| |
Dr. Kubassek János
A Kárpát-medencében számos ősemberi lelőhely neve fogalommá vált. Az ősrégészek szinte zarándokhelyként keresték fel a Bükkben található Istállós-kői- és Szeleta-barlangokat, valamint a Suba-lyukat, Rudabánya és Vértesszőlős neve ugyancsak nemzetközileg elismert lett emberi csontmaradványaik révén a szakemberek körében. A véletlen szerencse és a kitartó, céltudatos régészeti feltáró munka eredményeként kerülhetett Érd a világ legjelentősebb archeológiai lelőhelyeinek térképeire. A kezdetekről feltétlen fontos megemlékezni okulásul arra, hogy egy látszólag jelentéktelennek tűnő csontmaradvány vagy kőeszköz milyen jelentős kutatások kiindulópontjává válhat.
Patyi Vilmos érdi lakos bizalmából került a Magyar Földrajzi Múzeum birtokába az a forrásértékű eredeti levél, melyet a neves lokálpatrióta, Jovicza Ignác vetett papírra 1963. május 8-án. A levelet teljes terjedelmében fontos idézni azért, hogy hitelesen feleleveníthessük a felfedezés körülményeit, és megörökíthessük az abban részes helybéliek érdemeit.
"Kedves Vilmos barátom!
Örömmel közlök veled egy szenzációs régészeti hírt: a Nemzeti Újság mai számában ťAz ország legrégibb ősemberi településére bukkantak Budapest közvetlen közelében.Ť Az érdekes hír valószínűen a többi hírlapban is megjelent. A cikkben a legmeglepőbb, hogy a rendkívüli tudományos értékű ősemberi leletet a Budapesti Történeti Múzeum régészei tárták fel. Ezzel szemben azonban bizonyos vagyok abban, hogy a szerencsés feltaláló Patyi Vilmos műkedvelő régész, az érdi Helytörténeti Múzeum egyik alapítója és munkatársa volt. Tőle vettem át az egész leletanyagot, s azt az É. H. M.-ban elhelyeztem. Az ősszel még járt nálam egy fiatal házaspár, s mint a B. Történeti Múzeum (Bp. V. Régészeti Osztály, tel.: 182-015) felkértek, hogy mutassam meg a leletet. Megnézték, s felkértek, hogy a pattintott kvarcit kőeszközöket és állati csontokat elismervény ellenében, visszaszolgáltatási kötelezettséggel adjam át tanulmányozás céljából. Ez év márciusában felszólításomra mai napig sem jött válasz. Úgy emlékszem rá, hogy egy alkalommal a régész pár is velünk volt a Fundokliában. Ugyanakkor Bán Kálmán is velünk volt. Mi szerepe volt neki a feltárásban? Ő egy hatósághoz benyújtott beadványban úgy tünteti föl az egész helytörténeti ügyet, hogy a helyi múzeumot ő szervezte meg a KISZ-ifjúsággal. Summa summarum: mindent elkövetünk, hogy a kölcsönképpen elvitt leletanyagot sürgősen visszakapjuk. Közlöm továbbá, hogy a Múzeum számára szükséges asztali és falivitrinek tervrajzát átadtam Birinyi elvtársnak, hogy azokat az Asztalos Szövetkezetnél megcsináltassa.
A további tervek megbeszélése céljából kívánatos, hogy rövid időn belül találkozzunk.
Igaz barátsággal:
Jovicza Ignác
K. Családodat mindnyájan szeretettel üdvözöljük."
E levél bizonyságnak tekinthető abban a vonatkozásban, hogy az első csontmaradványok megtalálója érdi ember volt, Patyi Vilmos, akinek nevéről később sajnálatos módon nemcsak a hírlapi cikkekben, hanem a szakmai publikációkban is megfeledkeztek a szerzők. A.megtaláló személye annál is inkább fontos, mert az ő figyelemfelkeltése nélkül soha nem szerezhettek volna tudomást a lelőhelyről a hivatott szakemberek, és így nem kezdődhettek volna meg a tudományos igényű feltárások. Érdekes helyi vonatkozás, hogy éppen az előkerült régészeti leletek adták a döntő ösztönzést arra, hogy 1963. augusztus 20-án délelőtt 11 órakor Érd-Ófalu, Római u. 24. sz. alatt megnyíljon az Érd Községi Helytörténeti Múzeum.
Az első kiállításon "bemutatásra kerül az Érdi ősember (Homo Érdiensis) európai hírű pattintott kőeszközei, továbbá ősállati csontok, kövületek és különféle régiségek" - a korabeli meghívó egy megsárgult példányának tanúsága szerint. A meghívót Jovicza Ignác, Patyi Vilmos és Hajdók Béla írták alá. A meghívandó személyek listáján szerepel a település számos jeles, ismert személyisége, az állami és az intézményi vezetőkön kívül Csuka Zoltán író, Fekete Lajos író, Knapp Vince könyvtáros, Nógrádi Lajos tanár, Kerékgyártó Imre tanár, Kerékgyártó Árpád nyugdíjas gimnáziumi igazgató, dr. Haba Nándor fogorvos, Dukovics Iván római katolikus plébános, Kulifai Gyula esperes író, Károlyi János zenekarvezető, Jovián Pál gyógyszerész, Molnár József, dr. Szlameniczky István, az Élet és Tudomány szerkesztőbizottsági tagja, Kudó József apátplébános, dr. Fehér Géza muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, dr. Weidinger István orvos, Gróz László író, Fizári Kornél kultúrház-igazgató. Így elsőként az érdiek láthatták a később világhírűvé vált leleteket, mindenekelőtt Jovicza Ignác áldozatkész szervezőmunkájának eredményeként.
A lelkes helybéliek igyekezete nem sikkadhat el az utókor számára, de fontos hangsúlyozni, hogy az érdi ősemberi telep szakszerű feltárása olyan komoly tudományos felkészültséget, régészeti, őslénytani, zoológiai és geológiai ismereteket követelt, mellyel csak néhány ember rendelkezett akkoriban. Nem véletlen, hogy a feltárás esztendőkig elhúzódott, és a feldolgozó munka is hosszú éveket vett igénybe. Az akkoriban Érden élő Franczisczy Lajosné geológus technikus érdeme, hogy a Magyar Állami Földtani Intézet geológus-paleontológus professzorát, Kretzoi Miklóst kereste fel, s az ő közlése alapján kezdődhettek meg a módszeres terepfelmérések és tudományos vizsgálatok.
Hunyadi László szigorló geológus volt az első, aki 1962-ben tudományos igényű publikációban emlékezett meg a lelőhely földtani körülményeiről. A később világhírűvé vált ásatások helyszínét először ő még gerinces ősmaradvány lelőhelyeként ismertette, s egy szót sem ejtett arról, hogy esetleg ősemberi szerszámok is előkerültek volna. Munkája eredményeként beszámolót tartott a Magyarhoni Földtani Társulat szakülésén és részletes képet adott az állatmaradványok előbukkanási körülményeiről:
"Az utóbbi időben a miocén-pleisztocén rétegekkel fedett Érdi-fennsíkon, Érd-Parkvárosnál, a szarmata mészkőben törésvonal mentén kialakult barlang maradványára találtunk, igen gazdag barlangi gerinces faunával. Az ősmaradványok helyben élt és beágyazódott, felső-pleisztocén würmi, hideg éghajlatra utaló emlős fauna jellegzetes képviselői. A barlang keletkezésére a pleisztocén folyamán erőteljes denudációs felszínalakulás ad magyarázatot. A barlang a würmi szakasz előtt keletkezett, lepusztulása a holocénben történt.
 |
| Mamutfog az érdi ősember vadásztelepéről a Magyar Földrajzi Múzeum kiállításán (fotó: M. Engler Edit) |
Érd-Parkvárosban, a Sóskúti út mellett, Ilka majortól Ny-ra kb. egy kilométerre igen gazdag gerinces ősmaradványlelet került elő. A felszínt felárkoló, a Duna felé tartó ÉNY-DK-i lefutási irányú törésvonal mentén létrejött 10-15 méter mélységű aszóvölgy ÉK-i lejtős rézsűjén átvezető gyalogút felásásakor bukkantak rá a csontokra. A lelőhely teljes feltárása 1961 nyarán történt. A lelőhely területe a miocén-pleisztocén rétegekkel fedett Érdi-fennsík morfológiai egységébe tartozik. A helvéti, tortónai, szarmata, alsó- és felső-pannóniai rétegek többé-kevésbé összefüggő sorozatára a pleisztocén korú lösz települ. A terület táblás-töréses szerkezetű. ÉNY-DK irányú főtörésvonalak és az ezekre közel merőleges irányú és azonos korú törésvonalak szabdalják fel.
Az egyes, törések által határolt rögök önálló mozgásúak voltak, egymáshoz képest tekintélyes függőleges elmozdulással. A törések határozták meg a fennsíkba hátravágódó aszók irányát, lefutását. A rétegek déli vagy közel déli dőlésűek. Szögdiszkordancia nem észlelhető közöttük. A törésrendszer posztpannóniai, a rodáni és román orogén fázissal kapcsolatos. A terület mai arculata a pleisztocén-holocénban alakult ki.
Az előkerült gerinces ősmaradványok lelőhelye a szarmata mészkő felszínén van. Az itt húzódó, a szarmata mészkőfelszínt is felárkoló aszóvölgy oldalában laza, porlós szerkezetű mészkő egyenetlen, kisebb mélyedésében szürkés-sárgás mészkőtörmelékes agyagos löszbe, alárendelten barnássárga löszös anyagba ágyazódtak be a csontok."
Hunyadi László készítette el a lelőhely és környezete első földtani térképét. Az első állattani-paleontológiai meghatározásokat Kretzoi Miklós professzor végezte. Vizsgálatai szerint tömeges előfordulásban kerültek elő a barlangi medve, a farkas, a róka, a sarki-róka, a nyest, a nyuszt, a párduc, a barlangi oroszlán, a mamut , a jégkori vadló, az ősi vadszamár, a rénszarvas, a gyapjas orrszarvú, a vaddisznó, az óriás gím, a gímszarvas, a kőszári kecske, a pézsmatulok, az őstulok, a zerge csontmaradványai. A legtöbb csont a barlangi medvéből származott. A telepen összesen 34 állatfaj csontja került elő. A lelőhely jelentőségét érzékelteti, hogy több, mint 50 ezer állatcsontra bukkantak a Kretzoi Miklós vezette kutatók.
Hunyadi László első publikációjában egy rombarlangról, pontosabban barlangszerű üregről ír, melynek a barlangfedele letöredezett, és így már csak maradványai jelezték hajdani kiterjedését. A völgy mai jellegét tekintve igen kétségesnek tűnik, hogy csupán egy viszonylag kisméretű üreg adhatott volna otthont ennyi állatnak, még akkor is, ha nem egy időben feltételezzük létüket, mozgásukat.
Az Érd-Tétényi-fennsíkon jelentéktelenek a karsztosodás morfológiai előfordulási jelei. Nem ismerünk a Bükk hegységhez vagy az Aggteleki-karsztvidékhez hasonlóan kifejlett felszíni és felszínalatti karsztjelenségeket. Hiányoznak a dolinák, az uvalák, a karrcsatornákkal, karrbarázdákkal tagolt mészkőfelszínek, és nagyobb kiterjedésű barlangok sem ismeretesek.
Lelkes érdi lokálpatriótáknak köszönhető, hogy az Érd-Ófaluban található kicsiny helytörténeti gyűjteményben sokáig megőrizték a váratlanul előkerült, pontosan meg sem határozható régiségek első darabjait.
Az ősemberi nyomok - kőeszközök, kőszerszámok - előkerülése azonban egy évvel később adott új irányt a tudományos vizsgálatoknak.
 |
| Az érdi ősember pattintott kőeszközei - Gáboriné Csánk Vera rajza (Az érdi középső paleolitikus telep - Budapest régiségei, 22. Bp., 1971) |
A lelőhely látszólag érdektelen. A Budai-hegység déli előterében, az Érd-Tétényi-fennsík nem kínál különösebb látnivalót az erre tévedő vándor számára. A Dunától mintegy tíz kilométernyi távolságban található kopár, kietlen karsztfennsíkon a vékony talaj és humusztakaró alól lépten-nyomon előbukkan a szarmatakorú mészkő.
A szeles, fátlan fennsíkon néhány cserje tengődött, s a feltárás idején, négy évtizeddel ezelőtt a gyümölcsfák között csak néhány elszórt hétvégi házikó érzékeltette az ember jelenlétét.
Az Érd-Tétényi-fennsík egyik különleges természeti értéke a Duna irányában húzódó északnyugat-délkelet irányú aszóvölgy, amely geológiai törésvonalak mentén alakult ki. A meredek falú festői völgyben - melyet a helybéliek kicsit túlzó büszkeséggel Érd Grand Canyonjaként emlegetnek - csak időszakos vízfolyás figyelhető meg.
A téli hóolvadást követően és a tavaszi csapadékosabb időjárás idején vékony patakocska csordogál a völgy alján. Az év nagy részében azonban száraz. A mai M.7-es útvonaltól északnyugatra található völgyoldalhoz két kisebb völgyteknő csatlakozott.
A védett helyzetben található, a mélyebb Fundoklia-fővölgyhöz illeszkedő teknőt minden oldalról mészkőfalak vették körül. Így alakult ki a természet szeszélye révén az a lakótér, mely biztonságos hajlékot, hosszabb-rövidebb időre tartózkodási helyet nyújtott 40-50 ezer esztendővel ezelőtt az őskor emberének.
E völgyfőből kitűnően át lehetett tekinteni a környező fennsíkot, ahol az állatok vonultak, és e völgyteknő szolgált olyan vadásztelepként, mely az évezredek folytán rengeteg hulladékot fogadott magába.
Fontos megemlíteni, hogy a vértesszőlősi lelőhely mellett az érdi telep volt az, ahol a paleolitikum emberének tűzhelynyomai is előkerültek. A völgyteknők fenekén elszenesedett csontmaradványok és tűzrakó helyek maradtak fenn a rájuk rakódott mészkőmálladékban bővelkedő védőtakaró alatt. Öt egymás felett fekvő lakóréteget, vízszintes járószintet, és méternyi vastag kőeszközökben és csontokban páratlanul gazdag kultúrréteget tudott megkülönböztetni a terület első feltárója, Gáboriné Csánk Vera régész.
Az őskor emberének érintetlen vadásztanyája évezredeken át háborítatlanul rejtőzött az Érd-Tétényi-fennsík talán legfestőibb, legeldugottabb zugában. A hajdani vadásztanya a kedvező földrajzi körülményeknek köszönhette kialakulását, létét és rendkívüli jelentőségű leleteinek megmaradását.
Évezredeken át őrizte, rejtette páratlan kincseit, melyek nemcsak Magyarország legkorábbi történetének ékes tárgyi bizonyítékai, hanem az emberiség kifejlődésének folyamatában ugyancsak számottevő jelentőségű leletegyüttesnek számítanak.
Érd nevét archeológus körökben világszerte számo ntartják, s ez nemcsak a város hírnevét erősíti, hanem egyben a magyar tudomány eredményességét is jelképezi. A módszeres, szakszerű munka gyümölcseként jelent meg az a francia nyelvű monográfia, mely minden fontos régészeti tanszéken és kutatóintézetben megtalálható, ahol a paleolitikum emberével foglalkoznak.
 |
| Gáboriné Csánk Vera (jobbról a második) az érdi ősemberi telep feltárásán (Dr. Semjén Gáborné szívességéből) |
 |
| Gáboriné Csánk Vera régész, az érdi ősemberi ásatások vezetője (Dr. Semjén Gáborné szívességéből) |
Az első régész szakember, Gáboriné Csánk Vera Az ősember Magyarországon című könyvében így emlékezett meg a feltárás fontos eseményéről:
"Hogyan került elő az érd-parkvárosi sokrétegű vadásztelep, ha a völgyteknők teljesen betemetődtek, láthatatlanná váltak? Egy csúnya, esős, decemberi napon tudtam meg, hogy Érden néhány idős tanító, nyugdíjas, az érdi ťöregurakŤ mindenféle régiséget, cserepet gyűjtenek a környéken és egy kis szobában helytörténeti múzeumot alapítanak. Hozzám fordultak segítségért: határozzam meg nekik a cserépdarabokat. Azonnal kimentem hozzájuk az árva kis szobába, és a látogatás után átázott újságpapírba csomagolt csontokkal, gyatra kis kőszilánkkal jöttem vissza. Ezeket szívesen odaadták...
Lemostam róluk az agyagot. Barlangi medve, vadló csontja. Az egyik kőszilánk pedig kovásodott mészkőből készült kaparó. Egy pillanat volt az egész: ez középső paleolitikum! Egy furcsa, nagyon primitív moustier-i kultúra. Másnap zuhogó esőben megmutatták, hogy hol találták. Az történt ugyanis, hogy a kopár terület tulajdonosa kissé leásta a völgy oldalát, hogy az alig taposott gyalogúton könnyebben jusson a távolabb eső nyári házához. A felszínen ekkor sem volt látható semmi. Három méterrel lejjebb azonban, ahol az ősember kultúrrétege vízszintesen kiszaladt a partoldalból, a vékony humusz alól azonnal kifordult néhány csontdarab és kőszilánk. Ezt is összeszedték a jó öregurak. A telep szélét érintette az ásó. Tavasszal elkezdődött az első rendszeres ásatás, és azóta az a kopár, mészköves fennsík számomra az ország legszebb része marad.
Személyes hangúvá kellene most változtatnom ennek a telepnek az ismertetését, minthogy saját ásatásomról van szó. Mégsem vállalom a hangváltoztatást. Maradjon csak olyan, mint bármelyik jó ősemberi lelőhely az országban. Az érdi vadásztelep előnyeit sem azért hangsúlyoztam annyira az előbb, mert a sajátom, hanem mert olyan véletlen szerencsém volt, amilyen egy régésznek az életében rendszerint csak egyszer adódhat. Mészkőfalakkal körülvett, zárt, teljes település, érintetlen vadásztábor, több lakóréteg egymáson... szabadban! Később pedig a részletes geológiai, növénytani, állattani vizsgálatoknál kitűnő munkatársaim voltak. Nekik is köszönhető, hogy Érd - a róla írt vaskos, francia nyelvű monográfia révén - világszerte ismertté vált.
A szerencse nem jár magában. Hozzátartozott, hogy a következő évben bejárhattam Európa nagy részét, hogy megkeressem a rokonokat. Az érdi telep rokonaira gondolok; azokra a lelőhelyekre, amelyek a legjobban hasonlítanak hozzá. Alig egy évvel később ott lehettem többek közt Franciaországban, Dordogne-ban, az ősember kutató paradicsomában a forrásnál. Ládikában vittem magammal a legjellegzetesebb szerszámokat. F. Bordes professzor, a nagy mester, amikor meglátta őket, azt mondta: "Igazán szép ettől a Bouviertől, hogy adott önnek egy kis mintagyűjteményt a charentien kultúra anyagából..."
J. J. Bouvier az adjunktusa volt. A válaszon viszont ő hökkent meg. "Dehogy, cher Monscur Bordes! Ez az érdi anyag!" Akkor már az irodalomból, az összehasonlító vizsgálatból tudtuk, hogy egy új kultúrát találtunk nálunk."
A kutatómunka első fázisában Gáboriné Csánk Vera vezetésével behatárolták a lehetséges ásatási területet. Nagy felületen vízszintesen takarították el a legfelső humuszos réteget, mely alatt mészkőtörmelék és löszös agyag következett. Öt-tíz centiméter vastagságban nyesték le a különböző rétegeket, s függőleges metszetet kialakítva érték el a legfelső kultúrréteget.
Nagy izgalmat okozott, hogy egy jégkorszaki talajfolyás nyomaira bukkantak, mely kétségessé tette, hogy esetleg érintetlenül maradt-e meg az ősemberi vadásztábor hulladéka.
A módszeres kutatómunka érdekében a hatalmas kiterjedésű ásatás felületeti 1×1 m-es négyzetekre osztották fel, s minden előkerült leletet, kőeszközt és csontmaradványt centiméterről centiméterre haladva jegyzőkönyvben rögzítettek, illetve fényképeztek. Hihetetlen mennyiségű leletanyag került elő meglehetősen kicsiny területről. A barlangok viszonylag védettebb kitöltés anyagától eltérően itt minden természetes világítás mellett volt szemügyre vehető. E vadásztanyán csak ember elejtette állatok, rénszarvas, jégkori vadló, gyapjas orrszarvú és barlangi medve, valamint hiénák csontmaradványai kerültek elő.
Gáboriné Csánk Vera arra a következtetésre jutott az ásatások eredményeként, hogy az érdi ősemberi telepen egy hajdani hústároló verem volt, ahol hétezer kilogramm húsnak megfelelő combot és lapockát tárolhatott az őskor embere. Az óriási csontmennyiség ellenére is joggal merülhet fel a kétely, vajon milyen körülmények között tárolhatták ezt a hatalmas hústömeget?
Gáboriné Csánk Vera azt feltételezte, hogy egyes természeti népek szokásaihoz hasonlóan a földbe ásott veremben tárolták és földdel fedték be a húsraktárokat. S hogy ez nem vált ehetetlen, rothadó, hasznavehetetlen hústömeggé, azt kamcsatkai néprajzi párhuzamokkal próbálta bizonyítani. Egy tény bizonyosnak tűnik, akkoriban, amikor az első vermeket mélyítette az Érden élő ősember, mintegy 50 ezer esztendővel ezelőtt, sokkal hidegebb éghajlati feltételek közepette élt, mint manapság.
A régész munkáját nagymértékben elősegítette a zoológus és a paleontológus. A faunalista összeállítását dr. Kretzoi Miklós professzor vezetésével végezték el a kutatók. Az előkerült 32 állatfaj csontjaiból megállapítható, hogy az állatok túlnyomó része vadászzsákmányként került az érdi ősemberi telepre. Így konyhahulladékként maradt az utókorra.
A kultúrrétegekből egyértelműen megállapítható, hogy a legalsó kultúrréteg keletkezésének idején még viszonylag enyhe éghajlat uralkodott, melyet erősebb lehűlés követett. A felső kultúrréteg középső szintjén már megfigyelhetők voltak a tundrai fagyás jelei. Az egész telepet lepelként beborító mészkőtörmelékkel vegyes finom löszanyag jóval későbbi keletkezésű. A változások hasonló bizonyítékait mutatták a botanikai vizsgálatok.
Az igen hideg klíma bizonyítéka, hogy a felső kultúrréteg szintjében, mintegy 37-38 ezer évvel ezelőtt megjelent a sarki róka, amely arra utal, hogy az Érd-Tétényi-fennsíkon akkoriban olyan éghajlat uralkodott, mint manapság Skandinávia legészakibb tájain. A tüzelési helyekről előbukkant szénmaradványok a legfelsőbb telepszinteken igen csekély mennyiségben kerültek elő, s ezek nem voltak elegendőek a nagy pontosságú radiokarbon-vizsgálatokhoz, melyeket a hollandiai Groningenben és Chicagóban végeztek el.
Nagyon érdekes, hogy évezredeken keresztül ugyanarra a helyre tért vissza az ősember az ásatások leleteinek tanúsága szerint. A természeti tényezőkkel magyarázható, hogy egy-egy meleg forrás, vagy védett barlang hosszú ideig lakóhelyül szolgálhatott az őskor emberének. Az érdi vadásztelep legnagyobb vonzereje feltehetően a gazdag vadállomány volt.
Gáboriné Csánk Vera nyomán tudjuk bizonyosan, hogy az érdi ősember a délkelet-európai charentien kultúra képviselője volt. E ténymegállapítást azokkal a régészeti leletekkel, kőeszközökkel és szerszámokkal lehet alátámasztani, melyek fő nyersanyaga a víz által görgetett kavicsból származó kvarcit. A kavicsfeldolgozás érdi ősember által alkalmazott módszerére is lehet következtetni. A mintegy 70 típusra tehető szerszámfajták legáltalánosabb, legelterjedtebb darabja a kaparó, melynek az éle ívelt és vaskos. A kaparókból mintegy 20-féle változatot különböztetett meg a régész. A különféle vágóeszközöket és szilánkokat az ősember az elejtett vadállatok bőrének megnyúzására, húsának feldarabolására használta.
Az igen finom kovából készült szerszámok feltehetően a bőrök átlyukasztására a finomabb kovából készült vakarók a bőrök tisztogatására szolgálhattak. Valóságos szerszámkészítő műhely működött az érdi ősemberi telep helyén. A fennmaradt eszközök típusösszetételét és különféle jellegzetességeit vizsgálva önkéntelenül adódott a régész feltételezése, mely szerint hasonló eszközök Franciaországban kerültek elő a charentien kultúra képviselőinek lelőhelyeiről.
Érdemes megemlítenünk, hogy az emberek rokonsága és kapcsolatainak ismerete is fontos lehet ahhoz, hogy önazonosság-tudatukat megőrizhessék. Ez az igazság ősidők óta érvényes. A Gerecse-hegységben található impozáns szádájú Szelim-barlang ásatásai során a barlang kitöltés nyagának legalsó rétegéből kerültek elő olyan kőszerszámok, amelyek igen hasonlítanak az érdiekre. Nem elképzelhetetlen, hogy az érdi ősember megfordulhatott a Szelim-barlangban, illetve a Szelim-barlang lakói látogathattak el Érdre. A Kárpát-medencében azonban sehol másutt nem kerültek elő a charentien kultúrának egyéb emlékei.
Annál több lelőhelyet ismerünk a Mediterráneumban, a mai Franciaország, Spanyolország és Olaszország területén. A legklasszikusabb lelőhelyeknek számítanak a Dordogne-ban, Charente-ban található barlangok, melyek közül a leghíresebb a Combe-Grenal-barlang. A Menton és Ventimiglia között található Grimaldi-barlangokban ugyanennek a kultúrának az emlékei kerültek elő. Spanyolországban a Castilo-barlang eszközei szintén rendkívül hasonlítanak az érdiekhez és az anyaguk is megegyezik. A charentien kultúra emlékei az Alpok délkeleti nyúlványain a mai Szlovénia és Horvátország területén is előkerültek. Ausztriában, Graz közelében a Drachen-höhleből kerültek elő az érdihez hasonló kőszerszámok, csak annyi különbséggel, hogy a nagyméretű, víz által görgetett kvarcitköveket a Mura partjáról hordták fel ebbe a barlangba.
 |
| Gáboriné Csánk Vera a franciaországi moustier-i ősemberi kultúra egyik barlangi lelőhelyénél (Dr. Semjén Gáborné szívességéből) |
Gáboriné Csánk Vera végiglátogatta a legfontosabb európai charentien lelőhelyeket, melyeknek eszközanyaga meglepő hasonlóságot mutat az érdiekkel, olyannyira, hogy még az avatatlan szakemberek számára is megkülönböztethetetlen, melyik kőeszköz honnan származik. Ha az érdi telep ásatásairól előkerült kőszerszámokat elvegyítenénk a franciaországi, spanyolországi, vagy olaszországi charentien leletekkel, a legkiválóbb szakember is képtelen lenne megállapítani, melyik szerszám honnan való. Az érdi ősemberi telep állatcsontjainak elemzése a zoológusok és a paleontológusok igen nehéz, de szép feladata volt, és adalékokat adott a vadászó érdi ősember életmódjának felvázolásához.
Érdemes párhuzamot vonni a mai tundrán élő népek táplálkozási szokásaival, megjegyezve, hogy a mai technikai eszközök nyilván könnyebbé és kockázatmentesebbé teszik a nagy testű állatok elejtését. Az érdi ősemberi telep feltételezhető teljes húsmennyiségét minimálisan 250-300 ezer kilogrammnyira becsülhetjük, amely a mai 56 ezer lakosú Érd többhónapi húsellátásának adataival vethető egybe. Ez a vadmennyiség az akkori viszonyok között évezredeken át mintegy 20-30 km2-nyi terület állatállományát jelenthette. A vadászat körzete azonban ennél feltehetően jóval nagyobb lehetett, így a vadászok valószínűleg kb. 30 km-nyi körzetben mozoghattak. A néhány tucatnyira becsülhető létszámú vadászcsoportok évezredeken át vissza-visszatértek erre a vadban igen gazdag tájra, a Kárpát-medence egyik legelső, bizonyítható emberi lakhelyére. Az őskor érdi emberének és kultúrájának kiterjedt kapcsolatait Európa-szerte vizsgálták a tudósok, s az érdi ősemberi telepről származó kőeszközök a mai napig fontos analógiának számítanak.
Az éghajlatváltozások bizonyítékaiként értelmezhető csontok a legfontosabb ilyen jellegű leletek közé tartoznak Magyarországon.
Az előkerült csontleletek és kőszerszámok a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum legféltettebb kincsei közé tartoznak. A Balaton felé haladó autósok az M.7-es autópályán áthaladva talán nem is gondolják, hogy az elmúlt évtizedekben oly gyorsan benépesült vidéken, Érd-Parkvárosban, az újonnan épült házak tőszomszédságában már 50 ezer esztendővel ezelőtt is éltek emberek. Sajnálatos tény, hogy emberi csontmaradvány - Rudabányától és Vértesszőlőstől eltérően - a gondos vizsgálatok és a nagy remények ellenére Érden nem került elő.
A lelkes lokálpatrióta helybéliek - Patyi Vilmos, Franczisczy Lajosné, Jovicza Ignác - figyelme és gondossága mentett meg a feledéstől és az enyészettől egy nemzetközi jelentőségű régészeti lelőhelyet, melyet felkészült, képzett tudósok, Gáboriné Csánk Vera ősrégész és dr. Kretzoi Miklós paleontológus professzor tártak fel a tudomány számára. Évtizedes munkásságuk gyümölcse az a francia nyelvű archeológiai monográfia, mely 1968-ban látott napvilágot, és világszerte megismertette Érd nevét az ősrégészet művelőivel.
 |
| Gáboriné Csánk Vera testvérével Érden (Dr. Semjén Gáborné szívességéből) |
Irodalom
GÁBORINÉ CSÁNK VERA (1968): La station du Paléolithique moyen d'Érd Hongrie - Budapest
GÁBORINÉ CSÁNK VERA-KRETZOI MIKLÓS (1968): Zoologie archélogique - Gáboriné Csánk Vera (1968) 223-244 o.
GÁBORINÉ CSÁNK VERA (1980): Az ősember Magyarországon, Budapest, Gondolat
GÁBORINÉ CSÁNK VERA (1991): Az érdi ősemberi telep - Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 10. sz. 47-52 o.
HUNYADI LÁSZLÓ (1962): Az Érd-parkvárosi gerinces ősmaradvány-lelőhely - Földtani Közlemények 1962/4. 461-463 o.
KRETZOI MIKLÓS (1968): Étude paléontoligique. - Gáboriné Csánk V. (1968) 59-104 o.
KRIVIÁN PÁL (1968): Division paléoclimatique et stratigraphique de la station. In: Gáboriné CsánkVera (1968) 33-38 o.
STIEBER JÁNOS (1968): Étude paléotloristique. In: Gáboriné Csánk V. (1968) 39-56 o.
| |