A török hódoltság peremvidékén

1. FEJEZET

A MOHÁCSI CSATÁTÓL VESZPRÉM VÁRÁNAK

ELFOGLALÁSÁIG (1526-1552)

Semmiféle adatokkal nem rendelkezünk arra vonatkozólag, hogy a katonaállítási törvények alapján a felsőörsi prépostság, illetve a világi uraságok mennyi embert küldtek Jagello II. Lajos magyar és cseh király táborába, s egyáltalán volt-e valaki a felsőörsi nemesek közül a mohácsi csatában!

Az 1526. augusztus 29-én Mohácsnál lezajlott tragikus csatavesztést követően a török hadsereg Budáig tört előre, de a hadak élén portyázó török akincsi és csarkadzsi lovasság csak a Balaton déli partjáig nyomult előre. Felsőörsig csak a déli parton égő falvak füstoszlopai látszottak.

A török hadsereg 1526 novemberére elvonult a Magyar Királyság területéről. Ugyanakkor az önmagával meghasonlott magyar nemesség által választott két király - Szapolyai I. János és Habsburg I. Ferdinánd - párthívei között 1527 július végén kirobbant a belháború.

Szalaházy Tamás veszprémi püspök kezdettől fogva - 1526 novemberétől - Habsburg I. Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király, majd 1526. december 17-től magyar király pártján állt. Ferdinánd király hadai 1527 július végén indultak meg Pozsonyból, s néhány napon belül - menekülésre kényszerítve I. János király híveit - az egész Dunántúlt elfoglalták. A menekülő I. János király azonban segítségül hívta a török szultánt, akinek seregei 1529 augusztusában újra betörtek a Dunántúlra. Bár a török hadak főerői Budán és Győrön át Bécs felé nyomultak előre, a portyázó török akincsi és csarkadzsi lovasok a Balatonig és Veszprémig kószáltak.

A veszprémi káptalan számadáskönyvében feljegyezték, hogy a török csapatok számos Balaton-vidéki falut - köztük Felsőörsöt is - feldúlták és elpusztították. Ezen az őszön — 1529 szeptemberében — ismerkedhetett meg először Felsőörs népe azzal a török hadsereggel, mely ezt követően másfél évszázadig a legsötétebb szerencsétlenségbe döntötte Magyarországot.119

1529 szeptemberétől 1531 májusáig - a török hadsereg jóvoltából - a Dunántúl újra Szapolyai I. János király uralma alá került. Habsburg I. Ferdinánd király hívei csak 1531 májusától kerültek fölénybe. Egy 1531 májusában — Szalaházy Tamás veszprémi püspök által — írott levélből arról értesülünk, hogy a nevezett veszprémi püspök egyik legmegbízhatóbb hívét és familliárisát: Devecseri Chóron Andrást bízta meg Tihany körzetének a visszafoglalásával.

Chóron András fegyvereseivel valóban megszállta Tihany környékét, s a gazdátlanná vált falvakat saját maga számára megadóztatta.

Az 1531. évi állami - dicális - adóösszeírásból az tűnik ki, hogy Felsőörs (Felsew Ewrs) teljes egészében Chóron Andrásnak volt birtokában. Az összeírás szerint — s ebben szerepelnek először a falu eddigi évszázados történetében szám szerint a jobbágyporták! - Felsőörs faluban 22 adófizetésre képes telek volt, illetve volt még 15 adófizetésre képtelen szegény és puszta telek.120 A Felsőörstől északra fekvő - és napjainkban Felsőörs határához tartozó - Pesze falu már nem szerepelt a Veszprém vármegyei dicális összeírásban. Semmit nem tudunk róla, talán az 1529. évi török hadjárat során pusztult el. Templomának - a Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt egyháznak - romjai még a múlt század közepén is álltak a Veszprémből Felsőörsre vezető (hajdanában „kőhordó útnak" nevezett) országút és a mai Köveskút-puszta közötti szántóföldeken.

Öt évvel később, 1532 nyarán újra támadtak a török hadak, de rövidesen elvonultak az országból, s folytatódott a két király híveinek kegyetlen belső háborúja. Ennek ellenére, 1534-re Felsőörsre is visszaszállingóztak a régi földesurak. A veszprémi püspök és a Habsburg király kegyeltjét: Chóron Andrást azonban már nem lehetett kitessékelni Felsőörsről. Az 1534. évi „dicális conscriptio" (állami adóösszeírás) szerint („Felseewrs" faluban) Chóron Andrásnak 13 adófizetésre képes és 15 szegény, elpusztult telke volt. A visszatérő veszprémi káptalannak azonban csak három adófizetésre képes jobbágytelkét számolták össze a „dicator"-ok. Megjelent egy új - eddig ismeretlen - név is a földbirtokosok között. Osztó Mihály (Michaelis Ozto), aki két adózásra képes jobbágytelekkel rendelkezett. Új birtokos volt a „veszprémi őrség" („...custodis Wesprim..."), a veszprémi vár katonasága, amely egy adózásra képes paraszti portát uralt.121

A következő évre, 1535-re újra betöltötték a felsőörsi préposti tisztet: Zepsy Bálint veszprémi kanonokkal. Már ebben az évben megismétlődött az, ami 1518-ban Statileo János préposttal megesett. A felsőörsi szőlőbirtokos jobbágyok (összesen legfeljebb öt ilyen család lehetett) megtagadták neki a tizedfizetést. Ők is arra hivatkoztak, hogy ezeket a szőlőket nemesemberektől vásárolták, melyek után azok soha nem fizettek tizedet az egyháznak. A prépost panaszára Habsburg I. Ferdinánd király Pethry Miklós veszprémi püspöki helynököt utasította, hogy tegyen rendet ebben az ügyben. A királyi rendelkezés hangsúlyozta, hogy a tized alóli mentesség a nemeseket illette, de nem az általuk birtokolt földet (szőlőt). Ezért a nem nemesi rendben való jobbágyok kötelesek tizedet fizetni.122

Az 1534 novemberében Tihany körül dúló harcok megbolygatták a lakosságot Felsőörsön is. Ugyanis az 1536. évi dicális összeírás az eddigi legsiralmasabb képet mutatta. Eltűnt a birtokosok közül Chóron András és a veszprémi káptalan, s csak a prépostság három, a béli apátság egy és a veszprémi vár egy adófizetésre képes jobbágyportáját írták össze.123

A két király hívei között dúló belháború az 1537-1538. évekre érte el tetőfokát. A Szapolyai I. János király pártján álló Enyingi Török Bálint csapatai 1537 nyarától Veszprém körzetét pusztították és támadásokat intéztek Veszprém vára ellen. A Habsburg-párti csapatok 1537 október közepére Pápára szorították vissza a Szapolyai párti hadakat. Egy évre rá - 1538 októberére - a Szapolyai-párti Török Bálint támadott, s a harcok újra fellángoltak Veszprém vára körül. Ekkor írta a veszprémi káptalan Habsburg I. Ferdinánd királynak, hogy a harcok következtében Veszprém várának környéke 10 mérföldnyire szinte teljesen elnéptelenedett.124

1539. évre valamelyest elcsendesedtek a harcok Veszprém környékén, s Felsőörsön is megnyugodott az élet. Ebben az évben, 1539-ben Zepsy Bálint felsőörsi prépost — Kechety Márton veszprémi püspök engedélyével — a felsőörsi határban három tagban lévő szőlejét: úgymint a Szömörcsös („Zemerches") dűlőben levő „Háromszögű" nevű másfél jugerumos, a Kishegyalja nevű dűlőben fekvő 2,5 jugerumos és a Cseri-dűlőben lévő két jugerumos szőlejét - mivel ezek megművelése a szétszórtságuk miatt drága volt — elcserélte a Barabont-testvérek — úgymint Bálint, Mihály és Kelemen - Hágógyep dűlőben egy darabban fekvő hat jugerumos (kb. 9 k. holdas) szőlejére. A Barabont-testvérek is jóljártak, mert ők meg osztozkodni kívántak egy tagban lévő szőlejükön.125

1541 nyarától bekövetkezett az ország végső tragédiája: a 15 évig tartó belháborúban legyengült Magyarország ellen megindult a török hadsereg nagy támadása. A török hatalom Budáig ékelődött az ország testébe. Az 1542. esztendő még viszonylagos békében telt el a Balaton-vidéken. Ezt tükrözi az 1542. évi dicális-összeírás. Felsőörsön (Felsew Ewrs) összesen 12 adófizetésre képes paraszti telket (portát) és 18 adófizetésre képtelen szegény paraszti telket (postát) írtak össze a ,,dicator"-ok, az alábbi — földesurak szerinti — megoszlásban:126

veszprémi káptalan ---3 adófizető és 6 szegény telek;

Paksi János (veszprémi várkapitány) ---1 adófizető és 1 szegény telek;

veszprémi püspök ---2 adófizető és 5 szegény telek;

Chóron András --- 2 adófizető és 2 szegény telek;

Gyulaffy István --- 2 adófizető és 4 szegény telek;

Ányos Boldizsár --- 2 adófizető és 0 szegény telek.

Felső- és Alsóörsön nem volt a prépostságnak birtoka; csak a közeli Fajsz faluban volt egy szegény portája.127

Á vészes 1543. évben - amikor a török hadsereg véglegesen megszállta a Balaton teljes déli partvidékét és Székesfehérvárt — Gönczy Bertalant nevezték ki felsőörsi préposttá. Gönczy korábban Szalaházy Tamás, majd pedig Kechety Márton veszprémi püspök udvarmestere volt. Mivel Kechety ragaszkodott szolgálatához, mint felsőörsi prépost - továbbra is a veszprémi várban maradt meg a püspök udvarmesterének.128

Székesfehérvár elfoglalása után — 1543 őszétől 1689-ig — vége szakadt a nyugalomnak a Balaton vidékén. Az állandó török portyázások miatt mindenki menekült — a Rába mögé, az ország nyugati részébe. Ezt a helyzetet tükrözi az 1545. évi dicális összeírás is. Felsőörsön két lakott telek maradt: a prépostnak volt egy, és Ányos Boldizsárnak is volt egy adófizetésre képes jobbágytelke. Mindenki elfuthatott, mert szegény telek sem volt.129

1547-ben meghalt Gönczy Bertalan örsi prépost. Ezt követően - ugyancsak még 1547-ben — a kegyúr: Batthyány I. Ferenc egy Barthus nevű személyt javasolt a préposti tisztre, amit Kechety Márton veszprémi püspök is elfogadott, sőt kanonokká is kinevezte. Habsburg I. Ferdinánd király azonban - főkegyúri jogaira való hivatkozással - magának követelte a kinevezés jogát. Miután a püspök a kinevezést visszavonta, Batthyány I. Ferenc új javaslatot tett: Paksy János veszprémi várkapitány fiát (akinek nevét nem ismerjük) nevezte ki préposttá. Ez ellen viszont Kechety püspök tiltakozott, bár Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány is Paksy János fiát támogatta. A vitát végleg elmérgesítette, hogy Paksy János kapitány - még mielőtt lezárult volna a vita - fia javára erőszakkal elfoglalta a felsőörsi prépostságot, s elrabolta a meghalt Gönczy Bertalan magánvagyonát és hagyatékait. Az egyre bonyolultabbá vált ügyet Habsburg I. Ferdinánd király zárta le. Megtiltotta, hogy Paksy János veszprémi várkapitány fia foglalja el a préposti tisztet. Egyúttal megparancsolta Paksy Jánosnak, hogy a felsőörsi prépostságról erőszakkal elhozott 13 hordó bort és két kepe gabonát azonnal adja vissza a király által időközben kinevezett Rezy Gál prépostnak (aki korábban pécsi és veszprémi kanonok volt). Rezy Gál kinevezési okmányát a király 1547. szeptember 25-én írta alá. Kechety Márton veszprémi püspök a kinevezés ellen nem tiltakozott, ugyanis Rezy az ő titkára volt. Annál jobban méltatlankodott a kegyúr Batthyány I. Ferenc, aki mint az ország egyik legnagyobb közjogi méltósága - Vas vármegye főispánja, királyi főpohárnok- és főtárnokmester, Tót-és Horvátország bánja! - kegyúri jogainak sárbatiprását látta az ügyben. A hosszan elhúzódó vita végül is kölcsönös megegyezéssel végződött: mindenki elismerte Rezy Pál préposti kinevezését.130

Az 1548. évben Felsőörsön („Felsewrs") kétszer is jártak a királyi adószedők, a ,,dicator"-ok. A két összeírás között jelentős eltérések mutatkoznak.

Az első összeírásnál a faluban összesen négy lakott és adófizetésre képes telket, jobbágyportát találtak. Ezek megoszlása - földesuraságok szerint - az alábbi volt:

Ányos Boldizsárnak         1 adófizető,

a veszprémi kapitánynak 1 adófizető,

Pethő Jánosnak              1 adófizető,

az örsi prépostnak          1 adófizető jobbágy telke volt.

Az adóösszeírók az összeírás végén megjegyezték, hogy mind a négy jobbágytelket a veszprémi várkapitány - Paksy János - tartja el.

Az eddigi földesurak mellett egy új is feltűnt: gersei Pethő János, Rezi és Tátika várainak és várbirtokainak ura, aki feltehetően valamiféle örökség útján juthatott Felsőörsön egy jobbágytelekhez.

Az 1548. év második felében is jártak királyi adószedők Felsőörsön. A közben eltelt néhány hónap alatt jelentős változások történtek: sok elmenekült paraszt visszatért a faluba, mert az adószedők most — az előző hónapokban összeírt négy porta helyett - tizennégy lakott portát találtak, akik közül hét volt képes az adófizetésre, hét azonban nem. A földesurak nem változtak:

Ányos Boldizsárnak volt 1 adófizető és 3 adózásra képtelen,

a veszprémi kapitánynak 4 adófizető és 1 adózásra képtelen,

Pethő Jánosnak 1 adófizető és 2 adózásra képtelen,

az örsi prépostnak 1 adófizető és 1 adózásra képtelen szegény jobbágytelke (portája) volt.

A következő, 1549. évében újra megjelentek a királyi adószedők Felsőörsön („Felew Ewrs"), ahol - az egyre tömegesebben visszaszállingózó lakosság jóvoltából - már harminc és fél lakott telket (portát) találtak. Ebből azonban csak tíz és fél porta volt adózásra képes helyzetben, húsz telek (porta) viszont újratelepített vagy adófizetésre képtelen zsellér portának minősült.

A földesurak zömében a régiek voltak, mindössze egy új földesúr jelent meg: Litteráti János, akinél nem tudjuk, hogy a neve előtt szereplő „litterátus" = írástudó, deák - cím avagy névé volt-e? Az 1549. évi dicális összeírás az alábbi volt:

Ányos Boldizsárnak volt  --- 2 adófizető és 5 zsellér,

a veszprémi várnak volt  --- 4,5 adófizető és 5 zsellér,

Pethő Jánosnak volt       --- 1 adófizető és 3 újratelepített,

az örsi prépostnak volt   --- 2 adófizető és 5 zsellér,

Litteráti Jánosnak volt    ---  3 adófizető és 2 zsellér, azaz adófizetésre képtelen, szegény jobbágytelke.

A szomszédos Alsóörs falu dicális összeírásából kiderült, hogy a felsőörsi prépostnak ott is volt egy adófizetésre képes telke, jobbágyportája.

Egy évvel később, 1550-ben újra megjelentek a királyi adószedők Felsőörsön, ahol tizenhat és fél lakott telket, jobbágyportát találtak. Valamennyi porta adófizetésre képes volt, s a földesurak sem változtak:
 

Ányos Boldizsárnak ---  2 adófizető,

a veszprémi várnak ---  9 és fél adófizető,

Pethö Jánosnak      ---  1 adófizető,

az örsi prépostnak  ---  1 adófizető,

Litteráti Jánosnak   ---  3 adófizető telke, jobbágyportája volt.131

 

2. FEJEZET

FELSŐÖRS A VESZPRÉMI TÖRÖK VÁR ÁRNYÉKÁBAN

(1552-1566)

Az 1547. június 19-én - a Habsburg V. Károly császár és I. Szulejmán török szultán között — öt évre aláírt béke lejárta után, 1551 nyarától újra kiújultak az ellenségeskedések a Balaton térségében, a két nagy világbirodalom határvonalán. Az egyre élénkebbé váló határvidéki csatározások után, 1552 május első felében a budai török beglerbég: Khadim Ali pasa nagyerejű támadást intézett a határvidék egyik legerősebb magyar vára - Veszprém - ellen, s két hétig tartó ostrom után: 1552. június 2-án elfoglalta.

A közeledő török támadás hírére a környékből nagyon sokan a veszprémi vár erődítményei mögött kerestek menedéket. Így Rezy Gál felsőörsi prépost is, aki amúgy is tagja volt a veszprémi káptalannak, mint annak kanonokja. Az ostrom után - mivel a szerződésileg szabadon elvonuló magyar őrséget a törökök hitszegően fogságba ejtették - a török parancsnokság nagyon sok fogságba esett személyt kivégeztetett. A megölt személyek között volt Rezy Gál felsőörsi prépost és veszprémi kanonok is. A részletek ismeretlenek.

Már az ostrom alatt és előtt a környező falvak lakossága — állítólag tizenöt falu — szétfutott és elmenekült, pusztán hagyva falvait. Tekintettel Veszprém várának közelségére, Felsőörs lakossága is elmenekült. A portyázó török lovascsapatok minden valószínűség szerint feldúlták a falut, a préposti kúriát és magát a templomot is. Ennek a pusztításnak emléke annyira megmaradt a közvélemény emlékében, hogy - 257 esztendővel később - az 1809. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben is az 1552. év szerepel, mint a prépostság és a templom pusztulásának időpontja. Valóban: 1552 júniusától - több mint másfél évszázadon át - Padányi Bíró Márton felsőörsi prépostságáig (1729-1745) a felsőörsi prépostság nem működött. A kegyuraság újra és újra kinevezte a felsőörsi prépostokat, de azok csak a címet viselték, közelébe sem merészkedtek a török hatalom torkában fekvő prépostságuknak.132

Veszprém eleste után a Habsburg királyi hadvezetés - a Veszprémből támadó török csapatok feltartóztatására — megerődített és katonákkal ellátott erősségekkel zárta el az utakat. Az új védelmi övezet déli kiinduló pontja volt a megmerődített tihanyi bencésrendi kolostor. Tihany erődítése és őrséggel való ellátása 1552. augusztus 23-tól kezdődött meg. Horváth Márk - Tihany első kapitánya - összesen 150 főnyi katonasággal rendelkezett.133

Hihetetlennek tűnik, de 1553-ban is - a veszprémi török vártól alig tíz kilométernyire fekvő Felsőörsön - megjelentek a magyar király adószedői, hogy felmérjék az adóztatható portákat. A felmérés szerint alig változott a helyzet az előző - az 1550. évi - felmérés óta. Felsőörs faluban tizenkilenc és fél lakott telket találtak, tehát az 1550. évben felmért tizenhat és fél portánál hárommal többet! Az örsi prépostságnak egy, Pethő Jánosnak pedig két telekkel nőtt a birtoka Veszprém eleste óta!

Az 1553. évi dicális összeírás szerint Felsőörs faluban mind a tizenkilenc és fél porta képes volt az adófizetésre, az alábbi földesúri megoszlás-ban:134

Ányos Boldizsárnak volt --- 2 adófizető,

a veszprémi várnak (?)  ---  9 és fél adófizető,

Pethő Jánosnak            ---  3 adófizető,

örsi prépostnak            ---  2 adófizető,

Litteráti Jánosnak         ---  3 adófizető telke, jobbágyportája volt.

Tehát vagy fiktív ez az összeírás, vagy pedig igaz az, hogy a török hatalom sem pusztított örökké, s amennyiben a meghódított lakosság elvégezte a reárótt kötelezettségeket, úgy nyugton hagyta azokat. A meghódolt paraszti lakosság kiszolgálta a hódító törököket. Igazat írt a közeli sümegi vár servitora - Ormány Józsa 1561. május 21-én Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak - amikor az alábbiakat vetette papírra: „...A törököt Magyarországba a hódolt népek tartják és éltetik, mert valamit tud gondolni és kérni a török, mindent beviszen a hódolt nép neki; annak fölötte az hódolt nép annyira a törökhöz adta magát, hogy az önmaga vérét, a keresztényt a töröknek beárulja, s minden kémséggel tartja az törököt!" Hasonlóan írt Takaró Mihály, a tihanyi vár kapitánya is, aki elsősorban Felsőörs szomszéd faluját: Szentkirályszabadja népét vádolta 1558-ban a veszprémi törökökkel való paktálással és együttműködéssel. Mindenben árulkodtak nekik, s ők hordták be a legszorgalmasabban Veszprém várába a törököknek az élelmet és a takarmányt. „...Mert meghigyje Nagyságod — írta Takaró Mihály Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak —, hogy mind az egész földön nincs gonoszabb, embertelenebb nép mint azok a szentkirályszabadjaiak!" Ezért azt javasolta a főkapitánynak, hogy a következő tavasszal a magyar katonaság pusztítsa el Szentkirályszabadia falut!135

A fentebb említett Takaró Mihály 1554. július 14-én vette át Tihany várának parancsnokságát. Egy héttel később a pozsonyi kamara értesítette a veszprémi káptalant - amely ekkor Sopronban tartózkodott -, hogy mindazokon a birtokokon, melyeket a veszprémi káptalan őfelségének, a királynak bérbe adott, Takaró Mihály fogja beszedetni az eddigi egyházi tizedeket és minden más jövedelmet. Ebben a leiratban a tihanyi várnak átadott falvak még nincsenek felsorolva.136 A veszprémi káptalan által átadott tizenöt birtokért a pozsonyi királyi kamara évi 200 forint bért fizetett. Felsőörsön az eddigi összeírások szerint a veszprémi káptalannak nem volt birtoka.

Az 1554. évben a királyi adószedők - a hadiadó (a dica vagy rovásadó) befizetésének céljaira - kétszer is összeírták a falvakat, köztük Felsőörsöt is. Az első összeírás szerint a faluban összesen hat lakott telek volt, valamennyi adófizetésre képes: Ányos Boldizsárnak és Pethő Jánosnak közösen volt három, Litteráti Jánosnak is három adófizetésre képes telke. A második dicális összeírás szerint a faluban összesen húsz és fél lakott telek volt, valamennyi adófizetésre képes, az alábbi földesúri megosztásban:
 

Ányos Boldizsár   ---  2 adófizető,

veszprémi vár (?) ---  3 adófizető,

Pethő Jánosnak   ---  1 adófizető,

örsi prépostnak    --- 2 adófizető,

Litteráti Jánosnak --- 1 adófizető,

a tihanyi várnak   ---  11 és fél adófizető telke volt a faluban.

Ekkor jelent meg Felsőörsön - mint földesúri hatóság - a tihanyi magyar végvár parancsnoksága, Takaró Mihály személyében.

A következő, 1555. évben újra megjelentek a királyi adószedők Felsőörsön, s két összeírást is készítettek. Az első összeírás szerint Pethő Jánosnénak és Kolontári Litteráti Jánosnak közösen volt hat adófizető jobbágytelke. Ugyanakkor a tihanyi várnak csak két és fél jobbágytelek adózott. Ugyanezen évben másodszor végrehajtott dicális összeírás a faluban már újra tizenhét és fél lakott jobbágytelket regisztrált, valamennyi adófizetésre képes volt, az alábbi földesúri megosztásban:

Ányos Boldizsár --- 2 adófizető,

veszprémi vár   ---  9 és fél adófizető,

Pethő János     ---  1 adófizető,

örsi prépost     ---  2 adófizető,

Litteráti János  ---  3 adófizető jobbágytelekkel rendelkezett.

A tihanyi vár ebben az összeírásban nem szerepelt.137

A következő években jelentősen nem változott a helyzet. Az 1557. évi dicális összeírásban — Felsőörs faluban — 14 lakott telek szerepelt. Az összeírók nem részletezték a földesurakat. Feljegyzésük szerint a tihanyi várnak, Pethő Jánosnak és Litteráti Jánosnak hét adófizető, négy szegény és három puszta (lakatlan) telke volt.

A veszprémi török vár katonaságának szakadatlan portyázásai miatt 1558-ban Takaró Mihály tihanyi kapitány - várának további megerősítése céljából - erődítési munkákra rendelte be a környező falvak lakosságát.

Minden falu engedelmeskedett, kivéve a szomszédos - zömében nemesi lakosságú - Szentkirályszabadját. Takaró Mihály a faluba küldte katonáit, akik végigverték a lakosságot, majd megfenyegette őket, hogy a következő tavasszal felégeti az egész falut a törökökkel való cimboraság miatt! Szerencsére erre nem került sor.

A helyzet valóban elkeserítő volt. Ugyanezen esztendőben, 1558-ban az alábbiakban jelentett Pesti Bornemissza Ferenc királyi biztos Tihany várából, melynek megszemlélésre érkezett ide: „...8-10 mérföldnyire a (tihanyi) vártól minden föld a töröknek hódol, s a (tihanyi) kapitány kevés népével nem merészkedhet gátat vetni az ellenség portyázásának és támadásainak, úgy hogy a török szabadon járhat-kelhet Tihany körül!"138

Az 1550-es évek végétől a Balaton-vidéken - és így Felsőörsön is - megjelent a reformáció. A papjaikat elvesztett paraszti nép tömegesen csatlakozott a mindenfelé prédikáló protestáns lelkészekhez. A csatlakozás nem utolsó szempontja volt az is, hogy a parasztok szabadulni akartak az egyházi adóktól! A nemeseket viszont a szekularizáció - az egyházi birtokok szétosztása - is arra késztette, hogy csatlakozzanak a reformáció tanaihoz.

Az 1560. esztendő április 24-ik napján vette át - a hajdani Rátold-nemzetségből származó — Gyulaffy László a tihanyi vár parancsnokságát. Ő is csatlakozott a reformációhoz, s ennek alapján az 1560-as években sorra foglalta le a felsőörsi prépostság birtokait. Hasonlóan református hitre tért át a Felsőörsön birtokos Fajszi Ányos Boldizsár és egész családja. A kegyúri - Batthyány-család védekezni igyekezett, s 1561. július 8-án Batthyány I. Ferenc horvát bán az ifjú Csányi Bernátnak - a királyi kancellária esküdt jegyzőjének - adta át a felsőörsi prépostságot. Azonban az ifjú sem a papi rendet nem vette fel, sem a prépostságot soha nem vette át, inkább a katonai pálya vonzotta, s ő is inkább fosztogatta az egyházi birtokokat.139

Az 1561. esztendő igen háborús hangulatban kezdődött. „A fejérvári Hamza bég levelét és a basa levelét erőssen hordoznyák - írta Gyulaffy László tihanyi kapitány 1561. március 22-én egyik levelében —, kikben eressen parancsolnak mindenfele, hogy erejek szerint be menjenek Fejérvárra ez jövő keddre, szekerekkel, fejszékkel és ásókkal, kapákkal és tehenekkel és mind fejenként azt parancsolja nekik, hogy be ne menjenek!"

1561. május 26-án a környéken újra fellángoltak a harcok. Gyulaffy László tihanyi kapitány saját embereivel és a pápai vár négyszáz magyar gyalogos katonájával - a török csapatok által megszállott - Veszprém vára ellen indult. Miután a várbeli török katonák készen várták a támadást, Gyulaffy László csapatai elvonultak Veszprém alól, s Felsőörsön át a közeli lovasi szőlőkben táboroztak le. Feltörték a parasztok borospincéit, s tivornyázni kezdett a sereg. Itt ütöttek rajtuk a székesfehérvári török bég lovascsapatai, s közel kétszáz magyar katonát lemészároltak. Gyulaffy László kapitány néhány emberével kivágta magát, s a közeli Tihany várába menekült. „...A magyarok igen vesznek az nagy lakás (ti. evés-ivás) miatt — írta az esetről szóló jelentésében Ormány Józsa sümegi kapitány — , mert soha nem lehet az magyar had részegség nélkül, mert csak csatára menjen is, azonnal meg kell valahol részegednie)"140 Ez a Lovas falunál 1561. május 26-án - lezajlott csata volt az első nagyobb összecsapás Felsőörs közelében a török háborúk során.

Gyulaffy László tekintélyének azonban nem ártott ez a véres vereség sem. Továbbra is uralta a környéket, s ezen belül a felsőörsi préposti birtokokat. Még a királlyal is dacolni merészelt! Ugyanis 1563. október 20-án Habsburg I. Ferdinánd magyar király levélben közölte Gyulaffyval, hogy az örsi prépostság birtokait adja át a préposttá kinevezett Csányi Bernátnak. Miután Gyulaffy ezt a parancsot sem teljesítette, a következő évben Habsburg I. Miksa magyar király figyelmeztette Gyulaffyt a préposti birtokok azonnali visszaadására. A kapitány ezt a parancsot sem teljesítette!

Veszprém várának — 1552. június 2-i — elfoglalását követően, a várban török csapatok rendezkedtek be, s a vár körzetében egy közigazgatásiadóztatási kerületet - „náhijét" - szerveztek meg, amely a székesfehérvári (usztolni belgirádi) török szandzsák-bég közvetlen felügyelete alá tartozott. Felsőörs és környéke is a „beszprémi náhijéba" tartozott. Fennmaradt egy török adóösszeírás (defter), amely az 1563-1565. évi helyzetet rögzítette. Ennek a defternek pont az az oldala hiányzik, melyen Felsőörs szerepelt a falu adóköteles lakóinak névszerinti összeírásával. A 28. sz. alatt szereplő Alsóörs és a 29. sz. alatt összeírt Lovas falu a Veszprém várában katonáskodó Abdurrahman Szefer nevű török szpáhi tímár-birtoka volt. Minden valószínűség szerint a 30. sz. alatt szereplő Felsőörs község is az ö katonai tímár-birtokához tartozott. A nyolc házból álló Alsóörsön és a tíz házból álló Lovason - a név szerint felsorolt parasztok - 50-50 dénár adót fizettek török földesuruknak.

Az 1564. esztendőben a magyar királyi adószedők is felmérték a falvak adózásra képes lakosságát. A törököknek-magyaroknak fizető - kettős adóztatás súlya alatt sínylődő — Felsőörs faluban ekkor tíz lakott portát találtak. Az összeírók most sem részletezték a földesurakat. Csak azt jegyezték fel, hogy „...Ányos Boldizsárnak és más nemeseknek hat adófizető, valamint két szegény és két zsellér jobbágytelke van."141

Gyulaffy László tihanyi kapitány - a korábbi királyi parancsokat semmibe véve — ragaszkodott a felsőörsi prépostság birtokaihoz. Ezért 1566 februárjában Pozsonyba utazott, s „húshagyó kedden" magával a kegyúrral - Batthyány I. Ferenc horvát bánnal - tárgyalt és kötött szerződést, amely az alábbiakat tartalmazta:

„Én Gyulaffy László végeztem én az nagyságos Batthány Ferenc Urammal és Örsy Prépostság felől, hogy az Örsy prépostságnak minden jövedelmének harmada enyém legyen. Az két része ő magájé legyen öt esztendeig: Minden esztendőkön is az polgárok mikor ö Nagyságához föl akarnak menni, föl bocsátom, ennek nagyobb biztonságára adom az én pecsétes levelemet, ez levél költ Posonban, húshagyó kedden. Anno 1566. Ladislaus Gywlaffy de Ratoth mp. L.S."142

 

3. FEJEZET

VESZPRÉM VISSZAVÉTELÉTŐL A „HOSSZÚ HÁBORÚ" VÉGÉIG

(1566-1606)

Az 1561 tavaszától fokozatosan kibontakozó újabb nagy háborúban - a Palota váránál gyülekező - német csapatok 1566. június 30-án néhány órás rohammal visszafoglalták a török őrségtől Veszprém várát.

A néhány kilométerre dúló harcok Felsőörsöt is érintették. Az 1566. évi királyi dicális összeírás során az illetékesek a faluban összesen 13 portát írtak össze. Ezek közül a veszprémi káptalan tulajdonában hat, Takaró Mihály (volt tihanyi kapitány) és Pethő Pál közös birtoklásában három adófizető, Ányos Boldizsár birtokában pedig négy szegény telek volt. Az összeírás végén ott szerepel a tragikus adat: az összes — összesen 13 — porta közül a harcok során tizenkettőt felégettek. Részletek ismeretlenek. Nem tudjuk, hogy a lakosság most, illetve még korábban: 1552-ben - azt tette-e, mint majd később (1683-ban, majd 1707-ben - melyről konkrét adataink vannak!), hogy a préposti templom magas kőfallal kerített cintermébe (temetőjébe), illetve az erős kőtemplomba húzódott-e?!143

Az 1566 nyári háborúban a keresztény - magyar, cseh, osztrák és német - hadak Székesfehérvárig, illetve a Balaton mögé szorították a török hadsereget.

A következő években - egészen 1570-ig - eseménytelenül telt el az idő. Ebben az időszakban kétszer írták össze a királyi adószedők Felsőörs falut.

Az 1567. évi összeírásban az összeírók tíz és fél lakott, hat gazdátlan (puszta), valamint nyolc felégetett jobbágytelket találtak. Az összeírók megjegyezték, hogy ezeket a portákat Széchenyi Mihály égette fel, aki 1566 június elejétől szeptember 19-ig volt Veszprém várának kapitánya. Hogy valójában mi történt itt, semmit nem tudunk.

Az összeírás földesuranként részletezi a portákat:


veszprémi káptalan 2 adófizető, 3 szegény, 3 puszta és 1 felégetett porta;

Ányos Boldizsár 2 adófizető és 7 felégetett porta;

Pethő Pál 1 és fél adófizető, 3 puszta (gazdátlan), 2 újratelepített telek;


Takaró Mihály birtoka: teljesen felégetve.

Két évvel később - 1569-ben újra - összeírták Felsőörsöt („Fewlsew Ewrs"). A falun meglátszott a viszonylagos nyugalom, mert 28 és fél lakott telket írtak össze, puszta (gazdátlan) telek pedig mindössze három volt. Az alábbi földesurak birtokoltak itt telkeket:


veszprémi káptalannak volt,

 

de most azok a királyé 6 adófizető, 5 szegény, 3 zsellér és 3 puszta (gazdátlan) jobbágytelek;
 

Takaró Mihály és

Pethő Pál közösen 4 és fél adófizető és 4 szegény telek;

Ányos Boldizsár 1 adófizető, 3 szegény és 2 újratelepített jobbágytelek.

Annak ellenére, hogy 1566 júniusában a keresztény hadak Veszprém várát visszafoglalták a török hadseregtől, a török hatóságok továbbra is nyilvántartották a veszprémi ,,nahijé"-hoz (adózási körzethez) tartozó falvakat. Egy 1570. évében készített török adólista az alábbiakat rögzítette: „...Felsőörs falu. A legnagyobb vezérek példaképe, Mehmed bég, Isztulni Belgirad-i (székesfehérvári) szandzsák-bég hász-javadalombirtoka, az Isztulni Belgirad-i (székesfehérvári) szandzsák veszprémi náhijéjában. Jövedelme: 7000 akcse." A jövedelem összege - átszámítva magyar pénzre: 3500 ezüstdénár, vagy kb. 30 aranyforint.144

A székesfehérvári törökök azonban nemcsak papíron tartották saját birtokuknak a volt veszprémi nahijét és a Balaton-vidéki falvakat. A zsold nélkül koplaló székesfehérvári török katonák 1570 októberében - a Balaton északi partvidékén előnyomulva - Alsó- és Felsőörsig, illetve még azon túl törtek előre, rabolva és fosztogatva a falvakat. A közeli magyar végvárak - Veszprém, Pápa várainak - magyar katonasága rajtaütésszerűen megtámadta az Alsóörs falu déli szélén levő kertek és a Balaton között táborzó kb. 700 török katonát (további 200 török lovas a környező falvakban fosztogatott), s azokat véres csatában megsemmisítette és megfutamította. Az elfogott török katonák azt vallották, hogy ők szegénylegények, és csak az éhség hajtotta őket rablásra.145

Az 1561. május 26-i lovasi csata után, ez volt a második legjelentősebb összecsapás a török háborúk során magyarok és törökök között. Több hasonló ütközetről nincs tudomásunk.

Ez az 1570 októberi török támadás súlyosan érintette Felsőörsöt is. Ugyanis még az 1572. évi dicális összeíráskor is feljegyezték, hogy „az egész falu felégetve." Ennek ellenére tizenegy adófizető portát (telket) írtak össze: a veszprémi káptalannak 4 adófizető, Takaró Mihálynak és ifjú Pethő Pálnak 3 és fél, Ányos Boldizsárnak ugyancsak 3 és fél adófizető telkét, jobbágyportáját regisztrálták.

Két évvel a pusztító hadakozás után — 1572. december 15-én - Felsőörs földesura: Fajszi Ányos Boldizsár a vasvári káptalan mint hiteles hely előtt három felsőörsi házat, egy jobbágyteleknyi szántóföldet és réteket adott el az alsóörsi nemes Mórocza Gergelynek. Az adásvételt a királyi udvar is megerősítette. Habsburg I. Miksa király megerősítő levelében az olvasható, hogy ,,...a Felsőörsön lévő három ház azaz paraszti kúria közül egy volt lakott, a maradék kettő pedig valójában pusztán állott".

Az alsóörsi Mórocza-család ettől kezdve a XIX. századig házzal és birtokkal rendelkezett Felsőörsön.

A Magyar Királyság adószedői az 1573. esztendőben is összeírták Felsőörs falut: tíz és fél lakott jobbágyportát jegyeztek fel. A veszprémi káptalannak hat, Takaró Mihálynak és ifjú Pethő Pálnak pedig közösen négy és fél adófizető telke volt. Az 1573. évi dicális összeírásnak óriási értéke van. Ebben nevezik néven - először Felsőörs eddigi évszázados történetében -a falu négy adózó jobbágyát. Takaró Mihály jobbágyát Lőrincze Péternek hívták, Fajszi Ányos Boldizsár jobbágyának Filei Bódis; Pethő Pál jobbágyainak pedig Csinos Ferenc és Ghárdony Gergely volt a neve.146

A következő csendesebb esztendőkből csak gazdasági jellegű adatok maradtak. Az 1574. évi dicális összeírásban Felsőörs faluban 19 lakott és 14 puszta (lakatlan, gazdátlan) jobbágytelket írtak össze, földesuranként az alábbi megoszlásban:

a veszprémi várnak 5 adófizető, 6 szegény és 8 puszta telke volt;

idősebb Pethő Pálnak volt 3 adófizető, 2 szegény és 3 puszta telke;

Ányos Boldizsárnak és Takaró Mihálynak 3 adófizető, 3 szegény és 3 puszta (lakatlan) telke volt.

A következő évben, 1575-ben Habsburg I. Miksa király a bakonybéli apátság felsőörsi birtokát - 800 forintért - zálogba adta Huszár Péter pápai vicekapitánynak. A birtok a Huszár-család kezén maradt a XVII. század közepéig.

Az 1575-1576-ban fellángoló határvidéki kis-háborúnak súlyos következményei voltak Felsőörsre nézve. A részletek ismeretlenek. Az 1576. évi királyi adóösszeírásban Felsőörsről csak annyi szerepel, hogy a törököktől való félelem miatt puszta, elhagyott.

Két évvel később az elmenekült lakosság visszatért a faluba, s az 1578. évi dicális összeírásban már újra 16 és fél lakott és 14 lakatlan jobbágytelket regisztráltak, az alábbi földesurak szerint:

a veszprémi várnak volt: 5 adózó, 3 szegény, 1 zsellér és 6 puszta telke;

Ányos Boldizsárnak volt: fél adózó, 1 szegény, 1 zsellér és 3 puszta telke;

ifjú Pethő Pálnak és Huszár Péternek volt: 1 adózó, 4 szegény és zsellér, 5 puszta jobbágytelke.147

Az 1582. évi összeírás alig tért el az 1578. évitől: 16 lakott és 11 lakatlan jobbágytelket írtak össze az alábbi földesúri birtokokon:

veszprémi vár: 5 adózó, 3 szegény, 2 zsellér és 5 puszta jobbágytelek;

Ányos Boldizsár: 1 adózó, 1 szegény és 2 puszta jobbágytelek;

ifjú Pethő Pál és Huszár Péter: 2 adózó, 2 szegény és 4 puszta telek.

A következő hat - békésebb - esztendőben jelentősen újjáéledt a falu: az 1588. évi dicális összeíráskor 27 lakott és 11 lakatlan jobbágyportát írtak össze, az alábbi földesurak birtokában:148

Veszprémi vár: 3 adózó, 10 szegény és 5 puszta jobbágytelek;

Ányos Boldizsár: egy és fél adózó, 5 szegény és 4 puszta telek;

ifjú Pethó László és Huszár Péter: két és fél adózó, 5 szegény és 2 pusztajobbágytelek.

1590 körül a falu legrégibb földesura: Fajszi Ányos Boldizsár azon a címen, hogy egyik fiát papnak nevelteti és annak akarja juttatni (sic!) a felsőörsi prépostságot - erőszakkal elfoglalta a prépostság javait. Azzal sem törődött, hogy Forgách Ferenc veszprémi püspök - a távoli és biztonságos Győr várából - megfenyegette, hogy hagyjon fel az erőszakos foglalásokkal! Ez az incidens is hozzájárult, hogy Fajszi Ányos Boldizsár rövidesen református hitre tért át.149 Rövidesen - 1591-ben - Fajszi Ányos Boldizsár meghalt.

Két évvel később — 1593-ban — újra kitört a háború, melynek első nagy eseménye az volt, hogy a török hadsereg szeptember végén ostrom alá fogta és újra elfoglalta a közeli Veszprém várát. A harcok során — 1593-ban — Boldizsár testvére: Mihály is hősi halált halt a törökökkel vívott harcokban. Így a birtokokat Boldizsár fia: Fajszi Ányos Gergely (t 1620) örökölte.

A kereken tizenhárom éven át dúló háború fő eseményei a Dunántúl északi részében zajlottak. Az 1593 őszén Veszprém ellen, majd 1594 őszén Pápa és Győr ostromára felvonuló török hadsereg, majd 1597 és 1598 nyarán Pápa, majd Veszprém, Palota, Tihany várak visszafoglalására előnyomuló keresztény seregek mozgása feltétlenül érintette a fontos utak csomópontjában fekvő Felsőörsöt. Ennek a háborúk dúlta tizenhárom esztendőnek egyetlen felsőörsi vonatkozású adata van: az egyik - 1599. évben felvett - dicális összeírásban annyi szerepel, hogy a felsőörsi malom évi 4 forint adót fizet.

 

4. FEJEZET

FELSŐÖRS ÉS A „HOSSZÚ BÉKE" ÉVTIZEDEI (1606-1683)

Az 1606. november 11-én Zsitvatoroknál megkötött békével viszonylagos nyugalom köszöntött a Balaton-vidékre. Nagy szerencsét jelentett az, hogy a közeli Veszprém vára a Magyar Királyság hadseregének kezén maradt, s csak Palota és Székesfehérvár váraiban tanyázott török katonaság.

A „hosszú háborút" követő első királyi hadiadó (dicális) összeírás 1609-1610-ben zajlott le. Ennek adatai szerint Felsőörsön hét lakott jobbágyporta volt található. A veszprémi püspöknek és több más nemesnek volt négy, az örsi prépostnak pedig volt három adófizető jobbágytelke. A zsitvatoroki békét követően - királyi javaslatra - Thermely István győri kanonokot nevezték ki felsőörsi prépostnak. Három évig töltötte be tisztét, de nevéhez csupán egy gazdasági ügylet kötődik. A beiktatása utáni évben: 1607-ben a prépostság három felsőörsi malma közül az ún. „középmalmot" - amely a mai Malomvölgyi-patakon (az akkori Kútfő, vagy Forrás patakon), a mai Úttörőtábor főbejáratával szembeni ún. „alsómalomtól" valamivel északabbra működött - elajándékozta a prépost. A malom egy Prépost Benedek nevű felsőörsi nemesember tulajdonába került, úgy hogy Prépost Benedek, Morocza Orsolya nevű felesége, valamint a házaspár fiai a malmot nyolc éven át ingyen használhatták, amennyiben azt felépítették. Ugyanis a malom a háborús évtizedek következtében romokban hevert. A nyolc év alatt legfeljebb valami ajándékot adhattak Themely Istvánnak. Azonban a nyolc év eltelte után évi 2 magyar forint bér járt a prépostnak.

Az említett „középmalomtól" északabbra fekvő - szintén romokban heverő - „felsőmalmot" ugyancsak bérbe adta a prépost 1607-ben. A feltétel itt is az volt, hogy ha a bérlő a malmot felépíti és üzembe helyezi, 3 éven át ingyen használhatja, s csak azután fizet a prépostságnak évi 8 köböl (egy cubulus = 83,17 liter) búzát a bér fejében. A harmadik - a mai Úttörőtábor főbejáratával szemben fekvő — „alsómalmot" már korábban egy Tarsoli Gergely nevű helybeli lakos használta engedély nélkül. A prépost ettől az embertől — mert ez már kijavította és üzemeltette a malmot — 10 forint büntetést szedett be, de Tarsoli a malmot tovább használhatta évi 4 köböl búza bér fejében.151

Themely István prépost sem tartózkodott sokat Felsőörsön, mivel a falu lakossága ebben az időben szinte kizárólag reformátusokból állt. A református gyülekezet az ősi Mária Magdolna templomot használta.152

Miután Themely István prépostot 1609-ben vasvári kanonokká nevezték ki (bár megtarthatta felsőörsi préposti címét is!), eltávozott Felsőörsről. Távozásakor még egy üzleti akciója volt. A prépostság tulajdonában levő Berkenyemái nevű szőlőhegyet - amelyen még a XV. században telepítettek szőlőt, s mely szőlők az utóbbi háborús évtizedekben teljesen elpusztultak - minden ellenszolgáltatás nélkül új szőlők telepítésére adta ajándékba jobbágyainak. Sem vételárat, sem bért nem kötött ki, csak a rendes egyházi tized megfizetését kötötte ki magának.

Az újonnan, 1611-ben préposttá kinevezett Köntös János győri kanonok hivatalosan 1620-ig töltötte be hivatalát, de soha Felsőörsre nem jött. Sopronban élt, s ott is halt meg 1621-ben.153

Az elmúlt közel egy évszázados háborús idők miatt rendezetlenek voltak a falvak és birtokok közti határok, s ez rengeteg vitára adott alkalmat. Ennek megoldására - 1611 kora tavaszán - „Bőjtmás hava 2. napján" az érdekelt falvak: Szentkirályszabadja, Alsóörs, Kövesd, Csopak, Kajár, Tótvázsony, Hidegkút, Nóráp és Felsőörs községekből, a veszprémi vár katonaságából és Veszprém város és vármegye esküdtjeiből egy - 42 főnyi - bizottságot alakítottak. Felsőörs falut Tarsoly Gergely, Gárdonyi Gergely, Bencsik Mihály és Lőrincz János képviselték. A bizottság tömérdek tanú kihallgatása után testületileg Alsóörsre vonult, ahová meghívták az alsó-örsi és lovasi jobbágyokat is, majd megszemlélték a határt. A határvonalak tisztázása érdekében a felsővégről, a Kövestetőről indultak. Megválasztottak a két faluból két öregembert: Lovasról a 82 éves Bíró Miklóst, Alsóörsről pedig a 85 esztendős Guát Jánost. Elindultak velük, és ők megmutatták a régi határokat egészen a Balatonig. Igazukról meg is eskették őket. A határjárás során - a Balatontól beljebb eső falvak számára - csordautakat hagytak ki egészen a Balaton vizéig, hogy ott tudják itatni állataikat.154

Miután Köntös János felsőörsi prépost soha nem tette a lábát prépostsága színhelyére, egyre jobban erősödött a faluban a református gyülekezet. Az 1613. évben már lelkésze is volt a falunak, nevét sajnos nem ismerjük. A falu egyik legtekintélyesebb földesura - Fajszi Ányos Boldizsár fia: Gergely, aki maga is hitbuzgó református volt - a falu református lelkészének megélhetésére két hold szőlőt adományozott a Hágógyep-dűlőben.155

A következő esztendőkben, 1614-1617 között Herovics Mátyás tihanyi apát megkísérelte végérvényesen a tihanyi apátsághoz csatolni azokat a birtokokat, melyeket 1554-től a királyi kamara a veszprémi káptalantól bérbe vett és amelyeket a tihanyi vár fenntartására rendelt. Ezek között szerepelt Felsőörs is. Herovics apát akciója kudarcot vallott.156 Ebben az időben Felsőörs falu lakossága a veszprémi várhoz adózott. Abba a tizenkét faluba tartozott, melyeknek adóiból tartották el a várban lévő magyar katonaságot. A legtöbb jövedelem a falvakban beszedett terményadó és borkilenced volt. Hogy Felsőörs ehhez mennyivel járult hozzá, nem tudjuk, mert egy 1618. évi dicális összeírás szerint a faluban csak két adózó és öt puszta, lakatlan telek volt.

Már 1620 májusában királyi rendelet született az ügyben, hogy a veszprémi várhoz adózó hat Veszprém vármegyei, négy Somogy vármegyei és tizenegy Zala vármegyei falut (az utóbbiak között szerepelt Felsőörs is) a királyi kamara 4000 forintért bérbeadja Zichy Pál veszprémi főkapitánynak a veszprémi vár fenntartására. Az átadás azonban - az 1620 szeptemberétől megindult hadakozások: Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadainak dunántúli támadása miatt - elhúzódott. Miután az események Pápa körzetére és a Rába vonalára koncentrálódtak - Felsőörs vidékét a háborús események nem érintették. Miután 1622 januárjában az erdélyi hadak elvonultak a Dunántúlról, lezajlott a 21 falu átadása Zichy Pál veszprémi főkapitánynak.

A Bethlen-féle háborút követően - a dicális összeírások szerint - Felsőörsön 1622-ben három, 1626-ban pedig két és fél adófizetésre képes jobbágytelek volt található. Themely István felsőörsi prépost - 1609. évi - távozása óta, immáron 15 esztendeje üresen állt a préposti stallum. Ebben a másfél évtizedben Felsőörs falut a református gyülekezet uralta. Fajszi Ányos Gergely földesúr (maga is református lévén) - az ugyancsak református hiten lévő Batthány I. Ádám kegyúr tudtával vagy elnézésével - a falu református gyülekezetének adta át a régi préposti templomot. Egy tanúvallomás szerint az erősen megrongálódott templom mellett volt az ugyancsak romos préposti rezidencia (a mai préposti kúria helyén). Ennek még használható részében, illetve a romos részek felhasználható anyagából épített két házban a református lelkész és az iskolamester lakott.

Fajszi Ányos Gergely földesúr a régi préposti birtokokat is a helyi református egyháznak adományozta. A felsőörsi református egyházközség - 1714. évvel kezdődő - anyakönyvébe Deáki István lelkész az alábbiakban írta le az átadott birtokot: „...A foldesuraság reformálván, atyafiainak és gyermekeinek megegyezéséből a prédikátor élésére egyszerre adományozta a következő alapítványát, úgy mint udvari házát a körülötte lévő minden hozzátartozandókkal együtt. A szentegyháznak napkelet felöl való végénél lévő út délen fordul a malmok vizei felfakadásának völgyén a mezőben a sűrű mesgyéig, ott által fordulván az országútján a peczei kelőn, a vámosi úton a Déllőről alájön a Dobogón, viszont a falu felső végénél újonnan az említett szentegyháznak (ti. a régi préposti templomnak - Szerző) napkelet felöl való útjában. Ezen két közben levő összes birtokát (azaz a Felsőörstől északra elterülő egész határt - Szerző) a prédikátor lakására s eltartására adományozta a földesúr, kivévén ezen két közből a régi plébániát (melyet most 1714-ben két jobbágy lakik) és a mellette délről való (azaz a mai préposti kúriától délre, a mai Úttörő utcában lévő - Szerző) két ház jobbágy üléseket, melyek elejétől fogva a plébániához tartoznak."

A határjárás leírásából egyértelmű, hogy Fajszi Ányos Gergely a hajdani préposti birtokot adományozta a felsőörsi református egyháznak. A leírásban emlegetett „régi plébánia" pedig nem más, mint a hajdani préposti ház.

A nagy javadalom jelentősen növelte a felsőörsi református lelkész hivatali tekintélyét is. Mivel a környéken református püspök nem volt, a felsőörsi református lelkész látta el az egész egyházkerület vezetését is.15

Tizenöt évi hiátus után - 1624-ben - a királyi kegy Sobry Márton vasvári őrkanonokot nevezte ki felsőörsi prépostnak. Az új prépost azonban nem tudta birtokait - a fentebb leírt okok miatt - átvenni. Hiába lépett közbe Habsburg II. Ferdinánd király, a két helyi földesúr: Fajszi Ányos János és Sándor ellenállásán minden igyekezet megtört. Senki nem adott segítséget és támogatást az új prépostnak.

A felsőörsi református gyülekezet is egyértelműen összefogott a katolicizmust képviselő Sobry Márton ellen. Meg kell jegyeznünk, hogy a helyi református közösség olyan mértékben összefogott, hogy azokat a híveit is hittagadónak bélyegezte meg, akik más malomba szekerezték el őrlésre a gabonájukat, s ezzel is csökkentették lelkészeik jövedelmét! Ugyanis a faluban levő és működő két malom is a református egyházé volt.

Sobry Márton prépost megpróbáltatásai azonban 1631-1632-ben érték el tetőfokukat.

1631. szeptember 8-án („festum nativitati b.Mariae virginii") nemes Komornik István - gróf Batthyány Ádám Veszprém körül fekvő javainak tiszttatója - a felsőörsi prépostság tizedeit erőszakkal lefoglalta és Veszprém várába szállította. Néhány nappal később Veszprémbe ment - a felsőörsi prépost által a bortized beszedésére kiküldött nemes Tallián István. Komornik István azonban a veszprémi vár kapuja előtt - minden ok nélkül - rátámadt Tallián Istvánra, s káromlások és rágalmazások közepette kegyetlenül megverte. Néhány nappal később - szeptember 21-én („festum beati Mathei apostolii") - Komornik István újra Felsőörsre támadt, s egy hordó tized-bort erőszakkal elfoglalt és magával vitt.160

A következő esztendőben - 1632-ben - a felsőörsi reformátusok erőszakkal elfoglalták a felsőörsi préposti kúriát, s oda beköltöztették Tolnay József prédikátorukat. Sobry panaszlevelében - melyet Veszprém vármegyének és a veszprémi káptalannak beküldött - névszerint és földesuraságokként közölte az erőszakoskodók névjegyzékét. Azonkívül, hogy ez a panaszlevél fontos dokumentuma ennek a szomorú korszaknak, konkrét adatokkal szolgál a falu földesurait és lakosait illetően. A panaszlevél szerint az erőszakoskodásban részt vettek Kuthasy Mihály cseszneki várkapitány felsőörsi jobbágyai: Tarsoly Péter, Lőrincze Imre és Péter, Erdős Gergely, Fölei Imre, Lipóth András, Kis Péter. Fölső Balázs pápai uraság jobbágyai voltak: idősebb Lőrincze János, ifjú Lőrincze János, Fadi Gál, Dobsay János, Sania Mihály, Bencsik István. Huszár Péter pápai kapitány jobbágya volt: Nosztori Mihály. Prépost György jobbágya volt: Németh György. Mórocza Imre jobbágyai voltak: Segesdi Ferenc és Puha János. A veszprémi káptalan jobbágyai voltak: Lipót Benedek, Szalay János, Kőcze András, Kuta Benedek és Rusa Péter. A panaszlevél ebben az esetben is hiábavaló volt.161

A legbrutálisabb eseményekre 1634 őszén került sor. A prépost felsőörsi jobbágyai nem voltak hajlandók úrbéri tartozásaikat kifizetni. Sobry Márton prépost ezért személyesen ment Felsőörsre, hogy a tartozásokat beszedje. A helyzet odáig fajult, hogy a jobbágyok rátámadtak a prépostra és megverték, majdnem megölték. Sobry most is felháborodottan panaszt emelt. A megtorlás most nem maradt el. Az ügy a királyi udvarig jutott el, s Habsburg II. Ferdinánd király utasította a veszprémi püspököt (aki egyúttal Veszprém vármegye főispánja is volt), hogy járjon el a felsőörsiek ellen, akik a prépostot kegyetlen vadsággal bántalmazták.

Lippthay György veszprémi püspök és főispán - Sümeg várában lévő székhelyéről - 1634. november 7-én lovas- és gyalog katonaságot küldött Felsőörsre „nemes és vitézlő Lapai Jakab" parancsnoksága alatt.

A támadásról elsőnek a felsőörsi Gál Ferenc és Vitai István levele számolt be: „...Az elmúlt napokban, úgymint novembris 7 die Weszprémi Püspök Lippai György Urunk Ő Nagysága, Sobry Márton prépost (...) az megmondott falura (ti. Felsőörsre - Szerző), az simegi hadat lovast és gyalogot rá küldötte, kik éjszaka időn jobbágyainknak házokra rohanván, hallatlan és kietlen (kegyetlen) dolgokat ott végbevittek. Jobbágyoknak ajtóikra rohanván, ajtóikon betörtek, ládáikat felhasogatták, ruháikat, pénzeket, ezüst kincseket, házieszközöket, valamint kaphattak zsákmányra hánytak, boroknak (ti. hordóknak - Szerző) fenekit kivágták, ládákról ajtókról még az (...?) is levonták, marháikat ölték, némely Asszonyállatot és leánzót is csupa mezítelen hattak. Az Férfiakat vagdalták, verték és tizet megkötözvén közülük Sümegre fogva vitték. Oly kietlenül (kegyetlenül) cselekettek Kegyelmes Urunk, mely keresztényhez nem illett volna."

A következő jelentést nemes Mórocza Imre — Zala vármegye egyik esküdtje - írta Veszprém vármegye alispánjának. Leírta, hogy „...1634. esztendő Szent Márton napja tájában, nem tudni micsoda vakmerőségbül ... a Sümegen lakozó nemes és vitézlő Lapai Jakab, melléje vévén több hasonló társait, itt Zala vármegyében, Fölső Eörs nevű falura hatalmasul reá ütvén, az Expressisnek (ti. a jelen panaszttévőnek, azaz Mórocza Imrének -Szerző) két jobbágyát, tudniillik: Segesdi Ferencet és Puha Jánost házukból kivonta, és minden javaiba prédát vevén, elvitte (...) mely jobbágyainak eddig való nyomorúságát és elvitt javainak kárát 600 forintokban véli. Tudniillik: pénzét másfélszáz forintot, két aranyos gombostűt, hét ezüstgyűrűt, kendő keszkenőt nyolcat, és ezenkívül közel háromszáz forintot érő portékát..."

Sajnos töredékesen maradt fenn az az összesítő jelentés, amely a kifosztott jobbágyok kárait sorolta fel (s amely a korabeli jobbágyok vagyoni helyzetére ad érdekes bepillantást):

„Memoriaie. Veszprémi Püspök Ő Nagysága Szolgái a minémű károkat tettenek Mórocza Imre Uram jobbágyinak, Felső-Örsön lakozóknak, Segesdi Pongrácnak és Puha Jánosnak, ezeket megfogván és házokat feldúlták. Segesdi Ferencnek az házátúl az mit elvittek: aprópénzek 50, dutka (kilenc dénár értékű ezüstpénz - Szerző) huszonnyolc, két aranyos-gombos tű, hét ezüst gyűrű, abrosz három, ... nyolc, asszonyembernek való ümög (ing) három, lepedő három, vánkos héja hat, török gyócs (gyolcs) kilenc, öt, négy, apró török keszkenő nyolc, varrott keszkenő öt, fejér vászon keszkenő kilenc, egy kilenc, egy iskátulában való kapocs három; egy nadrágnak való posztó, szoknyának való öt, dolmány három, új szűr négy, új saru két lábra való kettő, tarisznya kettő, fejsze kettő, kasza három, szekerce egy, kapa három, egy, ónkanna egy, palack egy, fa kanna kettő.

Bottiány (Batthyány) Uram Őnagysága jobbágyainak, Segesdy György házátúl vittek el: ezüsttallér 12, arany 3, aprópénz (ti. dénár - Szerző) 4, új nyereg egy, egy hosszú puska, egy kepe..."162

Lippthay György veszprémi püspök brutális erejű beavatkozása után évekre elnyugodtak a kedélyek Felsőörsön. A következő esztendőkből kizárólag - békés - adásvételi ügyekről és végrendelkezésekről maradtak fenn írásos emlékek. Ezek elsősorban a bennük szereplő családnevek - felsőörsi nemesek és parasztok nevei és a helynevek, dűlőnevek miatt értékesek és megőrzésre érdemesek.

1636. március 25-én Zarka Lukács Zala vármegye egyik főszolgabírója becsülevelet (azaz: valamiféle büntető vagy polgári perhez szükséges vagyonértéklő összeállítást) állított ki Mórocza Imre - alsóörsi nemes - felsőörsi szőlejéről. Ez a szőlő „...fekszik Szököry helyben..." (Minden valószínűség a felsőörsi és almádi határban fekvő Szökcsér nevű szőlőhegyről volt szó). Szomszédjai „...mely szőlőt bírta a Veszprémben lakozó Kalmár Mátyás, ezt böcsültük meg 25 magyar forintra (egy magyar forint = 75 krajcár vagy 150 dénár, azaz: 3750 dénár - Szerző), az melynek böcsüjét letette Mórocza Imre és fölvette Kalmár Mátyás..."

Ugyanezen évben - 1636-ban - vitézlő Szabó János özvegye, Magdolna asszony megjelent a veszprémi káptalan előtt, mert szükségtől kényszerítve bizonyos felsőörsi szőlejét 25 magyar forintokért (1 magyar forint = 150 dénárral) Szabó Istvánnak elzálogosítja. Szomszédai: keletről Végh Márton, délről Lőrincze Imre, nyugatról Pap Benedek, északról Halos Ferenc.

Ugyanezen, 1636. esztendőben Szél Imre, a veszprémi végházban szolgáló tizedes végrendeletet téve, a felsőörsi Hágógyepen lévő 3 holdas szőlejét (szomszédok: felszélről Urdy György, nyugatról Csapó Imre, keletről Kovács István) az alábbiak szerint osztotta fel: 2 holdat Szél Marci nevű fiának, a Kovács István mellett lévő szőlőt feleségének hagyta úgy, hogy annak halála után nénjére: Szél Annára (Olasz Jakabnéra) szálljon, akit viszont arra kötelezett, hogy az örökség átvételekor 18 forintot fizessen fiának, Szél Marcinak.

1636-ban Fajszi Ányos János földesúr egy nemesi jogú telket iratott Lőrincze János nevére. A hírre Fölső Balázs és Litterátus Farkas (mint Fölső Katalin férje) tiltakoztak a veszprémi káptalan előtt Lőrincze János meg-nemesítése ellen, mert az a jobbágyi terheinek felmentésével járna!163

1637. február 12-én Polgár Zsófia nehéz betegségbe esvén, könyörgött a veszprémi káptalannak, hogy végrendelet tételére küldjenek ki hozzá tanúkat. Miután ezek megérkeztek, Polgár Zsófia - lelkét az Úrnak, testét a földnek hagyván - felsőörsi szőlejét (szomszédai: keletről Szalai János, délről Tislér István árvái, nyugatról Tóth Márton, északról alsóörsi Varga Péter szőlői) férjének, Gerencsér Gergelynek adta. Ezenkívül még egy hold földet, valalmint minden ingó- és ingatlan vagyonát ugyancsak férjére testálta.164

1638-ban Sobry Márton prépost önként leköszönt tisztéről. A kegyúr ezt tudomásul vette, majd 1639 Böjtmás-havának 26. napján - az időközben a református hitvallásról a római katolikus hitre visszatért, s ezért a római szent birodalom grófjává kinevezett Batthyány Ádám - Lóny Mihályt, a győri káptalan kanonokját nevezte ki felsőörsi préposttá. Mint érdekesség megjegyezhető, hogy Lóny korábban református prédikátor volt, s csak urának Batthyány Ádámnak katolizációjával tért ő is vissza a római egyházhoz.

Közel 33 évi nyugalom után - 1639. szeptember 27-én - újra török portyázó lovascsapatok jelentek meg a Balaton északi partvidékén. A nap folyamán Komornik István - gróf Batthyány Ádám Veszprém körüli birtokainak tiszttartója és Szalay János veszprémi olvasókanonok Csopak faluban tartózkodott. Másnap - „bizonyos török hírt hallván!" - sietve a veszprémi várba mentek. A török veszedelem híre gyorsan elmúlt, s a napok továbbra is békességgel teltek. Még ezen év — 1639. november 5-én (Szent Imre ünnepének napján) - Fajszi Ányos Péter a veszprémi káptalan előtt megerősítette atyjának, Fajszi Ányos János béri kapitánynak egy korábbi felsőörsi adásvételi szerződését. Ányos János ugyanis eladta azt a jobbágytelkét, melyben néhai nemes Lőrincze János lakott. Szomszédai: délről Tarsol Márton, özvegy Kutasi Mihályné, született Oroszthoronyi Zsuzsanna jobbágya; északról Molnár György, Ladányi Ferencné jobbágyának telkei. Fajszi Ányos János a fent írt felsőörsi jobbágytelket minden tartozékával együtt 300 császári tallérért eladta a fent nevezett Lőrincze Jánosnak és nejének: Leodi Veronikának.165

Lóny Mihály felsőörsi prépost - bár soha nem lakott Felsőörsön - 1643-ban pert indított két jobbágy ellen, mert azok nem voltak hajlandók a bortizedet leadni: Szalay János az 1641—42. évről két-két akóval (egy akó = 54,3 liter), Kis Péter pedig még az 1640-1641. évből ugyancsak két-két akónyi bortizedét nem akarta leadni a prépost megbízottjának. A per részletei ismeretlenek.166

1645-ben Lóny Mihály prépost távozott méltóságából, s a kegyúr, Batthyány Ádám gróf korábbi udvari papját: Berdóczy Györgyöt nevezte ki felsőörsi préposttá. Huszonhét évig, 1672-ig töltötte be méltóságát. Egyházi tevékenysége alig volt az ekkor teljesen református faluban. Minden idejét és energiáját felsőörsi javaiért — elsősorban a bortizedért — vívott meddő küzdelme emésztette fel. Rövidesen - 1649. szeptember 8-án - egyezségre lépett a veszprémi káptalannal. Megegyeztek, hogy a felsőörsi határban szőlőt művelő káptalani jobbágyok a prépostnak, a káptalani szőlőkben dolgozó préposti jobbágyok viszont a káptalannak fizetik bortizedeiket. A legtöbb gondot azok a Berkenyemái és Fenyőfő nevű prépostsági földek okozták, melyeken közel 300 esztendeje - 1347-ben - engedélyezte az akkori prépost a szőlők telepítését. A hajdani szerződésről a birtokosok már régen megfeledkeztek, s a prépostságnak semmiféle jogát nem voltak hajlandók elismerni.167

Míg a prépost jogaiért viaskodott, Felsőörsön tovább folytak a szőlőtelepítések és a szőlők adásvételi ügyletei. Az új prépost beavatásának évében - 1645. november 25-én (Szent Katalin szűz és vértanú ünnepén) - a veszprémi káptalan, mint hiteleshely előtt megjelentek a néhai nemes Farkas Balázs leányai: Ilona, Erzsébet és Margit, s bejelentették, hogy a felsőörsi határban levő két holdnyi - szőlővé átalakítható - erdejüket 13 magyar forintért eladták vitézlő Tési Pálnak. Szomszédok: Keletről Tálos Gergely szőleje; délen-nyugaton-északon a Cseralja (Cheralya) nevű erdő a szomszédság.

A következő évben - 1646. december 13-án („in festő S. Luciae virginis et martyr") - Szél Márton agilis a veszprémi káptalan, mint hiteleshely előtt, a felsőörsi hegyen lévő Hágógyep-dűlőben fekvő két holdnyi szőlejét 100 magyar forintért Grisicz György agilisnek (felesége révén nemesembernek), illetve ennek magnélküli kihalása esetén testvérének: Grisicz Mártonnak és Péternek örökre eladta. Szomszédok: keletről a közút („via publica"), délről Csapó Imre, nyugatról Gál Mihály, északról Badok Máté neje: Olasz Ilona szőlői voltak.

1647 nyarán, - Úrnapja táján az egyik felsőörsi földesúr: özvegy Ladányi Ferencné, született Pethő Judit, a veszprémi káptalan mint hiteleshely előtt - Pap Tamás nevű felsőörsi jobbágyának, valamint feleségének Tislér Erzsébetnek, illetve leányaiknak: Annának és Katának adományozta hű szolgálataiért a falu határában, a Hágó-gyepen levő két hold szőlőt, fenntartva a földesúri jogot. Az adományozott szőlő szomszédai: keletről Márfy Ferenc szőleje, délről szekér út; nyugatról Lőrincz Péterné szőleje, északról a közút (via publica).

1649. szeptember 8-án Berdóczy György prépost egyességre lépett a másik felsőörsi földesurasággal, a veszprémi káptalannal. Megegyeztek abban, hogy a káptalan jobbágyai a felsőörsi határban művelt szőlők után a prépostnak fizetnek bortizedet; viszont a prépostság jobbágyai a káptalan területén lévő szőlők után a káptalannak fizetik be a bortizedet.

Miután a viták zöme abból adódott, hogy a jobbágyok és bérlők régen elfeledték a többszáz éves szerződéseket, a prépost 1650-ben újra átíratta az idevonatkozó régi okmányokat. Mindezekkel a régi préposti birtokokat nem tudta visszaszerezni a református gyülekezettől, de legalább a bortizedek fizetése terén némi rendet tudott teremteni.168

Az elmúlt háborús évszázad sok birtokjogi bizonytalanságot eredményezett a veszprémi káptalan felsőörsi birtokain is. A veszprémi káptalan kérésére Nádasdy Ferenc gróf királyi főudvarmester parancsot adott ki arra vonatkozólag, hogy indítsanak vizsgálatot, mely birtokok tartoztak a veszprémi káptalanhoz. A vizsgálatot 1650. július 26-án Felsőörsön kezdték (majd más falvakban folytatták). A folyamatos kihallgatások során összesen 219 tanút idéztek meg a káptalan és Zala vármegye embereinek jelenlétében.

A bizottság az alábbi kérdéseket tette fel a berendelt tanúknak: Hány jobbágya volt régen a káptalannak; most hány puszta hely megült; hol vannak a telkek, ki a szomszédja, és meddig tart, kié most, hány hold föld vagy rét, van-e olyan puszta, mely régen a káptalané volt, vagy most az övé, és meddig tart a határa?

Felsőörs esetében a válaszok az alábbiak voltak: Felsőörsön vannak pusztái a káptalannak, egyik a falu molnárának a háza mellett, határa az országút, másik a mély kertek (ti. a Vakola-dűlőtől délre, a Malomvölgyipatak mentén a későbbi káposztás- és komlókertekről volt szó — Szerző), melyet Kisülésnek hívnak Tarsoly Márton mellett; Lőrincze János és Szalai János felül a szomszédja. Ők egy-egy puszta helyet bírnak. Szántóföld és rét. Volt hat hold föld is, de ezt elvették Lepold Benedek és András jobbágytól. Volt szőlő is, erről dézsmát is adtak a káptalannak. Huszonhat tanút hallgattak ki, és ezek szerint Felsőörsön a káptalannak két puszta telke volt.

Érdekes részlete a tanúkihallgatásnak, hogy „...A szűk torokban Somlyó megett" (az Alsóörstől északra ma is magasodó Somlyó-hegy 258 mp -Szerző) a felsőörsiek csordahajtó útja volt, melyen át a Balatonra hajtották állataikat. A környéken - a kipusztult szőlők helyén - volt a Négyszögűcser nevű erdő, melyet valamikor (1470-ben) irtottak ki szőlőültetés céljára.169

A Balaton északi partvidékén - szemben az alig 15 kilométerre húzódó déli parttól, hol a török hadsereg volt az úr, s alig 30 kilométerre a török katonasággal megrakott Palota várától — a felsőörsiek szőlők és kertek adásvételével foglalkoztak az 1650-60-as években.

A hiteleshelyként működő veszprémi káptalan jegyzőkönyvében egymást követik az adásvételeket rögzítő bejegyzéséek. Ezek közül néhány: 1654-ben Kiss István a felsőörsi szőlőhegyben (promontorium) levő szőlejét Szakolczay Mártonnak adta el. A következő esztendőben, 1655-ben Fajszi Ányos Péter felsőörsi birtokának és fajszi pusztájának részeit eladta a becsületes Márfi Ferencnek. Ugyanezen évben Ányos Péter szükségtől kényszerítve egyik felsőörsi telkét és fajszi pusztáját Fölső Balázsnak, feleségének és örököseinek 1090 magyar forintért elzálogosította. Néhány esztendővel később: 1661-ben Czipós Anna a felsőörsi szőlőhegyben levő szőlejét Szalay Jánosnak és övéinek adta el.170

Az 1606-tól számítható - viszonylagos - nyugalom 1664 júliusában váratlanul végetért. Kitört a háború a Török és a Habsburg Birodalom között. A Palota váránál gyülekező egyik török hadoszlop a - Palota, Királyszentistván, Litér, Szentkirályszabadja, Fajsz, Vámos, Vázsony közti útvonalon nyomult előre. A császári csapatok kezén lévő Veszprém várát délrőll megkerülve, azon az ősi „hadiúton" vonultak a török csapatok, amely ma is Felsőörs északi határvonalát jelenti. Az 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárdnál lezajlott és a török hadak teljes vereségével végződő csata után a török csapatok ugyanezen az útvonalon vonultak vissza. Zagarthy Péter veszprémi várkapitány jelentése szerint a török csapatok felégették Veszprém környékét, különösen súlyos volt a pusztulás Felsőörsön, Csopakon, Füreden, Vámoson és Szentkirályszabadján.171

A Felsőörs újabb törökök általi pusztulásáról semmiféle adattal nem rendelkezünk.

Egyetlen közvetett adat maradt fenn. 1664 októberében a veszprémi várban katonáskodó Ladányi Ádám hadbavonulása esetén - számítva arra, hogy esetleg fogságba kerül! - „...mivelhogy énnéköm az hadban el köll mennem, hol ha Isten úgy akarja rabságba köll esnem...", néhány birtokát zálogba vetette, hogy szükség esetén készpénze legyen. Többek között „...Fölső Örsön lévő hat ház Jobbágyomat, mely vagyon Zala vármegyében adom az én kedves Laskóy András társamnak ezer tallérokban minden hozzá tartozandó ingóságokkal, szántóföldeimmel, halászó vizeimmel, kaszáló rétjeimmel, ezenkívül szőlőhegyeimmel és minden hozzá tartozandóval..."172

A török háború amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is viharzott, s egy újabb tizenkilenc esztendős békeidő kezdődött ezen a tájon is. Három esztendővel későbbről - 1667-ből - való az az adat, amely szerint a később oly nevezetes Salomváry János és családja is szőlőt vásárolt a felsőörsi szőlőhegyen. Ugyanezen évből - 1667-ből - való egy érdekes ki-hallgatási jegyzőkönyv töredék: „...Secundo: tudgya, hallotta, hogy Fölső Örsön most a Fölső Örsi predikátor lakik, az annak előtt a Fölső Örsi prépostok lakó helye volt... Tertio: tudgya, hallotta ... hogy ki akarattyából, vagy ki földjén vagyon a malom Miske Palota felé, melyet most a prédikátorok számára tartanak ... Amely házban a Prédikátor lakik, annak előtte Prépostok háza volt, és minden hozzá tartozandó földeivel Fölső Örsi prépostok bírták..."173

A népesség növekedésének egyik biztos jele volt az irtásföldek megjelenése. Ezek a nehéz - erdő- vagy bozótirtással kialakított - új termőföldek nem kerültek az úrbéres földek közé. Állami adót nem kellett utánuk fizetni, a ránehezedő földesúri teher is minimális volt. Ezeket a földeket a parasztok adhatták-vehették, s szinte polgárok módjára örökölhették. Ezért a felsőörsi Kiss Tamás — 1668-ban — öntudatosan iratta levélbe az általa termőföldekké tett irtásföldeket: „...Anno 1668. Én Kiss Tamás adom tudtára, az kiknek illik az levelembe rendiben, hogy nékem mely irtásföldjeim annak, azokat rend szerént levélben tétettem míg élő eleven vagyok, hogy holtom utánis azon Gyermekeimtűl senki el ne vetesse, sem az Atyámfiai közül valalki, sem más ember, az mely földek rend szerént ezek, az melyek vagynak Szala Vármegyében, és Fölső Eörsi határban, első irtásföldem vagyon az Vörösön (azonos a későbbi Vörösdombbal, amely a templomtól É-ra terült el — Szerző), második vagyon az Pap Antalban, az kit más névvel hívnak Csúcsos-földnek; harmadik vagyon az Vakolában, az melynek csak egy darabja irtás; negyedik vagyon az Kölestarlón, az mellyet csak magam két kezemmel irtottam; ötödik vagyon az kit Dűlőnek hívnak az fő Kútra dűl; hatodik vagyon az Siátban (később Zsiát - Szerző), az mellyet vettem Gergőlitűl egy szita búzán, egy szita árpán, ezen föllebb meg vett földleket, kit pénzemen vettem, kit pénzzel irtattam, kit magam nagy erővel erdőbűi bokrokbúi irtottam, az mellyek helyhez való pedig azokat nem szükség ide iratnom, az kik a helyen laknak azok bírják azokat, az fönt megírottakat pedig azért irattam föl, hogy holtom utánis az én Gyermekeimtül senki el ne vehesse, az mely írás lett illyen böcsületes személyek és Polgár Társaim előtt, úgymint Kiss János, Puha Imre, Pecze Gergöly, Weszprémben lakozó Sanya János Uraimék előtt, az mellyet is Szokott Pöcsétünkkel, és kezünk keresztvonyásával kívánunk megerősíteni, mivel írást nem tudván, tehát eképpen: Kiss János X. Puha Imre X. Pecze Gergöly X. Sanya János X."174

Az állandó pénzhiány miatt a birtokok zálogbavetése gyakori volt még a legnagyobb birtokos családoknál is. Így 1672-ben a régi felsőörsi birtokos család - az Ányos-família - birtokát Márffy Ferenc (és fiai: György és Sándor) birtokolták zálogban. A Márffy testvérek a zálogföldből három hold földet továbbadtak - egy Salomváry János nevű veszprémi lovaskatonának - a felsőörsi út mellett, az Előszőlőnek nevezett helyen szőlőtelepítésre. A terület szomszédai: keletről a Veszprémben lakó Végh Gergely; délről Szalai János; nyugatról az ország útja. A bérlő katonának nem kellett adóznia a szőlő terméséből. Utódainak viszont kötelességévé tették, hogy évente 20 pint (1 pint = 2,5 liter) borral adózzon a földesúrnak.175

Ugyanezen 1672. esztendőben Berdóczy György távozott a felsőörsi préposti méltóságból. A kegyúri Batthyány-család Dvomikovich Mihály győri kanonokot és a törvénytudományok doktorát nevezte ki felsőörsi préposttá. Az új prépost sem járt soha Felsőörsön, félve a közeli törököktől és a helybéli reformátusoktól, mindvégig a biztonságos Győr várban lakott.176

Az 1670-es években rendkívül élénk adásvételi élet folyt szőlőbirtokok tekintetében. A veszprémi káptalan - mint hiteleshely - előtt az adásvételi szerződések sora zajlott le: számos új szőlőbirtokos jelent meg Felsőörsön. Többek között - 1673-ban - Somogyi Miklós eladta a felsőörsi szőlőhegyen lévő szőlejét Szegedy Bálintnak, aki gróf Nádasdy Ferenc királyi főudvarmester praefectusának volt fia. Ugyanezen esztendőben Guat Ilona felsőörsi szőlejét Gyömöri Istvánnak adta el. A következő - 1674. esztendőben Kovács András adta el felsőörsi szőlejét Laskai Andrásnak, a veszprémi végvár főhadnagyának. Ugyanebben az évben Sándor István is eladta felsőörsi szőlejét Szili Gergelynek, Veszprém vármegye egyik főszolgabírójának.177 Néhány esztendővel később - 1677-ben - az Ányos-család visszaváltotta az öt évvel azelőtt (1672-ben) a Márffy testvéreknek: Györgynek és Sándornak elzálogosított szőlőt. Mivel azonban a Márffy-testvérek a szőlőt tovább adták Salomváry János veszprémi lovaskatonának, kénytelenek voltak egy másik - a Lábas-erdő melletti - szőlőt vissza-adni.178

Az utolsó békeévekben - 1681-1683-ban - is tovább folyt a szőlők adásvétele. Az 1681. évben Kiss Mihály a felsőörsi szőlőhegynek „Szökcsértű-hegy" nevű részében lévő szőlejét Rózsás Istvánnak adta el. Az év végén -1681. december 4-én - nemes Mórocza András, Imre, Péter, János, Ádám és Judit felsőörsi házas telküket, több más birtokrésszel egyetemben eladták Rózsás Gergelynek és feleségének: Darnai Katalinnak.

1682-ben Kiss Tamás - 1668-ban összeírt „...Irtás és pénzes..." földjei közül négyet - 171 forintokért - eladott öccsének: Kiss Istvánnak. „Öregségemre, gyámoltalanságomra jutván, sok szükségemtűi kénteleníttettem ... az Vörösön, Pap Antalban, Főkútra dűlőt és Siát" eladni Tarsó Mihály és Benesich Mihály uraimék előtt.

1683-ban - az utolsó török háború küszöbén! - Laskai András főhadnagy, veszprémi vicekapitány — Ányos Zsigmondné, született: Ladányi Mária Magdolna nevében - a felsőörsi út mellett lévő nemesi szőlőt (és egy parlagszőlőt) eladott - 80 forintokért egy Bakos György nevű agilisnek (félnemesnek), valamint feleségének: Böröcz Dorottyának. A szomszédok voltak: keletről Tislér György; nyugatról Szalai András; délről Kovács Ádám szőleje; északról az „ország útja."

A sűrű szőlőkultúrára utal, hogy — 1683-ban — a felsőörsi jobbágyok a veszpréémi káptalan kisberényi (ma: balatonalmádi) birtokainak részét képező Almádi-hegyen („...Omadi-hegye dicto...") önkényesen megműveltek szőlőket, melyről nem voltak hajlandók tizedet adni a káptalannak.179

 

 

5. FEJEZET

 

AZ UTOLSÓ TÖRÖK HÁBORÚ (1683-1699)

ÉS A II. RÁKÓCZI FERENC VEZETTE FÜGGETLENSÉGI

HÁBORÚ (1703-1711)

Az 1664 augusztusa óta tartó tizenkilenc békeévet - 1683 júniusában - újabb török támadás dúlta szét. Június 24-én Veszprém várát és környékét török, tatár és a törökökkel szövetséges magyar hadak (az utóbbiak Thököly Imre fejedelem parancsnoksága alatt) szállták meg. Jelentősebb harcok nélkül elfoglalták Veszprém és Tihany várait, majd tovább vonultak Pápa, illetve Győr és Bécs felé. Egy későbbi tanúvallomás szerint: „...A tatár hadak Balaton mellékét rabolván, gyújtogatván, a népnek némely részét fogva vitte, többit elszéllesztette, s akkor Balaton melléki faluk pusztulásra jutottak!"180

A Felsőörs környékén lezajlott eseményekről egy ugyancsak jóval a háborút követően — 73 évvel az események után — 1756 januárjában felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyv számolt be:

„1 mo Emlékezik a Tanu arra, avagy hallotta-é, és kitül, hogy Felső- és Alsó Eörsi Helységek akár a Török, akár pedig a Tatár kiütésekkel tett félelmek miatt (: mely volt mintegy 1681-dik Esztendő tájjon, és utánna három, négy Esztendőkkel, azaz akkor, midőn Bécs alá ment a Török, és Kanizsán, Fokon, s több Vég Helyekben lakott:) annyira elpusztultak, hogy senki a megnevezett Helyekben nem lakott volna, s ha úgy tudja-é, avagy halotta-é, hogy meddig álltak pusztán; nem de nem csak két-három Nap, vagy valamennyivel továbbig, avagy midőn az ellenség e tájon megfordult, akkor vették magokat bátrabb Helyekre, elmenvén pedig azonnal az Erdőkrűl, s egyéb bátorságos Helyekrűl, ki ki a maga lakó Helyére visszatért?

2. do.

Könczöl András (aki 1683-ban 13 éves volt) az alábbiakat vallotta: 'Ad 2-dum. Azon letett hiti szerént vallya aztis a Fátens édes Attyátul való hallásbúi, hogy a Török Bécs alá lett fölmenetele előtt néhány Esztendőkkel a Fatensnek mint egy Csöcsemő korában az Tatár is kiütvén ezen több Balaton melyéki Helységekre rabolni, amig ezen Pogán elfoglalván az Helységeket, azokon által takarodott, igenis elfutottak az Alsóörsi lakosok, némelyek Weszprém Vármegyében Balatonfőkajárra, s némelyek Felső-Eörsre mindenütt kerítése lévén a Templomoknak, azokban rekeszkedtenek, de mihelt általment az Ellenség ezen Helységeken, tüstént vissza szállottanak, mind Prédikátorokkal együtt, még az Fátensnek édes Attya is, azon Pogán Tatároknak elkergetésére mint katona Ember odalévén, a süvegében belé lütt nyilat is haza hozta...

Nemes Pap-Szabó Péter tanú (kb. 84 éves). Az Fátens születésétül fogva ezen Szentkirályszabadján lakván, mind akkoráig, és ezért tudgya minden bizonnyal, mint hogy a Pogán Török: Bécs alá lett fölmenetelekor már tíz esztendős gyermek volt, hogy ezen Pogán Török fölmenetele előtt az Fátens életében, soha ezen kérdésben tett Alsó és Felső Eörsi Helységek pusztulást nem szenvedtenek, hanem midőn már Székesfehérvárig az emlétett Pogánság följött 1683-dik Esztendőben, tehát megparancsolta a Fehérvári Török Weszprém városa körül lévő Helységeknek, hogy magukat félre vigyék, mert Tatárok fognak rablására azon (környéknek) jőni, minthogy meghódulni nem akarnának, és tudgya hogy akkor Alsó és Felső Eörsi Helységek is, több körül lévő Falukkal együtt elszélyedtenek menedék Helyekre cirka egy holnapig, s az Fátens is Balatonfőkajárra futott édes Attyával együtt, de azonnal meghódolván Weszprém városa is, ismét parancsolta nékik az Török, hogy már bízvást mennyenek vissza, és lássanak dolgaik (után)...

Ismeretlen tanú: 'Az Fátens születésétül fogva ezen Helységben lakván, soha sem érte, hogy ezen kérdésben lévő Helységek elpusztultanak volna, hanem az édes Attyátul hallotta a Tanú, hogy Bécs alá lett fölmenetelekor a Pogán Töröknek a Tatár rabolta volna el ezen 1681-dik Esztendő tájon ezen Helységeket, és addig az lakosok az Felső-Eörsi Templomban vették mentséghelyre magokat, még az Ellenség két-három nap alatt összve nyargalván, elprédálván azon Helységeket, által takarodott rajta, melyet látván az Népek is, azonnal Haza telepedtenek...

Kiss Ferenc jobbágy (kb. 70 éves) Ezen Helységben (ti. Felsőörsön) születésétül fogva lakván az Fátens soha nem tapasztalta teljes életében, hogy Alsó és Felső Eörsi Helységek pusztulást szenvedtenek volna, hanem édes Attyátul lett hallásbul tudgya, hogy midőn az Török Bécs alá fölment két vagy három nap (: nagy kerítése lévén akkor ezen mostani Prépostság Templomának :) abban szaladtanak föl mind a két Helységbeliek az Török s Tatár előtt, de föltakarodván az Pogánság Bécs felé, azonnal visszatelepedtek...

Antal Zsuzsanna özvegy asszony (kb. 110 éves) tanú: Egész életében nem tapasztalta és tudgya a Fátens, noha a Pogán Török Bécs alá lett fölmenetelekor már Férjhez ment Asszonyi Állat volt, hogy Alsó és Fölső Eörsi Helységek annyira elpusztultanak volna, hogy senki az megnevezett Helységekben nem lakott volna, hanem egyszer tudgya, hogy elakartanak szaladni, már a szekerekre is fölrakodván az ellenség előtt, de ismét lecsendesedvén helyben maradtanak...

Nemes Rosos Mihály szentkirályszabadjai birtokos (kb. 72 éves) tanú: Sem maga nem érté a Fatens, sem pedig régi öregektűi nem hallotta, hogy akár a Pogány Török Bécs alá tett fölmenetelekor, s Kanizsán, és Fokon laktokban, akár 1681-diki Esztendő táján Alsó és Felső Eörsi Helységek pusztulást valaha szenvedtenek volna..."

Nemes Tóthy Zsuzsanna Úrnő, alsóörsi birtokos (kb. 60 éves) tanú: ő sem tudott a nevezett helységek pusztulásáról az 1683. évi török hadjárat idején, bár az eseményekre ő „...már nem emlékezik". ,,A Fátens több háborús időrűl nem tud felelni..."

„Danka István agilis (kb. 90 éves) tanú: „A Fátens születésétül fogva ez Helységében (ti. Felsőörsön) lakván, soha nem tapasztalta, hogy ezen Alsó és Fölső Eörsi Helységek pusztulást szenvedtenek volna. Hanem midőn Bécs alá fölment az Török, akkor tudgya, hogy elfuttattanak az Fölső Eörsi Templom kerítésében, de mihelyt által takarodott az Ellenség, azonnal ki-ki a maga helyére visszament."181

 

Felsőörs község pecsétje.

1691 (Koncz Pál grafikája), Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum

A török háború veszedelme gyorsan elmúlt: 1683. szeptember 12-én a török hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett el Bécs alatt az egyesült Habsburg birodalmi (osztrák, cseh, magyar), a német birodalmi és a lengyel király hadaktól. A török csapatok fejvesztett gyorsasággal vonultak vissza Esztergom, Buda és Székesfehérvár vonalára. Szeptember 24-re Veszprém várában már újra Babocsay Ferenc volt a parancsnok. Az 1683 késő őszén meginduló ellentámadás fokozatosan bontakozott ki: 1687 novemberére a legközelebbi török vár - Palota (Várpalota) - őrsége is megadta magát, majd 1688 májusára Usztolni Belgirad (Székesfehérvár) török őrsége is kapitulált.

1687-1688-ra a török hadsereg elvonult a Dunántúlról (csak Szigetvár török katonasága dacolt az ostromzárral 1689. január 26-ig, illetve Kanizsa török őrsége tartotta vitézül a várat 1690. április 13-ig). Magyarország déli határvidékén azonban 1699-ig elhúzódtak a harcok.

Még javában dúlt a háború, mikor 1689-ben - a Győr várában élő - Dvornikovich Mihály leköszönt a felsőörsi préposti méltóságról. A Batthyány kegyúri család - 1690-ben — Böytös István somorjai plébánost, a szent teológiai tudományok doktorát nevezte ki préposttá, aki - hasonlóan elődeihez — nem jött Felsőörsre.182

A háborús események távoztával rövidesen helyre állt a rend a faluban, újra földek—szőlők adásvétele volt a legnagyobb gond.

Álljon itt például egy hagyatéki levél, amely szép magyar nyelvezete és a benne foglalt személy- és helynevek miatt is érdemes a megőrzésre: „...In Anno Domini 1691. die 24-a Juny. Én néhai Gombos Mihálynak meghagyott Özvedgye Tork Panna adom és vallom emlékezetül ezen levelembe rendiben, az kiket illet, hogy én eltagadhatatlan nagy szükségimtül viseltetvén adtam el örök áron egy hold szántóföldet, az mellyet igen nagy és sűrűből irottunk ödvözült Árvámmal tellyes áron egy Forinton Bencsik Istvánnak, feleségének, gyermekének megmásolhatatlan képpen; az mely vagyon itt Zala Vármegyében Fölső Eörshöz tartozó határban, fölső peszei-kútnak mellett fölszélrül és alszélre dűlő föld az Weszprémi útra kijáró földek, napnyugatra útra való dűlők határolnak (sic!). Magamra vállalván ezen föld dolgát, valamely Impetitorok (az ügy ellen támadók - Szerző) ellen tartozom megoltalmazni Bencsik István Uramat, feleségét, gyermekét, letteket léendőket (sic!) ezen Irtás földben, mert nagy és sűrűből irtottuk ki, ezért az alku volt akkori Földes Úr (...) Bírója Bencsik Gergel Nemes Káptalan Urak Jobbágya, Szalaj János Nemes Személy, Weszprémi Phülöp János előtt, és akkori Schola Mester Péter László előtt, ezért ezen dolognak erősségére, és elhivésére, én Gombos Mihály megmaradott Özvedgye Tork Panna magam kezem kereszt vonyásommal meg erősítettem, Idem qui supra Tork Panna X. Coram me Georgio Bencsik S. Coram me Joanne Szalaj X. Coram me Joanne Fhülöp X. Coram me Petro literato de Szent Gál, Ludi Magistro .m.p."183

Miután a háború már messze távolodott a Balaton vidékétől, a Magyar Kamara — 1696-ban — nagyarányú összeírást rendelt el, amely Felsőörsöt („Possessio Fölső Eörs") is érintette.184

Az összeírás megállapította, hogy Felsőörs több földesúr birtokában van. A faluban tizenhárom jobbágy élt: Vargha Péter, Tallós Mihály, Kis János, Pécseli István, Örsi János, Szalai István, Németh István, Szalai György, Kovács György, Szalai János, László György, Lőrincz István, Fülei György.

Az igás állatok hiánya miatt a határnak csak egy részét tudták megművelni. Ezért csak 76 hold szántóföldjük volt, melybe 168 pozsonyi mérő magot vetnek. (Egy pozsonyi mérő = 62,39 liter). Tizenkét jobbágynak együttesen volt négy szőleje 121 kapásnyi mennyiségben (egy kapás = 750-1200 négyzetméter), amelyen évente 158 akó bor terem. (Egy akó = 54,3 liter; azaz 8659 liter). A zsellérek száma: négy család - Csapó István, Bacsó János, Rózsa János, Szabó Gergely. Ezeknek földjük nincs, viszont házuk és szőlejük volt. Összesen 28 kapásnyi szőlejükben termett bort a fentebb felsorolt jobbágyok 158 akó bortermésébe számították be. Az összeírás szerint Felsőörsön három nemesi család élt. Ezek névszerinti összeírása hiányzik. A nemesi családok közvetlen birtokában („úri birtokában") tizenkét kapásnyi szőlőt írtak össze, melyen évente 12 akó (650 liter) bort termeltek a jobbágyok robotban.

A legtöbb felsőörsi szőlővel az ,,extrenus"-ok - azaz: más községekben lakók - rendelkeztek. Összesen 115 más községben lakó bérelt a földbirtokosoktól összesen 468 kapás szőlőt, ahol évente összesen 441 akó (2443 liter) bor termett.

A felsőörsi jobbágyok - az országos szokásnak megfelelően - az elsősorban irtásföldeken telepített szőlőkkel és szántóföldekkel szabadon rendelkeztek, és azokat minden megkötöttség nélkül adhatták-vehették még egymás között is. Ezeket az irtásföldeket még ekkor nem sorolták és tagosították be az úrbéres telkekbe. A fellsőörsi jobbágyok közül a legtöbbet szerepelt adásvételi ügyekben Bencsik István (akinek utódai még 1767-ben is mint kivételezett szabadmenetelű jobbágyok voltak az Ányos-Tallián birtokon). Az 1691. június 24-i vásárlása után (lásd: Gombos Mihályné Tork Panna adásvételi szerződését), 1697. április 26-án újabb földvásárlási ügyben találkozunk Bencsik István nevével. Egy „Extrenus" - a Zsámbékban lakó Kása János és a veszprémi Kása György („...mindketten Urunk Eő Fölsége lovas renden lévő szolgái" - azaz lovaskatonák), akiknek apja Kása Mihály felsőörsi jobbágy volt - eladták felsőörsi birtokukat. Az adásvételi szerződés leírása szerint: eladtuk „...a felsőörsi fölső mezőben lévő három irtás földünket, kiket köz névvel Osztorói Földeknek hívnak Vakolára dűlőnek..." 14 forintért Bencsik Istvánnak. A terület szomszédai: „...fölly szélrül mellettek az erdő, al szélrül Weszprémi Kiss János földei;"l185

Az irtásföldek szabad kereskedelme mellett a másik lehetőség az volt a szabadabb gazdálkodásra, ha a birtokot nemesítették. Erre példa, hogy 1699-ben a felsőörsön birtokos Kecskeméthy Mihály veszprémi nagyprépost (a káptalan vezetője) egyik tizedfizetésre kötelezett jobbágyának a szőlejét — száz forint lefizetése után! — nemesi birtokká nyilvánította, és ezzel felmentette minden további hűbéri teher kötelezettsége alól.186

Ezeknek az adásvételi ügyleteknek jóvoltából vált földesúrrá Felsőörsön a Babocsay-család is. Az idősebb Babocsay Ferenc korábban keszthelyi, majd veszprémi várkapitány volt, aki kétes hírű üzleteiről volt nevezetes a balatoni végvidéken. Vagyonát úgy szerezte és gyarapította, hogy a veszprémi vár magyar katonáival rendszeresen jártak marhákat rabolni a Balatontól délre elterülő török hódoltsági területekre, az ott lévő magyar és rác falvakba. Egy-egy ilyen portyázás után Veszprém vára alatt 300-350 marhát is összetereltek, s hajtottak innen tovább eladni távoli vásárokra.

Babocsay Ferenc és Rumy Kata házasságából két fiú született: az ifjú Ferenc és Pál (mindketten magasrangú katonák), akik a felsőörsi Babocsay-birtokot megalapozták.

Az ifjú Babocsay Ferencnek már az 1680—1690-es években volt Felsőörsön részbirtoka. Testvérének, Babocsay Pálnak — a későbbi generálisnak — első felsőörsi említése 1698-ból való: négy jugerumnyi (kb. 6 holdas) szőlejét említették meg a felsőörsi szőlőhegyen, majd 1700-ban négy felsőörsi jobbágyáról írtak.

A Babocsayak — akárcsak más nemesi családok: Fölső Balázs, Márffy Ferenc - a Fajszy Ányos családtól szerezte zálogba a birtokait. A gróf Eszterházy-család is átvett zálogba Ányos birtokokat, köztük felsőörsi földeket.

Valamikor az 1690-es években Babocsay Pál zálogba vett a régi uraságtól — Ányos Györgytől és Pétertől — nyolc lakott és négy puszta telket Felsőörsön, majd rövidesen az Ányos-család egész felsőörsi birtokát zálogba vette, és tartotta birtokában kb. az 1730-as évek elejéig.

Babocsay Pál 1693-ban egy felsőörsi jobbágyhelyet (Felsőörs: 142-146. Top. sz.) átruházott nemes Tóthy Mihályra és István nevű fiára. Ez a Tóthy-család (amely egyébként ismeretlen a magyar nemesi családok között!) azt állította magáról, hogy ők az örsi-család kései leszármazottai: Ösi Bertóth (sic!) utódai, s a nevük is attól származik (Bertóthi = Tóthi!). Egy későbbi, 1747. évi adománylevélben így is írták nevüket: „...Tóthy aliter Örsy..." Egyébként az ősi Örsi-családtól származtatta magát — minden alap nélkül - a Tóthy, a Gál és a Mórocza család is.

A Tóthy-család - Tóthy Mihály (és felesége: Szabó Klára), majd fiuk: Tóthy István (és felesége: Görög Kata) megtelepedtek Felsőörsön.

A török háborúk végén a felsőörsi szőlők adásvétele igen gyakorivá vált. A veszprémi káptalan - mint hiteles hely - volt a szerződések színhelye, s az itt vezetett jegyzőkönyv számos adásvételt örökített meg.

Az 1691. évben például Virágh Sámuel és István eladták felsőörsi szőlejüket Godos Mártonnak. Ezt követően - 1695-ben - a jobbágyi rendben lévő felsőörsi Lőrincze István az ugyancsak jobbágyi sorban élő felsőörsi Lipót Mihálynak adta el felsőörsi szőlejét; 1696-ban Girisich Márton veszprémi várkatona eladta szőlejét Felsőörsön Keresztes Péternek. A következő években: 1697-ben Szalay János jobbágy adta el felsőörsi szőlejét az ugyancsak jobbágy Fülöp Jánosnak, majd 1699-ben Szentgyörgyi Péter adta el szőlejét (az ugyancsak ismeretleni rendi állapotú) Böjtös Istvánnak. A részletek valamennyi adásvétel esetében ismeretlenek.187

A Magyar Kamara - 1700. december 24-re - egy újabb nagy összeírást fejezett be, melynek Zala vármegyére kiterjedő munkálatait Vizkeleti József szolgabíró vezette.

A Felsőörsröl készített összeírás szerint a faluban három nemesi telek volt. Megnevezésük azonban ismeretlen. Volt még a faluban 12 lakott és 4 lakatlan pusztatelek. Az összeírás sem a prépostsági, sem a veszprémi káptalani birtokokról nem tett említést. Mindössze két világi földesuraságról írt: az Ányos-családé (Ányos György és Péter tulajdonában) volt örökjogon négy lakott jobbágytelek. Babocsay Pál - az Ányos-családtól zálogban bírt - nyolc lakott és négy puszta jobbágytelket. A két földesúri család úrbérbe - telkenként - csak két-két akó (110-110 liter) bort követel tjobbágyaitól, semmi mást. A falu határában 80 hold szántóföld, 40 kaszás rét és 450 kapás szőlő volt. Volt még egy kicsiny és rossz minőségű erdő, melyből legfeljebb csak tűzifát lehetett kitermelni. A falunak volt még egy kis vízimalma és egy mészárszéke, melyeknek évi adóját 3 forintban számolták.

A jobbágyokon (12 család) kívül a községben éltek még birtoktalan armalista nemesek is (pontos számukat nem nevezte meg az összeírás). A teljes lakosság kálvinista vallású volt. A hódoltság korában Székesfehérvárhoz tartoztak: török földesuruk egy Sánta nevű bég volt. Fizettek minden hold szőlő után 30 krajcár adót, s a szultánnak minden fő után 6-6 krajcár fejadót. A keresztény földesuraknak telkenként 2-2 akó bort fizettek, s robotolni voltak kötelesek.188

1701-ben már beomlással fenyegetett a régi prépostsági templom. Ezért a református gyülekezet kiköltözött onnan, üresen hagyták, s a templommal szembeni régi préposti kúriában - az akkori lelkészi lakban - az egyik nagyobb helyiséget alakították át imaházzá. A felsőörsi katolikusokat - alig néhány embert! - a közeli pórfajszi római katolikus plébános gondozta.189

1701. november 9-én nagyfontosságú rendeletet írt alá Habsburg I. Lipót császár-király: megszüntette mint végvárat a közeli Tihany és Veszprém várait.

, Az elkövetkezett nehéz időkben - 1703-tól 1722-ig - gróf Batthyány II. Ádám kegyúr jóvoltából Rumerskirchen János Kristóf kapta meg a felsőörsi préposti méltóságot. Ez a breszlaui kanonok soha életében még Magyarországra sem jött!190

1703 júniusában az ország északkeleti részéből megindult a II. Rákóczi Ferenc herceg vezette függetlenségi háború. A magyar felkelő (kuruc) csapatok 1704 január-februárjában, majd 1705 december és 1709 szeptember között tartották uralmuk alatt Veszprém térségét. Jelentősebb katonai események csak 1707. február 20-a utáni napokban érintették Felsőörsöt. A Buda, Bicske, Székesfehérvár, Polgárdi, Füle, Balatonfőkajár, Csajág, Kenese útvonalon nyomult előre egy császári-királyi hadoszlop: a Rabutin de Bussy tábornagy parancsnoksága alatt álló hadtest. A Pálffy-vértesezred, a Salm-, a Tollet-, a Virmond-, a Neuburg-, az Althan- és a Thürheimb császári-királyi sorgyalogezredek, valamint az Osten-, Harboan-, Maltzan- és Endom dán zsoldosezredek, továbbá a Nehem-lovasezred szerb huszárai (összesen kb. 12 ezer katona) Fűzfő és Litér térségéből - mint eddig annyi hadsereg — szintén azon az ősi hadiúton vonultak (Ta
polca felé), amely útvonal - Szentkirályszabadja, Meggyespuszta, Köveskút-puszta, Veszprémfajsz, Nemesvámos között érinti Felsőörs északi határát. Hogy ez a katonai felvonulás mennyiben érintette Felsőörsöt, arra vonatkozólag — a már említett és idézett 1756. január 9-i — tanúkihallgatási jegyzőkönyvet kell újra idéznünk. Az egyik tanú - Könczöl András (aki a jegyzőkönyv adatai szerint 1707-ben 37 éves felnőtt férfi volt) az alábbiakat vallotta: „...Ad 4-tum. Bizonyos tudgya tovább azt is a Tanú, hogy ... az legközelebb elmúlt Kurucz háborúban ismét elszaladtanak azon Alsó-Eörsiek addig, míg az Rabutin feldúlván és -égetvén azon Falut a Parochia és Templommal edgyütt, de azonnal által takarodván rajta, visszamentek azon lakosok..." A következő tanú: Torma István (a kihallgatáskor - 1756-ban - 48 éves volt, tehát 1707-ben mindössze 8 esztendős lehetett) azt vallotta: „...Ellenben jól tudgya, midőn Rabutin elpusztítása után Alsó-Eörsiek elszaladtanak..." Egy ismeretlen tanú: „...Azt pedig jól tudgya, hogy a kuruc háborúban, nem tovább csak egy-két nap vették félre magukat az lakosok az Erdőre, azon ellenségtül való félelmekben az Prédikáto raikkal edgyütt, de megértvén elmenetelüket (ti. az ellenségét), azonnal haza telepedvén..." Hasonlóan vallott Kiss Ferenc jobbágy (aki vallomása idején kb. 70 éves volt, azaz 1707-ben 20 év körüli férfi lehetett): „...Ha nem az Rabutin amíg által takarodott ezen Vármegyén, addig vették félre
magokat (ti. az emberek), de azonnal haza telepedvén, amit az előtt volt (sic!), mivel elégette az Rabutin födél alá vették azon Templomot, (ti. az alsóörsi templomot)". Nemes Tóthy Zsuzsanna úrnő, alsóörsi birtokos (aki a tanúkihallgatáskor kb. 60 éves volt, azaz 1707-ben 11 éves kislányként élt) vallomásáról az alábbiakat jegyezték fel: „Az Fátens több háborús időrül nem tud felelni, csak csupán Rabutin járásárul, és tudgya hogy akkor sem pusztultanak el ezen Helységek (ti. Alsó és Felsőörs) annyira, hogy senki nem maradt volna meg bennek..., hanem míg által takarodott Népével edgyütt két-három nap alatt (ti. az ellenség), addig félrevonták az lakosok magokat." Danka István agilis (aki a kihallgatáskor kb. 90 éves, te
hát 1707-ben mintegy 40 éves férfi volt) az alábbiakat vallotta: Hanem Rabutin járásakor, mikor egy dél tájon reájok (azaz a lakosokon) ütvén az Német és Rácz, elfutottanak, amíg népével által takarodott volt, de másnap ismét mintegy dél tájban, mind Prédikátorjaikkal edgyütt haza telepedtenek..."191

Talán ennek a hadjáratnak volt emléke az - az 1943 előtt, minden valószínűség szerint az Öreghegyen - zárt leletben előkerült 261 db ezüstpénz, melynek utolsó évszáma: 1704. év volt. Az éremlelet a Magyar Nemzeti Múzeumba került.192

Még ebben az esztendőben - 1707-ben - a református lelkészek Felsőörsön tartották meg kerületi zsinatukat. Ennek különleges érdekessége, hogy fényt vet a kor vallási-erkölcsi viszonyaira. Elsősorban az egyházi fegyelem megerősítését követelte a zsinat: az Úrvacsora gyakrabbi vételét, a káté tanításait, a házassági akadályok figyelembe vételével az érvényes házasságok kötését. Erélyesen kikeltek a mindenfelé divatozó káromkodás ellen, a fajtalanság és az ünneprontás ellen; megtiltották a lelkészek számára a kereskedést, valamint a divatozó táncot, a zenét és a zajos mulatságokat, kikeltek a homlokra szemig lehúzott és leragasztott női hajviselet ellen.193

A zsinat minden bizonnyal a volt középkori préposti lakban zajlott le, melyről - valamiféle tájékoztatás révén a távollévő - Rumerskirchen János Kristóf felsőörsi prépost ezekben az években írt jelentést. Ebben az alábbiakat írta: „A rezidencia (ti. a préposti ház) romjai között ... annak udvarán két ház áll, melyek közül az egyikben a község bírája, a másikban a református lelkész lakik, amelyhez csatlakozik egy kis terem (conclave), ahol a reformátusok istentiszteletet tartanak.194

A háborús viszonyok ellenére az adásvételi szerződések továbbra sem szüneteltek Felsőörsön. A kuruc háborúk korából fennmaradt két adásvételi szerződés közül az első 1708. április 13-án íródott Felsőörsön. Ebben a Veszprémben lakó Keresztes Péter eladta két hold földjét a Felsőörsön lakó Tálos Mihálynak és Gergely nevű fiának tíz forintért, valamint egy szoknyáért, melyet Tálos Mihály Keresztes Katónak adott.195

1709-1710 körül az - 1636-ban Ányos Jánostól nemesi telket kapott Lőrincz János unokájának a fia: Ádám magtalanul kihalt. A nemesi birtokért Kratarics István kért királyi adománylevelet, amit 1710-ben meg is kapott.

1709 szeptemberében a császári-királyi hadsereg ostrommal visszafoglalta a kuruc hadaktól Veszprém várát. A kuruc csapatok néhány héten belül a Dunántúlról az Alföldre vonultak vissza.

1711 tavaszán a rendi függetlenségi háború befejeződött. Ebből az esztendőből való az az összeírás, amely szerint Felsőörs faluban az igás- és haszonállatok száma: 38 db ökör, 14 db fejőstehén és 209 növendék állat. A pestisjárványban a községben lakó 19 gazda közül heten meghaltak. A falu adossága: 771 forint volt.196