Előző fejezet Következő fejezet

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC TÁBORÁBAN

 

A XVIII-XIX. század fordulója térségünkben egybeesik a nemzeti ébredés, a nemzeti megújulási mozgalmak kezdetével. Ezen megújulási mozgalmak, ha bizonyos fáziskéséssel is, Magyarország valamennyi nemzetiségénél jelentkeztek. A nagy francia forradalom és a polgári fejlődés gondolatköréből eredő saját nemzetállam megteremtésére irányuló magyar törekvésekkel szemben a nemzetiségek mindinkább védekezésbe szorultak.

A nemzetiségi mozgalmak tekintetében elmondhatjuk, hogy a magyarországi németség e tekintetben szinte mozdulatlan volt. Ennek magyarázataként számos tényező sorolható fel: a németség az országban szétszórtan lakott, részei nem egy időben telepedtek le, a középkorban érkezők döntő többségben rendi privilégiummal rendelkező városi polgárokká váltak, az újkori telepítés során iparosok, de főleg földművesek érkeztek.

Az eltérő társadalmi helyzet egyrészt nem tette lehetővé az egységes fellépést, másrészt a XVIII. század során, illetve a XIX. század elején érkező német telepesek egyelőre még a saját gazdasági létük megteremtésével és biztosításával voltak elfoglalva. De talán az egyik legdöntőbb érv, hogy a hazai német polgárság jelentős része csatlakozott a magyar polgári nemzeti mozgalomhoz, melyért cserébe az önálló nemzeti piac kivívását, önnön gazdasági érvényesülését remélte, de ez elmagyarosodásának lehetőségét is magában hordozta. A magyarországi németség zömében tudatosan vállalta a magyarságba történő asszimilációt.

A szabadságharc a sváb parasztság számára az első olyan nagy történelmi élmény volt, amikor a magyar hazafiság érzése közvetlenül érintette meg. Diósd ebben az időben Diós puszta néven uradalmi birtok volt. Népének különleges, szerződéses helyzete csak bizonyos szabadságot jelentett, kis saját tulajdonra támaszkodva, szőlőművelő bérmunkát vállalhatott, ami idegen tulajdonú parcellák megműveléséből állott. A lakosság az úriszék alá tartozott és sokban függött az uradalomtól.

A kötöttség várható megszűnése új reményeket fakasztott Diósd népében. Az 1848-as márciusi események erősen megmozgatták a Buda-környéki zsellérközség lakosait. Az 1848-as promontori zsellérség mozgalma először az uradalom által állított községi elöljáróság leváltását kívánta, hogy minél nagyobb súllyal léphessen fel gazdasági követelése ügyében. A gazdasági követelés a legelőkérdés és a szőlődézsma körül csúcsosodott ki.

Végh Ignác pilisi szolgabíró jelentette a megyének, hogy a „ lakosság beszélgetni kezdett a szabadságról, miszerint sem a szolgabíró, sem a helybeli bíró és elöljáróság többé nem parancsol." Hiába igyekszik azonban a szolgabíró és mindhiába lép fel maga a tekintetes Vármegye, az erőszak már nem segít.

A kisebb királyi haszonvételek elleni tiltakozás a bor- és húsmérések nyitásának sorozatát váltotta ki a megyében. A zámolyiak határozata példázza leginkább az elmondottakat: „A zámolyi lakosság a kihirdetett nép szabadságát arra használta, hogy most már nékiek az ég adta földön minden szabad, azonnal maguk közt tanácskozván, s azt végezték, hogy már most Zámolyon kinek módja van, szabadon mérhet bort, pálinkát."

Hasonló eset történt Érden, Tárnokon és Diósdon is. A bormérők a szolgabíróval is szembeszálltak, a szigorú parancs ellenére tovább folytatták a bormérést. A szolgabíró joggal jelentette, hogy ezeken a helyeken felbomlott a rend. Júniusban a Megyei Bizottmány felszólította a községeket, hogy amíg a szembeszálló lakosok ügyei törvényszéki elintézést nem nyernek, keményen dorgálják meg őket. A borkimérés ennek ellenére tovább folytatódott. Szabadon mérték boraikat, és azt tették azután is, miután a hatóság eltiltotta őket. A kihágást elkövetőket a megye börtönbe záratta.

Ismeretlen diósdi nemzetőr
 
A miniszterelnök felhívása

A földesurak és zsellérmunkásaik között megindult a szervezett harc. A szervezettséget az akkori adott helyzetben egyebek közt a nemzetőrségbe való tömörülés is biztosította. Az 1848. március 15-i forradalom követelései között szerepelt: a nemzeti őrség létrehozása, mely - nemest, polgárt és nemtelent egyaránt soraiba fogadó - fegyveres szervezetté vált. A nemeseket és a főurakat aggasztotta, hogy bárki nemzetőr lehet és fegyverhez juthat. Kossuth határozottan utasította őket: „Mit a nép már bír, azt kezéből kivenni nem lehet, hanem törvényesíteni kell".

Ezzel megkezdődött a nemzetőrség szervezése. Diósdon az előzetes megyei toborzás április 6-án volt:

„Fejér Vármegye folyó év március 30-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve 1090, 1091, 1092. számok alatt felvett miniszterelnöki körlevelek folytán az országgyűlési nemzetőrségről szóló törvényjavaslat értelmében felállítani rendelt Nemzetőrség tagjának, kik az annak alakítására kiküldött választmány előtt április 6-án Diósd pusztájában, önkéntesen részint nevök aláírásával, részint kezök keresztvonásával magokat kötelezzék."

40 fő jelentkezett.

Diósdnak 1848-ban néhány fő híján 600 főnyi lakossága volt, ennek közel 7 százaléka a felnőtt. A 18 éven felüli férfi lakosságnak közel 25 százaléka az országos átlagot messze meghaladó arányban jelentkezett nemzetőrnek.

Diósd népében társadalmi helyzete következtében erősen élt a szabadság utáni vágy és az áldozatkészség is.

1848. május 18-án a miniszterelnök felhívással fordult Magyarország minden településéhez.

Batthyány Lajos miniszterelnök úr felhívására Fejér megye alispánja, Udvardi Hernek Károly utasításba adja május 21-én: ,Ezen miniszteri felhívó rendelet Roboz Ferenc szolgabíró úrnak a végett adatik, hogy ennek úgy a törvény és a tárgyban hozott megyei határozatoknak nyomán az illető küldöttség közbejöttével, kerületében a kívánt összeírást minden haladék nélkül végrehajtsa és azt a kívánt formában az alispáni hivatalhoz minél előbb eljuttassa." Az előzetesen összeírt 40 fő ismét jelentkezett. A bizottság vezetője a jelentkezési lapot vizsgálva megállapította, hogy nincs közöttük írástudó, csak kezök keresztvonásával igazolják önkéntességüket. Erre a jelen levő Fusz Antal jegyző-oskolamester ugyancsak jelentkezett, aláírásával igazolta a többiek áldozatvállalását. Ezzel Diósdón 41 főre növekedett a nemzetőrök száma. A sváb községekben toborzott nemzetőrök magyar parancsnokság alatt számos figyelemre méltó sikert értek el. Damjanich János alatt is sok sváb harcolt. Róluk emlékezik meg Kossuth Lajos jóval később, emigrációban írt levelében. Amikor a 3. zászlóalj 6. századának cibakházi szemléjén Damjanich megkérdezte a katonákat, ugye svábok, a következő volt a válasz:

„Igenis méltóságos tábornok úr, mi svábok vagyunk, de magyar svábok."

 

  
Előző fejezet Következő fejezet