Előhang

 

Veszprémből Füredre igyekeztem. Barátom azt tanácsolta: tegyek egy kis kitérőt Felsőörs felé.

Messziről láttam a község fölé magasodó hatalmas tornyot.

Befordultam az előtte akkor még elég rendezetlen térre.

A torony valóban nagy volt és szép. Azt gondoltam, valaha lakótorony lehetett s a templomot csak később építették hozzá. Mert a torony elegáns román stílusban épült, a templom pedig barokk volt. De láttam ott a téren, a templomhoz tartozni látszó barokk stílusú épület szép kapuját is: ettől jobbra egy kocsmaajtót, amelyen át egy ivóba lehetett belépni. A kapu egy bolthajtásos átjáróba, ez egy kertbe vezetett. Megtudtam ezután, hogy a barokk templomot és a hozzá tartozó préposti „kastélyt" - mert errefelé így nevezték az egykori apró épületekből kimagasló kőházakat - Padányi Bíró Márton, a magyar barokkvilág e kiváló egyházi embere építtette: innen Felsőörstől indult magasra ívelő pályája.

Eszembe jutott, hogy a zalaegerszegi templomot is ő építtette s azt is kifestette szép freskókkal. Sőt, kinyomoztam, hogy Sümegen is építtetett magának egy templomot, - amikor összeveszve káptalanjával, ott építtetett magának barokk stílű kis kastélyt, azt is kifestette a kor egyik legjelentékenyebb mesterével s a kóruson magát is megörökíttette; ott trónol lábánál a selyemmellényű festővel, Maulbertschel, mögötte a nagybotú városbíróval. Ennek a könyvnek szerzője (aki mind tartalmi, mind módszerbeli vonatkozásban példás képet ad Felsőörs történetéről) megírja, mekkora szerepet játszott Bíró Márton az egész község életében - némi erőszakosságoktól sem visszariadva.

Én a község történetéről csak ebből a könyvből tudok: ez is megér persze egy könyvet: fontos fejezete nemcsak a Balatonfölvidék, de egész Magyarország történelmének.

Engem, érthető módon itt és most ebből főként a templom s a prépostság története érdekel - pontosabban: erről vannak személyes emlékeim.

Ezek támadnak föl bennem most, mikor ehhez az - ismétlem: kiváló -monográfiához kért tőlem az ugyancsak kiváló szövetkezet vezetősége előszót.

Elsőül. Jó barátságban voltam Bánás veszprémi püspök úrral, akinek beiktatására úgy is mint vallás- és közoktatásügyi minisztert, meghívtak.

Ott találkoztam egy igen elegáns, világot járt, nyelveket tudó, egyáltalán nem vidékies abbéval, aki büszke volt finom boraira és francia barátaira, főként a nagykövetre, akit éppen meghívott magához. Katonatisztből lett pappá, gondolom, hogy előre tudta: felsőörsi prépost lesz. Batthyányi-származék volt; Felsőörs Batthyányi kegyuraság. A Batthyányi-család nagy szerepet játszott nemcsak a Dunántúl, hanem az ország, sőt a Monarchia életében: egyebekközt a császári palota egyik szárnyát is a család egyik jelentős tagjáról nevezték el: mikor ottjártam a bécsi Színháztudományi Intézetben, a Batthyányi-Stiegen (a Batthyányi-lépcsőn) kellett fölmennem.

A felsőörsi plébánia - ismétlem - Batthyányi-kegyuraság volt, jő nagy darab kegyúri birtokkal - ennek reményében érdemes volt felvenni a reverendát.

Justh úr igen jómódú prépost volt tehát; elég világias, de nagy műveltségű abbé. Gyönyörű antik bútorainak egy részét, később a füredi Lipták-házban láttam viszont: Lipták Gábor Justh prépost gazdasági tanácsadója volt, amikor a prépost urat külföldi kapcsolatai miatt, kémkedés gyanújával letartóztatták, magához menekítette gyönyörű bútorainak egy részét; így legalább megmaradtak. Különösen egy hatalmas, díszes ebédlőasztalra, s néhány múzeumi értékű szekrényre, köztük egy, már rokokóba hajló tálalóra emlékszem.

Harmadik emlékem színesebb és furcsább. Üzenethozóként elkerült hozzánk egykor a zalaszentgróti káplán, Dr. Körmendy József.

Nagyon megszerettük: olyan pap volt, aki komolyan vette hivatását. Hamarosan a Pápa melletti Nyárád plébánosa lett. Megfogadta, hogy amint tud, templomokat, vagy legalább misézőhelyeket fog építeni.

Erre alkalma nyílt, amikor „bajszos püspöke", bizonyos Prazsák elvtárs pártiskolára rendeltetett. Két év alatt négy szentmise tartására alkalmas helyiséget tudott megszerezni és fölszenteltetni. A hivatalába visszatérő világi főnök azonnal fegyelmit indíttatott ellene, s föl akarta függesztetni.

Történetesen akkor lett sok dolgom Veszprémben, s egyszer éppen Prazsák elvtárs vett fel kocsijára. Megbarátkoztunk, s szóba hoztam Körmendy fegyelmi ügyét. Azt tanácsoltam neki, hogy ne csapja el botrányosan a buzgó, jóravaló papot; kisebb baj lesz, ha büntetésből az egyházmegye legkoldusabb plébániájára helyezi.

Kiderült, hogy ez Felsőörs. Justh prépostot nem sokkal előbb ítélték börtönre, a prépostság épületét világi célokra vették igénybe, s a lelkészi teendőket egy „barát"-ra bízták, ennek egy, a posta két szobás épületében lévő szobát jelöltek ki.

Ide helyezték büntetésből Körmendyt. Mi nem szakítottuk meg vele a kapcsolatot, sőt feleségem ellátta minden jótanáccsal, hogyan lássa el magát egyedül, agglegényesen.

Ezt ő egyebek között azzal viszonozta, hogy eljárt hozzánk akkor is, amikor én lettem kegyvesztett, s opportunista papfőnöke lebeszélte a látogatásról.

Változtak az idők, s nekem újra lett némi tekintélyem: egyebek közt tagja lettem a BIB vezetőségének. Jóbarátja voltam a Műemléki Felügyelőség elnökének, s rábeszéltem, hogy hozzák helyre a felsőörsi templomot: így lesz még egy szép idegenforgalmi látványossága a Balatonfelvidéknek.

Körmendy természetesen teljes erővel belevetette magát a restaurátorok segítésébe.

Nemsokára nélkülözhetetlen támaszpontjuk lett az ő kis lakása.

A templom restaurálása közben kiderült, hogy az nemcsak a megye, de az egész ország kiváló műemléke. Akkoriban kezdték bizonyítani, hogy a jáki templom építői vándoroltak tovább a bécsi Stefans-dóm építésére: én azt a föltevést lanszíroztam, hogy a jáki építészek meg Felsőörsről mentek oda.

Egyszóval a felsőörsi templom kezdett nemzetközi érdekű lenni. A mi Jóska barátunk ilyenirányú tanulmányutakra kezdett kelni; a műemlékesek észrevették, hogy a préposti kastélynak legalább a fele is komoly műemlék; azt is kezdték rendbehozni, s nemcsak kis múzeumot rendeztek be a szépen fölújított épületben, hanem visszaadták a prépostsági szárnyat a büntetésből odahelyezett papnak.

Az pedig nem tudta megtagadni magában a bortermelőt: a plébánia krumpliföldjét elcserélte egy darab szőlővel, azt remekül fölújította, jó példát adva a gazdáknak is.

Nemsokára ő lett a terület egyházi építkezéseinek felügyelője. Tekintélyes, jeles emberként kapta meg azt a szép lakást, amelyet még egykori püspöke alakíttatott ki magának az öreg papok veszprémi otthonában, amikor nyugdíjasként oda visszavonult.

Ezek miatt a szép és tanulságos emlékek miatt - meg azért is, mert nagyrabecsülöm a Balatonfüred-Csopak Tája Mgtsz sikeres munkáját és „sponzori" tevékenységét - szívesen vállalkoztam rá, hogy az olvasók és kutató tudósok szíves figyelmébe ajánljam Felsőörs kiváló monográfiáját.

Balatonfüred, 1992. január

Keresztury Dezső