Előző fejezet Következő fejezet

Békés megye újratelepítése a török hódoltság után

 

A törökök kivonulása után a megye területe elvadult, kietlen pusztaság volt. Mikor Linder Keresztély Ferdinánd az udvari kamara tiszttartója 1698-ban bejárta a vidéket Gyulaváritól kezdve Szentandrásig, jelentésében minden falu neve után odaírta azt a megjegyzést, lakatlan puszta, kivétel volt egyedül Békés, ahol 10 embert talált. A földek elvadulva, parlagon hevertek, a nagy ínséget mi sem jellemezte jobban, mint az, hogy a visszafoglalt Gyula várőrségét Nagyváradról kellett élelemmel ellátni.

A kietlen vidékre lassan kezdett visszaszállingózni az a szétzüllött irtó-hadjáratot, rabszerző portyákat túlélő maroknyi, hajdani lakosság, mely vándorolva kereste volt lakóhelyét, melyeknek sok esetben nyomát sem találta, mert a 129 éves hódoltság alatt a romokat is semmivé tette a víz, az enyészet és a vad, buja növényzet.

Békés megye 1695-ben a császári kamara fennhatósága alá került - Linder Keresztély Ferdinánd igazgatása alá, s egészen 1720-ig teljes egészében kincstári birtok is maradt. Időközben sikerült a megyének elérnie, főként Benkovics Ágoston nagyváradi püspök, és biharmegyei alispán közbenjárására, hogy a király főispánt andjon a megyének. Az új főispán Lővenburg János Jakab eddigi udvari kamarai tanácsos lett, akit Benkovics Ágoston a király megbízásával 1710. március 29-én Békés vármegye restaurációs ülésén iktatott be a főispáni székbe. A gyűlést a megye területén kívül, Nagyváradon tartották meg.

Alig alakult meg újból a vármegye, önállóságát veszély fenyegette, mert területét a Maros mentén szervezendő határőrvidékbe akarták beolvasztani, ami önálló jellegének megszűnését jelentette volta. A bizottság, amely Aradon a határőrvidék szervezéséről tanácskozott, kimondta, hogy a rác (szerb) katonákra, akikkel ebben az időben Gyula meg volt töltve, Arad várának felépítése után már Gyula nem volt többé rendes helyőrséggel rendelkező végvár, hanem 1720-ig az aradi várparancsnok rendelkezett felette. A várat rác katonasággal, helyőrséggel népesítette be, s őket az aradi határőrvidék várparancsnoka irányította. Az Aradon tanácskozó bizottság azt is kimondta, hogy a megyei tisztikar adót nem vethet ki és kivétetnek a megyei fennhatóság alól. 171 l-ben De Culm Herdegen János Ferenc kamarai biztos elfoglalta a várat, a megyei kincstár számára, megsemmisítve az eddigi birtokjogokat és birtokadományozásokat.

Elkerülhetetlen volt az összeütközés a megyei és a királyi kamarati tisztviselők között. Linder császári tiszttartó önkényeskedésre hajlamos, erőszakos ember volt, mindenben a rác katonaságnak kedvezett, a magyar lakosságot kihasználta. Azt pedig, hogy valaki a megyéből az ő erőszakoskodásai és kapzsisága ellen felsőbb helyen panaszt tehessen, minden erejével meggátolta. Ennek természetes következménye lett, hogy a magyarok Rákóczi felkeléséhez csatlakoztak.

II. Rákóczi Ferenc 1703. november 28-án Tokajban keltezett rendeletében meghagyta a békési vidék lakosságának, hogy Karcagra költözzenek, mert ott magukat az ellenségtől könnyebben megvédelmezhetik. A békési lakosság Karcag vidékére húzódott. A rác katonaság feldúlta, felégette, kirabolta az elárvult magyar falvakat. így néptelenedett el Békés vármegye, immár harmadízben, és vált az 1698 és 1703 közötti időben újra megtelepült 31 község lakatlan pusztasággá. Nem is települt be 1711-ig.

1711. után a vármegyét be kell újra népesíteni, mert összesen 9 helységnek van lakosa, s a megye teljes lélekszáma nem éri el a 2.600 főt. Néhány puszta kivételével a királyi kincstáré minden.. A gyulai uradalmat, Maróthy macsói bán hajdani birtokát - Harrucken báró, volt katonai élelmező szerzi meg. A bárót, mikor még nem volt báró, - apja, a schenkenfeldi takácsmester papnak szánta, plébános nagyatyja azonban felismerte valódi képességeit és beajánlotta az udvari számvevőséghez számtisztnek. Ott karriert csinált. Hadiéleimező volt a török háborúk idején. 4 évig az aradi vár erődítési munkálatait ellenőrizte.   A spanyol örökösödési háború alatt az Itáliában harcoló déli hadsereg ellátását irányította, kamarai tanácsossá tették. Mikor visszatért, Szavojai Jenő támogatásával újraszervezi és magánvállalkozók alkalmazása helyett udvari kezelésbe vette az élelmezést. III. Károly ekkor emelte római birodalmi lovagi rangra, s így kapta meg 10 évvel később adományként Békés, Csongrád és Zaránd megyében a királyi kincstár birtokába került földterületeket. Pár év múlva magyar állampolgár lett, magyar báró, s mint ilyen Békés vármegye főispánja.

Báró Harruckern lányát 1732-ben feleségül vette Wenckheim József Ágost császári tanácsos, s a Harruckner lány házassága révén két olyan nagybirtok egyesült, mely e korban egyedülálló. Békés vármegye újratelepítése az új főispán irányítása, példamutatása mellett történt meg, mely törekvésben Békés vármegye haladó szellemű földbirtokosai, köztük a Száraz-és a Rudnyánszky család is részt vett. Így érkeztünk vissza a megyetörténet részeként Gádoros és határa a szentetornyai Rudnyánszky család birtokához.

Amint szó esett róla, a lakosság harmadik csoportját azok alkotják, akiket földesuraik telepítettek a megyébe. A földesúri telepítések legnagyobb része báró Harruckern János György nevéhez fűződik, aki előbb magyar állampolgárságot nyert, majd Békés vármegye főispánja lett. A király engedélyével 1719-ben 24.000 aranyforintért megvásárolta: Gyula, Csaba, Doboz, Gerla, Békés, Ladány, Gyarmat, Vésztő, Öcsöd nevű településeket. Előbb azonban az udvari kamara és a magyar kamara felbecsültette a Békés vármegyei helységeket, közöttük a már felsorolt 9 helységet is. Egyéves hivatali eljárások eredményeként - 1720. október 25-én az udvari kamara jóváhagyásával zálogként 37.000 aranyforintért megvásárolhatta a fentieken kívül Szentes és Gyula városát, továbbá Szénást, Királyságot, Kondorost, Muronyt, Simát, Orosházát, Sopronyt és Szarvast, mint pusztákat. 1736-ban királyi adományként kapta Harruckern báró a gyulai uradalmat, mely a következő helységekből, pusztákból állott:

Gyula város, Fövenyes, Őlyved, Apáti, Szentbenedek Puszták, Remeteháza, Szeregyháza, Alabián, Gyűrkehely határrészeket, Békés városa Berény, Endrőd községekkel, Gyúr, Kamut, Dánfok, Csatár pusztákkal, Tőgye, Nyárszeg határrészekkel, Szentes városa, SzFábián, Ecser, Veresegyháza, Dónát, Szent-László, Tőke, Hékéd pusztákkal, Derekegyháza, Bökény határrészekkel, Szeghalomfalu, Fás pusztával, Balkány, Torda, Kiskörnye pusztákkal, Öcsödfalu, Szarvas város Káka, Báboczka, Fejéregyháza pusztákkal, Tataríjszállás határrészekkel, Csaba falu, Vesze, Gerendás, Kígyós, Eperjes, Kerekegyháza pusztákkal, Nagypolány, Kispolány, Földvár, Borozsgyán és Szabadka határrészekkel, Gyarmat falu, Pázmány, Ösvény, Bucsa, Kisharang, Nagyharang pusztákkal, Gella falu, Mezőmegyer , Szent-Miklós, Kis-Décse, Nagy-Décse pusztákkal, Doboz falu, Csorvás pusztával, Köröladány falu, Fads, Méhes, Kiskároly pusztákkal, Gyoma falu, Ege, Nagytelek pusztákkal, Vésztő falu, Mágor pusztával, Tarcsa falu Edeleshalommal, Nemeskerei pusztával, Bélmegyer, Félhalom, Póhalom, Szénás, Kiscsákó, Nagycsákó, Királyság, Kondoros, Murony, Soprony, Halásztelek, Sima, Simasziget, Csejt határrészeket, Orosháza pusztával, Székelyudvar falu, Becser, Gyürke, Szent-Király, Szent Márton, Tanász, Pil és Elek pusztákkal.

Ez a hatalmas birtok a megye összterületének 5/6-át jelentette. Az uradalom azonban lakatlan pusztasághoz hasonlított, ahol 10-20 mérföldön sem lehetett látni mást, mint bozóttal benőtt területeket, vízzel borított vízi világot, és kihalt, felégetett falvak romjait. A birtok átvétele után Harruckern azonnal felhívást intézett az ország lakosságához, melyben a birtokára települőknek elegendő földet, szabad vallásgyakorlatot biztosított. A felhívásnak meg lett az eredménye. A lakosság seregesen tódult Harruckern birtokára, különösen azokról a vidékekről, ahol a protestáns vallásúakat, evangélikusokat, reformátusokat üldözték az új hit miatt.

1722-től 6-7 esztendő alatt a lakosság tömeges beköltözése történt.

így népesedett évről-évre a kihalt helyiségek tája. Harruckern telepítési politikájának fő jellemzője, hogy az egy vallású, vagy egy nemzetiségű betelepülőket egy-egy községbe, helyiségbe telepítette. Főispáni tisztét haláláig, 1742-ig viselte. A főispáni székben fia, Harruckern Ferenc Domokos követte, aki apja telepítés-politikáját folytatta 1775-ben bekövetkezett haláláig. Nevéhez fűződik Orosháza újratelepítése is 1744-ben, amikor a Dunántúli Zombáról magyar evangélikusokat hívott e vidékre. Megyénk soknemzetiségű megyévé vált, ahol a magyar nemzetiségű lakosságon kívül Szarvason, Tótkomlóson, Kondoroson, Békéscsabán szlovák telepesek találtak otthonra, Battonya és környékén szerbek, Méhkeréken, Kétegyházán, Eleken románok, Eleken németek is lettek megyénk lakosai. így vált az egykor magyar nemzetiségű megyéből soknemzetiségű megye. A fenti, kiragadott településeken kívül sorolhatnánk az újratelepítések történetét, hiszen 9 helységen kívül lakott helység nem volt a török kiűzések idején. Csak összehasonlítás, összevetés alapjául, elsősorban a közeli falvak újratelepítési idejét adjuk közre.

Amilyen gyors volt a megyébe a letelepülők beáramlása, olyan gyorsan jelentkezett az elvándorlás is a XIX század második felétől. Békés megyében, mint minden megyében a bevándorlás, letelepedés és az elvándorlás is állandóan tapasztalható. Békés megye népesedése mindig összefüggésben volt az adott térség megtartó ereje alakulásával.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet