Előző fejezet Következő fejezet

DIÓSD ÚJJÁTELEPÜLÉSE

 

A török 1683-ban Bécs alatt elszenvedett veresége után a császári hadak magukhoz ragadták a kezdeményezést, s ezzel megindult Magyarország 150 éves török uralom alóli felszabadítása, amely Buda 1686. szeptember 2-i visszafoglalásával vett csak igazán lendületet. Az 1699-ig tartó felszabadító háborúk Magyarországot ismételten elpusztították.

A háború okozta pusztítás minden képzeletet felülmúlt. A Habsburg Birodalom kiterjesztette fennhatóságát a Duna-medencére. Mindezek következtében Magyarország lakossága a XVIII. század elején 3,5 millióra csökkent. A háborúk okozta pusztítás és elnéptelenedés elsősorban az ország középső és déli részét, vagyis a főképp magyarok lakta területeket sújtotta, így az ország középső része szinte elnéptelenedett. A ritkán lakott területek, valamint a bizonytalan tulajdonviszonyok az ország más részeitől és az ország területén kívülről nagy számú telepest vonzottak, s ezáltal alapjában változott meg Magyarország etnikai szerkezete. A XVII. század végén megindult migráció elsősorban a délszlávok (horvátok, szerbek, sokácok, bunyevácok) délről történő betelepedését, a peremterületek más etnikumainak (románok, szlovákok, ruszinok) beköltözését jelentette.

A XVIII. század első negyedében lassan kezdett újjászerveződni az itteni dél-budai településhálózat. A bécsi kormányzat az udvari kamarával már 1689-ben összeíratta a falvakat, részben, hogy - tisztázzák, amennyire lehet a birtokviszonyokat és felmérjék, hogy mennyi és milyen jellegű intézkedésre van szükség egy-egy terület gazdasági életének megindításához, fellendítéséhez.

A visszafoglalt területek gazdasági fellendülését, a települések kialakulását és fejlődését nagymértékben befolyásolta a birtokviszonyok alakulása. I. Lipót létrehozott egy olyan hivatalt, amelyben a visszafoglalt területek régi birtokosai benyújthatták igényeiket egykori birtokaikra. Környékünkön csak Diósd földesura volt ismert, Illésházy Miklós gróf személyében.

Visszatérve az 1689. évi kamarai összeíráshoz, Diósdra vonatkozóan a következőket tudjuk meg:

„Magyarul Diós, rácul Arasch. Elpusztult falu, a fehérvári úttól jobbra fekszik, Téténytől egy fél mérföldnyire. Török uralom alatt volt, nem lehetett megtudni, hogy hány háza, lakosa volt és mit fizetett évenkint a török császárnak, valamint a török és magyar földesurának. Szántói, rétjei és legelői bőven vannak. Szőlői, halászhelyei és erdei nincsenek."

Ennél plasztikusabb leírást nem adhatott volna Johann Rädits összeíró. Úgy látszik, a szántókat és réteket művelték, szántották és kaszálták, különben az ugarföld elvadult volna.

A Diósd faluhely a későbbi kutatások szerint nem azonos a mai faluhellyel, hanem a Kutyavár és a Szidónia-hegy közötti völgyben, illetve a Szidóniahegy déli lankás részére jelölték meg faluhelyként.

Az előzőeket igazolja az a jegyzőkönyv, melyet az 1713-ban e tárgyban végzett vizsgálat és határjárás során készítettek.

„304. Jelentés 1713. január 28-án, Budán Imre János alispán parancsára, Szokoray (Sokoray) Erzsébet, Szeleczky (Szelezky) Márton felesége kérelmére végzett vizsgálatról.

A tanúknak feltett kérdések:

  1. Vallja meg a tanú letett hite szerint Téténynek (Téteny) határát, Érd, Berki (Berky), Diósd (Diosd) felől, tudja-e hol légyen és meddig tartson?
  2. Minémű határkövek vannak Érd, Berki és Törökbálint (Török Balint) felől, azok-e igaz régi határ? Vagy, hogy az egész Erekig Érd felől és túl is az Ereken Berki felől szolgál a határ?
  3. Buda megvétele előtt a tétényi török földesúrnak a pátyiak egész addig, amint Érd felől az Erek vannak, Berki felől pedig még az Ereken túl is, hogy kaszálták légyen minden esztendőben?
  4. Tudja-e, hogy azon réteken, ahol a tétényi földesúr számára kaszáltak, soha nem volt szabad az érdi török úrnak, sem érdi vagy berki lakosoknak kaszálni, s nem is kaszáltak az Erek körül, sem túl sem innen, hanem csak a tétényi úr számára?
  5. Akkor, amidőn egy pátyi ember a lóról leesvén a Dunába holt, tudná-e a tanú mutatni azt a helyet, hol esett az és hol kaszáltak akkor?
  6. Az Ereket és a kaszáló réteket, ahol a tétényi úr számára mindenkor kaszálták, tudja-e megmutatni a tanú?
  7. Tudja-e azt is, hogy közel lévén, ahol kaszáltak a tétényi úr számára, a kaszások borra is bejártak Érdre?
  8. Tudja-e, Érd és Berki miképpen esett Czapáry kezébe, vagy Berkit bírtae azelőtt?

9.  Hallotta-e, vagy tudja, hogy Diósdhoz valamikor valami köze lett volna Czapáry uramnak, vagy csak hatalmasul élték?

10.  Ebvára micsoda határban vagyon, Berkiben vagy Diósdon, vagy magányos határa és telke van?

11. Mit tudna ezen dologban többet mondani és kit tudna jó tanúnak?

12. Diósdi és ebvári telket tudna-e a tanú mutatni? Úgy a diósdi réteket is és az ebvárit is, ahol hajdan török földesúrnak kaszálták a verebiek (Wereb)?

A kihallgatott tanúk:

1713. január 30-án határjárást végeztek Tétény falunál.

„Legelsőben lemenvén a Duna mellett Érd felé, mutattak a praespecificált bizonyságok egy halmot, a Kereszt-éren (Kereszt Ér) túl igen közel Érdhez, egyenlő hitük szerint mondván, hogy azon halmon hagymát, répát és egyéb zöldséget vetettek, a halmon és a Kereszt-éren innen pedig, valamint azon Kereszt-ér a Dunában szolgál, mindenkoron csak tétényi földnek tudják és soha nem emlékeznek, hogy az érdiek azon a Kereszt-éren innen valamit kaszáltak, vagy tétényi török urat, vagy a pátyi kaszásait háborgatták volna. Onnan elmentünk a Kereszt-éren által, és megállapodván az út mellett lévő egy kiásott faragott kőnél, ahonnan is újonnan mutatták azon halmot, ameddig mindenkoron a tétényi úr számára kaszáltak a pátyiak, az a halom pedig és a Keresztéren alul Érd felől való föld, hogy Érdhez tartozandó légyen említett kőtől Berki határ felé vévén és vezetvén bennünket, amint az Érdi út (Erdi út) kimégyen a partok elein, egyik út Ebvár felé, másik út pedig Diósd felé egymástól elválik, ott is találtunk egy követ a földbe beásva, és szemünkkel láttuk, itt is azt vallották hitek szerint a bizonyságok, hogy mindenkor addig kaszáltak a tétényi úr számára. Innen a partok alatt, a Diósd felé való útra vezettek bennünket, Szent Bertalan régi kápolnájáig, kinek is a fennálló egy darab kőfalát és fundamentumát szemünkkel látván, a bizonyságok itt is azt vallották, hogy mindenkor addig kaszáltak tétényi úr számára. Tovább ugyanazon az úton az Ebvári-patakon (Ebvári patak) által vévén bennünket a diósdi telekre, itt is hitük szerint vallották, hogy az is a tétényi úré volt, és mindenkoron egész telekig az úton belül Tétény felé, a tétényi úr számára kaszáltak, és soha semminémű villongás, sem érdiektől, sem berkiektől azon megmutatott föld iránt nem esett, sem azokon a réteken Dunától fogvást Kereszt-ér mellett a feljebb írt hagymás és répás halomig, onnan az út mellett lévő kőig, onnan a partok alatt lévő más kőig, ahol az Érdi út Ebvár és Diósd felé oszol, onnan Szent Bertalan kápolnájáig, onnan Diósd telekig, sem érdiek, sem berkiek nem kaszálták, sem földet nem bírtak, egyedül tétényi földnek emlékezik."

A kamarai összeírás szerint Diósd lakatlan hely volt, hasonlóképpen a többi szomszédos településhez. Ezeken a területeken nagy volt a munkaerőhiány, óriási területek álltak néptelenül. A török kiverése után a magyarság részéről rövidesen megindult a természetes mozgalom, s azok, akik valamikor a török elől Felső-Magyarországra menekültek, megkezdték a visszaszállingózást a felszabadított országrészekre. A boldogulás reményében a felvidék lakosságából is csatlakoztak hozzájuk. Mesteremberek, földművelők Kassáról, Szepességből és a felvidék egyéb városaiból, akik közül sokan Buda környékén is megtelepültek.

A természetes mozgalomnál sokkal nagyobb volt az a mesterséges települési akció, amelyet a bécsi kormány szervezett. 1689. augusztus 11-én jelent meg az első telepítési pátens. A telepítéseknél mind a magán-, mind az állami forma fontos szerepet játszott. A magánkolonizáció esetében, akárcsak az állam által végrehajtott telepítéseknél, a gazdaság fellendítését, termelékeny mezőgazdaságot, specializálódó ipart és fejlődőképes kereskedelmet kívántak kialakítani.

Az első magántelepítés 1689-ben Jány Ferenc pécsváradi apát kezdeményezésére „indult". Ugyancsak ekkor kezdte meg a Zichy család Pest megyei birtokainak - Óbuda, Budakeszi - betelepítését. 1712-ben indult meg a módszeresen kidolgozott és szisztematikusan végrehajtott telepítések egész sora, mely több hullámban 1790-ig tartott.

Az akkori megítélést jól érzékelteti a következő németországi toborzóvers.

„Magyarország a leggazdagabb,

búzája szőlője jó,

Günzburgban ez megmondatott,

készen áll mind a hajó,

sok ott a barom, a hal, a vad,

szép legelő, laktató,

aki most Magyarországba megy,

annak lesz világa jó."

A XVIII-XIX. századfordulón 1,1 millió német telepes élt Magyarországon. Az udvar főleg Németországból toborzott katolikus telepeseket. Biztosok járták be a német birodalmat, főképpen a háborúktól sújtott Rajna melléki érseki tartományokat, s kecsegtető ígéretekkel magyarországi területekre való bevándorlásra buzdították a népet. I. Lipót nevében kijelentették, hogy a bevándorlók nem lesznek röghöz kötve, mint a jobbágyok, hanem többévi adómentességet kapnak, ingyen házhelyet, amit jogukban van eladni vagy örökül hagyni.

A németországi földbirtokosok nem akadályozták meg a jómódú, vállalkozó kedvű kézművesek és azon parasztok kivándorlását, akik örökösödési jog miatt a későbbiekben nem válhattak önálló gazdálkodó parasztokká.

A bevándorlók egy része valamely Duna menti városkában gyülekezett, ahonnan aztán egy kiküldött biztos vezetésével, dereglyeszerű hajókon jöttek Magyarországra és itt - megállapodás szerint - az egyes uradalmak között szétosztották őket. Az utazás a Dunán rendszerint 3-4 hetet vett igénybe. Nem volt valami kényelmes a dereglyén való utazás. Sokan megbetegedtek, sőt meg is haltak, ezeket valamely Duna menti községben temették el. Budán az első betelepülések már 1688-ban jelentkeztek. A folyamatosan tartó német betelepülés mellett 1690-ben nagy arányú szerb telepítésnek válik színhelyévé Buda és környéke.

Ez a szerb- vagy rácbetelepítés összefüggésben van a még tartó felszabadító hadjárattal. I. Lipót 36 ezer - a hadi cselekmények elől menekülő - rác családot fogadott be Magyarország területére. Így kerültek rácok Diósdra is, akik Diósdnak szerb nevet is adtak, ami nem volt más, mint a magyar Diosdnak szerbre való lefordítása, és ebből mehetett át a szlovák eredetű Orás falunév, amely az anyakönyvekben a XVIII. és XIX. században gyakran ismétlődik. Illésházy Miklós, Diósd földesura Buda visszafoglalása előtt, 1675-ben 2700 Ft-ért Szapáry Péternek és feleségének 12 évre elzálogosítja birtokait, köztük Érd, Berki, Százhalom, Tárnok és Diós falvakat. A török uralom alóli felszabadítás után Illésházy Miklós birtokigényeit felújították, de mivel kevés hasznot hozott, 1695. október 28-án - Érdet, Tárnokot, Százhalmot és Dióst - újból elzálogosította, most 1200 Ft-ért, további 18 évre Szapáry Péternek és utódainak, mivel „az elmúlt felháborodott időkben Szapáry zálogos jószágainak kevés hasznát vette ".

1722-ben az elzálogosított birtokkomplexum visszakerült a földesúr, dr. gróf Illésházy Miklós kezelésébe.

A földesúr, Illésházy Miklós kancellár egy 1722. december 9-én kelt okmányban az érdi jobbágyok urbariális kötelezettségét egyoldalúan határozta meg a maga jogaival együtt, mely azonban nem tekinthető úrbéri szerződésnek. (Magyar Országos Levéltár. P 1341. Batthyány cs. It. Lad. 23.,fasc. 15. N. 14.)„Mi eörökös Trencsényi Groff Illésházy Miklós, azon nemes Trencsén és Liptó Vármegyéknek eörökös Feő Ipspánnya, kegyelmes koronás királyunk ő Fölsége Titok Tanácsa, komornékja, és Magyar Országhi udvari Cancellariusa. Adgyuk tudtokra az mostani s jövendőbeli Tisztviselőinknek, és mind azoknak, kiket ezen alább meghint dolgok illetni foghnak: Hogy mi Istennek ő szent fölségének ingyen való kegyeimébűi bizonyos eörökös jószágunkat kiváltván az mult napokban Tekéntetes és Nagyhságos Szapáry Péter uramtul ő kegyeimétűl, az többi keözött pedigh Érd neveő Mezző Városunkat is, az kinek Lakossival léptünk ilyen végzésre, az mint következik tudni illik.

Előszer is. Az mi az említet Érdi várossunkat illeti, hogy annak Lakossi tovább is azon uri oltalmunk és gondviselésünk alatt alkalmatoabban megh maradhassanak, tehát az előbbényi és megh nevezett Nagyhságos Szapáry Péter uramnak esztendőnként általok adni szokott kszpénzbeli Censussok, és az Berki másként ugyan az urasságot, úgy mint bennünket törvényessen is illeteő kocsmát, mészárszéket, és a piaczokon léveő boltnak is jövedelmét, hogy az mostani súlyos közönséges tzerheket könnyebben viselhessék, fizetni foghnak nekünk esztendőnként Négyszáz Rhenes forintott, id estflorensos 400.

Másodszor. Ahoz tartozni foghnak némeő gabonabéli, úgy eőszi mint tavaszi termésbeli, nem külömben borbéli kilenczedet nékünk presentálni, és híven ki adni, és ászt bé hordani az hová kívánni foghjuk, és alkalmatossabban eshetik. Az Berki pusztánktul ott veniálható kilenczedestül mindazon álta mentek lesznek, továbvaló dispositionkigh.

Harmadszor. Ha a szükségh úgy hozná magával, hogy az urassághna gabona hordáskor, és széna takaráskor az ő segétségekre szükséghe legyen, megh találván eőket az Birájok által, az Tisztviselőnk az eránt is illendő segítséggel foghnak lenni.

Negyedszer. Hasonlóképpen, midőn vagy Határunk oltalmára, avagy Vadászatra, vagy más mulhatatlan szükséghre kívántatni foghnak az urassághnak tartozni foghnak fegyverrel is, akár lóháton, akár gyalogh, az mint a szükségh hozza, szolgálni, és eleő állani.

Eötödször. Nem külömben midőn az urasságh közikben mennyi találna, vagyis arra rendelt embere, tehát illendeő gazdálkodással, és szolgálattal lesznek az urassághoz, az embereihez is.

Hatodszor. Hogy az urasságh bora könnyebben pénzre fordittathassék, tartozni fognak minden esztendőben negyven akót az urassághtul megh venni folyó árán, seőtt nem idegentűi, hanem az urassághtul venni foghnak, hasonlóképpen illendeő árán.

Hetedszer. Az Duna viézén léveő és forgó malmoktul is úgy mint mindenkitül különben tartozni foghnak esztendőnként egy jó mertékeő aranyat és urassághnak fizetni. Ehez az urassághnak, vagyis szolgáinak, és cselédgyének szükségére mindenkor ingyen, és legh kisebb malomvám vétele nélkül az uraságh gabonáját eürülni s eöröltetni foghják.

Nyolcadszor. Az fölül emiétet adójóknak meghfizetéssére, és egyéb kötelességeknek is véghbenvitelére tartozni foghnak az előttünk léveő új, ugymint az Ezerhétszáz huszon harmadik esztendőiül foghva esztendőnként, és addighlen, az méghlen mostani alapottyokban lesznek, és az urassághnak is tetczeni fogh.

Kilencedszer. Fönt tarttya az uraságh magának ezen lakossok között az leendő Báróknak, Esküiteknek, Hegymestereknek, Erdeő és Mezző Eőrőzőknek is választássát, kik is az urassághoz hittel lesznek kötelessek, azonkívül az illendeő és megh érdemlett, s történheteő bírságokat, úgy az uraságot illeteő egyéb igazághot, mellyek éránt jó és illendeő rendelésseket tévén az urasságh azokhoz fogják magokat alkalmasztalni, s azok éránt az tisztviselőknek is engedelmeskedni.

Tizedszer és utollyára. Az föllyebb nevezett Érdi vásssunkbéli lakossok keőzüll edgyik vagy másik ezen végezésünket, és egymással való megh edgyezéssünket ha jövendőben megh állani, és itten eleő számlált adóját az urassághna megh adni s egyéb kötelességének eleget tenni nem akarna, hanem máshová az mi urassághunk alól el menni és távozni igyekeznék - kiben mi ellent tartani fogunk, abban bizonyossak lehetnek - tartoznak olyanok elmentelek előtt, és mindenkor Szent György nap előtt három holnappal az urasságh tisztviselővel az urassághnak vagy másnak azon jószágunkban tartoznának fizessék meg.

Holott pedigh alaki közülök titkonloppal és szökve menne el - kire is az helység Bírójának szükséges jó vigyázássál lenni, hogy az urasságh tisztviselőjének idején értéssére adhassa, midőn afélétt észre venne, az olyannak mindennemeő és akárminéven nevezhendeő ingó és ingatlan javai az urassághra szállani fognak, az közönséghez igazsságh is aszt hozván magával.

Ezeknek bizonyságára, és a megh nevezett Érdi Várossunk alkossinak kívánságokra adtuk ki ezen saját kezünk subscriptiójával és petsétünkkel megh erősített levelünket. Bécsben die 9-a, Decmbris, Anno Domini 1722." Az érdi és a hozzá tartozó birtoktestekről és azok jobbágyairól 1722. november-december hónapokban Kerekes Mihály és Lippics Boldizsár, az Illésházy birtokok számtartói jelentést készítettek abból az alkalomból, hogy a zálogba adott birtokot Illésházy Miklós visszaváltotta Szapáry Péter zálogbirtokostól.

A birtok és a szolgáló népének jellemzése érinti a gazdaság, a művelési kultúrák minden ágát, a jobbágyok földhasználati szokásait, terheit és szembenállását a birtokigazgatás szándékaival, valamint a földesúri fejlesztési elképzeléseket. Néhány részlet a jelentésből, mely Diósdot is említi, illetve érinti. „ Érdemünk fölött való nagy jó kegyelmes urunk, kegyes Patronusunk és Principalisunk.

Minekutánna mi Excellentiád kegyelmes parancsolattya szerént Érdi vagyon különben Hamzabéki, s több ahhoz tartozandó, mostanában Szapáry Péter urtul eö Nagyságától kiváltott eörökös jószágoknak apprehensiójára, revíziójára, conseriptiójára és amennyire lehetne, egyszersmind jó rendben vételére nézve is, Excellentiád kegyes instructiója szerént megh gondolván magunkban, hogy tudniillik jobb lészen de Loco ad Locum mennünk és ott az Nemes Vármegyének egy szolga Virája és Esküttye előtt, az incolákat egészen összehívón az Uraságh házánál az ott való jószágot Excellentiád számára kezünkhüz vettük: és azután az többi hozzátartozandó jószágoknak, úgy mint Százhalom vagy Százfalu, avagyis mint mos hivatok Batta, és Tárnok vevö faluknak, nem külömben Berki, és Diódi, vagyis Diósdi praediumoknak, vagy Pusztafalu helyeknek színére is kimenvén, Excellentiád részére eörökösen birtokba és kezünkhöz vettük azon birtokokat, lakosaikkal egyetemben.

November 20-21-én véghez vévén az egész Érdi s ahoz tartozandó jószágok számbavételét, az Érdi lakossokat kiparancsoltatuk és az Nemes Vármegye Embereivel együtt kimenvén az Diódi vagy Diósdi praediumra, hogy ez ott való határbéli contraversiákat is azoknak jelen létében megh láthassuk és megoldhassuk egy alkalmatossággal.

Egy kevés vadászatot instituáltunk vala az Emberekkel, az mellyben minémezö szerencsésként szolgált, avvalis Excellentiádnak tartozó alázatos kötelességünk szerént elsö alkalmatosságai udvarolni el nem mulattuk.

November 22-én fáratságunk után megh nyugodván és az Nemes Vármegye Tiszteit annak rendi szerént Fehér várra magok házához vissza küldöttük." A jelentés következő szakasza az urasági kezelésben maradó földterületek kijelöléséről szól:

„Mindezeken az Tábla földeken kívül is utollyára az holl fogh teczeni, s alkalmassabban eshetik az urassághnak, lehet elegendő szántó fölgye Tábla szerént is jövendőben, ha az Érdi Mezzeő, mellynek most harmad része pusztán áll, az ott való lakossok köszt rend szerént föl osztathatik, csak legyen kinek szántani, vetni és gabonáját bé takarítani. Melly szántó földeket föll osztássát és rendben vételét méltó volna az urassághnak mind maga jövendőbéli hasznára, mind pedigh az embereinek rend tartássára, parlagh földekbűi várandó jób hasznokra, az szokott kilenczednek rendesebben való alkalmazása eshetnék, noha ugyan ez nem kedvek szerént esnék az ott való lakossoknak, mivel ekkoráigh eők korlátozás nélkül válogattak és turkáltak az földekbűi az hol teczett.

Kaszáló rétet pedigh az urasságh részére más honnan nem lehet közellyebb helyen szerezni, hanem ha az Érdi szigetnek belseő és többire nádas részát, mellyet ekkoráigh az ott való lakossok inordinata birtak és használtak. Az urasságh magának foglalná és az nádgyát majd kiekeletre megégettetné, lehetne ottan jövedőben plus-minus harmicz szekérre való jó szénája. Az külső Érdi, vagyis inkább az Diósdi határon negyven és jó terméséve a fűnek eötven szekérigh. Az Berkei határon Diósd felé circiter husz szekérigh. Az Tárnoki határon az vedégfogadó mellett tizenkettőigh. A Százhalmin pedigh az ott való szigettel edgyütt negyven szekréigh való jó termeő Rétye.

Hogy pedigh jövendőben valamelly közelévő erdei birtoka is lehessen az urassághnak, méltó volna azért az Érdi határon és rész szerént Berkin lévő csaritos erdőcskét egész az Berki réghifalu helyigh, és onnan egyenessen által Ebvárig esztendőrül esztendőre keményen megh tilalmazni az Érdi lakossoknak, és aszt esztendőnként nyessetni, tisztogattatni, s úgy nevelni és cinserválni mind az urassághnak mind pedig az ottvaló lakossoknak jövendőbéli hasznára...

Az is hasznossan esnék, mind az urassághnak, mind pedigh a szegénységhnek, ha Érdre minden esztendőre három négy vásár esnék, az Budai és Pesti vássárokhoz három négy nappal előbb alkalmaztatván. Lehetne ő Fölségétűl cum jure gladii ki nyerni. Nem külömben az vámot is bevezetni, aki egész Budáiul foghvást Fehérvárigh, és Földvárigh sehol sincsen a környékünkön. Itt pedigh helyesebben és alkalmasabban esnék törvény szeréntis az vámnak felállítása, hogy az országh uttyán léveő egy keő hídon kívül, lehetne az Fehér vári és Budai orságh uton az uraságh vendéghfogadója mellett lévő kétt nagy és igen sáros éren és árkon által hidat csináltatni és az Érdi városnakvéghén, azmint Buda felé mégyen az utt, az holl azelőttis keő híd volt, egy nagy éren vagy hidat, vagy pedigh jó töltést csináltatni, nem külömben Ercsi felé való utat is az Potentiana hegye köszt reparáltatni, mellyekért méltó és illendő volna Törvény szerént is az urasághnak maga hasznára s beöcsületeire nézve is az vámot Érdre bevezetni, amellyis leghinkább vássári üdőben országh uttyában lévén alkalmas hasznot hozhatna esztendőnként az Urassághnak...

Ami pedig az Urasságh marhájának conservatióját illeti, hogy tudniilli legh elseőben is az juhoknak ha ezerigh valók lennének is, ighen alkalmatos helyek lehetne Ebvárnál, a melly épület csak puszta négy szegleteő és már egy részűl egészen leromladozott, jó magas keő falbul álló lévén, ha csak fél födél alá vétetnétek is ighen jó volna juhok okoljának, az holl magának is az juhásznak lehetne jó alkalmatossága, az juhoknak pedigh közel jó friss forrásos vize, s mind Berki, mind pedigh Dióssi praediumra ki járássa, és ott az dombháton és ritkás csariton, s az hegyoldalon is jó egészséghez pásztorokodás vagyon. És mivel már itten azon Ebvár épületében, amellyben régenten Máttyás király maga vadász kutyáit tartotta. Azon Ebvár négy szegleteő, circiter kétt ölni magasságú és tizölnyi szélességeő s akkora hosszúságú, már egy részrűl egészen le romladozott és csak egy falbul álló réghi keő épület, mellynek is széthordását keményen megtiltottuk."

Az uradalom központjává a lassan benépesülő Érd válik. A földesúr már felügyelőt tart Érden, aki 1729. március 22-én eltiltja Törökbálint lakóit Érd, Berki és Diósd határának használatától.

„476. PPS vármegye alulírott szolgabírája és esküdtje előadják, hogy Magócsy (Mágocsy) Mihály rendes alispán megbízásából az erőszakos cselekmények lecsendesítése céljából - melyek egyrészt a budai jezsuita kollégium törökbálinti (Török Balint) népei, másrészt a szomszédos Fejér (Albensis) megyében lévő érdi (Erd) lakosok között keletkeztek -, Illésházy (Illesházy) József gróf kérésére kiszálltak Törökbálintra és megtekintették az erdőket és a határokat. Felmérték, mekkora kárt okoztak az erdőkben az érdiek, s azt, hogy hol fogták el, és honnét vitték el fogolyként a törökbálinti urasági bírót, s hol fogták el s honnét vittek el két urasági szolgát, hány fegyveres és hány szekér segítségével támadták meg az erdőt, s mekkora kárt okoztak benne. E vizsgálatot elvégezve megállapították, hogy 1. Az erdőben okozott károk Törökbálint közelében történtek. Ahol jó minőségű fát találtak, azt nagyobb részben kivágták (ahogyan az újonnan kivágott, már makkot termő tőkékből kitűnik). Fegyveres kézzel jöttek, néha 100 vagy még több szekérrel Érd, Batta (Bata) és Tárnok helységekből, őrséget állítva a falu közelében a szekerek körül. Az előző és a most elmúlt télen a falu közelében kezdték a fákat kivágni, elhordani, a területet erőszakosan elfoglalni és magukévá tenni, úgyhogy a több száz szekér által elszállított fa mennyiségét s az így okozott kárt alig lehet felbecsülni. A területet, melyet az érdiek erőszakkal elfoglaltak, bejárták és ölenként felmérték (eszerint az erdők, legelők és szántók gabonatermőképességét 60 mérőre becsülték, melynek hossza ..., szélessége ... öl). Ezért a törökbálintiak nem merték marháikat 200 lépésnyire a faluból kihajtani, mert az érdiek rögtön elrabolták. A múlt évben háromszor hajtották el a község egész csordáját, egyszer az összes urasági juhot is elhajtották különböző helyekről, Kismezőről (Kiss Mezző), a Nagy-völgyből (Magna valle) és a Parókiális-völgyből (Parochiális valle) Érdre, és részben a szegény emberektől szedett váltságdíjért, részben Barna János jezsuita atya és Gotthárd (Gothart) Mihály érdi provizor közbenjárására adták vissza azokat. Mindezek miatt a törökbálintiak kénytelenek jószágaikat bizonyos census fejében a szomszédos helységek területén legeltetés céljából szétosztani, s kijelentették, hogy ha nem védik meg őket javaik békés birtoklásában, kénytelenek lesznek falujukat elhagyni. Hoffer Pongrác falusi bírót, ki a faluról nem messze ment puskájával, kb. 150 lépésnyire, az erdőbe fáért jövő érdi lakos támadta meg folyó év január 29-én. Elfogták, elhurcolták és 13 nap múlva 12 forint váltságdíjért köpenyétől és puskájától megfosztva engedték szabadon. A két urasági szolgát, Steiner (Stajner) Gergelyt és Vinterics Mihályt, akik 20 nappal ezelőtt a majorságtól 160 lépésnyire fát vágtak, 30 felfegyverzett ember elfogta és elhurcolta. Az érdiek a hegyről kiabálva provokálták a törökbálintiakat, s végül néhány felfegyverzett törökbálinti lakos is kijött ellenök. Kölcsönös lövöldözés után, látva a nagyobb erőt, a törökbálintiak visszafordultak. Ezután a törökbálintiak kijelentették, hogy ha közülük valaki csak 100 lépésnyire kimegy a faluból, hogy a cserjésből fát vágjon, ha elfogják őket, az érdiek elrabolják tőlük fejszéjüket és ruhájukat.

Barna János tisztelendő kijelentette, hogy 1727. december 5-én Lipics Boldizsár úr Tomanics érdi provizorral Budára jött a tisztelendő atyák budai kollégiumába, s annak rektorát tájékoztatta az érdiek erőszaktételeiről. A rektor nem tudott újabb erőszakos esetekről, s azt mondta, hogy a jószomszédság érdekében kiküldte Barna János páter magyar prédikátort az ügyek elsimítása céljából. December 16-án levél útján ebédre hívta meg Edl Ferenccel együtt, és kocsival elébe ment. Törökbálint területének egy bizonyos helyén találkoztak, egyrészt Kerekes Mihály, Lipics Boldizsár, Újlaky úr, Tomanics úr és három vagy négy nemes, kiknek a nevét nem tudja, másrészt számos paraszt, részben lóháton. A nevezett atyát körülvették, s mivel a nagy hó és a dombok miatt kocsin haladni nem lehetett, Barna atya és társai kénytelen voltak paraszti lovakra szállni és az erdőkön keresztüllovagolni. Mikor a faluhoz közel jutottak, Lipics úr hangos szóval kihirdette, hogy itt van Illésházy gróf birtokának határa. Ezt hallván Barna atya, leszállt a lováról és azt mondta, hogy ő nem rektor, s nem prokurátor s nem feladata a számára ismeretlen határjeleket megmutatni. Erre Lipics úr tisztelettel azt felelte, hogy üljön fel újra a lóra s nyargalja körül vele a többi erdőt. Végül Törökbálint határát is körül akarták lovagolni, de ekkor Lipics úr és Barna atya nem akartak és nem tudtak tovább haladni, s el akartak menni, mikor Újlaky úr azt mondta, hogy ő nádori esküdt (palatinalis iuratus), s megbízása van arra, hogy a törökbálintiakat eltiltsa a most megmutatott erdők használatától. Ennek Barna atya ünnepélyesen ellentmondott és tiltakozott, s a többi jelenlévők is ezt tették.

Ezek után Érdre mentek. Gotthárd Mihály provizort előbb nem találták, de az urasági vendégkőben, mely a Székesfehérvári út mellett Érd közelében van, személyesen megtalálták, üdvözölték és megkérdezték tőle, hogy miért csináltatta Érd, Batta és Tárnok lakóival azt a sok erőszakosságot a törökbálinti erdőben (melyekről a budai jezsuita kollégium rektora írásban tájékoztatta Pest vármegyét), fogatta el Törökbálinton a falubírót és miért tartotta fogságban és verette béklyóba? Azonkívül két urasági szolgát a major mellett miért dobtak meg kővel, fogták el és csak ruháiktól megfosztva engedtek szabadon. Miért hajtották el a péteri (?) nyájat, melyet csak 12 forint váltságdíj ellenében engedtek vissza, hatoltak be Érd, Batta és Berki lakói fegyveres kézzel az erdőbe, vágták ki a már makkot termő tölgyfákat és szállították el a kivágott fát 100 vagy több szekérrel és okoztak súlyos károkat? Az előbb nevezett provizor tisztelettel javasolta, hogy Kerekes Mihály, Lipics Boldizsár és a velük lévő többi urak a Szapáry (Szapary) család érdi javainak emberei által meghatározott időben, az Illésházy grófok nevében pedig a tisztelendő atyák rektora szálljanak ki Törökbálintra, és mutassák meg a Berki és Diósd (Dios) puszták közötti határokat."

Közben egy újabb királyi adománylevél erősíti meg az Illésházy család birtokjogát. III. Károly 1732. május 9-én Érd és Tárnok falvakat, Berki és Diósd pusztákat, amelyeket az Illésházy család régi jogon, még a török uralom alatt is bírt, Illésházy József grófnak újonnan adományozta az ausztriai ház iránt mutatott hűségéért és atyjának, Illésházy Miklós volt magyar kancellárnak érdemeiért.

Az új földesúr azonban alig három évre rá, 1735. január 10-én Érd mezővárost, Tárnok, Diósd és Berki pusztákat Pongrácz Andrásnak, illetve leányának, Pongrácz Évának, Péterffy János feleségének 15 622 Ft-ért elzálogosította. A Péterffy család egészen 1750-ig bírta az elzálogosított jószágokat. A környezetünk birtokviszonyainak alakulása az újjátelepítés szempontjából igen jelentős, ezért is tartottam fontosnak, hogy mielőtt a betelepülés konkrét tényét kutatnánk, keresnénk, a fennálló viszonyokat megismerjük. Az 1971-ben megjelent Fejér megyei történeti évkönyvben Farkas Gábor írt tanulmányt Nagybirtokosok Fejér megyében a török kiverése után címmel, melyben két helyen is találkozunk Diósdot érintő adattal.

„Az 1720-as évek táján az uradalmi telepítések vizsgálata során találkoztunk olyan német telepítésekkel, amelyek az egyes uradalmaknak egy vagy két falvát érintették. A németek itt főleg azokat a falvakat szállták meg, amelyekre kevés délszláv, szlovák, illetve magyar telepes költözött, vagy éppenséggel az előző helyüket elhagyták. Ilyen volt pl. a Szapáry uradalom, mely Érdre, Tárnokra, Diósára telepített németeket."

Tehát az eddigi adatok alapján 1690 táján rác családok települtek Diósdra, 1722 előtt Szapáry zálogbirtokos német családokat telepített Diósdra. A tanulmányban olvashatjuk, hogy Érden háromnyelvű lakosság él a XVIII. század közepén. A magyarok mellett a falut szlovák és rác családok lakják. 1762-ben már az érdi németek panaszolják, hogy német nyelvű szentbeszédet a parochus ez évben még nem mondott előttük.

Az Érdhez tartozó Diósdon németek és szlovákok élnek 1746-ban. A pusztán akkor tanító is van, aki csak németül tud. Vajon mennyi gyerek lehet, hogy egy tanítót is eltartanak a település lakói?

A szomszédos települések betelepítése a diósdi betelepítéstől eltérő módon történt, erről pontosabb adatok állnak rendelkezésünkre. Savoyai Jenő, aki nemcsak jó hadvezér volt, hanem jó szervezőnek is bizonyult, jószágkormányzójával egyhamar virágzó életet teremtettek Promontor és Tétény területén német telepesek betelepítésével. A telepítés 1742 és 1770 közötti időszakban történt: kisebb telepítések korábban is lehettek, hiszen Bél Mátyás azt írja 1737-ben, hogy Tétény ....lakói németek. Az 1744. évi adóösszeírás 17 telepest sorol fel, a betelepítés 1751-től felgyorsult. Az egyházi nyilvántartások szerint Ausztriából, a Német Birodalom sváb, frank, bajor, würtenbergi területéről, de főleg a Rajna vidékéről jöttek szép számmal, ezen kívül még Csehországból is érkeztek. A telepesek iparosok és szőlőművesek voltak. Törökbálint betelepítése az 1696-i Pest megyei adózójegyzék szerint az új telepesek rácok voltak. A felmérés a rácokat nem tekintette végleges letelepülőknek, nem tartották őket helyhez kötődőknek. Mivel az országon belüli vándorlás nem hozott eredményt, a rácok megnyugodva letelepedtek.

A németek bevándorlása igen lassú ütemben 1701-ben kezdődött, 1725-ben még csak 6 német család volt, 1770-ben a lakosság több mint 50 százaléka már német, 1828-ban már kétharmad a németek aránya. Az első telepesek feltehetőleg a Fekete-erdőből, Baden nagyhercegségből jöttek. A betelepítő a budai jezsuita rend volt, mint földbirtokos.

Visszatérve településünk történetére: az érdi urbánium 1757-ben még nem tesz említést Diósdról, és az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok sem térnek ki rá. Ennek két oka lehet: vagy nem volt úrbéres település, avagy akkor még egyáltalán nem volt lakott hely. Valószínűleg az első megállapítás a helyes, mert ebben az időben már biztosan lakott hely volt, hiszen 1746-ban már tanító is volt a pusztán, továbbá 1772-ben az akkori földesúr, Illésházy János a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére kápolnát emeltetett.

Az első Fejér megyei dikális összeírás, amely Diósdot már említi, 1774-ben volt. Ekkor már 12 ház állott, ezekben pedig húsz család élt, akiknek összesen volt 17 tehenük és 92 kapás szőlejük. Ez már olyan jelentékeny népesség volt, amit már a megyének is illett összeírnia.

A 20 családból 10 házas zsellér volt, 2 házzal rendelkező özvegy és nyolc alzsellér vagy házatlan zsellér, néha lakónak is mondták őket. Két házas és egy házatlan zsellérnek nem volt tehene, a többinek családonként egy-egy. Viszont mind a húsz család kisebb (kétkapás) vagy nagyobb (legfeljebb nyolckapás) szőlőt mondhatott a magáénak. A zsellérek vagy az uradalomba, vagy más szőlőbirtokoshoz jártak el dolgozni, és a munkájukból tartották fenn magukat.

Tekintettel arra, hogy a település lakóira vonatkozó adatok hivatalosnak tekintendők, létszáma alapján is már komoly közösségnek számít, elfogadhatjuk, hogy ez a húsz család tekinthető Diósd őstelepesének, névsorukat az alábbiakban a dikális összeírás sorrendjében közreadjuk.

Az összeírásban szereplő nevek, érdekes módon, nem az érdi németajkú lakosságban találhatók, hanem leginkább a Törökbálint, valamint Promontor és Tétény német származású telepesi között fedezhetjük fel őket. Tehát annak ellenére, hogy Diósd az érdi uradalom része volt, betelepítése független volt az érdi telepítéstől. Diósdra feltehetően szőlőművelők érkeztek, akár a szomszéd településekről is.

Diósd, az újjátelepült falu egyházilag 1778-ig az érdi plébánia filiája volt, majd 1779-től az újonnan létrehozott tétényi plébánia filiája lett, mely a székesfehérvári püspökség része lett. A nagytétényi plébánia az előző ferences atyák jóvoltából 1734-től rendelkezik a születési anyakönyvekkel, de mivel Diósd csak 1779-től tartozik Nagytétényhez, az anyakönyvi adatok attól az időponttól találhatók meg. Diósd népéről ebben az időben részletesebb adatokat közöl a II. József-féle népesség-összeírás, mely 1780-90 között történt meg, pontosabban 1785-ben. Ekkor az uradalom központjának, Érdnek 1929, Tárnoknak 989, Sóskútnak 904, Zámornak 220, Berkinek 33 és Diósdnak 172 lakosa volt.

A Tétényi Canonica Visitatio alkalmával 1778-ban a hívők száma 159 fő, 1796-ban 191 fő, 1805-ben már 260 fő volt. Az adatok között némi eltérés olvasható, de nem számottevő.

A népesség-összeírásban szereplő 172 fő közül 170 volt jelenlevő, akik közül 37 férfi házas ember volt, 52 legény ember, összesen 92 volt a férfiak száma. A nők száma csak 80 fő volt. Asszony, illetve leány nincs részletezve. Foglalkozás szerinti kimutatás 2 polgárt tartalmaz, akik valószínűleg mester emberek lehettek, 38 fő zsellér volt és 7 fő egyéb foglalkozású. A gyermekek nyilvántartása csak a fiúkra vonatozott, két csoport szerint 1-12 év között 34 fiú volt, 13-17 év között pedig 11 fiút találtak. A leányok száma kb. 40 fő lehetett.

Diósd első dikális összeírása 1774-1775

 

Tehén Ház Kapás szőlő
1.    Svaidlena János zsellér 1 1 4
2.    Maurer Mátyás zsellér 1 5
3.    Balczer András zsellér 1 1 3
4.    Vagner Krisztián zsellér 1 1 8
5.    Hadinger Ferenc (?) zsellér 1 1 8
6.    Miller Antalné özvegy 1 1 6
7.    Kligli Venczelné özvegy 1 1 6
8.    Praun (Braun) Antal alzsellér 1 - 6
9.    Horsveger Vilhel(m) zsellér 1 1 4
10.    Dobica Jakab zsellér 1 1 4
11.    Straubb Joseff (?) zsellér 1 1 4
12.    Alpik (Albitz) Benedek zsellér 1 1 4
13.    Braun Balind (!) alzsellér 1 _ 6
14.    Fiala Paal zsellér - 1 4
15.    Baranyai István alzsellér 1 - 5
16.    Hancz Ferenc alzsellér 1 2
17.    Havner Mihály alzsellér 1 - 3
18.    Gábor Miska alzsellér 1 3
19.    Zeman György alzsellér 1 - 3
20.    Korb János alzsellér 4
10 zsellér+2 özvegy+8 alzsellér 17 tehén 12 ház 92 kapás szőlő

(1 kapás szőlő kb. 188 négyszögöl = egy ember 1 nap alatt bekapálja)

 

Ahol ennyi gyermek van, a tanításra is szükség van. A korábbi adatok szerint már 1746-ban is volt tanító, aki csak németül tudott. 1783-ban is van tanítója a településnek. 1802. évi adat szerint Pleischer Vencel mester, a kántor 17 fiút és 13 leányt tanított, akik 6-12 évesek voltak (Canonica Visitatio 1817.) A tanító önmagát látja el saját szőlőjéből, nincsen semmi más jövedelme, csak minden egyes tanuló után kap a szülőktől 1 Ft 30 dénárt. A falutól van egyszobás lakása, amely egyben tanterem is, egy hosszú asztallal és két hosszú paddal.

Az előzőekben Diósd lakóiról minden olyan fontos tudnivalót megismertünk, melyből már következtetni lehet arra, hogyan élték életüket. Most nézzük meg, hogy a szükséges életfeltételeket maga a környezet, a természet mennyiben tudta biztosítani, amihez nagy segítséget nyújt egy 1783-ban készült térkép.

A térkép értékelése során megbizonyosodhatunk arról, hogy egy olyan kolóniának, mely mezőgazdaságból, szőlőtermelésből, állattartásból él, a választott környezetben az életfeltételek biztosítva voltak.

Szőlővel telepített terület volt:

- a Ráchegy, a tétényi határúttói egészen a mai Gyár utcáig, a temető kivételével,

- az Égett-völgy, teljes egészében,

- a Naphegy

- a Felső gazdagdűlő, egészen a Homokbányai útig,

- az Alsó gazdagdűlő, a mai Tó utcai forrásokig,

- a Szidónia-hegy, a homokbánya lejtős oldalán,

- a Wolburge-hegy egyharmad része.

Diófa erdő (Nuswald) a mai Gyár utca és a Homokbányai út közötti terület.

Szántó és legelő volt:

- a Csapágygyár területe egészen a kisiskoláig,

- továbbá az akkor még Diósdhoz tartozott Érdliget,

- a mai rádióleadó területe.

Uradalmi földek voltak:

-  a mai temető területe, valamint a 6-os főközlekedési út és a Déli vasút közötti terület.

Több forrás biztosította a vizet az akkori birkaúsztatáshoz is, mely a csapágygyár területén volt. Ezek a tavak biztosították télen a jeget hűtési célokra, melyet jégvermekben tároltak. Kiváló minőségű karsztvíz kutak voltak. Erdő borította a kőbányától délre és nyugatra eső területet.

Ezen a területen az építkezésekhez fontos építőanyagok is rendelkezésre álltak: a jól és könnyen megmunkálható mészkő, homok, valamint agyag, mely későbbiekben a téglagyárnak alapanyagként szolgált - tetőcserepet állítottak elő. A téglagyár a mai Völgy utca mellett volt a homokbánya oldalán, és a XX. század közepén még romjaiban látható volt.

Megállapíthatjuk, hogy a természet és az emberi munka szinte ideális környezetet alakított ki a Tétényi-fennsík védett öblözetében, a mai Diósd területén.

A térképen már megjelentek a házak is (a Kossuth L. utca). 1775-ben 12 ház volt, 1785-ben már 20 ház állt. Mivel ebben az időben 37 család élt Diósdon, egy házban két család is tartózkodott.

Az 1783-as térképen a Felső gazdagdűlő fenti végén már ábrázolva vannak az úgynevezett törökbálinti pincék, tehát azokat már korábban építették. 1783-ban a határban már kettő fakereszt állt. Már létezett a kápolna és a Nepomuki Szent János-szobor.

Diósd Urbáriummal nem rendelkezett, a lakosság egyértelműen szőlőművelő volt, árendás és nem úrbéres zsellér. Bért fizetett a házáért és szőlőjéért. „Szőleinek terméséből nyolcadat adnak, törkölyös mustból."

A lakosság évről évre szaporodott, a földbirtokos tudatosan gyarapította árendásainak számát, pl. 1827-ben már 560 fő volt a település lélekszáma. A lakosság gazdasági helyzetéről, valamint társadalmi tagozódásáról jól tájékoztat minket az 1828. évi uradalmi és az ugyanabban az évben keletkezett országos adóösszeírás. A földesúr ekkor herceg Batthyány Fülöp. Az uradalom Diósd területén mindössze öt épülettel rendelkezett: a vendégfogadó, egy fészer, prés- és dézsmaszedő ház, egy csőszlakás és egy birkaúsztató szerepelt nyilvántartásában. Az uradalom tulajdonában és kezelésében öt hold kert, 150 hold szántó, 164 hold rét, hat és fél hold szőlő, 180 hold erdő és kb. 1000 hold „száraz és birkáknak alkalmatos legelő" volt. De mit ír az összeírás a településről?

„Ezen pusztában laknak szőlőművesek, akik tulajdon házaiktól a főméltóságú uraságnak időről időre meghatározott árendát fizetnek s azonkívül három gyalognapot szolgálnak, akik pedig másoknál laknak, mint zsellérek, azok az árendának és szolgálatnak felét praestálják..." Az urasági összeírásban a 67 szőlőműves közül mind a 67 házban és négy présházban lakik, ezek a házas zsellérek, 37 pedig másoknál „zsellérképpen" lakik. A 108 összeirt szőlőműves lényegében családfő és ha családonként öt főt számítunk, akkor 540 főnyi népességet kapunk, ami megközelíti a sematizmus 1827. évi 560 főnyi lélekszámát. Azonban a 108 családfő nemcsak az 1774-ben összeírtak családi nevét viseli, tehát nagyszámú bevándorlással és némi elvándorlással számolhatunk. Nem akarjuk kizárni azt a lehetőséget sem, hogy egyes családnevek leányágon nem maradhattak fenn. A nevek közlését több okból látjuk szükségesnek. Az összeírásban szereplő nevek fele mai is él Diósdon. A nevekből következtethetünk némileg a lakosság etnikai származására és arra is, hogy milyen családok vándoroltak el, avagy csak leányágon tűntek el. A felsorolást az összeírás sorrendjében, betű szerint közöljük, ha az eredeti írás hibás volt véleményünk szerint, akkor a helyes olvasatot zárójelben hozzuk.

„Magok házaikban lakó szőlőművesek"

1. Rolland Mátyás 22. Schneider Bernhard
2. Felischhaker Jakab 23. Buzantsits József
3. Schmee (!) János 24. Romits György özvegye
4. Csik István 25. Vagner (Wagner) Pál
5. Mihalyek Mátyás 26. Zeman József
6. Dragon András 27. Maurer Péter özvegye
7. Müllner József 28. Bauman József
8. Laupbál (?) József 29. Robits Jakab
9. Zsivákovits István 30. Ring János
10. Tajninger (?) János (Steininger) 31. Vagner (Wagner) János
11. Fing János 32. Pencz András
12. Petrasist Ferenc 33. Klein Mihály
13. Schneider Sebastian 34. Szabó Gábor
14. Schneider Sebastian idem 35. Rötli Dienes
15. Baltzer Márton 36. Braun János
16. Baltzer Ferenc özvegy 37. Dopita János
17. Braun Bernhard 38. Endres Tamás
18. Braun József 39. Schneider József
19. Grumm János 40. Albecker Sebastian (Sebestyén)
20. Veber (Weber) György 41. Mihalek Mihály
21. Zsivákovits Antal 42. Albeker Terézia
43. Albecker Antal 54. Vittinger (Wittinger) Mihály
44. Tühl Antal 55. Jager (Jaeger) Antal
45. Hauszer József özvegye 56. Pranger (Tranger) Benedek
46. Hanszer (Hanzler) Mihály 57. Vidvindints Jakab
özvegye 58. Bajnanszky János
47. Lenlein Károly 59. Rolland Ferenc
48. Vidvindidts (Wittwindisch) Pál 60. Leiszner József
49. Zeman István 61. Leitner György
50. Korenik Antal 62. Dopita Jakab özvegye
51. Robits Joachim 63. Jónás Lőrinc
52. Zeman Pál 64. Baltzer Márton
53. Schneider Mátyás 65. Baranits Márton

„Prés házakban lakó szőlőművesek"

  1. Schrödl András
  2. Udvay (Udvary) János
  3. Khern József
  4. Ring József

„Másoknál zsellérképpen lakó szőlőművesek"

1. Fleischhaker......... 20. Majtzler József
2. Fernvágner........... 21. Horváth Andárs
3. Picha Venczel 22. Szabó József
4. Kugyellák József 23. Natta Gábor
5. Vagner (Wagner) József 24. Thüll János
6. Güllner János 25. Endres Bernhard
7. Gákovits Mihály 26. Bamberger Antal
8. Maurer Mátyás 27. Progel Márton
9. Meszner Ferenc 28. Albecker József
10. Baltzer József 29. Tüllner Márton
11. Natta Jakab 30. Koch József
12. Strauch Bernhárd 31. Hantzler Márton
13. Fantsik (Fantsek) Pál özvegye 32. Czin Mátyás
14. Czifári Ignác 33. Bodnár János
15. Prehoda János 34. Vegnam (Wegmann) György
16. Csernyák Mihály 35. Veber (Weber) Márton özvegye
17. Pátzas (Pátzius) János 36. Maurer József
18. Szokol Gáspár 37. Baranits György
19. Koch György  

A családnevek alapján 8 magyar, 75 német, 14 délszláv, valószínűleg sokác és 11 szlovák eredetű családot feltételezhetünk. A lakosság etnikai megoszlása megközelítőleg olyan, mint 1774-ben.

Figyelemre méltó, hogy az urasági összeírás csupán szőlőműveseket talált. A szőlőhegyen összesen 596 szőlőparcella volt hét dűlőben. A dűlők ekkor még mind német nevűek (Untere Reiche Ried = Alsó Gazdag dűlő, Ober Reiche Ried = Felső Gazdag dűlő, Sidonia Berg = Szidónia-hegy, Brandlsutten erste Ried: irtványra utalhat, Sonnenberg = Naphegy, Adler Berg = Sashegy, Valburga Berg = talán Vársánc-hegynek volna fordítható).

Diósdpuszta 108 szőlőművelője közül csak 79-nek volt saját szőlőbirtoka. A megyei összeírás szerint Diósdon 318 szőlőbirtokot tartottak nyilván és ezeknek többsége, 239 birtok más falubeliek kezében volt. Így 10 tárnoki, 4 budai, 6 pesti, 47 érdi, 39 tököli, 1 perkátai, 11 tétényi, 26 budaörsi, 85 törökbálinti és egy torbágyi lakosnak volt szőleje Diósdon. Jó hírű volt a diósdi bor és jó feltételei voltak a bortermelésnek. Könnyen és jó, nagy pincéket tudtak kialakítani.

A diósdi népnek fő jövedelmi forrása volt a szőlőtermesztés. Egy 1810. évben folytatott per mély betekintést ad arról, hogy milyen központi helyet foglalt el életükben a szőlő. Nevezetesen Czach Antal 710 Ft-ért vett egy szőlőt a diósdi hegyen és arra egy kis épületet emelt. Mivel pénze nem volt, erre a műveletre mostohaleányának, Erzsébetnek 1300 Ft-nyi tőkepénzét fordította. Később Czach Antal meghalt és az időközben felserdült Erzsébet férjhez ment Printz Sebestyénhez. Az ifjú férj szerette volna felesége 1300 Ft-nyi tőkepénzét anyósától megszerezni, de ez nem sikerült neki, ezért a szőlőt egyszerűen elfoglalta és 450 Ft-ért eladta Mayer Fülöp érdi szappanosnak. A szőlő már nagyon leromlott állapotban volt, ezért kelt el ilyen olcsón. Az eladáshoz az uradalom is hozzájárult.

Az 1828. évi állami adóösszeírás az uradalmi összeírással szemben 153 adózót talált, jobbágy és nemes nem lakott a pusztán. A zsellérrek száma 59, a ház nélküli zselléreké 19, ott lakott még három kézműves, egy csizmadia, egy takács és egy szabó. Szántót, rétet nem mutattak ki, ami volt az uraságé, összesen 244 pozsonyi mérő szőlőt tüntetett fel az összeírás. Az urasági és állami összeírásból adódó különbség a szőlőbirtokok különböző jogi állapotára vezethető vissza. Ugyanez az összeírás mindössze 51 házat tüntetett fel, pedig véleményünk szerint ennél több volt a házak száma. Egy másik iratból tudjuk, hogy asztalos is élt a pusztán.

(Pest megye és az óbudai uradalom 1840-ben nem támogatta egy asztalosnak letelepedési kérelmét, aki előbbi lakóhelyéről, Diósdról minden „engedelem nélkül", tartozásainak hátrahagyásával költözött Óbudára.)

Amint a térképen látható, Diósd szinte egész területe, a lakott terület kivételével, szőlőbirtok. A település lakóinak (500-600 fő) egyedüli megélhetési forrása a szőlőművelés és borászat, ezért jelentőségénél fogva a szőlőműveléssel külön fejezetben foglalkozom.

Az 1800-as évek elején Érd, ezen belül Diósd birtoklási viszonyaiban nincs változás: az Illésházy család utolsó tagja, István gróf birtokolta. A nagy változást az 1828-32 közötti évek hozták, akkor Illésházy gróf folyamatosan eladta birtokainak egy részét, közte a diósdit is.

Térkép 1829-ből

A vevő a báró Sina család volt. 1828. március 4-én Fejér vármegye közgyűlése elé beadott latin nyelvű szerződés tartalma röviden a következő:

„Én Illésházy István gróf ősi jussom és apám végrendelete alapján bírt javaimat, a 200 000 conventios forintban felgyülemlett adósságaim miatt, hogy a végrehajtás (executio) szégyenét elkerüljem, ezért.., eladom Kegyelmes Sina György és az Ő atyai testvérének (fratri carnalis) Sina Jánosnak gyámfiamnak és az Ő örököseiknek. Érdi másként Hanzsabég-i birtokomat amely a Fehér vármegyében kebelezett Érd vagy Hanzsabég mezőváros, Tárnok falu és tárnoki kegyurasági jogokkal, és mindazon jövedelem forrásokkal amelyek leírását az 1827. decemberében készült birtokösszeírás tartalmazza.

Előbb említett Kegyelmes Vevők 100 000 conventios forintot letétbe helyzetek, továbbá a már elmúlt esztendő november 6-án Sina György Kegyelmes Úr 25 000 convetios forintot adván, ezt hozzászámítva, a fennmaradó az 555 000 conventios forintból levonatik, a fennmaradó részt a szerződés ünnepély aláírásakor a hitelesítésekor készpénzben kifizetni tartozik.

És mivel vérségi és törvényes öröklés rendje szerinti kapcsolatok vannak ezért e szerződés aláírástól számított 3 hónapon át a vármegye ismertté teszi az adásvételi szerződést amely ellen - ha ez idő alatt - semmi észrevétel nem történik akkor a szerződést érvénybelépettnek és véglegesnek kell tekinteni és rendelni."

A továbbiakban a vevő nyilatkozott arról, hogy a szerződésben foglalt feltételeket elfogadja és tudomásul veszi az azzal járó kötelezettségeket. „A vármegye február végén közzétette a szerződés tartalmát és felhívta a figyelmet, hogy a kiknek ezen jószág és annak eladása eránt akár mely okból a fentnevezett vevők előtt a Hazai törvények értelme szerént elsőségbeli jussok volna, megkívántattnak, hogy magokat Ő excellentiájának jelentvén, és jussaikat megmutatván, az érdeklett jószágot ugyanazon feltételek alatt magoknak megszerezhetik.

Herceg Batthyány Fülöp Vas megye örökös főispánja március 3-án ügyvédje által tiltakozik az adásvétel ellen. Milyen jogalapon tehette meg? A herceg apai ágán gr. Illlésházy Terézia unokája, aki a két családot rokonsági alapon összekapcsolta. Tiltakozásában a herceg előadta, hogy ... az Ő ősi a férfiág magvaszakdtával (t.i. Illésházy Istvánnak nem volt gyermeke) örökösödés képpen a leányágat illető javait az illető osztályos vérségnek tetemes kárával és megsértésével, nevezetesen adósságokkal terhelvén, jelesen ezen tekintetes nemes Fejér vármegyében kebelezett érdi uradalmát, minden egytagban hozzá tartozandó részekkel, gazdaságbeli készületekkel, úgymint több ezerből álló birkákkal, borral, és több ezer mérő őszi s tavaszi termesztménnyel eladta... ennek ellentmondván, Honnyi Törvényeinkbe gyökeredzett jussainál fogva a törvényes utat magának átallyában fenntartja..."

A feltételes vevőket pedig eltiltja az uradalom hasznaitól és működtetésétől. Külön levélben pedig kötelezettséget vállat, hogy a vérségi alapon elsőbbségi vásárlás során elfogadja azokat a feltételeket, amelyeket a Sina családdal kötött adásvételi szerződés tartalmazott. A Sina család nem nyugodott bele az adásvétel megtámadásába, és május 20-án ügyvédjük által tiltakoztak Fejér vármegye előtt. A szerződést érvényesnek kérték tekinteni és bejegyzését szorgalmazták.

Az ügy teljes rekonstruálására dokumentumok hiányában nincs lehetőség, de az tény, hogy a birtok átmeneti ideig a Batthyányak kezére került. Egyebek mellett ezt bizonyítja az 1828-ban készült birtokösszeírás, amely részletesen körülírja azt a területet, amely az uradalomhoz tartozott a rajta található épületekkel együtt.

Összességében megállapítható, hogy az uradalom története szempontjából 1828-cal lezárult egy jelentős korszak. Az ezt követő időszakról csak nagyon szórványos dokumentumok maradtak fenn, de reményeink szerint az érdi uradalom iratai legalábbis másolatban folyamatosan behozhatók lesznek Magyarországra, ugyanis az iratokat Szlovákiában, a Nagybiccse-i Állami Levéltárban őrzik.

Érdekes adat található az 1817. évi Canonica Visitacióban, éspedig: „Temetőjét a falun kívül 1804-ben szakították ki, megáldását Tomischich János kanonok kerületi esperes végezte el 1804. április 3-án." Ez a temető a mai temetővel azonos.

Ugyancsak számottevő eredmény, hogy 181 l-ben kőből és téglából épült iskolája van a településnek, amely valószínűleg az Apponyi utca sarkán épült a volt Zsidákovits-pékséggel szemben.

A templomkertben lévő épületben 1840 óta lett iskola és jegyzői hivatal (utcai épület). 1831-ben nagy arányú kolerajárvány pusztította Fejér megyében. Július 21-én Ercsiben és Érden ütötte fel fejét a járvány, majd július 27-én Battán, június 30-án Válon, augusztus l-jén Tordason, Tárnokon, augusztus 6-án Ráckeresztúron, augusztus 7-én Gyúrón, Kuldán és legutoljára augusztus 9-én Martonvásáron és Baracskán jelentkezett. Az adatok Diósdot külön nem említik, viszont a lakosság létszámában beállt változás szerint legalább 86-an haltak meg, mert az 1830. évi 580 fős lakosság 1832-re 500-ra csökkent.

1811-ben Érd község engedélyt kapott vásárok tartására, melyet az 1831-es kolerajárvány miatt megszüntettek és csak 1873-ban kaptak újabb engedélyt. Erre minden május első hétfőjén és keddjén, továbbá az augusztus 10-ét magába foglaló hét keddjén tartották a vásárokat. Emlékszem, a májusi vásár napján iskolaszünet volt és gyermekkorunkban, az 1940-es években miden alkalommal elmentünk.

1848-ban Diósd az érdi uradalomhoz tartozóként a Sina-bárók kezére került. Diósd lakossága eddigre már elérte az 593 főt, az iskolások száma már 110 fölött volt.

A Nemzetőrség névjegyzéke

 

  
Előző fejezet Következő fejezet