Előző fejezet Következő fejezet

Békés vármegye a török hódoltság idején

 

A török magyarországi uralma idején békés vármegye elnéptelenedett, mert területén hol a török, hol a német, hol az erdélyi fejedelmek csapatai pusztították az egykor virágzó településeket. A gyakori gazdaváltoztatások miatt a még itt lakó, agyon sanyargatott jobbágyság nem egyszer, hogy nyugta lehessen, három fele is adózott. Külön töröknek, és külön-külön a királypárti és erdélyi földesuraknak. A jobbágyok lassan azt sem tudták, hogy ki is valójában az ő földesuruk.

45. kép
A három részre szakadt ország

Súlyosbította a helyzetüket még az a körülmény is, hogy a bizonytalan politikai helyzet miatt, kóborló katonák élve a teljesen áttekinthetetlen zűrzavarban a kedvező alkalommal, hol egyik, hol másik földesúr dézsmaszedőinek adva ki magukat, zsarolták a községeket.

Bökönyi Mátyás békési lakos 1667. évi levelében így rajzolja meg a Békés megyei állapotokat: „Annyira jutottunk, a sok tolvajok    miatt,    hogy    az szegénység, az hol lakik, itt-ott valami keveset szántanak, többnyire csak kertjük alatt, de különben ki nem mehetnek, hanem fegyveres kézzel őrzik magukat. *25

A törökök a megye általuk megszállt területét két részre osztották. Nagyobbik része az újonnan létesített gyulai szandzsákhoz tartozott. A másik a szolnoki szandzsák részét alkotta, előbb a budai, később az egri vilajetbe volt sorozva.

A meghódított területeken a török két facölöpsor közé döngölt földsáncot húzatott: - egyet Békésen, egyet Szarvason. A földsáncokkal védett erősségekben elhelyezett katonaság kétharmad része lovas volt, egyharmada janicsár. A földvárakból ki-kitörő csapatok állandó rettegésben tartották az egyre fogyó jobbágyságot.

A korabeli feljegyzésekből kitűnik, az 1563. évi és az 1673. évi összeírások bizonyítják, hogy Décsen és Szénáson mindkét időpontban azonos nevű jobbágyok laktak. Hasonlóan egyeznek Gerla, Csaba, Gerendás lakosainak családnevei is.

46. kép
Gyula ostroma

 

Az itt maradt kisszámú jobbágyság tartotta fenn a török idő alatt a megye emlékét, művelte a föld egy részét és tartotta  fenn magát, minden nehézség  ellenére.   Tűrte  mostoha sorsát,     hiszen     ember emlékezete óta nem látott jobb napokat, s majdnem  egyre ment nekik hogy a  király által rosszul fizetett idegen zsoldosok, vagy a  török janicsárok rabolják ki őket.     Nem     volt    más választásuk,   mint   vagy  elpusztulni, vagy kitartani ezen a területen.

   A 15 éves háború során a török   uralom   a   megye területén is megrendült. De ennek súlyos ára volt, mert ekkor már a megye még meglevő falvai is elpusztultak, s jobbágyai szétszóródtak.

47. kép
Török portyázók foglyokat szednek

Mikor Báthori Zsigmond, Erdély fejedelme 1595-ben megtámadta a Temesvári beglerbégséget, az ütközetben maga a gyulai bég is elesett. Az újonnan Gyulára helyezett Cserkesz Omer bég nehézfeladat elé nézett. Lippa vára már elesett, Borosjenőt akkor vívták az erdélyiek, nyugatról Miksa főherceg csapatai közeledtek Szolnokra. A törökök joggal tartottak attól, hogy a keresztény csapatok Gyula ellen fordulnak. Omer bég minden erejét a Gyulai várba összpontosította, a szarvasi, békési palánkvárakat fölégette, felszerelésüket Gyulára szállíttatta.

A felmentő keresztény csapatok Békés vidékét is ellenséges területnek tekintették. A Gyula kikémlelésére küldött csapatok az útjukba eső falvakat elpusztították, irtva az amúgy is gyér lakosságot.

Békést a temesvári beglerbég segítségére siető tatárok pusztították el, a lakosokat felkoncolták, aki meghúzódva életben maradt, fogolyként magukkal hurcolták. Gyula városát pedig a portyázó erdélyi hajdúk rabolták ki és felgyújtották 1600. június 16-án. A hajdúk 1604-ben ismét feldúlták az amúgy is romos, pusztuló várost.

Ez alkalommal a menekülő török csapatokkal a támadók egy részének sikerült a várba is bejutni, ahol a rablást, fosztogatást, pusztítást tovább folytatták.

A gyulai várat tartó törökök sorsa egyre bizonytalanabbá vált. Ebben az időben, 1610-ben Békés városa lakatlan, Gyúr és Berény lakosságának maradékai csak 1616-ban térnek vissza. Öcsödről egy oklevél így emlékezik meg: „Alias populusam, nunc autem pentius desolutam."*

Szarvas, Decse, Csabacsűd, Szénás, Orosháza mind lakatlan ebben az időben. A puszta területeken ilyen viszonyok között a rablók, tolvajok, földönfutó jobbágyok úgy elszaporodtak, hogy portyázásaik közben olykor a török kezén lévő várak alá is elmerészkedtek.

A rablók ellen védekezésként a maradék lakosság a még megmaradt nagyobb településekre, városokba menekült, hogy egyrészt biztonságban legyenek, másrészt, hogy földesuraiknak az adót közösen fizessék. Erre az időre esik az úgynevezett „taksás jobbágyok", vagy taksalisták feltűnése.

Ezek a jobbágyok a fölhasználatért előre kialkudott pénzösszegeket, bért fizettek a földesuraiknak. Ha kifizették a megbeszélt összeget, akár tovább is mehettek. Volt olyan is köztük, aki nagyobb összegű pénzt tudott összegyűjteni, magát örökre megváltotta, sőt nemesi levelet szerezve, szaporította a „bocskoros nemesek" számát.

Erre az időre esik, a XVII. sz. közepére a községek önkormányzatának kialakulása is. Nemcsak a közös határ, de a közös anyagi érdek is összefűzi a lakosságot, közösen védekeznek, közösen, megbízottjuk útján szerződnek a földesúrral, ugyanez a közösségi megbízott szedi össze és adja át a „censust" a földesúrnak. A jobbágyaknak, bocskoros, vagy „kurta nemeseknek" jogos volt a félelme minden elnyomással, sarcolással, támadással szemben, s csak a közös összefogás, érdekszövetség nyújtott némi védelmet.

A félelem indokolt volt, hiszen e térségben a királyi hadaknak Gyula várának visszafoglalásáért 10 évi ostromot kellett vívni, vállalni. A katonaság 10 éves táborozása nagy nyomort zúdított a megtizedelt, földönfutó lakosságra. Az évtizedes ostromnak kettős oka volt, egyik, hogy a magyarok között sokan voltak olyanok, akik a török segítőtársai voltak. Egyetlen példa: - Tudjuk, hogy amikor Thököly Imre 1686 után, a török szultán fogságából kiszabadulva, vele ismét szövetségre lépett, egy ideig maga is Gyulán tartózkodott. Innen kísérelte meg Munkács vára felmentését, s régi hatalmának visszaszerzését. Érdekében állott Gyulát, minél tovább fegyverbarátjának, a töröknek a kezén meghagyni.

A másik ok Gyula földrajzi fekvése volt. A törökök a vár árkaiban folyó Körös vizét elvezették a környező földekre, s így az egész vidéket elmocsarasították. Mivel a vár ostrommal való visszavétele kivitelezhetetlen volt, csak a várvédők kiéheztetésével nyerhették vissza a várat.

1685-1686-os években Arad, Szolnok, Szeged, Lippa a királyi seregek kezére került. A törökök hatalma hanyatlani kezdett.

1687-ben Gyulát is sikerült megingatni. A török várőrség egy portyázó király csapatra kirohant, de a csatában a törökök vereséget szenvedtek. A király katonái a várba visszamenekülő törökökkel betörtek a várba. Az őrséget a támadók lemészárolták, a várat kirabolták, s gazdag zsákmánnyal visszatértek táborukba.

A várvédő törököket a kiéheztetéssel akarták megadásra kényszeríteni, ezért az egész környéket elnéptelenítették, azt az amúgy is elnéptelenedett vidéket - sivár pusztává tették. A vár visszafoglalására törekvő felmentő sereg (többségében német zsoldosok) rekvirált, gyakran fosztogatott. A rekviráló német zsoldosokkal szemben, a magyar falvak a szigorú tilalmakat is kijátszva, szívesen szállítottak élelmet a várbeli törököknek.

A királyi seregek kiéheztető politikája végre sikeresnek bizonyult. 1694. december elején már az éhínség miatt tárgyalások kezdődtek a vár feladásáról. A feladás feltételeit tartalmazó szerződést 1694. december 21-én írták alá. Ennek értelmében a törökök fegyveresen vonulhattak ki a várból, de az összes keresztény foglyot hátra kellett hagyniuk.

48. kép
A XVII. század végén kiverték a törököt az országból

A törökök kivonulása lassan történt, hogy a keresztény csapatok csak 1695. január 12-én vonulhattak be a várba. Ezzel a nappal zárult le a 129 évig tartó török uralom Békés megyében, reményt keltve egy békésebb, boldogabb kor iránt.

Károlyi Sándor, a híres kuruc generális 1705-ben kísérletet tett a gyulai vár elfoglalására, de Rákóczi parancsára a Duna-Tisza közére indult. A rácok közben ijedten rohantak el Gyula várából, s a későbbiekben sem Békés, sem Bihar megyében nem mertek úgy kegyetlenkedni, mint korábban.

Rákóczi azt hitte, hogy védelme alatt a megye helyre fog állni, s még főispánt is adott a megyének Vay Ádám személyében. Rákóczi elképzelése nem valósult meg, mert csak Gyoma és Mezőberény népesült be egy rövid időre. A szarvasi vár helyreállítására a sarkadi hajdúk egy részét 1709-ben Szarvasra rendelte, s ugyanekkor megengedte, hogy a békésiek is hazatérhessenek. Mikor Rákóczi szerencsecsillaga lehanyatlott és seregével a Felső-Tisza vidékére vonult, ahová a békésiek is követték, így a megye ismét elnéptelenedett. A szatmári békét követően (1711. után) Békés megye területén nyugodt időszak következett.

A legsürgősebb feladat a birtokviszonyok rendezése volt. A török világ alatt, s az azt megelőző időkben a megye területén hol a magyar király, hol pedig az erdélyi fejedelem volt az úr, s ők adományozták a megye területén a birtokokat kedvelt híveiknek. Ebből idővel sok viszály, súrlódás származott, az egyes birtokos családok között. Ez a kérdés, rövid időn belül határozottan megoldódott.

Buda visszafoglalása után a király, I. Lipót megbízta Kolonich Lipót esztergomi érseket, hogy a töröktől visszahódított területek jövőbeli katonai és közigazgatási szervezéséhez egy bizottsággal együtt javaslatot készítsen. E javaslat értelmében Magyarországot is, az osztrák örökös tartományokkal azonos módon a magyar alkotmány teljes felfüggesztésével akarta kezelni. Az említett területek birtokviszonyainak rendezésérre pedig felállították 1690. augusztus 11-én egy birtokigazoló bizottságot, mely szerint a terület birtokosai csak olyan esetekben kaphatták vissza korábbi birtokaikat, ha azokhoz való jogukat 6 hónap alatt hiteles okmányokkal igazolják a bizottság előtt.

A törökök kiűzetése után Békés megye területe, mint tudjuk, szinte teljesen lakhatatlan volt. A birtokos földesurak a szomszédos, királyi, fejedelmi irányítású megyékbe menekültek.

A birtokjogot igazoló okiratok megszerzése - ha a meneküléskor megmaradtak is - nagy nehézségekbe ütközött.

Nagy riadalmat keltett megyeszerte az új rendelet, mert 1694-ben I. Lipót elrendelte, hogy a nagyváradi káptalan részére a nagyváradi püspökség birtokainak átadását, nevezetesen a békési, szeghalmi részeket és Kékes nevű falut. Senki sem emlékezett a magyar földesurak közül, hogy Békés valaha is a nagyváradi káptalan birtoka lett volna, s szintén Kékes nevű falu létezéséről sem tudott senki. Csak nehezen derült ki, hogy ezek a vélt területek a szomszédos Bihar megyében találhatók.

A XVIII. század a megyére nézve a birtokviszonyok tekintetében nagy változást jelentett. A sok kis- és középbirtok helyett ismét a nagybirtokok uralma került előtérbe.

A megye területe 3 nagy uradalomra tagolódott: - a kétegyházi, a szentandrási és a gyulai uradalmakra. Ezeknek az uradalmaknak a birtokosai gyakoroltak döntő befolyást Békés megye életére. Ők irányították a megye közügyeit, nagyrészt ők telepítették be, népesítették be az elárvult, pusztává lett korábbi településeket, ők biztosították a nyugodt, munkás életlehetőséget a beköltöző, visszaköltöző lakosságnak.

Az ekkor újjáalakult megye lassan népesedni kezdett. A megye lakosai között megkülönböztetünk olyanokat, akik:

  1. a megye régi lakosai közül kerültek ki (szomszédos vármegyékben, a békési vízi világban húzódtak meg a nádasokban, a biztonságot nyújtó lápos, mocsaras vidékeken),
  2. más vidékekről önként ide települőket és
  3. akiket ide telepítettek.

Sajnos a régi lakosok közül csak kevesen maradtak életben és tértek régi lakóhelyük vidékére. A hosszú bujdosás, menekülés ideje alatt elidegenedtek otthonuktól, melyeknek úgyis csak a helyét, romjait találták volna. Sokan a bujdosás idején haltak meg, míg mások más megyebelivel házasodtak össze, idegenben találtak új otthonra.

Az első időktől kezdve: - 1711-től 1715-ig a hajdani 71 községből álló megyében csak 9 helységet kezdett benépesíteni a hazaszállingózó lakosság. Elsőnek a korábban legvirágzóbb helyek népesülnek be. Ezek: Békés, Doboz, Gyula, Csaba, Ványa, Gerla, Vári települések, mely települések a török idők végét is megérték.

A visszatérők, amint ezt az 1717-es első összeírás is bizonyítja, valamennyi magyar települő. Az önként idetelepülők: azok közül kerültek ki, akik a szomszédos vármegyékből -jobbára Biharból, és Szabolcsból települtek ide, elsősorban, akik korábban a békés-beli menekülőket vendégül látók voltak. Így jött Békésre a Szabolcs megyei Ibrányból 7 család, de jöttek Őlyvedről és Veszéről is néhányan.

A 9 legelsőként újratelepült falu lakossága lassan növekszik, Békés megyében 1 négyzetkilométer földre csak 100 lakos jut.

Békés megye települése, újratelepülésének 25 éves adatai az alábbiak: Békés megye 9 településén 1715-ben 344 család lakott.

1717-ben 11 községben 573 család él.

1720-ban 1246 család lakik.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet