Kovács Sándor:

Tallózás a XX. század történetében a sajtó tükrében

A két világháború közti országgyűlési választások Érden

A XX. századi választásokon győztes személyekre és pártokra bőséges forrásanyagot nyújtanak a levéltárak mellett a sajtóban megjelent cikkek is. A megyei sajtóból megtudhatjuk a helyi eredményeket, miként ezt az alábbiak is példázzák.

Sajtókutatásaink alapján az alábbi választási eredményeket találtuk:

A Fejérmegyei Napló, a Fejérmegyei Hírlap és a Fejérmegyei Friss Hírek cikkei alapján képet nyerhetünk a választáson győztes és alulmaradt személy szavazatainak arányairól is. Nézzünk néhány példát:

1922. Csöngedy Gyula (Egys. P.) 600 szavazattal győzte le Balázs Elek Rassay párti jelöltet.

1926. Csöngedy Gyula (Egys. P.) ekkor már még nagyobb fölényt tudott szerezni. Az arány Csöngedy javára Balázzsal szemben 4144 - 1603.

1931. Ekkor gr. Zichy János (Egys. P.) 5447 - 1692 arányban győzte le Hodula József Gaál Gaszton párti jelöltet. (A mindössze egy éve zászlót bontott új párt, a Független Kisgazda-, Földműves és Polgári Agrárpárt esélyei ekkor még csekélyek voltak.)

1935. Haám Artúr (Nemzeti Egység Pártja) 5022 - 4391 arányban győzte le gr. Wimpffen Ferencet, a korábban hosszú ideig győztes Egységes Párt jelöltjét.

Az Egységes Párt Bethlen István politikai bölcsességének köszönhette tartós sikerét 1922-ben történt létrehozását követően. Bethlen 1921-ben lojális ellenzékivé és legális parlamenti párttá tette a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot. 1922-ben pedig a legnagyobb parlamenti pártot, a Nagyatádi-féle Kisgazdapártot átformálva és kibővítve létrehozta a Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Pártot (Egységes Párt). Leszűkítette a választásra jogosultak számát és visszaállította a nyílt szavazást. Biztos parlamenti többségre téve szert mind politikailag, mind gazdaságilag konszolidálta az első világháborúban meggyöngült, vesztesként kikerülő, megcsonkított országot, és ellentmondásai ellenére történelmünk viszonylag sikeres korszakává tette a Horthy-rendszert.

Érdi viszonylatban ennek fényében érthető Csöngedy Gyula adonyi esperes kétszeri megválasztása az Egységes Párt színeiben.

Külön figyelemre méltó még Haám Artúr személye aki 1939-ben másodszor is indult, de ekkor már nyilasként. Miként az alábbi adatok mutatják Érden nyert is, mivel azonban kerületi összesítésben alulmaradt Simon Ferenccel szemben, így ekkor már nem jutott be a Parlamentbe. Ezúttal csak az eredményeit vizsgáljuk.

Érden nagy népszerűséghez hozzájárulhatott az első ciklusban játszott szerepe és az a körülmény, hogy Érden volt háza. (Felső utca 33. szám alatti épület, amely az államosítás után földművesszövetkezeti központ, MSZMP székház, majd zeneiskola lett.) Tehát 1939-ben sem annyira pártállására, mint inkább személyére szavazhattak. Jóllehet a főváros környékén lényegesen nagyobb volt a nyilasok befolyása, mint másutt vidéken. Az 1939. évi választás legnagyobb meglepetése volt a nemrég alakult Nyilaskeresztes Párt második helyre kerülése. (49 képviselővel) Jóllehet a Teleki Pál által létrehozott Magyar Élet Pártja domináns szerepét (187 mandátum) nem veszélyeztette.

Az 1939. évi választás érdi és összesített arányai az alábbiak voltak:

A Független Kisgazda Párt nem csak itt, hanem országosan is erősen visszaesett (22-ről 14 mandátumra), akárcsak a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (11 főről 5 mandátumra). A korszellem Hitler hatalomra kerülése (1933) nyomán, Gömbös Gyula szociális demagógiát is alkalmazó tekintélyuralmi irányvonalának előterébe kerülése óta kezdett hatni és vezetett fokozatosan az országos politika német járószalagra kerülése és a jobboldali radikalizálódás felé. A korabeli értékelések közül érdemes felfigyelni a korábbi, meghatározó államférfi, Bethlen István nyilatkozatára, aki az igazi veszélyt abban látta, hogy az "új kormánypártban megszaporodtak azok az elemek, amelyek a szélső jobboldallal állandó flörtviszonyban vannak". (Pesti Napló, 1939. június 1.) Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, hogy számára az az aggasztó, hogy "a baloldali radikalizmus átcsúszott a jobboldalra". (Népszava, 1939. június 1.)

A pártállam és az egyház kapcsolata a sajtó tükrében

A pártállam természetére vet fényt az egyházakhoz való hűvös viszonya is. Az elmúlt félévszázadban a klerikális reakciókénti való rákosista megbélyegzéstől fokozatos enyhülés, egyfajta együttműködés következett be a kádári rendszer alatt. Különböző felső szinteken, a párt- és tanácsi körökben mentalitástól, személyektől függően azonban fennmaradt egyfajta tartózkodás, ami megnyilvánult, ha nem is nyílt üldözésben, de a működés támogatásának megtagadásában, feltételeinek akadályozásában. Érden különösen pregnánsan nyilvánult ez meg több templomépítkezés kapcsán, amelyek kálváriájáról a rendszerváltást követően olvashattunk a sajtóban feltáró cikkeket az azokban hősies kiállást tanúsító papok beszámolói alapján. Tallózzunk belőlük:

A Tusculanumi templom létrejötte

Tusculanum római katolikus templomát 7 év kitartó küzdelem után tudta felépíttetni és Mária, az Egyház Anyja tiszteletére felszenteltetni dr. Bélafalvy Imre plébános. A 25 éves évforduló kapcsán visszaemlékezését leközölte az Érdi Újság (1992. január 10. 4. o.)

Érd-Tusculanum temploma 25 éves

1966. október 16.-1991. október 14.

1991. október 14-én, dr. Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök jelenlétében hálaadó misét tartottak a 25 éve épült Tusculanumi római katolikus templomban.

A Főpásztor előtt, a templomot megtöltő hálálkodó hívek jelenlétében dr. Bélafalvy Imre plébános többek között a következőkben foglalta össze a történteket.

Előzmények - küzdelem - megvalósulás.

1959 karácsonyán érkeztem ide Vértesacsáról. Onnan azért, mert a helyi szervek megtagadták tőlem a hitoktatási engedélyt, három rövid újságcikk is jelent meg rólam koholt ostobaságok címén. Akkori püspököm, Shvoy Lajos úgy akart segíteni rajtam, hogy - úgymond - elengedett Pest megyébe. Itt azzal fogadtak, hogy egy özvegy férfi házában kell laknom s templomépítést kell szorgalmaznom. Elődöm püspökségi gondnok lett, ő itt énekkart vezetett, s a szereplésekkel balatoni köveket vásárolt az építendő templom céljára. Azt is mondta, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal kilátásba helyezte az építési engedély megadását. Amikor azonban próbálkozni kezdtem, azonnal észrevettem: minden emberi erőfeszítés hasztalan. Azok az idők 1956 után a megtorlás évei voltak, s hallani sem akartak új templomról. Még telek sem volt. Sajnos hivatalos felettesem sem támogatta ügyünket, tartva az állami nyomástól. Már rég meghalt édesapám és egy jóindulatú járási földrendező embersége kapcsán mégis nevünkre került a telek. De a templomépítés...! Talán még akad az Olvasók között is olyan, aki emlékszik a régi tusculanumi kápolnára. Tornaterem típusú épület, pici oltárfülke, sok gondot okozó állaggal. Vonóvasak tartották össze a mennyezetet. Mérnöki vélemény alapján életveszélyes volt. Az Egyházügyi Hivatal megbízottja először azt mondta, csak a veszély elhárításáról lehet szó. Mikor kértük, írja alá, akkor megtagadta. Ismételt megkeresés kapcsán, a felelősség súlya alatt engedett egy ún. födémcserét. Mikor a födémet lebontottuk, a falak is tarthatatlanná váltak. Akkor volt ép a II. Vatikáni Zsinat. Minden törekvés az volt, hogy legyen itt is egy korszerű liturgikus tér. Sok, igen sok vívódás után eldöntöttük, hogy a szentély zárófalát félkörbe állítjuk vissza, mivel engedélyt nem kaphattunk: egy cm-t se lehetett a régi határoktól eltérni! A félköríves fal elkészülte alkalmával a szomszéd iskola egyik akkori vezetője feljelentett. Még van, aki emlékszik az ÁEH megbízott kiabálására: "Kirázom a reverendájából!". Azonnal sürgöny is érkezett: minden leáll, a falat le kell bontani. Szörnyű volt! Előző évben sátorban volt a misézőhely, az Oltáriszentség pedig a szobámban. Minden éjjel felkeltem esedezni az Úr előtt. A hivatal hajthatatlan volt. Az államminiszter--vezető nem fogadott. Ajtaja elől azonban nem mentem el. Akkor, amikor könyörögve könyörögtem meghallgatásért, idős titkárnőjének megesett rajtam a szíve. Ezt mondta: "Menjen haza. Majd megy egy értesítés!" Kiküldtek egy osztályvezetőt. Ő amikor ideért, azonnal csodálatos megértést tanúsított. Megengedte a továbbépítést. Amikor ő még módosított tervet is jóváhagyott, egy küldöttség az ő tudtán kívül idejött és 3000,- Ft büntetést rótt ki. 1963-1966-ig volt a nagy kaland. Megépült. Akkor egyházi elöljáróim is nehéz helyzetben voltak. Megyéspüspököm megbízásából Kisberk Imre segédpüspök "Mária az Egyház Anyja" tiszteletére konszekrálta (felszentelte) az épületet. 1966. október 16-án. 23-án kellett volna, de 1956-nak épp 10 éves évfordulója lett volna aznap s ezért nem engedték aznapra a szentelést. A csoda megtörtént. Az Egyház Édesanyja, Mária művelte!

Mivel mindezt felfüggesztés nélkül éltem túl, az állami hivatal nem engedett lakásépítést. 11 évig éltem egyedül a templom sekrestye feletti kis szobájában, minden szolgáltatás nélkül. Ez az időszak volt részemre a legboldogabb lakóélet. Meg kell emlékeznem munkatársaimról. Hunyadi László ötvösművész igen sokat dolgozott a templombelsőn. Kegyelettel emlékezem elhalt munkatársaimra. Többek között ezek voltak: Varsányi Mihály, Varga Béla, Vértes Ferenc, Marics József, Szőke Árpád, Czékmány Tibor, Sámson József, valamint Bujtor István, a leghűségesebb világi elnök. Igen sokat dolgozott itt a nyugdíjban élő Zamecsnik József. 1974-ben elkészült Till Aran munkája, az Egyház Anyja oltárékesség. Itt tett tanúságot megtéréséről Bruno Cornacchiola, a jelen kor egyik nagy bűnbánója Olaszországból.

Az építkezés küzdelmeiben széthullt családok lassan a Liturgia áldásai kapcsán megtalálták egymást, otthonná lett a templom. Közben, 1978-ban, igaz emberségéről ismert vezető, dr. Benussi Silvio segítségével lakásépítési engedély is lett ..."

A postástelepi templom létrejötte

A tusculaniumhoz hasonló vesszőfutás előzte meg a Postástelep Kármelhegyi Boldogasszony templomának felépültét is. Erről Mersei Antal plébánosnak az Érdi Tükörben megjelent cikkéből kapunk hiteles képet (I. évf. 7. sz. 12-13. o.)

Az alábbi szemelvény fényt vet az egyház szociális gondoskodó szerepére is. 1935-ben érkeztek Érdre és nyitották meg a mai Mariánum Általános Iskola elődjét, valamint több óvodát a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek rendjének apácái. A postástelepi óvodát Szél Sándor postafőfelügyelő által felajánlott Pál utcai házban indították be 1946 novemberében. 1951-ben dr. Bakay Lajos sebészorvos Gyulai utcai államosított villájába helyezték át. Máig ott működik az óvoda. (Meseház Óvoda)

Harmos Ferenc és Szél József adományai az egyházak közösségformáló erejét és az egyéni áldozatvállalás tartós hatását példázzák.

"Postástelep és az itt kialakult rk. Egyházközség története az 52 éve híveit összetartó és minden gondjukban részt vevő plébános, Mersei Antal atya szemszögéből:

Érd Károlyi birtok volt, tel gyümölcsössel, fenyvessel, egyes részeket így is hívtak, pl.: "Cseresznyés", parkvárosi részt: "Fenyves" stb. Amikor felparcellázták, a Posta vett meg egy jókora részét, és fel is parcelláztatta, és a postás alkalmazottainak részletre eladta. De 8 telket a Vezérigazgatóság leszakított, és itt központi székházat építettek. Ma úgy mondanánk: kultúrháznak, faluháznak. A postások itt gyűltek össze mindent megbeszélni, szórakozni, felüdülni, barátkozni. Itt határozták el, hogy árkot kell mindenkinek ásni (Postástelep elöljárt ebben) és fásítani kell. A központi székház területe gyönyörű volt, hatalmas nyárfákkal, gondozott füves résszel, stranddal, tekepályával, pingpongozni lehetett, focizni, kézilabdázni, fürödni. (Rendezett kabinok voltak.) Az egész Postástelep nagyon szép volt. Mert ez a név egyszerűen ráragadt a településre. Azonban a Gellért u.-tól a Gábor u.-ig. hatalmas foltokban nádas volt. Valószínű több forrás lehetett, egyet befogtak a strandolásra a székháznál. Egy nagy medence volt, és valószínű 1938-40-ben nyithatták a háború előtt. Szép közösség alakult: tekéztek, pingpongoztak, fürödtek, sportoltak, söröztek és tanácskoztak a postások vagyis közösségbe verődtek. Egy ilyen tanácskozáson döntötték el, hogy nekik kéne egy templom, meg egy pap is. De hát templomnak nem parcelláztak. Ezért felajánlották kis kápolnának a nyitott 12×6 m-es 8 oszlopon álló "helyiséget".

És ki legyen a pap. Nem lehet idegen. Elmentek a posta igazgatóságára a kéréssel, és ott egy buzgó és akkurátus hölgy elvállalta az ügyet. Többször elment a püspökségre, Shvoy Lajos atyához, hogy adjon nekik olyan papot, akinek postás az apja. (Maczkó Margit)

Ilyen nyilvántartás nem volt, a püspök érdeklődött, és Szabadkai József atya, aki akkor a Tusculanumi egyházközség papja volt, előtte törökbálinti káplán, bejárt a püspökségre, mert ott püspöki szertartó volt, megemlítette a püspöknek, hogy van egy bálinti pap, akinek az édesapja postás, jelenleg tétényi hitoktató, cserkészvezető, megjárta a háborút, ő jó lenne. A püspök atya igen fiatalnak találta, de mégis Maczkó Margit és a postások nyomatékos kérésére, akik nem akartak Tusculanumhoz tartozni immár, kinevezte Postástelepre Mersei Antalt: akinek apja postás volt, és sváb, tele volt akaraterővel, tettrekészséggel, és a gyerekek, fiatalság iránti nagy vonzódással és szeretettel. Természetesen nem plébánosnak, ahhoz dukálna egy templom és elsősorban egy élő hívő közösség: ami egyik sem volt akkor. Azt mondta nekem a püspök atya: "Fiam, itt semmi nincs, neked kell lelki közösségbe formálnod őket, megtanítani szépre-jóra, az Isten szeretetére, főleg vegyél részt életükben, bár fiatal vagy, de tettrekész, azért bízom rád őket, tegyél, amit tudsz, én mindig támogatni foglak jóindulatommal".

Boldog voltam, az első önálló feladat! Bemutatkoztam, az idősebb postások fiuknak tekintettek, mindenben segítettek, de mindenbe bele is szóltak. Belőlük alakítottam ki az első képviselőtestületet. 1947. szept. elsején alakult meg az egyházközösségünk. Összegyűltünk: jön a tél. Be kéne falazni a pingpongozót. Nagy volt a szegénység. Csak 15-ös falat tudtunk a nyitott oszlopok köré húzni, vagyis 1 sor téglát. Hegyi Sándor bácsi volt a kőműves mindvégig, mert hogy minden évben valamit foldozni kellett. Sokszor voltam a segédje. Padok is kellenének, meg oltár is - mondtam a képviselőknek, akikkel össze is barátkoztunk, mert névnapokat is tartottunk - jól van, majd elintézzük, és akkor szétbontották a fürdőkabinokat, mivel deszkát sehol sem lehetett kapni. Ezekből készült az oltár és a padok. Úgy néztünk ki, mint most egy afrikai misszió. De a gyerekek már jöttek, mert sportoltam velük, és megérezték, hogy ők a legfontosabbak. A hittanórák vidámak voltak, kölcsönkönyvtárt csináltam, a gyerekek jöttek, és hozták a szüleiket.

Albérletben laktam, ide is már sokan jöttek koldulni egy tányér ételért, a gyerekek is éhesek voltak, testvéreik is. Megint csak a képviselőkhöz fordultam: Segíteni kellene, nyissunk óvodát, de hol, miből? Akkor jöttek: Üresen áll a Szél Sándor háza, nem jött ki a háború után, kérdezzük meg. Nagyon rendes ember volt, szívesen átadta nekünk 3 évre egyelőre a házat óvodának. Jöttek is, 25-30-an voltak naponta, de nemcsak gyerekek, hanem ebédre bárki betérhetett, aki éhes volt. Egytálételt főztünk. A gyerekekkel a keresztesnővérek foglalkoztak (Ilona, Klotild, Paola nővér) szereztünk kis ágyakat, ágyneműket, délben betoppantak a nincstelenek, de ebéd után el kellett menniük, mert a gyerekeknek aludniuk kellett. (Jekliné, Faragóné főztek ízletesen)

Hogyan tudtuk fenntartani? Az UNICEF-től (USA-segély) kaptunk élelmiszert, a Posta szakszervezete járult hozzá, és maga az egyre jobban összetartó egyházközség. Azt mondtam, az egyházközség pénze ne a templomra, ne a plébánia megszerzésére menjen, hanem a nyomor enyhítésére! Az az első! Elképesztő nyomor volt! Az embereknek először szeretet kellett, nem a templom. 1950-ben az állam intézkedett: Egyház kezében nem lehet óvoda.

A házat nem vették el a tulajdonostól, a jogot vették el, és a teljes felszerelést államosították, és átköltöztették az óvodát a Gyula utcában államosított gyönyörű villába, ami a híres Bakay-klinika professzoráé volt. A postás székházat átvette a szakszervezet - az útban volt -, lebontották, a telektömb szélére építettek egy nagy nyaralót, a budapesti postások gyermekeinek, ezt több évig használták, de mivel télen kifűthetetlen volt, nem volt rentábilis, és ezért 3 évvel ezelőtt a Karmelita Rend által létrehozott Alapítványnak átengedték, idősek szeretetotthonának. (St. József Otthon)

1956-ban építettük a plébániát, ezt a telket egy kis házzal Antal Lajosné adományozta az egyháznak. Mellette lassan megvettük a telkeket, Sándor Ferenc és neje hűséges drága munkatársaim nevére kellett hogy megvegyük, mert Egyház nem szerezhetett semmit. Ők amint lehetett ezt vissza is adták az Egyháznak a templom építésére. Sándor Ferencnét, a hűséges drága Margit nénit sokan ismerték, és ismerik is, művész volt, tehetséges festő, és mégis az egyszerű munkát szerette. Az úrnapi körmenetekre felejthetetlen szép liturgikus jelképeket, angyalokat rakott ki virágszirmokból az úttestre. A gyerekek nagy kosarakban hozták a szirmokat, 1-1 órára ott maradtak ők is alkotni, késő estig, és ez sokaknak felejthetetlen élmény maradt. A kocsik nem jártak ezeken az utakon, csak a másnapi körmenet, amely minden sarkon megállt a tömb körül, ahol is husángból és csodálatos virágokból boltíves sátor állt, egyik szebb, mint a másik versenyeztek az utcák és a hívek, a fiatalság kié a szebb, mert az oltárukon megpihen az Oltáriszentség, és Jézus megáldja Őket és családjukat. Ma már senki sem tartja érdemesnek olyan csodaszépet alkotni, amit egyszer lehet csodálni, aztán elfújja a szél. De mi megőriztük a hagyományt, mert az új templomunk külső falán elhelyeztünk négy kis oltárt, és úrnapkor ugyanúgy vonul a körmenet, de már csak a templom körül a gyönyörű kertben. A kápolnát többször felújítottuk, átépítettük, bővítettük, és állandóan próbálkoztunk most már a Gellért u.-i plébánia melletti telkeken egy templomépítési engedély megszerzésével. De azt nem engedélyezték. Életveszélyes állapot esetén lehetett volna újat építeni, de csak ugyanannyi négyzetmétert. Ezzel meg sem próbálkoztunk. A Kármelhegyi Szűzanyában bíztunk, akit annak idején nem mi választottunk, hanem ő jött hozzánk. Ugyanis kezdetkor, ahogy kápolnánk megépült, nevet kellett adni neki is és az egyházközségnek is. Mi legyen? - töprengtem ekkor. Megint a postások segítettek ki, mert jött a postás és hozott egy kis csomagot: skapulárék voltak benne: A Kármelhegyi Szűzanya ígéretét hordozzák ezek: aki viseli őket, megvédi minden bajtól életében, főleg halála óráján. Ezeket nem rendeltem. Jelet láttam benne, és azt is, hogy ez nagy összetartó erő lesz. Minden első szombaton, illetve vasárnap meg tudjuk ünnepelni, közösségünk központja és védelmezője lesz, Máriát, Jézus Anyját sokan szeretik és kérik. Ez így is lett. Nevünk Kármelhegyi Boldogasszonyról nevezett érd-postástelepi egyházközség lett. ... Bakallár József festőművész híres keresztútja rendhagyó módon ékesíti templomunkat, mivel nem stációra tördelve, hanem a kórus alatti mellvéden egybefutva sorakoznak a jelenetek, szívszorítóak, mivel Jézus az ember, és a mai ember szorongása és elesései ezek a képek, vagyis maga az életünk. Domonkos Béla keze nyoma is mindenütt ott van, aki maga keresett fel, mit tudna segíteni. Csodálatos ember. Kisjézus- és Mária-szobrok, keresztkút, aki ránéz öröm tölti el. A legdrágább nekünk a Kármelhegyi Szűzanya képe, amit a régi kápolnából hoztunk át. Feszty Masa festette, térden állva, Feszty Árpád lánya. Áhítat lengi körül, ilyen gyönyörű arcokat nem látni sehol Máriát ábrázoló festményen. A püspök is tőlünk kért szentképet erről a képről, amit aztán osztogat. Amióta itt vagyok, immár 52 éve, mindig hívtam kisegítő papokat, hogy híveimnek tág horizontja legyen. Voltak itt elsővasárnaponként rendszeresen üldözött szerzetesek, nagy tudású emberek. Most Zselepszki Fábián karmelita jó barátom a legfőbb segítőm, aki letéteményese annak, hogy itt a Karmelita Rend fog hamarosan letelepedni. Ugyanis ezt a kis egyházközségi kombinátot szeretnénk, ha ők vennék át. Ezt megint a képviselő-testülettel döntöttük el, hogy meghívjuk őket. Hiszen a Kármelhegyi Szűzanya szellemisége itt már kialakult. A régi kápolna mint kultúrház működik, "Missziós központ" néven. De nagyon kiesik, szeretnénk eladni, és a templom mellé egy ifjúsági és kultúrközpontot felépíteni, hogyha a hívek kijönnek a templomból, bemehessenek egy kis beszélgetésre, kávéra, a fiatalok pedig birtokba vehetnék, legyen pingpong, meg sport, zenélés, mint egykor, annak idején abban a postástelepi székházban, amikor idejöttem, és amely annyira összekovácsolta akkor ezt az egyházközséget. Szeretnék itt maradni, ameddig használni tudok, talán egy kicsit tovább is, mert nekem ez volt az életem, ha elviselik, 80 éves papjukat, aki híveiért élt. Meg kell mondjam, minden nehézség ellenére nagyon boldog voltam köztük. Remélem az Úr meg lesz elégedve majd. Még sok tervem van. És ehhez nagyon jólesik, akadnak munkatársak. Most 2000-re, az Atya Évére készülünk. Nagyszerű előadásokkal. Dolgozni szeretnék addig, amíg a Mennyei Atya nem szólít meg úgy, mint annak idején a püspök: "Fiam, itt már nincs semmi dolgod, és az egyházközség, áll a templom, vár rád az örök élet, és várnak itt is a postástelepiek." Úgy legyen, hogy mindnyájan ott találkozhassunk, mert felelős vagyok mindenkiért."