Előző fejezet Következő fejezet

VALLÁSI ÉLETÜNK ÉS AZ EGYHÁZ

 

Diósdon keresztények már Szent István királyunk uralkodásakor voltak. Királyi okmányok több ízben két kőtemplomról tesznek említést. Bizonnyal ezért töltötte Szent Gellért a mártíromsága előtti éjszakáját Diósdon, és mutatta be 1046. szeptember 24-én utolsó szentmiséjét.

„Az egész környék népe odatódult, hogy lássák és hallják István király hűséges barátját, hogy szavaitól vigasztalást és reménységet merítsenek. Gellért felment a szószékre és messze néző tekintettel egy ideig némán állott, majd így kezdte beszédét:

Keresztény Magyarok!

Íme már több mint 30 esztendeje annak, hogy szülőhazámat felcseréltem a tiétekkel és először szólottam hozzátok a fehérvári nagy fatemplomban. Akkor egy látomás jelent meg előttem, mely tolmácsolta számomra Isten akaratát, hogy maradjak közöttetek, mert itt nyerem el a vértanúság koszorúját. A nap elérkezett. Szeretett püspöktársaim! -fordult most a főoltár felé Gellért. - Tudatom veletek az isteni végzés titkát, melyet nekem az Úr ma éjszaka kinyilatkoztatott. Almomban a Szűzanyát láttam, ölében a kisded Jézussal, aki nekünk tulajdon kezével nyújtotta az oltáriszentséget, de Benete testvérünk elől elvonta azt. Ebből megértettem, hogy ő nem részesül a vértanúság dicsőségében. A főoltárnál álló püspökök engedelmesen meghajtották fejüket, mialatt a jelenlevők hangosan zokogtak.

Ne sírjatok! - vigasztalta őket Gellért - inkább örvendezzetek, hogy mi már naplementekor ott állhatunk az Úr szent színe előtt és könyöröghetünk érettetek, hogy mentsen meg titeket, de nem a testi haláltól, hanem a lélek kárhozatától: a pogányságtól. Búcsúzóul fogadjátok áldásomat.

Gellért most felemelte jobbját: Íme megáldalak benneteket és veletek együtt az egész magyar népet. Azokat is, akik még csak hosszú évszázadok múltán születnek meg e hazában és mindazokat, akik magyarnak vallják magukat bárhol is éljenek a nagyvilágban. A nép zokogva térdre borult, mialatt Gellért a Szent Kereszt jegyét rajzolta föléjük."

Ez az áldás évszázadokon át kísérte Diósd lakóit, és most, 2001-ben, a történelmi sorcsapások ellenére, a település 6000 fővel a Budakörnyék egyik gyöngyszeme.

Templomaink, a Szent Szabina- és a Szent Bertalan-templom az 1400-as években még léteztek, a birtokviszonyokban történt változások során mindig említésre kerültek. Pontosabban 1429. március 10-én maga a király (Zsigmond) bizonyította, hogy Csevi Sáfár Miklós a Diód közelében lévő kastélyát a birtokrésszel, a benne levő Szent Szabina-templommal, valamint Fetel és Kevel prédiumokat a Szent Bertalan egyházzal 1500 Ft-ért valóban eladta Chapy Andrásnénak.

1333 és 1337 közötti feljegyzésekben olvashatjuk, hogy Diósd plébánosa, Domonkos négy garast fizetett pápai tizedként.

A későbbi évszázadokban templomainkról nincs hírünk. A török hódoltság alatt a település teljesen elpusztult, lakói nincsenek. Az 1700-as években azonban ismét benépesült. A Csepel-szigetről már korábban átköltözött kisszámú rác családtól északabbra a dombok alját újabb telepesek foglalták el, zömükben katolikus németek. A település fokozatosan faluvá terebélyesedett. Temploma azonban nem volt. Az uradalmak megszervezésével szinte egy időben kezdtek a lakosság lelki szükségleteiről is gondoskodni. Elsőként az 1720-as években Tétényben, Száraz György földesúr kastélya mellett emeltek kápolnát, ahol a tétényiek és diósdiak lelki gondozását ferencesek kezdték meg.

A török idők alatt az egyház szervezete is elpusztult, melynek helyreállítása a XVIII. század első felében történt meg. Ebben az időben a veszprémi püspökséghez tartoztunk, ahol Padányi Bíró Márton püspök kormányzása idején (1745-1762) a szervezés a fénykorát élte. Már kinevezése évében megkezdte egyházmegyéjének vizitálást. Semmi sem tudta visszatartani. „Ha kocsija elakadt a sárban", leszállt és egymaga gázolt be a faluba, hogy a plébánost, templomot megvizsgálja. Naponként négy-öt prédikációt mondott. Ezekből a vizitációkból világosan látta, hogy elsősorban a plébániákat kell, szaporítani és megerősíteni. Tizenkét év kormányzása alatt harminckilenc régi plébániát állított helyre, negyvennyolc új plébániát alapított.

Az 1730-as években Tétényben, Diósdon és az egész környéken a pestisjárvány szedte áldozatait, többek közt a Tétényben működő budai ferences szerzetesek között is, akik első ízben látták el a diósdi hívek lelki gondozását. A tétényi kápolna igen kicsinek bizonyult, a régi templom romokban állt, csak a tornya maradt meg. Így a község nagyura, Rudnyánszky József a régi romok felett megépítette az új tétényi templomot, barokk stílusban 1752-1755 között. Ebben az időben a tétényi egyház Törökbálintnak volt a fiókegyháza, Diósd pedig Érd-Ófalu egyházához tartozott, de mivel távolabb volt, a diósdiak Téténybe jártak istentiszteletre.

A kápolna 1872-ben épült

1771. július 6-án megalapították a tétényi plébániát, és a veszprémi püspökség budai főesperességéhez csatolták. Mint tudjuk, a veszprémi egyházmegye, amelyet még Szent István idejében hoztak létre, az egyik legnagyobb egyházmegyénk volt. A hatalmas terület magában foglalta Veszprém, Fejér, Zala, Pilis, később Somogy megyét. Az egyházmegye északi határa közvetlenül Esztergom alatt húzódott. Az egyházi szervezet újjáépítése felvetette a szervezet átalakítását is. Már Pázmány Péter tervezte a nagy kiterjedésű egyházmegyék felosztását. A XVIII. század elején újra felmerült a felosztás gondolata, új püspökségek létrehozása. Némi ellenkezés mellett így került sor 1777-ben a székesfehérvári egyházmegye felállítására, amelyet a veszprémi püspökséghez tartozó területek egy részéből hoztak létre (Fejér és Pilis megye). Az újonnan létrehozott tétényi plébánia tehát a székesfehérvári püspökség része lett, Diósd (majd pedig Kistétény is) a tétényi egyház filiáléja. 1772-ben Illésházy János a diósdi hívők számára kápolnát emeltetett. Az 1817. augusztus ,28-án Wurum József székesfehérvári megyéspüspök által tartott tétényi egyházlátogatási (Canonica Visitatio) okirat tanúsága szerint:

„Diósd a Tétényi egyházközség fiókegyháza".

Az ősi templomot - mely az akkori hívek befogadására is kicsi volt - gróf Illésházy János 1771-1772. évben építtette a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása tiszteletére. A templomot Tomischich János veszprémi kanonok, érdi esperes-plébános - az idő nincs meghatározva - áldotta meg.

Az időpont hiánya a későbbiekben kételyt támasztott, ezért Székesfehérvár első püspöke, Exc. D. Nagy Ignác 1778-as egyházlátogatásakor ismét megáldotta, a „Mária Immaculáta" oltárképpel együtt (újonnan megfestve ma is látható). Ekkor került a templom fatornyába a kis harang (súlya 70 font), Szűz Mária tiszteletére öntve, 1778 júniusában megáldva a következő felirattal: JOANNES ROHIL GOSS MICH IN PEST 1778.

A Canonica Visitatiók elsősorban az egyházzal kapcsolatos eseményekkel foglalkoztak, de olyan adatokat is tartalmaztak, amik a falu életére vonatkoztak.

Az 1778. évi Tétényi Canonica Visitatióból megtudhatjuk, hogy a kápolnának milyen volt a belső kialakítása, felszereltsége (pl.: a lámpát Budapestről hozták és két hétig égett; 3 capula van, ezeket egy buzgó nőhívő ajándékozta; a kápolna fatornya vörösre van festve). Továbbá arról is tudomást szerezhetünk, hogy a faluban az uradalom Nepomuki Szent János-szobrot emeltetett. Egy tököli hívő fakeresztet állíttatott és néhai Toklics Pál tököli plébános szentelte fel. A hívők száma: 159 fő.

Az 1796-os Tétényi Canonica Visitatio szerint a község temetője falun kívül van, és jóformán betelt, az ott lévő két keresztet jótevők tartják fenn. A hívők száma: 191 fő.

Az 1805-ös Tétényi Canonica Visitatióban azt olvashatjuk, hogy nyitottak egy új temetőt és azt, valamint az ott álló keresztet 1804. április 3-án Marich János kerületi esperes megszentelte. (Ez az új temető azonos a mai temetővel és a kőkereszt is a régi, de felújításra került.) A kőkeresztet és Nepomuki Szent János szobrát, valamint a kápolnát az uradalom tartotta fenn, az okiratban említett három fakeresztet pedig a jótevők.

A hívők száma: 260 fő.

A Canonica Visitatio 1817. évi okiratában teljes részletességgel felsorolják a kápolna belső felszereltségét, és részletesen beszámolnak a községben elhelyezett fakeresztekről:

  1. A régi temető helyén fakereszt áll, bádog corpus-szal. A Schneider testvérek, Mátyás és Bernát tartja rendben.
  2. A szőlők mellett vezető úton, mely Diósáról Buda felé visz, fakereszt áll corpus-szal, fájdalmas Szűzanyával, ez utóbbiak bádogra festve, jó kiállásúak. Fenntartását Schneider Alajos özvegye, Wgner Erzsébet látja el.
  3. A szőlők közt dél felé fakeresztet emeltek bádog corpus-szal. Krems Márton érdi lakos, a szomszédos szőlő tulajdonosa gondozza.
  4. A szőlőkhöz közel észak felé újabb keresztet állíttatott Borsik József érdi molnár mester és gondozását is vállalta.

Az itt felsorolt kereszteket 1816 szeptemberében Marich János kanonok, érdi kerületi esperes áldotta meg.

Hívők száma: 396 fő.

Az 1845. évi Canonica Visitatio arról ír, hogy nagyon kicsi a kápolna, és az illetékes plébános a községgel együtt nagyobb templom építése céljából Batthyány Fülöp herceghez folyamodott, aki 1827-ben megvette az érdi uradalmat, és így a diósdi kegyúri jog is rászállott. A kért építés némileg megígértetett. A hívők száma: 574 fő.

A Canonica Visitatio 1868. évi okirata arról ír, hogy a kápolna a falu déli részén fekszik, tetőzete zsindely, de ez és a fatornya is 1817 óta nem javíttatott, teljesen rossz, úgyhogy az eső lecsepeg a padlózatra. Új templomot kellene építeni, hiszen a jelenlegi kápolna 50 fő befogadására nyújt lehetőséget, se kórus, se orgona, se szószék, se gyóntató nincsen.

Ajtó, ablak, oltár a legrosszabb állapotban van. 1866-ban kifosztották, s minden felszerelését ellopták. Az érdi urasághoz tartozik, melynek birtokosa báró Sina Simon. Új szobra van a településnek, Szent Flórián szobrát idősebb Tranger Benedek állította 1852-ben.

A hívők száma: 641 fő.

A következő vizitáció már a XX. században, 1921-ben volt. Közben rendkívüli dolgok történtek.

1889-ben Téttry József tétényi plébános azzal a kéréssel fordult Diósd község képviselő-testületéhez, hogy a közadakozásból megvalósítandó templom részére építési területet biztosítani szíveskedjenek.

Az 1896. szeptember 16-i Fejér Megyei Napló egész oldalas cikkében arról ad tudósítást, hogy szeptember 13-án volt a diósdi templom szentelése: „Fényes nagy és lélekemelő ünnepe volt folyó hó 13-án Diósd községnek. Fényes volt azért, mert az egész kis falut diadalkapuk, zászlódísz, a helybeliek és a környék lakosságának és a budapesti vendégek hullámzó sokasága ékesítette, másik ok, mert nem csak búcsú volt a községben, de az újonnan épült díszes templom ünnepélyes felszentelése is e napon tartatott. Lélekemelő végre azért, mert látni lehetett az egykori lelkipásztor és a régi hívek között most is égő szeretet lángjának ragyogását.

A műízléssel épített templom Say Ferenc székesfehérvári építész műve. A 9000 Ft nagy részét maga a hitközség adta és hozzájárult adományával több budapesti család, valamint dr. Steiner Fülöp székesfehérvári püspök az ékes oltárkép adományozásával.

A templomszentelést Károly János kanonok végezte, Kereskényi kerületi esperes, Téttry tétényi plébános, Puchlin hevesi esperes és Tanninger törökbálinti segédlelkész közreműködésével.

A felszentelés után Károly kanonok intézett szívhez szóló beszédet, mely a hívőket egykori lelkipásztorkodásra való hivatkozással, valamint a felszentelt templom jelentőségének ecsetelésével valósággal elragadta.

Mint fővárosi ember és mint diósdi nyaraló, kinek boldog házasságát az egyház nevében Károly János az egykori tétényi plébános áldotta meg, sohanem feledem el a templomszentelést és megkísérlem sztenográfiám segítségével a szívre ható beszédet e becses lapban közölni:

Tizennyolc éven át voltam lelkiatyátok ájtatos diósdiak, tizennyolc éven át viseltem köztetek a lelkészt tisztet és a legjobb tehetségem és igyekezetem szerint töltöttem azt be, mert semmit sem óhajtottam, mint lelki üdvötök. Tizennyolc éven át együtt viseltem veletek a nap terhét, örültem, ha boldogság ragyogott reátok és bánkódtam midőn csapások sújtottak benneteket. Gyermekeiteket én vettem fel a katolikus egyház kötelékébe, én adtam nevet nekik. Halottaitok örök nyugalma felett pedig az én imám lebegett. 12 évvel ezelőtt megszűntem lelkiatyátok lenni, elbúcsúztam mindnyájatoktól fiataloktól, öregektől és elbúcsúztam megholtjaitok sírhalmaitól, köztük attól is, amely édes jó anyám porait takarja.

Tizenkét év után most ismét itt vagyok, hogy felszenteljem templomotokat, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére.

Sokat nem látok itt egykori híveim közül, sok házastársat választott el egymástól és sok gyermeket szülőitől a keserű halál és amit szinte fájdalommal láttam, a ti dúsan termő szőlőitek mind kipusztultak. És ti diósdiak mégsem hagytátok el az Istent, sem parancsait.

Míg gazdagok voltatok, egy szerény kis kápolnában imádtátok az Istent, most, hogy szegények lettetek, fényes templomot emeltetek az Ő dicsőségére. Valóban az Isten az emberi lét szükségképpeni föltétele, tehát oly lény, melyben hisz az emberiség. Hisz ma hitt a múltban, és hinni fog a jövőben.

A hivők lelkesedésével körül vett főpap tartotta ezután a nagymisét, a paptársaik segédkeztek, s minthogy a templomba, ezer embernél több nem fért el, a kívül levő sokaságnak e közben Tanninger törökbálinti segédlelkész tartott a szabad ég alatt szívhez szóló, gyönyörű beszédet, mely elévülhetetlen emléket hagyott a hivők szívében."

A tétényi egyház plébánosai, akik a diósdi hívek lelkipásztorai is voltak:

Bajcsy Antal                1771-1772

Kőszegi Imre                1772-1776

Fakó János                   1776-1780

Strommer Benedek       1780-1817

Kovács Imre                1817-1832

Berghammer Károly     1832-1849

Klauszrigler János         1849-1867

Károly János                1867-1885

Téttry József                1885-1912

Ferchich János             1912-1935

Diósd önálló római katolikus egyházközséggé 1919. június 29-én, Péter-Pál napján alakult.

Az önálló egyházközség első alapszabályát az Egyházhatóság 2000/1919. sz. alatt 1919. október 30-án hagyta jóvá. Ez volt Diósd római katolikus hívei első lépése a plébánia megszervezésére, amikor jogi szervezettel biztosították vallásuk és egyházuk ügyeinek szolgálatát.

A templom és a községháza a XIX. század végén
 
Változó oltárrész

Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök jóvoltából és a Járási Hatóság támogatásával az 1919. évben megalakult diósdi helyi lelkészség (Curatia) 1921. május hó 11-én, bérmálás alkalmával kánonilag plébánia rangra emelkedett.

A Curatia első lelkésze, Rössler Ignác, ez alkalommal a plébánia adminisztrátorává neveztetett ki, aki Diósdon 1927. július hó 27-én halt meg. A nyilvános pályázat kihirdetése és lejárta után Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök Diósdra ideiglenesen adminisztrátort nevezett ki, Paár Józsefet nevezte ki plébánossá, és 1927. november 20-án Diósdon személyesen és ünnepélyesen mint első plébánost beiktatta.

A templom megépítésével a kápolna továbbra is mint kápolna működött. Állapota az idők során megromlott. A fatorony állványszerkezete annyira elkorhadt, hogy 1935-ben egy vihar során veszélyesen megdőlt, és a leomlás elkerülésére 1935. március 28-án lebontották. A tetőzetét helyreállították, és a homlokzatára elhelyezték a jelenlegi vaskeresztet.

1925-ben a hívek adományaiból a kápolnát renoválták, a belső kifestés költségeit Magyar Gyula felesége, Schneider Rózsi viselte.

A templom továbbfejlesztése is megindult, 1911-ben gyűjtés útján a templomba orgona került, a kórust emiatt kibővítették. A templomtorony két harangját az első világháború alatt katonai célokra elvitték, csak a kápolna kis harangja maradt meg, mint műemlék. 1930. június 6-án került felszentelésre - Schneider Nándor és neje, Wéber Magdolna ajándéka - a Pieta-oltár.

A kőoltárt az akkor Diósdon élő Deák család adományozta.

A világháború és a forradalom lezajlása után 1924. évben 27 diósdi lakos, akik a nagytétényi Óngyár munkásai voltak, az „Anna" nevű harangot adományozták. A harang jelzése: B.I.S.N.C. L. TÉT. H. O.N.G. WA.

A következő évben pedig a „Gábor" nevű harangot kapta a templom. Jelzése nincs. Mindkét harang valamikor hajón lehetett szolgálatban. Most a templomban a régi Mária (1778. évből való) haranggal együtt három harang van. Az 1920-as évek közepén megkezdődött a gyűjtés a templom renoválása érdekében, melyre 1938-ban került sor. Június első napjaiban kezdődött, és november első napjaiban már el is készült. A renoválási munkák Paár József plébános, Dr. Újlaki Holzspach Ödön világi elnök, Kék Géza kántor-tanító, Bognár Dezső községi jegyző, Zsidákovits Ferenc községi bíró és Schneider Mihály templomatya idejében készültek.

A felújítás már 1935-ben elkezdődött a sekrestye részleges elbontásával, majd felépítésével, utána a fapadló helyett mozaiklapokat fektettek le, a tetőzet pedig esővíz-csatornát kapott. Az 1939. év főbb munkái a következők voltak: átépült az oltár felső fele, a tabernákulumot magyar motívumok díszítették, a templom teljes festése három színárnyalatban készült, az eddigi vöröstégla-padozatot mozaiklapokra cserélték, új villanyvilágítást szereltek be, melynek összfénye 1200 gyertyalángnak felelt meg.

A felújított templomot 1938. november 20-án Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel. Ekkor került elhelyezésre és megáldásra a Paár József plébános és nővére, Ottília által adományozott három és fél méter magas és két méter széles aranykeretes - Baumann Tivadar akadémikus festőművész által festett - új oltárkép is.

Kovács József budapesti szobrász 1933. június 26-án kelt levelében tudatja, hogy megbízó ügyfele - ki a legszigorúbb inkognitóban kíván maradni megbízta, hogy a néhai Bertsik József érdi molnármester által a diósdi Hexenbergen 1816-ban felállított, de most már rozoga állapotban levő fakeresztet egy új kőkereszttel pótolja. A plébános ajánlotta, hogy ne ugyanazon a helyen, hanem a temetőben állíttassa fel, ami 1933. szeptember 2-án meg is történt.

1933. szeptember 23-án elkészült a templom előtti parkban a „Hősök emlékoszlopa", mely az első világháború diósdi áldozatainak állít emléket. A kertben a 33 hősi halott tiszteletére 33 fát ültettek el.

Templomunk történetében számon tartandó év az 1949-es. Németh Gyula akkori plébános és Svoy Lajos püspök megbeszélése során döntés született, hogy a Diósdi Egyházközségnek legyen Szent Gellért-ereklyéje.

Az ereklyetartót Mészáros József ötvösmester készítette el. Az ereklye elhelyezésére, melyet maga a püspök úr végzett szeptember 9-én, Mészáros István, Kisteleki István kanonok urak, Neményi Lajos irodaigazgató és Németh Gyula plébános úr jelenlétében került sor. A keretezett okirat egy ideig a sekrestyében volt. A vasrács tervét Dr. Kismarty Lechner Jenő, a Képzőművészeti Főiskola tanára készítette, kivitelezője Németh Antal budapesti lakatosmester volt.

1952. június 22-én, vasárnap volt először hangverseny a templomban. Fellépett: a budapesti Gát utcai templom vegyes kara, Thury Lajos vezetésével, Hegyi Margit orgonaművész és Szabad Mária hegedűművész. Részletek a műsorból:

Bach -A-moll preludium,

Hummel - Alleluja,

Beethoven - Dicsőít téged,

Schubert - Salve Regina,

Gunod - Ave Maria.

1955-ben a templom orgonája komoly felújítást igényelt. A javítási munkákat Erdősi Gyula soroksári orgonajavító vállalkozó végezte el. A 4000 Ft-os munkadíjat közadakozásból fizették ki.

1959-ben a templom belső festését határozta el a képviselő-testület. Addig csak meszelt fala volt. A kifestés anyagi hátterét a hívek adományai teremtették meg. Az oldalfalakra, valamint a kazettás mennyezetre (kazettáiba) szakrális képek kerültek.

Nem egészen húsz év múlva az oldalfalakra mozaikképek kerültek a keresztút stációnak bemutatására. A liturgikus tér nagyméretű kerámiamozaikja a Napba öltözött asszonyt és a magyar szenteket ábrázolja, kiemelt helyen Szent Gellért püspököt diósdi szentmiséjekor, a homlokfalak pedig a keresztelkedő és feltámadt Krisztust. E kerámiaképek készítője Nemcsics Antal műegyetemi tanár volt.

1976-ban a templombelső jelentősen megváltozott. Eltávolították a szószéket, a főoltárt, a mellékoltárt. Az új oltár süttői fehérmárványból készült, a pasztofozim, valamint az ambo és a keresztelőkút ugyancsak.

A templom mai belső és külső kialakítása, felújítása, a padlófűtés beszerelése a templom 100 éves évfordulójára 1996-ban készült el.

A felújított templomban Takács Nándor megyés püspök az általa celebrált ünnepi misét követően a templomot megáldotta és felszentelte.

Diósd plébánosai voltak:

1919-1927 Rösler Ignác

1927-1945 Paár József

1945-1952 Németh Gyula

1952-1968 Dr. Halmos Béla

1968-1978 Lovas István

1978-1987 Felnémeti Ferenc

1987 óta Filó Kristóf a lelkipásztorunk.

Elsőáldozók
 
Bérmálkozók

Az 1930-as népszámlálás során Diósdon a vallási megoszlás a következő volt:

római katolikus 999 fő

református 24 fő

evangélikus 12 fő

görögkeleti 10 fő

görög katolikus 1 fő

egyéb 1 fő

Jelenlevő összes népesség 1047 fő, ebből 12 fő külföldi honos.

Ebben az időben Diósdhoz tartozott még Gyula-telep és egyéb külterület is, ahol összesen 160 fő lakott:

római katolikus 144 fő

református 13 fő

evangélikus 2 fő

egyéb 1 fő

Egyházunk első templomairól a „Középkori történelmi helyeken" című fejezetben olvashatunk.

HELYI EGYHÁZI SZOKÁSOK

Az egyházi év szokásai szinte megegyeznek az évszakok szokásaival, hagyományaival. Diósd a XVIII. századtól az újjátelepüléstől leginkább németajkú településnek tekintendő. Diósdra katolikus németek települtek, sőt a korábban betelepült néhány rác család is katolikus volt. A hagyományok, szokások vallási eredetűeknek tekinthetők, melyeket egyrészt magukkal hoztak, másrészt az itt élő nemzetiségektől, leginkább a magyaroktól vettek át. A szokások, a hagyományok egy része már feledésbe ment, de úgy gondolom, érdemes ezekről is megemlékezni.

Az egyházi év az ádvent-tel kezdődik, december 25-ét megelőző negyedik vasárnapon. A Megváltó várásának e négy hete régi ünnepi időszak. Első jeles napja november 30-án az András-nap. A néphit jövőjóslásra tartja alkalmasnak.

Gyermekkoromban már nagyon vártam december 6-át, a Mikulásnapját. A délután cipőtisztítással és várakozással telt el. Volt olyan év is, amikor a Mikulás személyesen hozta el ajándékát. A gyönyörű téli estén sötétben vártuk a Mikulás eljövetelét, az ablaknál lestük, mikor jelenik meg az utcán a lámpa alatt. Amint megpillantottuk, gyorsan a helyünkre ültünk, és csendben várakoztunk. A Mikulás a láncot csörgetve jelezte, hogy megérkezett. Amikor belépett, imádkoznunk kellett, verset mondtunk. Megkérdezte, vajon jó gyerekek voltunk-e, mire mi rögtön rávágtuk: a lehető legjobbak vagyunk. (Annus nővérem lánya velem egyidős volt, együtt nevelkedtünk. Miminek hívták.) Ajándékot kaptunk, almát, diót, mogyorót, aszalt szilvát. Amikor a Mikulás nem este érkezett meg, reggel korán kelve találtuk meg az ajándékokat a cipőkbe rakva. Előfordult, hogy szenet is találtunk az ajándékok között.

A karácsonyhoz nálunk a karácsonyfa tartozik, amely a világ több országában is az ünnep szimbóluma. A karácsonyfát először színes papírfüzérekkel, aszalt gyümölccsel, pattogatott kukoricával, ezüstözött dióval, tobozzal, almával díszítették, majd később szaloncukorral, gyertyákkal, csillagszóróval és a csúcsán az esthajnalcsillaggal. Mostanság különböző színű villogó elektromos gyertyafüzérekkel, üveggömbökkel díszítik fel.

A karácsonyi ünnepek fő eseménye az éjféli mise, melyre szinte mindenki elment, még az is, aki egész évben nem járt templomba.

Karácsony első napján az egész éven át ministrálók ajándékot kaptak a mise után Liszka nénitől. Legtöbbször Márklin fém-építőjátékot, évről évre mindig egy fokozattal nagyobbat. Karácsony ünnepének különleges varázsa mindenkit megérint.

Az év utolsó éjszakáját, a szilvesztert a leányok és legények együtt töltötték valamelyik lányos háznál.

Január elsején, újév napján a rokonok és barátok meglátogatták egymást, hogy elmondják újévi jókívánságaikat. Ez a szokás régen ugyanúgy, mint napjainkban, elsősorban a gyerekek számára nagy élmény. Már korán reggel felkeltek, hiszen azt tartja a közmondás: „aki január elsején sokáig ágyban marad, az egész éven át lustálkodni fog".

A gyerekek először a rokonokat, majd a szomszédokat, ismerősöket keresték fel. Jókívánságaikért almát, diót, süteményt, manapság pénzt is kapnak. A gyermek mellett a férfiak azok, akik újévi jókívánságaikkal keresik fel a rokonokat, barátokat, szomszédokat.

Az új év első jelentősebb napja a Vízkereszt, amikor is a templomban nagyobb mennyiségben szentelnek vizet, melyből kis üvegekben a hívők haza is visznek. Üvegben tárolják, vagy ha van, a falon lévő kis szenteltvíz tartóban tartják.

Ez időben szentelték meg a házakat. A plébános és két ministráns járta a falut, a beszentelést az ajtóra felírt háromkirályok kezdőbetűivel (GMB) és a mindenkori évszámmal jelölték meg. A ministránsok ilyenkor almát, süteményt kaptak.

Január második felének legfontosabb jeles napjai a tavasz közeledésére utaltak. Az öregek megfigyelései szerint jó bortermés várható, ha január 22én, Vince napján olvad a hó. Január 25-ét - Pál-fordulat - tartják a tél közepének.

„Pál megtérése, a tél fele oda, a másik fele még vissza."

A Gyertyaszentelő Boldogasszonytól, február 2-től április végéig tartó időszakot, amelyet a tavasz és a tél uralomért folyó harca jellemez, az év szokásrendszerében tavaszelőnek tekintjük. Szokásai a tél távozása és a természet újjáéledése feletti örömet juttatják kifejezésre.

Február vagy másképpen a Böjtelő hava a. farsang időszaka. Ez az időszak a felhőtlen szórakozás, a tavaszvárás időszaka volt.

A farsang csúcspontja a Hamvazó szerdát megelőző utolsó három nap volt. Ilyenkor csúnya, ijesztő maskarába öltözött, úgynevezett farsangi bolondok járták a falut. Egyszer magam is, nővéreim buzdítására megpróbáltam. Rongyos ruhába öltöztettek, fejemre harisnyát húztak, bekormolták az arcomat, kezemet, és kikísértek az utcára. Elindultam a községháza felé, nővéreim meg az ablakból figyelték működésemet, bátorságomat, mely sajnos hamar elszállt. Az első szembejövő maskarástól úgy megijedtem, hogy a faluból is kiszaladtam, és a kertek alján, kerítésen átmászva érkeztem haza. Személyes élményemen túl, édesapám mesélte, hogy ebben az időszakban a legények a kocsma előtt elástak egy kakast úgy, hogy a taréjos feje kívül maradt. A vállalkozó kedvű legényeknek a szemét egy kendővel bekötötték és így egy bottal kellett elütni a kakas fejét. A győztest megünnepelték és a kakasból finom pörkölt készült, amit a kocsmában feltálalták.

Ebben az időben több helyen is volt farsangi bál. Mulatság, szórakozás, bőséges étkezés volt jellemző e néhány napra. A farsangi időszak kedvelt süteménye volt a farsangi fánk.

A farsangi szokáskör fontos eseménye volt a farsang temetése, ami tulajdonképpen a tél temetését is jelentette. Éjfél előtt egy fateknőbe fektették a farsangot megszemélyesítő legényt, lepellel letakarták és körbe vitték a táncteremben és közben tréfás dalt énekeltek. Végezetül egy vödör vízzel űzték ki a „koporsóból".

Húshagyókedden, a böjt előtti utolsó napon az asszonyok, lányok rendeztek „batyus bált", ezen férfi nem vehetett részt. Mi azért az ablakon be-be leselkedtünk.

Az utolsó három farsangi naphoz néhány babonás tilalom is kapcsolódott.

-  Nem volt szabad kenyeret sütni, mert különben az év során meghalt volna valaki a rokonságból.

- A babfőzést is tiltották, mert akkor keléseket kaphattak az emberek.

-Varrni sem volt szabad, mert akkor nem tojtak a tyúkok.

A farsangi időszakot követően hamvazószerdával megkezdődött a böjti időszak. A böjti hetekben a csendes, dolgos hétköznapokat ugyancsak csendes hétvégék követték. Pénteken mindenki szigorúan betartotta a böjt előírásait, lélekben mindenki készült a húsvéti ünnepekre.

A húsvét a keresztény vallás egyik legnagyobb ünnepe, a feltámadás és a megváltás alapgondolatát foglalja magában.

A keresztény liturgiában a hosszú húsvéti ünnepkört kisebb ünnepi szakaszok tagolják, melyek Jézus életének eseményeit elevenítik fel. Első napja hamvazószerda. Ekkor kezdődik a 40 napos böjt, amelyet Jézus kínszenvedésének emlékére tartottak. Hamvazószerdán a pap az előző évi szentelt barka hamujával megjelöli hívei homlokát. A jelölés nemcsak a bűnbánatot jelképezte, hanem bajelhárító szerepe is volt.

A Nagyhét a virágvasárnappal kezdődik. Ezen a húsvét előtti vasárnapon Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepli az egyház. A Biblia szerint pálmaágakat szórtak a szamáron haladó Krisztus elé. Ennek emlékeként alakult ki a pálmás, az északibb tájakon pedig a barkás körmenet. A felszentelt barkának rontásűző, gyógyító, elemi csapások ellen védelmező szerepet tulajdonítottak. Nagycsütörtök az utolsó vacsorára, az eucharisztia alapítására emlékeztet. E napnak estéjén a harangok elhallgatnak és Rómába mennek.

Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje.

Nagyszombat már a feltámadásra várakozó ünnep. Az esti (éjszakai) körmenetben a hívők a feltámadt Krisztus szobrával énekelve, imádkozva járták körül „Isten házát". Nagyszombati szertartás az új tűz gyújtása és a tűzszentelés is. Ezen az éjszakán véget ér a böjt, asztalra kerül a hagyományos húsvéti va

csora: a sonka, a tojás, a torma. Húsvétvasárnap a feltámadás napja. Az ajándékozás ideje.

Az ajándékot hozó húsvéti nyúlnak a gyerekek örülnek a legjobban. Titokban érkezik. A tojásokat, ajándékokat húsvétvasárnap reggelén fészekbe vagy kosárba rakja. A „nyuszi" feltehetően német nyelvterületről került hozzánk. Népszerűsége a múlt század végétől, a képes levelezőlapok elterjedésével egyre növekedett.

Húsvéthétfő a locsolásról nevezetes. A locsolás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Régen még hideg vízzel, vödörből öntötték le a leányokat. Később elterjedt ez a húsvéti szokás, de már megszelídült formában: rózsavízzel, kölnivízzel, locsolóvers kíséretében történik. Jutalmul festett tojást, ételt, italt, virágot kapnak a legények.

Szent Flórián szobra

Május első vasárnapján van a búzaszentelés. Valamikor az egész falu körmenettel ment ki a határba, és a lábon álló zöld, zsenge, búzamezőt megáldották, hogy a mindennapi kenyérhez szükséges búza bőven teremjen.

Májusban is van néhány jeles nap. Először a Flórián-nap. Szent Flóriánban a tűzvésztől oltalmazó védőszentet tisztelték. Szobra szinte minden településen megtalálható, ahol tűzeset volt, ott azért, ahol még nem, ott azért, hogy a jövőben óvja meg a falut a tűzvésztől. Diósdon 1852-ben, a nagy tűzvészt követően került felállításra Tranger Benedek jóvoltából.

Május 25-én a szőlősgazdák ünnepelték védőszentjük, Szent Orbán neve napját. A néphit szerint a nap időjárása befolyásolja a szüretet. Több falu határában szobrot is emeltettek a szentnek. Diósd közelében, közel a 70-es úthoz, a Diótörő úton található egy nagyon szép és jő állapotban lévő szobor, melyet a XIX. században emeltetett egy ottani szőlőbirtokos. Szép idő esetén a szobrot borral öntötték le és virággal díszítették fel. Rossz idő esetén csak vízzel lelocsolták, büntetésképpen. Ennek oka az, hogy a szőlővesszők május végén már virágoznak és az eső megakadályozza a virágok beporzását, így kevés termés várható. Szent Orbán napját ma is sok helyen megünneplik. Remélem, Diósdon is ismét felelevenedik e szokás.

Pünkösd után második vasárnap az évközi kilencedik vasárnap. Ekkor ünnepeljük meg az úrnapját (eredetileg az ezt megelőző csütörtökön). Űrnapja előtt néhány nappal megkezdődött a virággyűjtés. Emlékszem, iskolás koromban egy teljes napon át virágot szedett az egész iskola, kint a határban. Rengeteg búzavirágot, pipacsot, margarétát, szarkalábot gyűjtöttünk. Az iskolások mellett szinte az egész falu lakossága is virágot gyűjtött. A hűvös pincékben egy-két napot át tárolhattuk még és friss maradt.

Szombaton általában azon családok férfi tagjai, akik egy-egy lombsátor gazdái voltak, felmentek az erdőbe és tölgyfa, cserfa lombos ágakat gyűjtöttek és lovas kocsival hazaszállították.

Vasárnap kora reggel talpon volt az egész falu, a férfiak felállították a lombsátrakat és virággal, csokrokkal, kis koszorúkkal feldíszítették, majd elhelyezték az oltárt, az oltárképet, a gyertyatartókat. Ezután a körmenet útvonalán, melyet már előző nap gyönyörűen feltakarítottak, megkezdték a színpompás virágszőnyeg lerakását. A templom előtti, valamint a kápolna előtti és az azt összekötő útszakaszt vallási jelképekkel díszítették. A lombsátrak előtti szakaszt úgyszintén. A körmenet útvonalát mindkét oldalán faágakkal szegélyezték.

Készüi az úrnapi virágszőnyeg
 
Úrnapi körmenet
 
A körmenet férfitagjai
 
... és asszonyai
 
A Szent Gellért-szobor felszentelésének résztvevői
 
Szent Gellért szobrának felszentelése

A körmenet a templomból indult a kápolnáig, onnan a mai Gárdonyi Géza és a Dózsa György úton át a Kossuth Lajos utcán tovább a Szent Flóriánszoborig, végül a templomba tért vissza. Az útvonal házainak ablakaiban gyertyák égtek, szentképekkel díszítették. A menet élén, a virágszőnyeg két oldalán ment a zenekar, a tűzoltók egyenruhában, majd a gyerekek és a férfiak. A virágszőnyegen a ministránsok, a plébános az oltári szentséggel a baldachin alatt, melyet a képviselő testület tagjai vittek. Ugyancsak a képviselők kisérték a baldachin két oldalán lámpákkal az oltáriszentséget. Majd ezután következtek a kórus énekesei, és végül az asszonyok mentek. A mai körmenet már sokkal rövidebb útvonalon, szerényebb virágszőnyegen halad, se zenekar, se tűzoltó nincs a mai menetben. A körmenet végén következett a szentmise. Hazafelé menet mindenki vitt virágot, ágat a lombsátorból. Úrnapján délután a férfiak elbontották a sátrakat, az útvonalat feltakarították, a szemetet elhordták.

Az űrnappal kapcsolatos történet, hogy az 1950-es években nem nézték jó szemmel a hatalmon lévők ezeket a vallási hagyományokat, és igyekeztek sajátos eszközeikkel befolyásolni és megzavarni. Például: a körmenet ideje alatt mozgalmi indulókat játszottak a hangos bemondón keresztül, és jelenteni kellett a „felsőbb szerveknek" a részvétel tényét, statisztikáját.

A másik érdekesség, hogy a háború után kitelepített személyek új lakóhelyükön már nem találkoztak a valamikor onnan származó hagyománnyal, ezért új otthonukban általuk ismét hagyománnyá vált az úrnapi körmenet. Péter-Pál elrohasztja a gabona gyökerét - mondják június 29-ről, és ez azt jelenti, hogy elérkezett az aratás ideje. Az aratás ideje alatt nem került sor mulatságokra, mert minden kézre szükség volt a termés gyors betakarításához. Ezért ez az időszak szokásokban igen szegény.

Szeptemberrel kezdődik az őszi ünnepkör, amelynek középpontjában a szüret és a következő gazdasági évre való felkészülés, előkészület áll.

Szeptember elején a költöző madarak délre repülnek. Szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján úgy tartják, hogy a fecskék is elrepülnek. Ha a fecskék azonban Szent Mihály napjáig maradnak, szép, hosszú ősz várható.

Az aratás befejeztével, amikor a mezei munkák egy időre pihenhetnek, küszöbön áll a búcsú, a templom védőszentjének ünnepe. E naphoz már a középkorban sokhelyütt vásárok, és az azzal együtt járó világi mulatságok is kapcsolódtak.

A búcsú napjára készülve az egész falu új ruhát kapott. A házak utcai és udvari felületeit frissen meszelték, az utcák, árkok gyönyörűen kitakarítva várták a vendégeket. A búcsú napjára a faluból elszármazott rokonok, barátok, hazalátogattak és két-három napon át ünnepeltek. A záró napon nagy báli mulatság volt.

A diósdi búcsú egészen sajátságos, a templom védőszentje a „kisboldogasszony", mely szeptember 8-án van, a búcsút a szeptember 12-i Mária-napon tartottuk, manapság pedig Szent Gellért napján (szeptember 24.), amikor is egy egész hetes kulturális és szórakoztató programmal, a „Szent Gellért Hét"tel ünneplünk.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet