Előző fejezet Következő fejezet

Dr. Kubassek János

Világjáró tudósok, földrajzi felfedezők panteonja Érden - szoborpark a múzeumkertben

 

A Magyar Földrajzi Múzeum megalapítását követő esztendőben országos ünnepség színhelyévé vált. Negyvenéves szunnyadás után, Kőrösi Csoma Sándor bicentenárium alkalmával állítottuk fel a székely tudós négy évtizeden át Kőbányán kallódó, elfeledett szobrát. Az impozáns műalkotás Antal Károly, Kossuth és Munkácsy-díjas szobrászművész munkája végre méltó helyre kerülhetett. A szobor eredetileg Kőrösi Csoma Sándor halálának 100. évfordulója alkalmára készült, Cholnoky Jenő földrajzprofesszor kezdeményezésére. A mészkő árát közadakozásból teremtették elő, s a művésznek sem tudtak tiszteletdíjat adni az akkori nehéz háborús viszonyok között.

Körösi Csoma Sándor (1784-1842) őshaza kutató, orientalista, Ázsia-utazó, a tibetológia megalapítója
(fotó: Kubassek János)

Az már külön történet, hogy a nem kevés áldozatok árán megszületett szobor miért nem kerülhetett köztérre. A Kőrösi Csoma-szobor sugallta a gondolatot, hogy a múzeumkertben méltó módon - szobor formájában - meg lehetne örökíteni világjáró tudósaink, földrajzi felfedezőink legjobbjainak képmását.

Balázs Dénessel együtt a Magyar Földrajzi Társaság elé terjesztettük elképzelésünket egy geográfiai panteonról. A gondolatot erkölcsileg támogatták, de a megvalósítás anyagi fedezetét nekünk kellett előteremteni. Elsősorban olyan személyek emlékének megörökítését tűztük ki célul, akik tudományos munkásságukkal és emberi helytállásukkal egyaránt példaképül szolgálnak. Döntő szempontnak tartottuk, hogy az illetők maradandó értékekkel járultak hozzá a geográfiához, az egyetemes tudományhoz, a kultúrához, és ugyanakkor korszakoktól és változó ideológiáktól függetlenül megbecsülést szereztek a magyarságnak.

A személyek kiválasztásánál szem előtt tartottuk, hogy az illetők munkájukkal jelentősen hozzájárultak más országok népeinek megismeréséhez, s a tudományos kapcsolatok kialakításában, fejlesztésében alapvető, külföldön máig elismert mérföldkövet raktak le. Az elmúlt évtizedekben sok száz millió forintot költöttek közpénzekből olyan köztéri szobrokra, melyeket a rendszerváltozás eltávolított, s melyek alkotói és készíttetői aligha büszkélkedhetnek idegen importideológiákat sugárzó "műalkotásaikkal".

Világhírű magyar tudósok, kutatók éltek, alkottak anélkül, hogy szülőföldjükön szobor emlékeztetett volna munkásságukra.

A szoborpark elképzelését mindenütt elismeréssel hallgatták, de mikor a kivitelezés részletkérdései kerültek szóba, megmutatkozott, milyen göröngyös, rögös úton kell elindulnunk.

Szerencsére önzetlen szövetségesre találtunk az Érden élő szobrászművész, Domonkos Béla személyében.

Munkakapcsolatunk érdekes epizóddal kezdődött. Egy alkalommal szóba hoztam, hogy szeretnénk megörökíteni Cholnoky Jenő emlékét Balatonfüreden, s egy emléktáblát helyeznénk el a SZOT Szálló épületének falán. Domonkos Béla felajánlotta, hogy ellenszolgáltatás nélkül elkészíti a Balaton-kutatás jeles tudósának bronz domborművét. Az ünnepséget követően súlyos csomaggal látogatott meg a múzeumban, s a dombormű egy példányát intézményünknek ajándékozta. A szép kivitelű művészeti alkotás "A Kárpát-medence magyar feltárói" című kiállításon, a Cholnoky-szobában látható. A szoborpark tervét Domonkos Béla megértően hallgatta. Tudta, hogy nagyon szerények a lehetőségeink, s anyagi eszközök nélkül, a semmiből kell megvalósítanunk az elképzelést. A művészi honoráriumról lemondva vállalta, hogy elkészíti a jeles Afrika-kutató, s a legnagyobb magyar földrajzi felfedező utazó, Teleki Sámuel mellszobrát . Mivel az általunk javasolt személyek, jeles világjáró geográfusok, Teleki Sámuel, Baktay Ervin, Stein Aurél, Déchy Mór, Prinz Gyula valamennyien jelentős egyéni áldozatokat hoztak, anyagi javaikat, egészségüket tették kockára munkájukért, emberi példájuk nem maradt hatástalan az utókor számára.

Gróf Teleki Sámuel (1845-1916), Afrika-kutató a Rudolf- és a Stefánia-tavak felfedezője
(fotó: Kubassek János)

Mindig sikerült segítőkész embereket találni, akik megkeresték a módját, hogy hozzájáruljanak a bronz nyersanyag és a szoborállítás tetemes költségeinek előteremtéséhez.

A Magyar Vadászok Országos Szövetségének egyik vezetőjét 1988-ban a következő érvelés győzte meg; "A vadászat nem olcsó foglalatosság. Egy töltény ára öt forint. Magyarországon negyvenezer vadász van. Ha mindegyikük egy forinttal járul hozzá a leghíresebb magyar vadászkutató, Teleki Sámuel szobrának anyagköltségeihez, akkor nemes célt támogat." Teleki Sámuel nem kevés pénzt áldozott a világhírű expedíciójára. Osztrák kísérőjét, a felfedezőút krónikását, Ludwig von Höhnelt nagyobb megbecsülésben részesítették szomszédaink. Az ő bronzból készült mellszobrát már az 1940-es években elkészítették Ausztriában. Az 1886-88-as expedíció fő szervezője, vezetője, és anyagi finanszírozója emlékével azonban mostohábban bántak honfitársai.

Régi adósság törlesztésének volt színhelye a múzeumkert 1989. október 9-én. Domonkos Béla, a mai magyar képzőművészet nagy átélőképességgel rendelkező, fáradhatatlan szorgalmú alkotója remekművel vetette meg a panteon alapját.

Teleki Sámuel trópusi kalapban megformált, viszontagságok barázdálta arcvonásai, a nélkülözésektől sem kímélt Afrika-kutató kitartását, helytállását, bátorságát jelképezik. A Rudolf- és Stefánia-tavak felfedezőjét méltó módon formálta meg a művész. A szobor már születése pillanatában szimbólumértékűvé vált. Országos sajtóvisszhangot kapott és a Magyar Televízió is bemutatta.

A rendszerváltás küszöbén álló Magyarországon igen gyorsan ismertté vált. A Nyugat-Európában és az USA-ban elő Teleki-leszármazottak is tudomást szereztek róla, s hamarosan felkeresték. Az első szoboravatást követően, a panteon terve után több művész is érdeklődött, s felajánlották a továbbiak megvalósításához közreműködésüket, de mikor megtudták, hogy tiszteletdíj nélkül kell megoldani a feladatot, visszaléptek, és többször már nem jelentkeztek.

Egy esztendővel később a Magyar Tudományos Akadémia hajdani tagja, a polihisztor orientalista, Stein Aurél mellszobrának felavatására kerülhetett sor.

Stein Aurél (1862-1943), orientalista, Belső-Ázsia felfedező utazója (fotó: Kubassek János)

Belső-Ázsia felfedező utazójának nevét világszerte megbecsüléssel emlegetik. Stein Aurél Indiában és Kínában végzett kutatásai nemcsak a földrajztudományt, hanem a régészetet, a művészettörténetet és az orientalisztikát is maradandó mértékkel gazdagította. Könyvtárnyi művét ma is forgatják világhírű egyetemeken. Több Magyarország nagyságú területet térképezett fel elsőként Ázsia szívében. Dr. Gábris Gyula, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára avatóbeszédét az alábbi gondolattal fejezte be. "Földi maradványai ott nyugszanak szeretett Ázsiájában, de ahogy ő időnként vissza-visszatért hosszú élete során szülőföldjére, mert mindig magyarnak tartotta magát, úgy térjen vissza ma is közénk ércbe öntött testi mása, emléket állítva a nagyszerű tudós életének."

Egy esztendővel később, 1991. szeptember 29-én a múzeumkert ismét bensőséges ünnepség színhelye volt. Dr. Katona Tamás leplezte le Baktay Ervin mellszobrát. Avatóbeszédében kiemelte, milyen fontos volt az a kultúrdiplomáciai szerep, amit a múltban a magyarság legkiválóbb képviselői önszántukból, saját szerény erőforrásaikra támaszkodva tettek, s amivel elismerést és megbecsülést szereztek hazájuknak.

Baktay Ervin (1890-1963), orientalista, India-kutató tudós (fotó: ifj. Hancsovszki János)

Baktay Ervint szoros baráti szálak fűzték Stein Aurélhoz, s ő állította nagy hatású könyveiben első ízben példaképül az ifjúság elé Kőrösi Csoma Sándort. Az ünnepségen Surinder Lal Malik, az Indiai Köztársaság nagykövete, és a tudós özvegye, Baktay Ervinné, Aiditi is megjelent.

Egy hónappal később a múzeumban rendezett "A Kaukázus magyar feltárói" című előadóülésen dr. Krizsán László, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének tanácsadója vetette fel, "Elérkezett az ideje a Kaukázus magyar feltárójának, Déchy Mór emlékének megörökítésére".

Déchy Mór (1851-1917), a Kaukázus magyar feltárója (fotó: Kubassek János)

Domonkos Béla szorgalma és áldozatkészsége ismét meghozta gyümölcsét. 1992. szeptember 24-én Beke György, író a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja avatta fel a műalkotást. Az anyagköltségekhez ismét nagyon sokan járultak hozzá. Hegymászók, alpinisták, akik maguk is megjárták a Kaukázus bérceit. Az ünnepségen méltán hangsúlyozta Harmat Béla polgármester; "A múzeumkertet immár jogosan lehet a magyar felfedező utazók panteonjaként emlegetni."

Déchy Mór neve szinte alig-alig ismert, pedig szakberkekben a természetvédelem hazai apostolaként emlegetik. Érdi mellszobra arra figyelmeztet, hogy akkor vétünk a legsúlyosabban önmagunk és utódaink ellen, ha a tudatlanság, és a pillanatnyi érdekek oltárán feláldozzuk folyóvizeink tisztaságát, földjeink termőképességét, természeti értékeinket, fáinkat, virágainkat, vadon élő állatainkat, szikláinkat, barlangjainkat, mindazt, ami pótolhatatlan.

Déchy Mór nem csak a természeti földrajt művelőjeként végzett maradandó munkát. Korát megelőzve lelkes természetvédő volt, aki a hazai nemzeti parkok megalapításának szószólójaként hívta fel a figyelmet természeti kincseink megóvására. A tudomány diplomatájaként képviselte az országot külföldi konferenciákon, de otthonosan mozgott a kaukázusi falvak lakói között is. A múzeum archívumában fennmaradt levele bizonyítja, a jellem arisztokratájaként kész volt az önzetlen áldozatvállalásra, ha közügyekről volt szó.

Gróf Teleki Pál, (1879-1941), földrajztudós, kartográfus Magyarország miniszterelnöke (fotó: Kubassek János)

1993. augusztus 20-án került sor Teleki Pál földrajztudós, a tragikus sorsú magyar miniszterelnök mellszobrának felavatására. Az előzmények érdekessége volt, hogy a műalkotás agyagmodelljét az alkotóművész, Domonkos Béla otthonában megtekintette Teleki Pál egyik hajdani tanítványa, Újpétery Elemér követtanácsos. Az 1993-ban Lisszabonban élő hajdani, nyugalmazott diplomata volt az utolsó ember, aki öngyilkossága előtt néhány órával utoljára látta élve a miniszterelnököt. Ő adta át neki a végzetes hírt tartalmazó Barcza György által küldött londoni táviratot. Amikor megkérdeztem Újpéteri Elemért, hasonlít-e az agyagmodell Teleki Pálra, annyit válaszolt: "Nem hasonlít, ez ő maga." A műalkotást Biszterszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára avatta fel. Beszédében kihangsúlyozta, hogy Teleki nemcsak a tudományt, hanem az ország érdekeit is szolgálta munkásságával és legfőbb feladatának tekintette a Kárpát-medence földrajzi egységéért való küzdelmet. Antall József miniszterelnök üdözlő levelet küldött az eseményre egybegyűlteknek. E Teleki-mellszobor volt az első, és mindmáig egyetlen műalkotás, mely közterületen elhelyezve hirdeti a földrajztudós és az államférfi emlékét. A múzeumi gondolatot felvető tudós töprengő, vívóvó arcvonásait élethűen idézte fel a művész.

Prinz Gyula (1882-1973), geográfus, geológus a Tien-san kutatója (f.: ifj. Hancsovszki J.)

Ugyanez év őszén került sor a Tien-san feltárója, Prinz Gyula szobrának felavatására. Az avatóbeszédet Tardy János helyettes államtitkár, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke mondta. Prinz Gyula pályafutásának állomásait felelevenítve kihangsúlyozta, hogy milyen fontos elfeledett vagy méltatlanul kezelt elődeink példáját feleleveníteni, s részletesen elemezte Prinz Gyula Belső-Ázsiában végzett kutatásainak eredményeit.

Reguly Antal (1819-1858), finnugor nyelvész, az Észak-Urál utazója és térképezője (f.: ifj. Hancsovszki J.)

1994 őszén, az Érdi Napok keretében dr. Für Lajos országgyűlési képviselő avatta fel Reguly Antal mellszobrát. Beszédében kiemelte Reguly Antal küzdelmes és megpróbáltatásokban bővelkedő életútjának példaértékét. A sokoldalú Reguly elsősorban a nyelvészetet és az etnográfiát gyarapította kutatásaival, de a geográfia számára is alapvető értéket jelent az Észak-Urálról készített kéziratos térképe. A Sarki-Urálban hegycsúcs viseli Reguly nevét.

Almásy László (1895-1951), sivatagkutató, a Líbiai-sivatag feltárója, a Zarzura oázis felfedezője

A híres sivatagkutató születésének 100. évfordulója alkalmából 1995-ben került a múzeumi panteonba Almásy László portrészobra. A pilótaruhában ábrázolt Almásy repülőgépes felfedezőutakat tett a Líbiai-sivatagban, s az ő érdeme a sokáig hiába keresett rejtelmes oázis, Zarzura felfedezése. Almásy évtizedeket töltött a Szahara titkainak kutatásával, s az óriási homokkő plató, a Gilf Kebír egyik völgyében, Vadi Szúrában, valamint az Uweinat-hegységben az őskori ember sziklafestményeit fedezte fel. A második világháború idején a német hadsereg Afrika Hadtestének sivatagi szakértőjeként, Rommel tábornok seregénél szolgált. Az avatóbeszédet Bíró József nyugállományú honvéd vezérőrnagy tartotta.

Az 1994 októberében elhunyt múzeumalapító tudós, Balázs Dénes iránt érzett tiszteletből úgy véltük, az ő személye is méltó arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor szobrával szemben a múzeumkertben emlékeztessen a kitartó munka, a rendületlenül előrehaladó, akadályt nem ismerő kutató nagyszerű jellemvonásaira.

Balázs Dénes (1924-1994), karsztkutató, földrajzi szakíró, világjáró geográfus, a Magyar Földrajzi Múzeum megalapítója (fotó: ifj. Hancsovszki János)

Példaképe Kőrösi Csoma Sándor volt, s hozzá hasonló szerénységgel és állhatatossággal járta a világ útjait. Az oldásnyomokkal borított mészkőtalapzat arra emlékeztet, hogy Balázs Dénes elsősorban a mészkővidékek, a karsztok titkainak kutatására tette fel életét. Másfél évtizeden át szerényen, de rendkívüli áldozatvállalással, minden egyéni érdeket háttérbe szorítva dolgozott azért, hogy Érdnek múzeuma lehessen. Az egész alakú szobor bronzanyagának és öntésének költségeit, mintegy 1,5 millió forintot közadakozásból sikerült előteremteni. Szerény fizetésű tanárok, nyugdíjasok, múzeumi kollégák, a Múzeumbarát Kör áldozatkész tagjai cselekedetükkel bizonyították, hogy Balázs Dénes áldozatkészsége igen sok követőre talált. Kötelességünk nevüket ez úton is megörökíteni az utókor számára, hiszen manapság még mindig többen vannak a kizárólag kapni szeretők, ellentében azon kevesekkel, akik a jó ügyekért önként hajlandóak adni, áldozni a sajátjukéból anélkül, hogy személyes érdekeik ezt diktálnák.

A Magyar Földrajzi Múzeum ezúton fejezi ki tiszteletét és köszönetét mindazoknak, akik áldozatkészségükkel hozzájárultak a szoborállítás költségeihez

Ajtay Ferenc (Kolozsvár) Martinovich Sándor (Érd)
Ajtay Magda (Nyíregyháza) Maucha László (Budapest)
Almásy Antal (Brazília) Medicina Kiadó (Budapest)
Altmann Jánosné (Érd) Medveczky Géza (Debrecen)
Antalfy István (Kecskemét) Miklósi Csabáné (Érd)
Balatoni István (Érd) Mikó Sándor (Nyíregyháza)
Balla Benjámin (Dunabogdány) Móser Endre (Kazincbarcika)
Bányai Mihály (Brazília) MTA Földrajztudományi Kutató Intézet (Budapest)
Barát József Nagy Zoltán (Debrecen)
Dr. Bariss Miklós (USA) Nemeskéri Xénia (Érd)
BDTF Földrajz Tanszék Dr. Nógrády György (Kanada)
Dr. Berényi István (Szentendre) Nyíry Zsolt (Szeged)
Bernard le Calloc�h (Párizs) Olga Martin
Borbás József (Debrecen) Dr. Osváth Katalin (Érd)
Cartographia Kft. (Budapest) Osváth Kereskedőház (Érd)
Czabai Balázs (Érd) Pataki János (Érd)
Cséke Zsolt (Debrecen) Dr. Pócs Tamás (Eger)
Csókási Gabriella Dr. Próbáld Ferenc (Budapest)
Dániel Mária (Budapest) Dr. Puskás János (Szombathely)
Dr. Dénes György (Budapest) Dr. Ráday Ödön (Budapest)
Dorogi László és neje (Budapest) Rák Imre (Debrecen)
Dr. Dusek László (Tápiószentmárton) Révész János (Debrecen)
DUÁL Bt. (Budapest) Dr. Schweitzer Ferenc (Budapest)
Erdélyi Kárpát Egyesület Kolozsvári Osztály vezetősége és tagsága Simonfay Lászlóné (Budapest)
Érd Város Önkormányzata Sipka L. és családja (Budapest)
Farkas Péter Somlai András
Dr. Fehérvári Géza (Kuvait) Dr. Somogyi Sándor (Budapest)
Fodor Félixné (Érd) Sóti Vilmos (Érd)
Frombold Győző (Chile) Dr. Sprincz Emma (Budapest)
Gáboriné Cseh Teréz (Érd) Szablyár Péter (Budapest)
Dr. Garamvölgyi Tibor (Argentína) Szabó Dezső (Budapest)
Dr. Hangay György (Ausztrália) Dr. Szabó József (Debrecen)
Harmat Béla (Érd) Székely Kinga (Budapest)
Holly Sándor és Judit (USA) Szilágyi Imre (Debrecen)
Ipar a Környezetért Alapítvány (Bp.) Szinlő Barlangi Vendégfogadó
Jakab István Dr. Tamás Ferenc (Veszprém)
Karszt és Barlang Alapítvány Tájak-Korok-Múzeumok (Budapest)
Kassai József (Debrecen) Dr. Teleki Pál (USA)
Kesselyák Péter (Budapest) Thuri László (Érd)
Kiss Ernő (Debrecen) Tóth Nándor (Budapest)
Dr. Kommer Endre (Svájc) Tu-Rilaszl Károly
Koppány Ferenc Varjú Ferenc (Érd)
Dr. Kőgl Károly (Brazília) Veress Antal (Szeged)
Dr. Kubassek János (Érd) Zsupanek Attila (Érd)
Dr. Lóczy Dénes (Pécs)  
Magony Jánosné (Érd)  
Dr. Marosi Sándor (Budapest)  
   

Az avatóbeszédet 1999. szeptember 29-én dr. Marosi Sándor professzor, az MTA elnöke a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja tartotta, aki maga is 100.000 forinttal járult hozzá a szoborállítás költségeihez. Külön ki kell hangsúlyozni a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagjainak segítőkészségét és Érd város önkormányzatának támogatását.

E szoborkert parkosított környezetével Érd város talán legmeghittebb helyszíne, ahol számos rendezvényre, ünnepi megemlékezésre került sor. A jeles világjáró tudósok szobrainál évente több érdi általános iskola tanulói jönnek el koszorúzni, vagy elhelyezni a kegyelet virágait. Teleki Sámuel és Kőrösi Csoma Sándor nevét két érdi iskola viseli, tanáraik, diákjaik eleven kapcsolatot ápolnak a múzeummal.

Külön megbecsülés és tisztelet illeti mindazokat, akik a múzeumalapító Balázs Dénes példáját követve a kezdetektől mellénk álltak, és átérezték szándékunk fontosságát. Így köszönetünket kell kifejeznünk az érdi Benta Völgye TSZ-nek, a Budai Alpin Clubnak, a Magyar Tudományos Afrika Expedíciónak, a Mezőgép Vállalatnak, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatala Vadászati Főosztályának, a Miskolci Alpin Clubnak, a Múzeumbarát Kör tagjainak, az érdi Műszer Automatika Ipari Kisszövetkezeteknek, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak, a Pest Megyei Kőbánya Vállalat Sóskúti Üzemének; és külön személy szerint Antal Imrének, Dura Lajosnak, Hegedűs Gézának, Kosztin Józsefnek, Nevescovi Györgynek, Tőrincsi Attilának és Vallus Gábornak.

A szoboravatásokat mindig megelőzte Érden egy tudományos konferencia, amikor a legkülönbözőbb szakemberek elemezték a szobrot kapó személyiség tudományos tevékenységének értékeit és eredményeit. Csak olyan személy kerülhetett a múzeumkert panteonjába, aki életútja és emberi magatartása szerint is érdemes arra, hogy örök érvényű példaként segítse önismeretünket, s ösztökéljen helytállásra.

Nemcsak a nagyvilágban, hanem itthon is!

A Magyar Földrajzi Múzeum otthona, a város történelmi időket látott épülete (fotó: Balázs Dénes - képeslap)

 

A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke
Harmat Béla
polgármester úrnak,
Érd város Polgármesteri Hivatala

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Múzeumigazgató Úr!
Érd város Polgárai! Hölgyeim és Uraim!

Államalapító Szent István királyunk ünnepén, amikor a 750 éves Érd a megemlékezést összeköti a tragikus sorsú tudós és politikus Teleki Pál első köztéri szobrának felavatásával, köszöntöm a résztvevőket, és szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akiknek munkájából, adományaiból sor kerülhetett a szobor felállítására.

A szobor méltó helyen van Európa egyetlen földrajzi múzeumának kertjében, ahol arra is emlékeztet, hogy a Magyar Földrajzi Múzeum megalapításának gondolatát éppen Teleki Pál vetette fel 1911-ben. Terve tíz évvel ezelőtt válhatott valóra és csak most jött el az ideje, hogy nagynevű, világjáró tudósaink társaságában neki is emléket állíthatunk.

Emlékezzünk a mai napon első királyunkra, akinek műve az első nagy rendszerváltozás. Apja, Géza fejedelem művét folytatva, a régi törzsszövetségből modern európai államot teremtett, neki köszönhetjük, hogy a magyarság nem tűnt el a történelem színpadáról, mint sok más nép, amely korábban a Kárpát-medencét lakta.

Ez az átalakulás akkor s sem volt könnyebb, mint ezer évvel később. Voltak hívei és ellenzői, gondoljunk csak a pogánylázadásokra, a múltat sirató regösénekekre és arra, hogy Szent István még saját rokonainak egy részével is szembekerült. Nem volt könnyebb a népnek sem feladni a régi erkölcsöt és átvenni az újat. De ma, mégis Szent Istvánt ünnepeljük, nem a lázadó Koppányt.

A szent király műve időállónak bizonyult, nem tudta lerombolni sem a tatárjárás, sem a 150 éves török uralom, sem pedig a belső harcok.

Érd története az Árpád-korra nyúlik vissza, tehát a település maga is átélte történelmünk tragédiáit. A török megszállás idején ugyan Hamzsabégnek nevezték - ennek a kornak emlékét őrzi a minaret és a Hamzsabégi út - de megmaradt és fejlődött tovább. A múlt század óta a polgárosodó, iparosodó Budapest üdülővárosa. Az elmúlt évtizedekben jelentősen megnövekedett lakosságának nagy része a fővárosban dolgozik, de városához hű marad.

Teleki Pál az I. világháború és a kommün után, az egyharmadára csökkent területű, kivérzett, gazdaságilag tönkrement ország miniszterelnöke lett. A tudós geográfus és a nemzetiségi kérdések világszerte elismert szakértője, a geopolitika egyik legnagyobb művelője tisztában volt azzal, mit jelent itt a Duna völgyében magyarnak lenni.

Politikai pályafutása során nevéhez kötődtek olyan törvények, amelyek alapján - kiszakítva azokat az életmű egészéből - később egyoldalúan ítélték meg személyét. Pedig nem tett mást, mint az ország geopolitikai helyzetének ismeretében kompromisszumokat keresett, ami szükségképpen néha megalkuvásokkal, néha átmeneti kudarcokkal jár.

Nagyon jól tudta, hogy a huszadik század technikai civilizációja milyen veszélyeket rejt magában, ha nem párosul lelki és erkölcsi megújulással. Éppen ezért fontosnak tartotta az ifjúság nevelését, az oktatás színvonalának emelését. Magyarország főcserkészeként, a cserkészmozgalmon keresztül is igyekezett a nemzet belső építkezését előmozdítani. Éppen 60 évvel ezelőtt, a Gödöllői Jamboree vonta Magyarországra a világ figyelmét és megmutatta a trianoni trauma után magára talált magyarságot.

Teleki Pál második miniszterelnöksége idején (1939-1941) világosan látta, hogy az ország a náci Németország és a keleti bolsevizmus között milyen harapófogóba került, és mindent megtett, hogy hazáját megmentse. Tragédiája, hogy ez a kis ország Európa közepén nem állhatott ellen az óriási nyomásnak, kényszerpályára került. Winston Churchill nem ok nélkül mondta Teleki Pál halálakor a brit parlamentben, hogy a háború után a béketárgyalásoknál egy helyet üresen kell hagyni Teleki Pál, mint a hitleri őrülettel szembeni politika áldozata és mártírja részére. Az már a mi tragédiánk, hogy ezt a helyet nem hagyták szabadon.

Tanuljuk meg Teleki Páltól a határozott nemzeti elkötelezettséget és ugyanakkor helyzetünk kegyetlenül racionális elemzését, hogy tisztán lássuk az utat, amelyen haladnunk kell a nemzet felemelkedése felé.

Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm az ünnepen Érd polgárait és vendégeiket, és kérem, hogy Teleki Pál ma felavatott szobra, mindig emlékeztesse őket a messzire tekintő, tudós államférfi életművére.

Budapest, 1993. augusztus 20.

Antall József

A Magyar Földrajzi Múzeum otthona, a város történelmi időket látott épülete (fotó: Balázs Dénes - képeslap)

  
Előző fejezet Következő fejezet