Csorvás történelme

Csorvás város nevének eredetére két magyarázat is van: az egyik vélemény szerint ószláv eredetű a jelentése homokos, a másik értelmezés szerint az ősmagyar-török „csorva” szó képzős változata, ebben az értelmezésben is homokos a jelentése. Ez a szó egyébként a község talajviszonyaira utalhat.

Csorvás a történelem folyamán folyamatosan lakott terület volt, ezt bizonyítják az ásatások gazdag leletei. A legrégebbi településnyomok az új kőkorszakból származnak a Körös-kultúra időszakának leleteit, megtalálták községünk határában. Gazdag a leletállomány a réz, bronz, vas-korszakokból, a népvándorlás, és a honfoglalás időszakából is. Az önálló Csorvás településről a XII, században lehet szó, II. Béla király (aki 1131 és 1141 között uralkodott) korszakában már templomos falu volt.

Azt, hogy Csorvás létezett, sőt templomos falu lehetett az Árpád-korban az 1997-es ásatások óta biztosan állíthatjuk. Az akkor feltárt templomromok azt bizonyítják, hogy a középkorban a korábbi templomot átépítették, és haránt oszlopokkal megerősítették. Az alapok feltárása után láthatóvá vált, hogy a templom egyhajós félköríves szentélyzáródású épület volt, amelynek hossza 15 méter, szélessége 8,6 méter volt.

Miután arra a fontos kérdésre, hogy mikor épülhetett a templom, csak közvetett bizonyítékaink vannak, meg kell keresnünk a lehetséges forrásokat a templom építésének hozzávetőleges meghatározására.

Mivel a legkézenfekvőbb a régészeti kutatások eredménye, talán a templom mellett lévő temető feltárása adhatná meg a választ. Pados Pál amatőr régész által a falu helyén talált legrégibb pénzérme, II. Béla király idejéből származik, aki 1131 és 1141 között uralkodott. Ez is lehet egy kormeghatározó, de a történelem is segíthet a templomépítés idejének a meghatározásában.

A történettudomány alapján feltételezzük, hogy a Körösök vidékét Árpád vezér első fia Tarhos szállta meg, a későbbiek folyamán három nagy nemzetség területének a határán (Vata-Csolt, Ajtony, és Velek) helyezkedett el Csorvás, és vélhetően a Vata-Csolt nemzetség szállásterületéhez tartozott. A történelemből tudjuk, hogy a Vata és az Ajtony nemzetség a keresztény hit felvétele ellen volt, szembeszegültek Szent István király törekvésével, sőt a király hadjáratot indított Ajtony ellen. Miután Ajtony elesett a király birtokait, sőt az őt támogatók, így vélhetően a Vata-Csolt nemzetség birtokait is elvette, az elkobzott birtokok egyharmadát azonban a források szerint meghagyta a családoknak. 1061-ben Vata fia János is szembe került I. Béla királlyal, de ezek után a pogánylázadások megszűntek Békés megyében is. Mindezek alapján szinte biztos, hogy 1046 előtt nem épülhetett Csorváson templom, hisz nem volt olyan kegyúr, aki az építést támogatta volna. A Vata család azonban lemondott a pogány hagyományok pártolásáról és a király mellé álltak. Erre mutat, hogy 1072-ben Géza herceg egy Vatát küldött a bihari püspökkel követségbe a királyhoz. Géza két év múlva lett király, elképzelhető, hogy visszaadta a család birtokait. 1077-ben Szent Lászlót választották az ország királyává, aki a Szabolcsi zsinaton, 1092-ben hozott I. törvényével elrendelte a korábban lerombolt templomok újjáépítését. A Vata-Csolt nemzetség igazodását a megszilárdult államhatalomhoz bizonyítja, hogy a többi urakhoz hasonlóan, monostort alapítottak Vésztő - Mágoron, erre a század utolsó negyedében kerülhetett sor. Az szinte biztos, hogy a Csorvási templomot csak ezek után, a XII. század első harmadában építhették.

A csorvási templom stílusjegyei a harmadik fontos kormeghatározó. Mind az ásatások, mind pedig Grócz Béla alapján tudjuk, hogy a templom román stílusban épült: kelet-nyugat irányú az elhelyezkedése. Ajtaja nyugatnak nézett és ablakai csak keleten voltak. A román stílus elterjedése a magyarországi templomépítésben a XI. század végén és a XII. század első kétharmadában ment végbe, majd a gótika váltotta a stílust. Mindezek alapján állíthatjuk, hogy a templom a XII. század első felében épült. Egyházi beosztásokban azonban, nem a Bihari püspökséghez tartozott a község, hanem a vácihoz. A település gazdag lehetett, sok jobbágycsalád élhetett itt, mert csak így lehetséges, hogy a templom eltérően a környező településektől kőből épült. Vélhetően a kőszállítás a Bihari hegyekből történhetett, igás fuvarral, vagy a Maroson és Hajdúvölgyön keresztül hajókon hozhatták az építkezés köveit. Ebben a korban az átlagos falvak 10-12 családból álltak az ötös szorzót alkalmazva 50-60 fő lehetett a község lakossága

A települést a tatárjárás elpusztította, környéke elnéptelenedett, Csorvás is puszta lett.

Miután az ásatások alapján látható, hogy a templomot a középkorban az Árpád-kori alapokon újjáépítették és megerősítették a kérdés az, hogy mikor telepedett újra a falu és a templom. Megint csak a birtokosok oldala felől kell megközelíteni a témát, mert ebből a korszakból már néhány írásos dokumentum is a rendelkezésünkre áll. Az első dokumentum 1436-ból való, amikor Zsigmond király három falut adományozott Hunyadi Jánosnak, köztük Szentetornyát, amelynek a határához tartozott Csorvás puszta egy része is. Ezt az adománylevelet 1451-ben megerősítették. Csorvás nagyobbik felének tulajdonosa azonban Hunyadi vitéze, Gerlai - Ábrahámffy Tamás lett, mert Mátyás király 1458-ban neki adományozta Csorvást. Csorvás ekkor már falu volt, mert mint falut kapta az adományt. A falu betelepítése nyilván csak 1436 után kezdődhetett a Hunyadiak alatt, kérdés mikor építették újjá templomát. Ismerve a történelmi körülményeket, az első időszakban 1458 után nem igen történhetett meg. Ebben az időszakban a birtokok megerősítése volt a cél, az adományozás után 13 évvel Ábrahámffy Tamás meghalt. Utóda Ábrahámffy Sebestyén tekintélyes gazdag birtokos, a megye főispánja volt, több mint 30 évig Csorvás birtokosa. Vélhetően neki volt arra lehetősége, hogy a csorvási templomot újjáépítse, valószínűleg ez a századfordulóig megtörtént.

Csorvásról nem maradt fenn semmilyen írás, plébánosát viszont megemlítik 1552-ben, mint aki a tridenti zsinaton résztvevő küldött számára 3 Ft-ot adományozott, ami ebben a korban egy hízott ökör ára volt. Más források írják, hogy a csorvási plébánia „meglehetősen javadalmazott volt, ezért tudott annyit adni, mint amit a békési főesperes, vagy a váradi káptalan adott. A tridenti zsinat második tanácskozását tartották ekkor, amely a protestánsok kiválásához vezetett a katolikus egyházból. Ebben az időszakban a katolikus egyház Magyarországon is igen nehéz helyzetben volt.

1550-ben ugyanis a tordai országgyűlés kimondta a pápizmus és a lutheránizmus egyenjogúságát. Ennek értelmében bárki vallást válthatott, ennek a hatása érződött a Békési és a Szeghalmi Főesperesség plébániáin is. A váradi püspök felhívásának a követ támogatására a plébániák többsége nem tett eleget. A Békési esperességhez tartozó 40 plébános közül, csak 12, a szeghalmi esperesség 31 plébánosa közül csak 13 adakozott. Ezek szerint 46 plébánia nem teljesítette a püspök kérelmét. Ebből az adatból arra is következtethetünk, hogy a csorvási plébános szemben állt a reformációval, tehát Csorvás biztosan katolikus település ebben az időszakban. A dolgokhoz hozzátartozik, hogy a korszakban a vallási hirearchiában a csorvási plébánia a váci püspökség része és nem a nagyváradié. Ebből a tényből kiindulva szinte biztos, hogy a középkori Magyarország közepén fekvő váci egyházmegyében sokkal meghatározóbb a katolikus egyház dominanciája, mint az erdélyi részeken. 1567-ben Debrecenben a megye valamennyi lelkésze aláírta a genfi hitvallást így reformátussá lett. Az előzményekhez tartozik, hogy a János Zsigmond pártján álló protestánsok, vallási türelmetlenségükben 1566 virágvasárnapján, a váradi káptalan kanonokjainak több tagját meggyilkolták. A környéken megindult a katolikusok üldözése, ezért nyilván kényszer hatására történt az áttérés. Ez a dolog azért is érdekes, mert a történettudomány nagy terjedelemben foglalkozott a protestánsok üldözésével, a katolikusok elleni atrocitásokról nem nagyon írnak a történettudósok.

Mint előzőleg kiderült a csorvási plébánia gazdagnak számított, adószedési adatokból arra következtethetünk, hogy Csorvás valamilyen szintű egyházi, vagy gazdasági központ lehetett. Ezt alátámasztja, hogy Csorvás asztagrakó helyként szerepel, és az egyházi tizedeket Csorvásra gyűjtötték. Miután a török csapatok 1566-ban Gyula várát elfoglalták, ez nyilvánvalóan egy másik oka lehetett a reformáció elfogadásának Csorváson. A török egyébként a falut megkímélte, sőt gyors fejlődésnek indult a település, mindennek a törökök mellett harcoló tatár segédcsapatok 1595-6-os pusztítása vetett véget, Csorvás ismét elnéptelenedett.

Csorvás a törökök kiverését követően, valószínűleg lakatlan puszta volt, biztos, hogy néhány család a földrajzi viszonyok kedvező volta végett a háborút átvészelte, majd pedig a lakottabb településekre költözött. A kőből épült templom is átvészelte a pusztításokat, nyilvánvalóan csak a tetőszerkezete sérült meg. A templomról adatokat Békés vármegye nemesi közgyűlésének 1733. március 28-i jegyzőkönyvében olvashatunk. Ezek szerint: ”Huius ecclesieae rudera dicunter esse vasarhelyienses qui eiuseleum rudera asnostaverunt. Primo quippe post motus rakoczianos desolatam esse ferunt. Ad quos pertinuerit, haud constat.” A vármegye ugyanis a területén lévő templomok állapotát vizsgálta és a csorvási templomról megállapította: „Ennek a templomnak elromosodását a vásárhelyiek idézték elő elhordván annak anyagát. Elhagyottá a Rákóczi-béliek tették.” Ezek szerint a falu valószínűen újjátelepült, de a kuruc csapatok Gyula várának bevételéért folytatott hadműveletei alkalmával véglegesen elnéptelenedett. Ezek után vásárhelyiek legeltettek a pusztán, akik vélhetően megtalálták a templom még épp falait. Amikor a város urai elrendelték Vásárhely templomának az újjáépítését, az ehhez szükséges kövek egy részét a csorvási templomból vitték Vásárhelyre. Grócz Béla szerint: ”A falak a század elején (1800-as évek) még fennállnak, de a környék lakói, főleg az orosháziak folyton bontogatták, még az uraság elhordatta birkaistállója alapjába. Öreg Szabados János suhanc korában sokszor lépett a falról lova hátára.” Szabados János, aki a község bírája volt 1864-65 között 1811-ben született Gyulán. A csorvási uradalom létrejöttét 1820 környékére tehetjük, az ezt követő években tűnhetett el a templom teljesen.

Templom után érdemes lehet a lakosság helyzetével foglalkozni. A török kiverése után, báró Harruckern János György birtokába került az immár puszta Csorvás 1723-ban. A későbbiek folyamán a puszta fele Gyula város birtokába kerül, ezen a részen jobbágytelkek alakulnak Miután kialakult az első majorság, amely mintegy 2000 kh. birtokot jelentett, megjelentek az első folyamatosan itt lakók, elsősorban a tisztikar és a cselédség. Ideiglenesen itt lakhattak még a gyulai lakosok jobbágytelkeinek csorvási részén gazdálkodók is. Megvalósult a puszta egyházi felügyelete is. Ebben az időszakban a váradi püspökség gyulai esperességéhez tartozott Csorvás puszta. A hívek a gyulai plébános felügyelete alá tartoztak. A hívek számáról a Schematizmusból tudunk, mert 1816-ban Tsorvás név alatt 30 katolikus hívet regisztráltak. Változást 1818-ban tapasztalhatunk, mert ebben az évben létrejött Kígyóson egy új parókia, amelyhez a Csorvás pusztán élő katolikusok is tartoztak. Kígyós és egyben a csorvásiak lelkésze Franciscus Koenig a katolikus hívek száma 36. Ebben az időszakban állítottak egy keresztet, amelyet az akkori gyulai plébános és alesperes áldott meg, érdekes módon a kígyósi plébános tudta nélkül. Ennek oka az lehetett, hogy vita folyhatott Csorvás egyházi hovatartozásáról. 1822, decemberében Bicskos János csabai plébános alesperes javaslatára, Vurum József püspök Orosházához, mint legközelebbihez csatolja Csorvást. Nyilvánvalóan ekkor rendezték a plébániák és fíliák helyzetét, mert ekkor került az orosházi plébániához Szénás is.

Miután a csorvási majort a Wenckheimek 1820-ban kivásárolták a Harruckern örökségből, a birtok és a gazdaság, fejlődésnek indult, ennek nyomán bővült a lakosság is.

A lakosság összetételéről a Csorvás pusztán lakók 1841. évi összeírásából tudunk. Ezek szerint 120 katolikus, 67 református, 39 görögkeleti és 31 evangélikus élt Csorváson. Ez a hivatalos, mert az összeírást Gyula városa készítette. Az orosházi egyházi anyakönyvek azonban jóval kevesebbről tudnak, mert 1843-ban a katolikus lakosság szerintük 27 fő. Ezért nem érthető, hogy a Schematismus cleri szerint viszont miért 60 fő.

Csorvás 1857-ben lett jogilag önálló település, ezért a témánk szempontjából a kiinduló dátum a község újjáalakításának az időpontja, 1857. december 3. lehet.

A község lakossága, amely az alakulás időpontjában 681 fő volt az 1880-as évre már 3152 főt számlált, 1890. után a migráció okán, már nem bővült a település lakossága. Erre az időszakra, igen vegyes vallású, és nemzetiségű lakossága lett a településnek. Az új település lakosságának származási helye, az egész történelmi Magyarország, azon túl Galícia. Mindezekből következik, hogy Csorvás lakossága eltérő kulturális és társadalmi viszonyok között élt a betelepedés előtti időszakban.

Témánk szempontjából, talán a betelepedők:

vallási,

nemzetiségi,

vagyoni

helyzete döntötte el, hogy a társadalmi rétegződésben, a kultúrához való viszonyban milyen szerep jutott a község különböző néprétegeinek. Nagyon fontos volt ezen túl az is, hogy az egyes betelepülő lakosok,

honnan,

milyen területéről érkeztek az Osztrák – Magyar Monarchiának.

Az alábbi táblázatban a Csorváson élő családok származási helyét lehet nyomon követni. Ez a helyzet 1880-ban állt fenn, ennek az időszaknak az adatait dolgozza fel.

Legalább ilyen érdekes a község felekezeti összetétele, hisz a protestáns egyházak, valamint a katolikus (római, görög) és a román ortodoxok hasonló arányban éltek a községben. Az hogy valaki milyen vallású a kezdeti időszakban meghatározó volt a község társadalmi életében, az egyensúlyra pedig kínosan ügyeltek. A község elöljáróságának megválasztásakor, a felekezeti arányok alapján döntöttek. Eleinte katolikus bíró után, reformátust választottak, a helyettes pedig román ortodox volt. Később az evangélikus felekezetűek töltötték be a bírói tisztet évtizedekig. 1864-től katolikus a bíró, egészen a protestánsok túlsúlyba kerüléséig. 1871-75 között, református bírók vannak, ekkor 1875-ben az evangélikus gyülekezet élére vezető, előbb tanító, majd lelkész került. Ekkor ismét katolikus bíró van, mert a katolikus gyülekezet lelkészt kap Grócz Béla személyében. 1879-től kis megszakítással jönnek az orosházi származású, evangélikus bírók, akik közül Zalai Antal 26 évig tölti be ezt a tisztséget.

A népszámlálási adatok a következő helyzetet tükrözik a tárgyalt időszakban.

Adatok: Sematismus Venerabilis Clerii(1871, 1875)

Csorvás község alakulása pillanatától kezdve több nemzetiségű település, a románok községalapítók, más nemzetiségek viszont csak a későbbiekben telepedtek meg a községben.

Hivatalos statisztikai adatok Csorvás nemzetiségi viszonyairól, a népszámlálások adatai alapján készültek. A legnagyobb létszámban a községbe betelepedett nemzetiség a szlovák volt. Az alábbi táblázat a község lakosságának nemzetiségi összetételét mutatja, az alakulás évének román lakossága, a görög ortodox közösség létszámából becsült adat.

A Csorvásra telepedett szlovákok, legnagyobb csoportja Csabáról érkezett a községbe. A csabai szlovákok eredetét vizsgálva, a családok lakhelye korábban, a mai Közép-Szlovákia települései voltak. Ezek táblázatba szedve a következők, Haán Lajos alapján:

A Csorvási evangélikus szlovákság másik igen nagy betelepedése Szarvasról történt, ezekről a családokról nincs ilyen pontos kimutatásunk, azonban ezek a szlovák családok is a mai Közép-Szlovákiából telepedtek Szarvasra majd Csorvásra.

A harmadik csoport szintén Békés megyéből telepedett le, ezek mezőberényi evangélikus szlovákok voltak. Róluk szintén azt tudjuk, hogy Közép-Szlovákiából érkeztek megyénkbe, származási helyük: Gömör vármegye: Rohó, Priboly, Varbócz. és Bélapatak (Belopotock). Nógrád vármegyéből Legénd.

Ezekre a szlovák családokra az a jellemző, hogy az 1700-as évek első felében a Harruckern telepítés éveiben érkeztek a fenti településekre, majd a túlnépesedett településekről már utódaik telepedtek Csorvásra.

A betelepedő szlovákok másik hulláma a jobbágy felszabadítás (1854) után érkezett a megyébe, döntő többségük ekkor már katolikus szlovák volt. A Békés megyében lévő szlovák lakta településeket célozták meg, itt azonban az a meglepetés érte őket, hogy az evangélikus szlovák inkább elviselte az evangélikus magyart, mint a katolikus szlovákot. Csabán például csak a városon kívül jutott nekik hely, a mai szarvasi út környékén. Mindezekért továbbvándorolni kényszerültek, ennek oka volt a túlnépesedés is, fő célirányuk Csaba esetében a mai Kétsoprony, valamint Csorvás. Ezek a szlovák családok is nagy számban telepedtek az új községbe. Ezek a katolikus szlovákok döntő többségükben Trencsén, Sáros és Gömör vármegyékből érkeztek. Szegénységükre jellemző, hogy a hosszú utat gyalog tették meg, hátukon hozva kevés szegényes holmijukat és a kis gyerekeket.

Ezek a szlovák családok is a megyében lévő szlovák lakta települések érintésével, kerültek Csorvásra, elsősorban a nagybirtokok cseléd lakásaira. Olcsóságuk, amely kiszolgáltatottságuk végett jöhetett létre szívesen alkalmazták őket a középbirtokokon is, főleg a kézimunkaigényes dohány és cirok termesztésnél. Ezek a családok a következőek volztak:

A következő táblázatban a Galíciából Csorvásra telepedett szlovák lengyel és ukrán származású családok nevei és származási helyei láthatók. Ezek 80 százaléka görög katolikus vallású volt, a római katolikus egyház szolgáltatásait vették igénybe, ezért ehhez a felekezethez sorolom őket.

Miután ez a nagyszámú szlovák népesség a községbe telepedett, meglepőnek tetszik az 1881-es nemzetiségi összetételben szereplő 121-es, valamint az 1890-es 483 fős adat, ami a szlovákságra vonatkozik. Idézném a csorvási katolikus lelkész História Dómusát, amelyben azt írja 1878-ban Grócz Béla lelkész, hogy húsvétkor, a „tót ajkú” gyónók száma 150. Miután az evangélikus szlovákok száma kétszerese volt a katolikusnak, nyilvánvaló, hogy ez a népszámlálási adat, pontatlan.

1880-ban komoly gondot jelentett, a csorvási evangélikus gyülekezetben, a nagyszámú szlovák anyanyelvű hívő, ugyanis a mezőberényi szarvasi, csabai eredetű evangélikus szlovákság korábbi lakhelyén, anyanyelvén kapta az egyházi szolgáltatásokat.

1880-ban az evangélikus szlovákság Csorváson már többségbe került, ezért hivatalosan kérte az anyanyelvi Istentiszteleteket. Az egyház helyi vezetése azonban nagy többségében orosházi eredetű magyar volt, aki mereven elzárkózott ennek a gondolatától. A szlovák hívek dr. Szeberényi Gusztáv Bányakerületi szuperintendenshez fordultak, aki utasította Freitág János lelkésztanítót a szlovák nyelvű Istentiszteletek bevezetésére. A presbitérium azonban csak sátoros ünnepeken engedélyezte a szlovák nyelvű úrvacsorákat, majd 1892-ben azt is megtiltotta. Mindezek következtében nem tudott szlovák nyelvű iskolai oktatás sem kezdődni az evangélikus iskolában, ami felgyorsította az asszimilációt. A századfordulón Amerikában talált munkát a község lakosságának 4%-a, ezen belül a szlovák eredetű lakosság több mint 50%-ot képviselt. Erről a csorvási születési anyakönyvek tanúskodnak, mert a született gyerekek apjánál a tartózkodás Ohio állam. Közülük több mint 50% szlovák nevet viselt.

Csorvási románok

Nagyon komoly szerepe volt a községalapításban a románoknak, akik önálló felekezetet is alkottak a községben. Mint az alábbi táblázatból látszik a községalapítók Gyuláról jöttek, mint korábban jobbágytelekkel rendelkezők, a községben birtokkal rendelkeztek. Ebbe a kategóriába mintegy 10 fő tartozott a kisbirtokosok között volt a társadalmi helyük. Közülük a Stojanovits család 600 hold közeli birtokkal, valamint Dán család több mint 100 holddal a középbirtokosok közé sorolható. A századforduló környékén megjelenek a román származású iparosok is a községben. A község vezetésében többen is helyet kaptak: Stojanovits Szilárd, Stojanovits Gyula, Dán Mojsza, Jeuczó Miklós. Popovics Kornél jegyző, majd pedig a község főjegyzője. Náluk az asszimiláció, sokkal lassabb, mert közel egyharmaduk kisbirtokos volt, ezért nem kényszerült magyar közegbe. Ezen felül anyanyelven tartották Istentiszteleteiket.

A csorvási zsidóság

A helyi társadalom rétegződésének harmadik lényeges eleme, a gazdaságban elfoglalt pozíció. Csorvás község esetében a kezdeti időszakban meghatározta a társadalmi életben, Csorvás közéletében elfoglalt helyét is az egyénnek a gazdasági életben elfoglalt pozíciója.

a, Mezőgazdaságból élők:

Csorvás mezőgazdasági település, amelynek határa 15. 000 hold, amelyből a következő birtokosok részesedtek, az 1895-os gazdacímtár adatai alapján. A grófi családok a Harruckernek leszármazottjai az örökrész 1854-es végleges felosztása után jutottak csorvási birtokokhoz. A főnemesi családok a csorvási örökségük egy részét eladták, amit gyulai megyei tisztviselők vásároltak meg. Igy lettek csorvási középbirtokosok a Stujanovits, Szucsu, Prág, Farkas családok. 11912 hold birtokkal rendelkezett ez a 20 család, a fennmaradó mintegy 2500 holdon viszont 400 család osztozott

Ezek után nézzük meg Csorvás kisbirtokos lakosságának az eredetét. Itt azoknak a családoknak a neve szerepel, amelyek a község közéletében, valamilyen szerepet vállaltak, presbiterek, előjáróság tagjai, köri-, egyleti vezetők. Ezek a kisbirtokosok 14-100 hold közötti birtok nagysággal rendelkeztek. Közülük a legjelentősebb birtokos családok a következők:

Mindezekből az adatokból az látszik, hogy a településen a termőföldek több mint felét a grófi birtokok, majorságok keretei között művelték, ez 8976 holdat tett ki.

A középbirtokok száma igen alacsony 100-500 hold közötti területtel 14 birtokos rendelkezett, mintegy 2936. kh. földön gazdálkodtak.

A kisbirtokosok többségükben gyulai és orosházi eredetűek, a gyulaiak jobbágytelekként jutottak csorvási földekhez, az orosháziak és más településbeliek pedig vásárlás útján. Számuk a századforduló környékén több mint 400 volt a 10 holdnál kisebb földterülettel rendelkező törpebirtokosokkal együtt.

A csorvási kultúra és társadalom átalakítása érdekében, azonban a közép és kisbirtokos réteg tett a legtöbbet, 1857 és 1945 között a község vezető politikai elitjéhez tartoztak, ők adták a képviselőtestület nagy részét. Előbb vallási, majd pedig szakmai szervezetben tömörültek, ahol a vallási különbségek már nem domináltak.

A mezőgazdaságból megélők negyedik csoportja az uradalmak cselédsége, valamint a napszámos családok, mintegy 300 fős csoportja.

Csorvás köri-, egyleti életének megindulása, a polgárosodás 1881-ben kezdődött a Csorvási Olvasó Népkör megalakulásával. A századforduló környékén már minden csorvási rétegnek megvan a maga kulturális és szakmai szervezete. Az első politikai párt az MSZDP, 1894-ben alakult meg. Az I. Világháborúban a község hatalmas véráldozatot hozott 317 csorvási maradt az orosz és olasz frontokon. A Tanácsköztársaság védelmében 14 csorvási halt hősi halált. Nem kímélte a községet a II. Világháború sem, ekkor 149 csorvási áldozta életét, a holocaust 30 csorvási életét vette el. 1946-ban újabb veszteség érte a községet 152 szlovák származású csorvási, Szlovákiába távozott. A község lakossága 1950-re meghaladta a 8000 főt. A tanácsrendszer első időszakában a község lakásállománya nagymértékben növekedett. Az 1960-as évek elején a kulturális élet pezsgésnek indult, új Művelődési és Ifjúsági ház épült, majd létrejött a Csorvási Gimnázium is. A tanyavilág felszámolása és a TSZ-esítés következményeként a lakosság lélekszáma 6500 körüli lett, a csorvási tanyavilág felszámolódott. Az 1990-es rendszerváltás után Csorváson is megalakultak a politikai pártok és a civil szervezetek, majd pedig a kisebbségi önkormányzatok (szlovák, román, cigány) Élénk sportélet kezdődött NB. II-es kézilabda és labdarúgó csapata lett a településnek, országosan jegyzett kulturális rendezvények fesztiválok (népzenei, gasztronómiai, fúvószenekari, mazsorett) váltak hagyományossá, résztvevők százai, nézők ezrei örömére. Ezeken a rendezvényeken a Kárpát-medencei magyarság képviselői is részt vesznek emelve színvonalát és jelentőségét. 2005-ben Csorvás elnyerte a városi címet.