Előző fejezet Következő fejezet

TÖRTÉNELMI SÉTA

 

Államalapításunk ezredik évfordulóját hazánk méltóképp kívánta megünnepelni. Kormányunk és intézményeink pályázatokat hirdettek meg, melyeken ezrek és ezrek vettek részt. Ezek között részesült támogatásban a Diósd története című munka is.

De története nem így és nem ekkor kezdődött. A mű szerzője a diósdi Plébánia Hivatal könyvtárárában keresgélt. Közben kezébe akadt egy vékony tanulmány, amely szülőfalujáról, annak múltjáról, népi hagyományairól szólt. Elolvasta. Utána megváltozott élete: műszaki értelmiségi múltja ellenére letűnt századok emlékeit kezdte kutatni. Falujában sok felderíteni való nem volt: a második világháború után a községháza irattárát a kommunista vezetőség a szemétdombra vetette. A parókián sem talált sok adatot. Egyházilag a kis falu évszázadokon át valamelyik szomszéd községhez tartozott. Sorra járta valamennyit, Érdet, Nagytétényt, Törökbálintot, és távolibbakat is. Több alkalommal Székesfehérvárra is elment, a Püspöki Hivatalba. Az ottani adatok csak további kutatásokra késztették, főleg az Országos Levéltárban, majd a Fejér megyei Levéltárban, a Mezőgazdasági könyvtárban, a Hadtörténeti Intézetben, a Széchenyi Könyvtárban. Néha 100-200 kilométerre is elutazott, hogy tényekről megbizonyosodjék. A település geológiai történetét is kutatta, s így eljutott az Érden otthonra talált Magyar Földrajzi Múzeum e témában megjelent kiadványára, Érd és környéke földtörténeti vázlata, melynek szerzője Balázs Dénes. E témában további jelentős ismeretek birtokába jutott a Budatétényi Polgári Kör gondozásában megjelent Tétényi fennsík című tanulmányában.

Miközben feljegyzéseinek tömege kezdett áttekinthetetlenné válni, megjelent az országos felhívás a millenniumi pályázatra. És lokálpatriotizmusa arra késztette, hogy azon ő is részt vegyen.

Mint alpolgármester, az önkormányzat nevében készítette el pályázatát, melyben Szent Gellért egész alakos bronz szobrát, valamint Diósd ezer éves monografikus történeti áttekintését dolgozta fel. A pályázat sikeresnek bizonyult, a Szent Gellért-szobor elkészítéséhez négy millió Ft, a könyv megjelentetéséhez 500 ezer Ft támogatást ítéltek meg. Megkezdődött az évek során összegyűjtött adatok feldolgozása.

Egy diósdi látogatásom alkalmával a szerző, aki akkor épp a már kiszedett szöveg javításával volt elfoglalva, arra kért, legyek ebben a munkában a segítségére. És amikor két nap múlva a korrektúra-példányt visszavittem, a pesti buszról a felvégen szálltam le, egy megállóval korábban, mert a mű hatására nosztalgiától voltam áthatva, és végig akartam a présházak és szerény lakóházak görbe kis utcáin sétálni. Ott a dombok között még a XIX. századi Diósd is őrződik. De sajnos folyamatosan szaporodnak a foghíjak. Nagyapám présháza is nyomtalanul eltűnt, az ősi, öt méter hosszú préssel együtt. A nem távoli jövőben a helyén talán egy posztmodern szuperlak fog pompázni. A lejtő alján az utcák kiszélesednek, kiegyenesednek, és mind kitűnő aszfalttal vannak borítva, a városiasodás jeleként. A házak maguk még a XX. század elejét idézik. De az udvarok már virágoskertekké varázsolódtak, és a szekerek helyén autócsodák parkolnak. Félórai séta után, egy egész évszázadon áthaladva úgy érzem, a XXI. század küszöbére érkeztem, a nagy Templom-térre. Szent Flórián szobrától gyönyörű látványt nyújt és biztatót: humanista értékek megőrzésének szándékát.

Vasárnap volt. Hívők csoportjai vonultak szentmisére. Én is elindultam a harmonikus arányú templom felé. De mielőtt beléptem volna, megálltam Diósd új, művészi és erkölcsi gazdagodását jelentő műemléke, Szent Gellért millenniumi szobra előtt. És a történelmi sétám a XXI. századból visszakanyarodott a XI. századba. Itália fia, Velence szülötte szentföldi zarándokútját megszakította, hogy az egykoron nomád népet egy új honfoglalásra vezesse, egy lelki haza megteremtésére, amely nélkül bizonnyal elveszítette volna földrajzi hazáját Európa szívében.

Szent Gellért szobrától folytattam utamat eredeti célomhoz, ahhoz a férfiúhoz, aki szintén vándorútra kelt, azzal a céllal, hogy összegyűjtse letűnt századok emlékeit, amelyekből azután Diósd lakosainak egy másik millenniumi emlékműje lett.

Remélhetőleg ez a példamutató alkotás minden család könyvespolcán méltó helyre lel.

Magos Béla

 

  
Előző fejezet Következő fejezet