Előző fejezet Következő fejezet

Kiegészítő adatok
Baross Károly helytörténeti művéhez (1826-1876.)

 

A következőkben Baross Károly: A Bánfalvi Ágost. Hitv. Evang. Egyház múltja és jelene évszerinti kimutatásban című, községünk első fél évszázadának történetét feldolgozó, örökbecsű helytörténeti munkájához találunk kiegészítő adatokat, a könyv stílusának megfelelően évenként.

1826.

Az év tavaszán báró dezséri Rudnyánszky Sándor Orosházán, Szentesen, Csabacsűdön, Szarvason közzé tétette felhívását a birtokán való letelepedésre. A felhívásban szerepeltek az ajánlat feltételei is: A települők fél magyar hold házhelyet és fél hold legelőt és szőlőt kaptak. (Az egy hold földért köteles évi 14 napot dolgozni a báró majorságában. Föld művelése feles „A szőlő után kilenced jár a bárónak 14 éven át."

A báró telekhely kiméretésével egy település alapjait kívánta megteremteni. 1826. szeptember 29-ig 30 család jelentkezett, hogy a felhívásban szereplő feltételek mellett hajlandó Gádoros-pusztára költözni. Mivel az első telepesek szeptember 29-én érkeztek, így a falu újraalapításának időpontjául szolgál, melyet Gádoros népe „falunapként" ünnepel napjainkban. Az ide települők közül valószínű, hogy Orosházáról 19 evangélikus, Szentesről 8 református, 2 római katolikus és 1 görögkeleti hitfelekezetű család jött, akikkel a báró 1827. június 19-én „Szent-Tornyán" (helytelen helységnévvel) keltezett szerződést kötött. Az újonnan telepített 30 család irányítását, ellenőrzését a báró azonnal gazdatisztjére, Sós Lajosra bízta, míg a telepeseknek szószólója 1826-1828-ig Dóczi Sámuel volt.

Bánfalva első telepeseiről Veres József orosházi evangélikus lelkész Orosháza története című könyvében, a 126. oldalon így emlékezik meg: „Bánfalvát 1826-ban szállották meg orosházi és szentesi lakosok, Orosházához tartozott evangélikus és római katolikus lakosaival. Gyarapodván az evangélikusok száma, 1844-ben templomot és paplakot építettek és anyaegyházzá szervezkedtek."

1827.

A telepesek az 1827. gazdasági évben munkába álltak a báró gazdaságában: - művelték a földet, gondozták a szőlőskerteket és az epreskertet. A Nagy-szőlő a birtok északnyugati részén 48 holdnyi terület, a kastély mellett 9 holdnyi epreskert volt a feljegyzések szerint kb. 40.000 eperfával. (A Nagy-szőlők emlékét őrzi a mai Szőlő utca.)

A Kis-szőlő az „Öregfalu" délkeleti részén volt, míg a XIX. század első felében a filoxera járvány miatt ki nem pusztult.

A falu első halottait a báró által kijelölt, úgynevezett „szőlő-temetőbe" temették, melyet az első, 1831. évi cholerajárvány idejéig használtak.

1827. június 19-én a telepesek aláírják a letelepedési szerződést.

A báró a római katolikus hitfelekezetű telepeseknek megengedi, hogy az év jeles ünnepein a bárói kápolnában, később a gazdatiszti lakás első szobájában misén résztvehessenek.

1828.

A kis telepes csoportot 1826-tól 1844-ig a telepeseket 1-1 a báró által földesúri jogon kijelölt, bírónak nevezett „szószóló" képviselte. A kis telep 30 családja felépítette házacskáit. A vertfalú, vagy vályogból épített házakat szalma, kukoricaszár tető fedte. Az első két házsor a ma „Öregfalu"-nak nevezett, mai Attila és Bánfalva utca alapjait vetette meg az időközben kipusztult Kis-szőlők mellett.

Fölmerült az igény a csupán telepnek nevezhető Bánfalvával kapcsolatban, hogy fennmaradása biztosított legyen: - faluvá kell fejlődnie, ahol a közigazgatás, egyházszervezet, oktatásügy, egészségügy, kereskedelem stb. legalapvetőbb formái útján az idetelepültek számára a megtartó erőt biztosítsa a fejlődés érdekében.

1829.

1829-31. közötti években a báró Darók Györgyöt jelöli ki bíróként a kis kolónia élére. A gyermekek nevelése érdekében megnyitják az első, Losonczy Lászlótól bérelt iskolát. A leendő falu első tanítója Vörös István. A szegény telepesek „csekély" fizetést tudnak felajánlani, ami részben oka a tanító korai távozásának.

Az evangélikus hívek kezdetben Orosházára jártak istentiszteletre, keresztelőre, házasságkötésre. Az orosházi evangélikus egyház anyakönyveiben fellelhetők latin nyelvű bejegyzéssel a „bánfalvai" újszülöttek nevei.

Az 1829. esztendő időjárása szélsőséges volt - forró nyárral és kemény, fagyos, viharos téllel.

A jeles ünnepek alkalmával Mikolay István evangélikus lelkész és Jakabffy Kristóf katolikus, lelkész tartott istentiszteletet.

1830.

A település második tanítója Barkó Mihály volt az 1830. évben 1830-ban Kelet-Európa felöl: Oroszország, Galícia térségét eléri a kolerajárvány, melyet az oroszok elől menekülő lengyel katonák, Ukrajna - Galícia - Moldva vidékéről terjesztettek el. Hiába rendeltek el keleti határainkon szigorú határzárat, semmi sem állította meg a tömeggyilkos kórt. Vándorkereskedők, erdélyi sószállítók és a katonák terjesztették, Orosháza körzetébe pedig az átvonuló ulánus katonák hurcolták be a veszélyes járványt. 1831.

Az 1831 .június 7-én Szarvason megtartott esperesi közgyűlés jegyzőkönyvében olvasható latin nyelvű bejegyzés: „Kis-Szentetornyán, azaz Bánomfalván a Győri Imre nevű diákot (tanulót) világi státuszban kinevezték." Győri Imre volt a község 1831. évi tanítója.

1831-ben, elsősorban az 5 északkeleti vármegyében (Zemplén, Abaúj, Sáros, Bereg, Máramaros) több mint 150 helységben, tucatnyi városban felkeléseket váltott ki a kolera járvány, mert olyan kegyetlen intézkedésekkel igyekeztek „meggátolni" a járvány terjedését, mely a népet sújtotta és fellázította. (Teljes zárlat, statárium, sortűz stb.) * Az 1831 tavaszától az őszi hónapokig hazánkban fél millió embert ragadott el a járványos kór. Orosháza lakói közül 43 nap alatt (július-augusztusban) 1406 fős áldozatot követelt a kolerajárvány. Sajnos Bánfalva veszteségére pontos, hiteles adatunk nincs, de Baross Károly feljegyzése sejteti, hogy a halottak száma - egy világháborús községi veszteséggel, kb. 130-150 fős áldozattal járt: .. .„Ez évben a nagy kolera dühöngött, amikor itt július 1-től szeptember végéig sokan meghaltak, s a Szőlő-temetőbe temettek, mely teljesen megtelt."

Az Orosházi Evangélikus Egyház halotti anyakönyvében az 1831. évben szerepel egy bejegyzés, amely „Kis-Szent-Tornya filiában" (így is nevezték egykor Bárófalvát) a kolera járványban elhalálozottakat sorolja fel.

1832.

1832 tavaszán a báró egy hold földet ad temető céljára, mert a kolerajárvány miatt, a Szőlő-temető 1831-ben betelt.

A telepesek ifj. Dudás Istvántól örök áron megvásárolt házat állandó iskola céljára használták. Az Iskola 24 évig, azaz 1856-ig működött, tanítója Dobsa Tamás lett. A báró 1832-1833. évekre ifj. Dudás Istvánt bírónak jelölte.

Az egyházak anyakönyveit 1832-ig latin nyelven vezették. Ebben az évben kezdtek áttérni a magyar nyelvű anyakönyvezésre.

1833.

A báró 1833-1834. évben újabb 20 telket osztott ki. így a kis telep 60 telkes területre nőtt. Az eddigi 40 telek a mai Attila és Bánfalva utcák alapjait képezték, míg az újabb 20 telek a mai Nagy utca déli végét zárták le, melyet akkor „Községháza utcának" neveztek. A falu mai területét tekintve ez a 3 utca - délkeleti szektora településünknek.

1834.

Baross Károly helytörténeti művében az 1834. évre mindössze az alábbi mondat áll: „1834-től egész 1838-ig nem volt tanítójuk." -

Az 1840-es évi feljegyzésekben, a fentiekre utalva írta Baross Károly: „Székács Sámuel könnyelmű gondatlansága végett vesztek el a (bánfalvai) fiók egyház - később filia (leányegyházrész) minden lehető iratai, amiért is ez időszakról a fentebb soroltaknál többet tudni lehetetlen."

Hála az Orosházi Evangélikus Egyház lelkészeinek, s az általuk létesített irattár gondos kezelőinek, mégis sikerült némi adatot szerezni a bánfalvai iskolai és egyházi életről.

Győri Imre, aki 1831-ben, egy éven át, mint diák tanította a bánfalvai gyerekeket (ekkor még nem volt levita, csak diák.), befejezte tanulmányait. 1834-től 1836-ig Szénáson lakott, levitaként szolgált Bánfalván és Kis-Szénáson (Szénáson).

1834.  október 15-én enyhébb erejű földrengés volt az orosházi térségben.

1835.

1835-ben Horváth Imre lett a báró által megjelölt bíró.

1835.  - Ismét kolerajárvány tört ki hazánk egyes tájain Orosháza térségében is.

1835-ben szarvasmarha vész (dögvész) járvány, az úgynevezett keleti-marhavész súlyos károkat okoz. Térségünkben gyakori volt pusztákon az állatok járványos elhullása, melyet a súlyos legelőhiány is elősegített.

Az aszályos évek szénahiánya miatt az állatállomány elhullása katasztrofálissá vált.

1836.

1836-ban a báró Domokos Ferencet jelöli bírónak.

Az Orosházi Evangélikus Egyház keresztelési anyakönyvéből kitűnik, hogy az eddigi betöltetlennek tűnő lévita állás mégis betöltött volt, mert ezt olvashatjuk ott: „A Kis-Szénási Lévita Tudós Győri Imre keresztelt Kis-Szénáson, és Bánomfalván az 1836. esztendőben".

Másik bizonyíték az Orosházi Evangélikus Egyház jegyzőkönyve, mely Szeberényi János szuperintendens, az Úr 1836. június 26-án tartott kánonszerű látogatásáról szól: „Két filiája van (tudniillik Orosházának) - Kis-Szent-Tornya (Bán, vagy Bánomfalva) és Kis-Szénás, ahol az igen emberséges Győri Imre lévita lakik, aki az idősség tekintélye alapján az istentiszteletet, mind vasárnaponként, mind ünnepeken és ünnepi napokon az iskolában végzi, a megszületetteket megkereszteli, a halottakat pedig eltemeti."

Az 1836. év aszályos, ínséges esztendő volt, melyet szórványos kolera is kísért. A rk. vallású hívek részére Jakabffy Kristóf tartott miséket.

1837.

1837-ben Győri Imrét Hraskóczy György lévita váltja az egyházi és iskolai szolgálatban, a következő két évben. (1837-1838.)

1837-ben Orbán Mihályt jelöli bírónak a báró.

1838.

1838-ban az evangélikus és református hívek szerény imaházat építenek, melyet 1856-ig közösen használnak.

1838-ban Kónya Mihály váltja a bírói tisztségben Orbán Mihályt.

1839.

1839-ben Kovács Ádám a bíró.

Újabb házhelyeket bocsát áruba, pénzért a báró. Pontos adat nincs az eladott telkek számáról, csak annyit jegyzett fel a báró gazdatisztje, hogy két utcát telepítettek be az újonnan jött lakosok. A település bővülése délről észak felé történt. így valószínű, hogy a mai Szent István utca akkor alakult ki, valamint a „Községháza" utca épült tovább észak felé.

1840.

1840-ben Iványi József lesz a település bírója.

1840-1841-ben Székács Sámuel orosházi származású lakos lett tanító Bánfalván.

1841.

A település bírója Sárkány János lett.

Az amúgy is szegény telepeseket egy újabb aszályos esztendő teszi próbára.

1842.

1842-ben katolikus iskola épült - a falun kívül, a mai Fő utcán. (Akkor a bárói birtoknak ez a nyugati része mezőgazdasági terület volt.)

1842-ben a település bírója Soós József lett.

1843.

1843-ban a bírói tisztet Zsiga György töltötte be.

1843.  év a település községgé nyilvánításának éve volt.

Az evangélikusok száma és szándéka alapján önálló anyaegyházzá lett, állandó lelkésszel.

Rudnyánszky báró 150 házhely kimérésével, benépesítésével kb. 230-240 telekkel rendelkező falut telepített.

1844.

1844-ben idős Barta Ferenc igazgatja a községet bírói minőségben.

1844-ben a községgé nyilvánított Bánfalva bírója mellett a községi státusnak megfelelően törvénybírót és esküdteket kell választani. Törvénybíró Csapó János, - esküdtek: Szula Ferenc, Tóth Ferenc, Dobos István, Ravasz György és Snell János.

1844-ben veszik meg községházának Matulu Ferenc házát 340 váltó forintért.

1844-ben választják jegyzőül Csete Sándor szabómestert.

1844-ben a faluvá lett Bánfalva evangélikus lelkészi és tanítói állást, kinevezést kapott.

1844.  Elkészült a tornyos, katolikus templom a paplakkal. A helyi rk. egyházat Kupsa Péter lelkész szervezte meg, az építkezést is ő irányította.

1844. A rossz időjárás miatt szűkös termés volt.

1845.

1845-ben Cakó Sámuel a bíró; - idős Horvát Imre törvénybíró, Darók György, Kocsis Szabó István, Zana István, Tarkó András, Kiss János, Dobos István lettek az esküdtek. A községi tisztségviselők azonosak az előző éviekkel.

Az időjárás szeszélyes, most is alig termett valami.

1846.

A községi vezetők körében változás nem történt, az 1845-ben választott személyek irányították a falut.

1846. február 1-jén Csete Sándor jegyző lemondott állásáról. A községi jegyzői állást Kálló Ferenc okleveles jegyzővel töltik be.

1846-ban újabb, községi választások voltak, melynek során az elöljárók a következők: bíró: Bányai Sándor, törvénybíró: Kocsis Szabó István, esküdtek: Nagy András, Dobos István, Bagyim András, Német János, Kis János, Tarkó András. - Hadnagy: Horváth János. - Kisbírók: ifj. Héjjas János, Bozó János. Lándzsások: Drahota András, Fenyvesi András. 1846. év időjárása katasztrofális volt. A súlyos aszály miatt alig volt termés. Éhínség fenyegette a,térség lakóit. Szigorú élelmiszer takarékossági intézkedéseket vezettek be. (Még az ebek számát is korlátozták.)

Orosháza közigazgatása fejlődik: új szolgabírót helyeznek Orosházára, Jugovics Józsefet.

1847.

1847-1848. évre Bánfalván az alábbiak a községi képviselők: Bíró: Bányai Sándor, törvénybíró: Nagy András, - esküdtek: Csanda István, Zvolenszki István, Dobos István, Nyemecz Pál, Zahorec György, - hadnagy: Molnár János, - lándzsás: Ravasz András, kisbírók: Domokos Mihály, Horváth Mihály, Rédei János.

Mostoha idők járnak Orosháza és a környező falvak lakóira, így Bánfal vára is.

1848.

1848. április 2-án a báró javaslata alapján megválasztották a falu vezetőségét: - bíró: Zana István, - törvénybíró: Nagy András, - esküdtek: Csanda István, Molnár János, Zsiga György, Szupek János, Kocsis Szabó András, Dobos István, Nyemecz Pál. A többi tisztségviselők az elmúlt éviek maradtak.

A pesti forradalom hírei lassan eljutottak Bánfalvára is. Orosházáról a megyei eseményekről szerzett tudomást a falu népe.

Május 3-ára megyei közgyűlést hivat össze az alispán, melyen kihirdették a márciusi törvényeket, s megkezdték a megye közhivatali rendszerének átszervezését.

Kialakították az országgyűlési választókerületeket. A megye 4 nagy városa: Gyula, Békés, Csaba, Szarvas 1-1 képviselőt választhat.

A megye községeit két választókerületbe osztották. Az orosházi választókerületbe tartozott Bánfalva is. *22

A megyei állandó bizottmányba minden helyiségből annyi tagot választottak, ahány ezer lakosa volt; - így Orosháza 12, Bánfalva 1 főt delegálhatott.

Május végén sorozás volt Orosházán, ahol a bánfalvai sorkötelesek is részt vettek. Megkezdődött az önkéntesek toborzása is.

1826-tól 1848-ig a község igazgatását földesúri jogán báró dezséri Rudnyánszky Sándor intéztette gazdatisztjei által.

Az 1848-as népképviseleti törvény alapján 1848 őszétől a falu népe választotta képviselőit, elöljáróit.

1848. november 7-én a községi választások Jugovics József szolgabíró elnöklete mellett, Járolics (később „Tavaszi") János orosházi ügyvéd jelenlétében a falu népe a következőket választotta meg elöljáróknak: - bíró: Jónás János, - törvénybíró (albíró): Kocsis Szabó András, - esküdtek: Csanda István, Zsiga György, Kocsis Szabó István, Molnár János, Szula Ferenc, Rajki István, Zana István, Tarkó András, - hadnagyok: Héjjas György, Nigri István, - kisbírók: Szula János, Orbán Ádám.

Ugyanekkor megválasztotta a falugyűlés a Községi Bizottmányt, mely a mai községi képviselőtestület első ősi formája volt. E változásokkal a közélet szervezetei nagy mértékben tökéletesedtek, fejlődtek.

A Bánfalvai Községi Bizottmány tagjai a következők lettek: - Jónás János bíró, mint elnök. Tagok: Kocsis Szabó András, Kocsis Szabó István, Zsiga György, Csanda István, Tarkó András, Molnár János, mint községi elöljárók. Tovább Matula János, Dobos István, Zvolenszki István, Horváth János, Szupek János, Nyemecz Pál, Nagy András, Zahorecz György, Páli András, B. Horváth Mihály.

Közben lezajlottak az országgyűlési képviselő-választások. Orosháza és így Bánfalva országgyűlési képviselője Boczkó Dániel megyebeli birtokos nemes lett.

A bánfalviak szabadságharcban való részvételéről kevés hiteles adatunk van: Orosháza történetének Bánfalvára vonatkozó részei.

A bánfalvai képviselő testület néhány jelentése.

Alispáni és főszolgabírói jegyzőkönyvek bánfalvai utalásai.

A Békés Megyei Levéltár (Gyula) Védbizottmányi jegyzőkönyve.

A Csongrád Megye Évszázadai című mű: 334. o., 337. o.

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. szeptember 26-án kiadott 441. sz. rendelete az országgyűlés által megszavazott 169611 újoncból az első negyedrésznyi létszám kiállítását rendelte el. Ennek értelmében minden településnek, minden 127 lakosa után 2-2 újoncot kellet hadba állítani. Ez országos véderő-állítási norma volt. Minden újonc 20 forint zsold előleget kapott.

1848. október 26-i Gyulai Honvédelmi Bizottmányi jelentése kimutatást közölt a Vásárhelyre szállított újoncokról: „Orosházáról 154 fő, Bánfalváról (Gádoros) 20 fő, Nagy és Kisszénásról 19 fő állt be honvédnek, akiket a 30. honvédzászlóaljhoz Vásárhelyre kellett irányítani, akik 48 óra alatt Szegedről Nagybecskerekre Kiss Ernő tábornok táborába mentek. Sajnos az első, 20 fős csoport névsora a mai napig ismeretlen.

1849.

A katonai helyzet erősítéséhez nemcsak sorkatonai erőket, hanem toborzott önkéntes, úgynevezett „szabadcsapatokat" is szerveztek.

1849. január 9-én a Megyei Állandó Bizottmány határozott szabadcsapatok felállításáról, mely településenként határozta meg a kiállítandó kereteket. A határozat Bánfalvára 6 fő állítását rótta ki.

A harmadik negyedévi, 1849. májusi behívásoknál Békés megye lakói létszáma alapján 637 fő újonc behívását írta elő. A megye településeinek minden 246 lakosa után l-l főt kellett kiállítani: Orosháza és Szentetornya 40, Szénás 6, Bánfalva 5 fő kiállítására köteleztetett.

Eddig ismereteink szerint, egy 1849. október végi körözőlevél alapján összesen 18 fő névsora ismert. A fentiek szerint a községből 31 fő katonai szolgálata valószínűsíthető. 1849. június 30-án készült az az irat, amely arról szól, hogy megyénkben is sebesült és rokkant honvédek megsegítésére pénzadományokat is gyűjtöttek. Az irat szerint Bánfalva népe 22 forint 46 krajcárt, Szénás pedig 14 forint 30 krajcárt gyűjtött e nemes és hazafias ügyre.

S bármilyen kis lélekszámú település is, még ekkor az alig 22 éve újra alapított Bánfalva, s akármilyen főbb közlekedési utaktól félreeső helyen feküdt is - Bánfalváról is útra keltek az önkéntes jelentkezők, hogy a honvéd hadsereg soraiba álljanak.

Arról, hogy ténylegesen hány bánvalvai férfi harcolt a szabadságharc idején, pontos adatom nincs, mivel a Szabadságharc bukását követő megtorlás miatt erről nincs feljegyzés, csupán az a hivatalos leirat, mely a község elöljáróságához érkezik 1849. október 17-i keltezéssel: ...."A volt magyar forradalmi tábornál szolgált, s Bánfalvára menekült - részint tiszt, részint köz - egyénekről tett bejelentés következtében keressük az alábbi személyeket:

1./ Báró Rudnyánszky Gyula honvédtiszt -utazó levéllel
2./ Molitorisz Sámuel honvédtiszt -utazó levéllel
3./ Sneller Ferenc honvédtiszt -utazó levéllel
4./ Madaras József honvédtiszt -utazó levéllel
5./ Hegedűs Pál közegyén -utazó levél nélkül
6./ Zvolenszky István közegyén -utazó levél nélkül
7./ Zsiga István közegyén -utazó levél nélkül
8./ Darók József közegyén -utazó levél nélkül
9./ Erdeti Márton közegyén -utazó levél nélkül
10./ B. Horváth András közegyén -utazó levél nélkül
11./ Juhász Mihály közegyén -utazó levél nélkül
12./Jónás János közegyén -utazó levél nélkül
13./ Ifj. Molnár János közegyén -utazó levél nélkül
14./Fehér Gábor közegyén -utazó levél nélkül
15./ Szathmáry Károly közegyén -utazó levél nélkül
16./ Ifj. Komjáti István közegyén -utazó levél nélkül
17./ Török Sándor közegyén -utazó levél nélkül
18./ Soós János közegyén -utazó levél nélkül

valamint Zomboy János haszonbérlő csárdájánál a volt Forradalmi Álladalom részére megvett egy boglya feljelentése is sikerült.

Bánfalván 17. október 1849."

Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc idejéről, a bánfalvai eseményeket illetően a község három képviselőtestülete vezetői:

1./ 1846. - 1848. március 31-ig Bányai Sándor bíró, Nagy András törv. bír
2./ 1848. ápr. 2-től 1848. nov. 1-ig Zana István bíró, Nagy András törv. bír
3./ 1848. nov. 1-től 1949. nov. 1-ig Jónás János bíró, Kocsis-Szabó János

A szabadságharc idejéről, az alábbi falutörténeti adatokat találhatjuk a Békés Vármegye Levéltárának irataiban:

„Az 1848-49. évi szabadságharc mozgalmai Bánfalvát csak abban az értelemben érintették, hogy innen is mentek el a haza védelmére honvédek, és pedig nem csak a zsellér lakosságból, hanem a földesúr fia báró Rudnyánszky Gyula és az evangélikus lelkész testvére Molitórisz Sámuel is.

Bánfalván és környékén nem volt, és nem is lehetett bármilyen hadi esemény, és később sem volt, soha, ami az országos dolgokba kapcsolódott volna, azon oknál fogva, mivel a község és körzete kiesik minden főútvonalból. A török uralomban a környékünkön Gyula vára és környék volt a központ. Ez időszak főbb stratégiai útjai Gyula-Szarvas-Szolnok, a másik irányban Gyula-Békéscsaba-Szeged, míg 1848-49-ben Szolnok-Arad, Gyula-Arad a főútvonal. Bánfalva kiesett a fő közlekedési irányból, s nem volt kitéve harci eseményeknek, izgalmaknak, mint a főútvonalak melletti községek lakossága."

A szabadságharc bukása után - 1849. november havában Polner Lajos császári és királyi igazgató főszolgabíró (aki Békéscsabán székelt) elnököl a községi előljárókat választó bánfalvai gyűlésen, ahol Bánfalva község elöljárói lettek:

Bíró: Lucz János, törvénybíró: id. Melis András, esküdtek: Dobos István, Hanó Ádám, Polereczki András, Csapó János,- hadnagyok: Valach András, Vincze András, Kisbírák: Ifj. György István, Lőrincsik János, Hegedűs György és Lénárt János.

A világosi fegyverletételt követő rémuralom kezdetén, már október havában Haynau vérebei szimatolnak a „nemes vad" után, keresik a bujdosó honvédeket, akik a magyar szabadságharc ügyét magukénak vallották, fegyvert fogtak és védték a hazát.

Ekkor érkezett (1849. október 17-i keltezéssel) az első utasítás az elöljárósághoz, hogy az üldöztetés, megtorlás elől menekülő tiszteket, honvédeket adják kijelentsék fel mindazokat, akik 1848-49-ben a harcokban, közéletben részt vettek.

„Az elnyomás korszaka, a Haynau rémuralma, majd az ezt követő Bach-korszak szünet nélkül jelentést követel arról, hogy bujdosó honvédet nem sikerült-e a községben valamilyen módon elfogni. A fenti névsorban szereplők sorsáról, közelebbit nem sikerült megtudni. Elfogatásukra nem került sor."

Ugyanakkor jelenti az elöljáróság:..."Az orosz cári hadsereg számára Bánfalváról semminemű szolgálatok nem tétettek."

Nemkülönben megküldetett mellékelt jegyzékben az is, hogy a Nagyságos Földesuraság híre és tudta nélkül ezideig az eddiginél eldaraboltan eladott háztelkeken kívül, Bánfalván semmi nemű kincstári javak idegen kézre nem kerültek.

1849.  év végén marha-dögvész üti fel fejét Magyarországon, így Békés megyében is. A dögvész óriási méreteket ölt, s fertőzési vonala megközelíti Bánfalvát is. 1849. december 8-án küldi az elöljáróság igazolását a főszolgabírónak: ..."Az ez évben tett intézkedések nyomán a Magyarországra beütött marhabetegségtől Bánfalva és annak határa ezideig Isten kegyelméből mentes."

Az 1848-49-es szabadságharc vezéregyéniségének, Kossuth Lajosnak és családjának egy jelentős falutörténeti kapcsolata van. Nem sok település vallhatja büszkén, hogy lakossága körében élt, s temetőjében pihen a Kossuth család egyik tagja. Sokan nem tudják, hogy 1938-tól 1977-ben bekövetkezett haláláig, 39 évig itt élt, s a gádorosi új-temetőben nyugszik - udvardi Kossuth Lászlóné, született Holtzer Hedvig - a közismert „Kossuth néni", akinek férje Kossuth Gábor unokája volt, s a Kossuth családnak ahhoz az ágához tartozott, amely Világos után tragikusan szakadt ketté.

Mivel a Kossuth névvel az osztrák rémuralom idején büntetlenül élni nem lehetett Magyarországon, Kossuth Gábor maga és utódai számára - a család vezetéknevét 1850. június 15-én osztrák belügyminiszteri engedéllyel, az előnévből formálva a családi nevet Kossuth-ról Udvardyra változtatta, s csak az önkényuralom megszűnte után változtatták vissza Kossuthra. Ez a magyarázata annak, hogy Gádoroson egyrészt Kossuth néninek, másrészt Udvardy néninek nevezték, s a temetőben állított sírkereszten is Udvardi Lászlóné néven szerepel, jóllehet Hedvig nénit az udvardi Kossuth Lászlóné teljes név illeti meg. Mindezeket azok a hivatalos okmányok bizonyítják, amelyeket Kossuth-néni halála előtt, mintegy 15-20 évvel a Monoki Kossuth Lajos Emlékmúzeum Igazgatójának, Zsuffa Gyulának küldött el megőrzésre.

A gádorosi temetőben immár két történelmi nevet viselő személyiség alussza örök álmát: neczpáli Justh Zsigmond és udvardi Kossuth Lászlóné. Emléküket őrizze kegyelet, s az utódok méltó tisztelete.

A Kossuth családról, - annak eredetéről, két fő ágazatáról - a Kossuthfalvi és az udvardi ágazat történetéről, a Kossuth László családjának utolsó élő tagjáról, akit családtörténete nemcsak a szabadságharc kormányzójának családjához kapcsolta, hanem Petőfi Sándor első szerelmének családjához is, aki Cancriny Emília unokája volt.

1850.

1850-ben a marhavészről sűrűn megy be a nemleges jelentés. Gyűjtenek országosan a Haynau Jótékonysági Intézet javára. Bánfalváról 25 forint 48 krajcárt személyesen vitt be az elöljáróság Gyulára, ahol 1850. január 15-én a tekintetes főszolgabíróné - Polner Lajosné asszonyság vett át.

Közben még mindig fegyver, lőszer, Kossuth-bankó után kutatnak, minden eredmény nélkül.

1850.  április 1-én Necpálon megszületett Justh Gyula, Justh István fia.

1850-ben a községi elöljáróságban az alábbi bánfalvai lakosok kaptak helyet: - Bíró, törvénybíró és esküdtek azonosak az 1849. évvégiekkel; hadnagyok: - Csőke József és Kővágó István, - kisbíró Tót András és Szilasi György. Az 1849. év március 4-én alkotott és az uralkodó által szentesített birodalmú alkotmánynak emlékezetére 1850. március 17én Bánfalván mindkét egyházban (ev. és rk.) a „lelkész urak által mondott célszerű szónoklásban az isteni szolgálatok legillendőbben véghezvitettek."

1850. augusztus havában Kulják Ignácz római katolikus tanítón „valami nagy vérengzést vitt végbe Hajdú János, a báró jágere (vadásza, vadőre), mert panaszt emeltek ellene". Peres ügyekben a község Foltényi Ignácz ügyvédet bízta meg képviseletével, amit be is jelentettek Orosházán a járási bírónak.

1850. október 26-án statáriumot hirdetnek ki a községben. Az őszi időszak olyan esős volt, hogy a jelentés szerint a közmunkákat egy ideig nem lehetett folytatni.

Annyi bizonyos, hogy 1850-ben Nr. 43. számú iraton jelentik Ignovics György Békés Megye Törvényszéki Esküdtjének, hogy „Molitórisz Lajos bánfalvai evangélikus lelkész úrnál, testvére Molitórisz Sámuel volt honvédtisztnek némi házi bútorai - az ellene teendő további intézkedésig lefoglaltattak."

Igazoltatnak minden alkalommal mindenkit, mert gyanús minden férfi, bennük lázadót, ellenséget tételeznek fel. Még a házasságkötések engedélyezéséhez is hivatalos igazolást kérnek a vőlegény részéről, hogy a „forradalmi, lázadási harcokban" nem vett részt.

- Herz József, amikor 1850. október 27-én házasságot akart kötni, az elöljáróság által kiállított 78/1850. számú igazolás alapján értesíti Kupsa Péter katolikus lelkészt, hogy nevezett házasulandó - a múlt forradalmi viszonyok alkalmával semmibe sem vett részt, honvéd sem volt, s ennél fogva őt, mint házasulandót biztosan összeadhatja.

1850-ben a község elöljárói azonosak voltak az előző évben megválasztottakkal csak a hadnagyok: Csőke József, Kővágó István, kisbíró-Tóth András és Szilasi György személye változott.

„Az 1849. március 4-én alkotott, s az uralkodó által szentesített birodalmi alkotmány emlékére - 1850. március 17-én Bánfalván is, mint országszerte mindkét egyház templomában, - a lelkész urak által mondott, célszerű szónoklatokon kívül - az isteni szolgálatok a legillendőbben véghezvitettek." (Idézet az elöljáróság jelentéséből.)

1850-ben a falu lakóinak száma: 1401 fő

Az 1843. évben községgé nyilvánított település lassan fejlődött, bővült, telkei száma 210re nőtt, s a szerény kis házacskák utcákat alkottak. A kis zsellérházakban népes családok éltek, a vert, vagy vályogfalú, kukoricaszárral, vagy szalmával fedett lakásokban.

A letelepedő újabb családok Orosháza és Szentes körzetén túl Szarvas, Csabacsűd vidékéről, a kereskedő izraelita családok, illetve egyének még Békéscsabáról is települnek rövidebb, hosszabb időre Bánfalvára.

A mezőgazdasági tevékenységhez a lélekszám növekedésével arányban ipari, kereskedelmi jellegű vállalkozások is fellelhetők. A kezdeti, uradalmi jellegű kovács, bognár mesterség több személy bekapcsolódását igényli. Szükség van a lakosság ellátása érdekében szárazmalom, daráló, később gőzmalom építésére, működtetésére. A helyi ellátásban létfontosságú a szatócs-bolt, az italbolt megnyitása is. Az utóbbiaknál úttörő szerepet vállal az a 7 izraelita kereskedő, akik közül öten csak 2-4 évig bírták a község szegény vásárlóereje mellett fenntartani kis kereskedésüket. Csak 2 kereskedő: Bőhm Mátyás és Leopold Sámuelné vált Bánfalva állandó lakosává. Bánfalván az első gőzmalom a régi Posta út szomszédságában épült fel a környék lakóinak örök ijedelmére, mert a gőzmalom kéményéből ki-kiszálló szikrák a gyúlékony tetejű kis házacskákat leégéssel fenyegették. 1834-ben a Posta utcán épült római katolikus iskola teteje két ízben is leégett.

A falu lakóinak a száma 1850-ben elérte az 1.401 főt.

1851.

1851-ben az 1849-50. évi esküdtek közé id. Septei Péter került tagnak, és Vincze András hadnagynak. 1851-ben báró Rudnyánszky Sándor bérbeadja birtokát, mely ekkor 853 kh. és 1200 öles volt. A bérbevevő Epstein Simon volt, aki 12 évi időtartamra kapta bérleményként a bárói birtokot - évi 6.000 pengő forint összegért. Epstein Simon 1851 -től 1858-ig lakott Bánfalván, s többféle nagy vállalkozásba kezdett, a földbérleten kívül „serfőzdét" és pálinkafőzdét állított fel. 1852-től megkezdte Bánfalván a selyemhernyó tenyésztés ismertetését és széleskörű elterjesztését.

Szakképzett selyemhernyó tenyésztőt alkalmazott Güldan Miklós személyében, aki a birtok északkeleti részén lévő 9 kat. holdnyi epreskertet hasznosította, és úgy elterjesztette a selyemhernyó tenyésztést, hogy az 1950-es évek első feléig sok szegény gádorosi lakosnak segített a megélhetés gondjain enyhíteni. (A sorok írója is 1951-/52-es tanévben a VI. osztállyal biztosított táborozási alapot selyemhernyó tenyésztés útján az osztály tagjai számára.)

Güldan Miklós és Epstein Simon 1851. február 2-án tett jelentéséből kitűnik, hogy a haszonbérbe adott 9 holdnyi két epreskertben, a házi kerteken kívül 40.000 eperfa létezik.

(Részlet a járási főszolgabíróhoz írt jelentésből.)

Báró Rudnyánszky Sándor 1851-ben, birtoka bérbeadása után Pest megyébe Budatéténybe, a család kastélyába költözik, ahol 1853-ban meg is halt. A falut újraalapító földesúr a budatétényi rk. templom kriptájában, ősei közt alussza örök álmát. A falu népe őrizze hálás szívvel és kegyelettel emlékét.

Mint korábban is jeleztük, 1851 -ben már 7 utcája van Bánfalvának: 1. Határ utca, 2. Nagy utca, 3. Templom utca, 4. Zug utca, 5. Temető utca, 6. Új-ülés utca, 7. Vég utca. Az öregfalutól fél kilométerre levő „Kis-Szénáson" volt a Tér utca.

1851 -ben már 4 korcsmája volt Bánfalvának: 1. Barta András italboltja - a Barta korcsma, 2. Paróczai István bérleménye - a Nagy korcsma, 3. Szabó Mihály vezette „Határ" korcsma, 4. Kiss Sándor regálé bérlete a Vég kocsma.

1851. március havában a bánfalvai községi lakosság, mivel legelő területtel nem rendelkezik, az orosházi Lázár postamestertől - legelőül használandó - 400 hold földet bérel, hogy a falu 200 db-ra tehető marhaállományt legelővel ellássa.

Bánfalva lakossága az állatállomány őrzésére Orosházáról szerződteti Horváth János számadó gulyást. A szerződés fő kikötései: „A számadó pásztorító a keze alá adandó marhákat beszorításig, felelőssége terhe mellett, köteles hűségesen pásztorítani, a kárt köteles megtéríteni. Ennek fejében a pászorító járandósága: minden öreg marha után - szám szerint egy forint 12 krajcár, egy kenyér, egy font (fél kg) szalonna, egy icce kása, egy nyolcad font só illeti meg. A rúgott marhák (borjúk után) ketten tesznek ki egy öreg marha számot. Elegendő cseléd bojtárokat a maga költségén tartozik fogadni." (A fenti részlet a megkötött 1851. évi szerződésből való.)

Ezidőben a községnek tűz oltására alkalmas eszköze, felszerelés még nincs. A keletkezett tüzeket a lakosság kézi szerszámokkal, házi csöbrökkel, (fa vödrökkel) házi készítésű „horgokkal" igyekezett oltani, a tűz tovaterjedését megakadályozni.

1851-ben az evangélikus iskolában, az első félévben Henczely István lévita-tanító, a második félévben Baross Károly lelkész tanít, mivel 1850. április 7-én korábban lelkész, aki a tanítói feladatokat is ellátta, - Molitórisz Lajos Albertfalvára költözött. Ezért vált szükségesé, hogy a megüresedett tanítói állás betöltésére 1850. június elsejétől Henczely István szarvasi lakost, aki gimnáziumi 8 osztályt végzett, - tanítói lévitának hívják meg. Henczely István egy éves szolgálat után 1851. június 4-én elköltözött Bánfalvárói és a pozsonyi főiskolára iratkozott be hittudományi hallgatónak.

1851.  április 13-án Baross Károlyt választották meg lelkésznek, és 1851. június 25-én el is foglalta lelkész-tanítói állását. Ebben az évben a bánfalvai evangélikus lakosok száma 884 fő, 419 férfi és 465 nő.

Egyébként az 1851. év ősze annyira esős, hogy a sok eső miatt a zsellér lakosok gátkészítésre ki nem rendelhetők.

Decemberben Epstein Simon, a bérlő, a bánfalvai lakosok részére engedélyezte malmaiban a nappali őröltetést. (Korábban csak éjszakai időben kerülhettek sorra a bér őröltetőkkel szemben.)

„A község lakosai 1851-ben sokat „utazgatnak" (járnak piacokra, vásárokra, hivatalos ügyeiket intézni (ami kitűnik azon hivatalos lajstromból (névjegyzékből), amit a statárium miatt minden lakosról, aki a falut elhagyja, vagy oda visszaérkezik, a lajstromot fölvezetni köteles a község erre kijelölt esküdtje." (Részlet a község elöljáróságának a járási főszolgabíróhoz küldött jelentésből.)

A statárium ellenére a közbiztonság megromlása, a gyakori rablások, marha elhajtások miatt az elöljáróság kénytelen fegyvertartási engedélyt kérni a csőszök és éjjeliőrök részére, mivel az érvényes statáriumi rendelkezések miatt Bánfalva részére csak 2 db egycsövű puskára volt engedélye.

Epstein Simon arról is értesíti a község lakosságát, hogy sót árulni, csak a vele szerződést kötött boltosoknak szabad, másoknak nem.

1852.

Még 1852-ben is igazolni kell magát Molitórisz Lajos evangélikus és Kupsa Péter rk. lelkésznek a 8/1852. számú elöljárósági bizonyítvány szerint, hogy az 1848/49. évi „szerencsétlen emlékezetű" forradalom ideje alatt kifogástalan magatartást tanúsított. 1852.  február 8-án, délelőtt 10-11 óra közt Bánfalvára érkezik nagy pejlovon egy fegyveres betyár, aki Lénárdt József korcsmája előtt „sert ivott, és magát kissé muzsikáltatta, majd visszatért azon az úton, amelyen a faluba jött." (Részlet az elöljárósági jelentésből.) - Ez a betyár valószínűleg Bodrogi Pál lehetett, akit nemsokára elfogtak, s 1852. március 11-án rablásainak szemtanújával, Takács János kis-szénási' lakossal szembesítették Csabán. (A vármegyei rabtartásról megtudjuk, hogy egy bánfalvai egyénért ezidőben 75 pengő-forintot kellett fizetni, mely összeget a saját vagyonából kellett fedezni.

1852-ben a régiek (múlt éviek) a bírók; - esküdtek; Dobos István, Septai Péter, B. Horváth Mihály, Szabó Ferenc, Tarkó András, Hanó Ádám, Polereczki András, Nyemecz Pál. Hadnagyok: Vincze András, Szathmári Károly.

1852-ben az iparosok száma jelentős Bánfalván, akiket akkor kontároknak hívnak, s számukra ez évben kontárkodási engedélyeket kézbesítenek. Ezekből megtudjuk, 1852ben kik a kontárok Bánfalván: Zsiga György kovács, Polereczki András kerékgyártó, Adamicska Pál kovács, Hanó Ádám kerékgyártó Zvolenszki István molnár, Horváth István takács, Rácz István kovács, Újfaluczki Márton kovács, Csík András takács, Tarkó András takács, Borbás Ferenc csizmadia, Oskó Sámuel kovács.

A lakosság körében nagy riadalmat kelt az a hír, hogy a forgalomban levő pénzek elvesztik értéküket. Az elöljárók megnyugtatják az embereket, hogy a forgalomban lévő 10, 100 és 1000 forintos bankjegyek (a nép ajkán Ferdinánd bankók) valamint az 1 és 2 forintos bankók (a nép ajkán Windischgrätz bankók) valamint ezeknek eldarabolt fél és fertály darabjai beváltatnak, illetve újra cseréltetnek ki. Meg kellett nyugtatni a népet, nehogy nyerészkedők az értéktelennek mondott pénzeket értékükön alul felvásárolják. Az 1848-ban vert bronz pénzeket is kicserélik forgalomban lévő váltópénzekkel.

A korra, és a közállapotokra jellemző, hogy a szabadságharc bukása után a fiatal legények kalapjaikon széles, fekete és hátul lelógó szalagokat, mint politikai jelvényeket viselnek: A kormányzó Albert főherceg „ezen botrány megszüntetését és a vétkesek bebörtönözését rendeli el."

A katonai felméréseket is ez időben kezdik meg határunkban. (Új katonai térképeket készítenek. „A közbiztonságot fenyegető egyének" feljelentői számára évenként 400 forintot utalnak ki, felsőbb helyen. Veszélyes tolvajok feljelentői 10-től 40 pengő-forintig, rablók és gyilkosok, valamint gyújtogatók feljelentői 30-60 pengő-forintig díjaztatnak, természetesen csak abban az esetben, ha az minden kétséget kizáró adatok valónak bizonyulnak. Ez időben fegyveres bandák veszélyeztetik a közbiztonságot Békés, Csongrád területén, és határaikon túl is. Ezért a csendőrséget lovas pandúrokkal és lovas katonai csapatokkal erősítik meg. Kisebb, nagyobb betyár bandák járják a vásárhelyi, kondorosi, szegedi pusztákat. A betyárok vezére Rózsa Sándor környékünkön is jár, kel, rabolva, fosztogatva.

De a faluban is gyakori a „rakoncátlankodás", istenkáromlás. Erdei Márton Hornyák Mihályon „majd halálig menő vérengzést vitt véghez." A vizsgálat alkalmával kiderült, hogy Erdei 9 icce bort ivott meg Szabó Mihály kocsmájában, s vasvillával vitte végbe a vérengzést. (1 magyar icce 0,5979 liter; a 9 icce bor 5 liter 3,8 deciliter mennyiségnek felel meg.)

Békéscsabán lovas katonaság számára építendő laktanyára vonatkozó tervet Bánfalva elöljárósága nemcsak, hogy óhajtja, de az annak felépítésével járó, részarányos költségek fedezéséhez is hozzá kíván járulni. Ugyanakkor építenek Kondoroson a rablók elleni védekezés céljából csendőrlaktanyát. Az építési költségeket kivetik az egész környékre, így Bánfalva is kénytelen hozzájárulni a költségekhez, amit 3 évi törlesztéssel fizet be. Szeptemberben a forradalmi kormány által az aradi várba elvitt harangokat kutatják, de a keresés eredménytelenül zárult.

Auspitz Móric borkereskedő kérésére bizonyítványt ad ki az elöljáróság, hogy Bánfalván egyetlen egy bolt van csupán, és egy másik bolt megnyitása közszükségletet képez.

Október végén az Orosházán állomásozó őrségi szárnyparancsnokság értesíti ki a községet, hogy Ferenc József őfelsége Orosházán való átutazásában érdeklődött Bánfalva iránt. Ennek az utazásnak az lett a következménye, hogy az uralkodó látva az Alföld pusztaságát elrendelte annak befásítását.

Az 1852. esztendő is aszályos, mostoha időjárású év volt.

1853.

1853-ban a bíró Lucz János, árvagyám: Melis András, országos pénztáros: Szabó Ferenc, házi pénztáros idős Septei Péter, esküdtek: Tarkó András, Kerekes György, B. Horváth Mihály, hadnagy: Szathmári Károly.

1853. július 17-én Nagytétényben (ma Budatétény) meghalt báró dezséri Rudnyánszky Sándor Békés vármegye alispánja, a szentetornyai és gádorosi puszták földesura, BánfalvaGádoros újratelepítője. Hatvanhárom évet élt, a rk. templom Rudnyánszky - kriptájában ősei mellé temették. (2003. július 17-én halála 150. évfordulóján is reá emlékezünk.) Halála után gyermekei a következőképpen osztozkodtak a birtokon: báró Rudnyánszky Karola, férjezett Asbóth Eduárdné 57 93/1/2 hold, báró Rudnyánszky Emília, férjezett Németh Józsefné 75 726-od hold, báró Rudnyászky Gabriella: Szarvas 54 1400 1/2hold, báró Rudnyánszky Auguszta férjezett báró Barkóczy Mihályné Aszód: 78 1044 hold báró Rudnyánszky Alexandra, férjezett Polgár Zsigmondné Törökszentmiklós 69 1/2hold, báró Rudnyánszky Gyula kapta a birtok maradék, - egyben legnagyobb részét.

1853-ban lépéseket tesz a község képviselő-testülete, hogy Szakáll Jakabné szentetornyai pusztájának egész birtokrészét bérbe vegye a község lakosai számára. A tulajdonossal tervezett tárgyalásra felkérik Baross Károly ev. lelkészt és Kálló Ferenc bánfalvai jegyzőt. A tárgyalásokon eredményes döntés nem született, így a legelő ínségben szenvedő falu nem jutott a remélt bérleményhez.

Rózsa Sándor elfogására vonatkozó, s a jutalomdíjat is magába foglaló hirdetményeket 1853. április 11-én közhírré teszik, kiragasztják, a rablóvezért erre gyanítják, mert pontos személyleírását is közlik a községgel.

Ez időben a katonákat a községek terhére szállítják állomáshelyükre. Az újoncoknak Nagyváradra történt szállítása alkalmával felmerült előfogati s élelmi költségek összesen 44 forint 2 krajcárt tettek ki. Ebből egy személyre 38 pengő-krajcár esvén, Bánfalvára 3 forint 10 krajcárt róttak ki. S miután azt a rémhírt terjesztik, hogy az ezévi besorozott újoncokat az 1849-ben , Magyarországon elesett orosz katonák helyett az orosz seregbe osztják be, az ilyen hír terjesztőjét haditörvényszék elé állítják.

Az árvaügyek tekintetében Bánfalva az Orosházán alakult árva bizottmányhoz kíván csatlakozni.

Megküldik a főszolgabírónak a Bánfalván lakó kereskedők és kontárok (iparosok) lajtsromát, azzal, hogy az „úri jogok fennálló gyakorlatánál fogva Bánfalván több kereskedőt meg sem tűrhetnének egynél".

A községet kötelezik, hogy május 15-re határdombokat emeljen.

Ez évben szűk termés volt Bánfalván, s az adófizetők nem tudtak kötelességüknek eleget tenni.

Ferenc József zébényi merénylete meghiúsulásával, megmenekülése alkalmából, Bánfalván is hálaadó istentiszteleteket tartanak, s a megmenekülés emlékére Bécsben építendő fogadalmi templom céljaira: 17 forint 20 krajcárt gyűjtöttek.

1853. évtől megkezdődik a községi iratok számára kialakított levéltár működése, melybe tömegesen érkeznek megkeresések szökött katonákról. A keresés minden esetben eredménytelen.

A kiadott rendeletek szigorú végrehajtását igazolja, hogy a haditörvényszék által végrehajtott minden kivégzést közhírré kell tenni, így Bánfalván is.

1853. augusztus 5-én du. 3 órakor Manga János 5 éves fiúcskája egy fácskát meggyújtva azt B. Horváth Mihály községi esküdt háza tetejére dobta, amelytől az kigyulladt. Csakhamar 4 ház: - B. Horváth Mihály, Manga János, Bikádi János, Vörös Mihály háza lett a lángok martaléka.

Az útlevelekkel való visszaélések megakadályozására is szigorú rendelet érkezik. Szigorúan megtiltják, hogy állami tisztviselő szakállt növesszen.

Az 1853. év a 10. esztendő, melyben kisebb nyári viharokon kívül jégverés nem volt Bánfalván.

1854.

Az 1854. évre megválasztott községi tisztségviselők a következők: - bíró: Lucz János, országos adószedő, Szabó Ferenc, házi adószegő: idős Septei Péter, esküdtek: Tarkó András, B. Horváth Mihály, Adorján István hadnagy: Szathmári Károly, Kisbírák: Matula Ferenc, Nyári József.

1854-ben a község tűzi fencskendőt (vizipuskát) vásárol 300 pengőért a szarvasi Pokorni mestertől

1854-ben a báró fia újabb 210 házhelyet osztott ki, telkenként 400 négyszögölként, 100 pengőforint vételárért. Ezt az új kiosztású területet Új-Bánfalvának nevezték el.

1854-ben Bánfalva északkeleti szomszédos földesura gróf Károlyi Lajos, a még 1850. évi szeptember 27-én 6 évre kötött szerződés alapján Szénás délnyugati részén 6 évre kötött szerződés alapján Szénás délnyugati részét kiosztotta.

Bánfalvától mintegy 5 percnyi járásra, egy 31 családból álló szegődményes községet telepített, melyet Kis-Szénásnak neveztek. A kis település nem volt életképes önálló működésre, 1856-ban meg is szűnt.

Kis-Szénást, Nagy-Szénást és Szentetornyát Bánfalva község igazgatására bízták rövid időre. - Kis-Szénás bírája: Bikádi János, aki még ez évben beköltözött Bánfalvára. (Kiváló, népszerű ember lehetett, mert itt is megválasztották bíróvá.)

Az uralkodó fásítási rendeletét 1854. évtől hajtják végre: - „Minden lakos az árok mellé két, egymástól 3 ölnyire, legalább 5 láb magasságú fákkal köteles beültetni. Aki ezt elmulasztja, 5 pengőforint büntetőpénzt köteles fizetni." - Fás is lett Gádoros, írja a falu jegyzője. - „ha a toronyból nézzük a lombozat idején: mintha erdőbe épített községet látnánk szemeink előtt." -

A kezdetben azonos vagyoni állapotban levő lakosok között már nagy eltérések és ellentétek mutatkoztak. Élezte az ellentéteket a szeszélyes időjárás, aszály s a nyomában járó ínség, elszegényedés. Élezte a munkalehetőség hiánya is, mert kereset hiányában mind többet nélkülöztek az emberek. „ínségmunka" - lehetőség alig akadt, mert még nem kezdődtek meg az utak, csatornák, vízszabályozási munkák, ahol kubikosként, napszámosként keresethez jutott volna az egyre nagyobb számú nincstelen.

A község választott tisztségviselői önzetlenül, minden ellenszolgáltatás, fizetség nélkül látták el közéleti munkájukat. Ez, kitűnt abból a kimutatásból, amelyet a községi elöljárók a felsőbb hatóságokhoz terjesztettek fel a bánfalvai elöljáróság munkájáról, miszerint eddig minden fizetés nélkül dolgoztak s most fizetés címen némi segítséget kérnek.

Miután az elöljárók fizetési kérelme az illetékes helyre megérkezett, kérdést intézek a községhez, kiket kellene fizetéssel segélyezni. Bánfalvárói válaszul küldték: - Bánfalván kellene fizetni egy bírót, 1 adószedőt, 2 esküdtet, Kis-Szénáson egy esküdtet. Úgy látszik, nem mertek több elöljáró részére fizetést kérni, jóllehet a községi lélekszám alapján és a közigazgatás előírt rendszere alapján jóval több elöljáró után jogos lett volna a fizetés. Sajnos a közügyekben a kistelepülések minden korszakban, minden időben érezték a hátrányos megkülönböztetést.

1854-ben teszik közhírré, hogy a földesúr örökösei birtokrészeiket eladják. Az ügyhöz kapcsolódó elöljárósági elkötelezettséget tanúsítja az alábbi községi elöljárósági megkeresés. A község vezetői báró dezséri Rudnyánszky Gyulához írt levelét teljes terjedelmében leírom. (Báró Rudnyánszky család irattára)

„Nagyságos Báró Úr! Miután biztos helyről vett értesítés nyomán annak jöttünk tudomására, miszerint Nagyságos boldogult Rudnyánszky Sándor Úr halálozásával hátrahagyott, s egyenesen örököseit, Nagyságtokat illető bánfalvai birtokrészt örök áron eladóvá tenni méltóztatnának, ennélfogva a lakosok abbéli óhajtásukat, s előttünk tett kinyilatkoztatásukat, miként ők az eladó lett, bánfalvai birtokrészt megtartani, s ekként magukat a rajtuk fekvő teher alól felszabadítani készek, Nagyságoddal közölni nem késünk. A tett e feletti kiszámítás nyomán lehetetlenségnek helye Bánfalva községbeli lakosaira nézve nem lévén, eme fontos ügyet mennyiben jótékonyan hatna lakosainak utódaira, érezzük szintén, felkérjük tehát Nagyságodat alázatos tisztelettel, miszerint méltóztatna bennünket legközelebbről voltaképpen arról értesíteni, ha vajon eladódik-e a birtok. S ha igen, mennyi a meghatározott ára, és milyenek a feltételek, különösen hat év alatt kelletik-e megtörténni az egész megfizetésnek, melyeknek megtudásával a szükséges intézkedéseket megkezdeni azonnal lehessen. Mely ebbéli legalázatosabb felkérésünk ismétlése mellett Nagyságodnak kegyeibe ajánlottak mély tisztelettel vagyunk Nagyságos Báró Úrnak Bánfalván március 2. 1854. - legalázatosabb szolgái, Bánfalva község elöljárói.

Lucz János bíró      Kálló Ferenc hites jegyző"

Azt hinné az ember, hogy Bánfalva egész lakossága kapva-kapott az alkalmon, hogy magát mentesítse, s a földbirtokot tulajdonul megszerezze. Ez azonban nem így történt, amiről az elöljáróság következő előterjesztése tanúskodik:

„Tekintetes Főszolgabíró Úr! Kegyes Urunk! Midőn voltaképpen magunknak arról elegendő s kétségen kívüli tudomást szereztünk volna, hogy báró Rudnyánszky Sándor Úr halálozásával hátrahagyott javadalmak Bánfalván a törvényesen fellépett örökösök által örök áron eladatnának. Az alkalmat, mellyel községünk nyomasztó sorsán könnyíteni, s az általunk megfontolva belátott abbéli községünkre néző szép jövendőt elérni lehessen, felkarolván siettünk községbeli lakosainkkal az örök megváltás iránti elhatározottságunkat bővebb felvilágosítások kíséretében tudatni. Sikerült is lakosaink közül számosabb olyanokra, kik szándékukban megegyeztek mintsem, kik annak ellentmondtak, akadhatni.

Minélfogva az örök váltság iránti nyilatkozatunkat az illető örökösöknek haladéktalanul megküldeni mit sem késvén, melyre ránk nézve kedvező választ az illetőktől kieszközölni szerencséltettünk. Azonban néhány napok múltával a rossz érzelmű és pedig vagyonosabb lakosaink közül akadtak olyanok, kik ennen nemzedékünk jövendőbeli boldogságának megvetett, s immár elemi gondolt alapját félreértő, másokat szerencsétlenítő, csábító szavakkal szétrombolni véteknek nem tartván, a kitűzött szent czéltól több jó érzelmű, józan gondolkodású lakosainkat ekként visszatartották.

Ugyanazért Tekintetes Főszolgabíró Úr, amidőn egy község jövendőbeli boldogságának megalapítása forog kérdésben, szerintünk szükségesnek találtuk az iránti alázatos kérésünket Tekintetes Főszolgabíró Úr elébe terjeszteni, nehogy később is ezen reánk nézve boldogító alkalom nem használásáért vétkes hanyagsággal vádoltathassunk, miszerint ügyünket felkarolván az czél eléréséhez vezető szükséges intézkedéseket megtenni, nekünk e részben segédkezet nyújtani méltóztasson.

Lucz János Szabó Ferenc Septei Péter Kalló Ferenc
Bíró esküdt esküdt hites jegyző"

E levélhez nem kell semmiféle magyarázat „A birtok eladó volt 1854-ben. Az elöljáróság intézkedett, hogy a lakosok azt megszerezhessék. A tulajdonostól kedvező választ kapnak, s íme, a község lakosai, éspedig a jómódúak között akadnak olyanok, akik az egész birtokszerzési ügyet elgáncsolták. Nincs arra nézve adatunk, kik voltak ezek, és milyen cél vezette őket gáncsvetésben.

Miután a birtok eladása nem sikerült, a bárói család örökösei megbízták az elöljáróságot a birtok egy részének felparcellázására, s azok értékesítésére.

1854. május 5-i keltezéssel az elöljáróság a következő felhívást küldi Endrőd és Szegvár községek elöljáróinak:

„Mélyen tisztelt Elöljáróság!

Bánfalva községét Békés megyében az illető birtokos báró Rudnyánszky család 200 telepítvények házhelyek kiosztásával, és pedig a római katolikus egyház felé eső téren, melynek egy része szőlővel beültetett, szaporítani, nagyobbítani szándékozván, a tekintetben minket alulírottakat megbízni méltóztatott. Minélfogva egész Hiedelemmel felkérjük Endrőd, Szegvár helysége érdemes Elöljáróságait, miszerint ezen helységekben lakó néppel a következendőket eszközlendő meghirdetés nyomán tudatni szíveskedjenek:

1./Egy házhely, mely 400 négyszögölből áll, 100 ezüst forintokért örök áron, szabad adásvevés gyakorlási joggal, úri szolgálat mentesen fog átadatni a magát minden esetre jámbor életűségéről hiteles okmánynyal igazolni tudó egyének és pedig így:

2./hogy ezen házhely árba elő pénzül az egyezkedő bejegyzés alkalmával, mindjárt húsz forintokat ezüstben letévén, a hátralék nyolcvan pengő forintokat pedig folyó 1864-ik évi augusztus 1.-2.-3. napjaiban befizetni leendenek kötelesek a bejegyzettek.

3./ A házhelyek folyó 1864 október hó elsejével lesznek kiosztandók, hogyha pedig a jelentkezők száz számon alul lennének, a házhelyosztás megszűnvén, a már adott 20 forintokat azonnal, augusztus 1.-2.-3.- napján az illetőknek kezeihez vissza fognak juttatni, Mind ezeket Endőrd és Szegvár helységekben eszközlendő közzététele tekintetéből felkérvén az Érdemteljes elöljáróságot. ...stb.

Lutz János Bíró     Kálló Ferenc hites jegyző"

 

-A felhívás további sorsáról írásos feljegyzést nem találunk. Minden bizonnyal kellő számú jelentkező nem volt, mert a későbbi betelepülők más lakóhelyről érkeztek Bánfalvára.

-1864. márciusában a bírói hivatalos jelentésből kitűnik, hogy: "Bánfalva és Kis-Szénás háztulajdonosaira összesen 2840 varjú és 5680 veréb irtása vettetett ki. Ezen összegből március hóban 14 varjúfejek szolgáltattak be."

1864. június 9.-én ismételten kérik a hetivásár engedélyezését Bánfalván a főszolgabíró útján a megyefőnöktől.

Időközben a rosszindulatú feljelentések nyomán minden irányban kutatást végeznek. Benyó Mihályt is feljelentik, s 1864 június 14 .-én jelenti az elöljáróság a megyefőnöknek, hogy Bánfalván „Benyó Mihály házánál házkutatást tartottak, s abban pénz hamisítványokat, s a hamisítványok készítéséhez szükséges eszközöket nem találtak. Benyó Mihály pedig írni, olvasni sem tud."

1864. június 19.-én jelenti az elöljáróság, hat Bánfalvai lakos Gyulára követ szállított. Lovaik részben lesántultak, részben elnyomorodtak, hat pedig megdöglött. A káruk 200 forint. Kérik ennek megtérítését, mert szegények. A kért kár megtérítéséről nincs feljegyzés. Ez évben az egész ország területén gyakori és nagy tűzesetek vannak. Bánfalván is óvó intézkedéseket tesznek:

1./ A község területét 5 tizedre osztották fel. Minden tized élén egy alkalmas egyén áll, aki legszigorúbb ellenőrzést - éjjel, nappal gyakorolja és a mellé rendelt őrökkel gyakoroltatja.

2./ Minden ház udvarán fa edényekben vizet kell tartani. Aki elmulasztja 5 forint büntetést fizet.

3./ Az udvarra, vagy bárhová tilos a száraz pernyét kivinni. Pipázás és lámpa égetés könnyen gyúlékony anyagok közelében tilos.

4./ Dühöngő szelek alkalmával a kovácsnak tűzzel dolgozni nem szabad. Ilyen alkalmakkor egy esküdt a község „cselédjeivel, minden héten kétszer megvizsgálja, ellenőrzi a kéményeket. Ha rossz karban van, intézkedik kijavítása iránt. Egy fecskendő elkészíttetéséről is gondoskodás történt. Egy fecskendő már útban van, s készült 4 hosszú rúd erős vashoroggal és szikracsapó szerszám.

A határkérdés, mely végigvonul a község egész történetén, gyakran megdöbbentő példákkal szolgált, hogy a szegény emberre milyen terhes. A következő szomorú eset bizonyította ezt:

1854. augusztus 20-án a főszolgabírói hivatalhoz intézett jelentése: „augusztus 18-án KisKirályságot Lajos-Szénástól elválasztó egyik határdombon a férjeiknek ebédet vivő bánfalvai asszonyok egy újonnan ásott sírt, rajta kis keresztfát találtak. A bánfalvai elöljáróság két esküdtet küldött ki a sír megvizsgálására. A sírt felásták, s abban egy kis deszkakoporsót, benne egy 3/4 éves leánygyermek hulláját találták. Az esetből kifolyólag gyilkosságra gondoltak. Eljárást indítottak, melynek során a következőket derítették ki. A Csongrád megyében lévő, szomszédos Nagy-Királyság pusztán lakó egyik dohánykertésznek Dömösi Jánosnak 3/4 éves leánygyermeke augusztus 14-én éjfél után 2 órakor meghalt. A kertész bejött Bánfalvára, s a halálesetet jelentette Kupsa Péter rk. plébánosnak, hogy tekintettel azon körülményre, miszerint a puszta, hol a haláleset történt, közigazgatásilag a 20 kilométer távolságra levő Szenteshez tartozik, temesse halottját Bánfalván, miután nincs költsége, hogy Szentesre vigye. A saját területén ma is csak az illetékes lelkész temethet. Kupsa utasította a kertészt, hogy menjen Szentesre, s kérjen temetési engedélyt a szentesi plébánostól. A szentesi plébános az engedélyt megadta, sőt a kertészt meg is dorgálta. (Hogy miért, nem tűnik ki az iratból.). A szerencsétlen ember a bérlőktől, kinek nevét sajnos nem örökíthetjük meg, sem kocsit a halott szállítására, sem dohányárúra előleget nem adott a temetésre. A zaklatott apa, miután mást nem tehetett, a jelzett határdombra temette gyermekét. A bánfalvai elöljáróság intézkedett. Kéri Kegyelmidet, adna engedélyt a gyermek Bánfalván történő temetésére. Alázatos kérelemmel Lutz János bíró". Egy határkérdés nyomán mennyi viszontagság esik, míg egy ártatlan gyermek síri nyugalmat talál.

1854 őszén államkölcsön kötvényt bocsátanak ki, amelyből Bánfalván 1180 ezüst forintból álló összeget jegyzett 170 bánfalvai egyén.

1855.

Községi elöljárók lettek az ezévi közgyűlésen: bíró: Lucz János, esküdtek: id. Septei Péter, Kónya Mihály, B. Horváth Mihály, Virág István, Tarkó András. Hadnagy: Szatmári Károly. 1855-ben ismét kolerajárvány pusztított Bánfalván is. A sok áldozatot 1855. július 8-ig, az ó-temetőbe temették. Ezen a napon a temető teljesen betelt, így július 9-én idős Melis Andrásnak és feleségének, akik kolerában egy napon haltak meg, már az új temetőt kellett megnyitni. A járványban Bánfalván 80 lakos halt meg.

A kereskedelmi árakból, egyéb intézkedésekről egyre több szó esik: „A marhahús szabott ára Bánfalván, Kis- és Nagyszénáson kimért kilója 8 krajcár." - „A boltban zsemlének lenni kell: -1 krajcáros zsemlének finom lisztből kell készülnie és 4 és fél latot kell nyomnia." (llat= 1/32 font, 1 font= 560,06 gramm)

1856.

1856 tavaszán már a volt Kis-Szénási bírót, Bikádi Jánost választják bíróvá Bánfalván is. Törvénybíró: Virág István, esküdtek: Rajki József, Hercz József, id. Septei Péter, Kónya Mihály, hadnagy: Szemenyei Mihály.

Gyakori lopások rettegtetik ismét a környéket. A közbiztonság érdekében szigorú rendeleteket és intézkedéseket hoznak. Meg van szabva a közfogyasztási cikkek ára. A marhahús kimérési ára pl. Csabán fontja 22 krajcár, Orosházán 20 krajcár, Bánfalván Kis és Nagy-Szénáson 18 krajcár. Az 1 krajcáros barna zsemle lisztből készült, kenyérnek 8 és 1/2 latot kellett nyomnia. Az evangélikus egyházat nagy csapás éri. Villámcsapás nyomán leég a templom teteje. A bánfalván lakó református hívek önálló egyházat alapítanak, imaházat építenek. Az evangélikus öreg iskolát lebontják és új iskolát, paplakot, illetve lakrészt és melléképületet építenek.

Az 1856. évben hetipiac tartására engedélyt kap Bánfalva. A hetipiac kezdetben a Községháza út északi felében kap helyet. (Az evangélikus templomtól kb. a mai Állami Általános Iskoláig terjedő területen.)

Hamisítják a „marha-leveleket", ezért ezek ellenőrzését megszigorítják. A közlekedésben is jelentős változások történtek 1856-tól:

Megszűnik az előfogatok rendszere.

Az utazó polgári hivatalnokok részére, ha postakocsit nem vehet igénybe, - kocsit kell fodatni. Ennek viteldíját hatóságilag megszabják:

könnyű fuvarért állomásonként 1 forintot, nehéz fuvarért állomásonként 1 forint 30 krajcárt kell fizetni.

1856-ban a várt új telepesek nem jelentkeztek, ez pedig az adóösszeírás szempontjából is érzékenyen érinti a falut.

Báró Rudnyánszky Emília, férjezett Németh Józsefné ez évben testvérétől, Gyulától 30 hold földet vett, mely során a községnek járadék címén 126 forintot fizet. Az elöljáróság a váratlanul kapott illetéket az időközben elromlott vízifecskendő javítására fordítja.

1857.

1857-ben Bánfalván tisztségviselők lettek: - bíró: Bikádi János, törvénybíró: Virág István, esküdtek: Hercz József, Rajki József, id. Septei Péter, hadnagy: Szemenyei Mihály.

1857-ben végre elfogták Rózsa Sándort. Ennek kapcsán az alispáni hivataltól megkeresés érkezik Bánfalvára is, hogy az elöljáróság tegyen jelentést, Rózsa Sándor rabolt-e a községben. A jelentést elküldték, de tartalmáról nincs adatunk.

A lakosság lélekszámának növekedése és a megoldatlan egészségügyi állapotok miatt az orvosi állandó ellátás ügye elodázhatatlanná vált. Sürgetik egy állandó orvosi állás létesítését. Számításokat végeznek, melyből kitűnik, hogy egy családra (családfőre) alig esne évi 24 pengő hozzájárulás.

Az 1857. év ismét mostoha, aszályos időjárása sújtja Bánfalvát. Sokan éheznek, mert munkalehetőség nincs. Nő az elégedetlenség és járványos betegségek száma, aránya, sok állat elhull az alultápláltság miatt.

1858.

1858-ban az elöljárók ugyanazok, mint 1857-ben voltak.

1858-ban egy tévesen, az elöljárósághoz érkezett „adóintés"-től megtudjuk, hogy a bárói birtok újabb bérlője Zalóky György.

1858 gazdasági és súlyos gondokkal terhelt. Ismét tartós, nagy aszály sújtja a vidéket.

Szinte semmi nem termett, így sem nyárra, sem télre élelem, kitartás nincs. A környező uradalmak a sokfelől érkező, munkát keresők miatt csak kevés napszámost vesznek fel Bánfalváról. Az elöljáróságnak egyre nagyobb gondot okoz az éhező nincstelenek, rászorultak segélyezése.

Aratómunka iránt hiába mennek a bánfalvaiak az árpádhalmi uradalomba, mert oda részben aratógépeket, részben olcsó, felvidéki summásokat alkalmaznak.

1859.

1859-ben megválasztott községi elöljárók: - bíró: Bikádi János, törvénybíró: Arany Sámuel, esküdtek: Farkas András, Virág István, id. Septei Péter, hadnagy: Danicska József. 1859-ben megszűntek a korábbi váltó pénzek, helyette új osztrák forint és krajcár került forgalomba.

1859-ben költözik Bánfal vára Neustädt Lipót kereskedő, aki Epstein Simon (1851-1863), Auspitz Móricz (1852), Neustádt Mór (1855-1876) után a negyedik ide költöző kereskedő volt. (1859-1876.)

1859 nyarán „bizalmas" értesítést kap Kálló Ferenc jegyző, hogy Kossuth Lajos valami angol férfit küldött errefelé titokban, hogy felkelést szítson. Egyidejűleg rendelet érkezik, hogy a katonaságból senkit sem bocsátanak haza, így ne is kérvényezzék őket. Kitört ugyanis az olasz, -francia, -osztrák háború, melyben III. Napóleon az olaszokkal leverte Ausztriát, és Lombardiát elvette tőlük.

1859-ben országszerte, így e vidéken is keresik Türr Istvánt, a jeles szabadsághőst, de sehol nem találják.

1859 nyarán a környező uradalmakban aratósztrájkok törnek ki az alacsony aratórészek és szigorú szerződések ellen, s valószínű, hogy abban a bánfalvaiak is részt vesznek. Több helyre ki vezénylik a csendőrséget, sőt a katonaságot is.

1859. november 19-20-ra virradó éjjel a községben tűz ütött ki. A tűz Neustádt Lipót szérűskertjében egy 25 öl hosszú dohánypajta, egy 25 öl hosszú zab szalmakazal, és egy élet asztag (búza asztag) égett el. Valószínűleg gyújtogatás történt, mert a tűz egy időben 4 sarkon egyszerre kezdődött.

1860.

1860-ban a községi elöljárók a következők: - bíró: Sitkei András, törvénybíró: Kulcsár József, esküdt: Görbics János, hadnagyok: Danicska József, Paulik Ferenc, - később Csifi József és Szabó István. Rövid működés után tartott új választáson elöljárók lettek: - bíró: Csizmadia Mihály, albíró: Kocsis Szabó András, országos adószedő: Horváth János, községi adószedő: Gabnai András, esküdtek: Szabó István, Kónya Mihály, Pető János, Zana István, Molnár János, árvagyám: Kocsis Szabó István, hadnagyok: Danecska János és Endre László.

1861.

1861. január 7-én Foltény Ignác orosházi járás szolgabírója jelenlétében és elnöklete alatt az 1848 évi XXIII. törvénycikk 18. paragrafusa alapján bizottmányi tagokul a következőket választották: Kupsa Péter rk. lelkész, Baross Károly ev. lelkész, Kecskeméti Sámuel ref. Lelkész, Csillagh Ferenc rk. kántortanító, Oravecz Lajos ev. tanító, Csizmadia Mihály, Kocsis Szabó András, Kónya Mihály, Molnár János, Miszlai György, Gabnai András, Zana István, Bella Mihály, Kulcsár József, Görbics János, Szabó Ferenc, Kocsis Szabó István, Gabnai István, Borsos István, Darida József, Kirsner István, Páli András, Matula János, Dobos István, Zvolenszki István, Horváth János, Szupek János, Nyemecz Pál, Zahorecz György és Kálló Ferenc községi jegyző.

Ezen az első, teljes népgyűlésen Kálló Ferenc jegyző iránt elégedetlenség nyilvánult meg. 1861. január 8-án országos adószedővé Kocsis Szabó Istvánt választják meg, a többi elöljáró marad a régi. Az előző napi elégedetlenség Kálló Ferenc jegyző személye iránt, ezúttal a szolgabíró előtt még nagyobb mértékben ismétlődött meg, mely alapján Kálló Ferenc lemondott jegyzői állásáról.

1861. május 14-én már új jegyzőt választanak Kalmár Gejza személyében, kinek fizetését is megállapították: - Szabad lakás, és szokásos járandóságokon kívül ezúttal 200 osztrák forint évente.

A bizottmányi elnöklés úgy történt, hogy a 3 lelkész 1-1 hónapig elnökösködött. Valószínű, ritkábban tartották az üléseket, ezért az 1-1 hónap helyett 4-4 hónapig elnökölt egy-egy elnök. Ekkor utasították Kalmár Gejza jegyzőt, hogy a már lezajlott 4 ülés jegyzőkönyvét szerkessze meg.

Ezen a napon, mint a jegyzőkönyvben olvasható: - „A község zilált helyi viszonyai, s égető szükségleteinek tárgyalását háttérbe szorító: mindenek előtt édes hazánk nagy fiairól emlékezett meg." így feliratot küldenek a tragikus halállal kimúlt politikai vezéregyéniség, gróf Teleki László családjához. Ennek megszerkesztésével Kecskeméti Sámuel ref. lelkészt bízták meg.

Boczkó Dánielhez "az 1848-49. években az orosházi választókerület nemzetgyűlési képviselője - s az időközben aradi kormánybiztos - a honi tettek, s azok miatti szenvedésekben gazdag hazafihoz", Kalmár Gejza jegyző fogalmazásában.

Terényi Lajoshoz, az orosházi választókerület jelenkori országgyűlési képviselőjéhez, „hazánk szabadsága, s sarkalatos törvényeink egyik bajnoka, a szilárd hazafihoz bizalmi nyilatkozatot, melyet Baross Károly ev. lelkész fogalmazott meg.

A feliratok szószerinti szövegben olvashatók az akkori jegyzőkönyvben, egyszersmind közzétették az akkor megjelenő „Magyarország" című hírlapban is.

1860-nan az eddigi „szegénypénztárt" tűzi pénztárként kezelik Kérvényt intéztek a földesúrhoz, adjon engedélyt a községnek egy malom építésére. Megállapítják az elöljáróság közigazgatási díjtételeit is:

Lakosítási díj 3 forint személyenként, Átírási díj 2 forint (E kettő irat díjtétele fele a községi pénztárt, fele a jegyzőt illeti) Szerződés és folyamodvány (kérvény) 50 krajcár, Végrendelet írásért: - jegyzőnek 80 krajcár, esküdteknek 40 krajcár. Ha a község határán túl kell menni, a jegyzőnek 1 forint, esküdteknek 80 krajcár. - Szemle, vagy becslevél „kebelbelinek" 40 krajcár.

Doboltatási díj 40 krajcár, melynek fele a dobosé, fele a tűzpénztáré. - Napidíj -jegyzőnek: 1 forint, esküdteknek 70 krajcár.

1861. évben változtak az elöljárók: - Bíró: Kulcsár József, törvénybíró: Bella Mihály, országos adószedő: Görbics János, községi adószedő: Gabnai András, esküdtek: Berkó István, Kirsner István, G. Szabó István, Pető János, Darida József, Gabnai István, Molnár János, Kónya Mihály, hadnagyok: Kovács István, Molnár Sándor, Danecska János.

1861-ben elrendelik a házszámozást és a lakosok pontos, új összeírását.

„A községből való eltávozási (elköltözési) engedély az illető hitfelekezete lelkészétől származó költözési engedély, mely bizonyítvány felmutatása után szolgáltatik ki, de csak akkor, ha a távozni akaró a templom előtt, az összes lakossággal tudatott, nehogy valaki eltávozván a lakosságnál adósságokat hagyjon maga után."

A káromkodást 5 forint, a pipázást és szivarozást az utcán fel-alá járva 1 új forinttal büntetik Bánfalván.

Piaci napon idegenek, kofák, kupecek csakis reggeli 8 óra után vásárolhatnak, nehogy miattuk a lakosság hátrányt szenvedjen.

1861. augusztus 15-én a Pesten lakó Harsányi Páltól a Bánfalvára dűlő Szakáll féle birtokrész bérbevevését tárgyalják, Kalmár Gejza jegyző és Csizmadia Mihály jelentése alapján, kik Pesten a tulajdonost felkeresték, - az elöljáróság mind az egész 1465 hold (1100 négyszögöles, azaz magyar hold) haszonbérletét határozza el. A Szakáll-féle föld bérlője, Wangyel Mihály azonban elsőségi jogot formál a bérletre, - így a község lakosai elesnek a bérlettől, mely a falu legelő gondját megoldotta volna.

Ez évben az elöljáróság követeli, hogy a „Fegyverneken lakó báró Rudnyánszky Gyula, mint „kötély" (kötés, egyezség, szerződés) mulasztó földesúr perbe fogatván, a törvényszék által 3 őrlőképes malom azonnali előállítására köteleztessék, vagy ugyanannyi malom előállításai jog megadására kényszeríttessék, valamint házszámonként 2-2 új forint kárpótláspénzt fizessen a tűzi pénztár javára." (Részlet az elöljáróság báró Rudnyánszky Gyulához írt átiratából.)

1862.

1862. év elején az elöljáróság azonos volt az 1861. évben választott személyekkel. Később újabb választásokra került sor: - bíró: Csizmadia Mihály, törvénybíró: Kocsis Szabó András, esküdtek: Görbics János, Gabnai András, hadnagyok: Molnár Sándor, Kovács István.

1862-ben a jegyzői lakot felújították és átalakították.

1863.

1863-ban községi tisztségviselők lettek: - bíró: Kocsis Szabó András, törvénybíró: Berkó István, esküdtek: Görbics János, Bella Mihály, Darida József, Gabnai András, hadnagyok: Molnár Sándor, Danecska János, Endre László.

1863. február 16-án született Justh István és Pákozdy Matild fia, Justh Zsigmond. 1863. február 16-án Puszta-Szenttornyán született Justh István és Pákozdy Matild fia Justh Zsigmond.

1863.  esztendő „nagy gyászt és kiáltó ínséget jelentett országszerte, így Bánfalván is" írta panaszos jelentésében az elöljáróság. Még ma is emlegetik a falu idős lakói, akik esti kukoricahántás, dohányfűzés közben gyermekekként hallották a múlt tragédiáit. A legsoványabb esztendő egyike volt az 1863. év. A határban semmi sem termett. Az éhező állatokkal a háztetőként használt szalmát, kukoricaszárat is feletették az éhségtől beteg jószágokkal. A szegény bánfalvai lakosság éhezett, nélkülözött. Ha nem részesülnek segélyben, egy részük éhen pusztult volna. A környező földesurak és a vármegyei ínségsegélyek mentették meg a falut.

A község dolgainak felületes kezelése lehetett a fő oka annak, hogy Kalmár Gejza jegyzőt két és múlva elmozdították állásából.

1864.

1864.  évre is megválasztották az elöljáróságot: - bíró: Kocsis Szabó András, országos adószedő: Görbics János, községi adószedő: Gabnai András, árvagyám: Kocsis Szabó István, hadnagyok: Molnár Sándor és Kocsis István.

Az 1864. évben a múlt évi ínség érezteti hatását. A község kénytelen ínség-segély címén kölcsönt felvenni, de hasonlóan kölcsönt vesznek fel az egyházak és magánosok is, hogy fenntarthassák magukat e nehéz időkben.

1865.

Községi elöljárók: - bíró: Kosztola Pál, törvénybíró: Hercz József, országos adószedő: Görbics János, - később Vörös András és Dimák József, esküdtek: Tarkó András, Darida József, hadnagy: Bartha Ferenc. 1865  júniusában Kalmár Gejza jegyzőt állásából elbocsátották. Helyette 865. július 1jével Rhumy Józsefet választották jegyzőnek.

1865.  augusztus 1-jén ismét tűz volt Bánfalván. Az evangélikus egyházközség tulajdonát képező tanítói lakás égett le. A lakás újraépítése érdekében gyűjtést kezdeményez Baross Károly evangélikus lelkész.

Ez évben az új jegyző Nagyszénás közigazgatását is irányította.

1866.

Községi elöljárók lettek: - bíró: Kosztola Pál, albíró: Horváth Mihály, adószedő: Vörös András, pénztárnok: Dimák József, esküdtek: Darida József, Szente József, Hercz József, esküdt: Szathmári István, hadnagy: Bartha Ferenc.

1866.  év ismét keményen sújtott Bánfalva népét. A késői nagy fagy elpusztított mindent. A hivatalnokok 1/4része nem kapta meg a fizetését sem, mert a község bevétele a nincstelenség miatt elapadt. Baross Károly ev. lelkész szerint ez az év súlyosabb volt az 1863. évinél.

1866  októberében kisebb kolerajárvány szedte áldozatait.

1866-ban Bánfalva lakosainak a száma: 2418 fő.

1866-ban Új-Bánfalva részen további telkek találtak gazdára.

1866-nan Postahivatalt kapott a falu. Az első postamester Milovics Ede volt, aki 1871-ig állt a hivatal élén. (Utóda: Richter József lett.)

1867.

1867-ben bíró: Miszlai István, albíró: Rajki József, adószedő: Krámli György, pénztáros: Zahorecz György, esküdtek: Kis Ferenc, Lőrincsik János, Kipki József, Fazekas János, Petermák György, Verasztó Mihály, árvagyám: Kosztola Pál, hadnagy: Bartha Ferenc.

1867-ben már rendes jegyzőkönyvekben vannak feljegyezve a községi események. 1867.  május 5-án Rhumy József jegyző állásáról lemondott, helyette 1867. július 18-án Ujfalussy Zoltánt választották meg jegyzőül.

1867. október 28-án megválasztják az új községi bizottmányt, melynek tagjai: Zahorecz György, Páli András, Polereczki András, Pető János, Gabnai András, Szupek János, Bella Mihály, Barna Károly, Tóth Ferenc választott tagok. A bíróság részéről: Miszlai István bíró, Rajki József albíró, Krámli György, Peternák György, Lőrincsik János, Hipki József, Fazekas Ferenc, Zahorecz György.

A bizottmány ülésén határozatot hoznak, hogy bizottsági üléseket negyedévenként tartanak. Az elnökök ülésenként váltják egymást. Az üléseket nyáron, vasárnap d. u. 4 órakor, télen hétköznapon d. u. 2 órakor kezdik.

1867. november 20-án a bizottmányt újraválasztják: tagja Kupsa Péter rk. lelkész, Baross Károly ev. lelkész, Tóth Ferenc ref. lelkész, Csizmadia Mihály, Kocsis András, Molnár János, Miszlai György, Gabnai András, Bella Mihály, Kalmár József, Görbics János, Polereczki András, Pető János, Szabó Ferenc, Kocsis Szabó István, Darida József, Kirsner István, Páli András, Matula János, Szupek János, Nyemecz Pál, Zahorecz György. - Újonnan választva: Bárány Miklós, báró Rudnyánszky Gyula, Szalai Mihály, Miszlai István, Horváth János, Lőrincsik János, Hegedűs Pál, Szalai József, Szente József, Hercz József, Mácsai Ferenc, Ravasz István, Ujfalussy Zoltán, Békési Miklós, Vörös András, Szabó István, Tarkó András.

1868.

Községi elöljárók: - bíró: Miszlai István, albíró: Mácsai Ferenc. Esküdtek: Horváth János, Kovács Sámuel, Pető János, Krámli György, Páli András, Vörös András, Zahorecz György, Bárány Miklós, Ádász János, árvagyám: Kosztola Pál, hadnagy: Bartha Ferenc.

1868. március 22-én „Polgári Olvasókör" alakult Bánfalván, melynek 1876-ban 29 tagja volt és 118 kötet könyve.

1868. március 31-én a bizottmányi ülésen határozatot hoznak, hogy a báró Rudnyánszky család birtokából a község számára vétel útján 200 hold földet megvásárolnak 45000 forintért, mely összeget részletekben fizetne a község.

1868.  április 4-én népgyűlést tartanak a földvásárlás ügyében, de a kivitel, a szükséges fedezet híján elmaradt. A minisztériumhoz fordulnak segély ügyében. Felkérik Torkos Károly orosházi ev. lelkészt a közbenjárásra. Sajnos Bánfalva segély iránti kérelmét a minisztérium elutasítja.

1869.

1869-ben: - bíró: Miszlai István, albíró: Páli András, esküdtek: Adamik József, Novák Mihály, Mácsai Ferenc, Békési Miklós, s a múlt évben választottak: árvagyám: Kosztola Pál, hadnagy: Bartha Ferenc.

1869-ben átadták a forgalomnak az Alföldi Vasút Orosházi állomását, mely megkönnyítette a bánfalvaiak utazását Békés-Csabára, Szegedre, és Szegeden át Pestre.

1869. évi jegyzőkönyvekből tudjuk meg, hogy a szomorú emlékű 1963. évi ínség enyhítésére a lakosság:

a kormánytól 3.000 forint kölcsönt kapott, vetőmagra 6.775 forint 96 krajcárt.

A kölcsönöket 5 évi törlesztésre kapta Bánfalva, de a nagy szegénység, ínség miatt az ínségkölcsönből mindössze 160 forintot, a vetőmag árából 1.055 forint 62 krajcárt tudott törleszteni. A 8.560 forint tartozás elengedését kérte a nehézsorsú falu elöljárósága.

A községháza épületét már nem lehet felújítani. Új községháza kellene, de a falunak nincs erre pénze.

1869.  november 18-án küldöttséget indít Bánfalva a főszolgabírósághoz a községháza építése és egy új temető megnyitása ügyében. Sajnos semmi biztatást, ígéretet nem kaptak a küldöttek. Bánfalva nehéz helyzetét igazolja, hogy még egy temető nyitása sem biztosítható.

1870.

1870.  évben község elöljárói lettek: - bíró: Rajki József, albíró: Páli András, adószedő: Kovács János, pénztáros: Király József, esküdtek: G. Szabó István, Kis Ferenc, Mácsai Ferenc, Birkás Pál, Szőke Sándor, Lőrincsik János, Kulyák Károly, Zahorecz Márton, Krámli György, Braskó Mihály, árvagyám: Kosztola Pál, hadnagyok: Bella Mihály és Bartha Ferenc. A községi bizottmányba beválasztják a következőket: Pető János, Zahorecz István, Valach György, Neustadt Mór, Csáki Ferenc, ifjú Septei Péter, Szabó Sándor, Sebők Illés, Ravasz Péter, Dimák József, Bakrati János, Héjjas György, Milovics Ede postamester, Király József, id. Kis Ferenc, Koczka Mihály, Csapó Mihály, Hipki József, ifj. Szabó István, Florek László, Verasztó Mihály, Zana Mihály, ifj. Szilasi György, Páli János, Juhász István, Birkás Pál, Szőke Sándor, Kovács János, Braskó Mihály, Kosztola Pál.

1870. augusztus 14-én ismét foglalkoznak a Rudnyánszky birtok megszerzésével. A terv az, hogy a lakosok 1/4, 1/2, 1, 2, 3 hold földet vesznek belőle. Egyidejűleg hiába kérnek a főszolgabíróságtól temetőhelyet, ezért ezt is kérik a fölesuraságtól is.

A lakosság helyett Mihályi Ágoston, gróf Károlyi Lajos árpádhalmi birtokának tiszttartója vett a birtokból 350 holdat, 1870-ben, a kastéllyal együtt. Itt le is telepedett családjával, s megbecsült tagja lett Bánfalva községnek. Sok adománnyal segítette a falu rászorultjait. 1870-ben a falu lakosainak száma: 2468 fő volt.

1871.

1871. év képviselő-testülete tagjai voltak: - bíró: Rajki József, albíró: Mácsai Ferenc, adószedő: Kovács Sámuel, pénztáros: ifj. Gabnai András, árvagyám: Kocstola Pál. Esküdtek a múlt éviek maradtak.

1871. január 3-4-én volt a községben népszámlálás, melynek eredményeként Bánfalva lakossága, annak megoszlása az alábbi volt:

Ágostai hitvallású evangélikus férfi: 658, nő: 638, összesen: 1296 fő, Római katolikus férfi: 411, nő: 419, összesen: 830 fő, Református férfi: 145, nő: 148, összesen: 293 fő, Izraelita (zsidó) férfi: 20, nő: 13, összesen: 33 fő, Görög keleti férfi: 1, nő: 2, összesen: 3 fő.

A község 1871. évi lakosai száma: 2454 fő.

187l-ben végre megoldódik az új temető kérdése. Baross Károly tárgyal a község nevében Mihály Ágoston földbirtokossal. Temető céljára 5 hold földet vásárol, holdját 1100 négyszögöllel számítva 150 forintért, összesen 750 forintért.

A terület felosztására vonatkozóan Baross Károly ev. lelkész dolgozott ki tervet, mely alapján történt a terület felosztása és költségei kiszámítása:

„Az 5 holdból 2800 négyszögöl az evangélikusé - öle 15 korona összesen 425 forint 14 krajcár. Ezt kivetik 366 és fél evangélikus párra. Egy pár fizet 1 forint 16 krajcárt. A rk. egyházra jut 2400 négyszögöl, 364 forint 70 krajcárért. A költséget kivetik 260 és ¥1 párra, egy pár fizet 1 forint 16 krajcárt. A reformátusoké 300 négyszögöl - 45 forint 36 krajcárért. Kivetik 94 Vz párra, - egy pár fizet 48 krajcárt.

Összesen tehát a 3 felekezetből fizet 721 és 1/2 pár, de nem 750, hanem 835 forint 20 krajcárt. A többlet összeg fedezi az átírási és a kerítés költségeit."

(A szóban forgó temető a mai Dobó, Széchenyi, Deák és az Árpád utca által határolt, majdnem teljesen felszámolt „ó-temető". Ebben a temetőben nyugszik többek között Baross Károly is.)

1871.  évi népszámlálás alapján Bánfalva nagyközség lett.

1872.

1872.  első félévében a község elöljárói az előző évben választottak voltak.

Egy 1872. év január 30-án kelt jelentésből megtudjuk, hogy még 100 hold szőlő terület van a községben.

1872. március 12-én a községi képviselő-testület ülésén Fotényi Ignác főszolgabíró elnököl, ahol hivatalosan is kimondják, hogy az 1871. évi népszámlálás alapján Bánfalva nagyközséggé lett. Az 1871. évi XVIII. törvénycikk értelmében.

1872. július 28-án újraválasztják az elöljáróságot: - bíró: Miszlai István, albíró: Fekete Ferenc, adószedők: Adamik József és Dimák József, árvagyám: Varga István, esküdtek: Hercz József, Valach György, Bárány Miklós, hadnagyok: Birkás Pál, Bencsik György. 1872 augusztusában ismét kéri a község a 3000 forint ínségkölcsön elengedését.

Miután a koldulást országszerte betiltják a hatóságok, Bánfalva község koldusait és szegényeit a község „szegény és tűzi pénztárból" élelmezi.

A nagyszénási uradalomban aratósztrájk tört ki.

1873.

1873. év kezdetén az elöljáróság a múlt évi, csak Hercz János lesz később adószedő esküdt, ki egyúttal „piacbíró" is.

1873. évtől halottkém (halottvizsgáló) is működik Bánfalván. Az első halottkém Sebők Illés.

1873-ban új községházát építettek, mely 1873. november 24-ére került átadásra. Az új községháza 1504 forint 34 krajcárba került.

Bánfalva község elöljárósága egyetértéssel hozzájárul, hogy Gyula helyett Csaba legyen a vármegye székhelye.

1873. évben ismét súlyos kolerajárvány pusztított vidékünkön. Bánfalva lakosai közül júniustól szeptemberig 200-nál több áldozatot szedett.

A korábbi községi bizottmány 1873-tól átalakul községi képviselő-testületté, mely néven napjainkig is nevezzük a testületet.

1874.

Az 1874. évi képviselő-testületi tagok lettek: - bíró: Miszlai István, helyettes bíró: Fekete Ferenc, adószedők: Dimák József, Hercz József, árvagyám: Varga István, - esküdtek: Valach György, Kulyák Erneszt, Csáky Ferenc, Nagy Ferenc, halottkém: Csáki Ferenc, majd később Kovács János, hadnagyok: a múlt éviek.

Ebben az évben életbe lép az „örökváltság" törvénye. A telepesek megválthatják a földesúrtól telkeiket, amelyen laktak.

1874-ben ismét szűk termés volt Bánfalván. Emiatt a hivatalnokok járulékaikat csak felerészben kapták meg.

1874-ben a községi faiskola 800 négyszögöles, valamint a községnek 800 négyszögöl szőlője, gyümölcsöse van.

1875.

1875-ben bíró: Horváth János, albíró: Páli András, országos adószedő: Vághi Mihály, községi adószedő: Nagy Pál, községi kézbesítő: Király József, esküdtek: Ágoston Mihály, Rácz István, árvagyám: Varga István, hadnagy: Bencsik György, - később Birkás Pál, a faiskola gondnoka: Vecsei Nagy Zsigmond ref. lelkész.

1875-ben kezdte meg működését a Községi Ismétlő Iskola, melyben 99 tanonc heti egy órában kapott oktatást. Felekezetek szerint 51 evangélikus, 36 katolikus, 9 református, és 3 izraelita tanuló. Tanítójuk Szalai József ev. kántortanító volt.

1875. október 24-én népgyűlést tartanak a regále jog megváltása ügyében, melynek megváltási ára 16.000 forint. A közgyűlésen úgy döntenek, hogy közköltségen váltják meg. A község tervét elutasítják. így a regále jog ügyében előrelépés nem történt.

1875-ben az orvosi teendőket, helyi orvos hiányában dr. Bakay Lajos hódmezővásárhelyi orvos látta el, aki hetenként szerdán kijött Bánfalvára, s a betegeket ellátta. Az állandó orvos jelenléte a nagy lélekszám miatt egyre égetőbbé vált.

1876.

1876-ban az elöljárók a múlt éviek. A nagyközségi közigazgatási feladatok a jegyző erejét meghaladták. Indokolttá lett egy segédjegyző alkalmazása. Egyenlőre egy alkalmas községi esküdt segédkezik.

Ez év január 9-én a báró Rudnyánszky örökösök a gyulai törvényszéken pert indítnak a község lakosai ellen. Az Endrefi Károly ügyvéd által benyújtott kereset a következőképpen hangzik:

Tekintélyes Királyi Törvényszék!

Néhai dezséri Rudnyánszky Sándor, jogelődünk, Békés megyében 80 hold területre 1826ban Orosházáról és Szentesről származó lakosokat telepített, mely területre a telepítvényesek - ma Bánfalvának nevezett falut építették. Néhai jogelődünk s a telepesek közt 1827. június 8-án keletkezett, a tárgyalásoknál felmutatandó, s bizonyos határidőhöz nem kötött szerződés szerint egy egy fél holdból álló lakhelyhez fél hold legelő, s egy hold szőlővel beültetendő földterület adatott. A telepítvényeseknek bizonyos szolgálmányokért haszonélvezetre kiadott területet tehát 40 hold házhely, s legelő, s 40 hold szőlőből állott.

A „telepítvényekről" szóló 1873. évi XXII. Törvénycikk értelmében tartoztak volna ezen bánfaival telepítvényesek is, a hivatkozott törvény 2. és 5. paragrafusában nekik megadott megváltási illetőleg megvételi jogaikat 2 év alatt per útján érvényesíteni amit, miután nem teljesítettek, sem pedig egyezség köztük létre nem jött az 1873. évi XXII. tc. 15 paragrafusa értelmében jogunk van ellenük kibecsültetésük iránt keresetet indítani, mit a törvényben megszabott határidőn belül, mint báró Rudnyánszky Sándor jogutódai, ezennel érvényesítünk is.

Tekintve azonban, hogy néhai jogelődünk bánfalvi birtokára 1827. óta számosan letelepedtek, az eredeti 40 telepítvényen kívül, így, hogy most ezen birtok a következő egyének birtokában van: úgy mint (itt 272 név felsorolása) következésképp építkezéseik és beruházásaik megtérítésére csak az eredeti 40 telepítvényes, vagy azok jogutódai tarthatnak számot. A többiek, mint akik úgy jogelődünk, mint a mi tudomásunk és beleegyezésünk nélkül telepedtek le Bánfalván, - onnan minden kártérítésre való igény nélkül, egyszerűen kiutasítandók.

Azok, akik a házhelyekre nézve kibecsülésre igény formálhatnak, 1-40-ig, azok pedig, kiknek egyszersmind a szőlőkben, vagy csak szőlőkben tett beruházásaik megtérítésére van igényük: 6, 8, 9, 13, 14, 18, 34, 41, 47, 47, 48, 50, 51, 52, 54, 58, 61, 64, 70, 73, 76, 86, 87, 92, 93, 97, 98, 101, 113, 159, 178, 179, 180, 184, 187, 197, 217, 228, 235, 246, 256 szám alatt neveztettek meg.

A, B, C, D alatt vallott ügyvédünk által esedezünk a tekintetes királyi törvényszék előtt, méltóztassák - az 1873. évi XXII. t. c. 18. paragrafusa értelmében - ezen per eldöntéséhez szükséges adatoknak kinyomozásával, egybegyűjtésével, valamint az egyezség megkísértésével egy törvényszéki bíró urat megbízni, ennek teljesítse után, az ügy tárgyalására határidőt kitűzni; a becsárt illetőleg megállapítani, - s annak általunk leendő -megfizetése után, alpereseket bánfalvi birtokunk átadására utasítani; - egyszersmind őket felszólítani perköltségeink megfizetésében elmarasztalni. -

Tisztelettel: B. Rudnyánszky Emília, Németh Józsefné, - B. Rudnyánszky Auguszta, báró Barkóczy Mihályné, B. Rudnyánszky Alexandra, Hauszmann Károlyné, özv. Báró Rudnyánszky Gyuláné, mint kiskorú Béla, József, Ilka, Ágnes törvényes gyámja. "

Nagy veszély fenyegette hát a bánfalvaiakat. A törvényszék 7399/1876. sz.-a hozott végzéségben Huszka Mihály törvényszéki bírót bízta meg az eljárás megejtésére. A bíró 1876. augusztus 25-e d. e. 9 órára, Bánfalvára tűzte ki a tárgyalást. A Gyulai Törvényszék 1876. évi iratai ki vannak selejtezve. így nincs hivatalos írásos anyagunk arra vonatkozóan, mit is végzett a kiküldött bíró. A következmények szerint a földesuraság örökösei és a lakosok békességben kiegyeztek egymással, s minden maradt a régiben.

1876. október havában az 1876. évi XIV. törvénycikk értelmében Bánfalva, Szénás, Pusztaés Szabad-Szenttornya együttesen egy körorvos tartására köteleztetnek. Bánfalvának az a kívánsága, hogy az orvos helyben lakjék, s fizetéséhez 200 forinttal járul hozzá.

1876. október 27-én arról értesül a bánfalvai elöljáróság, hogy a többi községek már választottak orvost, s így a körorvosi állás tárgytalanná vált. Bánfalva is kénytelen önálló, helyi orvosi állást szervezni. Az év végére Bánfalva községi orvossal rendelkező település. Az első községi orvosunk Weisz Miksa volt.

1876-ban, a falu újratelepítése 50. évfordulója, Baross Károly lelkésszé szentelésének 25. évfordulójára megjelent: Baross Károly: „A Bánfalvi Ágost. Hitv. Evang. Egyház múltja és jelene évszerinti kimutatásban" című falutörténeti munkája az orosházi Böhm és Társai Könyvnyomdában. A 3. sz. Gádorost Füzet e részlete néhány szerény adattal, eseménnyel kívánja kiegészíteni. Baross Károly művét.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet