Az ősidők

 

A Balaton-felvidék - tengerszint feletti 280-300 méteres magasságban váltakozó - terephullámai délkeleti irányban meredek lejtőkkel szakadnak a Balaton tükrének tengerszint feletti 108 méteres síkjára. A fennsík és a Balaton partvonala között emelkedő lejtőket mély völgyek sorozata szabdalja részekre. A Balatonra ereszkedő lejtők törésvonalán számos forrás buggyan elő, s az ezekből eredő patakok sűrűn csörgedeztek (és csörgedeznek ma is) a mélyen fekvő Balaton felé.

A sűrű erdőségekkel borított fennsík és a Balatonra nyíló völgyek forrásai-patakocskái ősidők óta ide vonzották a vadak vonuló csordái után kóborló ősemberek csoportjait.

Még a Balaton sem létezett, amikor a fennsík peremén már megjelentek az emberek. Ahol ma a tó végtelenbe nyúló víztükre villódzik, akkor ott hatalmas szélfúta pusztaság terült el.

Néhány száz méterre a mai Felsőörs község északnyugati határától, a napjainkban Királykútnak nevezett ősi forrástól északra - mintegy ezer méternyire (a mai Lovas község északi határában) - a Kárpát-medence egyik legérdekesebb őskőkori gödreiből - 1951 tavaszán - furcsa és a ma élő szarvasfajtáktól elütő agancsszerszámok kerültek elő. Mészáros Gyula - és a később csatlakozó Vértes László - ősrégészek a murvabánya mélyén két őskori gödröt tártak fel, amelyeket élénkvörös színű, limonitos és hematitos agyag töltött ki. Az ősidők embere a vörös agyagot testének - rituális célokból történő - festésére, illetve eltemetett halottainak az élet színét jelképező vörös földdel való betapasztására használta.

Az őskorban műveit bányagödrökben mintegy száz darab szerszámmá átalakított agancsot és csontot találtak. A primitív bányaszerszámok között talált jellegzetes kidolgozású kovapengék tanúsága szerint ezeket az eszközöket a - Cro-magnon-i ember által hordozott - Szeleta-kultúra korában, 75-50 ezer esztendővel ezelőtt készítették.1

A fenti — példátlan értékű — lelet egymagában áll. Az utána következő sok tízezer esztendőből semmiféle lelet nincs. A vörösagyagbánya gödreit már legalább 30-40 ezer év pora borította, amikor a Balaton kialakult! A tó születésének kérdése még vita tárgya. A szakértők véleménye az, hogy mintegy húszezer éve hatalmas földtani kéregmozgások játszódtak le a Dunántúl térségében. Egyes földtani rétegek megsüllyedtek, s ezek a behorpadt medencék töltődtek fel vízzel. Kezdetben az Ős-Balaton felülete jóval nagyobb volt a mainál, s mélysége is átlagosan 90 méter lehetett.

Ezekből az évtízezredekből semmiféle emberi nyom és lelet nem mutatható ki ezen a környéken.

Csak az utóbbi hatezer esztendőben sűrűsödnek a régészeti leletek Felsőörs körzetében. A legkorábbi - 6000-5500 éves - maradványokat az új-kőkor (neolitikum) korából ismerjük. A régészet által a „vonaldíszes kerámia kultúrájának" nevezett kor - öt és fél ezer éves - edénycserepeit és kovakőpengéit Felsőörstől északra, az ún. Peszei-forrás (a középkori iratokban szereplő Mosókút) környékén, valamint az abból eredő Peszei-patak vagy Malomvölgyi-patak felső szakasza mentén találták meg 1965-ben. Jelenlegi ismereteink szerint Felsőörs körzetében ez a legrégebbi, emberek által lakott terület.

A mai Köveskútpusztától délkeletre feltörő Peszei-kútnál eredő és Lovasnál a Balatonba torkolló (Peszei-, majd Malomvölgyi) patak teljes hosszában lakott volt az újkőkorban. A Malomvölgyi újkőkori telepmaradványok közül a legjelentősebb a mai Felsőörstől délre - több magaslattól körülzárt - kis medencében alakult ki. Ott, ahonnan egy forrás - a közép-kori Alsókút vagy Alkút - táplálta csermely csörgedezik az alant folydogá-1ó Malomvölgyi-patakba. A jelenlegi tsz-istálló építésekor - 1965-ben - állítólag egy sír maradványai kerültek elő. A leletek (két csőtalpas edény töredékei) az újkőkor késői szakaszát képező - és mintegy 4800-4500 évvel ezelőtt élő - „lengyeli kultúra" jellegzetes tárgyai. A helyszínre kiszálló szakemberek - a veszprémi múzeum régészei - a forrás és az istálló közti silógödrök falán őskori veremlakások beásásainak elszíneződött foltjait figyelték meg, valamint a kidobált földből újkőkori cserépedények töredékeit szedték össze, melyek ma is a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régészeti gyűjteményében találhatók (VBM.65.139.1. leltári szám alatt).2

Minden valószínűség szerint ennek az újkőkori lelőhelynek a közelében került elő - 1896-ban - egy agyagedényben talált kagylókincs. A lelőhely tulajdonosa, Kövess Györgyné a leletből 277 db - átfúrt és az ősember által ékszerként használt columbella, dentalium és arca-diliuvii - kagylót, valamint 3 db vörösszínű kőből csiszolt gyöngyöt ajándékozott a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnak (amely ezeket ma is őrzi MNM.22/896.1-280. leltári szám alatt).

A következő újkőkori lelőhely ott található, ahol egy kis patak metszi Felsőörs és Alsóörs határát. A patakra enyhén lejtő, agyagos domboldalon a szakemberek - 1965-ben - ugyancsak újkőkori településmaradványra utaló cseréptöredékeket találtak.

Az újkőkort - 4300-3900 évvel ezelőtt - felváltó rézkor utolsó szakaszának, a 4100-3900 esztendővel ezelőtt élő bádeni (vagy péceli) kultúrának nyomait is feltárták a mai Felsőörs területén. Ezek egy része a - legrégebbi telepmaradványok helyén - a mai községtől északra (Köveskút-pusztától délre), a Malomvölgyi-patak forrásától délnyugatra elterülő Vakola-dűlőben kerültek elő. Egy alacsony domb lapos tetején és annak oldalában őskori veremlakások (hamus-paticsos) maradványait tárták fel. A putrilakások omladékai között - pontsoros-bekarcolt mintás - cserépdarabokat tártak fel (ugyancsak 1965-ben) a veszprémi múzeum régészei.

Hasonló — ugyancsak a badeni-kultúra korából való — cserépmaradványok kerültek elő (szintén 1965-ben) a községtől északkeletre elterülő Fő-szőlőkben, egy időszakos kis patak mentén.4

Az őskor további évezredeiben is lakott volt ez a terület. Az archeológia által „középsőbronzkornak" nevezett - mintegy 3600-3400 esztendővel ezelőtt élt - időszak is jelentős leleteket tártak fel. A község északi szélén, a Táncsics utca 4. sz. alatt, Borbély Gyula házának építése során (1966 tavaszán), épületalapozáskor egy töredékes - madáralakú - edényt és abban 360 db kúpalakú bronz korongocskát (ún. tutulust) találtak, amelyeket ugyancsak a veszprémi múzeumban őriznek. Hasonló középsőbronzkori -sötétszürkére égetett, fehér mészbetéttel díszített - edénymaradványok kerültek elő 1965-ben a Királykút feletti fennsíkon, a Királykúti-patak völgyének kezdetén, a Cser nevű helyen. A cserepeket itt is hamus foltokban, telephely maradványok között találták. A lelőhely közelében - 1932-1933-ban - a veszprémi Bakonyi Múzeum egy kisebb urnasíros temetőt tárt fel. A leleteket ma is a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban őrzik (VBM.54.7.1-47. leltári szám alatt).

A későbronzkor egy későbbi - mintegy 3300-3100 esztendővel ezelőtt élő - szakaszát nevezi a régészet „halomsíros kultúrának", melynek jellegzetes - bütykös oldaldíszítéssel ellátott edénytöredékei - a Vakolai-dűlőben kerültek elő. Ugyancsak erre a korszakra jellemző kerámia- és telephely-maradványokat találtak - 1965-ben - a Főszőlők területén is.6

A korai- és késő vaskor - 2800-2100 évvel ezelőtt lezajlott - népmozgásai is érintették Felsőörs körzetét. A késői vaskor népének - a keltáknak -nyomát őrzi az a grafitos kerámiatöredék, amely a Főszőlőkben húzódó időszakos patak mentén került elő (ugyancsak 1965-ben).

A Balaton-felvidéken élő koravaskori (illyr) és késővaskori (kelta) népesség egymással való háborúskodásait kihasználva nyomultak be a mai Dunántúlra a Római Birodalom csapatai. Mintegy 1900-1700 esztendővel ezelőtt - a Kr.u. I-V. században- számos római tanyás-gazdaság (villa rustica) épült fel ezen a tájon is. Ősi eredetű - de a római korban is élénk forgalmat lebonyolító - út húzódott (és húzódik ma is) Felsőörs határának északi szélén. A Tapolca felől érkező - ma is használt - út Nemesvámosnál fordult keleti irányba, majd átszelve a mai Baláca-puszta területét, a Városi-erdő déli szélén húzódott Meggyespusztán és Szentkirályszabadján át Litér felé. Az út mentén számos római majorság és tanya épült fel: Baláca-puszta, Meggyespuszta-Szobahely, Köveskútpuszta-Kőpad, Romkút, stb. területén.

Az említett úttól délre - a mai Felsőörs határának északi részében (Kő-kútpusztától délkeletre), a volt préposti földeken lévő Kőpad nevű helyen is volt egy római kori tanya (villa). Elsőnek a veszprémi múzeum alapítója, Laczkó Dezső tárta fel 1911-1912-ben. Kuzsinszky Bálint régész is felfigyelt itt egy - 12 m átmérőjű, 1,5 m magas - domborulatra, amely tele volt római kori épülettörmelékkel: kövekkel, téglákkal, kerámia törmelékkel. Ettől délnyugatra - az ugyancsak prépostsági földeken lévő - Ányiházán (vagy Ányosháza-dülőben) gyakori lelet a peremes római tégla.

A mai Felsőörstől délre emelkedő kisebb magaslaton - a Misketetőn - a préposti szántásban Laczkó Dezső római nyomokat észlelt. Ugyanitt találta Csendes Gy. helyi lakos azt az öt római bronzpénzt, melyet a veszprémi múzeumnak ajándékozott. Egyébként római kori éremlelet Felsőörsön - a Táncsics u. 4. sz. ház helyén - is előkerült, melyek közül 12 darabot a veszprémi múzeumnak ajándékoztak.

A legjelentősebb római kori települések azonban a mai Főszőlők területén voltak. A veszprémi múzeum szakemberei három jól elkülöníthető római kori épületegyüttest figyeltek meg a két időszakos patak között emelkedő dombon.

Már 1860 körül - Rómer Flóris régész - említette, hogy Mórocza János szőlejében nagy számmal találtak római kori téglákat, és előkerült egy kő-oszlop is. Laczkó Dezső 1912-ben elsősorban Lőrincze István öreghegyi szőlejét emlegette, ahol római kori épületmaradványokat észlelt. Ugyan-csak római kori épületmaradványokat - téglaoszlopos hypocaustumot, terrazzópadlót, vörös homokkő oszlopokat, fűtőcsöveket - talált Laczkó Dezső (Kovács János, Angyal V. és Korpády József széleiben is), mintegy 20 katasztrális holdnyi területen. Korpády József helyi lakos 1906-ban egy szobortalapzatot, Steiger M. pedig két bronzfibulát, majd 1909-ben egy római kori sírból előkerült vas lándzsahegyet és egy bronzpénzt ajándékozott a veszprémi múzeumnak. A Főszőlőkbe vezető kocsiút északkeleti kapaszkodójánál - 1912-ben - egy római kori téglasírt szántottak ki, melyben egy emberi koponya töredékei feküdtek.

A régész szakemberek egyöntetű véleménye - a talált kerámia maradványok alapján - az volt, hogy a főszőlői római települések igen hosszú ideig, az I. és IV. századok között éltek.6

A római uralmat felváltó népvándorlás korának - az V. századtól a X. századig terjedő — ötszáz esztendejéből régészeti leletek Felsőörs körzetéből eddig még nem kerültek elő. A római települések elnéptelenedtek, romba dőltek. Az állataikat terelgető germán gótok, majd langobárdok, illetve az őket - 568 után - felváltó avar pásztorok a meredek völgyeket, erdős hegyoldalakat nem szállták meg.