Előző fejezet Következő fejezet

A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG

 

A történeti Fejér megye északkeleti területe - amelynek Diósd is része - a magyar történelem különböző századaiban hol Pest megyéhez, hol Fejér megyéhez, a középkorban Pilis megyéhez, vagy a Visegrádi várispánsághoz tartozott. A régi nemzetek a megyei határok megvonásával a főesperességek határaitól indultak ki. Pilis megyének a budai főesperesség felel meg, és ezt Fejér megye többi részétől a Váli-víz választotta el, „csak Bicske, Kuldó, Tordas, Zámor, Sóskút, Tárnok, Berki és Diósd, valamint Etyek tartoznak állandóan a Pilis örökébe lépő Pest megyéhez." Pest megye, eredeti nevén Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye gyökerei mélyen benyúlnak a magyar nép történetébe, ezek a gyökerek egyidejűek a honfoglalással.

A megye elnevezése egyesült megyékre utal, a törzsmegye maga Pest megye, ősalapítású megye, amelynek területét, székhelyét Szent István jelölte ki. A megye határai gyakran változtak és ehhez képes területe is hol csökkent, hol növekedett. A megye dunántúli részén a mai Fejér megyétől több község is hozzátartozik Pest megye akkori területéhez.

A megye területét nagyobbára kisnemesség lakta. Az ország előkelő családjai is csak apróbb, kisebb birtokrészeket birtokoltak a vármegyében, melyekhez királyi adományként jutottak. Jelentősebb uradalmak a királyné birtokai, valamint az egyháziaknak tett királyi birtokadományok voltak. A királyi vármegyéből nemesi vármegyévé való fejlődés folyamán Pest vármegyében különleges jogi helyzet alakult ki, amelynek alapját abban kell keresnünk, hogy a király a megye területén lévő családi birtokai révén, népe igazgatását maga vette kezébe.

Kezdettől fogva ez volt a helyzet Pest megyében (és később ugyanilyen kiváltságban részesül a szomszéd Pilis megye is). Miként Hajnik Imre mondja, ez a két megye nem illeszkedett bele az általános magyar bírósági szervezetbe. E megyék valóságos királyi kiváltsági területek voltak. Okleveleink Pest megyére nézve főispánok, ispánok nevét, emlékét nem őrizték meg. Pest megye főispánjául a nádort, illetve annak helyettesét, az alnádort kell tekinteni, mert a többi megyéhez hasonló főispánjai, alispánjai nem voltak.

Az előzőeket bizonyítják a továbbiakban bemutatandó okmányok, melyekben az akkori királyok, nádorok, országbírók ítélkeznek, illetve hoznak határozatokat, utasításokat.

A földrajzi fekvés, a természeti adottságok és az a történelmi tény, hogy Árpád fejedelem törzse választotta ki letelepülési helyéül a vármegye területét, az ország központjává avatta azt. Egész természetes tehát, hogy ehhez képest is vette ki a részét azokból az eseményekből, amelyekben oly gazdag nemzetünk történelme.

Alig van királyunk, akinek nevéhez ne fűződnék valamely esemény, amelynek színhelye vármegyénk területe. Röviddel a kereszténység felvétele után, a még itt-ott megmaradt pogány magyarság utolsó küzdelme, amely nem is annyira a kereszténység, mint inkább a beszüremkedett németség ellen irányult, itt folyt le a megye területén. A németbarát Péter uralma ellen feltámadt pogány magyarok a rákosi mezőkön és a pesti rév tájékán várakoztak a száműzetésükből hazahívott Árpád-hercegekre, Andrásra és Leventére.

Vármegyénk területén zajlott le az Árpádok uralma alatt a szomorú emlékű mogyoródi csata. 1074-ben Géza és László hercegek az ország javarészének a biztosítására, szövetkezve sógorukkal, a morva Ottóval, a szerencsétlen Salamon király ellen támadtak. A szembenálló seregek Mogyoródnál ütköztek meg, László és Géza hadai teljesen megsemmisítették Salamon seregét. (Ennek a csatának az emlékét örökítette meg Szent László az ott épített egyházzal.)

A hazánkat a XII. században pusztító események sem kímélték Pest-PilisSolt vármegyét. Az 1091. év táján betörő kunok rettenő pusztítást vittek végbe a Duna-Tisza közén mindaddig, míg a Horvátországban tartózkodó Szent László király hírét nem vette a kunok betörésének, és gyorsan visszatérvén, űzőbe vette a vármegye területéről addig már visszavonult kunokat és teljesen széjjelverte azok seregét.

Ugyancsak vármegyénk területéhez fűződik II. Endre feleségének, Gertrúdnak tragikus esete is. A II. Endre uralmával elégedetlenkedő főurak, akik bosszút esküdtek Gertrúd udvara ellen, megtámadták a pilisi hegyekben mulató Gertrúdot és annak kíséretét, s a királynét, akit minden rossz forrásának ismertek, leszúrták. (Ezt a történelmi eseményt dolgozta fel Katona József Bánk bán című darabjában.)

A végzetes kimenetelű tatárjárás pusztításai sem kímélték meg a vármegye területét. A tatárok átgázolva a szorosokat eltorlaszoló akadályokon, 1241 tavaszán elözönlik Pest környékét. Ostrom alá fogják Vác városát és a fekete vasárnapon azt teljesen fölégetik, elpusztítják, de pusztítva és dúlva száguldják végig Pest vidékét, Gödöllő környékét és a Duna-Tisza közét is. Röviddel rá a tatárok ostrom alá vették a gyönge fallal körülkerített Pest várát és alig háromnapi ellenállás után bevették azt. Ettől kezdve 1242 februárjáig megszállva tartották az egész megyét, porrá égetve és tejesen elpusztítva minden ott találhatót.

IV. László király uralmának is nem egy eseménye itt játszódott le a vármegye területén.

Az Árpád-házból származó királyaink uralkodásának nem egy fontos tanácskozása, országgyűlése szintén itt volt vármegyénk valamelyik városában vagy helységében.

Ettől kezdve a török hódoltság idejéig alig van országos és különösen politikai esemény, amelynek színhelye ne lett volna a vármegye egyik vagy másik települése.

A mohácsi vészt követő szomorú eseményekben, amikor hazánk kettős királyság következtében két pártra szakadt, Pilis megye Szapolyai Jánosnak a pártján állott, aki Budát tartotta kézben, Pest megye pedig Ferdinánd pártján. Már ezekben az időkben megkezdődik vármegyénk területének a pusztulása. Pest megye 1528-ban bejelentette Ferdinánd királynak, hogy a vármegye képtelen a további török támadásnak ellenállni, máris akkora a pusztulás a vármegyében. A rettegett támadás azonban bekövetkezett: 1529-ben a török pusztítva halad végig a vármegyében.

A középkori Pest megye néhány történelmi eseményének idézése után nézzük meg, vajon milyen ismereteink vannak az azok egy részét átélt Diósdról. A kérdésekre a történelem kutatói részben konkrét adatokat, okleveleket kutattak fel, részben - azok hiányában - gyakorlati ismereteikre alapozva, logikus következtetés során alakították ki véleményüket.

Az előző fejezetben a legendák ismertetése során azt írtam, hogy azok valóságalapja a későbbiekben okmányok bemutatásával bizonyosodik be. A Szent Gellért-legendában említett Szent Szabina-templom, a Szent Bertalan-templom létezését egy 1417. augusztus 24-én Budán kelt okirat bizonyítja:

„1417. augusztus 24. Buda. Zsigmond k. bizonyítja, hogy Chew-i Saphar István fia Miklós, fia János, a maga és testvére Miklós nevében néhai Zsigmond és István testvéreik diodi részeit, amelyek előbb zálogban voltak másoknál: (totales eorum porciones possessionarias... in possessione Gyogh vocata, in qua ecclesia parochialis lapidea in honore Sancte Sabine esset fundata ac castellum et ortum lapideos ac alteram ecclesiam similiter lapideam sub vocabulo Beati Bartholomei apostoli sitam ad easdem porciones possesionaris spectantes in comitatu Pethiensi... habitas ... simul cum sessionibus populosis et desertis ... item quedam duo predia seu possessiones desertas Feetel et Kewyl appellata in eodem comitatu habita) 1500 új forintért eladták nővérüknek Katalinnak, Gwthori János leányának, Chapi András mester feleségének."

A későbbiekben is több oklevél tesz említést mindkét templomról, tehát léteztek. Helyüket még nem sikerült egyértelműen meghatározni, talán soha nem tudjuk meg, hiszen az eddigi régészeti kutatások még nem találták meg romjaikat vagy feltételezett helyüket.

Mielőtt az okleveles emlékekről adnék tájékoztatást, vizsgáljuk meg - történészek kutatásai alapján -, honnan származik a település neve.

Kérdésként merült fel: tekintettel arra, hogy a település neve gyümölcsre utal, kapcsolatba hozható-e az esetleges diótermesztéssel? A korai középkorban elég gyakori volt a terménynév eredetű nemzetségnév (Árpád, Buzád, Rost, Almád stb.), de ezeket nem egy-egy település nevéből származtatjuk. A folyamat fordítva volt. A nemzetségnévből lett falunév (Taksony, Kartal, Pata, Üllő, Solt stb.). Ez történhetett Diósd esetében is. (A történeti fejlődésnek csak későbbi szakaszában fordult elő, hogy a birtokról kapta a birtokos a nevét.) A falunév eredeti alakja Diod. Látni fogjuk, hogy a Diod nemzetség mindig megtartotta a nevét. Bár előfordult, hogy Diósd egy részét a király más nemesnek adta, de azok is mindig megtartották régi nevüket.

A XIII. századi oklevelekben a keresztény eredetű nevek az apa megjelölésével szerepelnek: Miklós fia Péter, de hozzáteszik a falunévből képzett családi nevet is (Pl. Petrus de Dyod). Ennek az olvasata Diodi Péter vagy Péter, aki Diósdon él, lakik.

A későbbi emlékek ékesen bizonyítják, hogy Diod viszonylag jelentős hely volt. Nagysága nem haladta meg a középkori magyar falvakét, de kőből épült várkastéllyal rendelkezett és területe a mainál lényegesen nagyobb volt, határa egészen a Dunáig húzódott. A névadó Diody nemzetségen kívül olykor más nemesi birtokosok is osztoztak területén. Volt két, ma még nem azonosítható pusztája és két temploma. A már említett Diody nemzetség tagjai gyakran szerepeltek mint királyi emberek és több ízben töltöttek be szolgabírói tisztségeket Pest megyében.

Diósd első okleveles említése egy Érddel kapcsolatos oklevélben fordult elő. 1278. június 24-én IV. László király Mihály ispán fiának, Tamásnak és általa testvérének, Lőrinc mesternek adja a királyi fegyvernökök Pest megyei, Érd nevű lakatlan földjét, erdeivel és rétjeivel. A birtokba iktatás során közreműködött ....de Gyog (Diody) királyi ember. (A birtokba iktatáshoz mindig a szomszédokat hívták meg, és gyakran azok voltak a beiktatást végző királyi emberek is.)

Az említett oklevél szakadt és hiányos, ezért csak a családi vagy helynév maradt fenn, de nem az eredetiben, hanem egy tizenkét évvel későbbi, III. András király által 1290. szeptember 26-án kiadott megerősítő oklevélben. Ebben szóról szóra átírták Kun László említett oklevelének teljes szövegét. Érdekes történet olvasható a Zichy család levéltárában őrzött okmányokban:

„1293. október 26. A felhévizi konvent jelenti, hogy III. András király parancsára lefolytatott vizsgálat szerint Gyoug-i Yexa fia Péter, László fia Domonkos és rokonaik Berky-i Ch. mester jobbágyának, Tiwar fia Jánosnak házát fényes nappal megrohanták. Az ügy ezzel még nem zárult le, 1293. november 8-án született határozat szerint, peres úton döntést kell hozni.

1293. december 12-én a peres eljárást, vízkereszt nyolcadjára - január 13-ra halasztják. A peres eljárást május 7-re teszik, melyen az újabb halasztást most már 1294. Jakab 15-ik napjára, augusztus 8-ra teszik. Közben 1294.. augusztus 2-án a felhévizi keresztesek előtt Berky-i Mihály fia Tamás és Gyong-i Yexa fia Péter, a köztük fennforgó perét fogott bírák döntése alapján megszüntetik (tanuk előtt kibékültek)."

1323. március 6-án Károly Róbert király az erdélyi vajdának adományozza a fiúutód nélkül elhalt Berky Tamás alábbi birtokait: Berkit, Érdet, Sóskutat, a másik Érdet, Ébent, valamint Sasadot és Keszit. Ugyanakkor megemlíti, hogy Gyod birtokot már korábban István visegrádi várnagynak adta. Ez az adományozás azonban vagy csak Diodnak egy részére vonatkozhatott, vagy érvénytelenítették, mert később az új birtokos nem szerepel Diósd életében. A következő ránk maradt oklevél több problémát vet fel.

„1333. június 15. Pilis megye hatósága (Iván alispán, Kalászi Lukács és Nyéki N.............. szolgabírák) a diósdi (Gyógy) tétényi hegyen (Thetunmal) lévő szőlőt a Diósd-i Sebestyén fia Jakab és testvére Fülöp közt folyó perben, Istenwetthe János, Mikó fia Miklós budai polgárok, Felsőkeszi-i ns. (de kezu superiori) Dyen fia Domonkos bírótársak véleménye alapján Jakabnak ítéli oda. A per tárgya a diodi tétényi hegyen levő szőlő, amelyet Balázs felesége Lilium asszony eladott Jakabnak. Úgy látszik nemzetségi öröklés és a szerzett birtok fogalma került bírói megítélés alá. Ugyanakkor a pilisi ispán bírói ténykedésétől még nem szabad arra következtetnünk, hogy Diod ekkor Pilis megyéhez tartozott volna, ugyanis nyolc év múlva a fent szereplő gyoggi Sebestyén fia, Fülöp több nemes társával együtt tanú Pest és Pilis megyék 1341. április 26-án tartott közös közgyűlésén."

Visszatérve az előző oklevélre megállapíthatjuk, hogy Diodhoz tartozott a Tétényi-hegy és azon komoly szőlőművelés folyt, amely tulajdonjogi vitát, váltott ki a nemzetség tagjai között. A perből kiindulva megállapíthatjuk, hogy a Diodi nemzetség tagjai a köznemesség szegényebb rétegei közé tartoztak, ha ilyen kisebb jellegű vita miatt pereskedtek.

A pilisi ispán ítélkezése már azért sem jelenthet megyebeli hovatartozást, mert:

1337. szeptember 17-én keltezett oklevélben Károly Róbert utasítja a budai káptalant, hogy Kuldó határjárását végezze el, amely részben Pest megyében, részben Fejér megyében fekszik. Ha pedig még Kuldó is részben Pest megyéhez tartozik, akkor Diod hovatartozása nem lehet vita tárgya.

Zsigmond király

A XIV. század közepén egy érdekes, eddig ismeretlen jelenségre figyelhetünk fel, a polgárság birtokszerzésére. Telmann budai polgár fiai nagybátyjuktól megkapták a Fejér megyei Szentkirályt, Erdősháza falu egy részét, valamint Tamás plébánostól és testvérétől a zálogba vett dyodi birtokrészt 1338. december 6-án. Tizenöt év múlva, 1353. április 20-án pedig Telmann budai bíró fia, Péter évi 12 márkáért a fehérvári keresztesek konventjéből megveszi a feudumként a Budához közel fekvő Gyogban három jobbágytelküket és a Beruk nevű gyümölcsöst.

1356. február 7-én a fehérvári keresztes konvent előtt Diósi János nemes és felesége, Klára diósdi birtoka egyharmadát hat évre elzálogosítja 30 Ft-ért nemes Berényi Péternek, a Szent Imre-templom papjának és testvérének, Pál óbudai várnagynak.

A század végén pedig a Diody nemzetség birtokszerzéséről, illetve az ősi birtok megőrzéséről hallunk. Klára asszony, János özvegye első férjétől jegyajándékba kapott gyoghi birtokrészt 1372. október 26-án 100 Ft-ért eladja gyoghi Fülöp fia Gergelynek és Jakab fiának, Péternek.

A következő tíz évben a Diody nemzetség egyes tagjai három oklevélben is szerepelnek királyi emberként a különböző birtokbeiktatásoknál;

1398. november 4-én Dyoghi Jakab fiai: Péter, Pál és Mihály.

1398. december 31-én Dyoghi Jakab fia: Pál.

1401. január 28-án Dyodi Vid és Pál, és ugyanebben az oklevélben 1401. február 1-i dátummal Dyodi Pál, majd 1407. június 28-án Tehten-i Péter, Dyodi Péter, Pál és Péter fia Vid, végül

1407. július 18-án Dyodi Vid.

Az adatok ékesen bizonyítják a dyodi nemzetség jelentős közéleti tevékenységét, másrészt tájékoztatást adnak a nemzetség kiterjedt voltáról. A XV. század elején egy új család tűnik fel a Chew-i Sapharok, azaz a Csévi Sáfárok. Tagjaik másfél évtizeden át mozgalmas szerepet játszanak Diod életében.

1417. május 4-én Zsigmond király bizonyítja, hogy Chew-i Saphar István fia Miklós, fiai János és István néhai testvérüknek, Zsigmondnak Diodon (Gyog) Pest megyében lévő birtokrészét 50 forintért Fedemesi Miklósnak elzálogosították.

1417. május 6-án a budai káptalan bizonyítja, hogy Chew-i Saphar István fia Miklós, fiai Miklós és János rokonai szeretetből, és a tőle felvett 200 forint fejében Fedemesi  János  fia Miklósnak elzálogosítják Diodnál lévő erősségüket, a Diodon fekvő kőből épített kastélyt, a castellum eorum capideum-t és  a Duna mellett fekvő két jobbágytelket.  Ezek  egykor  a Szenterzsébeti Mykoh bán és felesége kezében voltak.

1418. július 21. Buda. Zsigmond király felhívja a budai káptalant, idézze meg Chew-i Jánost és Miklóst, akik 1500 forintért Diodot és tartozékait eladták Chapy Andrásnénak. A birtokba azonban nem engedték beiktatni és egyébként is bajt okoztak neki. Ugyanezen oklevél megnevezi a Szent Szabina- és Szent Bertalan-templomokat is.

A fenti zavaros birtokügyben közel egy tucat oklevél beszámol egy hosszadalmas peres eljárásról. Az ügy a Budai káptalan elé került és egy érdekes fordulat történt.

1418. november 23-án a budai káptalan bizonyítja, hogy Chew-i Saphar István fia Miklós Diodon (Gyod) levő egész birtokát, továbbá Fethel és Kewyl pusztákat 1000 új forintért eladták Bathyan-i Chapi András nejének, Katalinnak, s az eladáshoz Chew-i János, Miklós testvére hozzájárult.

Öt napra rá Zsigmond király utasítja a budai káptalant a birtokba való beiktatás elvégzésére. Ismét említi a kőből épített kastélyt, a templomot és a két pusztát, valamint a vevőt, az új birtokost Chapy András feleségét, Gutari János leányát, Katalin asszonyt.

1418. december 15. A budai káptalan bizonyítja, hogy Zsigmond királynak november 28-án Budán kelt parancsára Péter karbeli pap által Koldói János fia Tamás királyi ember jelenlétében Chapi András feleségét, Guthorí János leányát Katalint, Chew-i János és Miklós alábbi birtokrészeibe bevezette. Itt felsorolja a fent említett birtokrészeket. Királyi emberek: Kezy-i Bálint, Zekeresi György és Mihály, Koldói Balázs fia, János.

Úgy látszik, az élet akkor sem volt egyszerű. Újból váratlan dolog történt. Perényi Miklós Katalin asszony birtokait és a várat, a kővel kerített kertjét, meg a diodi birtok részeit egyszerűen elfoglalta. Most már nemcsak Katalin asszony, hanem fia, Chapy Antal is tiltakozott a budai káptalanná] 1419. március 31-én. Közben a Sáfárok nemcsak Diodtól váltak meg, hanem Ebentől, a későbbi Törökbálinttól is. Katalin asszony diodi birtoklása még mindig nem lehetett zavartalan, mert Miklós nádor Sáfár Miklós fiait 1422. január 13-án újra megidézteti a diodi birtokperben a Mihály öt éve kelt oklevele alapján. 1422. április 27. A fehérvári káptalan jelenti Garai Miklós nádornak, hogy Belydi Péter királyi ember jelenlétében Chapy Andrásnét Diod (Dyod) birtokba és tartozékaiba bevezette, melyek a következők: A Diody Pál szomszédságában kapott négy lakott és egy elhagyott jobbágytelket, majd megkapta a Tatár György által lakott jobbágytelket, amelynek szomszédai nyugatról Szeges Pál és Kulcsár Márton, keletről Benedek gyógyszerész. Megkapta még az Albert-féle jobbágytelket Serény Benedek elhagyott telke mellett és András jobbágy szomszédságában Kwruthws Mátyás jobbágytelkét, amelynek szomszédja Benedek András és a plébános háza mellett található. Ezenkívül megkapta a lakott kőkastélyt, a Szent Szabina-templomot és a kastély közelében lévő Szent Bertalan-templomot. Összesen Diodon és Ebenen tíz lakott és két elhagyott jobbágytelek került Katalin asszony birtokába, nem számítva a pusztákat és templomokat. Az utóbbiakból úgysem volt jövedelme, legfeljebb jogokat gyakorolhatott a plébánosi installációknál.

Az előzőekben közölt sok perpatvart, melyeket a birtokviszonyok változásai okoztak, rövid időre függesszük fel. (Sajnos még nincs vége.) Pihentetőül vizsgáljuk meg a már megismert birtokok alapján (ha lehetséges!), vajon mekkora lehetett Diod? Erre pontos feleletet nem tudunk adni. Ha az egy időben szereplő birtokosokat vesszük számba, akkor számolnunk kell a népes Diody nemzetséggel. Továbbá a gyakran említett Katalin asszony családjával és háza népével, valamint az említett jobbágyokkal és családtagjaikkal.

Szétszórt település lehetett, amely lényegesen különbözött a mai községtől. A népességbecslésnél figyelembe vesszük a két templomot, melyek befogadó képessége legfeljebb 100 fő lehetett. Családok alapján számolva legalább 20, legfeljebb 40 család élhetett a XIV. században. Nagycsaládokról van szó, amelyben több generáció él, több testvér családjával. Minimálisan 6-8, maximálisan 12-15 fős családokkal számolhatunk. Végeredményben a lakosság száma 200-400 fő lehetett. Ez a népességszám általában megfelel egy középkori magyar falu átlagos nagyságának, hiszen pusztákkal, kastéllyal, két templommal rendelkezett és területe a Dunáig terjedt.

A XIV. század elejéről van egy értékes forrásunk, amelyből a település nagyságára következtethetünk: A Pápai tizedjegyzék, amely 1332-1337 között keletkezett, a budai főesperesség plébániái között felsorolja Gyodot. Ennek Domonkos plébánosa négy garast fizet, akárcsak Torbágy vagy Perbál, viszont Érd csupán kettőt. Tehát Diósd kétszer akkora lehetett, mint Érd. A másik, talán izgalmasabb kérdés, hol lehetett a híres, sokat emlegetett kőkastély, a castellum lapideum. Fontos kérdés. Tulajdonképpen a török idők előtti faluhelyet is ugyanott kell keresnünk. A középkorral foglalkozó régészek közül Bártfai Szabó László tapintott rá először a helyes megoldásra, a kutyavári romokat azonosította a Zsigmond-kori kastéllyal. Későbbiekben ezt a kérdést végleg eldöntötte a régészeti és okleveles adatok alapján Torma István régész, aki az elpusztult települések és elfelejtett helyrészek azonosítását hitelt érdemlően is elvégezte.

Torma István szerint az úgynevezett Kutyavár megfelel a diósdi castellumnak, ettől nem messze, kissé délkeleti irányban pedig a Szent Bertalan-templom romjait kereshetjük. (A Kutyavár régészeti kutatásának anyagát külön fejezetben részletesen is bemutatjuk.)

E kis kitérő után térjünk vissza Zsigmond király korába. Ekkor már sűrűn maradtak fenn oklevelek, és ezek hosszú sora bizonyítja a főúri hatalmaskodások meg nem szűnő voltát. Nevezetesen, egy királyi adományt esetenként több ízben kellett megerősíteni, a peres eljárások szinte vég nélkül folytak. Nem lehet csodálni, hogy ilyen körülmények között a lakosság és elsősorban a jobbágyság élete sem lehetett zavartalan, az áldozatok többnyire az ő soraikból kerültek ki. Sokan elköltöztek a vidékről, és a földesuraknak már kedvezmények kilátásba helyezésével kellett az új telepeseket csalogatni.

Diod közel feküdt a királyi székhelyhez, és mivel királyi vármegyében volt, a panaszosok nemcsak a megyéhez, hanem az országos méltóságokhoz (országbírákhoz, nádorokhoz) is fordultak, nemegyszer pedig közvetlenül a királyhoz. Mivel e korban nem voltak megfelelő birtoknyilvántartások, előfordult, hogy a király gyakran olyan birtokot adományozott el, amelynek jogos birtokosai voltak.

Az adományozás úgy vált joghatályossá, ha egy megbízott királyi ember az új birtokost szomszédai jelenlétében a birtokba beiktatta és a beiktatás ellen tiltakozás, ellentmondás nem történt (ezekről már korábban is tettünk említést). A kétségek eloszlatása végett körüljárták a birtok határait, határjeleket emeltek, „határt hánytak". Amennyiben az egyik szomszéd tiltakozott, akkor megidézték valamelyik bíróság elé, hogy adja elő bizonyítékait.

Diósdra vonatkozó oklevelek jól szemléltetik az előzőeket. Az oklevelekben azonban nem csak a birtoklásra vagy hatalmaskodásra vonatkozó adatokat találhatunk, hanem azok sokszor a mindennapi életet, a patakban mosó parasztasszonyt és a birtokéhes, nyughatatlan nemes asszonyt is bemutatják. Elénk tárulnak sokszor tragikus emberi sorsok, a birtokgyarapítás sokszor céltalanná vált, hiábavaló volt, mert a család kihalt, magva szakadt. Lássuk őket sorjában:

Zsigmond király 1423. január 25-én kelt oklevelében olvashatjuk, hogy Chapy András és felesége, Katalin asszony familiárisaival a szomszédos Ebenre támadt és ott többek (így Benedek gyógyszerész stb.) házát kifosztották, a szomszéd jobbágyok pénz- és természetbeni szolgáltatásait beszedték.

A támadás során Németh Mihály jobbágy felesége az izgalmak miatt koraszült. Az ügy további folytatásáról nem tudunk.

Időközben a Sáfárok csillaga lehanyatlott, a csévi birtokuk is eladományozásra került. Amikor a budai káptalan emberei Garai Jánost Csév birtokba bevezetni akarták, András diák, Chapy András és felesége Katalin asszony nevében ellentmondott. Három év múlva:

1426. július 19. Visegrád. Zsigmond király felhívja a nádort és a többi országbírót, hogy mivel Chew-i Miklós és fia, László Chew birtokát és Diodon a castellumot Chapy Andrásnak és feleségének elzálogosították, őket abban védjék meg.

Három nap múlva:

1426. július 21. Visegrád. Zsigmond király Chew-i István fia János, fia István összes birtokait, mivel hűtlenségbe esett, s testvérei a birtokot lopva használták, tőle elveszi és Chapy Andrásnak és felségének, Katalinnak adja.

De csakhamar újra megjelenik a király előtt Katalin asszony:

1426. augusztus 5. Buda. Zsigmond király bizonyítja, hogy Chapy Andrásné Katalin asszony Batthyányi György özvegye és fiai Chew Pilis megyei birtokát 200 forintért elzálogosították Mikofalvi Simon fiai, Andrásnak és Pál egri kanonoknak.

Katalin asszony még két héttel ezelőtt ráveszi a királyt, hogy utasítsa a nádort, az országbírót (1426. július 19.), hogy azok védjék meg őt Diod és Csév birtokban. Erre szükség is volt, mert más oldalról kezdték vitatni Katalin asszony birtoklásának jogos voltát.

Özvegy Perényi Pálné, Dorottya asszony vonta perbe jogtalanul, hisz 1429. március 10-én maga a király bizonyította, hogy Chew-i Sáfár Miklós a Diod közelében lévő kastélyát, birtokrésszel a benne levő Szent Szabina-templommal, valamint Fetel és Kewel prédiumokat a Szent Bertalan egyházzal 1500 Ft-ért valóban eladta Chapy Andrásnénak.

A per azonban nem ért véget, mert 1430. február 13-án Zsigmond király perhalasztást engedélyezett, mivel az ítélethozatalban maga is részt kívánt venni és a kastély becsújét is kívánságára halasszák el Budára való visszatértéig. A továbbiakról nincs tudomásunk.

Viszont még ez év szeptember 22-én Miklós nádor bizonyítja, hogy Felkeszii János diák fiai Mihály és Péter, Dyodi Kelemen fia András megbízásából megrohanták Chapy Andrásné jobbágyát, a ruháit mosó Scolasztikát, mert az a diodi közös forrás vizét használta, és meg is ölték volna, ha el nem menekül. Zalai Mihály a budai káptalan jobbágyának házában Virágvasárnap pedig a támadók Miklós fia Mihály nevű jobbágy házát rohanták meg fegyveresen.

Az ítéletet nem ismerjük, lehet, hogy a felek megegyeztek. Mindenesetre Katalin asszony személyével az oklevelekben már nem találkoztunk. Fiai részére (első házasságából származtak) biztosította a diodi uradalmat. Ez onnan tudható, hogy fiai Batthyányi György fia László, valamint Albert fiai János és Péter, azért hogy seregélyesi (Fejér megyei) birtokukat a zálogtól kiválthassák, Chew lakott birtokot Fethel és Kewel pusztákat elzálogosítják György esztergomi érseknek, Pálóczi Mátyás nádornak és Pálóczi Imre fia Lászlónak. Tizenhárom év múlva pedig Batthyányi László fia János és nővére Margit megállapodnak birtokaik (Chew és Diod) használatában.

Mátyás király

A Diody nemzetség tagjaival újra találkozunk, de már nem Diodon. Dyod-i András királyi ember Alagon 1437. december 16-án és 1440. április 4-én fordul meg és intézkedik. A nemzetség másik ágából pedig ugyancsak királyi ember Dyod-i Pál 1438. december 17-én Bián megidézi György rác despotát Tura birtok ügyében.

A Dyod-i nemzetség szereplése a Hunyadiak korában sem szűnik meg. Egy érdi beiktatáson az alábbi szomszédok vesznek részt: Dyod-i Nagy András, Dyod-i Mihály, Szomogyi Imre tárnoki officiális, Setétkuti László, Hédervári Imre tétényi tisztje, Sóskúti Pohárnok Mihály és Zázhalomi Antal.

Tíz év múlva Dyod-i Mihály már mint szolgabíró vesz részt egy Gomba-i vizsgálaton.

Még ebben az évben, 1465. szeptember 30-án Dyod-i András szolgabíró, a megye megbízásából kivizsgálta a pilisi apát elleni panaszt. Két évre rá Dyodi Mihály szolgabíró szerepel a megye közgyűlésein. Mátyás király Dyod-i András fia, Orbán kérésére megerősíti hat éve kiadott okleveleit. Majd 1470. február l-jén kelt oklevélből értesülünk arról, hogy Dyod-i Mihály részt vett egy sóskúti birtokbeiktatáson. Többek és Dyod-i Mihály szolgabíró bizonyítják, hogy Érden hatalmaskodás történt. Ugyanakkor egy érdi ügyben tanúskodik Dyod-i János deák nevében Dyod-i Péter.

Mindezekből azt a rövid és már többször említett következtetést vonhatjuk le, hogy a Dyod-i nemzetség tagjai változatlanul szerepeltek a megye közéletében, hol mint királyi emberek, hol mint szolgabírák.

A birtokviszonyban újabb változások történtek: Mátyás király 1461. november 16-án Hédervári Imrének és Miklósnak adományozza azt a diodi birtokrészt, amely Setethkőthi András fiainak Lászlónak és Miklósnak a birtoka volt, azután Kőkert prédiumot, ahol a Szent Bertalan tiszteletére emelt templom van, valamint azt a kőből épült kúriát, amely egykor Chapy András és felesége birtokában volt és megyeszakadás következtében lett Setétkőthi Lászlóé. Az új birtokosok aztán szomszédaikkal is megegyeztek 1479. február 28-án. Fogott bírák közreműködésével megállapították Tétény és Diod határát. A határjárás említi Oltárkőt, 2 Wymal szőlőt és különböző szántföldeket. E határjelektől délre van Tétény, északra pedig Diod. A megegyezés egyrészt Hédervári Imre bán és Hédervári Miklós, másrészről pedig Dyod-i András fia Orbán és testvérei (Gál, Benedek, Barnabás és Krisztina) között történt.

Tétény és Diod határvonalának megállapítása után sokáig nem hallunk semmit sem Diodról.

1516-os oklevél: A budai káptalan előtt Dyod-i Orbán fia György Diódon Pest, Felkeszin és Korpásjenőn, másként Battyánjenőn Pilis megyében lévő birtokait 100 arany forintért elzálogosítja Dyod-i Benedek fiának, Lajosnak. A fenti birtokokat utóbbi 1517. március 25-én visszaadja, mivel a zálog öszszegét nem tudta kifizetni.

1516. II. Lajos király meghagyja a budai káptalannak, hogy Ákosházi Sárkány Ambrust Diod Pest megyében, Felkeszi, Bathyan Jenő Pilis megyében lévő birtokokba iktassa be.

A Sárkány család Zala megyéből Buda közelébe kívánt letelepedni, ezért Sárkány Ambrus megállapodott Dyod-i Gergellyel, hogy átengedi neki Sárkány Jánosnak és Ferencnek a Pest megyei Diodon, valamint a Pilis megyei Felkeszin és Jenőn levő birtokrészeit, ő viszont csereképpen átadja neki a család Zala megyei birtokait. A csereszerződést II. Lajos király előtt 1517. április 28-án megkötötték.

1519-ben viszont a Sárkány család tagjai osztozkodtak. Ferencé lett: Tétény, Tárnok, Dyod, Berki Pest megyei, továbbá Eben, Jenő, Keszi Pilis megyei birtokok.

Hat év múlva a király megerősítette a Sárkányok újabb egyezségét, eszerint Érd, Berki, Dyod, Ében, Jenő, Tárnok, Tétény, Keszi, valamint Fejér megyében Vál és Baratka Sárkány Ambrus, János és Ferenc közös tulajdona, egyúttal a királyi jogokat is átruházta.

//. Lajos király

Ez a magas királyi kegy, a királyi jogok átruházása egy világi birtokra, elsősorban Ákosházi Sárkány Ambrusra szállt. Családjának legkiemelkedőbb tagja a Jagelló-kori Magyarország jeles személyisége, Pozsony megye főispánja és a pozsonyi vár kapitánya 1505-ben a híres rákosmezei országgyűlésen vett részt. Azután a máramarosi főispán, 1520-tól Zala megyei főispán és Ónod örökös ura. Követként járt 1521-ben Innsbruckban és Kölnben II. Lajos királynak és a király nővérének a házasassága ügyében. Országbíró volt 1524-1525-ben.

II. Lajos magyar király - Mohács felé menet - Sárkány Ambrus érdi kastélyában szállt meg, 1526. július 24-én. Amikor a király Érdre érkezett, mindjárt az első órában fatális eset történt. A király legkedvencebb paripája, amelyik teljesen fekete volt, Sárkány Ambrus érdi kastélyának udvarán mindenféle ok nélkül összeesett és kimúlt. A jelenlevők mindannyian baljós jelnek vélték a furcsa eseményt.

A hagyomány szerint Perényi Ferenc nagyváradi püspök, aki részt vett a haditanácsban, mikor kijelölték a csata napját, azt mondta, hogy 1526. augusztus 29. 26 ezer magyar vértanú napja lesz. Nagyjából ennyi volt a magyar sereg létszáma. És igaza lett, alig menekült meg a magyar seregből pár ezer ember. Elesett ezen a napon Perényi Ferenc, Ákosházi Sárkány Ambrus volt országbíró, Érd és Diod földesura is.

Amikor a török sereg 1541-ben végleges szándékkal megszállta Budát, a hazánkból elfoglalt területeket Budával és természetesen Dioddal együtt, a török birodalomhoz csatolták.

Az 1546-os török adóösszeírás Diodot lakatlannak mondja.

Diósdi tavak

 

  
Előző fejezet Következő fejezet