybiztos. (6)

Csanyteleken 1919. április 7-én tartották meg a tanácsválasztást. A községi tanács a törvény értelmében 5000 lakos után 50 tagból álló tanácsból tevődött össze. A szavazatszedő bizottságnál leadtak 238 szavazatot. Ebből a 238 szavazatból kaptak:

- 236 szavazatot Forgó G. József és Megyesi István
- 234 szavazatot Varga István, Palatinus János és Nagy Gy. Ferenc
- 233 szavazatot Palatinus Béla
- 232 szavazatot Hézső Sándor
- 231 szavazatot Sörös Kovács István és Hevesi Flórián
- 230 szavazatot Szemerédi István, Bogyó Lajos és Márton Ferenc
- 229 szavazatot Bercsényi János
- 227 szavazatot Csikós Károly
- 226 szavazatot Borsos Gábor és Gyöngyi Lajos
- 225 szavazatot Faragó János, Makk Imre és Hakl András
- 219 szavazatot Laczkó István, Kunczer Béla és Horváth Ferenc
- 216 szavazatot Horváth Lajos és Ferenci Andor
- 214 szavazatot Forgó Antal
- 204 szavazatot Berkec Ferenc
- 202 szavazatot Ifj. Horvát József és Olajos Balázs
- 201 szavazatot T. Papp István
- 197 szavazatot Horváth M. József
- 196 szavazatot Bálint Mihály
- 190 szavazatot Berkec Mihály és Faragó Mihály
- 180 szavazatot Borsos Mihály
- 178 szavazatot Tápai Sándor
- 174 szavazatot Tápai Ferenc és Vígh Mihály
- 172 szavazatot Bitó István
- 170 szavazatot Ifj. Valkai József
- 169 szavazatot Bozó János
- 168 szavazatot Igács István
- 166 szavazatot Borsos Imre
- 155 szavazatot Kocskai Balázs és D. Vincze János
- 145 szavazatot D. Vince József
- 143 szavazatot Tóth Kálmán
- 129 szavazatot D. Kádár Ferenc
- 126 szavazatot Ifj. Vince József
- 64 szavazatot B. Papp Balázs
- 51 szavazatot Szűcs János

Ők lettek a községi tanács tagjai. (6)

A Választási Bizottság elnöke Viktor Rókus, a jegyzője Forgó István volt. A községi direktórium nevében Hézső Sándor és Dányi Márton látta el kézjegyével a szavazási eredményeket. (7)

Csanytelek 4 tanácstagot küldött az 1919. április 10-i járási tanácsot választó küldöttértekezletre, akik tagjai lettek a járási tanácsnak: B. Papp Balázs, ifj. Vince József, Szűcs János és Olajos Balázs. (8)

A megyei tanácsba a választás a jelenlévők hozzájárulásával úgy ment végbe, hogy megválasztott járási tanácstagok közül a megyei tanácsba Csanytelekről Szűcs Jánost választották meg. (9)

A Csongrád megyei Munkás-, Paraszt- és Katonatanács ülésén Szentesen 1919. április 14-én Csanyteleket Szűcs János tanácstag képviselte, ahol jelen volt Jócsák Kálmán kormánybiztos is. (10)

1919. május. 28-án Szegeden megalakult a jobboldali kormány a Tanácsköztársaság megdöntésére, július 13-án Horthy Miklóst kinevezik a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává. Az 1919. márciusában létrehozott Vörös Hadsereg júliusban, a tiszai offenzívája keretében megkezdte a területünk felszabadítását is. Július 20-án mentek át a községen és Mindszentnél átkeltek a Tiszán. (11) 1919. szeptemberében a román hadsereg katonái garázdálkodtak Csanyteleken, szedték a politikai foglyokat. A deportáltakat 3 hónapnál hosszabb időre ítélték el, Albániába és francia gyarmatokra vitték őket. (12)

A Tanácsköztársaság elbukott.

Kétségek közepette kezdődött az 1920-as esztendő. Akinek volt rálátása, láthatta, iszonyatos árat fog fizetni az ország a békekötés során. Magyarország területének és lakosságának több mint kétharmada került más országokhoz. A lakosság 37 százaléka, a terület 29 százaléka maradt meg. Erdélyből és Jugoszláviából rengeteg kiutasított ember kényszerült áttelepülni a megcsonkított Magyarországra.

 

Orosz hadifoglyok Csanyteleken

A háború alatt sok orosz hadifoglyot ejtettek a magyar katonák, akiket mélyen az ország belsejében létesített hadifogolytáborokban helyeztek el. A legismertebbek Csóton, Dunaszerdahelyen, Ostfiasszonyházán, Kenyérmezőn, Somorján voltak. A nagyszámú hadifogolynak nem volt elég a tábor, ezért az ország számos helyén, így pl. Csanyteleken 10-et helyeztek el közülük. A hadifoglyokat foglalkoztatták is, hogy élelmüket megkeressék. Csanyteleken nagygazdákhoz adták ki őket, de igénybe vehették a kisgazdaságokban magára maradt asszonyok is a betakarítás és az őszi szántások idejére. A hadifoglyok élelmezéséről a munkáltató gondoskodott, ezen felül fizetett a községnek bizonyos összeget. Egy hadifogoly napi ellátása, fizetéssel együtt 5 koronából jött ki, ez az összeg egy hónapra vetítve megfelelt egy kezdő hivatalnok havi 150 koronás fizetésének.

A háború végeztével a hadifoglyok nem szívesen akartak hazájukba visszamenni. Közülük itt maradt Ovcserenkó Sándor kiváló csizmadia, aki házasságkötéssel honosította magát Csanytelekre. Később vitatták a honosságát és több esetben kellett igazolni magát. Háza - amit már ő épített - és műhelye a Damjanich és a Petőfi Sándor utca találkozásánál a sarkon volt.

 

XII. fejezet

A Horthy-kormányzóság

 

Szegeden, amelynek utcáin a megszálló francia hadsereg gyarmati katonái sétáltak, gyülekezett az alakuló-félben lévő „Nemzeti Hadsereg”. Az intervenciós román csapatok elárasztották a környéket. Ezzel a katonai hatalom a megszállók kezébe került. A románok csak november közepén távoztak. Mindaddig, amíg a külföldi csapatok magyar földön tartózkodtak zűrzavaros volt a belpolitikai helyzet.

A nemzetgyűlés Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választotta 1920. március 1-én. Ezzel megkezdődött az új rendszer megszilárdítása, ami újabb leszámolásokkal járt. (1)

A világháború, a forradalom következményei anyagilag és erkölcsileg is meglehetősen elgyengítette a szegény csanytelekieket. Csak akkor kezdtek reménykedni, amikor 1920. november 13-án a nemzetgyűlés elfogadta az 1920. évi XXXVI. tc.-et a földbirtokreformról. Ez lehetővé tette házhelyek és haszonbérletek juttatását az „érdemes” és „gondos” gazdák számára. A felosztásra kerülő földterület nagyságát, a felosztás módját az Országos Földbirtokrendező Bíróság szabta meg.

A törvény kihirdetése után Csanytelek és Csongrád községek kérelmezték a Földművelésügyi Minisztériumnál gróf Károlyi László felgyői és őrgróf Pallavicini Sándor sövényházi birtoka felosztásának engedélyezését. (2)

Az Országos Földbirtokrendező Bíróság jogosnak ítélte meg a csanytelekiek és a csongrádiak igényét, az 1922. május hó 16-án tartott tanácsülésében elrendelte a tárgyalóbizottságok felállítását, melynek vezetésével Polner Kálmán szegedi királyi ítélőtáblai bírót bízta meg. Csak ez után kezdődött meg a földhöz juttathatók összeírása. (3)

A törvény alapján voltak megvalósításra váró közérdekű földbirtok-politikai célok, másfelől pedig olyan mezőgazdasági földbirtok is jelentkezett, amelynek esetleges megváltásával az említett célok megvalósíthatónak mutatkoztak.

A Pallavicini birtokból megindult földbirtok-rendezési eljárás folyamán 1926. október 1-ig vagyonváltság címén 6131 kh föld, míg megváltás címén 4695 kh föld lett igénybe véve házhelyek és mezőgazdasági termelés céljára, melyet Pálmonostora, Tömörkény, Csanytelek, Mindszent, Kistelek, Sövényháza, Sándorfalva és Algyő községek lakossága részére osztottak ki. Továbbá, a Vitézi Szék és más közérdekű intézmények kaptak földterületet. Ekkor lett felparcellázva a Sík nevezetű határrész is. (4)

A szegedi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság az Országos Földbirtokrendező Bíróság 14527/1934. O.F.B. sz. végzése alapján elrendelte, hogy a telekkönyvi iroda a sövényházi betétben felvett ingatlanokra kebelezze be a jelzálogjogot a biztosított követelés összegét pengőre, fillérre tüntesse fel, hogy ezen ingatlanok megfelelő terhelést nyerjenek (síki rész).

A háborúban megsebesült hadirokkantak 2 kh, a hősiességükkel kitűnt vitézek 6 kh földet kaptak. (A vitézek részére Károlyi gróf a vajháti dűlőben ajánlott fel földet.) Természetesen, rájuk is vonatkozott a megváltási ár fizetése, amit 1937-ig kellett törleszteni.

A Pallavicini, és Károlyi birtokból a csanytelekiek részére 1668 kh osztottak ki, 1-2 holdas parcellákban 718 igénylő között és 6 kh házhelyeknek. A Károlyi birtokból lett kiosztva a vajháti rész. (5)

E földbirtokreform célja - írja Csergő Kálmán volt Csongrád megyei főispán - az volt, hogy a földbirtok helyesebb megosztását keresztül vigye, s ezzel együtt a földnélküli szegény sorsú családokat sajáttulajdonú ingatlanhoz juttatva, ezen családok, egzisztenciális viszonyait és megélhetését jobbá tegye. Sajnos, az Alföldön a földbirtokreform nem érte el ezt a fontos üdvözítő célját, sőt a földhözjuttatottak jövő megélhetése szempontjából oly helyzetet teremtett, ami az Alföld agrár- és munkásviszonyait még nehezebbé tette. Ha vizsgáljuk annak az okait, hogy a földbirtokreform miért nem enyhítette a földhözjuttatottak helyzetét, azt mondhatnánk, ami miatt a földreform a mi vidékünkön nem járt sikerrel, az, az, hogy a legtöbb földhözjuttatott egy-két hold földet kapott. Két hold után az évi törlesztés 79 P 38 fillér, az évi adó 22 P 31 fillér összesen tehát az évi teher 101 P 31 fillér, ebben még nincs benne a vetőmag, a munkáltatás költsége és a sok más költség, ami a földműveléssel jár. Nyilvánvaló, hogy két holdas, vagy egy holdas parcella, amit kezdetleges eszközökkel művelnek, nem terem annyit, hogy fedezze az évi szolgáltatásokat s a költségeket. Ez a fő oka, hogy a földhözjuttatottak nagy százaléka el van maradva a törlesztéssel, és természetesen napirenden vannak a végrehajtások és a kilakoltatási elmozdítási eljárások, pedig az, aki régiek helyett birtokba veszi a parcellát, ugyanúgy jár vele és újabb hatósági eljárás és új csalódás és újabb elégedetlenség keletkezik anélkül, hogy az ügy nyugvópontra jutna, és közelebb vinne a földbirtokreform tulajdonképpeni céljához. Továbbá az, hogy a földreform végrehajtásánál éppen az a rendkívül fontos szempont hagyatott figyelmen kívül, hogy a munkáscsaládok földjükre telepíttessenek, és igen sok földhözjuttatottak házhelytől távol kapták meg a földjeiket, anélkül, hogy gondoskodás történt volna a munkások odatelepítéséről, vagy annak lehetőségéről, hogy az illetők könnyen megközelíthessék és művelhessék földjüket. (6)

Mindehhez hozzáfűzhetjük, hogy a három holdon aluli törpebirtokosok, a szorosan vett agrármunkások, az évek óta munkanélküli kubikusok, a földreform és a válságkövetkeztében elbocsátott mezőgazdasági cselédség száma, leginkább is a község lakosságának majdnem egyharmada, biztos munka és jövedelem nélkül, alkalmi jótékonysági cselekedetnek kitéve tengette nélkülöző életét.

Nos, ha ezek után azt kérdezzük, hogy a XX. század, húszas-harmincas éveinek politikája következtében a község társadalmát alkotó jelentős népréteg milyen átalakuláson ment át, arra az érdekes következtetésre jutunk, hogy a réteg magatartása, életfelfogása a két szélsőség felé tolódott. A baloldali mozgalom éppen úgy megtalálta híveit, mint a jobboldali, s ezzel mélyreható politikai ellentétek kerültek felszínre, a passzívak pedig az elzárkózás nyugalmába burkolódtak. Erről értesülünk dr. Aigner, Csongrád megye főispánjának 1922. augusztus 8-án a belügyminiszterhez küldött jelentéséből is: „Bacsa István kőműves, szegvári lakosnak Szeder Ferenc Szocdem párti nemzetgyűlési képviselőhöz írt leveléből az ellenőrzés alkalmával megállapítatott, hogy a Szocdem pártszervezetnek Derekegyházán, Nagymágocson, Csanyteleken, és Mindszenten való előkészítése folyamatban van.” (7)

A csongrádi járási főszolgabíró felszólította Székely Ferenc csanyteleki jegyzőt: „Jelentse be, hogy a Szocdem pártnak van-e a községben vezető embere, s ha van, ki az, mi a foglalkozása és hol lakik”. Székely Ferenc jegyző jelentette: „Ilyen a községben nincs.” (8)

A Magyar Földmunkások Országos Szövetsége is megpróbált fiókot alakítani Csanyteleken, azonban az alispán: „a tagok és a vezetőség megbízhatatlansága miatt nem engedélyezte.” (9)

A gazdák is szervezkedtek. 1925-ben megalakították a Gazdakört. Tagjainak száma 400 fő. Könyvtára kb. 200-250 kötetből állt, amit a Földművelésügyi Miniszter adományozott nekik. (10) A kör vezetősége sok hasznos tevékenységet fejtett ki, szakelőadásokat, ezüstkalászos tanfolyamot, színi előadást, banketteket, bálokat, baráti összejöveteleket, tapasztalatcseréket szerveztek a gazdák okulására és a társasági életének elmélyítésére.

A gazdasági vállság előtt 1927-30 között 2,60 pengőt fizettek a mezőgazdasági munkásoknak, 1930-ban pedig csak 1,50 pengőt. A legtöbb családfő nem keresett többet 150-200 pengőnél évente. Ennek ellenére a munkaadók magasnak tartották a csanyteleki kubikosok pénzbeni és természetbeni járandóságának igényét és ezért nem szerződtették őket. (11)

Óriási tüzelőhiány volt a községben. Télen a Tisza árterületében lehetőség nyílt harmadából, negyedéből, jobbik esetben feléből favágásból, fanyesésből tüzelőhöz jutni. A további tüzelőellátás javítására, az „Alföld fásítási programja” keretében a község elöljárósága erőfeszítéseket tett, hogy a lakóházak portáin, a tanyák környékén fásítsanak a lakosok. Ennek érdekében főleg az eper- és akácfák ültetését szorgalmazta, csemetéket osztott.

1930-ban összeírást tartottak. Csanytelek község lakosságának, életkörülményeiről szóló jelentésében az összeíró biztos tanító, Faragó János arra a következtetésre jutott, hogy: „…többnyire, törpebirtokosok, akiket bankadósság gyötör, s hogy ezek, valamint a nagyszámú kubikus-napszámosréteg nyomasztó pénzhiányban szenved. A lakosság 25-30 százaléka írástudatlan, az elemi iskolában szükséges olvasókönyvet csak 4-5-szöri részletfizetésre tudják megvenni.” A tanító erőteljes nyugtalanságot és elégedetlenséget tapasztalt a kormány politikájával szemben és jelentésében arra hívja fel a tanfelügyelő figyelmét, hogy: „e politikailag éretlen tömeg súlyos veszélyt jelentene egy esetleges titkos szavazás esetén. A kormány jelöltje biztos bukásra számíthat.” (12)

A csongrádi rendőrkapitány is hasonló jelentést küldött a Magyar Királyi. Rendőrkerületi Főkapitánynak: „Tudomásomra jutott, hogy Csanyteleken több izgató röpcédula került forgalomba. Megállapítottuk, hogy Dobos József 33 éves cukrász és Horváth Lajos 32 éves földmunkás, csanyteleki lakosok, egy Patai Antal nevű 31 éves földmunkástól kaptak több röpcédulát további szétosztás végett. Horváth Lajos a röpcédulából adott Boros János 34 éves földmunkás, Bencsik Antal 39 éves földmunkás, Jéri János 34 éves földmunkás csanyteleki lakosoknak. A Csanytelekről távol lévő Patai Antal 31 éves földmunkást Csongrádon való átutazása alkalmával őrizetbe vettem, aki előadta, hogy a röpcédulákat Papp János 25 éves csongrádi földmunkástól kapta. Papp Jánost is őrizetbe vettem. (13)

 

Gazdasági válság

1929. október 29-én a New Yorki tőzsdén kirobbant az 1933-ig tartó gazdasági vállság. A válság az egész világra kiterjedt, 1931-ben elérte Európát. Három év alatt az iparcikkeknél 30, a nyersanyagoknál 50 százalékos árszínvonal süllyedés következett be. A válság mélypontja 1932-ben mintegy 30 millió munkanélkülit teremtett.

A válság hazánkban is megingatta a tőkés rendet, a mezőgazdasági termékek ára esetenként a korábbinak egyharmadára-egynegyedére zuhant. A parasztgazdaságok, a kistermelők eladósodtak, tönkrementek, munkások tízezreit bocsátották el, a többmilliós agrárproletáriátus a létminimum határára szorult, több ezer értelmiségi munka nélkül nyomorgott. Évente 5-6 ezer ember települt ki az Egyesült Államokba.

A község határa 1930-ban 10405 holdat tett ki, ennek azonban közel 50 százaléka a két nagybirtok tulajdonában volt. Károlyi uradalom 4643 holdat, Pallavicini őrgróf 291 holdat birtokolt a község határában. A falu parasztságának közel felét föld nélküli mezőgazdasági munkások, kubikusok, summások, kevés földű kisparasztok alkották. Számukra életlehetőséget Csanytelek nemigen tudott nyújtani, a kubikusok az ország más tájain dolgoztak, a munkások a Károlyi és a Pallavicini uradalomba jártak munkára. A néhányholdas parasztok, illetve gyerekeik is napszámos munkára, summásmunkára kényszerültek, mert kis földjük a megélhetéshez nem volt elegendő. A harmincas években kiadott megyei szociográfia kötet adatai szerint 1920 és 1930 között 693-an vándoroltak el a községből.

A csanyteleki állattartók 1 pengőért kínálták a választási malacot, de nem volt rá kereslet.

A mezőgazdasági bajok enyhítésére a felsőház elfogadta az 1930: XXII. t.c.-et, amely a gabonaneműek értékesítése terén szükséges intézkedés volt. A búza és a rozs tulajdonjogát csak gabonajegy, ún. „boletta” kíséretében lehetett átruházni: a gabonajegy értéke mázsánként 3 pengő volt, amit a termelő kapott, ennek kifizetésére külön alapot létesítettek, melynek fedezetét az állam biztosította. (14) Sok kisgazdabirtokot államilag védetté nyilvánítottak. A védettség elárverezési tilalmat jelentett.

A Parlamentben még ekkor is a földreform során kiosztott földek körül elkövetett hibák miatt - többször is visszatérő - heves viták folytak, amíg az 1936. évi XXVII. sz. tc. meg nem született, mely a súlyosabb gondok kijavítására volt hivatva.

Az új helyzetnek megfelelően a község Elöljárósága módosította az „Ügyrendi szabályzatot” és a „Legelőhasználati szabályzatot.” (15)

A szegénység nyomasztó volt a községben. Jól jött, hogy a német kormány magyar mezőgazdasági idénymunkásokat kért és szerződtetett (16)

 

Németországi munka

A szerződéskötést az Országos Gazdasági Munkaközvetítő Iroda szervezte az alispán, a mezőgazdasági felügyelőség és a községi elöljáróság bevonásával. Szerencsére fennmaradt az egyik, 1938-as szerződés.

Német küldött érkezett 1938. április 14-én 8 órára a községházára, s a német munkaadó nevében szerződtette a munkásokat. Közölte velük, milyen viszonyok között fognak dolgozni és, hogy mennyit keresnek. A férfimunkások átlagban 75 pengőt, a nők és a legények 65 pengőt kereshetnek havonta. Gyakran előfordult viszont, hogy egyesek nem kerestek ennyit, de a munkások zöme ennél is többet tudott keresni. A munkásoknak mindenképpen előnyös volt a Németországi munka, mert hazatérésük után egy kis házat is tudtak építeni vagy megvásárolni belőle. Szinte mindannyian hoztak új, erős és jó német kerékpárokat.

A munkásoknak Németországba való kijutásához felmerülő költségeket: az orvosi vizsgálat díját (50 fillért), a fénykép árát, az útlevél-kiállítás díját és a szükséges átutazó csehszlovák vízumot a M. Királyi Földművelésügyi Minisztérium előlegezte. Ezek a költségek személyenként kereken 20 pengőt tettek ki, mely összeget a munkás megtéríteni volt köteles, ami az általa Németországból hazaküldendő összegből lett levonva. Erre a célra szolgált az „Engedmény Okirat”, melyet a munkás a községi elöljáróság előtt aláírt. A következő személyek írták alá a szerződést a németekkel (név, házszám):

Czibolya Mária 160., Deák Farkas 588., Deák Farkasné 588., Dubcsák Illés 261., Dubcsák Illésné 261., Dobi Sándor 20., Forgó Anna 75., Forgó Gábor 75., Gyöngyi Mária 567., Gyöngyi Mihály 508., Gyöngyi Mihályné 508., Horváth Lajos 578., Horváth Lajosné 578., Huszár János 207., Huszár Jánosné 207., Huszár Márton 526., Huszár Mártonné 526., Kiss Lajosné, Miklós Vendel, Miklós Vendelné, Patai János, Papp Ferenc, Puskás József 161., Puskás Józsefné 161., Sajó István 536., Sajó Istvánné 536., Sajó Teréz 426., Simon Sándor 124., Simon Sándorné 124., Szokolai János 34., Szokolai Jánosné 134., Török János 567., Török Lajos 626., Török Lajosné 626., Törköly Lajos 628., Törköly Lajosné 628., Ürmös József, Ürmös Józsefné, Vincze János, Vincze Jánosné.

(17) Követte őket még másik csoport is (nevük nem ismert).

A németek előnyben részesítették azokat a munkavállalókat, akik testvérek vagy rokonok voltak. A munkások külön vonatokkal indultak Németországba. Hazaérkezésükkor pedig ünnepélyesen fogadták őket a hatóságok.

Közben itthon elégedetlenkedtek a munkások. Sövényházán őrgróf Pallavicini Alfonz uradalmának Irma-majori, Károly-majori és délmajori gazdaságában 3 csanyteleki lakos sztrájkot szervezett, amiért 15-18 napi elzárásra ítélte őket a kisteleki főszolgabíró. Ugyanez a főszolgabíró Kovács Magda, Kovács Illés, Kovács Ilona, Torma Anna (Községháza u.), Juhász Mihály (Hajóállomás u.), Laczkó Emma, Horváth Franciska (Endre u.), Papp János, Forgó Emma, Vincze Zéró (Rudolf u. 535.), Forgó Pál, Palatinus István, Mészáros Erzsébet, (Hajóállomás u.), Mucsi Julianna (Régi Posta u.), Borda János, Borda Etel (Járandó) lakosokat cukorrépa-munkaszerződés megszegése miatt elővezette. (18)

Ma már felfoghatatlan, milyen bérek voltak akkor. A felnőtt férfiak napszáma 1 pengő, a nőké 8o fillér, a gyermeknapszám acatoláskor 20 fillér volt.

Ekkoriban Csanytelek kubikusairól és a summásairól volt ismert. A több mint 4000 lakosú község földmunkásai - csongrádi, szentesi, mindszenti társaikkal - bejárták az országot-munkát keresve.

Az 1930-as években, különösen tavasszal, amikor már kiürült a kamra meg a pénztárca, sok család selyemhernyót igényelt pénzhez jutás céljából. Ez azt jelentette, hogy egy hónapig a gyerekek és sokszor a felnőttek is mászták az útszéli eperfákat, falevelet szedtek a hernyóknak. A hernyók a begubózás előtti napokban már egy mázsa levelet is elfogyasztottak. A legizgalmasabb a begubózásuk volt. A mezőről vadrepceszárat kellett gyűjteni, erre másztak fel amikor már abbahagyták az evést. Ilyenkor a testük aranysárga volt. Szinte átütött a bőrükön a selyem. Pár napig tartott a begubózásuk. Utána azonnal be kellett vinni Csongrádra a begyűjtő helyre az átvételre, mert nyolc nap után kirágták a gubót, s kibújt belőlük a pille. Ekkor már értéktelenné vált a gubó. Ez a gubó egy szál selyemből készült. A nem első osztályúakkal eljátszadozhattak a gyerekek. (19)

 

Az első bécsi döntés

A csanyteleki elöljáróság a szokásos módon, dobolással közhírré tette, hogy a késő délutáni, kora esti órákban a Gazdakörben rádión keresztül mindenki értesülhet a hazánkat érintő nagy eseményről, az ún. bécsi döntésről.

A csanyteleki nép délután csoportokba tömörülve ment a Gazdakörbe (e sorok írója is ezt tette), ahol mintegy 250-300 fő jelent meg. Mivel a nagy tömeg nem fért be az épületbe, ajtókat, ablakokat nyitottak a kint rekedt kíváncsiak számára, akik az udvaron toporogva, könnyezve, egymást ölelgették a rádióhallgatás közben. A döntés: visszatér Felvidék az anyaországhoz! A következő napokban jöttek a SAS-os behívók, november 5-én megkezdődött a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre és Kárpátalja déli övezetébe.

„Magyar a magyarért” gyűjtés indult a felvidéki magyarok anyagi megsegítésére. A község lakossága méltóképpen kivette részét a segítségnyújtásban.

Megkezdődött a II. világháborúba való belépés előkészítése hazánkban.

A negyvenes évek is súlyos terhekkel kezdődtek. 1940-ben elrendelték a „népkenyér” készítését, forgalmazását és fogyasztását. A népkenyér 77 %-os kiőrlésű búzalisztből vagy 73 %-os kiőrlésű rozsból készült, erősen korpatartalmú kenyér, melyet a csanyteleki nép „dercés kenyérnek” nevezett el. Ezt követte a cukor és zsírjegyek bevezetése. A heti zsíradag 24 dkg, zsír vagy 28 dkg háj vagy 32 dkg szalonna. Elrendelték a gabonakészletek, a zöldség, a szálastakarmány, a hüvelyesek és a tengeri készletek hatósági összeírását, megtiltották piaci értékesítését, elrendelték a fölöslegek állami felvásárlását, heti három napra szűkítették a borjú és egy napra a sertéshús árusítását. (20)

A Legfelső Honvédelmi Tanács mozgósította a katonai alakulatokat, megkezdték a fokozatos behívásokat és felvonulásokat a román határra. (21) Magyar-román tárgyalások kezdődtek Erdély kérdésében, azonban hamarosan megszakadtak, eredmény nélkül.

 

A második bécsi döntés

1940. augusztus 20-án a Németország és Olaszország vezetése alatti nemzetközi döntőbíróság ítéletet hozott a magyar-román vitában. Ez volt az ún. második bécsi döntés. Ismét Magyarországhoz került Észak-Erdély, a Székelyföld Nagyváraddal és Kolozsvárral, 43591 négyzetkilométer, 2185546 lakos, ebből magyar 1123216. Szeptember 5-13. között a magyar hadsereg bevonult Észak-Erdélybe és a Székelyföldre. (22) Meglehetősen sok férfit hívtak be ez alkalommal a községből katonának, köztük 45-50 éveseket, éppen az aratás, rakodás és cséplés, azaz a legnagyobb mezőgazdasági munkacsúcs idején.

Erdély és Székelyföld visszakerülése a Dévai vasút építése munkaalkalmat teremtett a kubikosok és a még munkanélküliek részére.

Kevéssel utána, hogy leszereltek az erdélyi események miatt behívott tartalékosok, 1941. év elején újabb behívók érkeztek a községbe, mégpedig a legnagyobb tavaszi munkák idején. A németek oldalán Magyarország április 10-én megkezdte visszafoglalni Bácskát, a baranyai háromszöget és a Mura vidékét (11417 négyzetkilométer területet, 1025508 lakos, ebből magyar 36,6 %, német 19 %, szerb 16,1 %). Számtalan csanyteleki férfi részt vett ebben a katonai cselekedetben. A harcok utáni konszolidáció létrejötte után több csanyteleki lakosnak, köztük rokkantaknak, vitézeknek, volt katonáknak felajánlották a Bácskába való áttelepülés lehetőségét, de Csanyteleken ennek nem lett foganatja.

1941. június 24-én Magyarország megszakította kapcsolatait a Szovjetunióval.

Még le sem szereltek a Délvidékre való tekintettel behívottak, a kormány 1942. április 3-án elrendelte a részleges mozgósítást. Április 11-én megkezdődött a negyedmilliós II. Magyar Hadsereg és 40 ezer munkaszolgálatos kiküldése az orosz frontra. A behívok szünet nélkül jöttek, a front vesztességeit pótolni kellett. Több száz csanyteleki férfi éveken keresztül távol volt a községből, családjától. (23)

A keleti front közeledtével elrendelték a Légoltalmi Liga megalakítását és a légoltalmi óvóhelyek kialakítását. Csanyteleken Légoltalmi Ligát nem alakítottak, helyette 10-12 házat magába foglaló légoltalmi csoportokat hoztak létre. A háztulajdonok elkészítették a légvédelmi óvóhelyeket. Továbbá létesítettek egy törtvonalú árokóvóhelyet kb. 60 személy részére.

A háborús helyzet miatt a kormány tovább szigorította a közellátást. Bevezette a liszt- és kenyérjegyet. Lisztből havi 2 kg, kenyérből napi 20 dkg lett a fejadag. A vezető jegyző a rendszeresített helyzetjelentésekben (32/1942.sz.) állandóan jelentette: „a közellátás: zsírból mutatkozik hiány, még a heti 5 dkg zsíradagot sem tudtuk személyenként kimérni a község lakosságának, nagy hányada, teljesen zsír nélkül maradt. Emiatt sok panasz és elégedetlenség volt.”

Bevezették a „gazdakönyv”-et. A gazdakönyv a gazdálkodó háztartására és gazdaságára vonatkozó adatokat, valamint beszolgáltatási kötelezettségének nagyságát tüntette fel. A gazdakönyv szolgált a beszolgáltatási kötelesség teljesítésének a gazdálkodó részére való nyilvántartásra. A gazdálkodónak annyi gazdakönyve volt, ahány községben (városban) volt nyilvántartott birtoka. (24)

1944. április 19-én a német csapatok megszállták Magyarország területét. Április 23-án elrendelték a zsidók élelmiszerjegyeinek zs betűvel való megjelölését. 1944. május 2-án Székely Ferenc jegyző jelenttette: „a községben lakó, zsidónak tekintendő egyéneket útba indítottam”. (a gettóba - Sz.) Ezen személyek voltak: Dr. Barna Viktor, Fridmann Rezsőné, Kohn Ignác, Kohn Ignáczné, Perl Regina, Régner Sándor, Régner Sándorné, Rozenczveig Béla, Rozenczveig Béláné, Rozenczveig György, Rozenczveig Lajos, Rozenczveig Lajosné. Az elkobzott zsidó vagyonból a 405-ös munkás zászlóalj: 3 db asztalt, 5 db széket, 1 db nyújtódeszkát, 1db nyújtófát, 1 db sodrófát, 1 db mosogatódézsát, 1 db 25 literes petróleumos kannát, 5 db cilindert igényelt és vett igénybe. 1944. szeptember 22-én a zsidó lakásokból elkobzott bútorokból a Német István lakásában lakó menekültek részére kiadtak: Kohn Ignácéból 3 db ágyat, 3 db ágybetétet, 3 db matracot 1 db asztalt, 4 db széket, Rozenczveig Lajoséból 4 db. Széket, 1 db ágyat. A Rozenczveig Béla pincéjében lévő tárgyakat Mezei Gizella megbízott tanító vette át. (25) A zsidókat a csongrádi gettóba hajtották. Onnan június 16-án a kecskeméti gyűjtőtáborba szállították őket, ahol 5086 zsidót zsúfoltak össze: Kecskemét, Kiskörös, Nagykőrös, Soltvadkert, Kiskunfélegyháza, Csongrád, Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Abony és Cegléd gettóiból. Kecskemétről (a IV-es zóna) június 25-étől naponta egy-egy szerelvény indult német területre. Egy részük abba a szerencsésnek mondható helyzetbe került, hogy nem az auschwitzi megsemmisítő táborba, hanem Bécs környéki munkatáborokba került. Közülük kiemeljük a legismeretesebbet, Rozenczveig Lajost, aki még az erdélyi bevonuláskor rendes tartalékos katonaként lett behívva és szolgált Szentesen. (26) Ő a háború után Szegeden telepedett le.

1944. augusztus 17-én részletes jelentést küldtek a levente életről a Belügyminiszternek: hogyan fejlődnek, a község társadalma milyen mértékben vesz részt a levente mozgalomban, hogyan segíti a Levente Egyesületet, hogy működik a levente otthon, stb. A levente bizottság tagjai (1944): Dr. Koltai Gyula jegyző elnök, D. Vinze József bíró, Kovács Antal kisbíró, Forgó István közgyám, Honti Dezső tanító, Turcsányi Imre plébános, Dr. Ábrahám Andor orvos, 2 választott tag, és 3 kinevezett tag.

A front egyre jobban közeledett, október első hetében magyar katonaság települt a Botond utcába. 1944. október 7-én hajnalban a magyar katonaság elvonult nyugati irányba. Utána két Szovjet felderítő katona jött az Ady Endre utca felől be a Botond utcába, sapkájuk a derékszíjukra volt fűzve, géppisztolyuk a vállukon lógott. Horváth István házába mentek be. Horváthné asszony rögtön tojásrántottát készített nekik. Az egyik katona megkóstolta, harasó - mondta. Ekkor beszólt valaki, itt vannak az SS-ek. A szovjet katonák elmenekültek - nem fogyasztották el a rántottát. Valóban jött 8 német SS katona, akik szintén Horváthékhoz mentek be és ők fogyasztották el a tojásrántottát. Állítólag, nem győzték mondogatni: gut, gut. A németek egy ágyút állítottak fel a temetőben a dombon, október 7-én este értesítették a lakosságot, „ne merjen kijönni senki az utcákra, mert ha ők meglátnak valakit, lőnek!”

Október 8-án a szovjet sereg pontonhidat vert a Tiszán Csanyteleknél. Rengeteg katona jött át és vonult végig a községen Tömörkény irányába - igen nagy zajjal. A Szovjet katonaság bejöveteléről két változat van forgalomban, a községben. Az egyik az, hogy október 8-án Mindszent felől jöttek be a községbe. A másik pedig - a szemtanúk szerint - a következő: 1944. október 7-én hajnalban a magyar katonaság elvonult, és az említett pontonhídon jöttek be a szovjetek. Természetesen ez nem zárja ki, hogy a mindszenti átkelés irányából nem jöhettek ebbe az irányba is a szovjet katonák. Az is köztudott, hogy a Tiszai utat bombázták a németek, 3 bombát dobtak le, az egyik az út közepére esett, mégpedig a levente lőtér (a későbbi Tsz major) környékére, fel is robbant azonnal. A bombázás és géppuskázás következtében több katona lelte halálát, akiket azután a csanyteleki temetőben helyeztek örök nyugalomra. 26 orosz katonaló pusztult el. Amikor elvonult a szovjet sereg, Tápai Gábor Botond utca 21. szám alatti lakos - aki ezt a történetet elmondta - szemeivel látta, Szarvas József Tisza utcai lakos (aki az ötvenes években Jugoszláviába szökött át) társaságában végigmentek a Tiszai úton, mind ezt ott meg is tapasztalták. (27)

A csanytelekiek nem várták nagy üdvrivalgással a Vörös Hadsereget. Előtte, a templomban, iskolákban, ifjúsági szervezetekben, sajtóban, stb. sok negatív jelzőt hallottak és olvastak róluk. A szovjet katonák viselkedése sokak számára máig is élő emlék, a katonák kilengéseinek mértéke a községen belül is változó volt. A zabrálásokon kívül a nők elleni erőszak okozta a legnagyobb megdöbbenést.

A második világháború csanyteleki hősi halottai: B. Papp Gáspár, Bakó István, Bakos György, Balázs Pál, Bali István, Bali János, Barna János, Bencsik József, Bercsényi Mihály, Berényi Mátyás, Borda János, Bürgés Gáspár, Csépe György, Dóka Imre, Dóka János, Dóka József, Dóka Lajos, Domokos Imre, Domokos János, Donka János, Dr. Barna Viktor, Faragó Bakri, Faragó Lajos, Farkas László, Farkas Sándor, Fodor János, Forgó Gábor, Forgó Imre, Forgó Mihály, Gera Sándor, Gyöngyi György, Gyöngyi István, Halál János, Hasznos István, Holló István, Horváth Antal, Horváth Ignácz, Horváth István, Horváth János, Horváth Mihály, Id. Süli Ferenc, Ifj. Urbán Gábor, Jéri Imre, Juhász János, Juhász Sándor, Kádár Imre, Kádár Sándor, Kató Imre, Kató Imre, Kerekes László, Kiss László, Kiss Mihály, Koncz Balázs, Koncz Pál, Kósa Ferenc, Kósa Pál, Kósa Sándor, Kovács József, Kovács József, Laczkó Ferenc, Laczkó József, Lajos Endre, Lajos György, Lócskai István, Lukács Imre, Lukács Mihály, Lukács Sándor, Matusz Mihály, Matuszka Imre, Megyesi István, Náfrádi István, Nagy Ferenc, Nagy Gábor, Nagy József, Nagy Sándor, Olajos Antal, Paksi Mihály, Palatinus Béla, Palatinus István, Palatinus Kálmán, Pálinkó Antal, Pálinkó Ferenc, Papp Dezső, Papp Pál, Patai István, Pető Ferenc, Pintér Antal, Pintér Miklós, Polyák János, Pozsár Ferenc, Puskás Mátyás, Puskás Rudolf, Rozenzveig György, Rozenzveig Miklós, Sándor János, Sebestyén Sándor, Sebők Ferenc, Somodi Balázs, Szabó István, Szántai István, Széll István, Szeri József, Szólik Istvánné, Szűcs István, Szűcs Lajos, Tápai Ferenc, Urbán Ferenc, Urbán Gábor, Urbán Illés, Urbán János, Vida Máté, Vincze György, Vincze János, Vincze József.

Az országnak a háború, kereken 22 milliárd pengő kárt okozott. Ez Magyarország 1938. évi nemzeti jövedelmének kb. ötszöröse. A nemzeti vagyon mintegy 40 %-a semmisült meg. (28)

 

XIII. fejezet

Csanytelek földesurai a honfoglalástól 1945-ig

 

A korai birtokviszonyok a fellelhető adatok szerint a következőképpen követték egymást: Bor-Kalán nemzetség (896-1018-ig), Ond, Ond fia Ete, Ajtony emberei, Koronabirtok (1018-1075) (1), Garammelléki Szent Benedek rendi apátság (1075-1450) (2), Sáry Péter, Hunyadiak, török szultán, Szapolyai János (3), Móré Katalin, Fülledi Lestár özvegye (1551-ben szerezte meg Csanyt), Móricz Lőrincz, Kovács Gáspár és Bercsényi Ferenc.

1552-től Csany kizárólag a Móricz család birtoka lett. Móricz Márton apai ágon a sövényházi Móricz Pétertől, anyai ágon Mágocsi Dorottyától (Mágocsi Gábor húgától) származott Móricz Márton jogát a maghalt Mágocsi Ferenc birtokaira megerősítette Báthory Gábor erdélyi fejedelem, 1612-ben kelt levelében. (4)

1608 után Lugossy János, lippai kapitány lett a falu földesura. Jelentős számú embert, köztük közkatonát, rácokat telepített Csanyra.

1621-ben Bethlen Gábor Móricz Zsigmondnak adományozta Csanyt. (Akkor egy időre először egyesült Síróhegy Csannyal.)

1662-ben Gróf Schidlicz Lipót cseh altábornagy a karlócai béke létrehozója kedvezményes áron, császári segítséggel megvásárolta Csongrád vármegye jelentős részét, közte Csanyt is. Schidlicz is rácokat telepített Csanyra.

1662-ben Wattay Pál lett beiktatva a csanyi birtokba azon a címen, hogy valamikor ősei bírták. (5)

1722-ben gróf Károlyi Sándor, a szatmári béke létrehozója császári segítséggel jutányos áron megvásárolta a Csongrád megyei birtokot, amelyhez Csany is tartozott.

Gróf Károlyi Sándor 1723-ban lett beiktatva a birtokba, 1741-ben átengedte birtokainak egy részét fiának Ferencnek, majd az ő elhunyta, 1758 után unokája, Antal örökölte a Csongrád vármegyei uradalmat.

Gróf Károlyi Antal 1871-ben halt meg, báró Haruckern János György örököse, fia, Ferenc lett a birtokos. Neki fiú gyermeke nem lévén, halála után 1775-ben, leányára, özvegy gróf Károlyi Antalné, Haruckern Jozefinára szállt a szentesi uradalommal együtt Csany is. Haruckern Jozefina fia József gróf lett a birtokos. József gróf halála után Károlyi József birtokba vette a csanyi birtokot és betagolta a hódmezővásárhelyi-szentesi-csongrádi uradalomba, amelynek kiterjedése 222688 kh lett.

József gróf halála 1813 után özvegye gróf Wardesteinbert Erzsébet feleségül ment gróf Keglevich Ágastonhoz. A kiskorú Károlyi István, Lajos és György vagyonát előbb az özvegy, majd elhunyta, 1813 után néhány hónapig gróf Wardesteinbert-Wartemberg Sámuel vállalta a gróf ifjak gyámságát és birtokuk igazgatását.

1827-ben, miután a fiatalabb György is nagykorú lett, sor került a birtokosztásra. Az immár felnőtt grófok a hódmezővásárhelyi-szentesi-csongrádi uradalmat úgy osztották föl, hogy Csongrád, Csany és Szegvár teljes egészében István grófé lett. Hódmezővásárhely, és Szentes pedig osztozott Lajos és György között (a puszták, kertészségek fölsorolását, és birtokrészek számadatait - telek, hold, egyéb haszonvételek - itt mellőzzük). Mindhárom városban ispánság működött, a közös uradalom kormányzása Derekegyházán székelt.

A Károlyiak 223 éven keresztül bírták Csanytelek területét. A Károlyi uradalom hűbéres lakosai szabadmenetelű, taksás jobbágyok voltak, úrbéres szerződésben rögzítetett összeggel váltották meg szolgáltatásaikat. Az 1720-as évek közepétől Károlyi Sándor megkezdte majorságának megszervezését és rohamosan követte - az úrbéres községek rovására - saját kezelésben tartotta birtokát, felszámolta ezeken a területeken a haszonbérleti rendszert és bevezette a robotszolgáltatást. Megkísérelte a beavatkozást a belső önkormányzatba is, élt a bírójelölés jogával, a lakosság ellenállása miatt azonban egyelőre erről lemondott, s mivel az uradalomnak pallosjoga is volt, halálbüntetést is kiszabhatott.

Dilitor, Dongérhát, Dögállás, Oláhállás, Sík, Síróhegy a honfoglalás után, szintén a Bor-alán nemzetség birtoka lett. 1018-1038 között (Szent) István király visszavette, és mint a Tisza jobb oldali birtokot, ezt is koronabirtokká alakította. Szerhez tartozott.

1306-tól kizárólagos birtoka lett a szeri Posafi családnak, aki, miután rokonságával kegyezett, Károly Róbert király leghívebb embere lett. 1318. november 24-én a király Szermonostorán, a Posafi családnál vendégeskedett. 1326-ban Posafi Pál bírta a területet.

1471-ben kihalt a szeri Posafi család férfiága és a királyi adománnyal Mátyás király 1475-ben Guthi Országh Mihály és Unger Lyonosnak adta fele-fele részben, más birtokosokkal egyetemben Szert, mint mezővárost.

A belháborúk és a birtokigénylések alapján Pöstyényi Gergely birtoka lett.

1513. Szeptemberében a mezőváros a törökdúlással elpusztult, de ismét felépült és több birtokos között oszlott meg.

1515-ben Mágocsy Porkoláb Márton birtokszerzeményei között szerepel. A még másokat is megillető jogot pénzen váltotta meg. Mágocsy Gáspár András idejében új jobbágylakossággal szaporították. Mágocsy Gáspár, mikor Torna várához költözött, sógorának Móricz Péternek adta Sövényházát.

Később, halála után örökösei és a Móricz család tagjai lettek a földesurak, valamint Kátay Ferenc is.

1562-ben birtokosai: Móricz Lőrincz, Kovács Gáspár és Berényi Péter voltak.

A XVII. században sövényházi Móricz Márton Báthory Gábortól kapott oltalom levelet a gyér népességű faluba. Később Móricz Mártont hűtlenség miatt mellőzték.

1621-ben Bethlen Gábor Kornizs Zsigmondnak adományozta a már pusztává lett Sövényházát. Ezen pusztává lett területet 1692-től 1733-ig 110 forintért bérelték a szegediek.

Ekkor királyi adományból Erdődy Györgyé lett.

1802-ben Zichy Leopoldina grófnő Erdődy József gróftól adásvételi-szerződéssel megvásárolta a birtokot, melyet Ferenc király 1803. június 25-én megerősített örökvallomás alapján. Kisebb részét pedig Pallavicini Eduárd őrgróf az 1874. évvel bezárólag, az általános magánjog szabályai szerint, az eladókkal kötött szerződések útján (tehát nem császári vagy királyi kegyadományképpen) tulajdonába és birtokba vette.

A Pallavicini 40497 kh területű birtoknak legnagyobb része Sövényháza községhez tartozott és egy tagban volt. Határai elnyúltak a szomszédos községekig, de akadt egy-egy elszórt kis birtoksziget is. Ezek közé tartozott a csanyteleki Síróhegy, Sík, Dilitor, Dögállás, Dongérhát, Oláhállás, Cserepes is. Ezeknek a lakossága 98 százalékban őstermeléssel foglalkozott, az őstermelőknek mintegy 50 százaléka önálló gazda, segítő családtag vagy eltartott, a többi mezőgazdasági cseléd és mezőgazdasági munkás volt. A grófi birtok igazgatását a mindszenti uradalomból irányították. (7)

Az 1802-ben gróf Pallavicini Károly Jánosné, született Zichy Leopoldina grófnő által megvásárolt sövényházi birokot 143 éven át a Pallaviciniek birtokolták.

 

XIV. fejezet

Demokratikus átalakulás Csanyteleken

 

A II. Világháború után teljesen új államforma, új rendszer, új struktúra, új politikai és ideológia vette kezdetét. A következő másfél évtized az átmenetiség és a bizonytalanság évei az államosítás és szövetkezetesítés felé.

1944. október 8-án az átvonuló szovjet hadsereg seregtestét Csanyteleken (a községháza bejárata előtt) Demény Lajos szatócs-kereskedő fogadta és köszöntötte, kik őt azonnal ki is nevezték a község polgári parancsnokának. Ezzel beköszöntött a várva-várt béke ezen a területen, de az országban még fél évig folyt a háború, ropogtak a fegyverek, pusztultak az emberek és a nemzeti vagyon. Egy olyan országban élt a nép, amelynek két nagy folyóján egyetlen híd sem ívelt át, az a 28 közúti és 13 vasúti (egyben közúti) híd a Duna és a Tisza medrében feküdt. Az egyébként is elmaradott más infrastruktúrája (út, vasút, távközlés, stb.) 30-60 %-a szintén elpusztult, a mezőgazdasága, állatállománya tönkrement. És a magyar állampolgárok százezrei pusztultak el csatatereken, gázkamrákban, vagy szenvedtek idegen államok hadifogolytáboraiban.

A községben Demény Lajos polgári községparancsnok, aki nem értett az állam- és közigazgatás tudományához, megkezdte a maga uralmának kiterjesztését, különféle kalandokba keveredett. Például, mivel a veje Kulik Béla pálmonostori volt, Bács-Kiskun megye Kiskunfélegyházi járásától önfejűleg Csanytelekhez csatolta Pálmonostorát, kocsi- és gyalog munkát, robotot követelt Pálmonostorától, a vejét pedig kinevezte segédjegyzőnek Csanytelekre. Az előbbit igazolja a Kiskunfélegyházi polgármester 1917/1944. sz. levele is: „Kiskunfélegyháza megyei város polgármestere közlöm Csanytelek község előjáróságával, hogy az itteni orosz katonai városparancsnokság rendelkezése szerint - a Kiskunfélegyházi járás községei közigazgatás és felügyelet szempontjából Kiskunfélegyháza megyei város polgármesteréhez tartoznak, s utasítást és rendelkezést a város polgármestere, illetve az itteni orosz városparancsnoktól fogadhat el. Kiskunfélegyháza, 1944.”

1944. december 21-én Debrecenben, a református kollégiumban összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés. December 22-én megválasztották az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Elnöke Dálnoki Miklós Béla (pártonkívüli) lett. A miniszterei: belügy: Erdei Ferenc (Nemzeti Paraszt Párt); földművelésügy: Nagy Imre (Magyar Kommunista Párt); honvédelem: Vörös János (pártonkívüli); igazságügy: Valentiny Ágoston (szociáldemokrata); kereskedelem és közlekedésügy: Gábor József (Magyar Kommunista Párt); közellátás ügy: Faraghó Gábor (pártonkívüli); külügy: Gyöngyösi János (Független Kisgazdapárt); népjóléti: Molnár Erik (pártonkívüli); pénzügy: Vásáry István (Független Kisgazdapárt); vallás- és közoktatásügy: Teleki Géza gróf. (pártonkívüli). (1)

1945. január 4-én közzétették a közigazgatás újjászervezésére, az állami élet beindítására vonatkozó kormányrendeletet, s ezzel a községi, városi vezető testületek újjászervezése megkezdődött.

Az Ideiglenes Kormány felhívással fordult a községekhez és a városokhoz: mihamarabb alakítsanak új demokratikus intézményeket, szerveket, olyanokat, amelyek a régi közigazgatási rendszerben nem voltak. Ezeknek az új intézményeknek, szerveknek hatáskörei sokkal szélesebbek, lazábbak voltak, részben rájuk bízta az intézkedéseket, figyelmeztetve, hogy az intézkedéseik, csakis a népet szolgálhatják. Először a Nemzeti Bizottságok alakultak meg. A Nemzeti Bizottság nevezte ki a képviselőtestületet, a tisztviselőket, és irányította a közigazgatást, ellenőrzése alatt tartotta az egész települést. Több területet érintő bizottságot hozott létre a Nemzeti Bizottság: gazdasági, termelési, igazoló, földigénylő, földosztó, iskolán-kívüli népművelő bizottságot és népbíróságot. A bizottságoknak 7 tagja lehetett: 1 a községi Nemzeti Bizottságból, 4 a Függetlenségi Front pártjaiból, 1 a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége küldötte, 1 a község gazdasági előjárói közül. A pártok kötelessége és feladata volt, hogy olyan felelős és alkalmas személyeket küldjenek a bizottságokba, akik kellő felelősséggel és felkészültséggel rendelkeznek, segíteni tudják a község életének előrehaladását.

Csanyteleken, a rendőrséget Sebők Kálmán a NPP elnöke vette át, a bíró Széll János (MKP) lett.

 

A földosztás és az agrárkultúra

1945. március 17-én a kormány elfogadta a földreformról szóló rendeletet, Móricz Zsigmond szerint számolva ez már a tizedik volt a Magyar királyságban. Szerintünk pedig az első olyan földosztás, amely alapvető jellemzőiben, új agrárstruktúrát adott az országnak, s megváltoztatta a falu helyzetét, az agrárjavak előállításának rendjét, az agrárnépesség egész életét.

Csanyteleken, megalakult a Földbirtokrendező Bizottság (a továbbiakban: Földosztó Bizottság, mert itt így hívták) (2) Tagjai: Bencsik Mihály, Buzi Sándor, Borda Mihály, Horváth Lajos, Jéri János, Juhász János, Kocsó János, Koncz János, Matusz Mihály, Patai Antal, Pintér Mátyás, Sebők Kálmán, Tóth Mihály, Varga János, Vedrédi Imre Lajos.

1945. március, 29-én Pusztaszeren Nagy Imre földművelésügyi miniszter jelenlétében ünnepélyes keretek között megkezdődött a földreform végrehajtása. Majd április 4-én Sövényházán a Pallavicini Hitbizományi Uradalom Területének Szétosztásában az érdekelt községek között megegyezés jött létre: „mely szerint: Pusztaszer, Tömörkény, Csanytelek, Kistelek, Mindszent, Sándorfalva, Algyő, és Sövényháza földigénylő bizottságai által kiküldöttek az alábbi megállapodást kötötték: Csanytelek kapja a Dongér csatornától északra fekvő területeket és a Csaj-tói legelőn osztozik Tömörkény községgel. Tömörkény és Pusztaszer község kapja a Dongér csatornától délre fekvő területeket egészen Pusztaszer község határáig, melynek határa délkelet felé a jelenleg Tömörkény község határa. Így tovább Mindszent, Kistelek, Baksiszőlő, Sándorfalva, Algyő és Sövényháza.” Aláírta: Csanytelek község részéről: Kiss Lajos, Tömörkény község részéről: ..., Pusztaszer község részéről: Nagy István, Mindszent község részéről: Fehér István, Szanyi Balázs, Kistelek község részéről: Tóth Antal Lajos,Vörös Péter, Baksisszőlő részéről: Rácz Lajos, Sándorfalva község részéről Körösi István, az MKP elnöke, Egyeki Sándor, a Földmunkás Szakszervezet elnöke, Algyő község részéről: Gonda Antal, Herczeg Mihály, Sövényháza község részéről: Zsóter István, Rácz Lajos, Karácsonyi Ferenc főispán. (3)

A csongrádiak kifogásolták a csanyi földigénylőknek juttatott föld nagyságát. Emiatt az Országos Földbirtokrendező Tanács előtt csongrádi városi küldöttség jelent meg: Túri István, Sághy János, Lovas János nemzetgyűlési képviselők, továbbá Császi Ferenc helyettes polgármester és Palásti István rendőrkapitány, az ottani földigénylő bizottság elnökének vezetésével. A küldöttség előadta, hogy: „A csongrádi földigénylőket nem elégíti ki az a földterület, melyet eddig rendelkezésükre bocsátottak és sérelmesnek tarják a Megyei Tanácsnak ebben a kérdésben hozott határozatát. Csongrád városában 1841 földigénylő jelentkezett, ezek a Megyei tanács határozata értelmében 2657 kh földhöz jutnának, beleértve a közlegelőnek szánt 600 kh területet is. Ezzel szemben a szomszédos Csanytelek, 800 földigénylője 5000 kh holdon osztozik. Kétségtelen, hogy az aránytalanságra mutat a Csongrádiak rovására. ... Károlyi László gróf 5000 kh holdas uradalmából Csongrád város alig kap valamit, holott ez az ingatlan ugyanolyan távolságra fekszik Csongrádhoz, mint Csanytelekhez, amelyhez jelenleg közigazgatásilag tartozik. Méltánytalan, hogy ennek a birtoknak a legnagyobb része a csanyteleki földigénylők között kerül kiosztásra, nemcsak azért, mert ezen ingatlan valamikor Csongrád városhoz tartozott és csak a földbirtokos érdekében csatolták Csanytelekhez, hanem azért is, mert ennek a községnek rendelkezésére áll a Pallavicini uradalom egy része is, mely egészen a község belterületéig húzódik. Súlyosan sérelmes a csongrádiakra, ha a csanyteleki földigénylők gyakori esetben a 600-as rendeletben előírt csúcsértéket kapják meg.”

Az Országos Földrendező Tanács felszólította a Csongrád megyei Földrendező Tanácsot, vizsgálja felül e tárgyban meghozott határozatát. „Ha a csongrádi küldöttség által ismertetett adatok megfelelnek a valóságnak, kétségtelenül meg lehet állapítani az aránytalanságot a csongrádi földigénylők hátrányára. Az Országos Földrendező Tanács feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a földreform során rendelkezésre álló terület lehetőleg arányosan és igazságosan oszoljék meg az igénylők között. Ebből a szempontból nem játszik szerepet az a tény, hogy valamelyik ingatlan egyik vagy másik község határában fekszik, ha egyébként az okszerű gazdálkodás követelményeit - elsősorban a távolságot és a megközelítést véve - ki lehet elégíteni. Ezért felhívom a Tanácsot, hogy a szóban forgó kérdést tegye utólag mérlegelés tárgyává, és olyan megoldásra törekedjék, mely az adott körülmények között a Csongrádiak jogos igényét is kielégítheti és a sérelmezett aránytalanságot megszünteti. Budapest, 1945. május 9., Liedel sk. Min. s. hiv. igazgató, Veres Péter az Országos Földbirtokrendező Tanács Elnöke” (4)

Az ügy 1945-ben nem oldódott meg, még 1949-ben is folyt a levelezés e tárgyban. Csanyteleken 800 földigénylő volt, földet kapott 300, az igénylők 37,5 %-a. (Akkor még Felgyő is idetartozott.)

A Csongrád megyei Földbirtokrendező Tanács a Pallavicini uradalomhoz tartozó műrét, továbbá gazdasági épületek, élő és holt felszerelések tekintetében a következő határozatot hozta: „A Tanács elrendeli a műrétnek, a gazdasági épületeknek és az ingatlanhoz tartozó gazdasági felszereléseknek a létesítendő Földmunkás Szövetkezet által való hasznosítását és a Szövetkezet létesítése után azoknak a tulajdonába fogja adni. Ennél fogva a Tanács felhívja a Pallavicini uradalmon osztozott sövényházi, csanyteleki, tömörkényi, pusztaszeri, mindszenti, kisteleki, sándorfalvi és algyői földigénylő bizottságokat, hogy ezen földmunkás szövetkezeteknek az összes földigénylő bizottságok által leendő létesítése tekintetében lépjenek egymással érintkezésbe és érdekeiket a földigénylő bizottságok terjesszék a Tanács elé jogtudó egyén bevonásával létesített alaptervezettel ezen földmunkás szövetkezet alapítására. A Tanács felhívja elsősorban a sövényházi földigénylő bizottságot és elsősorban ennek kötelességévé teszi, hogy ezen alapítási tervezetnek az összes érdekelt községek bevonásával leendő elkészítésére a kezdeményező lépéseket megtegye és ezek eredményét a Megyei Tanáccsal, közölje. Szentes, 1945. Január 3. Dr. Őze Imre sk. eln.” (KV.K.1/1945.) (5)

Az 1945. szeptemberében kiadott FM-rendelet kötelezővé tette a földműves szövetkezetek megalakítását, minden olyan településen, ahol a kiosztott földterület meghaladta a 300 holdat. Ezek a szövetkezetek vették át a mezőgazdasági ipartelepeket (olajütőket, szeszfőzdéket, stb.), mentve a még menthetőt. Ezt követően, a csanyteleki földműves szövetkezet 1945. novemberében alakult meg.

Egyébként a földosztást és az azt követő időszakot meglehetősen nagy bizonytalanság is követte: a birtokukhoz az utolsó pillanatig ragaszkodtak a volt birtokosok (köztük az egyházak is). Alkalmazottaik azt a hírt terjesztették, hogy a földreform csak ideiglenes, vagy csak október 1-től érvényes a felosztás. Az új földhöz juttatottak az UFOSZ helyi szervezetébe (Új Földhözjuttatottak Országos Szövetsége) tömörültek. A csanyteleki szervezet is hamarosan megalakult. Vezetőségi tagok: Cser Sándor pénztáros, Cser János pártonkívüli, Huszka Pál elnök MKP, Lajos István NPP, Széll Lajos alelnök MKP. Ellenőrök: Lajos István NPP; Juhász János MKP.

Az agrárjövőt illetően nem oszlott el a bizonytalanság, élt a fenntartás (visszajönnek a grófok, az egyház is visszaveszi a földeket), létezett megosztottság, esetenként gyanakvás az agrárpolitika alakítói, a települések, s az értelmiség különböző csoportjai között. (6) A közhangulatot a háborús izgatás árnyékolta be. A nép egy része félt a proletárdiktatúrától, a másik része akarta, volt, aki királyság mellett érvelt, a másik az ellen, volt, aki demokráciát akart, a másik azt mondta, akkor elszabadul a pokol, mindenki azt tesz majd, amit akar: Ilyen hangulatban készült az ország népe az őszi választásokra. (7)

A földosztás gyökeresen megváltoztatta a falu társadalmi viszonyait. A kubikosok, a volt munkások jelentős hányada földet kapott. Sokuk azonban megmaradt földmunkásnak, mert a néhány hold, amit a földreform juttatott részükre, kevésnek bizonyult a megélhetéshez. A keresők között 345 volt a munkások, többségében földmunkások száma, családtagjaikkal együtt meghaladták az ezret a 4 és fél ezer lakosú községben. (8)

Csanytelek a földosztás után is kubikos, kisparaszti település maradt. A parasztok 85 százalékát az 1-10 holdasok tették ki, s 10 holdon felüli középparasztok aránya csak 3,5 százalék volt, míg az akkori csongrádi járásban a 10 holdon felülieké meghaladta a 12 százalékot. Igazi gazdag paraszt nem is élt a faluban. A szegényparaszti állapot határozta meg a község viszonyait. A földosztás viszont azt eredményezte, hogy kibontakozott a paraszti szorgalom, fellendült a kisparaszti vállalkozás. A dohánykertész és summásmúlt után vállalkozó, piacon forgolódó, munkában és üzletelésben egyaránt serény népnek bizonyultak a csanytelekiek.

Ugyanakkor a földosztás során a földbirtokviszonyok több évszázados rendje 1945 tavaszán megváltozott, és alapvető jellemzőiben módosította a szerkezetét, új agrárstruktúrát adott a községnek, s megváltoztatta a község helyzetét, az agrárjavak előállításának rendjét, az agrárnépesség egész életét. Nőtt a kis- és középparaszti csoport súlya, elérte az agrárlakosság majdnem felét, valamint a birtokolt szántóterülete a reform előttinek közel kétszeresére emelkedett. A földnélküli agrárkeresők aránya pedig az összes mezőgazdasági keresőn belül, a reform előtti 36 %-ról 13 %-ra esett. Viszont a fontos, gazdálkodási feltételek változatlanul maradtak. Nem volt (nem maradt) a Károlyi, és a Pallavicini grófi nagybirtokból semmi, a híres sövényházi lipicai ménesből és a felgyői mintagazdaságból. Továbbá olyan politikai (régi és új) indulatok öntötték el az agrárterepet, amelyek időlegesen kiszorították a szaktudást.

Romány Pál „A korszakváltások fél évszázada a hazai agrárvilágban” című dolgozatában írja: A földosztás során elaprózódott birtokstruktúra elfoglalta ugyan a leváltott régi helyét, de nem teremtette meg - nem csupán idő hiányában - az új, a jövő alakzatait. A potenciális „lefejezés” az új nemzedékre maradt. Erdei Ferenc figyelmeztetett: olyan kisüzemek létesültek, amelyek a kézi munkát családi üzemekben külön-külön végzik el. Az ilyen munkára nézve tehát semmi értelme a szövetkezeteknek, sőt valamilyen szervezeti erőltetése csak csökkentené a munkateljesítményt. A mezőgazdaság technikai elmaradottsága nem szűnt meg a földosztással. A műszaki technikai színvonalat talán jellemzi, hogy utána is a községben lévő 8 gőz és olajjal hajtott cséplőgépből hatot lóval vontattak egyik háztól a másikhoz. Traktor nem volt. Más gond is jelentkezett. Az előbb kiosztott földeket hamarosan haszonbérbe adták az 1945-1946. esztendőre.

A földkimérésekkor sok földigénylő nem azt a földet kapta, ami előzőleg kiosztottak neki. Tömegével mentek a kérelmek és a panaszok a megye és az országos Földrendező Tanácshoz. Például: Sebők Kálmán és 179 társa az általuk megmunkált, de csongrádiaknak juttatott ingatlanaik meghagyását kérték az Országos Földbirtokrendező Tanácstól. Egy másik csoport pedig azt kérte, hogy mellőze a Tanács a haszonbér és a földkiméréssel járó költségek megfizetését. (9)

A levéltári iratokból kitűnik, hogy Z. Nagy Ferenc, Túri József, Kajtár Mária, Ambrus Mihály, Tóth Lajos, Szabó János, csanyteleki lakosok, Korom Mihály, Szabó Sándor, Gémes József, Vincze János, Tápai János, Szabó József, Szabó Ferenc, Kovács Gábor, Gémes Pál síróhegyi lakosok a megváltási előleg és a műszaki költség befizetésének eltörlését, vagy elhalasztását kérték. A pénzügyi befizetések módját megzavarta az 1946. évi forintbevezetés is. Ezt követően adóforintban számolt az adóhivatal.

A megyei Földosztó Tanácshoz érkezett jelentések szerint a Pallavicini birtok felosztásakor kiosztásra került gazdasági felszerelésekkel és az átengedett állatokkal üzérkednek az emberek. Akadályozták a kiosztásra kerülő földek mérnöki fölmérését.

1946-ban a pénzügyminisztérium kifogás tárgyává tette, hogy Csanyteleken a búzaföldadó lerovása rendkívül rossz. A közellátásügyi miniszter Csanytelek területén özv. Bondár Balázsnét és S. Tóth Jánost jelölte ki a búzaföldadóba beszállított termények begyűjtő helyéül. Megjelölve más terményekből is azt a váltó egységeket, mellyel a búzaadót kiválthatják: 100 kg búza (fejében) 110 kg rozs, 120 kg árpa, 120 kg zab, 100 kg köles, 130 kg májusi morzsolt kukorica, 7o kg bab, 50 kg borsó, 70 kg napraforgó (Rica).

1946. július 28-án újjáalakult és esküt tett a községi Földosztó Bizottság. Tagjai ugyanazok lettek, azonban az elnök mellé alakítottak egy öttagú bizottságot: Patai Antal elnök, Borda Mihály, Horváth Lajos, Juhász János, Pintér Mátyás, Sebők Antal (jegyzőkönyvvezető Honti Dezső tanító).

Az 1947. augusztus 31-én megtartott országgyűlési-választás merőben más eredményt hozott, mint az 1945-ös. (A megválasztott képviselők pártok szerinti megoszlása: Magyar Kommunista Párt 100; Független Kisgazdapárt 68; Szociáldemokrata Párt 67; Nemzeti Parasztpárt 36, Keresztény Női Tábor 4; Demokrata Néppárt 60; Magyar Függetlenségi Párt 49; Magyar Radikális Párt 6; Független Magyar Demokrata Párt 18; Polgári Demokrata Párt 3.) (10)

Ez az esztendő nagyon szigorú volt. Olyan aszály volt, amilyen 120 esztendeje nem. Még az 1863. évi aszályos esztendő sem tartott ilyen soká. Pedig azt úgy emlegetik, mint az egyiptomi hét szűk esztendő egyikét. A másik gond az volt, hogy a háborúban megviselt országunk nem tudott még talpra állni. A harmadik pedig az, hogy a földreform végrehajtása során sok-sok kézi munkát igénylő családi kisüzemek jöttek létre, az új gazdák termelési tapasztalatok, tőke, vonóerő és vetőmag hiányában nem bírtak kellő termelési eredményt elérni. A termésátlagok elmaradtak a háború előtti időktől. „Az így kialakult új föld-birtokpolitikai szerkezetet csak a remény, valamint az emberi és az állati izomerő tartotta fenn.”

A várakozás uralta az időt. Várták vissza a katonákat, várták haza a hadifoglyokat és az elhurcoltakat. Várták az új állami rend megerősödését, hogy a kiosztott földhöz majd támogatást is kapjanak. A támogatást, hiszen már a harmincas években hirdetett, földreform elgondolások 4-5 milliárd pengőre becsülték a struktúraváltás tőkeszükségletét. És várták a kapott föld telekkönyvezését. Ámde mindenekelőtt szántottak, vetettek, ahogy tudtak, hogy táplálni tudják magukat és az országot. A várakozások lassan vagy sehogyan sem teljesültek. Ellenkezőleg: zaklatott évek következtek.

Az 1947-es esztendő nemcsak szigorú, hanem mozgalmas esztendő is volt. A katolikus egyház által meghirdetett „Tiszai Mária Napok” pártállástól függetlenül mozgósították a környék lakosságát a helyi egyházi rendezvényekre és augusztus 15-16-17-re a csongrádi Nagyboldogasszony templom búcsújára, ahol több tízezer ember között a csanytelekiek több száz fős küldöttséggel ünnepeltek, több napon keresztül. Az ünnepen 40-150 ezerre tették a résztvevők számát. (11)

Péter József váci püspök beszédéből: „Itt, ezen a helyen jobban átérezzük a magyar sorskérdéseket, és jobban összeforrunk. Sok idegen had járt itt azzal a céllal, hogy elpusztítsa népünket. Mind eme pusztítások után sikerült új életre támadni. Bizakodásunk, reménységünk megerősödésére sereglettünk össze, hogy a mai nehéz időket átvészelhessük a Tiszai Mária segítségével.”

Mindszenti József érsek beszédéből: „Itt, a Magyar földön az a célja és rendeltetése ezeknek a Mária Napoknak, hogy az ősi Mária tisztelet gyönyörű erényeit felébresszük, életre keltsük, és az ország föltámadásának szolgálatába, mint legerősebb tényezőt beállítsuk. Azt mondja a Ti történetetek, hogy itt soha sem szűnt meg az ősi katolikus vallás. Volt idő a török időben, amikor eltűnt a katolikus pap a tájról, de azért a hit állandó volt. Ti, csongrádiak harminc nemzedéken keresztül a hitben testeteken és véreteken, lelketeken keresztül a hit fundamentumával, eggyé olvadtatok össze Szent István katolikusaival. Kilenc és fél évszázadon keresztül a Tiszának habjai, temetőitek sírjai zúgják és hirdetik őseitek régi elmúlt ajkával: Hiszek egy Istenben, a mindenható Atyában. A Mária tisztelet csodálatos volt a Ti földeteken, mert templomok omlottak össze Nagyboldogasszonynak a templomai, de helyükbe mindig épült Nagyboldogasszony templom. Ha ezen a téren ez a tájék nem katolikus, hanem idegen erkölcsöt követne, a Mária Napok megújulásában történnék visszatérés. Virasszatok, imádkozzatok, kísértésbe ne essetek, maradjatok rendületlenül az egyház gyermekei, a magyar hazának hűséges, sírig hűséges gyermekei. A Szűz Anya áldása legyen veletek!” (12)

Ez az év még arról is nevezetessé vált, hogy ekkor kezdődött az ún. 3 éves terv, amelynek végrehajtása érdekében a kormány mindent alárendelt.

A II. világháború után eltelt időszak változásainak első jellegzetessége, hogy a földosztás után bővültek és javultak a község lakóinak életfeltételei. Jelentékeny volt a földreform, a (Felgyő és Csanytelek közé beszorult) csongrádi-tanyákkal növekedett a község határa és új korszak kezdődött a csanytelekiek életében. A második jellegzetessége, hogy a világban, az országban végbemenő változások a község számára szokatlan ütemben valósultak meg. Ennek az ütemnek haladási sebessége önmagában is hatással volt az agrárviszonyokra, és ezek az újabbnál-újabb hatások befogadására késztették (kényszerítették) a községet. A családnak, mint a mezőgazdasági termelő szervezetnek háttérbe szorulása, ilyen jellegű csorbulása felerősítette az elvándorlást. A harmadik jellegzetessége az agrárviszonyok alakulásának - az előbbiből adódóan - magában az agrárnépesség összetételében állapítható meg. Ez egyébként kifejezi az említett átalakulás mélyreható voltát, egymást erősítő folyamatát, s gyakorlatilag vissza már alig fordítható jellegét is.

 

XV. fejezet

Az 1956-os forradalom Csanyteleken.

 

A forradalom általában kiegyensúlyozott volt, ami nagyrészt köszönhető annak, hogy a forradalmi szervezet létrehozását az akkori tanácsi vezetők kezdeményezték, majd a forradalmi nemzeti bizottságba megfontolt, higgadt és mértéktartó embereket választottak, leginkább olyanokat, akik értettek az államigazgatáshoz.

Csanyteleken október 29-én, vasárnap volt az első, említésre méltó megmozdulás. Ezen a napon a községi hangosbemondón egy nagygyűlésre hívták a lakosságot. Ennek a célja az volt, hogy megválasszák a Forradalmi Nemzeti Bizottságot. A nagygyűlést megelőzően egy 7 tagú jelölő bizottság összeállított egy 25 főt tartalmazó listát, ez azoknak a neveit tartalmazta, akiket megválasztásra javasoltak. A jelölő bizottságnak tagja volt a tanács végrehajtó bizottságának elnöke, a vb. titkára és más tanácsi dolgozó is. Az összeállított listát ismertették az összegyűlt kb. 100 fős tömeg előtt, a felolvasott neveket az emberek elfogadták. A megválasztott bizottság még azon a napon, délután 16 órakor tartotta meg az első ülését. Ekkor azonban a tanácsháza előtt újból összegyűlt vagy 150-200 ember, akik követelték, hogy ismertessék a Forradalmi Bizottság névsorát. Ez meg is történt és ekkor az összegyűltek a tanács vb. elnökét és még két nem kedvelt embert kihúztak a névsorból, helyettük új és hiteles embereket javasoltak akiket meg is választottak.

Ezt követően újból összeült a már újonnan választott Forradalmi Bizottság és titkos szavazással megválasztották a vezetőséget. A Forradalmi Bizottság elnöke Gál József egykori főjegyző lett, azonban csak ideiglenesen vállalta ezt a funkciót, mert mint mondta, tartósan nem akar újból államigazgatással foglalkozni. A Forradalmi Bizottság alelnöke Valkai István, a titkára Borda Sándor a volt vb. titkár lett.

Ezen az első ülésen döntött a Forradalmi Bizottság a helyi hatalom, a nemzetőrség felállításáról is, amelynek szervezésével és parancsnoki feladatainak ellátásával Gémes János egykori csendőrt bízták meg. A Forradalmi Bizottság alakuló ülésén felmerült annak a gondolata, hogy a faluban a vadászfegyvereket kivétel nélkül mindenkitől össze kellene gyűjteni. Ezt végül el is határozták és a feladat végrehajtásával a rendőröket bízták meg. Október 29-én megkezdődött a nemzetőrség szervezése, a vadászfegyverek összegyűjtése. Nemzetőr csak a Forradalmi Bizottság jóváhagyásával lehetett bárki, katonaviseltnek és megbízhatónak kellett lennie annak, akinek a jelentkezését elfogadták. A nemzetőrök a rendőrőrs egyik szobájában kaptak elhelyezést. Kezdetben az őrsparancsnoktól kaptak 2 db. hadipuskát és ezekkel jártak a nemzetőrök szolgálatba.

A Forradalmi Bizottság megválasztása után a tanácsházától az emberek elindultak a templom felé. Útközben néhányan megálltak a rendőrőrsnél, akikben felmerült az a gondolat, hogy le kellene fegyverezni a rendőröket. Erre végül nem került sor, de követelni kezdték a felvonulók, hogy a rendőrök is csatlakozzanak hozzájuk és menjenek velük a templomba. A rendőrök erre nem voltak hajlandók, ekkor a rendőrőrsre bement delegáció azt követelte, hogy a rendőrök zárják el a fegyvereiket, amíg ugyanis ez nem történik meg, a tüntető emberek nem érzik magukat biztonságban. A fegyverek elzárása ezután meg is történt, ezt ellenőrzendő néhány megfigyelőt a rendőrségen hagytak a felvonulók. Amíg a rendőrökkel a fegyverelzárásról az alkudozás folyt az épületben, az emberek az őrs udvarán szétrugdosták a gyeptéglából és vörös salakból készített ötágú vörös csillagot.

Ekkor már a több száz fős tömeg egy nemzeti színű zászlót vivő ember után vonulva elment a templomba. A Budapesten elesett forradalmár fiatalokra való emlékezés jegyében a zászlóra egy fekete szalagot akartak kötni. Mivel ilyen szalagot sehol nem találtak, egy fekete színű kendőt kötöttek a nemzeti színű lobogóra. A rendőrőrsről végül sikerült vagy három rendőrt magukkal vinni a templomba, sőt útközben találkoztak a párttitkárral és azt is magukkal vitték. A templomban a plébános vezetésével imádkoztak a forradalom alatt elesett magyar hősökért, elénekelték a Himnusz-t, majd az utcán tovább folytatták a tüntetést.

„Le az oroszokkal”, „Le az elvtársakkal”, „Le a kommunistákkal” - kiáltozták egyre hangosabban a felvonulók. A földműves szövetkezeti irodánál leverték annak tábláját, mert azon a népköztársasági címer volt látható. A velük lévő párttitkárt felszólították, hogy nyissa ki a pártirodát, és miután ez megtörtént, onnan a vörös zászlót, a drapériákat, a kommunista vezetők fényképeit az utcára hordták, egy motorkerékpár tankjából benzint engedtek rájuk és meggyújtották, elégették azokat. Közben kiabáltak: „Kitört a forradalom, vége a kommunizmusnak!”

A pártháztól több száz fő visszavonult a tanácsházához. Itt is követelték a kommunista, jelképek kiadását. A tanácselnök közölte a tüntetőkkel, hogy a kérésüknek nem tud eleget tenni, mert ilyenek ott nincsenek. A kocsiszínben eldugva mégis megtalálták a képeket, drapériákat és Rákosi szobrát. Ezeket az udvarra hordták és meggyújtották, a szobrot darabokra zúzták. Néhányan bejutottak a begyűjtési irodába és az ott lévő iratokat is kihordták az udvarra és meggyújtották. Amikor a begyűjtési iratok és egyéb okmányok, kartonok a legnagyobb lánggal égtek, valaki azt kiállította, hogy a begyűjtési vezetőt is tegyék a tűzre, amiből természetesen nem lett semmi. Megtalálták, viszont a tanácsházán a kuláklistát és azt a tűzre vetették.

A tanácsházáról az emberek a temetőbe vonultak. Útközben jelképesen visszaadták a jogos tulajdonosoknak a kocsmát, a szikvízüzemet, a hentes üzleteket, a tejüzemet és a darálót. A temetőben elénekelték a Himnusz-t, majd mielőtt szétszéledtek volna, ledöntötték a szovjet emlékművet.

Október 29-én a lakosság követelésének engedve el lett bocsátva a tanácselnök és helyettese, az adóügyi hivatal és a begyűjtési hivatal vezetői és összes beosztottjaik is. Valamennyi tanácsi dolgozó helyzetét és körülményeit egyenként vizsgálták felül, legtöbbjük a beosztásában megmaradhatott. A vb. elnök-helyettesnek egy 1957-es jegyzőkönyv szerint azért kellett távoznia, „mert ő intézte az úgynevezett tartalékföldek kérdését és barátai javára parcellázott”.

Ezen a gyűlésen vetődött fel, hogy a Terményforgalmi Vállalat raktárában van 70-80 mázsa búza, amelyet szét kellene osztani azoknak a parasztoknak, akiknek nem maradt a beszolgáltatás után vetőmagjuk. Erről határozatot is hoztak és néhány napon belül, kézhez vehették a vetőmag kiutalásról szóló utalványukat.

A községben a történtek hatására a helyi termelőszövetkezetben is gyűlés megtartására került sor. Ekkor a tagok úgy határoztak, hogy a szövetkezet együtt marad. Sor került a régi vezetés helyett a munkástanács megválasztására is. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy voltak olyanok, akik a termelőszövetkezet felszámolását szorgalmazták, ezek hozzá is láttak a közös vagyon széthordásához. A gond megoldását segítendő, a Forradalmi Bizottság úgy döntött, hogy megbíznak egy ellenőrt, aki részükről felügyeli a termelőszövetkezetben lezajló eseményeket, megpróbálja menteni, ami menthető. Kiderült ugyanis, hogy a termelőszövetkezetnek a bank felé annyi tartozása van, hogy azt éppen fedezi a vagyonuk.

A csanyteleki emberek egyre, gyakrabban kezdték visszakövetelni az elmúlt években elvett vagyonukat. Voltak, akik a lovakat, az adó fejében elvett tehenet, a Vörös Csillag Termelő Szövetkezet által betagosított földjét követelte vissza. Volt, aki az államosított házát követelte vissza. A Forradalmi Bizottság viszont úgy döntött, hogy amíg a helyzet nem szilárdul meg, addig semmiféle vagyontárgyhoz ne nyúljanak hozzá.

Közben a rendőrség által begyűjtött vadászfegyverekből és a szabadságharcosok céllövő puskáiból jutott a nemzetőröknek, akik folyamatosan járőröztek a községben. Az adóhivatal vezetőjét ketten bántalmazni akarták, de sikerült bemenekülnie a rendőrőrsre. Mint később vallomásában elmondta, „Gémes János nemzetőr parancsnok hazakísértette és a házát éjszakánként is figyeltette, nehogy valami baja származzék. A nemzetőr parancsnok többször utasításba adta a járőrözni induló beosztottjainak, hogy ha valakit az emberek bántalmaznak vagy bántalmazni akarnak, azt meg kell akadályozni, és ugyanakkor vigyázni kell a vagyonbiztonságra is, a korhely elemek nehogy fosztogatni kezdjenek.

November 1-én, meghívás alapján feldíszített lovas kocsival egy küldöttség ment Szentesre a járási Forradalmi Bizottság választására. A csanyteleki küldöttség 8 főből állt, akik közül Gál Józsefet a községi Forradalmi Bizottság elnökét beválasztották a járási Forradalmi Bizottságba.

Az egyik Forradalmi Bizottsági ülésen döntés született arról, hogy élelmiszergyűjtést szerveznek, és az adományokat eljutatják a fővárosba. A gyűjtés megszervezését a helyi Általános Iskola néhány pedagógusa vállalta magára. Az összegyűjtött rakományt teherautóval szállították Budapestre. A főváros javára történő gyűjtésnél a csanyteleki Vörös Csillag Termelőszövetkezet nem jeleskedett, aránytalanul keveset adott.

A nemzetőrök a rendőrség épületében rájöttek arra, hogy ott különféle adatokat, dokumentációkat gyűjtöttek, illetve tartottak a volt csanyteleki csendőrökről és kulákokról. Ezeket az anyagokat a felsőbb nemzetőrség parancsnokságának jóváhagyásával elégették. Ezt később Gémes János nemzetőr parancsnok terhére rótták fel, pedig nem is ő volt a tettes. Az internálási határozatban ez is szerepel: „Az osztályidegenekről készült névsort elégette”.

November 4-e után a Forradalmi Bizottság Csanyteleken is visszaadni kényszerült a hatalmat a régi tanácsi vezetőknek. A helyi nemzetőrség november 5-ig működött, akkor leadták a fegyvereket a rendőrségnek. A községben megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) szervezete, amelynek titkára a korábban Magyar Dolgozók Pártja (MDP) titkára lett. 1957. február 6-án Gémes János nemzetőr parancsnokról egy írásbeli igazolásban a következőket állította: „Kiállt a rend és a nyugalom érdekében, közölte, hogy a párttagokat nem szabad senkinek sem bántani.” Meg kell jegyeznünk, kevés párttitkár volt hajlandó ilyen írásbeli állásfoglalásra akkoriban.